Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 36 
Garay János: Monda isten: nap legyen . . .
  2018-07-20 08:27:47, péntek
 
  Garay János:

Monda isten: nap legyen . . .


Monda isten: nap legyen s szemed lett,
A szerelmi lánggal csillogó szem;
Monda isten: rózsadomb virúljon,
S rózsadomb lett két virágzó arczod;
Monda isten: lágy selyem teremjen,
S terme fürtöd drága szálu selyme;
Monda isten: lenne szűz eperke,
Édes, ízes, teljes és pirosló,
S lőn parányi szácskád az eperke;
Monda végre: tündér kert teremjen,
És te termél csuda báju lányka,
És e kertben fülmilét teremte,
S én levék e kertnek fülmiléje,
Reggel este fönnen énekelvén:
Vajha engem s mindörökre engem
Boldogítna már e nap sugára,
Vajha nékem s mindörökre nékem
Nyilnék üdvösség e rózsadombon,
Enmagamnak kötnék enkaromra
Rabbilincset a selyemhajakból,
S híven, híven őrzeném e kertet,
Semmi más jutalmat nem kivánó:
Csak, hogy benne - én szedhessek epret.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Köny.
  2018-07-03 05:27:28, kedd
 
  Garay János:

Köny.


Ó Ilka , mit tehettem ,
Hogy elhagyál ?
Ó Ilka év előtt is
Mi más valál !

Szemed kék tengerében,
A' boldog én,
Nem hittem, hogy hajót tör
A' csalt remény -

Hittem , hogy a' kő érez ,
A' nyár hideg ,
A' néma szólni képes,
Bölcs a' gyerek ;

De hogy szivedbül esküm
Kitörlenéd ,
Mellyet szerelmi lánggal
Jegyzék beléd :

Ezt, lányka nem hihettem ! -
Volt egy hitem,
'S e' hit rendülhetetlen
Volt, mint szivem;

De a' te szíved jég volt,
'S a' tűzirat
E' lángoló elemtől
Vízzé olvadt,

'S a' viz szemembe cseppent,
'S én azt sirom,
Midőn a' hitszegőrül
Nyög bús dalom.

Honművész, 1836. május 12.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Az Árpádok-ból
  2018-06-10 09:17:58, vasárnap
 
  Garay János:

Az Árpádok-ból

Vezérhang


Sötét enyészet néma éjjelében
Temetve fekszik a hajdan kora;
A bajnok alszik a föld mély ölében,
Ki tudja merre hamvad hűlt pora?
Sírjára, mert nem tudja senki hol van,
Nem hull a bánat könyje szent titokban.

Csak a süvöltő vésznek orgonája
Zúg el fölöttük néha sírdalul;
Vagy a Regének tünde szép nymphája
Szakaszt virágot sírjok hantirúl.
Melyből susogva csergedő pataknál
Füzért kötözget méla holdvilágnál. -

Megjártam a hont, ősim temetőjét,
Andalogtam a hősök dicső porán;
Hallám a vésznek rejtélyes zenéjét,
Melyet süvöltött gyászos éjszakán;
Hoztam virágokat, mik a Regények
Tündér kezétől sírjokon növének.

S mint áldozó pap bor s kenyér színében
Buzgón magához vészi Istenét:
Lelkembe vettem hagyomány jelében
E szent ereklyéknek mind kettejét.
S mentem, miként pap Isten trónulához,
Az ősz Történet gyémánt csarnokához.

Kapuja megnyílt zörgető hívének, -
Egy ezredév nyitá meg kebelét,
S az ős vezérek mint napok kelének,
Lerázva sírjok korhadt födelét;
Hosszú sorokban koronás királyok
Mint annyi üstökös szállván utánok.

Árpád apánktól Endréig fűződik
Az ősi árnyak hosszú láncszeme;
Mindegyikének arcán tükröződik:
Mi volt éltében sorsa, érdeme;
Ennek borostyán, annak pálmafája,
Másnak tövisből volt a koronája.

De mindegyiknek fény ragyog nevéről,
S mindegyikének nyertem válaszát, -
S kinek tettéről nem, dallok híréről,
Amint adák Történet s Monda át.
Múlt és jövő közt hídul áll az ének
Közötte a valónak és mesének. -

Az elnyugodt nap bíbor fellegében
Elvész a fény vakító aranya,
A félhomály bájt hint el a vidéken,
S szebben ragyog fel a táj alkonya:
Ekképp a múltnak tisztes fátyolában
Saját varázsban szebb, saját világ van!

A fény ragyog, de nem vakít tüzével,
A seb bíborfolt, vére megszűnik;
Nagyság, erény, úgy a bűn és a tévely,
Sallang és cifra nélkül feltűnik.
S a képre, mint szelíd hold éjszakára,
Leng kegyelt s emlékezet sugára.

Avagy ha már az ő nevök se gyullaszt
A legdicsőbb múlt annyi szent neve?
Melyekkel és melyekben nemzetegység
Volt nemzetnagyságunknak talpköve:
Mid van, mi még, hazám! mi lelkesíthet?
Mi e kuszált jelenben egyesíthet?

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványul sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Esdeklés.
  2018-04-29 06:44:32, vasárnap
 
  Garay János:

Esdeklés.


Bogárszemű, hamis leány,
Miért futsz engemet?
Mint kis galamb rideg tanyán
A' káros ölyveket.
Sem ölyv, oh lányka, nem vagyok
Sem káros néked én,
Kis döngicsélő méh vagyok
Szerelem' ligetén.

E' pár szemek' csillagtűzén,
E' pár kebel' haván,
Kéjelmerülten csüggök én,
Bogárszemű leány.
E' tündér szócska' bíborán
Az édes szerelem,
Mint gyenge harmat rózsafán,
Mosolygva leng nekem.

E' rózsafára vágy szívem,
Melly érted így dobog,
E' fris harmatra éhezem,
Melly ajkadon ragyog.
Ne fuss, bogárszemű leány,
Ne fuss, hát engemet
Mint kis galamb rideg tanyán
A' káros ölyveket.

Aurora - Hazai Almanach 1836.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Lánykám' szeme.
  2018-03-06 08:06:31, kedd
 
  Garay János:

Lánykám' szeme.


Ah ki festi nékem a' kéjt ,
Mellyet akkor érezek ,
A' midőn szemedbe , lányka
Andalodva nézdelek.

Tenger az, mellyből a ' kék ég
Felmosolyg sugárival ,
Mellyen a' szív kis hajóként
Kéjörömben uszdogal ;

Mellyből a' szerelem' napja
Reggelenként fölmerül ,
Mellybe csendes alkonyattal
Ismét vissza szenderűl.

Mellybe isten jó kedéből ,
Millyen a' szerelmesé ,
A' kifogyhatatlan könnyet ,
Legszebb gyöngyét, temeté.

Ah ! de örvényes , veszélyes
E' szelíd szem' tengere ,
Benne szívem' kis hajója
Part helyett halált nyere.

És fonál nincs, nincs segítség,
Melly kivonná partra őt,
Partra , hol kegy és öröm kéj
Idvezelné a' jövőt.

Hol szived' nap-súgarától
Szerelem' rózsája nő ,
Bíbor ajkad a' marasztó ,
Hív öled a' kikötő .

Aurora - Hazai Almanach 1836.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: A' megbízott rózsa.
  2018-02-22 07:12:16, csütörtök
 
  Garay János:

A' megbízott rózsa.


Kis rózsa, szép virág !
Kit lánykám ültetett,
Kelyhedbe harmatul
Fogadd-el könnyemet;

Majd eljön ő ide,
Lánykám, az égi szép,
'S meglátva harmatod,
Kosárkájába tép.

A' harmat, mond neki,
Szemembül foly vala;
Mond-meg milly, puszta lett
Enlétem általa,

Kopár és puszta lett
Mint sírok éjjele
Mert simál hidegebb
Irántam kebele !

Honművész, 1836. február 7.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Úti dalok.
  2017-11-20 07:54:14, hétfő
 
  Garay János:

Úti dalok.

I.
Messze visznek...

Messze visznek
Messze szép hazámtul;
Mértföldekre,
Mértföldek honán tul.
Merre visznek, meddig érek -
Nem gondom nekem;
Nyugtom én a távozásban
Föl nem lelhetem.

A szivemben
Mint selyembogárnak
Száleresztő
Tündérek tanyáznak;
Menjek a nap bölcsejéhez,
Át a föld szinén,
Mindenütt csak szent szerelmem
Szálán csüggök én.


II.
Felleg röpül fejem fölött...

Felleg röpül fejem fölött,
Az út alattam elszalad;
De ah szivem marad, marad
Éjszak felé!

Mint mágnestű e szomju szív;
Ha százszor délre löktetik,
Mind százszor visszaszökkenik
Éjszak felé.

Éjszak felé, hol két szép szem,
Nem a földsark jégtengere.
E vonzalomnak ingere!
Éjszak felé.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Élet és álom
  2017-10-17 07:16:40, kedd
 
  Garay János:

Élet és álom


Gyermekéve ős honából,
Kis világa szűk lakából
A fiú bolyongni mén;
S hagyva völgye hűs virányát,
Messze, messze szebb hazát lát
Ideálok látkörén:

Ott, ah ott a messzeségből,
Int reményem kék ködéből,
Túl e szűk völgy oldalán;
Arra bolygok, arra térek!
Mig a szép hazába érek. -
Isten hozzád, földi lány!

Szól az ifju, s útra mégyen, -
Bár utána énekében
A leány sír és eped:
>Álomért ne hagyd az éltet;
Csak valóság idvezíthet:
Puszta gőz a képzelet!<

S évre év jön és lemégyen, -
Ah de egyre kék ködében
Volt s maradt a légi vágy;
S kis világa szűk lakába,
Földi lánya hő karába
A bolyongott vissza vágy.

S ott a lány, de férj karában, -
Szőke kis fi van balában, -
S ajkán ily szó hallható:
>Álomért hagyád az éltet,
Megvetvén a földi keblet:
Isten hozzád, álmadó!<
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Ütött az óra
  2017-08-16 07:21:45, szerda
 
  Garay János:

Ütött az óra


Ütött az óra ; Kárpátok tetőit;
Szomjazzák Alföld áldott téreit,
Téged vitéz Kunság, Bánát kalászit,
Ménes, Tokajnak szőlőhegyeit,
Szomjazzák a' magyarnak szép honát,
Egy ezredévi ősi birtokát.

Téged kívánnak Árpád szent hazája,
E' drága földet, négy folyónk között,
Mellyet vérökkel szerzettek apáink,
A' hív utód vérével öntözött;
Mellyen apáink sírja hamvadoz,
Hol gyermekink bölcsője ringadoz.

Téged kívánnak gazdag aranyoddal,
Szép hölgyeiddel dús magyar hazánk !
Vad szenvedélylyel köszörülik a" tőrt,
Uszítják egymást ellenink reánk;
Sem kevesebb, sem több a' mit akarnak,
Mint vég és irtó harczot a' magyarnak !

'S te hagynád ezt, Árpádnak ivadéka?
A' négy folyónak áldott téreit?
Kunságodat' s a' délibáb hazáját,
Ménes, Tokajnak szőlőhegyeit?
Te hagynád nékik imádott honod,
Melly ezredévi ősi birtokod?

Fel, fel, magyar nép, ősi szép hazádért,
Fel hölgyedért, fel gyermekedért!
Kelhetsz-e szebbért, vívhatsz-e nagyobbért,
Mint mikor értök ontasz hősi vért?
Fel, fel magyar nép, boszuló csatára!
Hazád' s szabadságod lesz harczod ára!

Koczkán hazád, koczkán a' szent szabadság,
Vészben oltárod' s házi tűzhelyed !
Van-e mid, a' mit föl ne áldozz értök?
Hazádé vagy a' vészé mindened. .
Le ujjaidról a' mátkagyürüdet,
Az ország abból hadipénzt veret.

Le köntösödről az aranyt, a' gyöngyöt,
Ötvös helyett csiszárok kellenek ;
Ezüst, arany helyett kemény aczélból
És vasból kardot , fegyvert verjenek ;
Miért aranylánczon zsebedben óra?
Veszélyben szív az óramutatója!

Gazdag, szegény, öregje, ifja indúl,
A' férfi fegyvert ölt, életovót;
A' nő menyasszony köntöséből varrja
'S kitűzi a' buzdító lobogót ;
Ágyúvá lészen a' torony harangja,
Előbb , mint a' hon temetését kongja.

Egy mindnyájunkért , és mindnyájan egyért !
A' jelszó áll : vagy élet vagy halál!
Halál az árulásnak 's szolgaságnak ,
Neked szabadság szent oltárod áll !
Körötted élet és halálra készen,
Az áldozó: Árpádnak népe lészen !

Ti akarátok , hogy csatára keljen ,
Ti, hogy véres legyen az áldozat!
Reszkessetek, mert harcza szörnyű lészen ,
Az igaz ügy szent diadalt arat!
És mint a' phőnix hamvadó porából
Kelend ki a' magyar nép e' csatából!

Életképek_1848. julius 2.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Az Árpádok-ból
  2016-01-27 06:05:47, szerda
 
  Garay János:

Az Árpádok-ból

Vezérhang


Sötét enyészet néma éjjelében
Temetve fekszik a hajdan kora;
A bajnok alszik a föld mély ölében,
Ki tudja merre hamvad hűlt pora?
Sírjára, mert nem tudja senki hol van,
Nem hull a bánat könyje szent titokban.

Csak a süvöltő vésznek orgonája
Zúg el fölöttük néha sírdalul;
Vagy a Regének tünde szép nymphája
Szakaszt virágot sírjok hantirúl.
Melyből susogva csergedő pataknál
Füzért kötözget méla holdvilágnál. -

Megjártam a hont, ősim temetőjét,
Andalogtam a hősök dicső porán;
Hallám a vésznek rejtélyes zenéjét,
Melyet süvöltött gyászos éjszakán;
Hoztam virágokat, mik a Regények
Tündér kezétől sírjokon növének.

S mint áldozó pap bor s kenyér színében
Buzgón magához vészi Istenét:
Lelkembe vettem hagyomány jelében
E szent ereklyéknek mind kettejét.
S mentem, miként pap Isten trónusához,
Az ősz Történet gyémánt csarnokához.

Kapuja megnyílt zörgető hívének, -
Egy ezredév nyitá meg kebelét,
S az ős vezérek mint napok kelének,
Lerázva sírjok korhadt födelét;
Hosszú sorokban koronás királyok
Mint annyi üstökös szállván utánok.

Árpád apánktól Endréig fűződik
Az ősi árnyak hosszú láncszeme;
Mindegyikének arcán tükröződik:
Mi volt éltében sorsa, érdeme;
Ennek borostyán, annak pálmafája,
Másnak tövisből volt a koronája.

De mindegyiknek fény ragyog nevéről,
S mindegyikének nyertem válaszát, -
S kinek tettéről nem, dallok híréről,
Amint adák Történet s Monda át.
Múlt és jövő közt hídul áll az ének
Közötte a valónak és mesének. -

Az elnyugodt nap bíbor fellegében
Elvész a fény vakító aranya,
A félhomály bájt hint el a vidéken,
S szebben ragyog fel a táj alkonya:
Ekképp a múltnak tisztes fátyolában
Saját varázsban szebb, saját világ van!

A fény ragyog, de nem vakít tüzével,
A seb bíborfolt, vére megszűnik;
Nagyság, erény, úgy a bűn és a tévely,
Sallang és cifra nélkül feltűnik.
S a képre, mint szelíd hold éjszakára,
Leng kegyelt s emlékezet sugára.

Avagy ha már az ő nevök se gyullaszt
A legdicsőbb múlt annyi szent neve?
Melyekkel és melyekben nemzetegység
Volt nemzetnagyságunknak talpköve:
Mid van, mi még, hazám! mi lelkesíthet?
Mi e kuszált jelenben egyesíthet?

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványul sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 36 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 32 db bejegyzés
e év: 2467 db bejegyzés
Összes: 32363 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1190
  • e Hét: 17680
  • e Hónap: 80158
  • e Év: 1598918
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.