Belépés
majek.blog.xfree.hu
Bármi gondod van az életben, végy elő egy verses könyvet, vagy a megoldást, vagy a megnyugvást megtalálod benne. (Bácskai János) Németh Mária
1954.06.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Idő fénylett: vizek, égboltok őse.
  2013-06-26 09:47:41, szerda
 
  Lelkes Miklós:
Kezdődő ősz

Idő fénylett: vizek , égboltok őse.
Nagy szemek néztek a kezdődő őszre.
Dallam szikrája táncolt el a légben,
s gyújtott ezüstöt bús nyárfalevélen.

A Semmi volt szívemben, ami Minden,
mert könnye átjut álmon, földi kincsen,
s a szépsége ráég a pillanatra,
melyben az Anyag önmagát siratja.

Megértettem: a Semmit írom én is,
a Nagy Szívet , mely vérzik, vérzik, vérzik,
fényben Időt: vizek , égboltok ősét ,
elmúlásokban Szépség örök őszét.

Ingott a nád , akár az emberélet
és sóhajtott is. Nincs-partokra léptek
az istenek , s a fényben Időt loptak
és sejtettem , hogy ők is elhagyottak.

S nem mindegy-e , - szólt tükörláng szememben -
hogy végesen sírunk a végtelenben
vagy a végtelen végén sírnánk: vége ,
nincs már tovább fenséges messzesége?!

Kezdődő őszből majd gyönyörű télben
hadd fejezzem be: csillagos mesében ,
hólelkű csendben pogány-szép imával ,
gyógyító Szépség méregpoharával.
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
A kertben olykor megállhat az ember
  2013-06-22 09:28:08, szombat
 
  Lelkes Miklós:
Kerti csillagok

Kaskötő Istvánnak

A kertben olykor megállhat az ember
és felnézhet mosolygós félelemmel
a magasba, ha fent már ébred benne
büszkélkedőn az ég nagy csillagterme.

Mi bánt, pontosan nem tudom, de mégis
csak fáj belül minden, a messzeség is,
a közel is, mely távolodik egyre,
fáj a Nincsen, a Van, ami Lehetne,

fáj a kezem, míg a Mérleget tartom,
s szívemben az a felvöröslő alkony,
a hajnal is, a születés, sok vétkem,
mely csak kinőtt, vétlenül, észrevétlen,

a félsötét, a sötét, holdak ezre,
emlékezés búcsúzkodó szemekre,
a csigaház-csend, mit enyémnek hittem,
fáj a volt-hit és fáj a hihetetlen,
fáj az Anyag, melytől pokol a Lélek,
s a Lélek is, mely Anyagot eléget...

Bolond vers, ugye? Magam is úgy vélem.
S mosolygok egykor-vágyott messzeségen,
de a közelség sem hoz igaz békét,
elrejti bár múlt-fények messzeségét.

A kert, az él...de ott vagyunk a Kertben?
...s van-e Kert békés csillagszeretetben?
...nyílik a Kertből út, szívet Megértő?
Késedelmek közt immár itt a Késő?

A csigaház-csend, mit enyémnek hittem,
ha az enyém, miért fáj a szívemben?
Kőmerev bokrok, fészkek, csukott szárnyak...
Boldogabbak a varázstalan vágyak?
Kert, csillagok, tavacskák, holdak ezre, -
mi villan rá végesre, végtelenre?

A kertben olykor meg-megáll az ember
és mosolyog, szívében félelemmel,
s a csillag-szépség fénye szívbe láttat,
e gyönyörű és ijesztő varázslat.
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
A tájba lépő, s a tájból kilépő
  2013-06-19 10:21:24, szerda
 
  Lelkes Miklós:
Nyárból a télbe

A tájba lépő, s a tájból kilépő
nagy zöld cipőben ment az óriás:
a Nyár maga. Hegyhátakkal a vállán ,
s álmos erdőkkel, ki lett volna más?

Nem jött a szél: nem jött a tölgyfa-ének.
Igy minden fa csak magában dalolt.
A csend-manók gyíkhátra, csillogóra ,
ültek, kezükben ezüst óra volt.

Néztem az időt mérő pajkosokra.
Földre csücsültek: elsurrant a gyík.
Ujjongtak mind a pici ezüst órák:
az Idő szórta szét csillagait.

A Nyár, az óriás, hogy őszig ért el,
megéreztem: ez már a tél nekem
és valahol vár hósík-szemfedővel
csillagait rám szóró végtelen.

Az őszi télben hűvös lett a felhő.
A láthatáron eltünt már a Nyár,
s gyúlt égpirosban szállt fekete kéken
egy ijedt szivű alkonyi madár.

Az én szivemben nem volt félelem, mert
tudtam, a létből csak nemlét zenél.
Ki verset ír az tudja, hogy varázslat
minden: a nyár, hideg csillagfehér,

az élet-égbolt fénylőn vagy sötéten,
pirosra ömlő jajszó vagy panasz ,
s a tél is az, ha álmodó fehérrel
volt-vágyainkra csendesen havaz.

Az én szivemben nincsen félelem, mert
dérlevéllel ha bűvöl őszi tél:
fény szikrázik fel, s égbolt-életemnek
az Érthetetlen szépsége mesél.
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
A nagy sakktáblán király sohas
  2011-09-20 09:39:13, kedd
 
  Lelkes Miklós
A nagy sakktáblán...


A nagy sakktáblán király sohasem voltam.
Futó igen, de késő futni már.
S bár ló sem voltam, volt úgy, hogy lóvá tettek,
s én csak néztem, kis dal-szívű szamár!


Lent paraszt lépett a fű-illatú csendben,
fent meg bíztatott új-csillagú ég.
Hittük: közel van arról mi ott volt messze,
- s ma messzebb, mint múltbéli messzeség.


Bástyák omlottak.Felszikrázott a játék.
Vigyorgó ördög sakkmattot adott,
s míg könnycsepp csillog a feketén, fehéren,
a múltból is átsír nem egy halott.


Ó,Kéz, időn túl, ördögfeletti árnyék!
A játszma vége mindig könny, halál?
Elfeketül szép, félénkfehér királynénk,
ha itt a perc, s nincs hová lépni már.


A nagy sakktáblán minden tűnő.A Szépség
pirosa lüktet, láz-arca ragyog
és boldogság hull máris boldogtalanba.
Hull, hull, miként ti, hullócsillagok.

 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
A tájba lépő, s a tájból kilép
  2010-08-17 13:35:00, kedd
 
  Lelkes Miklós:
NYÁRBÓL A TÉLBE

A tájba lépő, s a tájból kilépő
nagy zöld cipőben ment az óriás:
a Nyár maga. Hegyhátakkal a vállán,
s álmos erdőkkel, - ki lett volna más?

Nem jött a szél: nem jött a tölgyfa-ének.
Így minden fa csak magában dalolt.
A csend-manók gyíkhátra, csillogóra,
ültek, kezükben ezüst óra volt.

Néztem az időt mérő pajkosokra.
Földre csücsültek: elsurrant a gyík.
Ujjongtak mind a pici ezüst órák:
az Idő szórta szét csillagait.

A Nyár, az óriás, hogy őszig ért el,
megéreztem: ez már a tél nekem
és valahol vár hósík-szemfedővel
csillagait rám szóró végtelen.

Az őszi télben hűvös lett a felhő.
A láthatáron eltűnt már a Nyár,
s gyúlt égpirosban szállt fekete kéken
egy ijedt szívű alkonyi madár.

Az én szívemben nem volt félelem, mert,
tudtam, a létből csak nemlét zenél.
Ki verset ír az tudja, hogy varázslat
minden: a nyár, hideg csillagfehér,

az élet-égbolt fénylőn vagy sötéten,
pirosra ömlő jajszó vagy panasz,
s a tél is az, ha álmodó fehérrel
volt-vágyainkra csendesen havaz.

Az én szívemben nincsen félelem, mert
dérlevéllel ha bűvöl őszi tél:
fény szikrázik fel, s égbolt-életemnek
az Érthetetlen szépsége mesél.
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
Hol lenne jó? Talán olykor a
  2010-02-09 08:34:53, kedd
 
  Lelkes Miklós:
Hol lenne jó?

Hol lenne jó? Talán olykor a télben,
egy kis házban, kékálmú hóesésben,
ha fenyőágak fehéret emelnek,
s tűnődő kristály ragyog csillagcsendet.

Hol lenne jó? Talán olykor tavaszban,
szabad szabadban hinni a szavakban,
ha piros vágyak kinyíló csodája
lobban a szívig: tulipánok lángja.

Hol lenne jó? Talán olykor a nyárban,
ha fénytükrében bólintó kalász van,
s fecskeív int fent a felejtő égnek,
s a szívekből múlt-bánatok kiégnek.

Hol lenne jó? Talán olykor az őszben,
a hegy hátán, már könnycsepp-ismerősen,
szín-temetőben nézni lombot, árnyat,
s mosolyogni: a léten túl is várnak?

Hol lenne jó? Mindenütt, ahol béke
néz vissza békét kívánó szemébe,
s holt ember helyett, az elképzelt Nincsben,
Ember, múlandó, - kicsit mégis isten...

 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1 db bejegyzés
Összes: 22436 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 146
  • e Hét: 698
  • e Hónap: 14901
  • e Év: 383753
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.