Belépés
majek.blog.xfree.hu
Bármi gondod van az életben, végy elő egy verses könyvet, vagy a megoldást, vagy a megnyugvást megtalálod benne. (Bácskai János) Németh Mária
1954.06.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
A boldogság színe nekem
  2011-04-09 07:06:58, szombat
 
  Kovács Anikó:
A boldogság színe

A boldogság színe nekem
a szemed fényes, barna tükre
- benne látom magamat -
amiért élni érdemes
az nekem te vagy
emlékeink, s talán a jövőnk is:
higgyük azt.
Szüntelenül és mindig
újra és újra
te jársz eszembe
nem múlsz el belőlem soha,
olyan vagy, mint a kezdetek kezdete.
Én arról juthatok eszedbe,
hogy nekem is hét napból áll a hét
s hogy mi úgy találtunk egymásra
mint gólya ki tavasszal visszatér.
Mit tehetnék?
Bennem fényes izgalom rak fészket
még ma is, ha hozzám érsz.
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Két óra. Szénfekete éjjel a
  2010-06-25 09:38:31, péntek
 
  Kovács Anikó:
Szent Iván éj

Két óra.
Szénfekete éjjel a csönd csodamély.

...

minden nyugodt
a hold az égre kibotlott
egy szobában lámpa gyúl
a falon árnyék izmosul
parkettán táncoló fényjelek
ablak alatt macska ténfereg
minden ajtón gyanakvó lakat
az emlékezet felszínre rak
sok görbe holmit
(mit nappal nem szabad)
valahol szép óhaj ível
egy hajfonat seper ma éjjel
forró ajkon suttog a gyönyör
sok bűvige lázasan dörömböl
lassan felszakad az éjszaka
ez a bűvös, akarnok hatalom
rozsdás rugó barnul gyárudvaron
nagybetegnél ma enyhül a fájdalom
szeress mert azt akarom
az álom könnyű emlék válladon

...

Három óra.
Szénfekete éjjel a csönd csodamély.
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Csak egy szó és elakad a beszé
  2010-06-15 09:41:28, kedd
 
  Szabó Lőrinc
EGY SZÓ

Csak egy szó és elakad a beszéd...
Egy szó megmoccant, kis üvegcserép,
egy szó megvillant, régi, távoli
halott szó, - a jelenből valami
fény villant rá a messzeségbe, fény,
és máris visszacikázott felém
s hozta a multból, a nehéz, sötét
nyugalomból, a sok gyanútlan év
éje mögül a magyarázatot,
hogy mi történt, s hogy mily szamár vagyok.

Csak egy szó volt, egy hosszú pillanat
s kigyultak más, láthatatlan szavak,
mint kétoldalt az úti fák sora,
ha közbecsap a gép reflektora:
végesvégig, ahogy jött a sugár,
hökkenve hátrált a békés homály,
hökkenve nézett szemembe a sok
fakón, kajánul vigyorgó titok:
nem is tudtam, hogy voltak, s hirtelen
ott álltam köztük, nevetségesen.

Csak egy szó volt... Véletlen, áruló,
kis fénysugár, ártatlan, szürke szó,
és oly mesteri a gazság, amit
feltárt, a bűn, hogy mi történik itt,
oly gyönyörű volt a látvány, hogy én
kijátszottan is csak a tünemény
pompáját láttam, azt élveztem, azt,
a nagyszerűt, vakmerőt, a pimaszt,
és hallgattam... Most is elhallgatok
és nem sajnálom, hogy szamár vagyok.
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Fáj-e még néha az elmondhatatl
  2010-02-24 20:59:39, szerda
 
  Kovács Anikó:
Eltörött sóhaj

Fáj-e még néha az elmondhatatlan,
a perc, mely mohos, alja-nincs kútba zuhant,
mikor ébenfából faragott hangszerünk húrja
apró sikollyal örökre és végleg elpattant?

Látod-e még néha önnön önmagunkat,
amint a púpos, kancsal bánat utánunk szaladt,
ezernél több-színű, frisskedvű életünkre támadt
és szemvillanás alatt megmérgezte azt?

Tudod-e még néha-néha felidézni arcom
és hiányzom-e vajon még neked... ---
lásd,napjaim még tőled fahéj-zamatúak
és éjszakám emlékeidtől dúsan fűszeres.

Hallod-e még néha a kérdést,
vajon motoz-e fejedben a hang, ---
vagy csendesen, szelíden elsötétült,
elült szívedben a kongó bronzharang?

Megbocsátod-e hogy magam életedbe mártva
december tiszta csöndjében eléd tettem azt,
mi fakult napjaidat tűzbe hozta, - lángba,
mely úgy ízzott tőle, mint a júliusi nap?

Érzed-e még néha az érzést,
amit azon a kába, késő-délutáni napon,
mikor a napsugár fáradtan, ferdén lecsúszott
a túloldalon álló hatalmas tűzfalon?

 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Tavaszt szórnék szét máris, ha
  2010-02-06 18:48:28, szombat
 
  Kovács Anikó
Súgás a tavasznak

Tavaszt szórnék szét máris, ha tudnék,
elűzve a téli, rossz napokat, - mindet,
elég volt a sötétből, tűnjön az árnyék:
zümmögő napsütést akarok, - tüzet!

Látni akarom a friss rügyet, ha fakad,
hogy új ruhát kap a gesztenyefa ága;
te pedig bátran szívemre bízod magad,
hogy elvezesselek egy szebb világba.

Sok zöld levél halkan, zizzenve lebben,
nincs hang, mi súgna ennél édesebben,
fénylő s kegyelmes béke ébred bennem;

semmi sem fontos már, csakis mi ketten.
A parkban tán' enyhe szellő sem rezdül,
...s látlak, ahogy jössz az úton keresztül

 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Április - szent hónapom,
  2010-01-30 09:46:22, szombat
 
  Kovács Anikó
Örök rapszódia

1.



Április - szent hónapom, tündökölj a szirmokon,
segíts éledni hegytetőn ágnak és vén tölgynek,
ragyogj, mint templom rózsa-ablakán az ősz ikon,
s ne bánd, ha engem a napok mégis összetörnek!
...mert csak lidérc van, csak bánat, s emlék örökre,
keserűség sistergett köröttem, s pergett le a rögre,
de én bíztam, vártam, tudtam, a tavasz úgyis eljön,
hogy fény s gondtalanság végre újra egyesüljön...
S eljött. Itt van, fénylik, súgja: ,,...jó lenne ha hinnél..."
- igen, tudom, velem van a csendes hazaérkezésnél,
és most előttem új, friss rügyet nógat hirtelen növésre
a budai erdő egyik elrejtett, napsütötte rése...
...s csak csorgott a tavasz az úton, hegyen le, ég alatt,
(mindenkit más - ma engem a gyilkos hiány nyomaszt)
próbáltam parancsolni, de győzött egy másik akarat,
és muszáj volt visszaidéznem a most elszállt napokat...
...s ahogy így tűnődtem a nagy csendben szépen,
csodáltam bokrot, bogarat, fát és karcsú oszlopot,
pajtáskodott velem a Nap, s akár egy óriási röntgen,
a gesztenyefák lombjai között ferdén átvilágított.


2.



Néha az ember annyira elfárad,
csontjaiba fészkeli magát a bánat,
ilyenkor kellene egy áhított barát,
ki szívedre ír egy apró krónikát,
magához fölemel és a fénybe lódít -
fogja két kezedet, ha lelked halódik.
Megesett már, önmagát az ember megleste
mikor súlyosan rádőlt az örök-néma este,
...és csalt -, mert ami aznap nem volt -,
azt másnap magának bele-emlékezte...


3.



Nélküled nincs élet, s már nem lehet másik.
...és látod? Már mindenütt felszikrázik
a tavaszi véső faragta sok friss-zöld ág,
s jaj, gyorsan, máris, addig, míg nem késő,
most, míg elevenen él e csodavilág,
- nem holnaptól, de rögtön, még mától, -
téged óvó-féltő elmém mindent meggátol,
ami az utánad maradt bűbáj sarkára hág.
Féltem, mert törékeny. És féltem, mert titok.
Nem tehetek mást - várlak és mélyen hallgatok.
...hiszen ismersz jól, tudod, egy vagyok veled :
dőre, ki önnön-magát veled közös világgal ámít,
mert rajtam mindig ott ragyog megváltó jeled,
s én büszkén viselem titkunk szent stigmáit.


4.



...de hogy mondjam el Neked,
mennyire halkan,
(talán úgy szól majd, akár egy dallam...
de ugye ez giccs...? Halljam!)
milyen konok hűséggel várom a percet,
azt, mikor lelkem újból lelkedhez érhet,
és mi hiányodtól rútul félrebillent,
ha itt vagy, lásd, rögtön helyreáll a mérleg.
Ma még őröl a magány, de majd visszatér a béke,
ha egy ütemet dobban kettőnk szívverése;
a most homályos tükörben a világ kettétörik,
de jössz, és összeilleszted apró szilánkjait...
...majd a vak éjszaka lassan kiássa a reggelt,
és az új nap új felhőn oldódik át, ha majd felkelt,
mind értünk, miattunk születik, hidd el,
hogy lássam ajkad ívét, mint hajlik el lágyan,
- mit őrzök már évek óta,
szinte gyermeki lázban -
...várlak szívvel, várlak az eszemmel,
és sosem múló vággyal szólítlak ezerszer,
és ha csak éppen eszembe ötlik létezésed,
(itt hordom a jelet, homlokomra vésted)
könnyű szívvel ellent mondhatok talán a télnek,
a sötét hidegből is tavaszt érezhetek - szépet,
ilyenkor kőszirt vagyok, mindennél erősebb,
ha átölelsz, és átölelsz! - nincsen mitől félnem...
...mondd, hogy mondjam el mindezt, giccs nélkül,
egy mondatban, szépen...?
[...]
Most mélykéken lüktető ereiden átlobog véred,
s felfesti szívednek falára a legszebbik képet :
oltárt, fréziát, fényt, vágyat, mely épp' most éled;
de te csak fájsz kimondatlan, és egyre jobban,
"tán' most megáll az idő..." - titkon ezt reméled.
...aztán mégis mélyre vermeled ezt magadban :
(akárha gyászhír érkezése otthonodba lobban)
de jól tudod - ezen dolgok mindegyike:
örökre
megmásíthatatlan.


5.



Ha nem füllent szépet, bókot, szerelmet senki,
felettünk csak a gond vajákol, s életünk belengi,
...hát füllents, de legalább lódíts, próbáld elhitetni,
tudok, vagy tudnék az egy, örök, igazi is lenni...



6.



És most háború van - háború van bennem,
melyet az idővel vív a magány, a néma fegyver,
és közel az idő, mikor el kell innen mennem;
A félelem nehéz sziklát gördített rám, jól ismer...
s bár tavaszom már a viruló kertekre térdel,
én birokra kelek démonjaimmal minden átkos éjjel.
...tudok-e még jónak lenni egy gonosz világban...?
Hisz romba dőlt a díszlet, életem elmozdult egy
helytelen irányba - s azt jajjal gondosan fölvigyázza...
S mert több a vágyam, mint szavam a vágyra,
szólni kellene, a rajzolt boldogság túl drága,
én nem akarok itt tovább élni - csúszva-mászva -,
szakadjon hát föl a gát, és törjön ezer darabra rácsa!
Aztán csend...
Nem történik semmi, és jól tudod, hiába kiáltasz,
nincsen sehol, semmi - nincs körötted támasz,
nincs, kinek melletted kellene lenni, s már nem fáraszt,
ha arra gondolsz: mindjárt el kell menni...
Olyan ez az érzés, mint egy üszkös, fájó fekély,
hiába súgja fentről álnokul egy hang: ne félj...
A síkos hazugság hatalmas veszély, mert hiszel neki,
pedig azt sem tudod, mikor, kihez beszélj...
Hát maradj néma, akár a halott, s bár nincs örömöd benne,
de megtisztulhat a hallgatásban a világ összes szennye.
S amit nem mondtam el - én, a gyarló ember -,
elmondja majd más, ki erre méltóbb lenne.
Sicut erat in princípio, et nunc et semper.

 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Olykor - éjjelente - a fájdalo
  2010-01-30 09:40:44, szombat
 
  Kovács Anikó
Életfogytig

Olykor - éjjelente - a fájdalom elapad,
s az emlékekhez fut
vad áradása zsongó álmaimnak
- patak menekül így korhadt pallók alatt -,
fölfeslik az idő,
billeg az árny szobám sárga falán,
csak lámpám fakó fénye
imbolyog ott talán...
Január vége van -
kint lassú szél pörög,
szigorúra barnul a késő-őszi rög,
s a málnavörös égalja
fáradtan nyújtózik fel
a téli magasba.
Most földereng kék, szép vénád
az erős, izmos csuklón,
s én ott vezeklek szemedben:
konok hittel hiszem: maradandón...

 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Ma az ősz parancsa vigyázta
  2009-12-29 18:56:16, kedd
 
  Kovács Anikó
Őszi békesség

Ma az ősz parancsa vigyázta minden léptem,
és te ott voltál velem, - úgy, ahogy reméltem.

Dünnyögtem csendben vagy csak gondolatban,
azt az egyetlen nevet, mit érverésem dobban.

Lassan gördültek szívemre becéző, lágy szavak,
lázas délután volt, - és vágytam, hogy lássalak.

...és a novemberi, vérző, bronzszín avar felett
békesség ült, mint sárgult fotó: körötte ónkeret.

A holnaphoz belőled, - magamba erőt merítettem,
végtelen a csend; boldog és szelíd, akár az Isten.

Olyan jó volt éreznem ebben a halk alkonyatban,
hogy vagy nekem, - titkos, álom és mondhatatlan...

 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
A ma este ezer emléket dajkál,
  2009-12-06 20:40:28, vasárnap
 
  Kovács Anikó
Péntek éjjel
Neked...

A ma este ezer emléket dajkál,
sok a szomjas kérdés mit
elvermelek mélyen,
hiába csitít a langyos, szikra éjjel,
mégis árnyékba bújtat most a kétely...
és míg a Dunába csillagok csorognak, és
nehéz fellegekbe bomlik szemednek sötétje,
a barna pillanat szótlanságot
lakatol a számra,
és bennem valami gyönyörű kegyelem ébred.
Pedig ma fájt a nappal,
és most is fáj, - nem tért nyugovóra:
nagy, lázas betűket firkál a szél a porba,
a hetyke szellő lágyan odébb tolja
könnyű vétkeimet, - s nézd...
már éjjel három óra.
Hallgatag ülök, az éj a fák között motoz,
- távolról felsír egy sziréna: tűz van?
vagy valaki most készül születni? ki tudja? - ,
majd feketével pettyez a csönd megint,
lila bólogatás az orgonák sora;
...most apró nesz fülel,
- és mint Te, mikor búcsúzol tőlem..., -
a májusi hajnal puhán átölel.

 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Már utolsót villan a nyár
  2009-12-06 20:39:11, vasárnap
 
  Kovács Anikó
A mi szeptemberünk
(Neked...)

Már utolsót villan a nyár
a Duna szabdalt-fényű tükre fölött,
az idő mellém ül vétkeit meggyónni,
vagy tán ott áll régi padunk mögött... -
halk türelem terelgeti bennem az estét,
még a zaj is csenddé békül,
és fehérré forr a szökőkút habja,
ha visszagondolok a napra,
amikor hozzám egészen közel ültél...
Eltelt egy újabb év,
zöldbe szőtt harmat lepi már újra a tájat,
opálos ég fekszik a gyepre,
és már alig fáj ez a versbe írható bánat.
Ha nem fáj, csak azért nem,
mert a szél nem fújt el a csillagok hamujával,
- bár mind csonkig égtek,-
de életben tartalak
dacos kitartással - ameddig élek.
Emlékszel, mikor válni kellett...?
A pillanat hirtelen állóképpé torzult,
- úgy éreztem, semmim nem marad -,
és az estbe billent szürkületben
megállt a felhő az egekben
ahogy szívverésem lassult, majd elakadt;
...mint köd, ha elgurítja a lenge szél:
felhőidomító konoksággal
rongyos, megvakult csillagok felett szállnék, -
ha Te nem lennél...
Lassan megsimít az őszi ég hűvöse
a holdtalan homályban,
szivárogva enged az alkony az éjszakának
és árnyak hada gyűlik már köröttem,
- tipródik bennem a nemrég - ,
míg lent a rakparton
a lépcsőt sárossá öleli az uszadékos ár,
és most szelíd bánatom elfojtott haragjával
magányom zord méltósága fáj...
... így talál rám
a csillagoltó reggel,
és a fejem alá igazított halál.



 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1 db bejegyzés
Összes: 22436 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 281
  • e Hét: 3458
  • e Hónap: 13035
  • e Év: 381887
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.