Belépés
relisisi.blog.xfree.hu
"A szeretet,amely veget er,csak a szeretet arnyeka. Az igazi szeretet kezdet es veg nelkuli." /Hazrat Inayat Khan/ Braun Annamaria
1957.10.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 90 
Levelben kaptam
  2016-01-13 12:28:14, szerda
 
  "Egy királynak volt egy minisztere, aki minden alkalmas és alkalmatlan helyzetben azt mondta: "Isten csodásan működik." Egy idő után a király olyan sokszor hallotta ezt a mondatot, hogy már elege lett belőle. A király és minisztere vadászatra indultak. A király lőtt egy szarvast. Mindketten éhesek voltak, így tüzet raktak és megsütötték. A király nekilátott az evésnek, de a nagy sietségében levágta egy ujját. A miniszter most is azt mondta: "Isten csodásan működik."

A királynál most már betelt a pohár. Elbocsátotta miniszterét és megparancsolta neki, hogy tűnjön el a szeme elől. A miniszter elment. A király, a szarvas sülttel jóllakva, elaludt. Vad rablók, Kali istennő imádói törtek rá. Megkötözték, fel akarták áldozni isten nőjüknek - majd elfogyasztani. De az utolsó pillanatban észrevette egyikük, hogy a királynak hiányzik egy ujja. A rablók tanácskoztak, és úgy találták: "Ez az ember nem tökéletes. Hiányzik egy testrésze. Istennőnk csak tökéletes áldozatot kaphat." Így futni hagyták.

A király visszaemlékezett minisztere szavaira: "Isten csodásan működik." És megértette, hogy ebben az esetben is igaza volt. Bűnösnek érezte magát, hogy száműzte, és megparancsolta, hogy keressék meg. Hosszú idő után rátaláltak. A király bocsánatot kért tőle és kérte, álljon újra szolgálatába."

A miniszter azt válaszolta: "Nem kell bocsánatot kérned. Hálás vagyok, hogy elküldtél magadtól. Különben engem áldoztak volna fel a rablók. Nekem megvan minden ujjam. Isten csodásan működik."

Kedves Eszter köszönöm szépen.
 
 
0 komment , kategória:  Próza  
Könyvem
  2011-05-25 20:12:14, szerda
 
 


itt olvasható a könyvem
Link
 
 
6 komment , kategória:  Próza  
Móricz Zsigmond beszéde
  2009-02-17 16:07:24, kedd
 
  "Íme itt állunk és beszélünk ezen a gyönyörűségesen zengő magyar nyelven. Egy olyan nyelven, amely sehol az egész világon nincs, csak itt, ebben a kicsiny tündérkertben.

Beszélünk egy olyan nyelven, amelynek még rokonai sincsenek, mert annyira régen szakadtunk el a nyelvtestvérektől [...] S íme mégis itt vagyunk! [...] Itt vagyunk itthon, Európa kellős közepén... "

/ Móricz Zsigmond beszéde Tiszacsécsén (1929)/

 
 
0 komment , kategória:  Próza  
Út a nő szívéhez
  2009-02-17 15:53:32, kedd
 
  Út a nő szívéhez.
/Spanyol eredetiből/

HOGYAN ÉBRESSZÜNK SZERELMET EGY NŐBEN?

Beszélik, hogy Tibet legmagasabb hegycsúcsán él a világ legbölcsebb embere. Egyszer egy ifjú elment hozzá, hogy megtudja, milyen út vezet annak a nőnek a szívéhez, akibe beleszeretett. Amikor találkozott vele a hegytetőn, megkérdezte:
- Mondd meg nekem, mesterek mestere, mi a legrövidebb és legbiztosabb út egy nő szívéhez?

A mester így felelt:- Nincs biztos út egy nő szívéhez, fiam; csak szakadékok menti ösvények, térképek és iránytű nélküli utak tele szirtekkel, tüskés bozóttal és mérges kígyókkal.

- De mester, akkor mit tegyek, hogy meghódítsam szerelmesem szívét?
- Jegyzed meg, kedves tanítványom: vésd elmédbe és szívedbe tanításaimat és tanácsaimat, melyeket most adok neked... Kövesd őket, és el fogsz jutni a szeretett nő szívéhez.
1. Moss fogat.
2. Ne vakard előtte a töködet.
3. Vigyél neki virágot és sok-sok ajándékot.

4. Vizelés előtt emeld fel a WC deszkáját, és utána ne felejtsd el lehajtani.
5. Moss kezet, mielőtt kijössz a mosdóból.
6. Ne csámcsogj.
7. Ne böfögj hangosan, vagy inkább sose böfögj.
8. Ne fingjál.
9. Ne beszélj csúnyán az anyjáról, szeresd őt, mint a saját anyádat.
10. Ne káromkodj.
11. Mindig nevess a rossz viccein.

12. Ne légy rá féltékeny, vagy ha mégis, csak kicsit.
13. Hagyd, hogy ő féltékeny legyen rád. Neki szabad.

14. Ne növessz pocakot. Sőt mi több, sose hízz meg. Neki viszont szabad (de sose mondd neki).

15. Ne időzz a fürdőszobában.

16. Ne hagyd ledobva a törülközőt.
17. Ne mondd neki, hogy nem tud vezetni.
18. Ne gyere későn haza. Indulj el a munkából és azonnal menj haza.
19. Ne szórakozz a barátaiddal. Vagy inkább ne is legyenek barátaid.
20. Ne álmodj barátnőkről.
21. A barátnőinek mellét és seggét ne nézd és szóba se hozd.
22. Ne légy fösvény. Használj legalább két hitelkártyát és két betéti kártyát.
23. Ne nézz más nőkre. Sőt, értsd meg egyszer és mindenkorra, hogy más nők nem léteznek.
24. Ne beszélj az ex nődről. Neked sosem volt más valakid előtte.
25. Mondd neki, hogy 'szeretlek' legalább 24-szer naponta.
26. Tanulj meg főzni.
27. Mosogass és tartsd tisztán a konyhát.
28. Ágyazz be (mindig).
29. Hívd fel őt, akárhol és akármilyen elfoglalt vagy is.
30. Hagyd, hogy ruhát, cipőt vegyen, amikor csak akar. Sőt, segíts neki az órákig tartó vásárlásban és válogatásban. (És mosolyogj eközben.)
31. Hagyd, hogy órákig beszéljen telefonon, és ha lehet, fizesd a mobilját.
32. Ne horkolj.
33. Jusson eszedbe, te nem szereted a focit és utálod a Forma-1 versenyeket.
34. Borotválkozz naponta, nehogy felsértsd a bőrét.
35. Ne gondolj csak a szexre, de túlzásba se essél; javasold neki gyakran, még ha fáradt vagy is.
36. Tartsd tiszteletben, ha fáj a feje, de ha ő kéri tőled, azonnal járj a kedvében. Ah!, és nehogy azonnal elaludj, amint befejezted; nézz a szemébe és simogasd, míg ő alszik el szép csendben.
37. Mondd neki minden percben, hogy ő a legszebb nő, akit valaha láttál.


A kimerült tanítvány megfordult, hogy lemenjen a hegyről. A mester így szólt utána: - Várj fiam, gyere vissza!

Mire a tanítvány: -Neeem, mester...
Most már értem, miért van annyi buzi!




 
 
0 komment , kategória:  Próza  
A Józan Ész halálára
  2009-01-19 12:13:08, hétfő
 
  A Józan Ész halálára

(nyugodjék békében)

Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.

Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint "dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett" és "mindennap kell olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás".

Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok ("addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér") és megbízható szülői stratégiák ("nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál") szerint élt.

Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de hatástalan szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentések egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat, vagy a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán.

Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését.

Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel, ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diáklány teherbe esett, pláne ha abortuszt akart csináltatni.

Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetséges anyaggá vált, némely egyház üzletté aljasult, és amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik.

Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és hogy ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt.

Józan Ész halálát megelőzte szüleié: Igazságé és Bizalomé, feleségéé: Bölcsességé, lányaiké: Felelősségé és Törvényességé, fiuké: Ésszerűségé.

Túlélik szörnyű mostohatestvérei: Hívják ide az ügyvédemet, Nem én voltam, Ne szólj bele és A társadalom áldozata vagyok...

Nem voltak sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen értesültek arról, hogy elment.

Ha még emlékszel rá, küldd tovább ezt a levelet.

Ellenkező esetben csatlakozz a többséghez... ne tegyél semmit...

*******************************
Levelben kaptam baratnomtol Puszkata.





 
 
0 komment , kategória:  Próza  
A Mikulás bácsi
  2008-12-04 10:11:32, csütörtök
 
  A Mikulás bácsi



Bácsi bizony, de kinek? Mert a Mikulás úr nem ismer tréfát és nagy megkülönböztetéseket tesz a gyermekek között. Igazi Janus-fej, ugyanegy időben mosolyog az egyik arca az egyik gyerekre s haragos a másikra.
Mikulás bácsit szentnek festik a képeken. Glória is van a feje körül, és majdnem olyan nagy a szakálla, mint magának az Istenkének.
Nagy mennyei bot van a markában, amely ma ugyancsak vékony fegyver lenne, mióta a Chassepot-puskák fel vannak találva.
Hogy csacsin lovagol, az az akkori idők divatja. Ha Mikulás bácsi ma állandóan köztünk laknék, amilyen gazdag embert játszik a sok ajándékaival, bizonyosan ekvipázst tartana, s azt a halvány csacsit, amin ül, kineveztetné valahová - fogalmazónak.
Mert ő, akárhogy hímezzük-hámozzuk is a dolgot, nem egyéb, mint kém, közönséges kém, akit karácsony előtt, mielőtt szétküldené ajándékait Jézuska a gyermekek között, leküldi a földre, hogy tudja meg, szimatolja ki, ki viseli magát jól, ki szófogadatlan és ki engedelmes?
Van a köpönyege alatt egy jegyzék-naptár (kapható Légárdy testvéreknél, ára 1 frt 20kr.), abba belejegyez, amit lát, hall, észrevesz, az apa, mama jóakaratú mentegetése nem ér semmit, mert a Mikulás ravasz ember, még a cselédeket is kikérdezi. Sőt aztán az oktalan állatokat, a madarakat is, a füveket: neki ezek is felelgetnek, mert hát akármilyen, de mégiscsak szent ő és tekintélyes nagy szakálla van.
Azért van Jézuska olyan kitűnően informálva mindenről.
És ez már úgy is lesz addig mindig, míg csak Thaisz Lexi bácsi meg nem hal. Mert ez esetben, mint bizonyos forrásból értesülünk, Mikulás úr van kiszemelve budapesti rendőrkapitánynak. S ha egyszer az lesz, ő sem fog tudni semmit, mert az újságírók megzavarják a fejét.
...Eddig is azonban másrészről nagy a gyanú - s erre még eddig rá nem jött senki -, hogy Mikulás úr nem olyan szemes és lelkiismeretes szent, aminőnek tudják. Nekem legalább sokszor megfordul a fejemben az az eshetőség, hogy hátha az igazi Mikulás otthon heverész a mennyekben, valami paradicsomi fa alatt csibukozva, s holmi ál-Mikulásokat küldözget szét maga helyett.
Mert nagyon furcsa az, hogy mikor a kis Emike Miklós estjén bekukucskált az ablakon a mamácska szobájába, egy szakasztott olyan embert látott, mint a Mikulás. Rettenetes nagy szakálla volt és nagy bajusza, de a mellénye meg a nadrágja éppen olyan volt, mint a papáé.
A Mikulás, aki toalett-tükör előtt állt, és a mamácska éppen akkor adta fel fejére az aranyos püspöki süveget. Csillagos palástja ott hevert a széken, s játékszerei oda voltak hányva a padlóra.
Soha annyi fényességet, annyi tömérdek kincset, mint ott akkor...
Hanem hát csak nagyon furcsa dolog az, hogy a mama éppenséggel nem félt tőle - sőt még ő is öltöztette.
Jaj, ha a papa megtudná, hogy az ő nadrágját és mellényét húzta fel! Hátha még azt tudná meg, hogy a mama szobájában vetkőzött!
Mert a Mikulás is csak férfi - ha szent is.
De ez mind csak semmi. Azt a ködöt, ami a Mikulás kiléte és foglalkozása körül lebeg, még jobban neveli a következő eset.
A sarki boltosék Klárikája meg a mi kis Juditunk jó barátnék. Hol Klárika jön el hozzánk uzsonnára, hol a mi Juditunk megy oda. Néha, mikor a boltos bácsinak, kit különben "Fekete Kutyá"-nak hínak az utcánkban, jó kedve van, beereszti a picinyeket a boltba. Abban a boltban pedig vannak játékszerek is. Tömérdek szép dolog egy rakáson, s most karácsony előtt még szaporodott is. Van ott katona, ló, puska, kard, kis ház, vasút, apró edények, valóságos tündérország az ott együtt.
De semmi sem tetszett annyira Juditnak, mint egy picike bábu; szép kék szemecskéi voltak, gyönyörű fehér haja, mint a kender, hát még a ruhája milyen szép fekete szövetből.
Otthon is emlegette.
A mama így szólt:
-Kár, hogy nincs egy mustra a ruhájából, ha már olyan nagyon megtetszett... olyan ruhákat varrnék a bábuidnak.
Judit, mikor beosonhatott Klárikával a boltba, a kis ollócskával észrevétlenül mustrát nyírt a bábu ruhájából - s odaadta aztán otthon a mamának.
...Egy szó, mint száz, azon a csodálatos estén, mikor a Mikulás megjelent rettenetes nagy botjával, görnyedezve az öregség súlya alatt, s egy ősz szakállú szolga hozta utána az ajándékokat, előbb megfenyegette vesszős seprőjével mind a gyerekeket, s azután hátraszólt a szolgájához durván:
-Noé!
-Placeat! - mondá Noé.
-Add ide a fekete ruhás bábut!
Átadta a bábut és a Mikulás odanyújtotta azt Juditnak.
Judit, amint jól megnézte, észrevette rajta, hogy a ruhájából egy kis darabka el van nyírva. Ugyanaz a bábu volt, amelyet a boltban láttak.
A gyerekek tanácsot ültek s kisütötték, hogy mégis lehetetlen hát, hogy Mikulás égből hozná ajándékait: ott veszi ő is, ahol a többi ember, a piacon vagy a boltokban.
Judit ravasz kis gyermek, elment másnap a boltosékhoz, és közönyös hangon kérdezte a bácsitól:
- Nem emlékszik-e, ki vette meg a fekete ruhás babát?
- De bizony emlékszem. A Laci bácsi.
- A Laci bácsi? - kiáltott fel Judit csodálkozva. - A Laci bácsi, a papa barátja, aki hozzánk jár? Hát az volna a Mikulás? Lehetetlen, lehetetlen, hiszen az vékony fiatalember... No, itt valami nagy csalás van a dologban.
Főzik, találgatják, de bizony nem könnyű keresztüllátni a szövevényes történeten.
Aztán úgyis elfoglalja csakhamar egyéb az elméjüket. Jön a fehér karácsony, jön maga a Jézuska.
Az háttérbe szorít mindent, de mindent.
Még talán a disznópörkölés sem elég érdekes most.
Ki törődnék Mikulás dolgaival?
Majd ki fogják találni máskor.
Ki ám -csakhogy akkor már nem fognak örülni neki, sem nem fognak rá neheztelni.
Adja isten, hogy nagyon sokáig ki ne találják.


/ Mikszáth Kálmán /
 
 
0 komment , kategória:  Próza  
Az ördög és Prym kisasszony
  2008-11-17 14:10:05, hétfő
 
  "Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.
Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.
Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt.
Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma."

/ Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony/

 
 
0 komment , kategória:  Próza  
A négy gyertya
  2008-11-07 15:16:12, péntek
 
  A négy gyertya.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit
egymással beszélgettek,

Azt mondta az első :
- ÉN VAGYOK A BÉKE!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok
aludni!
Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc
emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:
ÉN VAGYOK A HIT!
Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem!
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK!
Nincs már erőm tovább égni.
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy
szükségük van rám!
Ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt
gyertyát, felkiáltott:
De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!
Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi
gyertyát.

ÉN VAGYOK
A REMÉNY!

A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s
lángjával új életre keltette a többit.
Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény!
Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink
szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!!!

Nem biztos,hogy vers, lehet hogy inkább próza és az sem biztos,hogy kifejezetten a télről szól, de azt hiszem a gyertyák, a hit és a szeretet nagyobb hangsúlyt kapnak így Karácsony táján.


 
 
0 komment , kategória:  Próza  
Igen is meg nem is
  2008-10-15 15:33:14, szerda
 
  Igen is meg nem is


Szombat délelőtt volt, amikor csengett a telefon. Barátom keresett a vonal másik végén:
- Nem zavarlak?
- Nem, dehogy! miért zavarnál?
- Nagy bajban vagyunk. Bejelentettem egy félpályás útlezárást, szeretnénk felhívni a figyelmet a kialakult lehetetlen helyzetre, melyért a kormányt tartjuk felelősnek. Bent jártam a rendőrségen, egyeztettünk, jegyzőkönyvet vettünk fel, s azután meghirdettem a demonstrációt. Sokan összejöttünk, de a kocsisor nem hosszabb, mint a megengedett. Most pedig az itt lévő helyszínt biztosító rendőrök parancsnoka azt közölte velem, hogy azonnal menjünk le az útról a padkára, ne zavarjuk a forgalmat. Joga van-e megtenni?
Barátom egy szuszra oly tömören és világosan elmondott mindent, hogy ezt tanítani sem lehetne jobban. Csupán egyetlen momentumra kérdeztem vissza:
- A határozatból egyértelműen kitűnik a félpálya elfoglalásának engedélyezése?
- Természetesen. Olyannyira, hogy még azt is írja, az ajtó kinyitása esetén sem érhet át a gépkocsi ajtaja a szembe jövő forgalom sávjába.
Nos az engedélyező határozat megfogalmazása is igen precíz, félreérthetetlen volt. Mi akkor hát a vita tárgya?
Tudjuk, hogy valamennyi utcai megmozdulást be kell jelenteni. Nem engedélyeztetni kell, csupán bejelenteni. Ezzel sincs semmi probléma, sőt helyes is, hiszen a rendet fenn kell tartani. A tudomásul vétel kiadása csak akkor tagadható meg, ha a megmozdulás jogszabályba ütközik, illetve ha a mi jogaink gyakorlása, nevezetesen szabad vélemény-nyilvánítási jogunk, gyülekezési jogunk gyakorlása, másokat jogainak gyakorlásában a mi jogunk gyakorlásához mérten aránytalanul hátrányos helyzetbe hozná. E gondolatsor csak első hallásra hangzik túl bonyolultnak, egyébként nagyon egyszerű: ha többen jogaikat egyszerre akarják gyakorolni egy helyszínen, s ezzel egymást akadályozzák jogaik gyakorlásában, akkor a hatóságnak azt kell nézni, hogy mivel okoz nagyobb sérelmet: az engedélyezéssel vagy a tiltással.
Az elmúlt szombaton országszerte többen kaptak engedélyt félpályás útlezárásra. Ezzel kívánta több civil szervezet felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy az, ami itt ma folyik körülöttünk, mindenkit érint, függetlenül politikai meggyőződésétől. A félpályás útlezárás az egyértelműen félpályás útlezárás, és nem tévesztendő össze az út széli parkolással.
Egyszerűen elképesztő, hogy egy helyszíni parancsnok csak ennyivel rendelkezzen, két ilyen fogalmat így összekeverjen. De nem hinném, hogy csupán ennyi észbeli képességgel rendelkezett.
Nem! Ő a helyszín biztosításának a parancsnoka, azt gondolta hát, mint parancsnok, parancsolhat. Neki mindent szabad, a polgár pedig megszeppen. Hiszen egy rendőr parancsának ellenszegülni alapvetően büntetendő cselekmény. Ez van a tudatunkban, s e tudatunkat a parancsnok igyekezett is kihasználni.
Őt ugyan azért vezérelték ki, hogy biztosítsa a gépkocsival közlekedők továbbjutási lehetőségét, hol az egyik, hol a másik sort engedjék tovább beosztott rendőrei, de a parancsnok másként gondolkodott. Nem zavarta, hogy mi van az engedélyben, csak egyet tudott: ő a parancsnok, biztosítja tehát a helyszínt: az álló kocsik nyomban hagyják el az úttestet.
A parancsnok azonban egy dolgot figyelmen kívül hagyott: bármilyen is volt az a rendszerváltás, azért mégiscsak már jócskán a második évtizede járunk ebben az új állam és jogrendben. Bármennyire is akarják egyes csoportok visszarendezni soraikat, s lépünk néha vissza egy kicsit, azért mégiscsak előre haladunk.
Barátom nem akarta elhinni, hogy a helyszínt biztosító parancsnoknak teljhatalma van, reá nézve nem kötelező egy jogerős közigazgatási határozat, pláne, ha a saját felettesei hozták, nem akarta elhinni, hogy a központból kapta azt az utasítást, hogy engedély ellenére mégsem lehet megtartani a demonstrációt, nem akarta elhinni, hogy amennyiben az egyik oldalon betartanak mindent a határozatból, akkor a másik oldalon is ne kellene ugyanezt tenni.
Nos a barátom úgy gondolta, hogy a jog mindenkit kötelez, még a hatóságot, még a rendet biztosítani hivatott személyeket is, így hát nem fogadta el a parancsot.
Meg kell, hogy mondjam, bátor lépés volt tőle: Egy rendőr parancsának ellenszegülni nem egyszerű, félvállról vehető lépés. Egy polgár sosem tudhatja igazán, hogy vajon ezzel a magatartásával nem követ-e el olyan jogellenes cselekményt, amiért mindjárt rács mögött érzi magát.
S a magát oly nagy hatalomnak tartó parancsnok még egy dolgot hagyott figyelmen kívül: a mai technikai eszközökkel szinte bárki pillanatok alatt kérhet tanácsot mástól, erősítheti meg saját véleményét mások gondolatai által.
Megerősítette tehát magát barátom, s meggyőződhetett, hogy jól döntött: A jog mindenkire egyformán kötelező, az alól még a jogalkotó sem vonhatja magát ki, a rend őre sem.
- Kérd a parancsnokát a telefonhoz - mondtam. - Ha el tudja mondani, hogy milyen jelentős változás történt a demonstráció bejelentése, elfogadása óta, amely miatt ma már nem engedélyezhető a megmozdulás, akkor természetesen le kell vonulni a helyszínről. De csak úgy kénye-kedve szerint a parancsnok sem cselekedhet.
A parancsnok nem volt hajlandó parancsnokát felhívni, ehelyett azonban eloldalgott, s kiadta a parancsot beosztottjainak, hol az egyik, hol a másik soron engedjék a forgalmat.
Minden rendben ment azután. A próbálkozás most nem sikerült, de tudom, ez a parancsnok mindannyiszor, mikor kint van a helyszínen, mindig kiskirálynak érzi magát, olyannak, akinek mindent szabad, s újra meg újra próbálkozni fog.
Amiért pedig mindezt közhírré tettem, annak épp az oka az, hogy legyünk éberek, ismerjük meg jogainkat, tanuljunk meg harcolni érte, tudjuk, hogy meddig mehetünk el. Nincs olyan recept, mely mindenre ráhúzható. Mindig a konkrét helyzetben kell eldöntenünk, mi a helyes lépés. De azt is tudom, hogy mindig kapunk elég bölcsességet, csak egy kicsit figyeljünk a Hangra.

* * *

Ez volt a nem, és most jöjjön az igen.
Hétfőn este egy összejövetelen szereztünk arról tudomást, hogy szerdán 2 órakor a mi területünkre merészkedik egy általunk igazán nem kedvelt, emberruhába öltözött, két lábon járó. Hétfő estéhez képest szerda 2-ig már nemhogy 72 óra nem volt, de bejelentési időköz felét is alig haladta meg a még hátralévő óra.
Elhatároztuk, hogy nemtetszésünket fejezzük ki a személy jötte miatt, s ezt csoportosan tesszük, tehát be kell jelentenünk utcai rendezvényünket.
Engem kértek fel, hogy vállaljam az ügyet, s én ennek örömmel tettem eleget. Nagy hirtelen megírtuk a kérelmet, s a késő éjszakai órák ellenére is volt, aki vállalta annak rendőrségre történő elvitelét.
Az ügyet elindítottuk. Tudom, hogy ilyenkor behívnak, jegyzőkönyvet vesznek fel, mintegy megállapodást kötünk. Kedden délelőtt tárgyaláson voltam, s azt is tudtam, hogy majd a szünetben fognak hívni. Így is történt. Épp kijöttünk a szünetre, mikor zörgött a telefonom. Ekkor 10 óra lehetett. Mondtam, hogy még vissza kell mennem a tárgyalóba, de nemsoká szabad leszek, s menni tudok.
A kérés csupán az volt, hogy lehetőség szerint fél egyig érjek oda, mert aztán másik megbeszélésük lesz.
Ekkora rugalmasság egy hatóság részéről, mely parancsolhatna, diktálhatna, megtilthatna, de nem: működjünk együtt, s mindkettőnknek mosoly ül szemébe, derű arcára.
Alig múlt 11, mire a kapitányságra értem. Most is, mint máskor, kedvesen, szívélyesen fogadtak. Minden alkalommal látszik a hozzáállásukból: nem azt keresik, hogyan tudják elutasítani kérelmemet, hanem azt, hogyan tudjuk közösen megoldani a kérdést.
Közösen. Nem ők egyedül, nem én egyedül: közösen.
Nem vettem zokon a kezdő mondatot:
- Miért szerda 2-re terveztük a demonstrációt?
- Igen, tudom, hogy nincs meg a 72 óra. De akciónk csupán ekkor esedékes ezen a helyszínen, mert ebben az időpontban érkezik oda..., s elmondtam, ki az, kit nem fogadunk szívesen, s kifejezni szeretnénk nemtetszésünket, érezze nap-mint nap, hogy nem jó úton jár. Nehogy már elbízza magát, s elhitesse magával, családjával, környezetével, hogy amit tesz, az mind helyes.
A tiszt megköszönte az elmondottakat. Mindazt, amit tőlem hallott, tudta ő is, de tőlem akarta hallani, mint mondta, s ezzel bizonyosodott meg, hogy nem utcai randalírozást akarunk csapni, csupán törvény adta jogunkkal élni.
Zöld utat kaptunk, pedig jogszerűen meg is tagadhatták volna a bejelentés tudomásul vételét. A 72 óra jóval odébb volt bejelentésünktől. De nem azt keresték, hogyan mondhatnak ellent, hanem azt, hogyan tudunk együttműködni, gyakorolni a demokráciát.
Én mondtam, hogy néma tüntetést szervezek, nem lesznek felszólalók, csupán egy kicsit fütyülünk, sípolunk, odaszólunk.
- De hát azt mondta, hogy néma tüntetés lesz - volt a jogosan visszacsapó válasz.
- Igen, néma - mondtam. - Nem szólalunk fel, nem lesz napirend, de azért jelenlétünkön kívül valamivel mégis kifejeznénk nemtetszésünket. Különben még azt hiszi, mellette demonstrálunk.
- Rendben, de transzparensek nem lesznek, ugye?
Ebbe beleegyeztem, így vettük fel a jegyzőkönyvet. Tartózkodunk a dobálástól, minden fizikai inzultustól, tartalmazta a jegyzőkönyv.
Jött a következő nap délután. Én, mint szervező, annak rendje szerint fél órával előbb megérkeztem. Még csak néhányan voltak, s persze egy tucat rendőr, és az elmaradhatatlan kordon.
Mentem a parancsnokhoz. Nem volt semmi megkülönböztető jele, mégis tudtam, hogy ki az. Messziről megismerszik, s ezt ne vegye zokon, sőt legyen büszke reá.
Ahogyan megláttam a parancsnokot, belém villant. Nem vettem eléggé komolyan megállapodásunkat: a jegyzőkönyv azt is tartalmazza, hogy nem lesznek transzparensek, s az úton idefelé kaptam a hírt, hoznak néhány táblát.
- Mindjárt itt lesz a többi rendező is. Mindenki ügyel arra, ne legyen dobálás, így hívtuk a résztvevőket.
- És ugye transzparens sem lesz!
Énreám pedig az volt írva, amit halogattam. Röstelkedtem. Megállapodtunk. Ők jogszerűen betilthatták volna a rendezvényt, hiszen messze volt a bejelentéstől a 72 óra. Az engedélyért én vállaltam ezt s azt. Most pedig nem tartom be. Igyekeztem védeni, ami védhető:
- A helyzet az, hogy minden jogellenes cselekedetről le tudtam beszélni a jelentkező résztvevőket, de azt nem tudtam megtiltani, hogy transzparenst hozzanak, hiszen azzal jogsértést nem követnek el. Kérem hát, hogy a megállapodásunk ezen részétől tekintsenek el.
A parancsnok néhány pillanatig gondolkodott, majd félrevonult. Láttam, hogy telefonál. Néhány perc múlva visszajött:
- Rendben van. Megbeszéltem a parancsnokommal. Nincs kifogásunk a transzparens ellen.
Lehet így is. Emberséggel, jóakarattal, hogy a mosoly ne vesszen ki szemünkből, akár a kérelmezők, akár az engedélyezők oldalán vagyunk.
Szándékosan nem mondtam sem helyet, sem időt, sem nevet. A nem is, az igen is bárhol megtörténhet. Csak rajtunk múlik, hogy az igenek sokasodjanak, a nemek eltörpüljenek.

* * *

A sokunk részére pedig nem kívánt személy azt kapta, ami javulásához szükségeltetik.

/ Hardy F. Gábor -forras:Nap sziget /
 
 
0 komment , kategória:  Próza  
Örökszőke
  2008-10-15 15:27:47, szerda
 
  Örökszőke


Nemzedékek óta van és még sokáig lesz, májusban túlárad, október végén apad, de azért a kora tavaszi és késő őszi, sőt a téli hónapokban is előfordul. Nem a jó öreg Dunáról van szó, hanem a Margitszigeti padokon szerelmeskedő párokról. Hej, ha ezek a padok, pláne a nyári búvóhelyek mesélni tudnának! Mennyi szép reményt, ígéretet, esküt, fogadkozást hallgatott végig a folyó és vitt le a tengerbe. Ott alusszák örök álmukat az én vágyaim, reményeim, ígéreteim is. Hogy mi lett a tengernyi ígéretből, reményből? Ki tudja? Legtöbbnek szakítás, válás, felejtés lett a sorsa, de a megvalósultak újabb nemzedékeket hívtak életre, és ők eljönnek anyáik, apáik nyomdokán ápolni a haladó hagyományt. Csókolózni a padokon merészen, egymással szembe fordulva, vagy szemérmesen egymás mellett ülve, ki-ki a vérmérséklete szerint.

Aligha van fővárosunk lakói közt egy is, legyen hölgy vagy férfiú az illető, aki nem andalgott kéz a kézben, nem romantikázott valaha a Margitszigeten. A maiak többnyire észtvesztően fiatalok, de azért itt sem csak a húszéveseké a világ. Az idelátogató lányok között vannak feketék, barnák, sőt vörös hajúak is, de én most kirekesztő módon csak a szőkékről akarok írni, a fiúkkal pedig pláne foglalkozzon valaki más.
Mert a szőke diáklyány ide-oda lengő lófarokkal, görögkonttyal, apródfrizurával, de akár borzasan is örök jelenség a Szigeten. Olyanok, mint a bronzba öntött, márványba faragott antik istennők, egy-egy görög Aphrodité, latin Vénusz valamennyi. Évszázad óta fiatalok és azok is maradnak. Mosolyukat, könnyeiket a vadgesztenyefák, a hatalmas platánok, szívós tölgyek őrzik, titkaikat a lombok suttogják, vágyaik ott szállnak fejünk felett a bárányfelhőket meglovagolva. A fák lombjai közt láthatatlanul kúszó mókusok, az ágról ágra röppenő csendes széncinkék és az évről évre sokasodó kíváncsi dolmányos varjak, bölcs baglyok, bokrok alján észrevétlen surranó rigók látják, hallják mindezt, de megtartják titkaikat. Még a mindenütt jelenlévő csörgő szarkák sem fecsegnek, hiszen az embereknek, a magányosan sétáló közömbösséget tettető korosabb hölgyeknek, öreguraknak ehhez semmi közük. Az elfogadott íratlan etikett törvénye szerint olvasgathatnak, sütkérezhetnek elmerengve a múltakon, a fűre dőlve hallgathatják a koncertet a szökőkútnál, de a hunyt szemű, átszellemült arcú, se látó, se halló párokat nem közelíthetik meg. Talán még sohasem fordult elő, hogy lett légyen bármily fáradt is valaki, oda merjen ülni harmadiknak - elefántnak - egy padra, amely ilyen szent célra foglaltatott le.

A nem tudom, miért, butának kikiáltott szőke nő ott van mindenütt, az élet minden területén, ha akarjuk, ha nem. (DE PERSZE, HOGY AKARJUK!) A bevásárlóközpontok pultjai mögött ő lesi kívánságainkat, a kasszából ő csörgeti vissza az aprópénzt, ő pötyögteti a számítógépbe a főnök akaratát, ő jár előttünk kívánatos idomait divatos ruhákba mutogatva az utcán, ő olvas elmerülten szembeülve a villamoson, de ő hajt bátran, sőt néha veszettül a rádiótelefonját a füléhez szorítva a nyitott sportkocsiban is. Tettetett bosszúsággal nézünk büszkén lobogó haja után, néha meg is szóljuk, de ő jelen van mindenütt (LEGFŐKÉPPEN SZÍVÜNKBEN). Legtöbbször ő énekel, táncol színpadon, filmvásznon, televízióban. Diktálja a divatot (SŐT, Ő MAGA IS DIVAT), megszabja az élet ugyancsak felgyorsult iramát, meglódítva még a vérkeringésünket is. Irigyelik ám őket, sokan igyekszenek szőkék lenni (ami a mai kozmetikumok fejlettségével nem is olyan nagy hecc!)
Igazából a Szigetről akartam írni. Azt, hogy sok új, szép pirosra festett padot helyeztek el a déli csúcson, mintha csak egy hatalmas tényleg elsüllyeszthetetlen hajó orrán ülne, úgy érezheti magát a rajtuk ülő. Hogy rugalmas, bokát kímélő futó utat, zenélő szökőkutat hoztak benne létre, hogy fővárosunk legtisztább levegőjű, sőt köztisztaságilag is egyik legjobban kezelt része, hogy sok a tarka virágágy, szép sárga kaviccsal vannak felszórva az utak, a tisztuló Dunában vadkacsák úszkálnak stb. stb. Nagy kár, hogy egy-két könnyen hozzáférhető, diszkrét klotyóval nem fejelték meg ezt a sok szépet és jót. Mert a futó (hacsak nem sakkfigura) is ember, szükségletei vannak, és így bizony nem mindenütt a virágok illata dominál a Szigeten.
A rengeteg bosszúság, a honi pénzügyi botrányok és a nagyvilág rémisztő hírei mellett a képes folyóiratok színes oldalairól vigasztalólag ragyog ránk egy-egy felejthetetlennek tűnő szépségű arc (NÉHA AKT IS!), hogy azután a következő szám csillagának fénye túlragyogja, mégis feledtesse. Lám, én is végül a szőke nőknél kötöttem ki, hiszen körülöttük forog (NEM PEDIG KÉPZELETBELI TENGELYE KÖRÜL) a világ. Minden változik körülöttünk. A technológia új és újabb találmányait már követni, felfogni sem bírjuk. A jókora rádiótelefon, amely egy évtizede még státuszszimbólum volt, ma már gyufás skatulyányi, és fényképezni, táviratozni meg sok minden mást tudó ketyere, immár ott lóg milliók nyakában, de egy évtized múlva túlhaladott múzeumi tárgy lesz, és ki tudja mivé fog fejlődni? ÚGY LÁTSZIK, CSAK A SZIGET, A ROMANTIKA ÉS A SZŐKE NŐ ÖRÖK!

Szőke lányok, mindig ott éltetek a szívemben.
Lehunyt szemeim mögött is láttam szélben lobogó hajatok
Hallom kacagástok, hamvaim őriznek benneteket
Urnába zárva is veletek álmodom... örökre.

/ Csomós Róbert -forras:Nap sziget /
 
 
0 komment , kategória:  Próza  
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 90 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 30 db bejegyzés
Összes: 6499 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 54
  • e Hét: 1349
  • e Hónap: 4537
  • e Év: 130849
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.