Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Csáth Géza
  2008-09-18 16:03:10, csütörtök
 
  A VARÁZSLÓ KERTJE

(1908)

TOR

A téli éjszakának vége volt... és messze, a fekete háztömegeken túl: ott, ahol a mező homályos vonalban végződik - egy szürke csík jelent meg az ég alján. Fönn még a csillagok pislogtak. És lenn a házak között, a mély, árnyéktalan sötétségben, ahol az alvó emberek lélegzése hallatszott, még semmit se tudtak arról a szürke csíkról.

Maris megfordult az ágyában, kinyitotta a szemeit, és kinézett az ablakon. Azután gondolkodás nélkül hamar kiugrott az ágyából, és végigment a konyha hideg tégláin. Még a lábait se fázította. Meggyújtott egy kénes gyufát, s a haját a képéből elsimítva várta, míg fölgyullad a láng. Mikor ez megtörtént, meggyújtotta a konyhalámpást, és munkához fogott. Öltözködnie nemigen kellett, mert ruhástul aludt, csak éppen a réklijét vetette le. Végigfésülte a haját, nagy gyorsan összefonta, és feltűzte két hajtűvel. (Kicsiny, szőke haja volt, mint a kóc, nem kellett sokáig bajlódni.) Megvizezte és megdörzsölte piros, tizenöt éves leányarcát, megszappanozta erős, vörös, de finom szőke pelyhekkel borított kezeit.

Mindezt gyorsan, lélektelenül csinálta, mint valami gép. Végre előkereste a papucsait, összerakta az ágyat és kiment a konyhából.

Künn gyenge dér esett, s az udvar kövei sikamlósak voltak. A lány majd elvágódott.

- Haj-né! - sikoltott a fogai között.

Az udvar végén röfögött és turkált a koca, amelynek ma leendett a tora.

Odament hozzá Maris, és megsimogatta:

- No, te is fölkeltél már, kocám, abbahagytad az alvást, ne neked, szegény kocám, levágunk máma, elgyön az az ember a nagy késsel, sutt le a nyakadra, szegény árva.

A koca röfögve dörgölődzött a lányhoz, aki csakhamar a mosópincébe sietett, tüzet gyújtott a kondér alá.

A januári kemény hideg itt se volt enyhébb, sőt, mintha a fagy befészkelte volna magát a falakba és a padlóba. Marisnak gyengén öltözött, erős, gyönyörű teste mégse didergett. Letérdelt a hideg kőre, fújta a tüzet, és rakta rá a szalmát, a fát, míg csak a tűzhelyen cikázva nem dübörgött a láng. Azután a szakácsnét keltette föl, előkészítette az élesre fent késeket, és visszasietett a tűzhöz. A koca beröfögött a mosókonyha ajtaján, Maris felelt neki:

- Bizony, akárhogy beszélsz, leölnek téged máma. Jön a hentes a nagy késsel, beüti a torkodba, sírhatsz, sírhatsz!...

Mialatt a tüzet rakta, szürke lett az udvar, s az égen csak néhány csillagot lehetett látni. Az udvarra bejött egy ember. A hentes volt. Ragyás arcú, szép bajszú, izmos parasztember, amilyenről nem lehet tudni, hogy huszonöt vagy negyvenéves-e.

Bement a konyhába.

- Jó reggelt!

- Adjon az isten!

Szótlanul szétrakta a késeit, levetette a kabátját, fölgyűrte az inge ujjait, és kötényt kötött. Mindezt lassan, módosan tette, és míg tette, le nem vette a szemét a lányról. Azután megnézte a tüzet, belemártotta az ujját a melegedő vízbe.

- Jól van, nagylány - mondotta, és ráütött Maris vállára.

Maris nem fordult hátra, csak dacosan, kényesen megrázta a fejét, és rakta a szalmát tovább.

Egy óra múlva fönn volt a ház. Az udvaron a gyerekek, az ifiurak és a kisasszony.

A kocát hamarosan előterelték. A hentes meg csak odament, lefogta a fejét, a lábai közé szorította, egykettő, szépen végzett vele. Maris eltakarta kötényével az arcát. A gyerekek kiabálni kezdtek:

- Ujjé, a Maris fél!

A disznó nem sokáig sírt. Egy óra múlva már kisebb-nagyobb darabokban a konyhában volt. A ház megtelt disznóhússzaggal. A konyhában az asztalokon szalonnák, húsok hevertek, az edények színig álltak, s a tűzön forrott a víz.

A hentes, a szakácsné és Maris keményen dolgoztak. Délre már csak a kolbászok és a hurkák voltak hátra. A hentes, aki benn ebédelt az asztalnál, kissé sok bort ivott, és jókedvűen vágta a töltelékhúst. A lányok a beleket mosták. Mikor elkészültek, Maris odavitte a hentesnek, megmutatta.

- Nem jó még - mondta a hentes, amikor megvizsgálta - ne kíméld a kezedet, nagylány (megcsiklandozta Marist), mert akkor sose lesz semmi.

- Kíméli a fene - kiáltotta a lány, és ráütött a hentes hátára nagyot, - ököllel -, és elpirult.

Estefelé kész volt minden. A kolbászrudak, a sonkák, a szalonnák az éléskamrában pihentek; a hentes dolgozott csak még lenn a mosópincében, a serték tisztításán.

- Hó, Maris, gyere ide! - kiáltott.

A mosópincében nem volt senki más. Fönn a szakácsné a vacsorát főzte. A disznóölés minden érdekessége elmúlott, csak a fáradtság maradt meg, melyet a sok munka okozott, és a bágyadtság, amely az erős vér- és hússzaggal lopódzkodott a fejekbe. Künn hideg téli este volt, míg a konyhában a tűz melegsége terpeszkedett.

Alig lépett be Maris a konyhába, a hentes átkarolta a derekát, és magához szorította egész testében.

Megölelték őt már mások is, de sohasem érezte az ölelést - kisiklott, ütött és továbbszaladt. De most ránehezedett az izmos kar, megkötözték és megbénították a hatalmas húskötelek. A lélegzete is majd elállott, kiáltani sem tudott.

Félóra múlva szemre húzott kendővel járt az udvaron.

- Majd adna nekem anyám, ha tudná. Elpusztítna, úgy is kellene. Nem megmondta édesszülém, hogy úgy járok, ha buta leszek... megmondta édesszülém, mint a Kovács Julcsa... mint a Julcsa...

Azután behítták. Ágyazni kellett, és a vacsorát fölszolgálni. Sok dolog volt. Neki kellett elaltatni a kicsit is. Hempergőzött a gyerekkel és csókolta.

Csak amikor az ágyba feküdt, jutott eszébe újra a dolog, a gyerekről, akit az imént elaltatott.

- Nekem is lesz... nagy baj is a... - vigasztalta magát; mégis elkezdett csendesen sírni. De igen rövid ideig tartott a sírás, mert Maris csakhamar könnyen, a fáradtak tiszta, nagy lélegzésével - elaludt.



 
 
0 komment , kategória:  Fantasyk(Pajzán történetek)  
A 'királyné szoknyája'
  2008-09-18 15:59:08, csütörtök
 
  A 'királyné szoknyája'
Regényes völgyeink, ha ti megszólaltok, ha odaálltok az emberek közé igazságot tenni...

Az öreg Bogát-hegy ha kilép a ködből, a földszakadékok színes kavicsai beleavatkoznak a jó palócok dolgába. Erdők, mezők, tavak, folyamok, nádasok zordonan beülnek a bírói székbe...

Mert úgy volt az... mindenki emlékszik. Sokszor negyven-ötven boglya is lett a »Királyné szoknyáján« (amint a Gyócsi-had híres rétjét hívják), mert olyan széles rét az a rétek között, mint amilyen széles a királyné viganója lehet (kivált vasárnap) a többi közönséges szoknyák között. Többet ért az az egy rét a Gyócsi-család minden jószágánál.

De hova beszélek a Gyócsi-családról, mikor tudvalevő, hogy Gyócsi Istók halála után Mudrik Mihályt állította maga mellé férjnek az asszony, s hogy íme most a szemét ő is behunyta, az lett volna igazságos: minden dűlőt, minden földet három egyenlő darabra osztani, az ingó-bingó jószágot azonképp; a porta pedig hadd lett volna a nyomorék Imréé, ő fizetné ki, mint legöregebb és férfi, két kiskorú húgát, Gyócsi Esztert és a mostohaapjától való Mudrik Erzsit. Mert így szokás a becsületes emberek között.

Hanem a ház, a nagy rét is Erzsié lett. Gonosz apja az osztásnál megrövidítette, kijátszotta a Gyócsi-árvákat, pedig a megboldogult, akié a vagyon volt, nekik is úgy anyjuk, mint az Erzsikéé. Teljes lehetetlen, hogy meg ne forduljon a sírjában!

Imre a Bogát-hegyet kapta. Éppen olyan púpos a jószága, mint a háta. Nyomorult egy irtvány, az bizony nem hozza meg a száraz esztendőben a vetőmagot sem. Esztert pedig odaszorította a »Csipke« dűlőbe; árok hátán árok. Legelőnek se jó, még a telekkönyvbe is úgy van beírva, hogy »hasznavehetetlen«.

Minden jó lélek megbotránkozott a faluban, de a törvényes igazság meghagyta. Jól tudott beszélni Mudrik Mihály uram annak az igazságnak a nyelvén.

Nem is lehetett már ezen segíteni sehogy, hacsak még magához a királyhoz egy instáncia?... De az is, ki tudja, milyen ember?

A nótárius meg is komponálta olyan érzékenyen, szépen, hogy a kő is meghasadna tőle. De 'iszen, okos ember a mi nótáriusunk, habár nem fogant is meg sehol a magasban ez a nehéz panasz.

Vígan jött haza Mudrik, de annál szomorúbban Gyócsi Imre a városból, hol a tekintetes vármegye is kimondta, hogy úgy marad minden, amint van. Imréé a Bogát, Eszteré a kavicsos ugar, a »Csipke«, Erzsié pedig a selyemrét, a »Királyné szoknyája«. No, ez után a szoknya után fognak még csak bolondulni igazán a csoltói legények...

Hiszen az is testvére neki, de csak az anyjáról, azután ez a másik az elhagyottabbik; szíve ehhez húzza. A maga dolgát nem bánná, rút is, púpos is, hasznát se vehetné a vagyonnak, aztán, ha a házból is kitudják őket maholnap, ő még beállhat valahová cselédnek, de a szegény Eszter?... Oly kicsike, vézna; aztán istenem, hiszen csak gyerek még.

Fölemelte öklét. »Hej, ha most itt volna, aki koldussá tett!« Csordultig tele volt a szíve keserűséggel. Ha úgy kiönthetné, ha úgy elpanaszolhatná valakinek, ha ezek a hegyek, folyamok és bércek azt mind megértenék!

Haragos zöld színben mosolyogtak feléje távolról a csoltói rétek, amint ott haladt a poros úton a Bogát alatt. A »Királyné szoknyájá«-nak mintha ránca volna, egymás fölé hajlik rajta hosszú hullámzó csíkokban a sugár s az árnyék.

Éppen a nap nyugszik s még a vén Bogátot is hogy megaranyozza... Az ott rajta az ő vetése. Szép abban a hegyben az igyekezet. Elég hitványak ugyan a kalászok, de csak mégis megnőttek. A kék búzavirágok is éppen olyan szépen fonódnak közéjük, mint egyebütt.

Istenem, istenem, de csak szép is ez a csoltói határ! A paradicsom is nehezen lesz ilyen...

Igaz, hogy az övé belőle a legcsúnyább rész, ez a kopár hegyhát, de hát mégis csak van valamije benne. Aztán nem is olyan rossz az, ha jobban meggondoljuk, csak jól kell művelni. És legalább a víz nem viszi el, ha terem rajta valami.

De már az Eszter jussa, az csakugyan nem ér semmit, azt még szántani sem érdemes.

Olyan innen az a széles nagy ugar a mezsgyén túl, mint egy odacsapott csúf folt valami zöld ünnepi köntösön, szemet bántó, szomorú: szakadékaival egy mindig terjedő seb az anyaföld testén.

Amint odább mellette vinné útja Imrét, megállott, megnézte még jobban.

Bizony csenevész egy tartomány! Nem terem itt meg semmi, csak az árvaleányhaj teng a szakadékok partján. A szegény kis Eszterkéé is épp ilyen fehéres...

De nini, milyen szép fűbokor nőtt odalenn a kavicsok közt! Milyen buja kövér, s hogy ránevet Imrére! A »Királyné szoknyáján« sem terem ennél különb, még annak is legszebb fodra lenne. De hiszen van ennek a földnek ereje, ha akarja. A cukorrépa is lám, hogy nekiindult a túlsó végben... Nem kell ezt a földet mégsem lebecsmérelni.

Lement az árokba, megsimogatta a bokrot. De puha, de kedves, mint a selyembársony! Ugyan beszélgetnek-e néha ezek a fűszálak? Hát már miért ne beszélgetnének?...

Aztán olyan furcsa az, ha valami durva láb letapossa őket, meggyűri, összegázolja, reggelre azért megint csak felkelnek, mintha sohasem lett volna semmi bajuk. Mégis különös az, hogy ezek a picike gyenge füvek erősebbek az embereknél...

Patkós csizmái alatt megcsördültek a kavicsok, a jó, agyagos palóc föld szép, színes kövei. Hát biz ezeket nemigen szokták gyűrűbe foglaltatni, hanem azért mégis nagyon szépek. Az emberek a hibásak, nem a föld. Az csak olyan jó szívvel adja ezeket is, mint az aranyat, ezüstöt, csakhogy mi nem becsüljük meg, mert nem tudjuk kitalálni a hasznukat.

Pedig már az is milyen nagy jóság a földtől, hogy míg odafönn a tótok között nagy szürke kövekkel béleli meg magát, amikkel azoknak annyi bajuk van, itt mintha kedvezni akarna, apró, tetszetős kavicsokat hány ki.

Imre lehajolt és tele szedte a szűre ujját. Volt azok közt kék, sárga, piros és aranyszínű. A szakadékban alant egy nagy fekete kőnek látszott a csücske: amint sarkával ráhágott, lehámlott belőle egy darab, azt is a többi mellé tette. Jó lesz a kis Eszternek otthon játszani.

Megkönnyülve folytatta útját hazafelé. Egészen megbiztatta a hegy meg az ugar. Hiszen csak rájuk kellett nézni, hogy megelégedjék velök. Még tán jól is van az úgy, hogy Erzsié lesz a selyemrét. Maholnap meg talál halni az apja, nem marad senkije, ő pedig csak itt lesz azontúl is a húga mellett. Aztán Eszter arca is sokkal szebb, kevesebb ráadással jut annak idején főkötő alá. Bizonyisten, jól van az így, ahogy van!

Úgy elgondolkozott, hogy észre sem vette az öreg úri vadászt, ki a hegy felől közelgett, csak mikor már megszólította.

- Jó estét fiam! Hova való vagy?

- Csoltóra.

- Akkor azt is tudod, kié ez a hegyhát?

Imre elmosolyodott. Egészen egyenesen mégsem veszi magára, nincs vele mit dicsekedni.

- A Gyócsi Imréé - mondá kelletlenül.

- Úgy nézem, szántónak használja. Arra ugyan nem lehet valami nagyon jó.

Imrét bosszantotta a lenéző beszéd. De bizony csak nem hagyja bántani a Bogátot.

- Maradhatós biz az, egészen maradhatós.

- Hát az út milyen tőle a belédi üveghutáig?

- Csintalan, majd mindig csintalan...

A vadász dünnyögött erre valamit s mert éppen a faluba értek, elválóban kérdé:

- Hol lakik az a Gyócsi?

- Itt a mostohaapjánál. Én magam vagyok az - vallotta be pirulva.

- Akkor hát veled alkuszom meg.

Imre nem bírta elgondolni: mire, s álmélkodva nézte, amint az idegen úr igazán utána jön a házba.

Mudrik otthon volt már, mert ő kocsin jött.

Gyanús szemekkel kémlelte az idegent, attól tartott, valami prókátort hozott magával a fiú. Hanem hiszen jókor hozza már...

Erzsike a mézeskalácsaival és a fabábuival játszott. A két évvel idősebb Eszter az asztalon könyökölt és sóvárgó szemekkel nézte húga kincseit. Neki nem jutott semmi a vásárfiából.

Szép kék szemecskéi a bátyja felé fordultak, panaszkodón, reménykedve, várakozólag.

A púpos észrevette s a kedvetlenség felhője futott át arcán. Nem is hallotta, hogy az idegen mit beszél. Mudrik Mihály őkigyelme felelgetett neki.

- Micsoda? A Bogát-hegyet akarja megvenni a mostohafiamtól? Megbolondult az úr? Hallod-e, Imre, meg akarja tőled venni a Bogátot. No, felelj hát neki.

Aztán nevetve csapta össze a tenyereit. No, ugyan pompás dominium az! Ugyan mit adna érte az úr?

Imre maga is nagy szemeket meresztett s zavarodottan makogá:

- Nem adom a hegyemet!... dehogy adom. Hiszen úgysem venné az úr semmi hasznát... Én pedig megszerettem, igazán megszerettem.

Eszébe jutottak a kavicsok, amik a szűre ujjában vannak. Elmosolyodott, megörült nekik s hamiskás hunyorítással magához intette Eszterkét.

Az tündöklő arccal szökött oda s kezeivel összefogta a köténykéje első szélét: csak belefér talán, amit Imre bácsi hozott.

Kirakta a köveket egyenkint. Félénken nézte, tetszenek-e húgának? Hogyne tetszenének!

Tapsolt örömében, vagy talán azért is, hogy az Erzsi figyelmét oda vonja, mintha azt mondaná: »Látod, mim van nekem!« Aztán ő is visszaült az asztalhoz, eleinte húzódozva Erzsitől, messzire. Idegenül, irigykedve méregették az egymás játékait, melyiké és többet, de mind a kettőnek látszott a tekintetén, hogy a fagy nemsokára fölenged.

- Ejnye, fiam, ide hallgass hát... - szólt a vadász türelmetlenül. - Nem jöttem én ide tréfálni, komoly vevő vagyok... a belédi gyáros.

- Az a gazdag ember - vágott bele élénken Mudrik Mihály -, akié az üveghuta meg a nagy majorság?

- Éppen az üveghuta hozott ide. A Bogát földjére szükségem van az üvegcsináláshoz. Eddig négy mérföldnyiről hozattam az anyagot, mert nem tudtam, hogy a Bogát gyomra is viselős vele. Ma megvizsgáltattam. Nekem az a hegy sokat ér, mert közel van. Megveszem tőled jó pénzen.

Mudrik arca olyan vörös lett, mint a skarlátposztó, de annál halványabb az Imréé.

- Nem tudok én megválni attól a hegytől - szólt restelkedve. - Nekem jutott, legyen az enyim.

- De ha jól megfizetném?

- Nem adom én azt még talán...

Gondolkozott, micsoda nagy dolgot mondjon:

- ...Még talán ezért az egész határért sem.

Az üveghutás elmosolyodott.

- No, jó, jó... látom, hogy igazi palóc vagy... odanőttél a röghöz, - akkor hát kiveszem árendába. Vagyis csak a belsejét. Szánthatod, művelheted a tetejét. Adok érte évenkint ötszáz forintot.

Most már Mudrik Mihály sápadt el az irigységtől s Gyócsi Imre pirult ki az örömtől. Hiszen annyi pénz együtt talán nincs is a világon! Ötszáz forint! Még a »Királyné szoknyája« sem ér talán annyit. Micsoda gazdag menyasszony lesz ebből a...

Eszterke volt az első gondolatja.

- Eszterke! No, nevess hát! Gyere ide, lelkem.

De az Eszterke nem nevetett, makrancos arcot vágott. Hogy ím az egyik kavicsot a szájába vette és megnyalogatta, kisült, hogy nem cukorból van.

- Hisz ezek kövek! - sóhajtá elpityeredve. - Egye meg őket.

S durcásan vágta földhöz valamennyit.

Hát az egyik, a fekete kő éppen odagurult a hutás lábaihoz.

Fölvette, megkopogtatta az ujjával, a pápaszemén keresztül is még egyszer megnézte.

- Ejnye, de finom fekete kőszén ez! Honnan hoztátok?

- A kis húgom földjén egy nagy kőből törtem. Tele van annak a belseje ilyenekkel.

- No, fiam - mondja a hutás fölugorva -, tudod-e, hogy ti gazdag, de nagyon-nagyon gazdag emberek vagytok!?

A lányka, ki csak most lett figyelmes az idegenre, abbahagyta a sírást és bámészan nézte ősz haját, hosszú fehér szakállát. Hallott ő már valahol a mesékben ilyen kinézésű emberekről.

Imre pedig behunyta a szemeit s nehogy fölébredjen, nem merte kinyitni sokáig.

Pedig kinyithatta bízvást, mert szín valóság lett a dologból. Hisz mindenki tudja, hogy történt, hogy nyitották meg a csoltói kőszénbányát.

Sőt a magvát is kitalálták... mert nem ostoba nép az... tud ez gondolkozni, ha akar... s van ám a vármegyénél is nagyobb hatalom... akármit mondjon is Filcsik uram, aki istentelen pogány ember.

Hegyek, folyók, völgyek vették itt a kezükbe ezt az osztálydolgot.

A Bogát meg a »Csipke« még szelídek voltak, Mudrik Erzsi rétjét bizony nem bántották, a Gyócsi-árvákat csak fölsegítették.

De a Bágy kegyetlen. (Ámbátor sokszor füstölög a Bogát is, hátha az húzza le neki a felhőket?) A Bágy négy álló évig egymás után öntötte el a réteket s akkora nádast növesztett a »Királyné szoknyáján«, hogy évről évre bízvást eheti a rozsda otthon Mudrik Mihály uram kaszapengéjét.


 
 
0 komment , kategória:  Fantasyk(Pajzán történetek)  
Dr. Burány Béla gyűjtéséből
  2008-09-18 15:53:08, csütörtök
 
  A vajdasági magyar erotikus népmesék tárházából
Dr. Burány Béla gyűjtéséből

,,Az erotikus népmesék sok hozama közül az egyik: a felszabadult, jóízű nevetés, nevettetés."

A pap három tiltása

Vót egy legín, Jánosnak híták. Hazagyütt a katonaságtú. Szegíny ember vót, munkát nem kapott. Csak őgyelgett a parokia előtt. Kimén a plébános úr, asz mondja neki:
- Hát János, maga de dologtalan!
- Hát plébános úr, mos gyüttem haza a katonaságtú, munkát nem kapok, osz szomorkodok...
- Jó van, János, fölveszem én magát kocsisnak!
Meg is egyeztek. De a plébános úr három föltételt adott, hogy azt be kő tartani:
- Nem szabad cigerettázni, nem szabad bort inni, vagy pálinkát inni, meg nem szabad a lányokhó járni! A János fogadta, hogy be is tartsa. Fogadta szegíny, mer hát nem vót neki hova lenni. Maj csak kibírja.
Eccé oszt a plébános úrná nagy ünnepség lett. Búcsú. Összehíta a papokat, apácákat, mindent. Hát vót egy kis fiatal apáca. Kimén, nézi a papnak a gazdaságát. Az istállóban a János ott szomorkodik.
- János, maga mé olyan szomorú?
- Hogyne vónák szomorú, mikó olyan nehéz föladatot adott a plébános úr, hogy hát má nem lehet kibírni!
- Mit?
- Hagyja - aszongya -, nem lehet azt emeséni se! Meg nem is érdemes!
- Meséjje mégis e, hátha tudok rajta segíteni!
Hát osz mondja:
- Nem szabad bort meg pálinkát inni, nem szabad cigerettázni, meg nem szabad a lányokhó menni.
- Ó János! - aszongya a kis apáca. - Ne szíjjon maga cigerettát, szíjjon szivart! Ne igyon maga bort meg pálinkát, igyon pezsgőt! Ne foglalkozzon maga egyszerű lányokka, foglalkozzon maga apácákkal! - aszongya.
Hát akkor osztan a János vérszemet kapott. Megcsípta egy kicsit az apácát. Összenéztek, aztán oszt elővette ott az istállóba. Ehúzta a nótáját az apácának vagy kétszé.
Az oszt hordta ki neki aztán a sütemént meg a pezsgőt meg mindent. Megvót a Jánosnak a nagy öröm.
Eccer osztán gyün a húsvét. Aszongya a plébános úr:
- János, meg kő gyónni!
Hát a János szomorkodott. Hogy is gyónja meg? Lesz, ami lesz, hát maj meggyónja!
Kérdezi oszt a pap a gyóntatószékbe:
- Nohát ittá-e bort, pálinkát? Cigerettáztá-e?
- Hát, plébános úr, néha szíttam - szivart.
- Jánosom, ezé megbocsát a jó Isten. Hanem ittá-e bort, pálinkát?
- Azt nem ittam, henem ittam egy kis pezsgőt.
- Ó, János, ez se nagy bűn, ezé is megbocsájt a jó Isten. Hát foglalkoztá-e nőkke?
- Egyszerű nőkke nem foglalkoztam, csak apácákkal.
- Hát hogy? Mint?
Ez meg oszt meséli, hogy ekkó meg ekkó megbántotta az apácát.
Mérges lett a plébános úr nagyon. Kihajút a gyóntatószékbű, osz pofon vágta a Jánost:
- Hát hogy merted te az Isten lányát megbántani?
De megharagudott a János is. Az is kihajút a gyóntatószékbű, oszt ű is ottan lehúzott egyet a plébános úrnak:
- Hát te hogy merted az Istennek a vejit pofon vágni?! - aszongya.


--------------------------------------------------------------------------------

 
 
0 komment , kategória:  Fantasyk(Pajzán történetek)  
Amint beléptünk az ajtón, mári
  2008-09-18 13:09:33, csütörtök
 
  Amint beléptünk az ajtón, máris nekiszorított a falnak, és a lépcsőházban kezdett csókolózást folytatni akarta. A törzsével rám dőlt, mindkét kezével befutott a kabátkám alá, és két marokra fogta a melleimet, s miközben a csókjait körbehordta az arcomon, a homlokomon, a nyakamon is, közben meg a kezeit ugyancsak vándorolni küldte.


Mozdulni se igen tudtam volna - csak a falnak préselődve fogadtam a rohamot.


Körülölelte a derekamat, mindkét kézzel hátraszaladt, és kitapogatta a szoknyán a cipzár húzóját, s amilyen laza szoknya volt rajtam éppen, különösebb nehézség nélkül lecsusszant a combom mentén, és egy kis kupacban összegyűlt a parkettán.


Komolyan mondom, hogy nem is néztem volna ki Árpi76ból, hogy ennyire szenvedélyes férfi, hogy egy pillanatra se hagy üresjáratot, minden felületemet végigtapogat, s hogy ennyire hatékonyan közelíti a bőrömet.


Magához rántott, és megfordult a tengelye körül, s ettől most én kerültem a külső oldalra, s látszólag ő szorult neki a falnak, azzal a különbséggel, hogy én nem vittem bele erőt, hogy nekinyomjam a tapétának. De ettől a fordulótól már nem volt mögöttem olyan tereptárgy, ami akadályozta volna a ruháim lefejtését.


Félkézzel fogta a derekam, a hasához szorított, hogy azonnal érezhessem a kettőnk között keményen ágaskodó férfidíszt, s közben a másik kezével beszaladt a pólóm laza szegélye alá.

Végigsimította a gerincem árkát, érintette a lapockámat is futólag, s visszafelé jövetben már az ujjai közé csippentette a pólót is, és olyan gyors mozdulattal rántotta föl, hogy ideje sem lett volna elakadni bármiben, hanem fellebbent magasan a fejem fölé, majd rövid idő kivárás után kényelmesen visszahullt a parkettára az is, a gyűröttre alázott szoknya társaságába.


A felszabadult másik tenyerét a hátamra tette, s az ölelése még szorosabbá vált, holott eddig is meglehetősen egymásnak voltunk préselődve.


Minden figyelmét a mellkasomra fókuszálta, csodálattal figyelte, ahogy emelkedik-süllyed a melleim halma a kis csipkés kosárkában.

Láttam a szemén, hogy el van ragadtatva a látványtól, - s én meg elgyöngültem a tekintetétől, attól hogy egy férfiember ennyi rajongást tudjon megjeleníteni a szemeiben, amikor a melleim dombjaiban, s árkának hullámzásában gyönyörködik
 
 
0 komment , kategória:  Fantasyk(Pajzán történetek)  
Keleti pályaudvar
  2008-09-18 13:06:19, csütörtök
 
  Keleti pályaudvar

"Néztem. A vastag, szürke macskanadrág most meleg, de éjszakára már kell. A nyakig húzott fekete pamutdzseki túlzás, de ha nincs hol tartani, biztos jobb állandóan viselni. A ruhái nem végletesen koszosak, de szekrénybe már nem tenném őket. A haja vállig érő, fakó, fénytelen, régen mosott. A körme lakkozott, de az arcán nincsen festék, a szeme fáradt. Az egész lány valahol a még nem hajléktalan, de már nincs hova mennem állapotában. Pont abban a pillanatban, amikor egy forró fürdő még csodákat művelne vele.

- Nincs kedved szórakozni?

Az elhangzott kérdés a maga tapintatos, körülíró eufemizmusával együtt világos, tiszta és egyértelmű: Nincs kedved szórakozni? Tisztázandók persze az egyáltalán nem mellékes körülmények, mint a hely, az idő, a szolgáltatás pontos tartalma, s persze ellenértéke. "




 
 
0 komment , kategória:  Fantasyk(Pajzán történetek)  
Franciapáros
  2008-09-18 13:04:47, csütörtök
 
  Franciapáros

"-Tudod, mi tökéletesen összeillő pár vagyunk. - fordult hátra még mindig kacagva.

-Azonos az ízlésünk, azonosak a vágyaink, ugyanarra gondolunk ugyanabban a pillanatban.

-Igen? És ebben a pillanatban mire gondolnak ketten együtt? - csúszott ki a számon némileg szemtelenül. De tudják, kit röhögjenek ki, ha ennyire el is vannak durranva maguktól!

Egymásra néztek és mosolyogtak.

-Tudod, ha tíz perce kérdezed, mielőtt találkoztunk volna, azt mondom, hogy hazamenni, átöltözni, és elmenni valahova vacsorázni... - mondta a nő

- De most - folytatta a férfi - inkább rád lenne étvágyunk."

 
 
0 komment , kategória:  Fantasyk(Pajzán történetek)  
Boszorkánypöröly II. A nephili
  2008-09-18 13:02:45, csütörtök
 
  Boszorkánypöröly II. A nephilim

"A folyóparti poros úton most népes csapat közeledett. Élükön előkelő ruhájú asszonyok hímzett zászlókat emeltek magasba. Fejükön a fátyol már foszlányokká szakadozott, szoknyájuk alját vastagon borította a rászáradt sár. Mögöttük meztelen felsőtesttel dülöngélő férfiak, kezükben szíjostorral vagy durva kötéldarabbal. Az elnyújtott, zokogó énekszó botladozó ütemére sújtottak le vállukra, hátukra. Csapásaik nyomán piros vérrózsák nyíltak sárgás, pergamenszerű bőrükön. A pestis nyomán elszaporodó szent őrültek hordája volt, akik mezítláb, zsákruhában, fejükre hamut hintve, sírva, imádkozva, kezükben gyertyával, nyakukban kötéllel, önmagukat ostorozva járták az utakat, néha kegyetlenebbül pusztítva, mint a járvány elől ideiglenesen visszavonult martalóchadak. Naponta két nyilvános, vérben fürdő bűnbánatot tartottak, és suttogtak róla, hogy egy harmadikat is, éjszaka, titokban, egymás között, fertelmes bűnökben merítkezve. De a segítség nélkül rettegő nép így is elhalmozta őket minden jóval, sokszor saját szájától vonva meg a falatot. A rokonaiktól is elhagyott, bűzben fetrengő szerencsétlenek tömegesen végrendelkeztek a bűneiket átvállaló flagellánsok javára. Bizony, aki túlélte a Krisztus éveire emlékező 33 és fél napos bűnbánó fogadalmat, szép vagyont gyűjthetett magának ezen a földön. Lovagok és nemes urak egyedül maradt asszonyai és lányai zászlót hímeztek a mocskos hordáknak, áhítattal mártották meg kendőjüket a flagellánsok hátán csorduló vérben. Éjszakánként sárló kancaként dugták oda farukat az önkívületben rángatózó vezeklőknek, akikben sokszor már annyi vér sem maradt, hogy férfiai legyenek az orgiába forduló bűnbánatnak."



 
 
0 komment , kategória:  Fantasyk(Pajzán történetek)  
Boszorkánypöröly I.
  2008-09-18 13:01:53, csütörtök
 
  Boszorkánypöröly I.

"- Részt vettél - e a boszorkányszombat táncain, ültél - e nászt démonokkal és a Sátánnal?

- Hat évig éltem a démonok között, olyan boldogságban, amelyet nem ismerhet földi halandó.

- Ültél - e nászt a démonokkal?

- És jól esett? - fűzte hozzá a vigyorgó hóhér.

- Mindegyik más, de a magja mindnek hideg. - emelte rá tekintetét a lány.

- Hogyan idézted meg a démonokat?

A lány pillantása megpróbált a sötét csuklya alá hatolni, megtört, erőtlen hangja hirtelen zengővé vált. A hóhérlegények fülének ismeretlen latin szavak betöltötték a pincét, felszálltak, keringtek a bolthajtások között, körbetáncolták a pap görnyedt, csuhás alakját.

- Et per nomen stellae quae est Venus et per sigillum eius quod quidem est sanctum, super te Anaél, qui es praepositus diei sextae, út pro me labores...(És annak a csillagnak a nevében, amelyet Vénusznak hívnak, s a pecsétje nevében, mely maga is szent, meghagyom neked, Anael, aki a hatodik nap elöljárója vagy, hogy szolgálj engem...)

A pap rémülten tántorodott hátra, vetett keresztet a lány felé.
- Elég! Nincs értelme a kihallgatás folytatásának. Bebizonyosodott! "



 
 
0 komment , kategória:  Fantasyk(Pajzán történetek)  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1784
  • e Hét: 7076
  • e Hónap: 86634
  • e Év: 2027914
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.