Belépés
korall44.blog.xfree.hu
Én nem adom fel soha, Az élet bármennyire is mostoha! Bakó Istvánné
1944.02.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/17 oldal   Bejegyzések száma: 167 
Az 1956-os forradalom
  2010-10-23 15:53:38, szombat
 
  1956-os forradalom
A Wikipédiából

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tün­te­té­sével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával feje­ződött be Csepelen november 11-én.

Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásához vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi szabadságharca így végül elbukott.

A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A sebesültek száma magyar oldalon 19 226, míg szovjet oldalon 1540 fő volt. A forradalom következményeként kb. negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve.

1957. januártól a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték. A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az ENSZ és a világ közvéleménye egyaránt elítélte. A forradalom leverését követő évtizedekben Magyarországon tilos volt erről az időszakról beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték. 1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének napja és az 1989-es Magyar Köztársaság kikiáltásának napja.

Előzmények
Bővebben: Magyarország 1945-1956 között

Az 1948-1953 között a sztálinista terror volt jellemző: az ÁVO, illetve a belőle önállósított ÁVH kegyetlenkedései, koncepciós perek, az ,,osztályidegen elemek" gulag-szerű táborokba történő deportálása, kivégzése gyakori esemény volt. Az országban mindent behálózó és ellenőrzése alatt tartó rendőrállam épült ki 28 000 fős államvédelmi rendőrséggel és kb. 40 000 besúgóval. Mindehhez járult Rákosi Mátyás és Sztálin személyi kultusza, az erőltetett kolhozosítás, a nehéz- és a hadiipar gazdaságtalan fejlesztése, az ezek miatt növekvő szegénység. 1953-ban meghalt Sztálin, és az új szovjet vezetés utasítására Rákosi lemondott a miniszterelnöki tisztségről. Az új miniszterelnök a szövetkezetesítés ellenzése miatt 1949-ben a pártvezetésből kizárt agrárszakember, Nagy Imre lett. Nagy Imre reformelképzelései első lépéseként amnesztiát hirdetett, októberben pedig, ígéretéhez híven, felszámolta az internálótáborokat, véget vetett az ÁVH önállóságának, a könnyű- és élelmiszeripar javára módosított a támogatások rendszerén, a parasztságot sújtó terheket mérsékelte, béremeléseket és árcsökkentéseket hajtott végre. Az életszínvonal érezhetően emelkedni kezdett. 1954-ben újabb reformjai keretében többek között demokratikusabbá tette a közéletet. Létrehozták a Hazafias Népfrontot, azzal a céllal, hogy az a véleményalkotás szabad fórumává váljon. A reformokat támogató baloldali értelmiségiekből pedig újjáalakulhatott a hosszú ideje betiltott Petőfi Kör is, amely a továbbiakban nagy társadalmi befolyásra tett szert.

A reformok folytatására azonban nem jutott idő, mivel Rákosi és hívei csak a visszarendeződés lehetőségére vártak. Csoportjuknak pozíciói még mindig erősek voltak, hiszen az ő embereik ültek az államigazgatásban és a pártszervezetekben, egy ideig azonban nem mertek a Moszkva támogatását élvező miniszterelnök ellen cselekedni. Végül 1955 januárjában Rákosi kihasználta az NSZK NATO-taggá válása miatti szovjet külpolitikai váltást, és elérte, hogy Moszkvába rendeljék riválisát, ahol Nagy Imre - általános megrökönyödésre - nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni. Ettől függetlenül a márciusi pártvezetőségi ülés elmarasztalta a miniszterelnököt, akitől tavasszal minden tisztséget elvettek, sőt év végén még MDP (Magyar Dolgozók Pártja)-tagságát is megszüntették.

Az új miniszterelnök Rákosi egyik híve, Hegedüs András lett, azonban az enyhülés légköréhez szokott közélet - elsősorban az értelmiségi Petőfi Kör - és a kiszabadult párton belüli belső ellenzék miatt nem lehetett már visszaállítani a sztálinizmust az országban. Rákosi helyzetét az is nehezítette, hogy Hruscsov békülni kezdett Titóval, amivel a Rajk-per jogosságát kérdőjelezte meg, és az, hogy az SZKP XX. kongresszusa 1956 februárjában elítélte a sztálinista diktatúrát. Márciusban Rákosi beismerte, hogy Rajk László ügye provokáción alapult, és az ÁVH letartóztatott vezetőire hárított minden felelősséget. Májusban már be kellett ismernie, hogy neki is szerepe volt a bűnök elkövetésében, egyúttal az ellenállást a Petőfi Kör betiltásával próbálta letörni, ám hiába: az MDP vezetőségi ülésére érkező Anasztasz Mikojan közölte Rákosival, hogy le kell mondania párttitkári tisztségéről, amit ő meg is tett. Utóda a szintén sztálini vonalat követő Gerő Ernő lett, azaz lényegi változás nem történt.

1955-ben a Szovjet Hadsereg kivonult Ausztria általa megszállt övezeteiből. Az osztrák államszerződés megkötése és az ezt követő kiürítés Magyarországon is azt a reményt keltette, hogy a szovjet megszállók hamarosan kivonulnak innen is, erre azonban nem került sor.

1956 júniusának végén a lengyelországi Poznań városában munkásfelkelés tört ki, amit ugyan a kormányerők vérbe fojtottak, de a megingott hatalmú sztálinista pártvezetést leváltották, és az addig mellőzött Władysław Gomułka lett a lengyel kommunista párt új vezetője. Gomułka Moszkva ellenében Nagy Imre magyarországi reformjainak mintájára a diktatúrát enyhítő demokratikus reformok bevezetését kezdte meg Lengyelországban.

Az 1956. októberi forradalmi helyzet
A helyzetre az újjáalakult Petőfi Körben és a Magyar Írók Szövetségében tömörülő értelmiség egyre nyíltabb politizálással reagált: Nagy Imre visszatérését követelték és bírálták Gerő Ernőt. Október 6-án Rajk László és három kivégzett társa újratemetésén 200 000 fő jelent meg, és a diákság a Batthyány-örökmécsesnél tüntetett. Este G. B. Shaw Szent Johannájának szegedi bemutatóján a közönség szintén a fennálló rend ellen tüntetett. Az elkövetkező hetekben országszerte egyre erőteljesebbé vált az ellenzék sajtóbeli szereplése, és a diákok is folytatták a szervezkedést. Október 16-án Szegeden újjáalakult Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége (MEFESZ), az első, kommunistáktól független ifjúsági szervezet. Október 17-től Budapest, Sopron, Pécs és Miskolc szervezkedő egyetemi hallgatói is csatlakoztak a MEFESZ-hez. A szegedi diákok október 20-i gyűlésükön pontokba foglalták demokratikus követeléseiket.




A Műegyetem, az egyik hely, ahonnan a fővárosi forradalom elindult

Gomułka lengyelországi reformjaira Moszkva fegyveres beavatkozással fenyegetőzött, mire október 19-én számos lengyel városban szovjetellenes tüntetések kezdődtek. A magyarországi reformellenzék a lengyelországi tüntetőkkel rokonszenvezett, és a diákszervezkedés is felgyorsult az egész országban. Október 22-én a különböző egyetemek küldötteiket a Budapesti Műszaki Egyetemre irányították, ahol egy nagygyűlés zajlott le. Az egyetemisták itt elhatározták, hogy másnap délután három órára a lengyel néppel szimpatizáló tüntetést hirdetnek Budapesten. A demonstráció helyszíneként a lengyel-magyar barátságot jelképező Bem József szobrát jelölték meg. A diákgyűlés elfogadta az egyetemisták híres 16 pontos követeléseit is, amelyek már független, demokratikus Magyarország-képükkel jócskán túlmutattak a pártellenzék antisztálinista elképzelésein. A felhívás első pontja a szovjet csapatok kivonását szorgalmazta. Este a diákok képviselői megpróbálták beolvastatni a rokonszenvtüntetés hírét és a 16 pontot a Magyar Rádióban, az utóbbit azonban a rádió vezetői megtagadták.

A forradalom kitörése, október 23.
Kevéssé ismert tény, hogy a forradalom nem Budapesten kezdődött el és nem is a fővárosban hullott először vér, hanem Debrecenben. Október 23-án reggel debreceni diákok többezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt. A diákok innen jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve, nyolcas sorokban a belvárosi pártszékházhoz vonultak, hogy az egyetemi ifjúság húsz pontos követelését kinyomtassák. A pártvezetés tárgyalt a diákok küldöttségével, majd Görbe János az épület erkélyéről elszavalta Petőfi Sándor Még kér a nép című versét.

A budapesti tömegtüntetés
Bővebben: Az 1956. október 23-i budapesti tüntetés

Október 23-án reggeltől a diákok által meghirdetett tüntetés engedélyezése körül óriási zűrzavar alakult ki a fővárosban. Reggel a rádió és a legnagyobb számú napilap, a Szabad Nép tényként adta hírül a demonstrációt. A felhíváshoz az Írószövetség, a Petőfi Kör, a párt ifjúsági szervezete, a DISZ, és számos más szervezet csatlakozott. Az MDP vezetése hosszas vita után betiltotta a tüntetést, majd kettő óra körül mégis engedélyezték, mindkét döntést beolvasva a Kossuth Rádióban. Sőt, ezt követően a párt vezetői a párt budapesti tagjait is felszólította a részvételre, hogy az eseményeket legalább mederben tarthassák. Ugyanakkor a város valamennyi stratégiai pontján mozgósították az ÁVH erőit.




A Bem-szobor

Három órakor a Bem-szobor talapzatán állva Veres Péter, a Magyar Írók Szövetsége elnöke felolvasta a szervezet kiáltványát a tömegnek, a diákok pedig a tizenhat pontot. Ezután Zbigniew Herbert lengyel író is köszöntőt mondott, majd Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti Dalt. A diákok megkoszorúzták a szobrot; a tüntetők létszáma ekkor már kb. 50 000 fő lehetett, és a tömegnek igazából nem volt vezetője. Valaki kivágta egy nemzeti színű zászló közepéből a szovjet mintájú címert, amit hamarosan minden zászlóval megtettek. A tüntetés a beszédek elhangzása után nem oszlott fel, hanem egyesek javaslatára a menet a Margit hídon át a Parlamenthez vonult meghallgatni Nagy Imrét. 18 órára a Kossuth téren és a környező utcákban kb. 200 000 ember gyűlt össze. A demonstráció szenvedélyektől fűtött, de békés volt. Végül este kilenc órakor Nagy Imre megjelent a Parlament ablakában, reformokat ígért, és hazatérésre szólította fel az embereket.

A tüntetés ideje alatt Gerő Ernő pártfőtitkár és köre riadóztatta a budapesti és a környékbeli katonai egységeket. Gerő telefonon katonai segítséget kért Hruscsovtól. Este nyolc órakor a Kossuth Rádió közvetítette a pártfőtitkár beszédét, amelyben sovinisztának, nacionalistának és antiszemitának nevezte a tüntetést, önmagát a reformok képviselőjének nyilvánította, addigi politikáját helyesnek ítélte és a tüntetők minden követelésétől elzárkózott.

Este hat óra körül a Dózsa György úti Sztálin-szobornál is tömeg gyűlt össze a tizenhat pont egyik követelése, a szobor eltávolítása céljából. A tüntetők a Himnusz éneklése mellett fél tíz körül végül ledöntötték a 10 méter magas és csaknem 6 tonna súlyú szobrot.

Események országszerte
Bővebben: Az 1956-os forradalom Budapesten kívüli eseményei

A Debreceni Egyetemen október 23-án délután ötkor folytatódott a tanácskozás, majd a diákok hat óra körül ismét a városközpontba vonultak, de most már a város lakossága is folyamatosan csatlakozott hozzájuk. Ekkor a megyei rendőrkapitányság Kossuth utcai székházából az ÁVH katonái figyelmeztetés nélkül lőni kezdték a békés tüntetőket, mire az emberek menekülni kezdtek és a tüntetés feloszlott. A sortűznek két halottja és számos sebesültje volt.

A miskolci DIMÁVAG Gépgyár dolgozói elkészítették a borsodi munkások követeléseinek 21 pontját, és megalakították a demokratikus Munkásszervező Bizottságot, a Miskolci Egyetemen pedig megalakult a független Diákparlament.

A Magyar Rádió ostroma
Nagy Imre Kossuth téri szereplése általános csalódást okozott, Gerő Ernő azt megelőző rádióbeszéde pedig hatalmas felzúdulást keltett a budapesti tüntetőkben. A tömeg egy része ezért felháborodásában a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete elé vonult. Itt azonban felfegyverzett ÁVH-s egységek fogadták őket. Miután sem könnygázzal, sem tűzoltófecskendőkkel nem tudták a rohamosan növekvő emberáradatot feloszlatni, a rádió vezetése a tömeg rendelkezésére bocsátott egy felvevőkocsit, hogy a tizenhat pontot beolvashassák. Azonban hamarosan kiderült, hogy becsapásról van szó, mivel az elhangzottakból semmit nem közvetítettek. A tüntetők ezért a felvevőkocsival betörték az épület kapuját. A rádió vezetése ezután hajlandó volt fogadni egy tárgyalóküldöttséget, akiket azonban úgy tűnt, hogy odabent letartóztattak. Az összegyűlt tömegben egyre inkább elszabadultak az indulatok. A híradóezred katonái megpróbálták a Múzeum körútig szorítani a tömeget szuronyt szegezve rájuk. Ekkor azonban két, erősítésként érkezett harckocsi tévedésből áttörte a kordont, és nyomukban a tömeg újra a főbejárathoz nyomult. Ekkor a sötétben a katonák lövöldözni kezdtek a levegőbe, amit az épületben levő ÁVH-katonák támadásként értelmeztek és tüzet nyitottak a tömegre. Egy katonatiszt meghalt és két tüntető megsebesült. Az ÁVH egy mentőautóban megpróbált lőszer- és fegyverutánpótlást bejuttatni az épületbe, de a tüntetők leleplezték és megakadályozták az akciót. A rádióhoz kivezényelt katonák közül erre egyre többen átálltak a tüntetők pártjára, illetve átadták fegyverüket, a sapkájukról pedig letépték a vörös csillagot. A tüntetők között ezenkívül több gyári munkás is fegyvert osztogatott, amelyeket az időközben feltört budapesti fegyverraktárakból szereztek. Két órával a véletlen incidens után a lövöldözés kiújult, és ezzel kezdetét vette a budapestiek fegyveres felkelése. A felkelők hajnalra elfoglalták a Rádió épületét. Az ottani stúdiók azonban addigra már használhatatlanná váltak, mivel a pártvezetőség lekapcsoltatta őket a rádióadóról, és a pártközpontban rendeztek be ideiglenes stúdiót.

Budapesti események, október 24-31.
A fegyveres felkelés kezdete
Október 24-én hajnalban a szovjet honvédelmi miniszter, Georgij Zsukov parancsára a szovjet csapatok bevonultak Budapestre. Szovjet harckocsik sorakoztak fel az Országház körül, valamint a hídfőknél és a legfontosabb útkereszteződéseknél. A felfegyverzett forradalmárok válaszul a város több pontján barikádokat emeltek, és megkezdődtek az utcai harcok. A magyar rádió az Akadémia utcai pártközpontban berendezett stúdióból ugyanakkor folyamatosan ismételte az előző esti véleményt: fasiszta, reakciós elemek támadást intéztek a középületek ellen. Ezalatt az MDP vezetősége megerősítette pártfőtitkári pozíciójában Gerő Ernőt, és a forradalom leverésére katonai bizottság alakult, amely együttműködésről állapodott meg a székesfehérvári különleges szovjet hadtesttel. Ugyanakkor azonban a nép által követelt kormányfőváltást is végrehajtották: a kormány ülésén Hegedüs Andrást leváltották és Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnökké. (Lásd: Második Nagy Imre-kormány!)

Nagy Imre legelőször is betiltotta a gyülekezéseket, valamint kijárási tilalmat és statáriumot rendelt el, majd délben miniszterelnöki rádióbeszédet mondott. A felkelőket a harcok beszüntetésére szólította fel, és ígéretet tett az 1954-ben félbeszakadt politikai reformok folytatására. Ennek ellenére egész nap folytatódott a fegyveres ellenállási csoportok kialakulása a város különböző pontjain: Csillaghegyen, a Baross téren, a Corvin köznél (corvinisták), a VIII. és IX. kerület déli részén, a Tompa utcában és a Berzenczey utcában. A felkelők a Bem laktanyából és a Timót utcai fegyverraktárból nagy mennyiségű fegyvert zsákmányoltak és az önkéntes jelentkezők ezreit fegyverezték fel.




A kis szabadságharcos szobra a Corvin közben

A fegyveres ellenállók sikerrel folytatták a harcot a megszállókkal szemben, és egymás után tették ártalmatlanná a szovjet harckocsikat, fogságba ejtve legénységüket. Az évek óta Magyarországon élő szovjet katonák számos esetben nyíltan barátkoztak a felkelőkkel, akik gyakran meggyőzték őket a forradalom tisztaságáról.

Délután az ÁVH-s őrök a Szabad Nép székházában fegyvertelen tüntetőket lőttek agyon és a holttesteket éppen akkor vitték ki az épületből, amikor egy csoport felfegyverzett forradalmár érkezett oda. Ettől kezdve a felkelők dühe a szovjet katonákról az ÁVH ellen fordult. A felkelők hamarosan elfoglalták az Athaeneum Nyomdát, és megkezdődött a röpcédulák gyártása. A nap folyamán az SZKP KB-küldöttségeként Anasztasz Mikojan és Mihail Szuszlov megérkeztek Budapestre azzal a moszkvai utasítással, hogy a pártfőtitkári tisztségbe Gerő helyére azonnal Kádár Jánost kell kinevezni. Este nyolc órakor Kádár már a rádióban is beszélt, és az eseményeket Gerőhöz hasonlóan ellenforradalmi felkelésnek nevezte.

A Kossuth téri mészárlás és hatása
Bővebben: Sortűz a Parlamentnél 1956-ban

Október 25-én hajnalra a szovjet csapatok visszafoglalták a Rádió épületét, majd reggel hat órakor a rádió beolvasta a kormány közleményét, mely szerint ,,az ellenforradalmi puccskísérletet felszámolták". A hírek hatására a délelőtt folyamán fegyvertelen tüntetők tömege gyűlt össze Budapest több pontján: a Deák téren, a Bartók Béla úton, az Amerikai úton, az Astoria Szállónál. A tüntetési menetek az Országház elé, a Kossuth térre vonultak, ahol Nagy Imre megjelenését követelték. Közben az Astoriánál és máshol a várost ellenőrző szovjet harckocsik legénysége nyíltan a tüntetőkkel barátkozott, majd több szovjet harckocsi a tüntetők mellé állt és az embertömeggel együtt a Kossuth térre érkezett, ahol már számos szovjet harckocsi állomásozott egy napja. Délelőtt 11 óra körül mintegy 5000 békés tüntető gyűlt össze az Országház előtt. Ekkor a Földművelésügyi Minisztérium, illetve a tér körüli más épületek tetejéről az ÁVH mesterlövészei tüzet nyitottak a tüntetőkre. Erre a szovjet harckocsik egyik része is a tömeg közé lőtt, míg a forradalomhoz pártolt másik részük a háztetőkön megbújó orvlövészekre tüzelt. A tömeg csak nehezen tudott a térről elmenekülni. A vérengzésnek 61 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje volt.




Lyukas zászló a mai Kossuth téren

A Kossuth téri tömegmészárlás végleg a fegyveres forradalom felé sodorta az eseményeket, ami hamarosan a kormány bukásához vezetett. A Corvin közi felkelők újult erővel lendültek támadásba a szovjet csapatok és az ÁVH egységei ellen. A vérengzést követően a pártvezetés Gerőt végre menesztette, és Kádár Jánost nevezték ki pártfőtitkárrá. Délután három óra után Kádár János és Nagy Imre beszéltek a rádióban. Kádár a népet az ellenforradalmárokkal szembeni fellépésre szólította fel, az október 23-i békés tüntetés céljait azonban becsületesnek nevezte. Nagy Imre szintén a szocialista rend megdöntésére irányuló fegyveres ellenforradalomról beszélt, a felkelőket a büntetlenség ígérete mellett ismét fegyverletételre szólította fel, és bejelentette, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdeményez a szovjet haderők Magyarországról való kivonásáról,
közben Maléter Pál a kormány képviselőjeként utasítást kapott a rend tárgyalás útján történő helyreállítására, és estére sikerült fegyverszünetet kötnie a Corvin közi felkelőkkel, akik a Kilián laktanyába húzódtak vissza. A nap folyamán sorra alakultak az egyetemeken és főiskolákon forradalmi diákbizottságok, a gyárakban munkástanácsok.

Az MDP vezetősége október 26-án is szünet nélkül ülésezett. A katonai bizottság tagjai a felkelés könyörtelen leverését követelték, Losonczy Géza és Donáth Ferenc viszont forradalomról beszéltek és sürgették a tárgyalást a felkelőkkel. A Széna téren, a Móricz Zsigmond körtéren és a Thököly út-Dózsa György út kereszteződésében eközben új fegyveres csoportok alakultak, amelyek elsősorban Molotov-koktélok bevetésével sikeresen küzdöttek a szovjet harckocsik ellen a város szűk utcáiban. Este fél hatkor a kormány amnesztiát hirdetett, amely valamennyi olyan felkelőre vonatkozott, aki 22 óráig leteszi a fegyvert. A hitelét vesztett kormány felhívása hatástalannak bizonyult.

A forradalom győzelme
A fegyveres felkelés sikere és gyors terjedése, valamint Gerő és Hegedüs bukása meglepte és először összezavarta a politikai vezetés tagjait. Az egyetlen politikus, aki a közvélemény és a szovjet vezetés szemében is hiteles maradt, Nagy Imre volt. Nagy Imre és támogatóinak csoportja végül hosszas mérlegelés után arra az álláspontra jutottak, hogy nem ellenforradalomról, hanem a szocializmus mellett álló népfelkelésről van szó. Október 27-én délelőtt Nagy Imre új kormányt alakított, amelyben az MDP reformkommunista tagjai mellett helyet kapott a Kisgazdapárt két volt vezetője, Tildy Zoltán és Kovács Béla is. Az új kormány azonnali tűzszünetet és a nép követeléseinek megfelelő gyökeres politikai irányváltást határozott el. Éjszaka Nagy és Kádár a szovjet nagykövetségen hosszan tárgyalt Mikojannal és Szuszlovval arról, hogy a tűzszünet érdekében vonják ki a szovjet harckocsikat a fővárosból. Nagy Imre erőteljes fellépése nyomán végül az MDP politikai bizottságának ülése is jóváhagyta a kormány döntéseit a tűzszünetről, az események forradalomként való értelmezéséről és a felkelők követeléseinek részleges elfogadásáról.

Október 28-án reggel a szovjetek az éjszakai megállapodás ellenére támadást indítottak a Corvin köznél. A Kilián laktanyában lévő Maléter Pál ezredes és katonái, valamint a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola odavezényelt százada viszont megtagadták a részvételt a felkelők elleni támadásban. A felkelők sorra semmisítették meg a szovjet harckocsikat. Kemény ellenállásuk miatt végül a felkelők elleni utolsó nagy szovjet támadás is kudarcba fulladt, és a támadók visszavonultak. Délben a kormány kihirdette a tűzszünetet és a felkelés követeléseinek elfogadását. A Parlamentben megalakult és ülést tartott az új kormány. A tűzszünet kihirdetése után a corvinisták fegyverszünetet kötöttek Maléterrel, aki a kormánycsapataival ezután átállt a felkelők oldalára.



Kossuth-címer
Nagy Imre este fél hat körül rádióbeszédben jelentette be az új kormány megalakulását, az általános amnesztiát a felkelés résztvevői számára, a szovjet csapatok kivonását Budapestről, az ÁVH feloszlatását, a Kossuth-címer bevezetését és március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, valamint hogy az új kormány már nem ellenforradalomként, hanem nemzeti demokratikus mozgalomként értékeli a történteket. Este tízkor a rádióban közleményben szólították fel a fiatalokat az alakuló nemzetőrséghez való csatlakozásra, és felfüggesztették a kijárási tilalmat. Éjjel Gerő, Hegedüs és jó néhány további sztálinista pártvezető családjukkal együtt repülőgépen Moszkvába menekültek. Október 28-án gyakorlatilag győzött a forradalom.

Október 29-én a rendőrség, a katonaság és a felkelők vezetői megtárgyalták a fegyverszünet részleteit. Janza Károly parancsot adott forradalmi katonatanácsok alakítására. A nap során a főváros számos intézményében forradalmi bizottságok alakultak. Tovább folyt a kormány által felállított nemzetőrség szervezése is, amelyet a rendőrség és a hadsereg mellett működő harmadik fegyveres alakulatként képzeltek el a forradalom vívmányainak megvédésére, a közrend biztosítására, illetve a fegyveres felkelők szervezett keretek közé illesztésére. Másnapra a harcok végleg elcsitultak, a szovjet csapatok zöme elhagyta Budapestet és visszavonultak a vidéki laktanyákba.

A Köztársaság téri csata
Bővebben: Köztársaság téri csata

Október 30-án reggel a Köztársaság téren, az MDP budapesti bizottságának épülete előtt harcok kezdődtek. A konfliktus oka az volt, hogy a pártház védelmére kirendelt 46 ÁVH-s katona annak ellenére az épületben maradt, hogy Nagy Imre kormánya 28-án feloszlatta a szervezetet, amely így illegális fegyveres csoportnak minősült. A helyzetet súlyosbította, hogy az ÁVH-sok rendkívül provokatívan viselkedtek és a téren átvonuló nemzetőrökre, illetve fegyvertelen járókelőkre rálőttek, sőt többüket elfogták és az épületbe vitték. Az a hír is elterjedt, hogy föld alatti börtöneikben kínozzák őket. Ezért reggel egy nemzetőrcsapat hatolt be az épület előterébe, hogy megtudakolják, kik tartózkodnak odabent. A nemzetőröket azonban lövésekkel fogadták, sőt egy kézigránát is robbant, mire kimenekültek. Az ÁVH-sok ezzel az érvényben lévő tűzszünetet is felrúgták. A történtek miatt délelőtt a nemzetőrök, katonák és rendőrök spontán szerveződő csoportjai a tér bokrai és fái fedezékéből megkezdték a pártház ostromát, azonban a védők az ablakokból távcsöves puskáikkal zúdítottak rájuk folyamatos tüzet. Az ostromlóknak a tér bokrai csak gyenge fedezéket nyújtottak, az épület felé rohanva pedig könnyű célpontot jelentettek a mesterlövészeknek, ezért igen sok volt a halottjuk és sebesültjük. Amikor a földön fekvő sebesültek elszállítására mentősök érkeztek a helyszínre, az ÁVH-sok agyonlőtték őket is. Kora délután a pártház védelmére odarendelt magyar honvédségi harckocsik jelentek meg, ezek azonban magát az épületet lőtték szét. Ekkor Mező Imre, a védők parancsnoka és két másik katonatiszt fehér zászlóval kijött az épületből, azonban valahonnan tűz zúdult rájuk, és sebesülten mindhárman elterültek a földön. Az ostromlók ezután behatoltak az épületbe, és az ellenálló ÁVH-s katonákat tűzharc után elfogták, míg a védők nagyobb része és az épületben megbújó belügyi és pártvezetők a szomszédos házak udvarán át elmenekültek.

A pártház elfoglalását követően az épület előtt összegyűlt fegyveres civilek egy kisebb csoportja bosszút követelt. Amikor az elfogott ÁVH-sokat az épületből kivezették, akkor ez az agresszív csoport kilenc ÁVH-s kiskatonát a falhoz állítva kivégzett, holttestüket pedig a pártház előtt brutálisan meggyalázták - amit külföldi fotóriporterek meg is örökítettek. (Ezt az eseményt később a Kádár-rendszer az ,,ellenforradalommal" szembeni propaganda egyik fő elemeként használta fel.) A kegyetlenkedést a nemzetőrök és a helyszínre érkező corvinisták fékezték meg, Mező Imre és a többi elfogott ÁVH-s életét megmentve. A pártház védői közül kb. húsz személy vesztette életét, és az ostromlók halottainak száma is körülbelül ennyi lehetett.

A többpártrendszer bevezetése és a szovjet kivonulás
A korábban betiltott politikai pártok, például a Független Kisgazdapárt (FKGP), a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Nemzeti Parasztpárt (NPP) újra megkezdhették működésüket, hogy az ország koalíciós kormányzásában való részvételre felkészüljenek. A gyors változások és a rövid idő miatt a nemzeti kormány nem tudta pontosan tisztázni politikai céljait, amelyeket a közvélemény is erőteljesen befolyásolt. Az újságok vezércikkei hangsúlyozták, hogy Magyarországnak semleges, többpártrendszerű szocialista demokráciának kell lennie.

Október 30-án délután végül Nagy Imre bejelentette az egypártrendszer megszűnését és a szabad választások előkészítését. Ezenkívül bejelentette, hogy a felkelőket bevonják az új karhatalom szervezésébe, eltörlik a parasztságot sújtó begyűjtési rendszert, és tárgyalásokat kezdenek a szovjet csapatok teljes kivonásáról. A kormányzáshoz egy szűkebb, az 1945-ös koalíciós pártokat tömörítő ideiglenes Nemzeti Kormányt állítottak fel. Ennek tagjai Nagy Imre, Losonczy Géza, Kádár János (MDP), Tildy Zoltán, Kovács Béla (FKGP) és Erdei Ferenc (NPP) voltak. A szociáldemokraták számára fenntartott helyet Kéthly Anna és az újjáalakult SZDP többi vezetője vonakodása miatt egyelőre nem töltötték be, Nagy Imre azonban velük is tárgyalást folytatott a széles nemzeti egységkormány létrehozásáról.

Nagy Imre tárgyalt a fegyveres felkelők vezetőivel is, és megállapodott velük az új nemzeti karhatalomban való részvételükről. Ennek megszervezésével a kormány Király Béla volt tábornokot bízta meg, aki ezekben a napokban szabadult a börtönből, mivel a forradalom előtt politikai fogolyként életfogytiglani büntetését töltötte. Másnap a fegyveres erők vezetői közös ülést tartottak a Kilián laktanyában. Az ülésen úgy döntöttek, hogy a Nemzetőrség válik a hadsereget, a rendőrséget, a felkelők csoportjait és a nemzetőröket egyesítő egységes karhatalommá, és hogy a Király Béla vezetésével létrehozott irányító szervben, a Forradalmi Karhatalmi Bizottságban a felkelőcsoportok és a katonatanácsok küldöttei közösen vesznek részt. A Honvédelmi Minisztériumban ezután összeállították az új katonai vezetés követeléseit, többek között a szovjet csapatoknak az ország egész területéről való kivonásáról és a Varsói Szerződés felmondásáról.

Október 31-én a média hírül adta a leginkább várt hírt: a szovjet kormány határozatot hozott csapatainak Magyarországról történő kivonásáról! Nagy Imre kora délután beszédet mondott a Kossuth téren, amelyben bejelentette, hogy tárgyalások kezdődtek az országnak a Varsói Szerződésből való kilépéséről és hogy október 23-a nemzeti ünnep lesz.

A nap során az MDP elnöksége kimondta a párt feloszlatását, és helyette megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt. A négy nagy párt mellett sorra alakultak különböző kisebb politikai pártok is, mint a Keresztény Demokrata Néppárt, a Magyar Forradalmárok Pártja és a Parasztszövetség. A Nemzeti Parasztpárt ugyanakkor Petőfi Pártra változtatta a nevét, vezetőségi tagjai pedig a legnagyobb kortárs írók lettek: Bibó István, Féja Géza, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Kodolányi János, Németh László, Remenyik Zsigmond, Sinka István, Szabó Lőrinc, Tamási Áron.

A forradalom győzelme során a börtönökből kiengedték a politikai rabokat, köztük a legfontosabb személyt, Mindszenty József bíborost is, akit az új kormány hivatalosan is rehabilitált. A Magyar Katolikus Egyház vezetőjének október 31-i útja Rétságról Budapestre valóságos diadalmenet volt. A falvakban és a városokban, amelyeken átvonult, harangzúgás és virágeső fogadta. Újpesten akkora munkástömeg várta és köszöntötte, hogy az autó, amelyen ült, csak lépésben tudott előbbre jutni. A Magyar Forradalmárok Pártja a Rákóczi téren rendezett tüntetésén Mindszenty-kormányt követelt. Ugyanezen a napon Ordass Lajos korábban bebörtönzött evangélikus püspök is újra átvette hivatalát.

Országos események, október 24-31.
Bővebben: Az 1956-os forradalom Budapesten kívüli eseményei

A budapesti eseményekkel egyidejűleg az ország nagyobb városaiban és kisebb településein is tüntetéseket, népgyűléseket tartottak, többek között Békéscsabán, Dunapentelén, Dunaszekcsőn, Esztergomban, Gyöngyösön, Győrött, Gyulán, Kaposvárott, Keszthelyen, Komáromban, Komlón, Miskolcon, Mohácson, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Oroszlányban, Ózdon, Pakson, Pápán, Pécsett, Salgótarjánban, Siófokon, Sopronban, Szegeden, Szekszárdon, Szentesen, Szigetváron, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Vácott és Veszprémben. Vidéken is követelték a budapesti egyetemisták 16 pontjában foglaltak végrehajtását és a földek visszaadását. Az országban sok helyen elzavarták a korábbi vezetőket, ledöntötték a szovjet emlékműveket, leverték a vörös csillagokat, a helyi tanácsok irodáiból kidobálták és elégették a begyűjtési íveket.

A hatalom azonban akárcsak Debrecenben és Budapesten, sok más településen is erőszakkal próbálta elfojtani a forradalmat. Október 24-én Székesfehérváron a városháza előtt a békés tüntetőkre a szovjet katonák sortüzet adtak le, hatan életüket vesztették. Október 26-án és 27-én az ÁVH-s katonák fegyvertelen tüntetőkre nyitottak tüzet Bajon, Berzencén, Gödöllőn, Győrött, Kalocsán, Kiskunhalason, Kecelen, Kecskeméten (3 halott), Miskolcon, Nagykanizsán, Örkényben, Sopronban, Szegeden, Tatán, Várpalotán és Zalaegerszegen. A mosonmagyaróvári sortűznek 52 halottja és 86 sebesültje volt, az esztergomi vérengzésben 15 tüntető halt meg és legalább ötvenen megsebesültek. Tiszakécskén vadászgépről lőtték a felvonulókat (17 halott és 110 sebesült). 1956. október 29-ig a békés tüntetők ellen összesen 61 sortűzre került sor az országban. A több száz halott és sebesült között számos asszony és gyerek is volt, és az áldozatok zöme hátulról szenvedte el sebesüléseit.

Az október 23-i gyilkos sortűzre a debreceni lakosság általános politikai sztrájkkal válaszolt. Ennek eredményeként október 26-án a pártvezetés meghátrált és a polgárok demokratikusan választott képviselői vették át a város irányítását. 26-ától máshol is sorra alakultak a városi forradalmi bizottságok, nemzeti tanácsok, munkástanácsok, így például Baján, Békéscsabán, Egerben, Esztergomban, Győrött, Gyulán, Kaposváron, Komlón, Miskolcon, Nyíregyházán, Sopronban, Szekszárdon, Székesfehérvárott, Szolnokon, Tatabányán és Zalaegerszegen. Máshol súlyos harcok robbantak ki a felkelők és az ÁVH között, mint Dunapentelén, Kecskeméten, Nyíregyházán, Tatán és Várpalotán. A rendőrök számos helyen a forradalmárok mellé álltak az ÁVH-val szemben. A felkelők mindenütt kiszabadították a börtönökben és munkatáborokban raboskodó politikai elítéltek ezreit. Lőkösházán és Battonyán a lakosság felszedte a vasúti síneket, hogy megakadályozzák az újabb szovjet csapatok beszállítását. Mind több városban jöttek létre új független újságok és rádióállomások, mint a Szabad Győr Rádió és a Szabad Debrecen Rádió. Október 30-án valamennyi forradalmi bizottságot és munkástanácsot elismerte a Nemzeti Kormány, mint a települések, illetve a gyárak és bányák szabadon, demokratikusan választott új döntéshozó szerveit. A munkástanácsok elismerésével az üzemek és bányák valódi dolgozói tulajdonba kerültek, ami történelmileg is egyedülálló tett volt.

A forradalom nemzetközi visszhangja
Bővebben: Az 1956-os forradalom nemzetközi visszhangja

A magyar forradalom hírére a nyugati országok számos városában szovjetellenes jelszavakkal vonultak ki a diákok az utcákra és a szovjet követségek elé. XII. Piusz pápa a világ katolikusait imára szólította a felkelés győzelméért. Számos nyugati országból érkezett vér, gyógyszer és élelmiszer a Magyar Vöröskereszt számára.




A varsói tüntetés helyszíne

Varsóban október 24-én több százezres nagygyűlésre került sor a magyar forradalom mellett, ami az 1956. októberi lengyelországi tüntetéssorozat igazi csúcspontját és egyben lezárását is jelentette. A lengyel napilapok nagy terjedelemben és objektíven számoltak be a magyarországi eseményekről. Gomułka és az új lengyel reformista pártvezetés is szövetségest látott Nagy Imre kormányában. Október 28-án a Lengyel Munkáspárt (LEMP) nyilvános üzenetet intézett a magyar nemzethez, amelyben üdvözölték a magyar forradalmat. Ezzel mintegy ,,felhatalmazták" a lengyel társadalmat a magyarok melletti szolidaritási mozgalomra, ami egyben levezető csatornaként is szolgált az októberi tüntetéssorozat által kiváltott érzelmeknek. Az október 28-tól Budapestre érkező lengyel vér- és segélyszállítmányok a legnagyobb mértékű külföldi segítséget jelentették a magyar forradalom napjaiban.




A kolozsvári Bolyai Egyetem

Október 30-án a román egyetemisták mintegy 2500 diák részvételével nagygyűlést tartottak a temesvári Műegyetemen, ahol a szolidaritásukat fejezték ki a magyar forradalommal, a szovjet csapatok kivonását és demokratikus reformokat követeltek. A hadsereg és a Securitate azonban bekerítette a diákokat, majd valamennyiüket gyűjtőtáborba hurcolták. November 1-jén, halottak napján a kolozsvári magyar Bolyai Egyetem hallgatói a Házsongárdi Temetőben tartottak tömeges rokonszenvtüntetést a magyar forradalom mellett. Megemlékező beszédet mondtak, egy diák elszavalta Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versét, majd elénekelték a Himnuszt. Sok résztvevő nemzeti színű kokárdát és gyászszalagot tűzött ki. A bukaresti egyetemisták november 4-én próbáltak tömegtüntetést szervezni, de a szervezőket letartóztatták.

Eisenhower amerikai elnök október 31-i elnökválasztási televíziós és rádióbeszédében a magyar nép iránti csodálatának adott hangot. Ugyanebben a beszédben azonban azt is kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének és nem fog katonai segítséget nyújtani a magyaroknak. Ezzel Moszkva gyakorlatilag megkapta a jóváhagyást az invázióra.

Az Amerikai Egyesült Államok finanszírozásával működtetett Szabad Európa Rádió a magyarországi közvélemény egyik fő információs forrása volt ezekben a napokban. A november 4-i szovjet támadást követően a rádiócsatorna folyamatosan kitartásra biztatta a fegyveres felkelőket és a Nyugat várható katonai segítségéről beszélt.

A szovjet döntés
Bővebben: Az 1956-os forradalom és a Szovjetunió

A magyar forradalom első napjaiban maga a szovjet pártvezetés is megosztott volt. Hruscsov és a többség eleinte a katonai beavatkozás helyett a politikai megoldást, Nagy Imre reformkommunista vezetését támogatta. Miután azonban a koalíciós magyar kormány túllépett a Szovjetunió számára elfogadható reformok szintjén, az USA és a nyugati nagyhatalmak pedig kifejezték, hogy nem nyújtanak segítséget Magyarországnak, a szovjet politika vezetői is a katonai támadás mellett döntöttek. A döntést számos tényező indokolta. Az egyik fő indok az volt, hogy Magyarország ki akar lépni a Varsói Szerződésből és ki akarja nyilvánítani semlegességét, ami azzal fenyeget, hogy a Szovjetuniót határoló, szatellitállamokból kialakított egész kelet-európai védelmi és ideológiai ütközőzóna összeomlik. A szovjet pártvezetés ezért október 31-i ülésén úgy döntött, hogy megszegi a tűzszünetet és leveri a magyar forradalmat. Megtévesztésül ugyanakkor szovjet diplomatákat küldtek Nagy Imre kormányához, hogy megtárgyalják a szovjet csapatok kivonását. Október 31-én a Pravdában megjelent cikk szerint ,,A szovjet kormány készen áll megkezdeni a szükséges tárgyalásokat a Magyar Népköztársaság kormányával és a Varsói Szerződés más tagállamaival a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok kérdésében."

November 1-jén Kádár János, a Nagy Imre kormány államminisztere, és az aznap megalakított MSZMP vezetésének tagja Münnich Ferenc belügyminiszterrel az esti órákban, repülőgépen távozott Budapestről Moszkvába (egyes feltételezések szerint elrabolták), ahol két tárgyalást követően megbízták egy ideiglenes forradalmi kormány vezetésével. Eközben szovjet pártküldöttségek indultak valamennyi kommunista ország vezetőihez, többek között Jugoszláviába Titóhoz, valamint Kínába is, hogy megegyezzenek velük a Magyarország elleni támadásról.

A függetlenség kísérlete, november 1-3.
A semlegesség kihirdetése és a szovjet lépések
November 1-jén reggel a kormányülés foglalkozott a szovjet csapatok mozgásának kérdésével. Megállapították, hogy a Budapestről kivont szovjet katonai egységek körbezárták a repülőtereket, és hogy a keleti határokról újabb csapatok érkeznek és haladnak az ország belseje felé. A kormány berendelte Jurij Andropov nagykövetet, aki nem tudott kielégítő választ adni a csapatmozgásokra. A kormány ezek után úgy döntött, hogy felmondja a Varsói Szerződést, kinyilvánítja az ország semlegességét és az ENSZ-hez fordul, hogy a semlegesség védelmére segítséget kérjen a nagyhatalmaktól. Ugyanakkor megtiltotta a magyar alakulatoknak a szovjet csapatokkal szembeni ellenállást.

Este Nagy Imre a rádióban közzétette a kormány álláspontját, kihirdette Magyarország semlegességét. Később Mindszenty József rádiónyilatkozata hangzott el, majd Ravasz László református püspök és más népszerű személyiségek szóltak a megbékélés szükségességéről. Végül este tíz órakor elhangzott a rádióban Kádár János beszéde, melyben a történteket dicsőséges felkelésnek nevezi, majd bejelenti az MDP megszűnését és a Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulását. A beszéd egy reggel rögzített felvételről forgott, Kádár ugyanis ekkor már Moszkvában tartózkodott. Másnap Münnich Ferenccel együtt részt vett az SZKP Elnökségének ülésén, ahol elmondta véleményét a magyarországi helyzetről, és óvott a katonai beavatkozás veszélyeitől.

November 2-án további szovjet csapatok érkeztek Magyarországra. A nap folyamán a korábban is az ország területén állomásozó szovjet hadosztály száma a korább ötről tizenhétre nőtt. Az újonnan érkezett csapatok legénysége főleg közép-ázsiai volt, akiket a feletteseik úgy tájékoztattak, hogy a német nácik ellen fognak harcolni. Konyev marsall, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka Szolnokon berendezte főhadiszállását a magyarországi hadműveletek irányítására. Nagy Imre tiltakozott Andropovnál, majd tájékoztatta a Budapestre akkreditált nagyköveteket. Újabb táviratot küldött az ENSZ-hez, amelyben ismételten kérte Magyarország semlegességének elismerését, mint a szovjet csapatok kivonásának egyik zálogát. A kormány három delegációt állított össze: Losonczy Géza vezetésével Varsóba, a Varsói Szerződés felmondásáról és a szovjet csapatok kivonásáról tárgyalni; Nagy Imre vezetésével az ENSZ-közgyűlésre; Maléter Pál vezetésével a szovjet csapatkivonás gyakorlati végrehajtásáról tárgyalni. Közben Király Béla kidolgozta Budapest védelmi tervét, a város fontosabb pontjaira pedig tüzérségi ütegeket telepítettek.

Nagykoalíció és semlegességi tárgyalások

November 3-án Nagy Imre új, szélesebb koalíciós kormányt alakított a következő tagokkal:

B. Szabó István - államminiszter
Bibó István - államminiszter
Farkas Ferenc - államminiszter
Fischer József - államminiszter
Kádár János - államminiszter (távollétében)
Kelemen Gyula - államminiszter
Kéthly Anna - államminiszter
Kovács Béla - államminiszter
Losonczy Géza - államminiszter
Maléter Pál - honvédelmi miniszter
Nagy Imre - miniszterelnök és külügyminiszter
Tildy Zoltán - miniszterelnök-helyettes
Délben szovjet-magyar tárgyalások kezdődtek a Parlamentben. Témái között volt a csapatkivonások lefolytatása, a távozó csapatok ünnepélyes búcsúztatása és a szovjet hősi emlékművek megóvása. A magyar delegációt Maléter Pál vezette. Megállapodás született arról, hogy a tököli szovjet parancsnokságon folytatják a tárgyalásokat este. Maléter másnap 11 órára valamennyi fegyveres erő magasabb parancsnokait a Honvédelmi Minisztériumba rendelte.

Este nyolc órakor elhangzott Mindszenty József újabb rádióbeszéde. Ebben Nagy Imre kormányát a ,,bukott rendszer örököseinek" nevezte, és fellépett a katolikus egyház javainak visszaadása mellett.

Este kilenckor Erdei Ferenc és a hadsereg három legfontosabb vezetője, Maléter, Kovács István, a honvéd vezérkar főnöke és Szűcs Miklós hadműveleti csoportfőnök, valamint több katonai szakértő megérkezett Tökölre. Amikor Maléter hozzákezdett a magyar kormány álláspontjának ismertetéséhez, megjelent a teremben Ivan Szerov tábornok, a KGB vezetője, és letartóztatta a delegációt. Szerov mellett jelent meg több ÁVH-s tiszt is. Éjjelre a szovjet csapatok teljesen körbekerítették Budapestet.

Nemzeti szabadságharc, november 4-11

A szovjet invázió kezdete




Nagy Imre szobra Szegeden
Hajnalban az ország egész területén megindult a szovjet támadás. Reggel 5 órakor az ungvári rádió a Szovjetunió által kinevezett ellenkormány (Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány) Nyílt levél a dolgozó magyar néphez című közleményét sugározta, melynek aláírója Kádár János ,,miniszterelnök" volt. 5 óra 20 perckor viszont a Kossuth Rádióban Nagy Imre mondta el a következő drámai szavakat:

Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!
A kormányfő fenti mondatait magyarul és valamennyi világnyelven többször megismételték. Ezután Háy Gyula és felesége Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek! végű segélykiáltását sugározta a rádió magyarul, angolul, németül és oroszul. Ezt követően a Kossuth-rádió adása megszakadt. Miután Jugoszlávia menedéket ajánlott fel a magyar kormánynak, végül Nagy Imre és a kormány többi tagja a családjukkal együtt a jugoszláv nagykövetségre érkeztek.

A szovjet csapatok már hajnalban bevonultak a fővárosba is egyszerre három irányból, előbb a pesti oldalt a Duna teljes vonalában ellenőrzésük alá vonva, majd Budára is átkelve. A harcot a Budaörsi úti laktanya megtámadásával kezdték, majd a város számos más megjelölt célpontja ellen is támadásba lendültek. Hamarosan valódi háborús helyzet alakult ki, és a kora reggeli órákban már a város szinte minden kerületében a szovjet ágyúk és harckocsilövések robaja hallatszott. Reggel 8 körül a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert. A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben, ahonnan kiáltványát szétküldte a nyugati országok nagykövetségeinek. A kiáltvány vége így hangzott:

... A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen... Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében.

A szabadságharc eseményei

Katonailag változatos kép alakult ki. Óbudán és Csepelen a nemzetőrök álltak ellen a szovjet támadóknak, Soroksárnál, a Jászberényi úton, a Kőbányai úton, a Csajkovszkij parknál pedig a hivatásos katonák kerültek szembe a szovjetekkel. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot, a Budapesti Rendőrfőkapitányságot és a rádiót. A szovjet páncélosok nem tettek különbséget a katonai és a polgári célpontok között, és a Nagykörúton és máshol egyenesen a lakóházakat lőtték. A lakosság az óvóhelyekre menekült. Budapest szovjet katonai parancsnoka kijárási tilalmat rendelt el, de a fegyveres ellenállást ez nem tudta megakadályozni.

A hivatásos magyar katonai alakulatok csak szórványos és összehangolatlan ellenállást tanúsítottak, bár egyetlen olyan egységről sem tudni, amely átállt volna a szovjetek oldalára. A nap során a szovjet csapatok lefegyverezték valamennyi hivatásos katonai alakulatot. Budapest védelmére a hivatásos hadsereg részéről csupán a Mecséri János alezredes által vezetett esztergomi hadosztály tett kísérletet. A védelmi harcok ezután áttolódtak a felkelési gócpontokra. A legerősebb fegyveres ellenállás a város ipari övezeteiben bontakozott ki, ezek ellen a szovjet hadvezetés egyidejűleg vetett be légicsapást és erős tüzérségi támadást.




A Corvin köz a szabadságharc alatt

November 5-én a szovjetek összehangolt támadást intéztek a Kilián laktanya és a Corvin közi harcosok ellen, akik azonban visszaverték őket. Kőbányán, Óbudán, a VIII. kerületben (Baross tér), a IX. kerületben (Ferenc tér, Tűzoltó utca, Tompa utca), a Széna téren és a főpályaudvarokon az ellenállók szintén tovább tartották magukat a szovjet támadással szemben. A küzdelem jóval keményebb volt, mint amire a szovjetek számítottak. Budapesten kívül Magyarország számos más helységében is komoly katonai ellenállás bontakozott ki, a legjelentősebb Sztálinvárosban (Dunaújváros). Csak november 6-án omlott össze az óriási túlerővel szemben a vidéki ellenállás, majd a budapesti ellenálló központok, így a Széna téri, a Gellért-hegyi és az óbudai, végül pedig a Corvin közi is, ahol mintegy 500 személy esett fogságba.

A Szovjetunió által létrehozott Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a fővárosi harcok idején erős szovjet védelem alatt Szolnokon tartózkodott, ahol megkezdték az új karhatalom megszervezését (Néphadsereg Katonatanácsa). November 7-én hajnalban Kádár János és kormányának tagjai szovjet harckocsik kíséretében megérkeztek Budapestre.

A szabadságharc legtovább kitartó harcosai a csepeli ellenállók voltak. Csepel november 11-i elfoglalásával a szovjet csapatok a fővárosban felszámolták a fegyveres ellenállást. Ekkor mondta el Kádár János november 4-e utáni első rádióbeszédét, amelyben a felkelést levertnek nyilvánította.[2] Ezzel összhangban a Népköztársaság Elnöki Tanácsa formálisan ekkor mentette fel a Nagy Imre-kormányt, választotta meg a Kádár-kormányt, és ezen döntéseit a Magyar Népköztársaság hivatalos lapja, a Magyar Közlöny Budapest, 1956. november 12., hétfői keltezésű 93. számában Dobi István s. k., a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kristóf István s. k., a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára aláírással közzétette.

A nemzetközi segítség kérdése
Világpolitikai szempontból a másik legnagyobb jelentőségű esemény ezekben a napokban az úgynevezett szuezi válság, a Szuezi-csatorna államosítása miatt Egyiptom ellen folytatott közös izraeli-brit-francia háború volt. Bár számosan úgy tartják - és a nagyhatalmak is előszeretettel hivatkoznak erre presztízsokokból -, hogy a Nyugat várva várt közbeavatkozása a szuezi válság miatt maradt el, ez felettébb kétséges. A szovjet iratanyagból mindenesetre kitűnik, hogy Moszkva reakciója mindenképpen az intervenció lett volna, és a nyugati hatalmak beavatkozása sokkal súlyosabb konfliktusba sodorta volna a hidegháborús világot.

A szabadságharc leverése után
1956. november-december
Elsősorban a munkástanácsok, de más forradalmi szervek is december elejéig folytatták a politikai sztrájkot. Tárgyalóasztalhoz kényszerítették a Kádár-kormányt, szívósan képviselték a forradalmi célkitűzéseket. A november 14-én megalakult a Nagy-budapesti Központi Munkástanács az ellenállás központja lett. November 21-én megalakult a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa. A jugoszláv követségen tartózkodó Nagy Imre nem mondott le a kormányfői tisztségről (néhány nap után az Elnöki Tanács ,,felmentette"). November 22-én a büntetlenség ígéretével kicsalták a menedékből és átmenetileg Romániába internálták.

A forradalom egy hónapos fordulóján, november 23-án egy órára elnéptelenedtek Budapest utcái. December 4-én gyászruhás asszonyok sokezres menete (Asszonyok tüntetése) vonult végig a városon. December elején több városban került sor tüntetésekre és a tüntetőkre leadott sortüzekre (Budapest, Salgótarján, Miskolc).

Az ellenállásra a szovjetek nyílt támadással válaszoltak. Az MSZMP december elején ellenforradalomnak nyilvánította az októberi eseményeket, és egyre erőszakosabban léptek fel az ellenállókkal szemben. Bevezették a rögtönítélő bíráskodást, letartóztatták a munkástanácsok vezetőit és betiltották a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsát, felfüggesztették az Írószövetség működését. Hamarosan statáriumot hirdettek és megkezdődött a magyar történelem egyik legsúlyosabb politikai leszámolása.

A megtorlás

A következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. Mindezt az amnesztia ígérete után, és úgy hogy a résztvevők jelentős része elmenekült az országból. A börtönökben sokakat brutálisan vallattak, megkínoztak, köztük számos nőt és kiskorút is. Az 1957. évi 4. törvénnyel lehetővé tették a 16 év feletti fiatalkorúak esetében is a halálbüntetés kiszabását. (Lásd: Mansfeld Péter kivégzése!) A szovjet hadsereg által elfogottak közül további több száz főt szovjet hadbírósági eljárás során végeztek ki, mintegy 860 embert a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba deportáltak

1958. június 9. és 15. között zajlott le az úgynevezett Nagy Imre-per. Nagy Imre volt miniszterelnököt, Gimes Miklóst és Maléter Pált halálra ítélték, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, Donáth Ferencet 12 évi, Jánosi Ferencet 8 évi, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Vásárhelyi Miklóst pedig 5 évi börtönre ítélték. 16-án hajnalban Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst a budapesti Gyűjtőfogház udvarán kivégezték. Holttestüket a börtön udvarán a legnagyobb titokban bebetonozták.

Lásd még: Az 1956 utáni megtorlás során kivégzettek listája Link
Az első részleges amnesztia 1959-ben volt, majd 1963. március 21-én egyszerre 3480 főt engedtek szabadon. A forradalmárok egy jelentős csoportja, mintegy 600 fő csak az 1970-es években kerülhetett szabadlábra.

A forradalom nemzetközi utóhatása
Bővebben: Az 1956-os forradalom nemzetközi visszhangja

A magyar nép számára a forradalom dicsőséges bukás volt, amely egyrészt az idők során hozzájárult az elnyomás enyhítéséhez, másrészt erőt adott az alávetettség elviseléséhez, és olyan nemzetközi elismerést szerzett a magyarság számára, amilyenben az 1848-as forradalom óta nem volt része.

Leverése után a magyar forradalmat egyöntetűen reakciós, fasiszta ellenforradalomként bélyegezte meg a keleti blokk valamennyi országának politikai vezetése, ez alól csak a lengyel vezetés volt kivétel. A magyar forradalom leverése a blokk többi országában és magában a Szovjetunióban is egy megszorítási és terrorhullám kezdetét jelentette. A Szovjetunióban a szimpátiájukat kifejezők ellen brutális kizárási és letartóztatási hullám következett. Romániában pedig a megtorlás még súlyosabb volt, mint Magyarországon. A szervezkedő román egyetemisták bebörtönzése után 1958 áprilisától a romániai magyar értelmiségiek elleni tömeges letartóztatásokra és koncepciós perekre került sor a magyarországi forradalommal való szimpatizálás vádjával. Több száz embert megkínoztak, kivégeztek, munkatáborokba zártak, felszámolták az önálló magyar nyelvű felsőoktatást és valósággal lefejezték a kisebbségi magyar értelmiségi réteget.

Csehszlovákiában a magyar eseményekkel kapcsolatban már december elejére százával indultak a perek

A keleti blokkban lezajló terrorhullám alól egyedül Lengyelország volt kivétel. A forradalom leverésének hírére november 5-én a lengyel nagyvárosokban sokezer fős néma tiltakozó demonstrációt és gyászfelvonulásokat tartottak. Gomułka 1956 novembere után igyekezett elkerülni minden olyan lépést Magyarországgal kapcsolatban, amely a lecsillapodott kedélyeket újra felizgathatta volna. A lengyel vezetés ezért később sem erőltette a ,,magyarországi ellenforradalom" koncepcióját (a kádári Magyarország későbbi erre vonatkozó megkereséseit is mindig elutasították), a továbbiakban inkább hallgattak az eseményekről.




Dag Hammarskjöld, ENSZ-főtitkár, a magyar ügyet vizsgáló bizottság létrehozója

1957 januárjában Dag Hammarskjöld, ENSZ-főtitkár speciális bizottságot állított fel a magyarországi események kivizsgálására. Az 1957 júniusában elkészült 268 oldalas jelentés a magyar nép emberi jogainak a Kádár-kormány és a Szovjetunió részéről való súlyos megsértését állapította meg. Az ENSZ közgyűlése ennek nyomán 1958. december 12-én közös nyilatkozatot fogadott el, amelyben elítéli a magyar nép elnyomását és a szovjet katonai megszállást, más érdemi lépés azonban nem történt.
A magyar forradalom leverésének hatására a következő évtizedekben a két nagy katonai tömb (a Nyugat és a keleti blokk) kialakult hatalmi erőviszonya még inkább megkérdőjelezhetetlen valósággá vált, és jól megmutatkozott hogy a hidegháborús propaganda ellenére egyik félnek sem állt igazi érdekében ezen a helyzeten változtatni. A forradalom és leverése ugyanakkor a kommunista ideológia óriási erkölcsi hitelvesztését és befolyásának visszafordíthatatlan meggyengülését is eredményezte az egész világon. 1956 után nem lehetett többé nem tudomásul venni, hogy a Szovjetunióban és a fennhatósága alatt álló országokban fennálló rendszerek valójában népellenes, korrupt és életképtelen totalitárius diktatúrák. A magyar forradalomnak ez a nemzetközi hatása végső soron a Szovjetunió és az egész keleti blokk válságát és bukását okozta.

A forradalom emlékezete

Kőszeg, 1956-ban hazánkból elmenekültek emlékére és a befogadó osztrák állam iránti hálábólA forradalom leverését követő évtizedekben tilos volt erről az időszakról beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték. 1961. február 24-én Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós földi maradványait titokban kihantolták és az Új Köztemető 301-es parcellájában újra eltemették, a nyilvántartásba hamis neveket jegyezve be. 1988. június 5-én a volt 1956-os elítéltek által alapított Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívást tett közzé, amelyben egyebek mellett a Nagy Imre-perben kivégzettek tisztességes eltemetését és rehabilitációjukat követelték. Június 16-án Párizsban, a Père Lachaise temető 44-es parcellájában felavatták Nagy Imre, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, Gimes Miklós és a forradalom minden kivégzettjének jelképes síremlékét. Budapesten az Új Köztemető 301-es parcellájában, majd a Belvárosban megemlékezést tartottak Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulóján. A belvárosi megemlékezést a rendőrség erőszakkal oszlatta fel. 1989. március 29-én megkezdődött Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József jeltelenül eltemetett holttestének kihantolása. 1989. június 16-án Nagy Imrét és mártírtársait ünnepélyesen újratemették Budapesten. A Hősök terén több százezren hallgatták a szónokokat. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, és bűncselekmény hiányában felmentette őket. Ugyanezen a napon halt meg Kádár János, a kommunista rezsim vezetője. Szimbolikus jelentőségű volt, hogy a bejelentés közben a teremben az emberek egymás kezébe adtak egy papírt, amire az volt írva, hogy ,,meghalt Kádár János".

Lásd még: Nagy Imre újratemetése

2006. október 23-án, a forradalom 50. évfordulóján Budapesten, országszerte, sőt számos más országban is nagyszabású megemlékezéseket tartottak, emlékműveket emeltek. (Például a lengyelországi Wrocław városában - lásd a képet!) George W. Bush amerikai elnök 2006. október 23-át az elismerés napjává nyilvánította. Budapesten az évforduló megemlékezései kapcsán erőszakos eseményekbe és rendőri brutalitásba torkolló zavargásokra került sor.




1956-os emlékmű a Parlamentnél
 
 
1 komment , kategória:  Történelem, híres magyarok  
Aradi vértanúk
  2010-10-06 13:16:25, szerda
 
  Aradi vértanúk
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából




Az aradi vértanúk, Barabás Miklós litográfiáján
Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos

Az aradi vértanúk azok a honvédtisztek, akiket a szabadságharc bukása után az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Valamennyi aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tiszt volt, a szabadságharc végén a honvéd hadseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy tábornoki rangot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért kezelték tábornokként, mert a szabadságharc végén a tábornokokhoz hasonlóan önálló seregtestet irányított.

Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte.

Ugyanezen a napon végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost, Pesten.

Elítélésük



Thorma János: Aradi Vértanúk
A magyar sereg a Világos közelében levő szőlősi mezőn tette le a fegyvert az orosz csapatoknak. Ez nagy sértés volt a császári oldal számára. Ha nekik adták volna meg magukat a magyarok, annak üzenete az lett volna, hogy az ellenük folytatott szabadságharc elbukott. Így azonban az volt az üzenete a fegyverletételnek, hogy a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nem lehet tovább harcot folytatni. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy az osztrákok a tábornokokat megillető lőpor és golyó általi halál helyett kötél általi halált írtak elő a magyar tábornokok részére, miután az oroszok - noha ígéretet tettek az ellenkezőjére - foglyaikat némi habozás után átadták számukra.

,, ...a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol. "
- Ferenc József utasítása Haynau számára

Felix Schwarzenberg miniszterelnök utasítására, Ferenc József jóváhagyásával hadbíróság elé állították, majd halálra ítélték és kivégezték a 13 magyar hőst.

,, A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk." "
- Anton von Schmerling osztrák igazságügy-miniszter (1849. augusztus 27.)

A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jacob von Haynauhoz, (akit katonái csak Einhau-nak (bökő) hívtak) mint Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett felvinni megerősítésre és aláíratásra. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték, annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverletétele előtt. Haynau a a hadbíróság felterjesztése alapján négy halálra ítélt büntetését különleges kegyelemből a katonához méltó golyó és lőpor általira változtatta. Kiss Ernő altábornagy azért részesült e kegyelemből, mert a szabadságharc alatt ténylegesen soha nem harcolt császári haderő ellen, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos azért mert a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, végül Schweidel József azért, mert csak a scwechati csatában harcolt a császári haderő ellen, a továbbiakban adminisztratív beosztásokban szolgált, továbbá mert Pest városparancsnokaként alkalma volt jó szolgálatot tennie a hadifogoly osztrák tiszteknek.
A 13-ak ítéletét október 6-án - szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján - hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyászünnepe.



A vértanúk levétele a bitófákról (festmény)
Kivégzésük
Az ítéletek kimondása, a kivégzések mikéntje és sorrendje részletes meggondolások alapján történt. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsó hely, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta és így Gróf Vécsey került az utolsó helyre.




Thorma János: Aradi vértanúk (részlet)
Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor):

1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes),
2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok,
3. Kiss Ernő, tábornok,
4. Schweidel József, tábornok,
12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.




Thorma János: Aradi vértanúk (részlet)
Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után):

5. Lovag Poeltenberg Ernő, tábornok,
6. Török Ignác, tábornok,
7. Lahner György, tábornok,
8. Knezić Károly, tábornok,
9. Nagysándor József, tábornok,
10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,
11. Aulich Lajos, tábornok,
12. Damjanich János, tábornok,
13. Gróf Vécsey Károly, tábornok,
Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, mert őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét.

A kivégzést követően elrettentésül az elítéltek holttetemét közszemlére tették ki. Október 6-án este az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait.

I. Miklós orosz cár a kegyelem irányában próbálta befolyásolni rokonát, Ferenc Józsefet, és diplomáciai úton neheztelését fejezte ki a kivégzések miatt: ,,a cárt érzékenyen érintette Medem gróf úr új híradása a Magyarországon történt számos katonai kivégzésről, és hogy személyes érzéseiben érzi sértve magát, mert a szigornak ezeket a megnyilatkozásait éppen azokkal az egyénekkel szemben gyakorolták, akiknek érdekében a császárnak, felséges urunknak kegyelmére apellált."

További aradi vértanúk
1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát - őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni -, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát - őt szokás a tizenötödik aradi vértanúnak nevezni[7] - és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott.

Emlékezetük



Emlékoszlop a kivégzések helyén Aradon
Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött, hiszen - a szemtanúk elbeszélése alapján - már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helységet bezártak. A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor, vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után lehetett gondolni. Barabás Béla jogász, volt országgyűlési képviselő 1929-ben megjelent emlékirataiból ismert, hogy édesapja volt az első, aki egy kiszáradt eperfát és egy keresztet vitetett ki a kivégzés helyszínére. Az eperfa ágaira ragasztott cédulákra írták fel a tizenhárom vértanú nevét. 1871-ben a vértanúk emlékének ápolását felvállaló Aradi Honvédegylet egy emlékkővel helyettesítette a kiszáradt eperfát. A vesztőhelyen ma látható obeliszket 1881-ben állították fel.

Már a kivégzés napján kezdetét vette az áldozatok tárgyi hagyatékának gyűjtése is. Az egyre szélesebbre dagadó országos kegyelet hatására emlékeztető kiadványok születtek, amelyek terjesztésénél még az üzleti szempontok is megjelentek. Sokszorosított formában számtalan kő- és olajnyomat került a piacokra, vásárokra, amelyekből még ma is forgalomban van jó néhány. Thorma János: ,,Az aradi vértanuk" című festményét a nép előbb ismerhette meg sokszorosított olajnyomatos formában, mint a műértő közönség eredetiben, hiszen politikai okokból először csak 1905-ben állították ki a művet. A nyomtatott emléklapok hatására a népművészetben is megjelentek a vértanúhalált halt tábornokok ábrázolásai. Ezek közül külön kiemelkednek azok a Veszprém megyében készült díszbotok, ahol a pásztorfaragások hagyományos technikájával, a kőnyomatos képek másolásával több változatban készítettek a dísz- és sétabotokat.

A nemzet az aradi hősök emlékezetét számos formában őrzi. Aradon már 1890-ben emlékművet avattak tiszteletükre. Budapesten a XXI. kerületben van Aradi vértanúk útja, az V. kerületben Október 6. utca, és több nagyvárosban valamennyi vértanúról utcát neveztek el.
Emlékművük áll például Pusztavacson; Szegeden és Kecskeméten az Aradi vértanúk tere; Pécsett az Aradi vértanúk útja őrzi emléküket; Kiskőrösön Petőfi Sándor szülőháza közelében található emlékművük: egy fal, rajta a vértanúk domborművével.

A szájhagyományban sok apró mozzanat maradt meg magával a kivégzésekkel kapcsolatban. ,,Kiss Ernőt vállon találta a golyó, ezért térdre bukott, aztán egy katona odarohant és egészen a fülébe dugva a puskát lőtte le". "Damjanich Jánost lábtörése miatt parasztszekéren vitték a vesztőhelyre, aki a kocsin végig szivarozott".

1890. október 6-ától a pesti közönség a vigadó első emeleti termében felállított Edison-féle fonográf hengerről hallhatta Kossuth Lajos megemlékező szónoklatát az aradi hősökről:

,, A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen! "
- Kossuth Lajos, Torino, 1890. szeptember 20.



Az Aradi vértanúk emlékműve Aradon.

Emlékhelyek, emlékművek

Az aradi vértanúk emlékezetéhez hozzátartoznak a tiszteletükre készített emlékhelyek, emlékművek, melyek a korabeli Magyarország területén helyezkednek el. A legismertebb a Huszár Adolf, illetve Zala György által készített és Aradon felállított Szabadság-szobor, melyet 1925-ben lebontottak, majd a román-magyar megbékélés részeként 2004-ben visszaállították. Aradon a kivégzés pontos helyén emlékoszlop áll.

A mai Magyarország területén több fontos emlékhely található. Az egyik Kiskőrösön a Vértanúk fala-emlékmű, amely a helyi Petőfi Múzeum kertjében lévő szoborparkban áll, ahol elhelyezték a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök domborművét. A bronzportrékat Tóth Baranyi Lajos készítette.Budapesten és több nagyobb városban utcát neveztek az aradi vértanúk tiszteletére.



Batthyány Lajos



Ady Endre : Október 6

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.
Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi Rózsa,
Hulló levél búcsú-csókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.
Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre.
Bús szívünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.


 
 
1 komment , kategória:  Történelem, híres magyarok  
Új idők szele!
  2010-10-05 15:37:11, kedd
 
  Új idők szele!
//AURANKA/

Jön új nemzedék, mely erős lesz, és nem szégyenli többé, hogy magyar
A vének nemzedéke önmagán erőt vesz, s nemcsak önmagának túr és kapar.
Erkölcsében megújul majd az ország, és végre büszke lesz minden fia,
Mert bámulatba ejti egész Európát ezerszáz évnek elteltével Pannónia.

[Nostradamus]


 
 
0 komment , kategória:  Történelem, híres magyarok  
Wallenberg-nap
  2010-10-05 15:30:25, kedd
 
  Wallenberg-nap
2010. október 04. Nádi Adrienn
/Ring Magazin/

1989 óta minden évben október 5-én rendezik meg a Wallenberg-napot. Ez a nap Raoul Wallenberg (1912-1947?) svéd diplomatáról kapta a nevét.
Ő arról nevezetes, hogy a II. világháború alatt magyar zsidók ezreit mentette meg a biztos haláltól. Raoul egy nagyon gazdag és befolyásos svéd családba született, de megtanult angolul, németül és franciául. Nagyapja külföldi tanulmányutakra küldözte, így jutott el a palesztíniai Haifába, ahol egy holland baknak dolgozott.

Itt került kapcsolatba először a zsidókkal. A bank szakma egyáltalán nem érdekelte, majd 1941-ben egy svéd-magyar élelmiszerkereskedelmi cégnél helyezkedett el, amit egy magyar zsidó, Lauer Kálmán vezetett. Miután többször járt Magyarországon és Európa szerte, rájött, hogy mit tervez Hitler a zsidókkal. 1944-ben Lauer javaslatára utazott Magyarországra, bár üzleti okok miatt. De Lauer remélte, hogy családját svéd útlevéllel kivitettetheti vele Svédországba. Ideutazása után segíteni kezdett a zsidók mentésében. Augusztusban már 4500 védútlevelet adatott ki. Eközben zsidómenekülési útvonalakat is alakított ki. Minden befolyását és pénzét a zsidók élelmezésére és kimentésére fordította. Novembertől azonban már nem oszthatott ki többet. Innentől Wallenberg veszélyben volt, de még befejezte a megkezdett menekítéseket, mielőtt maga is elmenekült volna.

De 1945. január 13-án elfogták az oroszok.
Ami ezután történt, az máig rejtély. Csupán tippelni lehetne, hogy mi történt vele, illetve mikor halt meg pontosan.
Halála után több díjat, szobrot és emlékművet is kapott. Iskolákat, intézményeket neveztek el róla. Több irodalmi mű és film is készült az életéről, munkásságáról.


 
 
0 komment , kategória:  Történelem, híres magyarok  
Atilla, a hun király és a.....
  2010-09-30 14:13:02, csütörtök
 
  Atilla, a hun király és a Camelot-i Arthur király
Múlt, jelen, jövő
/AURANKA/

2010. január 06. szerda, 06:44 0 Hozzászólások Kevés olyan sok színben bemutatott egyéniség tűnik fel a történelemkönyvek lapjain, mint Atilla, a hun király. Személyiségének varázsa olyan erőt képvisel, amely mind a mai napig jelentősen megosztja korának és személyének kutatóit éppen úgy, mint a téma laikus szerelmeseit. Célom, Atillának, mint a XXI. századi magyarság számára jelentős, meghatározó személynek bemutatása, akinek sorsa, tettei, tapintható gondolkodásmódja befolyásolta és befolyásolja nemzetünk mindenkori sorsát. Előadásom és jelen jegyzetem célja nem más, mint felvetni egy kevéssé számba vett, ám ugyanakkor létjogosultságot önmagának kétség kívül megkívánó szemlélődési módot, amely jelentékenyen támogatja a hun uralkodó misztériumának megfejthetőségét. Ennek bemutatása érdekében előadásom és jegyzetem azokra a feljegyzésekben finoman tapintható közlésekre támaszkodik, amelyeknek tényleges valóját kevéssé szokás figyelembe venni, mivel a kutató az adódó esetek meghatározó számában nehezen vonatkoztat el saját korának értelmezési és észlelési rendszereitől, így félő, hogy vizsgálatait nem a kívánatos mértékben befolyásolja eme emberi állapot. Kiemelten fontos a tényszerűség körülményhalmazait azok eredeti viszonylatában szemlélni, kerülve a történeti időben általában megjelent ok-okozati viszonyok és azok körülményei, mint előzmények és következmények halmazainak indokolatlan keverését.

Ennek hiányában ugyanis hihető értelmezéseket alkothatunk, ám azok miután nélkülözik a valósággal való egyezést, torzzá, a jövő számára lényegileg alkalmazhatatlanná válnak. Miután a tudomány egyik célja a jövő kihívásaira a jelenben, az emberi tapasztalás útján való megismerésben, válaszokat találni, a kérdésfelvetés korántsem felesleges. Jövőnket múltunk valós tapasztalatainak talaján kell felépítenünk, hogy az így létrehozott építmény erős alapozást, időtálló szerkezetet nyerhessen az eljövendő magyarság számára.



Hiszek abban, hogy némi pontosítással tisztázható az a zavar, amely a történelmi Atilla valódi és jelenlegi, általánosan igen félelmetesre festett képe között nyilvánvalóan megvan. Személyes emberi és vezetői példáján keresztül, ugyanis a jelenleg zajló világidőszak alapkérdéseire tekinthetünk rá, azok teljes tisztázottságában és terjedelmében. Ezen felül iránymutatást nyerhetünk az adódó feladatoknak, az Élő Isteni Igazsággal való összehangolt megoldására vonatkozóan is. Ebben, és csakis ebben az esetben lehetünk sikeresek a Kárpát-medencei jövő magyaros megalkotásában.

Az V. század adta történeti környezet hangsúlyai

Atilla megítélésével kapcsolatos sokszínűségnek alap oka az akkori intézményesített hitélet- és világi hatalom belső válsága és az ebből adódó, szinte már tudathasadásos világértékelési modell. Ez ugyanis a teljes megsemmisülés reményveszítettségével, káosz létrejöttéhez vezette el a nyugati világnak meghatározó hatalmi szervezeteit, uralkodó csoportjait és nem kevésbé azokat a társadalmakat, melyek hozzájuk tartoztak. Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben egy kiváló képességű, sikeres, egységet teremteni képes, önmaga érdekeit minden körülmények között képviselni tudó hadvezér, politikus és tudós személy, amilyen Atilla is volt, legyőzhetetlen és rettegett képet mutat. Számára a nyugati típusú zavar nem létezik, amely alapvetően előnyt jelent. Mindez elmélyül, hogyha tudjuk, hogy a 418-as béketárgyalásokat követően a tizenkét éves Atillát gyermek fogolyként Honorius császár római udvarába küldték. Cserébe a hunok megkapták Flavius Aetiust a rómaiak által megrendezett fogolycsere keretében. Valószínűleg Atillát a birodalom udvaraiban, saját szokásaik és hagyományaik alapján és saját fényűző életstílusukban nevelték, abban a reményben, hogy ezeket a dolgokat visszaviszi majd saját nemzetéhez, így növelve majd Róma befolyását. Az ifjú római tartózkodása alatt megpróbált elszökni, de a kísérlet nem sikerült. A birodalom intenzív tanulmányozására fordított a figyelmét, miközben beletörődést a sorsba, amit pillanatnyilag tapasztalnia kellett. Tanulmányozta a római gondolkodásmódot és politikát. Gyakorta kísérte figyelemmel a diplomáciai tanácskozásokat. Tanult a hatalom gyakorlásáról, a protokollról, jószerivel mindenről, amely az államirányítást illeti. Felnőttként ezzel a tudással tért vissza népéhez. Összességében ez a kép, a maga kicsinységét éppen megélő ember, csoport, nép számára, érthető módon félelmet és irigységet szül. A csalódottság élmény, amely a sikertelen átnevelő politika teljes kudarcát jelenti, majdhogynem bevallhatatlan teher a nyugati népek előtt, mivel igazolja az oly nagyon befeketített szkíta népek nem helyes megítélését. A nyugati civilizáció és annak alapeszményei, amelyek mai európai szemléletmódunkat is meghatározzák, már abban az időben tévesnek bizonyultak. Mind a mai napig lényegét tekintve csupán annyi változott, hogy eltűntek azok az ,,eszmei tükrök", azok az Atilla típusú személyek a nagy nyilvánosság szeme elöl, akiknek személyes tükrében ugyanúgy felmutatódnának a rejtett hibák, mint egykoron. Innen még nagyon távol van a valódi lényeg, azaz a személyes fejlődés béli lemaradás kérdésének felvetése és a tényleges emelkedést hozó fejlődés menetrendjének meghatározása. Pontosan tudjuk, hogy milyen nehéz egyről a kettőre jutni! Korábbi korokban sem volt ez másképpen. A félelmet szülni képes nagy fejlődés béli különbség lélektani feldolgozása nagyon nehéz feladat és igen kevés eséllyel kecsegtet a sikeresség irányából.

A IV. és V. században a hírhedt világi erő, azaz a Római Birodalom végóráihoz érkezett. Az általa támogatott és önerejét, befolyását világi szinten növelni kívánó nyugati egyház számára ez létveszélyt jelent1. A birodalom omlásával ugyanis saját világi támasztékát látszik elveszíteni, ami egyet jelent önnön megsemmisülésével is. A hitéleti léptékkel mérve fiatal egyház ekkorra már túl van egy egyházszakadáson, több hatalmi villongáson és eretnekmozgalmi tevékenységen. A Római Birodalom vezetője, mint világi uralkodó és az őt spirituális vonatkozásban kiegészítő nyugati egyház viszonya egységesen képviseli a világi és spirituális hatalom, azaz a ténylegesen gyakorolható földi hatalom egységét2. Szövetségük kényszerű megbomlásával azonban mindketten bukásra vannak ítélve. Létük megmaradása azon múlik, hogy sikerül-e új, megtartó körülmények közé magukat át helyezni. Ez az új állapot sem nélkülözheti az általános ,,természeti törvényekhez" való alkalmazkodást. A nyugati egyház számára így két lehetséges út van. Az egyik szerint valóságos szakrális dinasztia mellett támogató egyházzá válni. A másik pedig gyengíteni a meglévő szakrális uralkodók befolyását, időt nyerni, amelyet az újjáalakulásra fordíthat, abban az esetben, hogyha bizonytalan lenne önnön felkészültségében.

Mai szemléletmódunkat jelentős mértékben áthatja az a szemléletmód, amely ezt a válságot szellemi szinten túlélni igyekezett. Nevezetesen a fent említett két kialakulási menetrendből egy kevert elegyet alkotott. Így jöhetett létre, a szónak igen szoros értelmében a Meroving később pedig a Karoling dinasztia3, illetve a kirekesztés elméletrendszere, a bűnbakképzés egy időben. A cél a világ szemében egy átalakulást, reformot végrehajtani, amely tömegeket vonz, amennyiben lehetséges a korábbinál jóval nagyobbat, és egyben jelentős gyengeséget okoz más ,,rivális", már működő rendszerekben. Bűnbakká váltak tehát a saját felségterületen, azaz egyházon belüli eretnek mozgalmak és azok vezetői, függetlenül attól, hogy korábban mennyire lettek elismertté4. Ezzel a nyugati egyház egy sajátos bűnbánatot gyakorolt, amelynek keretében belső egészséges újító minőségek tűntek el, satnyultak el. A növekvő hatalom pedig akkor látszik a legnagyobbnak, adott esetben jóval termékenyebbnek saját tényleges valójánál, hogyha a személy, amely célkeresztbe kerül, kellően ismert és elismert ahhoz, hogy a vele való összefüggésbe keveredés fényt tereljen a feltörekvő felé is. A mellé állás stratégiája ebben az esetben nemigen látszik kifizetődőnek, hisz akár egy atillai minőség szemlélésekor is nyilvánvaló, hogy Atilla fényében mindenkor Atilla maga látszik leginkább. Ezzel szemben a ,,fény terelésének" alkalmával láthatóvá válik az is, hogy Atilla kivel küzd. Ez a külső szemlélő számára azt az üzenetet közvetíti, hogy a küzdő felek egymást a harcra megfelelőnek, azaz méltónak találták, így ez a feltörekvő számára önmagában, a végkimeneteltől függetlenül nyereség. A figyelők számára kevésbé látható, és így számukra kevésbé is fontos, hogy vajon a küzdő felek közös megegyezéssel küzdenek-e egymással - hogy kiderüljön azután, hogy melyikük a méltóbb a folytatáshoz -, avagy az egyik csupán kötözködik a másikkal és amaz pedig nem akarja igazán bántani a láthatóan méltatlan ellenfelet. Tudomásul kell tehát vennünk, hogy Atilla személyének negatív megítélése egy roppant tudatos és félelemmel teli hírverés eredménye és lényegét tekintve nélkülözi a tényszerű valóságot.

Arthur és Atilla
A családi kapcsolatok követése az egy emberi életidőt meghaladó, maradandónak szánt értékek védelme, illetve megőrzése köré rendeződik. Az Isten által teremtett embernek joga és felelőssége a szükséges mértékű hatalom gyakorlása, mivel teremtettségében meghalad minden más létezőt a földi világban.

A nemesi családok esetében ez a felelősség még nagyobb, miután népeik létének alapelveit, esszenciáit, legbelső lényegét hordozzák. Saját egyéni mivoltuk tehát teljesen alárendelődik ennek a társadalmi feladatnak. Az egyes családokba született gyermekek felnőttként tovább viszik az elődeik által is hordozott minőségeket. A feladatuk azonban nem csupán a megőrzés, hanem a társadalomban való megújhodás időről-időre való elindítása és figyelemmel tartása. A nemesség feladata tehát az adott népcsoport leszármazásból adódó létfeladatának és a jelen helyzeti világban való megformálódásának egyesítése, azaz a nemzet térben és időben való egyesítése generációról generációra. Az e feladatot vinni hivatott és vinni képes családok azonban nem önkéntes jelentkezés alapján szerveződnek, hanem teremtői kijelölés alapján.

Arthur geneológiája


Arthur leszármazásával kapcsolatban a források nem fogalmaznak egyértelműen. A zavar két okból mindenképpen indokolt. Az egyik, hogy a történeti Arthur király életidejében Brittannia területén valaha volt kisebb királyságok élén több hasonló nevű uralkodó is állt. Ezek személyazonosságának és esetleges egymással való rokoníthatóságának kérdése mind máig megoldatlan feladat. A másik zavaró tényező a kényszeres torzítás a kelta eredetre vonatkozólag, ahol is titkos adatnak számított a királyi ház leszármazása, éppen ezért beszélő nevekkel, vonatkozó elnevezésekkel helyettesítették a családi viszonyokra vonatkozó részeket. Ilyen típusú rejtekezést máshol nem tapasztalhatunk. Példaként említsük meg magát Arthurt és Merlint, akiknek neveiről jelentősen értekezik a szakirodalom, bizonyítva, hogy ezek a szavak vonatkozásokat és nem tényleges névjelölést tartalmaznak5. Nevezetesen, Arthur=Artus(rég.)=Nagy medve, Merlin=Sólyom/Sas csillagképek jelölői. Éppen ezért a geneológia felállításakor számos esetben egészen más neveket találunk. Hangsúlyozom ennél a pontnál, hogy miután az adott korban a származás bizalmas tudás volt, ezért a vonatkozásokat jelölő nevektől eltérő megjegyzések általában spekuláció eredményei, azaz leginkább találgatások az adott történetíró személyén keresztül! Mindazonáltal a kelta emlékezet szerint, melyekből Geoffrey of Monmouth és John of Glastonbury munkássága is indult, úgy tartja, hogy Arthur anyai ágon Helaius leszármazottja, aki pedig Arimatheai József unkaöccse volt6. Aki Jézus halála után Máriával menekült volna Sarras királyságába, ahol is a Szent Grál őrzésére az ottani királyt/királyokat avatta volna fel. Tomory Zsuzsa ,,Az Arthur legendakör magyar kapcsolatai" című munkájában kifejti a ,,sarras" szó vonatkozásait. Teljesen tisztázva láthatjuk, így a"sáros" (jel: fényes) szón keresztül, hogy a köztudottan az arthuri legendakörben feltűnő Bors lovag - aki magának Arthurnak a fia - Árpád vezér leszármazottjaként, a mai Borsodban található ősi családi fészekben több ízben időzött, mondhatjuk, hogy az arthuri geneológiának a fészkét is itt találjuk meg. Tomory Zsuzsa arra is felhívja a figyelmet, hogy a közelben található Sárospatak, amelynek neve nyilvánvaló egyezést mutat a ,,Sarras" névvel. A borsi jelenlétre a Kárpát-medence helység és családneveinek máig meglévő nagy száma teljes értékű bizonyítékkal szolgál. Amennyiben némi időegyeztetést hajtunk végre és sorrendbe tesszük az eddig említett történelmi személyek születési dátumait, azt kapjuk, hogy a Bors vitéz által tett látogatások idejében Árpád fejedelem még meg sem született, viszont ősatyja Csaba, illetve Atilla igen.

Atilla geneológiája


Atilla, hun király leszármazási táblája Arthuréhoz hasonló nehézségekkel küszködik. Ám leginkább valószerűnek látszik az a kutatói vélemény, amely a király származását Hunor ősatyához vezeti vissza. Az ok, amely erre a vélekedésre vezetett, nem valamiféle túlzó hazaszeretet, hanem az a tény, hogy olvasva a témában megjelent érvelések idegen nyelvű, illetve magyar anyagainak nagy számát, e módon olyan megoldást kapunk, amely nem arra épül, hogy kizárja a többi lehetségesnek tűnő választ, hanem igyekszik a saját helyességére építeni és számol a többi vélekedés valamilyen féle létjogosultságával. (Kivételt képez itt egy-egy a tényeket teljesen figyelmen kívül hagyó vélekedés!) A hunori vonal továbbá választ ad Atilla személyiségével kapcsolatban felmerülő még eddig nem, vagy kevéssé tárgyalt, ám fontos motívumokra, amelyek a jelenlegi általános tudományos szemlélődés számára azért tárgyalatlanok, mert előzetes vélekedés alapján kevéssé tűnnek bárki által sikerrel megfejthetőnek. Sajátosan ilyen Atilla névváltozásainak alakulása. A király nyilvánvaló természetfeletti hatása. Atilla által vezetett seregek egyértelmű fölénye szervezettségben, képzettségben, a stratégia megválasztásában.

Atilla király származása tehát Bendegúzon/Mundzukon keresztül Hunor hercegig követhető. Badiny Jós Ferenc a Jézus király, a pártus herceg című művében részt szentel Mária származásának és ebben a fejezetben megjelenik Arimatheai József alakjai is, akiről a professzor bizonyítja, hogy pártus hercegi család sarja, Máriával együtt.

Azonos személyiségjegyek
Amennyiben nagyító alá tesszük Atillára, a hun uralkodóra és Arthurra, Camelot királyára vonatkozó legkorábbi feljegyzéseket, arra a következtetésre kell jussunk, hogy a két történelmi alak egymással szakasztott megegyező viselkedési típust képvisel. Mindazonáltal az is szembeötlő, hogy mennyire hasonlatos a két alak esemény naptára is. Példaként említsünk meg, hogy mind a kettőjük szigorú és határozott hadvezér, aki eltántoríthatatlan döntéseitől. Saját seregétől legalább akkora fegyelmet követel, mint a meghódított népektől alkalmazkodást. Mindkettő nagy hódító. Eljutnak Rómába és Konstantinápolyba is. Atilla eljut egészes Skóciáig. Alakoskodás, ámítás, szemfényvesztés egyiket sem fogja. Amennyire ismerhető azonos a királyi udvar összetétele. Mindkettőnek kardja sajátos misztikus mezőbe burkolózik. Mindkettő Mars kardja. Az Atilla kard és az Excalibur ugyanazon minőséget képvisel. Mindkét királyi személy híres arról, hogy Isten akaratából cselekszik.

Arthur esetében Sir Thomas Malory legyezi, hogy sírjánál az angol nemesek megegyeznek abban, hogy életében a király Jézus akaratának megfelelően cselekedett és látszólag halott csupán, mivel sírjában pihenve várja az időt, hogy visszatérhessen. Atilla, halála és temetése is hasonlóan misztikus, mint Arthuré. Neve a nyugati világban ,,Isten ostora", azaz ,,Flagellum Dei". Mindkét uralkodó másodmagával uralkodik. Nevezetesen Arthur világi uralkodása mellett a spirituális ,,társuralkodó" Merlin a driuda/sárkánypap, Atilla mellett a spirituális ,,társuralkodó" Béla. Merlin és Béla is eltűnik az uralkodás egy bizonyos, mindkét szempontból azonos ok-okozati pontjában, hogy az addigi világi uralkodó személyében megjelenhessen a spirituális tényező is. A legendákban Merlin és Béla is dimenziót vált, Merlin a mély meditációt, azaz a látszólagosan halott állapotot választva. Béla egyes források szerint Atilla kezétől, más források szerint pedig idegen kéztől veszíti életét. A XII. század után azonban Arthur személyiség képe változtatáson ment át. A haszontalan, semmire való, de lovagias, kissé színpadias uralkodó szerepét osztották rá, míg Atilla ugyanekkor végleg megkapta barbár modorát, szentségtelen viselkedését és bárdolatlan attitűdjét. A két személyiség ekkor került eleddig véglegesen egymástól a mai távolságba. Noha meg kell jegyeznünk, hogy kortársak és nagy hódítók voltak mindketten, ám egyetlen egy olyan feljegyzés sem létezik, amely kettejüknek akár csak futó találkozásáról is beszámolna. Olyan pedig egyáltalában nincs, amely esetlegesen a két hadvezér egymás elleni támadását megemlítené. Ez azért is meglepő, mert egy azonos korban élő két ilyen formátumú személyiség nem lehetséges, hogy még csak nem is tudott volna egymás létezéséről!

Amennyiben azonban a két személyiséget egybe gondoljuk, akkor elénk tárul egy igen nagy formátumú, Európa történelmét meghatározó jelentőségű történelmi figura. Személyének félreértelmezése pedig láthatóan komoly és feloldhatatlan ellentétet képez korok, népek, kultúrák, vallások és hitrendszerek között.

Végezetül álljon itt néhány olyan érdekesség, amely kellően elmélyíti az előzőekben leírtakat. Részlet a szerző ,,Szakrális örökösödés Szent István korában és az asztrálmítoszi tér-idő elmélet" című munkájából (pp. 38-39.):

,,..Arthur, Camelot királya a legfőbb szakrális király, kinek hívására minden rokon uralkodó egy zászló alatt egyesül. Lovagjainak legjobbjai az úgynevezett Kerek-asztal köré gyűltek. Mely asztal feleségének, Guiniverenek örökségéből való.

Arthur életének főbb fázisai megegyeznek a mi Atillánkéival és időben is egybe esnek azokkal.

Arthur és Atilla személyének közelítésére már korábban számos külhoni kutató is vállalkozott. Az általuk elért bizonyítások egyértelműen kimutatták kettejük szoros rokonságát, melyet ők leginkább egy unokatestvéri minőségben látnak megtestesülni.

[Különösen gondolatébresztőnek tartom Tomory Zsuzsa, Bunyevác Zsuzsa, Kiss Irén és Tábori László gondolatait a témában!]

Nem sok ilyen jelenséggel találkozunk a történelemben. Amikor mégis, kiderül, hogy egy és ugyanazon személy többféle értelmezésével találkozunk. Az elnevezések, viselt nevek rendre megjelenítenek főbb jellemvonásokat, teljesítendő és az adott személyre jellemző feladatokat stb. Arthur neve eredetileg Artus, amely magyar fordításban ,,Nagymedvét" jelent. A Nagymedve egy csillagkép neve is az égbolton. Toroczkai-Wigand Ede a következőkben emlékezik meg a csillagkép jelentőségéről:

,,..Valahonnét, nemzetünk suttyógyermekkorának homályos idejéből elővilágít a göncöl, göncösszekere, kincső, Nagymedve. ..Őshiedelem szerint a magyarok istenének szekere, ki ezen csillagzatot lakta s villámhordó szekerével végig döbörgött a hadakútján. Táján vala az ég kapuja s a göncöl vállán át lehetett az öregistenhez jutni. Mítoszunk megteremti Göncöl nevű emberét, ki egy későbbi kijövetelkor jött Scythiából és Zoltán fejedelem idejében a szekér rúdját meggörbítette. A csallóköziek szerint a Göncöl híres tátos, ki rejtett dolgokat ismer. .."(Toroczkai-Wigand Ede: Öreg csillagok; pp.20.)

Arthur Camelot ura. A név, Camelot, magyar fordításában ,,leszármazási vonalon keresztül érvényesülő"-t (Cam-elúd) jelent. Ez tehát a magyarok Istenének hordozóereje, azaz a leszármazási vonal, az eredet, a népszinten való összetartozás. Európa szerte a szkíta eredetű népek királyi dinasztiái az Árpád-házzal keresték a házasság általi kapcsolati lehetőségeket. Ezzel tudták megerősítettnek saját hatalmuk teremtői jogosultságát. Az arthuri Atilla-trón Camelot-ja, azaz az aranyos falakkal körülvett város, lakhely, a szent kehely lakhelye - az edényé, amelybe Jézus Krisztus urunk vérét fogták fel - térben a Kárpát-medence.

Kelta nyelven a kehely: Koraind. Az erdélyi Korond ma is a fazekas művészetéről nevezetes.

A Kárpátok aranyos falazatával óvott országnyi terület. A kelta ,,Carpat" szó, ,,harci szekeret" jelent. A kelta hagyomány szerint a legfőbb teremtő erő harci kocsiján, a Tejúton közlekedik, majd nyilvánul meg a világban. Ezen túl a szó megjelöli azt az embert is, akinek noha megvan a leszármazása, ám földje nincs! Nem azért nincs, mert nem lehetne, hiszen van, ám a hatóköre messze túlmutat saját területein és idején. A legfőbb szakrális király személye ezen égi uralom földi megtestesítője. .."

Figyelemfelkelő az a tény is, hogy a legenda szerint Arthur halálakor holló alakját vette volna fel és vár a visszatérésre. Ennek párhuzamaként értékelhetjük a hazai történelem Mátyás királyát, aki ezt a hollót választja jelképéül. A rá vonatkozó mondai hagyományban pedig egy hegy belsejében tetszhalott állapotban vár a király, hogy ideje érkezvén ismét megjelenjen a világban. Mátyás nyíltan vállalta az Atilla örök folytatását, az azzal való teljes körű, ám korának megfelelő azonosulást.

A hagyomány szerint a nagy magyar családok kincstáraiban régebben sok becses és ritka műemléket őriztek, melyeket a tradíció az elődök valamely hősével hozott összeköttetésbe. Ilyen volt az úgynevezett ,,Attila pajzs" is. Amely legutolsó felbukkanásakor a Rákóczyak tulajdonában volt. A pajzs nem csupán védelmi eszköz, hanem annak az öltözetnek a része is, amely vállaltan megjeleníti viselője egyéni életbéli vállalásait, mivel kiképzése és mintázata ehhez igazodik. Ez az egykori hétköznapi, de hadszíntéri viselet, illetve öltözék jelentősége is. A pajzson ekkor a küzdelemre, az önmegmérettetésre kész személyvédelmező erejét látjuk viszont, amely küzdelem során óvó tényezőként működik. A pajzson is megjelenített holló motívum pedig egy ábrázolásban idézi meg az Arthur-i Atilla hagyaték erejét és állítja működő vértező, védelmező erővé, annak az uralkodónak a hatalmi vállalása közepette, akit a néphagyomány második Atillának nevez.

Zárszó
Atilla és Arthur személyazonosságának erős bizonyítékai nem csak az eltelt ezer esztendő történetírásának visszásságait tárják elénk, hanem azt is, hogy milyen mély és, milyen jelentős ismeretekre tehetünk szert az eredetkutatás még eddig tárgyalatlan területein. A minden bizonnyal valaha jelentős állam férfiú és hadvezér személyiségének e módon való szétbontása nem egyedülálló példa, csupán a legismertebb. Mondhatnánk azt is, hogy Atilla és Arthur esete a tudományos politizálás ,,Oszd meg és uralkodj!" elve.

/ Hajnal Gyöngyi írása/


 
 
0 komment , kategória:  Történelem, híres magyarok  
IX. Lajos francia király
  2010-08-25 15:29:27, szerda
 
  IX. Lajos francia király
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából



IX. (Szent) Lajos (Poissy, 1214 vagy 1215. április 25. - Tunisz, 1270. augusztus 25.) Franciaország királya (1226. november 8-ától haláláig), VIII. (Oroszlán) Lajos és Kasztíliai Blanka fia, Anjou Károly szicíliai király fivére és III. (Merész) Fülöp francia uralkodó édesapja volt.

Szent Lajos testesítette meg a keresztény lovagkirály eszményét: két keresztes hadjáraton is részt vett, és hiába vallott kudarcot, hamarosan szentté avatták. Uralkodása alatt Franciaország Európa vezető nagyhatalma volt, mind katonai, mind gazdasági, mind kulturális szempontból: példának okáért a király gyóntatója, Robert de Sorbon ekkor alapította meg a Sorbonne-t, ekkor épült fel a Sainte-Chapelle és a király udvarában gyakran megfordult Aquinói Szent Tamás is. Lajost már sokan életében szentként tisztelték, és a többi uralkodó is elismerte kivételes helyzetét, amikor vitás ügyeik rendezésére őt kérték fel.

Gyermek- és ifjúkora
Lajos 1218-ban lett trónörökös, amikor bátyja, az 1209-ben született Fülöp meghalt. 1226. november 29-én koronázták meg Reimsben, ám mivel még kiskorú volt, energikus édesanyja, Blanka vette kezébe az ország ügyeinek irányítását. Az ő feladata volt a toulouse-i grófság 1226-ban meghódított keleti fele helyzetének rendezése. 1229. április 11-én a meaux-i szerződés elismerte VII. Rajmund grófi címét, amely még az albigenseket támogató atyja, VI. Rajmund elleni háborúk miatt vált kétségessé. Az egyezmény csak Toulouse nyugati részét hagyta meg a gróf kezén, a többi a királyi birtokok közé került. Délen egészen 1244-ig tartottak a stabilizációs harcok. Lajos 1234-ben lett nagykorú, de édesanyja továbbra is fontos tanácsadói szerepet töltött be udvarában. Már fiatalon nagy kegyességről tett tanúbizonyságot: egyszerűen öltözködött, gyakran juttatott adományokat az ispotályoknak, sőt előfordult, hogy maga mosta meg a szegények és betegek lábát.

Az első hadjárat
Lajos mélységesen hívő volt. 1244-ben súlyosan megbetegedett, és megfogadta, hogy amint lehetősége nyílik rá, keresztes hadjáratra indul. Ehhez az albigens vidék pacifikálására és egy nagy földközi-tengeri támaszpont felépítésére volt szükség. Végül 1248-ban, a Cité-palotához épített Sainte-Chapelle felszentelésének évében június 8-án átvette az oriflamme-ot Saint-Denis-ben, és a sereg nemsokára útnak indulhatott Aigues-Mortes újonnan épült kikötőjéből személyesen a király vezetésével. Az ország irányítását édesanyjára bízta, aki ismét régensi hatalmat kapott.

A VII. keresztes hadjárat vitézei először Ciprusra hajóztak, majd 1249-ben Egyiptomra támadtak. Június 8-án bevették Damiettát, majd 1250 februárjában megkezdték a kairói utat védő Manszúra erőd ostromát. Mindeközben Fahr ad-Dín emír folyamatos támadásai, skorbut és vérhas tizedelte a sereget, amely áprilisban megkezdte a visszavonulást. Ekkor azonban valaki elhíresztelte a seregben, hogy Lajos megadta magát, mire a sereg nagy része kapitulált, és az arabok fogságba ejtették őket a királlyal együtt. Lajos a feleségére, Provence-i Margitra bízta a hadvezetést, majd az anyja által összeszedett hatalmas sarc fejében 1250 májusában kiszabadult katonáival együtt.

Ekkor úgy döntött, hogy seregével a Közel-Keleten marad, hogy a keresztes államokat segítse, de idősödő édesanyját támogatandó hazaküldte fivéreit, Alphonse de Poitiers-t és Charles d'Anjou-t. Szükség is volt rájuk, ugyanis 1251-ben lázadás kezdődött francia földön az ún. ,,kis pásztorok" (pastoureaux) részvételével, majd 1252-ben Blanka elhunyt. Ettől kezdve Alphonse és Charles közösen gyakorolta a régensi hatalmat Lajos hazatértéig.

IX. Lajos eközben rendezte Akkó, Caesarea, Jaffa és Szidón helyzetét, majd 1254. április 24-én hazaindult Türoszból.

A reformok



Szent Lajos király (El Greco képén)
A hazatérő király meggyőződése volt, hogy az országában elharapózott, Istennek nem tetsző bűnök miatt kellett kudarcot vallania a hadseregnek, ezért átfogó reformokba kezdett. Első lépésként már 1254.-ben kiadta az ún. Grande ordonnance-ot, amit sorozatos újabb rendeletek követtek 1256-ig.

Lajos szigorú büntetéseket szabott ki a prostitúcióra és a káromkodásra, valamint fellépett a szerencsejátékok és az uzsora ellen. Megkezdődött az önkényeskedő, jogtalanságokat elkövető hivatalnokok és tisztviselők felelősségre vonása, hatalmuk korlátozása (így például a sénéchalok és baillik rokonait is eltiltották a birtok- és egyházijavadalom-szerzéstől, a működési körzetben történő házastársválasztástól, az önkényes bírság- és adókiszabástól). 1180-ig visszamenően felülvizsgálták a peres ügyeket, és jogtalanul birtokukat vagy jogaikat vesztetteket kárpótolták. A királyi bíráskodás résztvevőinek megtiltották, hogy nagyobb ajándékot vagy kölcsönt fogadjanak el a per érintettjeitől. Állítólag a király maga is részt vett a jogszolgáltatásban: Vincennes-ben rangra való tekintet nélkül ítélkezett alattvalói ügyeiben egy tölgyfa alatt üldögélve.

Szent Lajos uralkodásától fogva vált általánossá, hogy nagy hatalommal bíró királyi vizsgálóbiztosokat delegáltak az ország minden tájára a visszaélések kiküszöbölésére. Ugyanez a cél tükröződött abban, hogy 1262-től a királyi kormányzat szava volt döntő az egyes városok vezetőségének megválasztásában. Mindezt a kormányzat specializációja kísérte, amelyet az állandósuló ellenőrző bizottságok és testületek önálló neveinek megjelenése tükröz (így például 1253-ban jelent meg a parlament előképe, a pallamentum kifejezés, amely a királyi bírák rendszeres ítélkezését jelölte).

1258-ban betiltották a tartományurak magánháborúit, 1261-ben pedig az istenítéleti párbajokat - igaz, e rendelkezéseket sokszor kijátszották, és nem is mindenkire voltak érvényesek.

1263-ban pénzreformra került sor: ekkor törvénybe foglalták, hogy a király által vert pénzeket mindenütt el kell fogadni, és a pénzverési joggal nem rendelkező, illetve királyi területeken csak a korona pénzét lehetett használni. 1266-ban vezették be a sokáig használt, értékálló tours-i garast, amelynek verését megtiltották a magánverdéknek. Ekkor még csak névleges jelentőséggel ugyan, de megkezdődött az aranypénzverés.

Több zsidóellenes intézkedés is született: 1242-ben Párizsban autodafét rendeztek a héber nyelvű kéziratokból, 1254-ben kitiltották Franciaországból a katolizálni nem hajlandó zsidókat (igaz, később váltság fejében visszatérhettek), majd a IV. lateráni zsinat 1215-ös határozataival összhangban speciális ruha hordására kényszerítették őket, és megakadályozták a vegyesházasságokat.

Európai ügyek



Szent Lajos tours-i garasa
Az új keresztes háborúra készülődő Lajos igyekezett minden európai ellenségeskedés végére pontot tenni. 1258-ban békét kötött az Aragóniai Királysággal: május 11-én Corbeil-ben évszázadokra rögzítették I. Jakab aragóniai uralkodóval a déli határt. 1259-ben az ún. I. százéves háború ért véget: december 4-én a párizsi szerződésben III. Henrik angol király megkapta Limousint, Périgord-t, Quercyt, Agenais-t és Saintonge egy részét, viszont Franciaország megtarthatta Normandiát, Touraine-t, Anjout, Maine-t és Poitout.

1264-ben őt kérték fel az angliai hatalmi válság feloldására. Ő elítélte a királyt teljesen háttérbe szorító bárókat, és semmisnek nyilvánította a jogaikat garantáló Oxfordi és Wesminsteri provizóriumot, ami kisebb polgárháborúhoz vezetett. Többször ítélkezett a Német-római Birodalom és Franciaország határmenti konfliktusai ügyében is.

A második hadjárat
1266-ban Lajos öccse, Anjou Károly legyőzte I. Manfréd szicíliai királyt, és a pápa támogatásával megszerezte magának a királyságot, sőt az utolsó Hohenstaufok ellenében is trónkövetelőként lépett fel a Német Királyságban, de nem járt sikerrel. Valószínűleg az ő érdekeit szolgálta, hogy Szent Lajos második keresztes háborúja 1270-ben nem Egyiptom, hanem a mai Tunézia felé indult meg.

A VIII. keresztes hadjárat célja eredetileg a Szentföld lett volna, ahol a mongolok is segítséget ígértek a keresztényeknek, de Lajos inkább a tuniszi Musztanszír emír ellen vonult, aki - bár jóindulattal viseltetett a keresztények iránt - menedéket adott néhány szicíliai lázadónak. Károly elhitette az idős Lajossal, hogy Musztanszír hajlandó áttérni. A keresztény Tunisz Egyiptomot szorította volna harapófogóba a palesztinai és szíriai keresztes államokkal közösen, így Lajos kapva kapott az alkalmon. Július 1-jén ismét Aigues-Mortes-ból futott ki a hajóhad, amely július 18-án kötött ki Karthágónál. Musztanszír természetesen nem szándékozott áttérni, de harcra sem volt szükség: a hőség és a járványok súlyos károkat okoztak a hadseregnek, és maga Szent Lajos vérhast kapott, amelybe belehalt. Fivére, Károly augusztus 25-én, nem sokkal Lajos halála után érkezett meg a szicíliai erősítéssel. A trónörökös, Fülöp rábízta a békekötést, hogy hazatérhessen és megkoronáztathassa magát.




Szent Lajos ereklyéi a bolognai San Domenico székesegyházban

Emlékezete
A szigorú keresztény életelvek alapján élő Lajost sokan már életében szentnek tekintették, de kanonizálására csak 1297-ben került sor, amikor VIII. Bonifác pápa a Lajos unokája, Szép Fülöp ellen vívott politikai harcban az előbbi engedményekre kényszerült. Ereklyéi egy részét Tunéziában temették el, ahol ma is látható Szent Lajos sírja. A maradványok más részei a palermói bazilikában találtak nyughelyre. A holttest nagy részét a Saint-Denis bazilikában helyezték örök nyugalomra, de ezek a maradványok a 16. század végének vallásháborúi során eltűntek.

Szent Lajosról nevezték el a versailles-i székesegyházat és a Szent Lajos-rendet, illetve a francia gyarmatosítók számára a 19. században épített katedrálist Karthagóban.

A király nevét őrzi többek között St. Louis városa Missouriban, Saint-Louis du Sénégal Szenegálban, Saint-Louis Elzászban, a Szent Lajos-tó Québecben, a Mission San Luis Rey de Francia Kaliforniában és számos São Luís után elnevezett település Brazília területén. Egy helyi legenda szerint a tunéziai Szidi Bú Szaíd neve is Szent Lajostól származik, aki beleszeretett egy berber hercegnőbe, ezért felvette az Abu Szaíd ibn Halef ibn Jahja Ettamini el-Bedzsi nevet. Ez az ember valóban létezett, és Szidi Bú Szaíd volt a ragadványneve, a muszlimok pedig szentként tisztelik.

Házasságok és utódok
Az 1248-ban felszentelt Sainte-Chapelle a királyi reprezentáció máig lenyűgöző eleme volt1234. május 27-én Sens-ben vette el Provence-i Margitot, IV. Raimond-Bérenger provence-i gróf és Béatrice de Savoie lányát. 11 gyermekük született:

Blanche (1240-1243),
Izabella (1242-1271), 1258-ban II. Thibaud navarrai királyhoz és Champagne grófjához ment feleségül
Louis (1244. február 20. - 1260)
Merész Fülöp (1245. május 1. - 1285. október 5.),
Jean (1248),
Jean-Tristan (1250. - 1270. augusztus 3.) Valois és Nevers grófja, 1266-tól Yolande de Bourgogne férje
Pierre (1251-1284) Alençon és Perche grófja. 1272-ben vette feleségül Jeanne de Châtillon-t
Blanche (1252-1320), 1269-ben lett Ferdinand de la Cerda kasztíliai infáns felesége
Marguerite (1254-1271), 1270-ben ment feleségül I. (Győzedelmes) János brabanti herceghez
Robert (1256-1317) Clermont grófja, 1279-től Béatrice de Bourgogne férje, a Bourbon-dinasztia őse.
Ágnes (1260-1327), 1279-től II. Róbert burgundi herceg felesége
 
 
0 komment , kategória:  Történelem, híres magyarok  
A nemzeti gyász napja
  2010-06-16 15:17:35, szerda
 
 


Ezen a napon a szovjet néphadsereg páncélosai Szolnokról Budapestre vonultak: segítségükkel megkezdődött a ,,rendteremtés". Az új forradalmi munkás-paraszt kormány, melynek vezetője Kádár János volt, fegyveres erőszakkal számolta fel az október 23-án kitört, ellentmondásoktól sem mentes forradalmat. Az ekkori események tényszerű ismertetése csak a rendszerváltás idején, 1989/90 után valósult meg. Ez a nap a szabadságáért küzdő nemzet gyásznapja. A forradalom leverését követő véres megtorlás után az ország polgári fejlődése több évtizedre megtorpant. Magyarország több mint harminc évig a szovjet befolyási övezet ,,legvidámabb barakkja" volt.
Neumann-ház - Irodalmi Szerkesztőség

Június 16.

Törvénysértő ítélet után 1958. június 16-án Budapesten kivégezték Nagy Imrét, az 1956. évi forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét, Maléter Pált, a forradalom honvédelmi miniszterét és Gimes Miklós újságírót. A 30. évfordulón a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) felhívást intézett a társadalomhoz az 1956 utáni megtorlás áldozatainak erkölcsi, politikai és jogi rehabilitációja érdekében - június 16-án a Köztemető 301-es parcellájánál megemlékezés keretében felolvasták a kivégzettek 244 fős listáját. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúinak újratemetését 1989. június 16-án tartották, amit akkor a nemzeti gyász és megemlékezés napjának neveztek.
/Délmagyar.hu/


 
 
0 komment , kategória:  Történelem, híres magyarok  
Trianoni békeszerződés
  2010-06-04 17:00:48, péntek
 
  Trianoni békeszerződés
2010. június 2.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.



Versailles, Nagy Trianon kastély, La galerie des Cotelles 1920. június 4., délután 16 óra 30 perc. A kép közepén Apponyi Albert
La galerie des Cotelles - az 52 méter hosszú és hét méter széles folyosó, ahol Magyarország békeszerződését aláírták,, 161. Cikk. A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Magyarország elismeri, hogy Magyarország és szövetségesei, mint e veszteségek és károk okozói, felelősek mindazokért a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és Társult Kormányok, valamint polgáraik az Ausztria-Magyarország és szövetségesei támadása folytán rájuk kényszerített háború következményeképpen elszenvedtek. "
- Trianoni békeszerződés

A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a Saint Germain-i békeszerződés is rendelkezik.)

A trianoni békét az 1920 tavaszán kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának két politikailag súlytalan tagja írta alá, s a kormány hamarosan lemondott.

A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920. június 4-én budapesti idő szerint 16:32-kor írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastély 52
méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a Galérie des Cotelle-ben.

A szerződést nem írta alá a szintén az antanthoz tartozó Amerikai Egyesült Államok, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik a trianonival.

A trianoni békeszerződést gyakran trianoni békediktátumnak is nevezték és nevezik - még aláírói és törvénybe iktatói is -, azt jelezve ezzel, hogy a szerződésben foglaltakat a győztesek által a vesztesek számára diktált kényszer szülte.

A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az Országgyűlés 2010-től.

Előzményei
Az I. világháború során az 1915-ös londoni egyezményben az antant Szerbiának ígért területeket. 1916-ban titokban odaígérte Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény-Debrecen-Csongrád-Tisza vonalig a Román Királyságnak, ha az hadat üzen az Osztrák-Magyar Monarchiának. Miután Románia szinte azonnal vereséget szenvedett, majd különbékét kötött a Monarchiával, és csak a világháború utolsó napjaiban üzent újra hadat, az antant eleinte vonakodott elismerni a román területi követelések jogosságát.

A Monarchia elnyomó nemzetiségi politikájával elégedetlen kisebbségi vezetők, mint például Edvard Beneš cseh nacionalista politikus, a világháború kitörésének pillanatától a nyugati országok vezetőinél lobbiztak a Monarchia feldarabolása és nemzetállamok létrehozása érdekében. Az antant hatalmak először egy többnemzetiségű, konföderatív monarchiát képzeltek el a háború után, de később világossá vált, hogy Ausztria-Magyarországot nem tudják leválasztani Németországról, és elfogadták Beneš álláspontját.

A magyar uralkodó és politikai osztály még 1918 nyarán sem számolt komolyan a vereség lehetőségével. Szeptember végén a Német Császárság vereséget szenvedett a nyugati fronton, majd október végén a Monarchia hadserege is kivérzett Itáliában. Az elégedetlenség forradalomba csapott át Magyarországon. Horvát-Szlavónország elszakadt a Magyar Királyságtól. Károlyi Mihály kormánya feloszlatta a hadsereget. Egyedül a Székely Hadosztály maradt meg mint számottevő katonai erő. Ezt kihasználva a háborút kevesebb emberveszteséggel átvészelő Románia, Szerbia és az addig nem is létező Csehszlovákia - melynek vezetői az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéből dezertáló katonákból toboroztak légiókat - az antant politikai és anyagi támogatásával bevonult az országnak saját nemzetiségei által is lakott területeire anélkül, hogy ott komoly fegyveres ellenállásba ütközött volna. Erre azért volt szüksége Romániának, Szerbiának és Csehszlovákiának már a békeszerződés aláírása előtt, hogy a majdan létrejövő határoknak kész helyzetet teremtve érvényt tudjanak szerezni. Nem volt ugyanis valószínű, hogy az antant vezető hatalmai komoly hadsereget küldve ezt megtették volna helyettük.



Nemzetiségek eloszlása az Magyar Királyság területén
Kisantant akciók [szerkesztés]
A környező államok haderőinek bevonulását a belgrádi egyezmény tette lehetővé, amelyet 1918. november 13-án, 23 óra 15 perckor írt alá Linder Béla, a magyar kormány megbízottja. Ebben Magyarország hozzájárul a demarkációs vonalak és demilitarizált övezetek antant-csapatok általi megszállásához. A román hadmozdulatok már december 13-án megindultak (ekkor még antant haderőnek beállítva magukat), mindössze 5-6000 fős haderővel szállták meg Erdélyt és vonultak folyamatosan nyugat felé.

Károlyi Mihály 1918. december 3-án kiáltványt intézett a magyar néphez Fernand Vix vezérkari alezredesnek, a Budapesti Szövetséges Katonai Misszió vezetőjének követelései után.

,, Magyarok!
Vyx, a keleti szövetséges hadseregek nevében követeli, hogy a magyar csapatokat vonjuk ki az egész tót vidékről, mert a cseh hadsereg beavatkozására a csehszlovák állam fel van jogosítva. Ugyanekkor román csapatok szállják meg Erdélyt és átveszik a közigazgatást. A fegyverszüneti szerződéssel ez ellentétben áll, de a kormánynak nincsen hatalma ezeket a követeléseket és tényeket megváltoztatni. A kormány a magyar népköztársaság nevében ünnepélyesen kijelenti, hogy e kényszerűséggel szemben az ország semmiféle jogáról le nem mond. A joghoz és igazsághoz ragaszkodik. Hajoljatok meg a kényszerűség előtt, mert minden erőszak csak ronthatná helyzetünket a nemsokára összeülő békekonferencia előtt. Magyarország területi épségét sokszor fenyegette veszedelem. Mégis újból eggyé lett. A természet teremtette ilyenné. Mi kívánjuk, hogy a jövőben necsak az élettelen természet, hanem testvéri szeretet is kapcsolja hozzánk összes nem magyarajkú polgártársainkat. Ma is készek vagyunk teljes közigazgatási és kulturális autonómiát adni a velünk élő Összes- nemzeteknek. Szabad demokratikus keleti, Svájcot akarunk csinálni a régi Magyarországból. A határainkon túl élő szomszéd népekkel is barátságos és békés megegyezést keresünk és remélünk. A kormány most demokratikus átalakuláson dolgozik. Ide sorolja a földreformot is. Ezek lesznek erősségeink a jövőben, az eljövendő késő évszázadokban is. A népek szívbéli kibékülésének ideje is el fog következni. Álljunk úgy a világ előtt, mint akik ennek az időnek elkövetkezését tőlünk telhetőleg mindenben előmozdítottuk. A magyar népköztársaság nevében: Károlyi Mihály miniszterelnök.
"
- Károlyi Mihály proklamációja a magyar néphez 1918. december 3.

Philippe Berthelot december 23-án tájékoztatta Károlyi Mihályt: a román hadseregnek megadta az engedélyt arra, hogy a november 13-i egyezmény által előírt demarkációs vonalakat átlépje. A Román Királyság már december 13-án proklamálta Erdély és a Regát egyesülését.

A magyar kormány december 20-án elvezényelte Kolozsvárról a Székely Hadosztályt, így a románok Kolozsvárt ellenállás nélkül foglalták el (december 24). A magyar hírszerzés december legvégén jelentette a kormánynak, hogy a román haderő alig 5-6000 főnyi, és azok nagy része is csak gyengén felszerelt, moráljában labilis. A jelentés szerint néhány zászlóalj mozgósításával a román hadsereget ki lehetett volna verni a Kárpát-medencéből. Ehelyett Károlyi 1919. január közepéig folyamatos visszavonulásokat rendelt el.

A vezető győztes hatalmak demarkációs vonalak kijelölésével egyre nagyobb területek átadását követelték. 1919. január 18-án már megkezdődött a békekonferencia. Ekkor még csak a győztes államok részvételével, és ott főleg - magyar vonatkozását tekintve - Románia, Szerbia és Csehszlovákia területi igényei kerültek szóba.



Turulos magyar bélyeg román postai bélyegzéssel (1919) Tavaszi hadjárat [szerkesztés]
Bővebben: Északi hadjárat
Az 1919. március 20-án benyújtott Vix-jegyzék elutasítását követően - melynek értelmében csaknem a Tiszáig engedte volna át a területét Magyarország Romániának - lemondott a Berinkey-kormány, mivel tévesen arról értesültek, hogy Károlyi Mihály köztársasági elnök "szocialista" kormány megalakítására irányuló törekvését siker koronázta. Mindeközben estére megszületett a döntés a szociáldemokrata és a kommunista pártok egyesüléséről, ezzel együtt a proletárdiktatúra bevezetéséről. A kormányzást a Garbai Sándor vezette Forradalmi Kormányzótanács vette át, ám ténylegesen a külügyi népbiztosként tevékenykedő Kun Béla gyakorolta a hatalmat. Ezzel egyidőben Aradon, majd a francia megszállás alatt álló Szegeden ellenforradalmi kormány alakult gróf Károlyi Gyula vezetésével, amelynek hadügyminisztere Horthy Miklós lett. A teljes nemzetközi elszigeteltségben megalakult új magyarországi tanácskormány, amelyet csak Szovjet-Oroszország ismert el, Vörös Hadsereget szervezett és megkísérelte felvenni a harcot az ország területi integritását veszélyeztető szomszédos országokkal. (Lásd: Északi hadjárat és 1919-es magyar-román háború.) Ugyanakkor politikai ellentétek miatt nem biztosított lőszer- és élelmiszer-utánpótlást a Székely Hadosztály számára, amely végül a román hadsereg előtt letette a fegyvert, így Románia megszállása alá került az egész Tiszántúl. A magyar Vörös Hadsereg Stromfeld Aurél vezetésével sikeresen visszafoglalta a Felvidék keleti részét, sőt még Zólyomot és Érsekújvárt is Csehszlovákiától.

Clemenceau jegyzéket küldött a Kormányzótanácshoz, amelyben közölte Magyarország északi és keleti határait, és követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza e határok mögé. Cserébe - így a jegyzék - a románok távoznak a Tiszántúlról, és Magyarország meghívást kap a békekonferenciára. A proletárdiktatúra vezetői - hosszas vita után - elfogadták a javaslatot.

Román megszállás Magyarországon
Bővebben: 1919-es magyar-román háború
Az antant követelésének eleget téve megkezdődött a Felvidékről való visszavonulás. Stromfeld lemondott, helyére Julier Ferenc került. A román csapatok azonban nem mozdultak a Tisza mellől. Ekkor a Magyarországi Tanácsköztársaság a tiszai támadással fegyveresen akart érvényt szerezni a jegyzéknek, amely azonban a csapatok gyenge harcértéke miatt pár nap alatt összeomlott. Kun Béla és társai különvonaton távoztak az országból.

Ezt követően Peidl Gyula alakított szociáldemokrata-kommunista kormányt, de a román csapatok megszállták Budapestet, Győrt és Veszprémet. Friedrich István - József főherceg megbízásából - csendőri segítséget is igénybe véve feloszlatta a magyar kormányt, majd saját maga újat alakított, amelyet azonban az antant nem ismert el.

Románia 1919. augusztus 11-én ultimátumot intézett József főherceghez. Az ultimátum szerint Magyarországnak teljesíteni kell minden román követelést, feladni minden hadianyagát és hadikészletét, támogatnia kell Romániát a Bánát megszerzésében, sőt politikai uniót kell létrehozni, amelyben a korábbi Osztrák-Magyar Monarchiahoz hasonlóan a román király lenne Magyarország uralkodója is. Harry Hill Bandholtz, az aznap érkezett amerikai megbízott ezt a tájékoztatást adta József főhercegnek: ,,Figyelembe véve azt a tényt, hogy mivel nem a román teljhatalmú megbízott adta át (ti. az ultimátumot), nyugodtan megüzenheti a küldőnek, hogy menjen egyenest a pokolba."



Horthy Miklós, 1920. március 1-jétől a Magyar Királyság kormányzója
Horthy színrelépése

Miklós 1919. augusztus 18-án lépett először a nemzetközi politika elé azzal, hogy fegyveres erejével rendet tesz az országban. ,,A ma reggeli ülésen Horthy, az osztrák-magyar haditengerészet volt tengernagya kijelentette, hogy kész újra szervezni a magyar hadsereget és négy nappal az erre vonatkozó engedély kiadását követően már tényleges haderő felett redelkezhet."

Horthy Miklós kommunista-ellenes tiszti különítményekből hadsereget toborzott, majd csapataival az antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonult, főhadiszállását pedig Siófokon rendezte be. George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után az általa vezetett Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten.

A szerződés megszületése
Még 1919 elején a béketanács semleges bizottságokat jelölt ki az etnikai határok megállapítására. Ez a Felvidéken például így zajlott: a semlegesnek nevezett delegáció két tagja cseh születésű amerikai állampolgár volt (Jan Karmezin és Robert Kamev). Ők Kassán a Schalkház szállodában hamisított jegyzőkönyveket vettek fel, amelyek később a tárgyalásokon döntő érvként szerepeltek az elcsatolás mellett. Ugyanakkor a Teleki-féle térképeket nem vették figyelembe.

A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott háziőrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. Csak 1920. január 16-án - a béketervezet végleges lezárása után - nyílt lehetőség arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres ,,védőbeszédét".

,, Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben? Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.
Apponyi Albert 1920. január 16-ai beszéde a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa előtt. témában.



A Nagy Trianon-kastély, ahol a szerződéseket aláírták. Épült 1678-ben Jules Hardouin-Mansart tervei alapján
Ezután átvették a szerződést tartalmazó dokumentumot, majd pár nap múlva - lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket - aláírták. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (például a Csallóköz, Székelyföld, az egykori Partium és Bácska egyes részei), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia alapvetően Magyarország területi integritásának megőrzését szerette volna elérni. Érveik az ország történelmi, földrajzi és gazdasági egységét igyekeztek alátámasztani. Emellett a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetőségét is, a szövetségesek által sokat hangoztatott önrendelkezés és nemzetiségi elvre hivatkozva. Apponyi beszéde sokakban nagy hatást keltett, mivel azonban a békeszerződést illetően a döntés már megszületett, érveit nem vették figyelembe.

A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter írták alá 1920. június 4-én. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.

,, A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetűen a világháború legfőbb segítőjének, ha ugyan nem az első számú felelősének tartja. A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák-Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta kik, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő. "
- Edvard Beneš csehszlovák külügyminiszter parlamenti beszéde 1920. február 26.



A ,,négy nagy": Lloyd George angol, Orlando olasz, Clemenceau francia miniszterelnök és Woodrow Wilson amerikai elnök. Ők szabták meg a békefeltételeket.
 
 
0 komment , kategória:  Történelem, híres magyarok  
A nemzeti összetartozás napja
  2010-06-04 16:26:24, péntek
 
  A nemzeti összetartozás napja
2010. május 31. Múlt-kor, MTI

Az Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét: kilencven éve ezen a napon írták alá az I. világháború győztes hatalmai Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a háborút lezáró magyar békeszerződést.



A béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjét kívánták biztosítani. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva - teljesen hatástalanul.

A békefeltételeket 1920. májusban adták át, ezek olvastán az eredeti küldöttség lemondott, így a szerződést magyar részről Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott miniszter írta alá 1920. június 4-én. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.



A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden szerződésben helyet kapott. A szerződés kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen. A haderő létszámát 35 ezer főben maximálta, megtiltotta az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzetet, s korlátozta a fegyvergyártást.

Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmak számára a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.



Francia grafika Trianonról, 1933-ból

A szerződés kimondta: az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 293 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország Szepes és Árva megyékből kapott területeket.

Ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A szerződés az etnikai helyzetet, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került, felük összefüggő tömbben a határ mentén. A békeszerződés tartalmazott a kisebbségek jogaira vonatkozó előírásokat is, eszerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket és biztosítani kell kulturális, vallási életük zavartalanságát.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, s 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, Északon Somoskő és környéke (kivéve a Somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.



A döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közti években az ország meghatározó külpolitikai célja Trianon revíziója lett. Magyarország 1938-ban az első bécsi döntéssel visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, majd 1939-ben Kárpátalja fennmaradó részét, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet. 1941-ben Jugoszlávia német megszállása után visszakerült a Délvidék is. Akkorra Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét a határok közé került - de ennek ára a háborús részvétel volt a náci Németország oldalán.

Az 1947. február 10-én aláírt, a II. világháborút lezáró párizsi béke lényegében a trianoni határt állította vissza, semmisnek nyilvánítva a bécsi döntéseket, sőt Csehszlovákia megkapott három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.
 
 
0 komment , kategória:  Történelem, híres magyarok  
Holokauszt-nap Magyarországon
  2010-04-16 17:25:28, péntek
 
  Bajnai: magyarok öltek magyarokat

MTI
2010-04-16
"A holokausztra, az emberiség - egyben Magyarország - történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség, emlékeztetni pedig demokratikus felelősség" - írja a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján közleményében Bajnai Gordon. A kormányfő úgy fogalmaz: "a vészkorszak számunkra nemzeti tragédia volt. Magyarok öltek magyarokat".
A miniszterelnök közlése szerint az emléknapon "sok százezer egykor élt honfitársunkat gyászoljuk, a túlélők fájdalmában osztozunk, de szembe kell néznünk a gyilkosok bűneivel is".

Úgy fogalmaz, hogy a múltra való emlékezés közben a jelenre és a jövőre is gondolunk. A jelenkor egyik legsúlyosabb és legszomorúbb tapasztalata pedig az, hogy újból vannak, akik az egykori gyilkos eszméket nem megtagadják, hanem követik: mások ellen uszítanak, gyűlöletet szítanak, megfélemlítenek - értékeli a kormányfő.

Bajnai Gordon hangsúlyozza, "mindannyiunk felelőssége megakadályozni, hogy bárki újból elkövesse a múlt bűneit. Ezért nap mint nap közös erővel kell kiállni a demokratikus értékek, a szabadság, az emberi méltóság védelme mellet", a holokauszt áldozatainak emléknapján is, és "holnap, meg holnapután, a hétköznapokban is".

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án emlékeznek meg a holokauszt magyarországi áldozatainak napjáról. Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról.

A kezdeményezést üdvözölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség, mivel - közleményük szerint - a magyar zsidók a II. világháborúban "magyar állampolgárként, személyükben magyar jogalanyokként szenvedték el kirekesztésüket a társadalomból, s érte őket megbélyegzés, és pusztultak el mintegy hatszázezren a munkaszolgálatban, a gettókban, a haláltáborokban".

A holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából pénteken megemlékezést tartanak, Simon Wiesenthal-díjakat adnak át és kiállításokat nyitnak a budapesti Holokauszt Emlékközpontban. Megemlékezések lesznek Székesfehérváron és Balatonfüreden is. Vasárnap szabadtéri koncertet tartanak a budapesti Terror Háza Múzeumnál, és sor került az Élet Menetére az Élet Menete Alapítvány, a Mazsihisz, a Miniszterelnöki Hivatal, Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala, civil szervezetek, zsidó és nem zsidó ifjúsági szervezetek rendezésében.


 
 
0 komment , kategória:  Történelem, híres magyarok  
     1/17 oldal   Bejegyzések száma: 167 
2018.12 2019. Január 2019.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 16873 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 385
  • e Hét: 2262
  • e Hónap: 5535
  • e Év: 5535
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.