Belépés
korall44.blog.xfree.hu
Én nem adom fel soha, Az élet bármennyire is mostoha! Bakó Istvánné
1944.02.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 68 
Az illatok földje - Provence..
  2011-01-26 12:23:20, szerda
 
  Az illatok földje - Provence tavasszal
[origo]|2011. 01. 25.

Az utazási irodák kínálatának állandó listása idén is vonzó úti cél lesz. A visszajáró turisták azonban állítják, hogy a provence-i vidék késő tavasszal, a levendulavirágzás előtt a legszebb.

Provence-ban közel 32 ezer négyzetkilométernyi területén négymillió ember lakik, akik a tartomány keleti részén többnyire a turizmusból, míg a nyugati területeken inkább az iparból próbálnak megélni. A nyugati rész sűrűbben is lakott, mert jóllehet a turisták érdeklődése töretlennek tűnik, az emberek mégis a gyárak és nagyvállalatok kínálta biztos munkalehetőségben hisznek. Az Aix-en Provence-i kalapgyárban például több mint kétezren dolgoznak. A gazdaságok szintén nagyszámban alkalmaznak munkaerőt, főleg a levendulaföldeken, amelyek nagy része egyben turistalátványosság. A levendula virágzása június második felében kezdődik és július közepéig esetenként augusztusig tart. Ilyenkor sajátos illat köntösbe bújuk a táj.



Akik még soha nem jártak ezeken a tájakon, június első hetére most alig 100 ezer forintért foglalhatnak. A 3-5 napos körutak alkalmával megismerhetik a legfontosabb városokat, a francia Riviérát, a legbájosabb falvakat, a legszebb levendulamezőket, ezen kívül pastit (helyi aperitif) kóstolhatnak és megismerhetik a lecsó kistestvérét, a cukkínivel készített ratatouillet. Míg a csoportos turisták az idegenevezetésnek, az egyéni utazók a kötetlen programnak örvendhetnek. Az alábbi városokat azonban mindenképpen érdemes felkeresni.
Avignon: a pápák városa



Avignon a XIV. században a nagy egyházszakadás idején, hét évtizeden át a pápák városa volt. Ez az 1309-1376-ig tartó időszak páratlan virágzást hozott a település életében. Ekkor épült a város legnevezetesebb épülete, a Pápai palota, amely a kor egyik legnagyobb ilyen jellegű épülete lett.

A városnézéseket az Avignon passion kártyával érdemes megejteni. Ezzel az Avignon és a folyó túlpartján húzódó Villeneuve műemlékeit, múzeumait fedezhetjük fel, de használhatjuk a szervezett városnéző sétákon, illetve kirándulásokon. A kártya érdekessége, hogy az első megtekintett intézményben, kiránduláson vagy sétán a turisták teljes árat fizetnek, majd a jeggyel kapott útlevéllel egyéni és családi (max. 5 fő) kedvezményeket kaphatnak minden további helyszínen, amit meglátogatnak.

Aix-en-Provence: Séta Cezanne-al

A városnépszerűsége azért is töretlen, mert művészete és a természet szépsége sajátosan elegyedik. Aix-en-Provence-t például jellegzetes dél-francia falvak tarka kertjei veszik körül, amelyek igazi kirándulóhelyeket jelentenek



A kulturális örökség után érdeklődők Cézanne, Stendhal, Zola, és Mistral hagyományait fedezhetik fel. Ezek közül a legnépszerűbb "C" jelzéssel ellátott, egyénileg is felfedezhető Cézanne séta. Március végén a városra oly jellemző hatalmas platánfák is rügyeznek és szintén híres városi szökőkutakban is megindul a víz.

Grasse: a parfümgyártás központja

A tartomány keleti részében, Cannes-tól északra található Grasse, a hegyoldalba meredeken kapaszkodó igazi parfümváros,a francia parfümgyártás központja. Üzemlátogatást is lehet tenni, ahol rendszerint az illatok palackba mentését mutatják be a turistáknak, de ugyanilyen érdekes a korhű öreg gyár, ahol hatalmas tartályokban főzik a virágszirmot, és keverik az illatokat. Vásárlásokat a Fragonard-ban vagyis a Parfüm Múzeumban intézhetünk.



Akik gyalogosan szeretnék bejárni a levendula mezőket, azoknak ajánljuk a Sault és Aurel közötti 5 km-es, turistajelzéssel ellátott 1 óra 40 perces túraútvonalat. Gyárlátogatásokat Manosque-ban (L'Occitane) és Grignanban szervezik (Durance). Ezek ingyenesek és körülbelül 1 órásak.

Marseille: lelke és száz negyede van

Kr.e. 600-ban görög hajósok alapították a várost Massalia néven, és a helyiek szerint a városnak azóta lelke van. A Marseilles-ben élő másfélmillió ember sajátjaként vigyáz a város szépségére, jó hírnevére. Száznál is több quartier, azaz kis negyed található benne, és mindegyik saját templommal, játszótérrel büszkélkedik.



Kedvelt turistalátványosság Ifszigete és a rajta található erőd, ahol Dumaselbeszélése szerint Monte-Christo raboskodott. A sziget - amely a XVI. századig lakatlan volt - olyan pici, hogy szinte csak az 1516-ban I. Károly parancsára épített erődítmény fér el rajta. Ez az épület 1528-tól kezdve évszázadokon keresztül, kizárólag börtönként funkcionált. A látványosság csak kishajóval közelíthető meg.

St. Tropez: nem olcsó mulattság



Az Azúr-part Velencéjének is nevezett városka, - amely sztárok pihenő és egyben találkozóhelye - tulajdonképpen egy luxuskikötőre épült. A francia Riviéra 40 km hosszú partszakaszán a plázs nagy része szabad strand. Mentontól Antibes-ig kavicsos, Juan-les-Pins-től homokos részeket találunk. Szállást jelenleg a szokásosnál olcsóbban, akár 60 euróért is lehet találni, ami helyi viszonylatban meglepően olcsónak számít. Hotel Lou Cagnardban például most 58 eurótól indulnak a szobaárak. A Hotel des Lices-ben kifejezetten ízléses szobákban szállhatunk meg alig néhány euróval magasabb áron

Nizza: akár fillérekből is

Nizza egy külön nyaralást is megér, igaz a fapadosok legközelebb csak Bécsből indulnak. A francia Riviéra fővárosa egy ideje a kispénztárcás utazókra is gondol, és városszerte kínál filléres programokat. Már csak ezért is érdemes beiktatni a provence-i körutakba.



St. Tropezhez hasonlóan a fizetős fürdőhelyek mellett vannak szabad strandok is, sőt mozgáskorlátozottak számára fenntartott partszakaszokat is találunk. Akik kora tavasszal érkeznek a fürdés helyett a városnézéssel tölthetik az időt. A vezetett séták csupán 12 euróba kerülnek, de az olcsó tömegközlekedésnek köszönhetően (1 euró egy átszállási lehetőséggel) villamosról is remekül lehet bámészkodni.
 
 
4 komment , kategória:  Otthontól a világvégéig  
Portugália 12. rész
  2010-11-04 18:16:34, csütörtök
 
  Felfedezők hazájában Portugália 12. rész Õsi városok
Durians - 2010.01.25

Két napra volt tervezve, két ősi város felkeresése.



Szeptember 19 - 20.

Köszönhetően apai -Nagymamámnak( R.I.P.) nem csak szeretek, de tudok is főzni ( igaz a sütés szivesebb tevékenységem) így a lassan négy évtizedes világjárásom során mindig érdekeltek az adott ország étel és édesség specialitásai, amik között már sok olyan van, amiket háztartásom menüjébe is beiktattam, szeretteim legnagyobb megelégedésére. Ilyenek többek között a “kinicsi" amit Koreában, “szalamat" - Mongóliában, “brik" - Tunéziában, “kusz-kusz" -Lybiában, “rosz-fil-forn" - Máltán, "tave-kosi" - Albániában kóstoltam meg, de sorolhatnám még a megkedvelteket.
Talán ezért is morfondíroztam, miközben elhagytuk a Douro völgyét, kereszteztük Portugália legszegényebb, egyben legkevésbé közismert részét, a Trás-os-Montes (Hegyek mögött-i) vidékét a tegnapi éttermi vacsorán



és annak egyik fogásán (mint egy megelőlegezve a mai napi látnivalók helyszinének, Minho tartománynak fő étel-specialitását) azon, hogy hazaértem után, be fogom iktatni világ- receptjeim közzé azt a “ caldo verde" levest, aminek alapanyaga a collar green



- 45 dkg - (helyi káposztafélék családjába tartozó, zöld levél ) burgonya - 6 db tisztított, kockázott - hagyma - 1 db tisztított, szeletelt- fokhagyma - 1 gerezd - apró szálu savanyú káposzta - 5 dkg - chorizo - 15 dkg - (disznóhúsból készűt, füstölt kolbász) 2 liter vízben - fél teáskanál sóval - összefőzve.
Ezen igazán ízletes leves, a magyarok kelkáposzta levesére emlékeztetett, amit (pláne miután az étterem shef -től kitudakoltam ) bátran ajánlhatok azoknak is, ahol a collar green nem őshonos ( ellentétben eredeti termőhelyével: Amerikai Egyesűlt Államok, Brazília, Afrika, Spanyolország, Portugália ) hiszen helyettesíthető szinte bármiféle más, zöld levéllel (káposzta, karalábé, kelkáposzta, retek) és elkészíthetik mind azok, akik nem jutnak el az autentikus helyekre, viszont csörgedezik ereikbe valamiféle érdeklődés a gasztronómi iránt és fel vannak vértezve kisérletező kedvvel is.



Azt, hogy az olíva olajba mártogatott, piritott kenyérrel kisért leves után jól esett egy pohár bor, elhitetik Nekem. Egészségükre!
Az út egy szakaszán szölöskertek lepték be a vidéket,



amiket a hegytetőkön, magukat szakértőknek vallók, laikusok és
“ zöldek" által sokat vitatott szélkerekek váltottak fel.
Legyen itt ez utóbbiakról, mind ezek mellett és ellenére néhány fotó, csupán a hitelesség kedvéért, mindenféle állásfoglalás nélkűl.






Guimaráes, ahova ma megérkeztem, az UNESCO világörökség része,



a " nemzet bölcsője", valóban kihagyhatatlan hely minden túrista számára, hiszen tagadhatatlan, hogy amikor Alfonso Henriquez, 1139-ben királlyá kiáltatott ki magát és eldöntötte, hogy ezt a várost választja Portugália fővárosának, sőt az ország címerén is megörökít azt, nagyon is jól döntött.
A középkor szelleme most is sugárzik a keskeny utcákkal határolt, mostani , 52 ezer lakosú helyen.









A várost azonban az a négyszögletes alapú, jól resataurált egykori vár uralja, amit a 10. században építettek a Moorok..



Nyolc tornyát, a modern idők, érdekes épitészeti elemekkel - cserép tornyokkal - egészítette ki. Felkapaszkodni a csúcsokra bizony nem volt egyszerű,



ám a kilátás kompenzált mindenféle fizikai fáradságot.



A vár körüli rendezett parkban - ottjártamkor - a közeli gimnázium első osztályos diákjainak beavató szertartása zajlott.



A kezdetekben láthatóan megszeppent, tallárokba öltözött fiatalok, egycsapásra adták jelét felszabadúltságuknak a program végén és hangoson kiabálva, énekelve örvendeztek hogy tagjai lettek egy tradíciókkal rendelkező, oktatási intézménynek.



A város főterét, a valamikori apátság gótikus épülete határozza meg,



amit I. Joáo király építtetett ujra az Aljubarrote-k - trónbitorlók - ellen aratott győzelem emlékére és nevezett el - Our Lady of the Olive Tree - azon esemény alapján, hogy a 14. században, egy Perdo Estaves nevű hívő, ide ültetett egy olajfát, azért, hogy annak termése, a templom lámpáinak olajszükségtetét biztosította. A fát ugyan 1985-ben átelepítették, a templom neve és a monda azonban a mai napig is megőrzódőtt. Az apátságot körűlvevő tér atmoszféráját a környező házak, az erkélyeken nyíló virágok ( na persze ha nincs tél-idő)



és a kávéházak barátságos jelenléte fokozza.



Portugália történelmében mindig is fontos szerepet töltött be a vallás.
Az ország legészakibb részének legjelentősebb, leggyorsabban fejlődő városa Braga,



a Vas korszaki időkig visszanyúló multtal rendelkezik. A mostani, 175 ezer lakosú - 62 hitközséget magának tudó - város, 136 BC-ben a Római birodalom fontos adminisztrációs központja volt, majd vált a középkorban püspöki székhelyé.
St. Ovidius ( 135 AD ) St. Augustine ( 430 AD ) St. Martin ( 520 AD) csupán néhány azon vallási vezetők közzűl akik meghatározó figurái voltak a városnak, nem véletlen tehát, hogy a régmúltból megmaradt épületek, templomok őrzik emléküket és a katolikus hitet.
A három különböző rendeltetésü épülettel körülvett Arcbishop's Place of Braga keleti rész a 14. századból megmaradt, nagyon szépen restaurált, gótikus stílusú Santa Barbara - tűzszerészek védőszentje - Garden, kellemes sétára invitáló park, ám Braga vitathatatlanúl legfontosabb látnivalója a Bom Jesus do Monte.



Az 1373-ban, hegytetőre épített, kicsiny kápolna helyére, hat évig tartó munkával 1722 -1728 között, a város akkori püspöke - Rodrigo de Moura Telles - barok stílusú, cik-cak lépcsős templomot emeltetett. Meglátva a ragyogó fehér és sötét gránit ellentétére tervezett építmény struktúráját, önkéntelenűl a Lamego-i Nossa Sanhora dos Remédios jutott eszembe, igaz nem véletlenűl, hiszen a Nossa “ csak" másolata a Bom Jesus-nak, viszont igaz az is, hogy ezeket a remekeket értelmetlen összahasonlítani.



Csípős, hideg volt a reggel. Még fel sem szált szinte a köd, a Nap csak kicsit világította be a környéket, ám mire a fogoskerekű feldöcögött a város felett 400 méterre levő Bom Jesus templomhoz



ami megannyi hívő - elsősorban a Húsvétot megelőző hét ( Semanta Sansa) idején - közismert zarándok helye, már javában ragyogott és Braga városra is jó volt a rálátás.



Nagyon szép kert,






szobrok,






allegórikus szökökutak - az élet és a tisztaság forrásai - az egyes lépcsőfordulóknál, amelyek között az első, Krisztus sebeit, a következő öt, érzéseit még az utolsó három, erényeit szimbolizálják.



A templomban ujjabb épitészeti szépség fogadott



és kell-e vajon ennél több szellemi és lelki útravaló azon túristának, aki át akarja lépni a Portugál határt, hogy Spanyolországba érve eljusson Santiago de Compostela-ba...

Folyamatban a folytatás...
Durians rovata (durians.virtus.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Otthontól a világvégéig  
Portugália 11. rész
  2010-08-26 17:02:57, csütörtök
 
  Felfedezők hazájában Portugália 11. rész Híres borok termőföldjén
Durians - 2010.01.25

A Douro folyó vízszalagja, csillogva kanyargott a hegyek között, a szeptemberi Nap fényében.



Szeptember 18.

Az Arany folyó, ahogy a Douro-t egykoron nevezték, mint fontos vizi összekötő út, már a Főniciaiak idejében ( BC. 7. század) ismert volt. Később, a Rómaiak, a folyó két oldalán (Portus és Cale) Portucale néven települést alapítottak, létrehozva ezzel a majdani királyság nemcsak legfontosabb kikötőit, hanem köszönhetően a Sierra da Maráo hegyláncok geológiai adottságainak és a tenger közelsége miatti időjárási előnyöknek Portugália egyik jelentős szőlőtermelő területét is. Azt csak mint jóval korábbi időkből származó érdekességet, hogy erről a vidékről Polybius (ca 203-120 BC ) görög történész, “Land of wine" néven számol be, ahol egy hordó bort (27 liter ) egy drahma ezüstpénzét árúltak, ami általában egy napi munka után járó bérnek felelt meg.

Ma, ennek a tájéknak a felfedezése volt az egyik betervezett program, így ismét buszban ültem leküzdve ujjabb kilómétereket, hogy eljuthassak Peso de Régua-ba, egy olyan faluba, amit 1756-ban, a már oly sokszor emlegetett Marques de Pombal, a folyó déli vidékének borközpontjaként jelölt meg.



A sziklás földbe teraszosan megművelt szőlőskertek sorakoztak, helyi vezetőm szerint az itteni tőkék gyökerei 30 mèter mélyre is képesek behatolni a talajba hogy megkapszkodjanak, termést hozzanak amiből aztán a készített borok lapos fenekű fahajókon(barkos rabelos ) nagy fahordókban úsztak le a legközelebbi tengerparti kikötőbe (Oporto)






1143-től a független Portugál királyság megalakulásának évétől ez a fajta utaztatás volt az egyedüli mód mind addig, amig az 1880-ban megépűlt vasútvonal, a vizi szállítást ki nem egészítette. Az évszázadok során a belföldi fogyasztói igény egyre növekedett ,a fogadó országok száma is sorra emelkedett és az előállított bor mennyisége is elérte azt a szintet, hogy ma Portugália a világranglistán az ötödik helyen van, éves 536,35/1000 tonnányi exportjával.

Szőlő termelésről, borkészítésről valószinű unalmas lenne olvasni azok számára, akik egy olyan országban élnek ahol 22 vidéken termelnek 700 fajta bort, köztük olyan hireseket mint Szürkebarát, Olaszrizling, Muskotály, Tokai aszú, még is legyen itt egy kis portugál borászkodás mind arról, amit a Douro völgyének - UNESCO Világörökség - egy helyi gazdaságában hallottam, láttam.

Vinho Verde, Dáo, Alentejo, Colares, Port megannyi bortelmelő része Portugáliának, ám minőségi, elsősorban vörös asztali borok ( Vinho do Douro ) itt készűlnek.

A borászatot






és a néhol még a le nem szüretelt szőlőfürtöket



a cég emblémája már messziről jelezte,



ami bevallom engem Zorro figurájára emlékeztetett.
Ezen a helyen, meglehetősen aprólékos munkával a beérett, magas cukortalmú fürtöket kézzel szedik, dézsákban férfiak!!! lábbal tapossák,



a ki nem taposott fürtöket géppel préseik amit aztán cement vagy fém tankokban - amik elősegítik a carbon dioxid munkáját - érlelnek, szűrnek majd olyan hatalmas tölgyhordókban tárolnak palackozásig,









amiket a Sandeman család birtokán tett látogatásomig eddig bizony még nem igen láttam. Az itteni borok egyediségét az adja,



(nem véletlen, hogy minden évjáratból néhány üveget, palackozás után féltve őriznek (LBV {Late Bottled Vintage}) egy külön cellárban )



hogy az erjesztendő cefrébe bodzafa bogyójának nedvét - íz miatt - és brandy-t tesznek. Ez utóbbi adalék a 17. századból származik, amikor is az importáló angolok rájöttek arra, hogy a bor hosszú úton való szállításából eredő romlását meg tudják akadályozni, ha mesterségesen növelik a 8-13%- ig is felmenő alkoholfokot. A Douro vidéki borok ellenőrzése a palackozásig 18 hónapik tart, így aztán a jó minőség kétségtelen.

A pincelátogatást borkóstoló követte









ami arra is serkentette a látogatókat, hogy vásároljanak a helyi ,irreálisan maga áru borokból ( Quinto Do Vallado, Ferreria port, Graham's)
A kóstolón célszerű volt a sűrűn-kristálytiszta, illatozó borok mellé - az ajánló szerint, hogy ki ne fáradjanak az ízlelőbimbók - majszolgatni a feltálalt ici-pici sajtdarabkákból és sós kekeszből, csipegetni a mogyoró szemekből és tünjek bár mohónak de az egyes tipusok megízlelése után a nagy pohárba kitöltött, gyűszünyi - három féle - itókát nem köptem ki. Igazi nem is vagyok profi borkóstoló, viszont bár meghajlok a Douro vidéki borok kiváló tulajdonsága előtt, ezek az édes nedük valahogy nem ízlettek. Legyen ezért egészségére mindazon utitársaimnak akik tettszésük jeleként, többszörös repatát is lecsúsztattak vörösből, rose-ból, fehérből és elismerésem azoknak, akik eredeti portugál borral teli csomagjaikat vigyázták az összetöréstől, a körutazás majdnem fele előttünk állt még ( naponta cuccoltunk be és ki, más más szállodákban, buszoztunk) ideje alatt.

A Peso da Régua-ba látogatók legtöbbjének emlékében, ez az öt és félezer lakosú település, mint a végtelen szőlőskertek,



egymást váltó gazdaságok, vidámságot hozó borkóstolók maradnak meg, ám ha az érdeklődő túrista ennél többre is vágyik, nem hagyhatja ki a Casa do Douro meglátogatását sem, nem (csak) mert ebben a házban van a Bortermelők Adminisztratív Központja ( Port Wine Institute) hanem mert ennek a modern épületnek szines üvegablakai






( tervezője Lino António) részleteiben mutatták meg mind azt, amit ez a vidék jelent.

Búcsút véve Régua-tól, már a következő meglátogatandó városról beszélt vezetőm mondva, hogy amikor azt hallja egy helybeli, hogy Raposeira, akkor bizton lehet tudni, hogy a világ legrégebbi szölötermelő vidékéről van szó és arról a habzó-borrol, ami egy Lamego



( a település UNESCO Világörökség) nevű, 12 ezer fős városból és az azt körbevevő szölöskertekből ered. Nem mellőzve azonban azt itt érlelt gyümölcsöket, az itt készített füstölt sonkát és az itt szőtt textiliákat sem.
Kettős hegyvonulat zárja körbe a várost ahol reneszansz és



barok épületek sorakoznak,



gondozott, virágos parkok padjai pedig rövidke pihenésre csábítanak.



Lamego történelmének legkiemelkedőbb eseménye 1139-ben volt, amikor az ország nemeseiből álló parlament, itt kiáltotta ki Alfonso Henriques-t a független portugália első királyának. Az általa alapított katedrális (Sé)



a 16-18. század között négyszögletes alakú toronnyal és több tucatnyi árkáddal díszitett, reneszansz kerengővel egészült ki, de mivel a katedrális zárva volt, sajnos csak kivűlről tudtam megörökíten a gótika ezen alkotását, már amennyire ezt a szemerkélő eső és a váratlan hideg szél lehetővé tette.
Lamego felfedezésére szánt kedvemet nem igazán befolyásolta a közben barátságtalanra fordult időjárás és gyakori szuszogások mellett ugyan, de kaptattam felfele - lévén erre a látványosságra csupán fél óra volt a kiszabott idő - hogy eljussak a Nossa Senhora dos Remédios-hoz,



ahhoz a dupla tornyos templomhoz ami egy 1391-ben alapított kápolna helyére, 1761-ben épűlt. A hegytetőn magasodó épület egyediségét a két oldali, félköríves, szimetrikusan kialakított, 686 lépcsőből álló sor adja és az a kilenc terasz amiket azulejo-k,



kutak,



faragott gránit szobrok díszitenek.



A teplom belső közel sem olyan attraktív mint a hozzá vezető út, viszont a városra és környékére való rálátás nagyon szép.



Ahogy a több emeletnyi magasból igyekeztem vissza a csoporttal megbeszélt találkozóhelyre, mélyen elgondolkodtam azok hitén, akik a minden év szeptemberének elején tartott, Szűz Máriát ünneplő, három napos programsorozat részekét, térdelve zarándokolnak fel (vallásukban elkötelezettebbek vissza is) a Nossa Senhora dos Remédios-hoz vezető uton.

Portugália északi részén, a Támega folyó által határolt völgyben, gyönygyszemként tarják számon Amarente-t, ezt a tízezres kis városkát.
A Krisztus előtt 360-ban telepített hely a feljegyzések szerint egy Amarantus nevű római parancsnokról kapta nevét, sokkal inkáb fémjelzi a város történetét azonban egy Sáo Goncalo(1187-1257) nevű szerzetes, aki Jeruzsálemből érkezve telepedett meg itt és lett a város patrónusa. Személyéhez számtalan történet fűződik. Egy hatalmas árvíz pusztitása után a város hídját ujraépítette,



ám ami igazán Amarante-t általa közismertté tette, hogy táncos, zenés összejöveteleket szervezett a házasságra vágyó nők számára.
Matchmaking tevékenységét halála utántól minden év júniusának első hétvégéjén országos Festa de Sáo Goncalo-n ünneplik, ami imával kezdődik, tánccal, zenével folytatódik és penis alakú - Sáo Goncalo - sütemény



kicserélésével fejeződik be azok között, akik (kapcsolatra) házasságra vágynak.

Annak érdekében, hogy emléke megmaradjon, a 16. században a város templomat építtetett földi maradványa számára.






Itt az Igreja de Sáo Goncalo templom egyik kápolnájában van elhelyezve fémkoporsója,



ami bár igazán impozáns, a férj után vágyó hölgy-zarándokok ezreinek megszünni nem akaró tapogatásától ( mert hogy nem elég a "könyörgés", nem elég megnézni, hogy hol van Sáo nyughelye, nem elég a virág-felajánlások tömege, meg is kell érinteni a koporsót, hogy a kivánság eljusson a "szenthez") bizony már jócskán megkopott, korrodeálódott.

Nos, ennek a látványokban és eseményekben bővelkedő napnak a lezárásaként, bár mondákban való bizodalmát megsérteni senkinek nem akarom, jómagam valahogy az ilyen “ megérintek egy koporsót és elkűldi az igazit" dolognak nem tudok hitelt adni.
Talán mert megelégedett vagyok amiért megélhettem, hogy közvetítő nélkűl is egymásra tudnak találni azok, akik egymáshoz valók?!

Folyamatban a folytatás...
Durians rovata (durians.virtus.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Otthontól a világvégéig  
Madridi kaland – 9.
  2010-08-09 17:55:18, hétfő
 
  Madridi kaland - 9-Toledo
nawesh - 2010.07.31

Toledo nevét már hallottam. Szeged testvérváros. Bár ,,az" a Toledo az Egyesült Államokban található. ,,Ez" a Toledo, melyet meglátogattunk, pedig Madridtól 70 km-re épült.

1996 óta a Világörökség része...

Ahogy leszálltunk a madridi buszról és elénk tárult a csodálatos panoráma, igazat kellett adnunk a döntéshozóknak. Toledo hegyre épült óvárosa gyönyörű...

Toletum néven az ókorban Hispania Tarraconensis provincia székhelye volt. Amikor a rómaiak ideje leáldozott és a barbár vizigótok elfoglalták Hispánia nagy részét, ők is fővárosukká tették. Majd jöttek a mohamedánok. Ez a korszak meghozta Toledo aranykorát...

Ez az aranykor még akkor is tartott, amikor a katolikusok visszahódították a várost a móroktól.

Gyalog indultunk neki a fölénk magasló belvárosnak. Rövid séta után fel is értünk a városfalra. Innen csodaszép kilátás nyílott a város többi részére. Toledo nyolcvanezres város. Az óváros, belváros egy magas platón található, míg a lakótelepek, az újabb városrészek a hegy körül. Egy sebes vizű folyó szeli ketté a várost, melyen két modern híd és egy régi kőből készült gyaloghíd vezet keresztül.

De először felmentünk a városfalra. Itt találtunk egy turista irodát, ahol nem csak angol nyelvű várostérképet adtak, de angolul is beszéltek. Kellemes meglepetés Spanyolországban...

A kedves hölgy az irodában két napra szóló látnivalót bejelölt nekünk a térképen. Inkább bóklásztunk az utcán. Keskeny utcái, sikátorai középkori hangulatot árasztottak, melyet csak néha zavart meg egy-egy autó, amely akkor is utat tört magának, ha a turistáktól csak két centire tudott elhaladni.



Toeldo belvárosán látszott, hogy a turistákból próbál megélni. Lépten-nyomon kis boltokba botlottunk, ahol páncélokat, kardokat árultak, vagy kisebb-nagyobb ólomkatonákat. Toledo mór múltja láthatóan nem nagyon hagyott nyomot a boltok kínálatán, inkább a dicső konkvisztádorokra és rekonqisztákra emlékeztek.

Számos éttermet is láttunk, de csak a Madre Tierra-ba tértünk be, melyről két résszel korábban számoltam be, mint Toledo vegetárius étterméről.

Sokalltuk a hét eurót, amennyiért megnézhettük volna a hatalmas katolikus katedrálist. Inkább egy órát nézelődtünk az Alcazar mellett két boltban, ahol legyezőket válogattunk. Az egy euróstól a tíz eurósig lehetett válogatni az egyszerűbb és a bonyolult mintázatú legyezők közül.

Állt a hatalmas, XVI. Századi erőd mellett egy turistabusz. Nem akartam hinni a szememnek, egy euró volt az ár. Mivel már kellően elfáradtunk a sétálgatásban, felugrottunk a buszra, gondolván, így kényelmesebb lesz a városnézés. Kanyargott is a busz, addig, amíg átvitt bennünket a folyó túlpartjára a vasútállomásra. Megjegyzem a vasútállomás látványa megérte az utazást. Kénytelenek voltunk gyalog folytatni az utunkat. Még a túlpartról láttunk egy nagy várat, gondoltuk, megnézzük. Nos, nem vár volt, hanem laktanya. Magyarországról lassan kihalnak a katonák (akik megmaradtak azok is idegen országokban vitézkednek), de Spanyolországban, az ország közepén egy hatalmas laktanya tele van katonákkal. Így visszasétáltunk a gyaloghídon az óvároshoz, egy meredek lépcsőn felkapaszkodtunk, majd eljutottunk egy térre. Itt a McDonalds megmentett bennünket, mert el tudtunk menni toalettre.

Fagyizni szerettünk volna, és találtunk is egy cukrászdát. Jelentem, a spanyol fagyi sokkal keményebb, mint a magyar. Kis sétáló dobozokban adják, mely papírból készül. Az ára attól függ, mekkora dobozzal kérsz. Engem azért nem ragadott magával a fagyi...

Kellően elfáradtunk a városnézésben. Lesétáltunk a buszállomásra (részben mozgólépcsőn, mert a magas óvárosból még ezzel is lehetett közlekedni.) Talán tíz perccel később indult is a buszunk. Magunk mögött hagytuk a középkori hangulatot. Mikor megérkeztünk a madridi buszállomásra belecsöppentünk a multikulturális Spanyolországba. A metrón két hatalmas fekete cipelt magával két dzsembét. Ilyen nagyon fekete embereket nem láttam még. Hatalmas tenyerük volt, mely ideális a nehéz afrikai hangszer megszólaltatásához. A kontraszt éles volt. Nem azt várta az ember, hogy ágyékkötőben, tollal a fejükön vigyék a dobokat, de bizony öltönyt viseltek.

Fáradtan érkeztünk a szállásunkra, de Uttam kényeztetett bennünket. Szorgos tanulása közben yucca-szabjit készített, mely a dél-amerikai és az indiai konyha érdekes ötvözetét adta nyugat-európában négy magyarnak egy nigériai származású főbérlő lakásán.

Uttam blogja
Madridi kaland - 8 - Busszal Toledoba

Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Otthontól a világvégéig  
3 szuper kirándulóhely a......
  2010-08-06 16:40:05, péntek
 
  3 szuper kirándulóhely a szünidőre
2010.07.26. | Berényi Mariann

Mutasd meg Magyarország legszebb pontjait unokáidnak, vagy fedezd fel újra barátaiddal!



Hortobágy, Boldogkőváralja, Sopron. Három olyan nevezetes hely Magyarországon, ahová minden iskolás eljut. Utána viszont csak akkor megyünk látogatóba, amikor mi mutatjuk meg gyermekeinknek az ország kötelező látnivalóit. Pedig mint minden, a turisztikai célpontok is változnak. A kulturális, természeti értékek őrei akkor bánnak igazán jól a rájuk bízott kincsekkel, ha a jelenkor embere nyelvén tudják megszólaltatni őket.



A Hortobágy

A világ 1001 természeti csodáját bemutató angol könyv a mai Magyarország területéről két helyet emel ki: az Aggteleki-cseppkőbarlangot és a Hortobágyot. Pedig nagyon sokszor felvetődik a kérdés, hogy a hazánkba látogató külföldi turisták mit láthatnak a Pusztán, azaz az Alföld közepén elterülő, fátlan síkságon a gémeskutakon kívül. Adnak-e időt maguknak, hogy a kelet-európai ősi puszták legnyugatibb területén felfedezzék a szikes rétek gazdag állatvilágát? Persze a világörökség részeként jegyzett Hortobágyon feltűnőbb látnivalók is akadnak, méghozzá szép számmal. Az ősi pusztán legelésző magyar szürkék, csavart szarvú rackajuhok a pásztorkodás hagyományos formáját őrzik. A különböző vizes élőhelyek, melyek elsősorban madárviláguk gazdagsága miatt jelentősek, a turistacsoportok számára nem látogathatók. Egyénileg, szakértő kísérő segítségével azonban fantasztikus élményben lehet részed.

Évszaktól függően több mint 300 madárfajnak ad megélhetést a kietlennek tetsző pusztaság. A Magyarországon átvonuló darvak 95 százaléka a Hortobágyon megpihenve repül tovább. Az eddig megfigyelt legnagyobb éjszakázó darutömeg 55 ezer madarat számlált. A daru- és vadlúdvonulás az itteni madárvilág életének egyik legszebb, nemzetközi hírű látványossága. A puszta az élettere Közép-Európa legnagyobb kanalasgém-állományának és számos más gémfajnak, a batlának és a kárókatonának, valamint igen fontos költő- és vonulóhelye számos énekesmadárfajnak. A nyári lúd, a gyöngybagoly, a kerencsensólyom, a kócsag, a szürke gém és a túzok mellett a vizes élőhelyek csodaszép növénytársulásai várnak felfedezésre az egykor víz borította, víz formálta árterületen.
A Hortobágy azonban nem csak természeti értékei miatt közvetít fontos üzenetet, hiszen ez a pusztaság olyan, a pásztorközösségek által megművelt kultúrtáj, mely az ember és a természet kétezer éves, hagyományos és kíméletes földhasználaton alapuló, harmonikus együttműködésének köszönheti létét. Itt jött létre 1973-ban, 51 ezer hektáron Magyarország első nemzeti parkja, melynek területe napjainkra már elérte a 82 ezer hektárt - ezzel ma az ország legnagyobb összefüggő védett területeként tarthatjuk számon.

A kérdés már csak az, hogy a pusztaságon te hogyan fedezheted fel mindezt?
Erre leginkább az 1827-ben épített 9 lyukú híd mellett elterülő Hortobágy falucskában van lehetőséged. Az itteni madárkórház, a Nagycsárda mellett található Hortobágyi Látogatóközpont kiállításai és a kézművesudvar átfogó képet nyújt és kiváló kiindulási alapot kínál, hogy felfedezd a körülötted nyújtózó tájat. Néhány kilométerre innen, a Szalka-halmi őrház és lovasközpont pedig a puszta felszínének, talajtípusainak a kialakulásával és jellegzetes növénytársulásaival ismertet meg. Mögötte tanösvény vezet a Szalka-halmon keresztül egy akácos szárnyékerdő mellé, ahol a madármegfigyelő toronyból mind az erdő, mind a szikes tó vize fölött köröző madarak megszemlélhetők.




Boldogkőváralja

A Boldogkőváralja csodálatos szirtjén magasodó vár Miskolctól 52 kilométerre, a Zempléni-hegység nyugati részén, a Hernád völgyének peremén őrzi a történelem titkait. A nevét maga a falu is a várról kapta, amelynek alapjai a Bodókő nevű sziklán nyugszanak. A vár a tatárjárás után épült, a Hernád-völgy legjelentősebb erődítményeként, melyet IV. László a Tomaj nemzetségtől szerzett meg 1272-1290 között. Az erődítmény az Árpád-ház kihalása után Aba Amadéék váraként nyújtott menedéket a Károly Róbert ellen lázongóknak, majd az egyre erősebb király elkobozta és a Drugeth családnak adományozta. Az öregtorony körül ők terjeszkedtek tovább, hogy az elkövetkezendő évszázadokban a települést több nemesi család is birtokolja. A várat hiába bővítették tovább a 15. században, a rákövetkező viszontagságos kétszáz év után II. Lipót császár parancsára robbantani kezdték, később azonban a Péchy család neogótikus stílusban helyreállította.

A Péchy családnak köszönhető a település másik nevezetessége, a kastély is. Péchy Gábor (1705-1786) királyi tanácsos és septemvir (hétszemélynök) 1753-ban vásárolta meg a jezsuitáktól a várat és vele együtt a falut. Ő emelte a megye harmadik legnagyobb kastélyát, amely házasság révén 1864-ben a Zichy család tulajdonába került.
Ma a kastélyban Egészségügyi gyermekotthon működik, nem látogatható. A kastély többhektáros, védett parkja viszont engedéllyel megtekinthető. A Tekeres patak által táplált tónak köszönhető mikroklíma remek körülményeket teremt a park idős fái, ritka madarai, gőtéi, folyami rákjai számára.



Sopron

Ki ne tudná, hol található Sopron, a hűséges város! Aki a nyugati határszélre utazik, gyönyörködhet a környék természeti szépségében, sétálhat a település hangulatos utcáin, betérhet a város múzeumaiba, vagy gasztronómiai élvezetekre lelhet az éttermekben. Sopronban lépten-nyomon felfedezheted az őskor óta lakott vidék évezredes történetét, a kelták nyomait, vagy a római kultúra csodálatos emlékeit, hiszen a birodalom minden vidékéről érkeztek látogatók a Borostyánkő út mellett fekvő településre. A ránk maradt nagyméretű istenszobrok, Jupiter, Juno és Minerva márványból faragott alakjai a város nagyságát bizonyították.
Az avar és a középkori magyar történelem hagyatéka mellett Napóleon hadjárata is kuriózumnak számít a város történetében. A legenda az itt állomásozó francia csapatokhoz köti a soproni kékfrankos születését. (Erről még többet megtudhatsz itt.)

Hűséges előnevére a város 1921-ben tett szert, amikor népszavazással döntött a sorsáról, és magyar maradt.
Bár a város sokat szenvedett a 20. század viszontagságaitól, a látogatók számára a látvány alapján ez nem válik nyilvánvalóvá. Az országban Buda után Sopronban maradtak fenn legérintetlenebbül egységes városképi együttesek. A város különleges építészeti megoldásai, műemléki gazdagsága, kulturális, ezen belül is zenei élete minden évszakban kínál programot a turistáknak. Ráadásul Sopron a magyar gasztronómia egyik fellegvárának is számít, ami még esős, borongós időben is elégedettséggel tölti el a kirándulókat!
 
 
0 komment , kategória:  Otthontól a világvégéig  
Madridi kaland – 8 .
  2010-08-06 16:16:08, péntek
 
  Madridi kaland - 8 - Busszal Toledoba
nawesh - 2010.07.18

A ,,krisnás" étteremből visszasétáltunk a szállásunkra. Talán egy szűk óra alatt. Kellemes séta Madrid belvárosában.

Este Uttam elvitte Chandrát a feleségemet salsázni. Vihette, mert én biza nem szeretek táncolni. Santosh-sal megvacsoráztunk, beszélgettünk, majd ki-ki elvonult a szobájába. Nem tudtam még aludni. Uttam laptopján írtam egy részt a Kunhalmi dollárból, majd ráakadtam egy videokazettára. A nagy sikerű STOMP együttes zenélt a legegyszerűbb használati tárgyakkal egy órán keresztül. Mindig is terveztem, hogy megnézem ezt a profi csapatot, hiszen majd minden évben eljönnek Budapestre. Igaz, nem nagyon van egy koncertre 20-30 ezer Ft-om. Ám így igazi élmény volt látni őket.

Megjegyzem, a minap szörföltem a világhálón és a kurul dobosoktól eljutottam a Stompig, majd tovább siklottam és ráakadtam a Kék Emberek Csoportra. A ritmus a lényeg!!!

Másnap (pénteken) Uttam elküldött bennünket kirándulni. Vizsgákra készült, így a legjobb ötletnek tartotta, ha egy napig nem leszünk láb alatt. Kitalálta, hogy meg kell néznünk Toledot.

Már rutinosan szálltunk fel a metróra, átszálltunk néhány megállóval távolabb, majd még egy kis utazás és megérkeztünk a madridi autóbusz-állomásra. Nem tudom, Madridban van-e több, ez azért kellően nagynak és kellően szervezettnek tűnt a Mars(marx) téri buszos-piacos-hajléktalanos-koszos-bűzös kavalkádon szocializálódott lelkemnek.

Már eleve ott kezdődött a csodálkozás, hogy a Metró is befutott ide, mégpedig nagyjából a -3. szintre. A buszállomás pedig a -2. és -1. szinten helyezkedett el, feltűnően tisztán, szervezetten. Mint egy akváriumban, úgy éreztem magam, mert a buszoktól üveglap, és üvegajtók választottak el. Uttam elkísért bennünket, mert automatából kellett jegyet venni és természetesen az automata sem beszélt angolul. A jegy a Madrid-Toledo-Madrid vonalra 8 euróba került. Ha figyelembe vesszük, hogy ezt a kb. 2200 Ft-ot 2*70 Km-ért fizettük ki, mintha olcsóbb lenne a madridi buszközlekedés is a magyarnál. Néhány héttel később Pécsre utaztunk és majd négyezet Ft-ot fizettem a jegyért.




Az utasok türelmesen várakoztak az üvegajtó előtt, s amikor beállt a busz, szépen sorban (!) felszálltunk. Nem volt tülekedés, nyomulás, lökdösődés. Nagyon csodálkoztam (lásd fentebb, Mars tér...) Mivel automata adja ki a jegyet, így le tudják szűrni, mennyi utas várható és ha szükséges, akkor még egy busz beáll az utasokért. Ugyanis mindenkinek jut ülőhely! Kényelmes busz volt, amelyhez mostanában Magyarországon is kezdünk hozzászokni. A sofőrnél nem lehet jegyet venni, csak ellenőrzi a kiadott jegyeket.

A busz kis kanyargás után kijutott a földalatti állomásról és megindult Toledo felé. Néztem az ablakon a tájat. Elhagytuk Madrid külvárosát, gyártelepek, majd szabad tér... La Mancha földjén jártunk, ahol a búsképű lovag bandukolt hűséges fegyverhordozójával. A busz közbülső megállókban nem állt meg és nagyjából 40-45 perc alatt odaértünk Toledoba.

Uttam blogja
Madridi kalandok - 7 - Mit is ehet egy vegetárius errefelé?

Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Otthontól a világvégéig  
Madridi kalandok – 7 .
  2010-08-05 11:19:34, csütörtök
 
  Madridi kalandok - 7 - Mit is ehet egy vegetárius errefelé?
nawesh - 2010.07.14

Madridban bizonyos szempontból könnyű helyzetben voltunk, mert Uttamnál lakva biztosak lehettünk benne, hogy tiszta, vegetárius ételeket tudunk enni.

Miért fontos ez a ,,tiszta" dolog? A jóga tanítása szerin t (melyet a Madridi kaland résztvevúi közül is mindannyian követünk), az ételnek háromféle minősége lehet. Egy étel lehet tamaszikus, radzsaszikus és szattvikus.

Ha valaki húst eszik, vagy alkoholt fogyaszt, vagy régi, állott ételeket eszik, az tamaszikus. Gyakorlatilag ,,halott" étel a szó átvitt és sokszor valódi értelmében is. A csípős ételek például radzsaszikusak, ,,felpörgetnek. A szattvikus étel a gabonaféle, gyümölcs, zöldség. Nem mindegy, mit is fogyasztunk. Az ételek háromféle minőségéről bővebben itt olvasható.

Csütörtök hajnalban, amikor végére megérkeztünk a szállásunkra, Uttam finom spenótos tésztával várt bennünket. Természetesen nem várhattuk /és vártuk el tőle, hogy főzzön ránk. Kitaláltuk, hogy elmegyünk ide-oda enni is.

A szállásunk mellett ki volt írva, hogy vegetáriánus étterem. De Uttam hamar lehűtötte a kedélyeket, hogy drága és bizony húst is adnak. Mert Madridban (Spanyolországban?) a vegetárius étteremekben bizony a legtöbb helyen adnak húst. És még ki is írják, hogy vega étterem, ha már van néhány húsmentes étel. Ezen az elven Magyarország tele van vegetárius éttermekkel, hiszen ma már rengeteg ,,húsos" étteremben akadnak húsmentes, esetleg kiírva vegetáriánus ételek. Igaz, ezek a legritkább esetben szakadnak el a görög saláta - rántott sajt - rántott camambert áfonyával szentháromságától.

De csütörtök délután azért Uttam elvitt bennünket egy igazi, eredeti vegetárius étterembe, melyet a Krishna-tudatú hívők egy helyi közössége tartott fenn. Ez olyan ebédelő hely volt csak. A pincében kialakítva egy templom, a földszinten pedig az ebédlő. Néhány asztalhoz le lehetett ülni, de a legtöbben a földön foglaltak helyet. Igaz, csak 15-17 óra között tartottak nyitva és csak egyféle menüt árultak.

De az olyan igazi, indiai volt!!! Rizs, szabji (zöldségpörkölt) édesség, csatni, szóval minden, ami finom és húsmentes. Négy euró volt egy főre az ebéd, de ha a megrakott tálca kevésnek bizonyult, mehettél repetázni. Nagyon finom volt. (Santosh-sal) szombaton visszatértünk még ide még egy ebédre. A legviccesebb az egyik festmény volt a falon, mely Prabhupádot, a Krisha-tudat nemzetközi szervezetének alapítóját ábrázolta, amint a Vörös téren sétál.




De volt egy kép Jasodáról és a gyermek Krishnáról, melyhez hasonlót láttunk délelőtt a nagy, katolikus katedrálisban is, csak Szűz Máriával és a Gyermekjézussal. Az egyik szakács indiai volt és kiderült, hogy Jaipurból származik. Elmeséltem neki, hogy én is jártam a szülővárosában .

Másnap Toledóba utaztunk (erről majd még később bővebben.) s e középkori spanyol kisvárosban szerencsénk volt, mert az egyik sikátorban megtaláltuk (igaz kerestük is) a Madre Tierra-t, egy restaurante vegetariano-tA spanyolok öntudatos nép és eszük ágában sincs angolul tanulni, s természetesen az étlapon is csak spanyolul írták ki, mit is lehetne enni. Szerencsénkre az egyik pincér beszélt egy keveset angolul és így sikerült kiderítani, hogy miben nincs tojás. Mert itt hús valóban nem volt, de a legtöbb étel azért tartalmazott tojást. Mi pedig azt sem eszünk. Így egy zöldséges pizza, egy zöldségkrémleves és valami fasírt -féle mellett döntöttünk.

Nem egy olcsó étterem, háromunkra 34 eurót fizettünk, de nagyon finom volt minden.

Vasárnap, madridi tartózkodásunk utolsó napján pedig elmentünk egy indiai étterembe. Az egyik utcában láttunk vagy öt indiai, pakisztáni éttermet. Uttam a legjobba vitt el bennünket. Igaz, ez is húsos étterem volt, vegetárius ételekkel. Kétszemélyes tálakat rendeltünk, currys-rizzsel, naan-kenyérrel, háromféle szabjival. Melyhez mango lasszit ittunk.

Boltban talán kétszer jártunk. Egy alkalommal yucca gyökeret vettünk, melyből kedves vendéglátónk varázsolt vacsorát (hasonló íze van a burgonyához), második alkalommal elcsábultunk egy pudingra. A karamellás pudingot üvegben (!) árulják, akkor, mint a mi műanyag vackaink és kettő kerül 1 euróba.... Persze (sajnos) az üveg itt sem visszaváltható...

Ha volt is olyan tervünk, hogy Madridban majd alig eszünk, mert vegaként nem lesz, mit, nos, ez nem jött be...

Uttam blogja
Madridi kaland - 6 - Séta a belvárosban

Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Otthontól a világvégéig  
Madridi kaland – 6 .
  2010-08-04 18:19:21, szerda
 
  Madridi kaland - 6 - Séta a belvárosban
nawesh - 2010.07.09

Ahogy feljöttünk a madridi metróból, egy valódi tüntetésbe csöppentünk. Állítólag a spanyolok szeretnek tüntetni.

Uttam mutatta később, hogy ha a Real Madrid győz, akkor az egyik téren jönnek össze az emberek ünnepelni, ha egy másik csapat (haj, ha értenék a focihoz ), akkor a másik téren. Persze az nem tüntetés, csak fékevesztett örömködés. De most, tüntettek. Színes zászlókkal vonultak, jelszavakat kiabáltak.



Több esélyes dolog volt. Talán spanyol ellentüntetés, mert északon nagyobb autonómiáért demonstrálnak a baszkok, vagy a katalánok? (Miután hazatértünk, olvastam, hogy a spanyol alkotmánybíróság több éves huzavona után - ja, ott sem gyorsak? - visszadobta a katalán törvénytervezetet, mely nagyobb önállóságot szánna a tartománynak. Pedig a katalánoknak kevesebb joguk van, mint a baszkoknak. Ott meg az ETA szerint még mindig nem elég nagy az önállóság. Lehet, hogy a Spanyol Királyság egyszer szétesik?

Kiderült, hogy közalkalmazottak tüntettek. Próbáltunk egy olyan fotót készíteni Madrid jelképéről, az eperfát rázó (támasztó?) medvéről, ahol nem látszanak a tüntetők, de nem igazán sikerült, mert a medvére is rátettek egy zászlót.

Uttam édesanyja, aki szintén közalkalmazott lelkesedett, egyetértett a tüntetőkkel (miben is?) mi inkább fényképezkedtünk. A Puerta del Sol-on, a Naptéren elbúcsúztunk Uttamtól, aki könyvesboltba igyekezett. Hiába, gyötrelmes az egyetemisták élete, muszáj könyveket beszerezniük. Mi meg sétáltunk egy nagyot.

Eljutottunk egy piacra, a nevét nem tudom, de nagyon híres (állítólag). Nem is volt nagy és tulajdonképpen mindenféle árusból csak egyet láttunk. Volt egy zöldséges (szemenként gúlába rakott cseresznyével), egy hentes, egy hely, ahol tenger gyümölcseit árultak (nem tudom, ki volt az, aki a rákokat, polipokat ,,gyümölcsöknek" nevezte először, elég bizarr látványt nyújtanak kiterítve, büdösödve. Vegetáriusként nem lelkesedem a tengeri állatokért sem... Láttunk egy péket, egy cukrászt mindenféle tortakölteményekkel. Szóval ez a piac (vásárcsarnok) igazi kézműves hely volt.

Egy hosszabb utcán sétáltunk, ahol számos boltot láttunk, ahol focirelikviákat árulnak. A spanyolok szeretik a focit. (lehet, hogy ők játsszák a VB-döntőt? No, amennyire én értek a focihoz...)

Egy katedrális elé értünk. Tulajdonképpen ez nem egy katedrális, hanem a Santa María la Real de La Almudena. A XVI. század közepén, amikor Toledó (róla majd később) helyett Madrid lett a fiatal Spanyol Királyság fővárosa, szükségesnek látták egy, az új fővároshoz méltó katolikus templom építését. Miközben Európa északabbi és középső részén tombolt a reformáció, a világbirodalmat építő spanyolok katolikusok maradtak. Részben tartozik ide, hogy az általuk meghódított Latin-Amerika is javarészt katolikus, olyannyira, hogy az egyház egyik súlypontja oda helyeződött át napjainkra. Európa? Nos, egyre kevésbé katolikus, keresztény, de ez egy másik történet...



Az Almudena olyan impozáns volt, olyan nagy, hogy nem bírtunk ellenállni és beóvakodtunk. Elámulva néztük a hatalmas templomot. Kifejezi a hatalmas spanyol birodalom uralkodó szerepét. Mi maradt belőle? Turisták, akik ámuldozva körbejárják a templomot.

Amikor ki akartunk jönni, zuhogott az eső. De készültünk. Elő az esőkabát és mentünk tovább. A Almudena mellett áll a királyi palota. I. János Károly, Spanyolország (és Jeruzsálem!) király, mint a Napkirály leszármazottja, Bourbon s nem ebben a palotában lakik. A palota egy részét időnként lehet látogatni, de csak csoporttal, így erről lemaradtunk.

Cervantes monumentális szobránál találkoztunk Uttammal. A Don Quijote sokunk rajzfilm élménye gyerekkorunkból. Talán az első találkozás a spanyol kultúrával. Bevallom, azóta sem olvastam a búsképű lovagról.

A feladat egyszerű volt: éhesek vagyunk. De mit is ehetünk Madridban, vegetáriusként?

Uttam blogja
Madridi kaland - 5 - metróval..

Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Otthontól a világvégéig  
Portugália 10. rész
  2010-07-21 16:03:33, szerda
 
  Felfedezők hazájában Portugália 10. rész Közép-Portugália tájain
Durians - 2010.05.27

Hullámzó óceán, sötétzöld észak,aranysárga dél és a Spanyol határ között elterülő Beiras, méltatlanúl kerűlt a túristák által kevésbé látogatott vidékek közzé...




Szeptember 17.
ezért is örültem annak, hogy ezen a tartományon is átvezetett körutazásom.
Ahogy kanyarogtunk Serra da Estrela hegyei felé, helyi vezetőnk egy kis éghajlati tájékoztatást adott, ami szerint Portugália alapvetően mérsékelt óceáni klímájú. Északon hűvös és csapadékos az idő, míg délen meleg és szárazság uralkodik, aminek kellemét igazán az óceánparti városakban és a hűsitő vízben lehett élvezni.
Eddig szerencsénk volt hiszen kiélvezhettük az ősz minden szépségét, azonban ahogy a sziklák határolta, viszonylag forgalmatlan úton autóztunk, magunk mögött hagyva sportkerékpározók kis csapatát



hirtelen, mint ha a természet barátságtalanabb arcát is meg akarta volna mutatni, hatalmas viharba keveredtünk. Jégdarabok kopogtak Marcopolo tetején és az erős széllel kisért lezúduló víz, komolyan megnehezítette a biztonságos közlekedést. Az előttünk haladó járművek helyzetjelző lámpáit alig lehetett látni



egy előzésbe kezdő megréműlt autós majdnem súrolta buszunkat és a szorgosan dolgozó ablaktörlő sem sokat segített a tisztánlátásba.



A sztráda mintha korcsolyapálya lett volna, autóbuszunk csúszkálva araszolt, ám amikor beszédes és mindig vidám sofőrünk, teljes némaságba borkolózva, feszűlten koncentrált az útra, nos, ekkor éreztem úgy, hogy jó lesz, ha elmondok egy szerencsés utazást kérő imát és biztos, ami biztos erősebben szorítom ülésem karfáját. Közel fél óra múltával aztán az eső elcsendesedett, majd elállt.
Azt, hogy hitem?! vagy félelem hárító, tudatalatti reflexem befolyásolta volna az esőfelhők vonulását, fel sem tételeztem, azt viszont tudom, hogy buszvezetőnk bravúros teljesítménye, legnagyobb elismerésemet érdemelte ki. Hiába, azoknál a körútaknál, ahol nem csak szakértelemmel van összeállítva a program, hanem minden szolgáltató - csoporttal utazó és helyi idegenvezetők, sofőr, kiszolgáló személyzet - munkája legjavát adja, utasnak lenni, még rizikós helyzetekben is, jó.
Kijutva a hegyláncokon átvezető, sok alagút egyikén,






felhőbe burkolózva ugyan, de feltüntek a Serra da Estrela hegy gránit vonulatai.



Kitünő, aszfaltozott út, aminek valamikori elődjéről el sem tudtam képzelni, mekkora munka eredménye lehetett és hogyan tudtak ide, ekkora magasságba és kegyetlen természeti környezetbe, már a római időkben olyan utakat építeni, ami egymástól nagy távolságra levő települések - Mérida és Braga- kereskedelmét biztosította?

A Cabeco do Velho, természet erői által formázott sziklaalakzatai kinálták magukat fotózásra,






majd egy kőbe vésett kegyhely a “ Sziklás Madonna " jelezte a környének élők katolicizmusát.



Az egyik völgyben tehenek és juhok legelésztek






hirdetve, hogy ezen a vidéken ez a két állatfajta az élet fontos része, hiszen itt van az ország egyik, export minőségű, sajtelőállító központja.
A hegyvidék jószágainak legeltetését a pásztorok nem egyedűl végzik, hanem segítőikkel, a zord vidékhez alkalmaszkodni képes, vastag bundájú, okos, bátor, kitartó, farkas vérvonalat követő terelő, őrző kutyákkal, akiket Gouveira és Manteiges városaiban tenyésztenek és nevelnek erre a munkára.
A Serra sajt készítése, kifejezetten női munka. Koagulált juhtej és némi só ízesítés keverékéből állítják össze, gránit asztalokon formázzák, legalább harminc napig érlelik és teszik mind ezt általában a hűvös, november-március közti hónapokban. A jókora zsirtartalmú végtermékek, 1,5 - 2 kilósak, gombóc formájúak és ha valaki, igazán biztos akar lenni abban, hogy hamisítatlan terméket kap, akkor a 2,000 méter magas Torre felé veszi az irányt.

Ez a hely, lakatlan település, csupán egy hét méter magas torony{torre} van itt



ami jelzi a hegyvonulat legmagasabb pontját és két bolt, ahol vásárolni lehet a készségesen kinált, krémesen puha Queijo Serra da Estrela sajtból.



Voltak furfangos utitársaim, akik kóstolgatás címszó alatt, csak hogy el tudják dönteni mit is vegyenek?! kitünően meguzsonáztak.



Vásárolni lehetett még a sajtokon kivűl {folytatni az eszegetést a kevésbé szemérmeseknek} füstölt sonkát, lehetett kapni juhgyapjúból szőtt használati tárgyakat és mindenféle emléktárgyakat



Kicsit alacsonyabban 1,993 méteren, 20 kilóméterre Covilhá-hoz, a legközelebbi lakott településhez, a valamikori emigránsok és vándormunkások által lakott sátor, dobozházak és lerobban autók táborának helyén épűlt fel Portugália egyetlen, igaz csak négy felvonós és egy szállodás téli sí-paradicsoma, említette büszkén, nem eltitkolt vendégcsalogatóként helyi vezetőm, mint azt is, hogy a Serra vidéke, mint az ország Nemzeti parkja, sok gyalog és túrista ösvényével kedvelt kiránduló hely is.
Beszélt arról is, hogy a hegyről az amerikai irodalom, egyik klasszikus műve, a Moby-Dick {1851. by Herman Melville } is említést tesz. Megvallom, soha nem azonosítottam ezt a Fehér Bálnára vadászó fanatikus Ahab kapitány történeténetéből, pedig filmen {1956-os munka, Gregory Peck főszereplésével } és DVD-n { 2005-ös kiadás, Jack Aronson alakításában} is láttam. Mi sem volt tehát természetesebb, mint hogy hazaértem után, személyes élményeim birtokában, elkeztem olvasni a könyvet és bizony a 41. fejezetben “ Strello hegy Portugáliában, a régi időkből" meg is találtam az utalást...na de nem irodalmárkodom, hanem visszatérek a valóságban, hiszen elhagyva a magas hegyeket, kicsit szelídebb tájakon a Beira Alta szivébe, szőlőskertek és fenyvesektől körűlvéve egy elbűvölő, régi városba Viseu-ba értünk.
Ez a luzitánok, majd rómaiak idején is már fontos stratégiai központ, észak-keleti összekötő csomópont, textilgyártó és mezőgazdasági település, adottságai miatt, valóban méltó a “ viso" - jó kilátás - névre.

Gyors felfrissülés a mai éjszakára befogadó szállodában, majd kezdetét vette a várossal való ismerkedés. A citromfákkal körbevett, szökökuttal kellemessé tett Aquilino Riberio parkban



megannyi lépcső tetején magasodik az 1773-ban épített, barok stílusú Szent Ferenc {Igreja de Tercierios de Sáo Francisco} templom,



aminek bejárata felett, az építést egykoron megrendelő olasz várospolgrok címere van.



A belső díszités






Nicolau Nasoni munkája, aki Portugáliában is elismert dekorátor volt és jeles képviselője annak a technikának, amire az aranylemzekkel díszített, gazdag fafaragás volt a jellemzője.

A templommal szemben, a Praca da Republica, közismert nevén, Rossio utca vezet az óvárosba. Különlegessége az a felűljáró, amit vallási témájú, azulejo {csiszolt, festett csempe} borit.






Az azulejo készítését, ami mór eredetű, a portugálok a 16. századba kezdték el, kialakítva saját mintázatukat. Elsőször csak két szin, a kék és a fehér váltakozott, majd minden század kialítaotta egyedi szin és formavilágát, míg nem a 18. századra, az ország, Európa vezető gyártó és forgalmazó nagyhatalma lett, használva az azulejo-t külső és belső felületek - házak, falak, padlók, plafonok - boritására, tárgyak díszitésére.

Ahogy a nyugati főtér felé, a gránit kövekkel kirakott, leghosszabb utcán, a Rua Silva Gaion-n sétáltam, elhaladtam az 1887-ben épűlt, restaurált városháza épülete mellett



aminek falát egy szépséges azulejo dísziti.



A helyi árvaház, valamikori apáca kolostor






kertjéből szép panoráma tárúlt elém.



A város legrégebb házára szinte fel sem figyeltem volna,



ha nem áll előtte fényképezőgépekkel felszerelkezett tömeg.

Az Our Lord of Agony kápolna,



majd egy másik kápolna, a Vouzela Church hivogattak belépésre {imára} néhány fotóra.



A Largo da Se, Portugália egyik leglátványosabb tere, ahol a város három legjelentősebb épülete sorakozik egymás szomszédságában.

Vasco Fernandes vagy ahogy a festészetben kicsit is tájékozottak számon tartják, Gráo “nagy" Vasco, Viseu-ban született és lett a 16. század első felének legkiemelkedőbb, egyben legtermékenyebb - több mint száz munkáját dokumentálták - portugál reneszansz művésze. Emlékét, munkáit őrzi a Gráo Vasco múzeum, ahol katedrális oltárképei, az ország más városaiban {Lamego Cathedral, Combria Santa Cruz Monastery} látható remekei vannak kiállítva, ám ezeket hiába készűltem megnézni, legnagyobb szomorúságomra a múzeum kapuján levő tábla azt adta tudtomra, hogy “ karbantartási munkák miatt zárva!" Ilyen a túrista szerencse.






A román stílusú,12. században épűlt, két tornyos Sé {katedrális} bejárati ajtaja felett, a város védőszentje, St. Theotonius szobra áll. Többszörös átalakítások után {16. századi reneszanasz alsó szin, 17. századi galéria} a templom egy vegyes, de igen gazdag díszítésű belső formát ad, ahol a csavart oszlopok tipikusan Manuelin koriak, az oltár barok { 14. századi} a menyezet és az oldalhajók a gótika elemeit jelzik.



A belső tér különlegessége a felhasznált anyagok sokfélesége, brazíliai jacaranda, gránit, azulejo, fém váltakozik, de nem kevésbé különleges az 1729 - 33 között faragott Mária szobor és az a 12. századi Biblia amit ebben a katadrálisban őriznek.



Szembe a Sé-vel, az 1775-ben épűlt, Misericordia templom karakterisztikus rokokó, grárint alakzata






neoklasszicista belsőt takar.



A Porta do Soar de Cima, a 15. századi város falának a kapujának maradványa,



mögötte a Praca Dom Duarte tér közepén, Duarte király szobra áll,



nem véletlenűl, hiszen a város szülötte volt. Szülőháza és annak csodálatosan megmunkálta Manueline stílusú ablaka,



kihagyhatatlan photo-stop annak a túristának aki a Casa de Dome Duarte utcán jár. Azt csak úgy a rokoni kapcsolatok jegyében, hogy Tengerész Henri, aki a király testvére volt is Viseuban lakott egy rövid ideig.

A tágas, négyszögletes alakú Duarte teret megannyi régi épület,






szűk összekötő utcák



és lakóházak veszik körűl



idézve a múlt megannyi szépségét.

A szállodába visszamenő utam, a Rua Augusto Hilario-n keresztűl vezetett, azon az utcán, amit a Combra- stílusú fado dalnokának emlékére {Augusto Hilario da Costa Alves 1864-96} neveztek el.
Kellemes véletlen volt, hogy miközben készülődtem a vacsorára, a helyi rádió egy csatornáján, bár nem Hilario előadásában, de Portugál fado-ra találtam. Jó volt ismét hallgatnom ezt a muzsikát, ezért abban a reményben, hogy ez a műfaj nem csak a "vájt-fülüek" tettszését nyeri el, szivesen osztok meg {a youtube közvetítésével} néhány percet egy Hilario felvételből...
Fado Hilário Augusto Hilário da Costa
3 min 23 sec - May 5, 2009
www.youtube.com Link
Folyamatban a folytatás...
Durians rovata (durians.virtus.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Otthontól a világvégéig  
Madridi kaland – 5
  2010-07-21 13:51:11, szerda
 
  Madridi kaland - 5 - metróval...
nawesh - 2010.06.24

Mit tehet az ember, ha Madridban egy lakásban fekve hajnalban valaki csönget és dörömböl az ajtón? Hát úgy tesz, mintha nem hallaná. Egy ideig...

De az a valaki az ajtó előtt kitartó volt. Csöngetett és kopogott. Mit kopogott, dörömbölt. Mire álmos fejjel kikászálódtam az ágyból (mármint a földre terített matracról, a feleségemmel a nappaliban kaptunk helyet) már Uttam is kijött és kinyitotta az ajtót. Csak Chris jött - legyintett. A lakótárs.

Uttam írt eleget a blogjában a kálváriájáról a szállásadójával. Röviden csak annyit, hogy ideiglenesre tervezte ezt a szállást, mégis hónapokig maradt. Madrid egy drága város (legalábbis a lakhatást nézve) de kissé túlzásnak tűnt a 450 euró havonta egy kis szobáért, mely ablaka egy belső udvarra (falra) néz, valamint a konyhahasználatért, a fürdőszobáért. Uttam azért igyekezett otthonossá tenni a szállását, tűrte, hogy a lakótárs időnként megette a hűtőből az ételét. Ami, figyelembe véve, hogy 20 percre van az első bolt, elég rosszul érintette néha.

Christ ottartózkodásunk alatt ritkán láttuk, mivel teljesen más életritmus szerint élt. Nappal aludt, éjszaka eltűnt... Persze nem is róla szeretnék mesélni...

Bár egy rövid Madridba való repülés nem okoz jatleg-et, azért elfáradtunk. Talán nyolc óra felé ébredhettem fel. Csendes volt a lakás, így nyugodtan gyakorolhattam jógát. Némi meditáció...

Dél körül indultunk el a városba. Madrid várt bennünket. Szinte a ház előtt volt egy lejárat a metróba.

Most, hogy Budapesten lassan (nagyon lassan!) készülget a négyes metró, óhatatlan az összehasonlítás a madridi metróval.



Pedig székesfővárosunk nem indult rosszul a ,,versenyben". Az első földalatti 1863-ban indult el Londonban, de a kontinensen a budapesti volt az első, a Milleniumi Földalatti (ez a mai 1-es vonal). 1973-ra lett készen a kettes metró, majd 1970-1990 között épülte meg a háromas metró. Vagyis nem egy metró gyorsasággal épülnek nálunk a metróvonalak. Már évek óta készül a négyes metró, a világ talán legdrágább közlekedési beruházásaként. 500 milliárdból mindenesetre rendbe lehetett volna tenni a budapesti tömegközlekedést.



Ezzel szemben a madridiak az első rövid, 3 km-es metrószakaszukat csak 1919-ben adták át. Az elmúlt 91 esztendő alatt egy világvároshoz méltó 13 vonalból és 234 állomásból álló hálózat jött létre.

Impozáns...

Ráadásul jól ki van táblázva. A jegy egy euróba kerül, s ezzel akár körbejárhatjuk az egész hálózatot is. Amíg nem jövünk fel a felszínre, nem kell új jegyet érvényesíteni. Bliccelni nem nagyon tudunk, mert elektromos kapukon kell keresztül menni. A reptérre két euró a jegy és ott a kijáratnál is be kell adni az automatának a jegyet. Vettünk 9 euróért egy tíz utazásra alkalmas jegyet. Ugyanúgy csak egy keménypapír darab, melynek a hátoldalára bélyegzi a dátumot. Ha megvan a tizedik pecsét (ez nem valami film címe?) akkor nem enged át legközelebb a kapu. A kocsik újak (vagy újszerűek). Szóval tetszett az utazás.



Egyszer találkoztunk csak ellenőrökkel. Kedvesek, udvariasak voltak és persze nem tudtak angolul.

Persze mi, magyarok is tudunk álmodni. Pár éve 100 millió (!) Ft-ot különített el szép fővárosunk dicstelen vezetése az ötös (!) metró tervezésére.



Első úti célunk a Puerta del Sol (Naptér?) volt. Itt találkoztunk a medvével...

Madridi kaland - 4 - két birodalom

Uttam blogja
Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Otthontól a világvégéig  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 68 
2018.12 2019. Január 2019.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 16873 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 385
  • e Hét: 2262
  • e Hónap: 5535
  • e Év: 5535
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.