Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Jókai Anna ___________
  2008-08-20 19:04:43, szerda
 
  Jókai Anna ___________

(1932-)

REIMSI ANGYAL

Ott áll a kapubélésben, szárnya még feszül az utazástól.

- Itt vagyok - szól a mellette álló csonka férfiszobornak. S mosolyog hozzá, kis kacér fintorral, mint aki hosszú bújócska után fölfedi magát.

A férfi sértődött. Homlokán három mély ránc, az angyalra rá sem tekint. Nem is hallja talán. Előrenéz, a földre, dagadt szemhéját leereszti, csupa kétségbeesés.

- Nem bírom tovább - mondja. Pedig szent.

Fölöttük tébolyultan nyúlik a gótika. Elvékonyodó ujjak a távozó értelmet keresik.

Már ősz van, hidegebb a száraz csipkék csontsárgasága. Odahúzódnak a hippik, zörög a konzervdoboz, legurul a lépcsőn, üresen, a paradicsomos hal végigfröcsköli a köveket. Jean-Baptiste előveszi a pipáját, a füst fölszáll az angyal arcába. Louise nevet.

Jean-Baptiste-nak tetszik:

- Kifüstöljük innen - mondja. Odakeni maszatos ujját az angyal lábához. Mint a vér, ragyog a paradicsom.

- Hol voltunk tegnap? - kérdezi Louise, fekete virágos trikóját bokájáig nyújtja, beletakarózik.

- Nem mindegy? - Jean-Baptiste visszaül melléje, saruját lerúgja, meztelen talpát dörzsöli a kőlépcső élihez.

- És innen hova megyünk?

- Ne kérdezz - feleli a fiú -, aki kérdez, annak hazudnak.

A lány vállat vont, hanyatt fekszik a lépcsőn, fordítva, a feje lóg.

- Ez a mi angyalunk - mondja hirtelen. - Nézd csak a haját.

Valóban. A homlokán meg a fülénél lágyan bekunkorodik.

Jean-Baptiste rojtozza a nadrágja szélét.

- Nekünk nincs angyalunk.

- Én egyszer sírtam - mondja Louise, látszólag logikátlanul.

A fiú kotorászik a foszlott zsákban. Kiveszi a narancsszín, csatos üveget. Iszik. Nyújtja a lánynak, kortyol az is.

Reggel van, Jean-Baptiste odavizel az angyal lábához, a patak lefolyik.

- Mi is megdöglünk - mondja Louise.

- Észre sem vesszük majd. - Jean-Baptiste korbácsba fonja a haját. - Mi nem termelünk fájdalmakat. A semmi örül a semminek. Érted te ezt?

Kocsi, csukott, koromsötét Mercedes húz el a templom előtt, eltűnik balra.

- Ki az okos - kérdezi Louise -, aki vállalja a céltalanságot, vagy aki letagadja és kitalálja a pléhdobozt, négy kerékkel?

- Disznók. - Jean-Baptiste köp. - De te ne kérdezz.

A koromsötét, csukott kocsi jobbról visszakanyarodik, fékez a lépcsőnél. Nyílik a rejtett ajtó, a családfő kilép. Szőke, ápolt szakálla elnyeli a száját. Kisegíti feleségét, a feleség haja is szőke, hosszú, egyenletesen hosszú, minden hajszál milliméternyi pontossággal ér véget a háta. A gyerekek is szőkék, két kislány. Fejükön fehér, hajtott szélű vászonkalap, szalag tartja össze az álluk alatt. Foguk egy kissé előreáll, ettől kíváncsinak látszanak.

- Mégis ez az - mondja Klaus. Elindul fölfelé, az asszony és a gyerekek mögéje sorakoznak, Klaus szakálla elöl lobog, mint a pajzs.

Kikerülik Jean-Baptiste-ot és Louise-t, a köpést, a mártást és a vizelettócsát, egyenként kerülik ki, s közben sunyin odalesnek.

- Szomorú. Hej, de szomorú - mondja Hilde, s megigazítja a fehér kalapocskákat.

Jean-Baptiste tövig kinyújtja a nyelvét, Louise is, bégetnek.

- Ezt miért csinálják? - kérdi Hilde.

- Ezzel fejezik ki állati lényüket - mondja Klaus - és megvetésüket minden iránt, ami az emberi szellem nagyságát dicséri. A székesegyház, melynek lépcsőjén haladunk, a tiszta gótika pregnáns esete...

A kisebbik fehér kalapos visszabámészkodik Jean-Baptiste-ra és Louise-ra. Megbotlik az utolsó lépcsőn. Az apja észreveszi, és figyelmeztetően, indulat nélkül belenyomja hüvelykujját a lányka bordái közé.

- Jaj! - sikoltja a gyermek, de csak ennyit, és fegyelmezetten belép a sötétbe.

- Kiirtjuk őket? Ezeket mind? - kérdezi Louise. Szórja a zsákból a ragacsos papírokat.

- Ostoba. Röhögj rajtuk. Látod - Jean-Baptiste fölmutat -, ez is röhög az egészen.

Fél kézzel eléri az angyal térdét, körbetapogatja, aztán fogják a zsákot, húzzák maguk után, és eltűnnek a porban.

Klaus hunyorog a hirtelen fényre, becsukja az útikalauzt.

- Az oldalhajó gazdagsága vetekszik a kereszthajóéval - mondja. - Siessünk, Hilde. Még három hátravan.

- Klaus - az asszony megáll a lépcső alján, a két gyerek mellette, s ő könnyedén rájuk támaszkodik -, kell, hogy legyen itt egy angyal. Valami angyal... - folytatja bizonytalanul a csöndben -, úgy írják a könyvek.

- Konvencionális megállapítás. Hemzsegnek az angyalok. A középkori templom jellegzetessége - mondja Klaus oktatóan.

- De ez egy más angyal... különleges... - mondja Hilde, s kapaszkodik a vékony nyakacskákba.

Klaus ránéz, szigorúan.

- Az angyalok egyformák. Lapos díszítőelem. Nem értelek, Hilde.

Hilde még egyszer megpróbálja, visszalép egyet a lépcsőn, a gyerekek nem követik, megállnak, Klaus lent a kocsinál, ijesztő ez a bomlás, a négyszög megcsuszamlása.

- Megyek, Klaus - mondja. Simított szoknyával ül a kocsiba. - Hova megyünk most, tudod?

- Nem értelek, Hilde - ismétli a férfi. Lyukacsos kesztyűt húz, begyújtja a motort.

- Metzből jöttünk, s megyünk Párizson át egyenesen Chartres-ba. Világos?

A kislányok megerősítik álluk alatt a szalagot. Hilde bólint, s ahogy a kocsi előredöccen, ráhull haja az arcára.

- Elkéstem - lihegi Madame Chouchou, s ötöt kopog a kövön botjával. - Pedig ezek adtak volna. Érzem.

Itt szokott állni az oldalkapunál. A külföldiek azt képzelik, a templom nevében tartja az ezüst skatulyát.

- Drága jó Szűzanyám, segíts - mondja az angyalnak. - Micsoda nap, drága Szűzanyám. Hiszen te mindent el tudsz intézni. Most hova szaladjak? Inkább a mozihoz? Drága Szűzanyám - mondja az angyalnak konokul. - Két hét derült időt kérek tőled, hogy legyen kedvük jönni... És azokat hozd ide, akiknek van, és adnak. Mi az neked? Látod, én hiszek benned, te viszont elintézed cserébe... Híveidet segítsd, ne az ellenségeidet, légy rendes, légy okos, drága Szűzanyám... - Csókot lehel csokorba fogott ujjára, fölteszi a csókot az angyal ruhájának redőibe.

- A mosolygás nem elég - mondja gyöngéd megrovással. - Ezt beláthatod.

Áll a botra támaszkodva, kémleli a főutcát, a nap szembeéri, az ezüstös skatulya visszaveri a fényt, morzejel vibrál a levegőben.

- Mit? - mondja az öregasszony. - Menjek át a koronaékszerekhez? - Izgatott lesz. - Megtehetem. De ha megint becsaptál, nagyon fogok haragudni.

Mielőtt lelép, megüti a bottal a lépcsőfokokat. Az égre óriási felhő ragad, s órákon keresztül esik az eső. Olyan erősen esik, mint tavasszal, átlósan esik, a templomőr behajtja a kaput.

Marcello a rajzmappával felszalad az útról, lapul a falhoz, az angyal alá. Az eső itt is eléri, s a talapzaton összegyűlt tócsa széles kalapjára csurog.

Futna tovább, a mappát dugdossa pepita köpenyébe, az égre néz, és az angyalt látja meg helyette, váratlanul, egészen közel. Meglepődik. Az angyal arcát vékony fonálban befolyja a víz, szemüregéből a nyújtott szájszögleten át kis megszakításokkal peregnek sovány mellkasára a csöppek.

- Szép - gondolja Marcello, és bűvölten figyeli -, szüntelen mosolygás a szüntelen könnyek alatt.

- Nem felejtem el - ígéri önmagának. Viszi a mappát, a hasára szorítva, a hűlő fasorban.

Aztán nem esik többé. De a nap nem tér vissza, csak átdereng a szürkeségen. Bálna alakú busz érkezik, egyetlen, icipici ajtó az elején. Az icipici ajtócska kinyílik, a vezető kiszáll. Int. S kiszállnak mindannyian libasorban, a vezető ajka mozog. Hozzácsapja a sofőrt is a menethez. Kulcsot vesz elő, gondosan lezárja a busz ajtaját. A többiek várnak, amíg a kulcsot aktatáskája mélyén elhelyezi.

- Lehet egy kicsit beljebb menni - mondja a vezető, s ők beljebb mennek.

Egy fejkendős néni, súlyos hajkoszorúval, tétovázik a küszöbön. A jobb kezét már emelné a homlokához.

A vezető gyorsan melléje áll, megfogja ezt a jobb kezet könyéknél, s udvariasan átsegíti a küszöbön.

Sokáig maradnak bent. Egy napszemüveges fiatal nő sokszorosított nyomtatványból olvas, időnként körülnéz, keres, s mikor a kettő - papír és tárgy - egyezik, diadalmasan fölkiált.

Majdnem elhaladnak, visszafelé, az angyal előtt. A vezető fejét csóválja, súg valamit a napszemüveges nőnek, rábök az aktatáska csücskével a lista utolsó pontjára.

A nő szégyenkezve tereli vissza a csoportot. Dallamos alt hangján elmeséli, amit a szoborról tudni illik. Ketten jegyzetelnek.

A vezető előresiet, kinyitja a bálnabusz ajtaját. Ott áll, amíg egyenként beszállnak, a szája megint mozog. A sofőrt vidáman feltaszítja a kocsiba, utánaugrik ő is, ruganyosan, azután valamennyien kiintenek a törhetetlen ablakon, integetnek az üres térnek.

Alkonyodik, de ezt csak sejteni, csupán a szürke lesz szürkébb, ahogy mögüle a fény kivonja magát.

Hriszto két tömött bőröndöt cipel, viaszosvászon batyu a hátán.

- Csak ezt a templomot elérjem - fohászkodik -, ezt a nyomorult ócska templomot. Leülök a lépcsőre, az archaikus pofákhoz, kifújom magam, aztán irány a vasút.

Huppan a csomag a kövön. Hriszto előveszi zsebkendőjét, leteríti, ráereszkedik, térdét összezárja. Nyálazza szíjas tenyerét.

Nyugtalan lesz. Kibontja a viaszosvásznat, keres valamit. Megnyugszik, sóhajt.

Elintéztem a dolgaimat - gondolja elégedetten. - Már-már azt hittem, kifutok az időből. De mégis sikerült.

Mária lassan sétál fel a lépcsőn. Zöld muszlinsál lebeg utána, őszülő kontyát körülkötötte. Szétnyílik alatta a plisszészoknya, mint egy néma harmonika.

Fázik, kezét a nyakára borítja, keresztben, olyan ez, mintha bal kézzel meg akarná fojtani magát, de a jobb keze nem engedi még.

Az ember mindent magával cipel - gondolja, pedig nincs nála más, csak az apró gyöngyház tasak, nikkelezett csattal. - Mindig, mindent, mindenhova.

Az angyal beleolvad a falba, az asszony tétován odanéz, de csak a homorú sötétet látja.

Hriszto fiatalabbnak hiszi Máriát. Megtéveszti a zöld muszlin és a gyöngyház tasak. Közelebb húzódik, kirakja kincseit a lépcsőre.

- Technika - mondja dicsekedve. - Rádió. Sechs tranzisztor. Verstehen? Six.

Eljöttem otthonról - gondolja Mária -, otthon a lányom festi a műhaját. A lányom lánya kihányja a tápszereket. A lányom apja tévét néz, és sört iszik.

- Magnetofon - mondja Hriszto, és lázasan pakol. - Made in Japan. First class... - Piciny, cérnavékony elemlámpákat gyújtogat, hadonászik, vihog.

Mária szórakozottan bólint.

Kár volt - gondolja -, hiszen most már végleges: nem a világot csukták be. Az én ablakom lett tejüveg.

Hriszto hatalmas ollót mutat, csattogtatja.

- Príma... prrríma... - ropog az r hang, pattogva ugrál a kövön.

Mária már emelkedne, amikor meggyújtják az oldalreflektorokat.

A férfi szemből látja az asszony arcát, gyorsan szedelőzködik.

Fölfénylik az angyal, mosolya ömlik az árnyék alól.

- Angyal - mondja Mária döbbenten -, az angyal.

- Ein Angel - legyint Hriszto -, nur ein Angel. - A kétezer wattos fényszóróra mutat: - Technika... Ja. Technika ja. Aber Angel... - sajnálkozva ingatja a fejét. Siet. Huszonegy húszkor indul a vonat, átszállással, haza.

Az asszony marad még. Megpróbál a szobor mögé nézni. Aztán ágaskodik, rángatja a csonka lábujjakat. Ravasz fény ez. Alulról halad fölfelé.

- Mit tudsz te? - kérdezi az angyaltól. Ingerli ez a rendíthetetlen mosolygás.


 
 
0 komment , kategória:  Angyalos történetek  
Nagy Endre
  2008-08-19 23:21:05, kedd
 
  Nagy Endre(kortárs kiskunfélegyházi költő)


Angyali démon

Néztem a napot
Fényesen, forrón ragyogott.
Perzselt, égetett melegével
Ahogy te perzseltél egyszer.

Egy trombitás angyal
Megfújta a kürtöt
Zengett a zene messzire
Feltüzelt teljesen üteme.

Ragyogott a nap, fogtam kezed
Minden fényes volt veled
Forró volt az érintés
Halálos az ölelés.

Tüzes volt a csókod, mind
Kezem izzadt tőle mindig
Testem remegett közeledben
Szívem sírt csak csendben.

Tudtam, hogy nem szeretsz
Játék voltam neked, kedvenc
De így nem engedhetem
Hogy testem a tiéd legyen.

Táncoltunk lassút, andalítót
Fájt a lépés, mozdulatom
És te szerelmes csábítással
Verset suttogtál kéjjel, vággyal.

Szemedbe néztem, kerestelek
Nem találtam tekinteted
Fekete-szürke sötétségben
Csak néztem és tovább égtem.

A tűz tovább égett még
Mázsás súly lett a lég
És én még mindig vártam
Égettelek tovább, kéjben vágyban.

Hulltak a falevelek
Hervadtak már a rózsák
Fakultak már a képek
Emlékek, percek, órák.

Elmentél, mert így akartam
Égjél tovább egymagadban
Kéjjel, vággyal feltüzelve
Nem leszek senki játékszere.

Nem szidhatsz meg érte
Tüzedet senki se kérte.
Amit nem adtál- az kellett
Őszinte, igaz szerelemet.

Látod így történhetett
Hogy angyalodból, démon lett!





 
 
0 komment , kategória:  Angyalos történetek  
Móra László- Angyal....
  2008-08-19 23:18:28, kedd
 
  ANGYAL SZÁLLT AZ ÉGBE

Káprázatos fényes éjbe'
Egy új angyal szállt az égbe.
A többiek körülvették,
Becézgették, kérdezgették.
Adtak neki fehér szárnyat,
Kis kezébe rózsaszálat
S örvendezve vezették be
Az alkotó Úr elébe

Ült az Úr a fényes trónján,
S mint a nap a magyar rónán,
Szelíd szemmel nézett szerte
Az angyali szent serege.
Az új angyalt megcsókolta..
A szívéhez odavonta
S figyelemmel meghallgatta.
Mit kíván az új angyalka:

,,Kérlek, szépen, jó Istenem,
Hogy a földre jöjj le velem!
Országok közt egy országban,
Ahol fájó nehéz gyász van:
Gyűlölködő kósza népek
Minden álmot összetéptek
És azóta gyermek s atyja
Egymást nem is csókolhatja!

Az élete csak gyötrelem,
Kertje, földje könnyet terem.
Erdeiben rablók járnak,
Törnek-zúznak: fákat vágnak
Hősök sírját eke szántja,
A szent rögöt meg nem szánva.
Szegény ország szemfedőjét
Hamis kezek már megszőtték

Szépen kérlek, Jó Istenem
Jöjj a földre még ma velem!
Csak egy röpke pillanatra,
Csak egy nyári virradatra!
Hisz' az én jó édesanyám
Is ott lakik a Hargitán,
A kenyere száraz, barna,
Könnyekből van a só abba'!"

Míg az Úrnak szelíd arcát
Bárányfelhők takargatták:
A szemével messze nézet,
Nézte a nagy földi képet.
Lenézett a Tisza-tájra,
Marost szülő Hargitára
S azt súgta a kis angyalnak:
,,Lesz még napja a magyarnak!"
(Móra László)


 
 
2 komment , kategória:  Angyalos történetek  
Farkas Ági meséje
  2008-08-19 23:14:52, kedd
 
  Őrangyal

János a leggyakrabban otthon üldögélt, tévét nézett, csipszet rágott, közben drága édesanyja minden kívánságát leste. De János egyszer csak elunta magát, és elhatározta, hogy elindul világot látni. Az anyja könyörgött neki:
- Drága fiam, nincs itthon jó dolgod? A világban annyi baj leselkedik rád!
De János hajthatatlan maradt. Az anyja elment a plébános úrhoz, hogy cserébe egy új harangért, ( a régi már igencsak fakón kongott) szerezzen Jánosnak egy őrangyalt. Nemsokára meg is érkezett az őrangyal. János összepakolta egy nagy utazóládába a szükséges úti holmit, anya és fia nagy sírás-rívás közepette elbúcsúzott egymástól és János elindult.
Ahogy kiértek a faluból, János leült a ládájára, és töprengeni kezdett. A világ nagy. Most merre és hogyan tovább? Nemsokára arra jött egy autó. János inteni akart neki, de az őrangyal felkiáltott:
- Jaj, János, ne! Az autóval bármikor történhet baleset. Várjunk valami biztonságosabbra!
János visszaült a ládára, aztán eszébe jutott, hogy akkor elsétálhatnának a közeli vasútállomásra.
- Jaj, János, ne! És ha kisiklik a vonat? Nem, a vonat nagyon veszélyes.
Elszállt fölöttük egy repülőgép.
- Menjünk repülővel - kiáltott fel János.
- Jaj, János ne. Ha lezuhan a repülőgép, még én sem tudlak megmenteni.
- Akkor menjünk gyalog, mondta mérgesen János.
- Jaj, János ne! Olyan nehéz ez a láda, még meghúzódik a derekad a cipeléstől.
De János most már nagy dérrel-durral elindult, az angyal meg ott repdesett körülötte és sápítozott.
Nemsokára beesteledett, szállás után kellett nézniük. Találtak is egy fogadót, de az angyal azt mondta:
- Jaj, János, ne! És ha becsap a fogadós vagy éjszaka ellopják a pénzed?
Mit tehetett János? Ment tovább, pedig már alig vonszolta magát meg a ládáját. Meglátott egy barátságos kis házat, gondolta ide bekopognak, és szállást kérnek éjszakára. De az angyal ismét felkiáltott:
- Jaj, János, ne! Ki tudja ki lakik abban a házban. Ha rossz emberek, nem leszel biztonságban.
János nagyon fáradt volt már, letette a ládáját és azt mondta:
- Akkor itt alszom, nem megyek tovább egy tapodtat sem. Felfeküdt a ládára, nem volt ugyan nagyon kényelmes fekvőhely, de János egy pillanat alatt elaludt. Azt sem hallotta, hogy az őrangyal siránkozik:
Jaj, János, ne! Éjszaka rablók jöhetnek, kifoszthatnak, meg is ölhetnek.

János remekül aludt a kényelmetlen ládán. Reggel aztán farkaséhesen ébredt. Az otthoni elemózsia már elfogyott, de az útszélen találtak egy falatozót. János már ment is volna, hogy reggelizzen végre, mikor megszólalt az angyal.
- Jaj, János, ne! Annyi rosszat hallani ezekről az útmenti büfékről. Lehet, hogy együtt tárolják a húst meg a zöldséget. Nem ellenőrzi ezeket az ÁNTSZ se. Menjünk tovább, ha kedves az egészséged.
Bizony sokat kellett kutyagolni, míg a következő faluban egy boltra akadtak.
Jaj, János, ne! Biztosan nem friss az áru, talán még romlott is. Majd találunk valami jobbat.
De János nem bírta tovább. Meglátott az út mellett egy szép almafát, teli illatos, mosolygó almával, és leszakított egyet.
- Jaj, János, ne! Hátha most permetezték. Meg is mérgezheted magad.

- Ó, te átkozott angyal! - kiáltott fel dühösen János. Jól megvert veled az Úristen. Takarodj vissza a mennybe és hagyj engem békén, majd megvédem én magam, ha kell.
De az angyal hirtelen sírva fakadt:
- Nem mehetek vissza a mennybe, ha nem vigyáztam rád. Mit csináljak, hová menjek, ha te elzavarsz magad mellől?
János nagyon megsajnálta szegény angyalt.
- Tudod mit? Szerepet cserélünk. Ezután én fogok vigyázni rád.

És így is lett. Utaztak hajón és repülőn, ültek teveháton, ettek-ittak, amit jól esett, megszálltak, ahol rájuk esteledett. És miután minden országot, hegyet-völgyet, tengereket bejártak, visszatértek János falujába. Ma is ott élnek, ha meg nem haltak.


Farkas Ági meséje


 
 
0 komment , kategória:  Angyalos történetek  
Farkas Ági meséje
  2008-08-19 23:14:52, kedd
 
  Őrangyal

János a leggyakrabban otthon üldögélt, tévét nézett, csipszet rágott, közben drága édesanyja minden kívánságát leste. De János egyszer csak elunta magát, és elhatározta, hogy elindul világot látni. Az anyja könyörgött neki:
- Drága fiam, nincs itthon jó dolgod? A világban annyi baj leselkedik rád!
De János hajthatatlan maradt. Az anyja elment a plébános úrhoz, hogy cserébe egy új harangért, ( a régi már igencsak fakón kongott) szerezzen Jánosnak egy őrangyalt. Nemsokára meg is érkezett az őrangyal. János összepakolta egy nagy utazóládába a szükséges úti holmit, anya és fia nagy sírás-rívás közepette elbúcsúzott egymástól és János elindult.
Ahogy kiértek a faluból, János leült a ládájára, és töprengeni kezdett. A világ nagy. Most merre és hogyan tovább? Nemsokára arra jött egy autó. János inteni akart neki, de az őrangyal felkiáltott:
- Jaj, János, ne! Az autóval bármikor történhet baleset. Várjunk valami biztonságosabbra!
János visszaült a ládára, aztán eszébe jutott, hogy akkor elsétálhatnának a közeli vasútállomásra.
- Jaj, János, ne! És ha kisiklik a vonat? Nem, a vonat nagyon veszélyes.
Elszállt fölöttük egy repülőgép.
- Menjünk repülővel - kiáltott fel János.
- Jaj, János ne. Ha lezuhan a repülőgép, még én sem tudlak megmenteni.
- Akkor menjünk gyalog, mondta mérgesen János.
- Jaj, János ne! Olyan nehéz ez a láda, még meghúzódik a derekad a cipeléstől.
De János most már nagy dérrel-durral elindult, az angyal meg ott repdesett körülötte és sápítozott.
Nemsokára beesteledett, szállás után kellett nézniük. Találtak is egy fogadót, de az angyal azt mondta:
- Jaj, János, ne! És ha becsap a fogadós vagy éjszaka ellopják a pénzed?
Mit tehetett János? Ment tovább, pedig már alig vonszolta magát meg a ládáját. Meglátott egy barátságos kis házat, gondolta ide bekopognak, és szállást kérnek éjszakára. De az angyal ismét felkiáltott:
- Jaj, János, ne! Ki tudja ki lakik abban a házban. Ha rossz emberek, nem leszel biztonságban.
János nagyon fáradt volt már, letette a ládáját és azt mondta:
- Akkor itt alszom, nem megyek tovább egy tapodtat sem. Felfeküdt a ládára, nem volt ugyan nagyon kényelmes fekvőhely, de János egy pillanat alatt elaludt. Azt sem hallotta, hogy az őrangyal siránkozik:
Jaj, János, ne! Éjszaka rablók jöhetnek, kifoszthatnak, meg is ölhetnek.

János remekül aludt a kényelmetlen ládán. Reggel aztán farkaséhesen ébredt. Az otthoni elemózsia már elfogyott, de az útszélen találtak egy falatozót. János már ment is volna, hogy reggelizzen végre, mikor megszólalt az angyal.
- Jaj, János, ne! Annyi rosszat hallani ezekről az útmenti büfékről. Lehet, hogy együtt tárolják a húst meg a zöldséget. Nem ellenőrzi ezeket az ÁNTSZ se. Menjünk tovább, ha kedves az egészséged.
Bizony sokat kellett kutyagolni, míg a következő faluban egy boltra akadtak.
Jaj, János, ne! Biztosan nem friss az áru, talán még romlott is. Majd találunk valami jobbat.
De János nem bírta tovább. Meglátott az út mellett egy szép almafát, teli illatos, mosolygó almával, és leszakított egyet.
- Jaj, János, ne! Hátha most permetezték. Meg is mérgezheted magad.

- Ó, te átkozott angyal! - kiáltott fel dühösen János. Jól megvert veled az Úristen. Takarodj vissza a mennybe és hagyj engem békén, majd megvédem én magam, ha kell.
De az angyal hirtelen sírva fakadt:
- Nem mehetek vissza a mennybe, ha nem vigyáztam rád. Mit csináljak, hová menjek, ha te elzavarsz magad mellől?
János nagyon megsajnálta szegény angyalt.
- Tudod mit? Szerepet cserélünk. Ezután én fogok vigyázni rád.

És így is lett. Utaztak hajón és repülőn, ültek teveháton, ettek-ittak, amit jól esett, megszálltak, ahol rájuk esteledett. És miután minden országot, hegyet-völgyet, tengereket bejártak, visszatértek János falujába. Ma is ott élnek, ha meg nem haltak.


Farkas Ági meséje


 
 
0 komment , kategória:  Angyalos történetek  
Farkas Ági meséje
  2008-08-19 23:14:37, kedd
 
  Őrangyal

János a leggyakrabban otthon üldögélt, tévét nézett, csipszet rágott, közben drága édesanyja minden kívánságát leste. De János egyszer csak elunta magát, és elhatározta, hogy elindul világot látni. Az anyja könyörgött neki:
- Drága fiam, nincs itthon jó dolgod? A világban annyi baj leselkedik rád!
De János hajthatatlan maradt. Az anyja elment a plébános úrhoz, hogy cserébe egy új harangért, ( a régi már igencsak fakón kongott) szerezzen Jánosnak egy őrangyalt. Nemsokára meg is érkezett az őrangyal. János összepakolta egy nagy utazóládába a szükséges úti holmit, anya és fia nagy sírás-rívás közepette elbúcsúzott egymástól és János elindult.
Ahogy kiértek a faluból, János leült a ládájára, és töprengeni kezdett. A világ nagy. Most merre és hogyan tovább? Nemsokára arra jött egy autó. János inteni akart neki, de az őrangyal felkiáltott:
- Jaj, János, ne! Az autóval bármikor történhet baleset. Várjunk valami biztonságosabbra!
János visszaült a ládára, aztán eszébe jutott, hogy akkor elsétálhatnának a közeli vasútállomásra.
- Jaj, János, ne! És ha kisiklik a vonat? Nem, a vonat nagyon veszélyes.
Elszállt fölöttük egy repülőgép.
- Menjünk repülővel - kiáltott fel János.
- Jaj, János ne. Ha lezuhan a repülőgép, még én sem tudlak megmenteni.
- Akkor menjünk gyalog, mondta mérgesen János.
- Jaj, János ne! Olyan nehéz ez a láda, még meghúzódik a derekad a cipeléstől.
De János most már nagy dérrel-durral elindult, az angyal meg ott repdesett körülötte és sápítozott.
Nemsokára beesteledett, szállás után kellett nézniük. Találtak is egy fogadót, de az angyal azt mondta:
- Jaj, János, ne! És ha becsap a fogadós vagy éjszaka ellopják a pénzed?
Mit tehetett János? Ment tovább, pedig már alig vonszolta magát meg a ládáját. Meglátott egy barátságos kis házat, gondolta ide bekopognak, és szállást kérnek éjszakára. De az angyal ismét felkiáltott:
- Jaj, János, ne! Ki tudja ki lakik abban a házban. Ha rossz emberek, nem leszel biztonságban.
János nagyon fáradt volt már, letette a ládáját és azt mondta:
- Akkor itt alszom, nem megyek tovább egy tapodtat sem. Felfeküdt a ládára, nem volt ugyan nagyon kényelmes fekvőhely, de János egy pillanat alatt elaludt. Azt sem hallotta, hogy az őrangyal siránkozik:
Jaj, János, ne! Éjszaka rablók jöhetnek, kifoszthatnak, meg is ölhetnek.

János remekül aludt a kényelmetlen ládán. Reggel aztán farkaséhesen ébredt. Az otthoni elemózsia már elfogyott, de az útszélen találtak egy falatozót. János már ment is volna, hogy reggelizzen végre, mikor megszólalt az angyal.
- Jaj, János, ne! Annyi rosszat hallani ezekről az útmenti büfékről. Lehet, hogy együtt tárolják a húst meg a zöldséget. Nem ellenőrzi ezeket az ÁNTSZ se. Menjünk tovább, ha kedves az egészséged.
Bizony sokat kellett kutyagolni, míg a következő faluban egy boltra akadtak.
Jaj, János, ne! Biztosan nem friss az áru, talán még romlott is. Majd találunk valami jobbat.
De János nem bírta tovább. Meglátott az út mellett egy szép almafát, teli illatos, mosolygó almával, és leszakított egyet.
- Jaj, János, ne! Hátha most permetezték. Meg is mérgezheted magad.

- Ó, te átkozott angyal! - kiáltott fel dühösen János. Jól megvert veled az Úristen. Takarodj vissza a mennybe és hagyj engem békén, majd megvédem én magam, ha kell.
De az angyal hirtelen sírva fakadt:
- Nem mehetek vissza a mennybe, ha nem vigyáztam rád. Mit csináljak, hová menjek, ha te elzavarsz magad mellől?
János nagyon megsajnálta szegény angyalt.
- Tudod mit? Szerepet cserélünk. Ezután én fogok vigyázni rád.

És így is lett. Utaztak hajón és repülőn, ültek teveháton, ettek-ittak, amit jól esett, megszálltak, ahol rájuk esteledett. És miután minden országot, hegyet-völgyet, tengereket bejártak, visszatértek János falujába. Ma is ott élnek, ha meg nem haltak.


Farkas Ági meséje


 
 
0 komment , kategória:  Angyalos történetek  
Ismeretlen
  2008-08-19 23:13:14, kedd
 
  Ismeretlen

Elemmel mukodik

Eppen bekoltoztunk a ferjemmel az uj hazunkba.Amit ujra epitetunk, mi magunk
csinaltunk mindent es mar csak egy par kicsi dolog maradt hatra. Miutan egy
romantikus gyertyafenyes vacsoraval unnepeltuk eredmenyes munkank, faradtan
az agyba estunk.A tuz vesz jelzo eles hangja keltett fel minket.
Elfelejtettuk eloltatni a gyertyat! szaladtunk eloltani az ego asztalteritot.
A tuz vesz jelzo meg mindig szolt a konyha asztalon, vart arra hogy
felszereljuk a plafonra. A ferjem felemelte, hogy kikapcsolja a vesz jelzot,
mielott meg kinyitotta volna a jelzo megallt. Az elem helye ures volt!
Mindenkinek mas a velemenye hogy tudott a tuz vesz jelzo riasztani
ha nem volt benne elem, de nekem a 91 Psalm mond mindent:
"Semmi katasztrofa ne jojjon az otthonodra.
Es O megbizta az Angyaljait hogy vigyazzon rad..."

-JoLynne Walz Martinez,Kansas City,Missouri





 
 
0 komment , kategória:  Angyalos történetek  
Levelek angyalokról
  2008-08-19 23:11:52, kedd
 
  Levelek angyalokról

I.

Amikor Minnesotaban megszuletett az elso fiam, egy lyuk volt a sziven.
Amiatt volt igy, hogy az anyjanak tuladagoltak a gygyszert. A kisfiu
nyomban bekekult, amikor vilagra jott. Akkoriban sem mi, sem az orvos
nem tudta meg, mi okozta azt a lyukat, es nagyon aggodtunk. A sziv
kispriccelte magabol a vert. Mindnyajan biztosak voltunk benne, hogy
a baba meg fog halni.
Ugyanazon az ejszakan Buffaloban felriadt az apam: valami konnyeden
nekikoccant az ablaknak. Egy hangot hallott: "Ne aggodj, John redbe
fog jonni!" Az apam nem ertette: egyetlen Johnt ismert, aki a fivere
volt, de az mar meghalt. Egesz ejjel ebren maradt, s a kulonos
suggallaton toprengett.
Meg most sem tudom elmondani anelkul, hogy konybe ne labadjon a semem.
Meg mindig nem aludt, amikor kora reggel felhivtam.
-Unokad szuletett-tudattam vele.-Johnak neveztuk el. De lyuk van a
sziven. Lelegeztetogepre kellett kapcsolni.
-Ne aggodj!-mondta az apam.-Rendbe fog jonni. - Krakogott egyett,
majd hozzatette, hogy most nem magyarazhatja el, honnan tudja, de
nyugodjunk meg. Aztan telefonalt a minnesotai egyetemen annak az orvosnak, akit a legjobb szivspecialistanak tartottak, hogy azonnal
menjen be hozzank a korhazba. Az illeto megvizsgalta a kis Johnt,
atnezte a naplot, es felfedezte a szules alatt beadott ketszeres adag
nyugtatot."Ne aggodjanak-mondta.- A gyerek rendbe fog jonni.
A kisbabak sziveben van egy specialis kis szelep azert, hogy az
atmenet idejen eletben tartsa oket. Hat het mulva eltunik, de addig
keresztularamoltatja a vert az agyon es a sziven, meg ha a testukbe
nem sok jut is belole."
A kisbaba csakhamar meggyogyult.
-Marsch Ward-Washington, D.C.

 
 
0 komment , kategória:  Angyalos történetek  
mese
  2008-08-19 23:09:33, kedd
 
  mese

Őrangyalnövendékek a Szent Anna tónál

Mindenki tudja, hogy a gyerekek már igen korán elkezdik tanulni a világ megismerését; egy kicsit már az óvodában, aztán az iskolában pedig egyre mélyebben. Nincs ez másként odafönt az angyalokkal sem, akik az őrangyalságra készülnek, ők is szinte már a bölcsőben ismerkedni kezdenek a feladatukkal. Ennek az első lépése az, hogy megismerjék a Földet, ahol azok az emberek élnek, akikre nekik majd vigyázniuk kell. Amikor ezek az őrangyalok még olyan aprók, hogy szemmel nem is láthatóak, Isten már akkor tanítani kezdi őket.

Mostanában is született egy csoport ilyen kis őrangyalnak való, az Úr pedig kiült egy felhő tetejére, és lefelé kandikált, hogy a Föld melyik részét ismertesse meg velük.

Amint a felhő haladt, éppen a Szent Anna tó fölött járt, ami egy magas hegyek között megbúvó, egészen kicsi és tiszta vizű tó. Az Úr azt gondolta, hogy ez igazán szép hely. Itt megismerhetik a Földet ezek a kis angyalok. Lenyúlt a felhőről, szakított odalentről egy pitypangot, ami már idős volt, és szürke bóbiták borították a fejét. Odakiáltott a kis őrangyaloknak:

-- Riadó! Mihelyt belefújok a pitypangba, mindenki elkap egy bóbitát, s azzal, mint egy ejtőernyővel leereszkedik a tópartra. Egy egész napotok lesz, nézzetek jól körül. Este, amikor a szél föltámad, ismét kapaszkodjatok a pitypangbóbitába, és a szél visszaröpít ide a felhőre, ahol én kíváncsian várom az élménybeszámolót.

A kisangyalok nagyon örültek, az Úr pedig belefújt a pitypangba. Ott szálltak a levegőben a felhő körül a bóbiták, a kisangyalok ugráltak és elcsíptek egyet-egyet közülük, s csakugyan, mint az ejtőernyősök, leereszkedtek.

Lent pedig a tó partján körbejártak, futkostak, megnéztek füvet, bogarakat, a fák törzsét megtapogatták, csodálkozva, hogy milyen magasra nőttek.

Az egyik kisangyal azonban rossz helyre hullott, bele a tó közepébe. Csak az volt a szerencséje, hogy éppen ott úszkált egy nagy falevél, úgyhogy ennek a hátán kötött ki. Körülnézett, és így szólt magában:

-- Hát ez a Föld nem is olyan nagy. Hármat tudok lépni jobbra, hármat balra, s máris véget ér.

Aztán belenézett a tóba, és látta, hogy a vizében visszatükröződnek a fák.

-- Meg akarom érinteni őket – ébredt föl benne a kíváncsiság, kinyújtotta kezét a vízbe, de nem tudta sem a fák levelét megérinteni, sem a törzsét, csak vizes lett a keze. Csalódottan húzta vissza.

Nem sokkal később egy madárraj repült a tó fölött. Fölfigyelt a képmásukra:

-- Jé, itt valamik repülnek! – ujjongott. -- Nekik már nagy, erős szárnyuk van, nemcsak pitypanggal tudnak szállni, mint én. Megsimogatom a tollukat.

Belenyúlt a tóba, persze megint hiába. Elszontyolodott.

A parton levő angyalok viszont, amikor a madarak ott leszálltak, és a magokat csipegették, odaszaladtak hozzájuk, egész közelről nézték azokat, belefúrták a kezüket a tollaik közé.

-- Hú, milyen pihe-puha! – mondogatták egymásnak.

Aztán teltek az órák, eljött az est, s vele megjelentek a csillagok. Az angyalok nézték a csillagokat az égen, a tó közepére esett angyal is nézte a csillagok visszatükröződését a tóban. A csillagot is meg akarta fogni, hátha ez sikerül, de most sem járt sikerrel.

Föltámadt a szél, és az angyalok visszaemlékeztek az Úr parancsára. Mindegyik a magasba tartotta a kis pitypangbóbitát, a szél pedig sodorni kezdte őket egyre magasabbra. Végül kikötöttek az Úr tenyerén, aki rájuk nézett, látta az arcukon, mennyire fáradtak és elcsigázottak, a zsebébe rejtette őket, s hagyta, hadd aludjanak ott másnap reggelig. Akkor ébresztőt fújt, s megkérdezte tőlük:

-- No, angyalok, hogy tetszett a Föld?

Ők pedig egymás szavába vágva mesélték, hogy milyen szép volt a fű, meg a bogarak, madarakat is láttak, még a tollukat is megsimogatták, a csillagos ég pedig egyenesen lenyűgöző odalentről.

A levélre hullott kisangyal csak annyit mondott hogy az egész Föld nem más, mint káprázat. Mihelyt bármit, amit látunk, meg akarunk érinteni, csupán a kezünk lesz vizes, semmi több. A többi hiába bizonygatta, hogy nem, nem így van, a madarak tényleg vérbeli madarak, a fák valódi fák, a csillagok igazi csillagok, a kisangyal csak rázta a fejét. Neki ugyan beszélhetnek, ő tudja, hogy az egész egy nagy becsapás.

Az Úr meghökkent. -- Mit csináljak én ezzel a kisangyallal? – töprengett.

Álló hétig gondolkodott, aztán, amikor legközelebb dolga akadt a Földön, így szólt a kisangyalhoz:

-- Gyere, ugorj a tenyerembe!
Ő nem kérette magát, már szökkent is. Ekkor ismét lementek a tópartra, ahol az Úr letette őt a fűbe, és azt mondta:
-- Na, most nézz körül!
Ő csodálkozott és álmélkodva mondogatta: -- Hát ezeknek tényleg igazuk volt! Van itt fű, meg madár is, a fák is valóságosak, tényleg nem csak víz a Föld.
A Szent Anna tó csöndes hullámai pedig falevelek százait ringatták a vízparton.

 
 
0 komment , kategória:  Angyalos történetek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3226
  • e Hét: 32793
  • e Hónap: 77865
  • e Év: 2019145
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.