Regisztráció  Belépés
memi59.blog.xfree.hu
A szeretet gazdagabbá teszi azt, aki kapja, és nem juttatja koldusbotra azt, aki adja. Szeretem a jó idézeteket, melyek elgondolkodtatnak, néha irányt mutat... Molnar Emma
1959.03.15
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 95 
Jertek majd ki a síromhoz világítani
  2017-10-22 10:27:20, vasárnap
 
 



Jertek majd ki a síromhoz világítani, nem azért, hogy engem lássatok, vagy én lássak valamit, mivel a föld betömi a szemem, hanem hogy a saját arcotokra hulljon a gyertya világa"
Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér

 
 
0 komment , kategória:  Halottak napjára  
Mert a legárvább akinek
  2016-11-02 16:24:50, szerda
 
 



Mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek
bora ecet könnye torma
gyertyájának is csak korma
álldogálhat egymagában
kezében egy szál virággal
mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek."

(Kányádi Sándor)
 
 
0 komment , kategória:  Halottak napjára  
Csendben emlékezz szeretteidre
  2016-11-02 16:20:25, szerda
 
 



Könny pereg szív hasad Csendben emlékezz szeretteidre, Halkan szóljon szíved mélyén a dal. S ha könny pereg arcodon, ne félj... Szerető lelkek, fájdalmadban élnek... Szerető lelkek kapujában állva ... Lépj be rajta Te kis megszeppent, árva. Öleld át, csendben a párnád..s ne félj Könnyeiddel érintsd meg, lelked világát: S ha könny pereg, szív hasad... Ne félj a sorstól,mert tudd... Ők... kik már nincsenek veled.... Egy életen át ,szívedben, veled tartanak!
forras internet
 
 
0 komment , kategória:  Halottak napjára  
Ady Endre - Halottja van mindannyiunknak
  2016-11-02 15:29:41, szerda
 
 



Ady Endre - Halottja van mindannyiunknak,

Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...
 
 
0 komment , kategória:  Halottak napjára  
Dusza István - Az élet fagyának halovány virágai
  2016-11-02 15:29:21, szerda
 
 



Dusza István - Az élet fagyának halovány virágai

A mai nap még folyékony, kristálytiszta forrásvíz. Minden látszik benne abból, ami történik. Minden arc, minden mozdulatlan tárgy, akárha kerek kavicsok lennének a meder alján.
Akik ma még velünk vannak, azokat könnyű meglátni, de akik elmentek, őket mind nehezebb felidézni. Még akkor is, ha imént még visszanézett ránk az arc, imént még megtörtént az embertől való csoda, imént megszületett, életre kelt kezében egy tárgy. Majd amint a tegnap távolodni kezdett, a lelki látvány egyre gyakrabban lesz a szél fodrozta vízfelszínhez hasonlatossá. A tükrözésben mindinkább a jelen, a ma látszik, és a mi arcunk. Élőké.
Egyre tudatosabban, egyre pontosabban kell figyelni az emlékekre, hogy lássuk azokat is, akik már nincsenek velünk. Aztán egy év vagy egy évtized múlva szinte csak a tárgyaik maradnak. Sárguló fotográfiák, százszor leporolt szalmavirágok, többé soha nem használt borotvakészlet, kifakult selyemsál, egy szék, testvérnek ajándékozott könyv, divatjamúlt nyakkendők, unokának adott zsebkés, fészerben porosodó szerszámok.
Távolodó évek során mintha megkeményednének az emlékek is. Bizonyossá lesznek az elmúlt idő történései, maradandókká változnak az arcvonások. Megmaradnak bennünk, miközben egyre fogynak a tárgyak. Gyerekeknek, unokáknak többször is elmesélt történetek, a fotográfiákhoz fűzött emlékek: ...akkor volt húszéves, ...itt katonatársával nevetnek, ...édesanyánknak ez az utolsó fényképe, ...nagyapa mint kisbíró dobol, ...akkor kirándultunk, ...mennyire szeretett a körtefa alatt üldögélni. Talán elkallódnak majd ezek a fényképek is.
Egyszer csak a sokáig féltve őrzött szalmavirágcsokorban megtelepszenek a molyok, s kidobjuk. A könyvet valaki kölcsönkéri, és elfelejti visszaadni. A nagytakarításkor felfedezett helyszűke miatt a nyakkendők a szeméttartóban végzik. Zsebkésünknek kilazul a pengéje, s úgy tartjuk, nem érdemes megjavítani. Pedig ő hányszor cserélte ki benne a szegecset! A fényes nyelűre koptatott tárgyakat talán egy házaló viszi majd el, vagy egy hóbortos városi értelmiségi könyörgi ki, gyűjteményét gyarapítandó.
Ebben a tegnapi és mai világban egyszerre élve, ritkán gondolunk arra, hogy az emlékek kötődhetnek a múlandóság tárgyaihoz, de igazából sejtjeinkben, véráramainkban, génjeinkben maradnak meg. Abban a forró ölelésben átörökített csodában, amelyből az Isten képére ember születik milliárd és milliárd alkalommal...
És amikor egy esti órán az éppen elkezdett mozdulatunkban elképesztő mélyről, esztendők távolából felsejlik az a bizonyos mozdulat, s benne ő, elhisszük-e az örök életet? Még itt van velünk, s amíg élünk, itt is marad. Hihetjük: ez történik velünk is. Megértjük-e a dolgok folytonosságának lényegét akkor, amikor percenként szakadozik darabokra a világ? Tudatosodik-e bennünk a bizonyosság, amikor ugyanúgy tesszük le az asztalra a kávéscsészét. Megdöbbentő a pillanat. Ennél már csak az képeszti el jobban az embert, ha gyermeke mosolyában az egyik nagymamát, a járásában a másik nagypapát, a hanghordozásában valamely dédszülőjének ugyanezt a sajátosságát véli felismerni, és tudja meglátni. Arról most inkább nem gondolkodnék, hogy azokba a sejtekbe az életút, az életkor, a testi és lelki nyavalyák is belopódznak.
Az így természetes. Sokan bizonyára másképpen gondolják, mert talán éppen a minap elveszített szerettük halálát kongatta a lélekharang: nekem halottak napja tájékán mégis az élet - a tőlük kapott élet, a velük leélni adatott élet jut eszembe. Kétségtelen: van ebben a viszonyulásban némi önzés is, de sokkal több az azonosulás a velük átélt lelki teljességekkel - jóval és rosszal - és az általuk - az ő haláluk által - megértett ránk is váró halállal. Hiszen mi bizonyítjuk be önmagunknak, hogy nemcsak a túlvilágon, de a földön is létezik a halál utáni élet, mert ők itt élnek emlékeinkben. Ha ritkán gondolunk is rájuk, ilyentájt, halottak napján talán levezekelhetjük ezt a bűnünket is. Nem előttük, hiszen ők mindig megbocsátóak. Igen, önmagunk előtt a legnehezebb, mert önmagunknak a legnehezebb megbocsátani.
Hinnünk kell benne, hogy ugyanezt a csodát, az emberi lelkek folytonosságának, feltámadásának Jézus kereszthalálában bizonyosságot nyert csodáját gyermekeink, unokáink által megadja nekünk is az Isten. Ebben a mindenféle módon összekeveredett-kavarodott világban léteznek még megdönthetetlen bizonyosságok. Nélkülük elviselhetetlen lenne az életünk, amely annyira folyékony halmazállapotú, hogy néha kifolyik az ujjaink közül. Akkor válik igazán már csak megragadhatóvá, amikor fokozatosan a múltba tűnik el. Valahol az idő távolában szinte megszilárdul. A jelenvaló időben velünk maradt tárgyak elveszhetnek, az emlékek az időbeli messzeségben soha.
Éppen ezért nekünk - élőknek - fontos a halottak napja. Megbizonyosodhatunk, mennyit is érünk önmagunk számára. A síroknál állva ki-ki hite szerint mondhat imát halottaiért, vagy éppen az anyagi elmúlás meggyőződésével emlékezhet régiekre. Ez a halottak napjának a közös értelme. Gondom azt látva támad, amikor nem önmagunknak, hanem a hozzánk hasonlóknak igazoljuk a részvéttel teljes részvételünket, s ragyogtatjuk önmagunkat a pislákoló gyertyák és mécsek fényében. Olyankor eszembe jutnak azok az évek, amikor a természet rendje szerint beköszöntött október végi fagyok elől régi szőttesekkel, ilyen-olyan kacatokkal takargattuk be a lécekkel körülrakott krizantémokat. Ha sikerült megvédeni a fagytól, még akkor sem volt biztos, hogy a sírokra vitt virágokat egyetlen éjszaka alatt nem hervasztotta el a fagy. Másnap olyan volt a temető, mintha az élet fagya halványította volna el a ragyogó fehér virágokat. Mégis megszületett bennünk egy biztató bánat: egy este minden szép volt. Furcsa ellentmondás, amit a legteljesebben egy a halottak napjához kapcsolt virágnév fejez ki igazán. A zöld fátyolszerű szárain apró virágokat nyitó őszi bánat.
 
 
0 komment , kategória:  Halottak napjára  
A gyász könnyei
  2016-11-02 15:26:40, szerda
 
 



A gyász könnyei

Nézd az esőcseppet, ahogy végiggördül az ablakon!
Nézd a könnycseppet, ahogy lecsordul az arcomon!
Kint esik az eső, kopognak a cseppek a sírodon.
El sem búcsúzhattam! Elrohant az alkalom.

Fájó szívvel gondolok reád
minden keserves nap.
Minden pillanat ajándék,
amit az emléked ad.
forras internet
 
 
0 komment , kategória:  Halottak napjára  
Egy Angyali ragyogást küldök neked,
  2016-11-02 15:25:29, szerda
 
 



Egy Angyali ragyogást küldök neked,
Ki összeteszed majd két kezed
Hogy boldogan, emlékezz azokra,
Kik valaha szerettek, és melletted voltak
Felidézed kedvesed arcát, egy csillagfényű éjszakán
Akivel valaha egy mesés világról álmodtál
Szemedből egy apró könny, csordogál
Szíved halkan dúdolja az emlékek dalát,
Nevét suttogva nézel az ég felé
Lelkedben ringatod fájó emlékét,
Az üveghegyeken túl mereng képzeleted
Vajon angyali ruhába öltözött kedvesed,
Szerelmes sóhajod nem csendesedik
Fájó szíved, még mindig Őt keresi,
Csak más ruhája van, kit annyira szerettél,
Akit lelked bársonyával cirógattál, melengettél
Ne légy szomorú, csak nézd az égbolt vonulatát
A hófehér szárnyak kecses mozdulatát
Mely lágy szellőként arcodnak simogatás
Vigaszként ott fénylik, majd neked..
Egy angyali ragyogás....
 
 
0 komment , kategória:  Halottak napjára  
Szomorú vagy, mert elment valakid?
  2016-11-02 15:25:09, szerda
 
 



Szomorú vagy, mert elment valakid?
Könnyes a szemed, és ellágyult arccal nézed a gyertya lángját?
Az elmúlás, az átalakulás isteni csodáját éled meg a partvonalról...
Elment... meghalt.... nincs többé... -koppannak a szavak, és fáj minden gondolat..
A szíved egy darabját vitte el, és te mégis úgy érzed, elveszett számodra!

Fájó a gondolat, és néha egy könnycsepp szánt végig az arcodon!
A gyertya lángja megidézi a kevést, azt, aki átment,
aki téged itt hagyott, és fáj, hogy már nem foghatod meg a kezet,
a szerető, a barát elgyengült kezét, az édesanya, édesapa ,
testvér ,gyermek téged féltő jobbját...

Mélyen emberi az érzés, őrizd meg az emléküket és
ne szégyelld a legördülő könnycseppet..
Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban,
talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.
S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...

Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.
Emlékezz csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos,ezüstszürke ködével szemed előtt a világot
s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő.

Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.
A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.
Egyszerre emberibbnek érzed magad.
Mintha zenét hallanál dallam nélkül.

A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális,
milyen kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ,
milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!
Aki a szívedben van, nem ment el... -soha nem megy el!
Látod, már szárad a könnycsepp, és már tudod,
hogy az elmúlás nem hozza magával a felejtést.
 
 
0 komment , kategória:  Halottak napjára  
Áprily Lajos - Mindszent
  2016-11-02 15:24:16, szerda
 
 



Áprily Lajos - Mindszent

A tűzfalakra hűs ködöt
sír a november mélabúsan.
Emberfürtös villamosok
futnak a ködbe koszorúsan.

Mindszent-virágos ár sodor
s egy dísztelen sír gondja éget:
ó, hogyha áthajítanám
koszorúval a messziséget.

Tudom, hogy vár ma, nő a köd,
nincs rajta rács, nincs rajta kőjegy.
Határon átkiáltanám:
ringasd szelíd karokkal, Őrhegy!

Körül az este glóriás:
ezernyi gyertya gyúl - s kilobban.
Ő alszik fénytelen tovább
a kergetőző évszakokban.

Hó villan. Vérpiros bogyót
fehérbe ejt a rózsa bokra.
Sírok között friss por szitál
a temetői nyúlnyomokra.

Aranybogár a bodzafán,
a csúcson villámok csatáznak.
Karó-dárdás terraszokon
asszonyok szőlőt karikáznak.

A sárga gesztenyés tövén
az élet ifjú láza tombol.
A labdázó fiúk zaját
szél hozza a kollégiumból.

S jönnek szirénás, vad szelek,
hogy fenn az új telet jelentsék.
Az én életem évszakos,
az ő évszaka: végtelenség.
 
 
0 komment , kategória:  Halottak napjára  
Gárdonyi Géza gondolata
  2016-11-02 15:23:11, szerda
 
 



Némelyek előremennek, és várják azokat, akiknek dolguk van még a földön. Néha a gyermek megy előre, néha a szülő. De a Teremtő úgy osztotta be, hogy aki csillagok fölé kerül, legyen, aki várja őt ottan.
Gárdonyi Géza
 
 
0 komment , kategória:  Halottak napjára  
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 95 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 44 db bejegyzés
e év: 235 db bejegyzés
Összes: 12962 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 152
  • e Hét: 2627
  • e Hónap: 33621
  • e Év: 446972
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.