Belépés
yaskane.blog.xfree.hu
EZ AZ ÉV AZ ÉN ÉVEM. AMIRE VÁGYOM, AZT ELÉREM. SIKERES ÉS BOLDOG VAGYOK. A CSODÁK ÚTJÁN HALADOK. yaskane :)
2008.10.16
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/50 oldal   Bejegyzések száma: 491 
Tanuld meg ezt a versemet
  2018-09-05 11:48:42, szerda
 
  Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet

Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég -
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor a képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
és mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz,
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacilusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó -
memóriádból szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?

Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, s gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld, s megegyed -
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam neked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elfagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.

Az is lehet, hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?

Hogyan nyújtsak néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet.

/Toronto, 1980./
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - VERSEK  
Szeptemberi virágzás
  2018-09-01 20:05:28, szombat
 
  Őszül, sárgul a kertem,
sápadunk mind a ketten.
A rozsdás, holt avarban,
fel-fel sóhajtunk halkan.
- Szederjes, nézd az ég már,
eső hull, kósza szél jár,
ó, de mi ring amottan,
bolondos, friss csokorban,
azon a csitri, vásott,
táncoló almafán ott?
Virágok, Istenemre!
Három csöpp újszülöttke?
Három tavaszi álom,
szeptember végi ágon!
Ülnek zöld lombkosárban,
a fán, mit tűzre szántam!
Szegényke alig élt már,
elszállt fölötte hét nyár,
s csak búsult egymagában,
meddőn a kert zugában:
nem leltem benne kedvet,
almát még sose termett,
ej! - végül eltökéltem:
elfűtöm még e télen!
Mért álljon itt oly árván,
termő társai árnyán?!
S Íme, mit tesz a kedves?
Fohászkodik szívemhez.
Néz, néz rám mosolyogva,
anyácska, aranyoska,
mutatja gyenge ágát,
három piros virágát,
mutatja fel az égnek:
"Ne vágj ki! Élek! Élek!"
s én fejszémet ledobva,
csak állok fellobogva,
csak állok, értő ember,
szemben a zord egekkel,
nézve a győztes fácskát,
küszködő szívem társát,
s dünnyögés kél a számon:

- No, jó, jó, élj, nem bánom,
vesztedet nem kívánom,
élj és álmodozz csendben,
a nyárról önfeledten,
s túl e sápadó kerten,
élj örökké e versben,
bolond, nyár végi álom!
Bár győznénk
a halálon...

Életszomj I.-II. kötetből (1999)

www.csepeliszabo.hu
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - VERSEK  
Csepeli Szabó Béla: NAPKEMENCE
  2018-07-23 11:24:00, hétfő
 
  Csepeli Szabó Béla

NAPKEMENCE

Ó, távoli nyarak,
tarlóktól megsebzett, mezítlábas évek,
ma is megcsendül szívemben az ének,
ha a szélben felém suhogó gabonamezők
gőzölgő, kiszikkadt aratói között,
képzeletem végtelenbe táruló tájaiból
elém idézem Őket,
korán, félárván nehéz munkába tört
marokszedő anyámat,
s előtte lépkedő szikár nagyapámat,
egy fészekaljnyi éhes gyermek apját,
aki jól megfent, éles kaszájával
évről-évre megszegte egykor itt,
e rézgálic-kék gyöngyösalji ég,
feléjük nyújtott barna kenyerét...

Ó, nyári ég, embert próbáló gabonamezők,
s aratógépektől felzsongó vidék,
éhünket eloltó jó ízekre vágyva,
íme úgy nézek fel ma is a Napra,
mely ránk gomolygó felhőkbe merül,
mint egy hatalmas égi pékkemence,
izzó parazsára,
melyben álmaink szép ígéreteként,
megvert és áldott életünk
friss kenyere sül.

Heves-Bernáthegy, 1988.

Életszomj I.-II. kötetből (1999.) Link
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - VERSEK  
Csepeli Szabó Béla: PIROS ALMA
  2018-07-23 11:22:45, hétfő
 
  Csepeli Szabó Béla

PIROS ALMA

Piros almát vittem
haza tegnap este,
szép szerelmesemnek
csókjáért epedve...

Halkan fütyörészve
ballagtam a szélben,
s almaízű esték
lebbentek elébem:

Jó egynéhány éve,
őszi délután volt,
a kék messzeségben
aranyalma lángolt;

az alkonyi égbolt
ráborult a drága,
szélben ringatózó
szelíd almafákra...

Álltunk messze nézve
a sötétlő földön,
(ő még zsellérlány volt,
s az ország még börtön)

zavartan letépett
a fáról egy almát:
aszúízű, -szólt és
pír égette arcát...

Az úré, de... tudja,
apám ápolgatja, -
súgta szégyenkezve,
hogy a másét adja.

Néhány percig némán
néztem a gyümölcsre,
aztán kamasz-fejjel,
mint a "világ bölcse",

így szóltam a lányhoz,
állát felemelve:
-ha az úron múlna,
Édes, itt mi lenne?

Ha ő ápolná itt,
ezeket a fákat,
vajon adnának-e
ekkora almákat?

-Ha az úr művelné? -
szólt a lány nevetve,
akkor ez a kert csak
férgeket teremne!...

-Férgeket? No látja,
sose piruljon hát,
nem maguk csenik el:
ő lopja az almát!

Kibuggyant a könnyünk,
jóízűt kacagtunk,
s a piros almába
egyszerre haraptunk...

Akkor lett a párom,
szerelmes, hű társam:
összeért a szánk
a tűzpiros almában...

Jó néhány év elszállt,
de még ma is érzem
első édes csókját
az almák ízében...

Este is, mikor a
két karomba zártam,
megcsillant az emlék
szeme sugarában:

forgatta az almát,
nézte, egyre nézte,
ezüstkontyú anyja
juthatott eszébe...

A háztáji kertre
gondolt elmerengve,
szabad öregére,
s fellobbant a kedve:

Ki tudja? Lehet, hogy
ugyanaz a fácska
küldte ezt az almát
Csepel piacára,

amelyik ott akkor
fölénk borult lágyan,
ott messze a kéklő
hevesi határban..

Életszomj I.-II. kötetből (1999.) Link
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - VERSEK  
Csepeli Szabó Béla: NEMZEDÉKEK
  2018-07-23 11:21:13, hétfő
 
  Csepeli Szabó Béla

NEMZEDÉKEK

1.
A nagyapám vén tölgyfa volt:
kint élt a mezők tenyerén,
s holtáig szelekkel dacolt.
A rossz kis ház, a faluszél
réges-rég szerte hullt,
ám mégse hidd, hogy holt
a múlt:
nagyapám - bennem él.
És nem csak Ő. Ki tudja hány.
földbe elmerült nemzedék
folytatja bennünk életét?
A föld, a gyár, az ifjúság,
minden őket idézi meg,
a véneket, - kiknek porló csontja felett
várossá nő a faluszél...

2.
Ha zúg a szél erdőn, folyón,
s ha átoson a városon,
átmelegít a jó öreg,
apám apja - a nagyapám,
ki bennem él:
arcomra írja mosolyát,
s mint megújult szép tölgyfaág,
majd a fiamban él
tovább...

Életszomj I.-II. kötetből (1999.) Link
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - VERSEK  
Az én hazám... (József Atilla után szabadon?)
  2018-07-06 14:10:02, péntek
 
  Az én hazám... (József Atilla után szabadon?)
Szerző: skorpio - Kováts Péter

:
1
Az este sétálni mentem,
Csípősen hideg szél dalolt,
Morgós, szürke volt a kedvem,
Talpam alatt hó csikorgott.

Keserűen üres volt a lelkem:
Kuporgó hajléktalanok
forintját csörgeti zsebem,
pedig én is éhes vagyok.

Itt van már egy új közösség:
Csivitelő pláza-népség
E szétszakadt világban.

Hazugságok halmazával,
Jövőt felélő ábrándokkal
Tombol hamis csillogásban.

2

Pusztít sok új népbetegség:
Depresszió és droghalál,
Allergia, cukorbetegség,
ebola, herpesz és a rák,

Narkománia és kishitűség,
Önpusztító hatalomvágy,
S nem tudhatjuk biztosan még,
Hogy felszabadultunk-e már.

Mert oly kevés az igaz szó.
új uraink a nép nevében
feszítenek a bársonyszékben.

A hatalom birtokában
A nyomor már nem látható,
Már nem fontos a választó.

3.

Nekünk a harc sosem lesz végső.
Létünk mindig a küzdés maga,
Harcunk célja a szebb jövő,
De sokunknak nem jön el soha.

A harc helyett talán végre
Összefogni és dolgozni kéne,
S visszaadni végre a szép,
Alkotó munka becsületét.

Mert hol is a pénz mostanában?
Csak a hamis csillogásban,
Semmiből jött, csinált sztárok

Ripacskodnak milliókért.
Munkád jutalma minimálbér,
S a létedet sújtó adók.

4.

Sínylődik a munka világa,
Pénz helyett mindig átszervezünk,
S munkát vállal a nagyvilágban
Sok százezer emberünk.

Saját hibáit nem is látja,
Ki küzd a hatalomért.
Mindig a másikat okolja
Az elszalasztott ábrándokért.

Leszámoltunk a diktatúrával,
S a munkanélküliek hadával
Utolértük Európát.

Múltunk soha nincs kibontva,
S mint csóró távoli rokonra,
Úgy tekint ránk a nyugati világ.

5.

Családok élnek új, cifra
Nyomorban, hitelekből telik
Csak házra és minden másra,
Rabszolgamunka e jólét ára.

Szomszédok egymást titkon lesik,
Kinek, miből, mire telik,
Új módi hív acsarkodásra,
Nem tanít senkit összefogásra.

Szobrokat döntünk újra és újra,
ítéletekkel csapunk le a múltra,
tagadjuk apáink hitét.

Mi tegnap hősies tett volt,
mára gyalázattá foszlott,
sújtva unokák életét.

6.

Mint annyiszor, ínséges időkben,
Vak gyűlöletre horkan fel lelkünk.
Őrlődve bizonytalan létünkben,
Bárki ellen feltámad dühünk.

Ellenség lesz a származás,
A másság, a vallás, a nézet,
Bőrszín vagy hit, válogatás
Nélkül osztunk ellenségképet.

Rossz szóra már villan a kés,
Viskótetőbe lángcsóva tép.
Menekülőt golyó terít le.

S a gyilkos áldozat is egybe'.
így lesz a sok balga ember
a politika játékszere.

7.

Hitem szerint magyar vagyok,
Bár nem tetszenek a frázisok,
Ezen a földön születtem,
Szerettem, alkottam, éltem.

Féltem e gyönyörű Hazát,
Létét most gyűlölet járja át.
Nem tetszik a tízparancsolat?
Uraink majd írnak másikat.

Létünknek minden szegletét
Politikusi függőség
Uralja, s nem a bölcs tudás.

Kiskirályok világa jött el,
Kik megmondják, hogyan élj,
S ha nem teszed, jót ne remélj.
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - VERSEK  
Isten oltó-kése
  2018-04-18 08:03:30, szerda
 
  ISTEN OLTÓ-KÉSE

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.
Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.
Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szivembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.
Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.
(Tóth Árpád)



 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - VERSEK  
Költészet napjára - Kosztolányi
  2018-04-11 12:59:26, szerda
 
  Link

 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - VERSEK  
Költészet napjára - József Attila
  2018-04-11 10:48:21, szerda
 
  József Attila:
Az Isten itt állt a hátam mögött

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
...... ........... ........... ........... ........... ......
...... ........... ........... ........... ........... ......

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

1937. okt.

 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - VERSEK  
Költészet napjára - Márai Sándor
  2018-04-11 10:42:30, szerda
 
  Márai Sándor: Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.

 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - VERSEK  
     1/50 oldal   Bejegyzések száma: 491 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 304 db bejegyzés
Összes: 8092 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 80
  • e Hét: 792
  • e Hónap: 9798
  • e Év: 679250
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.