Regisztráció  Belépés
schuro.blog.xfree.hu
Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem. schuro ...
2011.11.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/24 oldal   Bejegyzések száma: 231 
Könyvkerék a 16. században
  2017-09-14 21:59:54, csütörtök
 
  A modern e-könyvolvasók lényege, hogy nagy mennyiségű írott anyag, egy helyen való tárolására, illetve hozzáférhetővé tételére képesek, és mindezt a digitális formátum miatt kis méretben tudják megvalósítani. Ezzel lehetővé teszik, hogy egyszerre több könyvet olvassunk párhuzamosan, gyökeresen megváltoztatva könyvfogyasztási szokásainkat.

Agostino Ramelli, 1588




A több könyv egyidejű használatának igényére kiötlött megoldások legalább a 16. századig nyúlnak vissza. Agostino Ramelli itáliai hadmérnök ugyanis ekkor kezdett egy olyan szerkezet tervein dolgozni, amely lehetővé tette volna, hogy az olvasó egyszerre több kötet között váltogasson viszonylag egyszerüen. A tudós terve érthetőnek tűnik akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy milyen nagy és vaskos kódexekkel volt kénytelen dolgozni nap mint nap.

A könyvkerék, 1588




Ramelli 1588-ban jelentette meg különféle mechanikus szerkezeteinek terveit tartalmazó könyvét, amelyben többek közt az általa tervezett könyvkerék is szerepel. Gyakorlatilag egy malomkerékhez hasonló szerkezetről van szó, amelynek lapátközei nyitott könyvek elhelyezésére alkalmas boxokat tartalmaznak. Az elképzelés szerint a fix helyen ülő olvasó kezével vagy lábával irányítva a szerkezetet oda forgathatja a kereket, amelyik könyvhöz akarja. Egy bonyolult fogaskerék-rendszer még arról is gondoskodik, hogy a polcok mindig ugyanazon állásban maradjanak, így az olvasó biztos lehet abban, hogy a szerkezetben elhelyezett, könyvek pontosan ott maradtak nyitva, ahol szükséges volt.

Libeskind olvasógép, 1986




Ramelli sajnos sosem jutott el odáig, hogy ténylegesen megépítse mechanikus Kindle-jét, azonban a következő évszázadok során számos mérnök, művész és könyvrajongó használta fel sikeresen terveit. 1986-ban a Velencei Építészeti Biennáléra Daniel Libeskind elkészítette Ramelli gépének replikáját is, az Olvasógép névre keresztelt szerkezet.



 
 
0 komment , kategória:  Feltalálók  
Frommer Rudolf feltaláló
  2017-08-26 20:29:40, szombat
 
  Frommer Rudolf (1868. augusztus 4. - 1936. szeptember 1.) gépészmérnök, feltaláló. A magyar Frommer pisztolyok kifejlesztője.




1868. augusztus 4-én született. Középiskolai tanulmányai után elvégezte a Kereskedelmi Akadémiát, majd először a Tőzsdére került, utána a Hitelbank tisztviselője lett. Banki munkája mellett bel- és külföldi lapokban szépirodalmi és szakcikkeket írt, a tőzsdei kereskedelemben pedig beosztása miatt vett részt. Eközben tanult meg nyelveket, angolt, franciát és németet.

1896-ban magyar-német, illetve német-magyar tőzsdeszótárt készített és adott ki, melyet az Akadémia részéről Simonyi Zsigmond hitelesített előszavában.

1896-ban állást váltott, a Fegyver és Gépgyár Rt. dolgozója lett. A gyárban ekkor kezdték el a "88/90M Mannlicher"-puskát gyártani, ehhez stabil pénzügyi háttér volt szükséges. Javaslatára a pénzügyi finanszírozás a Magyar Általános Hitelbankhoz került. 1898-ban cégjegyző lett, a gyár profilbővítést hajtott végre, diesel-motorok, valamint lövegzárak és lövegirányzékok gyártásával bővítették a gyártást. 1898-ban kezdte el a gyár gyártani a "95 M Mannlicher"-puskát és karabélyt.

Ebben az időben kezdett el fegyvertervezéssel foglalkozni. Tehetségét mi sem jellemzi, hogy bár gépészmérnöki végzettséggel nem rendelkezett, rövid időn belül több szabadalmat is bejelentett, az elsőt 1900-ban, majd az elkövetkező 30 év alatt több mint 100-at. (Európában több mint 20 országban voltak találmányai szabadalmi védettség alatt).

Első szabadalma: "Önműködően felhúzható és töltő, valamint biztonsági szerkezet lőfegyverek számára" ez volt az alapja a későbbiekben a hadsereg részére gyártott Frommer-pisztolyoknak (Liliput, Baby, Stop)

Szabadalmai nagy része a lőfegyverekkel kapcsolatos volt, de bejelentett szabadalmat az esztergapadok késeire vonatkozóan is.

Nevéhez fűződik az első önműködő pisztoly gyártása és a vadászfegyverek nagyüzemi előállítása. Saját elgondolása alapján kísérleti műhelyt rendezett be, ahol a Frommer-rendszerű pisztolyok kidolgozását végezték

1904-ben kereskedelmi igazgató lett. 1909-ben megalakult a gyárban a pisztolygyártó részleg, itt kezdték el gyártani az "1907M Roth"-pisztolyt, az első Magyarországon gyártott (de még osztrák) katonai öntöltő pisztolyt.

A gyártás sikereként Ferenc József kinevezte a gyár vezérigazgatójává 1914-ben (egészen nyugdíjazásáig töltötte be ezt a vezetői pozíciót), egyben nemesi címet is kapott. A nemességgel együtt a neve "Fegyverneki" előnévvel bővült. A magyar fegyvergyártást irányítása alatt nemzetközi hírűvé tette, ezért 1918-ban udvari tanácsosi címet kapott.

Bár rövid ideig a gyár éléről eltávolították (Tanácsköztársaság), de 1920-ban újra a gyár vezérigazgatója lett. A Mérnöki Kamara a magyar fegyvergyártásban elért eredményeiért és szabadalmai miatt gépészmérnöki címet adományozott neki (ettől kezdve hivatalosan használhatta a mérnöki címet is). 1926-ban megkapta a másodosztályú érdemkeresztet, valamint 1928-ban a felsőház élethosszig tartó tagjává nevezték ki az országgyűlésben.

1935. szeptember 30-án a gyár új nevet kapott: Fémáru Fegyver és Gépgyár RT. lett.

1935. november 1-jén ment nyugdíjba, és 1936. szeptember 1-jén halt meg .
 
 
0 komment , kategória:  Feltalálók  
Goldmark Péter Károly feltaláló
  2017-08-26 20:28:38, szombat
 
  Goldmark Péter Károly (Budapest, 1906. december 2. - Port Chester, 1977. december 7.) zsidó származású magyar, amerikai mérnök, fizikus.




A zeneszerző Goldmark Károly dédunokaöccse volt. Maga is vonzódott a zenéhez, késői éveiben szívesen muzsikált a szomszédjában lakó Benny Goodmannel. Pesti középiskolás korában azonban fizikai ismereteivel és készségével lepte meg tanárát. Nem csoda hát, hogy amikor családjával 1920-ban Bécsbe emigrált, a bécsi műszaki egyetemre jelentkezett. Ezután Berlinben folytatta tanulmányait, a charlottenburgi műszaki főiskolán tanult és dolgozott Gábor Dénes mellett, aki felismerte a fiatal kutató tehetségét, és további kutatásokra ösztönözte. Goldmark Péter Károly visszatért tehát Bécsbe, s itt Ernst Mach professzor irányításával megírta Egy új eljárás ionok sebességének meghatározására című értekezését, amelyet a bécsi tudományos akadémiának nyújtott be.

Már ekkor intenzíven érdeklődött a még gyermekcipőben járó televíziózás iránt. A BBC-ben megindult kísérletek nyomán Goldmark Péter Károly egy olyan berendezést állított össze, amelynek 2,5 × 3,8 cm-es képernyőjén sikerült képet kapnia. Ez 1926-ban történt, Goldmark 20. születésnapján.

Sikerei nyomán az angol Pye társaság alkalmazta őt, majd újabb rövid bécsi tartózkodás után 1933-ban New Yorkba hajózott. Itt 1936-ban a CBS hírközlési társaság munkatársa - később kutatási laboratóriumának vezetője, majd a társaság igazgatója, utóbb alelnöke - lett. Csakhamar felhagyott a mechanikus televíziós berendezések kísérleteivel, és új útra tért: az elektronikus - képcsöves - televíziós készülékekkel kezdett foglalkozni. 1940. szeptember 4-én mutatta be találmányát: a gyakorlatban használható színes televíziót.

A második világháború alatt (1939-1945) haditechnikai kérdésekkel foglalkozva megoldotta a német radarkészülékek zavarásának kérdését. A háború után tökéletesítette színes TV eljárását, amelyet már az űrkutatás során is alkalmaztak: ennek révén láthatták szerte a világon a Holdon tett első emberi séta számos mozzanatát. Ő dolgozta ki a televízió orvosi alkalmazásának elméletét és gyakorlatát, és nevéhez fűződik a ,,hosszan játszó", népszerű nevén mikrobarázdás hanglemez kifejlesztése.

Zseniális módon oldotta meg a televíziós kép ,,konzerválását" is: eljárása, az EVR (electro video recording) a képmagnetofon elterjedéséig maradt elismert és közkedvelt módszer.

Már 71. évében járt, amikor az Egyesült Államok elnöke, Jimmy Carter - 14 tudóstársával együtt - neki is átnyújtotta a tudományos munka legmagasabb amerikai elismerését jelentő nemzeti tudományos érdemérmet, a National Medal of Science-t.
 
 
0 komment , kategória:  Feltalálók  
Kemény János György feltaláló
  2017-08-26 20:27:35, szombat
 
  Kemény János György (1926. május 31. - 1992. december 26.) matematikus, számítástechnikus.




Édesapja, Kemény Tibor fűtermesztéssel, magkereskedéssel, bankszakmával foglalkozott. Édesanyja Fried Lucia volt. Családjával Budapesten élt, elemi iskolába a Vilmos császár úti Rácz-féle magániskolába járt, ahol évekig Balázs Nándor volt a padtársa. Gimnáziumba a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba járt.

1940 januárjában a család a hitleri Németország növekvő befolyása elől külföldre emigrált. Középiskolai tanulmányait New Yorkban fejezte be, a Princetoni Egyetemen végzett, 1949-ben doktorált logikából. Katonai szolgálatra Los Alamosba került, s a Manhattan terv keretében a későbbi Nobel-díjas Richard Feynman munkatársa volt.




1947-ben leszerelt, és a Princetoni Egyetemen lediplomázott, majd Albert Einstein tanársegédje lett. Együtt kutatták ekkor az egyesített térelméletet. 1949-ben szerzett doktori fokozatot, ezt követően a Haditengerészet princetoni kutatóintézetében, majd az egyetem filozófiai tanszékén dolgozott. Nagy hatással volt rá Neumann Jánoson kívül Bertrand Russell is. Később a Kenti Egyetem munkatársa lett.




27 évesen meghívták a Dartmouthi Főiskolára matematikaprofesszornak. Két év múlva a Matematikai Intézet vezetője lett. 1962-ben ő javasolta az egyetemi számítógépközpont megépítését is; a központot végül 1966-ban adták át. 1963-ban elkészült a Thomas Kurtz-cal közösen kidolgozott, első időosztásos számítógépes rendszer, amely megnövelte a processzorok kihasználtságát, ezzel a rendszerteljesítményét is. Ezért a vívmányáért 1990-ben megkapta az IBM első Louis Robinson-díját. Szintén Kemény és Thomas Kurtz közös munkájának eredménye a BASIC (Beginner's All Purpose Symbolic Instruction Code) programozási nyelv kifejlesztése, ami a 80-as években több számítógép "beépített" nyelvévé vált.

John G. Kemeny és Thomas E. Kurtz




Kemény egyébként a ma közkedvelt elektronikus levelezés (e-mail) úttörője volt. Felesége egy 200 km távolságban levő főiskolán dolgozott. A két főiskola központi gépének összekapcsolásával létrejött az első "internet" amelyen keresztül levelezhettek.




1970-ben a főiskola rektora lett, ezt a tisztet 1981-ig töltötte be - munkásságával, eredményeivel téve világhíressé a kis vidéki főiskolát. Több újítást is bevezetett. Lehetővé tette feketék, nők és indián őslakosok beiratkozását a főiskolára, amelyen addig a rendkívül konzervatív hagyományok ezt nem engedték meg. Tanítás iránti elkötelezettségét jól mutatja, hogy a Dartmouthban a rektort a tanítástól eltiltó szabályzat ellen fellázadt, és lemondásáig tartott órákat, nem csak matematikus hallgatóknak.

A Three Mile Island-i atomerőmű-baleset után őt kérték fel a kormányzati vizsgálat vezetésére.

Életében csak egyszer látogatott vissza Magyarországra: egy rövid időre 1964-ben.
 
 
0 komment , kategória:  Feltalálók  
Bródy Imre feltaláló
  2017-08-26 20:25:36, szombat
 
  Bródy Imre (1891. december 23. - 1944. november 25.) magyar fizikus, kémikus, feltaláló, a modern kriptongázas villanylámpa kifejlesztője.




Az elemi, majd a polgári iskola első osztályát szülővárosában végezte, 1902-1909 között pedig Aradon, az állami főgimnáziumban tanult. A fővárosban 1909-1913 között volt a budapesti Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-természettan szakos hallgatója. Tanári oklevelet - a gyakorlóév letöltése után - 1915-ben kapott, doktori értekezését az egyatomos gázok kémiai állandójáról írta. Előbb középiskolai tanár volt, majd a tudományegyetem gyakorlati fizikai tanszékének a tanársegédje lett. Pályája elején értékes elméleti kutatásokat végzett, fajhővel, molekulahővel foglalkozott. 1920-tól rövid ideig Göttingenben Max Born tanársegédjeként dolgozott, együtt alkották meg a kristályok dinamikai elméletét. 1923-ban hazatért és az Egyesült Izzó mérnökeként dolgozott.

Legfontosabb találmánya 1930-ból származik, lényege hogy argon helyett kripton gázzal töltötte fel a lámpákat. Mivel az új töltőgáz nagyon drága volt, munkatársaival eljárást dolgozott ki, a kripton levegőből történő előállítására. Az általa kitalált kriptontöltésű izzólámpa gyártása 1937-ben indult meg Ajkán. Az izzó testek sugárzásának elméletével foglalkozó tudósok már a múlt század végén bizonyították, hogy egy izzó test energiájának csupán kis részét sugározza ki fény alakjában, a legnagyobb rész hősugárként távozik. Bródy Imre rátapintott az izzólámpagyártás legfontosabb problémáira. Megállapítása szerint az izzószálról elpárolgó wolfram atomoknak a gázatmoszférán történő távozását nemcsak a közönséges diffúzió szabályozza, mint addig gondolták, hanem más természeti törvény is befolyásolja. Ezen problémák kiküszöbölésének érdekében olyan töltőgázt használt, amelynek nagy a molekulasúlya. Ezzel a megoldással elérte, hogy megnövekedjék a lámpa élettartama. Az izzószál hosszát és átmérőjét úgy választotta meg, hogy a szál izzási hőmérséklete emelkedjék anélkül, hogy a lámpa élettartama csökkenne. A kriptongáz alkalmazásával elérte a hosszabb élettartamú, jobb hatásfokú, korszerű izzók kialakítását. A levegő kriptontartalmának megállapítására új eljárást dolgozott ki, és bebizonyította, hogy olcsón, nagyüzemi méretekben is elo lehet állítani a kriptongázt. A kriptonlámpának az az elonye, hogy azonos fogyasztás mellett több fényt ad. 1936-ban a Budapesti Ipari Vásáron való bemutatása műszaki szenzációként hatott.

Ezután Bródy újabb fényforrás problémákon dolgozott, de 1944-ben Magyarország német megszállása után együtt maradt családjával, így annak ellenére hogy a gyár mentességet szerzett neki, a biztos halált választotta. 1944-ben halt meg Mühldorfban, a fasizmus áldozataként.
 
 
0 komment , kategória:  Feltalálók  
Igor Sikorsky helikopter- és repülőgép-tervező.
  2017-08-22 20:37:30, kedd
 
  Igor Sikorsky, (1889. május 25. - 1972. október 26.) orosz származású amerikai helikopter- és repülőgép-tervező. Ő tervezte és építette a világ első többmotoros repülőgépét, a Russzkij Vityaz bombázót 1913-ban, valamint az első többmotoros utasszállító repülőgépet, az Ilja Muromecet 1914-ben.

A Russzkij Vityaz bombázó




Ezután emigrált az Egyesült Államokba, és 1923-ban megalapította a Sikorsky Aircraft Corporationt és megépítette az első hidroplánt a Pan American Airways-nek 1930-ban. 1939-ben építette meg a Vought-Sikorsky VS-300-ast, ami az első repülni képes helikopter volt és a működési elvét a mai napig is alkalmazzák a helikoptergyártásban. A Sikorsky R-4-es volt az első sorozatban gyártott helikopter 1942-ben.

Igor Sikorsky




Igor 1889-ben született, ő volt a legfiatalabb az öt gyermek közül. Apja, Ivan Alekszejevics Szikorszkij lengyel származású orosz pszichológus professzor, anyja, Marija Sztyepanovna Szikorszkaja (született Tyemrjuk-Cserkaszova) orvos volt. Igor magántanuló volt, anyja ismertette meg Leonardo da Vinci műveivel és Jules Verne regényeivel. 1900-ban elkísérte apját Németországba, ahol megismerkedett a természettudományokkal. Hazatérése után 12 évesen megépítette az első gumiszalag meghajtású helikoptermodelljét.

1903-ban 14 évesen felvételt nyert a szentpétervári haditengerészeti iskolába, de később rájött, hogy mérnök szeretne lenni, ezért otthagyta az iskolát és 1906-ban Párizsba ment tanulni. 1907-ben tért vissza Oroszországba és beiratkozott a Kijevi Műszaki Egyetemre. A tanév végén, 1908-ban ismét elkísérte apját Németországba, ahol tudomást szerzett a Wright fivérek repülőgépéről és gróf Zeppelin léghajójáról.

Igor Sikorsky 1914-ben




Húga pénzügyi támogatásával 1909-ben visszatért Párizsba, hogy tanulmányozza a repüléstechnikát az École des Techniques Aéronautiques et de Construction Automobile (ETACA) mérnöki iskolában. Abban az időben Párizs volt a légiközlekedési világ központja. Sikorsky itt találkozott a repülés úttörőivel és nagyon sokat tanult tőlük. 1909 májusában visszatért hazájába és júliusban megépítette első igazi helikopterét, de a szerkezet képtelen volt a repülésre, ezért októberben szétszerelte.

Megépítette az S-5-ös kétüléses repülőgépét, aminek a tervezéséhez nem vett más európai gépeket alapul. Megszerezte a pilótaengedélyt a Fédération Aéronautique Internationale (FAI)-nál, amit az Oroszországi Aero Club állított ki neki 1911-ben. Az S-5-ös bemutatóján kényszerleszállást hajtott végre, mert a motorja leállt. Kiderült, hogy egy szúnyog került a benzinbe, ami a karburátorban elzárta a benzin útját.

Sikorsky S-5




A következő terveiben szerepelt egy olyan gép építése, ami hibás motorral is képes biztonságban leszállni. A következő gép az S-6 volt, amibe már három ember fért bele és ezt választották meg a moszkvai légi kiállítás győztesének.

Sikorsky S-6




Az Egyesült Államokban Sikorsky először tanárként és előadóként dolgozott, ugyanakkor kereste a lehetőségeket a légi közlekedési ágazatban is. 1932-ben csatlakozott a Rhode Island-i egyetemhez, ahol a Repülési Mérnöki programban dolgozott egészen 1948-ig. Emellett a Bridgeporti egyetemen is tartott előadásokat.

Sikorsky Manufacturing Company




1923-ban megalapította a Sikorsky Manufacturing Companyt, aminek a székhelye New Yorkban volt. Sikorsky legfőbb támogatói között volt Sergey Rachmaninov zeneszerző, aki 5000 dollárral támogatta. Bár a prototípus megsérült az első próbarepülés során, sikerült meggyőznie újabb 2500 dollár befektetésére.

Sikorsky S-29




Megépítette az S-29-est, ami az egyik első utasszállító repülőgép volt Amerikában: kapacitása 14 személy, végsebessége 115 km/h volt.

Egy Sikorsky Skycrane házat szállít




1928-ban Sikorsky megkapta az amerikai állampolgárságot, és cégét átköltöztette Stratfordba, Connecticut államba 1929-ben. Még ebben az évben a United Technologies Corporation részévé vált. A cég repülő hajókat (hidroplán) kezdett gyártani, mint például az S-42 "Clipper", amit a Pan American használt a transz-atlanti járatain.

S-42 Clipper




Közben Sikorsky folytatta a függőleges repüléssel kapcsolatos tervezéseit is. 1929. február 14-én szabadalmi kérvényt nyújtott be, amelyben egy nagy rotor biztosította a lebegést, két kisebb pedig a tolóerőt. 1931. június 27-én újabb szabadalmat nyújtott be, amit 1935. március 19-én meg is kapott, és ez alapján építette meg a Vought-Sikorsky VS-300-as helikoptert, aminek az első felszállása 1939. szeptember 14-én történt meg.

Vought-Sikorsky VS-300




A VS-300-as alapjaiból építette meg az R-4-est, ami az első sorozatban gyártott helikopter volt. Bebizonyosodott, hogy ez a működési elv tökéletes, ezért a ma gyártott helikoptereknél is ezt alkalmazzák.

Sikorsky R-4




Sikorsky kétszer házasodott, első felesége Olga Fjodorovna Szimkovna volt. Egy lányuk született, aki a szülei válása után anyjával maradt a Szovjetunióban, Igor pedig emigrált. 1923-ban Sikorsky testvérei is kivándoroltak Amerikába és magukkal vitték apjához a hatéves Tányát is. Második házasságát Elisabeth Semionnal kötötte, 1924-ben, New Yorkban, négy fiuk született: Sergei, Nikolai, Igor és George.

Igor Sikorsky 1972. október 26-án hunyt el eastoni otthonában, Connecticutban. A stratfordi Keresztelő Szent János görög katolikus temetőben nyugszik.

Igor Sikorsky sírja




Hidat neveztek el róla a Merritt Parkwayen, New York államban.

Sikorsky Memorial Bridge




A Sikorsky Aircraft Corporation a mai napig az egyik vezető helikoptergyártó vállalat a világon és egy kis repülőtér, a Sikorsky Memorial Airport is az ő emlékét őrzi Bridgeportban.

Sikorsky Memorial Airport



 
 
0 komment , kategória:  Feltalálók  
Joseph Priestley fizikus és kémikus.
  2017-05-22 21:02:45, hétfő
 
  Joseph Priestley (Birstall, West Yorkshire, 1733. március 13. - Northumberland, Pennsylvania, 1804. február 6.) angol lelkész, liberális politikai filozófus, fizikus és kémikus.

Joseph Priestley




Leeds mellett, (Yorkshire, Anglia) született 1733-ban. Apja textilmunkás volt. Kálvinista hitű szülei más vallások iránt is nyitottak voltak. Héber, káldeus, szír és arab nyelvet tanult egy helyi lelkésztől, majd 1752-től egy nonkonformista teológiai akadémia hallgatója volt Daventryben. Itt a kötelező tárgyak mellett történelmet, filozófiát, természettudományokat tanult.

Priestley szülőháza (azóta már lebontottak).




1755-ben segédlelkész lett egy független presbiteriánus gyülekezetben. 1758-ban iskolát nyitott egy másik gyülekezetben. Ekkor kezdett érdeklődni a természettudományok iránt, a tanításhoz szemléltető kísérleti eszközöket készített. 1761-től a Warrington Akadémián tanított nyelvet és irodalmat, új tantárgyakat vezetett be az ipari és kereskedelmi pályákra készülő diákok számára. 1761-ben jelent meg Rudiments of English Grammar (Az angol nyelvtan alapjai) című kötete; a beszélt nyelven alapuló nyelvtankönyv ötven évig volt használatban. 1762-ben szentelték lelkésszé, ugyanebben az évben megházasodott, négy gyermeke született. Működése által a Warrington Akadémia Anglia hasonló intézményei között a legkiválóbb lett. 1765-ben jogi doktorátust szerzett az Edinburgh-i Egyetemen.

Évente egy hónapot töltött Londonban 1765-től, ezalatt kiváló tudósokkal, köztük Benjamin Franklinnel találkozott. Elektromos kísérleteit elismerve 1766-ban tagjává választotta a londoni Royal Society (Királyi Társaság). A következő évben Franklin biztatására könyvben foglalta össze kora ismereteit az elektromosságról, és leírta saját kísérleteit is. 1767-től a Mill Hill Chapel lelkipásztora volt Leedsben, de bőven jutott ideje írásra és kísérletezésre is. Ekkoriban a gázokat tanulmányozta; az akkor ismert három gáz (levegő, szén-dioxid, hidrogén) mellett további tíz gázt fedezett fel, köztük a nitrogén-oxidokat és a hidrogén-kloridot. Eredményeit 1772-ben a Philosophical Transactions hasábjain tette közzé. Antoine-Laurent Lavoisier francia kémikus azonnal felfigyelt az eredményekre és elméleti magyarázatot fűzött hozzájuk. 1772-ben optikai tárgyú könyvet is írt, újabb kémiai eredményei pedig a víztisztítás és a szódavízgyártás eljárásához vezettek.

Természettudományos kísérleteivel párhuzamosan politikai gondolatait is megfogalmazta. 1769-ben írt Essay on the First Principles of Government, and on the Nature of Political, Civil, and Religious Liberty (Értekezés a kormányzás alapelveiről, valamint a politikai, polgári és vallási szabadság természetéről) c. művében az individualizmust hangsúlyozta: az embereknek legyen szava a kormányzásban, uralkodhassanak saját tetteik felett. 1772-től házitanító és könyvtáros volt a leendő miniszterelnök, a későbbi Lansdowne márki házában. Kísérleteit tovább folytatta, és 1773-ban elnyerte a Royal Society Copley-érmét. 1774. augusztus 1-jén vörös higany-oxidot hevítve fedezte fel az oxigént, amelyet tőle függetlenül 1773-ban Carl Wilhelm Scheele svéd vegyész és gyógyszerész is felfedezett.

"Szert tettem egy két hüvelyk átmérőjű, húsz hüvelyk fókusztávolságú lencsére, és segítségével tanulmányozni kezdtem, milyen fajta levegő válik ki a legkülönbözőbb, természetes és mesterséges úton előállított anyagokból. Sok különböző kísérlet után, 1774. augusztus elsején megkíséreltem a higany tetején képződött salakból levegőt kivonni, és azt észleltem, hogy ebből az anyagból a levegő könnyen kihajtható a lencse segítségével. Ezt a levegőt a víz nem nyelte el. Milyen nagy volt a meglepetésem, amikor észrevettem, hogy ebben a levegőben a gyertya nem mindennapian fényes lánggal ég. Hasztalan igyekeztem a jelenség magyarázatát megtalálni" - Joseph Priestley

Priestley nem volt biztos abban, hogy egy addig ismeretlen gázt talált, de 1775-ben Párizsban járva tájékoztatta Lavoisier-t, aki azonnal felismerte a felfedezés jelentőségét. Lavoisier később saját kísérletei alapján megállapította az oxigén elemi jellegét és az égésben játszott szerepét (tőle származik az elnevezés is), míg Priestley élete végéig kitartott a flogiszton-elmélet mellett.

A gázok tanulmányozását folytatva felfedezte az ammóniát, a kén-dioxidot, a nitrogént (amelyet 1772-ben David Rutherford is azonosított) és a szén-monoxidot. Felismerte a fény jelentőségét a növényi életben, és azt, hogy a zöld növények oxigént bocsátanak ki. Ezek az eredmények segítették Jan Ingenhousz holland orvost a fotoszintézis leírásában (1779).

1779-ben főúri pártfogóját elhagyva az "éj találkozás" gyülekezet lelkésze lett Birminghamben; ezek voltak élete legboldogabb évei. Vallási, teológiai könyveket írt. History of the Corruptions of Christianity (A kereszténység leromlásának története; 1782) című értekezésében csaknem az összes alapvető keresztény hittételt visszutasította, köztük a Szentháromságot, a predestinációt és a Biblia isteni ihletettségét. Ez idő tájt kapcsolódott be a Lunar Society ("Hold Társaság") nevű csoport tevékenységébe, amelynek célja a tudománynak és gyakorlati alkalmazásának előmozdítása volt. Itt ismerkedett meg Erasmus Darwin orvossal, Josiah Wedgwood keramikussal és a gőzgép feltalálójával, James Watt-tal.

A Bastille lerombolása második évfordulóján a tömeg elpusztította házát, könyvtárát, laboratóriumát.




A francia forradalom idején már minden politikai és vallási intézmény ellenségének tartották. Védte a francia forradalom elveit, kiállt a polgári és a vallásszabadságért. A párizsi Bastille lerombolásának második évfordulóján, 1791. július 14-én, az erőszakos tömeg elpusztította házát, könyvtárát, laboratóriumát. Ezután két évig London közelében tanított. 1793-ban újabb gyűlölethullám lobbant fel ellene, emiatt 1794-ben korábban emigrált fiait követve az Egyesült Államokba utazott. Amerikai évei alatt folytatta irodalmi és vallási tevékenységét, és befejezte hatkötetes keresztény egyháztörténetét (1790-1803). Barátja, levelezőtársa volt az amerikai forradalom két vezetője, John Adams és Thomas Jefferson. 1804. febr. 6-án Northumberlandban (Pennsylvania, USA) halt meg.
 
 
0 komment , kategória:  Feltalálók  
Véletlen felfedezések.
  2017-05-21 18:11:44, vasárnap
 
  A szerendipitás olyan megismerési (kognitív értelemben paradox) pillanatot jelent, amelynek során az ember ráébred valamire, annak ellenére, hogy az adott dolognak számára azelőtt nem volt semmi jelentősége. Más értelemben véletlenszerű felfedezés, azaz egy kutatási folyamat során bekövetkező pillanat, amikor a kutatási iránytól független dolgot fedeznek fel. Az angol serendipity a szótárakban csak az 1970-es évek óta található meg.

Coca-Cola A világ legnépszerűbb üdítőitalát, a Coca-Colát egy amerikai gyógyszerész, John Pemberton találta fel az 1800-as évek végén, és eredetileg gyógyszernek szánta, nem üdítőnek. A kóla eredetileg nem volt szénsavas, viszont tartalmazott alkoholt - valójában egy kóladióval és a kokacserjelevél kivonatával dúsított bor volt, ami alig-alig különbözött az ihletforrásként használt francia Vin Marianitól. Ahhoz hasonlóan tartalmazott kevés kokaint is, amit később koffeinre cseréltek a receptben. Az alkohol közvetlenül a piacra dobás előtt került csak ki belőle, amikor Atlantában (ami Georgia államon belül az egyik legnagyobb piac lett volna) alkoholtilalmat hirdettek. A szénsav viszont véletlenül került bele a kísérletezés során, és mivel akkoriban a szénsavat az egészségre különösen jótékony hatásúnak gondolták, Pemberton megtartotta - így már kellőképpen különbözött a hasonló funkciókkal árult különféle gyógytonikoktól.




Fekete ruha. Az 1920-as években a fekete szín szigorúan a gyász színének számított, visszataszítónak számított más alkalmakkor viselni. A gyász szimbólumának tartott öltözéket a viktoriánus korban vezették be, amikor a gyászoló özvegyeknek legalább két évig feketét kellett viselniük. Mindez Coco Chanelnek köszönhetően változott meg 1926-ban, amikor tervezőnő közzétette egyszerű, rövid fekete ruháját a Vogue-ban. A magazin által megjelentett "Chanel Ford" névre keresztelt ruha a T-modellhez hasonlóan minden társadalmi réteghez szólt, a Vogue szerint "minden nő ízlésének megfelel". Az egyszerű eleganciát tükröző kis fekete népszerű maradt a nagy gazdasági világválság idején is, amikor a nők nem tudtak sokat költeni az öltözködésre. Hollywoodban a Technicolor őrületnek köszönhetően maradt divatban, mivel a fekete ruha a filmkészítők szerint passzol mindenhez.




Karaoke. A műfaj Japánban született, állítólag egy kobei bárban, ahová egyik este a vendégek mulattatására odarendelt zenekar nem érkezett meg, így a talpraesett tulajdonos kazettára rögzített muzsikával biztatta éneklésre a közönséget. Ezt az új szórakozási formát karappo okeszutra-nak ("üres zenekar") nevezték el. Kis idő elteltével a szavak rövidítése - KARAOKE - az egész világot bejárta. Kelet-Ázsiában kezdetben csak zárt helyeken, a saját szórakoztatásuk végett énekeltek az emberek, most már viszont bárki részese lehet egy közös éneklésnek, hiszen fesztiválokon, iskolai rendezvényeken, vásárokban az egész közösség, kerület, negyed vagy város együtt szórakozik. Az első karaoke berendezés 1971-ben látott napvilágot. Azóta a karaoke napi tömegigényt kielégítő hatalmas üzletággá vált, amelyet a technológiai fejlődés gyorsuló motorja hajt.




Burgonyaszirom. Mendemonda szerint a világszerte elterjedt rágcsálnivalót 1858-ban állították elő első alkalommal a New York állambeli Saratoga Springs-ben. A híres vasútmilliomos, Cornelius Vanderbilt éppen vacsorájához kezdett az egyik helyi étteremben, amikor a körítésként feltálalt burgonyát túlságosan vastagnak találta. A pincér máris hozta a vékonyabb, ropogósabb falatokat. Csakhogy Vanderbiltnek ez sem ízlett. Végül a főszakács, George Crum - megleckéztetésként - maga sütötte meg olyan vékonyra és ropogósra a burgonyát, amilyet addig még soha senki nem készített. Ekkor az előkelő vendég ahelyett, hogy felháborodott volna, jóízűen elfogyasztotta a világ első burgonyaszirmát. Azután rendelt még belőle. Rövidesen az extra vékony krumpli lett a ház specialitása. Eleinte minden fogáshoz külön kínálták egy tálkában. Később kis dobozokban árulták, majd gyárakban kezdték készíteni nagy mennyiségben.




Futópad. A futópad (angol nevén treadmill, ami szó szerint taposómalmot jelent) elődje igazi kínzó- és munkaeszköz volt az 1800-as évek angol börtöneiben. Az emberi (vagy állati) erővel hajtott taposómalmot persze már jóval korábban feltalálták, de a börtönökben alkalmazott szerkezetet Sir William Cubitt alkotta meg 1818-ban. Ennek az eszköznek a gabonaőrlés vagy vízpumpálás mellett a fogvatartottak fitten tartása, de inkább kínzása volt a fő funkciója, ugyanis a raboknak napi hat órán keresztül folyamatosan taposniuk kellett a kereken, és ha a maximum teljesítménnyel számolunk, ez felért a Mount Everest heti többszöri megmászásával.




Post-it. 1968-ban Spencer Silver az 3M Laboratories kutatója elkészített egy "alacsony-tapadású" ragasztót, azonban nem tudta mire felhasználni. Silver találmánya rendkívül hasznosnak bizonyult abban a tekintetben, hogy bármit - például egy darab papírt - finoman fel lehetett ragasztani, majd levenni anélkül, hogy megsértse a felületet. Mi több, a ragasztót újra és újra fel lehetett használni. A felfedező megpróbálta piacképes termékké formálni találmányát a 3M számára, de sikertelenül. Évekkel később Silver egy kollégája, Art Fry azon bosszankodott, hogy nem tudja, miként ragaszthatna apró papírokat énekeskönyvébe az egyházi kórusban. Ez a sajátos szükségszerűség alkotta meg a Post-it ötletét, amely azonban csak 1980-tól terjedt el országszerte.




Celofán. A celofánnak, a legnépszerűbb műanyag csomagolóanyagnak az ötlete egy svájci textilmérnöknek, Jacques Brandenbergernek a fejéből pattant ki miközben egy étteremben üldögélt. Miután egy vendég kiöntött egy üveg bort az asztalterítőre, laboratóriumába azzal az eltökélt szándékkal tért vissza, hogy az abroszt egy átlátszó bevonattal vízállóvá teszi. Különböző anyagokkal kísérletezett, és végül átlátszó viszkózát használt. Nem vált be az eredmény, mivel az anyag merev és törékeny lett. Brandenberger ugyanakkor felismerte, hogy a levált, átlátszó rétegnek más funkciója is lehet. 1908-ra kifejlesztett egy olyan gépet, mely átlátszó viszkóz lapokat gyártott, ezeket celofánnak nevezte el.




Pacemaker. Az orvosi segédeszköz prototípusát egy amerikai orvos, Wilson Greatbatch találta fel, akire a szórakozott professzor titulus valószínűleg jobban illene. Greatbatch eredetileg egy olyan áramkört tervezett, amivel a szívhangokat lehetett rögzíteni. Munka közben belekotort az ellenállásokat tároló dobozba, de az 1 megaohmos ellenállás helyett egy tízezer ohmos darabot vett ki belőle, amit be is épített az áramkörbe. Ez végül 1,8 milliszekundumig tartó impulzust bocsátott ki, majd másodpercnyi szünet után megismételte azt - mivel a ritmus megegyezett a szív dobogásával, életet mentő találmánnyá válhatott. Az első beültetett pacemakereket csak az 1960-as években kezdték használni, de a külső használatukkal már korábban foglalkoztak; az első modellt Paul Zoll alkalmazta 1952-ben. A prototípus egy tévé méretű berendezéshez csatlakozott, ami néha olyan feszültséget vezetett a páciens testébe, hogy a bőre is megégett tőle. Az elmélet mindenesetre helytálló volt, és miután Greatbatch elkészítette a készüléket üzemeltető lítium-jodid elemeket, már a szívbe is be lehetett ültetni őket.




Röntgengép. A röntgengép felfedezése tulajdonképpen egy kísérlet melléktermékének mondható. 1895-ben Wilhelm C. Röntgen egy rutinkísérletet végzett a katódsugarakkal, amikor észrevette, hogy egy fluoreszcens kartonpapír világítani kezd a szoba túlsó végében. A kutató egy vastag lemezt helyezett a katódkibocsátó cső és a sugárzás hatása alá került karton közé; így sikerült igazolnia, hogy a fény részecskéi áthatolnak a szilárd tárgyakon is. Röntgent teljesen elbűvölte a dolog: rájött, hogy ezzel a sugárzással fantasztikus képeket lehetne létrehozni. Az első röntgenképen a kutató feleségének keze látható.




Bakelit. 1907-ben az elektromos vezetékek szigeteléséhez sellakot, egy természetes gyantafajtát használtak. Az iparnak ez jelentős többletkiadást jelentett, mivel ezt kizárólag egy Indiában és Thaiföldön élő rovarfaj, a lakktetű váladékából lehetett előállítani. Egy kísérletező kedvű vegyész, Leo Hendrik Baekeland úgy gondolta, hogy egy kedvező árú alternatíva szép profitot biztosítana számára, így hozzálátott a kísérletezéshez. Az első próbálkozások után Baekelandnek egy könnyen formázható anyagot sikerült előállítania, ami torzulás és deformálódás nélkül is ellenállt a magas hőmérsékletnek. Baekland úgy gondolta, hogy az általa fejlesztett anyagot, a Bakelite-ot (azaz bakelitet) elsősorban fonográflemezek gyártásához lehetne felhasználni, de a bakelitről hamarosan kiderült, hogy univerzális anyag, aminek számtalan felhasználási módja van: a mai műanyagok mind bakelitszármazékok, ezeket pedig az élet minden területén hasznosítják.




Vulkanizált gumi. A vulkanizált gumi feltalálója, Charles Goodyear egy egész évtizedet töltött azzal, hogy olyan könnyű gumit dolgozzon ki, ami ellenáll a hidegnek és a hőségnek, de hosszas próbálkozás után sem sikerült előállítania a megfelelő anyagot. Goodyearnek ez nem szegte kedvét, és folytatta a próbálkozást. Egy napon egy olyan keveréket öntött a forró tűzhelyre, ami ólmot, ként és gumit is tartalmazott. Amikor Goodyear megvizsgálta az égett anyagot, meglepetten látta, hogy bár a kotyvalék, bár elszenesedett a hőtől, mégis épnek tűnt. Tulajdonképpen ez volt az áttörés, amire mindig is várt, így finomította az eredményt, és végül elkészült a vulkanizált gumival. Ezt azóta nemcsak a Goodyearről elnevezett kerékabroncsok, hanem például hokikorongok és cipőtalpak készítéséhez is használják.




Teflon. A halogénezett szénhidrogének, rövidebb nevén a CFC-gázok használata mostanában jóval kevésbé népszerű, mivel ezek súlyosan rongálják az ózonréteget. Az 1930-as években ez még nem jelentett problémát, sőt, támogatták a velük foglalkozó kutatásokat, mivel ezek a gázok forradalmasították a hűtéstechnológiát. A Dupont cég fiatal vegyésze, Roy Plunkett egy újfajta CFC-gáz előállításával kísérletezett, amikor felfedezte a teflonbevonatot. Plunkett úgy gondolta, hogy a TFE nevű anyag és a sósav keresztezése hatékony hűtőanyagot produkálna. A kísérletekhez TFT gázt állított elő, amiket nagy nyomású tartályokban tárolt, Miután kinyitotta a gáztartályokat, dühösen vette észre, hogy a gáz szinte teljesen elpárolgott belőlük. Amikor megrázta a tárolókat, csupán némi, hópehelyre emlékeztető anyag hullott ki belőlük. Ezeket Plunkett végül a Dupont kutatóinak adta át - fogalma sem volt róla, hogy az általa felfedezett anyagot, a teflont a hadiiparban és konyhaeszközök készítéséhez egyaránt felhasználhatják.




Laminált üveg. A laminált üveg elterjedéséig vezető út szintén kacskaringós volt. A biztonsági üveget Edouard Benedictus, egy ezermester találta fel; a polihisztor Benedictus írással, festéssel és hobbiszinten vegyészettel is foglalkozott. Egy napon levert a könyvespolca tetejéről egy, a kísérleteihez használt flaskát. Miután lemászott a létráról, észrevette, hogy az üveg, bár megrepedt, de nem tört darabokra. Benedictus egy segédjétől tudta meg, hogy az üvegben cellulóz-nitrát volt, ami ragasztóként működve akadályozta meg, hogy az üveg szilánkokra törjön. A kutató rögtön rájött, hogy ez hasznos felfedezés, de nem tudta, hogy mire lehetne használni. A választ az autóbalesetek adták meg; a kutató látta, hogy sokan sérülnek meg a karambolok miatt, a sofőröket ugyanis összevagdosták a kitörött szélvédők szilánkjai. Benedictus huszonnégy órán belül, némi finomítást követően feltalálta a triplexet - vagyis a ma is használatos laminált üveget. Benedictus 1903-ban mutatta be az anyagot, de az autóipar nem kezdte el azonnal használni. Azt azonban az autógyártók is észrevették, hogy a laminált üveg milyen remek szolgálatot teljesített az első világháborúban, ahol a katonák gázmaszkjainak szemlencséjét ebből készítették. Az anyag innentől sikertörténetté vált: 1939-ben csak a Ford autógyár 56 ezer négyzetméternyi laminált üveget állított elő.




Szaharin. A népszerű édesítőszer, a szaharin felfedezéséhez nagy szerencse, és a személyi higiénia hiánya kellett. A vegyészként dolgozó Constantin Fahlberg teljesen véletlenül fedezte fel a szaharint, mégpedig úgy, hogy elfelejtett kezet mosni munka után és vacsora előtt. A kutató 1879-ben egy újfajta kőszénkátrány előállításával kísérletezett. Egy fárasztó munkanap után hazament, különös dolgot vett észre: a vacsorára fogyasztott kétszersültje szokatlanul édes volt. Fahlberg először azt gyanította, hogy a felesége tett valami szokatlant a péksüteményre, de a neje tagadta, hogy így lenne, és az ő kétszersültjének nem volt édeskés mellékíze. Fahlberg rájött, hogy az édes íz valószínűleg a kétszersültet tartó kezéről származik, amit nem mosott meg vacsora előtt. Másnap visszament a laboratóriumba, és megismételte az előző napon elvégzett kísérleteket; ezt addig folytatta, amíg nem sikerült reprodukálnia a különös, édeskés ízt.



 
 
0 komment , kategória:  Feltalálók  
Nicolas Appert, a konzervdoboz feltalálója.
  2017-05-21 17:49:11, vasárnap
 
  Nicolas Appert (1749. november 17. - 1841. június 1.), francia cukrász, a konzervdoboz feltalálója.




Nicolas Appert a konzerv feltalálója. Az ötlet lényege az volt, hogy "szorosan ledugaszolt, vastag falú üvegpalackokba rakott különféle élelmiszereket hosszabb-rövidebb ideig forrásban lévő vízfürdőben tartott". Appert bizonyítani nem tudta, csupán feltételezte, hogy a hevítés elpusztítja vagy megváltoztatja "a romlást okozó fermenteket" vagyis az enzimeket (Louis Pasteur csak az 1860-as évek elején bizonyította, hogy a romlást mikroorganizmusok okozzák, amelyek hő hatására elpusztulnak, az edény lezárása pedig megakadályozza új szennyeződések bekerülését.)

Appert üveg "konzervdoboza"




Appert kísérleteinek nagy lendületet adott a francia belügyminisztérium 1795-ös pályázata, amely 12 000 frankot ígért annak, aki megoldja a francia hadsereg élelmiszerellátási problémáit. (Sok francia katona éhen halt és sokan betegedtek meg a C-vitamin hiánya miatt kialakult skorbutban.)

1802 őszén Appert a Párizshoz közeli Massyba költözött, ahol kisebb üzemet nyitott termékei előállítására és forgalmazására. A francia haditengerészek 1807-ben már rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztották Appert tartós ételeit. Amikor egy több mint négy hónapos hajóút után kibontották a korábban gondosan lezárt üvegeket, Appert így lelkesedett: "Amikor kinyitottuk az edényeket, és megkóstoltuk a bennük lévő 18 különféle tartósított élelmiszert, kiderült, hogy mindegyik megőrizte eredeti frissességét, és a tengeri út során a legkevésbé sem romlottak meg".




1810-ben a feltaláló személyesen - az 1812-es oroszországi hadjáratára készülő - Napóleontól vehette át a tekintélyes pénzdíjat és az Emberiség Jótevője megtisztelő címet.

Appert nem szabadalmaztatta találmányát, csupán egy könyvet írt Valamennyi állati és növényi eredetű anyag több éven át való eltartásának művészete címmel. A francia konzervmester által kitalált módszert egy angol vállalkozó, Peter Durand szabadalmaztatta hazájában 1810. április 25-én. Durand konzervedényként már nemcsak üvegpalackot jelölt meg, hanem cserépedényt és fémdobozt is. A szabadalmat továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket.
 
 
0 komment , kategória:  Feltalálók  
Antoine Redier feltaláló
  2017-04-17 21:56:36, hétfő
 
  Az első beállítható ébresztőórák a 15. században Európában jelentek meg, de ezek a modellek még nagyon különbözőek voltak a ma ismert óráktól. 1787-ben Levi Hutching találta fel a mechanikus ébresztőórát, és 60 évvel később Antoine Redier (1817. December 25. - 1892. December 30.) szabadalmaztatta.





 
 
0 komment , kategória:  Feltalálók  
     1/24 oldal   Bejegyzések száma: 231 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 90 db bejegyzés
e év: 1435 db bejegyzés
Összes: 36692 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 10389
  • e Hét: 46184
  • e Hónap: 281907
  • e Év: 3740135
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.