Belépés
taltos1.blog.xfree.hu
Bármit tesznek ellenem, az a javamra fordul! Tatiosz: Ne kívánd mások balsorsát, mert a sors közös, és a jövő előre nem látható. Ossian: A ritka tisztes... Gábor Gabriella Táltos
1940.08.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/23 oldal   Bejegyzések száma: 220 
A szeretet
  2019-07-28 00:06:24, vasárnap
 
  A SZERETET...

Ahhoz, hogy fölkérjelek táncolni, az kell, hogy én magam is tudjak és szeressek táncolni. Ha én vagy te egyedül nem tudunk, együtt sem tudunk majd.
A második feltétele, hogy egymással is szeressünk táncolni. Én veled s te énvelem.
De ez kevés. Még valami kell.
Zene.
Zene nélkül nincs tánc.
Az kell, hogy a zenét mindketten halljuk. Zene nélkül csak állunk egymás mellett, mint két össze nem tartozó, süket idegen.
Sokszor megéltük már ezt az "istentelen" állapotot, amikor két szám között elhallgatott a zenekar, s mi ott álltunk a parketten, üresen, örömtelenül, zenétlenül...
Ha megszólal a zene, azonnal mozgatni kezd téged is engem is! Együtt mindkettőnket.
Sőt, ha "önfeledten" táncolunk: akkor úgy érezzük, hogy a zene táncol minket.
Mindketten felolvadunk egymásban és a muzsikában. Pörgünk együtt boldogan.
Ha bármelyikünk nem hallja a zenét- csak legázolni tudjuk egymást.
Zene nélkül nincs tánc.
A zene, amit magamban hallok: önmagam szeretete.
A zene, ami a te testedből, lelkedből árad, ami áthat engem és elragad, s ha kibillennék, helyrebillent a te zenéd.
Vagyis téged szeretlek. Az odaadásnak és az elfogadásnak nagy játéka ez.
Bár mind a ketten úgy érezzük, mintha a muzsika bennünk szólna- a zenekar fönt van!
Ezért mondja János: "Isten: szeretet".
Az egész világmindenségben szól a zene. Akkor is, ha nem szeretsz. Akkor is, ha nem tudod, hogy szeretve vagy!
Állandóan, szüntelenül és öröké szeretve vagy.
És ahhoz, hogy mi ketten jól legyünk együtt egymással, rá kell hangolódni a zenére.
Lehet, hogy te egy kicsit másképp hallod, mint én, mert a te lelkedben más hangszerek vannak, mint énbennem/ mindenki a magáét is beledalolja a hangok közé!/- de más muzsikát nem hallhatsz, mert akkor nem tudunk táncolni, akkor összetapossuk egymást.
A szeretet kérdését két ember egymás között nem képes megoldani. Hiába minden igyekezet, kell a harmadik is!
A Zene!
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
 
 
0 komment , kategória:  Szeretet írások  
A kicsi lélek meséje
  2019-04-27 23:49:10, szombat
 
  A Kicsi Lélek meséje.


"Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek: "Tudom ám, hogy ki vagyok én!"
Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten.
Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! - kiáltott fel. - Te vagy a Fény.

A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott.
Pompás! - mondta - Ez igazán király!

De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
- Szia, Isten! Most, hogy tudom, Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?

- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? - kérdezte Isten.

- Igen - válaszolta a Kicsi Lélek - egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!



- De te már Fény vagy - válaszolta mosolyogva Isten.

- Igen, de meg akarom érteni milyen érzés - kiáltotta a Kicsi Lélek.

- Jó - válaszolta kuncogva Isten - feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kaland vágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: - Van itt egy dolog.

- Mi? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi más, ami nem te vagy.

- Huh! - válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.

- Gondold csak el - mondta Isten. -Olyan vagy, mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertya láng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertya lángjai nélkül, és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy? - ez a kérdés.

- Rendben - tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!

Megint elmosolyodott Isten. - Már megvan. - mondta. - Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.

- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Ez az, ami nem te vagy - válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod - válaszolta Isten. - Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.

- Ó - mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.

Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. - Ez egy óriási ajándék - mondta Isten - mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet, a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt, az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát - foglalta össze Isten - mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!

- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják, mennyire különleges vagyok?

- Természetesen. - kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a "különleges" nem azt jelenti, hogy "jobb". Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.

- Remek! - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. - Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!

- Igen, és elkezdheted már most rögtön - mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.

- Miben akarsz különleges lenni?

- Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek. - Nem értem.

- Rendben. - kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?

A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. - El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel - Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!

- Igen! - értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.

- Tudom, mit szeretnék! Tudom, mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan.
A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?

- Ó, igen! - biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.
- Rendben - mondta a Kicsi Lélek. - Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.

- Jó - mondta Isten - de van még itt egy dolog, amit tudnod kell.

A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
Mi az? - sóhajtotta.

- Nincs senki , akinek megbocsájthatnál.

- Senki? - A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.

Senki! - válaszolta Isten.
Minden amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes ,mint te. Nézz csak körül.

A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek , mint a Kicsi Lélek, maga.
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.

- Tehát kinek akarsz megbocsátani? - kérdezte Isten.

- Srácok, ez többé már nem vicces! - morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen "különlegesnek" lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az, amikor szomorúságot érez. De az tán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
- Ne aggódj, Kicsi Lélek - mondta - Én segítek neked.

- Te fogsz segíteni? - ragyogott fel a Kicsi Lélek - De mit tudsz tenni?

- Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz!

- Tudsz?

- Természetesen! - csiripelte a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz.

- De miért? Miért tennéd ezt? - kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?

- Egyszerű - válaszolta a Barátságos Lélek - Megtenném, mert Szeretlek.

A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.

- Ne légy meglepve - mondta a Barátságos Lélek - Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt . Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz - mindketten voltunk áldozat és cselszövő is.
Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.
És így - magyarázta tovább a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a "rossz". Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a meg bocsátást.

- De mit fogsz tenni? - kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen - Nagyon szörnyű lesz?

- Ó - felelte a Barátságos Lélek kacsintva - Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta - De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.

- Mi az? - akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a "nem túl szép dolgot". Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.

- Ó, bármit, bármit! - kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni.
Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.
Mi az? - kérdezte - Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!

- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! - szólt közbe Isten. - Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!
Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.
- Mit tehetek érted? - kérdezte újra a Kicsi Lélek.

- Egyszer bántani foglak és legyőzlek - válaszolta. - Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni.

- Igen? - szólt közbe a Kicsi Lélek - Igen.?

- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.

- Ó, Emlékezni fogok! - kiáltotta a Kicsi Lélek - Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!

- Jó - válaszolta a Barátságos Lélek - mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem, Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.

- Nem, nem lesz szükségünk rá! - ígérte meg újra a Kicsi Lélek - Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.

Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott - és főleg ha szomorúságot hozott - a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.

- Mindig emlékezz - mosolygott Isten - Soha nem küldtem mást, csak angyalokat."

(Neale Donald Walsch: Kicsi Lélek és a Nap)
 
 
0 komment , kategória:  Szeretet írások  
A szeretet
  2018-07-15 23:48:04, vasárnap
 
  A SZERETET...

Ahhoz, hogy fölkérjelek táncolni, az kell, hogy én magam is tudjak és szeressek táncolni. Ha én vagy te egyedül nem tudunk, együtt sem tudunk majd.
A második feltétele, hogy egymással is szeressünk táncolni. Én veled s te énvelem.
De ez kevés. Még valami kell.
Zene.
Zene nélkül nincs tánc.
Az kell, hogy a zenét mindketten halljuk. Zene nélkül csak állunk egymás mellett, mint két össze nem tartozó, süket idegen.
Sokszor megéltük már ezt az "istentelen" állapotot, amikor két szám között elhallgatott a zenekar, s mi ott álltunk a parketten, üresen, örömtelenül, zenétlenül...
Ha megszólal a zene, azonnal mozgatni kezd téged is engem is! Együtt mindkettőnket.
Sőt, ha "önfeledten" táncolunk: akkor úgy érezzük, hogy a zene táncol minket.
Mindketten felolvadunk egymásban és a muzsikában. Pörgünk együtt boldogan.
Ha bármelyikünk nem hallja a zenét- csak legázolni tudjuk egymást.
Zene nélkül nincs tánc.
A zene, amit magamban hallok: önmagam szeretete.
A zene, ami a te testedből, lelkedből árad, ami áthat engem és elragad, s ha kibillennék, helyrebillent a te zenéd.
Vagyis téged szeretlek. Az odaadásnak és az elfogadásnak nagy játéka ez.
Bár mind a ketten úgy érezzük, mintha a muzsika bennünk szólna- a zenekar fönt van!
Ezért mondja János: "Isten: szeretet".
Az egész világmindenségben szól a zene. Akkor is, ha nem szeretsz. Akkor is, ha nem tudod, hogy szeretve vagy!
Állandóan, szüntelenül és öröké szeretve vagy.
És ahhoz, hogy mi ketten jól legyünk együtt egymással, rá kell hangolódni a zenére.
Lehet, hogy te egy kicsit másképp hallod, mint én, mert a te lelkedben más hangszerek vannak, mint énbennem/ mindenki a magáét is beledalolja a hangok közé!/- de más muzsikát nem hallhatsz, mert akkor nem tudunk táncolni, akkor összetapossuk egymást.
A szeretet kérdését két ember egymás között nem képes megoldani. Hiába minden igyekezet, kell a harmadik is!
A Zene!
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
 
 
0 komment , kategória:  Szeretet írások  
A legszebb könnycsepp
  2018-07-12 23:45:12, csütörtök
 
  A legszebb könnycsepp.


"Réges-régen történt: angyalt küldött a földre a Jó Isten,
hogy vigye fel az égbe a legszebb könnycseppet.

Az angyal bejárta az országot, világot.
Végre rátalált egy özvegy édesanyára,
aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit.
Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár.

Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot.
Túl korán örvendezett. Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért,
de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon.

Az angyal ismét útnak indult.
Másodszor egy ártatlan kisfiú könnyét vitte az égi trónus elé,
de ezzel sem teljesítette feladatát.

Újból a földre röppent.
Villámgyorsan gyűjtögette a legkülönbözőbb könnycseppeket:
Hála könnyből, keserű csalódásból kihullajtottat, bánatos édesapáét, szomorú édesanyáét, haldokló emberét... Isten azonban mindezekre azt válaszolta:
szebb könnycsepp is van a világon!

Szomorú volt az angyal mert nem tudta teljesíteni Isten kívánságát.
Bele is fáradt a sok keresésbe.
Betért egy templomba pihenni.
Úgy gondolta hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá.
A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre,
aki félrehúzódva keserűen zokogott.
Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte szörnyű tettét:
az Istent bántotta meg.
Ezért folyt a könnye és meleg esőként áztatta a poros követ.
Az angyal nyomban mellette termett: szem kápráztatóan ragyogott valamennyi könnycsepp, miközben tarsolyába gyűjtögette őket.
Érezte, hogy végül mégis sikerül teljesítenie a rábízott feladatot.
Valóban a könnycseppek oly szépek voltak,
hogy az angyal nem tudta levenni róluk a tekintetét.

Amikor a könnycseppekkel odaállt a Jó Isten elé, dicséretben részesült.
Isten így szólt hozzá:- Látod nincs szebb ragyogás, nincs aranyosabb fénysugár,
mint ami a bánat könnyéről verődik vissza.
Mert a bánat fakasztotta könnycseppek igaz szeretetről tanúskodnak,
és csillogásukkal a bűntől megmenekült szabad ember szépségéről győzik meg a világot.
A bűntől felszabadult ember az örökkévalóság fényét sugározza."

Forrás:jamekka-mesek-szeptortenetek
 
 
0 komment , kategória:  Szeretet írások  
Az Ezüsthíd titka
  2018-05-15 23:50:47, kedd
 
  Varga Ferenc: Az Ezüsthíd titka





Titkot hallottam, gyönyörűt. Hold suttogta, nád zizegte, feneketlen tó nyelte el örökre.
Hogyan jutottam mégis a titokhoz? Azt mesélem most el, hát jól figyeljetek!

Egy meleg nyári éjszaka történt. Barátom, a Tavi Szellő, megbújt a tóparti kövek közt és mikor senki sem figyelt rá, halk sóhajjal ellebbentette a víz felől a titkot, magával csalta a partra és óvatosan bezörgetett az ablakomon. Nekem már hosszú ideje nem jött álom a szememre, így örömmel fogadtam kedves éjszakai látogatómat.
Ahogy kinyitottam házikóm ablakát, bekönyökölt rajta az egész Balatoni Éj: barátságosan hunyorgó csillag szemével, ezüst hajú nádasaival, kisgyermekek jóízű álmával. Leterítette ébenfekete varázs köpenyét, barátságosan rám hunyorgott, aztán szép csendben hallgattuk a nádas suttogását. Egy rövid időre a békák is megszakították koncertjüket, csak a Tavi Szellő kedvese fuvolázott szerelmesen a víz tükör előtt, amint szőke fürtjeit fésülgette.
Közben az északi part szélén apró ezüstpikkelyekből vert széles csík jelent meg a vízen, lassan kúszott felénk, mintha egy láthatatlan hordóból olvasztott ezüstöt csorgattak volna végig a vízen. A tárgyak is átvették az Ezüst híd ragyogását, amint az kilépett az északi part alaktalanná tornyosult kőkúpjai közül, s belefúródott a sötét végtelenbe. Úgy tűnt, hogy átlép a felhőkön, egy kicsit megpihen az Óperenciás fölött, majd belehajlik a Hold fázósfényű ölébe.
- A Hold megint reménykedik. - suttogták a hajlékony nádak, talán ma útra kél az Álom béli Vándor az Ezüst hídon és elviszi hozzá a derűt, meg a mosolyt, hogy annak melegével leolvaszthassa az arcára fagyott rideg ragyogást. Mert a Hold valamikor, az Idők Kezdetén, éppoly meleg szeretettel simogatta a Földet, mint a gyógyító Napsugár. De nem tudott belenyugodni abba, hogy a Nap fényesebb és melegebb nála. Egyre jobban elhatalmasodott az irigység rajta. Napról napra sápadtabb lett, fogyni kezdett, lehelete egyre metszőbbé vált.
Ebből a gonosz leheletből született meg a hideg Északi Szél. Bejárta a Föld minden zegzugát, megdermesztette az emberek szívét, elterjesztette köztük az irigységet és a kapzsiságot. Az irigység és a kapzsiság pedig gyűlölködővé változtatta az embereket: gonosz háborúkba kezdtek, hatalmaskodni akartak egymás fölött.
Már a Hold is belátta, milyen szörnyű következményei lettek nagyravágyásának, de nem tehetett ellene semmit. Bánatában egyre fogyott, fénye pedig csak sápadt hideget árasztott. Tettéért súlyosan kellett bűnhődnie, az Éj Szelleme szabta ki büntetését:
- Megparancsolom! - hirdette ki ítéletét a szellem -, mielőtt teljesen elfogynál bánatodban, növekedjél ismét egésszé! Mikor pedig visszanyerted teljes alakodat és fényedet, kezdődjön elölről szenvedésed, fogyjál el ismét. Miként az éj követi a nappalt és a nappal az éjszakát: úgy teljesedj egésszé és oszolj semmivé újra és újra! Tartson pedig büntetésed addig, míg az emberek ismét nem válnak igazakká és tisztaszívűekké! Minden holdtöltekor lebocsáthatod közéjük az Ezüst hidat, s azon az emberek elküldhetik hozzád a Bizakodást és a Derűt, ami őszinte szeretetből fakad. Én addig minden éjjel jótékony álmot sóhajtok szemükre, hogy elfeledhessék gondjaikat, bajaikat, ami körülveszi őket. Az újraébredéssel pedig lányom, a Piros ajkú Hajnal, új reményt táplál beléjük. Aztán, amikor az első napsugár végigcirógatja fázós testüket; mosolyt sző szemükbe, felmelegíti szívüket, ajkukra csalja a Dalt. Amíg a Dalt a Szellő és a Fuvallat szárnyra kapja, emberek közt dudorássza, addig a Költészet távol tartja tőlük a hideg Északi Szelet.
- Ez azonban, fázós fényű Hold, rajtad még nem segít! - tette hozzá az Éj Szelleme, majd így folytatta: - Rajtad csak az emberek segíthetnek. Ha majd a Földön több szívben él a Derű és a Költészet, mint a Bánat és a Gond, akkor egy Álom béli Vándor nekivág a hosszú útnak, elindul az Ezüst hídon, hogy elvigye hozzád az emberek gyógyító szeretetét, s feloldja vele büntetésed. De jól vigyázz! Csak olyan vándor léphet az Ezüst hídra, aki már legyőzte magában az irigységet, önző nagyravágyást. Mindenki más alatt az Ezüst híd szertefoszlik, csalóka látomás csupán.
- Eddig az Éj Szellemének ítélete - fejezte be furcsa történetét Nád anyó.
- És útra kélt-e már a vándor az Ezüst hídon? - kérdezte egy tapasztalatlan, de kíváncsi nád gyerek.
- Azt mondják, a Holdra feljutott már az ember, de az Ezüst hídra még nem. Ám mondják, hogy megszületett már az Álom béli Vándor és készülődik az útra...

Hogy mi lett a történet vége, nem tudhattam már meg. Kelet felől halványan felderengett a Piros ajkú Hajnal, véget vetett az éji látomásnak. A Tavi Szellő sietve indult köszönteni Őt és az Éj szedelőzködött.
Valahol az Idők Mélyén pedig felcsendült a Dal:
,,Süss fel Nap..."
Fázós kisgyermek hangja kélt szárnyra a hajnali Fuvallattal, hogy becsempéssze az ébredők szívébe a reményt.


 
 
0 komment , kategória:  Szeretet írások  
Az egyszarvúak
  2018-05-10 23:56:13, csütörtök
 
  Az egyszarvúak





Réges-régen az összes teremtmény békében élt egymás mellett.
Egy nap egy apa és a fia elmentek ételt keresni, az apa véletlenül leszúrta a fiát.
Az apa félelmében elmenekült.
A fiú meg egyedül feküdt a földön és fájdalmában zokogott és lassan meghalt.
Egy kis idő után egy egyszarvú odasétált a fiúhoz, és aggódva nézett az ember holttestére.
Az egyszarvú ráhajtotta szarvát a fiú mellkasára.
Pár perc múlva a fiú felébredt és teljesen meggyógyult.
A fiú hazafutott és elmondta mindenkinek a történteket.
Hamarosan elkezdtek az egyszarvúakra vadászni, gyógyító szarvukért.
Néhány ember, a tiszta lelkűek, megpróbálták megóvni az egyszarvúakat.
Hamarosan ez az egész egy háborúba torkollott..
Egy apró lány megkérte az isteneket, hogy mentsék meg az egyszarvúakat.
Az istenek száműzték az egyszarvúakat az ártatlanok, és a tiszta lelkűek álmaiba.
Az egyszarvúak végre biztonságban élhettek és szabadok voltak.

Mikor éjjel lehunyod a szemed,
s az álom tündér homlokon csókol, megláthatod,
a csodálatos egyszarvúak világát a szívedben.



 
 
0 komment , kategória:  Szeretet írások  
A legszebb szív
  2018-05-04 23:51:01, péntek
 
  Egy tanulságos történet, a legszebb szívről.


Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járó kelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte, és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.





Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...

Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ifjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? - suttogták az elképedt emberek.

A fiatal, miután figyelmesen szem ügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet - ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel - csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod... minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.





Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek... hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége? - fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.


A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta.





Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.




A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott.
Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.




Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség.

(Forrás: Ahogy érzed - Aprilcsillag
 
 
0 komment , kategória:  Szeretet írások  
Csend, belső béke
  2018-04-30 23:52:02, hétfő
 
  Csend, belső béke

Ha megnyitjuk a szívünk, megnyugszunk...


Amikor csendesen, belső békével a szívünkben szólunk embertársainkhoz, szavaink gyökeret vernek. Megmozdítják, feltörik a szunnyadó erőket, kaput nyitnak a másik lelkének ajtaján. A segítő, biztató szó, úgy kell mindenkinek, mint egy falat kenyér, ne fukarkodjunk vele. A jó szó a másik lelkében termékeny talajra hullik és idővel ott életre kel és gyümölcsöt hoz.

Ha nincs más, amit megossz a másikkal, a jó szó mindig megosztható. Őrizzük meg az apró örömök adta boldog pillanatok emlékét, tegyük zsebre és vegyük elő bármikor, ha úgy érezzük szükségünk van rá és osszuk meg mással is örömünket. A nyugalmunk, belső békénk, szeretetünk vissza mosolyog ránk, ha megosztjuk egymással. A tavasz közeledtével nyissuk ki lelkünk ajtaját és adjunk helyet a megújulásnak, a jó érzéseknek, ébresszük fel alvó képességeinket.

Forrás:Ahogy érzed - írta D.Ildikó




 
 
0 komment , kategória:  Szeretet írások  
Pár gondolat a SZERETETRŐL
  2018-03-16 23:06:10, péntek
 
  PÁR GONDOLAT A SZERETETRŐL, AHOGYAN ÉN ÉRZEM, ÉLEM.

Rájöttem, hogy amióta nem az eszemmel - az egommal - szeretek, egészen másképpen szeretek.
Ez pedig azt jelenti, hogy ilyenkor a szívemmel szeretek.


Megtapasztaltam, hogy ez a legfontosabb érzés az életemben - ehhez kapcsolódik az öröm, a boldogság, a harmónia.

Nem várni, hanem adni kell a szeretetet, mégpedig állandóan kisugározva azt.
Aki képes szeretni, szeretetet adni, kisugározni, aki képes másokra figyelni - az százszorosan kapja vissza, részesül maga is benne, megfürdik a szeretet sugarában.
Ez azért lehetséges, mert a jó vonzza a jót - minden energiát bocsát ki, s vonzzák egymást. Jól mutatja ezt be a Vonzás törvénye című mű is. A szeretet bevonzza és maga köré gyűjti a szeretetet, s ezáltal a szeretetet adó a környezetét is javítja, jobbá lesznek körülötte az emberek.
Olyan boldog voltam, amikor egyik nap azt mondták nekem, hogy szeretetem által jobb ember lett az, aki vette, magába fogadta. Természetesen én is jobbá válok a kisugárzott szeretettől és attól, amit visszakapok.

Előfordul, nem is egy esetben, hogy félünk szeretetünket kimutatni, kibocsátani. Tévesen azt hisszük, hogy kevesebbek leszünk általa. Azt gondoljuk, hogy csak akkor adhatunk, ha kapunk is, vagy csak olyan mértékben adhatunk, mint amennyit kapunk. Ebben az esetben fordul elő, hogy bántunk, visszavonulunk, esetleg még félünk is.

Tanulni kell a szeretetet, mert ebben a szeretet nélküli, rideg, egoista világban elveszünk, ha mihamarabb nem tanuljuk meg.
Meg kell élnünk az igazi szeretet érzését, gyakorlását, mert ezáltal élhetünk kiteljesedett életet! Ekkor élhetünk harmóniában, boldogságban, mely összeforr belső énünkkel - ekkor érezzük azt, hogy nem az eszünkkel, hanem a szívünkkel szeretünk.

Egy napon írtam egyik barátomnak a szívem szeretetével, s másnap bocsánatot kértem ezért, bocsánatát kértem, hogy a szívemmel, s nem az eszemmel írtam neki.
Óriási hibát követtem el magammal szemben, mert ezt nem kellett volna megtennem.
Ez az eset is bizonyítja azt, hogy belénk rögződött az, hogy még mindig sokszor az eszünkkel szeretünk és nem a szívünkkel.
A szívemmel szerettem, ennek szellemében írtam, s ezért bocsánatot kértem? - nem kellett volna!
Érezze csak a szív béli szeretetet, - még ha olykor fáj is annak tudomásulvétele - mert ez a jó, ez ad boldogságot, s további erőt a szeretet kisugárzásának, továbbadásának.

Ha a szív szeretetéből fakadó szeretet miatt a jövőben nem kérünk elnézést - akkor a haladó úton járunk, s egyre kevésbé követjük el azt a hibát, hogy nem a szívünkkel szeretünk.
Megvallom őszintén, még nem minden élet helyzetben tudom ezt megvalósítani, de azon az úton járok, hogy ezt tegyem nap-mint-nap, hátra szorítva ezzel az ésszel, egoval adó szeretetet.
Amennyiben ezt sikerül megvalósítanom, akkor mondhatom el, hogy elértem célomat, elértem a feltétel nélküli szeretettség állapotát., megtanultam az igaz szeretet adását, elfogadását!
(Táltos)




 
 
0 komment , kategória:  Szeretet írások  
Nagyapa csillaga
  2018-01-17 23:53:49, szerda
 
  Kovács András: Nagyapa csillaga


Korán jött az őszi alkonyat. Mire nagyapa kifogta kocsija elől a lovakat és lecsutakolva az istállóba vezette őket, szinte teljesen sötét lett. Unokája, Ferkó, már ott türelmetlenkedett az istálló ajtajában. Szép csillagos este volt.
Ilyenkor mindig csillag lesre indult nagyapa és unokája. Különös örömet jelentett számukra a csillagok nézése.

- Mondd csak, nagyapa, tényleg igaz, amit a múltkor mondtál: minden embernek van külön, saját csillaga?

- De még mennyire - válaszolt hamiskás mosollyal nagyapa -, ám csak annak a csillaga ragyog oly fényesen ott fenn az égen, aki itt a földön is sugárzó életet élt, és fényt árasztott maga körül.
- Fényt árasztani ? Úgy mint a szentjánosbogarak ? - csodálkozott az unoka.

- Nem egészen. Az ember tettei által válhat sugárzóvá, azzal, hogy másokat is hasonló cselekedetekre ösztönöz. Tudod, Ferkó, csillagnak lenni az Isten egén, ez a legnagyszerűbb dolog ezen a teremtett világon. A csillagok nappal magukba szívják a nap fényét, melegét, hogy aztán éjszaka kicsiny mécsesekként mindet a földre szórják.
Tulajdonképpen nekünk, embereknek is hasonló a dolgunk: Isten fényét felragyogtatni földi életünk során.

Míg nagyapa beszélt, tekintete izzott; mint a parázs, mintha két fénylő csillag ült volna szemében. Aztán hirtelen elhallgatott - most egész másra gondolt-, megfogta unokája kezét és csendesen csak ennyit mondott:
- Gyere, induljunk, hideg már az este.

Már jó ideje egyre rövidebbek lettek ezek az esti séták. Valahányszor Ferkó ezt megjegyezte, a válasz mindig így hangzott:
- Hiába, egyre fáradtabbak a lovak, már nem úgy húzzák a kocsit, mint régen.

Egyszer aztán nagyapa szokatlanul korán jött haza. Még a lovak csutakolása is elmaradt, pedig. erre Ferkó emlékezete óta nem volt példa. Az alkony nagyapát már az ágyban találta. Arca lázban égett, szemei fényesen ragyogtak. Hamarosan megérkezett az orvos is, őt követte a tisztelendő úr. Nagyanya gyertyát gyújtott, mindenki csendben suttogott.
Amikor a tisztelendő úr is elment, Ferkó észrevétlenül besurrant a szobába és az ágy szélére telepedett.

- Nagyapa, mi lesz a csillagokkal?

- Én már csak egy kar nyújtásnyira vagyok tőlük. De hadd lám, tudod-e még, hogy mi a csillag dolga ? - kérdezte suttogó hangon nagyapa.

- Hogy magába szívja a nap fényét és éjszaka a földre szórja.

- És az emberé?

- Hogy Isten szeretetét szívja magába, és mint égen a csillag, itt a földön mások felé sugározza.

- Úgy van. Látom, jól megtanultad. Ne feledd sohasem! Minden ember Isten csillaga. Úgy élj itt a földön, hogy egyszer majd az örökkévalóság egén ragyoghass - hangzott nagyapa utolsó tanítása a csillagokról.

Azzal lehunyta szemét és elaludt. Hajnalban már nem kelt fel, hogy friss abrakot tegyen lovai elé, s közben megbámulja a csillagokat. Csak aludt, aludt... végtelen álomba merülten; csendben, békén, csillag mosollyal az arcán.

Ferkó szívén átsuhant a keserű fájdalom. Hosszú hetekig nem találta helyét. De aztán újra eszébe jutottak a csillagok és nagyapa szavai. Most már az ő csillaga is ott fenn ragyog, a földről égi pályára lépve.

Felnézett a csillagos égboltra. Néhány pillanatig kétségbeesetten keresgélt, már-már sírásra görbülő szájjal. Egyszer csak meglelte, amit keresett.

Rátalált nagyapa csillagára, közvetlenül a Göncölszekér felett: ott ült a bakon, ostorral kezében...




 
 
0 komment , kategória:  Szeretet írások  
     1/23 oldal   Bejegyzések száma: 220 
2020.05 2020. Június 2020.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 32631 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 591
  • e Hét: 1388
  • e Hónap: 591
  • e Év: 205943
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.