Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/16 oldal   Bejegyzések száma: 156 
Motoros Mikulás
  2018-12-07 15:33:43, péntek
 
  Leparkoltam az autómmal a bevásárló központ előtt. Kiszálltam, és akkor észrevettem, hogy egy elképesztően jó motor mellett állok. Elkezdtem bámulni ezt a kétkerekű csodát. A motor másik oldalán egy kis család: anya, apa és egy kisfiú nyüzsgött a csomagokkal: pakolták a nagy bevásárlás ,,szerzeményeit " az autóba.
Nem tudom, honnan, de egyszer csak ott termett a motor tulajdonosa... Nagytermetű férfi, bőrnadrágban, csizmában, bőrmellényben, az egyik karján ZZ TOP, a másikon AD/DC tetoválással, hosszabb ősz hajjal és sűrű, fehér, majdnem köldökig érő szakállal.

A kisfiú szinte sikítva kiabálta:
- Anya, Anya !!! Nézd!!! A Mikulás !!!
Az Anya azt mondta:
- Nem kisfiam, az csak egy...
- ...Biker! - Az Apa némi féltékenységgel fejezte be a mondatot.
A kisfiú nagyon elszomorodott.
A motoros férfi a kisgyermek felé fordult, leguggolt, és mosolyogva azt mondta:
- Szia, igazad van, valóban a Mikulás vagyok!
- És hol van a piros ruhád?? És miért motorral jársz??? - kérdezte meglepetten a kisfiú.
- Mivel most nyári szünet van, járkálok ide- oda, figyelem a gyerekeket, nézem, hogy viselkednek, és így tudom, hogy kinek milyen ajándékot vigyek majd decemberben. És azért motorral járok, mert a rénszarvasok pihennek, legelnek, télen majd rengeteg munkájuk lesz.
- És hol vannak a segítő Manók?
- Napoznak a tengerparton.
- Ebből nem lesz bajuk???
- Nem. Szeretik a napot.
A motoros férfi kinyitotta a nagy táskáját, amely tele volt plüss macikkal. Kivett egyet, és a kisfiú kezébe adta:
- Jó legyél és hallgass a Szüleidre! Télen majd visszatérek Hozzád valami szép ajándékkal.
A fiú szinte sírt a boldogságtól.
A motoros odafordult hozzám, kacsintott és azt suttogta:
- Ez a harmadik ma.
Felült a motorra és integetve elhajtott.

Az Anya és az Apa is mosolygott, a kisgyermek ringatta a maciját. Néztem a napot, és csak arra tudtam gondolni, hogy MILYEN SZÉP AZ ÉLET!!!

(Po Pierwsze Ludzie, fordítás: M.K.)
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Balázs Éva: A Jégtündér ajándéka
  2018-12-06 21:49:38, csütörtök
 
  Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. De semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme. Erre gondol az anya, míg megy. Hosszú út áll előtte. A Jégtündér, úgy mesélik, egy jeges tavon él. Mert látni még senki sem látta. S a tó messze van, túl az erdőn, túl a mezőn, még a hegyen is túl.

Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. És semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme.

Erre gondol az anya, míg virraszt.

De a kislány megmozdul az ágyban, felnyitja szemét, és ránéz:

- Virágot szeretnék az ablakomba...

Aztán újra elalszik.


Az anya kilép a fagyos udvarba, végigsiet a csúszós úton, és bekopog a szomszéd tanyára.

- Virágot? Télen? Éjszaka? - csodálkozik a szomszéd. - Ha lenne is, megfagyna, elpusztulna az ablakban.

De az anya sorra járja, mindhiába, a kieső tanyákat.

- Talán kérj a Jégtündértől - mondja valaki.

Az anya befordul az erdőbe. Egy hatalmas, csupasz tölgyfa haragosan teszi keresztbe előtte ágkarjait:

- Megállj! Hogy merészeled zavarni téli álmunkat?

S az erdő egyszerre megelevenedik. Fák és bokrok, szúrós cserjék, csavarodó indák tépik az anya kendőjét, ruháját. De az anya csak megy, küszködve halad előre, s eléri mégis az erdőn át a mezőt.

A mezőn vad szél csap a szemébe:

- Eredj innen, ez az én birodalmam! Télen én vagyok itt az úr!

De hiába zúdítja a havat az arcába, az anya sietve vág át a mezőn, és felhág mégis a hegyre.

A hegy ormán mogorva sziklák állnak őrt. Köveket gurítanak alá, amik keményen koppannak az anya lábán:

- Kőből vagy, hogy nem érzed ütésünk? Honnan van erőd szembeszegülni velünk?

az anya futva éri el a lejtő alján a tavat, mely jéggé dermedt már.

Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. De semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme. Erre gondol az anya, míg rálép a síkos jégre, és elindul a tó színén. Megy, megy, ki tudja, mióta, mikor meglátja a nagy tó közepán a Jégtündért. Táncol a Jégtündér a tavon, jégarany a haja, jégszürke a szeme, és csengő jégezüst a ruhája.

- Még senki sem jött ilyen messzire - csodálkozik a Jégtündér. - Mit kívánsz tőlem?

- Beteg a kislányom - sóhajtja az anya -, és virágot szeretne az ablakába...

A Jégtündér sokáig hallgat. Nézi az anyát, a havas haját, tépett ruháját, jeges cipőjét. Aztán bólint:

- Meglesz! Térj haza nyugodtan.

Siet haza az anya, s otthon újra leül az ágy mellé, és vár.

Hajnal felé megérkezik a Jégtündér. Benéz az ablakon. Látja az alvó kislányt és a virrasztó anyát. Ujjával rajzolni kezd az ablaküvegre: gyönge szirmokat, kecses szárakat, hajló bimbókat, szeszélyes formákat. Aztán rájuk lehel, zúzmarát lehelve, és ezüstösek lesznek tőle.

Mire a hajnal egészen elűzi az éjszakát, a kislány felnyitja szemét. A Jégtündér már messze jár, talán újra a tó színén táncol.

A kislány az ablakra pillant, és - oly hosszú idő után először - elmosolyodik.

- Virág - suttogja -, jégvirág!

Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. Mégis abból fakad - mint szomorúságból a mosoly - hajnalban a jégvirág.
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Esti történet
  2018-12-04 16:12:15, kedd
 
 

Néhány évvel ezelőtt hallottam egy középiskolai tanárnőről, aki a táblára felírta mindenki nevét, majd megkérte a diákokat, hogy másolják le a listát. Az óra hátralévő részében az volt a feladat, hogy mindenki neve mellé írják oda, hogy mi az, amit a legjobban szeretnek vagy csodálnak benne. Az óra végén a tanárnő beszedte az írásokat.
Hetekkel később mindenkinek a kezébe nyomott egy lapot. Mindegyik lapon egy diák neve szerepelt, alatta pedig az a huszonhat jó dolog, amit az osztálytársai írtak róla. Annyira sok szépet és jót fedeztek fel egymásban, hogy csak mosolyogtak, és szóhoz sem tudtak jutni az örömtől.
Három évvel később a tanárnőt felhívta az egyik volt diákjának, Robertnek az édesanyja. Robert nem volt jó magaviseletű gyerek, mégis egyike volt a tanárnő legkedvesebb diákjainak. Az anya rettenetes hírt közölt: Robert elesett az öbölháborúban. A tanárnő elment a temetésre, ahol Robert barátai és volt középiskolai osztálytársai is beszédet mondtak. A szertartás végén Robert anyja odalépett a tanárnőhöz, elővett egy viharvert papírlapot, amelyet a tulajdonosa láthatólag sokszor szétnyitott, majd újra összehajtott. Elmondta, hogy ez volt az egyike azoknak a tárgyaknak, amit Robert zsebében a halála után találtak. Az a lista volt, amelyet a tanárnő olyan nagy alapossággal állított össze.
A papírlap láttán a tanárnő szemét elfutotta a könny. Ekkor egy másik volt diák, egy lány, aki ott állt a közelben, elővette a saját gondosan összehajtogatott lapját, és elmondta, hogy mindig magánál tartja. Egy harmadik diák bevallotta, hogy az ő listája bekeretezve függ a konyhában, egy következő pedig azt, hogy a felsorolást az esküvői fogadalmába is beépítette. Ez a tanárnő annak idején arra kérte a gyerekeket, hogy vegyék észre a jót egymásban, és álmában sem gondolta volna, hogy ezzel valósággal átalakítja a belső világukat.

Jack Kornfield: A bölcs szív
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Zelk Zoltán: Őszi mese
  2018-11-08 16:08:58, csütörtök
 
 

Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt.
Hiaba jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
- Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. - Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.
- Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom.
Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt.
Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól
egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vígasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az
ágról, és hullt a föld felé.
- Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
- Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet;
máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
- Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszégetni láttál. Ő megígérte, hogy hírt hoz
a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék
összegyűltek s elhatározták, hogy itthagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra.
Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
- Menjünk utánuk - könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát.
Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek.
Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük.
Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt.
Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt.
A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben.
A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
- Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, azután álomba ringatta a tenger.
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Ritka segítség, vagy természetes?
  2018-10-22 17:11:51, hétfő
 
  Szabados Lilla

Nemrég átjött hozzám egy barátom kávézni, üldögéltünk és az életről beszélgettünk. Egy ponton megjegyeztem: ,,Megyek és elmosogatok, rögtön jövök".

Erre úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy űrhajót építek. Csodálattal vegyes csodálkozással tette hozzá: ,,Örülök, hogy segítesz a feleségednek. Én nem szoktam, mert ha mégis, a nejem sosem dicsér meg. Múlt héten például felmostam, és azt se mondta, köszi."

Visszaültem mellé az asztalhoz, és elmagyaráztam, hogy én nem ,,segítettem" a feleségemnek. Ami azt illeti, a feleségemnek nem segítségre van szüksége, hanem egy partnerre. Én partner vagyok az otthoni teendők elvégzésében, és nem ,,segítség" az, hogy házimunkát is végzek.

Nem segítek a feleségemnek a takarításban, mert én is itt élek, és muszáj takarítanom.

Nem segítek a feleségemnek a főzésben, mert én is akarok enni, ezért főznöm is kell.

Nem segítek a feleségemnek a mosogatásban, mert én is használom azokat a tányérokat, amikből eszünk.

Nem segítek a feleségemnek a gyerekek körüli teendőkben, mert ők az én gyerekeim is, és az a feladatom, hogy az apjuk legyek.

Nem segítek a feleségemnek mosni, teregetni és összehajtogatni a ruhákat, mert ezek az én és az én gyerekeim ruhái is.

Nem segítek otthon. Én is ott lakom, a házhoz tartozom. Ami pedig a dicséretet illeti, megkérdeztem a barátomat, hogy mikor fordult elő utoljára, hogy a felesége végzett a takarítással, a mosással, az ágynemű felhúzásával, a gyerekek megfürdetésével, a főzéssel, a rendrakással és a többivel, és te annyit mondtál: köszönöm.

De nem csak egyszerű köszönömről van szó, hanem a totális elismerésről: ,,Nahát! Fantasztikus vagy!!!!"

Ez így most furcsának tűnik? Furán nézel most magad elé? Amikor te egyetlen egyszer életedben felmostál, rögtön elvártad, hogy kitüntetést kapj... de miért is? Gondolkoztál már ezen, drága barátom?

Talán azért, mert macsó kultúránkban azt tanultad, hogy mindez az ő dolga.

Esetleg azt képzeled, hogy mindez pikk-pakk megvan, a kisujját sem kell mozdítania érte?

Akkor hát dicsérd őt úgy, ahogy elvárod, hogy ő dicsérjen téged, ugyanolyan intenzitással. Nyújtsd a kezed, viselkedj igazi társ módjára, ne pedig úgy, mint egy vendég, aki csak enni, aludni, fürdeni és a szexuális szükségleteket kielégíteni érkezik. Érezd magad otthon. Ez a te házad is.

Az igazi változás társadalmunkban otthon kezdődik: tanítsuk meg fiainknak és lányainknak, hogy miről szól az, ha igazi társ vagy!
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Tallóztam
  2016-09-12 21:46:13, hétfő
 
  A szív pillanatai. . .
-Hahó Ész. . . menjél aludni!
-De miért is, Szív?
-Mert most én akarok ébren lenni, nélküled!
-Talán szerelem?
A Szív elmosolyodik, és elkuncogja magát. Majd nemet int.
-Akkor?. . . kérdi az Ész.
-Akkor, akkor!. . . . . Gondolod, hogy csak akkor nincs rád szükség,
ha a szerelem jön?
-Miért, nem így van?. . . csodálkozott az Ész.
-Bizony nem. . . . hisz tudod vannak pillanatok, amikor minden ragyog,
tiszta, és nyugodt. Szerelem nélkül is.
-Mesélj!-kíváncsiskodott az Ész.
-Meséljek?. . . . Látom ezt még nem tapasztaltad. Ó, hogyan is tehetted
volna, hiszen Te az Ész vagy - huncutkodott a Szív.
-Figyelj jól!Ezt a pillanatot - ami lehet percnyi, vagy tarthat órákig,
napokig, évekig - adhatja bármi:egy őszinte beszélgetés, egy pillantás,
egy simogatás, egy hívás, egy levél, egy szép táj, egy név, egy dallam,
egyszóval. . . . ami a Szívet szólítja meg! Vagyis engem.
Az Ész hallgatott, majd megszólalt.
- Akkor ebből is kimaradok?
A Szív elmosolyodott, és így szólt.
- Igen, kimaradsz, hiszen a Te pillanataid máskor vannak!!!
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Sóhajokba kapaszkodva
  2016-07-23 19:24:24, szombat
 
 
Tudod Kedves, az jutott eszembe, ha már van fájdalom, ha már kell lennie a fájdalomnak, akkor az nagyon igazságosan van elosztva.
Mert van ember, aki nem szeret senkit, aki önmagát se szereti, annak nem fáj semmi.
Olyan ember is van, aki az eszével szeret, a testével szeret, azt szereti, ami neki jó, ami neki hasznos.
Neki csak az fáj, ami a testének fáj, ha hiányzik a kényelem, ha elfogy a pénz, vagy ha a fog begyullad.
Neki a lelke soha nem fáj, nem is tudja, hogy van neki.
Vagy még nincs is, valahol ott áll előtte a sorban, a sor legvégén.
Aztán van a szeretet, a legszebb, a szívnek a szeretete, az anyai szeretet. Hogy is lehetne kibírni az anyai szív fájdalmat, anyai szeretet nélkül.
Milyen igazságtalan lenne az élet, ha olyannak adná ezt a kínzó fájdalmat, ahová nem jutott a szeretetből.
Aztán a legfájdalmasabb szeretet, a lélek szerelme. Hogyan is bírna ki akkora fájdalmat a lélek, ha nem segítene neki elviselni a mérhetetlen szeretet.
Talán, mikor megkaptuk a szeretet, azért kaptunk mellé a fájdalmat is, hogy legyen, ami emlékeztessen, hogy egy pillanatra se felejtkezzünk meg a szeretetről.
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Mi az, hogy "igazi"?
  2016-07-17 13:57:16, vasárnap
 
  - Mi az, hogy "igazi"? - kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a Bőr-lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt. - Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú?
- Az, hogy "igazi" az nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak. - felelte Bőr-lovacska. - Az, hogy "igazi" vagy, az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igaz.
- Nem fáj az? - kérdezte Bársony-nyuszi.
- Néha fáj. - mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. - De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj.
- Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak? Vagy apránként?
- Nem hirtelen történik. - mondta Bőr-lovacska - csak történik. Lassan. Soká tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már majdnem az egész szőröd elkopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden ízületed lötyög. De ha "igazi" vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljebb azok szemében, akik úgyse értenek semmit.

Margery Williams
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
S.Silverstein:Az adakozó fa
  2016-07-09 15:29:34, szombat
 
 
Volt egyszer egy olyan fa,amely egy kisfiút szeretett.A fiú mindennap meglátogatta.Leszedegetett leveleiből koszorút font,hogy eljátssza az erdők királyát,felmászott törzsére,és ágaira akaszkodva hintázott.Evett a gyümölcséből és bújócskázott lombja között.Amikor elfáradt,a fa leveleinek árnyékában aludt el,mialatt a lombozat altatódalt susogott.A kisfiú kis szÍvének teljességével szerette a fát.És a fa boldog volt.De az idő múlt,a fiú pedig növekedett.Amikorra felnőtt,a fa gyakran maradt magára.Egy nap azután a fiú újra meglátogatta a fát.
Ez azt mondta:---Gyere hozzám,kisfiam,mássz fel a törzsemre,hintáz ágaim között,edd a gyümölcsömet,játsszál lombom között és légy boldog.
---Túlságosan felnőttem már ahhoz,hogy fára másszak és játszadozzak--válaszolta a fiú-olyasmit akarok vásárolni magamnak,ami szórakoztat,pénzre van szükségem.Tudsz nekem pénzt adni?
---Sajnos--felelte a fa--pénzem nincs,csak levelem és gyümölcsöm van.Szedd le gyümölcsömet,kisfiam,és add el a városban.Így lesz pénzed és boldog lehetsz.
Ekkor a fiú felkapaszkodott rá,leszedte és elvitte az összes gyümölcsöt.És a fa boldog volt.
De a fiú sokáig elmaradt és a fa szomorkodóvá vált.Majd egy nap a fiú visszatért.A fa reszketett az örömtől,úgy mondta:---Gyere hozzám,kisfiam,mássz a törzsemre,hintázz ágaim között és légy boldog.
---Nincs időm fára mászni,túl sok a dolgom.Házat szeretnék és feleséget,gyermekeket.Tudsz nekem házat adni?
---Házam nincs-mondta a fa--az én otthonom az erdő.De ágaimból készÍthetsz magadnak házat és akkor boldog leszel.
A fiú lefűrészelte a fa összes ágát,el is vitte őket,hogy fa házat épÍtsen magának belőle.És a fa boldog volt.
A fiú sokáig nem jött.Amikor végre megérkezett, a fa olyan boldog volt,hogy szinte alig tudott megszólalni.
---Gyere hozzám kisfiam--mormolta-gyere hozzám játszani.
---Túl öreg és túl szomorú vagyok már a játékhoz-válaszolta amaz-egy bárkára vágyom,hogy messzire elhajózzam innen.Tudsz nekem bárkát adni?
---Vedd a törzsemet,készÍts magadnak bárkát belőle-felelte a fa--azzal messzire elhajózhatsz és ott boldog lehetsz.
Ekkor az ember kivágta az egész törzset és bárkát készÍtett belőle,hogy elmeneküljön vele,elhajózzon onnan.
És a fa boldog volt,de nem teljesen.
Sok-sok idő múlva visszatért az ember.
---Nagyon sajnálom kisfiam,de már semmim sem maradt,amit neked adhatnék.Gyümölcsöm sincs már régóta.
---A fogaim már nem képesek gyümölcsbe harapni-volt a válasz.
__Nincsenek már ágaim sem-folytatta a fa-nem tudlak már hintáztatni.
Túl vén vagyok már ahhoz,hogy faágakon hintázzam.
---Nincs már törzsem sem,amelyre felmászhatnál...
---Túl öreg és fáradt vagyok már a fára mászáshoz.
---Nagyon el vagyok keseredve-sóhajtotta a fa,-annyira szeretnék neked valamit adni,de már semmim sincs,amit adhatnék.Öreg fatönk vagyok immár.Igazán sajnálom...
---Most már nincs sok mindenre szükségem-válaszolta amaz-csak egy csendes,nyugodt kis helyre vágyom,ahol leülhetnék és megpihenhetnék.Igazán elfáradtam már.
----Nos hát-mondta a fatönk,úgy kihúzva magát,amennyire csak tudta-Íme itt egy öreg tuskó,épp arra jó,hogy ráülj és kipihend magad.Ülj le hát és pihenj meg nálam.
Az öreg ember Így is tett.
És a fa maradvány boldog volt.

S.Silverstein-Ford:R.J.N.
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Mindenki azt ad, ami a szívében van
  2016-05-27 16:33:09, péntek
 
  "Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta és feltöltötte gyönyörű virágokkal, visszament a gazdag emberhez, és visszaadta neki. A gazdag ember meglepődött és azt kérdezte: Miért adsz nekem szép virágokat ha én szemetet adtam neked?
A szegény ember így válaszolt: Mindenki azt ad, ami a szívében van."
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
     1/16 oldal   Bejegyzések száma: 156 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 5 db bejegyzés
e év: 418 db bejegyzés
Összes: 6866 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 79
  • e Hét: 79
  • e Hónap: 3873
  • e Év: 370088
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.