Belépés
majek.blog.xfree.hu
Bármi gondod van az életben, végy elő egy verses könyvet, vagy a megoldást, vagy a megnyugvást megtalálod benne. (Bácskai János) Németh Mária
1954.06.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
Játszani kell a csönddel,
  2010-05-17 21:43:52, hétfő
 
  Bella István
Csönd, fény, kés

Játszani kell a csönddel,
a csendbe bele ne haljon,
fölhúzott, halálig-szívünket
neki kell adni, játsszék,
autózzon, motorozzon.

Játszani kell a fénnyel,
föl kell dobni magasra
a fényt, szemünkét, ne féljen
a sötét sötétben hagyva.

Játszani kell a késsel,
néki kell adni halálunk,
ha már torkunkon térdel,
ne halhasson utánunk.
 
 
0 komment , kategória:  János Árpád  
Mit mondani tudnék - nem tudom
  2010-05-14 17:44:00, péntek
 
  János Árpád:
Mit mondani tudnék - nem tudom


Mit mondani tudnék - nem tudom.
De hallhatod minden éjjelen,
mert hozzád osonok nesztelen,
s érezned kell, hogy mind tiéd!:
a Szív, az Ész, az Értelem.
És hogy mondjam el Neked,
hogy tűzben izzok! - Szenvedek!
 
 
0 komment , kategória:  János Árpád  
Mondd néztél-e már néha tükörb
  2009-05-30 21:19:58, szombat
 
  János Árpád
Tükröd van-e?

Mondd, néztél-e már néha a tükörbe,
ismered-e saját arcodat?
Tudod-e ki vagy, és mire születtél,
mondhatod-e, hogy ismered magad?

Mondd, tettél-e számadást a sorsoddal,
hogy számonkérd azt, mit eddig éltél?
Vagy alázattal lested a szerencsét
mindhiába! Mindig csak reméltél.

Mondd, volt-e valaha az éltednek
haszna? Magadnak, vagy bárkinek.
Semmit sem, vagy jót is tettél, vagy mindég
ártottál - ha tudtál - mindenkinek.

Mondd, ha eszed nincs, szíved ugyan van-e,
mellyel gyűlölni s szeretni tudtál?
Vagy éltél itt a Földön közömbösen,
nem voltál igaz, s nem is hazudtál.

Mondd, mit ér a sorsod? nézz a tükörbe
és számolj el végre önmagaddal!
Végy hozzá erőt - ne lássa senki más.
És hidd el, hogy nem a tükör a hibás.


 
 
0 komment , kategória:  János Árpád  
Még egyszer cimborák
  2008-11-22 23:23:40, szombat
 
  János Árpád
Még egyszer cimborák

Ha majd az utolsó hosszú útra a Styxhez én is elmegyek,
barátaim, hű cimborák, mégegyszer elkísérjetek.
Elmegyek egy más világba, ahonnan nincsen vissza út,
ahol többé már nem fáj semmi, s ahová egyszer mindenki jut.

A végszóra, a búcsúszóra, kiket szerettem, mind jertek el.
Gondoljatok arra, hogy egyszer nektek is majd menni kell.
A maszk mit hordtam, elveszen. Utamnak vége! Nincs tovább.
De amit Múzsám csókja ihletett, az itt a földön él tovább.

Egy emberöltő röpke fény csupán, felvillanó kis gyertyaláng.
S hogy alkotni oly keveset tudtam, nézzétek el hibám.
De amíg éltem, hirdettem mindég a józan ész szavát,
a Szabadságnak, Testvériségnek és forró Szívnek igazát.

Ha majd a síromat körülállva, rámdobtok egy-egy földrögöt,
higgyétek, hogy közületek el csak a testem költözött.
Lelkem itt él, tanít, nevel, s tanúként hív el titeket:
boldoggá teszi a földi létet, a jó, a szép, s a szeretet!
 
 
0 komment , kategória:  János Árpád  
Ábrándozom a szobám ablakában
  2008-11-22 23:03:45, szombat
 
  -János Árpád
Évszakok

Ábrándozom szobám ablakában,
hogy mily csodás pelyhekben hull kint a hó.
A szél mintázza, ezüst szobrot farag
belőle. Aztán elterül a tájon
mint egy fehércsipkés oltártakaró.
A kandallótűz rőt fénye világol
s a láng illata, mint tömjén körbeszáll.
Szú perceg az öreg szekrény zugában.
A télnek ugyan még soká lesz vége,
de türelmem nagyon végére jár.
A szívem is makacs és engedetlen -
zsongító, mámoros tavaszra vár.

Madárdal ébreszt hajnalok hajnalán.
Azúrkék égen aranylabda ragyog,
s a barackvirágok szirma hull reám.
A természet is már kezd ébredezni
téli álmából - és ásít egy nagyot -
A hajnali pára hideg varázsa
elriaszt. A csodás nyár után vágyom:
enyhe, hűs habokban áldott napsugár,
s a mezőkről a parázna föld szagát
hozza el a vihar! Nem kell a tavasz,
a nyár az élet! - Ami van, sosem kell. -
A "lesz"-re várok. De jaj, ki érti azt?!

A kiszikkadt föld esőért esedez,
kiszáradt csobolynál béka vízre vár.
A város egy kohó, izzik a beton.
Nem kell a forró nyár. Jöjjön már az ősz!
Bronzszínű lombok ha összeborulnak
a párok megint szerelmet játszanak.
A gyerekek az iskolába mennek,
s megint játszik a kedvenc futballcsapat.
A nyár, az csak meztelen fiatalság,
de mily csodás az őszi hangulat!
A mában élve, a holnapra várok,
hogy jöjjön már egy szerencsés fordulat.

Eljött az ősz. azt is hiába vártam,
csak esik az eső. Minden csupa sár
és szomorú, akár egy temetésen.
A lomb lehullt és elszállt a gólyapár,
- és megint eljárt négy évszak felettem. -
Múló örömnek mind csak szikrája volt.
Cél nélkül ugyan mire vár az ember?
A test még mozog, de a szív már kihűlt,
és lelkesedni már nem tud semmiért.
Akinek célja nincs, szíve sem lehet,
s ki télen tavaszra, nyáron őszre vár,
azt soha-soha nem éri napsugár.
 
 
0 komment , kategória:  János Árpád  
Hozzád, Neked, teérted szólok
  2008-11-22 23:02:53, szombat
 
  János Árpád
Ne álmodj kedves, mert fájni fog

Hozzád, Neked, teérted
szólok én most:
érzem, hogy Téged még a tűz hevít.
Ha esdve mondanám ugyan mit ér az?
A szép szó is elszáll - ezért leírom -
az írás, ha sokszor olvasod, segít.
Ne hívd a jövőt - mely mindenki sorsa
és hívja, várja gyermek, férfi, nő.
Szépre álmodják! S az máris itt van,
és nem veszik észre, hogy múlik az idő.
Az álmok valóra sose válnak,
amíg álmodjuk őket, minden csodaszép.
Az ébredéskor miénk a valóság,
s amire vágytunk - szappanbuborék.
Míg él az ember - a vágy is benne él.
Előbb vulkán, majd szunnyadó parázs.
De a vágyat csak megálmodhatod.
Igaz sosem lesz, mert nincs olyan varázs.
Az élet szép, az élet gyönyörű,
de szebbre, jobbra álmodni ne merd -
arra nincs és nem is lesz semmi ok!
Mert jobb a valóság, amit átélsz!
Ne álmodj kedves, mert fájni fog.
Maradj az élet kegyetlen tengerén!
Abban higgy és ott kitartón evezz:
aki az álmok taván hajózik,
az előbb-utóbb mind a mélybe vesz.

Nekem most menni kell.
Hogy szerettelek, érzed és tudod,
de örökségül még egy jó tanács:
Ne álmodj kedves, az ébredés fájni fog.
 
 
0 komment , kategória:  János Árpád  
Bocsáss meg nekem, ha tudsz
  2008-11-22 22:56:49, szombat
 
  János Árpád
Ma este ő kezdte el...

Bocsáss meg nekem, ha tudsz még egyszer
megbocsátani. Ha Te is úgy akarsz,
ahogy én akarlak téged. Ezerszer
minden pillanatban - míg létezem.

Bocsásd meg nékem átkos vétkemet,
ha úgy érzed, hogy ezt megbocsáthatod.
Az idő - ha meghalok - velem temet
síromba bűnt és bűnbánatot.

Bocsáss meg hát. Ki szeret, megbocsát
minden földi bűnöket. Kicsit, nagyot.
A bűnben hunyt szemmel gondoltam Reád.
- Te voltál velem. - De bűnös vagyok.

Szeretve-szerelmem védi hibám.
Érezned kell, hogy forró lázban égek,
hogy gyónásomra adj feloldozást! Mert
bűnben is csak Veled, Érted élek.

Neked kell, hogy megbocsásd magadnak
hitvány és színtelen megbotlásodat.
Ha színe s üdve volt, intézd el magad
- saját számládon - számadásodat.

Neked kell, hogy megkövesd hibádat,
ha hiba az, hogy szeretni akarunk.
Az élet édes-bús fintora csak, hogy
szerelmünknek urai nem vagyunk.

Neked meg azt kell megbocsájtanod,
hogy bűnödül róttam fel szerelmedet.
És ahogy Te mondod: "Te csak férfi vagy",
ha ez bűn, kérem engedelmedet.

Bocsássuk akkor meg mind a ketten,
hogy szeretjük egymás, s néha vétkezünk,
csókolj meg hát, Te rossz és engedetlen,
folytassuk tovább bűnös életünk.
 
 
0 komment , kategória:  János Árpád  
Mégis elment.És vissza nem jön
  2008-11-22 22:50:14, szombat
 
  János Árpád
Aki menni akar...

Mégis elment. És vissza nem jön soha.
Elvitte őt a sorsa. Hogy mennyire
szerettem, azt sohasem érezte meg.
Kitépte s elvitte szívemet. Pedig
nem kellett neki. Mégis elment vele.
Aki menni akar, azt engedni kell.
Ki tudja hova, kiért, miért megy el.
Aki szívvel él, szívébe hal bele -
a gondolkodónak más az élete.
De a józanságnak mindig ára van,
pózoló, festett színész sorsára jut.
Igaz, hogy nem látja más, de tudja, hogy
prózai szerep. Semmit se ér vele.
Hát elment és vissza többé sose jön.
Egyszer... Talán majd meglát kint az utcán,
lehet, hogy akkor már vissza sem köszön.
Minden virágnak sorsa a hervedás,
nem gátolhatja a józan ész. Egyszer majd
ő is rádöbben, hogy csak egy van, ami
fiatal marad. A szív, mely szeret.
S míg rájön, egy egész életbe kerül.
És letagadná a szívét józanul.
De nem megy. Ezt nem lehet! Belátja mind,
ha elvirágzott. És akkor már késő!
Sokan próbálták már - sikertelenül.
A szívtelen csak magával vétkezik.
Mit ér a győzelem, ha jutalma nincs?
S győz-e mindig az, ki célba érkezik?
Holdfénynél napozni szerfelett nehéz,
s a múltat pótolni ezért nem lehet.
Ő is rájön. Majd később, ha visszanéz.
Ha találkozunk és szembejön velem,
lehet, hogy halványan eszébe jut egy
régenvolt, játékos, féligszerelem,
amely bennem még akkor is élni fog,
de benne nem! Divatjamúlt szerep, hogy
arcától felém a józanság ragyog.
Már most tudom, ő majd akkor tudja meg,
hogy a vesztes ő, s a győztes én vagyok!
Sugárzó arcán is rajta lesz kora,
a ráncok látszanak - az idő halad -,
szeretni tudni és nem akarni kell.
Csak a szív ránctalan, s aki szívvel él,
és szeretni tud, az fiatal marad!
 
 
0 komment , kategória:  János Árpád  
Ezüst tengerbe ömlő réveteg
  2008-11-22 22:42:22, szombat
 
  János Árpád
Az én társam

Ezüst tengerbe ömlő
réveteg, bágyadt holdsugár:
egy rövid emberöltő
képe még most is visszajár.
Néha szép is volt talán
a régi, csendes, bús magány.

Egy este újra itt van.
Rágondolok s szinte látom
magam az otthontalant,
akinek csak édes álom
e szó: apám, barátom.
Egyedüli cimborám
a szürke, szomorú magány.

Nem vár otthon senki sem
és csókjait nem leheli rám
forrón, sem szerelmesem
feleségem, vagy hű arám.
Lelkem valakit kíván
Hisz oly rideg már a magány.

Híg lőre az italom,
és rossz, keserű kenyerem.
A város zaja dalom.
Szép és jó ritkán jut nekem.
Árny vagyok szobám falán,
S ott ül velem a szűz magány.

Ám a sorsom változott,
s az életembe fényt hozott
egy asszony, aki kopott
énemnek célt s derűt adott.
Most tudom csak igazán,
kettesben mily jó a magány.
 
 
0 komment , kategória:  János Árpád  
Szeretem ahogy van,amilyennek
  2008-11-22 22:02:08, szombat
 
  János Árpád
Szeretem

Szeretem ahogy van, amilyennek látom.
Szeretem, szeretem.
És ha egészen más, mint ahogy szeretném.
Akkor is, akkor is szeretem, szeretem.
Szeretem a szemét, szeretem a száját,
szeretem testének minden porcikáját.
Haragvó vagy dühös, cinkos mosolygását,
szeretem, szeretem.
Szeretem őt ébren, szeretem ha alszik,
szeretem ha rámnéz és vállamra hajlik.
Szeretem ha gyűlöl, gyűlölöm ha sajnál.
Szeretem ha édes, fáradt csókkal kínál.
Szeretem rejtélyes testét és szerelmét
- és ha van, létezik - odaadó lelkét.
Szeretem ha elmegy, szeretem ha megjön,
szeretve szeretem, gorombán, esdeklőn.
Ő az én életem, szívem dobbanása,
s az, hogy őt szeretem, magam akarása.
És a sors ne adja! S nem lesz többé nekem,
nem mondhatom már, hogy szeretem, szeretem,
vége és nincs tovább!! Addig volt életem!
 
 
0 komment , kategória:  János Árpád  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1 db bejegyzés
Összes: 22436 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 123
  • e Hét: 4093
  • e Hónap: 13670
  • e Év: 382522
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.