Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 57 
A távolról érkezett segítség
  2019-12-23 22:08:37, hétfő
 
  Evelyne Langern: A távolról érkezett segítség

Postán érkezett kétségbeesett segélykérő levelemre a segítség. Néztem szemeimmel a belföldi postautalványt, és könny szökött szemeimbe. Ki lehetett ez a személy, aki egy idegennek adott segítséget. Írásai alapján egy középkorú hölgyre gondoltam. Életemben már nagyon sok ígéretet kaptam az emberektől, de ezt most éreztem, hogy nem csak tartalom nélküli, üres szó. Ez az utalvány (=) egy Pesten élő személy. Ki lehet Ő? Vajon szőke? Barna? Fiatal? Öreg? Családos? Kérdések sokasága, melyre nem kaphattam választ. Nagy tisztelettel és köszönettel tartozom neki, hogy látatlanba, egy vadidegen személynek nyújtotta ki segítő kezét.
Eltettem emlékbe, fiókom mélyére e kis szelvényt. És pillanatok alatt eszembe jutottak a hozzá kapcsolódó, bánatos események.

Egy nappal előtte

Magányosan bolyongtam az utcákon. Ma végre tizenkettedike van! Tegnap már nem volt kenyerem és csak hatvannyolc forintom volt, de boldog voltam, hogy már csak egy nap nélkülözés... és holnap már tizenkettedike lesz.
Bementem az élelmiszerboltba és szomorúan vettem tudomásul, hogy a két évig elhúzódó ,,Nem fog fájni! - csomagot" kell élveznem, s ez a hatvannyolc forint nem elég kenyérre. Keresgéltem, hátha találok becsomagolva kisebbet, de a legkisebb csomagolt kenyér ára is nyolcvankilenc forint volt! Idegesen visszadobtam a polcra és nyomda festéket nem tűrő hang hagyta el ajkaimat. Közben elkezdett iszonyúan fájni a fejem. Már három hónapja nem ettem rendesen. Vércukrom állandóan alacsony volt, fejem gyakran fájt, a gyomrom iszonyúan szúrt, s mindemellett gyakorta rángatózott a szememben lévő ideg. Álltam a sorban és néztem a finomságokat. A polcon lévő sajtokat, a párizsit, szalámiféleségeket, húsokat és elképzeltem, hogy eszem mindezt. Éreztem számban a sajt ízét, orrommal szippantottam be a húsféleségek illatát. De finom. Jó lenne enni belőle. Eszem, érzem a finom ízét, a füstölt sajtét... Istenem de finom. Aztán elkezdtek folyni könnyeim, kiálltam a sorból, tudtam, hogy nem engedhetem meg mindezt magamnak, majd holnap... még egy nap és tizenkettedike lesz. A tizenkettedike életem legfontosabb napja lett. Három hónapja mindig ezen a napon utalták rá kártyámra a munkanélküli segélyt. Kiálltam a sorból, mikor is megszólított egy mögöttem álló hölgy:
- Rosszul van?
- Neem, minden rendben.
Letettem a bevásárló kosarat és kifordultam az ajtón. Majd holnap! Holnap az én napom lesz. Lakótelepünkön lévő boltból vettem öt darab kiflit, itt csak tizenkettő forint volt darabja, míg az előző helyen negyven forint volt két darab zsemle. Beálltam a hosszú sor végére. Majd holnap!
Még egy nap... - kavarogtak gondolataim a fejemben. Kibírom... KI... KELL... BÍRJAM!!!
Hazatekertem a Körös-parton, majd leszálltam a biciklimről és hallgattam a csendet, néztem a zöldet, és gondolkodni kezdtem. Mi lesz velem? Nincsen munkahelyem, nem kellek az egészségügynek hét ledolgozott év után! Egy életpálya kettészakadt! Már csak korábbi árnyéka vagyok önmagamnak! Nem akarok többé életfüggő lenni! S egy cukorbetegnek drága a LÉT! Nem kellek sehová, mint munkaerő, és ami a legborzasztóbb, hogy nincs munkahely és rengeteg a hitelem. Már többször rám telefonáltak, zaklatnak a banktól, kérésem ellenére is, hogy egy helyre szeretném fizetni hiteleimet.
- NEM - volt a válaszuk! Csak adóstárssal, ingatlan fedezettel rendezheti tartozását!
- Értsék meg, senkim nincs. Munkahelyem sincs. Nincs mit egyek. Anyám minimálbérből tart el bennünket és erre még jövök én is.
- Csak adóstárssal vagy fedezetül szolgáló ingatlannal lehet rendezni - reagálták.
Ezen gondolatok kavarogtak bennem a Körös-parton. Most állok és nézem a Körös folyását. Én is így sodródom az árral. Sok a moszat, a kosz, mint az életben. És nincs rá pénz, hogy eltávolítsák... a KOSZT! Hallom, ahogy zümmög egy szúnyog a fülemben, s látom, ahogy a fa ágai közt szövögeti hálóját a pók.
- Mily könnyű neki... csak szövöget... és kész a háza. Szeretnék én is pók lenni... Aztán a következő pillanatban leesett hálójáról. És ahogy fölé hajoltam kicsúszott a jegyzetfüzetem... rá, a pókra!
- Hát ilyen könnyű... a vég... Egy könnycsepp kúszott végig arcomon, s már ajkaimon éreztem sós ízét. Megfogtam könnycseppem és összenyomtam. Hát ennek is vége...
Milyen könnyű a VÉG... valaminek vége lenni. Nem okozni több problémát, nem éhezni többé, nem élősködni a társadalmon hét ledolgozott év után.
A vége... The End...
Egyszer egy sofőr, akit lestoppoltam a Gyulára tartó utamon, a következő kijelentést tette nekem: ,,Minden vége valaminek a kezdetét jelenti!" Akkor éppen egy szakításon voltam túl. Ez a mondás a jelenben is igaz. Sajnos. A hét éves munkaviszony vége számomra a nyomor kezdetét jelenti. És ez a vége minek a kezdete? - kérdeztem önmagamtól. Nincs rá válasz. A Körösben lévő kosz, a pók, s a szúnyog... nem felel! Csak a magány..., aki kezeimet fogva áll mellettem. Ő sem tudja a választ. Megropogtattam kezeim, megtöröltem szemeim és hazatekertem. Néztem a biciklim. Ez is hitelre van..., mert a másikat, melyért keményen dolgoztam diákkoromban segédápolóként, azt ellopták. ,,A szegény embert az ág is húzza." - mondja a mondás. Spórolásból jártam kerékpárral télen-nyáron, hóban-fagyban a munkahelyhez vezető buszmegállóig. És nincs többé munkahely, nincs többé bicikli. Az a kerékpár soha nem lesz meg, mint ahogy munkahelyem sem lesz többé! A rendőrség is megmondta: ,,valószínű a házból lophatta el valaki, mivel nem volt erőszakos behatolás nyoma a kerékpártárolón." Mindez miért velem történik meg? Lennie kell oknak, magyarázatnak. Sorsunkat valami külső tényező irányíthatja, mely eleve elrendeltetett. Itthon vagyok és már csak egy nap.

***

A tizenkettedike

T-I-Z-E-N-K-E-T-T-E-D-I-K-E van! Úristen. MA tizenkettedike VAN! 12... még ma kölcsön vettem anyám kenyeréből két szeletet, de ma már vissza tudom adni neki. Bekerékpározom a belvárosba, izgatottan veszem elő a bankkártyám. A PIN kód beírása után várom, hogy adja ki a bankjegyet. Már nagyon izgatott vagyok, ,,leesett" vércukrom, de tudom, hogy még öt perc és venni fogok a boltba egy zacskó szőlőcukrot, meg kenyeret, pici sajtot, vajat meg anyának azt a pár joghurtot, amit megettem előle, mivel éhes voltam! ÉHES! Remeg a kezem, nézem az automatát és várom a bankjegyet. Folyik rólam a víz, fáj a fejem, zsibbad a nyakam, nyelvem, bőröm nyirkos.
- Jaj még három másodperc és rohanhatok cukorért a boltba.
...
,,A bankkártyáján nincs elegendő összeg. Kíván egy másik tranzakciót végrehajtani? Igen. Nem."...Ez nem lehet. Ugye nem. Rosszul látok. Vagy most álmodom, nem hypózom és különben is otthon alszom. EZ NEM IGAZ! U - GY - E - N - E - M - I - G - A - Z?! Istenem kérlek... ,,...bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek"... ÁMEN. Elteszem a bankkártyám, rohanok a Munkaügyi Központba. Meg kell kérdezzem... lehet, hogy még nem rakták rá a segélyt... vagy az is lehet, hogy nem is tizenkettedike van MA. A központban az információs hölgytől megkérdeztem hányadika van. Segítséget kértem..., hogy adjon cukrot, mert cukorbeteg vagyok, rosszul érzem magam, azzal magam elé nyújtottam remegő kezeim. Szakadt rólam a víz, zsibbadt a fejem, gyomorszáji tájékon, pedig kegyetlenül szúró fájdalmat éreztem, mely minden egyes légvételre fokozódott. Leültettek. Fájt, és erőteljesen lüktetett a fejem. A hölgy odaadta csokiját, melyet megköszönve elfogyasztottam. Elmeséltem a velem történteket, hogy kenyérért, cukorért indultam el otthonról és, hogy nincs a bankkártyámon pénz. Gondolataim rendezetlenek, csapongóak voltak. És elkezdtem fulladni az idegességtől. Minden egyes légvételre szúrt a gyomrom és nem kaptam levegőt. Leültettek. Görcsbe rándult gyomrom és már alig kaptam levegőt. Megálltam a beszéddel... már nem is emlékszem a többi dologra, mondataimra, kérdésekre. Rám tört a kínzó sírógörcs. Próbáltak megnyugtatni, hogy ne féljek, biztos csak technikai oka van az egésznek. Előfordult már másokkal is. Kértek menjek be a bankba, s járjak a dolgok végére. Így tettem. Kifelé jövet fülem elkezdett zúgni, megint szúrt a gyomrom, féltem levegőt venni, mert légvételre fokozódott fájdalmam, hirtelen elzsibbadt a nyakam, ujjaim... és minden elsötétült...
Arra emlékszem, hogy fekszem a padon, beszélnek hozzám, paskolják az arcomat, s mondják, hogy fehér vagyok. A fejem továbbra is zúgott. Kinyitottam, majd újra lehunytam szemeim.
- A biciklim? - hangzott el kérdésem.
- Itt van.
- Meg van? Tényleg meg van a biciklim? - vártam a megerősítést. És tényleg meg volt. OTT VOLT A BICIKLIM!
Megkérdezték, hogy biztosan jobban vagyok-e már. Csak mosolyogtam válaszadásként.
- Minden rendben? Biztosan haza tud menni?
- Igen.
...
Azzal elindultam a bankba. Ott azt mondták, hogy igen ráutalták a pénzt szeptember elsején, de letiltotta a bank, mivel nem fizettem a törlesztő részlegeket. Sőt még késedelmi kamatot is felszámoltak, talán tízezer forint körüli összeget, s az egész havi hatvan ezer forint munkanélküli juttatásom letiltották.
- Addig nem vehet fel pénzt, amíg nincs minimum tízezer forint befizetve.
- És miből? - hangzott el kérdésem. Megint elkezdett szúrni a gyomrom. Elszorítottam a szememben ugráló ideget. Lehunytam szemeim, folytak a könnyeim.
- Mondom a lehetőségeket - jött a válasz.
- Hölgyem! Először én mondom a saját lehetőségeimet: adóstárs nincs, barát nincs, fedezet ingatlanom nincs...
- És szülők? - szakította félbe mondatom.
- Édesanyám minimálbérrel takarít a felsőfokú képzettségével! Már az ő ennivalóját eszem és ő alig eszik.
- Apukája?
- Nincs! Az soha nem is volt!
- Barát vagy ismerős, aki kölcsönadna pénzt?
- Értse meg, hogy senkim nincs, barátok meg főleg nincsenek, amikor pénzről van szó.
...
- Akkor sajnos nem tudok segíteni.
- Van helyette hitelem és komoly összegű gyógyszeres kiadásaim, betegségeim. S úgy néz ki, hogy a kormány miatt még az insulinért is fizetnünk kell a közel jövőben!
- Köszönöm a segítséget! - azzal flegmán távoztam.
- Nem baj, akassza fel magát az ember, ha nincs senkije, csak saját maga a betegségeivel, kiadásaival. Iszonyú gyűlöletet éreztem. Rohantam vissza a Munkaügyi Központba, ahol kifelé jövet sikerül még megállítanom a hölgyet. S elpanaszoltam elintézett(len) dolgaim. A hölgy felhívta a Szociális Irodát.
- Felesleges, ha segély ügyben hívja. Ugyanis nem a jelenlegi anyagi helyzetem, hanem a három hónapra ill. tíz évre visszamenőleg kiszámított átlagjövedelmemet veszik figyelembe, amely meghaladja a létminimumot!
És igazam lett. A hölgy végtelenül aranyos volt. És látszott rajta, hogy tényleg AKAR segíteni. És nem csak szavakat... mond... tartalom nélkülieket, melyek nem állnak összhangban a tettekkel. Szavakat már sokan mondtak!
- Halló! Szia! Itt van egy kis hölgy, munkanélküli járadékon..., nincs mit egyen..., mivel a bank letiltotta az e havi juttatását, amiért nem fizette a külföldi munkavállaláshoz felvett- ill. egyéb hiteleit! Cukorbeteg..., előbb rosszul lett... , szakadt róla a víz..., adtam neki csokit..., leültettem. Tényleg rosszul van. Látszik rajta, egyfolytában sír, meg ennie kellene... insulinos...
- Igen... az magas... Hatvanezer volt... s ilyenkor mi a teendő?
Majd letette köszönés után a telefonkagylót. Felhívta a Családsegítő Központot. Elintézte, hogy fogadjanak, még a mai nap folyamán. És megkért, hogy holnap jöjjek el valamilyen beszélgetésre... humán... forrás... Én tudtam, hogy beszélgetéssel nekem nem lesz pénzem, nem fog megszűnni gyomorfájdalmam sem a hiteleim. Aztán siettem a Családsegítő Központba. Elbeszélgettek velem. Néma csend a szobában, ülünk egymással szemben.
- És van valaki, akire számíthat? Csak egy ember? (Eszembe jutott Dosztojevszkij: Bű és bűnhődés című műve: ,,... mert mindig kell egy embernek lennie, akire számíthatunk...")
- Nem. Senkim sincs. Csak magam vagyok magamnak. Egy félember - végigfolytak könnyeim az arcomon.
- És anya, édesapa?
- Anya nagyon nehezen él, apám nincs - ezzel jeleztem, hogy nem akarom a témát túlzott mértékben boncolgatni.
Akkor már sírtam. Zsebkendőért nyúltam. S a zsebkendőről eszembe jutott valaki...
A Családsegítő megkérdezte, hogy anyukám tudna-e nekem élelemmel segíteni?
- Már ő is alig eszik, mert az övét eszem napok óta. Tegnap vártam a tizenkettedikét, hogy akkor lesz kenyér... - azzal elkezdtem sírni. Már így is tartozom neki legalább nyolc joghurttal, két szelet kenyérrel, krumplival... Talán a TEGNAP még jobb volt! Akkor még volt remény a MÁBAN. S a MA elvette hitem, reménykedésem, ami még meg volt TEGNAP. Jó lenne, ha újra tegnap lenne. Ebben a hónapban nem lesz mit egyek. Az insulin miatt nem éhezhetem, pedig megtenném, mert már nem kívánom az ételt. Emiatt fogytam hét kg-ot. Megtanultam nélkülözni. Egy szelet kenyér értékét becsülni. Nem is kell rá sajt, májkrém, mert elszomorodom, hogy túl sokat akarok. Finom a friss kenyér vajjal is. Mily finom tud lenni kis paprikával..., pici sóval megsózva. Éhes vagyok. Nem szabad arra gondolnom. Ki kell a tudatból törölni, azt kell mondani a TUDAT-nak, hogy holnap jobb lesz, és NEM VAGYOK ÉHES! S az ember egy idő után el is hiszi! S mi maradt még? A HIT... remény... szeretet, bár ez utóbbi nincs. Soha nem is volt. Talán a betegek szerettek a legjobban. Megnevettettem őket, megsimogattak, vicceltem-, vagy sírtam velük... örömükben-bánatukban! A jó és rossz leletük eredményeiben voltam mellettük! Mindig szerettek. Annyi szeretetet sehol másutt nem kaptam csak OTT. Tőlük... a betegektől. És vége. Hét éves munkaviszony után nincs helyem az egészségügyben. És állok, gondolkodom, házalok, s mindenhonnan elküldenek, mert nincs szakképesítésem eladónői-, pultosi- vagy felszolgálói- stb. Csak egy felsőfokú szakápolóim. Ennyit ér az ember. Egy értéktelen kis porszem az univerzumban. ,,Porból lettünk s porrá leszünk". S ez így igaz. Gondolataimból felébredtem, mert visszajött a Családsegítő hölgy egy kétszáz forintos ,,Enni Kék"- élelmiszer utalvánnyal. Tájékoztatott, hogy holnap ki fognak menni terepszemlére, felmérni anyagi helyzetünket és utána bírálják el a segélyt.
- Felesleges! Nézzen rám! Arany nyaklánc, arany karkötő... igaz? Ezt látja MOST! S én akkor GAZDAG VAGYOK?! Mert öt éve meg tudtam venni három-négy állásból összespórolva. Mint otthon a hitelre megvásárolt házi-mozi, hi-fi, számítógép. Ezt kell felmérni? Akkor én elmondom anélkül, hogy kijönnének! Amim van... azt hitelből, és három-négy egyidejű állásból teremtettem meg. Akkor én MOST GAZDAG VAGYOK? (Igen - mondta egy belső hang: ÉRZELEM GAZDAG!) Ha egy naiv milliomosnak, leég biztosítás nélküli háza, s milliói bent égnek, mert nem tette a bankba és földönfutóvá válik, akkor ő GAZDAG? Csak, mert tíz-húsz évvel ezelőtt valamilye VOLT! Miért nem a JELENT, az aktuális állapotot nézik? Három hónapig hatvanezer volt, s most harmincötezer a segélyem. De a rezsit és a kenyeret MOST kell(ene) fizetnünk, NEM három hónapra visszamenőleges átlagjövedelemből.
- Próbáljon meg takarítást vállalni!
- Tud helyet?
- Most nem.
...
- Ha ennie kell, próbálja meg eladni az ékszereit!
- Akkor éhen pusztulok. Nekem ennyire telt az életből! Olyan ez, mint másnak a lakása, amiért egy életen át keményen megdolgozott! Hiába adom el, csak a felét kapnám értékben, és hat hónap alatt mindenem felélném. Nekem soha nem lesz lakásom, mert nincs szülői hátterem, fedezetem, pont ezért nem lesz diplomám, jó állásom, jogosítványom, mert senkim nincs. Nem vagyok értelmiségi szülők gyermeke. Van helyette kiadásokkal járó betegségem és bánat, fájdalom.
...
Nem értheti...
Kaptam egy étkezési utalványt, s elbúcsúztunk azzal, hogy ki fognak jönni hozzánk környezettanulmányra. Holnap még lesz egy nénim, akit tisztába kell tennem kétszázötven forintért. Abból legalább kitelik egy kenyér. S így élni máról-holnapra tehetetlenül, betegen. Már a kerékpárt sem tudom gyorsan tekerni, le vagyok lassulva, nincs erőm, szédülök a kerékpáron és fulladok, nem kapok levegőt a stressztől. Ma reggel öltözködéskor azt is észrevettem, hogy mennyire kint van a medencecsontom.
Egy hajléktalan kéreget pénzt... hozzám is oda jön. Hozzám minden hajléktalan mindig oda jön és KÉREGET. Én NEM nagyon mertem KÉRNI soha! Kértem szeretetet... azt kértem. Szeretet éhségem kielégítésére. Éhes vagyok!
- Na és akkor mi van - szólalt meg bennem egy hang.
...Hát semmi sincs... tényleg nincs, csak a SEMMI!
Az utalványon vettem egy kenyeret, frisset ropogósat. Mily finom tud lenni a kenyér, még üresen is. Este már az enyém lesz... megeszem... jóízűen vajjal... sóval... paprikával... s a tudatalattimnak majd azt fogom hazudni, hogy sonka is van a kenyeremen... meg sajt is... és az illatát is fogom érezni... Arrébb egy polccal pedig diétás dolgok özöne. Puding, befőtt, nápolyi, csokoládék és a kedvencem a diabetikus fehér csokoládé. Istenem de finom... volt (lehet), aztán elszégyellem magam, hogy ilyeneken gondolkodom, amikor még kenyérre is alig telik. Csokoládéra nem szabad még csak gondolnom sem! Túl drága az nekem. Milyen drága cukorbetegnek lenni.
Jó lenne takarítói állás, de sehol nincs, pedig el tudnám végezni én is a felsőfokú végzettségemmel, ahogy anyám, de már ehhez sincs elég erőm, mint neki. Hazafelé tartok... Körös-part... magány... éhség... nélkülözés... sajt illatával a gondolataimban... Keresem a tegnapi pók maradványait...
Hát ennyi az ÉLET... a LÉT... csak beleugrok a vízbe összekötött lábakkal-karokkal, és másnap már nem kell azon törni a fejemet, hogy miből lesz meg holnap a kenyér. A hiteleim tudja rendezni anyám az ékszereimből, műszaki cikkeim eladásából, melyért egy életemen át dolgoztam. Akkor már nem fog fájni, mert a halál után már semmi nem fáj. Még most fáj, s ha élnék még két évig biztosan fájna. Az ÉHSÉG, NYOMOR! Borzasztó az élet. Öröm nem sok volt benne. És senkim sincs, csak magam vagyok magamnak a bajban. Beleugrani a Körösbe és onnantól fogva nem fáj tovább... az ÉLET.
,,Porból lettünk, s porrá leszünk."

***

Hazajöttem! S anyám itthon így fogad:
- Akkor most már megadod a tartozásod? Ma tizenkettedike van.
Már csak belül könnyezem. Nincs tovább.

***

Egy nappal később

Kerékpárommal tekerek miközben egy gyalogosra leszek figyelmes. Helyesebben a pólója hátára írtakra: ,,Ember küzdj, és bízva bízzál!"

 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
A béka és a forró víz
  2016-09-22 04:23:30, csütörtök
 
  Van egy nagyon jó tanmese a békáról és a forró vízről. Ez egy igazi biológiai eset, hogy ha egy békát beleraknak forrásban levő vízbe, kellemetlennek érzi és azonnal kiugrik belőle. De ha a békát hideg vízbe rakják, majd elkezdik a vizet melegíteni, akkor nem érzékeli az egyre növekvő hőmérséklet különbséget, megszokja és gyakorlatilag megfő a forró vízben.
Mi emberek ugyanilyenek vagyunk. Elülünk a langyos vízben...elvegetálunk egy rossz munkahelyen, elvagyunk egy unalmas kapcsolatban, mindegy, csak ne kelljen változtatni, ne kelljen kockáztatni és újból belevágni. De közben elfárad a lelkünk, nem vesszük észre a szépet a hétköznapokban, nem értékeljük az apró boldog pillanatokat és egy idő után úgy érezzük, nincs más választásunk, ennyi az életünk.
De ez nem így van. Ne légy béka!!! Ne hagyd magad megfőzni! Az Élet sokkal több ennél ;-)
 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
Nincs Cím
  2016-07-19 13:26:52, kedd
 
  Példázat Ugye ismerős Így terjed a pletyka


Song tartományban a Ding családnak hosszú ideig nem volt saját kútja. A család egy tagja nap nap után azzal töltötte idejét, hogy jókora távolságból hordta haza a vizet.
Meg akartak szabadulni a fáradságos vízhordástól, kutat ástak a telkükön. Amikor elkészültek a kúttal, boldogan lelkendeztek:
- Megástuk a kutat, és eggyel többen lettünk a családban!
A szomszédjuk meghallotta, mit mondtak, elmesélte a másik szomszédnak, az meg a harmadiknak, s végül az elbeszélésből az kerekedett ki, hogy amikor a Ding család kutat ásott, embert találtak a kútban.
Song tartomány hercegéhez is eljutott a hír, elküldetett Dingért, hogy a családja avassa be őt is a kútban talált ember rejtélyébe.
- A kút megásásával alázatos szolgád családja megtakarította, hogy a család egy tagja állandó vízhordásra kényszerüljön - magyarázta Ding a hercegnek -, szó sincs róla, hogy valóságban embert találtunk volna a kútban.
Zi Hua Zi
 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
Móricz Virág: Apám regénye Kelet Népe
  2016-07-05 19:43:30, kedd
 
 

Szerkesztőség helyett a Pannonia kávéházba szokott heteként egyszer-kétszer bemenni. Oda elment hozzá, akit odahívott, vagy aki vágyott utána: öreg barátok, fiatal írók.

Kelet Népe
Ma egy hete kedden bent voltam a Pannoniában, s odajött egy fiatal falukutató. Kikérdeztem kortársai felől, s elég gyönge aratás.
Nincs folyóiratuk, nincs hova írni. A Kelet Népe volna, de semmi közönsége, csődben van. Szabó Pál nem tud szerkeszteni, s öt éve tengődik a lap. Már ott tart, hogy egy soproni nyomdában adtak ki legutóbb egy számot, hogy a kiadói jogot fenntartsa.
Megütötte a szívemet: ezt a lapot meg kellene kapni, van benne egy érték, havi kétszeri megjelenésre van engedélye. Ez teljesen elég egy folyóirat kiépítésére.
A címe sem rossz. Én ugyan nem akarom még mindig keleti söpredéknek engedni a magyart, de viszont ebben a szóban nemzeti büszkeség lappang, s arra jó, hogy elkülönítse a magyart a Nyugat-bandától.
Milyen szimbolikus, hogy a Nyugat után Kelet Népét csinálhatom.
Szabó Pál csak vasárnap jött meg Ugráról, otthon volt a hazájában. Hétfőn du. 3-kor találkoztunk a Pannoniában, s amint lassan megértette, miről van szó, diplomatikus szavakat mondott. ,,Menni fog ez, Zsiga bátyám, menni fog."...
,,Mikor a Kelet Népét karácsonykor átvettem, egyszerre olyan forrongó fiatalság közepében találtam magam, hogy azt mondtam, megújul a század elejének ifjúi pezsgése, mikor a Duna-parton délutánonként seregestől szállottunk meg a Petőfi-szobor tövében, s egy tucat irodalmi lapot el tudtunk volna látni versekkel és novellával. Most én itt a legnagyobb zavarban vagyok: egyáltalán nincs senki, aki fiatal szívvel ezt a két irányt vallaná. Vers van dögivel, de költő, aki egész életét, egét, s poklát a költői villámlásnak, mennydörgésnek szentelné fel, nincs.
A mai fiatalok egy szörnyű lázban égnek: dehogy tudják ők objektiválni az élményt. Valamennyien, akik szellemi harcra adták lelküket, az emberiség, közelebbről a magyarság életsorsának megváltását vallják..."

,,Cél az, hogy az országot műveltté s a nemzetet szabaddá tegyük..."
Mérleget állított a múlt parasztifjai és a jelen ,,lángoló szemű és értelmiségű népi ifjúsága" között, levonta a következtetést:
,,Soha többet nem lesz hatalom, amely vissza tudja őket szorítani az elmaradottságba és sötétségbe.
... a mai földműves ifjúság tömegének már nem is az kell, hogy a ,,magasabb" rétegek jóakarattal ereszkedjenek le hozzájuk, nekik már csak az kell, hogy engedje az élet, hogy a megkezdett úton továbbhaladhassanak."
Hogy az élet ezt hogy akadályozza, hogy ezeket az akadályokat mint kell mégis lerombolni - erről Darvas József beszélt. A középosztály siralmas válsága követeli, hogy ,,föl kell frissíteni a középosztályt alulról jövő erőkkel", ez ma csak az iskolán át történhetik. De a közép- és főiskolákban a szegényparasztok fiainak csak másfél százaléka, az ipari munkásság gyermekeinek csak kevesebb mint három százaléka tanul. Ennek anyagi és erkölcsi okai is vannak. Szörnyű lehúzó erő, ,,mely benne van a mélyrétegekben, s nem akarja elengedni felemelkedni, szinte a törvény erejével köti feltörekedő fiait, mert érzi, hogy akik elmennek onnan lentről, azok hűtlenek, árulók lesznek, és soha többé nem térnek vissza". A középosztály elzárkózik a betolakodók elől. Akik mmégis odáig verekszik magukat, hasonlók lesznek a befogadókhoz: ezeknek való tán Zilahy Lajos ,,Kitűnőek iskolája"-terve, ahol jó modort és társasági viselkedést is lehet tanulni.
Az autodidaktákból vad zsenik lesznek, a tanuláshoz sehogy hozzá nem férő tehetségek elzüllenek, vagy szektavezérekké válnak.
A Népvőiskola ,,csak segítséget, első lépést ad a megoldás felé: nevelhet olyan felszabadult embereket a nép tehetséges fiaiból, akik a saját közösségükben megmaradva, annak vezetőivé nővé, munkálkodnak majd az igazi megoldás érdekében."
Ehhez azonban szabadság kell, mert ,,Szabad nép - Szabat nemzet!"....

Nagyon jól kifejezte a Kelet Népe programját ez az előadás:

Hazugságot ne taníts!
Igazságot el ne hallgass!

Ez volt a jelmondat, mely minden számban megjelent, bekeretezve, mint egy hirdetés.
Nemcsak apám, a lap más munkatársa is szakadatlanul járta az országot. Ő mindenesetre mindig elsősorban a parasztok fészkeit. De volt, s nagy örömmel a Vasasok házában is, ahol eljátszották a Lúdas Matyiját, és ahol nem tudott betelni a munkások édes szép kultúrestjével, lelkesedésével, a ,,proletárszemek fényével".
Sűrű gondsorokat szántott a Kelet Népe, a főszerkesztője koronként összefoglalta apai bánatát:
,,A magyar embernek három hibája van: 1. Nem tud számolni. 2. Nem akar felelősséget vállalni. 3. Rettenetesen boldog tud lenni mindaddig, míg csak a háza nem ég a feje fölött."
,,Kétségbeesetten járom az országot, s várom az új élet, az új szellem, az új cselekvés megindulását: új Európának új magyarokra van szüksége.
A magyar nép lelke alszik, de él. S ne felejtsük, hogy a leghosszabb álom után is - egy pillanat alatt történik a felébredés....

Fáradt vagyok. Nem tudok parancsolni. Éppen rend van, se túlszedés, se túlzott adósság nincsen. Nem szabad több számot kiadni. Nem ad örömet. Gyerekek vannak körülöttem, nagyon öreg vagyok nekik. Mind elhagynak... Mind elhagynak. Mindnek megvan a maga vágya, célja, terve. Mit kezdjenek velem? Mit kezdjek velük. Megszüntetem a Kelet Népét.
Fájdalmas magány várt volna rá, mégse tudta megszüntetni. Ez a lap fűzte az élethez, ez volt az egyetlen, ahol regényét közölhette. És ha cikkeit a cenzúra el is torzította, mégiscsak szólhatott valahol...

Mindig azt mondta, semmi mást nem kíván az élettől, csak gyors halált.
Jöttek a mentők. Orvos és két markos legény hordágyra akarta tenni.
Szegény csak a fejét rázta, béna szájával nevetett, megfeszítette magát, eltolta az embereket.
Rémülten könyörögtünk neki, de győzött. Olyan erővel tudta kifejezni a tiltakozását, hogy mi engedtünk. Elküldtük a mentőket.
Hogy örült! Nevetett a szeme, hálás volt, engedelmes. Megitta a kakaót. Eltűrte a jeges borogatást, mosolygott, papírt, ceruzát kért, betűvel akart beszélni. De csak firkált, szó nem alakult már. Lemondóan félrelökte a szerszámát.
De jött az egész család, mindenki sírt, senki sem merte vállalni a felelősséget. Én sem, pedig tudtam, s ma is tudom, hogy Leányfalun akart meghalni.
Új mentőkocsi, azon erőszakos fiatal orvos, injekciót szúrt belé, és mégis elcipelték.
A Korányi-klinikán ébredt fel, ahol valamikor anyám feküdt... apácák hajoltak fölé.
Mikor meglátta őket, és megértette, hol van, olyan düh fogta el, hogy legjobban szerettem volna föld alá süllyedni, amiért oda engedtem.
Fájdalmas, néma nappalok és borzalmas éjszakák. Úgy dobálta magát az ágyon, hogy deszkakeretet kellett rászerelni. Tépte magáról az inget. Nyöszörgött. Ha injekció hatására csillapodott, kifejezhetetlen szomorúan nézett rám. Azt mondták, nincs öntudatnál, mégis érteni véltem, mit mond a szeme. Olyan gyöngéd volt néha, olyan ölelő. Képzelődés, hogy senki mástól nem tűrte, hogy a csőrös csészéből megitassa?
Szeptember negyedikén már mesterségesen akarták táplálni, de nem volt az egész klinikán egyetlen tojás. Az egész városban nem lehetett kapni. Lili szaladt ki érte Leányfaluba.
Éjszaka megint tombolt. Dobálta magát, szörnyű hangok... Ott feküdtem a szomszéd ágyban.
Sziréna nem bűgott, a várost nem sötétítették el, s egyszerre bombák robbantak. Ijedten futottam ablakhoz: körül égtek a lámpák, most oltogatták... Az égen tűzcsóvák és zúgó repülőgépek. Az első légitámadás Budapest fölött.
Mire a félelmes muzsika elhangzott, 1942. szeptember 5-én, hajnali háromkor meghalt Móricz Zsigmond.

 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
Móricz Virág: Apám regénye Utolsó forduló
  2016-07-03 17:37:25, vasárnap
 
 

A Horthy Miklós úti lakást nagyon utálta egész hivatalnoki, kispolgári környezetével együtt, s mégis itt fészkelve bukkant a társadalomnak olyan rétegére, melyet eddig nem érintett.
Áloméveinek utolsó fél évében szenvedett, így írta a Betyárt. Mint minden regénye, ez is személyes izgalmak csapadéka. Egyik oldalon áll ő, a szegények képviselője, aki csak betyáros módszerrel tud valamit népes seregének kizsarolni a világ hatalmasaitól - másik oldalon a hatalmasok, kiknek rothadt, bitang tömegében fel-felbukkan valaki, aki, ha az élet s a környezet el nem rontotta volna, éppen olyan derék ember lehetne, mint ő...

A XIX. század a kapitalizmus kifejlésének és virágzásának korszaka volt. Egy teljes századot kapott egy eszme, hogy egészen kiélje magát. A szétparcellázott királyi hatalom millió és millió darabra osztva eljutott az egész intelligenciához, sőt még azon alul is mindenkihez, aki annyi pénzvagyont, vagy pénzben felszámítható vagyont szerzett, amennyiben egzisztenciáját biztosíthatta. Ez a vagyoni alapon álló függetlenség teljes lelki békét adott. Biztosított életet.
A XIX. században nyugalmat az adott, hogy mindazok az elemek, amelyek megbonthatták volna a nyugalmat, mint a démoni szellemek, le voltak kötve. A miniatűr királyságoknak, a kapitalista polgárságnak segítségére jött az, hogy a feudalizmus bizonyos irányban nem vesztette el hatalmát: a földműves proletiariátus az egész században gúzsba volt kötve, az ipari pedig alig bírt eljutni még a lélegzetvételig. A millió sejtre szakadt királyi fenségnek semmi más erővel nem kellett megküzdenie: osztozhatott egymás között a pénzen és a hatalmon.
Ellenben a világháború befejezése óta éppen ez a lenyomott tömeg emelte fel a fejét, s azt követeli, hogy a millió kiskirály a százmilliókkal osztozzék a javakon, melyek az ő személyére nézve éppen úgy el vannak tőle véve, mintha azt egy király vette volna el.
Az orosz példa kísértetiesen megmutatta, hogy a szegény tömeg megérett arra, hogy ugyanolyan igényeket támasszon a munka és az ellátás felé, mint előtte a polgárság a királyok és főurakkal szemben. Az intelligens és nem intelligens elemek harca folyik. A kultúra általánossá tétele mindenféle tehetségeket felszínre juttatott. Egész Oroszországot az iskolázatlan elem vette kezébe, és a munkás- és katonatanács kitűnően ellátta az adminisztrációt egy új és nehéz munka végrehajtásában. De töméntelen a példa. Elmosódnak a határok, hogy milyen előképzettség kell a legmagasabb vezető álláshoz."...

Á, van itt valami, ami mindent megfejt. Az ember semmitől sem irtózik annyira, mint az üres perctől. Vákuum a folyamatban. Horror vacui. Gondolj csak arra, hogy milyen irtóztató lenne az élet, ha nem kéne semmit se csinálni. Vagy ha mindenki komoly, jellemes, nyugodt és jó volna. Ha mindenki csak a jót tenné, mindig csak a jót. Ha ilyenformán sohasem volna a legcsekélyebb zavar sem. Nem kellene rendőr, csendőr, finánc, csak kalkulátor kellene, aki pontosan kiszámítaná, milyen összegekre van szükség az államháztartáshoz, s a többi magától menne, mert a polgárok úgy osztanák be a jövedelmüket, hogy mindent abszolút tökéletesen fizetnének, s így elsősorban az adót. Ebben a világban nem volna regény, sem film, mert nem ismernék a szerelemnek csak a mézét. Mindenki abba lenne szerelmes, akibe államérdek, hogy az legyen. Semmi sem elviselhetetlenebb, mint a remegés nélküli bőség és nyugalom. Az ember azonnal, k i nem tanulmányozott törvények szerint, rögtön csinál valami bolondot, mihelyt nincs semmi ok. Még elég fiatal vagyok: tudok bolondot tenni.
Ötvenhét éves volt. Azon a napon írta:

Régi írások

Nem én tettem.
Ismeretlen erők
választották ki
épen az én
gyönge
ujjaim:
hogy mennydörögve
robbanjon
a betű.

Nem én vagyok.
Fáradt szellemek
játszadoztak
álmodó
más
tájakon
kalandozó
figyelmemet
kijátszva.

Nem én.
Én
még csak
ezután
mondom ki a
végső
igét.

... A vallás oly sok századnak egyetlen lélekfertőző munkája, ott van a legzüllöttebb proletártanyán is. A törvény nem engedi, hogy megkereszteletlen vagy körülmetéletlen ember legyen az országban. S az, hogy valóban már ősidók óta, legalább öt század óta nincs senki, aki át ne esett volna ezen a megszámoltatáson - ivadékról ivadékra tovább csorog s mint valami lemoshatatlan kátránnyal jegyzi el a birkákat. De a megjelöléseken kívül valóban van szellemi tartalom is, mely jobban továbbadódik, mint a népmese. Ezt csak azok veszik át, akiknek külön hajlamuk van hozzá - ma már azok sem. A nagyvárosok népe előtt az újság pótolja a mesevilágot, még ha soha nem is olvasnak lapot. A levegő van fertőzve az újságanyaggal. De a vallás alaptételei kimoshatatlanul megmaradnak. Hosszú ideig tartó vallásellenes propagandára volna szükség, sok generáción át, hogy ezek az istenfogalomhoz fűzött morális adalékok kilúgozódjanak a mai embertömegből. S minél szegényebb, annál jobban szüksége van rá az embernek, hogy egy titokzatos, láthatatlan jóisten levegye a válláról a másik nagy problémából származó minden baját.
A másik ugyanis a magántulajdon fogalma.
Ugyanolyan régi irányító gondolat, mint a vallás, sőt a kettőt egymástól elválasztani nem is lehet. A magántulajdon első belekényszerítője a tömegbe a papság. A kettő egymástól semmiképpen el nem szakítható. Sőt a vallás kizárólag arra kell, hogy ezt a szörnyű találmányt elfogadtassa: a magántulajdont. Mert senki a saját fejéből arra rá nem jöhet, hogy az elébe tett kenyérbe bele ne harapjon, ha éhes, csak azért, mert az a másé. A magántulajdon a sejtnek első követelése, ami a sejtfalon belül van, az ő. Azt el ne vegye senki. A megnagyobbodott sejthatár, a vagyoni javak egész kerete a sejtélet legfontosabb kérdése. Hiszen csak azért lehet törvénybe iktatni, mert nincs ember, még a hülyéket se véve ki, aki meg ne értse, hogy annyi az övé, ami valamiképp az övé lett: szerzés, rablás, lopás, ajándék, jogos munkával, vagy szolgálattal megérdemelt birtokba vevés... egy kiejtett szó, melynek alapján esetleg tévesen úgy értelmezi, hogy az már az övé... de mindig a megszerzésnek valami jogi formája... S aki megérti, hogy ő megszerzett valamit: az megérti, hogy más megszerezhetett ugyanúgy valamit. S a kölcsönösség alapján ez az osztozkodás ad abszurdum.
A vagyon nélkül a mélyben élők élete igen egyszerű törvényszerűség alapján folyik. Minél többje van egy-egy csoportnak, annál bonyolultabb a rendtartási eljárás. De nyilván a törvény ugyanaz, fel a területi államok közötti viszonylatokig. A legmagasabb politika pontosan azokat a törvényeket mutatja, mint az ágybérlőké. (Lásd mai novellámat, ahogy Csibe megvédi az ágyát.)
De a legmagasabb politika így csak a legmagasabb vagyonbírók ügyeire vonatkozik.
Most itt van a ,,zárt szám" kérdés. A numerus clausus. Ez a mai napok nagy tétele. Zárt számban akarják védeni magukat a keresztények a zsidókkal szemben. Zárt számot állítanak fel az iskolázás terén, az ipari mesterségek terén, a hivatalok, az ügyvédek, a mérnökök, az orvosok, a bírák oly területein, ahol eddig nem volt másképp kimondva, csak hogy éppen annyi kapott kenyeret, ahányat felvettek az egyes státusokba. Most a szabad foglalkozások területén akarják zárt számmal korlátozni a lehetőségeket..."


 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
Móricz Virág: Apám regénye A szerkesztő
  2016-06-29 18:00:07, szerda
 
 

Osvát Ernő öngyilkos lett, mert meghalt a lánya, aki már évek óta tüdővészben haldoklott. Mindenki tudta, hogy azon a napon, amikor Ági meghal, megöli magát. A felesége két éve lett öngyilkos.
Nem ok nélkül foglalkozott a Nyugat oly sokat az öngyilkosság pszichózisával, nagyon sokan ölték meg magukat ebben a körben.
Apám már régen, nagyon ritkán írt a Nyugatba. A 29-es év első felében például csak egyetlenegyszer, amikor a legnagyobb elragadtatással dicsérte Rátkai Mártont.
Most gazda nélkül maradt a Nyugat - kiélt formája, túlhaladott problémái, közönségtől irtózó elefántcsonttorony mivolta már régen kikapcsolta a haladás és építés lendületéből. Egy szűk kis kozmopolita -kapitalista polgári kör önmagának fenntartott s még önmagát is alig érdeklő fóruma lett. A múltjából tengődött hatszáz bizonytalan előfizetővel. Ady, aki innen harcolt valaha, tíz éve halott.
Nem voltam otthon az izgalmas habozás idején, mely egybeesett a Légy jó mindhalálig színházi lázával...

Gellért Oszkár mondja, Osvát végrendelete az volt, hívják haza Ignotust Bécsből, s szerkessze a Nyugatot itthonról ővele.
- Nem akartam - mondja ma Gellért -, azt mondtam, inkább Móricz. Csak ő.
Elvitték apámnak az összes főkönyvet, s már XI. 6-án tisztában volt vele, hogy a Nyugatnak van huszonnégyezer forint pengő adóssága, elsején már senki fizetést nem kapott, amint a nyomda sem két hónap óta egy fillért. A lapot ezerhétszáz példányban nyomják, amiből harmincöt-negyven százalék remittenda visszajön, a hatszáz előfizető már régen kifizette a díját, aki nem, az nem is fogja, erre az évre már semmi bevételi kilátás nincs. Hirdetés nagyon kevés, a különböző könyöradományokat pedig úgy kel kisírni a tőkétől. Egy szám költsége viszont több, mint háromezer pengő.
Ellenben óriás lendülettel és reménnyel előadták, hogy ha a lap terjedelmét felemelik, az árát leszállítják, akkor nagyon könnyű lesz kétezer előfizetőt szerezni, még legalább ötszázat példányonként eladni, a hirdetések szaporodni fognak, a tőke nem fogja megvonni továbbra sem az adományait, s akkor a lapnak előre látható bevétele legalább húszezer pengővel több, mint a kiadása. Évente.
,,XI. 6. Fordulat.
Babits közben délben bejelentette Fenyőnek, hogy pénze van, s a Nyugat az övé lett.
XI. 7.
Gellért telefonált, hogy Fenyő igen sajnálja, hogy így történt, s hogy Babits is habozik, nyugtalan, s azt mondja, vegyem át én, de akkor legyek vállalkozó."
8-án, éppen mikor a Nemzetiből jött, ahol a Légy jó mindhaláligot felolvasta, s tele volt sikerreményekkel, folytatták a rábeszélést, s ő két levelet írt, egyiket Fenyőnek, másikat Babitsnak, melyben körülbelül megírta, mit vállal anyagi és szerkesztői felelősségben. Igen, jó kedve volt, vigye el az ördög, lesz, ahogy lesz, a Nyugatot mégiscsak meg kell valahogy menteni azoknak, akik onnan kapták az első sikert - most ugyan ráér, a Légy jó mindhalálig alighanem eltart télen, próbáljuk meg.
,,XI. 11. Itt volt du. 4-6-ig Babits és Gellért. Babits mint tulajdonos jelent meg s felajánlott mindent. Minden anyagi ügyet, kiadói tevékenységet, szerkesztésben a szociális, társadalmi és életrészt.
Semmi se kell neki, csak a kritikai rovat és a vers, és döntő szó a szerkesztésben.
Nem fogadtam el, mert csak önállóan csinálhatom. Ő roppant gyámoltalanul és megijedten viselte magát. Mária azt mondta rá:
- Olyan ember, akit folyton sajnálni kell.
Végre megértette, hogy velem nincs alku, s idegesen elment. Vele ment Oszkár is.
Nem fogadtam el, mert lehetetlen ilyen habozó emberrel együtt dolgozni. De ha energikusabb volna, még lehetetlenebb lenne.
Csak egyedül csinálhatom meg, s amint elmentek, fel is villanyt előttem, hogy meg is csinálom.
Jobb nekem a kompromittált Nyugat név helyett egy szé friss új név: Föld!...
Közben megint kínos dolgok. Mikor átvették a szerkesztést Babitscsal, levették Ignotus nevét a lapról. Most Ignotus előadást tartott Pesten, epésen kiabált, megvádolta, különösen Babitsot, hogy kettészakította a magyar irodalmat, és eladta magát.
Tény, hogy Babitsot újra beválasztották a Kisfaludy Társaságba, amit ő örömmel elfogadott. Gellért Oszkártól hallom, azzal a kikötéssel fogadta el a választást, hogy Móriczot is visszaveszik. De mikor nem vették, szép csendben bent maradt...
Lassan kialakult előtte A magyar nép ezer arca. Széles társadalmi kép az ország földből élő, földdel foglalkozó minden osztályáról. A föld nélküliek óriási tömegéről, a szegénynépről, a zsellérekről, a cselédnépről, pásztorokról, kisgazdákról, nagygazdákról, a dzsentriről és mágnásokról.
A Nyugatban megjelent cikke a kisgazdák képével kezdődik. Ezt szélesítette ki oly teljessé az Életem regényében később. És a legszéletesebb réteggel végzi, a sommásokkal, és akik még sommás munkát sem tudnak szerezni. ,,Ezek a falu árvái, s nem is gondolnánk, milyen sokan vannak. Az Alföldön vannak öt-hatezer lélekből álló községek, ahol a lakosság negyven százaléka teljesen nincstelen... azoknak, akiknek olcsó munkaerőre van szükségük, nem érdekük, hogy ez a réteg is önérzethez jusson és szava legyen... A kenyéradók érdeke más, mint a kenyérpusztítóké".
A cikk második része, melyet be sem fejezett, a mágnásokról és főképpen a dzsentrikről szól.
,,Dzsentri az, aki az urolkodó, kormányzó réteghez számítja magát és aki antiszociális lény... akik a mágnásoktól függenek, a mágnások hűbéresei és vakon fogadják el életmódban, igényekben, politikai követelésekben azt, ami a mágnásoknak jó, de mindenesetre azt, ami azoknak nem kellemetlen.
Szociális gondolat, hogy a munkás és vagyontalan osztályok életét emelje a társadalom. Itt azonban elszánt és makacs belső ellenségeskedést, idegenkedést és félelmes konzervativizmust lehet megfigyelni. Mindentől iszonyodik a dzsentri, ami új, ami jogkiterjesztés, ami megrendítheti a mágnásuralmat s azzal a saját csatlakozó, végrehajtó és élvező lehetőségeit...
Dzsentri valósággal népparlament. A dzsentri körében szakadatlan és állandó vita folyik minden állami és országos ügyről. De természetesen itt is a személyi kérdések miatt s nem az ügy érdekében. Ki van itt, ki van ott, ki esett ki és ki jutott be. Hogy kell elbírálni egyes országos dolgokat. A belpolitika irányítása, a csendőrség fehasználása, a katonaság szervezése és szerepe."
Itt kivette a papírost a gépből. Ezt nem lehet cikkben elmondani. Majd regényben. Majd a Rokonokban.
Mikor már fulladásig volt ezzel a korrupt dzsentrivilággal, kezébe került egy kedves könyvecske. Kiss Lajos ernográfus tanulmánya a Rétközről. Boldogan és mélyen megrendült a zúgó emlékektől, melyeket ez a könyv felsorolt. Minden pórusa megtelt gyermekkorának árvízes, csodálatos világával, ízekkel, illattal, hangokkal. Újjászületett, meggyógyult száz betegségből, lábfájásból, országos bánattól.
Én azt hiszem, A boldog ember ennek a könyvecskének köszönheti születését...

A Nyugat anyagi összeomlás előtt, végpusztulás előtt, a főszerkesztője új kölcsön után szalad. Tizenkétezer pengőt vett fel a leányfalusi kertre, házra, mert új kutat akar fúratni és vízvezetéket berendezni. A pénz a Nyugatnak kell, de az nem hatja meg a pénzembereket, ez a furcsa magyarázat azonban imponál...

Számtalanszor mondta, ennél nagyszerűbben soha fel nem lélegzett. Egész életére megszabadult a Nyugattól.
Milyen volt a Nyugat, amit ő szerkesztett - ezt döntsék el, bírálják el az irodalomtörténészek. Én csak azt mondhatom, hogy míg most végigböngésztem ennek a hat félévnek hat vaskor kötetét, igen belevesztem. Apám úgy mondta, ez alatt az idő alatt elolvasott ezerhétszáz regényt és négyszer novellát. Ha ez tréfás túlzás is, biztosan a fellelhető legjobb írásokat közölte, melyeknek nagy része ma is érték. Nem is szólva arról, mennyit írt ő maga bele, s az kinek, mennyit ér!
Hiába volt mégis minden áldozat, minden munka, minden lelkesedés, a Nyugaton a múlt hallasztja lógott, nem tudott többé repülni.
Móricz Zsigmond elhagyta, de be sokszor hallottam tőle a régi kicsi verset, mely így végződik:

Ha tudod, hát csináld,
szarka mond haraggal.
És elrepül, és otthagyja
a fészekdarabbal.


 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
Móricz Virág: Apám regénye A szerkesztő
  2016-06-29 18:00:01, szerda
 
 

Osvát Ernő öngyilkos lett, mert meghalt a lánya, aki már évek óta tüdővészben haldoklott. Mindenki tudta, hogy azon a napon, amikor Ági meghal, megöli magát. A felesége két éve lett öngyilkos.
Nem ok nélkül foglalkozott a Nyugat oly sokat az öngyilkosság pszichózisával, nagyon sokan ölték meg magukat ebben a körben.
Apám már régen, nagyon ritkán írt a Nyugatba. A 29-es év első felében például csak egyetlenegyszer, amikor a legnagyobb elragadtatással dicsérte Rátkai Mártont.
Most gazda nélkül maradt a Nyugat - kiélt formája, túlhaladott problémái, közönségtől irtózó elefántcsonttorony mivolta már régen kikapcsolta a haladás és építés lendületéből. Egy szűk kis kozmopolita -kapitalista polgári kör önmagának fenntartott s még önmagát is alig érdeklő fóruma lett. A múltjából tengődött hatszáz bizonytalan előfizetővel. Ady, aki innen harcolt valaha, tíz éve halott.
Nem voltam otthon az izgalmas habozás idején, mely egybeesett a Légy jó mindhalálig színházi lázával...

Gellért Oszkár mondja, Osvát végrendelete az volt, hívják haza Ignotust Bécsből, s szerkessze a Nyugatot itthonról ővele.
- Nem akartam - mondja ma Gellért -, azt mondtam, inkább Móricz. Csak ő.
Elvitték apámnak az összes főkönyvet, s már XI. 6-án tisztában volt vele, hogy a Nyugatnak van huszonnégyezer forint pengő adóssága, elsején már senki fizetést nem kapott, amint a nyomda sem két hónap óta egy fillért. A lapot ezerhétszáz példányban nyomják, amiből harmincöt-negyven százalék remittenda visszajön, a hatszáz előfizető már régen kifizette a díját, aki nem, az nem is fogja, erre az évre már semmi bevételi kilátás nincs. Hirdetés nagyon kevés, a különböző könyöradományokat pedig úgy kel kisírni a tőkétől. Egy szám költsége viszont több, mint háromezer pengő.
Ellenben óriás lendülettel és reménnyel előadták, hogy ha a lap terjedelmét felemelik, az árát leszállítják, akkor nagyon könnyű lesz kétezer előfizetőt szerezni, még legalább ötszázat példányonként eladni, a hirdetések szaporodni fognak, a tőke nem fogja megvonni továbbra sem az adományait, s akkor a lapnak előre látható bevétele legalább húszezer pengővel több, mint a kiadása. Évente.
,,XI. 6. Fordulat.
Babits közben délben bejelentette Fenyőnek, hogy pénze van, s a Nyugat az övé lett.
XI. 7.
Gellért telefonált, hogy Fenyő igen sajnálja, hogy így történt, s hogy Babits is habozik, nyugtalan, s azt mondja, vegyem át én, de akkor legyek vállalkozó."
8-án, éppen mikor a Nemzetiből jött, ahol a Légy jó mindhaláligot felolvasta, s tele volt sikerreményekkel, folytatták a rábeszélést, s ő két levelet írt, egyiket Fenyőnek, másikat Babitsnak, melyben körülbelül megírta, mit vállal anyagi és szerkesztői felelősségben. Igen, jó kedve volt, vigye el az ördög, lesz, ahogy lesz, a Nyugatot mégiscsak meg kell valahogy menteni azoknak, akik onnan kapták az első sikert - most ugyan ráér, a Légy jó mindhalálig alighanem eltart télen, próbáljuk meg.
,,XI. 11. Itt volt du. 4-6-ig Babits és Gellért. Babits mint tulajdonos jelent meg s felajánlott mindent. Minden anyagi ügyet, kiadói tevékenységet, szerkesztésben a szociális, társadalmi és életrészt.
Semmi se kell neki, csak a kritikai rovat és a vers, és döntő szó a szerkesztésben.
Nem fogadtam el, mert csak önállóan csinálhatom. Ő roppant gyámoltalanul és megijedten viselte magát. Mária azt mondta rá:
- Olyan ember, akit folyton sajnálni kell.
Végre megértette, hogy velem nincs alku, s idegesen elment. Vele ment Oszkár is.
Nem fogadtam el, mert lehetetlen ilyen habozó emberrel együtt dolgozni. De ha energikusabb volna, még lehetetlenebb lenne.
Csak egyedül csinálhatom meg, s amint elmentek, fel is villanyt előttem, hogy meg is csinálom.
Jobb nekem a kompromittált Nyugat név helyett egy szé friss új név: Föld!...
Közben megint kínos dolgok. Mikor átvették a szerkesztést Babitscsal, levették Ignotus nevét a lapról. Most Ignotus előadást tartott Pesten, epésen kiabált, megvádolta, különösen Babitsot, hogy kettészakította a magyar irodalmat, és eladta magát.
Tény, hogy Babitsot újra beválasztották a Kisfaludy Társaságba, amit ő örömmel elfogadott. Gellért Oszkártól hallom, azzal a kikötéssel fogadta el a választást, hogy Móriczot is visszaveszik. De mikor nem vették, szép csendben bent maradt...
Lassan kialakult előtte A magyar nép ezer arca. Széles társadalmi kép az ország földből élő, földdel foglalkozó minden osztályáról. A föld nélküliek óriási tömegéről, a szegénynépről, a zsellérekről, a cselédnépről, pásztorokról, kisgazdákról, nagygazdákról, a dzsentriről és mágnásokról.
A Nyugatban megjelent cikke a kisgazdák képével kezdődik. Ezt szélesítette ki oly teljessé az Életem regényében később. És a legszéletesebb réteggel végzi, a sommásokkal, és akik még sommás munkát sem tudnak szerezni. ,,Ezek a falu árvái, s nem is gondolnánk, milyen sokan vannak. Az Alföldön vannak öt-hatezer lélekből álló községek, ahol a lakosság negyven százaléka teljesen nincstelen... azoknak, akiknek olcsó munkaerőre van szükségük, nem érdekük, hogy ez a réteg is önérzethez jusson és szava legyen... A kenyéradók érdeke más, mint a kenyérpusztítóké".
A cikk második része, melyet be sem fejezett, a mágnásokról és főképpen a dzsentrikről szól.
,,Dzsentri az, aki az urolkodó, kormányzó réteghez számítja magát és aki antiszociális lény... akik a mágnásoktól függenek, a mágnások hűbéresei és vakon fogadják el életmódban, igényekben, politikai követelésekben azt, ami a mágnásoknak jó, de mindenesetre azt, ami azoknak nem kellemetlen.
Szociális gondolat, hogy a munkás és vagyontalan osztályok életét emelje a társadalom. Itt azonban elszánt és makacs belső ellenségeskedést, idegenkedést és félelmes konzervativizmust lehet megfigyelni. Mindentől iszonyodik a dzsentri, ami új, ami jogkiterjesztés, ami megrendítheti a mágnásuralmat s azzal a saját csatlakozó, végrehajtó és élvező lehetőségeit...
Dzsentri valósággal népparlament. A dzsentri körében szakadatlan és állandó vita folyik minden állami és országos ügyről. De természetesen itt is a személyi kérdések miatt s nem az ügy érdekében. Ki van itt, ki van ott, ki esett ki és ki jutott be. Hogy kell elbírálni egyes országos dolgokat. A belpolitika irányítása, a csendőrség fehasználása, a katonaság szervezése és szerepe."
Itt kivette a papírost a gépből. Ezt nem lehet cikkben elmondani. Majd regényben. Majd a Rokonokban.
Mikor már fulladásig volt ezzel a korrupt dzsentrivilággal, kezébe került egy kedves könyvecske. Kiss Lajos ernográfus tanulmánya a Rétközről. Boldogan és mélyen megrendült a zúgó emlékektől, melyeket ez a könyv felsorolt. Minden pórusa megtelt gyermekkorának árvízes, csodálatos világával, ízekkel, illattal, hangokkal. Újjászületett, meggyógyult száz betegségből, lábfájásból, országos bánattól.
Én azt hiszem, A boldog ember ennek a könyvecskének köszönheti születését...

A Nyugat anyagi összeomlás előtt, végpusztulás előtt, a főszerkesztője új kölcsön után szalad. Tizenkétezer pengőt vett fel a leányfalusi kertre, házra, mert új kutat akar fúratni és vízvezetéket berendezni. A pénz a Nyugatnak kell, de az nem hatja meg a pénzembereket, ez a furcsa magyarázat azonban imponál...

Számtalanszor mondta, ennél nagyszerűbben soha fel nem lélegzett. Egész életére megszabadult a Nyugattól.
Milyen volt a Nyugat, amit ő szerkesztett - ezt döntsék el, bírálják el az irodalomtörténészek. Én csak azt mondhatom, hogy míg most végigböngésztem ennek a hat félévnek hat vaskor kötetét, igen belevesztem. Apám úgy mondta, ez alatt az idő alatt elolvasott ezerhétszáz regényt és négyszer novellát. Ha ez tréfás túlzás is, biztosan a fellelhető legjobb írásokat közölte, melyeknek nagy része ma is érték. Nem is szólva arról, mennyit írt ő maga bele, s az kinek, mennyit ér!
Hiába volt mégis minden áldozat, minden munka, minden lelkesedés, a Nyugaton a múlt hallasztja lógott, nem tudott többé repülni.
Móricz Zsigmond elhagyta, de be sokszor hallottam tőle a régi kicsi verset, mely így végződik:

Ha tudod, hát csináld,
szarka mond haraggal.
És elrepül, és otthagyja
a fészekdarabbal.


 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
Móricz Virág Apám regénye Ellenforradalom
  2016-06-26 12:59:04, vasárnap
 
 

,,Mit tudhatott a magunkfajta gyerek az ország sorsáról?...
A falu közepén egy nagy kert vaspántos magtárában volt a börtön. Az ajtóban csendőrök álltak, de az a nagy hőség miatt nyitva volt. Apán kijött az ajtóig hozzánk, mosolygott, nem volt felizgatva, csendesen csitította anyámat, aki szintén nemsírt. Halkan beszéltek egypár szót...
Nekünk, gyerekeknek, azt mondták, hogy a főkapitány bocsánatot kért apukától, hogy sajnálatos félreértés miatt vitték el. Ebben mi vígan meg is nyugodtunk, és könnyű szívvel visszazökkentünk volna a rendes életünkbe, ha száz apró jelből nem láttuk volna a faluban, az uszodában és a kertbe zártságunkból, hogy valami nagyon kínos dolog történt...
Dózsa György éppen annyi idős volt 1514-ben, mint ő 1919-ben, negyvenéves.
Dózsa György keresztes forradalma, egész históriája négy rövid hónap alatt folyt le, még addig se tartott, mint a Tanácsköztársaság élete.
,,Az élet öl meg- jajdul fel szerinte Dózsa György -, a forradalmat megöli a gyors győzelem. Nincs könnyebb, mint az emberi egyenlőség és szabadság érzését a legmagasabb fokra szítani az emberekben: de az együttműködést egyszersmind elérni lehetetlen. Az a nép, mely csak korbácshoz volt szokva, ha a korbácsot kezébe veszi, csak ütni akar. Egyszer csak észreveszi, hogy nincs minden rendjén, s el fogja a félelem és a rettegés: a megszokott állatiasság felelőtlenné tette, és ez jó érzés, most a baj elől visszavágyik a megszokott sötétségbe, ahol koplalt, de nem kellett gondolkodnia. - A gondolkodás a legnagyobb feladat annak, akit nem neveltek rá.
De honnan vegyen erőt az, akit gyász sorsa csak arra szoktatott, hogy hasra feküdjön, és fenekét süttesse a nappal. Inkább eltűr egy-két ostorcsapást a hátulján e renyheségért, mint hogy gondolkozzék oly munka elvégzésén, s törje magát azért, amiből neki nem lehetett haszna.
Én kénytelen vagyok felvenni a földről a megtaposott ostort, hogy testvéreim hátán csattogtassam: így kényszerítsem rá őket, hogy saját jövőjüket megalapítsák."
Lehetetlen nem a jelenre gondolni, a jelenre, melyben a ceruza jajgatva sikolt a papíron, 1919 novemberében, mint Dózsa György forradalmának alkonyán:
,,De hát embertelen állat az ember? A farkas is testvére a farkasnak, csak az ember falja fel az embert testvértelenül! Az embernek minden törvénye és rendje galád, mert tagjai galádok. Lázad a kegyetlenség ellen, és kegyetlenségre van szükség fölötte, ordít a kínzó korbácstól és gyilkolást kíván. Kutya is akkor vész meg, ha legjobban van dolga, az embert nem lehet jóra kapatni sem korbáccsal, sem csemegével.
Kétfajta ember lett keresztes: a legjobb és legnemesebb ember és a leggazabb gazember.
Nem az az igazi keresztes, aki lő és harácsol és vezet, hanem az, aki vezér létére egyenlőnek tartja magát a legutolsó mezítlábas hajcsárral. - Az az én szerencsétlenségem, hogy nem azokkal kell megalapítanom a jobb és helyesebb világot, akik erre a világra születtek, hanem a régi szellemben nőtt vakmerő csirkefogókkal s latrokkal.
Honnan jött a latroknak ez a serege? Hát én rablók királya lettem? A legjobbaknak nem lehetek javára, ha ezek a gyilkos orvok nem segítenek... Az emberek, a nyugodt és csöndes munkás emberek örökké hálásak legyenek ezeknek a tolvajoknak és zsiványoknak, akik őérettük kockára dobták az életüket. Rettenetes, mintha felfakadt volna az emberi nem kelevénye és kiömlene a genny, úgy árad elő a szennyes lelkek tömege. A sár indult meg a tisztulás felé?
Nagy szerencsétlenség, hogy a fegyver és a háború nélküli világot fegyverrel és tűzzel, vassal, vérrel kell megépíteni.
De mi lesz, ha csak nálunk lesz ilyen szelíd és jó világ s a töröknél nem? Jönnek és kirabolnak?
Ha látják a mi jó életünket, ők is kedvet kapnak. Legfontosabb a nép felvilágosítása: hogy ezt az utolsó percben kell csinálni, mikor már a felvilágosodott népre lesz szükség! Ellenség ellen mondhatom, itt a török, jön, hogy eltiporjon, megöljön, ezt akárki megérti, de hogy mondjam azt, hogy harcoljatok magatok ellen, legyetek jobbak, hívebbek és testvérisebbek a nemeseknél....
Félretette Dózsa György történetét, s elővette a magáét. Megállt tizenkét éves korában, a debreceni kollégiumban. Így született a Légy jó mindhalálig. Ez a könyv nemcsak egy kis gyermek meséje, ez annak a kornak fájdalmas következménye. Nemcsak Dózsa György - és nemcsak a kicsiny gyermek szenved a gonosz és ostoba felnőttek, a fejletlenségükben bántó társak között, de az egész emberiség.
Csodálkozott rajta, hogy az olvasók elfogadták ezt a regényt egy kisfiú történetének. Ő ezt úgy írta, ugyanazzal a fájdalommal és összetört lélekkel az összetört forradalom után, mint azokat a kétségbeesett, égő seb verseit, melyek 1920 elején a Nyugatban jelentek meg: Magyar fa, Mors, Kesergő... Most, a forradalom után hitt a forradalom igazában igazán. Most, a fájdalomban acélosodott meg, új emberként került ki a kínok tengeréből. Lezárult írói pályájának első szakasza, új harcra indult..."
 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
Móricz Virág: Apám regénye Forradalom
  2016-06-25 14:28:06, szombat
 
 

,,Negyvenhét megjelent írását gyűjtötték már össze az 1918-19-es forradalmak hónapjaiból. Maradt egy kevés feljegyzése is.
A háború kitöréséig nem foglalkozott politikával. Méltatlannak tartotta Magyarország akkori kormányzását, egész politikai életét írói szempontjához is, a magyarság jövőjéhez is. De csak a háborúban, a frontokon és az országban utaztában értette meg, milyen szerencsétlen a magyar nép. Nincs többé közösség, nincs többé nemzeti becsület, csak egyéni mohóság.
Mély bánat, búsulás és gyötrelem borította el.
Amikor a polgári forradalom kitört, hitte, tudta, hogy itt van a nagy változás, a szabadulás ideje. Egyszerre bekapcsolódott a politikai életbe, hiszen most minden becsületes embernek kötelessége kutató és felvilágosító munkával részt venni a jövő kitisztázásában.
Már decemberben útra kelt. Az Alföldre ment, Kisújszállás, Kaba, Debrecen, Balmazújváros és még egy csomó falu, tanya vonzotta - s mindenütt rend és várakozásteli állapot. A földműves szegénység örömmel és méltón várja, hogy megkapja végre a földet, mely megilleti. A gyűléseket a munkásosztály vezeti, s a tanulatlan, politikailag is alig tájékozott emberek teljes rendben szerveznek és irányítanak.
Végighallgatta egy sereg gyűlésüket. A ,,Vasfejű kunok között" komoly, súlyos mondatokat hallott, csupa biztató jelt...."
,,Először az volt a terv, hogy a Petőfi Társaságba tömörülnek a forradalomért lelkesedő, komoly írók, s legyen Móricz Zsigmond a vezetőjük. De aztán kiderült, hogy ebben a régi keretben sok a hagyomány és a hagyományos salak. Az elavult, vaskalapos irodalmi egyesületek helyett új, mai szervet kell létrehozni.
Vörösmarty Akadémia. Ady az elnök, ő is Babits Mihály az alelnökök. Megvan a jegyzőkönyv, mely ,,felvétetett 1918. december 1-jén, a Vörösmarty Akadémia alakuló ülésén". (Schöpflin Aladár főtitkár jegyezte.)
Jelen voltak: Babits Mihály, Barta Lajos, Füst Milán, Gellért Oszkár, Hatvany Lajos, Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Laczkó Géza, Lengyel Menyhért, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád, Schöpflin Aladár, Színi Gyula.
Az elnöki széket a beteg Ady Endre helyett Móricz Zsigmond foglalja el.
Elnök megrendülten emlékszik meg Kaffka Margitnak, az akadémia tagjának e napon történt elhunytáról...."

,,A művelődéshez a pénz magában nem elég.
A falusi kisiparos sokkal több pénzt keresett mindig, mint a paraszt, s korhely lett belőle. A munkáját nem lehet összehasonlítani a parasztéval, kevesebb, könnyebb, kényelmesebb s nem sokkal műveltebb és erkölcsösebb.
A parasztgyerek most százkoronással jár, s elromlik.
Az inas csak annyit tud, amit belevertek.
Fegyelem és munka kell a művelődéshez.
Most a harc tisztára a munka alól való felszabadulásért folyik.
Mi fogja előidézni a munkakényszert?
Eddig előidézte a nyomor és a profitéhség.
Ki fogja elvégezni azt a munkamennyiséget, amit eddig az éhség kényszerített ki a tömegből?
Ki fogja elvégezni azt a rendszerező termelésre irányító munkásságot, amit eddig a profitvágy izgatott ki a vállalkozásból?
Nemcsak az irodalomban van meg az a magával elteltség: mindenki úgy el van ragadtatva a munkájától.
A kapás, aki a szőlőt oly gyalázatosan kapálja be, hogy minden sor után leül, s gyönyörködik benne, hogy milyen szépen bekapálta.
Nyilvánvaló, hogy a tehetségtelenség irtózatosan túlnyomó, meg kell tehát adni a tehetségnek a módot az érvényesülésre...."

,,El kellett jöni egy új kornak, amikor az emberiség egy belső munkamegosztáshoz ér. Eddig csak az egyéni munkamegosztást ismertük. De minden ember maga gondoskodott a maga életéről. Most következik egy magasabb összevonása a dolgoknak: az állam veszi át a tőkegyűjtés és szaporítás központi munkáját, ezzel fölszabadítja az emberi lelkeket és erőket, megszünteti a termelési anarchiát, s maguk egyéni életére szabadon bocsátja az embereket.
Kiszámíthatatlan ennek az egy intézkedésnek is a következménye.
A kapitalista társadalom embere azt mondta:
- Fiam, gyűjts tőkét, pénzt. Ha pénzed van, mindened van. Pénzed pótolja az észt, erőt, munkát. A pénzben fel van akkumulálva minden érték, ami a világon van, kaparj össze pénzt, s akkor a festők boldogok lesznek, ha szépnek örökíthetnek meg, a költők, ha jónak énekelhetnek, a lakájok mély alázattal sürögnek körülted, vendégeid a baráti szeretet garmadáit szórják elébed. Gyűjts pénzt, mert lehetsz undok, gonosz és förtelmes: a pénzedért jobb leszel Jézusnál, bölcsebb Salamonnál és szebb Apollónál. Végy tehát magadhoz pénzt, pénzt, pénzt.
Az új világ költője ezt mondja:
- Fiam, ne törődj a vagyon felhalmozásával, az az állam dolga. Gyűjts szeretetet s fegyverszövetséget. Ha szeretet vesz körül, nem kell félnek az élettől. Annyi ember vagy, amilyen erős szövetségnek vagy a tagja. Ha az egész emberiség veszi magára az egyének létfenntartásának köteles munkáját, akkor te kiélheted egyéniségedet. Ha művész vagy, függetlenül alkothatsz, ha tudós vagy, nem kell a kenyérharcban elsekélyesedni; ha munkás vagy, nem leszek kizsákmányolás tárgya. Bármi vagy, követheted lelked belső parancsát: légy ember...."
,,Izgatta, feszítette az új világrend sorsa. Ujjongott, míg jó hírt hallott. Ó, milyen büszke volt Somogyban: ,,Ha akár Amerika minden magyarja hazakívánkozik: lesz számukra hely. És ha van csábítás, amely az elvándoroltakat hazavándorlásra bírhatja: a jövő Magyarország képének hódító ereje az lesz... délről, a demarkációs vonalakon túlról szimpátiának, a szeretetnek, a vágyódásnak milyen jeleit kapja az új rend... Arra lent száezer meg százezer barátunk van. És millió az új rend.... Arra lent százezer meg százezer barátunk van. És millió, meg millió barátunk van a széles világon. A munkástömegek délen és északon, nyugaton és keleten mohó érdeklődéssel és forró szeretettel néznek a magyar Tanácsköztársaságra és arra a munkára, amely itt folyik."
 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
Móricz Virág: Apám regénye Gimnázium
  2016-06-24 18:58:30, péntek
 
 
,,Debrecenbe még egy nagyon csendes, riadt kisfiú ment el. Hogy volt az a három esztendő? A Légy jó mindhaláligot 1920-ban írta apám, a forradalom után. Több az a könyv, mint puszta emlék. A tömegből, a népből jött tiszta gyermek találkozik benne az iskolával, mely út a jövő, az élet felé. Ezen az úton találkozik a gyarló bűnökkel, igazságtalansággal, itt tanul szenvedni, s kiábrándulni a felnőttek komisz világából. De itt tanulja, hogy harcolni kell, mert a szörnyűségeken minden szenvedés és viaskodás árán is változtatni kell.
Életrajz és regény fonódik össze a Légy jó mindhaláligban. Minden igaz benne, de dúsabb, magasabb igazság, mint amit ő megért debreceni kisdiák korában, amikor tudta, hogy ő nagyon sovány és sárga bőrű és szemöldökű, vastag hangú, nagy szájú, nagy fogú, nem mert nevetni, mert a fogai sárgák voltak.
Sokat sírt, mint Nyilas Misi. De sokszor láttam sírni! Ha bánat vagy sérelem érte, ha örült, ha elfogta a vágy vagy a reménytelenség, sírt keservesen, csak gy rázta a testét a remegés, szinte könny nélkül sírt, de hangosan.
Már akkor szeretett tanítani, mint Nyilas Misi, mert: ,,Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valaki megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem..." ,,Ő mindig ezzel érvelt Sanyika előtt: Hogy nézze csak, milyen furcsa! Furcsa, hogy ez igaz!..."
Akkor is ezzel érvelt, mikor minket, gyermekeit tanított. Hát a könyveiben nem ezzel?
Most, hogy a Légy jót - így hívta a könyvét - újra és újra olvasom, alig találok olyant benne, ami csak az akkori életére vonatkozna. Mi a célja, jövője ennek a gyermeknek:
,,- Hát mi akarsz lenni, édes kis fiam? - kérdezte a bátyja újra.
Misi hirtelen azt mondta:
- Az emberiség tanítója.
- Tanító: tanulás nélkül még senki sem lett!...
Misi elszégyellte magát, hiszen akar ő tanulni, nem is tanulni tudni!... Tudni akar ő mindent, amit ember tud s megrémült, hogy most elárulta magát, a titkot, amit senkinek se tudna megmondani, csak az édesanyjának, hogy ,,költő"."...

A Rokonok Zsarátnok városában, Debrecent lehet felismerni? Hogyne, már a Légy jó mindhaláligban benne van ennek a regénynek a magja, egy bácsi tragédiája, ki jót akart a városának, de mert idegen a civisek között, gazul tönkretették. Mégis, Zsarátnok olyan, hogy szinte minden alföldi város megsértődött, mert magára ismert benne. Általános érvényű volt, amit az urakról, gazdálkodásukról, erkölcseikről mondott. Nemcsak Debrecenre gondolt, még kiáltotta volna ki az ő nevét.
Sárospatakon történt, hogy mikor a nagybátyja, Pallagi Gyula karácsonykor elment hozzájuk, a családot mély gyászban találta, mert a legnagyobb fiuk három elégtelent hozott.
,,Én el voltam tökélve - írta 1922-ben -, hogy többet a pataki iskolába be nem teszem a lábom... Memóriahiány... Latintanár megtette a maga igazolására, hogy ötször szólított fel ugyanabból a tíz sor Ovidiusból, hogy mondjam el könyv nélkül, ötször belesültem, közmulatság volt, hogy az órát azzal kezdte, hogy engem produkált... Némettanár egyetlen szót, ha nem tudtam fordításban, hagyott ott állani negyedóráig, s ki nem segített, míg csak az egész világ előbb bizonyossá lett, hogy tényleg s valósággal nem tudom, s ő nem csal... Számtantanár pattogó katona, aki a szemét ezredmilliméterre megmozdítja, én már azt is észreveszem! Kezeket karba! Megiszonyodtam a mathezistől.
Mindezek a dolgok azonban azt eredményezték, hogy nagybátyám iskolájában a következő negyedévben (mert magával vitt s azontúl magánál tartott) minden tárgyból jeles lettem. Rácz Lajos Patakon azt mondta rá: hja, Kisújszálláson kolbászból fonják a sövényt.
A Forr a bor is Nyilas Misi története, de ez sem pontos életrajz. Tíz évvel a Légy jó mindhalálig után írta. 1930-ban, rögtön a Rokonok megírása után. Azt kereste akkor, mért lettek olyanok az emberek, amilyenek lettek. Nem a személyes múltját. Honnan jöttek? Mit hoztak?
A mai gyerekek, akiknek nemcsak joguk, de kötelességük tizennégy éves korukig iskolába járni, el sem képzelhetik, milyen nagy dolog van abban az időben egy szegény fiúnak gimnáziumba kerülni. Mennyit tudott felvenni az a néhány középiskola a milliós gyermekseregből? Egypár ezret összesen. Az iskolát a felsőbb osztályok gyermekei számára tartották fenn, s azok a szegények, akik mégis betörtek, mert nagyon elszánt szülők gyermekei voltak, többnyire iparosoké, értelmiségé, proletároké - nagyon nehezen boldogultak az iskolában. Bentlakási lehetőség végképp kevés volt. Kisebb városokban semmi. Az internátust a városi polgárok kiadó szobái, a diákkamarák pótolták. Egy-egy szobában annyi fiú lakott, ahány csak belefért. Rozoga, poloskás szalmazsákon aludtak, silány, piszkos takaró alatt. Minden vidéki gimnázium árnyékában ott húzódtak ezek a sivár, elhanyagolt barlangok. Züllött és keserves volt az életük, ami mégis szép volt benne, azt csak a maguk fiatal kedélye adhatta. És a kollégiumok se voltak sokkal különbek. A coetus szomorú, rendetlen farkaslyuk, a gyerekek piszkosak, éhesek, mérgesek voltak, és örökké nyavalyások.

,,Innen kellett kinőni annak a generációnak, amelyik a jövő század első harmadában az országot kiemelje a nehéz sorból. Ügyvédek, orvosok, tanárok, jegyzők, szolgabírók lettek azokból a fiatalemberekből, akik a múlt század végén ebben a szomorú barlangban nőttek. Most visszagondolva rá, nem is lehetett más ebből a világból, csak ami lett. Gazdasági válság, világháború, forradalom, a középosztály tehetetlensége, a közállapotok megromlása...
Egy nemzetnek legfőbb kötelessége mindig csak az lehet, hogy a gyermekeiről gondoskodjék, s ezt igyekezzék belenevelni a jövő helyes és szép életébe. Egy ilyen fertőben felnőtt generációnak nincsenek igényei felnőtt korában sem, mert nem szokott hozzá az igényekhez. Lehet, hogy a szüleik azért nem aggódtak sorsuk felett, mert ők még szomorúbb ifjúkort értek."
,,Úrrá lenni, ez volt ennek a kornak vezéreszméje... S ha ezekből a parasztifjakból vagy kisiparosgyermekekből később szolgabírók lettek, vagy közigazgatási tisztviselők - basák lettek, akik semmit nem gondoltak a né p, a tömeg kívánságaival és szükségleteivel, csak arra gondoltak, hogy magukat kárpótolják az ifjúkor hiányaiért...."
 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 57 
2020.04 2020. Május 2020.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 9 db bejegyzés
Összes: 6940 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 218
  • e Hét: 394
  • e Hónap: 16856
  • e Év: 84796
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.