Belépés
majek.blog.xfree.hu
Bármi gondod van az életben, végy elő egy verses könyvet, vagy a megoldást, vagy a megnyugvást megtalálod benne. (Bácskai János) Németh Mária
1954.06.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 67 
Te egyedüli, aki sose bántott
  2013-06-05 09:20:15, szerda
 
  Szabó Magda:
Végrendelet

Te egyedüli, aki sose bántott
Te temess el, ha a gyilkos idő
megbír e testtel.
Te mondd el helyettem
mekkorát tévedtem
mikor megszülettem
mikor ember lettem
nem vérivó farkas
sovány rengetegben.
Te mondd el helyettem
egyszer nem tévedtem
egyszer nem vétettem
amikor ágyamat
szíveden vetettem.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus döccenő nélküli.
  2012-12-13 10:02:11, csütörtök
 
  “Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus döccenő nélküli.
Anyám azt mondta egyet tanulj meg: Hétfőn hétfő, kedden kedd.
Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd azt ne kezdd el siratni
félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn.
Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan.
Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz.
Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van.
Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul
és fegyelemmel. Engem erre neveltek."

/Szabó Magda/
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli.
  2012-05-09 20:04:14, szerda
 
  "Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli. Anyám azt mondta, egyet tanulj meg: hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlenegyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek."

Szabó Magda
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
Én nem akartam sohasem
  2012-01-24 10:04:52, kedd
 
  Szabó Magda:
Sohasem

Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sószagú, zúgó felszínen
lebegve - néha - a vízen
lefele fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,
s körötte hunyt szemű csigák
s fehér korallok alszanak.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
Ki vagy te, aki visszafogtad
  2012-01-24 10:04:06, kedd
 
  Szabó Magda:
Elfogadlak

Ki vagy te, aki visszafogtad
futásomat?
Mért vagy erősebb, mint az ösztön,
mely más utat mutat?
Iszonyodásom menedékét,
mért szegetted velem a békét,
amelyet a földdel kötöttem,
hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?
Szóba sem álltam az idővel,
most alkuszom vele;
hiába érzem, hogy vulkán e föld,
hogy füstöl krátere,
riadozó álmom felett
neveli suta magzatát, lebeg
az együgyű reménység,
hogy te meg én s a jegenyék talán,
akik hallgatták vad szívünk verését,
mi mégis, mégis, mégis...
ó, talány,
ki fejt meg téged?
Ha körülnézel, kiborul a táj,
feldőlt a kosár,
mikor mosolyogsz, jó mezőn
futkos valami nyáj,
ha megszólalsz, felemeli fejét
a folyó, úgy lesi beszéded.

Téged szeretlek? Téged, vagy a
mindenséget?
A karcsú hegyek hajlatán
úgy lebben, mint a láng
ez a hajlékony, nyári éjszaka.
A ház. Haza. Világ.
Futni szeretnék, be az éj alá.
Ki van ott, aki hív?
Ha láthatnál most szívemig!
Milyen zavart e szív.

Én nem örömökre születtem.
Neked mért örülök?
Rég nem lehetnek terveim.
Most mire készülök?
Bokám és útjaim szilárdak.
Most miért szédülök?
Jaj, mennyire félbemaradtam!
Hát mégis épülök?

Még nem tudom, mi vagy nekem,
áldás vagy büntetés.
De elfogadlak, mint erem
e lázas lüktetést.
Hát vonj a sűrű méz alá,
míg szárnyam-lábam befenem,
s eláraszt villogó homállyal
az irgalmatlan szerelem.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
Rólad, terólad. Míg erőm tart,
  2011-11-12 21:29:09, szombat
 
  SZABÓ MAGDA
KINEK MÁR ÁLMA SINCS


Rólad, terólad. Míg erőm tart,
s a lopott pillanat
szabadsága szavakra bomlik,
megnyitja torkomat.
Ó, hadd kiáltsam messzire,
mi vagy nekem e súlyos ég alatt!


Talán utólszor. Mert a nappal
kiszopja csontjaimat,
mert ébren várom, a hegyen
hogy gázol át a virradat.
Kinek már álma sincs, meddig tart élete?
E test meddig lesz még erős?
Itt lassan-lassan minden ismeretlen,
csak a halál meg te vagy ismerős.



Hogy írjon verset, aki fél?
Hogy írjon verset, aki fáradt,
hogy írjon, aki nem remél,
ki úgy tölti az éjszakákat,
hogy mire új reggelre kél,
várja, valaki nekitámad?



Lásd, rólad írnék, s szüntelen
másról beszélek én,
világunk iszonyú vizében
gázol e költemény.
Ó, mennyire szeretlek, hogy miattad
sorsunk keserű kortyait nyelem,
rémült testem meg tud pihenni
békítő testeden,
s az éjjel szörnyei között
lehelleted a védelem.



Milyen sötét van mindenütt!
Csak az ablakunk fénylik.
Csak dadogok. Szeretlek, annyira,
hogy még kívánok élni.
Vezess! Támaszd meg homlokom
szelíd homlokodon,
ha mint a részeg, dülöngőzve járok,
s kiáltozom.



Átláthatatlan, téli reggelek:
alig virrad, hogy munkába megyek;
csiszolja ifjú érdességemet
a város. Egyszer oly kerek leszek,
oly síma, mint a többi odalenn.



Őrizd lelkem épségét, szerelem!
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
Azt kérdezed, hogy ki vagyok
  2011-11-04 20:53:20, péntek
 
  Szabó Magda:
Madár

Azt kérdezed,hogy ki vagyok,
mikcsoda kis lélek vagyok,
ki ablakodon kopogok,
és mint a gránát, tüzelek,
és lengek-ingok-libegek,
és hámba fogom a szelet,
és hintálom a levelet,
összekuszálom a leget,
s azt a suttogó szövetet,
amit a hajnal tereget,
min villogás az erezet?

Vagyok az élő suhanás,
vagyok az élő zuhanás,
lengés vagyok, kerengés,
zengés meg visszamerengés
arra, amiről azt hazudod,
azt hazudod, hogy elfeledted,
ám én megszólalok feletted,
ám én átsuhanok feletted,

megvillantom szárnyaimat,
a selyem kardokat,
melyek átmetszik az eget
és hazugságodat,
és akkor már tudod,
akkor rögtön tudod,
hogy az angyal vagyok,
aki gyerekkorodban
úgy magadra hagyott.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
Hány napja, hogy nem élsz már,
  2011-11-01 17:41:39, kedd
 
  SZABÓ MAGDA
Tanú vagy, nem mehetsz el



Hány napja, hogy nem élsz már, s nem hiszem.
Csak bámulom, mért vagy a kő alatt,
s mit tétovázik úgy bokád mögött
a mozdulat,
hogy nem dob már felém, ha elkiáltom
neved.
,,Madár csak - biztatom magam -, madár
e föld, mely eltemet,
majd elhessentem, s felröpül."
Még visszatartom félénk csontjaid
között a lelkedet.



És más sem hiszi, lásd. A hajlékony tavasz
megtorpant. Az esők
csak lógnak le az égről, nem mernek kibomolni,
hogy fel ne lazuljon a föld
feletted, el ne tömje szád. Nem értem,
hogy nem mozdulsz. Ágyad, tányérod ép.
Hogy tudná összetörni az enyészet
szemed gömbölyű tükörét?



Tanú vagy, nem mehetsz el. Ki felel
mellettem, ha te nem?
Te láttad nőni napjaim,
s a szőlőt a hegyen.
Kelj fel! Magamban nem bírok:
veled védekezem,
hogy itt lengek kifosztottan, üresen,
s mégis akkora súllyal, hogy az ág,
mire pihenni szállnék, eltörik.
Rád bíztam minden titkomat;
az volt az ifjúság.



Másnak ismertél. Igazold a lábam
hajdani lépteit, holt tarka macska,
Tanúja voltál, tanusítsd,
hogy nőttem egykor én is, mint a fák,
most dagadok csupán, keleszt a rémület,
s egyre szűkebb e század. Úgy szorít.



Kelj fel! Keresd velem! Hol a világ?
A tengerek?
Nem igaz, hogy kerek
e föld. Indultam annyiszor,
s mindig eltévedek.



Már rég nem pörlök semmivel
semmiért. S lásd, miattad
most újra kifenem szavam,
pörbeszállok riadtan
vele, akiben egyedül
hiszek: az elmúlással,
s birkóznám a fagyott talajjal,
hogy testedet kiássam.
Tanú vagy. Nézz fel újra! Nem tudom
megbocsátani nélküled,
hogy szerteömlöm jeltelen,
mint fiatal vizek,
s magába szív e szomjas évtized.

 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
Hát szólsz megint? Azt hittem,
  2011-10-27 20:56:39, csütörtök
 
  Szabó Magda
A hanghoz


Hát szólsz megint? Azt hittem, néma lettél,
vagy iszonyodol megszólítani.
Hogy hívtalak! Hányszor! Míg telt erőmből,
s beteg torkomból felsikoltani.
Míg küzdöttem kétséggel és reménnyel,
dúlt párnán hánykolódva, mindig ébren,
s rezegtek tehetetlen ujjaim
az éjszaka holdverte börtönében.


Most szólsz, mikor már nem tudok felelni,
mikor már semmit se tudok,
s nyugodtan alszom, mert rettegni is,
szenvedni is fáradt vagyok?
Most, mikor nem nógatom az időt már,
de engem nógatnak a hónapok,
s nem hunyom le szemem, mikor eszembe jut,
hová, mi felé ballagok?


Mit mondjak? Hol a szó? Hol vagyok én?
Költő vagyok? Ki emlékszik reám?
Most szólsz? Hol van a jel, amit hagyok,
hisz mindenki jelt hagy maga után,
billing szőlő és koppanó dió,
kavics és tollhullató madarak,
csak én, csak én nem. Mért szólsz újra rám?
Mit feleljek? A hangom elakad.


Csak ríkatsz újra. Ég és föld között
ugyan ki hallja meg?
Csak villog ez a szilárd levegő
s feszes folyók felett
figyelik szálló mosolyuk
a fellegek.
Ki hallaná meg? Még a föld se, míg
el nem temet.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
Nincs a kincsed. Jól elástad.
  2011-10-23 08:59:21, vasárnap
 
  Szabó Magda
Páva, sziget, bokor


Nincs a kincsed. Jól elástad. Mélyre ástad. Félve ástad.
Ó, be jó, hogy megtalálták, elrabolták, nincs veled.
Mid maradt meg? Szórd szemétre. Jön a szél és szertehordja,
elkavarja sárba, porba, osztja, fosztja, nem leled.
Kid maradt meg? Fogd marokra. Összeroppan gyönge torka,
egy sikoly, vagy egy sikoly sem - holtan meg sem ismered.
Lélek? Itt? Neked? Mi végre? Sárt hajítasz messzi égre,
fúrd fejed a messziségbe, állj magad és élj magad.
Híd, folyódra? Jobb a csolnak. Álmos fűzek ráhajolnak
pödri ösvény sárga sodra, megszeret és elragad.
Dobd az árba puszta melled. Volt világod és szerelmed?
Volt sziget és sárga bokra, s bokrok alján páva szólt?
Holt a páva, tört a szárnya, szigeted befúlt az árba,
mért taposnál régi sárba? Él az élő, holt a holt.
Futni még? A csúcsra jutni? Táncba állni, tőrbe bukni?
Lenge lángként hajladozni, hogyha rádlehel a vágy?
Nincs erőd. Ne is legyen már. Ingoványra mért üvegvár?
Üvegvárba tört harang mért? Mért legyen, ha nincs tovább?
Állj magad és élj magadba. Bámulj éjbe, virradatba,
és ha járják balga táncuk boldogok és ostobák,
hallgatózz az éjszakába. Valahol most gyújt a láva,
valahol most csóva lobban valakinek homlokán.
Mártsd az éjbe hűvös arcod. Nincs se harcod, se kudarcod,
s fújja-fújja messzi sípját puha száján a magány.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 67 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1 db bejegyzés
Összes: 22436 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 49
  • e Hét: 3703
  • e Hónap: 13280
  • e Év: 382132
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.