Belépés
anyu65.blog.xfree.hu
Félig él, az aki nem mer Kné N. Magdolna
1962.09.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 47 
A különleges királyfi
  2018-04-11 10:32:49, szerda
 
 
A különleges királyfi
Ez a történet egy rövid metafora, amelyben egy egyszerű sugallat van elrejtve. Kíváncsi vagyok, megtalálod-e. Úgy is mondhatnám, hogy nagyon érdekel, szerinted mi a pozitív üzenete ennek a mesének. Örömmel veszem a véleményedet a hozzászólásoknál.

Egyszer, elég régen, és kicsit még régebben élt egy királyfi, aki nagyon szerette a meséket, de néha mégsem akarta meghallgatni azokat. Senki sem tudta, miért, de volt más is, amit nem tudtak a királyfiról, mert ez egy különleges királyfi volt.

A különleges királyfi nagyon szerette, ha a kedvenc dolgai mellette vannak. Például volt egy kis koronája, amit nem kellett még hordania, de ő mégis folyton magánál tartotta. Nagyon vigyázott rá. A ruháira is nagyon vigyázott, és a játékaira, de még a kanalára is, amivel evett, így amikor eljött a királyi ebéd, csakis azzal a kanállal volt hajlandó megenni a levesét, amivel mindig is szokta. Egyszer véletlenül belekeverték a kanalát a többi evőeszközhöz, és a királyfi nem volt hajlandó enni. Száz szolga kereste száz percen keresztül a kanalat, mire megtalálta.

Olyan is történt, hogy a mosásban elszakadt a kiskirályi kabátkája, s azt a rongyok közé dobták, s helyette egy vadonatúj, gyönyörűszép kabátkát küldtek fel hozzá. A különleges királyfi rendkívül mérges lett erre, és követelte vissza a rendes kabátját. Tíz királyi szabó foltozta össze észrevétlenül a régi kabátkát tíz órán keresztül dolgozva.

Az ajándékokat nagyon szerette a királyfi, s ha tetszett neki, amit kapott, akkor arra is nagyon vigyázott, és soha meg nem vált tőle. Még a dobozokat is megőrizte, amelyekben az ajándékokat kapta.

Egy napon azonban látogatóba jöttek hozzájuk a szomszéd királyságból, s barátja, a szomszéd királyfi megmutatta a különleges királyfinak az üveggolyó-készletét. Ez csodaszép színes, és csillogó üveggolyókból állott. A golyókban apró figurák rejtőztek, amelyek a fény felé tartva megmozdultak, és életre keltek.

Az egyik, kék színű golyóban egy apró gyermek szaladt, és papírsárkányt húzott maga után. A sárkány vidáman cikázott az égen, ám hirtelen a szél elragadta azt, s a sárkány eltűnt a felhők mögött. A gyermek felkacagott, és elszaladt.

Egy másik, piros színű golyóban egy lány volt, aki egy kicsiny, csillogó bottal a kezében szaladt a dombokon át, amíg egy másik lányhoz nem ért. Akkor átadtaneki a botot, az továbbszaladt vele, s ő megpihent a zöld fűben és a napsütésben.

Egy harmadik, zöld színű üveggolyóban lévő történetet csak az esti gyertya fényében lehetett látni. A vendég királyfi jólelkű gyerek volt, így odanyújtotta barátjának az egész zacskó csillogó játékot.

- Fogd - mondta. - Nekem van még otthon. Látnod kell a zöldet, nagyon szép.

De a különleges királyfi most is épp a kezében szorongatta a koronáját, és nem akarta letenni, mert nagyon vigyázott rá. A másik kezére a különleges kabátja volt terítve, amelyre szintén nagyon vigyázott, de nem vette fel, mert már tavasz volt, s igencsak meleggé váltak a napok. Nem akarta ezeket elengedni, de így nem tudta elvenni az üveggolyókat. A barátja észrevette ezt, és kedvesen annyit mondott:

- Azokat nyugodtan leteheted. Semmi bajuk sem lesz.

Korábban sosem hallgatott senkire a kis királyfi, de mivel nagyon szerette volna az új játékot, mégiscsak lerakta maga mellé a koronát és a kabátkát, és elvette az üveggolyókat. Később a koronát és a kabátkát a szobájába vitette, és elzárta a nagy barna szekrénybe, ahol azok biztonságban voltak.

Este elővette a zöld üveggolyót és a gyertya fényébe tartotta. Egy darabig semmit sem látott, de aztán az apró gömb alja mintha vízzel telt volna meg, s hullámozni kezdett, mint az óceán. Az is volt, egy miniatűr tenger hullámzott szelíden a királyfi ujjai között. Ő leült egy fotelbe, s közelebb emelte szeméhez az üveggolyót. Az óceán fölött kisütött a nap, s egy kicsiny pont jelent meg a messzeségben. Hamarosan közelebb ért, és kiderült, hogy egy vitorlás hajó az, amelyen sok tengerész sürgölődött. Mindegyiknél egy hosszú boton lévő háló volt, amelyet a vízbe merítettek, és aztán kiemelték onnan. Gyakran színes gyöngyöket találtak, amelyeket a hajóba emeltek, s ezek a gyöngyök meg is szólaltak. Mindegyik csak valami egyszerű dolgot tudott mondani. Ahogy egyre több gyöngyöt kihalásztak, és az emberek meghallgatták mindet, a hajó már nagyon mélyre süllyedt, de nem foghattak ki több gyöngyöt, már csak egyet, különben elsüllyedtek volna. Amikor az utolsót is kifogták, a legénység körbeállta azt, és várta, mit fog mondani. A gyöngy pedig ennyit szólt csupán: "Engedd el őket, és visszajönnek hozzád."

Akkor a matrózok gondolkodóba estek, végül jó néhány gyöngyöt visszadobtak a vízbe, amitől a hajó megemelkedett, és ők ismét elkezdtek újabb színes gyöngyökre halászni.

A királyfi sokáig nézte még, ahogyan a kezében tartott apró gömbben a tengerészek szorgoskodnak a hajón, újra és újra összegyűjtik és elengedik a gyöngyöket, és maga is csodálkozott, hogy minden újabb kifogott gyöngy más színű volt, és mást mondott az embereknek.

Addig nézte ezt a mesés játékszert, amíg végül elnyomta őt az álom a királyi foteljában.

Másnap nagyon jó kedvűen ébredt. Mindenkivel nagyon kedves volt, és sok embernek adott ajándékot is, mind olyasmit, amire neki már úgysem volt szüksége. Sokat játszott az üveggolyókkal, de amikor nagyobb lett, azt is elajándékozta valakinek - viszont utána talált egy még különlegesebb dolgot. Hogy pontosan mit, az már nem fér bele a mesébe.



 
 
0 komment , kategória:  Mese  
Ne sírj hát
  2018-01-30 12:49:19, kedd
 
 
Ne sírj hát Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2014-09-02 15:43:17
feltöltő: anyu65
nézettség: 1534
szavazatok: 1
kommentek: 0
kulcs: gyász,
kategória: család
leírás: Sírtál minden éjjel , könnyeid tengerével visszahozni nem tudod már ki messze jár


URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!


 
 
0 komment , kategória:  Mese  
Te valóban mester vagy!
  2018-01-15 16:31:48, hétfő
 
  Egy verőfényes délután egy fáradt léptű vándor kereste fel a falu szélén lakó Bölcset.
Megállt vele szemben, majd alig hallhatóan szólt hozzá.
- Köszöntelek!
A Bölcs bólintott egyet, és maga mellé mutatott. A vándor leült, és elkezdte levenni a cipőjét. Lyukas, poros, szakadozott lábbeli volt. Látszott rajta, hogy kemény, nagy utat járt be vele gazdája. Kezébe fogta, majd csendben átnyújtotta a Bölcsnek. Ám ő nem vette el, hanem felállt, és bement a kunyhójába.
Kisvártatva megjelent az ajtóban, kezében egy alig felismerhető cipőfélével, ami annyira kopott, elhasznált, szakadozott, kérges volt, hogy csak jóindulattal lehetett cipőnek nevezni. Odatette a vándor cipője mellé, ami így már egy fokkal jobbnak látszott.
A vándor fejet hajtott és azt mondta.
- Te valóban mester vagy!
"

 
 
0 komment , kategória:  Mese  
The shownman
  2017-12-08 16:59:01, péntek
 
 



Van egy mese, ami a találkozásról, a barátságról, az elmúlásról, a veszteségről és az emlékekről szól. Télidőben különösen gyakran lapozzák fel, karácsonytájt mindig megnézik. Főszereplői egy kisfiú és egy hóember.

Raymond Briggs szavak nélküli, csak a rajzok nyelvén mesélő könyvét 1978-ban adták ki, ebből 1982-ben készült tévés animációs film Dianne Jackson rendezésében. A zenét Howard Blake írta, akinek a nevéhez hiába fűződnek versenyművek, oratóriumok, zongoradarabok, operák, balettek, filmzenék, a The Snowman nélkül biztosan egy lenne a The Sun vagy a Daily Mail bulvárlapok számára teljesen ismeretlen és teljesen indifferens kortárs zeneszerzők közül.
De jókor volt jó helyen, felkérték erre, ő pedig valamit nagyon elkapott. A film ugyanúgy szöveg nélküli, mint a könyv, a kb. 15. percnél kezdődő szűk négy perc kivételével. (Innen indul a videó, de inkább nézzék végig az egészet. Közben szüppögni nagyon is ér.) És ez a Walking in the Air. Egy kisfiú énekli - Blake kisfiúként kórusban a szoprán szekciót erősítette -, benne van a behavazott táj álomszerűsége, a repülés izgalma és gyönyörűsége, a barátság ereje, a határtalan bizalom, az, amikor merünk a másikra számítani, hagyjuk, hogy általa fedezzük fel a világot. Mágikus ez a nyugalom, és nem is elsősorban a táj miatt. Hanem mert együtt vagyunk, együtt jó nekünk, együtt nincsenek félelmeink.

Link
 
 
0 komment , kategória:  Mese  
Esti mese
  2017-12-02 22:43:51, szombat
 
 
Hol volt, hol nem volt egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesít
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.
Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
"Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!" - gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki:
"Akkor hát szeretnék egy csodálatos házat!"
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik az épületnek gondját viseljék.
Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr.
Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meghökkenve szólt a nőhöz:
"Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!"
Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.
"Tudtam" - mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.
 
 
0 komment , kategória:  Mese  
Az aranymadár
  2017-11-14 18:01:31, kedd
 
  És most, kedvesem, mielőtt éjszakába menne át az este, és egymásnak nyugodalmas jó éjszakát kívánnának, hadd mondjak még el egy utolsó mesét.
Nem is mesét: igaz történetet. Mint ahogy mindaz, amit eddig elmondtam neked, nem mese volt tulajdonképpen, hanem csupa valóságos, igaz történet. Mert valóságos igaz ám, hogy él az erdő, élnek benne a fák és a virágok, és hogy az állatok és madarak beszélnek egymással meg a fákkal.
Való igaz az is, hogy vén Csönd bácsi mohaszakállában apró kis csigák mászkálnak, és az Angyalok Tisztását is megleled valahol jól elrejtve az erdők között. Igaz a kék hegyek története is, Bulámbuk, a vén gombacsináló, mindaz, amit elmondtam neked, színtiszta igaz.
Most pedig jól figyelj ide, hadd mondjam el az utolsó igaz mesét.
Volt egyszer, nagyon régen, egy kisfiú.
Ott élt valahol messze keleten, erdők és hegyek között egy kicsike országban, amelyikről ma már alig tud valaki, és amelyiknek Erdélyország volt a neve.
Ott nőtt föl ez a kisfiú, abban az országban, az erdők között. Az erdő tanította meg látni, hallani, érezni. Játszótársai az őzek voltak, és a kisnyulak. Barátai a fák, virágok, pillangók.
Látó-ember volt. Értette a fák beszédét, a patak suttogását. Időnként átment az Angyalok Tisztásán is, és az angyalok megtöltötték a szívét szeretettel, jósággal, békességgel, és mindazokkal a drága kincsekkel, amiket a Jóisten az ember számára ajándékul adott.
De amikor a kisfiúból nagy fiú lett, érte jöttek a városból a gyűjtő-emberek, és elvitték magukkal, hogy dolgozzék nekik. Elhurcolták messzire, nagy városok kőházai közé, és nem engedték többé szabadon. Majd jöttek a rontó-emberek, elfogták, megkötözték, hogy ameddig csak él, szolgálja őket.
Pedig odahaza várta ám az erdő. Várták a fák, az őzek és a pillangók. A visszhang, a patak, a csönd. A virágok nyíltak, elhervadtak. Vándormadarak jöttek, vándormadarak mentek. De a fiú mégsem tért vissza.
Mikor aztán már nagyon-nagyon sok idő eltelt, és a fák újra zöldek voltak, a rétek virágain pillangók kergetőztek, és Visszhang ott ült kék ruhájában a sziklákon, és versenyt dalolt a madarakkal: az erdő elhatározta, hogy üzen érte. Előhívta legkisebb szolgáját, a fenyőszagú szellőt, és azt mondta neki:
- Eridj, szolgám, és keresd meg az én barátomat. Járd végig a völgyeket mind, az emberek kőházait mind, és mondd meg neki, bárhol is találod: üzeni az erdő, hogy hűs árnyékkal várják haza a fák. Neki gyűjtik illatukat a virágok. Érte tanulják új dalaikat a madarak. Mesét kíván csobogni fülébe a patak. Hívják az őzek, nyulak, mókusok. Jöttét lesi az ösvény. Mondd, hogy jöjjön, siessen, érte üzen az erdő!
Perdült a szellő, és tovaszállt.
Az erdő pedig készült a fogadtatására. Friss záporral mosta tisztára a fák leveleit. Feldíszítette a virágokat harmatos ékszerekkel. Mohaszőnyeget terített az ösvényre, a hazatérő lába alá.
Aztán eltelt egy nap. Egy második nap. Egy harmadik. Az erdő várt.
Negyednapra hazatért a kicsi szellő. Fáradt volt és poros.
- Megtaláltad-e? - kérdezte az erdő.
S a szellő felelt:
- Megtaláltam. Poros, piszkos kőházak rengetegében. Fáradt és szomorú.
- Jön? - kérdezték izgatottan a fák, virágok, madarak.
- Nem jöhet - sóhajtott a szellő. - Láthatatlan láncokkal megkötözték. Nem jöhet.
A fák szomorúan lehajtották ágaikat. A patak sírni kezdett. A virágok elsápadtak. A csönd sóhajtott.
Másnap szélnek eresztett az erdő egy kis bolyhos felhőcskét.
- Eridj, és mondd meg neki, hogy ne hallgasson a gyűjtő-emberekre, ne féljen a rontó-emberektől, tépje szét láthatatlan láncait, és jöjjön. Neki akar tetszeni a harmatcsöpp a fűszálak hegyén. A pillangók betanulták új táncaikat. Mondd, hogy jöjjön, siessen. Hűvös az árnyék. Illatos a pázsit. Harangvirágok köszöntik az estét. Az élet szép. Eridj.
Elszállt a felhőcske, és teltek a napok. Sok idő múltával tért meg csupán. Tépetten, rongyosan, szürkén. S mondta:
- Fájt a szíve, amikor meglátott, és könny volt a szemében. De a láncokat gonosz varázslat rakta reá, és nem bír velük. Kormos, szennyes kőrengetegben raboskodik. Nem jöhet.
Sírni kezdett a kicsi felhőcske, sírtak a fák, a virágok, a rétek. Elhallgattak a madarak is, és az őz bánatosan elvezette fiait a legsötétebb katlan sűrűjébe.
Ekkor az Erdő Jó Angyala, ott fent az Angyalok Tisztásán, elővett egy kis aranykalitkát, és az aranykalitkából kiengedett egy színarany madarat.
- Eridj hát te - parancsolt rá az angyal. - Törd meg a gonosz varázslatot, és hozd őt vissza közénk. Eridj!
Azzal föllendítette a levegőbe.
Az aranymadár szállt. Előtte járt a szellő, és mutatta az utat. Fehér felhő kísérte odafent. Így értek el a városig.
A szellő megmutatta, melyik az ablaka. Az ablak előtt egy szomorú, satnya utcai fa állott.
Az aranymadár fölszállott a fa legtetejére, megrázta tollait és nagyot füttyentett. És abban a pillanatban kinyílt magától az ablak.
Az aranymadár újra füttyentett. De olyan csodálatos szépen, hogy a rab az ablakhoz szaladt, és csodálkozva nézett ki az utcára. Meglátta az aranymadarat a fa tetején. És abban a pillanatban, amikor meglátta, csodálatos szép varázslat történt. A láthatatlan láncok lehullottak róla.
Csak állt az ablakban, nézte az aranymadarat, és hallgatta a füttyét. Aztán nevetni kezdett. De a szeméből könnyek ömlöttek, lassan megtöltötték a szobát, kiömlöttek az utcára, végigfolytak az utca kövein, és amerre folytak, ragyogó-tiszta ösvényt mostak a városon végig, a gyűjtő-emberek és rontó-emberek között, varázslatos ösvényt, melyet nem léphetett át senki sem, akinek tisztátalan volt a szíve.
Az aranymadár még füttyentett egyet, majd megrázta szárnyait, és felröppent a levegőbe. Keringett egyet, aztán lassan szállani kezdett keletnek. Az ember pedig, aki rab volt, elindult utána, ujjongó szívvel és felszabadultan, a könnyek bűvös ösvényén, hazafele.
Így történt ez, lelkecském, éppen így.
Amikor majd megnősz, és a gyűjtő-emberek téged is elvisznek magukkal, és a rontó-emberek rád bilincselik láthatatlan láncaikat, akkor egy szép napon magad is megtudod, hogy ez a mese az utolsó szóig igaz.
Amikor már nagyon fáradt leszel, és nagyon céltalannak érzed a sorsodat: egyszerre csak érted üzen az erdő.
Először csak egy kis szellővel, mely csak úgy végigsurran melletted az utcán. Fenyőillatából már alig érezhetsz valamit, de meghallod mégis, amikor a füledbe súgja:
- Üzeni az erdő, hogy árnyékkal várnak rád a fák... illatukat neked gyűjtik a rét virágai... jöttödet lesi az ösvény... jöjj, siess...!
Fájva dobban meg tőle a szíved. Torkodat fojtogatja a honvágy. De nem mehetsz. Nem eresztenek a láncok, a láthatatlan láncok, amiket rád raktak a gonosz varázslatok.
Aztán meglátsz egy felhőt, egy kicsi bolyhos fehér felhőt az égen, és tudni fogod, hogy újra üzent érted az otthoni erdő. Látni fogod emlékezetedben a régi tájakat, és úgy sajog valami benned, mint még soha addig.
Végül aztán meghallod ablakod alatt az aranymadár füttyét. Ablakod magától kitárul. És ott ül majd a fán, és hazahív otthonod drága aranymadara: a sárgarigó.
Valami megpattan benned akkor. Szemedből előtörnek a könnyek, lemossák rólad a láthatatlan láncokat, kiömlenek az utcára is, és végigfolynak a köveken, bűvös ösvényt mosva lábaid elé az emberek között. És te elindulsz majd ezen az ösvényen. Keletnek, mindig csak keletnek, amerre a sárgarigó hív.
Így.
Most aludj jól, a mese véget ért.
A fák is alszanak már odakint.
Wass Albert


 
 
0 komment , kategória:  Mese  
Éli és a faember
  2016-10-01 09:28:09, szombat
 
  A wimexek kicsi faemberek voltak. Mindegyik faembert egy Éli nevű fafaragó készítette, akinek műhelye a falu feletti domb tetején állt. Mindegyik wimex más és más volt. Némelyiknek hosszú orra volt, a másiknak nagy szeme, néhányan közülük magasak voltak, mások pedig alacsonyak. De mindnyájukat ugyanaz a fafaragó készítette, és mindannyian ugyanabban a faluban éltek.
A wimexek minden nap reggeltől estig ugyanazt csinálták: matricákat ragasztottak egymásra. Mindegyiküknek volt egy doboza, az egyikben arany csillagok voltak, a másikban pedig szürke pontocskák. A wimexek faluszerte mást sem csináltak, csak naphosszat ezeket a csillagokat és pontokat ragasztgatták egymásra. A szépek, akiknek a fája sima volt, a testük jó, mindig csillagokat kaptak. De ha valakinek a fája durva volt, vagy a festék leperget róla, szürke pontokat kapott a többi wimextől. Az okosak is csillagot kaptak, meg azok is, akik nagy botokat tudtak a fejük fölé emelni, vagy át tudtak ugrani magas dobozokat. Voltak olyanok is, akik nagy szavakat tudtak mondani, vagy éppen szépen tudtak énekelni; a wimexek ezeknek is csillagokat adtak, amelyek némelyik wimexet teljesen beborították. Amikor csillagot kaptak, a wimexeket olyan jó érzés töltötte el, hogy gyorsan csináltak megint valamit, hogy újfent kapjanak egy csillagot.
Mások ellenben csak keveset tudtak felmutatni, s így szürke pontokat kaptak. Pancsenelló is ilyen volt. Bár ő is megpróbált magasra ugrani, mint a többiek, de mindig elesett. Amikor elesett, a többiek köréje gyűltek, és szürke pontokat adtak neki. Néha, egy-egy ilyen szerencsétlen esés során Pancsenellónak megsérült a fája, -ekkor a többiektől újabb pontokat kapott. Ilyenkor próbálta megmagyarázni, hogy miért is esett el, de mentegetőzése esetlenül sült el és végül újabb szürke pontokat adtak neki. Egy idő után Pancsenellónak olyan sok szürke pontja lett, hogy az utcára sem akart kimenni. Attól félt, hogy valamit rosszul fog csinálni - mondjuk otthon felejti a kalapját, vagy belelép egy tócsába - és akkor a wimexek megint egy újabb ponttal válaszolnak.
,,Megérdemli a sok szürke pontot" - helyeselték a faemberek. ,,Nem jó faember".
Egy idő után Pancsenelló hitt nekik. ,,Nem vagyok jó wimex" - mondogatta. Ha néha mégis elment hazulról, olyan wimexek társaságát kereste, akiknek szintén sok szürke pontja volt. Közöttük jobban érezte magát. Egy napon találkozott egy olyan wimex-szel, akihez foghatót azelőtt soha nem látott. Nem voltak rajta se szürke pontok, se pedig csillagok. Csak egyszerűen fa volt. Krisztinának hívták. Na nem mintha a wimexek nem próbáltak volna meg rá is matricákat ragasztani, de a matricák egyszerűen nem ragadtak rá. Néhányan csodálták Krisztinát, mivel nem voltak rajta ilyen pontocskák, s rohantak hozzá, hogy csillagokat aggassanak rá. De azok leestek róla. Mások lenézték, mivel nem voltak rajta csillagok, és szürke pontot raktak rá, ám azok is leperegtek
,,Ilyen szeretnék lenni" - gondolta Pancsenelló. ,,Nincs szükségem senkinek a bélyegére." Megkérdezte tehát a matrica nélküli wimexet, hogy neki hogy sikerült ezt megcsinálni.
- Könnyen -felette Krisztina. Minden nap elmegyek, és meglátogatom Élit.
- Élit?
- Igen, Élit, a fafaragót. Ott vagyok vele a műhelyben.
- Miért?
- Hát miért nem jössz és nézed meg te magad? Menj fel a hegyre, ő ott van.- s ezzel a matrica nélküli wimex megfordult és továbbugrabugrált.
- De biztos nem is akar majd velem találkozni! -kiabálta Pancsenelló, de Krisztina nem hallotta meg.
Pancsenelló hát hazament. Leült az ablaknál, és nézte a faembereket, amint buzgón sürögtek-forogtak és adogatták egymásra a csillagokat és pontokat
- Ez így nem jó. -motyogta magában és elhatározta, hogy meglátogatja Élit. Felment a szűk ösvényen a hegytetőre, és belépett a műhelybe. Fa szemei kerekre nyíltak a csodálkozástól, mikor meglátta a hatalmas méreteket. A szék akkora volt, mint ő maga. Lábujjhegyre kellet állnia, hogy ráláthasson a munkaasztalra. A kalapács olyan hosszú volt, mint a karja. Pancsenelló nagyot nyelt. ,,Itt aztán nem maradok" -gondolta, és megfordult hogy elmenjen. Ekkor hallotta, hogy valaki a nevén szólítja.
- Pancsenelló! A hang mély volt, és erős. Pancsenelló megállt.
- Pancsenelló! Milyen jó, hogy látlak! Gyere, hadd nézzelek meg!
- Te tudod a nevem? -kérdezte a kis wimex.
- Hát persze. Én készítettelek. Éli lehajolt, felvette, és egy padra tette.
- Hmmm... -mondta a készítő elgondolkodva. Úgy látszik, rossz jegyeket kaptál.
- Én nem akartam, Éli, igazán mindent megpróbáltam...
- Ó, előttem nem kell védekezned, gyermekem. Engem nem érdekel, hogy a többi wimex mit gondol.
- Nem?
- Nem. És téged se kéne, hogy érdekeljen. Kik ők, hogy csillagokat meg szürke pontokat osztogatnak? Ők is wimexek, ugyanúgy, mint te! Az, hogy ők mit gondolnak az nem számít, Pancsenelló. Csak az számít, hogy én mit gondolok. És én úgy gondolom, hogy te nagyon értékes vagy
Pancsenelló nevetett. Én? Értékes? De hát én nem is tudok gyorsan menni, nem tudok ugrálni, jön le rólam a festék... Miért vagyok fontos neked?
- Azért, mert az enyém vagy. Ezért vagy nekem fontos.
Pancsenellóra még soha senki nem nézett így. Legkevésbé nem az alkotója. Azt sem tudta, mit mondjon.
- Minden nap vártam, hogy elgyere. -magyarázta Éli.
- Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak bélyegek.
- Tudom, ő már beszélt nekem rólad.
- Miért nem ragadnak rá a matricák?
- Azért mert eldöntötte, hogy az, amit én gondolok őróla sokkal fontosabb neki, mint amit az emberek gondolnak. A matricák csak akkor ragadnak, ha hagyod őket.
- Micsoda?
- A matricák csak akkor ragadnak, ha azok fontosak neked. Minél inkább bízol szeretetemben, annál kevésbé lesznek fontosak a matricák.
- Nem vagyok benne biztos, hogy értem-e, amit mondasz.
- Majd megérted, de ez időbe fog telni. Sok matricád van. Most csak annyi a teendőd, hogy gyere el hozzám, minden nap. És hadd emlékeztesselek arra, hogy én törődöm veled.
Éli leemelte Pancsenellót a padról, és letette a földre.
- Ne felejtsd el - szólt utána Éli, miközben a wimex kilépett a házból - te értékes vagy, mert én alkottalak téged. És én nem tévedek.
Pancsenelló nem állt meg, de a szívében ezt gondolta: Azt hiszem, ezt komolyan mondja. És amikor ez megfogalmazódott benne, egy szürke pont lehullott a földre.
 
 
0 komment , kategória:  Mese  
Mese a sárkányról
  2016-03-16 16:23:28, szerda
 
  She főúr annyira kedvelte a sárkányokat, hogy telefestette-faragtatta a házát sárkányokkal. Amikor az égben lakozó igazi sárkány ezt megtudta, leszállt a földre, odafeküdt She háza elé, fejét a kapu küszöbére, farkát az ablakpárkányra helyezte. A főúr megpillantotta az igazi sárkányt, és eszét vesztve menekült ki a házából. Ebből látszik, hogy She nem szerette a sárkányokat. A sárkányok hasonmását szerette, de az igazi sárkánytól irtózott.
/ Kínai tanmese- Shen zi /



 
 
0 komment , kategória:  Mese  
tanmese
  2016-02-01 09:00:22, hétfő
 
  Volt egyszer egy kőfaragó, aki mindig elégedetlen volt önmagával és az életével.
Egy szép napon, amint mendegélt, elhaladt egy gazdag kereskedő háza előtt. Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók. “Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő" - gondolta a kőfaragó. Elfogta az irigység és azt kívánta, hogy bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne.
Akkor bezzeg nem kellene ilyen szegény kőfaragó módján tengetnie az életét. Legnagyobb ámulatára egyszerre gazdag kereskedővé változott. Nagyobb pompa és hatalom vette körül, mint amit valaha álmodni mert volna. Irigyelte és gyűlölte is mindenki, aki nála szegényebb volt.
Egyszerre csak egy pompás gyaloghintót vittek el a háza előtt, benne egy magas rangú hivatalnok terpeszkedett, körülötte szolgák hada és gongot ütő katonák. A leggazdagabb ember is mély meghajlással hódolt a menet előtt. “Milyen hatalmas ez a hivatalnok" - gondolta. “Bárcsak magas rangú hivatalnok lehetnék! “Ezután magas rangú hivatalnokká változott. Mindenhová dúsan hímzett hintón cipelték és a nép gyűlölte és reszketett tőle, az emberek földig hajoltak előtte, amerre csak járt.
A nyári nap forrón tűzött és a hivatalnok iszonyú kényelmetlennek érezte a fülledt gyaloghintót. Kinézett. A nap fenségesen ragyogott az égen és tudomást sem vett a hivatalnok létezéséről. “Milyen hatalmas a nap" - gondolta. “Bárcsak nap lehetnék!" Ezután nappá változott, mindenkire pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, és a földművesek átkot szórtak rá.
Ám egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett, és odafurakodott a nap és a föld közé, így a nap sokat vesztett az erejéből. “Milyen hatalmas ez a viharfelhő" - gondolta. “Bárcsak viharfelhő lehetnék!"
Ezután felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat mindenki kétségbeesésére.
Hamarosan azonban úgy érezte, hogy valami nagy erővel tolja. “Milyen hatalmas a szél!" - gondolta.
“Bárcsak szél lehetnék!" Ezután széllé változott, lefújta a cserepeket a házak tetejéről, tövestől csavarta ki a fákat, és mindenki gyűlölte őt és félt tőle, amerre csak elsüvített. Hanem egyszer csak nekirohant valaminek, amit bárhogyan is igyekezett elfújni, csak állt rendületlenül. Egy hatalmas szikla volt az. “Milyen hatalmas ez a szikla" - gondolta. “Bárcsak szikla lehetnék!" Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon.
Ahogyan ott állt egyszer csak kopácsolást hall, egy kalapács hangját és érezte, hogy farigcsálják az oldalát.
“Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál? - kérdi. Letekintett, és mélyen maga alatt meglátott egy kőfaragót.

Kép:Split Apple Rock, Új-Zéland


 
 
0 komment , kategória:  Mese  
: Mese a jóról és a rosszról
  2016-01-30 22:06:15, szombat
 
  Ma is vannak szentek, ahogy mindig voltak. Nem látjátok rajtuk a stigmákat, a jelet, a glóriát?
Máskor se látták.
Csak azok tudják róluk, akik asztaluknál ülnek és ágyukban alusznak, akik a húsukat elemésztik és a húsukat újjászülik.
De mit lehet tenni a jósággal?
Visszaélni vele.
Aztán bánni, az őrületig bánni, hogy visszaéltek. És megint csak visszaélni.
Hát ezt teszik; s akivel teszik, se tehet mást. Ő maga kényszeríti rá őket. Máskülönben hogy is lenne módja jónak lenni?
Nekik tehát latroknak és gonoszoknak kell lenniük. Pedig nem is azok, szegények.
Ő pedig külön fájdalmat érez azért, mert rosszul fizetik jóságát, és külön azért, mert rosszá teszi azokat, akikhez jó.
Mert szeretetével szeretetlenné teszi az őt szeretőket.
És így lesz egyre inkább, egyre menthetetlenebbül önmaga. Mert hogy is lehetne rossz azokhoz, akik miatta rosszak?
Egyetlen fegyvere a megbocsájtás, amely mindig önnön húsába vág. Miközben észrevétlenül fakadnak rajta a majdani emlékén kirajzolódó stigmák,
a jel és a glória, amelyet most senki se lát.
SomlyóGyörgy : Mese a jóról és a rosszról
 
 
0 komment , kategória:  Mese  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 47 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 384 db bejegyzés
Összes: 6842 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 168
  • e Hét: 2823
  • e Hónap: 8774
  • e Év: 256147
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.