Regisztráció  Belépés
nnpapszi.blog.xfree.hu
Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes. Nagy Lajosné
1953.05.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Szép történet estére nektek
  2010-05-19 20:33:01, szerda
 
  Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?

- Igen. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az elöző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyitson, és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok."

Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.

- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.

Az angyal kiváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.

- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
- Tud gondolkodni?
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.

Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!

Ha a könnyet nem az Isten teremtette, miért erőszakoljuk mi mások szemébe?

Bruno Ferrero
 
 
0 komment , kategória:  Mesék  
A szamárról és a kis kutyáról
  2010-02-27 18:39:15, szombat
 
 


Link
szamár elnézte, hogy gazdája hogy játszik a kis kutyájával, hogy simogatja a hátát s hogyan szökdösik fel hozzá a kutya és kellegeti magát előtte. És mindezt azért, hogy az ura enni adjon a tányérról és jól tartsa őt.

Elgondolkozott a szamár ezen a dolgon és igy töprengett magában: ha a gazdám olyan nagyon szereti ezt az apró állatot, mely különben tisztátalan, de szükdécseléséért és hizelkedéséért az egész háznépe kedveli, mennyivel inkább szeretne engem, ha én is hizelkedni kezdenék neki. Lám, én milyen szép állat vagyok, szép nagy hosszú fülekkel és sok dologban használni tudok neki. Az a kicsi kutya pedig semmire sem való, legfeljebb hogy bolhát vigyen és büzt a házba.

A gazda a tornácról eközben aláért az udvarba és a szamár nagy örömmel elébe futva, orditva kezdett hizelkedni neki. Rája szökött, két első lábával tapogatni kezdte, nyelvével bekente ura szakállát, s a lábaival hevesen szorongatta, annyira, hogy a gazda félelmében kiáltani kezdett és előhivta szolgáit, hogy szabditsák meg a szamártól.

Nagy hirtelen elő is szaladnak a szolgák, és szörnyen verni kezdik a bolond szamarat botokkal, kövekkel és mindennel, ami kezük ügyébe akad. S miután jól ellátták a baját, bevonszolták az istállóba és megkötözték a jászolhoz, ahol alig tudott állni a lábán, ugy elverték.

Értelme:

Azt mondja a közbeszéd: a gebét nem illeti a hintó. Ki ki elégedjék meg tehát a maga hivatalával és többre ne kivánkozzék.

Heltai Gáspár

 
 
0 komment , kategória:  Mesék  
A mosoly meséje
  2010-01-28 13:44:19, csütörtök
 
  Egyszer gyerekkoromban valaki ott hagyott egy fából készült babát a szobámban. Nem foglalkoztam vele, csak pakoltam mindig jobbra-balra, mert hát én fiú létemre nem babázom.


Össze-vissza rakosgattam, volt, hogy évekig azt se tudtam hol van, bár valamiért nem adtam oda senkinek. Telt az idő, és előkerült valahonnan, azt hiszem a padláson volt egy ládában a többi limlom között. Megfogtam és felemeltem, emlékeztem rá, barna fából készült, szép fehér csipkés ruha volt rajta, piros masnikkal a ruhán, és rózsaszín szalaggal a hajában. Szép volt, de kemény nagyon, hisz fából volt a teste. Leültem és néztem az arcát. Nem mozdult. Megráztam, se keze se lába nem mozgott, csak a haja lobogott. Letettem az asztalra és elheveredtem az ágyon. Senki sem volt a lakásban, elment mindenki, egyedül hagytak otthon.
Ahogy feküdtem az ágyon semmire sem gondolva, egyszer csak vékony cérna hangon
megszólalva ennyit hallottam. - De jó neked! Felnéztem ki lehetett az, hisz senki nem volt a szobában és a lakásban sem. Körbenéztem, de nem találtam senkit. Amint visszamentem a szobába ismét hallottam ugyanazt a hangot. De most ennyit mondott: - De jó neked! Te tudsz mosolyogni! Kerestem honnan jön a hang. -A mosoly az jó dolog lehet! Az asztal felé léptem. - Olyan jó lenne, ha én is tudnék olyat!


A kislány hangja volt, a bábué. Rám nézett és ezt kérdezte:- Te meg tudnál mosolyogtatni engem? Én nem tudok magamtól, mert fából vagyok, és a szám sosem áll mosolyra. Pedig én annyira szeretnék, de nem megy. Te meg tudnál mosolyogtatni engem? - kérdezte ismét. Hát... biztosan...de ahhoz varázslat kellene, hisz fából vagy. - Hát akkor varázsolj mosolyt az arcomra kérlek! Úgy szeretnék mosolyogni!




Link
Hirtelen bevillant egy kép. Egyszer picuri koromban voltunk az ükmamámnál és adott
egy üveget a szekrényéből, ami teljesen sötét üvegű volt, nem lehetett tudni, mi van benne. Mielőtt átadta nekem ezt mondta: - Ebben az üvegben hatalmas erejű varázsszer van, ha életed olyan szakaszába érsz, ahol nem tudsz megoldást találni, csak nyisd ki, és meglátod mi fog történni. De vigyázz, csak egyszer használhatod! Jól gondold meg, mikor nyitod fel!


Én elővettem a szekrény legaljából, lefújtam a százéves port róla, és felnyitottam. Egy lepke szállt ki belőle, lágyan, kecsesen repülve, és rászállt a kislány orrára. Szárnyaival csapkodott és olyan finoman simogatta az orcáját, hogy a fa meglágyult, és mosolyra fakasztotta a bábut. A kislány örömében felpattant, leugrott az asztalról, percekig rohant körbe-körbe nevetve, és olyan boldog volt, mint még addig sosem. De a boldogsága csak rövid ideig tartott. A pillangó elkezdet lassan átlátszóvá válni, és pár pillanat múlva el is tűnt a szemünk elől, mintha sosem lett volna ott. Ezzel együtt a kislány arcáról is eltűnt a mosoly. Leült a padlóra. - Olyan buták az emberek - mondta a bábu- mindennap mosolyoghatnak, és nem teszik meg. Nekem csak pár percig lehetett ilyenben részem, pedig ha tehetném, száz évig is nevetnék. Olyan jó lenne embernek lenni, akkor bármikor boldog lehetnék. De köszönöm ezt a csodás élményt, ha csak pár percig is tartott. Sosem fogom elfelejteni neked! És nem mozdult többet. Merev arccal meredt maga elé.


Szólni akartam, de nem jött ki hang belőlem. Lassan lefeküdtem az ágyra, és elaludtam...talán csak álmodtam az egészet.



Írta: Bogdola Róbert
 
 
0 komment , kategória:  Mesék  
Maminti, a kicsi zöld tündér
  2009-12-19 16:23:36, szombat
 
  Maminti, a kicsi zöld tündér

- Ma fát vágni megyünk - mondta Mikkamakka. - Csak erősek jelentkezzenek. Egér Elek, ne nyújtogasd az ujjad! Gyenge vagy. - Ezt rám mondja! - méltatlankodott Egér Elek a szomszédjának, és fél kézzel kinyomott egy fenyőtobozt. - Tapintsd meg a muszklimat! Történetesen Ló Szerafin, a kék paripa állt mellette. Szégyenlősen lenézett, tekintetével megkereste a szürke avarban szürkéllő egeret, s reszketeg hangon mondta: - Nem merlek megtapintani, mert belehalsz. Különben tényleg pompás izmaid vannak. - Na ugye! - mondta Egér Elek, és rátartian beballagott az erdőbe. Mert mégis... favágás. Azért persze összegyűlt a favágó brigád. Mikkamakka mint brigádvezető és faügyi szakértő, Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót, Bruckner Szigfrid, a nagyhangú, öreg oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl; a fent említett kék színű Ló Szerafin, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa és a szűkszavú Dömdödöm. Meg persze Vacskamati, aki nem volt ugyan erős. de azt mondta, hogy valakinek a finom szellemet is képviselni kell a társaságban, s ki lenne erre őnála alkalmasabb! A brigádvezető válaszra sem méltatta. Szörnyeteg Lajos tátott szájjal nézte (sosem látott még eleven finom szellemet), Bruckner Szigfrid megvetően elhúzta a száját, Aromo a térdét csapkodta nevettében (még hogy nála finomabb szellemet, ki hallott ilyet?!), Ló Szerafin azon tépelődött, hogy vajon mit kezdenek favágás közben a finom szellemmel, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa a fejét csóválta, Dömdödöm csak annyit mondott: ,,döm", majd kis szünet után enyhe gúnnyal hozzátette: ,,dödöm". De azért magukkal vitték Vacskamatit: Persze. Természetesen. Mert titokban mindnyájan szerették. Ezt titokban Vacskamati is tudta. Az erdő mélyén Mikkamakka kiválasztotta az alkalmas fát. Egy eukaliptuszt. - Ebből lesz a legjobb hajó - mondta. - De hiszen tegnap még repülőt akartál építeni - kotyogott közbe Vacskamati. Mikkamakka lekicsinylően rápillantott. - Repülő hajót - mondta a foga közül. - Olyat még nem hallottál? Vízen hajó, levegőben repülő, szárazföldön vonat. Ez a válasz mindannyiukat elkápráztatta. Hiába, Mikkamakka a fej, az agyvelő, a vállalkozó szellem! A favágásban viszont elég járatlanok voltak. Vitatkozni kezdtek, hogyan fogjanak hozzá. - Először is reggelizzünk! - mondta Bruckner Szigfrid. Lehurrogták, már csak azért is, mert délután két óra volt. Bár valamennyien tudták, hogy Bruckner Szigfrid a nap bármelyik órájában képes reggelizni. Sőt reggeltől estig képes reggelizni. És vitatkoztak tovább. Hogy fejszével kell elkezdeni, a fűrésszel folytatni vagy fordítva? Merről kell odaállni, hova dől a fa, merre kell mellőle szaladni? Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa meg egyenesen azt mondta, hogy igazán udvariatlan dolog egy fát kivágni. Míg a többiek vitatkoztak, hárman félrevonultak. Nevezetesen Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm. Bruckner Szigfrid reggelizett, a másik kettő meg elővett szépen egy fűrészt, nyissz-krr-zrr-nyissz, fűrészelni kezdte a fát. Mire ezek befejezték a vitatkozást (és Bruckner Szigfrid a dereka táján járt a reggelinek), majdnem végeztek is a munkával. - Vigyázat, azonnal dől! - mondták. - Nehogy a reggelimre dőljön - mondta nekik tele szájjal Bruckner Szigfrid. Emezek meg kiabálni kezdtek Dömdödömnek és Szörnyeteg Lajosnak. - Ne úgy állj, amúgy húzd, emitt szorítsd, amott lazítsd, vigyázz jobbra, vigyázz balra, alá, fölé, emeld, engedd, toljad, vonjad, rúgjad, vágjad, kalapálj ad! Ha csak kiabálnak, az nem lett volna baj, de sajnos oda is rontottak, rángatták, lökdösték, döfölték, ráncigálták Szörnyeteg Lajost meg Dömdödömöt. Reccsent s dőlt az eukaliptusz. Ugrottak százfelé. De szegény Dömdödöm a nagy tolongásban nem tudott elugrani. Puff! ráesett a hátára. - Dömdödöm, dömdödöm! - siránkozott fájdalmasan. A többiek rohantak vissza - még Bruckner Szigfrid is félbehagyta a reggelizést, és odafutott. Segíteni akartak. - A lábánál fogva húzzuk, a kezénél fogva, a fejénél fogva! - rikoltoztak. - Ugyan már, a fát kell fölemelni! - morgott Mikkamakka. Nekiveselkedtek. De hiába erőlködtek, meg se moccant. A fa alól meg egyre halkabban jött a ,,dömdödöm". - Úgyse bírjuk, úgyse bírjuk! - sápítozott Vacskamati. - Ha ez a finom szellem, akkor edd meg! - nyögte neki izzadva Bruckner Szigfrid. S szomorúan hozzátette: - Reggelire! Erre Vacskamati is beállt emelni. De csak nem mozdult a fa. Ekkor egy vékonyka hangot hallottak a hátuk mögül. - Majd én segítek - csilingelte valaki. Mind arra fordították a fejüket. Először nem láttak semmit. Pedig Ló Szerafin még a szemüvegét is feltette. Persze nem is igen láthatták, mert aki megszólította őket, alig látszott ki a fű közül. Akkora volt, mint a kisujjam. Egy picike zöld lány. Zöld a ruhája, zöld a haja, zöld a szeme, kis zöld sityak a fején. A zöld sityakon egy zöld gyémánt. Mint a mákszem, akkora. De úgy fénylett, hogy végül is emiatt vették észre. - Aha - mondta Mikkamakka -, egy felcicomázott szöcske. - Nem szöcske vagyok! - kiáltott az icike-picike lány. - Maminti vagyok. - Ne zavarj bennünket, Dömdödömöt mentjük! - szólt rá Vacskamati. Újra nekiveselkedtek a fának. Dömdödöm meg csak jajgatott: - Dömdödöm, dömdödöm! A zöld lány oda akart furakodni hozzá, de Nagy Zoárd szelíden eltolta onnan. - Ne lábatlankodj itt! - nyögte. Maminti futkosott hát körülöttük. De nem fért a fához. Hol Ló Szerafin csánkjába, hol Mikkamakka könyökébe, hol Szörnyeteg Lajos hátába, hol Nagy Zoárd ágaiba, hol Bruckner Szigfrid sörényébe, hol Aromo oldalába, hol meg Vacskamati hüvelykujjába ütközött. - Engedjetek! Engedjetek! - kiáltozta. Mikkamakka feléje fordult. - Azonnal takarodj, hordd el magad, pucolj, lépj olajra, tűnj el, nem látod, hogy zavarsz?! Nem látod hogy Dömdödömöt mentjük?! Maminti, a picike zöld lány méregbe gurult. Zöld szeme villámokat szórt. - Ostobák! - mondta. A ruhája ujjából elővett egy zöld varázspálcát. Akkorkát, mint egy negyed fogpiszkáló. Suhintott vele. Mind sóbálvánnyá váltak. Csak a szemük forgott ijedten. Maminti odasétált köztük a fához. Csak úgy fél kézzel megemelte. - Mássz ki! - mondta. Dömdödöm kimászott, megkönnyebbülten tapogatta a hátát. - Dömdödöm - mondta. Azt jelentette, hogy köszönöm. Aztán még egyszer mondta, hogy dömdödöm. Ez meg azt jelentette: ,,Ha lehet, ezeket változtasd vissza." Maminti megint suhintott a zöld varázsvesszővel. Visszaváltoztak. Hálálkodtak. Csak Bruckner Szigfrid morgott: - Remélem, a reggelimet nem változtattad sóbálvánnyá! A többiek nevették. Mamintit, a kicsi zöld tündért Ló Szerafin kék hátára ültették, úgy vitték haza diadallal. Máig is ott lakik köztük.



Link
 
 
0 komment , kategória:  Mesék  
A farkas és a rózsa.
  2009-11-02 11:33:26, hétfő
 
  Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először. " Milyen szép ! " - gondolta - " Milyen kecses ! " Aztán lassan a többi állat is felfedezte.


- Milyen egyszerű ! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség !
- Közönséges ! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki ?
" Mind ilyenek vagytok. " - gondolta a farkas a fák közül - " Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót. " A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg micsoda ? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya ! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. " Hát nem látjátok, hogy fáj neki ? " - gondolta a farkas - " Miért kell bántani ? "
- Nem szeretem a virágot ! - dörmögte a medve - Tépjük ki !
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek ! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt !
- Szóval még veszélyes is ! - jegyezte meg a róka - Ki kell irtani !
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbetaposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. " Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők ! " Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág ! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ...
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében : életében először, sírni kezdett.

Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni!
Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni!
Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok!
(Albert Camus)



Link
 
 
0 komment , kategória:  Mesék  
Hétszínvirág.
  2009-10-31 15:01:01, szombat
 
  Hétszínvirág.
*
****************************

Volt egyszer egy kislány, úgy hívták, hogy Anjóta.. Édesanyja elküldte perecet vásárolni. Vásárolt is hét perecet: két köménymagosat apának, két mákosat anyának, két cukrosat saját magának és egy kis rózsaszínűt Öcsinek, Pavliknak. Fogta a füzérbe fűzött pereceket, s hazafelé indult. Megy, mendegél, elbámészkodik, megszámolja a varjakat, elolvassa a cégtáblákat. Azalatt odasomfordál egy ismeretlen nagy fekete kutya, s fölfalja a pereceket, egyiket a másik után: apa köménymagosait, anya mákosait, Anjóta cukrosait. Érzi ám Anjóta, hogy könnyebbedik a perecfüzér. Odanéz, hát üres a fonál, a kutya épp az utolsókat ropogtatja -- Öcsi rózsaszínű perecét. Még a száját is megnyalta utána.
-- Jaj, te rossz kutya - kiabált Anjóta, s a kutya után eredt.
Szaladt, szaladt, de csak nem érte utol, s végül el is tévedt. Nézi, nézi, micsoda idegen helyre vetődött. A nagy házak eltűntek, s csupa kis viskó van körülötte. Megijedt Anjóta, s keservesen sírva fakadt. Hát csak ott terem egy anyóka.
-- Kislány, kislány, miért sírsz?
Anjuska elmesélte hogy járt.
Megsajnálta az anyóka Anjótát bevezette a kertjébe, s így szólt hozzá:
-- Ne sírj, ne ríj, majd én segítek a bajodon. Perecem, igaz, nincsen, és pénzem sincs. De nő az én kertemben egy virág, a neve: Hétszínvirág, az mindent megtehet. Látom, te jó kislány vagy, ha szeretsz is elbámészkodni az utcán. odaadom neked a Hétszínvirágot, az majd segít rajtad.
S ezzel letépett a tövéről egy nagyon szép virágot, s odaadta Anjótának. Olyanféle volt az, mint a margaréta, csak épp hogy minden szirma más-más színű: sárga, vörös, kék, zöld, narancssárga, ibolyaszín meg égszínkék.
-- Ez a virág nem közönséges virág ám. teljesítheti minden kívánságodat. Csak tépd le valamelyik szirmát, dobd el, s mondd el ezt a verset:

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -

Aztán megmondod, hogy mit kívánsz, s nyomban teljesül. Anjóta szépen megköszönte az anyókának a virágot, s kiment a kapun. Az utcán jutott az eszébe, hogy nem tudja az utat hazafelé. Már vissza is fordult volna a kiskertbe, meg akarta kérni az anyókát, hogy vezesse a legközelebbi rendőrhöz, hát uramfia! - se kiskert, se öregasszony, mintha a föld nyelte volna el őket.
Mit csináljon?
Szokás szerint már éppen elsírná magát, össze is húzódik az orra, mint egy kis harmonika, mikor eszébe jut a titokzatos virág. Gyorsan letépett egy szirmot, a sárgát, eldobta, s így szólt:
-- Lássuk csak, mit tud ez a Hétszínvirág.

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -

hogy otthon legyek azon nyomban a perecekkel együtt.
Ahogy kimondta, már otthon is volt, kezében a perecekkel.
Odaadta a pereceket a mamájának, s így gondolkozott magában: "Bízzon, ez csakugyan nagyszerű virág; ezt a legislegszebb virágvázába kellene tenni."
Anjuska még nagyon kicsi lány volt, ezért fogott egy széket, ráállt és felnyúlt a mamája legislegkedvesebb virágvázájáért, amely a legislegmagasabb polcon állt. Hát nem éppen akkor repült el egy sereg varjú az ablak előtt? Anjóta pontosan meg akarta állapítani, hány a varjú: hét vagy nyolc? Kinyitotta a száját és elkezdte őket számolni, ujjait egyenként begörbítve.
A váza pedig leesett, ezer darabra tört.
-- Már megint eltörtél valamit, te haszontalan? - kiáltott be anya a konyhából - Csak nem az én legislegkedvesebb vázámat?
-- Nem, anyukám, dehogy, semmi sem tört el- Rosszul hallottad! - kiáltott vissza Anjóta, gyorsan letépte a vörös szirmot, eldobta, és így suttogott:

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -

hogy anyu legislegkedvesebb vázája megint ép legyen.
Alig, hogy ezt kimondta, a cserepek maguktól összeszaladtak s összenőttek.
Anyu beszaladt a szobába, s látta, hogy legislegkedvesebb vázája a helyén áll, mintha mi sem történt volna. Anjótát mindenesetre megfenyegette az ujjával és kiküldte az udvarra sétálni. Kint a fiúk éppen "Északi sark"-ot játszottak, ócska deszkákon ültek s egy nagy karó volt mellettük a földbe dugva.
- Fiúk, fiúk, vegyetek be engem is játszani!
- Még mit nem! Nem látod, hogy ez az Északi-sark: Csak nem viszünk lányokat az Északi-sarkra!
- Ez az Északi-sark? Ez négy öreg deszka.
- Ez nem deszka, hanem jéghegy! Eredj, ne zavarj! Épp most van a legnagyobb jégnyomás.
- Szóval nem vesztek be?
- Nem! Eredj!
- Hát nem is kell! Én nélkületek is eljutok az Északi-sarkra most mindjárt. És nem is olyan rongyosra mint a tiétek, hanem olyanra, mint az igazi.
Pukkadjatok meg!
Anjóta a kapuhoz ment, elővette a titokzatos Hétszínvirágot, letépte a kék szirmot, elhajította, és így szólt:

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -

hogy az Északi-sarkon legyek, de most rögtön. Még ki sem mondhatta, amikor szörnyű szélvihar kerekedett, a nap elsötétült, körüs-körül koromfekete éjszaka lett, a föld meg úgy forgott a lába alatt, mint a pörgettyű.
Anjóta úgy, ahogy volt, vékony nyári ruhácskájában, csupasz lábával, egyes-egyedül ott találta magát az Északi-sarkon, ahol száz fok hideg van.
- Jaj, mamácskám, megfagyok! - kiabált Anjóta, és sírva fakadt, de a könnyei nyomban jéggé fagytak, s úgy lógtak az orráról, mint a jégycsapok az esővízcsatornáról.
A jéghegy mögül előcammogott hét fehér medve, s egyenest a kislánynak tartott: egyik szörnyűbb a másiknál. Az első - ni, jeges, a másik - ideges, a harmadik - talpas, a megyedik - tenyeres, az ötödik - lába kicsit csámpás, a hatodik - szeme tüzes lámpás, a hetedik - a legislegmérgesebb.
Anjóta félholtra vált rémületében, jéghidegre fagyott ujjaival épp csak hoyg le tudta tépni a zöld szirmot, eldobta, s kiabált, ahogy csak a torkán kifért:

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -

hogy otthon legyek az udvarunkon, de rögtön.
Abban a szempillantásban megint az udvaron termett. Néznek rá a fiúk, és nevetnek rajta.
- Na hol az a te híres Északi-sarkod?
- Ott voltam.
- Hiszi a piszi, bizonyítsd be!
- Nézzétek, még lóg a jégcsap rólam!
- Ez neked jégcsap? Macska farka ez, nem jégcsap!
Anjóta megsértődött, s megfogadta, hogy többet nem bajlódik a fiúkkal, inkább átmegy a másik udvarra, ahol a kislányok játszanak. Odamegy, s látja, hogy azoknak mindenféle játékuk van. Egyiknek kis kocsija, másiknak labdája, a többinél ugrókötél meg kis tricikli, sőt egy kislány karján egy nagy beszélőbaba csücsült, a fején babaszalmakalap s a lábán babahócipő. Elbúsulta magát Anjóta.. Az irigységtől még a szeme is sárga lett, mint a macskáé. "Na - gondolta magában -, majd én megmutatom nektek, kinek van több játéka."
Elővette a Hétszínvirágot, letépte a narancsszínű sziromlevelet, eldobta, és nagy hangon mondta:

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -

hogy a világ minden játéka az enyém legyen.
Azon nyomban özönlött feléje a sok játék a világ minden tájáról. Elsőnek persze a babák, csak úgy csattogott a szemük a nagy pipslákolásban s szüntelenül kiabáltak, hogy "papa, mama!" - "papa, mama!". Anjóta először megörült, de azután olyan sok lett a baba, hogy megtelt velük az egész udvar, a kis utca, s a térnek is jó fele. Egy lépést sem lehetett tenni, hogy baba ne kerüljön láb alá.
Egyebet sem lehetett hallani körös-körül, csak a babák sírását. Elképzelhetetlen, mekkora lármát tud csapni ötmillió baba. S ezek csak a moszkvai babák! Anjóta egy kicsit megijedt, de ez még csak a kezdet volt. A babák után gurultak a labdák, golyók, kerékpárok, triciklik, traktorok, autók, könnyű harckocsik és ágyúk. Az ugrókötelek úgy kúsztak a földön mint a kígyók, a lábak közé tekeredtek, s ettől az ideges babák mégjobban rikácsolta. A levegőben milliószám röpködtek a játékrepülőgépek, léghajók és vitorlázók. Az égből szüntelenül hullott a töménytelen sok tulipán formájú ejtőernyő, és fönnakadt a fákon meg a sürgönypóznákon. A közlekedés elakadt. A rendőrök felmásztak a lámpaoszlopokra, s nem tudják mitévők legyenek.
- Elég, elég: - kiabált rémülten Anjóta, fejéhez kapva - elég lesz!
Nagyon kérem! Nekem nem kell ilyen sok játék, csak tréfáltam. Félek...
De hiába, a játék csak úgy özönlött mindenfelől. Kifogyott a szovjet játék, következtek az amerikaiak. Már az egész város a háztetőkig megtelt játékszerekkel.
Anjóta felszaladt a lépcsőn - a játékok utána. Ki a balkonra - a játékok a nyomában. Föl a padlásra - a játékok is. Akkor kiszaladt a háztetőre, letépte az ibolyaszínű sziromlevelet, eldobta, s gyorsan elmondta:

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -

hogy a játékok menjenek vissza a boltokba, de most mindjárt.
S a játékok azonmód eltűntek. Ahogy Anjóta ránéz az ő Hétszínviráhgjára, hát látja ám, hogy már csak egyetlenegy szirom van rajta.
"Ejnye, ejnye, hat szirmot már elfecséreltem, s mi hasznom belőle? Na nem baj. Ezután jobban meggondolom."
Megy az utcán s töri a fejét.
"De mit is kívánhatnék? Rendelek két kiló töltött csokoládét, gy fél kiló savanyúcukrot, tíz deka törökmézet, tíz deka cukrosmogyorót, s hogy el ne felejtsem, egy rózsaszínű perecet Öcsinek, no és?
Ha meg is kapok mindent, megeszem az egészet, és akkor nem marad semmim.
Nem, akkor már inkább triciklit kérek. Különben minek? A végén úgyis elveszik a fiúk. Sőt meg is vernek. Nem. Jobb lesz, ha jegyet kívánok a moziba vagy a cirkuszba. Az legalább mulatságos. Vagy talán új szandált kérjek? Ennél különb dolgot is kívánhatok. csak el ne hamarkodjam, ez a fő."
Ilyenformán tűnődött Anjóta amikor egyszercsak meglátott egy szép kisfiút, aki egy kapu előtti padon ült. Nagy, kék szeme volt, vidám, de szelíd. Nagyon tetszett neki a fiú, messziről látszott rajta, hogy nem verekedős, és Anjóta nagyon szeretett volna vele megismerkedni. Oda is ment hozzá bátran, olyan közel, hogy mind a két szembogarában meglátta saját arcát s a vállán lógó két kis copfját.
- Fiú, mondd, te fiú, hogy hívnak?
- Vityának, hát téged?
- Anjótának. Gyere, játsszunk fogócskát!
- Nem lehet. Sánta vagyok.
Most látta meg csak Anjóta, hogy a fiú lábán furcsa, magas talpalású cipő van.
- Milyen kár! - mondta Anjóta - nagyon tetszel nekem, s nagyon szívesen szaladgáltam volna veled.
- Te is nagyon tetszel nekem, s én is nagyon szeretnék veled játszani, de sajnos, lehetetlen. Hiába minden. S ez már így marad egész életemre.
- Ej, micsoda csacsiságokat beszélsz, te fiú! - kiáltott fel Anjóta, s elővette az ő Hétszínvirágát. -
Ide nézz!
S ezzel a kislány óvatosan letépte az utolsó sziromlevelet, az égszínkéket, egy pillanatra a fiú szeméhez tartotta, aztán szétnyitotta ujjait, s boldogságtól reszkető, vékony hangocskáján énekelte:

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -

hogy Vitya lába meggyógyuljon.
A fiú ebben a pillanatban leugrott a padról, elkezdett Anjótával fogócskázni, s olyan pompásan futott, hogy a kislány sehogy sem tudta utolérni, akárhogy igyekezett is.




Link
 
 
0 komment , kategória:  Mesék  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 9783 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 104
  • e Hét: 733
  • e Hónap: 16273
  • e Év: 193850
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.