Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Nincs Cím
  2008-08-22 13:09:26, péntek
 
  KÖZÉPKORI ÉS RENESZÁNSZ VILÁGIRODALOM

Ferences himnuszok: Naphimnusz, Dies irae, Stabat Mater

A himnusz, mint műfaj először Szapphónál jelenik meg. Népszerűsége az ókeresztény korban érte el tetőpontját, ebből a korból ugyanis kb. 10 ezer himnusz maradt fenn (közülük 100-at fordított le Babits Amor Sanctus c. kötetében). Emelkedett hangú költemény, melynek máig nagy szerepe van az Egyház liturgiájában. A 13. században a ferencesek hatására és kezdeményezésére számos himnusz született.

A 12-13. században jelent meg az ún. planctus, vagy siratóének. Ezekben Mária földi édesanyaként siratja el fiát, és szenvedi el a földi anya legnagyobb fájdalmát, fia halálát. Ilyen planctus Jacopone da Todi Stabat matere. A mű egy evangéliumi magból és egy érzelmekkel telített külső rétegből áll. Az első 4 versszakban a költő az érzelemmentes evangéliumi részt próbálja szenvedéllyel, könnyekkel telíteni. Az 5-8. Versszakokban váltás történik: a himnusz írója belép a versbe, s maga is átérzi a sodró érzelmeket, fájdalmas szenvedéseket. A 9-10. versszakban a könny, a sírás, a szenvedés megváltó, megtisztító erőként jelenik meg, mely által elkerülhető a kárhozat. A vers végén a középkor sötét hangulata jelenik meg.

Ugyancsak ismert himnusz Tommaso da Celano Dies irae című műve. A szerző -- a kor hangulatának megfelelően -- az ítélet napja helyett a harag napja kifejezést építi bele a szövegbe. Az evangélium kettős szemléletéből az üdvösség öröme elhalványul, a harag, irtózat pedig felerősödik. A középkori ember, a középkori vallás központi hajtóereje a félelem. Ez a félelem jelenik meg a dies irae c. műben is.

Assisi Szent Ferenc Naphimnusza 1225-ben született umbriai nyelvjárásban. Az olasz nyelvű költészet első nagy alkotása. Olyan himnusz, melynek középpontjában a teremtő Isten dicsérete áll. Ferenc a világban a Teremtő végtelen szeretetét, gazdagságát, szépségét ünnepli. Az Isten dicséretére felsorakoztatott elemek mindegyike őskép, archetípus. Ezeket Ferenc férfiként ill. nőként nevezi meg. A férfiak (nap, szél, tűz ) cselekvők, a nők (hold, víz, fold) szépek és hasznosak, de passzívak. Testvéreinek nevezi őket, tehát kiengesztelődik negatív jelentésükkel, sötét oldalukkal is, megszelídíti őket.

A Naphimnusz 10 szakaszra osztható aszerint, hogy ki a megszólított.

Az első szakaszban Istent szólítja meg. Ferenc ambiciózus ember volt. Megtérése nem abból állt, hogy meg akarta játszani az alázatost, hanem el akarta érni Istent. Ám a versszak megtörik: "nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja". Amit a Biblia leír, azt saját maga tapasztalja meg: Istent nem lehet birtokba venni.

A második szakaszban a Napról ír. Szembetegen, fényre szomjazva írta a verset. Alig látott, pedig éppen látni szeretett. Érdekes, hogy a "szép" jelzőt kizárólag a világosságot sugárzó anyagokra használja. A nap számára szimbóluma az Atyának.

A harmadik szakaszban a Holdról ír. Nővér, hiszen kapcsolatban áll a női nemmel. Minden kor tudatalattijában az éjszaka, a hold és a csillagok a nőiesség szimbólumai. A hold az első lépcső lefelé, az alázatosabb teremtményekhez.

A negyedik szakaszban a szelet szólítja meg. Nem illeti jelzőkkel, de minden vonatkozását leírja: “…levegő, felhő, jó és rút idő.” Az időjárás változásai az ember hangulatához hasonlóan rapszodikusak. Ezen elemek testvérként való megnevezése arra utalhat, hogy Ferenc testvérként tud tekinteni az ember hullámzó érzelemvilágára, el tudja fogadni annak az időjáráshoz hasonló szeszélyességét. Az ív egyre lejjebb ér. A szél még az ég és a föld közti dolog, de az 5. szakaszban megjelenő víz már szorosabban kötődik a földhöz. A vizet nővérének nevezi, hiszen minden értéke puszta létezéséhez van kötve. Alázatos: nem tör fölfelé, hanem mindig lejjebb ereszkedik, egészen addig, míg el nem éri a legalacsonyabb pontot, a tengert.

A hatodik szakasz témája a tűz. Mindenfajta szenvedély magában foglalója, a legvadabb ösztönöktől a legmagasabb lelki mélységekig. Ferenc szerette a tűzet nézni, mellette ülni. Nem emlékeztette az örök boldogságra, hanem hozott onnan valamit. A tűz, amelyről Ferenc énekel, elvetette romboló energiáját. Szép, hatalmas, erős, vidám.

A hetedik szakaszban Ferenc leér a földre. A fold minden nyelvben nőnemű. Anyai vonásait Ferenc külön kiemeli. Élet és halál megtestesítője, hiszen gondoskodó anya és sírhalom egyben.

A nyolcadik rész hangulatában eltér a többitől. Ha a teremtés minden tagjával kibékült, ki kell engesztelődnie az emberrel is. Ferenc vonzódott az egyedihez, a személyeshez. Belső kiengesztelődése hitéből és ösztöneiből fakad. Szeretete minden létezőre kiterjed.

A kilencedik szakasz témája a halál. Ferenc legbelső kiengesztelődése vonatkozik a halálra. Nem buzdítás a halál keresztény elviselésére, hanem saját halálának elfogadása. Ez már nem ambivalens, hanem direkt negatív kép. Az isteni akarat keresésében fedezi fel a halál pozitív jelentéseit. Ferenc hangsúlyozza a János evangélium tanítását: a testi halál nem halál, mert a valódi halál a kárhozat.

A vers végén a mindennel kiengesztelődött ember dicséri Istent.






DANTE


ÉLETRAJZI BEVEZETŐ


Dante (Firenze, 1265.május 30.? – Ravenna, 1321.szept.14.)

Mérsékelt pápapárthoz, az ún. “fehér guelf”-ekhez tartozott a családja, szerzetesiskolában tanult. 12 éves korában megismerte Beatricét, aki irodalmi alkotására, egész gondolkodására nagy hatással lett, és akinek korai halála mélyen lesújtotta. Katonáskodott; felvetette magát az orvosok céhébe; Firenze városának priorja (két hónapra) Igazságos és mértéktartó plitikus. Igyekezett a hatalmasok és a nép, valamint a fehér és fekete guelfek közti összeütközéseket csökkenteni. Firenze szabadsága védelmében a pápasággal szemben elszánt. A fekete guelfek magukhoz tagadták a hatalmat, száműzték, távollétében tűzhalálra ítélték. A fehér guelfek meghiúsult firenzei betörési kísérlete után különvált a szövetségtől, “hogy magának csináljon pártot magából”. Nélkülözések. Beatrice nem egyetlen szerelme, de élete nagy élménye, értelmi-érzelmi törekvéseinek közös szimbóluma mégis Beatrice.

Vendégségben – e műben a humanizmus társadalmi és kulturális követeléseit hangoztatja, igazi nemességet sem születés, sem vagyon nem adhat, a nemesség maga a “virtus”. Rendkívüli szerepet szánt az olasz nemzetet összefogó, irodalmi rangjára emelt népnyelvnek. A világi-népi nyelvet kívánja a klerikus latin kultúrával szemben megvédeni. A nemzeti egység vágyát a nyelvjárások egyesítése és magasabb szintre hozása révén fejezi ki.

Dante szerint az ember pusztán értelme vezetésével képes elérni a földi boldogságot. Hívő világnézete szerint a földi boldogság elválaszthatatlan a túlvilágitól, a világi államnak bizonyos spirituális szerepkört is tulajdonít.


AZ ISTENI SZÍNJÁTÉK


A La Commédiát a közvetlen utókor a Divina ( ,Isteni,) jelzővel látott el. Egész élete felkészülésnek tekinthető. Kiformálásához negyed évszázadon át alakul benne a szöveg. A mű írása nem is mindig rendszeresen haladt előre, hanem lelki készsége szerint dolgozott ki részeket. A mű keletkezése: 1307 és 1320 között. Eszmei fogantatásában nagy szerepet kell tulajdonítanunk a Beatrice-eszmény kibontakozásán kívül a priorság egész társadalmat érintő tapasztalatainak és az 1300. évi római zarándokút tömegjeleneteinek. Az emberiség forró szeretetével készült a világ megjavításának, az emberiség boldogításának célzatával. Híven követi Dante politikai szenvedélyét, társadalmi követelései jogosaknak mutatkoznak, az erőszak, gőg, kapzsiság, luxus és züllöttség ellen.


“Az emberélet útjának szélén

egy nagy sötétlő erdőbe jutottam.

mivel az igaz utat nem találtam.”


Nem hétköznapi kirándulásról, eltévedésről van szó. Az erdő jelképes.

A pszichológia beszél arról, hogy az emberi életkoroknak megvannak a maguk jellegzetes szélsőségei. pl. 35-40 év között, az ember rájön, hogy már nem él többet, mint amennyit eddig élt. S hogy eddig semmi igazán grandiózusat nem vitt végbe a világon.

Firenze virágzó gazdag város, megosztja a pápa-császár-párt ellenségeskedése

száműzik.

Dante saját megokolása: Eltávolodott a Beatrice által jelölt tiszta szűzi úttól. (Trubadúrszerelem)


Szimbólumok sora. Élete derekán a kételyek, válságok erdejéből az erény hegyére kellene fölérni de vadak (párduc, oroszlán, farkas) állnak az útban, kivetített ám mégis belső “ellenállások”.

Találkozás Vergilius-szal. Beatrice küldi oda. Faladata, hogy az élet útján tévelygő Dantét ráébressze hibáira. Miért épp Vergilius a kísérő? Mert pogány prófétának tartották.


A Pokol

Enciklopédikus igényű mű: az emberiség minden tudását egybefoglalja

(- földrajz : pokol a föld belseje

- művelődéstörténet: antik + keresztény + jelen személyei, eseményei

- teológia: a bűnök szisztematikus felsorolása, teológiai tagolás)


Egy világ mely mindenre tudja a választ. Nincs kérdés jelenség, mely a megválaszolhatóságon kívül esne.

A pokol léte, jellege az bizonyos.


Dante 1300. nagycsütörtök éjjelére teszi az indulást és húsvét vasárnapjára a megérkezést – az istenség trónusához.

- Az általa elképzelt hármas birodalom a Föld középpontján áthaladó merőleges világtengely körül helyezkedik el. (A tengely Jeruzsálem városánál lép be a föld alá úgy, hogy a Pokol egyre szűkülő körei veszik körül, melynek mélyén, a középpontban Lucifer áll jégbefagyva. A tengely tovább haladva az ellenkező oldalon a Purgatórium csonka kúpján keresztül halad hosszában, majd pedig elhagyva , a fennsíkján elhelyezkedő Földi Paradicsommal együtt, az űrben halad tovább a Paradicsom koncentrikus köreinek középpontjain át az ég tetején belefúródva a Misztikus Rózsa közepébe, ahol az istenség leledzik.) Úgy látszik, hogy Dante ismert egy arab eredetű latin írást, az ún. “Mohamed lépcsőjét” , de rendszerét átdolgozta saját céljai szerint.

- A bűnök felosztása természetesen már a keresztény teológia rendszerét követi, a mennyek struktúrájában újplatonista hatások is felismerhetők.

- Egyéniségei földiek, s elhelyezésükben a Pokoltól a Paradicsomig Dante politikai szenvedélye, személyes kritikája és embersége nyilvánul meg. Főhőse maga a költő.


Szerkezet

- Mindhárom rész 3 x 33 énekből áll. Az egyes birodalmak szintén 3x3 részből állnak )9 körből, 9 gyűrűből, 9 égből). Szakrális hármas számot mutató, három soros terzinákra támaszkodik, és az egyes énekek nagyjából egyforma hosszúak. Nyelvi mozgalmasság, igék döntő szerepe, takarékoskodás a jelzőkkel, nagyfokú konkrétság vizuális szemlélet jellemzi.

Szimbolikus-allegórikus jellegű. Misztika és racionalizmus, középkori világnézet és az újkor elemei ütköznek össze benne, és felderengenek a humanizmus gondolatai.


Utóélete

Új, laikus közönséget teremtett, és művei énekelt formában a nép között is gyorsan elterjedtek. Magyarázása – Boccaccio. Dante alakja a köztársaságpárti humanista mintaképe lett. Az olasz romantika is jelképének tekinti.












VILLON


A középkor utolsó nagy francia költője. Balladáiban, apróbb verseiben és két epika-lírai Testamentumában a maga romlott életét sorsszerűnek láttatta; az általános romlás egyedi tüneteként érzékeltette, a “Jó és a rossz” felcserélhető létmódjait; a feudalizmus kötelékeit szaggató polgári egyéniség szabadságvágyát , (hasonlóan Michelangelóhoz, aki a “Rabszolgák kínjait” azonos történelmi tartalommal faragta később márványba.) Emiatt már a francia reneszánsz első példája is. Költeményeiben az első jelentés mögött allegorikus, morális és misztikus jelentés is van.

Azért zseniális költő, mert mellette nem lehet közömbösen elhaladni: vagy utálja, vagy lelkesedik érte az olvasó.


ÉLETRAJZ


Egyetemi aktából, rendőrségi jegyzőkönyvből, műveinek vallomásos soraiból ismert. Szülőhelye párizsi királyi kastély. Elhatározták, hogy klerikust nevelnek belőle. Törvénytelen származás. A Szent Benedek nevét viselő templom módos káplánja volt a valódi apa. Édesanyját rajongó szeretettel jelenítette meg műveiben., esendő, egyszerű, jólelkű asszony, aki a királyi kastély templomában olvassa a falra festett bibliáját (szívből jövő, mély népi hittel (“devotio moderna”) Villon vallásosságának és világnézetének is lényege. Tékozló fiának mindvégig megbocsájtó menedék. (“ Más váram nincs, sem erődöm, Testem s lelkem hol rejtem én, Mikor baj űz és gyötrődöm, Csak az anyám, az a szegény”.) Gyermekéveit édesanyjával töltötte el, s közben megismerhette északi Párizst; a kézművesek, a kereskedők , koldusok életét. Iskoláskorba magiszter Villon magához vette, tanítgatta, járatta egyetemre is, Sorbonne-ra, a bölcsészkarra. Itt tanulta a hét szabad tudománynak mondott tananyagrendszert. E tantárgyak nyomai költészetében is meglelhetők (latin műveltség, érvelés hajlékonyság, számjelentések jelképiség, földrajzi tájékozottság stb.

Villonnal az apa neve is átöröklődött, s később játékosan több jelentés is tapadt hozzá pl. fenyegető fűzfapálca; tekerőlantot hallgató ember; balga paraszt, durvaság.

Feltehetően részt vett azokban az évekig tartó zavargásokban is, amelyek diákcsínyekkel, rendőrverésekkel és kocsmázással tarkított egyéb eseményekkel az Egyetem reformjának előkészületeit kísérték. Ez a környezet egyre messzebbre taszította “ a jó útt

ól”. Magiszteri fokozatának megszerzése után Villon nem folytatta tanulmányait, amin később sajnálkozott is (“ Én Istenem! ha tanulok, Bolond ifjúságom korában, S a jó úton elindulok …” Nagytestamentum) hanem felelőtlenül élte cimborás, tivornyázó életét; halálra sebezte egyik ismerősét, menekülnie kellett Párizsból.Ismerősei és apja közbenjárása révén kegyelmet kapott, de hazatérése után sem változott meg.Márta nevű szeretője anyagi igényeit kielégítendő betörést szervezett a teológusok kollégiumába.Menekülni kényszerül.Útja előtt végrendeletet ír: a Kistestamentumot, amit Hagyatéknak is neveznek.


KISTESTAMENTUM


1456-ban írta. Litániaszerű szöveg, stílusgyakorlat. A mű egészében még könnyed komikum uralkodik. Balladaforma:3db 8-12 soros vsz.+4-6 sor ajánlás.Paradoxonok által mutat rá életformájának sajátosságára.Kompozíciós elve a katasztrófák hagyományosan szimbolikus száma, a 40(bibliai özönvíz; a pusztai vándorlás és a 40 napos böjt).Azután 4 részre tagolódik a szerkezet ( ami korabeli retorikai szabály és a valódi végrendeletek osztásrendje is):

1.bevezető: a mű célját mutatja be; 2.narratio: indokolja a távozást; 3.dispositio: rendelkező rész; 4.clausula: isteni segítségért folyamodik, lezárja.

A kor ideáltípusának, a lovagnak a szerepét ölti magára, a mozdulatlannak hitt hűbéri rendet fortunás körmozgással váltja fel: a fent és lent cserélhetőségével. Prostituált szerelmét a trubadúrlíra eszményi hölgyévé, tolvaj szegénységét úri gazdagsággá, nagyvonalúsággá szublimálja.


NAGY TESTAMENTUM


1460-61 között keletkezett.173 db 8 soros szakasz+ betétek. Fő szervezőereje az ellentét: kicsapongás- vallási áhítat, öröm- fájdalom.Világképének két alapvető sajátossága a bűntudat és a megváltásba vetett hit. Nehéz a lelkiismerete, és iróniával szemléli önmagát. Nem képmutató, nem akar jobb színben feltűnni, mint amilyen. Ezzel indítja, önmagát társadalmilag meghatározva: “Harmincéves koromra a Szégyent bizony fenékig kiitam.”

61 nyarán újra sittre került. Váratlan kiszabadulása új reménnyel töltötte el, így írta meg élete summázataként, életgyónásként a Nagytestamentumot. Sokkal több örököst nevez meg, mint a Kistestamentumban, hangvétele érettebb és borúsabb. Vezető fikció a műben:a tüdőbetegek védőszentjét, Fremint(Firmin) ülteti ágya mellé, neki diktálja végrendeletét, amely apjához szól, előtte magyarázza életének mélypontját, ahonnan csak fölfelé, a jó felé vezethet az út a bűnbánat és bűnbocsánat isteni kegyelmével. Mindegyik részt a halál rútságának leírásával zárja le, apja szívét meglágyítandó. Csak a befejezés karneváli vidámsága ellenpontozza a kezdet komorságát: a sterelem mártírja vörösborát felhajtva indul a másvilágra.

A Nagytestamentum eléte célját: apja megbocsátott, és ő hazatérhetett, ám régi életét folytatta.


Visszaeső, javíthatatlan bűnözőként halálra ítélték. Ekkor, a halál árnyékában döbbenetes fegyelemmel és művészi erővel egy négysoros versben összefoglalta életének lényegét(francia mivoltát, párizsi illetőségét, s azt, hogy fölszarvazták, továbbá,hogy a szellem embere és a környező valóság kibékíthetetlen ellentétben áll egymással: csak a halálban kerülhetnek közvetlen kapcsolatba).Az akasztófahumor szó szerint vehető, klasszikus példája.


GYÁSZIRAT


Már a halálon túlról, a bitón lengve kéri embertársait, hogy értsék meg, és bocsássanak meg neki. Szükségszerűnek látja, h. az ember minduntalan visszaesik a bűnbe. Ezért a szánalmat véli a legfőbb emberi értéknek, és a könyörületben keresi a feloldozást. Eltűnik a vagányság, átadja a helyét a félelemnek, az egyszerű, emberi szónak. Bűnbánó hangon szólal meg. Villon, aki semmit nem vett komolyan, az Istennel való kapcsolatával nem tréfálkozik.(A világot, az embereket, saját korát, önmagát kíméletlen gúnnyal illeti, de Istenről mindig tisztelettel beszél.) Az ajánlás megindító, mert Jézushoz szól (nem a herceghez, akivel nyugodtan pimaszkodott, mert földi hatalmát nem tiszteli)

A halálos ítéletet végül azonban sikeresen megfellebbezte, s azt 10 évi száműzetésre változtatták. Ekkor elhagyta Párizst, s örökre nyoma veszett.




A reneszánsz világirodalom novellái


A korszakról szóló általános bevezetőt ld. az 1. (Balassi és a reneszánsz) tétel elején.


A reneszánsz novella: Az európai novella Cervantes és Boccaccio tollán született meg - kérdés azonban, vajon gyökerei nem nyúlnak-e mélyebbre. A kutatás ugyanis kimutatta, hogy az újszerű történetek, amelyeket spanyol, illetve olasz írók vetettek papírra, tárgyukban, témájukban nem voltak ismeretlenek. Nagy részük az ind és arab, vagy a héber-görög mesekincsből származott. A reneszánsz íróinál inkább az elbeszélés szempontja, nézőszöge volt új, nem a téma.

A reneszánsz novella a certaldói származású, párizsi születésű Giovanni Boccaccio művében támadt először életre. Az ő követője volt Geoffrey Chaucer.


Giovanni Boccaccio (1313-1375): Sajátosan humanista világlátását történelmi származása és szerencsétlen viszonya -- egy Fiamettának nevezett nővel -- is formálta. Tudós humanista volt széleskörű latin nyelvű munkássággal. Tacitus műveit ő találta meg.

Fő műve a Dekameron. Mintegy 10 éven át írta olasz nyelven a száz novellát tartalmazó művet. Kerettörténete: az 1348-as pestisjárvány elől tíz fiatal (7 nő, 3 férfi) egy vidéki villába menekül, és ott tíz napon át mindegyikük egy-egy történetet mond el. A novellák világában a földi boldogság áll középpontban, ennek első és gyakran említett forrása a szerelem, akadálya a szatirikusan ábrázolt papság. Erotika és irónia jellemzi tehát a kötet hangulatát, ugyanakkor (a pestishalál árnyékában) a derű és szellemesség az életerő diadala. A vers időmértéke jambikus, páros rímekből épül fel. Azt a versformát, amely rímel is és időmértékes, Ny - európai verselésnek hívjuk.

Az első nap szabadon választható témája után a második napon olyan történetek hangzanak el, amelyekben a veszélyes kalandok szerencsésen végződnek. Ennek a napnak ötödik elbeszélése Andreuccio da Peruggia története, amely a Dekameron leghíresebb novellái közé tartozik. A színhely Nápoly, időtartama egyetlen éjszaka.

A reggeli piactér a szükséges előzmény: Andreuccio pénzét megpillantja a kurtizán. A Malpertugio városrészben (közel a kikötőhöz) játszódik az éjszakai történet. Itt voltak az idegen kereskedők szállásai, lerakatai, és a bankház székhelye. És persze az idegenek ellátása miatt a szórakoztatóipar intézményei is kurtizánokkal, és alvilági figurákkal. Ide csöppen a gyanútlan, tapasztalatlan és vigyázatlan ifjú kereskedő, aki -- első reményei szerint -- szexuális kalandra indul. Az első csalódás akkor éri, amikor a testvéri álkapcsolat sokkal rafináltabb csapdájába belesétál, és a kaland “aszexuálissá” változik. Erre azonban vigasztalást nyújt, hogy a végső soron banális és másutt is pótolható gyönyör helyett egy regényes szituáció magaslatára emelkedik. A kurtizán “tisztes csapdája” a köznapi kereskedőt a “megtalált testvér” eddig csak olvasott vagy hallott történetében értékes , keresett, körülrajongott szereplővé avatja, s ennek különleges pikantériát ad a hölgy hálószobájának illatozó és gazdag kerete, amely ím nem a szerelmi fészek, hanem a tisztes testvéri szeretet meghittségét árasztja. Az együgyű önhittségből és megcsalatásból nagy és kellemetlen zuhanás következik a pokolba. Boccaccio tapasztalatlan hősét három alászállás (pöcegödör, kút, koporsó) mintegy pokol és halál közelébe való ideiglenes zuhanás szabadítja meg megfontolatlan, tapasztalatlan, együgyű énjétől. Az író ironikus - jóindulatú szóhasználata arra utal, hogy Andreuccio mostantól “kereskedőként”, tehát beavatott agyafúrtként fog viselkedni, nem együgyű vigyázatlanként. Előbb azonban Andreuccionak újra “rémmé” kell változnia. Ezúttal tudatosan ijeszt: tudja jól, azt hiszik majd, hogy a halott fogta meg a rabló pap lábát. Vagy tán maga az ördög.

A lényeg, a komikumon túl, éppen az, hogy Andreuccio immár képes tervezni és kiszámítottan cselekedni. S tud okosan távozni is a kinccsel. A beavatás véget ért, a főhős életképesebbé változott.


Geoffrey Chaucer (1340k.-1400): A középkori angol költészet betetőzője. Londonban született, kereskedő családból. Ifjú korában részt vett a száz éves háborúban. Sokat élt diplomáciai szolgálatban Franciaországban, de Olaszországba is ellátogatott. Pályáját francia művek átültetésével kezdte, meghonosítva a verses románc és a fabliau (vidám, verses történet) műfaját az angol irodalomban, s továbbfejlesztette a társadalmi fonákságok tragikumát kifejező állatmesét. Másik nagy kortársa, Boccaccio művei közül is többet megismer, a Teseida címűt át is ülteti, angolra, ami a Canterbury mesék nyitó darabja lett. A kor, amelyben élt, kiábrándult kor volt. Sok érték halmozódott fel tudásban, vagyonban, épületben, az utolsó két - háromszáz év látványos gazdasági sikereket hozott Nyugat-Európának, de a civilizálódás nem járt megújhodással. A tudományok pedig egy helyben toporogtak.

Fő műve a Canterbury mesék, amely a Dekameronhoz hasonlóan keretbeágyazott novellagyűjtemény. Canterbury a középkori Anglia híres zarándokhelye. A keretet egy zarándokcsoport adja, együttlétük során mindegyikük elmond egy-egy történetet. Harmincan vannak, és huszonegy történet hangzik el. Az egyes történetek közt a zarándokok élénk vitát folytatnak a hallottakról. A résztvevők legkülönbözőbb társadalmi rétegekhez tartoznak, mindegyiküknek más a világszemlélete és a stílusa. Az elbeszélő mindegyiküktől távol áll. Nincs végső tanulság, a mű lényege éppen a különböző nézőpontok párbeszédeként fogalmazható meg. Az egymást követő történetek cáfolják egymás igazságát. Az első a lovag meséje. A francia románcok, az udvari költészet kifinomult hangnemében mondja el. Hősei, Palamon és Arcite egyazon nő, Emelye szerelméért küzdenek. Békés párviadaluk Arcite győzelmével végződik, de a jövendő hitvese üdvözlésére siető Arcite-ot lova eldobja és megtapossa. Sebeibe belehal. Végóráján maga kéreti Emelyet és Palamont, és áldását adja házasságukra. Ez a történet a lovagi erkölcs makulátlanságát, a szenvedély mindenható erejét, a sorsfordulatok sztoikus tűrését hivatott szemléltetni. A rákövetkező mesében elmondottakat egy világ választja el Palamon és Arcite történetétől.


A Dekameron és a Canterbury mesék összevetése: Hasonlóságuk azonos szerkezetükben áll. Mindkettő keretbe foglalt novellagyűjtemény. Viszont az egyes novellák Boccaccionál jobbak. Körülbelül egyforma terjedelműek, és egyenletesen jók. A Canterbury mesék novellái szélsőségesebbek. Például a plébános egy hosszú és száraz prédikációt tart prózában. A kerettörténet viszont Chaucernél elevenebb. A Canterbury mesék igazi ereje a zarándokcsapat bemutatása, jellemzése. Sokkal jobban megismerjük őket, mint a Dekameron színtelen keretfiguráit. Az akkori angol társadalomról színes képet fest mindenféle réteget bemutatva.




William Shakespeare


Shakespeare kora és színháza


Erzsébet kiralynő uralkodása alatt (1558-1603) szilárdul meg a hatalom a XV. századbeli anarchia és vérengzések után, és ő teremti meg a békét és nyugalmat Angliában, melyet az egykori római Pax Augustához lehetne hasonlítani.

Az ország, belpolitikai békéjén kívül, külpolitikai sikereket is elért ekkoriban. A XVI. század végére Anglia Európa nagyhatalma lett, a spanyol állam félelmetes vetélytársa. 1588-ban a könnyű angol hajók megsemmisítették a legyőzhetetlennek hitt spanyol armadát, s ennek következtében a szigetország egyedüli ura maradt a tengereknek. Amerika felfedezésével Anglia az ismert világ pereméről annak közepébe került. London ekkorra fejlődött nagyvárossá.

Camus a drámáról szóló elbeszélésében a tragédiával kapcsolatban két virágkorról beszél: az első az athéni demokrácia idején virágzó antik drámák korszaka, a második az angol reneszánsz időszaka. Ebből is látszik, hogy a tragédia műfaj nem a történelmileg zavaros időszakokban jelenik meg, hanem a viszonylagos jólét és nyugalom idején. Ennek oka az, hogy a tragédia színházi műfaj, amihez stabil színház és közönség szükséges. A XVI. század utolsó évtizedeiben megépülnek az első állandó színházak London külvárosaiban. A legfontosabb nyilvános színház Shakespeare Globe színháza, mely 1599-ben épült (Shakespeare másik színháza Londonban a Blackfriars).

A másik feltétel, az állandó közönség, akkor teljesül, ha az embereknek nem kell a mindennapi megélhetésükért küzdeni, tudnak költeni a kultúrára is. Shakespeare-nek 37 kiemelkedő műből áll ránk maradt életműve, ehhez természetesen a szerzői géniusz mellett előadási lehetőség és anyagi függetlenség kellett.

Irodalmi műfajok tekintetében a középkorból a reneszánszba való átmenetet az anglikán egyház létrejötte (VIII. Henrik hozta létre) nagyban befolyásolta. A középkori műfajokat (moralitások, misztériumjátékok, allegóriák) a reformátorok betiltják, ezáltal kitöltendő hiány keletkezik, hiszen a megszűnt műfajokban a lakosság jelentős része (előadóként vagy szemlélőként) érdekelt volt. A profán tematika, ami a reneszánsz beáramlásával megjelent a színen viszont “szabad utat kapott”, bizonyos szempontból hiánypótló is volt, ezért tudott rövid idő alatt rendkívül felvirágozni. Az Erzsébet-kori irodalomban ezen előzmények miatt figyelhető meg a vallásos téma teljes hiánya a művekben.


Shakespeare élete, művei


William Shakespeare az Erzsébet-kor legkiemelkedőbb drámaírója volt. 1564-ben született Stratford-upon-Avon-ben. Apja felkapaszkodott kisember, kesztyűkészítő, majd közéleti pályára lép (Stradford polgármestere), de később tönkremegy. Anyja földbirtokos családból származott.

Az akkori humán műveltséget szerzi meg antik mítoszok és zsidó-keresztény művek olvasásával. Oxfordra már a család elszegényedése miatt nem telt.

1582-ben feleségül vette a nála jóval idősebb Anne Hathawayt, három gyermekük született.

1587-ben elhagyta családját, hogy "szerencsét próbáljon" Londonban. Itt színházi pályafutását a legalacsonyabb munkák végzésével kezdte. Fokról fokra lett színésszé, rendezővé, íróvá. 1590-től már sorozatban játsszák darabjait, ünnepelt szerző lett, meggazdagodott.

1599-ben felépült a Temze-parton a Globe színház.

1610-ben búcsút mondott a színháznak és visszavonult stratfordi birtokára, itt is halt meg 1616-ban.

Utolsó ismert műve a VIII. Henrik, melynek előadása közben 1613-ban leégett a Globe (egy év múlva újra fölépítették), de ő – bár még három évig élt -- már nem írt több drámát.

Műveivel kapcsolatban az a feltevés is él, hogy a Shakespeare-darabokat nem W. Shakespeare írta, hanem valamelyik korabeli nagyúr, aki szégyellte darabjait saját neve alatt közreadni. (A pozitivista XIX. század tagadta, hogy Shakespeare a szerző, a XX. század újra elhiszi.) Drámáinak kézirata nem maradt ránk, sem olyan nyomtatvány, melyet a szerző rendezett sajtó alá.


Irói korszakai

1.) 1595 előtt: VI. Henrik tetralógia, melynek záródarabja a III. Richard (a főhős ördögien gonosz, de egyben lenyűgöző is, ettől a szerző mintha megijedne, többé nem formáz meg hasonlóan nagyszabású alakot, a szabadjára eresztett gonoszság megfontolásra készteti.)

2.) 1596-1601: Legérettebb történeti műveinek és vígjátékainak születése: Rómeó és Júlia, A makrancos hölgy, Sok hűhó semmiért.

3.) 1601-1608: ezt nevezik Shakespeare "sötét korának", ekkor írja a nagy tragédiákat, pl. a Hamletet.

4.) 1609-1613: írói fejlődésének betetőzése, pl. Vihar (tragikus alaphang, de a katasztrófa elhárul, a konfliktus feloldódik a megbocsátásban).


Rómeó és Júlia

Erősen lírai jellegű mű. A trubadúrlíra szerelem felfogásának konvenciói mind megtalálhatók. A lovagnak állhatatosságával és lemondásával kell a hölgyet meghódítani.

A nyelvi gazdagság a mű egészét jellemzi, gyakran egy egész jelenet szerkezetét biztosítja. Pl.: erkélyjelenet, ahol Rómeó és Júlia szavai egymást váltják, a bennük szereplő szóképek szerves egymásutánt képeznek.

A halál és szerelem társítása a műben végig jelen van. A második felvonás harmadik jelenetében Shakespeare az anyaméh (womb) szót a sír (tomb) szóval rímelteti. Az ötödik felvonás harmadik jelenetében pedig a szerelmet olyan hajóhoz hasonlítja, amelyet nem kormányoznak, ezért léket kap és elsüllyed. (Rómeó és Júlia saját végzetük felé tartanak, ahelyett, hogy menekülnének előle.

A cselekmény megszerkesztésében nagy szerepe van a véletleneknek, a késleltetett üzenetek és félreértések okozzák a szerelmesek halálát. Shakespeare az ilyen szerkezeti megoldásokat később nem alkalmazza. Az előre sejtések és álmok azt sugalmazzák, hogy a véletlen elháríthatatlan, ezért nem mutatkozik kikerülhetetlennek. A véletlenek sorozata következetesen balszerencsés, ezért kelti a végzetszerűség benyomását.

S. itt még nem alkot olyan drámai felépítést, amely a szöveg egészét meghatározza. R.&J. szerelme hirtelen, egyik percről a másikra keletkezik, a darab folyamán viszont kevésbé változik. A mű nem fejlődésében ábrázolja a szenvedélyeket.

A darabban ábrázolt összeütközés különböző nemzedékek között megy végbe. Az idősek és a fiatalok külön világban élnek, semmiféle megértés nem lehet közöttük. Amíg az ifjúság a bátor kezdeményezést és a szabad párválasztás igényét jelképezik a darabban, addig az öregkor az előítéleteket, a megkövesedett szokásokat és a középkori normákat. Az, hogy S. ezt a művet fiatal korában írta, talán megmagyarázza a fiatalság pozitív beállítását az öregséggel szemben. Úgy látja, hogy az idő előrehaladtával az ember egyénisége egyre korlátozottabb lesz, a rögeszmék egyre jobban elhatalmasodnak rajta.

A két főszereplőn kívül Mercutiónak jut a legértékesebb szerep. Ő képviseli talán a legteljesebben a fiatalság értékeit és korlátait. Saját megismerő képességét korlátlannak véli, mindent értelmez amit érzékel. Korai halála azt jelképezi, hogy a korlátlan szabadság érzése csupa ábránd. ( Ennek ellenére S. nagyra értékeli az emberi személyiség függetlenségéről szőtt ábrándokat ). M. költői alkat, aki képzeletével átformálja a világot. Kulcsfontosságú szereplő, az ő halála indítja el a katasztrófát.

A dráma erényei közé tartozik néhány mellékszereplő arcképszerű ábrázolása. Tybalt legjellemzőbb tulajdonsága, hogy nem fél a haláltól. Ennek ellenére nem tűnik példaképnek, vakmerősége meggondolatlan, halála cél nélküli. Arra emlékeztet, hogy a bölcs ember csak szükség esetén kockáztatja életét. Ő is azon mellékszereplők közé tartozik, akik valamilyen indulat rabjai. ( Az öreg Capuletet is a düh vakítja el ).

A darab felépítésében szokatlan, hogy az első és a második felvonást kórus nyitja. A többi drámában ez nem szerepel. Az első jelenet a bevezetés szerepét tölti be. S. a mellékszereplőkkel indítja a darabot, majd fokozatosan vezeti be az olvasót a mű világába. A két főszereplőt előbb mások szavai alapján ismerjük meg, s csak később jelennek meg.

R. a mű elején egy ifjú, aki kamaszos érzelmeinek keres tárgyat, az első lányba megpróbál beleszeretni. Abban a pillanatban, hogy meglátja Júliát, megérti korabeli érzéseinek ürességét, felszínességét, felnőtté válik.

Egymásra találásuk a bonyodalom első lényeges mozzanata. Ezt a mozzanatot fontos szerkezeti elemként követik J. előérzetei. Pl.: egy ízben állítja, hogy sírja menyasszonyi ágyához lesz hasonló. Innentől kezdve S. fordulatosan alakítja történetüket.

A végső jelenet jelképesen adja meg az összeütközés feszültségét. A Capulet és Montague család egymás elleni indulatával önmagát sújtotta. Azzal, hogy a fiatalságot a halálba küldte, saját maga folytatását szüntette meg. A tél és tavasz, az élet és a halál összeütközéséből az előbbi került ki győztesen.


Hamlet

A mű 1600 körül keletkezett, s feltehetően Shakespeare jelentős elődjének, Thomas Kydnek, 1588-ban írt darabját dolgozta át.

Shakespeare életművében egyedül a Hamlet sorolható a bosszúdráma típusába, annak ellenére, hogy ez az angol reneszánszban igen kedvelt volt. Újítás, hogy a főhősnek a bosszú érdekében nem csupán fizikai nehézségeket kell legyűrnie, hanem lelki alkata, töprengő melankóliája belső ellenállásán is úrrá kell lennie.

Szerkezetileg három részre osztható:

1. (I. felvonás) A szellem küldetést ad Hamletnek, akinek megismerjük lelkiállapotát, valamint a szerző bemutatja a többi szereplőt.

2. (II/1. -IV/4.) Hamlet és Claudius próbálják kifürkészni egymás titkait.

3. (IV/5. -V. végéig) Ophelia megőrülésétől a végkifejletig.

A dráma viszonylag hosszú időtartamot fog át, mivel a hősnek meg kell bizonyosodnia feladatának helyességéről.

Három szereplő sorsa hasonlóságot mutat (Fortimbras, Hamlet és Laertes apját is megölték), de a hasonló helyzetben különböző magatartást tanúsítanak, s ez a párhuzam ellentétet is érzékeltet.

A történetet két gyilkosság, Hamlet apjának meggyilkolása (a mű kezdete előtt) és Hamlet bosszúja (a mű végén) foglalja keretbe. A két esemény közt eltelt viszonylag hosszú idő a feszültség ébrentartását követeli meg. A késleltetés okai: egyrészt az erőviszonyok egyenlőtlensége (Claudius mellett áll az egész udvar, Hamlet mellett a csak erkölcsi támaszt nyújtó Horatio), másrészt Hamlet egyénisége (gyötri apja halála, anyja gyors násza, a halálvágy visszatérő gondolata kísérti).

Hamlet viselkedése talányos, nehezen megfejthető, főként Opheliával bánik különösen. Ennek egyik oka az anyja okozta csalódás: "Gyarlóság, asszony a neved." Másrészt pedig rájön, hogy Opheliát, önállótlansága miatt, eszközül használják ellene. Kegyetlen szavait ez a csalódás magyarázza. Szerelme teljes szenvedélyessében az V/1-ben mégis előtör.

Hamlet az eszmék embere, aki kényszernek érzi az erőszakos cselekvést:

"Kizökkent az idő, -óh, kárhozat!

Hogy én születtem helyre tolni azt."

illetve;

"kegyes szándék kegyetlenségre hajt".

Ahogy Hamlet anyja házasságát az egész világ romlottságaként élte át, ugyanúgy a szellemtől rá rótt kötelesség is több számára a vérbosszúnál: az egész züllött világ megjavításának feladatává nőtt. Fél saját képtelenségétől is, ezért az önvád:

"Szép ez valóban és nagy hősiesség,

hogy én, a drága meggyilkolt fia,

kit ég s pokol bosszúra ösztönöz

szavakkal hűtöm szám."

De a monológban megfogalmazódik a cselekvés másik gátja is:

"A látott szellem ördög is lehet." (Valóság vagy káprázat a szellem?)

Hamletben a középkori és a reneszánsz világfelfogás ütközik. Már nem biztos a túlvilág létezésében, de tagadni sem meri, mert amikor megölhetné az imádkozó Claudiust, nem teszi, nehogy a mennyországba jusson. Küldetését csak akkor teljesíti be, amikor már tudja, hogy neki is meg vannak számlálva a percei.

Őrületet színlel, hogy megbizonyosodjék a szellem igazáról. A színjáték-rendezéssel nem csak bizonyítékot akar szerezni: Gertrúd és Claudius lelkiismeretét is fel akarja ébreszteni, ezt nagyobb büntetésnek véli a vérbosszúnál.

A nagymonológban Hamlet szavai kétértelműek: egyrészt nem tud dönteni az élet szótlan elviselése és az ellenállás lehetősége között; másrészt fegyvert ragadni két céllal is lehet: gyilkosság vagy öngyilkosság a megoldás? Utóbbi felveti a reneszánsz ember kételyét, a halál utáni lét dilemmáját.


Shakespeare egész életművében a leghosszabb szerep és a legösszetettebb jellem Hamleté. Drámai feszültséget kelt, hogy a szereplők nem fekete-fehér, jó-rossz szélsőséget képviselnek. (Ez teszi érthetővé, miért nem jött létre igazi tragédia a keresztény középkorban.) Hamlet jelleméből sem hiányoznak a fogyatékosságok: az ő kezéhez hat ember (Claudius, Polónius, Laertes, Ophelia, Rosencrantz, Guildenstern) vére tapad, míg Claudiuséhoz "csak" három (Hamlet és Hamlet szülei). Claudius sem csupán testvérgyilkos: állandó lelkiismeret furdalás gyötri; és több jelenetben talpraesett, erőskezű uralkodónak mutatkozik.

A Hamlet évszázadok óta világszerte a legtöbbet színre vitt darabok közé tartozik. Sikere összetettségében rejlik, abban, hogy a néző teljesen egyik szereplővel sem azonosíthatja magát (még Horatio is korlátolt kételyektől mentes gondolkodásával).

A darab egy tudat tragédiája. Felveti a kérdést: változatlanok-e a jó és rossz mércéi változó körülmények között.
 
 
0 komment , kategória:  KÖZÉPKORI ÉS RENESZÁNSZ VILÁGI  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1022
  • e Hét: 15196
  • e Hónap: 94754
  • e Év: 2036034
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.