Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
Nincs Cím
  2008-08-23 16:23:52, szombat
 
  ÁRPÁD, A HONALAPÍTÓ

Sokféle nép lakta a magyar földet ezer esztendővel ezelőtt, mikor honfoglaló őseink ideértek. Legtöbbet számított köztük a morva nép meg a bolgár.

Azt mondja a rege, hogy Árpád fejedelem aranyos nyerget, gyémántos fékű paripát küldött ajándékba a morva királynak. Nagyon megörült a morva király az ajándéknak, és azt mondta Árpád követének:

- Tisztelem gazdádat, mondd meg neki, hogy jó szívvel vettem ajándékát. Azt látom belőle, hogy engedelmes szolgám akar lenni.

- Megmondom, uram - mosolygott a követ. Hamarosan azonban megint visszatért.

- Mit hoztál már megint? - kíváncsiskodott a morva király.

- Üzenetet hoztam a magyarok fejedelmétől. Azt üzeni, hogy most már tisztulj az országodból, ha eladtad nekünk.

- Hogy adtam volna el?

- Bizony eladtad. Megvettük tőled az aranyos nyergű, gyémántos fékű fehér paripán.

Felingerült erre a morva király, és azt felelte:

- A fehér lovat agyonüttetem, aranyos nyergét vízbe vettetem, a gyémántos féket fűbe rejtetem.

- Nem tesz semmit - legyintett a követ. - Az agyonütött ló húsát a mi kutyáink eszik meg, az aranyos nyerget a mi halászaink halásszák ki, a gyémántos féket a mi vitézeink találják meg.

Megfúvatta erre a kürtöt a morva király, de nem ért az semmit. Seregét úgy szétkergették a magyarok, mint a forgószél a szalmát.

Azután a bolgár királynak küldött Árpád dús ajándékokat. Az is nagyon megörült, s azt kérdezte a követtől, mit adjon ő ezért.

- Nem kíván az én uram semmit - felelte a követ -, csak egy kulacs vizet a Tiszából, egy marék földet a mezőből meg egy marék füvet a rétről.

- No, a te urad nagyon szerény ember - mondta a bolgár király -, szívesen látnám vendégül.

Csak akkor hűlt el szegény feje, mikor Árpád nagyon sokadmagával állított be vendégségbe, s a vendégek kardot, buzogányt hoztak magukkal kés, villa helyett.

- Mit akartok? - kérdezte ijedten.

A magyarok azt felelték, hogy az országot akarják, amelyből már zálogot adott víz, föld és fű képében. El is vették az országot az alpári csatában.

Ez mind csak rege, annyi igazság azonban van benne, hogy Árpád ésszel és karddal szerezte a hazát.

De nemcsak földet szerzett a népnek, hanem törvényt is adott nekik, amellyel megtarthatja az új hazát a világ végezetéig. Pusztaszer síkján tartották az első országgyűlést, amely érdem szerint felosztotta az országot a honfoglalók közt.
 
 
0 komment , kategória:  Mondák  
Nincs Cím
  2008-08-23 16:22:54, szombat
 
  A MAGYAROK ÚTRA KELNEK

Ötszáz esztendeje volt már, hogy a hunok elváltak a magyaroktól, és elindultak új hazát keresni. Ötszáz esztendő alatt a magyarok is megszaporodtak Szittyaországban, és elég erősnek érezték magukat arra, hogy Attila örökét meghódítsák.

Mielőtt elindultak volna a nagy útra, a nép öregjei, vezérei, táltosai összeültek tanácsot tartani.

Hét törzsből állt akkor a magyarság. Mindegyiknek megvolt a maga külön vezére, és egyik se avatkozott a másik dolgába. Bizony, ez nem volt jó olyan nemzetnek, amely harccal, háborúval akart új hazát szerezni.

A darumadarak is vezért választanak maguknak, mikor útra kelnek, mondták a nép bölcsei, nekünk is egy fejedelem kell, akinek mindenki szót fogadjon. - A hét törzs hét vezére közül Álmost választották meg a magyarok fejének, aki legöregebb és legbölcsebb volt köztük. A hét vezér aztán megvágta karját, és vérét egy serlegbe folyatta, annak jeléül, hogy amit fogadnak, vérükkel, életükkel is megvédelmezik.

Álmos aztán öregsége miatt fiára, Árpádra bízta a főhatalmat. Elindultak, s el is jutottak hegyeken, vizeken, ellenséges országokon keresztül, egészen addig a földig, amely Attiláé volt valaha. Lassú és sokáig tartó út volt ez. Elöl lovagoltak a fegyveres vitézek, utánuk következtek a négykerekű ökrös szekereken a nők és a gyermekek. Ezek között terelgették a szolgák az óriási nyájakat, marhákat, juhokat, amelyek tejjel és hússal látták el a vándorló népet.

Amely ország népe barátságosan fogadta őket, azon békességgel haladtak át, ahol ellenük szegültek, ott karddal nyitottak utat maguknak.

Így értek el a sok harc és hosszú pihenők közt a Vereckei-szorosig.

A rege szerint, mikor odáig értek, seregestül csaptak le rájuk a táborukat kísérő turulmadarak, s karmaikkal, csőrükkel vagdalkozva kényszerítették őket, hogy ne kanyarodjanak észak felé, hanem a hegyszoroson át nyomuljanak be mai hazájukba. Árpád seregei Munkács váránál ereszkedtek le a síkra, ott tartottak pihenőt. Álmos itt meghalt, eltemették, Árpád fejedelem pedig megkezdte a honfoglalás nagy munkáját. Rendbe szedte seregét és népét, erről nevezték a helyet Munkácsnak.





 
 
0 komment , kategória:  Mondák  
Ősi mahgar himnusz
  2008-08-23 16:21:09, szombat
 
  Ősi mahgar himnusz

Mahgar himnusz

Országok országa
Törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt
A világnak fénye,
Nagy a Te nemzeted,
Nagy a Te végzeted,
Oly messze magasztos.

Mint a magas mennyiség,
Szíved mérhetetlen
Életed gyökere
Szent és sérthetetlen,
Hegyek, árnyas erdők,
Hős föld büszke népe,
Ez a te végzeted Ősi öröksége:

Erős gazdag vár vagy,
De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt,
Vállalnod kell önként
Hogy beteljesüljön
Győzedelmes végzeted:
Úr oltára te vagy,
Emeld fel a fejed!



 
 
0 komment , kategória:  Mondák  
idézet
  2008-08-23 16:19:49, szombat
 
  "Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és szerencse ismét visszahozhatja, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemond, annak viszszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges" - Deák Ferenc

Emlékezem a múltra, gondolok a holnapra
 
 
0 komment , kategória:  Mondák  
Nincs Cím
  2008-08-23 16:09:44, szombat
 
  A ROVÁSÍRÁS SZABÁLYAI

Ebben a részben a rovásírásnak elsősorban a székely-magyar módjáról lesz szó, hisz ez az amelyik jobban publikált, és amelyik ma is jobban terjed. A bemutatott szabályoknál latin betűs írásmódot használok, hogy könnyebben- ill. vizuálisabban megérthető legyen.)

Az írás iránya:

Mint már említettem; a jeleket leggyakrabban négy oldalán sima botra rótták. A botot balkézben fogva a jobb végén kezdték a rovást balra haladva, így ez a rovásírás iránya. A jelek irányultsága is ezt mutatja, mármint, hogy a rúnák (a bevésett jelek) balra néznek. (Azonban elfogadott a balról-jobbra irányuló írásmód is, viszont ekkor az eredeti rúnák tükörképeit kell kiírni, hogy az olvasási irány megállapítható legyen. A sor végén nem tértek vissza a következő oldalon az elejére, hanem átfordították botot és az új oldalt az előző sor végénél kezdték, így az új oldalon a jelek az előző oldalhoz képest lefelé állnak és visszafelé töltődnek fel. Ez a botforgatás a magyarázata sok ókori felirat kígyózó sorvezetésére is, ahol minden második sor, mintha a bot oldalai lennének a síkban kiterítve.
 
 
0 komment , kategória:  Mondák  
Nincs Cím
  2008-08-23 16:08:46, szombat
 
  A ROVÁSÍRÁS TÖRTÉNETE

A magyar rovásírás a nemzet egyik méltatlanul elfeledett kultúrkincse. Már honfoglaló őseink is használták, de eredete még korábbra nyúlik vissza. Nevét onnan kapta, hogy általában fába (botra), vagy ritkán kőbe vésték, illetve rótták. A rovásból adódik a betűk szögletes jellege, ezeket a jeleket könnyebb volt bevésni, mintha ívesebb betűket használtak volna. Szintén emiatt használták az ún. csoportjeleket és a rövidítéseket. (Lásd. az "Írás szabályai" részben.) Az írás irányultsága (jobbról-balra) pedig abból fakad, hogy könnyebb volt a botot bal kézzel tartani, és jobb kézzel balra haladva írni.

A kereszténység felvételével a pogány szertartásokat, és szokásokat törvényben tiltották meg, és ez a sors várt az addig használt rovásírásra is. Az írott emlékeket központilag összegyűjtötték, és megsemmisítették. Ezzel egyidőben a központi hatalom kérte a pápai egyházat, hogy készítse el a magyar nyelvet leírni képes latin ábécét is, ez viszont évtizedekig elhúzódott, az elterjedése pedig mintegy kétszáz évig. Ezalatt az idő alatt a királyi udvarban latinul írtak, a vidéki közemberek viszont továbbra is a rovásírást alkalmazták.

Alapvetően két változata ismert: az ún. székely-magyar rovásírás és a pálos-rovásírás. A két rovás típus alapvetően különbözik egymástól; míg a pálos íveltebb betűket használ, addig a székely-magyar valódi rúna írás, szögletes betűkkel. Úgy tűnik a pálos-rovásírást nemzetünk türk eredetű népei hozták magukkal, ugyanis az írás igen hasonlít a türk rovásírásra. A nevét onnan kapta, hogy legtovább a Pálos szerzetesek használták, mely rend az egyetlen magyar eredetű keresztény rend.
A pálos-rovásírás különlegesen sok emléke maradt meg Dél-Amerikában. A magyar pálos-szerzetesek ugyanis elfogadhatók voltak a középkorban mind a spanyol, mind a portugál királynak, ezért magyar pálosokat hívtak Dél-Amerika belső részeinek felfedezéséhez és az indiánok megtérítéséhez. Ezek a pálos szerzetesek gyakran barlangokban laktak ott is (hasonlóan a Pilis hegységbeli lakhelyeikhez), és a barlangok falán nagyon sok magyar nyelvű felirat maradt meg. Levelezéseikben, térképek feliratozásánál szintén használták a pálos-rovásírást. Később helyüket jezsuiták vették át, de a közöttük lévő magyar jezsuiták még egy darabig használták titkosírásként a pálos-rovásírást. Az írás iránya a ma használatos latin írásmóddal azonos, tehát balról-jobbra haladt.

Az írás másik fajtája a székely-magyar rovásírás. Az írás ezen módja talán elterjedtebb volt az ősi időkben, ezt bizonyítja, hogy jó néhány betűt jelölő tag sok más ősi írásban is megtalálható. Úgy tűnik a XIII. század folyamán enyhültek az írás ezen fajtáját tiltó törvények, és ekkor a rovásírás, ezen belül is a székely-magyar írásmód újra terjedni kezdett. Azonban erre az időre már kevesen voltak birtokában az írásmód szabályainak, és a kialakult latin írásmódot sem válthatta már fel. A XVI. századra különösen Erdélyben, azon belül is Székelyföld területén újra jelentősen elterjedt olyannyira, hogy egészen a XVIII. századig itt még tanították is az iskolákban. Ekkor szittya-szkíta írásmód volt a neve, csak mostanában hívják székely rovásírásnak.
A Habsburg birodalom mérte a végső csapást az írásmód használatára. Ekkor a magyar mellett a német is hivatalos nyelv volt, és egy harmadik írásmód már túl sok volt az egyszerű közemberek számára, akik ráadásul hivatalos ügyeikben nem is használhatták az ősi írást. Újra, ezúttal végérvényesen elveszett az írás általános jellege.

Manapság a rovásírás újra terjedőben van, elsősorban a székely-magyar módja. Inkább titkosírásként használják, és egyetemista körökben terjed leginkább, valamint olyan körökben, akik számára az írás a magyarság megmaradásának egyik jelképe. Ezen nacionalistának látszó jellege miatt azonban a hivatalos hatalom nem szívesen áll ki mellette.
A Pálos-rovásírást az újraalakult Pálos szerzetes rend kezdi újra felfedezni.


 
 
0 komment , kategória:  Mondák  
Lehel kürtje
  2008-08-23 16:07:59, szombat
 
  Lehel kürtje

Évek hosszú sora telt el azóta, hogy a magyarok
Árpád vezérletével birtokba vették a Duna-Tisza közét,
a Dunántúlt és Erdöelvét. A végtelen pusztákon az ö
jószágaiknak nött a fü a folyók mentén a kövér termö-
földeken nekik érlelt kalászt a nap, s a hegyekböl alázúgó
folyók-patakok mentén is ök ácsoltak boronaházat
maguknak, pajtát, téli szállásul jószágaiknak.
Csak a fiataloknak nem akarózott otthon ülni. Kis-
gyermekként, a lobogó esti tábortüzek mellett régmúlt
idök véres csatáiknak történeteit hallgatták az öregektöl.
S az e csatákban szerzett kincsek csábítása nyomán, új
rajok indultak el nyugatnak, s immár új történetek is
szóltak azokról, akik megfordultak a napfényes Itáliában
vagy Görögországban, a ködös-borongós Türingiában
és Szászországban. Söt egy arcán-karján súlyos sebek
nyomait viselö öreg vitéz arról mesélt, hogy egy alka-
lommal lovaikat a véget nem érö Óperenciás-tenger
partján szerszámozták le pihenöre, hazafelé jövet pedig
égbenyúló hegyek közé keveredtek, ahol nyár közepén
sem oladt el a hó.
Szalárd gyermekfövel hallgatta ezeket a történeteket,
s minden vágya az volt, hogy ha felnö, ö is elindulhas-
son a kalandozó sereggel. Arra is gondolt, hogy ha
arany-ezüst kinccsel, pompás kelmékkel megrakott ve-
zetéklovat terel be a napsütött-barna arcu, csillogó
tekintetü Emöke apja sátorháza elé, semmi akadálya
nem lesz egybekelésüknek.
Buzgón gyakorolta tehát a kardforgatás tudományát
a hadviselt öreg Kende irányítása alatt.
Most itt áll a svábföldön, Augsburg falai alatt. A
sereg, amellyel elindult koratavasszal, végigkalandozta
Bajorországot, s most elöttük a gazdagságáról híres
város. Ök pedig alatta, mert vezéreik, Lehel és Bulcsu
a fejükbe vették, hogy megostromolják és elfoglalják.
Szemben velük a város mögötti dombok, odébb a
Lech folyó síksága. A folyó szennyes árként hömpölyög
a hegyekben lezúdúlt esötöl. De még fenyegetöbb az
az emberáradat, amelyböl fegyverek villannak elö: Kon-
rád császár seregének fegyverei. Jönnek felmenteni az
ostromlott várost.
A sokszoros túlerö mint pihetollat sepri el a biztosi-
tásul kiállított kis magyar sereget, s már ott van a
várostromlók nyakában. Kegyetlen, öldöklö közelharc
kezdödik: kard kard ellen, ember ember ellen. A harci
szekercék súlyos csapásai alatt kettényílik föveg és
koponya, a dárdák döfésétöl összerogynak a lovak,
magukkal rántva lovasaikat.
A várat ostromló magyarokat is szerteszórták már.
***
Szalárd is menekül a síkság felé, de ott a megáradt Lech
folyó állja útjukat. Hiába vág le Szalárd ötöt-hatot is az
üldözökböl, kétannyi nyomúl helyette.
Aki túlélte a magyarok közül az öldöklést, azt gúzsba
kötött kézzel hajtják a császár elé. Szalárd is közöttük
van. Fejéböl csöpög a vér. De összekötött kézzel is arra
gondol, hogy ebben a csatában is elöre küldött a tulvi-
lágra legalább tíz ellenséget, akik majd szolgái lesznek
odaát.
Egyszer csak a vezéreket, Lehelt és Bulcsut pillantja
meg a rabok között. Hát ök is?
Már ott állnak Konrád császár elött, aki egy kis térség
közepén, tábori széken ül, körülötte a német urak.
- Mit kerestetek, ti magyarok, a mi országunkban?
-reccsen keményen a császári szó.
- Pusztítottatok, raboltatok, gyilkoltatok!
Ezért elnyeritek méltó büntetéseteket.
A megkötözött rabok élén, a császárhoz legközelebb
Lehel vezér áll.
- Mi a magasságos Isten bosszuló karja vagyunk! -
feleli, s meg sem rezzen a hangja. - Ö küldött ide
bennünket, mint valaha nagy királyunkat, Attilát, aki
ostorotok volt büneitekért.
- Tudjátok, hogy halál vár rátok - szól ismét a
császár. - De egy utolsó kívánságotokat teljesítem.
- Hozzátok ide a kürtömet! - mondja Lehel.
- Hadd fújjam meg még egyszer, utoljára.
A hadizsákmányból elökerül a finom csontfaragással
díszített vezéri kürt.
És a csatamezö fölött újra szárnyal a hangja. Nem
riadót zeng: haldoklók utolsó sóhaját, rabokká lett
sebesültek fájdalmát viszi magával.
Szilárd látja, hogy Lehel, miközben a kürtöt fújja,
egy-egy lépéssel mind közelebb kerül Konrád császár-
hoz, aki székén elörehajolva figyeli a dallamot.
Aztán hirtelen magasba emelkedik a kürt és lesújt.
Konrád császár bezúzott koponyával, holtan bukik Lehel
lába elé.
-Eridj elöre, császár! Majd szolgálni fogsz a másvilágon!
***
A gúzsba kötött magyaroknak tehetetlenül kell
végignézniök, hogy megácsolják a bitófát - Lehel vezér
és Bulcsu vezér számára.
A foglyokat harmadnap a császár hadain rajtaütö
magyar fösereg szabadította ki. A hadizsákmány közt
volt Lehel kürtje is: szélén berepedve, vésett díszein ott
sötétlett Konrád császár vére.
A császár akkor már harmadnapja szolgálta Lehel
vezért a túlvilágon.


 
 
0 komment , kategória:  Mondák  
Botond és a görög óriás
  2008-08-23 16:06:34, szombat
 
  Botond és a görög óriás

A magyarok jól ismerték a kelet-római császár biro-
dalmába vezető utat. Jártak ott már eleik, amikor Etel-
közben lakván, megsegítették a császárt a bolgárok
ellen. Aztán a honfoglalást követöen is meg-megfor-
dultak arra, de akkor már jobban csábította öket a
virágzó nyugati városok kincse, mint a hegyeken-völ-
gyeken, sárba ragadt településeken messze túl sejlö
Konstantinápoly.
Most azonban mégis délnek fordították lovaik kan-
társzárát, mert az új császár megtagadta tölük az adót,
amellyel a békét megvásárolta, söt szövetségre lépett
a németekkel.
A magyar sereg élén, deres lován Opour ült. De ott
lovagolt a két elválaszthatatlan jóbarát: Zoltán és Bo-
tond is. Nádszálvékony termetü volt az egyik, kis köp-
cös a másik. A harcban mindkettö legyözhetetlen: Zol-
tán villámgyors kardcsapásaitól csak úgy hullott az
ellenség, ahová meg Botond odasújtott buzogányával,
ott nem maradt más, mint beszakadt vért, sisak és
koponya.
Szépen sütött a nap, amikor a magyar sereg Konstan-
tinápoly falai alá érkezett. Útjukat égö városok és falvak
jelezték, jöttüket menekülök hada hírelte, Konstantin
császár, a Bíborban született jobbnak látta alkudozással
megelözni a várható ostromot. Követeket küldött tehát
Opourhoz, s azt ajánlotta, hogy a császár és a magyarok
egy-egy kiválasztott vitéze vívjon párviadalt. Ha a ma-
gyarok vitéze gyöz, ám legyen, ö, Konstantin vállalja az
adófizetést.
Opour rábólintott.
Kis idö múlva egy óriási görög lépett ki a város
kapuján, s megállt a vezér elött. Egy egész fejjel volt
magasabb Opournál is, s olyan izmai voltak, mint egy
bivalybikának.
- Ide hallgassatok, ti kutyafejüek - kiáltotta. - Az
én nevem Papadopulosz. Lássam azt az embert - ne
is egyet, kettöt, aki velem ki mer állani!
Botond és Zoltán összenézett, s egyszerre léptek elö
a seregböl.
Opour ismét bólintott. Hanem a görög harsány ne-
vetésre fakadt.
- Mit kerestek itt, gyerekek? Menjetek haza, anyá-
tokhoz! Hát nincs közöttetek egy épkézláb fegyverfor-
gató ember?
Zoltánt elfutotta a pulykaméreg, de Botond ez eset-
ben gyorsabb volt.
- Ne bízd el magad, te hústorony! - mondta, s
közelebb lépett az óriáshoz. - Én Botond vagyok.
termetre a legkisebb a magyar seregben. De úgy tudd
meg, hogy ma leáldozik a te életed napja.Végy magad
mellé még két görögöt, hogy az egyik eltávozó lelkedet
fogja föl, a másik pedig testedet. Mert egyedül is
ellátom én a bajodat!
Azzal magasba emelte harci bárdját, s odalépett a
város kapujához. Egy villanás, egy döndülés, s a nehéz,
vasazott kapun akkora rés nyílt, hogy akár egy ötéves
gyerek is kényelmesen átfért volna rajta.
A döndülésre, no meg a pánviadal látására is, a
császári város falaira gyült odabentröl a nép. Kényes
dámák és kócos cselédlányok, udvari méltóságok és
egyszerü kezmüvesek szorongtak fenn, a falakon, s
zsivajogvn kisérték mindazt, ami odalent történik.
Hirtelen elhalt a zsivaj: maga a császár és a császárné
jelent meg az egyik várbástya fokán, udvaroncok hadá-
tól körülvéve. A görög óriás diadalának, s a pöttömnyi
magyar csúfos vereségének ök is szemtanúi akartak
lenni.
***
Aztán megkezdödött a párviadal. Botond fürgén há-
rította a görög óriás hatalmas csapásait. Olyan gyorsan
kerengett az óriás körül, mint a sólyom, aki mindig a
legváratlanabb pillanatban csap le áldozatára. A görög
pedig fújt, öklelt, de csapásai minduntalan célt té-
vesztettek. Kapkodta fejét, nehézkesen forgott ellenfele
után, ám Botond buzogányának ütéseit nem tudta el-
kerülni. Mikor éppen úgy érezte, hogy végre kedvezö
helyzetbe került, ahonnan kardjának egyetlen suhintá-
sával halálra sujthatja ellenfelét, odafent a föhadvezér
elkiáltotta magát:
- Most küldd a pokolra a bestét!
Papadopulosz kardja a hangra egy pillanatra megállt
a levegöben. S ez a pillanat elég volt Botondnak arra,
hogy lesújtson. Buzogánya épp az óriás kardot tartó
karját érte.
Az óriás felüvöltött: jobbja bénán csüngött alá.
Balkézzel, sebzetten egyre hátrébb szorult a görög,
egyre közelebb a város kapujához, amelynek bástyáján
Konstantin császár és kísérete most már aggódva fi-
gyelte a párviadal kimenetelét.
A magyarok pedig lelkes ,,huj-huj "-kiáltással biztat-
ták Botondot.
A görög már több sebböl vérzett. Egyre bizonytala-
nabbul csapkodott maga körül.
Aztán egy halálos csapás végleg földre terítette.
A császár és kísérete megszégyenülten takarodott le
a vár fokáról, s tért vissza a palotába.
Aznaptól fogva pedig ismét fizette az adót a magya-
roknak.

 
 
0 komment , kategória:  Mondák  
Nincs Cím
  2008-08-23 16:05:38, szombat
 
  HÉT GYÁSZMAGYAR

Az augsburgi csatából (955) csak hét megcsúfolt magyar menekült meg a monda szerint. Gyávaságukért a többiek örökös koldulásra ítélték őket. A krónikákban személyük egyre inkább összemosódott a hét honfoglaló vezérrel.

 
 
0 komment , kategória:  Mondák  
A fehér ló mondája
  2008-08-23 16:04:27, szombat
 
  A fehér ló mondája

Amikor megérkeztek a magyarok a Kárpát-medencébe, nem foglalták rögtön el, hanem előbb meg akarták tudni, ki van az ő földjükön. Ezért Árpád kiválasztott egy erős, okos és ügyes vitézt, hogy lovagolja keresztül az új hazát és nézze meg, miféle népek lakják most. Ezt a vitézt Kusidnak hívták és Kond vezér fia volt.

Elindult Kusid és végiglovagolt az egész országon. Egyszer csak elérkezett egy városhoz, ahol Szvatopluk fejedelem uralkodott. Fölment Szvatoplukhoz és egyenesen megmondta, hogy mit akar: "Nem vagyunk mi rossz szándékkal, csak meg akarunk telepedni ezen a földön". "Nyugodtan telepedjetek le", mondta Szvatopluk, "ha hűséggel dolgoztok, jó dolgotok lesz nálam". Kusid értette, hogy Szvatopluk mit akar, de nem szólt, hanem elköszönt és ment vissza a magyarokhoz. Útközben szedett egy kis füvet, egy kis földet és kulacsát megtöltötte a Duna vizével, hogy a többi is lássa, milyen szép föld vár rájuk.

Mikor elmesélte, hogyan járt, Árpád ezt mondta neki: "Vidd ezt a szép fehér lovat és add oda Szvatopluknak. Kérjél tőle egy kis földet, füvet és vizet a lóért". Így is lett. Mikor Szvatopluk meglátta a gyönyörű fehér lovat, melyen gyémánttal kirakott nyereg volt, nagyon meg volt elégedve. Kusid pedig azt mondta: "Ezt a lovat az én uram küldi neked, és csupán azt kéri, hogy vigyek neki egy kis földet, egy kis füvet és egy kis vizet." Szvatopluk nagyot nevetett:" Vigyél csak, amennyit akarsz, és mond meg az uradnak, hogy ilyen szép lovat küldhet még többet is."

Kusid jól megjegyzett mindent és visszament az urához. Ott elmondta, mit mondott neki Szvatopluk. Hisz nem is kellett kétszer mondania, hogy mit üzent Szvatopluk. Nyomban elindultak, hogy elvigyék, amit Szvatopluk ígért nekik. De Szvatopluk sem aludt. Mire megérkeztek a magyarok, akkora sereggel várta őket, hogy az ég is elfeketedett az árnyékától. Egy magyarra jutott három ellenség is. De ez őket nem zavarta. Vágták Szvatopluk népét, ahol csak érték. Még a Duna is kiáradt, annyi vér folyt belé. Erre aztán menekült az ellenség. Menekült Szvatopluk is, de menekülés közben lova beleugrott a Dunába és ott fulladtak mindketten.




 
 
0 komment , kategória:  Mondák  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1022
  • e Hét: 15196
  • e Hónap: 94754
  • e Év: 2036034
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.