Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
ceglediirenke
  2008-08-31 18:02:38, vasárnap
 
  Mese nagyoknak: Szabadság helyett...

Az ember még elméletileg sem érezheti magát szabadnak. Az előző nemzedékek annyi ostobaságot, rigolyás, kényszeres béklyót igyekeztek ránk rakni.
Tulajdonképpen mi is a szabadság, és mihez képest; elgondolkodtató...
Egy kedves ismerősöm mondta;
Samu bácsi rokona mindig levette a szekrény tetejéről a következő rothadt almát, a rosszat kikanyarította, s a többit megette. Így aztán soha nem evett egy egészséges almát... Talán így látta az apjától, a nagyapjától, és a génjeibe ivódott.

Elképesztő, hogy mennyi értelmetlen dologgal keserítjük meg a saját életünket... egymás életét... a gyermekeinkét... és a további generációk életét is.
Célszerű lenne átgondolni, minek van értelme, és minek nincs... Kinek jó, jó e egyáltalán valakinek az, amihez körömszakadtáig ragaszkodunk...?

Gyermekkoromban hazahoztuk a friss kenyeret, amely fénylett, ropogós volt és illatos! Illatára elfogott az öröm és a megkóstolhatnám...
- Abból aztán nem! Amíg a másikból van, ezt meg nem kezdjük! - mondták a felnőttek.
Mindig száraz kenyeret ettünk, mert a friss is száraz lett, mire amaz elfogyott. Három négy éves gyermekként már láttam, hogy ennek semmi értelme... a friss után a szárazabbat is megettük volna, ha más nincsen...
Mi fosztottuk meg magunkat; a friss kenyér örömétől! Ez pedig elég nasgy ostobaság!
Kolléganőm örömmel újságolta ősszel, hogy milyen sok krumplit vett, és milyen olcsón! Tavasszal nem győzte csírátlanítani. Már az egész ország az új krumplit ette, ő még mindig a régi megpuhult, gusztustalan, rothadásnak indult krumplit csírátlanította és ette... Avval, hogy egyharmada a szemétbe került, az olcsó krumpli elég drága lett!
A rokon házaspárt nálunk Borcsa néninek és Károly bácsinak hívták. Ők is a szekrény tetején tartották az almákat. Károly bácsi több lyukas fazéknyi rozsdás görbe szöget őrzött, sok más kacattal együtt. Majd jó lesz valamire! -mondogatta.
Egykori vőlegény ruháját ˝ünneplő˝-ként őrizgette az öreg, végül kilencven évesen abban temették. A sok kacat pedig nem lett jó semmire; az utódok hozattak egy nagy konténert és kiméletlenül megszabadultak mindentől...
A mi nemzedékünk már nem ismeri az ünneplőruha fogalmát. Használtruha van tonnaszámra. A ruháink túlélnek minket. Ha nem dobáljuk ki a rosszat, meg az ócskát, magunknak nem marad hely a lakásban. Utódainknak nincsen rá szükségük.
Nemrég, egy okos öregúr a Rádióban, számokkal bizonyította, hogy sokkal kevesebbe kerül megvenni azt a néhány darab, vagy néhány kiló zöldséget, gyümölcsöt, mint megtermelni házikertben. Mert ugye; vetőmag, földmunka, kapálás, permetezés, végül hozzáadva a tetemes összegű vízdij... Beláttam, a bácsinak igaza van. Fűvel vetettük be a kertet; kutyák madarak legnagyobb örömére, meg a sajátunkra is!

Visszatérve a szabadságra; nagyon jó dolog, ha a tudatunk, meg a lelkünk szabad marad! Nem erőltetjük magunkra Borcsa néni és Károly bácsi butaságait, sem a szüleinkét, hanem felnőttként döntünk; akarjuk-e, vagy nem, jó az nekünk egyáltalán, vagy sem...? Felnőttként tudunk dönteni, akarjuk-e a vallást, s ha igen melyiket? Nem fogadjuk el - saját gondolatok nélkül - a ránk erőltetett vaskalapos nézeteket.
Már gyermekkoromban lázadtam. Három évesen álltam Anyám előtt, amikor vágta a csirke nyakát, az pedig vergődött. Azután hányingerem volt a forrázott toll szagától. Már akkor tudtam, hogy soha... soha életemben nem fogok állatot ölni...!
Sajnáltam a szenvedő állatokat; a libákat a tömés miatt, a malacokat az orrukba tett drótért...
Persze a szüleim is szenvedtek... a beszolgáltatási kötelezettség miatt. Én meg attól szenvedtem, hogy vékonyan kenték a kenyeret, és ritkán laktam jól...

Egész életemben dupla igát húztam, mivel nőnek születtem...
Íme öregen, szeretném tudni, mi is a szabadság, és azt hol árulják?

Életem folyamán, mindenki csak az elvárásait fogalmazta meg, és sulykolta; szülők, tanárok, iskola, óvoda, a munkahely, a főnök, a férj, a gyerekek, még a szomszéd is... A sorból ki nem hagyhatom anyósom, testvérem, sógornőm, és gyermekeim házastársait... Én pedig igyekeztem minden elvárásnak megfelelni...

Mindenki a nőket szipolyozza.
A megaláztatás és kiszipolyozás ellen a házasság és a gyermek nem vállalásával tiltakoznak. Ezen semmi csodálkozni való nincs!
A fiatal nőnek nem kell tennie semmit; csak figyelje meg saját anyja sorsát...
S akkor még a családon belüli erőszakról nem is beszéltünk.
Mi is az a szabadság, és hol árulják?
Mivel még nem találkoztunk, elmennék megnézni, hogy legalább messziről lássam!

 
 
0 komment , kategória:  Abszurd novellák  
sanko
  2008-08-31 18:00:03, vasárnap
 
  Mese nagyoknak: Ön kontroll?

A Társadalmi felelősségvállalásról, avagy a körülírhatatlan kevésbé elhatalmosodása az inkább felett, felettébb s mindinkább.
A helyzetkomikum sorsárahagyott, szabad, következetlen logikájának sűrűsödő traumájától szenvedve.

És a mindinkább elhatalmaskodó testek negatív kihatásai a szervezetre, mind belső, mind a megjelenítendő kép tükröződésének torzulási arányára vetítve.
Mindezen számítások szerint lényegét tekintve a végtelenségig boncolható antiatom anomália.
Ébredésközeli élmény, avagy simán csak nyílásaink tágulása-
Szemrebbenés nélkül tűrő komplikáció, szintén simán és akárcsak.
Nehézkes, mint minden kezdeti statikai stressz, autoimmun tesztelés a lebegési hajlandóság mérésére.
Pulzáló fémes zsibbadással járó önkontrolláció, sugárzásbehatás arányában való tisztulási idő-
avagy Ő és az ő gondolatainak kényes és egyedi egyensúlyát sémábavágni akaró velünkszületett ösztön.
Elnéémíthatatlan és mindezidáig egyedülálló életleképezés-installáció, a nagyravágyás tabuként kezelt felszínes sutbavágásával könnyen elért sikertérkép éjszakai járatainak tudatát és biztonságát élvező könnyelműségében kialakított mindennapi normálspecifikáció.

-s miközben ezen töprengett,...

Hallgatójogi kérelemelmeszesedésben látott napvilágot. Ismét rájött, hogy tudata tudatában százalékolt morzsánként, s következmény lehet bármi, a sohamár és az akármi közti steril közegben, s nemes egyszerűséggel magát asszociálva, mint radírfej, itt a pont lezárása-érzéssel élt.
Ha nem lenne egyértelmű, értetlenkedését előhalászva kompenzálta tematikus gondolkoását.
S mint ahogyan e átlátszó vékony réteget is magárahúzta, tett így a kimenő és a bentmaradni akart, s minden más is, csak hogy ne legyen késő bántósdása.
A közeg és a műtrágya, a tartalom és a méret, a zsarnokság és bűnhődése, a szeretet és erre törekvő elvárása mind fokozott okozója.
Utópia a mindenen túl, minden másban, bárki másban, sohamásban.
Hovarakás stratégia nagyobb téglák beépülésére várva.

 
 
0 komment , kategória:  Abszurd novellák  
paradicsommadar
  2008-08-31 17:57:43, vasárnap
 
  Mese nagyoknak: A lány

Nehéz napra virradt.
Ahogy megmosolyogta arcát a nap, már fúrta is a fejét. Takarója simogatása nyomán fájdalmas nyomot hagyott arcán egy óvatlan könnycsepp. Nem vágyott a külvilágra. Már azt hitte, az eltelt hét segítette.

Tegnap már látta megcsillanni a jövőt... s ma... ma csak a fájdalom szánkázott benne. Nem is érti. Nem is tudja...

Végig küzdötte a napot. Telefonált, próbálta tenni a dolgát. Halvány örömféle lengette meg csillanó kis szárnyát egy-egy máskor könnyűnek ítélt feladat elvégzésekor. Erejét összeszedve próbált helytállni, megfelelni...
Tudta, estére még egy útja van ... várja a fogorvos... Megbeszélt időpont, holnap már más orvos a soros, nem teheti máskorra.

A már jól megszokott technika: a forró fürdő, a pakolás, a hab simogatása... hitte, majd talán... de, csak zakatoltak a gondolatai...
Bőre kívánta a gondoskodást, belesimogatta hát a testápolót, miközben érezte, mindenre, csak erre nem vágyik... Egy érintésre, egy kézmelegre... Jött a tükör, a krém, a parfüm... s ágyára kucorogva várta azt a néhány percet, amit türelmesen elbírt... mert inkább volt ugrásra kész minden izma. S persze, azonnal eszébe jutott... igen, valamikor, fürdő után máskor, máshol, hogyan is szárítkozik ... valaki...
Nem mintha egy pillanatra is elfeledkezett volna ma róla...
Fogát összeszorítva rázta meg haját, s próbálta a mozdulattal kiirtani a gondolatot... Kényszerítette magát... csacska gondolatokra próbált figyelmet fordítani, mint például, hogy mit vegyen fel... A nadrág, a maga halványlilaságával, a fáradt almazöld kasmírmintával azonnal a kezébe akadt... Régebben nem volt rá kényelmes... Most? Rácsusszant második bőrként...

Lila... a mértékletesség színe. Egyensúly föld és ég között... vágyat a szerelemre, elmélyültségre jelez...
Zöld... a bizalom, a remény, az újrakezdés színe, az önbizalom igényét jelzi... benne a kék... a pihenésre irányuló vágyat...

Nem véletlen hát...

Próbált hozzá színben hozzáillő felsőt, de csak a fehéret tűrte meg magán a teste...

Fehér... a fény, a tisztaság, ártatlanság, a lélek győzelme az anyag fölött... a halál színe...

Jól illett hozzá a picike kerek gallér, az apró ezüst kövecskékből kirakott kis minta... de vonalainak védelméül, hogy ne legyen szembetűnő a dekoltázs, a mell kerek rajzolata, még a fehér horgolt mellény is felkerült... s igen, az apró horgolt cipőcske...

Szolid smink, inkább a karikák eltüntetése, s a haját fényesre kefélte, belefeledkezve az időbe... gyors pillantás a tükörbe, s már szaladt is.

Nem késhetett. Tudta, lelkének szüksége van feltöltődésre, s ott, az a pad...

Még akkor bukkant rá, amikor együtt voltak. Volt egy kis ideje, s belefeledkezett a tájba. El is határozta, legközelebb együtt majd, hisz feloldotta, simogatta a lelkét, feltöltötte...
Még őrizte az élményt... segítséget várt tőle, gyógyírt... ha így alakult, hogy nélküle, remélte, azért még sikerül...
Elméjében a séta gondolata volt a vonzóbb, de lába könyörtelenül odasétált a padhoz, s még nem is eszmélt, már rá is kuporodott... szó szerint... lábaival kalimpált, majd elcsendesedett...
Tekintetével kutatta a tájat, próbált mindent kikapcsolni maga körül... nézte a napsütötte Pestet, a felhőnyalábok által szűrt fényben fürdő Budát... Kereste a darázsként duruzsoló acélmadarat, majd kísérte útját a láthatárig... Belefeledkezett a madarak játékába a diófán... de csöndes kis magányába a szomszédos padra telepedett férfi telefonos hangja beledöfött...
Felpattant, a férfi csodálkozó tekintete meg sem érintette, s már sietett is az autójához...

Csak menni... el...
... valahová...
... eszébe villant, hogy azt sem tudja, hogyan ért le a hegyről, s már forgatta is a kormányt a parkolóba...
... újabb liget... lehetőség... léptei elhagyták az apró kavicsokat, s már azt látta, hogy a templom lépcsői hívják...
Nem érdekelte, hogy másféle felekezet, egyszerűen csak hívő, Emberlánya, s most ide kell jönnie segítségül... Eszébe sem villant semmi, ha csak az nem, hogy reméli nem lesz bezárva... Meglepetésére mise volt... még átsuhant, hogy ő református, de már legyintett is a gondolatra...
... egy az Isten... mindig is így gondolta... s csak az orgona hangja férkőzött hozzá, mert már vége volt a misének... Őszintén sajnálta... hagyta arcán peregni a könnyeket, s nem érdekelte, hogy szánakozva, fájdalmas tekintet pihen meg időnként rajta... Még az is megfordult a fejében, hogy odamegy a paphoz... de a kántor kulcsainak zörgése, a könyörtelen befejezés, magához térítették...
Még ült egy kicsit elcsendesedve... még zokogott a lelke, még segítségért kiáltozott hangtalanul... de tudta... mennie kell...

Az autó... már megint tudta az útját...
Fejében peregtek a szavak, szinte nem is tudta merre jár, időnként kontrolálta mozdulatait...
S gondolkozott, hogy miért... s hogy veszett el egy remény.,.,.

Még megédesíteni gondolta életét, megemlékezve persze a közös süteményezésekről... s szépen, a még percekig nyitva tartó cukrászdába menekülve, kiválasztott két szelet süteményt... hogy aztán majd otthona melegébe lépve, a szeretetét önként nyújtó cicájával ossza meg...
Aki érezve a szeretet hiányát, minden módon próbálta azt valahogy befoldozni...

 
 
0 komment , kategória:  Abszurd novellák  
bluestar:2006. ősz
  2008-08-31 17:54:54, vasárnap
 
  Úgy döntöttem, elmegyek a hüllő-kiállításra. Fiatalabb koromban is voltam, és emlékeztem rá, hogy milyen jó volt. Kifejezetten vonzódom a kígyókhoz, talán, mert mindenki utálja őket, irtózik tőlük csak azért, mert a világon vannak. Mi tagadás, én meg önmagamat látom bennük. Mondják, hogy a bőrük olyan undorító nyálkás, de én már simogattam kígyót, és mondhatom, egyáltalán nem ilyen, inkább selymes volt és puha, mintha csak a karomat fogtam volna meg. De ez a mostani kiállítás valahogy nem tetszett. A kígyók csak feküdtek üvegvitrineik mögött, és kifejezéstelen hideg szemükkel a semmibe bámultak. Nem találtam velük a kapcsolatot. A legközelebbi vitrinben meg hatalmas fekete szőrös valamiket pillantottam meg. Ki volt írva cédulára, hogy ezek ´szőrös csótányok´. Soha életemben nem láttam még ilyen rémisztő lényeket, méghozzá ennyire közelről. Jeges félelem kúszott a bőröm alá. Megnevezhetetlen irtózat fogott el. Mintha egy perc alatt megértettem volna, hogy Isten csúfat is, gonoszt is teremtett erre a szép világra.
Ekkor egy fiatal fiú, meg egy lány az akváriumnál kiabálni kezdtek:
- Hú, apám megette! Csak egy pillanatra fordultam el és megette a kishalat!
- Jézusom!
Én is odamentem hozzájuk. Mutatták a piranyát, ami jóllakottan nyalogatta a szája szélét. Mindhárman szinte egyszerre fedeztük föl az iszonyatot: a kicsi hal kopoltyúja épen maradt. A kis áttetsző gömb, kitartóan pumpálta a levegőt, a már nem létező testbe. Csak álltam ott, mint aki képtelen betelni a látvánnyal.
Este kötelező volt elmennem egy halottakról szóló előadásra. Sok-sok idős férfi és nő jött az előadókat hallgatni. Amint néztem őket, a szőrös csótányok jutottak az eszembe. Ezek az öreg emberek égett pernye és hamuszagot árasztottak, a keserű orvosság- és betegségszag mellett. Meg voltam róla győződve, hogy legszívesebben még egy lapát földet tennének a virágos szívű fiatal halottakra. De ők ezt persze tagadták.
Hazamentem és tepertőt ettem kenyérrel. Amint ráharaptam a kenyérhéjra éreztem, hogy valami történt az egyik fogammal. Benéztem hát a tükörbe, és az ujjammal meg tudtam mozgatni az egyik fogamat. Később ez a fogam kiesett.

Ez pedig az Álmoskönyv szerint semmi jót nem jelent.

 
 
0 komment , kategória:  Abszurd novellák  
leguan
  2008-08-31 17:51:05, vasárnap
 
  Csak azt...

Csak azt tudnám, ki a franc bérelt fel, hogy ezt tedd velem...
Nem mintha változtatna a helyzetemen.

Azért számomra ez-elfogadhatatlan.

Tessék, látni még látok, na persze nem úgy, ahogy szeretnék,
kicsit homályos a kép, de pontosan ki tudom venni mosolyod.
Még a vért is, ami az ajkadhoz tapad.
Az én vérem, amit nem a Te számodra tartogattam. Mondd csak, ízlik?
Gondolom igen, merthát szorgalmasan mozgatod a falatot fogaid között.

Azt hiszem az én vérem fémes ízű.
Nem, nem szopogattam a csonkjaim.

Tudod amikor lefejeztél, a nyelőcsövemen hátraömlő vörös zuhatag
még egy pillanatra visszakívánkozott.

Akkor, még éreztem ízeket.
Most, már semmit sem érzékelek.

Na szóval...
A fejemet egy üvegbura alá tetted, gondolom nem kívántad hallgatni a
dologról alkotott véleményemet. De, jó itt lenni.
Kellőképpen meleg van, és igazából nem is kívánkozok innen kifelé.
Biztonságos. A szájszagot is meg lehet szokni. Sőt!
Mivel adakozó szellemiségű vagyok, szívesen megosztanám Veled is.
Néha alvadt darabkákat prüszkölök az orromból, ami igencsak meglepő,
hisz´ nem rendelkezek tüdővel.

Kedvenc szórakozásom: nézegetem az asztalra fektetett testemet.

Viszont amikor a nyakamra legyek telepszenek, olyankor mindig elönt az epe.
Nem csiklandoznak, nem-beköpnek!
Aztán meg egy hónapig viszketek a rohadt nyüvektől.
Az kimondottan szar érzés. Főleg amikor érzed-valami mocorog a húsodban.
Valami, amit egy Idegen Elnyomó Hatalom ültetett Beléd.
És nem tehetsz ellene semmit.

Vannak napok, amikor valamitől könnyezni kezdek.
Nem értem. Nem kenyerem az érzelem.

Csak arra tudok gondolni, hogy amikor utoljára hozzám értél, rám tapadt
a Világod bűze. Merthát az fertőz.
És lehet, hogy átadtál valami istenverte betegséget.
Még a végén nekem is szerepet osztanak.

˝Válassz Te szemét: Gyilkos vagy Áldozat?!˝

Ezt fogják mondani. Tudom.

A sok barom nem látja: én már réges-rég rohadok...

 
 
0 komment , kategória:  Abszurd novellák  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 185
  • e Hét: 8974
  • e Hónap: 88532
  • e Év: 2029812
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.