Belépés
navaratna.blog.xfree.hu
Tárd ki a szived és a világ is kitárul előtted.-) Bodré Anikó
1967.08.16
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/28 oldal   Bejegyzések száma: 277 
Tanmese
  2011-11-27 18:53:57, vasárnap
 
  Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy
ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen
ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a
... plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a
katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor
felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a
másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik
ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes
beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt
minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak
távirányítós játékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig,
egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő
részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvő
behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon
átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé
képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülőnővér az ablak
melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben
elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő
beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér
szívesen segített, kényelembe helyezve ott azon az ágyon, majd
magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és
megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott
szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a
falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat,nem törődve
saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és
boldogságunkat osztjuk meg másokkal,megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a
dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.
Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat,
melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.Bővebben
 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
Húsvéti történet.
  2010-04-07 16:55:26, szerda
 
  Húsvéti történet.

George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában.

Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog itt történni. A plébános elkezdte a prédikációt:

"Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és
megkérdeztem:

- Na, mit viszel magaddal?
- Csak ezt a három vacak madarat - felelte.
- Aztán mit akarsz csinálni velük? -kérdezősködtem.
- Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte. - Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.
- De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?
- Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst.
Megetetem őket velük.


Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:
- Fiam, mennyit kérsz a madarakért?
- Nem kellenek magának azok a madarak, Atya. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.
- Mennyit akarsz értük? - kérdeztem ismét.
A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az
árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek.
A fiú letette a kalitkát a földre és egy pillanat alatt eltűnt.
Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat."

Miután Thomas plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett:

"Egy nap a sátán és Jézus között párbeszéd folyt. Sátán épp az Édenkertből jött és büszkén dicsekedett:

- Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik, olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!
- Mit fogsz csinálni velük? - kérdezte Jézus.
- Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék. és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni - mondta a sátán.
- Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból!
- Megölöm őket! - felelte a sátán.
- Mennyit kérsz értük? - érdeklődött tovább Jézus.
- Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek ők neked!
- Mennyit kérsz? - kérdezte újból Jézus.
A sátán végignézett Jézuson és megvető gúnnyal mondta:
- A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet!
Jézus így szólt:
- Megegyeztünk! - aztán kifizette az árat... "

Ezzel George Thomas fogta a madárkalitkát és lement a szószékről.
 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
Most kaptam ezt a történetet,
  2010-03-23 12:21:13, kedd
 
  Most kaptam ezt a történetet, lehet hogy olvastátok, nekem tetszett,
úgy gondolom megosztom veletek.:

"Míg egy férfi új autóját fényezte a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.
Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel,
hogy a franciakulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt.
Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte:
Apa,mikor fognak visszanőni az ujjaim?
Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az
autójához és többször belerúgott. Saját cselekedetétől feldúlva leült
az autó elé és a karcolásokat nézte.
A gyermek azt írta: "SZERETLEK APA!"
Következő nap a férfi öngyilkos lett...

A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy
szép, kedves életed legyen. A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre!
A a probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva
és a tárgyak szeretve.
 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
Tanmese
  2010-02-24 11:53:09, szerda
 
  Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 15 éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében, és elkezdte olvasni azt:
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 Ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft
Összesen: 4800 Ft .

Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:
- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft
- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft
- minden reggeliért, ebédért, vacsoráért amit készítettem neked: 0 Ft
- az életemért,amit minden nap neked adok: 0 Ft.
Összesen: 0 Ft

Amikor befejezte, az anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak.
A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből.
Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE.
 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
Tanulságos történet.
  2010-02-24 11:13:07, szerda
 
  Egy asszony , mikor a hegyekben sétálgatott, a folyóban talált egy különlegesen szép követ.
Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt. Az asszony kinyitotta csomagját és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas észrevette a drágakövet, és kérte adja neki.
A nő habozás nélkül neki adta. A vándor örvendezve jószerencséjének tovább állt. Tudta, hogy a kő Olyan értékes, hogy hátralevő életében soha nem kell szükséget szenvednie. . . .
Ám néhány nap múlva visszatért az asszonyhoz és visszaadta a követ. Gondolkoztam mondta. :
Jól tudom milyen drága e kő , de visszaadom, abban a reményben,hogy valami értékesebbet kapok tőled . Add nekem , kérlek azt a részed ami képessé tett arra , hogy nekem add a követ !
 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
A fecske halála
  2010-02-18 20:29:41, csütörtök
 
  A fecske halála

Már kisiskolás koromban én is boldog csúzlitulajdonossá válhattam. A nagyapa nézte ki, majd vágta le az ipszilon alakú faágat, s kötötte rá nagy szakértelemmel a gumibelsőt. Ő bibliai szóval parittyának nevezte. Vittem folyton magammal a nadrágzsebben. A másik zsebem tele volt kaviccsal, és lőttem mindenre. Eleinte csak a cserépkorsókat céloztam meg, amelyek a kerítésre aggatva száradtak, aztán én is a fák alatt toporogtam órákig, zsákmányra lesve.

Sose találtam célba, még a nagymama köcsögjei is épek maradtak, mígnem egy alkalommal elejtettem az első áldozatot.

Mindenki életében vannak sötét, fekete foltok, az enyémben ez volt az, ami örökre emlékezetes marad számomra. Emlékszem jól, szeptember volt, és az iskolából tértem haza, amikor észrevettem, hogy a búcsúzó fecskék fekete raja gubbaszt a villanydróton.

Gyorsan letettem az iskolatáskám, előkaptam a csúzlit, és közéjük lőttem egy földön talált kavicsot. Az egyik fecske sebzetten lehullt, a többiek felrebbentek és délre szálltak. A madarak költözési ideje volt éppen.

A kaviccsal eltalált madár szárnyaszegetten vergődött a földön, és bánatos tekintettel követte távozó társait. Odarohantam, felemeltem, véres volt... Lekaptam a sapkámat, abba rejtettem, majd a keblemre szorítva hazaszaladtam vele. Senkinek sem szóltam az esetről, csak a nagymamát avattam be szörnyű titkomba.

Ő segített kényelmes kis fészket készíteni számára a kamra egyik sarkában. Oda jártam aztán beszélgetni a beteg madárral. Bánatos tekintettel nézett rám. Riadt volt, de megbocsátott, mert a tenyerembe simult, amikor beszéltem hozzá.

A szárnya törött el, azt gyógyítgattam, a nagymama valamivel be is kente, hogy ne fájjon neki a sebe. Én éjszakánként is gyakran gondoltam rá, mert bántott nagyon a lelkiismeret. Mi lesz most vele? Azon tűnődtem, kibírja e nálunk a szigorú telet, amikor a fecskék a nyárhoz szoktak?

A sebesült fecske holléte azonban nem maradt sokáig titokban. De mindenki hallgatott róla. Egyszer észrevettem, hogy a mama összeszorított markából kiperdül egy búzaszem. Éppen a kamra felé tartott. Utána osontam. Lesben álltam.

És feltevésem beigazolódott: a mama etette a beteg fecskét. Kis tálkában vizet is készített meleg vacka közelébe.

Aztán apám is tudomást vett róla, s a nagyapa sem szólt, csak behozta egy alkonyatkor a markában a kicsi, riadt madarat.

"A fecske" - mondta csendesen, és ráhelyezte a konyhai sámlira. Hallgattunk, mert mit is szólhattunk volna? A fecske közben idegesen forgatta a fejét, nem értette a változást. Aztán megszokta. A kamrából a konyhába költöztettük. Nagyapa még legyeket is fogott neki. De nem ette meg. Búzával etettük, én olykor kolbászdarabkával is kínálgattam. Bele-belecsípett. Majd elfoglalta a szobát is, a konyha mellett. A varrógép alatt üldögélt naphosszat.

Szeretett a két ablak között, ahová néha kiraktam, hogy lássa az udvart, a kiskertet, a fákat, az égen vonuló felhőket. És néha az esőt, amely lassan hóesésre váltott.

Talán társaira gondolt ilyenkor, ki tudja, merre jár a fecskeraj... Ő még fióka volt, sohasem költözött, és sóvárogva gondolt társaira. Szárnya közben meggyógyult, már fel-felröppent a díványra, az asztal szélére, sokszor az ablakhoz húzta a kíváncsiság. Így érkezett el a karácsony.

Egy szék karfáján gubbasztott, amikor a mama meggyújtotta a gyertyákat a fenyőágakon. Lobogó fényük szembogarában tükröződött. Sok apró gyertya a fecske szemében!

Amikor egyedül maradtam vele a szobában, beszéltem hozzá. Úgy nézett ilyenkor rám, mintha értené. "Még egy hónap, és visszajönnek, hazatérnek a többiek is" - vigasztaltam. De nem várta meg társait. Meghalt. Mi okozhatta a halálát? Jó fészke volt, szerettük, etettük. Felnőttkoromban jöttem rá. Abba pusztult bele talán, hogy nem élhette át a hazatérés mindennél nagyobb örömét...

Illés Sándor

 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
Érintés
  2010-02-18 20:20:11, csütörtök
 
  Érintés

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit, és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek, ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként, s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolatszürke tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó, teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljesség. Minden szóban a teljesség van jelen.

Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.

Biegelbauer Pál
 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
Egyszerű gondolatok
  2010-02-18 20:18:42, csütörtök
 
  Egyszerű gondolatok
Egy 92 éves kicsi, idős ember, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába. 70 éves felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érzi, muszáj elhagyni házát.
Az idősek otthona előterében várakozik, s ránk mosolyog mikor azt mondjuk neki, hogy kész a szobája. Miközben a lift felé tartunk, röviden elmondom neki milyen is az ő kis szobája, elmesélem neki azt is milyen színű a függöny és az ágytakaró. Nagyon tetszik, s lelkendezik, mint egy 8 éves kisgyerek, aki most kapja meg élete első szobáját. Kedves Mihály, még nem is látta a szobát, várjon egy kicsit. Az nem baj közli. A boldogság az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e vagy sem, nem a bútoroktól függ vagy a dekorációtól az attól függ, ahogy én látom.

Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog. A döntésemet minden reggel az ébredésemnél hozom. Dönthetek úgy, hogy a napomat az ágyban töltöm, és számolom hány testrészem nem működik, mely részeim fájnak vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért, melyek jól működnek.
Minden nap egy ajándék, ha ki tudom nyitni a szemem, az új napra koncentrálok, a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem össze. Az öregség az olyan, mint a bankszámlád. Azt veszed le, amit összegyűjtöttél.
Ezért az én tanácsom, hogy sok-sok boldogságot és szépet rakjál félre emlékeid bankszámlájára. Köszönöm, hogy hozzájárultál a bankszámlámhoz, ahová még tovább gyűjtögetek. Emlékezz ezekre az egyszerű gondolatokra ahhoz, hogy boldog legyél.

1. Szabadulj meg a gyűlölettől
2. Szabadulj meg az aggodalmaktól
3. Élj egyszerűen
4. Adjál többet
5. Várj kevesebbet
 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
Carla Muir írása
  2010-02-18 20:16:08, csütörtök
 
 
Carla Muir írásában olvasható a következő történet:

Egy nagyvárosban egy sikeres kozmetikai cég pályázatot hirdetett a lakosság körében: a legszebb nő fényképét kellett beküldeniük egy rövid történet kíséretében. Pár héten belül több ezer levél érkezett. Az egyik annyira megragadta egy munkatársuk figyelmét, hogy a főnök asztalára tette. Olyan fiú írta, aki elég nehéz családi körülmények között élt. A következők álltak levelében: "Az utcánk végén lakik egy gyönyörű asszony. Minden nap meglátogatom. Amikor nála vagyok, a világ legfontosabb gyerekének érzem magam. Ha a problémáimról beszélek neki, mindig végighallgat. Megért engem, és mikor hazaindulok, utánam szól, hogy milyen büszke rám." A fiú a következőképpen fejezte be levelét: "Ezen a képen láthatják, hogy ő a legeslegszebb asszony. Ha majd egyszer megnősülök, azt szeretném, hogy nekem is ilyen szép feleségem legyen, mint ő."
A főnök érdeklődését fölkeltette a levél, elkérte a hozzá tartozó fényképet. A titkárnője erre megmutatta neki egy idős, ráncos arcú, ősz hajú, kerekesszékben ülő asszony fényképét.
"Ez az asszony nem nyerheti meg a pályázatot - mondta a főnök. - Ugyanis akkor az egész világ megtudná, hogy a szépséghez nincs szükségük a mi termékeinkre."

Ez a fiú értékes igazságot fedezett föl: a szépség - a valódi szépség - belülről fakad és onnan sugárzik kifelé. Hogy hol van az igazi szépség forrása? A szívünkben.
-----------------------------------------------
(E. Mittelstadt. Lydia 2009/1)

 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
Wass Albert: A barátságról
  2010-02-18 20:13:10, csütörtök
 
 
Wass Albert: A barátságról

Volt egyszer egy ember, aki szépnek látta a világot, akinek nem voltak ellenségei és aki azt hitte, hogy megelégedett.
De volt három barátja.
Az egyik minden nap arról beszélt neki, hogy mi csúnyát látott a világban. A másik folytonosan fogadkozott, hogy megvédi az ellenségek ellen. A harmadik azt vitatta, hogy csak a gonosz ember megelégedett egy ilyen bűnös társadalmi rendszerben.
Addig, amíg az ember elhitte mindezt és felakasztotta magát az erdőben egy fára. A három barát pedig összeült búsulni a fa alá és azt mondották:
- Szegény meghalt ugyan, de fontos, hogy mi hűséges barátai voltunk.
Valahányszor a barátságról gondolkozol, jusson eszedbe ez a kis történet. És gondolj a következőkre:

1. A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
2. A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
3. A barátság nem azt jelenti, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
4. A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
5. A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
6. A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
7. A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.

Az emberi lélek valami olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.
 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
     1/28 oldal   Bejegyzések száma: 277 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 5658 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 17
  • e Hét: 175
  • e Hónap: 874
  • e Év: 103884
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.