Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
3.fejezet
  2008-08-03 16:52:53, vasárnap
 
  Meg kell hagynom, Jézus putrija nem is volt rossz. Sőt, kifejezetten kellemes hely volt a kis jakuzzival, meg azokkal a csinos kis masszőrlányokkal... Ki is próbáltam rögtön.

Mármint a jakuzzit...

No, Lucifer, remélem, jól érzed magad szerény hajlékomban - szólt Jézus.

Nem rossz, egyáltalán nem - feleltem hümmögve. - De tudod, hamarosan a Pokol lesz a legtutibb luxuspanzió.

Még hogy luxuspanzió! - nevezett fel egy ló nyerítését imitálva a Megváltó. - Elég lesz annyi pénzt összegyűjtened, hogy egy kicsit kibővítsd.

Te azt csak hiszed - kacsintottam cinkosan, s közben belecsíptem az előttem elhaladó leányka farába.

Ha tudnál számolni, akkor tudnád, hogy évszázadokon keresztül kéne a Földön raboskodnod és dolgoznod ahhoz, hogy akár csak néhány extra berendezést szerezz.

Kiscsíra vagy te még, Isten fia. - nevettem harsányan, majd miután a fejemre omlott vakolatot leráztam magamról folytattam. - Nem csak egy módja van annak, hogy pénzhez jussak.

Csak nem azt tervezed, hogy belekeveredsz valami rossz dologba? - vonta fel egyik szemöldökét Jézus.

Honnan veszel ilyen butaságot?

Nem is tudom, talán onnan, hogy egész eddigi életedben a rosszat kerested.

Ugyan már! - legyintettem. - Apád adja elő úgy, hogy én rosszfiú vagyok. Tudod, egy régi sérelem miatt, amit a mai napig nem tudott megbocsátani.

Ezt kötve hiszem...

Akkor kösd föl magad, és akkor elhiszed!

Ne légy gyerekes!


Nem volt kedvem tovább folytatni a beszélgetést, ugyanis az egyik masszőrlány csábos mosolyával jelezte, hogy szívesen megmasszírozná néhány testrészemet. Ugyan Jézus még mindig nem hagyta abba a hegyibeszédet, de azzal én már rég nem foglalkoztam. Fontosabb dolgom akadt...


Másnap úgy ébredtem, mint akit fejbe vágtak. Nehezemre esett fölkelni a lányról, akit előző este óta matracként használtam. Furcsa volt, valahogy olyan szürke volt az ábrázata... Főleg azokkal a kigúvadt üveges szemekkel, amelyek az ég felé néztek.

Ekkor eszembe jutott, miért lett ilyen hallgatag. Amikor Isten, és Jézus nevét kiabálta, egyszerűen elkapott a féltékenység, és bosszút álltam a sérelmeimért.

Remélem rossz kislány voltál! - nevettem a halott arcába. - Ha igen, akkor nagy mázlid van, mert nem utoljára láttál.

Lucifer! - szólt az ajtó felől Jézus hangja. - Indulnunk... Hé! Mit műveltél vele?

Meghívtam hozzám vacsorára - vontam meg a vállam. Reméljük nem a másik irányba indult.

Te megölted őt? - kérdezte a srác elfehéredett arccal.

Attól függ, honnan nézzük...

Innen nézve elég halottnak tűnik.

Jó. Bevallom. Én tettem.

De hát miért?

Nagyon megbántott.

Mégis mivel?

Rosszat szólt.

Na jó, hagyjuk! Inkább öltözz föl, mert nem vagy valami szép látvány!

Igazán megnyugtató a tudat, hogy nem vagyok az eseted - jegyeztem meg gúnyosan, majd nekiálltam és magamra kapkodtam a ruháimat.


A munka rettenetesebb volt, mint az előző nap alkalmával. Legszívesebben ráborítottam volna a főnökre az egész épületet. De nem tehettem. Ugyanis szükségem volt rá.

Nem. Nem a főnökre, hanem az épületre.

Hé, Lucifer! Emeld fel a segged', és hozz egy talicska sódert! - kiabált a legfelső emelet ablakából a főnök.

Emelgesse neked az anyád a valagát! - kiáltottam vissza hevesen.

Mit mondtál? - nézett le a férfi, s én abban reménykedtem, hogy kizuhan. Sajnos nem volt olyan kedves, hogy megtegye a kedvemért.

Azt, hogy jó az anyád segge! - javítottam ki előző mondatomat.

Hé! Azt akarod, hogy lemenjek? - üvöltött teljes hangerővel, és lila fejjel.

Gyere!

Rendben.


Nem sokkal később lihegve jelent meg a földszinten. Arca most is különös pirosas-lilás színben pompázott, kezeit ökölbe szorította, és úgy indult meg felém, mint egy tökön rúgott bika.

Mit képzelsz magadról, te kis...

De jó, hogy itt vagy! - léptem oda hozzá kedvesen mosolyogva. - Tudod, nagyon hiányoltalak.

Igen? - kérdezett vissza a főnök, aki úgy meglepődött, hogy elfelejtette, hogy meg akart verni.

Igen - feleltem, és a vállára tettem a kezem, majd elkezdtem a sóderrakás felé terelgetni. - Nagyon megkedveltelek ám. Mondd csak, nem vinnél föl egy kis sódert az emeletre?

Hát... - gondolkozott el egy pillanatra. - Miért is ne? - azzal hátba veregetett, és elindult, hogy teljesítse szent küldetésemet, amelyet átadtam neki.


- Ez nem volt túl szép cselekedet - szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögött.

- Jaj, Jézus, ne legyél már ilyen szentfazék!

- Nem vagyok szentfazék, csak nem szeretem, amikor olyat teszel, amit nem kéne. Apám azért küldött, hogy féken tartsalak.

- Ne csináld már! Egy kis szórakozás nekem is kijár. Apropó, mi lenne, ha ma este elvinnélek valahova?

Jézus undorodva elhúzódott tőlem.

Mármint nem... nem... áh! Ezt ne értsd félre! Csak bulizni megyünk, és lesznek ott nők is.

Lucifer, ha nem tudnád, én Isten fia vagyok.

Hogyne tudnám! - legyintettem, majd gügyörészve folytattam: - Tudom, hogy nehéz gyerekkorod volt, szegény kicsi Megváltócska. De ne félj, Lucifer bácsi majd segít neked...

FIÚK! - kiáltott a fülembe a főnök. Vastag ujjával majdnem sikerült kiböknie a szememet, ahogy rám mutatott. - Neked meg az előző kis tréfád miatt levonom a fizu felét.

Nagyszerű - morogtam habzó szájjal.

És ha tovább pofázol, egyáltalán nem kapsz semmit!


- Én tudtam, hogy rossz vége lesz... - jegyezte meg fensőbbséges mosollyal az arcán Jézus, miközben nagyban lapátoltunk.

- Akkor miért nem szóltál? - hördültem fel.

- Én szóltam!

- Nem szóltál!

- De igen!

- Nem, úgyhogy amit tőlem levonnak, azt én levonom tőled - vágtam oda, mert már kezdtem nagyon mérges lenni.

- Ez nem fair! - ellenkezett Isten fia, akinek jelen pillanatban még a bőre alatt is pénz van.

- Szerintem, meg az nem fair, hogy itt kell dolgoznom, amikor ott a sok pénz, amit apádtól kaptál. Ha ideadnád, nem kéne itt kínlódnunk.

- Apám azt mondta, hogy nem adhatok neked belőle.

- Apuci jó kisfia véletlenül se segítené ki a barátját - gúnyolódtam.

- Úgy érzed, a barátom vagy? - hagyta abba a lapátolást egy pillanatra Jézus, és rám meredt.

- Nem, de attól még nekem adhatnád...

- Reménytelen vagy!

 
 
0 komment , kategória:  Lucifer Luxuspanzió(kisregény)  
2.fejezet
  2008-08-03 16:51:11, vasárnap
 
  Amint elhagytam a Mennyországot, egyenesen a Földre indultam. Már csak azért is, hogy ne Istennek legyen igaza, és ,,le" menjek. Emberi külsőt varázsoltam magamra, hogy ne keltsek feltűnést, hiszen még a legnagyobb városban is kiszúrnának egy bukott angyalt.


Sokan megbámultak, ennek talán az volt az oka, hogy földet érésem helyszínén egy óriási kráter keletkezett (mint később megtudtam, a vegyesbolt helyén), talán az, hogy elfelejtettem eltüntetni a homlokomból kiálló apró szarvakat.

Jó napot! - köszöntem udvariasan a tátott szájjal bámuló közönségnek. Mivel nem válaszoltak, és néhányuknak habzott a szája, arra gondoltam, hogy talán sokkot kaptak, így megvontam a vállam, és továbbálltam.

Elcsodálkoztam, hogy mennyit változott a világ, mióta legutóbb itt jártam. Kishíjján palacsintává lapított egy nagy sárga vasaló, amikor át akartam menni az úttesten, majd mikor már azt hittem, biztonságban vagyok, nekem jött egy biciklis.

Amint összevakartam magam a földről, a szerencsétlenül járó kerékpáros rám zúdította szókincsének legmélyebbre elásott darabjait. Fogalmam sincs miért ordítozott, hiszen csak egy kis horpadás volt a biciklijén, de amikor ezt szóvá is tettem, ellilult a feje a méregtől.

- Évekig spóroltam rá, és most nézd meg, az első és a hátsó kerék egymás mellett van!

- Na és? - tettem karba a kezem. - Csak azt ne mondd, hogy így nem tudsz vele közlekedni!

Láttam, ahogy a vérnyomása az egekbe szökve próbálja lerobbantani a fejét, de mielőtt a baleset bekövetkezhetett volna, megszüntettem anyagi testemet, és forró fuvallat képében elröppentem onnan.


Mikor már kellően nagy távolságra kerültem tőle, ismét emberi alakot öltöttem, és folytattam utamat, hogy valami munkát találjak magamnak. Hamarosan sikerült is. Egy építkezésen...

Egész nap téglát kellett hordanom, és estére már olyan fáradt voltam, hogy mielőtt még sikerült volna rendes szállást találnom magamnak, elaludtam egy magas épület tövében. Már az is nehezemre esett, hogy elküldjem a francba az egyik arra járó idős néni kutyáját, aki volt olyan kedves, hogy egyik hátsó lábát felemelve megfürdetett.

Másnap reggel az egyik munkatársam ébresztett fel, történetesen a bakancsával.

Hát te? Kirúgott az asszony, vagy mi? - kérdezte nevetve.

Mi van? - tettem fel a nagy kérdést rekedt hangon. - Én csak lepihentem...

Jó, de most gyere, mert a főnök ma fogja szétosztani az újoncokat a brigádok között! - szólt, miközben felsegített. Nem értettem miről beszél, de a kaján vigyor a képén nem sok jót sugallt...


Mikor odaértünk, az újoncok - egy rakás kölyök, és néhány idősödő csöves - már szépen egy sorban álltak.

Bocs, bocs! - motyogtam, miközben helyet szereztem magamnak a sor közepén.

Semmi... - felelt egy fiatal férfi, akit sikeresen gyomorszájon könyököltem. Ismerős volt a hangja, de mielőtt jobban megnézhettem volna magamnak, a főnök odalépett hozzám, és nagy, vizenyős szemeit a képemre szegezte.

Hogy hívnak? - kérdezte pár perc után.

Lucifer - válaszoltam unottan.

Áh! Szóval Sátán úrhoz van szerencsénk! - jegyezte meg röhögve, a régebbi munkások követték a példáját. - Józsi! - füttyentett, mire egy kopaszodó munkás kilépett a többi közül. - Asszem, ördögöd van.

Háhá! Nagyon vicces - jegyeztem meg rosszmájúan. Úgy éreztem jó barátságban leszünk még mi ketten...


Miután a főnök mindenkit elrendezett, kiadta a munkát, és mi nekiálltunk. Megint téglákat kellett cipelnem, de most föl az épület harmadik szintjére. Iszonyatosan fájt a hátam. Legszívesebben felgyújtottam volna az egész épületet a munkásokkal együtt.

Rá kellett jönnöm, hogy a Pokolban töltött több száz évnyi punnyadás nem volt valami jó hatással az erőnlétemre.


Azért volt némi vigaszom is: történetesen az a suttyó, aki a beosztásnál mellettem állt. Legalább úgy izzadt mint egy göthös csataló, ráadásul még fele annyi téglát sem bírt el, mint szerlény személyem. Jól ki is röhögtem, amimkor a lábára ejtette az egyik fontos építőelemet.

Ezt azonban hamar megbántam, ugyanis fájdalmában elejtette az összes többit. A gond csak az volt, hogy egy emelettel magasabban volt, én meg közvetlenül alatta álltam...


Jól vagy? - kiáltotta kétségbeesetten, miközben lemászott egy létrán.

Fogjuk rá - nyögtem, mert épp a törött gerincemet próbáltam helyreállítani.

Várj, segítek - nyújtotta felém nyájasan a mancsát, majd mielőtt még félreugrottam volna, megérintette sérült testrészemet.

Még csak nyikkanni sem tudtam, olyan gyorsan ugrottak vissza a csigolyáim a helyükre. Ekkor már kezdett gyanússá válni a srác. Fölnéztem és...

Jézus! - kiáltottam csodálattal és borzadállyal a hangomban.

Igen - válaszolt Isten fia mosolyogva. - A fater küldött, hogy tartsalak rövid pórázon.

Nagyszerű - morogtam válaszképpen.

De mivel olyan nagylelkű vagyok, úgy döntöttem, segítek neked - folytatta mézes-mázos-nyálas hangon.


Egy darabig gyanakodva méregettem. Először arra gondoltam, hogy ez csak valami szívatás, aztán rá kellett jönnöm, hogy Jézusnak sosem volt túl jó a humorérzéke. Végül csak megvontam a vállam, és folytattam a munkát.


Egész estig nem történt semmi különös, azt leszámítva, hogy egy idős nénire ráborult a cementes vödör, amit épp cipeltem. Ez még nem is lett volna olyan furcsa, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy a néni több mint 20 méterre sétálgatott az építkezéstől, már kicsit más volt a helyzet. A főnök persze egyből tudomást szerzett a történtekről, de nem talált bűnbakot, akit kirúghatott volna, így hát vidáman folytattam, az egész napos cipekedést.


Lucifer! - kiáltott utánam Jézus, mikor elindultam, hogy valami szállást találjak magamnak éjszakára.

Mit akarsz? - kérdeztem kissé gorombán. Értsétek meg, ennyi meló után még nekem sem volt erőm megválogatni a szavaimat.

Aludhatsz nálam, ha gondolod - ajánlotta fel készségesen.

Óh, köszönöm a lehetőséget, de mondd, csak, melyik híd alatt is laksz?

Abban a házban ott - mutatott a felettünk magasodó hegy tetején álló apró luxusvillára.

Csak tátogni tudtam, majd miután átvillant az agyamon, hogy mekkora szemétség, hogy ez a kis pondró feleannyit sem dolgozik, mint én, és ilyen kéglit vesz magának, dühösen felhorkantottam.

Jó, tudom, hogy utol sem érheti a mi kis birodalmainkat, de most be kell érnünk ezzel - magyarázta szerényen Jézus.

Jó, de honnan a fenéből van neked erre pénzed? - kérdeztem totál feleslegesen, hiszen a választ már én is tudtam.

Apám adott némi zsebpénzt az útra...


Így hát, ha kissé nehezen is, de belementem a dologba, hogy egy házban lakjam Isten fiával. Kezet ráztunk, utána elindultunk fölfelé. Bevallom, némi hasznom is származott Jézusból, mivel megtanított a helyi közlekedés szabályaira, ezzel megelőzve, hogy az utakon robogó járművek kilapítsanak.


Hát megérkeztünk! - sóhajtott Jézus, mikor végül, hosszú gyaloglás után feljutottunk a hegy csúcsára, ahol a kis palotája állt. - Hát nem gyönyörű a kilátás?

Ja, már csak egy szép kis kereszt hiányzik, amire hétvégenként felszögezheted magad, hogy úgy csodáld a panorámát... - bukott ki belőlem a röhögés.


A srác arca egy szempillantás alatt elsötétedett. Láttam, hogy eme szörnyűséges megjegyzésemet nem fogja egykönnyen megbocsátani.

- Ezt a témát inkább hanyagoljuk - mondta, aztán elindult az épület irányába, én pedig vidáman fütyörészve követtem.

 
 
0 komment , kategória:  Lucifer Luxuspanzió(kisregény)  
1. fejezet
  2008-08-03 16:49:24, vasárnap
 
  A nevem Lucifer. Sokan csak úgy emlegetnek, hogy az Ördög. Másoknak csak simán Sátán bácsi vagyok. Van még jó pár nevem, de ti hívjatok csak Lucifernek, mert ez a leghangzatosabb. Remélem, senkinek sem kell különösebben ecsetelnem, hogy ki vagyok, hiszen mind ismertek, és nem, nem vagyok se gonosz, se rossz, se semmi ehhez hasonló.

Szerintetek én tehetek róla, hogy Éva bevette, amit mondtam, és utána belerángatta Ádámot is a hülyeségbe? Igen? Mindegy. Ez lényegtelen. Mindenesetre szép kis summát bezsebeltem Istentől ezen a kis fogadáson.



De Isten nem szeret veszíteni, ezért volt olyan kedves, hogy kinevezzen engem a Pokol urának, aki kedvére kínozhatja a bűnös lelkeket. Ez persze rengeteg extra kiváltsággal járt, de be kell vallanom, nem szeretem a lelkeket kínozni, mivel elég gusztustalan látvány, ahogy szétfolynak, majd rettenetes bűz kíséretében újból összeállnak.

A második munkanapomon besokalltam és fölgyalogoltam a Mennybe, hogy panaszt tegyek. Isten egy olyan smucig alak, hogy nem volt hajlandó más munkát adni. Persze, mert a kis kedvenc arkangyalai már rég bezsebelték a rendes melókat.

Irtó dühös lettem rá, és hogy neki se legyen jobb, kiröhögtem a szakállát. Erre ő begurult, és megfogadta, hogy kiad egy könyvet, amiben én leszek a főgonosz, aki akárhogy is próbálkozik, végül mindig veszít. Ezzel nem is lett volna baj. A probléma akkor kezdődött, amikor az emberek megtanultak olvasni.

Mondanom sem kell, hogy ez a kis affér igencsak lehúzta a népszerűségi indexemet. Azóta ezek az egyszerű, alsóbbrendű lények halálosan félnek tőlem. Minden mozdulatukat az irányítja, hogy haláluk után még véletlenül se a Pokolba kerüljenek. Ez az ellenszenv részemről is fennáll. Én sem csípem az embereket. Csak Isten, de ő nagyon.



Amikor az emberekre rájön az ötperc, és nekiállnak kerülni a rossz dolgokat, bizony előfordul, hogy alig érkeznek lelkek a Pokolba. Ilyenkor történik az, hogy én nagyon ráunok a törzsvendégek képére, és olyankor felmegyek a Földre, hogy újabb lelkeket gyűjtsek be magamnak, akik haláluk után vicceket mesélhetnek nekem.



Igen, jól hallottátok, vicceket mesélnek. Már régen elegem lett a jól bevált középkori módszerekről, mint a kaszabolás, égetés, meg ehhez hasonlók. Inkább kényszerítem a szerencsétlen bűnösöket, hogy a vicceikkel szórakoztassanak engem a nap huszonnégy órájában. Higgyétek el, sokkal kellemesebb elfoglaltság.



Manapság viszont már nincs szükség arra, hogy a Földön flangáljak, hiszen az emberek elég gonoszak nélkülem is. Már-már teltház van a Pokolban. Nem ártana neki egy kis felújítás.



Szóval ez sarkallt arra, hogy szendvicset csomagoljak magamnak, és ismét elinduljak egy kellemes kis túrára, mely végül a Mennyországba visz. Az út nem rövid, de egy magamfajta bukott angyalnak ez semmiség.

Apropó, említettem már, hogy miért lettem bukott angyal? Mint mondottam volt, Isten egy smucig alak, aki már az angyaliskolában kiszúrt magának, és onnantól kezdve pikkelt rám. Nem is csoda, hogy szinte minden tantárgyból megbuktam...



Hosszú hetek teltek el, mire végül fölértem a Mennyek Kapujához, mely szokás szerint zárva volt, a kulcs pedig Szent Péter nyakában. Kár hogy nem tudja vele felakasztani magát, pedig milyen szépen himbálózna ezen a giccses kapun...

Örülök, hogy látlak, Lucifer! - jött elém nagy lelkesen az ég portása. - Mi járatban vagy errefelé? Istent keresed?

Á, nem, csak elindultam a közértbe, aztán valahogy idetévedtem - feleltem kedvesen mosolyogva. Ám a következő pillanatban mosolyom őrült, gyilkos vicsorgássá változott. - Szerinted mégis mi a fenét keresnék itt, ha nem Istennel akarok beszélni?!

Jól van, na! - motyogta lesütött szemmel Péter, miközben nekiállt a kulccsal és a zárral babrálni. - Én csak kedves akartam lenni...

Akarni a vécén kell! - oktattam ki fensőbbséges hangnemben, majd mikor kinyílt a kapu, belibegtem rajta.



Bent az angyalok kórusa fogadott. Nem értettem, mit énekelnek, mert latinból is meghúztak, meg énekből is. A sok stréber. Ők is csak azért mentek át, mert nyaliztak Istennek. Láttam a szemükben a megvetést, amikor elhaladtam mellettük. Persze büszkén kihúztam magam, mert én legalább nem vagyok olyan csicska, mint ők.



Szervusz, Lucifer! - dörrent valahol előttem Isten hangja.

Heló! - köszöntem lazán, ezzel is kifejezve, mennyire függetlennek tartom magam tőle.

Tudtam, hogy jössz - kezdett bele szokásos szövegébe a ,,Mindenható", a közben leereszkedett az én szintemre, egy öreg, nagyszakállú aggastyán képében.

Persze, mert te mindig mindent tudsz előre, és akkor is mindent tudtál, amikor még nem volt ekkora a szakállad, és nem viszketett állandóan, de ennek ellenére mégis jó hosszúra növesztetted.

Lucifer! - szólt rám komolyan. - Megkérhetlek, hogy szállj le a szakállamról?

Ó, pardon! - mondtam, s közben levettem a lábam az előbb említett testszőrzetről.

Szóval, miért jöttél színem elé? - tette fel a nagy kérdést az, aki mindig mindenre tudja a választ.

Kéne egy kis zsé - feleltem, mivel most nem volt sok kedvem kötekedni. - Tudod, elég szűkös már ennyi léleknek a Pokol, és fel kéne már újítani.

Szó sem lehet róla! - atyáskodott az Úr. - Ha pénzt akarsz, menj, és dolgozz meg érte!

De nekem a munkaköri leírásba tartozik, hogy nem hagyhatom el a Poklot - tártam szét a karomat.

Úgy beszélsz, mintha eddig még egyszer sem szegted volna meg a szabályokat - mosolygott idegesítően Isten. - Tudom, hogy most is föl fogsz menni a Földre, hiszen én mindent tudok.

Le.

Tessék? - kérdezett vissza értetlen képet vágva.

Mondom, le.

Le?

Igen. Le - tettem karba a kezem, mintha egy hülyegyerekkel próbálnám megértetni, hogy nem minden csoki, ami barna. - Tudod, most itt fönn vagyunk, és a Föld alattunk van...

De ha lemész, akkor föl kell majd menned - tért vissza kioktató stílusába. - De ez részletkérdés. A lényeg, hogy ha pénzt akarsz, dolgozz meg érte, mint minden becsületes angyal, aki átment a pótvizsgán!

Az angyalok, akik eddig körbeálltak minket, és kajánul vigyorogva méregettek engem, most előrébb léptek, és büszkén kihúzták magukat.

Szóval neked sincs pénzed - mondtam ki, ami szívemet nyomta.

Hogy gondolhatsz ilyet? - hördült fel Isten. - Én teremtettem mindent ezen a világon, így a pénzt is. Bármikor csinálok annyit, amennyit csak angyalaim kívánnak.

Akkor tőlem mért sajnálod?

Csak a te érdekedben akarom, hogy dolgozz. Mondd, hiszel bennem?

Nem, tudod, én ateista vagyok...

Nem érdekel! Dolgozni fogsz, úgyhogy szedd össze magad, Lucifer, és keress magadnak egy állást!



Veszett kutya módjára morogtam, majd behúztam fülem-farkam, és a villámok közt cikázva, elhagytam a Mennyek Birodalmát. Szent Péter kapuja előtt még megálltam, és öklömet rázva fordultam vissza Isten felé:

- Majd meglátod, hogy az én pénzemből olyan Poklot tákolok, hogy a Mennyország elbújhat mellette!

 
 
0 komment , kategória:  Lucifer Luxuspanzió(kisregény)  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3226
  • e Hét: 32793
  • e Hónap: 77865
  • e Év: 2019145
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.