Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
ORSZÁGHÓDÍTÓK 2.rész
  2010-11-10 14:35:35, szerda
 
 
ORSZÁGHÓDÍTÓK 2.rész
ORSZÁGHÓDÍTÓK - AZ EMANCIPÁCIÓTÓL RÁKOSI MÁTYÁSIG - 2.rész

VIII.fejezet - ISMÉT VITA A VULKÁN TETEJÉN
IX. fejezet - MENEKÜLNEK AZ ORSZÁG URAI
X. fejezet - A MÁSODIK TANCSERE, AVAGY ENYÉM A BOSSZÚ
XI. fejezet - A HATSZÁZEZRES LEGENDA
XII. fejezet - HAMVAZÓSZERDA
XIII.fejezet - CÁPÁK A HAJÓ NYOMÁN
ZÁRSZÓ
A LEFEJEZETT MAGYARORSZÁG
A NEMZETI KISEBBSÉG KÉPVISELŐI A MAGYAR IRODALOMBAN
JEGYZETEK

VIII. fejezet
ISMÉT VITA A VULKÁN TETEJÉN

A vita soha sem szűnt meg. Abban a pillanatban, amidőn 1937. március 13-án a nemzeti szocializmus seregei a Szent Istváni határ nyugati részéhez értek, a második világháború vulkánjának kráterszélén még dühösebben lángolt fel, mint valaha. Vita a parlamentben, a sajtóban, a népgyűlésen, a családban, Turáni Vadászok, Törzsökös Magyarok Egyesületében, szakszervezetekben, hungarista pártban. A könyvtárakra menő érveket, ellenérveket lehetett felsorolni. Ezek mindegyike megegyezett abban, hogy nem a lényegről beszéltek. Vérségi, gazdasági, politikai, statisztikai számadatok és jelszavak tömege repült a levegőben. Mindez különféle címszavak alatt folyt: antiszemitizmustól a zsidóbérencségig, hungarizmustól, nemzeti szocializmustól a humanizmusig.

Az egész kérdés a meghódított ország központi problémájává vált. Ettől függött, hogy illik-e a Trianonban elveszett területeket "Hitler kezéből" elfogadni, vagy szükségese gazdasági és politikai érdekből az "angol tory demokráciát" követnünk? De egyben az bizonyította legjobban, hogy Magyarország egy idegen kisebbség által meghódított országgá vált, amelynek mindenkori kormánya sorsdöntő elhatározásaiban is igazolni kénytelen ennek a kisebbségnek akaratához, szenvedélyeihez, ős és le nem vetkezett külön törzsi nacionalista szempontjaihoz. Miután ez a vita a szellemi Bábel légkörében zajlott le, legkevesebben azt kérdezték: Hogyan jutott idáig az ország? Csak a magyar ügyetlenség, lehetetlenség volt az oka a gazdasági, szellemi leigázottságnak? Csak Hitler és az "antiszemiták" okozták, hogy a parlament mindkét háza kénytelen volt zsidótörvényeket tárgyalni, amelyek sokkal inkább voltak a pepecselések, foltozgatások, mint törvények. Csak a magyarság volt az oka, hogy a probléma végzetessé érett?
Az igazi tettest és az akkori európai kérdések kulcsát egy zsidó ember, dr. Fejér Lajos találta meg, akit saját népe értett meg legkevésbé.

Így mint népének igaz mártírja, osztozni kényszerült olyan sokak sorsában, mert hiába próbálták megmenteni magyar barátai.
Dr. Fejér Lajos a nagy és kiváló zsidó tudós "Zsidóság" című standard művében zsidó részről először mutatott rá, hogy "a zsidóság minden tradíciójának meg kell semmisülnie ahhoz, hogy a befogadó nemzettest olyan tagjává lehessen, amelyben szín és lélekváltozás nélkül ugyanez a vér keringjen, mint a test többi tagjaiban." mert csak így fog megszűnni az antiszemitizmus.

Nem "zsidó bűnök", uzsora, csalás stb. támogatták az országhódítást, hanem maga a Tan, a zsidó messianizmus és a küldetésérzet, amely tulajdonképpen a világ legerőteljesebb nacionalizmusa, faji alapon. A zsidók vallásbölcselete szerint (Juda Halévi) a zsidóság, mint faj jutott az isteni kiválasztottság dicsőségéhez, mint faj választatott ki Isten népévé. Így a prozelita ezen isteni elhivatottság részesévé faji eredet hiányában nem válhat Juda Halévi szerint a zsidó nép a népek sorában az isteni kiválasztás folytán olyan elsőbbséget élvez, amit nem oszthat és nem is oszt meg más népekkel. Ez a felfogás jelentené érvényesülésében a népek faji alapon nyugvó hierarchiáját, amelynek élén a zsidóság állna és ő képezné a népek arisztokráciáját. Az így kialakuló világban olyan kasztrendszer fejlődne ki (de nem hivatási, hanem faji alapon), ahol az emberek közötti fokozati rendszer, mint az indusoknál, a nagy tömegek lealjasításához vezet; ahol már nem is jön emberszámba és az állat rendfoka alá süllyedt pária. [185]

A Magyarország és Galícia, s később az egész világ elfoglalására irányuló Alliance Israelitée Universelle 1867es utasítása mögött több állott, mint gazdasági előretörés vagy létfenntartási szükséglet. Sokkal inkább egy isteni jogokra hivatkozó faji imperializmus.

Dr. Fejér Lajos okfejtése és gondolatmenete szerint az asszimiláció és emancipáció lehetetlenség addig, amíg a Tan alapján a zsidóság elkülöníti magát az összes népektől. A mosai judaizmus lelkileg is a teljes elkülönülésre nevelte a zsidó népet, és ez ma is erősebb, mint bármely gettó fala volt, azonban ebben a nagy népi és faji szolidaritásban igyekszik a népek arisztokratájává válni. A lényeges tétel, hogy a zsidók törvénye nemcsak vallási, hanem állami törvény volt, ők azonban az idegen államokban is a kétezer éve elpusztult zsidó állam törvényeit tartják, gyakran a befogadó államok törvénye fölött valónak. Krisztus épp ezt az állami törvényt szüntette meg már a zsidó állam bukása előtt, s hiszen Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében világosan megírta (4. fejezet 57. és 58.): "Azért az Isten minden nemzet számára küldötte el Krisztust, hogy felszabadítson mindenkit a törvény járma alól, hogy ezentúl ne a törvény parancsából, hanem saját állhatatos lelkű hajlandóságából kifolyólag tegyék a jót." Miután azonban a zsidóság nem fogadta el Krisztust és a diaszpórában is tovább követte a megszűnt állam állami törvényeit, önmaga idézte, vagy idézi fel mindenütt az antijudaizmust. S e kétségbe nem vonható gondolatmenet szerint, a "kiválasztottság" tudata a zsidót fölébe helyezte az autochton népeknek. A többi népeket csak az ő eltartása eszközének tekintette. Ez váltotta ki a gazdanépekből az ellenségességet.

A júdaizmus tanár fejtegeti tovább a zsidó író a zsidóság "közkincsként" akarta idegeneknek átadni, de ő a Tan következtében elkülönült, épp azoktól, akiket a maga ideológiájára akart téríteni.
A zsidóság a világ többi népeivel szemben mindig zárkózott és mindig elsőbbséget arrogált magának. Mindehhez járult, hogy az ortodox, de a lényegében már asszimiláltnak hihető zsidó számára még ma is a Talmud jelenti a zsidóságot, a zsidó nacionalista imperializmust, egyben a keresztényellenességet és a kereszténygyűlöletet is.
E zsidó kultúrember szerint is a Tan bűnös a zsidóság egész szerencsétlenségében. A Talmud kitaszította a zsidóságból a földművelő réteget, megteremtette az uzsorát, amelynek következménye száz és százezer pogromokban elpusztult zsidó halála volt.

De nemcsak a Tan volt végzetes, hanem a zsidó messiánizmus is, amely teljes és totális világuralmat ígérte és parancsolta a világ minden zsidaja számára. A mozaizmus fanatikus meggyőződése szerint négy nagy világbirodalom bukása után (Róma, Spanyolország, Portugália, Anglia) létrejön és felemelkedik az ötödik világhatalom, a messiási ország és tulajdonképpen ez a Messiás népe: maga a zsidóság.

A messianizmus hozza magával a zsidóság imperializmusát az egész világ fölött. [186] Ez a messiási hit azonban a zsidóságot elválasztja az összes népektől, egyben a Messiás király leghívebb helótáivá teszi a világ összes zsidait. A messianizmus különleges bűvölet. 1583-ban írja Graetz a kultúrzsidóság legnagyobb történetírója rövid felkelésük alatt a kozákok 200 000 zsidót vertek agyon. A zsidók mindazonáltal nem riadtak vissza attól, hogy a felkelés nyomában járó fokozottabb elnyomásban segítő kezet nyújtsanak. A Zohár könyve jövendölése alapján 1648 évre várták a megváltás korának kezdetét, amikor ők lesznek
a világ urai. [187]

Fejér Lajos szinte prófétikusan látta meg ennek a messiánizmusnak egy egész népre és a modern zsidóságra is kiható következményeit.
"Minden dicsőség, amit zsidó elér és learat írta csak fokozatilag különbözik a messiási dicsőségtől, amely az egyén legdicsőbb földi érvényesülésének elérkeztét és ezen keresztül a zsidóság megdicsőülését jelenti." [188]
A nagy tudós szerint azonban a messiásvárásban minden zsidó önmagát dicsőíti meg. Minden zsidó küldetést tulajdonít önmagának, szívesen beszél önmagáról, minden kiváló zsidóban a Messiásra gyanakszik. A zsidóság örök önmagával foglalkozása hozza az öndicséretet, a praepotenciát és a kollektív az egész zsidóságot minden más népek fölé véli
emelni.

Minden okok miatt, dr. Fejér Lajos szerint a zsidóság Törvénye a zsidó állam törvénye lévén, ennek követése által a zsidóság mindenütt külön állam maradt az államban.
Hiszen már Spinoza szerint is a zsidók minden más embert megvetnek. Ennek következtében még az asszimiláció eddigi zsidó generációi is talmudi gátlásokkal küzdenek. "A cionista nem ismeri el hazának azt a hazát, amely fedelet, megélhetést és jogokat ad számára." Ez az a zsidóság, amely a magyar földet nem érzi szülőföldjének, és tele van a Talmud által sugallt kiválasztottsági igényekkel és bár anyagi és "jogi helyzete" semmi kívánni valót nem hagy, a magyar nemzet iránti benső érzés számára idegen, és ezt az idegenséget a cionizmusban éli ki." [189]
"Zsidó faji vonás ma is, hogy véleményét, sőt világnézetét ráerőszakolja a világra" írja a második világháború előtti években a magyar zsidó: Paulus.

És mindez megrendítő, utólag olvasván majdnem azt mondhatjuk: hátborzongató, mert dr. Fejér Lajos az első, aki az akkori idők követelte óvatossággal, de annál több tárgyilagossággal kimutatja, hogy a hitlerista fajelmélet és Herrenrasse babona kísértetiesen azonos a zsidó törzsi, vallási nácizmussal. Hitler Adolf és a nemzeti szocializmus rossz szelleme, Alfred Rosenberg nem találtak fel semmi újat, mert a nemzeti szocializmus elméletei, a faji elkülönüléstől, a házassági törvényekig, a könyvégetéstől, a koncentrációs táborokig tulajdonképpen 2500 éves zsidó találmányok, amelyeket egyszerűen az Ószövetségből és a Talmudból másolt le a "nemzeti szocializmus", azzal a naív elképzeléssel, hogy majd most "saját fegyvereikkel fogjuk megverni őket".

A német nemzeti szocializmus kísértetiesen ugyanaz ,az eszmerendszer, mint a zsidó, faji, törzsi nácizmus, fajvédő gondolát és faji elhivatottság. Dinter Arthur a korai német Rassenreinheit " Vérrontó bűn" című faji kalandregényét mintegy 2500 évvel ezelőtt előzték meg Ezdra és Nehémiás fajvédelmi tanai, amelyekről mindenki olvashat az Ószövetségben. Tökéletesen igaz, amidőn Fejér Lajos megállapítja: "A német nemzeti szocializmus mai formájában, a hitlerizmusban az ősi zsidó felfogást sajátítja ki magának, és teszi állami és nemzeti, valamint nemzetközi politikájának alapgondolatává." [190] .

"A zsidó nacionalizmus, a zsidó faji egység ez az internacionális évezredes gyakorlata után a zsidóság mély átérzéssel háborodik fel olyan szellemi, gazdasági és világnézeti fegyver ellen, amellyel ő a világ összes népeivel szemben évezredek óta él." [191]

A nemzeti szocializmus és a júdaizmus valóban igen közeli szellemi rokonságban állanak. A zsidó író állapítja meg, hogy: a zsidóság már évezredek előtt bibliái példát nyújtott a hitlerizmus házasságjogi gyakorlatának. Ezdra és Nehémiás ugyanúgy űzik ki Izraelből az idegen feleségeket, mint ahogy a nürnbergi törvény elválasztani parancsolja az árjákat és nem árjákat, "Hitler a német fajra ugyanazt a kiválasztottsági elméletet érvényesíti... amit a zsidó vallás alkalmazna a zsidó faj javára, ha fejlődésének irányában uralomhoz jutott volna. Ezt alkalmazná a világ összes többi fajtáival szemben!"
[192]

A német nemzeti szocializmusban végzetesen nem új például a munkatábor, amely a Biblia szerint ott állott Salamon király Izraeljében. Nem újdonság még csak a könyvégetés sem, mert például ez is nem goebbelsi, hanem zsidó eredetű. 1233-ban Montpellierben zsidó feljelentésre elégetik az eretneknek bélyegzett Maimunides összes írásait. És nem új a német nemzeti szocializmusban az Eichmannok későbbi szerepe sem, hiszen a Tóra és főként a Talmud, a Sulhan Áruk szinte isteni parancsként írták elő a zsidóság számára más népek, más fajok kiirtását, s tették kötelezővé, hogy "romboljátok le oltáraikat, szent fáikat égessétek el tűzben". ,Igen helyesen mutat rá dr. Fejér Lajos arra is, hogy a német nemzeti szocialisták, főként a végzetes rosenbergi ideológiai vonal, Krisztus ellenessége, teljesen és tökéletesen azonos a zsidó szentkönyvek Krisztus gyűlöletével. Ma már nem vitatható az sem, hogy a nemzeti szocializmus kezdetben csak a zsidók ellen alkalmazta a fajelméletet, de később Rosenberg ugyanúgy használta ezt az összes hatalmi körzetébe került népekkel, az Ostvölkerekkel szemben, mint ahogy a zsidóság alkalmazná sőt ahol tehette alkalmazta is "a világ összes fajtáival szemben".

A német rosenbergizmus, amelyet élesen külön kell választani a nemzeti szocializmus idealistáitól, sőt az eredeti nemzeti szocialista gondolattól is, semmi más nem volt, mint ellenjudaizmus, vagy negatív judaizmus: horogkereszttel, árjásítással, koncentrációs táborokkal, Dávid király mészégető kemencéivel és Auschwitz esetleges gázkamráival, de teljesen azonos célkitűzésekkel és sokszor azt mondhatnánk azonos lélekkel, egy szellemi gyökérből nőtt kétfajta nacionalista imperializmussal.

Ennek a két fajta, de lényegében azonos és mégis halálosan ellenséges nacionalizmusnak malomkövei közé került Magyarország, amely öntudatlanul csupán egyet akart: felszabadulni a zsidó imperializmus alól, anélkül, hogy áldozatul essék akár a német, akár a pánszláv imperializmusnak. Kossuth Lajos népe a zsidó "institúciót" nem akarta felcserélni a kísértetiesen azonos rosenbergi institúcióval. Nem úrcserét akart, hanem szabadságot, amely szocialista és nemzeti, de magyar!

És itt nem szabad teljesen elítélni még azokat a magyarokat sem, akik védték az országhódítókat, de azokat sem, akik a másik német oldalról várták a szabadságot, s akik magyar nacionalisták, magyar nemzeti szocialisták voltak. Mert így vagy úgy mindkettőnek élt a csodálatos hatodik érzéke, amely azt súgta, hogy mindkét oldalról veszély fenyeget. Nem véletlen az, hogy a mélységesen vallásos Szálasi Ferenc hungarizmusa lényegében ugyanazt a célt tűzte ki, mint ami látszólag a német nemzeti szocializmus célja volt, azonban e cél nem koncentrációs tábor, nem emberölés volt, hanem, mint Szálasi mondotta:
aszemintizmus békés szabadulás, de egyben agermanizmus. Nem magyar imperializmus, hanem végső jelentésében magyar szocializmus, de Krisztussal, a két Krisztustalan faji nácizmussal szemben.
"A két pogány közt egy hazáért" balsorsos felismerése elevenedett meg a magyarság számára.
Alig két hónap múlva Budapesten a német SS egyenruhájában, zsidós arcélével, héber tudásával megjelent a más zászlajú, de azonos lelkű negatív júdaizmus szimbolikus figurája: Eichmann Adolf.

Hogyan is írta és mondotta erről szóló jóslatát Istóczy Győző:
"És ha annyira mennek a dolgok, hogy az ország népének csak az ultima ratió marad hátra: nem mi leszünk azok, akik a rövidebbet húzzák. [193]
"Mi lesz az ezen európai krízisből való kibontakozás? Ha egyéb megoldási módozat nem lesz feltalálható, kétségtelenül az, ami a korábbi századokban is volt hasonló bajok közepette, s amelyet helytelenül a vallási fanatizmusnak tulajdonítanak, de amely kibontakozás nem volt egyéb, mint az európai népek végső önvédelmi rendszabálya: az ultima ratiora való hivatkozás.

A benneteket elérendő katasztrófa órájában hiába fogjátok a vészharangot húzni, az egész világot segítségül híva, nem lesz egy hang, amely mellettetek felszólalni, nem lesz egy kar, amely mellettetek felemelkedni fog. Hagyjanak fel minden kizárólagos uralmi ábrándokkal, hagyjanak fel a kiirtási ábrándokkal." [194]
Előzőleg azonban történt valami, ami épp oly fontos az akkori helyzet megítélése szempontjából, mint az ideológiai szempontok ismertetése. Jóval Eichmann Adolf előtt Budapesten járt dr. Edmund Veesenmeyer, aki három hétig tartózkodott Magyarországon. Megbízatását Ribbentrop német külügyminisztertől kapta, s a doni katasztrófa után, feladata az volt, hogy derítse fel, miért mondtak csődöt a Don mellett a vitézségükről a németek által is jól ismert magyar csapatok és egyáltalán mi történik Magyarországon. Jellemzésül fel kell említeni, hogy dr. Edmund Veesenmeyer a hűvös, német professzortípus képviselője, aki bár SS brigádvezető volt ugyan, de soha sem tartozott a nagyhangú és műveletlen antiszemiták közé. Egyetemi tanári tárgyilagossággal kutatta a magyar helyzet okait, s ha jelentése, amelyet később a nürnbergi bíróság aktái között találtak meg, ha nem is minden tekintetben mondható jóindulatúnak, lényegében az akkori való igazságot tartalmazza. [195]

Dr. Edmund Veesenmaier, aki háromhetes budapesti tartózkodása alatt a nemzeti ellenzék minden számottevő politikusával beszélt, 1943. április 30-án nyújtotta be jelentését a német külügyi hivatalnak. A meghódított ország központi problémáját lényegében helyesen látta meg.
"A mértékadó magyar körök defetista beállítottságának és a közös hadicélok messzemenő szabotálásának kulcspontját túlnyomó részben Magyarország zsidóságában kell keresni. Számszerűleg a magyar lakosság tíz százalékát jelenti ez. a zsidóság, Budapesten azonban eléri a 35 százalékot. A zsidóság befolyását azonban jóval nagyobbnak kell tekinteni, mert nemcsak a gazdasági életet befolyásolja mértékadóan, hanem a többi vonatkozásokban is többé vagy kevésbé domináló szerepet visz. Hogy Magyarország miért a zsidók európai menedékhelye, annak okai a következők:"

Veesenmaier itt rámutat arra, hogy a légibombázásoktól mindenki fél és egy komoly bombázással szemben mindenki a zsidóságot tartja a legjobb; biztosítéknak. A jelenlegi magyar kormány (Kállay), a zsidóság és a polgárság széles rétegei nem bíznak a tengelyhatalmak győzelmében, de ezt nem is kívánják. A magyarok az amerikaiaktól és angoloktól várnak a zsidóság szerinti vendégszerető magatartásuk miatt kíméletet és jóindulatú kezelést. A zsidóságban biztosítékot látnak arra, hogy rajtuk keresztül megvédhetik a "magyar érdekeket", és a zsidóságon keresztül bizonyíthatják, hogy kényszerűségből harcolnak a tengelyhatalmak oldalán, az állandó szabotázsokkal szemben a tengelyhatalmak ellenségeinek győzelméhez akarnak hozzájárulást nyújtani. Így magyarázható, hogy a zsidóság helyzete, Kállay Miklós, a jelenlegi (1943) miniszterelnök kormányra lépése óta jelentékenyen erősödött. Amit Magyarország a bolsevizmus elleni harcban teljesít, csak töredéke annak, amit teljesíteni tudna.

A készlethalmozás mind a zsidó, mind a polgári háztartásokban soha nem látott fokot ért el. Ezt okozza a zsidóság által mesterségesen provokált infláció és a borzalmi hírverésnek mindenféle fajtája, amely Budapest napi élete fölött uralkodik. Miután a bérek és fizetések egyre rosszabb viszonylatba kerülnek az árképződéssel, természetes következményként állt elő a demoralizáltság, a korrupció, amely minden képzeletet felülmúl, és talán egyetlen népréteget sem hagy érintetlenül. "Az ifjúság közönye ma már oly messze menő, hogy évek óta nem lehet egyetlen esetet sem feljegyezni, amely a bomlasztás erőivel szemben egészséges ellenállásra mutatna... Akik Németországban Rathenau, Erzberger és elvtársaik voltak, ugyanazok ma a zsidó Chorin, Goldberger és mások Magyarországon..." "A zsidókkal való kombináció minden valóságos népi öntudatot megakadályoz, meghamisítja a Kárpát-medencebeli magyar küldetést és tengely ellenes tájékozódást kényszerít ki." "Míg Horvátországban primitív, harcos partizánsággal állunk szemben, a rafinált magyarországi zsidó plutokrata rendszer szintén partizánság, amely állandó szabotázsával, kémkedésével, defetista hangulatcsinálásával a tengelypolitika számára a legkomolyabb veszélyt jelentheti."
A meghódított ország rendőrségének egy részéről és a zsidó futószalagra fűzött egyes hatóságokról szinte fájdalmas olvasni ma Veesenmaier akkori jelentését: "El kell ismerni, hogy Magyarország olyan, minden hájjal megkent ellenséggel küzd, amely mesterien érti, hogy miként kell az uralmat kezében tartani." "Egy SS hadosztály Budapesten és aktív intézkedések a zsidók ellen a vég kezdetét jelentené a mai magyar rendszer uralmára!"

1943 őszén ismét Budapesten járt Veesenmaier, akinek ez a jelentése is szerepelt a "Wilhelmstrasse per"-ében.[196]
Ebben az állapítja meg Veesenmaier, hogy a Magyarországon élő 1 100 000 zsidó az első számú ellenség. [197] Alapos "megfogása" a zsidókérdésnek az idő legfőbb parancsa. Ez előfeltétele annak, hogy Magyarországot be lehessen kapcsolni a Német Birodalom elhárító és egzisztenciális harcába.

A magyar nép érdeke az lett volna, hogy nem a nemzeti szocializmus tehát nem a barna negatív júdaizmus , hanem a Német Birodalom és a német véderő szövetségében, s ahhoz hűségesen, minden erejét megfeszítve harcoljon a bolsevista seregek ellen, a függetlenségért.

A mag, amelyet Szent István és Kossuth Lajos országában az emancipáció elvetett, most kalászba szökkent. A pozitív és negatív júdaizmus hullámai összecsaptak a magyar nép feje fölött.

1944. március 17én Hitler Adolf magához rendelte Horthy Miklós kormányzót, és a klessheimi találkozón Magyarország elvesztette belső függetlenségét, mielőtt a német szövetségesek, mint megszállók érkeztek volna fővárosába. Istóczy Győzőnek, Magyarország Cassandrájának jóslata, amelyet 1881. szeptember 24-én mondott a képviselőházban beteljesedett:

"Ma már mind a hatóságok előtt, mind a törvényhozás előtt, ha zsidó érdek magyar érdekbe ütközik, rendszerint a magyar érdek húzza a rövidebbet, és a zsidó érdek érvényesül. És hát valamely nemzeti szuverenitásnak nem az-e a kritériuma, hogy a nemzet érdeke minden más érdekkel szemben érvényesüljön? Mi magyarok már csak névleg vagyunk szuverén nép, magyar firma alatt a zsidó nép."

IX. fejezet
MENEKÜLNEK AZ ORSZÁG URAI

1944. március 19én vasárnap volt. Budapest fölött a német hadirepülőgépek motorjának zúgása hallatszott. A németek megszállták Magyarországot.
Déltájban Horthy Miklós kormányzó fekete Mercedese suhant végig a Várhoz vezető utcákon. Mögötte nagyra nőtt német SS katonák díszkísérete jelezte, hogy a magyar államfő gyakorlatilag fogoly. A menet előtt azonban nemcsak a m. kir. rendőrség motorosai haladtak. Láthatatlanul egy kísértet, Solymosi Eszter, a magára hagyott tiszaeszlári libapásztorlány járt ott a magyar államfő és az őt kísérő idegen katonák
előtt. Az "Egyedül Vagyunk" matinéján, a Kállayt megelőző miniszterelnök, a németbarátnak bélyegzett legtisztább magyar államférfi, Bárdossy László mondotta, midőn berobbant a hír a német megszállásról:

Nincs semmi örvendezni valónk!
És valóban nem volt! Magyarország tulajdonképpen háromszor áldozta fel magát az emancipáltakért nem mindig saját jószántából, csupán azért, mert akkor az országhódító kisebbség érdekei sokkal előbbre valónak látszottak egyes politikai körök szemében, mint a magyar nép érdeke. A magyar hadba lépés előtt Teleki Pál mindenáron megpróbálta a nemzetet kívül tartani a világháborúból. Hogy mennyire irreális volt ez az elképzelés, az kiderült a Jugoszlávia elleni háború megindulása előtt, midőn éppen a zsidó iparmágnások és egyes hitközségi vezetők kérték Horthy Miklóst, hogy ne álljon ellent a németek követelésének, és ne maradjon ki a Jugoszlávia elleni akcióból, mert akkor a németek megszállják Magyarországot, és elhurcolják az összes zsidót. Csak ezután hangzott el a büszke hadparancs: "Előre az ezeréves határokig!" Erre az időre célozva mondta később népbírósági perében Bárdossy László:
"Ha mi 1941-ben az együttműködést a németekkel megtagadjuk, alig maradt volna valaki, aki itt a főtárgyalási teremben az ügyész vádbeszédjének tapsoljon."

A szovjet háború megindulásakor azonban már nyílt szabotázzsá vált a magyarországi zsidóság magatartása. Hiába figyelmeztették Stern Samu hitközségi elnök és Hevesi főrabbi hittestvéreiket szerénységre, a zsidó tömegek nem hallgattak rájuk, hanem hihetetlen gondtalansággal járták a táncot a vulkán tetején.
"1944. március 19én állapítja meg a 'Sorsunk'-ban Lits Ernő: Horthy Miklós Magyarország szabadságát és szuverenitását áldozta fel, hogy megmentse a zsidókat. A kormányzó csak a megszállás kényszere alatt járult hozzá, hogy a zsidókat munkaszolgálatra vigyék Németországba, mert csak arról volt szó, miután Auschwitzról a háború befejezése előtt senki, semmit sem tudott."

A klessheimi találkozón Ribbentrop, a nürnbergi bíróság előtt tett vallomása szerint csupán annyit mondott a vita elfajulása után Horthy kormányzónak: "A zsidókat természetesen sem megsemmisíteni, sem agyonütni nem lehet, azonban tegyen Ön valamit, amivel a Führer is megelégedhetik és telepítse egybe a zsidókat (Konzertrieren Sie die Juden)."

Később Szálasi Ferenc nemzetvezető népbírósági tárgyalásán, majd Eichmann Adolf jeruzsálemi perében is bebizonyosult, hogy Szálasi Ferenc szintén a leghevesebben ellenezte a zsidókérdés német rendszerű megoldását. Itt felolvasták a zsidókérdés rendezéséről szóló rendeletét, amely szerint a "magyar államhatalom az európai szempontoknak megfelelően fogja megoldani a zsidókérdést". Ugyanekkor Szálasi kijelentette, hogy a zsidókat ki kell kapcsolni a nemzet gazdasági életéből, de ugyanekkor országot kell nekik adni, hogy ott politikai és gazdasági adottságaiknak megfelelően szervezzék meg életüket.

Solymosi Eszter árnya lebegett hát a kormányzót kísérd SS katonák előtt. A magyar tragédia csúcspontja abban mutatkozott meg, hogy most idegen hatalomnak mint mondották , "idegen eszmének" kellett "felszabadítani" Magyarországot az országhódító kisebbség uralma alól. Erre nem volt képes sem Istóczy, sem Verhovay mozgalma, sem az Ébredő magyarok, sem a fajvédők, sem a keresztényszocializmus, sem a szociáldemokrácia.

Nincs semmi okunk az örvendezésre! A magyarság "felszabadítását" idegen fegyvereknek kellett hozniuk és hozhatták volna talán, ha a második világháborúban a szovjet már nem áll a Kárpátok közelében.
A német csapatok érkezésének hírére 1944. március 19én délután kiürültek a pesti kávéházak, szórakozóhelyek, ahol az országhódítók tanyáztak, és akik most pogromot vártak. Ehelyett fegyelmezett, jól borotvált, mindig friss, mindig barátságos, szövetségesként viselkedő német csapatok érkeztek.

Ha három napig megszállásról beszélt is az ellenséges sajtó, a németek nem voltak megszállók, nem voltak Heister katonái, hanem igazi barátok, a tiszta és lelkileg megújhodott Európa harcosai. Kossuth Lajos kora óta bármilyen hihetetlenül hangzik is legalább a gyarmatosítók uralma alól felszabadultnak először érezte magát a magyar. Nem örült ennek. Szégyenkezett, mert ezt a szabadságot idegen kézből kellett kapnia, megalázó és független nemzethez nem méltó körülmények között. Bárdossyval együtt nem örvendezett egyetlen magyar sem. Hálás sem volt mert nem is lehetett. Azonban történelmi tény, hogy március 19e volt az a nap, amelytől kezdve egy nyúlfarknyi ideig a maga véleményét írhatta a nemzeti sajtó, a maga szabadságát élhette a magyar középosztály, a paraszt, a munkás.
Az a háromszázezer főnyi német hadsereg, amely Magyarországra bevonult, hogy néhány nap múlva a bolsevista ellenes frontra induljon harcolni, és meghalni, korrekt és fegyelmezet magatartást tanúsított a zsidósággal szemben is, ellentétben a német politika uraival.

A magyar tragédiának mégis egyik legismeretlenebb fejezete, ami március 19-e, vasárnap után következik. Március 20-án az országhódítók megrohanják a bankokat, és egyetlen napon 270 millió pengőt vesznek fel takarékbetétjeikből. Az új kormány még nem alakult meg, s így szerencse, hogy a következő napon csak 70 millió, azután pedig 30 millió folyik ki a bankokból. Részben pánik ez, részen céltudatos elszántság: a harcoló honvédség hátában megrendíteni a magyar pengő, a "dunai dollár" értékét, s bebizonyítani a magyar nép előtt, hogy nélkülük nem élhet tovább.
A gyarmatosított és függetlenségét vesztett ország népének azonban a magyar zsidó kapitalista urai mutatják a legriasztóbb példát. A zsidó iparmágnások, akik érzik, hogy végzetük így, vagy úgy beteljesedik, most megtalálják a kapcsolatot óh nem a magyar néphez, vagy a magyar kormányhoz , hanem a német SS-hez, közelebbről Kurt Bechert SS Standartenführerhez, aki Heinrich Himmler és az SS Wirtschaftsamt legfőbb megbízottja Magyarországon. [198]

1944 májusában találkozik az SS vezér és a liberális kapitalizmus ura-vezére, Chorin Ferenc, hogy a magyar kormány háta mögött a magyar ipari vagyon legalább 50 százalékának átadásáról tárgyaljon a kétfajta országhódítás. Bechertnek a magyarországi népbíróság előtt tett vallomása szerint Chorin Ferenc állott elő azzal az ajánlattal, hogy a magyarországi' zsidó vagyon leghatalmasabb részét átruházza az SS-re.
"A Weiss Manfréd vállalatok 49 százalékára, amelyek zsidó tulajdonban vannak, a magyar kormány tette rá a kezét (!) hangzik Bechert vallomása a majoritás, tehát 51 százalék felett még a Chorin, Weiss, Mauthner és Kornfeld családok rendelkeznek. Én közlöm önnel, az SS-szel és a Német Birodalommal, hogy átadom önnek vagy az SS-nek, a Német Birodalomnak e gyárak és vállalatok 51 százalékát, s aztán szerezze meg ön a magyar államtól a kisebbségi érdekeltséget. Akkor az egész Weiss Manfred konzern az öné, illetőleg Németországé. Ellenszolgáltatásként csak azt kérem, hogy én a családommal együtt semleges külföldi országba utazhassak, és ott olyan szerény anyagi eszközökkel legyünk ellátva, amelyek segítségével megélhetünk." [199]

"Chorin a következő ajánlatot terjesztette elő: 1. Átadja a konzern tulajdonjogát, illetőleg részvényeit. 2. Ennek ellenében kívánja, hogy a Weiss Manfred, Weiss Jenő, Kornfeld, Chorin, Mauthner és Weiss báró családjait, családtagjait vigyék külföldre, s bocsássanak rendelkezésükre megfelelő mennyiségű devizát, hogy életszükségleteiket kielégíthessék."

Végül is Heinrich Himmler Reichsführer beleegyezésével létrejött a megegyezés, amely "erkölcsi okokból" magyar tulajdonban hagyta látszatra, a legnagyobb magyarországi ipari vállalatokat. Himmler utasítására azonban Kurt A. Bechert olyan szerződést írt alá, amely szerint az SS Wirtschaftsamt, mint gondnok szerepel. A részvények osztalékából évente pedig egymillió pengőt bocsát az országhódító zsidó családok rendelkezésére.
Az SS tábornok ezzel még a magyar állammal szemben is ' teljhatalmú megbízottjává vált a magyarországi zsidó vagyon nagy részének. A szerződést 1944. május 17én aláírták: özvegy Mauthner Alfrédné, született báró Weiss Elza, Mauthner Ferenc, báró Weiss Jenő, báró Weiss Jenőné, született Geitler Anna, báró Weiss Alfonz, báró Weiss Márta, báró Kornfeld Móric, báró Kornfeld Mária, báró Kornfeld Móricné, született báró Weiss Marianne, báró Kornfeld Hanna, báró Kornfeld Tamás, báró Kornfeld György, báró Kornfeld Györgyné, született Kawlaky Elza, dr. Chorin Ferenc, Chorin Ferencné, született báró Weiss Daisy, Chorin Erzsébet, Chorin Daisy, báró Weiss Edit, dr. Borbély Ferenc, dr. Marghareta Herbert, dr. Hinrich Antal jr.

A Chorinok az 1700-as évek végén a morvaországi Weisskirchenből szivárogtak be Aradra, ahol a Chorin család őse, Chorin Áron aradi főrabbi volt, aki "tudományos" munkásságot folytatott, mert több röpiratot írt arról, hogy szabad-e a rítus szerint tokhalat enni. Unokája már főrendiházi tag, és Chorin Ferenc a magyarországi nagyipar ura, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, kegyelmes úr, a kormányzó kártyapartnere, titkos tanácsos, aki az olasz király budapesti látogatásakor molnárkék díszmagyarban, kócsaggal és forgóval nézte végig az operaházi előadást. Chorin Ferenc a zsidók által meghódított ország igazi szimbóluma.

Chorin Ferenc a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. elnök-vezérigazgatója, a Rimamurányi és Salgótarjáni Vasmű Rt., a Petrosáni Román Kőszénbánya Rt., a Magyar Vasötvözet Rt., Unió Bányászati és Ipari Rt., Bánvölgyi Szénbánya Rt., Bauxit Tröszt Rt., Magyaróvári Timföldgyár, Lapp Henrik-féle Mélyfúró Rt., Ipari Robbanóanyag Rt., Magyar Kerámiagyár Rt., Solidit Betonépítő Rt., Salgótarjáni Üveggyár Rt., Zalahalápi Bazaltkőbánya Rt., Acetic Vegyiművek Rt., Klotild Első Magyar Vegyipari Rt., Hungária Magyar Villamossági Rt., Központi Gáz és Villamossági Rt., Közüzemi és Községfejlesztő Rt., Ráckeve Zsilvölgyi Műselyemgyár, Hungária Magyar Villamossági Rt., Eger-Gyöngyös-vidéki Villamossági Rt., Ráckeve Kénsav és Vegyipari Rt., Metallochemia Kohászati, Vegyipari és Fémkereskedelmi Rt. gyáripari vállalatok, továbbá az Alföldi Takarékpénztár Debrecen, Békés Megyei Kereskedelmi Bank Rt., Bonyhádi Takarékpénztár Rt., Borsod-Miskolci Hitelbank Rt. Misolc, Délmagyarországi Kereskedelmi Bank Rt. Pécs, Első Gyulavárosi Takarékpénztár és Népbank Hódmezővásárhely, Makói Népbank Rt., Nagykőrösi Népbank, Néptakarékpénztár Rt., Nagykanizsa, Soproni Takarékpénztár, Szentesi Takarékpénztár, Szolnoki Hitelbank Rt., Vas Megyei Mezőgazdasági Takarékpénztár Szombathely vállalatok korlátlan ura.

Mégis ezekben a vészterhes időkben akad, aki meglátja, hogy nem egyedül a chorini országhódítók, hanem a segédcsapatok bűnösök.
"De ha a dolgok mélyére nézünk, ha a nemzeti lélek egyetemes gyógyulását akarjuk, igenis ki kell mondani, sokkal, de sokkal többen felelősek ezért a beteg történelmi folyamatért, amely csak az idei, hideg és könyörtelen március végével végződhetett. Azt hiszem a zsidóság egész története folyamán nem fordult még elő, hogy egy nagy antiszemita hulláin, a gazdanép nagy felbuzdulása olyan őrségváltással, végződjék, amelyben a zsidóság egy új, erősebb, előkelőbb pretoriánus gárdát szerez magának... A magyarországi zsidótörvények a kis zsidóság egy részét kiszorították ugyan régi pozícióiból, a nagy zsidóságnak azonban olyan gárdát toboroztak nyugalmazott miniszterekből, államtitkárokból, grófokból, bárókból, lovagokból, Pannóniában kártyázó felelőtlen vidéki urakból, a Vadászkürt termein végigsuhanó monoklis fókabajuszú úriemberekből, amiről eddig még soha nem álmodott. Nem bosszúhadjáratot hirdetünk, hanem az egész magyar társadalom nagy jellembetegségének kigyógyítását, ha azt követeljük: ki a közéletből ennek a testőrgárdának tagjaival. Ki a közéletből azokkal a politikai szereplőkkel akik közgazdasági tudás nélkül, kizárólag politikai tekintélyük, családi befolyásuk révén szerezték. El a porondról azokkal a férfiakkal, akiknél túlságosan is kirívó az összefüggés és utolsó időben felfedezett nagy külpolitikai aggodalmaik, a legutóbbi törzsökös, sárkányos, humanista megnyilatkozások és a bezsebelt részvénytársasági tantiémek között. Lehetetlen, hogy azok a roppant vagyontömegek, amelyek a zsidó vagyonoknak zár alá vételével a nemzet kezére jutottak, megint az úri ingyenélők, az előkelő hozzá nem értők egy bizonyos rendjét szaporítsák!" [200]

Chorin Ferenc, amikor Horthy Miklós titkos tanácsossá nevezi ki, olyan ünnepi estet rendez Andrássy úti palotájában, hogy a vendégek fogadására az utcától a fogadóteremig állnak az ezüst gyertyatartós libériás inasok. Mondani sem kell, hogy ott van az egész trianoni arisztokrácia, a meghódított ország zsidó nobilitása. Ugyanakkor a magyar falvakon a napszám egy pengő. Egy munkásnő heti keresete 20-25 pengd, vagyis akkori árfolyam szerint heti (!) négy és fél amerikai dollár. A megfizetett sajtó azonban a megszokott hízelgéssel írja Chorin Ferencről, hogy ő "egy napsütéses ember". Chorin Ferenc Gyászmagyar, ahogyan Vázsonyi éppen őt elnevezte, "de büszkén és meggyőződéssel egyik legnépszerűbb alakja a magyar gyáriparnak, amelyet a felsőházban is képvisel".[201]

A Magyar Zsidó Lexikon aztán feljegyzi csepeli Weiss Manfréd báró, felsőházi tagról is "hadianyagai már a háború előtt világhírűek voltak, oly mértékben, hogy gyárából rendeltek hadianyagot Anglia, Kína, Mexikó, Spanyolország, Olaszország és Törökország. A háború alatt naponként átlag 30 ezer munkással hárommillió töltényt, 20 ezer tüzérségi lövedéket és egyéb nagymennyiségű hadianyagot, továbbá 600 ezer darab hús és másféle konzervet gyártott. [202]
Chorin Ferenccel együtt báró csepeli Weiss Manfréd volt az országhódítás második jelképes figurája. "Odaadó szeretettel foglalkozott írja róla a Magyar Zsidó Lexikon zsidó közügyekkel..."

Kornfeld Móric báróról viszont azt írja a Magyar Zsidó Lexikon, hogy apja még Csehországban született, de már a "Ganz Danubius Rt. vezérigazgatója, majd egyszersmind a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének elnöke is", ...aki "túlzó konzervatív nacionalista szellemben társadalomtudományi tanulmányokat is ír".

És most, amikor megjelenik Budapesten Kurt A. Bechert SS tábornok, Eichmann Adolf főnöke, akkor Magyarország három legnagyobb uralkodó zsidó családja odavágja a magyar báróságot, nemességet, a milliós vagyonokat, s nem a magyar népnek adja át, hanem az általa joggal gyűlölt SS-nek. A kis zsidót nem védi pedig ez sokkal inkább megérdemelné a humanitást senki, még az ország zsidó urai sem, akik pedig rohamcsapatnak használták fel őket az ország kapitalista rendszerű meghódításra. Baky László népbírósági vallomása szerint Magyarország akkori kormányzója, "Európa első antibolsevista államfője" is csak a Chorinokat próbálta megvédeni, eképpen: "Utálom a kommunista és galíciai zsidókat. Ki velük az. országból, ki, ki! De te is belátod Baky, hogy itt is vannak olyan jó magyarok a zsidók között, mint te, meg én! Például itt van a kis Chorin és Vida, [203] hát ezek csak jó magyarok? Az ilyeneket csak nem engedhetem. A többit, azt csak vigyék!" [204]

Kurt A. Bechert SS tábornok és a három-négy legnagyobb zsidó család a magyar állam, a magyar kormány és legelsősorban a magyar nemzet háta mögött egyezséget kötöttek a legnagyobb ipari konzernek átruházására, 39 családtag kibocsátása ellenében. A magyar kormány, legelsősorban Imrédy Béla, akit alaptalanul mindig a németek kiszolgálásával gyanúsítottak, Magyarország igazi urainak és a német SS-nek külön megállapodásáról csak a portugáliai képeslapokból, a futárposta útján értesült. Ezek a képeslapok közölték, hogy az SS repülőgépein érkezett 39 zsidó családtag, Magyarország első számú uralkodó rétege, a lisszaboni repülőtéren sértetlenül leszállott.
Az 1944. július 5i minisztertanácson Imrédy Béla tárca nélküli gazdasági csúcsminiszter minden erejével tiltakozott nemcsak az ellen, hogy az SS a magyar nép kárára ilyen üzleteket köthessen, és a zsidók által meghódított magyar vagyont most a Német Birodalom javára rabolja el. A jegyzőkönyv szerint Imrédy utalt arra, hogy Magyarországon SS hadosztályok tartózkodnak, s hogy a titkos megállapodás súlyosan sérti a magyar kormány presztizsét, s épp ezért szükségessé teszi, hogy Heinrich Himmler SS Reichsführerrel személyes megbeszélés jöjjön létre.

Miután azonban úgy látszik ilyenre nem volt alkalom, Imrédy Béla lemondott a gazdasági csúcsminiszterségről.
Mindenesetre a Chorin, Weiss, Kornfeld és Mauthner családok tagjai túl voltak a dilemmán. Akik molnárkék díszmagyarban jártak és konzervatív nacionalista társadalomtudományi értekezéseket írtak, s akik "lángoló magyaroknak" mondották magukat, évi egymillió pengőért átadták az ellenségüknek azt, amit száz év alatt a magyar nép vére és verejtéke árán meghódítottak.

Magyarországon a zsidó országhódítás kapitalista formája ezzel mindörökre megbukott. Most már csak idő kérdése volt, hogy a báró csepeli Weiss Manfréd műveket Rákosi-Roth Mátyás nevére keresztelje a zsidó proletár ortodoxia, a tancsere, az uralomcsere, de ugyanazon jellegű országhódítás. És ugyancsak két-három év kérdése volt, hogy ugyanezeket a magyar kulcsiparokat egy szociáldemokratának álcázott kommunista, zsidó országhódító, Kemény György "államtitkár", mint "német tulajdont" egy ennél is rosszabb szerződés keretében átadja a szovjet hatalom kezére.

Azonban 1944-ben, amikor elkövetkezik az országhódítók nagy hamvasztószerdája, a Chorinok, a csepeli Weiss bárók Kurt A. Bechert SS Standartenführernek odavágják mindazt, amit száz év alatt hódítottak, amit kiharaptak a magyar testből, kiszűrtek a magyar munkás, paraszt véréből, verejtékéből. A szerződés fölött szibériai sírjából a magyar költő, Gyóni Géza szelleme suttogja az igazságot:

"Istenem! Mit adjak?
Árjáért a vérnek csak én megmaradjak?"

Az ország urai menekültek most, és a sárga csillagot Kurt A. Bechert SS Standartenführer jelenlegi sokszoros milliomos barna náci palástja takarta el. Mentek magukra hagyva a kis zsidót, aki hatalmukat csodálatos szolidaritással segített építeni. Az ország urai már túl vannak a dilemmán. Hát most a kis zsidónak jogában van beszállni Eichmann Adolf Auschwitzba induló marhavagonjaiba. Ugyanekkor az óbudai Freudinger Fülöpöknek szintén joguk van odadobni a nemzetfölötti hatalmat és hálókocsin, 72 társukkal együtt Törökországon keresztül Izraelbe vándorolni.

Az ország fölötti idegen uralom megszűnt, ha csak pillanatokra is. És most a kapitalisták mondták, amit a "munkástanács" utolsó ülésén Kun-Kohn Béla mondott: Kedvezőbb körülmények között majd visszajövünk! A magyar nép egésze pedig azt mondta és mondani fogja öröké mindkét oldal felé:

Soha! Soha többé!
Soha többé?

És a tengelyhatalmak leverésének pillanatában jön a nagy tancsere, a rendszercsere, de ugyanazon uralmi akarat.
Mindaz, amit Chorinék átadtak a Kurt Bechertnek, mint magyar vagyont, természetszerűleg "német vagyonná" változott. S erre az 1947-ben kötött második Trianon, az úgynevezett párizsi békeszerződés kimondja:
" Magyarország elismeri, hogy a Szovjetuniónak joga van az összes Magyarországon levő német tulajdonra, amelyet a németországi Ellenőrző Tanács a Szovjetunióra átruházott, és kötelezi magát, hogy minden intézkedést megtesz ilyen átruházások megkönnyítésére."

Ezt az átruházást sietett megkönnyíteni Kemény (Kohn) György az 1947es moszkvai szerződésben ügyködő népi demokrata államtitkár, később Free Európás hangszónok, aki akkor még népi demokratikus külsejében a Chorin Ferenc és Kurt Bechert által németnek átalkudott magyar vagyont, mint "német vagyont" átadta a fenti diktátum értelmében a Szovjetuniónak. Ezzel megvetette a szovjet magyarországi gazdasági támaszpontját is Magyarországon.
Ezzel ismét bebizonyosult, hogy a kapitalista Chorin és kommunista Kemény uralmi céljai között semmi különbség nincs. Most már csak a tancsere gyakorlati megvalósítására volt szükség. Ezúttal a magyar vagyon átruházását nem német SS vezérek és Chorinszerű liberális kapitalisták, hanem "szocialista" intellektuelek és szovjet bolsevisták szentesítik. Minderre pedig persze "szocialista" formában ráveri a pecsétet a magyar szabadságharc századik évfordulóján kötött új egyesülése, amelynek során megalakítják az egységpártot. A Magyar Dolgozók Pártjának egyesülési jegyzőkönyveit aláírják olyanok is, akik később ennek az egyesülésnek akasztófáin végzik majd életüket. Akik életben maradnak, azok 90 százalékban az országhódító faj tagjai.

Az "államosítással" ők emelik ki nemcsak a nagykapitalistákat, hanem a magyar kisembereket, kézműiparosokat, a száz munkáson aluli létszámmal dolgozó "kapitalistákat". És ők ültetik be munkásigazgatóként ugyanazt a proletár ortodox nacionalista zsidó réteget, amely Kurt Bechertig, mint liberális kapitalista uralta az országot.
A szerencsétlen Magyarországon csak a forma változott, de az uralom ugyanaz maradt!

A bosszúhadjáratnak szerves része volt az ország kifosztása, amely egyetlen országban sem történt ilyen barbár és szervezett módon egy idegen kisebbség által.

A német megszállókkal szemben csak nehezen lehetett biztosítani a magyarországi zsidó állampolgárok vagyonát. Azonban ezt a magyar . pénzügyi igazgatóságok a legnagyobb lelkiismeretességgel leltárba foglalták, majd pedig az orosz csapatok közeledtekor a Nemzeti Bank vagyonával együtt Nyugatra szállították. A gyarmatosított Magyarország helyzetére jellemző, hogy a Magyar Nemzeti Bank egész vagyona 40 millió dollár értéket képvisel, akkor a magyarországi zsidóság ugyancsak Nyugatra szállított vagyona, a légibombázások és háborús cselekmények következtében elszenvedett veszteségek után is 60 millió dollárnak felel meg. Mindkét vagyontömeget az amerikai megszálló hatóságok 1946-47-ben centnyi pontossággal visszaadják részben a Nemzeti Banknak, részben a magyarországi zsidóságnak. Ezt Nyárádi Miklós népi demokrata pénzügyminiszter 1947-ben, disszidálása idején Rákosi Mátyáshoz írt levelében pontos "számlával" bizonyítja.

Ugyanekkor írta a Pesti Hírlap egyik májusi számában Katona Jenő, hogy "két esztendő alatt sikerült mintegy 300 millió dollárt, tehát több mint 3 milliárd forint értékű magyar értéket a különböző nyugati zónákból hazaszállítanunk."
Nyárádi Miklós egy amerikai sajtókonferencián elismerte azt is, hogy "1948 elején 1700 kiló aranyat és drágaságot" sikerült az amerikai áruló, Harry Dexter White segítségével a kommunista kormány kezére juttatni.
Cotteli István, a Nemzeti Bank egyik aligazgatója szerint Rákosiék a Nemzeti Bank aranyrúdjaiból hamisított Napóleon aranyakat préseltettek, és Moszkvában ezzel vesztegették a szovjet vezetőket, hogy hatalmukat Magyarország fölött fenntarthassák.

A német fegyverletétel után indult meg Nyugaton és Magyarországon a példátlan méretű fosztogatás, az ország kirablása. Először Nyugaton kezdődik. A "háborús bűnösök" ujjáról lehúzzák a jegygyűrűt az OSS amerikai kommunista hóhérai, elveszik tőlük a dollárt, aranyat, amelyet nem magán célra, hanem a nemzeti emigráció nyomorának enyhítésére hivatásszerűen hoztak magukkal. Aztán folytatódik a nagy rablás, amikor Nyugatról ugyanezek a Himler Mártonok, Granville-Groszok áramlanak vissza Budapestre, ahol Steve J. Thuransky amerikai állampolgár találkozott Himler Mártonnal, aki a budapesti gettóban úgyis, mint amerikai "ezredes" csempészholmikat árult, vett és onnan hihetetlen magyar értékeket vitt Nyugatra. Senki sem vonta őket felelősségre azért, hogy vidéki magyar kastélyok kultúrkincsei, dokumentumai, szőnyegei, képei, családi festményei, edényei, magyar csipke kézimunkái, szőttesei handlé áron szórattak szét a világban. 1948 elejétől pár hónapig repülőgép ingajáratok közlekedtek Tel Aviv és Budapest között. Szállították a nagy értékeket képviselő antik bútorokat szétszedett állapotban. Ment sok a Szovjetunióba is, de ez előbbi a túlnyomó rész. Az Izraelbe szállított sok milliós értékek alapját képezték az odavándorolt magyarországiak "lakáskultúrájának".

X. fejezet
A MÁSODIK TANCSERE, AVAGY ENYÉM A BOSSZÚ

Ha valaha, úgy 1944 telének végén és 1945 tavaszán bizonyosult be, hogy a két nép együtt élése lehetetlenné vált. 1945. április 4én vált teljesen világossá, hogy Kossuth szavai szerint a két politikai institúció nem egyeztethető össze, bármilyen legyen a magyar országlási rend. Az ország liberálkapitalista iparmágnás urai Kurt Bechert jóvoltából már Amerikában voltak, vagy otthon próbálták "átvészelni". Helyükre azonos arcélű, de kommunista meggyőződésű új emberek jöttek, a szovjet szuronyok védelme alatt. Ezeket azonban ugyanazon országhódító akarat fűtötte, mint kapitalista elődeiket. Ezek is tudták, hogy a kommunizmus más formában és más jelszavak alatt ugyanaz az országhódítás, amelynek parancsa felharsant a kapitalista Mantefiore Mózes többször idézett felhívásában.
"Zsidó testvérek, foglaljátok el Galíciát és Magyarországot!"

Az öt percnyi szabad magyar lélegzetvétel után nem felszabadulás, hanem csupán újra tancsere történt. Akik Magyarországot Chorinék után visszafoglalták, a kommunizmus világmegváltó lobogói alatt, ismét csak zsidók voltak. Más jelszavakkal, de ugyanazon céllal. Nem az iparbárók csekk-könyvével, hanem géppisztollyal és terrorral, de ugyanazon idegen uralmi akarattal.

Amit Bródy Zsigmond a tiszaeszlári per idején hirdetett, hogy a magyar középosztálynak el kell tűnnie, és át kell adnia helyét a befogadottaknak, most faji és biológiai osztályharc formájában fizikai megsemmisüléssé vált.
A tancsere jellegét az határozza meg legjobban, hogy kik hajtották végre a véres magyarirtást, és kiket semmisítettek meg.

Az úgynevezett zsidókérdés 1944 végén és 45 elején vált ijesztővé, és teljes méretűvé a magyarság számára. Mert hiszen, kik is voltak azok, akik, mint kommunista emigránsok visszaszivárogtak Moszkvából, hogy a Chorinok helyett a zsidó kommunista proletár ortodoxia segítségével vegyék át a hatalmat Szent István országa fölött?
A moszkvai "hét nagy", akik a szovjet árnyékában visszaóvakodtak a hatalomátvételre: Rákosi-Roth Mátyás, Gerő-Singer Ernő, Vas-Weinberger Zoltán, Révai-Kahána József, Péter-Eisenberger Gábor, a terrorfőnök, Gábor-Greiner Andor, Farkas-Wolff Izrael, valamennyien zsidók. Szokásos magyarázat, hogy hitetlenek. De a hitetlen német, vagy ateista angol is elsősorban angol, vagy német. És a "hét nagy" megjelenése egymagában még nem is volna végzetes szerencsétlenség, mert amikor Moszkva 1943-ban, tagok és eredmények hiánya miatt felosztotta a magyarországi illegális kommunista pártot, annak alig volt több, mint száz tagja. Jönnek azonban a transistriai zsidók közé 1944-ben alámerült munkaszolgálatos ifjú ezrek, jönnek azok, akik munkaszolgálatban maradva, de mégis Magyarországon vészelik át a nekik nem kedvező időket, jönnek az auschwitzi "elégetettek", a mauthauseni deportáltak, akik az indulásnál már a vörös zászlót tűzik ki a repatriáló vonatra. Jönnek a pápai menlevéllel, vagy a svéd protestáns egyházak menlevelével "átvészelt" fajilag üldözöttek, akik most nem annyira a közvetlen ellenfeleknek vélt hungaristákkal akarnak leszámolni, hanem az egész magyar néppel.

Az úgynevezett faji kérdés, csak most, és csak általuk válik faji kérdéssé, mégpedig nyers és meztelen biológiai értelemben, a magyarság ellen irányuló kollektív gyűlölet jegyében. Most már csak forma szerint van különbség jobboldali, vagy szélsőjobboldali magyar között. A közvetlen ellenfél egyszerűen a magyarság, azon az elvi alapon, hogy "nem védtek meg minket a deportációtól". A mi ellenségünk, a németek oldalán harcoltak, és ezzel meghosszabbították a mi szenvedéseinket.

Most válik nyilvánvalóvá, hogy ez a kisebbség soha sem érezte magát a magyarság tagjának. Kiválasztott, uralkodó rétegnek tekintette önmagát, s amikor gyarmatosító uralmát elvették tőle egy rövid időre, visszanyerte azt, azon a magyarságon állt véres bosszút, amely háromszor áldozta fel miatta és zúdította magára a német szövetséges bizalmatlanságát, majd az ország megszállását.

Ennek a bosszúnak és gyilkolási hadjáratnak vezetője és legénysége az a munkaszolgálatos, ha volt, amelyet tulajdonképpen kész keretként kapott a terrorrendőrség. A 40 ezer munkaszolgálatosnak jó része nyomban, mint rendőrőrnagy, rendőrezredes, rendőrhadnagy, vagy rendőrnyomozó ült be a budapesti és vidéki rendőrségekbe. Az oroszok erre a célra hazaengedték az úgynevezett hadifogságból azokat, a doni csatában átfutott, vagy a transistriai testvérek közé 1944 augusztusában tízezrével elvegyült munkaszolgálatosokat, akik ott kaptak kommunista ép rendőri kiképzést a NKWD-tól.

Az 1956-os szabadságharc után elég hiteles helyről jött a bevallása és bizonyítása mindannak, amit a magyar nép amúgy is tudott. Tel Avivból, a buenos airesi Hatikvában cikket írt dr. Dénes Béla, az ÁVH-nak első rabfőorvosa, miután a budapesti cionista perben elítélték, s a szabadságharc alatt onnan kiszabadult. "Akármilyen kínos is, de meg kell írni, hogy nemcsak Rákosi, Gerő, Farkas és a moszkovita tábor vezetőinek jelentős része volt zsidó, hanem jóformán száz százalékig zsidókból állt az ÁVH nyomozógárdája is. És az 1945 utáni egyre erősebben élesedő antiszemtizmusnak ez az oka."

Dr. Dénes Béla együtt ült a börtönben románokkal és lengyelekkel. "Nos kiderült folytatja , hogy Lengyelországban, Romániában, a Szovjetunióban ugyanazok a módszerek voltak érvényesek, mint a mi ÁVO módszereink, s nekik épp úgy a legtragikusabb élmények közé tartozott, mint ahogy nekem is, hogy a nyomozás során mindig a zsidókkal álltak szemben, s álltam szemben én is." [205]

"Valójában nem a németek, hanem igenis, a magyarok voltak azok, akik minden élő zsidót, a legeldugottabb rejtekből is igyekeztek előkeríteni. Hogy a magyar nép aljasságát tisztán lássuk, érdemes összehasonlítani például a román nép magatartásával... A román zsidók tömegével menekültek meg, míg a szomszédos magyar területek hazafias zsidói majdnem egy szálig elvesztek." [206]- állítja a hiteles zsidó tanúval szemben egy cionista lap,

Az elkövetett kegyetlenségeket semmi esetre sem lehet "a forradalmi" kommunista módszerekkel magyarázni. Kegyetlenségek minden nép életében fordulnak elő. A szovjet bolsevizmus első terrorgárdájában például véres munkát végeztek a zsidók mellett a lett és kínai, mongol, kalmük hóhérok is. Magyarországon azonban, még az ÁVH terrorgárdájában is kevés magyar származású akadt, aki a kegyetlenségekben részt vett volna.

Hogy van az, hogy a vezetők közt sok nem oroszt, hanem zsidót is kijelölt? kérdezték Lenintől.
Lenin: "Ez nálam tudatos volt, mert a zsidónak a világ új berendezésében óriási szerepe lesz. A zsidó simulékony, kitűnően alkalmazkodó, és főleg mérhetetlenül kegyetlen. Orosz ember egy orosz ellenforradalmárral soha nem tudna oly kegyetlenül eljárni, mint a zsidó megteszi." [207]

Épp úgy, mint az 1919-es terroristák cselekményeiben okvetlenül szerepet játszott itt nem a vérség , hanem a több mint ezeréves Tan "nevelő" hatása. A Tan arra nevelte népét, hogy a nemzsidó nem ember, hogyha a vízbe fúl, nem szabad kimenteni, hanem a víz alá kell nyomni, hogy a gój barom és úgy kell velük bánni, mint az állattal. Szabad préda az életük, a vagyonuk. Az idegen állam alkotmányát nem szabad elismerni, és minden eszközzel "úrrá kell lennetek nálatok nagyobb és hatalmasabb nemzeteken is". A "minden eszközre" vonatkozólag borzalmas bizonyítékokat hoztak magukkal 1956 után a kommunista börtönökből kiszabadultak.
"
A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá tíz-tíz gombostűt vertek, s aztán gumibottal összes körmeiket leverték. Vagy: az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt. Vagy: az áldozatról lehúzták a harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is rákötöttek hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb "munkához": nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsöveket dugtak belé, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkokként belepréselődött. Az ilyen áldozat még két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy: az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásába tördelték. Vagy: az áldozat nemi szervére két-három gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották, és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, aztán általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, és az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy: az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alatt patkányt kötöttek, a második vaslábosba föléje égő parazsat tettek, s így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztül fúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Bőhm Ferencen kipróbált módszer.) Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponta legalább 30-an, 40-en haltak borzalmas mártírhalált." [208]

A szadizmusnak erről a különös fajtajáról érdemes tudni és megfigyelni, hogy az ószövetségi törvények szellemét "irtsd ki a magvát" még szimbolikusan is követi, amidőn nemcsak az áldozat fizikai elpusztítására de az anyaméhe és a férfi nem szervei ellen irányul. A kihallgatásra hozott férfi foglyok előtt meztelenre vetkőzött ÁVH-s bestiák, akik izgalomba hozták a börtönökben kiéhezett férfit, aztán üvegcsővel és kalapáccsal törik össze annak szerveit, a XX. század barbarizmusának abszolút mélypontját jelentik. Százakról tudunk, akiknek heréit verték órákig gumibottal, s akik vagy belepusztultak ezekbe a kínzásokba, vagy örök életükre nyomorékok lettek.

Egészen riasztó, hogy a bosszúhadjárat lelki és faji motívuma között milyen megdöbbentő nagy szerepet játszik a szexuális. Munkaszolgálatosok vagy ÁVH-s tisztek, akik rendszeresen bejárnak a börtönökbe, hogy ott sorozatosan meggyalázzák a prominensebb női foglyokat, férfiak, köztük neves zsidó újságírók, csak azért mennek el a magyar mártírok kivégzésére, hogy ott szexuálisan kielégüljenek, sőt ilyen természetű élményeiket meg is írják, zsidó doktornok, akik az "ampulla apát" propagálják, hogy ezzel is rombolják a keresztény anyák erkölcsét, és titkos célként igyekezzenek pótolni az elpusztult zsidó gyermekeket.

A börtönökben, illetőleg egyedül a Gyűjtőfogházban négy-ötezer a letartóztatottak száma, s ezek az ÁVH tortúrái után is tulajdonképpen az 1867-ben emancipált országhódító kisebbség foglyai. A magyarság ellen irányuló fajgyilkos tendenciát mi sem árulja el jobban, minthogy a letartóztatottak a magyar értelmiség, parasztság, később a munkásság tagjai, s akik a börtönökben kínozzák, megalázzák őket eltekintve néhány kubikosból lett ÁVH-stól , mint a hírhedt Lehota ezredes a legritkább esetben magyarok. Viszont az orvosok, akik a börtönökben tulajdonképpen élet-halál urai, kivétel nélkül az országhódító nép tagjai közül kerülnek ki. Dr. Ferenc Sándor, a Hatikva 1955. március 28i számában ÁVH-s orvosőrnagyi ruhában lefényképezve azzal dicsekszik, hogy ő "pozitív zsidó", tehát cionista volt, és mint ilyen 204 nyilas gyilkos kivégzésénél vett részt. "Mikor elhagytam Budapestet, még 51 halálra ítélt volt a siralomházban" mondja.

Midőn pedig oly sokat hallunk a humanizmusról, akkor ezek a "tudósok" vérpróbát vesznek minden politikai fogolytól, mert így akarják bizonyítani, hogy aki ellenük védekezni mert, az szifiliszes, elmebajos volt. Friedmann Ferenc, a kommunista állam főügyészének orvos öccse, György, már meg is írta világrengető tudományos művét a magyar középosztályról, midőn aztán még Rákosiék is letartóztatják gyógyszerlopás miatt. Akiket a börtönökben agyonvertek, arról dr. Halász és dr. Benedek főorvosok kiállították a halotti levelet, hogy az áldozat influenzában, vagy tüdőrákban halt meg. Matolcsy Mátyást, a kiváló magyar szociálreformert, dr. Benedek (Blau) Imre ÁVHs százados főorvos ölt meg akként, hogy midőn 1953-ban a börtönben megrohanta az angina pectoris, halálos ágyánál a zsidóktól ellopott aranyok felől érdeklődött, majd sóoldat injekcióval átszállította a másvilágra. "Itt említem meg, hogy Benedek a magánzárkában levő betegekhez injekciós tűvel és sóoldattal ment be. Ezek a szerencsétlenek szintén megkapták a Benedek injekciót, s két óra múlva már szállították is őket a hullakamrába." [209]
Hóman Bálinttal, a legnagyobb magyar történelemtudóssal a váci fegyház lépcsőit súroltatták, a 130 kilóról 70 kilóra soványodott Hómant be kellett szállítani a fogház kórházába, Halász (?) főorvos, humanista módon kérdezte tőle: "Még mindig nem döglött meg Hóman?" [210]

De ugyanilyen aeskulapi esküt megtagadva álltak Mindszenty hercegprímás kínzókamrájában Balassa-Blaustein és Weil Emil doktorok. Ugyanígy lövetett a váci fogházból szabaduló keresztény rabokra, midőn azokat a parasztság felszabadította a munkaszolgálatos főorvos.
Teljesen téves és ördögien megtévesztő mindezeket a kegyetlenségeket a kommunizmus, vagy a szovjet orosz rendszer barbarizmusával magyarázni. Ezen belül létezik az a bizonyos mag, amelynek semmi, de semmi köze nincs Marx kommunista kiáltványához, de még Lenin elméleteihez sem. Ez a mag, a központi, életet adó csíra a Tan: a Talmud, a Sulhán Áruk, és az ennek szellemében nevelt nép. Csak ennek segítségével tud a bolsevizmus olyan terrorista és elnyomó, és olyan kegyetlen lenni, mint amilyen.

A börtönökben 1100 kalória értékű moslékot adnak a foglyoknak, emlékezetül arra, hogy állítólag ilyen kalóriamennyiségen tartották Hitlerék a "foglyokat". A humanista fogházigazgató azt mondja a raboknak: "Önök azért vannak itt, hogy három éven belül megdögöljenek, és a Vácra kiküldött orvosi bizottság megállapítja, hogy a foglyok testsúlya átlagban 48,3 kilogramm. [211] A "szigorított fogságra ítélt foglyoknak hatórás kurtavasat kellett elszenvedniük mindennap három hónapig szalmazsák nélkül, a földön fekve, 450 kalóriás koszton. A hatórás kurtavas irtózatos kínjai közepette arra kényszerítik a keresztény foglyokat, papokat, hogy egyházi énekeket énekeljenek.
Amikor pedig elfogynak a "háborús bűnös fasiszták", ugyanezzel a szadizmussal rohanják meg a keresztény egyházak papjait. S itt a zsidókat védő 1944-es a magyar katolicizmussal és protestantizmussal szemben még világosabban és még érthetőbben érvényesül az ősi mózesi és talmudi törvény: "romboljátok le oltáraikat, szent fáikat égessétek el tűzben". Itt már egy bizonyos nemzeti kisebbség állami törvényei érvényesülnek nemcsak a magyar néppel, hanem immár Krisztus egyházával szemben. A proletár ortodoxia országhódítása útjából a magyarság utolsó bástyáját, a magyar lapis refugii-kat kell lerombolni.

Mindszenty József hercegprímást, aki ezer és ezer zsidó életét mentette meg, 83 óráig kínozzák, a börtönfal mellé állítják, ütik-verik, "Aktendron"-nal kábítják, mert mint a Sárga könyv mondja "antiszemita" volt. Kínzói közül egy sem tartozott valamely keresztény vallásfelekezethez. Kis Szalézt, a szentéletű pátert állítólagos összeesküvés vádjával forró tűzhelyre ültetik, s miután elégett egész alteste, agyonverik. Baranyay Jusztin, a magyar hittudomány egyik lángelméje, a rettentő kínzások következtében a börtönben megőrül és meghal.

Mindezekre a cselekményekre sem Marxnál, sem Leninnél nem találhattak eligazító utasításokat az ÁVH terroristái. Kizárólag a Talmud és Sulhán Áruk ősi beidegzettségei képesek embereket ilyen borzalmas cselekményekre késztetni. A zsidó proletár ortodoxia uralma alatt már nem a klerikalizmus, a "csuhások" ellen, hanem ősi módszerek szerint magára az egész kereszténységre tör, és minden gój népre vörös álarcban és vörös hóhérpalástban a Tan. S ezen nem lehet csodálkozni. A rabbinikus irodalomban Jézus sok neve közül elég ennyit felemlíteni: "trágya, ganéj, szemét, fajtalanság szülötte, utálatos csemete, tisztátlan és döglött, megdöglött kutya." [212]

Ezek megszégyenítését, pusztulását kell óhajtania. Szabad keresztények Istenéből mint bálványistenből gúnyt űzni, a keresztény vallást, templomokat, ünnepeket stb. megvetésből gyalázó és gúnynevekkel illetni. "A keresztény papok ornátusa, a keresztények vallási könyvei bálványtiszteleti célra szolgáló tárgyak, tehát azok, akik azokat használják bálványimádók." [213] A bálványimádókat pedig el kell pusztítani fizikailag is.
Vajon Marxtól, Lenintől vagy a Sulhán Aruktól tanulták a magyarországi egyfajú és lelkű ÁVH-s terroristák mindazt, amit a szemtanú leír a váci börtönben lezajlott "kommunista nagypéntekről", amelyen a kirendelt terroristák előbb ledöntötték a börtönkápolna keresztjeit, majd megtartották az utolsó misét, amelyet egy életfogytiglani börtönre ítélt rablógyilkos cigány "celebrált", sűrűn átkozva Krisztust. Végül szétszaggatják az oltárterítőket, a szent ostyát bedobták a szemétkosárba, pontosan eleget téve a középkori ostyagyalázók talmudi parancsainak. [214]

Pontosan ezt az ősi motívumot lehet felismerni abban is, hogy amikor a szerzetesrendeket feloszlatják Rákosi-Roth Mátyásék, a szerzetesekre és apácákra ócska, rongyos ruhákat húznak, a papi talárokat, miseruhákat pedig a szemétkosárba hordják, miután mint írva van ezek "bálványtiszteleti tárgyak".
Ugyancsak az ősrégi fanatikus egyik megnyilatkozása, hogy Kárpáti-Krausz birkózóbajnok, később ÁVH-s őrnagy, aki részt vesz Mindszenty bíboros megkínzásában is, 1945-ben a debreceni rendőrségi fogdában keresztre feszít egy csendőrt. Ez a művelet nem újdonság, sem a hasonló származású kommunista elemek által kirobbantott spanyolországi polgárháborúban, ahol az apácákat és szerzeteseket feszítik keresztre, sőt már a középkori Spanyolországban és más országokban sem, ahol ugyan még nincs kezükben az akkori hatalom, de bűnt titokban el lehet követni.

Huber Lipót: a "Zsidóság és kereszténység" c. nagy teológiai munkájában gondosan kiszelektálja azokat az eseteket, amelyekben csak a legkisebb kétség merülhet fel. "Ezek azonban tények!" megállapítással a következő fanatizmusból elkövetett bűntényeket sorolja fel. Az angliai Norvichban 1144. március 25én keresztre feszítették Wensan és Elosim 12 éves fiát, a franciaországi Bloisban 1171-ben és 1179-ben egy-egy keresztény fiút, 1250-ben Saragossában a hétéves Diminguitó de Vált, Prágában 1305 nagypéntekén egy keresztény gyermeket, 1468 nagypéntekén Pacho Salamon rabbi kezdeményezésére egy keresztény leánykát, 1490-ben pedig tizenegy maranó (áttért zsidó) ismét egy keresztény leánykát "'A zsidók középkori bűncselekményei nem koholt dolgok, nem ráfogások, nem rágalmak. A gyilkosságok sem az ok, hanem megcáfolhatatlan tények." [215]

Egyedül az ÁVH hóhérja, Bogár József 3500 embert akasztott fel írja a Nation Europa 1962 szeptemberi számában Fiala Ferenc.

"A zsidóság sajátságai és tulajdonságai öröklöttek. Diszpozíciók, sokezer-éves gyakorlati fejlődés eredménye. Négyezer-éves beidegzettség nem maradhat nyomtalanul a faj idegrendszerében" írja Fejér Lajos, a kiváló zsidó szerző, idézett könyvének 125. oldalán.

Hogy mennyire nem csupán kommunista bosszúhadjárat az, ami a magyarság ellen megindult, mi sem bizonyítja jobban, hogy ezt hatalmas mértékben segítik a nyugati demokráciába beépült különféle hasonló származású elemek. Himler Márton, az amerikai OSS-be szerződtetett egykori mátraverebélyi zsidó tanító, aki ezredesi rangban végzi a leggyalázatosabb hóhérmunkát, hasonló fejvadászokat szerződtetvén szolgálatába. Grandville-Grosz "amerikai", Izrael Márton és a Himler-csoport vezető tagjai örökre és feledhetetlenül beírják nevüket a magyar zsidó viszonylat történetének szégyenlapjaira. Himler Márton Péter-Eisenberger Gáborral történt megegyezése alapján valósággal az amerikaiak, angolok szeme láttára lopja át a GPU börtöneibe a nemzeti magyar vezetőréteg legjobbjait. A kihallgatásoknál és a fejvadászat egész folyamán nem bolsevista, még csak nem is demokratikus, legkevésbé magyar népi szempontok uralkodnak. Nem az a kérdés, hogy ki nyilas, ki baloldali vagy középutas, hanem mit tett a zsidóság ellen.

Egyetlen szempont körül forog az egész úgynevezett háborús bűnösség kérdése. S ennek következtében magyarok százai kerülnek börtönökbe, akasztófára, kivégző oszlopok elé. Olyan magyarok, akiknek foglalkozása, hivatali beosztása kizárta, hogy valamely háborús bűnt követhessenek el. S Nyugaton ugyanaz az idegen szadista bosszú, gyűlölet fojtogatja őket, mint Keleten és Magyarországon, mert a kivitelezők ugyanazok. Magyar újságírók, színészek, művészek indulnak el a kálváriás úton, börtönök és akasztófák felé, mert tehetségükkel félreszorítottak egy tehetségtelenebb országhódítót.

A cél világos és félre nem ismerhető. A nemzetet jó vagy rossz vezető rétegétől kell megfosztani, ha másként nem, a biológiai megsemmisítés által.

Az így megsemmisített magyar politikusok, tudósok, írók, újságírók nevét fel sem tudjuk sorolni. Azonban az egész akció jellege sokkal inkább apróbb jelenségekből ismerhető fel, népbírósági ítéletekből, amelyek népellenes bűnösnek minősítenek, és egy évre ítélnek egy házmesternőt, mert állítólag nevetett, amikor a zsidókat deportálták. Népellenes bűnös több újságíró, akik 1938-1939-es tudósításaikban megjegyezték, hogy a csalás, sikkasztás miatt elítélt vádlott zsidó. Népellenes Luzsénszky Alfonz, a békés tudós, mert magyarra fordította a Talmudot. Népellenes a paraszt származású Dövényi Nagy Lajos, mert befejezetlen regényt írt Kaganovicsok cím alatt. Ugyancsak népellenes Dolányi Kovács Alajos, a nagy magyar tudós, mert statisztikai adatokat sorolt fel a zsidóság térfoglalásáról. Népellenes Dohnányi Ernő, mert. 1944-ben olyan fényképen volt látható, amelyen rajta volt Szálasi Ferenc is. Az újságírókra, akik valaha is szót emeltek az országhódítók uralma ellen, ráfogják, hogy cikkeikkel meghosszabbították a háborút, és ezért halálra, vagy kényszermunkára ítélhetők. A keresztény kereskedők egyesületének a Baross Szövetségnek tagjai kollektíve népellenesek, mert konkurenciát csináltak az országhódítók kereskedelmének. Ugyanezért dobják ki az ÁVH negyedik emeletéről Wünscher Frigyest, a Hangya vezérigazgatóját, akit még a népbíróság sem tudna semmiféle jogcímen elítélni.

A kommunista rendszerben is az ország fölé kerekedett idegen proletár arisztokráciának keze nyoma mutatkozik meg az 1951-es deportálásokban is, midőn kitelepítik a volt "Horthy-középosztály" tagjait, azokat tehát, akiket nem lehetett kiirtani a börtönökben, akasztófákon és a titkos mészárlásokon. Kifelé ez valami proletár elégtétel adásnak látszik, a Potemkin szocializmus igazságtételének azokkal szemben, akik talán nem mindig teljesítették nemzeti és szociális hivatásukat a magyar szegénységgel szemben. Azonban amikor az 1945 előtti arisztokrácia, középosztály, honvéd tisztikar maradék részét szétszórják a hortobágyi szikesekre, a vidéki szénapajtákba, beledobják a nyomor legmélyebb mélységébe, a magyar paraszti néplélek megérzi, hogy itt nem "szociális igazságtételről" van szó, hanem az idegen nemzeti kisebbség új országfoglalásáról, amely már nemcsak a szegénység hanem minden magyar ellen irányul. És amikor gróf Bánfy József földművelésügyi miniszter deportáltként formálisan kenyeret koldul az egyik nyírségi falu utcáján, a magyar paraszt, a legszegényebb is megosztja vele maradék kenyerét. Megosztja "a fasiszta" deportáltakkal, talán régebbi földesuraival. A csepeli "vörös" munkás, gyakran a kommunista is, bujtatja a magyar katonatisztet, a képviselőt, hamis papírt, állást szerez neki. Feledi a múlt sérelmeit, mert megérzi, hogy most sokkal többről, sokkal nagyobb dolgokról van szó.

A magyar nép minden felismerése igazolja, hogy egyetlen magyarság van csupán, és az oroszon kívül egyetlen elnyomó Rákosi-Roth Mátyás népe!

S ha a magyar "fasiszták", "klerikálisok", "csuhások", Jobboldali szociáldemokraták" sorsa és barbár megkínzatása nem igazolná tételünket, amely szerint a magyarországi bolsevizmus 90 százalékban az idegen kisebbség diktatúrája, igazolja ezt a nemzsidó magyar kommunisták sorsa. Az "antiszemita" Rajk László, a véreskezű kommunista belügyminiszter, egyik Rákosi és Gerő ellen irányuló "antiszemita" kijelentés miatt végzi életét akasztófán. Kádár Jánost, aki "antiszemita" gyanús, Farkas Wolf Izrael és Farkas Wolf Wladimir szovjet NKWD ezredes kínoztatja félholtra, tépeti le a körmeit, és fosztja meg állítólag férfiasságától is. Nagy Imre kezdetben kétes szerepe után, magyar kommunizmust akar csinálni, amelyet az első pillanatban "antiszemita fasiszta" felkelésnek bélyegez a New Yorki cionista nagygyűlés, szintén akasztófán végzi az életét, talán ugyanott, ahol Szálasi Ferenc.
Azonban, hogy uralmukat megvalósíthassák, nemcsak a magyar államot kell lerombolni, nemcsak a fasizmust, hanem a magyar nép ezeréves intézményeit, magát a Regnum Marianumot is. A keresztény ország szimbólumába természetesen beleértjük Krisztus protestáns egyházait is, amelyek liberális múltjuk ellenére éppúgy áldozatul esnek az idegen ortodoxiának, mint a katolikusok.

A budapesti Regnum Marianum templom, amelyet 1938-ban építettek fel, jelképévé válik az országhódítók által leigázott keresztény Magyarországnak, Rákosiék 1950-ben, a vörös diktatúra virágkorában elrendelik a templom lebontását. A kommunista munkamódszerek következtében 25 magyar kényszermunkás hal meg a bontások során, mert sietni kell, hogy helyére, vagy közvetlen közelébe felállíthassák Kaganovics Róza férjének, Sztálin Józsefnek óriási szobrát.

Mi van alattad eltemetve óh Regnum Marianum, Szent István, Bocskay, Bethlenek, Kossuthok, Petőfik országa? A vérrel szentelt romok alatt ott fekszenek a cionista-kommunista bosszúhadjárat, az idegen állami törvény, a keresztény, de még a kommunista országlási renddel sem összeegyeztethető idegen institúció áldozatai. Alig ötven évnek tíz magyar miniszterelnöke, 27 minisztere, megszámlálhatatlan katonája, hadvezére, hercegprímása, protestáns püspöke, középosztályának, szellemi gárdájának számos fia, leánya végzi életét az idegen institúció akasztófáin, börtöneiben, vagy a hontalanságban.

A zsidó vallás a régi zsidó állam törvénye az exilben is. Természetes, hogy ez a törvény kötelező volt minden zsidóra és az állam minden polgárára. Az ellentét és a veszély ott van, hogy ők a maguk törvényét alkalmazzák a befogadó állam fiaira, leányaira, templomaira és erkölcseire.

A véres romhalom alatt ott fekszik a szovjet által deportált 600 ezer polgári és katonai személy, akiket 1943-ban Varga-Weiszfeld Jenő, az első kommün népbiztosa, Sztálin első számú gazdasági főtanácsadója ajánlott fel a Pravdában "élő jóvátételként" a szovjet humanizmus számára. Ott fekszenek a délvidéki partizánok által legyilkolt magyar negyvenezrek, akiket Titó helyettese, Mojse Pijade lövetett a szenttamási, zsablyai, csurogi, magyarkanizsai tömegsírokba. S persze nem utolsósorban a véres bűnszámlán ott van az otthoni negyvenezer mártír is, akit a jehovai bosszú alapjaiban a befogadott népidegen kisebbség munkaszolgálatosai juttattak hóhérkézre vagy a meszes gödörbe. És ott vannak a meg nem született magyarok, akiket a talmudista kommunista egészségügy-minisztérium vezetői irtanak ki a születési korlátozások propagandájával rendkívül egyszerű módon.

Kodolányi János, az otthon élő nagy magyar író írja 1961 decemberében: "1952-ben még 240 ezer újszülött pillantotta meg a napvilágot. A születések száma 1962-ben már 49 ezerre zuhant. Százezres magyar városokat hajítottak ki az. asszonyok a szemétre. A születések indexe 23 ezrelékről 14 ezrelékre, a természetes szaporodás 4,9 ezrelékre süllyedt. A házasságon kívül élők száma az egész lakosságnak csaknem egyharmadára duzzadt. A teljesen meddő házasságok a lakosság 14 százalékára." Az egészségügyi minisztérium vezetői, a születéskorlátozók között csupa álmagyarizált zsidók nevei szerepelnek.

És a lerombolt templom kövei alatt ott vannak az 1945-ben külföldre menekült 500 ezer magyarnak és az 1956-ban ugyancsak menekülő 172 ezer magyarnak búcsúkönnyei is, akik tulajdonképpen ma sem tudják, hogy egyedül és kizárólag egy 1867-ben befogadott fajta üldözöttjei, áldozatai, legyenek fasiszták, antiszemiták, filoszemita katolikusok, marxista szociáldemokraták, szabadkőművesek, de sok esetben akár magyar kommunisták is.
És ott van a gyár, amelyre felírták: "Tiéd a gyár, magadnak dolgozol", de ahol a proletár ortodoxia munkásigazgatói az urak, a munkahajcsárok, a kizsákmányolók. Ott van a másik nagy jelszó: "Legfőbb érték, az ember." És az ember, nem tud megszületni, mert a magyar anyák kénytelenek "százezres városokat a szemétre dobni".

Nem is száz év alatt idejutottál Mária és Kossuth országa, aki befogadtad az idegent, s könnyelműen rábíztad a politikádat, gazdasági javaidat, szellemi értékeidet. Hiszen a Regnum Marianum templom helyén már ott áll a Sztálin szobor. A nagy Sztálin azonban csupán az idegen nemzeti kisebbség patrónusa magyar földön. A háta mögött ez uralkodik, ez ül a minisztériumokban, a terrorrendszer kulcspozícióiban, és őrzi a börtönöket, és uralja tovább a szellemi és gazdasági életet.

Sion Bölcseinek Jegyzőkönyvei akár igazak, akár hamisítások megvalósultak a magyar gyakorlatban is: " Szükséges, hogy minden országban rajtunk kívül ne legyen más, csak proletártömeg, továbbá a rendőrséghez. tartozó katonák." És akik a terror kulcspozícióit kezükben tartják, az ÁVH ezredesei, a kék parolis terrorezredekbe besorozott magyarok, cigányok, valóban a Jegyzőkönyvek kísérteties meglátásait testesítik meg. "Rajtunk kívül ne legyen más, csak proletár tömeg." És nincs is más. "Belőlünk mindent elborító terror fakad" jósolják a Jegyzőkönyvek. És valóban az fakad.

Ha valahol, úgy Magyarországon 1956-ig megvalósult a teljes ószövetségi világterror. A Regnum Marianum véres köveit már széjjelhordozták, de a szobor talapzatától a városligeti kioszkig vezető titkos, földalatti folyosó gondoskodik róla, hogy nagy felvonulások, fényes kommunista ünnepségek során bekövetkezhető kisebb-nagyobb lázadások esetén az ország idegen urai mindenkor menekülhessenek a feltámadt népharag elől. A miskolci ÁVH-t, ahol különösen túlzott mértékben vannak képviselve az országhódító faj tagjai, szintén titkos alagút köti össze Lillafüreddel. Negyvenezer főnyi ÁVH-s praetorianus sereg mellett a magyar NKWD 400 ezer besúgója, spiclije, fizetett ügynöke és denunciánsa fordul a magyar nép ellen. Az 1956-os szabadságharc idején kiostromolt vidéki ÁVH-s központok, a Pártház menekülői, a népharag által agyonsújtottak szinte egytől egyig joggal mondhatják el a Jegyzőkönyvnek szavaival: "A gójok olyanok, mint a juhnyáj, és mi vagyunk a farkasok."

Azok, akiket nyomorult koldusként fogadott be a magyarság, most a magyar munkás és értelmiségi káderlapjait szortírozzák, és jaj annak az akár kommunista magyarnak is akiről feljegyzik, hogy zsidó főnökével vagy kolléganőjével nem volt elég barátságos, vagy éppen görbe szemmel nézett rá. A népi demokrácia, vagy ha tetszik a "szovjet szocializmus" itt végleg elárulja, hogy nem más, mint a kisebbségi világuralom keleti fedőszerve. Jegyzőkönyvek: Mi szemmel tartjuk mindazokat, akik útunkon akadályt képeznek.

Sion Bölcseinek 1895-ös nagy látomása a bolsevizmusról, mint a zsidó világuralom legmagasabb formájáról íme megvalósult Magyarországon. Földalatti alagutak állanak rendelkezésére az országhódítóknak, ha éppen menekülni kényszerülnének. Négyszázezer spicli ellenőrzi a gyárakban, hivatalokban, hogy mit beszél magyar a magyarral. A budapesti ÁVH-n és annak vidéki kirendeltségein lefényképeznek minden külföldről érkező levelet, lehallgatnak minden helyi telefonbeszélgetést. S Csepelen, ahol 1938-ban 35 ezer munkás dolgozott 500 munkavezető felügyeletével, 1952-ben 45 ezer munkás dolgozik ugyanott, de a felügyelők, ellenőrök, munkahajcsárok száma 30 ezer! [216]

"A megfélemlítés, a terror forrásai, mi vagyunk!" mondja a bázeli kongresszus tizedik ülésének jegyzőkönyve, amely egyébként pontos harci utasításokat tartalmaz a világzsarnokság megvalósítására, a társadalmi osztályok fizikai kiirtására, amit Magyarországon csaknem tökéletesen meg is valósítottak.

1956. október 23., ha nem is volt "antiszemita" forradalom, Cion Bölcsei Jegyzőkönyveinek megvalósult perfekcióját tárta fel. Földalatti alagút a Sztálin szobortól a szemben levő kioszkig, földalatti alagút a miskolci ÁVH-tól a lillafüredi szovjet főhadiszállásig, negyvenezer kartoték a kiostromolt győri ÁVH-nál nyilvántartott külföldi levelekről, lehallgatott telefonbeszélgetésekről. S amikor a szabadságharcosok betörnek Rákosi-Roth Mátyás villájába, ott találják a krematórium kemencét, amelyben el lehetett tüntetni a magyar áldozatokat. A diktátor luxusvillájában találtak hullakamrákat is, amelyben mésszel, formalinnal leöntött holttestek voltak. A hullakamrák fölött ott van a mahagóni berakással díszített dolgozószoba, a titkos telefonvonalak és számok serege, az országot leigázó egész hatalom minden titka. Mintha csak Zichy Géza regényének rossz álmai váltak volna valóra. S amiként Kun-Kohn Béláék 200 millió aranykorona értékű magyar vagyonnal menekültek a Szovjetunió felé ugyanúgy 22 vagon magyar értéket rakat fel Gerő-Singer Ernő, hogy Moszkva felé induló, száműzött kollégájának legyen mit aprítania a tejbe.

Orwelli ország rettentő képe az, ami a befogadó nemzet szemei előtt feltárul, amidőn 1956. november 2án a szabadságharcosok baggerokkal ásni kezdik a félben maradt földalatti vasút egyik részlegébe épített 3000 cellából álló börtönt, amelyben ismeretlen, eltüntetett rabok szenvedtek, akiket már nem lehetett kiszabadítani, mert jött a szovjet támadás. Magyarország számára csak egy tanulság maradt. A Jegyzőkönyvek nagy és megvalósult programja: "Szükséges, hogy minden országban ne legyen más, csak proletár tömeg..., s a rendőrséghez. tartozó katonák."
A pártház kiostromlása megmutatta a magyar proletárnak, hogy kik voltak ezek a "rendőrségi katonák". Asztalos-Apfelbaum ÁVH-s ezredes, aki ÁVH-s közrendőri egyenruhában akarta megadni magát a csepeli kommunistákból, magyar proletárokból álló tömegnek, és akit 12 hasonló arcélű társával ízekre marcangolt a népharag. [217]
Amikor a nemzeti jobboldalt akasztófákra hurcolják, vitéz Endre László, Pest vármegye mártír alispánja, aki valóban tudományosan kutatta a kérdést, kivégzése előtti éjszakán, 1946. március 21én megírja a szeretteinek szóló búcsúlevelet:

" ... Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei valóban igazak, ...az ő kezükben van a világuralom megvalósulása és elpusztít mindent, ami az új világállam. felépítésében nekik akadályt jelent. Ami tehát most folyik, az nem igazságszalgáltatás, hanem prevenció és megtorlás egyben. Elpusztítása nemcsak azoknak, akik valamit csináltak, hanem azoknak, akik valamit csinálhatnának, vagy csinálhattak volna.
A nyugati hatalmak... tovább haladnak a mélypont felé. De egyszer csak túljutnak rajta. S ha most nem is, de évek, vagy rövid évtizedek múlva, ha bekövetkezik a fordulat, újra azok ellen fordul majd a milliók dühe, akik a mostani vérengzést csinálják."

Vitéz Endre László a halál küszöbén mit sem tévedett. Talán csak egy árnyalati különbséget látott sötéten, midőn azt írta: "nem lesznek többé szabadságharcok, csak rabszolgalázadások." [218]
Jönnie kellett tehát az 1956-os magyar szabadságharcnak, amely jött is a történelem logikája szerint feltartóztathatatlanul. "Az 1956-os magyar szabadságharc volt az első pártpolitika-mentes forradalma a világnak." [219]

Ez száz százalékig igaz. Azonban a szabadságharc semmit sem veszít dicsőségéből, ha bevalljuk róla: rabszolgalázadás volt. Szervezettségének hiánya és szervezhetetlenségének okából nem is lehetett más. Nem voltak vezetői, szervezői, Görgey méretű nagy katonai és Kossuth nagyságú Istentől rendelt vezérei. A rabszolgák lázadtak fel az idegen institúció, a bolsevizmus, rejtett kisebbségi uralom ellen, ha ezt nem is mondták ki, de cselekedték az ÁVH a kommunizmusba burkolt országhódító uralom fellegvárai ellen. Azonban ez a rabszolganemzet kelt fel 1956. október 23-án. Nemzet, amelynek nem voltak már arisztokratái,
proletár vezéregyéniségei, magyar szellemi nagyjai, mert tudatosan kiirtotta őket az idegen uralom, idegen törvény. A rabszolga magyar kelt fel, előkészületlenül, vezérek, okos tanácsadók, hadvezérek és politikusok nélkül. A csepeli munkásrabszolgák, a kolhozok és egyetemi klinikák rabszolgái lázadtak fel, hogy dicsőséges forradalmukkal és szabadságharcukkal megrázzák a világ lelkiismeretét.

És a magyar rabszolgák előtt járó kísértetseregben ismét csak láthatatlanul most már ott ment Solymosi Eszter árnyéka mellett gróf Tisza István, gróf Teleki Pál, Szálasi, Bárdossy, Imrédy, Sztójai, a megkínzott prímás és a kommunista Rajk László véres árnyéka. A magyar sors rabszolgalázadásában összetalálkoztak osztályok, pártok, felekezetek, és a 14 éves "srácok" sírjai felett beteljesedett:

Minden kiontott magyar vér, minden magyar vér,
ami folyt, párolgott és virult belőle
idegen trón, élősdi bolt,
minden kiontott ártatlan vér,
harctéren ontott hősi vér,
és munkában csorgott verejték,
és megrabolt bér és babér,
az én vérem is, az Anyámé
a régi libapásztoré, az Ő vére s legyalázott
szegény Solymosi Eszteré.

A magyarság világtörténelmi forradalmát eltaposta a szovjet tank, az amerikai árulás, Szueznél a bolsevikeknek adagolt nyugati segítség. A véreső azonban elhozta a nagy tanulságot is.
A magyarság szabad és boldog, csak nélkülük lehet, s csak úgy, ha többé egyetlen egy sem él közülük magyar földön.

XI. fejezet
A HATSZÁZEZRES LEGENDA

"A második világháború során a németek és a másfajta nácik hatmillió zsidót irtottak ki." Ez az, amit világlapokon és televíziókon, Eichmann pereken keresztül, óriási közvélemény-csináló erők akarnak belesulykolni az emberiség közgondolkozásába. Ugyanakkor az emigráns és budapesti sajtó csökönyösen állítja, hogy "hatszázezer magyar zsidó pusztult el." [220] Ezúttal minket csak a magyarországi zsidóságról cirkáló különféle adatok érdekelnek.
Rá kell mutatni arra, amit ma már a zsidók is nagyon jól tudnak, de ami csak a második világháború ismeretlen adatainak feltárása után kerül többé kevésbé nyilvánosságra. Ez pedig a világnézeti, vagy inkább szociális hasadás a zsidóságon belül. A művelt nyugati szellemi ember, vagy a nagykapitalista zsidó lelkileg, fajilag, vérségileg mindig is egynek érezte magát a keleti zsidóság proletár és kulturálatlan tömegivel. Ő már angol, francia vagy magyar volt, és meghódította az európai, amerikai hatalom ormait. Ő már palotában lakott, vagy filmeket, bestsellereket írt, míg a nép keleti fele még mindig a Talmudot olvasta és nagy általánosságban nyomorban élt.

Azonban a nyugati zsidónak a hitlerizmus hatalomra jutásáig mindig szüksége volt a keleti kis zsidók mérhetetlen tömegére. Ebből mindenkor lehetett kiemelni ügyes kereskedőket, esetleg szellemi embereket. Szóval utánpótlást a világhódítás számára. Azonban és ezt nagyon érdemes megfigyelni a beérkezett nagyzsidók Magyarország kivételével mindenütt gondosan vigyáztak arra, hogy ez az örök utánpótlás, amelyből ki akarták nevelni a népek fölötti faji arisztokráciát, ne érkezzék túlzottan nagy számban Nyugatra. E sorok írójának feledhetetlen élménye ellisislandi tartózkodása napjaiból, hogy 1949-50-ben az Immigration és Naturalization Service mellé rendelt zsidó jótékonysági szervezet hithű vezetői könyörtelenül Ellis Islandra hozatták a Lengyelországból érkező kaftános és pajeszos, nagyszakállú rabbinövendékeket, és hasonló külsejű bevándorlókat. Megrasoloztatták, elegáns sötétkék amerikai zakóba öltöztették őket, és megmagyarázták neki, hogy a civilizált Amerikában csak így szabad partra szállni, mert az előbbi külső "antiszemitizmust terjeszt".

Ez csupán apró epizód. Azonban amikor már az SA csizmái dübörögtek Berlin, München aszfaltján, egész nagy vonalakban is ez volt a világzsidóság nyugati részének felfogása. Értelmes ember számára nem lehetett kétséges, mint Hitler mondani szerette so oder so, dűlőre fogja vinni az európai zsidó problémát. Ennek rendezésére semmi esetre sem a gázkamrákat akarta meggyújtani, hanem a zsidók kivándorlását elősegíteni. És itt ütközött bele a hatalmat, pénzt birtokló nyugati zsidóság legnagyobb ellenállásába. Már az eviani konferencián a nyugati zsidóság mereven elutasítja a keleti zsidóság kivándoroltatásának tervét, és ahhoz a bőségesen rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségek megadását. Dr. Fejér Lajos, a nagy magyar zsidó tudós, kísérteties biztonsággal mutat rá a lényegre: "az asszimilatív tendenciájában megszűnni akaró nyugati zsidóság örök végzete a keleti zsidóság." [221]

Azonban a második világháború kezdete előtt és folyama alatt ez a lelki hasadás és népi szociális különbség végzetévé válik az össz-zsidóságnak. Nem kétséges, hogy a második világháború kitörése előtt Hitler a Német Birodalom és Ausztria területéről 400 ezer zsidót enged kivándorolni, nagyobbrészt Amerikába. Az sem kétséges, hogy 1937-38-ban Eichmann Adolf a palesztínai cionista vezetőkkel tárgyal a keleteurópai zsidóság békés letelepítése céljából. A továbbá nem vitás, hogy ez a kivándorlási szándék és segítő akart mindenütt beleütközik az angolok, franciák, ausztráliaiak, főként pedig a világhódító amerikai zsidók érdekeibe. Ezek, akik Keletről jönnének és jöhetnének: "antiszemitizmust terjesztenek". Az angolok azzal mosakodnak, hogy a kivándorló zsidók nyilván német kémek. Valójában azonban Palesztínát féltik, noha a Balfour deklarációban megígérték az önálló zsidó otthon visszaállítását. Az ausztráliaiak szakszervezeti alapon állanak ellen egy esetleges kivándorlásnak, mondván, hogy a járatlan és nem szakképzett zsidó tömegek lenyomnák az ausztráliai munkabéreket.

1962-ben J. G. Burg zsidó szerző "Schuld und Schicksal" (Europas Juden zwischen Henkers und Heuchlern) leleplezi, hogy 1941 júniusában a bukovinai zsidókat az ukrán felkelők vagonírozták be a Szovjetunió felé, és csak a német csapatok mentették meg a maradékot. Amikor a németeket a román királyi csapatok váltották fel, akkor Transistriába deportálták a maradékot. Már sokkal előbb a német birodalmi kormány megállapodott a zsidó szervezetek egyikével-másikával, hogy minden zsidónak megadja a kivándorlási engedélyt. Egyedül 1934-ben 120 ezer németországi zsidó kapott engedélyt a kivándorlásra, és vagyonuk egy részét is magukkal vihették. Az angolok azonban nem adtak több bevándorlási engedélyt. Még 1939-40-ben is egyenként 1000 kivándorlót számláló vonatok hagyták el Bécset és Prágát. Az angolok azonban Palesztína partjai előtt a Galíciából és a romániai, török kikötőkből induló zsidó kivándorlókra tüzet nyitottak, s nem engedték őket partra szállni.

Azonban J. G. Burg könyve és a nürnbergi tárgyalás jegyzőkönyvei bizonyítanak egy ennél fontosabb tényt is. 1946. augusztus 31-én, a Nürnbergi per 216. főtárgyalási napján Hjalmar Schacht, midőn a tárgyalást vezető amerikai elnök felszólította az utolsó szó jogán történő védekezésre, az egész hatmilliós legenda közepébe bevágta a bombát:
"Jackson bíró az ő záróbeszédében olyan kifogást emelt ellenem, amely az egész tárgyalás során szóba sem került. Állítólag én azt terveztem volna, hogy idegen valutákban fizetett váltságdíjért szabadon engedem Németország zsidóit. Ez valótlanság. Megdöbbenve az 1938 novemberi zsidó pogromtól, Hitler hozzájárulását megnyertem tervemhez, amely meg akarta könnyíteni a zsidók kivándorlását. A lefoglalt zsidó vagyonból másfélmilliárd birodalmi márkát akartam egy nemzetközi bizottság rendelkezésére állítani, és Németországnak kötelezettséget kellett volna vállalnia, hogy ezt az összeget húsz esztendő alatt idegen valutában kifizeti az említett nemzetközi bizottságnak. Tehát épp az ellenkezője igaz annak, amit Jackson bíró állít. Ezt a tervet 1938-ban Londonban megbeszéltem lord Berstedttel, lord Wintertonnnal, Mr. Ruble amerikai kiküldöttel. Mindnyájan rokonszenvvel fogadták tervemet. Miután nem sokkal ezután Hitler eltávolított a Birodalmi Bank éléről, az ügy megbukott. Ha keresztül vittük volna, egyetlen német zsidó sem veszti életét..."

Hjalmár Schactot a nürnbergi törvényszék felmentette és ezzel megerősítette azt, hogy a németek csupán kivándoroltatni akarták a zsidókat. De szentesítette azt is, hogy a nyugati zsidók nem akarták magukhoz fogadni testvéreiket, akik méghozzá egész vagyonuk értékét, idegen valutában magukkal vihették volna.
Hans Herlin szintén zsidó "Kein gelobtes Land" című műve még több adatot szolgáltat az európai kis zsidó tragédiájáról. Ebben a szerző megírja a St. Louis nevű, horogkeresztes zászlóval ékesített náci hajó sorsát, amelynek zsidó utasait nem bocsátották partra se Kubában, se Amerikában, sem egy amerikai milliomos által felajánlott Karib tengeri szigetecskére. Megakadályozzák a Flandre és Orduna hajók zsidó kivándorlóinak partraszállását is. Amikor pedig a tengeren bolyongó zsidó menekülők bebocsátását megakadályozza az amerikai nagyzsidóság ("ezek antiszemitizmust terjesztenek") a zsidóktól körülvett Roosevelt elnök egyszerűen az Immigration and Naturalization Service, a legrosszabb amerikai hatóság, kezébe adja az egész kivándorlási kérdést.

A Daily Mirror 1939. június 5-i számának karikatúrája közli a Szabadságszobor képét, amelynek aljára az van írva: "Engedjétek hozzám a megkergetetteket, a hazátlanokat és az üldözötteket!" A Szabadságszobor karikatúrája azonban a farizeizmus jelképeként hatalmas táblát tart a kezében "Keep out!" (Maradjatok kívül!).

A zsidó tragédiának sok-sok borzalmas jelenete van, amelyeket nem lehet megítélni az amerikai televíziók és hitlerizmus elleni üvöltözések alapján. C. J. Burg, tehát zsidó szerző írja, hogy 1946-ban a nürnbergi ítélet után megjelent Breslauban Izrael állam első igazságügy-minisztere, aki ott az összegyűlt zsidóság előtt kijelentette: "A zsidó tragédiának első számú főbűnösei voltak a gazdag amerikai zsidók, akiket hidegen hagyott a fenyegetett zsidó testvérek sorsa, akik így nagyon keveset segítettek, másodsorban bűnösök az. angol kormányok, beleértve a szocialista munkáspártot is, amelyek megakadályozták a palesztinai bevándorlást,"

Hozzátehetnénk, hogy hetvenedik vagy százhetvenedik sorban bűnösök a magyarok, akik világerők malomkövei közé kerülve akkor se segíthettek volna a zsidóságon, ha ezt részükről megérdemelte volna.
"Nürnbergben elítélték a hóhérokat" írja a zsidó J. G. Burg. De mi történt a csalókkal, a kétszínűekkel, akik a hóhérok számára felhajtói szolgálatot végeztek, hosszú időn át valósággal provokálták, hogy a tömeggyilkosság megtörténhessék? Ezek a megszabadultak még csak a szemüket sem sütötték le, amikor halálra ítéltek olyan náci vezéreket, mint Göring vagy Ribbentrop, akik kezdettől fogva hajlandók voltak a zsidókat elbocsátani a káoszból. Olyan készség volt ez, amely csupán a szövetségesek és cionisták ellenállásán bukott meg.

Ma már az is vitathatatlan, hogy 1941-ben, a szovjet-oroszok ellen megindított német preventív háború kezdetén feltehetőleg német nacionalista körök (egyes hírek szerint maga Eichmann) vagy ellenállók figyelmeztették a nyugati hatalmakat, különösképpen azonban a londoni exil lengyel kormányt is, hogy a zsidó partizánkodás esetén kénytelenek lesznek erélyes eszközökhöz folyamodni. Mivel felelt erre az angol alsóház? "Egy perces felállással adózott a keleti zsidó mártírok emlékének, és tovább uszította partizánságra a kis zsidókat."

A keletmagyarországi és nyugatoroszországi zsidó "ellenálló" csoportok, titkos földalatti csatornákon át szüntelen kérték a nyugati hatalmakat, hogy legalább a koncentrációs táborok felé vezető vasúti vonalak szétbombázása segítségével próbálják megakadályozni a deportációt. Nem történt semmi. Egyedül Budapestet bombázták, s a kétes hatású zsidómentésnek legalább negyvenezer halottja volt. A keleti zsidóság könyörgött nagyobb nyugati testvéreinek, hogy minden eszközzel hassanak a németekre a deportáció megakadályozása céljából. Lengyelországból, Litvániából megdöbbentő jelentések érkeztek a londoni lengyel exil-kormányhoz a zsidókat fenyegető német intézkedésekről. Segélykiáltások hangzottak Keletről. Az egyperces angol alsóházi felálláson kívül csupán annyi történt, a lengyel exilkormány londoni zsidó minisztere, Zijgelbom öngyilkos lett és felakasztotta magát a nyugati zsidó közöny láttán. Az Auschwitzba, Treblinkára vezető vasutakat nem bombázta sem az angol, sem pedig az amerikai légierő. Legkevésbé az orosz.

A második világháború utáni zsidó és angol dokumentumok azonban két tényt mindenesetre bizonyítanak. Egyik, hogy a nyugati, asszimiláns kultúrzsidóság félt a keleti zsidó tömegektől, ezeket nem igyekezett kimenteni Európa veszélyeztetett területeiről. A másik: hogy semmi esetre sem pusztulhatott el annyi zsidó sem Európában, sem Magyarországon, amennyiről a filojudaista ponyvastatisztikusok hátborzongató kimutatásokat készítenek.
Eichmann Adolf argentínai elrablása idején az ausztráliai "Sorsunk" című kitűnő magyar emigráns lap meg nem nevezett, de ismert, tudós cikkírója a legpontosabb dokumentációval állította össze a világ és magyarországi zsidókérdés teljesen ismeretlen adatait. Három ismert zsidó írónak a sydneyi Daily Telegraphban közölt dokumentációja alapján mutatta ki, hogy Ephraim Katz, Zvi Aldbouby és Quentin Reynolsd adatai alapján, hogy Eichmann mellé a vádlottak padjára lehetett volna ültetni, Churchillt, Rooseveltet, Baruchot, Chain Weizmant és mindazokat, akik a zsidók megmentése érdekében semmit sem tettek.

1940-ben Hitlerék hozzájárulásával több zsidókkal megrakott hajó hagyta el az európai kikötőket. A "Patria" nevű francia gőzöst Haifánál brit rombolók ágyúval lőtték, zátonyra futtatták, és végül a hajó 3000 zsidó utasa közül 2875 pusztult el. 1941 és 1943 között húsz kivándorló hajó indult el román és bolgár kikötőkből Palesztina felé. Hatot közülük a brit flotta süllyesztett el, és az utasok legnagyobb része életét vesztette. Mély homály fedi a zsidó dr. Asoloff esetét, aki 1934-ben személyesen tárgyalt Hitlerrel 250 ezer németországi zsidó Jordán völgyébe telepítéséről. Visszatérése után, Palesztinában a jaffai strandon agyonlőtték. A lövéseket angol katonai gépkocsiból adták le.
Legfontosabb azonban a sokféle forrás által megvilágított "Joel Brand története". Brand Józsefet, akit a németek megszállás előtt és alatt magához hivatott Eichmann Adolf és felajánlotta neki, hogy 10 ezer teherautó ellenében egymillió zsidót hajlandó Törökországon át kiszolgáltatni a nyugati szövetséges hatalmaknak. Brand József óriási nehézségek után Isztambulon keresztül eljutott Kairóig, sőt Lord Moyne brit gyarmatügyi miniszterig, aki az ajánlat hallatára hideg cinizmussal kijelentette:

Mit csináljak én ezzel az egymillió zsidóval? Miután sem a brit birodalom, sem a nyugati világzsidóság nem akart semmit sem csinálni, "ezzel az egymillió zsidóval", Eichman és Brand József ajánlatát visszautasították, mégpedig úgy, hogy az angol titkosszolgálat célirányos indiszkrécióval nyilvánosságra hozta a titkos német ajánlatot.
Nem sokkal később Lord Moynet cionista terroristák agyonlőtték. A tetteseket a britek felakasztották.
Csodálatos, hogy éppen nem csodálatos véletlenség folytán Izraelben zsidók gyilkolták meg Kasztner Rezsőt is, akinek az SS félrevezetésével sikerült több ezer magyarországi zsidót külföldre juttatni a második világháború során.
Az össz-zsidóság, de különösen a keleti zsidóság sorsára végzetes volt az a történelmileg kimutatható hasadás, amely a nemzeti és vallási síkon mindenkor vasfegyelemmel összetartó népet szembeállította egymással szociális vonalon. A nagyzsidó, a nyugati milliomos nagykapitalista világhódító akart maradni a nyugati fegyverek árnyékában, és ezzel halálos veszélynek, népi megsemmisülésnek dobta oda a keleti kis zsidót, midőn kihasználva annak fanatizmusát, partizánként akarta bevetni 100120 német hadosztály ellen a keleti front háta mögött és Magyarországon is.
Chaim Weizman a 25. genfi cionista konferencián megüzente a hadat Németországnak, és ezzel Hitlernek megadta a jogcímet arra, hogy az európai zsidóságot hadviselő félnek tekintse, s ehhez képest járjon el ellene.

Mint a már hivatkozott forrás írja: "A helyzetet teljesen reménytelenné tette, hogy 1939 szeptember első hetében a palesztinai brit mandátum rabbijai "szent háborút hirdettek" a Harmadik Birodalom ellen, s kötelezővé tették minden zsidó, férfi, asszony és gyermek számára, hogy a németek ellen harcoljon. Ebbe a nemzeti és vallási parancsba beleértendők voltak a tengelyhatalmak oldalán harcoló országok zsidó polgárai is, így a magyarországi zsidóság 90 százaléka is.

Bármi történt, vagy történt volna is, annyit teljes felelősséggel megállapíthatunk, hogy a hitleri birodalom olyan zsidók ellen, akik ténylegesen engedelmeskedtek e parancsnak (Litvániában, az oroszországi partizán harcokban, Újvidéken, Odesszában stb. a genfi egyezményben biztosított hadijog alapján járt el. Ugyanígy le kell szögezni azt is hogy a második világháború zsidó áldozatainak létszáma körüli óriási világcsalás, propaganda hadjárat folyik. Amíg a Nemzetközi Vöröskereszt 1952ben összesen 300 ezerben állapította meg a világzsidóság háborús cselekmények, deportációk, légibombázások stb. következtében előállott veszteségeit, addig a magyarországi zsidóság propagandája változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül a "magyarországi zsidóüldözéseknek 600 ezer áldozata van".
A veszteségek körül azonban egy olyan statisztika bűvészmutatvány, hazudozás, okos csalás és nagyvonalú propaganda késdobálás jött létre, hogy ember legyen, aki ebben a zűrzavarban eligazodik. Nem marad más hátra, mint el kell fogadni Lévai Jenő standard munkájának, Dolányi Kovács Alajos számításaira is támaszkodó adatait. Ő említi, hogy az 1941. január 31én megtartott magyar népszámlálás során, amely már az ország négyszer megnagyobbodott területére vonatkozott, 725 007 volt az izraelita lakosok száma. Lévai Jenő különféle statisztikai trükkökkel állítja is, hogy a megnagyobbodott ország területén halállal meghaltakkal együtt a "felszabadulásig 622 ezer zsidó fajú" a zsidóság összvesztesége.

Churchill szerint kétféle hazugság van: "a szemtelen hazugság, és a statisztika".
Hol van itt a statisztikai gengszterség? Ott elsősorban, ahol Lévai Jenő és az összes propagandastatisztikusok okvetlenül "elgázosítottnak" számítanak minden deportáltat és halottnak minden munkaszolgálatost, akit a honvédelmi törvény alapján bevonultattak. A második világra szóló csalás, hogy a statisztikai adatok szerint csak azok a zsidók szerepelnek a megmenekültek és átvészelők között, akik 1946-ig a deportációból visszatértek. De mi történt azokkal, akik nem Magyarországra tértek vissza, hanem átvészelve a "gázkamrákat", a német DP táborokból szétugrottak a világ minden tájára? Lehet-e 622 ezer "elpusztult" zsidó közé számítani azokat, akik ma Izraelben, Ausztráliában, Kanadában, az Egyesült Államokban és a világ minden más tájain élnek? Lehet-e az elpusztultak közé sorolni azokat, akik 1965-ben Budapesten és a magyar vidéken a kommunista rendszer komisszárjai, haszonélvezői, munkásigazgatói és terroristái? Lehet-e statisztikai adatként besorolni az "elgázosítottak" közé azokat, akikről maga Lévai Jenő írja: "A veszteség, amely a magyar zsidóságot érte, hiteles pontossággal meg nem állapítható, miután nem rendelkezik semmiféle hatóság sem pontos adatokkal arra nézve, hogy mennyi azoknak a "zsidófajú" egyéneknek a száma, akiket a Sztójay-Szálasi-féle rendelkezések érintettek, üldözésnek voltak kitéve, deportáltattak és megsemmisíttettek. Ugyancsak nincsenek hiteles adatok arra nézve sem, hogy ez idő szerint mennyi a ténylegesen életben levő a fasiszta törvények szerinti "zsidók" száma, hiszen ilyen összeírás ma lehetetlen lene. Leküzdhetetlen nehézséget jelent az ország megkisebbedése folytán a régi terület adatainak ellenőrzése is." [222]

Azonban joggal merül fel a kérdés, hogy ha a zsidó történetíró szerint sincsenek hiteles adatok, ha senki sem tudja mennyi az életben maradottak száma, és ha a kisantant országokhoz, vagy éppen a Szovjetunióhoz csatolt területek adatai egyáltalán nem ellenőrizhetők, akkor hogy lehet egyáltalán 600 ezer mártír zsidóról beszélni? Hátha ezeknek a száma jóval kevesebb?

Mert a nagy mítosszal, hogy a deportációban mindenki elpusztult, egyszer már le kell számolni magyar részről is, mint ahogy ezt megtették a francia ellenállók, Rassinier, nagy Neuhäusler müncheni püspök, és számos zsidó történetíró, publiciszta és koronatanú is.

Hova lett hatszázezer magyar kísértetzsidó?

1945. május 9-e után, a bolsevizmus elől német földre menekült magyarok látták ezeket a kísérteteket. Lerongyoltan és kiéhezetten jöttek a német munkatáborokból. Jöttek, de az USA Army által rendelkezésre bocsátott szerelvényekre nem a magyar vagy az amerikai, hanem a vörös zászlót tűzték ki a boldog hazaindulásnál. Jöttek, de sokkal inkább maradtak a különféle új táborokban, a német munkásoktól elkobzott Siedlungokban, a villákban, s olykor a palotákban, ahonnan a német lakosság legfeljebb a rajta levő ruhát vihette el, hátrahagyva minden berendezését és értékét. Jöttek, hogy bosszút álljanak, és jóvátételt követeljenek a német nagyvárosok utcáin felüssék a lebombázott Európa legnagyobb feketepiacát, amelyen repült a dollár, a "lefoglalt" német ékszer, műkincs, de a "náci" munkáscsalád bútora, lepedője is, éppúgy, mint az amerikai cigaretta vagy a konzerv. S jöttek persze, hogy ellepjék az UNRA-t, majd később az IRO-t, amelyet a nácizmus minden üldözöttje számára alakítottak volna a nyugati szövetségesek de hol a lengyel, a litván, észt, cseh, román legfeljebb morzsákat kapott, míg a szövetségesek nyújtotta milliárdokat letarolta és feketepiacra dobta egy éhes sáskahad, amelynek tagjai túlnyomóan magyarországi származásúak voltak.

És jöttek, hogy ők üljenek fel az első kivándorló hajókra, és így valahol Izraelben, Argentínában, főként Amerikában és Ausztráliában "alámerüljenek", de ezzel egyidejűleg eltűnvén a statisztikusok elől, erősítsék, hogy ők is elpusztultak a 600 ezer magyar zsidó áldozat között. Indultak természetesen nemcsak a zsidó szervezetek assuranceaival, hanem azokkal is, amelyeket a NCWC, a Church World Service megfélemlített, vagy megvesztegetett hivatalnokai, olykor papjai adtak el nekik, olykor százas, sőt ezres berlini tételekben.

Mentek haza Magyarországra Nyugatról és Keletről, hogy ott vezetői legyenek az ÁVH-nak, a terrornak, és szadisztikus nézőközönsége a magyar mártírok kivégzésének.
Mindenesetre az 1946-ban már "népi demokratikus" Magyar Statisztikai Hivatal adatai szerint a magyarországi zsidóság összvesztesége 120 ezer fő volt.

Nézzük tehát, hogy alakulhat a magyarországi zsidó veszteségek statisztikája a 600 ezres létszámmal szemben, és mi volt a valószínűsége egy ilyen nagyarányú pusztulásnak. Ha a magyarországi deportáltak "elgázosítását" tárgyalják az összes zsidó források csupán Auschwitzot emlegetik, mint olyan kiirtó tábort, ahol legjobban működtek a gázkamrák. Azonban Auschwitzban a lengyel és szovjetorosz kommunista bizottságokon kívül senki sem járt. Az ausztriai szovjet parancsnokság soha nem adott beutazási engedélyt az angol-amerikai szövetségesek vizsgáló bizottságának. Ez már egymagában is gyanússá teszi az auschwitzi gázkamrák létezését. 1945-ben igazán nem kellett volna titkolni a "valóságot", ha az csakugyan valóság lett volna,

Auschwitzről tulajdonképpen csak két "dokumentum" létezik. A "hivatalos orosz jegyzőkönyv magyar vonatkozású adatai", amelyek szerint dr. Keppich Anna kolozsvári orvosnő, Klein Judith, König Jakab mérnök vallomásain alapulnak. Ezek szerint "a németek, naponta átlagban 1012 ezer embert öltek meg". Azonban már ennek a tömeggyilkosságnak kivitelezési módja is a legendák világába tartozik. Mert azt mondja például Kittmann György: "A kirakodásnál az összes öregeket és kisgyermekeket, anyákat elkülönítették a munkabíróktól, a krematóriumok felé irányították és elhamvasztották. ...A háromezer főből alig 250-et küldöttek a táborba." Hol az infámia? Ott, hogy a német táborokban mindenütt voltak krematóriumok, amelyeknek a járványban, természetes halállal elhunytakat, a szerencsétlenségek áldozatait és kivégzett partizánokat hamvasztották el. Ha volt Auschwitzban gázkamra, oda vitték az elpusztításra ítélteket, s legfeljebb a holttesteiket vitték a krematóriumokba. A második világháború után felépített borzalomlegendának azonban szerves része annak a hitnek a felkeltése, hogy az anyák karjáról letépett gyermekeket egyenesen az égő tűzbe dobták.

A számzűrzavarra és a propaganda tevékenység mértékére jellemző azonban, hogy a kárpátaljai főkommunista, dr. Nyiszli Miklós (lengyel nyelvész!) megírta, miszerint az auschwitzi és birkenaui táborban naponta 24 ezer embert gázosítottak és égettek el. Paul Rassinier kiszámította, hogy Nyiszli adatai szerint 1960-ban még mindig égni kellene a kohóknak.

Nyiszli Miklos adatai szerint 45 millió embert kellett volna elpusztítani. Dr. Nyiszli Miklós hirtelen leszállította a létszámot, és azt írta Paul Rassigniernek, hogy az összes áldozatok száma "lehet, hogy csupán 2 500 000 volt." [223]
Egy másik auschwitzi dokumentum, Auschwitz táborparancsnokának, Rudolf Hössnek állítólag 1947-ben készült, de a lengyel kommunisták által csak 1958-ban öt nyelven nyilvánosságra hozott feljegyzései, amelyeket a börtönében írt volna.[224] Paul Rassignier, a jeles francia ellenálló, aki mint francia hazafi került a nyugati táborokba, alaposan rongyokra tépte ezt a kommunista "dokumentumot". Höss Obersturmbahnführer, akit a lengyel kommunisták kivégeztek, szinte tíz oldalanként ellentmondó állításokat kockáztat meg. Egyik helyen azt állítja, hogy a magyarországi megsemmisítő akció során naponta 15 ezer zsidó érkezett Auschwitzba, pár oldallal arrébb, hogy csak 1000, majd hogy naponta mégis kilencezren belüli zsidót tudtak elgázosítani, újból meg azt, hogy az elgázosítottak holttestei közül csak 3500-at tudtak elhamvasztani.

A világtörténelmi detektívregény nyomozóinak azonban tudnia kell, hogy a táborparancsnok "eredeti" feljegyzései soha sem kerültek nyilvánosságra, és azokat csak az auschwitzi lágermúzeumban tekinthetik meg nagyon beavatott és egyértelmű származású kommunisták. A helyszínleírások, számok, adatok, szereplők megjelölése körül szöges ellentétek mutatkoznak. Általában az orosz jelentésekben egyetlen tanú lakcíme sincs megjelölve. Mindegyik dokumentum azt mondja, hogy az elgázosításra csak szóbelileg adtak parancsot magasabb SS vezetők. Még feltűnőbb, hogy a fenti két állítás szerint a németek 1944-ben a visszavonuláskor felrobbantották az egész tábort. Azonban erre vonatkozólag a nürnbergi bíróságnak, sőt a Szovjetuniónak sem sikerült eredeti parancsokat találni.

Így nem találták meg a kartotékokat, a szállítmányok jegyzékét stb. A kommunista és világhódító propagandának sikerült nagy, kísértetvárossá változtatnia Auschwitzot, ahol nem lehetett megtalálni az "elégettek" hamuját, mert azt a Sola, illetve Visztula vizébe öntötték. Auschwitz körül tehát tulajdonképpen semmi sincs bizonyítva. Mert semmi kétség az iránt. hogy Höss táborparancsnok feljegyzéseit, helyesebben a lengyel kommunista népbíróság előtt tett vallomásait a kommunisták súlyosan meghamisították, illetőleg védekezésének konkrét adatai közé költött meséket és célirányos hazugságokat írattak be. A sok között ilyen bizonyára eredeti mondat is található: "A különleges foglyokat, internáltakat, akik Heinrich Himmler legfőbb fennhatósága alatt állottak, nagy körültekintéssel kell kezelnünk. Tekintettel a fegyverkezési iparra, nem lehetett lemondani a munkaerők ilyen hatalmas tömegéről." [225] Annyira pedig már ismerni kell a gyakorlatias németeket, hogy a tomboló háború közepén, épp 1944ben, amikor a hadfelszerelési ipartól függött minden, bármit éreztek szívükben, nem voltak hajlandók gázkamrákat építeni abból a célból, hogy elpusztítsák a nélkülözhetetlen munkaerőt.

Mindez tökéletesen megegyezik azzal, amit 1944 júniusában Pohl generális mondott a Weltdienst vendégeként Eppeheimba hívott magyar küldöttségnek: "A német birodalom területére kitelepítendő magyarországi zsidókat a német hadiiparban fogják foglalkoztatni, ugyanolyan feltételek mellett, mint a német és külföldi munkásokat." [226]
Ugyanezt erősíti meg Höss táborparancsnok meghamisított könyvének 189. oldala is, amely szerint Heinrich Himmler a "hadfelszerelés számára kért zsidókat".

Vajon tehát csakugyan 5000, vagy 15 ezer, esetleg 24 ezer deportált magyarországi zsidó ment volna naponta az auschwitzi gázkamrákba, hogy ott örökre elvesszen a hadiipar számára? A kérdésre felel Sós Endre, ismert zsidó író könyve, amely határozottan megmondja, hogy "azokat a magyar zsidókat, akiket Auschwitzben munkára kiválasztottak, 386 különböző táborban szórták szét, legtöbbjük Auschwitz, Bergen Belsen, Mauthausen, Dachau, Buchenwald és Ravensbrück táborban volt." [228]

És e táborok egyikében sem voltak gázkamrák! Auschwitz főként átmenő tábor volt, ahonnan nem gázkamrába, hanem 386 más különböző táborba mentek a zsidó munkaerők. De e 386 tábor egyikéről sem sikerült eddig senkinek kimutatnia, hogy ott gázkamrák lettek volna.

Sőt! Az ellenkezőjét sikerült pontosan bebizonyítania magának dr. Johannes Neuhausler müncheni püspöknek, aki maga is négy évig volt fogoly a gázkamrákkal még inkább gyanúsított Dachauban. A püspök sajtókonferencián mondotta el és brosúrát is írt róla, hogy Dachauban soha sem működtek gázkamrák, amelyekben magyar, amerikai és zsidó források szerint 75 ezer internáltat gázosítottak volna el. A dachaui gázkamrák soha sem készültek el. 1933 és 1945 között a 188 ezer fogoly közül 20 ezren haltak meg természetes halállal, betegségek, főként a háború végén kitört járványok következtében.

Rassinier professzor ezen könyvének azonban vannak ennél sokkal felvilágosítóbb adatai is:
Dachauban 1933-1945 között 200 ezer internált fordult meg. Pastor Niemöller 1946-ban megjelent könyvében (Franz Hellbach, Stuttgart) 238 756 halottról tesz említést a táborlakók között. (77. oldal.)
Msgr. Neuhausler 1962. március 16-án a tábor felszabadításának évfordulója alkalmából tartott dachaui beszédében 30 ezer halottról emlékezik meg. ("Le Figaro" 1962. március 17., 77. oldal.)
Institut für Zeitgeschichte: "....a gázkamrák építése Dachauban nem fejeződött be a háború befejezéséig." ("Die Zeit" 1960. augusztus 19.) (79. oldal.)

Rassinier: "Buchenwaldi és Dorai fogolytársaim Jean Paul Renard lelkész 1947-ben Párizsban megjelent könyvében "Chaines et Lumiéres" megemlítí, hogy ezreket látott elgázosítva." (79. oldal.)
Institut für Zeitgeschischte: Zsidókat nem gázosítottak el német területen. ("Die Zeit" 1960. augusztus 19.) (79. oldal.)
Rassinier: A Dachaui "gázkamrák" építését a háború után fejezték be az SS-ek , de mint hadifoglyok. (78. oldal.)
Rassinier: Lengyelország táboraiban (Chemno, Belzec, Maidanek, Sobidor és Treblinka) gázkamrákra csak egy esetben találunk említést (Gerstein féle dokumentum, 1946. január 30., Nürnberg), ez azonban annyira átlátszóan hazug, hogy a bíróság eltekintett tőle, mint vádirattól. (80. oldal.)

Rassinier: Majd Auschwitz-Birkenau......"A megmenekültek tanúvallomása kivétel nélkül arról szól, amit hallottak másoktól, és nem amit láttak. Tipikus példája dr. Kautsky Benedikt, aki három évet töltött Auschwitzban, és aki 1946-ban Svájcban könyvet adott ki "Teufel und Verdammte" címmel. Így ír: "Ich will hier noch eine kurze Schilderung der Gaskammern einflechten, die ich zwar selbst nicht gesehen habe, die mir aber von so vielen glaubwürdig dargestellt worden sind..." "... In Auschwitz sind durch Massenvergasungen mindestens 3,5 Millionen Menschen getötet worden." (82. oldal.)

Rassinier: Így a tanú, aki egyik helyen azt állítja, hogy maximum három hónapig maradt ott életben egy deportált, három évet töltött el a táborban, de anélkül, hogy látta volna a gázkamrát, viszont hallott róla tanúktól, akik szavahihetőek voltak. (82. oldal.)

Rassinier Eichmann munkatársa Obersturmführer Wizliceny aki életben maradt tanúvallomásában megemlíti Himmlernek egyik levelét, amelyben megerősíti a zsidókérdés végleges megoldását az elgázosításról. Viszont dr. Kubovy (a Tel Avivi dokumentációs központtól) ezt írja a "La Terre Retrouvée", (francia zsidók hivatalos lapja) 1960. december 15-i számában: nincs egyetlen írásbeli bizonyíték Hitler, Himmler, vagy Heydrichtől, amely említést tesz a zsidók megsemmisítésről és ez a szó "megsemmisítés" (Ausrottung) nem található meg Göringnek Heydrichhez szóló levelében sem. "Evidens egy kicsit késő ezt beismerni, még jobb azért, mint soha." (83. oldal.)

"Egyes dokumentumok szerint a gázkamrákat a németek összerombolták az oroszok közeledtére november 17-én. Amiket a látogató most lát a volt táborban, ugyanúgy fel lett építve a háború után, mint Dachauban? (86. oldal.)
"Ami az auschwitzi gázt illeti (Zyklon B) a számlák után ítélve, nem más, mint amit a német hadsereg 1924 óta használt fertőtlenítésre.

Ugyanilyen szállítási utalványokat találtak a többi táborra vonatkozólag, ahol egy pillanatig sem volt szó gázkamrákról."
"A legkevesebb, amit mondani lehet, nem, hogy valószínű, de inkább bizonyítással bíró, hogy sem gázkamrák, sem megsemmisítési gáz nem volt Auschwitz- Birkenauban." (87. oldal.)
A zsidó David Bergelson 1942. december 5-én egy moszkvai újságban írja: "Hála a kitelepítéseknek az Ukrajnában, Lettországban és Litvániában volt zsidók többsége (80 százalék) megmenekült. (91. oldal.)
Rassinier: "1944. március 19-ig Magyarországon volt a Középeurópában található zsidók nagy reménye." (92. oldal.)
500 ezer zsidó Magyarországon abban az időben a legfrissebb keletű bevándorolt volt, Ausztriából, Lengyelországból és Csehországból." (92. oldal.)

"Amikor a zsidó dokumentációs központ azt óhajtja nekünk bizonyítani, hogy a 3 300 000 lengyelországi zsidóból csak 500 ezer maradt életben, akkor ez hamis: nagy részük Oroszországban, Izraelben, Afrikában, Észak és Délamerikában él."(92. oldal.)
A Jedosh Hajem Tal Avivi zsidó újság (1961. No. 143) írja: "Jelenleg kétmillió lengyelországi zsidó él külföldön." (96. oldal.)

Rassinier: Egy másik légből kapott kalkuláció: A zsidó dokumentációs iroda azt mondja, hogy 1946-ban csak 600 ezer zsidót lehetett a Szovjetben találni. 1961 júniusában Nahoum Goldman a zsidóság kongresszusán beszámol, hogy hárommillió zsidó van Oroszországban üldözve a bolsevizmus által. Ismét csak a hamis statisztikával lehet magyarázni, hogy az 1946-os 600 ezerből 1961-ben hárommillió lett. (93. oldal.)
Shalom Baron, a Columbiai Egyetem zsidó történelem professzora, a jeruzsálemi bíróság előtt 1961. április 24-én azt bizonyítja, hogy a zsidóság lélekszáma a világon az utolsó 15 évben 20 százalékkal gyarapodott. (Le Figaro, 1961. április 25.) Tehát a zsidó Dokumentációs Iroda statisztikájára építenénk: 600 ezer + 20 százalék = 720 ezer. Viszont Nahoum Goldman hárommillió bolsevizmus által üldözött zsidóról beszél a Szovjetben, vagy ami a disztingvált történetprofesszort illeti:

Baron: 1939-ben 16 millió zsidó élt a földön, és ma csak 12 millióan vagyunk (Le Figaro, 1961. május 25.).
Rassinier: Mindazokat, akiket regisztráltak Auschwitzban, Ravensbrückben és akiket nem találtak meg a felszabadításkor, úgy vették mint halottakat, elgázosítottakat. Holott október elejétől kezdve ezeket a táborokat nyugatra telepítették. Magam láttam Doraban megérkezni tízesével ezeket a transzportokat, úgyhogy a táborlakók száma négyszeresére vagy ötszörösére emelkedett. Buchenwaldban, Bergen-Belsenben az eredeti lakosság száma asztronómikus méretekre emelkedett. (94. oldal.)

Rassinier: A németek által megszállott országokban a zsidóság egy részét deportálták. Franciaországban 300 ezerből 100 ezer, Olaszországban szinte említésre sem méltó. Magyarországon 50 százalék, Lengyelországban 60 százalék, Németországban maximum 40 százalék (300 ezer 1933-1939 kivándorolt) Romániában 50 százalék. Tehát maximum 60 százalék, azaz 3 200 0003 500 000 között lehet azoknak a száma, akiket deportáltak. Ha egymillió vagy 1,5 millióra vesszük a zsidó áldozatok számát, ami 30-45 százaléknak felel meg, magában az is túlságos. (95-96. oldal.)
Rassinier: Ha egyszer végleg be lesz bizonyítva, hogy a XX. század közepén a történelmi tények ilyen fontosságát nagyon is kétséges bizonyítékokra és számokra építették fel, akkor el lehet majd mondani minden vita nélkül, hogy nem egy történelmi tettel, hanem történelmi hazugsággal állunk szemben: minden idők legtragikusabbjával, ami a legszörnyűbb szélhámosságokra épült fel. (112. oldal.)

Azonban legalább olyan fontosak, mint Paul Rassinier kutatásai, egy jeles holland történelemtudós: Paul van Tienen mindent átölelő tudományos megállapításai. Das Los der Juden; Wahn und Wirklichkeit című könyvében a holland histórikus megállapítja, hogy a világzsidóság (tehát nem a magyarországi!) veszteségei amerikai számítások szerint 500 ezer és 350 ezer körül mozognak. A német Hochschullehrer Zeitung 1958. évi száma 173 ezerre teszi azoknak a számát, akik a németek hatalmi körzetében nem természetes halállal pusztultak el. Ezek szerint a világzsidóság veszteségei számarány szerint sem érik el a világ népei de még a magyarság háborús veszteségeit sem.

Paul van Tienen felel végre arra a kérdésre is, amely eddig teljesen érthetetlennek látszott: a nyugateurópai kormány miért nem hozza nyilvánosságra a zsidódeportációról és állítólagos "Endlösung"-ról szóló okmányokat, a KZ-ek kartotékjait, a KZ-ekbe zártak természetes és természetellenes halálozásának adatait tehát tulajdonképpen az úgynevezett "lágerkartotékokat", amelyeket jó német szokás szerint kísérteties pontossággal vezettek.
A felelet egyszerű: mindezek az adatok, okmányok, dokumentumok kis részben az amerikai világhódító CIC birtokába, nagyobb részben azonban a Szovjetunió kezébe kerültek. A Szovjetunió volna az egyetlen hatalom, amely biztos adatokat szolgáltathatna a zsidóság úgynevezett háborús veszteségeiről. Minderre azonban nem lehet számítani, mert "mindenekelőtt a Szovjetunió érdeke, hogy fenntartsa azokat a borzalom meséket, amelyeket ma már számtalan esetben megcáfoltak, vagy rágalmazás és hazugságként bizonyítottak. Ezek a mesék a Szovjetunió kezében jó eszközök arra, hogy a nyugat és keleteurópai népek ellen mindezeket mint egyszerű ütőkártyákat használja fel. A Nyugat azonban minden kritika nélkül átvette ezeket a meséket, noha a Szovjet célja csupán az volt, hogy mindezekkel feledtesse a Vörös Hadsereg tömeggyilkosságait, az akasztásokat, börtönöket, legfőként Katynt.

A Szovjetunió kísértetiesen hallgatott az Eichmann per idején, holott a birtokában levő adatok szerint könnyűszerrel cáfolhatta volna meg, hogy az általa "gyűlöltnek" mondott izraeliek hazudnak, amikor a hatmilliós létszámot emlegetik. A Szovjetnek elég volt a hallgatás. A legfőbb szovjet cél számára a nyugati világzsidóság sikeresen kikaparta a forró tűzből az eichmanni gesztenyét.

A világtörténelem legszörnyűbb csalása valóban az, amely a hatmilliós számon belül a 600 ezres magyarországi legendát illeti. Hiszen a németországi zsidó emigránsok lapja azt írja, hogy Eichmann Adolf azért érkezett 1944-ben Magyarországra, hogy ott megsemmisítse a nyolcmillió (!) magyar zsidót, akik eddig testileg megkímélve éltek Budapesten. "...für die Vernichtung etwa acht Millionen ungarischen Juden, die bis zur dieser Zeit köperlich verschont geblieben." (Aufbau, 1962 májusi szám.)
Ezek szerint az akkor 13 és félmilliós Magyarországnak nyolcmillió zsidó lakója volt. Csak ilyen példátlan szemérmetlenséggel lehet elhitetni a világgal, hogy a hatszázezer magyarországi zsidó valóban elpusztult.
Azonban hol van ez a hatszázezer valójában? Lévai Jenő Fekete könyvében tanúságtétele szerint 1941. január 31én 247 100 volt a budapesti zsidó lakosság száma. Szerinte ebből megmaradt:

Egyedül Budapesten [229] 124 000
Izraelben él 100 000
Ducsinszky Jenő cionista vezér adatai szerint az USA-ban 280 000
A délamerikai államokban 100 000
Franciaország, Kanada, Anglia, Ausztria, Németország 50 000
Összesen 654 000

A hatszázezer magyarországi kísértetből íme tehát 654 ezer életben van. Sőt, ezeknél jóval több is, mert hiszen igen számosan tértek vissza a Felvidékre, a Kárpátaljára, Bácskába az erdélyi részekre, szóval az 1944-ig Magyarországhoz visszacsatolt területekre. Ezek számáról senki sem tud semmit. Helyesebben mélységesen hallgat róluk a világpropaganda, amelynek egyetlen célja van: a nagy számokon és hazugságokon keresztül mérhetetlen naggyá fújni a zsidó szenvedéseket amelyek kétségtelenül voltak , s ennek arányában mérhetetlen német kártalanításokat felszedni és még tartósabbá építeni a hitleri időkben egy időre elvesztett világuralmat.
A "hatszázezer mártír zsidó" túlnyomó része tehát él és egész bizonyosan megvan. Él és pedig nem a mártírok, hanem a győztesek életét éli. El kell olvasni az amerikai, izraeli, vagy délamerikai lapok társadalmi rovatait, és mindenki láthatja, hogy tulajdonképpen alig-alig veszett el a véres viharban valaki. Aki pusztult, az a szerencsétlen, kaftános kis zsidó volt, de azok, akik a mártíromságról beszélnek, szalámis kacsát esznek a New Yorki Az Ember bálon. Felvásárolják a miamii és britcolumbiai villákat, a bécsi Kärtnerstrassei üzleteket, a délamerikai portugál és spanyol vállalatokat.

Hogy ne tűnjék fel antiszemitizmusnak, a Hatikva című cionista lapból idézzük dr. Dorn Jenő professzor cikkének következő részeit:
"Húszezer magyar zsidó volt legutóbb a ramat-gani (Izrael) Stadion futball mérkőzésén, ahol egy-egy belépőjegy feketén 1019 izraeli fontba került. A kártyaklubokban a román zsidókon kívül, főleg a magyar zsidók ütik a blattot. Van olyan klub, ahol éjfél után a szolid römipartikból pókerparti lesz, százasokban játszanak a magyar zsidók, míg az idősebb dolgozó azon töri a fejét abban az. órában, hogy méreggel ölje meg magát nyomora miatt, vagy inkább a tengerbe ugorjon a jaffai partnál?... A közömbösség, nemtörődömség, a lelketlenség, pazar ünnepi vacsoráknál mutatkozik meg. 'Egymást licitálják túl a magyar zsidó gazdagok és félgazdagok. Folyik a pezsgő, a francia konyak és az angol whisky. Semmi se drága, ha azt kell bebizonyítani, hogy a régi, vagy új gazdag magyar zsidó tudja az illemet... A közömbösség magas iskolája a zsidó hazában van." [230]

A világpropaganda magyar bűnnek szokta kikiáltani, hogy a magyarság "közömbösen viselkedett" 1944-ben. De, amidőn ily közömbösen tudnak viselkedni saját népük szociális nyomorával, öreg öngyilkosaival szemben, mit is várhattak volna a magyarságtól, amidőn elindultak Eichmann deportáló vonatai esetleg Auschwitzon keresztül az angol whisky, a szalámis kacsa, a német kártalanítás , szóval a végső győzelem felé?

XII. fejezet
HAMVAZÓSZERDA

A liberalizmus és filoszemitizmus nagy és véres farsangjára 1945-ben a magyar baloldali kereszténység és polgári humanizmus számára is elkövetkezik a hamvazószerda. A Markó utcában és a Gyűjtőfogház udvarán felállított akasztófák, kivégző oszlopok láttán egyszerre eszmélkedni kezdenek azok is, akik gyűlölték, vagy legalább is nem szerették a kivégzett "háborús bűnösök" politikai nézeteit. Bárdossy László azonban mégis csak úgy hal meg, hogy a homokzsákok előtt fölébe hajol a katolikus páter, s amikor eldördül a sortűz, az Ausztriából visszatért csőcselék üvölti: "a papot is!" Talán ugyanez a börtönszerzetes nyújtja Szálasi Ferencnek akasztófáján utolsó csókra Krisztus szent keresztjét. A kivégzésekre váró véres, idegen csőcselék előtt népi demokratikus egyenruhájukban már ott állanak a zsidófeleséges Sólyom Lászlók, a félzsidó Pálfy-Österreicherek, hogy aztán Rajk Lászlóval együtt maguk is ugyanennek az idegen hatalomnak akasztófáin végezzék életüket.

Azonban most a magyarirtó akasztófák előtt kiábrándul és magára talál a hungaristák által elég finom módszerekkel "bebörtönzött" antifasiszta katolikus prímás, az ateista árja, de zsidófeleséges Rajk László, a keresztény jobboldali támadására mindig kész Sulyok Dezső, a köztársasági meggyőződéséért oly kegyetlenül üldözött öreg Veér Imre, a szociáldemokrata Bibó István és az ugyanolyan magyarvérű marxista, Szeder Ferenc.

Különös, véres majdnem azt mondhatjuk felemás magyar tragédia ez. A hungaristák által a sopronkőhidai zárdában "bebörtönzött" nagy magyar főpap előtt megnyílik a politikai éghatár, s bizonyosan rádöbben, hogy azoknak volt igazuk, akik Magyarországot meg akarták menteni az idegen kisebbség uralmától, kizsákmányolásától, terrorjától. Mindszenty József, aki az eichmanni deportációk idején a zsidókat védte, aki 1944. október 15-ike után Serédi hercegprímással együtt aláírta a magyar püspöki kar Szálasi Ferenchez intézett levelét, nem az orosz és nem is a bolsevista szovjet hatalommal találja szembe magát, hanem azokkal, akik a Tancsere alapján most géppisztollyal, bosszúval hódítják meg az ő országát.

A nagy, krisztusi ember, dunántúli kis paraszt család fia, és most Magyarország első zászlós főura tehát a királytalan és köztársaságtalan ország egyetlen legitim hatalma nem a szovjet hatalommal kerül ellentétbe, hanem az annak szuronyaira támaszkodó országhódító hatalommal. A nagy hamvazószerdán ő hint elsőként hamut fejére és a bosszú áradatában ő áll elsőnek azok védelmére, akik üldözték, bebörtönözték.

Talán nincs megrázóbb emberi dokumentuma a kereszténységnek, mint Mindszenty József hercegprímás, 1946. július 20-án Magyarország szovjet cseléd miniszterelnökéhez, Nagy Ferenchez intézett levele. Az üldözött most kegyelmet kér a régebbi üldözöttnek, a bebörtönzött azoknak, akik őt is bebörtönözték.
"Magyar földön, magyarok iránt, írja, ráléphetnénk már közel két év után az engesztelődés útjára.

Akadhat réteg, amely továbbra is tartja a magába fojtott indulatokat céloz igen világosan a zsidóságra , ám a vezetők és a továbbra látók többre kötelezettek. Ők azt is tudják, hogy a sistergő láván sem élet, sem nyugodt kormányzás nem lehetséges. A lávának ki kell hűlnie. Arra kérjük mi, a magyar püspöki kar a magyar kormányt, szíveskedjék a közkegyelmet meghirdetni, a nemzet jövője, a szebb jövő érdekében. Egy törpe kisebbség ellenzésével nem törődve, keresse meg a kormány a nemzeti egység és megbékélés útját. Ámbár a kormánynak a külső és belső akadályokkal szemben kell meghirdetni a közkegyelmet, mi mégis elengedhetetlennek tartjuk. Ha. ezúttal is elmaradna, azt olybá vesszük, hogy nem is akarunk belső megbékélést, és az antiszemitizmus lecsillapodását."
A szovjet-bolsevista megszállás alatt lehető burkolt beszéd, most a legvilágosabb szó. Azt mondja mindez, hogy a bosszúhadjáratot, a biológiai osztályharcot egy törpe kisebbség csinálja, hogy az országhódítást, mint Kun Béla idején, ismét a zsidó proletár ortodoxia formájában valósítsa meg.

"Nincs béke! mondja a hercegprímás. A sok igazságtalanság, kegyetlenség, a bosszú ösztönös érzése, az. elfogatások, kényszermunkák, erőszakos áttelepítések bennünk nem a béke ismérveit idézik fel, hanem az undort, a gyűlölet és erőszak műveivel szemben!" [231]
Milyen végzetes, hogy Magyarország hercegprímásának korábbi, keresztény és humanista magatartásáért kell most valósággal hamut hintenie fejére.
"Mi, akik 1944-ben minden tőlünk telhetőt megtettünk a zsidók embertelen deportálása ellen. Istentől kapott hivatásunk tudatában szükségesnek tartottuk a felszólalást a németek számkivetése ellen is." [232]
"A zsidókat a magyar állam siet kárpótolni, folytatja a hercegprímás, az őket ért igazságtalanságokért, és vagyonukba, jogaikba való visszahelyezésüket hiánytalanul teljesíteni. De miért kell akkor a keresztény németeket, a bűnteleneket is számkivetni, megfosztani, testileg, lelkileg tönkretenni, s így a történelem előtt új igazságtalanságért felelősségei vállalni?" kérdezi a főpásztori körlevél. [233]

Itt már a katolikus klérus számára is kezd felrémleni, hogy nem a kommunizmus gyilkol és öldököl Magyarországon, hanem a magvát képező országhódító hatalom. Az antiszemitizmus jelszava, amely mindig is őket segítette, veszélyes bélyegző 1946 Európájában a filoszemiták számára is. De talán ők maguk is csak most veszik észre, hogy aki a keresztények és magyarok számára megbocsátást kíván, aki megbékélést hirdet eleve "antiszemita", mert a béke ellenkezik a zsidó hatalmi célokkal, amelyeknek eszköze a bosszú.

"A prímás meg nem alkuvó ember volt. Mindig is az üldözött mellé állt, de talán azt hitte, az a joga is megvan, hogy saját üldözött fajtája mellé álljon? Nem is mulasztotta el. Ezért nem volt hajlandó az antiszemitizmus ellen addig nyilatkozatot tenni, amíg a zsidók el nem hagyják a politikai rendőrséget. Miklós miniszterelnök (Dálnoki Miklós Béla) könyörgött Rákosinak, hogy a zsidóság hagyja ott a politikai rendőrséget, mert következménye olyan antiszemitizmus lesz, amelyre még nem volt példa. Külföldi zsidó körök is megtették ezt a figyelmeztetést." [234]
Peter Fürst, a neves cionista író azonban a New Yorki kommunista Sunday Compass 1951. február 1-i számában akaratlanul is feltárta a Mindszenty per igazi hátterét.

"Budapesten ismeretes volt, hogy Mindszenty kardinális antiszemita volt. Én magam láttam egy általa aláírt antiszemita nyilatkozatot, amelyet még a háború előtt nyomtattak ki, és jelenleg a budapesti Zsidó Központ tulajdonában van. Egyik kollégámnak, Bertha Gastnernek, a londoni New Chronicle munkatársának személyes tapasztalatai vannak Mindszenty kardinálisról. Egy interjú során meglepődött azon, hogy a kardinális hirtelen támadásba indult a magyar zsidóság ellen." [235] Az interjú végén Miss Gastner felkelt és megköszönte a prímás nyilatkozatát. Egyben közölte vele, hogy maga is zsidó, és atyja a londoni zsidó hitközség kimagasló tagja. Ettől az időtől kezdve a kardinális megkívánta, a budapesti brit követségtől, hogy az őt látogató "angol" újságírók személyi adatait vele közöljék.

A hungarista rendszer filoszemita bebörtönzöttjéből íme! "antiszemita" lett.
Az angliai Jewish Clarion írta 1949 februárjában:
"Mindszenty kardinális, akiben a nyugati demokrácia a szabadság bajnokát és az elnyomás elleni harcost ünnepli, valójában notórius antiszemita. A fasiszta háborús bűnösöknek amnesztiát kért!"
Ez hát a rettenetes bűn! Esztergom érseke amnesztiát kér azoknak a magyar testvéreinek, akiket a bosszú üldözött börtönbe, akasztófára. Tehát: amnesztia.
"Bocsássátok el azokat, akik hónapok óta foglyok és nem kerülhetnek bíróság elé... Azokat is, akiknél nem magukban, hanem állásukban volt a hiba. A betegek, az öregek, a többgyermekes anyák, orvosok kiengedése csak jótékony hatást eredményezne a lelkekben" követeli a prímás. [236]

Az egész Mindszenty tragédiában a legriasztóbb, hogy nem a pánszláv bolsevizmus veszi fel a magyar katolikus egyház fejével a harcot. Aki először támadásba indul, az a nyugati és a magyarországi zsidóság.
Amikor 1949. február 4én a londoni Jewish Chronicle kommentálni kezdi a prímás "bűneit", ezeket írja:
"Mindszenty kardinális, a római katolikus egyház magyarországi prímását, akit december 27én tartóztattak le, négy magyarországi zsidó szervezet antiszemitizmussal vádolja. Ezek azt állítják, hogy tűrte a nácik zsidóellenes persecutióját, és most a háború előtti zsidóellenes törvények visszaállítását tervezte. Ezeket a vádakat a Cionista Világszövetség magyarországi képviselete útján küldte szét a magyar cionista szervezet, a Magyar Zsidók Központi Tanácsa és a magyarországi Autonom Orthodox Zsidó Hitközség vezetősége. A fenti organizációk a nyilatkozatot a világ minden zsidó szervezetéhez megküldötték. A nyilatkozatban olvashatjuk továbbá: a magyarországi zsidó szervezetek nagy megrökönyödéssel vették tudomásul, hogy egyes zsidó szervezetek Mindszenty védelmére keltek. A nyilatkozat szerint Mindszentyt a magyarországi zsidóság és a keleteurópai zsidóság fő ellenségének tekintik. Sürgetik a zsidó szervezeteket, hogy még tévedésből se vállaljanak szolidaritást "népünk" ellenségével."

Mindszenty hercegprímás vértanúsága csak másod rendben bolsevista-kommunista gaztett, de első rendben a zsidó proletár ortodoxia következménye. "A gójok legjobbját öld meg", hangzik a talmudi parancs. Sehol úgy, mint a Mindszenty tragédiában nem domborodik ki a magyarországi bolsevizmus faji arcéle.

Akik a harcot megindítják ellene, Rákosi-Roth Mátyás kommunista diktátor, s aki ezt az irtóhadjáratot ideológiai vonalon vezeti Révai József nevelésügyi miniszter, eredeti nevén Kahána Mózes. A papjai között, akik elárulják, első Balogh István, akit Bloch Izraelnek hívnak. Akik a bizonyítékokat hamisítják ellene: Boldizsár (Bettelheim) Iván sajtófőnök, Reissmann propagandafőnök, Gera-Grünzweig segédpropagandista. Akik hamisított kéziratait a hirhedt Sárga könyv számára elállítják, Sulner Hanna és Sulner László, szintén zsidók. A külön szovjet hóhért, akit Moszkvából Hozatnak, Kaftanov ezredesnek nevezik. Péter-Auspitz Gábor a fővallatója, Kárpáti-Krausz birkózóbajnok kínozza, aki 1945-ben Debrecenben, a börtönben már keresztre feszített egy csendőrt. Zipszer Imre fogházparancsnok ül mellette a főtárgyaláson is. A kábítószereket Balassa-Blaustein és Weil Emil adagolják. A Mindszenthy ellenes hajszában a legfontosabb szerepet viszik még ezen kívül Zalka Máté (Lukács tábornok), eredeti nevén Hirsch, Pollákné Stern Szeréna, Vadas Sára. Rendőrei és kínzói között ott van Dégi (Deutsch) Gyula alezredes, Kisely-Kammer Olga, Csapó Andor őrnagy, Érsek-Eichinger alhadnagy, Kunos-Krausz László főhadnagy, Ficker ezredes, és még egy csomó őrnagyi, hadnagyi rangban levő munkaszolgálatos, akik a legékesebb magyar neveket vették fel. A jegyzőkönyvet Kahána Piroska, Péter-Auspitz titkárnője vezeti.

Vajon mit érezhetett a prímás, aki 1944-ben ezrével szerezte Angelo Rotta pápai nuncius útján a zsidóknak a menleveleket, most a 84 órás kínvallatás alatt, amelynek során ugyanazok a talmudi és bolsevista dühtől eltorzult arcok vették körül, mint Krisztust, a római helytartó udvarán. Az Ugrinok, Tomoryak, Pázmány Péterek utódja biztosan tudta már ekkor, hogy nemcsak ő, hanem az ország és a fölötte való uralom idegen kezekbe esett.

Az Egyház és a magyar baloldal nagy hamvazószerdája volt, ami elkövetkezett. Ravasz László református püspök, aki szenvedélyesen lépett közbe Horthy Miklósnál a zsidókért, Ordass Lajos evangélikus püspök, aki ugyanezt tette szintén üldözve, vagy bebörtönözve nemcsak püspöki, de emberi méltóságukban is megalázva állanak szemben az idegen faj uralmával. Mindazt, amit a magyar jobboldal megjósolt, előrelátott, most már ők is látják. S a tragédia záró jelenetében, midőn Mindszenty hercegprímás 1956. november 4-én a szovjet ágyúk tüzében az amerikai követség épületébe menekül, talán nem véletlen, hogy egyetlen kísérője, Turchányi Egon az Ébredő Magyarok Egyesületének utolsó elnöke.

De most már későn van! S Kossuth Lajos mondotta: a magyar történelemben egy végzetes szó van: későn!
Ha egy elkövetkező kor azt hinné, hogy e véres kínvallatásokban a "szocialista felvilágosodottság" győz az egyházi, vagy ki tudja milyen reakcióval szemben, annak ellentételéül fel kell mutatnunk a Rajk tragédiát. Rajk László kommunista, azonban nem zsidó kommunista. első felesége Weinberger Rózsi viszi bele a kommunista pártba, és fel kell tételeznünk, hogy úgynevezett "idealista", akit ez az idealizmus sodor odáig, hogy mint belügyminiszter, nevét örökre beszennyezi a magyar mártírok vérével. Amit azonban Rajk László sem tud, csupán annyi, hogy a világméretű kommunista összeesküvésen belül milyen mértékű és hatalmú a belső mag, a zsidó összesküvés, tehát a bolsevizmus tényleges hatalma. Rajk László részt vesz a spanyol polgárháborúban, mint a Rákosi brigád tagja. Azonban a frontról kikergeti és lezsidózza Gerő (Singer) Ernőt, aki ennek a brigádnak Moszkvából küldött komisszárja. Persze nem azért, hogy harcoljon, hanem parancsoljon. Amikor Rajk belügyminiszter lesz és keze már véres, akkor is hisz abban, hogy van egy ideális kommunizmus, és hogy lehet szerinte "magyar kommunizmust" csinálni. Azonban egy minisztertanácsos meg is mondja Rákosinak, hogy mindez nem lehetséges, "ha túl sok zsidó nyüzsög az élen", mert a magyar nép még nem felejtette el a kapitalizmus korában szerzett tapasztalatait. Ezzel a taktikai meglátással Rajk László kétségtelenül nem a jobboldali, hanem a kommunizmus jobb elterjeszthetésének ügyét akarta szolgálni. Rajk László a kommunista országhódítók számára ebben a pillanatban "antiszemita" lett. Nem a kommunizmushoz nyúlt, hanem .annak lényegéhez, az országhódítókhoz. Egyébként már régebben is ebben a hírben állott. Magyar szempontból "ideálisan" látta a kommunista célt, és nem torolja meg, hogy a miskolci zsidó ÁVH-s parancsnokot. "Antiszemita", még ha kommunista is, nem lehet belügyminiszter. Rajkot így váltják át külügyminiszterré, ami a népi demokráciában tudvalevőleg a levélhordói állással egy jelentőségű pozíció.

A magyar Golgota baloldalán bizony sokan állanak sort, akik hittek a szociális igazságtételben, mint dr. Juhász Nagy Sándor, Károlyi Mihály egykori igazságügyminisztere, ez a tiszta, a naivságig becsületes demokrata, aki négyszemközt már a két háború előtt vallotta, hogy a magyar demokráciát csak magyarokkal lehet megteremteni. Most, 1944-45 telén riadtan fordult el attól a debreceni kormánytól, amelyben rögtön meglátja, hogy nem magyar demokrácát, hanem a Debrecenbe érkezett vezetőivel zsidó terroruralmat hoz.

Avagy ott van dr. Veér Imre, az örök emigráns, aki Károlyi Mihály titkára volt, s párizsi exilje után hét évet ült a Horthy korszak börtöneiben, pontosan akkor, midőn ott volt fogoly Rákosi Mátyás is Második exiljében, már Amerikában jegyzi fel megdöbbenését, amelyet akkor érzett 1945-ben, midőn felismerte az új országhódításnak igazi jellegét. "Őrjöngenek ma a kétségbeesett bosszúvágytól" írja. "A világ csak zsidó áldozatokból és keresztény gyilkosokból áll az ő beteg, tébolyult agyukban. Nem gondolja tisztelt barátom, hogy rettenetesen bűnösök azok, akik céltudatosan és tervszerűen ezeket az elsodort embereket állítják olyan helyre, ahol bűnt kell megtorolni?" [237] "A zsidó bosszúállás azonban benyomult most már az államigazgatás pozícióiba. Visszafoglalta régi gazdasági őrhelyeit is. Öntudatlanul is kasztot alkot és államot az államban, épp úgy idegen elnyomóként kerül szembe a magyarsággal, mint a megszállók. Komoly aggodalommal nézhetjük a neo-antiszemitizmus gyűrűzését. Egy reakciós hullám nemcsak a zsidóság ellen, hanem a két munkáspárt, sőt még a demokrácia ellen is felkorbácsolódhatik." [238]

Az egész könyv tanúságtétele szerint Veér Imre, aki egész életében meggyőződéses zsidóbarát volt, aki a jobboldallal és a nyilasokkal szemben helytállott a börtönig, amikor meglátja a valóságot, részese lesz a baloldal nagy hamvazószerdájának. Amikor észreveszi, hogy itt a magyarság elleni biológiai osztályharcra megy a játék, élete kockáztatásával interpellációt nyújt be az ÁVH jól ismert fajtájú gyilkosai ellen. A Magyar Köztársasági Párt elnöke rádöbben, hogy itt többé nem is magyar ügyről, nem is csupán bolsevizmusról van szó. Ő ekkor már hallotta a debreceni népi demokrata cukrászdában, amint ott "egy dagadt képű, tejszínhabos szájú" ember üvöltözik. Ezt rikácsolja az asztalt csapkodva:
"Minden magyart ki kell irtani! Irgalmatlanul, ahogy minket irtottak. Gettóba velük, egy szálig a Dunába." [239] "Bizony a demokrácia már születésekor halt meg Magyarországon" idézi Juhász Nagy Sándor szavait. S mindketten tudták, hogy kik voltak annak gyilkosai!

Azonban épp ennyire nem érdektelen az igazi magyarvérű szocialistának az 1962-ben is börtönben ülő Bibó Istvánnak felismerése. Bibó István, aki 1956-os forradalom alatt Nagy Imre államminisztere volt, minden kétséget kizárólag a protestáns magyar intellektuel teljes meggyőződésével igenelte a szocializmus magyar formáit, de épp úgy, mint mások; látta, hogy sem demokrácia, sem szocializmus nem valósulhat meg ott, ahol az országhódítók legkisebb szerepet kapnak a közéletben. Ő is filoszemita, sőt apologéta volt a zsidóság érdekében, de a magyarság elleni bosszúhullám láttán ő is hamut hint a fejére.

Bibó István 1948-ban, a "Válasz" című folyóiratban, Sárközy Györgyné kiadásában írta "A zsidókérdés Magyarországon" című tanulmányát, amely annak filoszemita tendenciája ellenére a következőket állapítja még:
"A zsidó vagyonok kezelőinek s értéktárgyak megőrzőinek az a gyakorlati tapasztalata, hogy a zsidók mérhetetlen gyanakvással, semmiféle rendőrségi és bírósági hercehurcától vissza nem riadva, barátságot és bizalmat félretéve, néha kiáltó hálátlansággal keresnek rajtuk olyan értékeket, amelyeknek megőrzését, vagy rendben tartását a háborús események tették az illető hibáján kívül lehetetlenné.

Három éve egyéb sem történik az országban, mint a zsidók elégtételszerzése. A számonkérés összes intézményének hitelét nagyon aláásták.
Alaptalan feljelentések, az előre elfogult tanúk, hamis ráismerések és rá nem ismerések, gyanús vallomások, az akasztást követelők összevisszasága. Súlyos problémává vált a zsidóknak az egész számonkérési eljárásban való hivatalos szerepe. A számonkérésben az. ügyek bíráiként, a nyomás és ítélkezés legkülönbözőbb szakaszaiban szerepelt annyi zsidó személy, hogy visszhangra talált az a beállítás, hogy az egész számonkérés lényege az, hogy tulajdonképpen zsidók ítélkezzenek magyarok felett. De mindezt nem lehetett volna három évvel ezelőtt nyugodtan megmondani. Gyávaság és kényelmesség volt mindnyájunktól, hogy ezt akkor nem tettük meg, s a zsidók "mérséklethiányán" sopánkodtunk..." És mi a következmény: "A felszabadulás pillanatában az antiszemitizmus a nullponton volt. Akik nem szerették a zsidókat, azok továbbra sem szerették meg őket, de a lezajlott szörnyűségek mellett eltörpült, az emberek torkán akadt mindaz, amiért egyáltalán szidni szokták őket. Az azóta eltelt esztendők alatt ez a gátlás tökéletesen és teljesen megszűnt. Ma újból létezik egy tökéletes és szabályos antiszemitizmus, amely a maga hivatkozásait és adalékait csaknem kizárólag az 1945 óta zajló körülményekből meríti. Nincs neo-antiszemitizmus, de vannak neoantiszemiták, sokan vannak, akik azelőtt nem voltak antiszemiták, de ma azok."
Azóta van egy minden eddiginél lángolóbb antiszemitizmus Magyarországon, amiből a filoszemita Bibó István 1946-48-ban még csak az első pislákolást látta, de jól mondja: "ez nem a régi". A régi antiszemitizmussal a munkások megtagadnak minden közösséget. Az 1945 óta kifejlett új antiszemitizmus egészen más: a Rákosi-Gerő-Farkas-Péter és Vas stb. pánjudaista-kommunista rendszere elleni égő gyűlölet.

Ha egyszer majd akad nem emigráns publiciszta, hanem nagy magyar történetíró, akinek lesz bátorsága ebből a szempontból is megvizsgálni száz elmúlt esztendő magyar történetét, valószínűleg meg fogja állapítani, hogy a magyar jobboldal tudatosan szenvedte el a mártíromságot, de a magyar fajú baloldal tragédiája nagyobb volt, mert nekik meg kellett érniük a kiábrándulást saját, sokszor becsületesen hitt elveikből. A Bárdossy Lászlók nyugodtan és félelem nélkül állhattak a meghódított ország új urainak puskacsövei elé, mert ők előre látták, hogy ez lesz a vég, ha a másik oldal győz. A Rajk Lászlók, Nagy Imrék és mind-mind a többi baloldaliak ha magyarok voltak mélységes csalódással léptek az akasztófa alá, a kivégző oszlopok elé, vagy mentek száműzetésbe, belső emigrációba. Talán egy életen át viselték a stigmát, amelyet szívesen vertek rájuk a liberális kapitalizmus, a "Horthy-fasizmus" urai, hogy a baloldaliság egyenlő a hazaárulással. S csak már az akasztófa alatt vették észre, hogy ezt a szégyenbélyeget jogtalanul azokért hordozzák, akik most felakasztják őket, mint magyart!

A Talmud és a Sulhán Áruk akasztófái alatt összetalálkoztak a magyar Hámánok, s ha bűnösek, vagy bűntelenek valának magyar véreik ellen elkövetett vétkekben, "mint aki a sínek közé esett, és átérzi egész életét", bizonyosan átérezték ők is, hogy minden magyar vér, ami folyt az országhódító kisebbségi hatalom miatt folyt ki száz esztendő alatt.

Hiszen lehetetlen, hogy a Látók: Berzsenyi, Kossuth, Széchenyi, Istóczy, Verhovay, Deák Ferenc, jobb vagy rosszabb magyarok lettek volna, mint a fajvédő magyarok, és hogy mindazok, akik láttak Ady Endrétől, Szabó Dezsőtől, Bibó Istvántól, egész a kommunista Garbai Sándorig, csupán mezítlábas, alpári antiszemiták lettek volna. Mindenkinek, aki magyar volt akár jobb, akár baloldalon harcolt, akár magyar szocialista, akár magyar fajvédő, látnia kellett, hogy nem egymással állunk szemben, hanem egy kétarcú, de azonos országhódítás dögvészével. Mert elvégre lehetetlen, minden magyar tévedett volna, és minden magyar csak gyűlölködött. Ha nem hiszünk a Gömbös Gyuláknak, Szálasi Ferenceknek, higgyük el hát legalább a Végzetes csalódással kiábrándult Garbai Sándoroknak, Fényes Lászlóknak, Kassai Ferenceknek, Móricz Zsigmondoknak, az országhódító hatalom által felakasztott baloldali magyaroknak az előlük külföldre emigrált Veér Imréknek, de még a Sulyok Dezsőknek is:
"Minden kiontott ártatlan vér, Minden magyar vér, ami folyt..."

Jobb és baloldali vér, a magyar vér volt. A nemzet agyvelejét elhomályosító talmudi kör eloszlatásához a végső döbbenet pillanatában hozzájárult, sőt hatásosan járul hozzá a magyar fajú baloldal is.
Mert elkövetkezett a nagy zárójelenet. Az 1956-os magyar szabadságharcnak jönnie kellett. És jött is, hogy végre jobb vagy baloldaliság nélkül, de magyar egységben végre az országhódítók ellen irányítsa fényes fegyvereit.
A magyarországi baloldal kiábrándulására talán mi sem jellemzőbb, mint Ignotus (Veigelsberg) Pál egyik cikke, amely csaknem tökéletesen mutatja az országhódítás magyar és zsidó tragédiáját, Ignotus Pál a kommunisták börtönében ült, mint "revizionista elhajló", majd szabadulván egy ideig még igyekezett a kommunistákat kiszolgálni. Azonban 1956-ban Nyugatra jött, és itt az Irodalmi Újságot szerkeszti.

Egyik apologetikus cikkében aztán megírja csaknem azt, amit ez a könyv tartalmaz. Az országhódítás különböző, de mégis összefüggő formáit: "...A kínos felhangokat a középosztály hibrid jellege és a zsidókérdés váltotta ki. Magyarországon a keresztény középosztály gyógyíthatatlanul 'dzsentri' akart lenni, vagyis az állam meg a megye ingyenélője, ha már a földmonopóliumé nem lehet; a polgári foglalkozás, a polgári érdeklődés - a maga lábán álló, a maga eszével gondolkozó polgáré, valamint a munkásszervezkedés felkarolása, az agrárproletáriátus igényeinek komolyan vétele is zsidó dolog' volt, amíg a fajvédelem és a fasizmus azt is bele nem bunkózta a bürokratikus kiváltságok szolgalelkeket termelő rendtartásába. A zsidóság baja nem az volt, hogy ettől elütött; hanem az, hogy nem ütött el eléggé. Polgári értelmisége rengeteg jót tett az országnak azzal, hogy olyan volt, amilyen, s majd ugyanannyit ártott azzal, hogy nem merte magát olyannak látni és vállalni, amilyen. Maga is dzsentri akart lenni. Vagy bosszút állni azért, hogy nem lehet. Legkínosabban akkor hatott, amikor úgy dörgölőzött a dzsentrihez, hogy irtó hadjáratot szervezett ellene, s az egész nadrágos társadalom ellen. Akárhány apparatcsikká vedlett textilfiú a mellére tűzhette volna, hogy: "ha nektek az ember a szolgabírónál kezdődik, hát leszek én olyan basás szolgabíró, hogy Endre Lászlónak is kicsordul a nyála a sírjában, de ezentúl ezt majd megyei párttitkárságnak nevezzük."

Félre ne értsenek: semmi hiba abban, ha valaki környezetéből, szüleinek, nagyszüleinek felekezeti, származási vagy mesterségbeli környezetéből elkívánkozik. Ám öltsön a bankhivatalnoknak indult szatócsfiú munkászubbonyt, parasztködmönt, vagy papi reverendát, akár jelképesen, akár ténylegesen, ha hite vagy hajlama így kívánja; csak az a túllicitálós rikácsolás ijesztő, amelyből kiüvölt, hogy kínjában teszi, mert díszmagyart nem ölthet. Sejti-e olvasóm, hogy ez a palástolt vagy előjelet váltott sznobság hogyan tombolt, például Rákosi Mátyásban? Ő valóban a zsidó polgári származás túlpótlásának piramidális torzképe volt. Jelképes munkászubbonyán matyó hímzéssel, olykor zászlósúri boglárokkal. A módszereket és a jelszavakat Sztálintól vette, de Göre Gábor hanglejtésével adta elő; s Bethlen taglejtésével parádézott az állami vadászaton. Pedig, ezt összeszorult szívvel teszem hozzá, a Galilei körből indult, a reformnemzedék ifjú rohamcsapatából." [240]

Sulyok Dezső, aki az 1945-ös zűrzavarban és eszmei, erkölcsi káoszban elvállalta még Imrédy Béla ellen a népügyészi szerepet is, aki aztán a késői felismerések és megdöbbenések birtokában megpróbált mindaz ellen küzdeni, aminek maga is részese volt az ország szerencsétlenségében, már hazulról hozta a keserves bizonyságtételt. És ez teljesen és tökéletesen azonos volt azzal, amely miatt Imrédy, Bárdossy, Szálasi és a magyar mártírok életükkel fizettek.

Sulyok Dezső, aki oly sokat tett érettük, megdöbbenve hallotta 1945-ben és után a zsidóság többségének véleményét: "Nyíltan kimondták, hogy több százezer mártírjuk megváltotta a megmaradtak számára az országot, amelyben most már őket illeti a politikai vezetés... Ők kénytelenek a hatalmat kézben tartani. Nem szabad tehát a kormányt kezükből kiadniuk és magukhoz kell venniük a rendőri hatalmat is, mert csak így tudják megakadályozni egy aktív antiszemitizmus felülkerekedését. Mivel pedig egyelőre önmagukban képtelenek lennének a népi erők és a visszatérő reakciók koncentrált támadásával szemben mindezt megvalósítani, mindent el kell követniük, hogy Magyarországon az orosz megszállás minél tovább tartson. Rákosi és a zsidó kisebbséghez tartozó társai orosz segítséggel magukhoz ragadták a hatalmat Magyarország népe felett. Ezek most épp úgy diktatúrájuk alatt tartják a magyar népet, ahogyan azt 1919-től 1945-ig a fehér ellenforradalom erői csinálták. A magyarországi zsidók nemzeti kisebbség kisebbsége ezt a diktatúrát 1945 óta a kommunista párton keresztül gyakorolja." [241]

Mi más ez, ha nem az országhódítás erőinek felismerése a nemzeti baloldal részéről? Mi más ez, ha nem a jobboldal sokkal hamarabb jött felismerése és történelem előtti tanúságtétel, hogy az országot kapitalista vagy kommunista formában mint Sulyok Dezső mondja a zsidó nemzeti kisebbség hódította meg. Hiszen a magyar baloldal nagy hamvazó szerdáján, amikor Sulyok Dezső egyik parlamenti beszédében, 1947. június 24-én az orosz csapatok békés hazatértét követeli, előtte is végleg lehull az országhódítók álarca: "E beszédem után Révai József, a kommunista párt egyik vezetője a ház folyosóján megszólított: Azt akarom-e, kérdezte , hogy pogrom legyen Magyarországon, és a zsidókat kiirtsák? Kérdésemre, hogy mit akar ezzel mondani, így felelt: Aki az oroszokat hazaküldi, az pogromot akar." [242]

Ezzel azonban még nincs vége a magyar tragédiának. A Magyar Szabadságpárt megtért vezére 1947. július 1-én mondotta el a magyar képviselőházban utolsó beszédét, s midőn a totális gazdasági és állami rendszeren alapuló bolsevizmusról beszélt, Révai József (Kahána Mózes) arra hívta fel az oroszokat, hogy rendszerük gyalázása miatt járjanak el Sulyok ellen. "Ezek után mondotta Sulyok a magyar parlamentben a szólásszabadságot megszűntnek tekintem és a szótól elállok."

Amikor pedig mindezek után pártja élén kivonult a parlament sok vihart látott ülésterméből, Révai-Kahána utánaszólt:
"Tűnjenek el örökre!" [243] Az alig száz éve emancipált Kahána íme kiutasította. hazájából a baloldali, de mégis honfoglaló őst, a magyar vért, az egész magyar szabadságpártot, még ha az az ő érdekükben is vétkezett magyar vérei ellen. A teremben azonban nem Sulyok és nem Kahána mondták ki az utolsó szót. Az ítéletet Kossuth Lajos mondta száz évvel ezelőtt: "Nem lehet őket emancipálni, mert létük a fennálló országlási renddel egybehangzásba nem hozható."

S a magyar baloldal, ha magyar volt, most megszólaltatta az Istóczyak, Gömbös Gyulák, Imrédy Bélák, Hubay Kálmánok helyére lépett Kahána Mózesekkel szemben a hamvazószerda baloldali mea culpáját, ezúttal talán nem a magyar, hanem a shakespearei tragédia szavaival: "Köszönöm zsidó, hogy megtanítottál!"
Mi maradhatott még? 1956. október 23. A forradalom jött. A forradalomnak jönnie kellett. És jött is, hogy újra a 14 éves Solymosi Eszterkék vessék szűz testüket az országhódító uralmat fenntartó ÁVH géppisztoly tüzébe, és az ezt támogató szovjet-bolseviki hatalom elé.

A fellázadt magyar tömegek előtt, láthatatlanul egy kis cselédlány, Solymosi Eszter járt sápadtan és mégis diadalmasan. A két ellentétes "vonal", íme egybe ért. A jobb és baloldali magyarság a tűz és véresőben újra egyesült.
Most vált nyilvánvalóvá jobb és baloldali magyarok előtt, hogy az ország fölötti hatalom idegen, tehát az ellen jogosult a fegyveres felkelés is. A szovjeték csak akkor kezdték meg a magyar szabadságharc leverését, amikor a pártház ostromlása után lámpavasra kerültek az ÁVH-s ezredesek, akik valamennyien országhódítók voltak. Az Egyesült Államok pedig hagyták magára a magyar szabadságharcot, amikor felismerték, hogy kinek kezében volt a hatalom, s lényegében kiket fog sújtani szükségképpen a magyar szabadságharc.

A hatalom ugyanis mindkét birodalomban a harmadik, titokzatos világerő kezében volt.

XIII. fejezet
CÁPÁK A HAJÓ NYOMÁN

1883 után elindul az Egyesült Államok felé a "tiszaeszlári emigráció". Száz és százezer magyart visznek a Cunard Line hajói az USA felé. A Szent Istváni birodalom magyarjai, ruténjei, németjei és tótjai futnak most a meghódított ország nyomora a földtelenség, a kazár uzsora elől a mesebeli álombirodalomba, ahol van munka és kenyér, ahol a munkáért aranydollárral fizet egy éppen épüld, hatalmas birodalom. Indulnak hát a Cunard Line és a Norddeutsche Lloyd hajói, hogy a hamburgi mólóról Rákosi Viktor "Elnémult harangok"-ának főhőse, Simándy Pál nagytiszteletű úr hallja a sötétben elvesző magyar kivándorlók utolsó énekét: "Hazádnak rendületlenül..."

A hajó megy... A hajó magyarokat visz, akik majd leszállanak az amerikai korai kapitalizmus bányáiba, vagy maltert hordanak az épülő felhőkarcolók állványain, elszóródnak a farmokra, dohányültetvényekre. Megalakítják kis magyar településeiket, és megmaradnak nyelvben, lélekben amíg tőlük csak telik Magyarország halálig hű és hazavágyó fiainak.

Csodálatos és nagyszerű magyarság ez, amely útlevél nélkül, az akkori előírások szerint zsebében húsz dollárra), de szívében, lelkében tiszta magyarsággal kiköt New Yorkban, Bostonban vagy Ellis Islandon, hogy aztán a korábban érkezett Haraszthy Ágostonok, Újházy Lászlók, s a többiek nyomán vérével, verejtékével pionírja legyen az amerikai felépítésnek.

Az amerikaiak valószínűleg soha sem fogják tudomásul venni, hogy mit adott nekik ez a tragikus magyarság: Kossuth valóra vált próféciáit, a californiai gyümölcstermelés megalapozását, a Kovács Mihályok rohamát a függetlenségi harc huszárezrede élén, az Asbóth tábornok tudását, amellyel megtervezte a világ legnagyobb városa, New York Central Parkjának mai térképét, avagy a polgárháború spriengfieldi döntő rohamát vezesse Zágonyi Károly bátorságával.
Ez a tiszaeszlári emigráció, a legtisztább magyar és parasztvér Verhovay Egyletet alapít, Kossuth Köröket szervez, Rákóczy Egyletekben hangsúlyozza ki magyarságát. Szent István templomokat épít, vagy a protestáns nagytiszteletű úr templomában énekli a "Tebenned bíztunk" zsoltárát.

Az öreg amerikás magyarság helytállása a külföldre vetett magyar szegénység hazahűségének legszebb és legnagyobb csodája. Az ír jött, hogy meneküljön a brit kibirtoktalanítás, a terror elől, a lengyelzsidó jött, hogy meneküljön a pogromok elől, és a svéd is jött, hogy jobb életet teremtsen magának, mint amelyet kopár hazája adhatott neki.

A magyar bevándorló azonban azért jött, mert szociális és politikai vonatkozásban "szertenézett, s nem lelé honját e hazában". És mégis halálig hű maradt a hazához. Sajnos, e sorok írójának nem állnak rendelkezésére elegendő bizonyítékok, azonban az egész öreg amerikás magyarság léte, magyarsága, hitélete bizonyítja, hogy ez a tiszaeszlári emigráció az összmagyarság legjobb, legértékesebb rétege volt.

Simándy Pál ott ült a hamburgi mólón és hallotta a "Hazádnak rendületlenül"-t: Simándy nagytiszteletű úr csak azt nem látta, hogy a kivándorló hajó után cápák is úsznak. Országhódítók, akiket nem a nincstelenség űz, hanem a remény hajt, hogy Amerikában még jobban megélhetnek ebből a magyar tömegből, mintha otthon parazitáskodtak volna a nyakán. Fezőrök, sikkasztók, alpári zsurnaliszták, akiket nem tud használni a legsötétebb pesti zugújság sem, most egyszerre újságtulajdonosok, lapkiadók, szerkesztők lesznek a nagy amerikai szabadságban. Talán majd akad amerikai magyar történetíró, aki egyszer dokumentációsan megírja, hogy ezek az "otthonról körözött sikkasztók, hogyan veszik át a hatalmat az amerikai magyarság fölött.

Az Egyesült Államok épülő kapitalizmusában az "újságosok" válnak a magyarság kizsákmányolásának központjává. Ők hirdetik a zugbankárokat, akik hazafelé pénzt közvetítenek, és óriási összegeket keresnek a hamis árfolyamkülönbségeken, ők adják-veszik a telkeket, kötik a biztosításokat, csalják ki az amerikai szabadság adta minden lehetőségével a magyar bányászok, építőmunkások és földművesek véres verejtékkel megszolgált centjeit. Ők indítják a különféle "hazafias" akciókat, óhazai nyomorenyhítéseket (Pedlow-Brack akció), amelyekre az amerikai kis magyarok adják a pénzt, de ők vágják zsebre a horribilis százalékokat, közvetítési és kereskedelmi jutalékokat. Ők megtanulják az angol nyelvet, a magyar azonban kis magyar gettókban él, sokszor írni-olvasni sem tud, így rajuk van utalva, de legalább megőrzi a magyar nyelvet. Angol újságot nem tud olvasni, csak legkevesebbje, így a minimálisan millió főnyi amerikai magyarságot az újságon keresztül közelíti meg ugyanaz az üzleti szellem és kizsákmányolás, amely elől kiszorult saját hazájából.

Az amerikai magyarság története így válik tulajdonképpen a szüntelen becsapások, botrányok, kifosztások, mások számára jól jövedelmező áldozathozatalok folyamatos történetévé. Ennek egyik legjellegzetesebb képviselője az Amerikai Magyar Népszava, amelyet 1898-ban alapít meg Berkó-Berkovics D. Géza. A lap egy időben napilag formájában is megjelenik. A szerkesztőség, a kiadó hivatal, az egész, adminisztráció csaknem száz százalékban zsidó minden időkben.

Az 1949-es Arany Jubileumi album szerint az akkori állapot a következő. Kiadótulajdonos: Szántó Lajos, a borszéki hitközség kántor fia, egyben a Virginiai Kentucky Tobacco tulajdonosa, aki egész kivételes jelenség. 1949-ben segít a kivándorló magyarokon, sokat áldoz, de politikailag osztályoz. Vele ellentétben a legteljesebb magyargyűlölet fűti az egész szerkesztőséget. Adminisztratív vezető: Székely (Slézinger) Izsó, a miskolci Leánykiházasító Egylet 10 ezer aranykoronás sikkasztója. A szerkesztőség tagjai: dr. Miklós Oszkár, Gáspár Géza, dr. Aczél Benő, Gábel Vilmos. Hirdetési osztály: Fenyves Klára, Mandel Ernő, Kandell Harry, Alice White előfizetési osztály; dr. Meller Victor iroda; Esther Keslinger, Sadie Schaff könyvelési osztály. Még a műszaki osztályt is csupa egyfajú idegenek vezetik.
Az Amerikai Magyar Népszava megalapításával megtörténik a teljes hatalomátvétel az öreg amerikás magyarság fölött. Gyakorlatilag az ő kezükbe jut ezáltal az Amerikai Magyar Szövetség is, amelyben hamarosan Gombos-Knopfer Zoltán, Káldor Imre, dr. Márk Béla, Székely Izsó az igazgatók, de egyes református és katolikus lelkészek mellett ott szerepel később Himler Márton is, aki mint OSS ügynök évekig kémkedik Magyarországon, "feltérképezi" és a szovjet GPU kezére szolgáltatja 1945-ben az egész magyar politikai és szellemi elitet, és tanácsokat ad a State of Departmentnek, amelyek szerint az 1946-ban bekövetkezett második Trianont Magyarország háborús bűnössége címén fenn kell tartani.

Az ötven esztendő alatt eltelt korszak vezetőinek fogalmuk sincs róla, hogy milyen célokat követnek el ezek az emberek, és milyen célokra használják fel nevüket. A Népszava első jubileumára Kossuth Ferenc gratulált, és Barabás Béla, a híres, kitűnő 48-as képviselő. Az Amerikai Magyar Népszava látogatója Károlyi Mihály, amikor a Szent Istváni Magyarország ellen akarja hangolni az amerikai magyarságot és az amerikai közhangulatot is. Károlyi első látogatása a Népszavához vezet, és ezen keresztül adja ki a jelszót: "Új Magyarországot!" Kíséretében van a későbbi kommunista népbiztos Kunfi-Kunstätter Zsigmond is. A Népszava már 1912 márciusi számában írja: "Forradalmi szellő lengi át Magyarországot."

Ügyes és kitűnő üzleti politika ez. Egyfelől a régi haza iránti hűséget hirdetni, másfelől a hazai állapotok ellen uszítani a nyomor, földtelenség elől kivándorolt öreg amerikás magyarságot, és ezeken az érzelmeken keresztül olyan közhangulatot teremteni, amely hajlandó beugrani minden nemzetellenes uszításnak. Ugyanakkor pedig fenntartani a látszatot a rosszul tájékoztatott amerikai öreg magyarok előtt, hogy a Népszava tulajdonképpen a legtörzsökösebb magyarságot, a hazafias célokat képviseli.

Az öreg amerikás magyar szív az ócountryért dobog, hát ezt a tiszta érzelmet kell most felhasználni üzleti célokra. Az 1914 előtti békében millió dollárokat keresnek a pénzküldő zugbankárok, úgy, hogy éppen "magyar" vonatkozásban külön törvényt kell hozni ellenük az amerikai kongresszusnak. A Transatlantica Trust Company bukása és csődtömege élén Pirnitzer Gyulával, épp olyan elsőszámú közbotrányai magyar Amerikának, mint a Himlerville sötét businesse, ahol Himler Márton jóvoltából sok ezer magyar bányász veszti el keservesen megtakarított centjeit. Az első világháború után a Pedlow-Brack akció települ rá a jóhiszemű magyarokra. Hatvanöt főnyi személyzettel gyűjtögeti a magyar kisemberek áldozatkész adományait, és milliókat keres a "humanizmuson".

A Trianon ellenes harc idején a Kossuth szobor felállítása is nagy üzlet. Ötszáz magyar zarándokot hoznak Amerikába, de Székely-Schlézinger Izsó Népszavája és társasága pillanatok alatt húszezer dollárt keres azon, hogy a szobrot újjá kell önteni, mert szándékosan elrontották. A szerencsétlen formában folytatott revíziós propaganda, a revíziós albumok kiadása, Endresz György Óceánrepülése, a Justice for Hungary-val millió dollárokat vesznek ki az ottani magyarság zsebéből, de a.százalékot mindig a jól ismert "hazafiak" keresik meg, közvetítési jutalék formájában.
A második világháborúban az amerikai magyarság egyszerű embereinek áldozatkészségéből kétmillió dolláros "Louis Kossuth Liberty Shipet" vásároltak a roosevelti és egyben zsidó hadi célok számára, amelyek tulajdonképpen az ócountry, de természetesen Hitler ellen irányultak elsősorban. A második világháború kitörése előtt, amidőn a Felvidék visszacsatolásáról van szó, az amerikai magyarságot már odáig tudták tüzelni, hogy alig-alig lehetett elküldeni a táviratot, amely Hitlert a magyarság iránti kötelezettségeire figyelmeztette. Amidőn Budapest 1945. február 9-én a szovjet martaléka lett, akkor ugyanezek az elemek akartak felszabadulási ünnepet rendezni, mint "jó amerikaiak", s a szégyenletes akciót csak egy igaz amerikai magyar (Hatthayer József) tudta megakadályozni azzal a kijelentéssel, hogy a magyar amerikaiak erre az ünnepségre fekete gyász-zászlóval fognak felvonulni.

Amikor 1938-ban Roosevelt elnök Hitler és Mussolini ellenes beszédet mondott, ugyanezek az elemek alakították meg a Council of Americans of Hungarian Origin-t, amely természetesen nem magyar, hanem Hitler ellenes zsidó szervezet volt.

Amikor pedig mégis elveszett a második világháború, akkor ismét rátérnek a "humanista" alapra. Székely-Schlézinger Izsóék egy hajóra való tejport vásároltak az amerikai törzsmagyarság adományából az éhező Magyarország számára, és amikor már senki sem vásárolt Amerikában tejport, 20 ezer dollár tiszta közvetítési jutalékot kerestek az üzleten. A hajórakományt pedig Budapesten a "fajilag üldözötteknek" osztották ki.

Ha erről az USA-ba szakadt magyarországi zsidó üzletes zsurnalizmusról nem is állanak rendelkezésre elegendő adatok, Fath Galambos József, az amerikai magyarság valóban legkiválóbb szellemi Vezetője, megrendítő bizonyítékokat közölt erről az újságírásról. Nyitrai (valószínűleg Neumann) Emil úgy kezdi tevékenységét, hogy bajusztpedrőt, elefántcsontként forgalomba hozott kaucsukfedelű Bibliákat árul a New Yorki pierekre beáradó magyaroknak. Fecsó Imre, az Amerikai Magyar Népszava és Szabadság "publicistája", aki valószínűleg nem magyar származású, többszöri hamis bukás után, mint ingatlanközvetítő forgatja a "magyar tollat". Singer Mihály a magyar nyelvű lapokban fosztogató hirdetéseket tesz közzé, de ő is "újságíró" és szellemi vezér. Kohányi (Kohn) Tihamér megvadult talmudi gyűlölködésében a Tisza kormány elleni felháborodásba csalja a magyar amerikásokat, akikkel a levelek tízezreit íratja az óhaza kormányzati rendszere ellen. Azonban írja Galambos József "egész pályafutása nem volt egyéb, mint a magyar hazafiság csalárd jelszava alatti nemzetgyalázás". Mr. Green, aki Magyarországon valószínűleg Grün volt az első világháború alatt amíg lehetett, tehát 1917-ig pénzküldési akciót szervez. Ebből a célból gründolja Magyar Hírlap című újságját, amelynek segítségével aztán száz magyar koronát 20 dollárért árul, noha az összes tőzsdén akkor 100 korona még csak 17 dollár. Ezer és tízezer tájékozatlan magyar munkás bőrén minden száz koronán három dollár tiszta hasznot vág zsebre a zsurnalisztikai pénzüzlet. [244]

Ennek a magyarországi származású. amerikai zsidóságnak szerepe végzetes az amerikai magyarság életében, két háború előestéjén és befejezésekor, Amikor a magyar állam hatalma alól kiszakadt magyar és zsidó, csak akkor derül ki, hogy az emancipáltak, a befogadottak, a nyelvet még tanulók mennyire nem tudtak együtt érezni a gazdanéppel, s mennyire nem egyenrangú partnernek, hanem olyan alanynak tekintették, amely egyedül az ő megélhetési céljaikat szolgálja.

Igazi arcukat azonban a magyarság nagy tragédiájának pillanatában mutatták meg. Amikor közel egymillió magyar menekült Nyugatra az országot elárasztó szovjet csapatok elől, akkor az ország meghódítóinak, első törekvésük volt, hogy a menekült magyarokat tegyék felelőssé saját tragédiájukért és azért, amit Hitler és Eichmann Adolf követtek el ellenük. Ennek az őrjöngő világbosszúnak nemcsak otthon, hanem a hazátlanságban is kiépítették megfelelő szerveit.
Az amerikai és a KZ-ekből szabadult magyarországi zsidóság most összefogott, hogy rendszeresen üldözze a magyar menekülteket és megakadályozza, hogy azok Amerikába, vagy tengerentúlra juthassanak. Minden idők legfarizeusabb szervezete, egyben a világterrornak és antihumanizmusnak tipikus példája az IRO (International Refugee Organization), amelynek helyzeti előnyeinél fogva összes kulcspozícióiba beülnek, és a nemzetközi szervezetet jellegzetesen ószövetségi szervezetté változtatják át. Maga a szervezet és az amerikai Displaced Person Act is csupán egyetlen célt látszik szolgálni, hogy minél többen juthassanak közülük tengerentúlra, és minél kevesebben más európai népek menekültjei: lengyelek, csehek, románok, szerbek, horvátok, magyarok, észtek, lettek és litvánok közül. Nemcsak a tisztviselők százai és ezrei, hanem maga a szervezet alkotmánya is tipikusan az ő kiválasztottságuk és győzedelmi mámoruk kiteljesedése. Most immár menekült üldözi a többi menekültet, illetőleg egy menekült vagy KZ-es csoport az összes többi nemzetiségű menekülteket, tekintet nélkül arra, hogy ez ellenséges vagy barátságos beállítottságú volt velük szemben. Az IRO force kérdései persze enyhébbek, azonban a norma leegyszerűsödött a Sulhán Arukhi világfelfogás nívójára: aki nem zsidó, az eleve hitlerista, aki a szovjet vörös fasizmusa ellen harcolt, az fasiszta, és minden keresztény eleve született zsidógyűlölő. Tehát annak a boldogulását minden áron meg kell akadályozni, ha csupán ez egy amerikai éjjeliőri állásig terjedne is.

A kivándorló táborok screenelő asztalánál sötét alak ül: Lodzból, Budapestről, Kaunasból, Varsóból, s felteszi a kivándorlást eldöntő kérdéseket: Seperte utcát Esztónia német megszállása alatt, mert ha igen, akkor a németek kollaboránsa volt. Harcolt-e a szovjet ellen, amely nekünk szövetségesünk volt? Segítette-e az üldözött zsidókat, és miért nem lázadt fel védelmükre? Írt-e cikket a zsidók vagy a szovjet ellen? Miért nem szegte meg katonai esküjét? Tagja volt-e a Baross Szövetségnek, a keresztény kereskedők egyesületének? Ha igen, akkor nem lehet kígyóvadász Ausztráliában.

Ezekben az időkben 20-30 millió menekült lézeng a világon, de az IRO készletei, élelmiszertartalékai, olykor millió dollárjai tűntek el az izraeli háborúra, hogy aztán Palesztinából kiűzött őstulajdonosok, az arabok ugyanennek a humanitásnak nevében megelégedjenek napi egy csésze babbal, amelyet már legalább egy évtized óta adminisztrál számukra a Cadillacon járó, Amerikából szalasztott humanista világhódító és az ugyanolyan származású, lakkozott körmű titkárnő.

Európa feloszlatása folyik akkor az IRO kivándorlási táboraiban. Az európai értelmiség, munkásság, a szellemi nívó, a katonai hűség, az emberi tisztesség meggyalázása a nyomoron, a függőségen keresztül. Hiszen annak, aki még élni akar, a legszerencsésebb esetben is hazudnia kell. Igen! Én nem védtem a hazámat, én megszegtem állampolgári és katonai, vagy hivatalnoki eskümet, én csak a zsidó népet szerettem, és nem a saját magyar vagy litván népemet.

Az IRO tökéletes tükörképe annak a függőségnek, amelybe a világhódítók győzelme után Európa szellemi és dolgozó rétege jutott. Ők határozzák meg, hogy ki lehet bevándorló Washington hazájában, ők döntenek arról, hogy a magyar család, ha történetesen az apa honvédszázados volt, mint "fasiszta" kimehet-e az Egyesült Államokba? És természetesen és párhuzamosan ők azok, akik Európa nagy fekete piacára, a müncheni Möhlstrasse-ra hordják a menekülteknek kiutalt amerikai élelmiszereket.

S az európai kálváriának nincs vége akkor sem, amikor a kivándorló hajó nagy nehezen megérkezik a New Yorki pierre. Ott már az új üldözők várják őket, akik az orosz pogromok, vagy esetleg Hitler törvényei üldöztek ide a szabadságba és jólétbe, esetleg a seagatei milliomos villák luxusába. Ott vannak közöttük persze a kunbélai "zsidó proletár ortodoxia" kommunista képviselői, újságírók és snorrer politikai ortodoxok, akik magyar nyelvű lapban és magyar nyelven, szóban azt rikoltozzák: magyarok nem jöhetnek ide. A magyarok fasiszták. Amerikában pedig már mi vagyunk az uralkodó nemzet.

Ehhez képest az ungvári cionista, Havas Emil az első kivándorló hajók érkeztére Göndör Ferenc lapjában ezeket írja a magyar menekültekről: "Az első kérdésre, szabad-e támogatni a nyugatosokat, az a válaszom: igen. Azokat a szerencsétlen félrevezetett áldozatokat, akik semmit sem követtek el, hanem a náci agitáció hatása alatt elmenekültek családtagjaikkal Nyugatra. Ezeket a szerencsétleneket támogatni kell. Ezek száma azonban legfeljebb ötszáz. A többi közönséges gyilkos, tolvaj, gonosz zsidóölő, munkáskínzó, akik a Szálasi banditákkal együtt menekültek Nyugatra. Ezek száma körülbelül félmillió volt." Havas Emil "Az Ember" hasábjain mindjárt meg is mondja, hogyan kell ezekkel elbánni. "...a nyugatos név alatt élő emberek 99 százaléka magából kivetkőzött bestia, akiket nem segíteni, hanem lebunkózni kellene... Akiket talán még meg lehetne menteni, azok ezeknek a tömeggyilkosoknak gyermekei amennyiben még kicsinyek, és a szülők még nem fertőzték meg gyenge agyukat. Ezeknek megmentése helyes volna, ha el lehetne választani őket a szülőktől. De ezek a banditák a gyermekeikhez ragaszkodnak. [245]

1946-ban Münchenben, Bécsben nem tanácsos az utcán magyarul beszélni, mert a kék-fehér cionista karszalagos "tábori csendőrség" fasiszta bűnösként szállíttatja a hasonló fajiságú amerikai CIC-ra a magyarul beszélőt. A bilgerli csizma számukra a kollektív bűnösség ismérve. Aki ilyen csizmát visel magyar nyilas, vagy fasiszta katonatiszt.
"Bojkott! A délamerikai magyar (!) kolónia harcot indít a fasiszta emigránsok ellen."
"Alig tette lábát az új földre, a gyűlölet ügynökei ott is várják, hogy végigkorbácsolják a megaláztatások, rágalmazások, szennyezések Golgotáján. A gyűlölet világszervezetének kis brávói beletúrnak a szívébe, érzelmeibe, becsületébe, mert ez a gyűlölet parancsa: halálra üldözni mindenkit, akiről csak feltehető, hogy soha nem állt be a gyűlölők táborába." [246]

...És ha még ez sem elég, 1949 karácsonyi számában azt írja buenos airesi "Magyarok Útja", hogy amikor a chilei, valparizói kikötőbe megérkezik az első, magyar menekülteket szállító hajó: "Gyilkosok! Fasiszta gyilkosok!" kiáltással fogadja őket egy magyarul beszélő csoport. S ezek a magyarul beszélők, akik még alig-alig chilei állampolgárok, átveszik az IRO, a CIC és a chilei politikai rendőrség szerepét. A Magyar Zsidók Egyesülete és a Concordia nevű magyarországi zsidó szervezetek "kivizsgáló bizottságokat" alakítanak, s ha egy magyar menekült nem hajlandó megjelenni előttük, kibirtoktalanítják, elkenyértelenítik, megakadályozzák, hogy állást vagy segédmunkási jövedelmet kapjon!

Valahonnan délamerikai államból írja 1955-ben a Hídverők egyik számában a kivándorló magyar: "Magyarországból jött zsidókban egy-kettőt kivéve semmi néven nevezendő hozzátartozandóságnak, vagy velünk érzésnek legkisebb árnyalata sincs meg. De ami még szomorúbb, az a határtalan gyűlölet. Még a németeket sem gyűlölik úgy, mint minket!... Íme így gondol rád, így hálálja meg a menedéket, a kiválasztott nép fia, aki Magyarországon élt: Minden magyart ki kell irtani, mert vagy nyilas, vagy falaz a nyilasoknak!... Gyűlöl minden magyart, míg mindenképpen csak Magyarországra akar hazatérni. De valamennyi remeg, hogy a magyarság egyszer rádöbben arra, hogy a zsidóság nagyobb részétől semmi irgalmat és kegyelmet nem várhat. Valamennyi gyűlöli, fanatikusan gyűlöli a magyarságot. S ez volt számomra a legmegrázóbb élmény. Jótét helyébe gyűlölet!" [247]

Angliában Janner, lancasteri képviselő egész a belügyminiszterig és az alsóházig viszi a magyarüldözést. Maga is zsidó. Követeli tehát, hogy küldjék vissza á fasiszta menekülteket oda, ahonnan jöttek. [248]

De vajon másként van-e ez akármelyik más földrészen? A magyar menekült hajója kiköt valahol Ausztráliában, s újra várják a parton az üldözők. Azok, akik eljöttek a Kárpátmedencei jólétből, hogy még jobb létet teremtsenek maguknak a Dél keresztje alatt. De hát ők "magyarok". Az ausztráliai kivándorló így számol be tapasztalatairól:
"De a gyűlölet már előttünk a kontinensre érkezett. Ott várt a hajónál, a táborokban, odafülelt beszélgetésünkre, benézett lakásunkba, és megindult a gyűlölet hajszája. Az ausztrál lapokban megjelent az. első, második, századik lefasisztázás: a "feszítsd meg", a csillapíthatatlan faji gyűlölet." [249]

Amerika, Ausztrália, Délamerika partjain azonban mégsem a meghódított ország tragédiáját lezáró függöny hullt le, hanem a felismerés fénye lángolt fel; a velük való együttélés nem illik bele többé a magyar társadalom egyetlen jövendő életformájába sem!

ZÁRSZÓ

Ki volt tehát a bűnös, sőt háborús bűnös? Titus cézár, aki Jeruzsálem elfoglalása után a zsidó Josephus Flavius tanúságtétele szerint ezeket mondotta: Ahányszor csak győztem, mindannyiszor békére szólítottalak fel benneteket, mintha csak én lettem volna a legyőzött fél. Amidőn pedig a templomhoz értem el, szánt-szándékkal figyelmen kívül hagytam a hadijogból folyó jogaimat és kértelek benneteket, legyetek kímélettel a magatok szentélyei iránt, s óvjátok meg a templomot. Ti visszautasítottátok mindezen ajánlataimat, és a templomot saját kezetekkel gyújtottatok fel."
Titus volt-e a bűnös, vagy az a zélóta bolsevizmus, amely kegyetlenül lemészárolta saját népének gazdagjait, s kétezer év előtti Cseka módszerekkel, testvérek, rokonok kivégzésével, borzalmas kínokkal gyakorolta az ostromlott Jeruzsálemben a mai modern terrort, mert "a szent könyvekben kétértelmű kifejezés volt, amely szerint, tudniillik abban az időben valaki a világuralmat elnyerni fogja közülük" írja Flavius. "Balsorsát a város saját fiainak köszönhette, a rómaiak pedig voltaképpen csak az igazságot szolgáltatták ki."

Vajon Spanyolországban Katolikus Ferdinánd volt-e bűnös, vagy előzőleg már volt népnyúzó uzsora, országhódítás, kereszténygyűlölet is, keresztény gyermekek keresztre feszítése? Előbb volt az inkvizíció vagy előbb mindaz, ami a spanyol nép ellen elkövettetett?

És mi volt előbb? Az oroszországi pogrom, vagy a nagyurak kazár bérlője, aki bezárta a templom kulcsát, ha a kozák nem fizette meg neki a keresztelési adót? A tényeket lehet magyarázni és elferdíteni, de a tények mégis csak tények maradnak.

Mi volt előbb? Az "antiszemita" Bartha Miklós Kazárföldönje, vagy kárpátaljai 1500 százalékos uzsorakamat, idegen bevándorlás, vagy magyar kivándorlás? Gömbös Gyula jött előbb, vagy előtte talán ott járt Samuelly Tibor? Az akció és reakció örök társadalmi törvényét kell megkeresni ebben a szellemi Bábelben.

A magyar szabadságharc volt-e előbb, vagy Rákosi-Roth Mátyás terrorja, amely kiváltotta a magyar népfelkelést?
S vajon mi volt előbb Németországba? Hitler, vagy talán Rothschild, Rathenau, Ullstein, Berlinben berendezett gyermekbordélyházak, demokratikus korrupció és Versailles? Előbb volt-e a bűnhődés, csak azután jött a bűn?
Magyarországon pedig előbb jötte Eichmann és csak azután Chorin? Apróbb kilengésekben és megtorlásokban bűnös volt-e a magyar nép, ha már oly sokan és oly sokszor vétkeztek ellene vendégei.

Valahonnan a messziről visszatekint ránk rab Magyarország, és a száműzetés éjszakáin fel kell vetni a lelkiismereti kérdést: bűnös voltál-e árva magyar nép? Vívódni kell ezen a problémán, mert a nyugati világ egyirányú terrorja sok-sok magyarban eltöri a gerincet, és felkelti a hamis vagy érdek által sugallt bűntudatot. Sokan járnak ma a nagy világban, akik nem a Hartsteinok, Ornsteinok nagybirtokain elhullott magyar csecsemőt sajnálják, hogy úgy érzik, nekik legszentebb kötelességük örökké egy idegen nép gondjaival és áldozataival foglalkozni, megbánást tanúsítani, és felvenni az ezért járó obulusokat.

És nincs, de nem is lehet magyar "bűnbánat", mert milliószor annyit szenvedtünk általuk, mint amennyi szenvedést az országhódítók okoztak magyar népünknek. Samuelly Tibor vagy az ÁVH-ból kiostromolt ezredesek, cafatokra tépett holtteste fölött is, nekünk egyetlen egy fájdalomra van okunk, a nagydobronyi és zsablyai tömegsírok, a Gyűjtőfogház kivégzett mártírjai fölötti örök fájdalomra.

Örökségül szeretnénk tehát hagyni a magyarvérű baloldali ifjúságnak is azt a tanulságot, amelyet apái nem ismertek fel. Ez pedig az, hogy a magyar baloldal tragédiája legalább olyan mértékben figyelmeztet a lényegre, mint a megátkozott jobboldaliak vértanúsága. A nagy végjelenetben ők is kénytelenek voltak rádöbbenni, hogy bár népüket akarták szolgálni, idegen, magyarellenes erők játékszereivé váltak. Az ország így. vagy úgy meghódíttatott és mégsem hódolt meg.

Ezt bizonyította 1956. október 23-ika, amely a magyar történelem Dózsa óta elmaradt nagy népi forradalma volt. Ezúttal a kommunista és cionista kettős járom ellen! Természetes, hogy még a kommunisták is a Szovjet csapatok kivonulását követelik. Az is természetes, hogy a politizálni, megtanult magyar vezetők óvakodnak az "antiszemita" jelszavaktól. Azonban a népösztönben sokszor több bölcsesség van, mint a könyvtárak millió kötetében.
A magyar népösztön, 1956 októberében csupán a hatalom ellen fordult, melyet az idegen proletár ortodoxia AVH-sai, munkaszolgálatosai, munkásigazgatói és pártfunkcionáriusai képviselnek. A másik népösztön 1956. október 26-án felismeri, hogy itt nem fajra, nem felekezetre, hanem egy ország fölötti hatalomra megy a játék, és a New Yorki cionista nagygyűlésen "antiszemita-fasiszta lázadásnak" minősíti a magyar szabadságharcot.

A magyar népösztön egyfelől felismeri a Pártházból kiostromolt ÁVH-s ezredesek halálgrimaszában a Samuellyek, Rákosi-Rothok arcvonásait, tehát a "Hatalom" arculatát, másfelől a baloldali magyar nép betöri a jobboldali magyar politikai 'foglyok fegyházainak kapuit. Szabadságlevelükre láthatatlanul is odaírta: egy végzet áldozatai, egyetlen idegen kisebbség uralmának szerencsétlenjei vagyunk: jobboldaliak, baloldaliak, munkások, parasztok, grófok, értelmiségiek, prímások és papok, tábornokok és közkatonák. Magyarok!

Az októberi szabadságharc véres csillaga alatt megnyílott az ég a magyar nép égése előtt. A szovjet ágyúkat túldörögte az utat tört Eszme: "minden kiontott ártatlan vér, minden magyar vér..." A Solymosi Eszter, a gróf Tisza István, a devecseri parasztok, ludovikások, a Szálasi Ferencek, Bárdossyak és ki merjük mondani még a Rajk Lászlók, Nagy Imrék, Maléterek vére tehát minden magyar vér, ami folyt, nem grófi és nem proletár vér volt, hanem idegen országhódítás bűne, és a mi végzetünk!
Ez a könyv nem hirdet sem nácizmust, sem antiszemitizmust, csupán egy politikai irányzat elleni küzdelmet. S ebben a küzdelemben 1956. október 23-án eszmeileg is összeért a jobboldali és baloldali magyar út.
Mert a kiontott vér előre meghatározta a magyar nemzeti egység jegyében egykor megszülető modern magyar társadalmi rendszer, sőt az emigráció működésének irányát is.

Több mint egy évszázad véres, keserves tapasztalatai után nem lehet olyan magyar baloldaliság, amely nemzetközi és nem nemzeti. Többé azonban nincs olyan magyar jobboldaliság, de még hazafiság sem, amely nem szocialista. Bármilyen magyar baloldali kormány nem lehet szocialista, ha egyben nem nemzeti és ha csak a legkisebb mértékben az országhódítók antiszociális, uralkodni akaró elemire támaszkodik. És semmiféle jobboldali irányzat nem nemzeti, amely még egyszer befogadja a piros-fehér-zöld zászlók alatt jelentkező liberál kapitalista országhódítást.
Függetlenül az orosz elnyomástól és megszállástól, még a magyarvérű és gondolkodású kommunistákkal sincs koegzisztencia amíg uralmukat a Kohn-Kun Bélák és Roth-Rákosi Mátyások népe támasztja alá. Azonban nincs koegzisztencia azokkal a magyarnak mondott állítólagos nemzeti irányzatokkal sem, amelyek amerikai vagy másfajta idegen tőke segítségével akarják saját hatalmukat és az országhódítók uralmát visszaállítani a magyar nép fölött.
Kossuth, Széchenyi, Deák, Istóczy, Verhovay, Gömbös Gyula, Bárdossy László, Szálasi Ferenc, Kölcsey Ferenc és Szabó Dezső, baloldali és; jobboldali magyar vértanúk, a ludovikások és az 1956-os csepeli munkáshősök életáldozata nyomán megmutattatott az út, amelyet legjobban egy görög szó jelöl: szintézis. Egymásba hasonulása elveknek, irányzatoknak, gazdasági rendszereknek. És ez nem jöhet létre, csakis az országhódítók nélkül.
Nem tudjuk, hogy ez a könyv eléri-e a célját. Egyben vagyunk csak biztosak, hogy célja nem volt más, mint csupán ennyi:

"... s emléked árva hajadon,
Solymosi Eszter árva népét
ébressze bátran, szabadon."
Vége

A LEFEJEZETT MAGYARORSZÁG

E névsorból hiányoznak ezrek és tízezrek. A felsorolt nevek csak azt mutatják, hogy miként pusztul a nemzet, amelynek vezetőit idegen, országhódító uralom irtja ki.

Szálasi Ferenc, nemzetvezető. Kötél általi halál.
Miniszterelnökök
Gróf Tisza István. Kéri-Krammer Pál felbujtására gyilkolták meg 1918. október 31-én.
Bárdossy László. Kivégezve golyó által.
Vitéz Imrédy Béla. Kivégezve golyó által.
Sztójay Döme. Kivégezve golyó által.
Szőllőssy Jenő, miniszterelnök-helyettes. Kötél általi halál.
Friedrich István. Életfogytiglani fegyházra ítélve, a váci fogházban halt meg.
Gróf Bethlen István. Moszkva közelében, deportációban halt meg.
Nagy Imre. Kötél általi halál.
Ezenkívül 27 miniszter, a m. kir. honvédség és csendőrség számtalan tábornoka, törzstisztje, tisztje, altisztje, közkatonája, szellemi emberek, írók, újságírók felsorolhatatlan vértanúgárdája. Legalább 40-50 000 hű, igaz magyar.

Zsidó származású magyarországi "báró családok" 1867-1918 között
Biedermann (turonyi), báró; báróság: Biedermann Rudolf szentegáti földbirtokosnak, 1902. május 18
Dirsztay (dirsztai), báró; báróság: Dirsztay László és Ferenc részére, 1905. november 30.
Dóczy (németkeresztúri), báró; báróság: Dóczy Lajos közös külügyminisztériumi udvari és min. tanácsos részére, 1900. március 13.
Groedel (gyulafalvi és bogdáni), báró; báróság: Groedel Ármin, Bernát és Albert részére, 1905. szeptember 11.
Gutmann (gelsei és beliscsei), báró; báróság: Gutmann Vilmos, Ödön, László és Aladár nagybirtokosoknak, 1904. szeptember 16.
Harkányi (taktaharkányi), báró; báróság: Harkányi Frigyesnek és Károlynak, 1895. október 24.
Hatvany (hatvani), báró; báróság: Hatvany-Deutsch Sándor, József, Károly és Béla részére, 1908. október 23. Névváltoztatás Hatvanyra Károly részére 1911. április 22., Ferenc és Lajos részére 1917. március 19.
Hazai, báró; báróság: Hazai Samu honvédelmi miniszter részére, 1912. szeptember 10.
Herczel (pusztapéteri), báró; báróság: Herczel Manó részére 1912. július 31.
Herzog (csetei), báró; báróság: csetei Herzog Péter budapesti nagykereskedőnek, 1904. január 2.
Kohner (szászbereki), báró; báróság: Kohner Adolf, Kohner Alfréd, Kohner Jenő és Kohner Vilmos földbirtokosnak, 1912. július 10.
Korányi (tolcsvai), báró; báróság: tolcsvai Korányi Frigyes egyetemi orvostanárnak, 1908. november 21.
Kornfeld, báró; báróság: Kornfeld Zsigmond, főrendiházi tag, a Budapesti Áru és Értéktőzsde s a Magyar Általános Hitelbank elnökének, 1909. február 22.
Königswarter (csabacsudi), báró; báróság: Königswarter Hermann részére, 1897. március 13. (A család osztrák nemessége 1860. március 25. osztrák bárósága pedig 1870. október 26-án kelt.)
Kuffner (dószegi), báró; báróság: diószegi Kuffner Károly diószegi cukorgyáros és nagybirtokosnak, 1904. december 7.
Lévay (kisteleki), báró; báróság: kisteleki Lévay Henriknek 1897 április 22. Atruházás 1905. augusztus 21. testvérére, kisteleki Lévay Istvánra.
Madarasy-Beck (madarasi), báró; báróság: a kettős névvel Beck Nándor, a Magyar Jelzálog hitelbank vezérigazgatója részére, 1906. április 7.
Neuman (végvári), báró; báróság: ifj. Neuman Adolf, id. Neuman Adolf és Neuman Dániel aradi gyárosoknak, 1913. október.
Ohrenstein (beocsini), báró; báróság: Ohrenstein Henrik, a beocsoni Unió cementgyár Rt. alelnökének, 1910. november 24.
Orosdy (orosdi), báró; báróság: Orosdy Fülöp nagykereskedő részére, 1905. február 15.
Schosberger (tornyai), báró; báróság: tornyai Schosberger Zsigmond földbirtokos és nagykereskedőnek, 1890. március 12. Kiterjesztetett 1905. december 11. néhai testvére, tornyai Schosberger Henrik fiaira:
Schosberger Lajosra és Rezsőre a Tornyai-Schosberger kettős név használatának engedélyezésével.
Tornyai-Schosberger (tornyai), báró; lásd: Schosberger, tornyai, báró. Ullmann (baranyavári), báró; báróság: baranyavári Ullmann Adolfnak, a Magyar Általános Hitelbank vezérigazgatójának, 1918. április 13.
Weiss (csepeli), báró; báróság: csepeli Weiss Marifréd budapesti gyáros és nagykereskedőnek, 1918. szeptember 16.
Wodianer (kapriorai), báró; báróság: Wodianer Mór, 1874. április 23., Wodianer Albert részére 1886. december 1.
Wolfner (újpesti), báró; báróság: újpesti Wolfner Tivadar bőrgyárosnak, 1918. szeptember 16.
(Magyar Zsidó Lexikon: 90-91. oldal)

Zsidó származású magyarországi "nemes családok" 1867-1918 között
Helyszűke miatt a névsort teljes terjedelmében nem soroljuk fel. A Magyar Zsidó Lexikon szerint 260 zsidó család kapott magyar nemességet. Átlagban 10-50 000 aranykoronáért.
(Magyar Zsidó Lexikon: 642-647. oldal)

Magyarország kommunista urai 1919. március 28.1919. augusztus 2.
"Egy nép vagyunk! Egy nép!"
(Herzl Tivadar: "Judenstaat")

Elnök: Garbai Sándor; külügyi népbiztos: Kun (Kohn) Béla; helyettese: Ágoston (Augstein) Péter; hadügyi népbiztos: Pogány (Schwarz) József; helyettese: Szántó (Schreiber) Béla és Samuelly Tibor; belügyi népbiztos: Landler Jenő; helyettese: Rákosi (Roth) Mátyás és Haubrich József; közoktatásügyi népbiztos: Kunfi (Kunstätter) Zsigmond; földművelésügyi népbiztos: Hamburger Jenő; szocializáló népbiztos: Böhm Vilmos, helyettese: Hevesi (Honig) Gyula; közélelmezési népbiztos: Erdélyi (Ehrlich) Mór; helyettese: Illés (Braun) Arthur; német népbiztos: Kalmár (Kohn) Henrik.
Budapest vezetői: Reisz Mór, Vince (Weinberger) Sándor; a rendőrség és a népőrség politikai népbiztosai: Bíró (Burger) Dezső és Seidler. Az Osztrak-Magyar Bank kormányzója: Lengyel (Lefkovics) Gyula.
A Lenin fiúknak vezérei a következők voltak: Samuelly Tibor, Cserni József, Kohn-Kerekes és Dögei (?) Imre.
A tagok: Löbl Mór, Max Miksa, Bonyhádi (?) Tibor, Wergenstern Árpád, Feldmár Mór, Beck József, Keller József, Korvin-Klein Ottó, Donnán (Dostl) Árpád, Ellenbaum Ignác, Kohn Ignác, Danczinger Ernő, Elfenbaum Náthán, Lázár (Löbl) Henrik, Bienenstock Ármin, Greiner Perenc, Goldberger Gábor és a fovallató dr. László (Löwi) ügyvéd.

A magyar ipar idegen megszállása

Az országot gyarmatosító idegen hatalom legfőbb ipari támaszpontjai voltak a következő nagy, zsidó kézben levő gyárak:
Vegyészeti ipar.
Szappan és gyertyagyárosok: Machlup H. (1868-ban alakult), Grünwald Sándor, Rosenthal Jakab, Krausz József H., Berger J. N., Berger Manó, Szekula Mór.
Gyufagyárak: Neubauer Károly (Győr), Spitzer testvérek (Baja), Grossmann Dávid (Munkács), Stermann M. (Nagyszombat), Husz Mór (Szolnok), Schön Bemát és Klein Ignác (Újpest), Stein és Rosenstrausz (Érzsébetfalva), Reisner Manó (Gyula), Kux Adolf (Turdossin) és Grosz Izráel (Tokaj).
Keményítőgyárak: Plan és Fried, Mellinger Mór, Freund és Neumann (Szeged), Pollák S. (Sárvár), Hahn Adolf (Debrecen), Kánitz Jenő (Eger), Löwy és Társa (Szabadka), Frankl Vilmos (Párkány) és Ungár Ignác (Kassa).
Olajgyárak: Mandel Ede (Nyírbátor), Feldmann Manó (Nyíregyháza), Rosenfeld Lipót (Técső), Meller Ignác (Győr), Kohn Adolf (Újverbász), Brichta Jakab (Trencsén), Schwarczer Mór (Mátészalka), Freund Lajos (Szentes) és Bernauer Lajos (Újpest).
Enyvgyárak: Leiner Fülöp és Fiai és Leiner Testvérek (Újpest).
Műtrágyagyárak: Mogyorósy és Stein (Soroksár), Sátori Miksa (Mezőtelegd), Singer József és Stein Miksa (Temesvár), Steiner J. (Pozsony) és Singer Testvérek (Arad).
Csersavgyárak: Haas Adolf (Hradek), Guttmann S.H. (Belisce) és Neuschloss-féle (Naschitz).
Spódiumgyárak: Steiner J. (Pozsony), Klein Jakab (Kispalugya),
Steiner Miksa (Temesvár), Hofman Péter (Bártfa), Schachter Ignác (Újszony) és Steiner F. és Fia (Szeged).
Kenőcsgyárak: Lusztig és Beck, Schönwald N., Kohn és Fried, Kollár és Breitner (Újpest) és Reich Jenő (Kispest).
Vegyészeti gyárak: Fischer és Heidelberg, Reiss B., Trebics Mór (Nagymarton).
Élelmiszergyárak, cukorgyárak: A nagysurányi gyárat 1854-ben alapította Frey Gerzson és Lipman, a diószegi gyárat 1868-ban Kuffner és Guttmann, a magyarfalvit 1870-ben Löw-Beer M., a hatvanit 1889-ben Deutsch Ignác és Fia, a selypit 1890-ben Schossberger Henrik és Rudolf, az oroszkait 1894-ben Deutsch Sándor és József, a sárvárit u. a. 1895-ben.
Cukrászipar és cukorkagyárak: Rehberger Adolf Klein és Bäumel, Brammer Henrik, Drucker és Róth, Lux és Utasi, Villányi és Társa, Schwarcz Antal és Társa, Weisz József E. L., Schmidl L. (Győrsziget), Deutsch és Pollák (Miskolc), Freund Ödön, Strausz és Társa (Pécs).
Szalámigyárak: Herz Ármin Fiai, Redlich és Fia, Fleischmann Lipót,
Weil Ede, Goldscheider Károly, Perlesz József, Pick Márk, Czinner és Társa, Schwarcz E. és Fia (Szeged).
Paprikagyárak: Kotányi János és Pártos Nándor (Szeged), Hofbauer Simon és Klein Ignác (Tolna).
Kávépótlógyárak: Wertheimer és Frankl, Franck Henrik és Fiai (Kassa), Beck Mór (Érmihályfalva).
Tésztagyárak: Reisner Henrik (Fiume), Neumann J. és Társa és Deutsch Károly (Győr), Czinner és Társa (Szeged).
Cognacfőzők: Weisz és Laczkó, Blau M. és Fiai (Nagykanizsa), Első Alföldi Cognacgyár (Brachfeld, Kecskemét).
Serfőzők: Stein Testvérek és Deutsch Ánnin és Fia (Pozsony), Grün és Fia (Besztercebánya), Hirschfeld J. (Pécs).
Szeszgyárak: Berger Dániel (Nagyvárad) Blau Testvérek (Temesvár), Stern Ignác (Egyedi Lajos atyja, Újpest), Fantó és Geyduschek (Holics), Fleiszig Testvérek (Fogaras), Frisch Gyula (Versec), Grünwald és társa (Budapest), Hirsch Ödön (Kolozsvár), Holicser Lipót (Színérváralja), Krausz Izidor (Budapest), Kremsier Mór (Pálfalu), Linzer Károly (Budapest), Mandl Ede (Nyírbátor), Mittelmann és Fia (Arad), Moskovics Mór (Nagyvárad), Neumann Testvérek (Arad), Schwarz Mór (Mátészalka), Spitzer Benő (Baja), Taglicht és Fleiszig (Fogaras), Weisz Mózes és Bernát (Munkács), Wodianer Albert (Komjáth), Wolh Herman (Mucsiny).
Ecetgyárak: Raabstein A. (Újvidék), Reisz Mór (Arad), Schwarcz Ferenc (Miskolc).
Agyagipar: Weisz Lipót (Mechala), Lichtner Dávid és Fia (Szeged), Schwarcz Jakab (Keszteg), Heller F. (Budapest), Grünwald M. (Pozsony), Krém Ignác (Székesfehérvár), Telek Ármin (Szliács-Haraszt), Borovitz Manó (Kaposvár), Weinstein Jakab (Rozsnyó).
Üvegipar: Schwarcz A. és Fiai (Pálfalva), Reich Márk (Sólyomkő), Birnbauin Bernát és Ganzfried József (Sáros-Livó), Rubin Sámuel és Lorber Juda (Szervartó), Kurzweil Bernát (Incevölgy), Zeiger Ábrahám és Nuszbaum Mendel (Felső Hrabasica), Goldstein Testvérek (Regéc).
Vasipar: Buchwald Sándor, Hegedűs Adolf, Hertzka, Berger és Márkus, Stern és Merkl.
Faipar: Goldberger Zsigmond, Hirschler Ármin, Wellisch Náthán, Löwy D. és Fiai (Ujpest), Neuschloss Ödön és Marcell, Engel Adolf (Pécs).
Bőripar: Wolfner Gyula és Társa (Újpest), Mauthner Testvérek (Újpest), Machlup Testvérek, Grünwald J. és Fia (Szombathely), Krausz József Fia (Marcali), Fried Bernát Fia (Simontornya), Horn Adolf (Esztergom), Groszmann Mór (Pécsújfalu), Leopold Sándor Fiai (Tataváros), Abeles Adolf és Fia, Margulies M. gépszíjgyár.
Papíripar: Spiegel Vilmos (Kisszeben), Weil József, Preger Samu, Szilárd Mór, Deutsch és Wachsmann, Glück Zsigmond, Rosenfeld J. (Nacpál), Salzer Jakab, Posner Károly, Károly Lajos, Czettel és Deutsch.
Kékfestőipar: Goldberger Sámuel és Fiai, Spitzer T. (Apatin), Cobner és Társa.
Gombkötőipar: Wollák és Berkovics, Schön Jakab, Fischer Gusztáv. Kesztyúipar: Polacsek A. Hugó, Hendl Mór, Ormai Mór. Arany, ezüst és díszműgyárak: Bachruch A., Grünstein Henrik, Breitner Testvérek, Rothberger Jakab, Stenger és Fleischmann, Mandl Henrik, Wisinger Mór, Löfkovics Arthur (Debrecen).
Könyv és nyomdaipar: Kunossy Vilmos és Márkus Samu. Malomipar: Gizella, Hengermalom, Pannónia, Viktória, Concordia,
Erzsébet, Lujza és a Hitelbank malmai. Ezeknek alapítói és igazgató vezetői nagyrészt zsidók voltak és nagy érdemük van abban, hogy a magyar liszt versenyképessé lett a világpiacon.
Bányaipar: Salgótarjáni, Északmagyarországi, Magyar Általános Kőszénbánya, Borsodi és Esztergomi szénbányaművek. Ezeket is zsidók alapították. Ugyanígy zsidók által alapított és vezetett részvénytársaságok teremtették meg a rimamurányi és a Resica-aninai vasműveket és hosszú láncolata sorakozik ezeken kívül azoknak a faipari telepeknek, szövőgyáraknak, villamos telepeknek, rúdgyantagyáraknak, könyvnyomdáknak, mezei és iparvasútgyáraknak, amelyeknél zsidók működnek közre a magyar nagyipar fejlesztésének érdekében.
(A Magyar Zsidó Lexikon adatai alapján)

Pénzüzlet
"A jogegyenlőség kivívása után hatalmas lendületet vett a zsidók gazdasági tevékenysége. A Pesten megalakult első bank megalapításában Ullmann Mórnak volt nagy része.
A magyarországi pénzüzlet kiemelkedő alakjai: Kornfeld Zsigmond, Lánczy Leó, Wahrmann Mór, Madarassy-Beck Miksa és Gyula, Székely Ferenc, Weisz Fülöp, Barthel Ödön, Jellinek Móric, Ullmann Adolf és Krausz Simon. A világháború valósággal új korszakot jelentett a pénzüzlet terén. A változott viszonyok hihetetlen mértékben megnövelték nemcsak jelentőségét, hanem forgalmát (!) is a pénzintézeteknek."
(Magyar Zsidó Lexikon: 699. oldal)
Az ipari feudalizmus adóbevallásai
1943-ban, a magyarországi idegen iparbárók a következő jövedelmet vallották be:
Pengő
Chorin Ferenc, vezérigazgató 647,302
Halmi Miklós, ny. vezérigazgató 701,783.
Fekete Jenő, gyáros 584,575.
Weisz Alfonz báró, gyáros 559,080.
Weisz Jenő báró, gyáros 478,002.
Schillinger Béla, szőnyegkereskedő 470,220.
Szegő Vilmos, bőrgyáros 430,818.
Breitfeld Marcell, szűcs 391,439.
Vida Jenő, MÁK ny. elnök 391,256.
Pártos Zsigmond, textilkereskedő 376,235.
Hirsch Albert, vezérigazgató 372,290.
Hiller József, vezérigazgató 371,360.
Kornfeld Móric báró, földbirtokos 354,479.
Buda Goldberger Leó, textilgyáros 346,662.
Fellner György, gyáros 337,037.
Fellner Pál, Rt. elnök 336,572.
Klein Antal, divatárus 314,850.
Tószegi-Freund Emil, vezérigazgató 310,442.
Ullmann György báró, bankigazgató 306,589.
Salgó Imre, műszaki kereskedő 305,978.
Dick Miksa, borkereskedő 297,812
Ágoston Manó, textilgyári elnök 297,315.
Wolffer András báró, igazgató 294,985.
Freudinger Dénes, gyáros 272,711.
Kallós Ernő, gyárigazgató 270,100.
Kovács Adolf, vezérképviselő 257,270.
Fischer Henrik, épületfakereskedő 252,014.
Wilhelm Károly, ügyvéd 115,113.
Weisz Sándor, posztókereskedő 161,436.
Weisz Aladár, nagykereskedő 118,860.
Weisz Ábrahám, cipőgyáros 206,809.
Weiner Samu, vezérigazgató 162,436.
Ungár Miksa, cukornagykereskedő 119,367.
Ungár Ernő, áruháztulajdonos 230,750.
Tillemann Sebestyén, ékszerész 149,292.

Ugyanekkor egy állástalan diplomás magyar mérnök havi jövedelme 80 pengő.
(Egyedül Vagyunk, 1944. április)

A magyarországi sajtó (1937-es állapot)
Milotay István 1920. szeptember 18-án elmondott beszédéből:
"Voltak lapok (1918), mint a Pester Lloyd, Neues Pester Journal, a Neues Politisches Volksblatt, a Neues Budapester Abendblatt, amelynél a zsidók arányszáma megütötte a 99, sőt a 100 százalékot. A Magyar Távirati Iroda 20 munkatársa közül 14 volt zsidó, a Népszava 20 munkatársa közül 17, a Magyar Hírlapnál 14 közül 13, a Déli Hírlapnál 23 közül 18, a Friss Újságnál 7 közül 7, a Napnál 20 közül 17 volt zsidó."
"A zsidó újságok példányszám szerinti aránya 1914-ben alighanem eléri a 95-96 százalékot is."
"Magyarországon jelenleg 1476 napi és időszaki lap jelenik meg. A sajtótermékek 80 százaléka zsidó kézben van. Szám szerint 1114, amely a maga 87 és félmilliós példányszámával igyekszik a maga szolgálatába állítani a magyar olvasó közösséget. A Csonka Magyarországon megjelenő 37 szépirodalmi lap közül 21 van zsidó kézben, több mint négy
millió példánnyal. A tudományos és szakirodalmat 136 lap képviseli, ebből 102 van zsidó tulajdonban.
A 39 magyarországi könyvkiadó vállalat közül csak 10 olyan akad, amelyet kereszténynek lehetne nevezni.
A csonka ország 170 városában 409 könyvkereskedés árulja a magyar kultúra termékeit. A tulajdonosok 90 százaléka zsidó. Szám szerint 366. [251]
Vezető zsidó újságírók és lapkiadók
Az Est, lapkiadó Rt. Igazgatósági tagok: özv. Miklós Andorné (Klein Árminné), Gombaszögi (Grün) Frida, dr. Vadnai Béla, dr. László Ernő, Salusinszky Imre, Kemény (Kohn) Simon, Mester (Messer) Sándor, Seres László (Scheer Lázár), dr. Ruttkay György (Ruthauser Miksa) valamennyi zsidó. Felelős szerkesztd: Salusinszky Imre (zsidó). Felelős kiadó: Vadnai Béla (zsidó). Szerkesztd: Kemény (Kohn) Simon (zsidó).
Pesti Napló, 1920-ban került Miklós (Klein) Andor tulajdonába. Az abszolutizmus idejében Deák Ferenc, Kemény Zsigmond lapja. Szerkesztősége 1910-ben: Szerdahelyi Sándor szerkesztő, Seres László, Mester Sándor, Gerő Ödön, Nagy Endre, Wallesz Jenő, Szini Gyula, Adorján Andor, Kéri-Krammer Pál, Bethlen Oszkár, Molnár-Neumann Ferenc, Erényi Nándor, Miklós Andor, Pásztor Mihály, Tábori Kornél, Lakatos László, Pásztor Árpád. Valamennyi zsidó. A lap az első világháború alatt Hatvany (Deutsch) Lajos báró tulajdonába ment át.
Magyarország. Az Est konszern érdekeltsége. Szerkesztősége 75-80 százaléka zsidó.
Esti Kurír. Felelős szerkesztő: Boros (Bleumel) László, az emigrációban az Amerika Hangja szerkesztője. Felelős kiadó: Fodor Oszkár (zsidó). Szerkesztő: Aczél Benő (zsidó). Szerkesztősége és a kiadóhivatal 80 százaléka zsidó.
Friss Újság. Felelős szerkesztő: dr. Révay Béla (zsidó). A szerkesztőség és a kiadóhivatal 80 százaléka zsidó.
Kis Újság, kis paraszti rétegek lapja. Szerkesztője Lévai Jenő (zsidó).
Magyar Hírlap. A szabadkőműves politika magyarországi élharcos lapjának, a Világnak utóda. Jászi (Jakubovics) Oszkár, Szende Pál, Purjtesz Lajos, Bíró Lajos, Ignotus (Veigelsberg). Ennek segítségével terjesztették magyar és egyházellenes eszméiket. A vezető cikkeit 1938-ban is kizárólag zsidók írták: Ignotus (Veigelsberg) Hugó, Bálint Imre, Ignotus Pál, Sós Endre, Kardosa Marcell. Szerkesztősége és a kiadóhivatala 80 százalékban zsidó.
A Mai Nap. Szerkesztő: H. Fodor Miklós (zsidó).
Népszava. A magyarországi szociáldemokrácia lapja, amelynek nagy része van abban, hogy a magyar munkásság egyidőben elidegenedett a nemzeti közösségtől. Szerkesztője: Mónus (Brandstein) Illés, a szerkesztőség és a kiadóhivatal 80 százalékával együtt zsidó.
Neues Politisches Volksblatt. Szerkesztő: Rabinovszky Márius (zsidó).
8 órai Újság. Felelős szerkesztő és kiadó: Nagy (Neuhaus) Samu, a szerkesztőség és a kiadóhivatal 80 százalékával együtt zsidó.
Pesti Hírlap. A nagy zsidó burzsoázia érdekeinek kiszolgálója. A századforduló óta szinte minden nevesebb zsidó újságíró megfordul a lapnál: Kóbor Tamás (Bermann Adolf), Heltai (Hoffer) Ferenc. Budapest főpolgármestere, Szomaházy István (Steiner Andor), Molnár (Neumann) Ferencz, Bede (Rosenberg) Jób, Vázsonyi (Veiszfeld) Vilmos. Csergő (Honig) Hugó, Mezei (Grünfeld) Ernő, Kabos (Rosenberg) Ede, Katona (?) Béla, Garai (Guttmann) Ferencz, Simon (?) Ferenc, Csetényi (?) Oszkár, Fehéri Armand, Béldi (Goldstein) Izidor, Ráskai Ferenc, Gellért (Goldmann) Oszkár, Kun (Kohn) Andor, Szini (?) Gyula. Bőnyi (?) Adorján, Lakatos (Kellner) László, Kéri (Krammer) Pál, Péterdi (Pollák) Andor, Szenes (Schlézinger) Béla.
A lapvállalatot 1878-ban az áttért Légrády (Pollák) Károly alapította.
Kiadója: Légrády (Pollák) Ottó, szerkesztő: Márkus Miksa, udvari tanácsos.
Pester Lloyd. Szerkesztősége 100 százalékban zsidó volt.
Az Újság. (később: Újság). 1903-ban alapította Gajári (Bettelheim) Ödön. A lap vezetése csaknem kizárólag mindig zsidó kézben volt. Keresztényeket igyekeztek nem alkalmazni. A szerkesztőség csaknem 8090 százalékig zsidókból állott: Kóbor Tamás, Balla Mihály, Balassa József, Elek Arthur, Gajáry István, Herendy Arthur, Katona Béla, Kovács Arnold, Nádor Jenő, Nagy Endre, Szirmay István, Szomory Emil, Szűcs Nándor, Vándor Kálmán, Vázsonyi Endre, Vallesz Jenő és Zsolt Béla voltak a prominens zsidó munkatársak. Az Újság Rt. igazgatósági tagok: Kóbor Tamás (Bermann Adolf), dr. Agai Béla, Katona Béla zsidók.
Ugyancsak zsidó kézben vannak a hétfői lapok. A Reggel szerkesztője: Lázár (Léderer) Miklós, Magyar Hétfő szerkesztője: Lévai Jenő, Hétfői Napló szerkesztője: Mann Hugó, A Reggeli Újság szerkesztője: Vadnai (Volff) Endre, Budapester Montags Zeitung szerkesztője: Büchler Vilmos Richárd. Valamennyien zsidók.
Az összes riportlapok szerkesztői természetesen zsidók. Társadalmunk: Klár Zoltán; Új Magyarország: Dénes Gyula; Heti Hírek: Roboz Jenő; Heti Újság: Falus (Frank) Ferenc; Pesti Futár: Nádas (Neumann) Sándor.
A három legelterjedtebb képes és színházi lap szerkesztője és tulajdonosa zsidó: Tolnai Világlapja, Délibáb: Tolnai-Krausz Simon; A Színházi Élet: Incze Sándor (Stein Mór).
A társadalomtudományi folyóiratok közül a marxista "Szocializmust" Mónus (Brandstein) Illés szerkeszti, a "Századunkat" Vámbéry Rusztem.

Magyarország urai 1945. április 4-e után és a következő időkben

Rákosi-Roth Mátyás, 1945. november 15-től 1952. augusztus 14-ig Tildy, Nagy Ferenc, Dinnyés és Dobi fölött "miniszterelnök-helyettes",
1952. augusztus 14-től 1953. július 4-ig miniszterelnök, de kezdettől a párt mindenható első titkára.
Gerő-Singer Ernő, 1945. november 15-től 1948. december 9-ig iparügyi miniszter, 1945. december 9-től 1949. január 10-ig pénzügyminiszter, Rákosi után a párt első titkára s 1956. október 23-át kiprovokálta. 1952, augusztus 14-től "miniszterelnök-helyettes".
Révai (Kahána Mózes) József, 1949. júniustól 1952. augusztus 14-ig népművelésügyi miniszter, 1945-től 1956-ig a sajtó korlátlan diktátora.
Vas (Weinberger) Zoltán, 1945-től a külkereskedelem, majd a tervgazdálkodás irányítója.
Farkas (Wolff Izrael) Mihály, előbb kassai gépszedő, majd négy csillagos hadseregtábornok. Emberek ezreinek meggyilkolásáért 1956-ban Farkas Wladimir ÁVH századossal később ezredessel együtt életfogytiglani fegyházra ítélve, 1960-ban amnesztiát kaptak.
Nógrádi (Nussbaum) Sándor hadapród jelölt őrmesterből altábornagy, miniszterelnökségi államtitkár, majd pekingi követ.
Péter (Auspitz Benő Benjamin) Gábor, szabósegédből rendőr altábornagy. Magyarok ezreinek meggyilkolásáért 1956-ban színleg életfogytiglani fegyházra ítélve, de 1960-ban amnesztiát kapott.
Miniszterelnökségi államtitkárok 1945-ben: Nógrádi (Nussbaum) Sándor, Bojta (Burger) Béla, a NOT halálos ítéleteket hozó tanácsának vérbírája és elnöke, Balogh (Boch Izrael) István, szegedi r. k. plébános.

Szellemi élet. A három moszkovita leninista főfilozófus: Rudas László, Fogarasi Béla, Lukács (Löwinger) György.Utóbbi már Kun-Kohn Béla kormányában is népbiztos. Epigonjaik Sándor Pál és Szalai Sándor. Rákosi idejében közoktatásügyi államtitkár, Kádár János óta a Nemzeti Múzeum főigazgatója, az UNESCO magyarországi képviselője. Jóború (Guttwein) Magda, polgári iskolai tanárnő.
Kommunista egyetemi tanárok: Rusznyák Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke; Heves Gyula, egyetemi tanár, az Akadémia alelnöke: Waldapfel József és Waldapfel Eszter (utóbbi a Nemzeti Múzeumban Hóman Bálint titkárnője, egyben Hóman tudtán kívül Himler Márton beépített kémnője volt); Kardoss (Katz) László, Friss István, Rényi Alfréd, Freund Mihály, Korach Mór, Beér János, Welner Andor, Léderer Emma, Háy László közg., Haász Árpád közg., Berei Andor közg., (egy ideig a kommunista tervhivatal főnöke), Pach Zsigmond történész, Pamlényi Ervin történész, Vajda Imre közg., Perényi Imre műegyetemi rektor, Germanus Gyula (muszlim hitre áttért zsidó).
A kommunista magyar nyelvű irodalom élharcosai 1945 óta: Illés Béla szovjet őrnagy; Gábor (Greiner) Andor, Madarász Emil, Hidas Antal, Füst (Fürst) Milán, Szántó György, Zalka Miklós, Zelk Zoltán, Goda (Grünfeld) Gábor, Hegedűs Géza, Tatay (Frankl) Adolf, Vas István, Szabó Magda, Boldizsár (Bettelheim) Iván, Aczél Tamás, Mérai Tibor, Ignotus (Veigersberg) Pál, Déri (Deutsch) Tibor.

A NEMZETI KISEBBSÉG KÉPVISELŐI A MAGYAR IRODALOMBAN

Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály: "A zsidókérdés magyarországi irodalma" című standard művéből vesszük át az alant következő névsort. Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály más irányú hatalmas elfoglaltsága mellett, tíz évi munkát áldozott arra, hogy felderítse azokat a "magyar" írókat, akik y-os nevek alá bújva egy idegen kisebbség lelkét, szellemiségét csempészték be a magyar irodalomba.
Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály fenti műve a legnagyobb valószínűség szerint egyetlen, Nyugatra mentett példányban létezik. A többit elégették, a könyvtárakból szemétdombra hurcolták a kommunisták. Viszont fontosnak tartjuk, hogy az egy évtizedes munka ne vesszen el a jövendő számára. Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihálynak ezért a névsorért kellett mártírhalált halnia a kommunista zsidóság ÁVH-jának kivégző fegyverei előtt. Utolsó kívánsága az volt: "Népügyész úr! Ne kössék be a szememet!"
S hogy még egyszer a magyarság szemét se köthessék be az idegen kisebbség propagandistái és országhódítóit, itt adjuk a névsort.
A csillag * a név után a kikeresztelkedésre utal. Zárójelben a megelőző családi név.

Abádi Imre (Dunajecz Jakab). 1883. Szépíró. Abonyi Arany írói álnév, lásd Martos Sándorné.
Abonyi Andor (Austerlitz). 18881915. Ügyvéd, lapszerkesztő, versíró.
Aczél Endre (Alter Ármin). 18651935. Lapszerkesztő, humorista. A Borsszem Jankó című vicclap vidéki magyar életet kigúnyoló "Mucsa" rovatának írója.
Aczél Lajos (Adler), írói álneve Aczél László. 1886. Ponyvaregényíró.
Aczél László írói álnév, lásd Aczél Lajos.
Ács Géza (Ernst). 1898-1900. Az Est lapok munkatársa,
az Áller Képes Családi Lap szerkesztője, szépíró, műfordító.
Ács Klára (Adler). 1891. Költő, regényíró.
Ács Tamás, Mónus Illés (Brandstein) egyik írói álneve.
Acsády Ignác (Adler). 1845-1906. Történetíró, szépíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1888).
Ádám Géza, Kiss József egyik írói álneve.
Adler Ernő, írói álneve Ágoston Ernő. 1892. Versíró.
Adler László, írói álneve Ányos László (Laci), 1881. Nótaszerző.
Adler Miklós, írói álneve Ákos Miklós. 1911. Ponyvaregényíró.
Adler Sándor. 1858?. Hírlapíró; szépíró, műfordító.
Adorján Andor * (Lochenbacher). 1883. Az Est lapok riportere, belletrista.
Adorján Ármin (Auspitz). 1867-1938. Ügyvéd, szépíró, a nagyváradi Szigligeti Társaság ügyvezető elnöke.
Adorján Emil (Auspitz). 1873. Humorista.
Adorján Sándor * (Weisz). 1858?. Lapszerkesztő, szépíró, műfordító.
Ágai Adolf (Rosenzweig). 1826-1916. Apjá galíciai bevándorló. Ágai csak ifjú korában tanul meg magyarul. A mindig hatalompárti Borsszem Jankó című vicclappal évtizedeken át népszerűsíti a zsidóságot, s gúnyolódik a magyar társadalmi osztályok képviselőí felett. Kis Lap címmel német zsidó minta után gyermekújságot is szerkesztett. Írói álnevei: Csicseri Bors, Forgó bácsi, Forgó Péter, Porzó, stb. A Kisfaludy Társaság tagja.
Ágai Béla (Schaffer). 1871. Az Újság v. főszerkesztője. Tárca és regényíró.
Ágoston Ernő írói álnév, lásd Adler Ernő.
Ákos Miklós írói álnév, lásd Adler Miklós.
Alba Nevis írói álnév, lásd Unger Ilona.
Alexander Bernát, 1850-1927. Filozófiai író, esztétikus, publiciszta. Egyetemi katedraját a kommün bukása után el kellett hagynia. A Magyar Tudományos Akadémia tagja (1892).
Altai Margit írói álnév, lásd Altai Rezsőné.
Altai Magdolna írói álnév, lásd Szatmári Tiborné.
Altai Rezső * (Altmann Ruben), 1873. Pedagógus, nyelvtanszerkesztő, szépíró.
Altai Rezsőné * (Altmann), Gomperz Margit, írói álneve
Altai Margit. 1881. Ifjúsági író, szépíró.
Ambrus Balázs írói álnév, lásd Herman Károly.
Ámon Ottó (Altstadter). 1879-1924. Szépíró.
Andai Ernő (Axelrad). 1900. Színmű és regényíró.
Andersen György. 1896. V. hírlapíró, vers és regényíró.
Andor Imre (Kohn Dávid). 1868-1907. Műfordító.
Andor Gyula (Rosenzweig). 1879. Versíró.
Angyal Anna (Engel). 1848-1874. Regényíró.
Angyal Dávid * (Engel) 1856. Történetíró, egyetemi tanár. A Magyar Tudományos Akadémia tagja (1902)
Antal Sándor (Adler). 1882. Hírlapíró, szobrász, regényíró, műfordító.
Ányos László (Laci) írói álnév, lásd Adler László.
Apor Dezső * (Pollák). Vers és ismeretterjesztő író.
Arányi Miksa (Aufricht). 1858. Hírlapíró, tanulmányíró, műfordító.
Arató Erzsi. 1900. Költő.
Aszlányi Károly (Ausländer). 1908-1938. Sporthírlapíró, író (számos ponyvaregény szerzője).
Atlasz Márton * 1878. Közgazdasági és regényíró.
Auer Pál, írói álneve Avar Pál. 1885. Ügyvéd, jogi író, versfordító.
Avar Pál írói álnév, lásd Auer Pál.
Bacher Pál, íroi álneve B. Bodrogh Pál. 1885. Ügyvéd, szépíró.
Bacher Simon. 1853-1891. Hébernyelvű költő, magyar versek héberre fordítója, a pesti izr. hitközség pénztárosa.
Bácskai Magda (Braun). Feiks Alfrédné, írói álneve Bácskai Mihály. 1895. Ifjúsági író, műfordító.
Bácskai Mihály írói álnév, lásd Bácskai Magda.
Baján Mihály * (Schlésinger Miksa), írói álneve Nádas Mihály. 1868-1895. Népszerű orvosi munkák szerzője, szépíró, műfordító. Bak Ignác (Back). 18231893. Der Ungarische Israelit szerkesztője, ifjúsági író.
Bakonyi Miksa (Bleicher). 1862-1935. Hírlapíró, tárca és regényíró.
Bakonyi Samu (Breuer). 1862-1922. Ügyvéd, író, a debreceni Csokonai Kör főtitkára, országgyűlési képviselő.
Balassa Ármin (Weisz). 1861-1923. Szegedi lapszerkesztő, színműíró, zeneszerző.
Balassa Árpádné, Radó Lili. 1896. Ifjúsági író. (Én Újságom, Magyar Lányok)
Balassa Emil (Berger). 1888. V. hírlapíró, kabarészerző, színműíró.
Balassa Imre * (Schweiger). 1886. Hírlapíró, regényes életrajzok szerzője.
Balassa József (Weidinger). 1864. Nyelvészeti író.
Balassa József (Grünbaum). 1884-1940. Hírlapíró, író.
Balassa Lajos * írói álneve Falu Tamás. 1881. Kir. közjegyző. Költő. regényíró. A Petőfi Társaság és Kisfaludy Társaság tagja.
Balázs Béla (Bauer Herbert). 1884. Hírlapíró, szépíró, bolsevista emigráns.
Balázs Ignác (Berger). 18561918. Hírlapíró, humorista.
Balázs Olga írói álnév, lásd Bauer Olga.
Balázs Sándor * (Breiner). 1883. Színműíró, ifjúsági író.
Bálint Aladár 1881-1925. Népszava munkatársa. Nyugat műkritikusa.
Bálint Aranka (Bauer), Szél Jenőné. 1885. Író, műfordító.
Bálint Dezső (Beck). 1872-1919. Orfeumigazgató, színműíró.
Bálint György (Österreicher). 1906. V. hírlapíró, műfordító.
Bálint Imre * (Österreicher). 1896. Hírlapíró, regényíró.
Bálint Jenő (Berger). 1889. Művészeti író.
Bálint Lajos (Bleier). 1886. Színházi író, műfordító.
Balla Böske, Fáskerti Tiborné. 1902. Aradi írónő.
Balla Ignác * (Braum). 1883. A Pesti Hírlap római munkatársa, vers, tanulmány, és regényíró. A Petőfi Társaság tagja.
Balla Mihály (Berger). 1862. V. hírlapíró, műfordító.
Balla Miklós. 1874-1912. Költő.
Ballagi Aladár * (Bloch). 1853-1928. Történetíró, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja,
Ballagi (Bloch) Mór fia, Ballagi Ernő (Bloch). 1890. Harcos zsidó publicista.
Ballagi Mór * (Bloch). 1815-1891. Zsidó apologéta, majd protestáns hittudós és nyelvész. A Magyar Tudományos Akadémia tagja (1840).
Balogh József * (Blum). 1893. A Nouvelle Revue de Hongrie szerkesztője, tanulmányíró
Balogh Vilmos írói álnév, lásd Balogh Vilma.
Balogh Vilma, Kovács Adolfné, írói álnevei: Balogh Vilmos és György Ákos. 1879. Műfordító.
Bán Margit (Bermann), Róth Árpádné. 1892. Tanárnő, író, műfordító.
Bánáti Oszkár. Versíró (Szeged).
Bánfalvi Lajos (Leipnik). 1851-1912. Szegedi lapszerkesztő, vers, regény és színműíró.
Bánki Dezső írói álnév, lásd Barna Izidor.
Bánóczi József (Weisz). 1849-1926. Rabbiképző intézeti tanár, a Magyar Zsidó Szemle és az IMIT évkönyveinek szerkesztője.
Bölcsészeti író, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1879).
Bánóczi László (Weisz). 1884. Szociáldemokrata várospolitikus. Színpadi író, műfordító. Bánóczi József fia.
Barabás Lóránd. 1884. V. hírlapíró, színházi író.
Barát Ármin * (Freund). 18601937. V. sajtófőnök, hírlapíró, műfordító.
Barát Endre (Breuer). 1907. Vers és regényíró.
Bárd Imre (Beck). 1883. Szocialista lapíró, műfordító.
Bárd Oszkár (Wettenstein). 1893. Költő és színműíró (Kolozsvár).
Bárdos Athur * (Burstein). 1882. Színigazgató, színházi író, műfordító.
Barna Izidor (Braum), írói álneve Bánki Dezső, 18601911. Lapszerkesztő, versíró.
Barta Irén (Blantz). Ifjúsági író, műfordító.
Barta Lajos * 1871. Szocialista elbeszélő és színműíró. Bolsevista emigráns.
Barta Sándor. 1897. Hírlapíró, versíró. Bolsevista emigráns. Bartos Zoltán (Blau). 1890. Műfordító.
Báttaszéki Lajos (Hoffmann). 1844-1921. Hírlapíró, filoszemita röpiratszerkesztő, szépíró.
Bauer Olga, írói álneve Balázs Olga. 1875. Versíró.
Baumgarten Ferenc * 1881-1927. Esztéta. A róla elnevezett irodalmi díj alapítója. Beck Károly * (Izidor). 18171879. Német nyelvű költő magyar témákat is feldolgozott (Jankó, der ungarische Rosshirt).
Beck Lajos * 1874. Ügyvéd, v. képviselő és államtitkár, író.
Beck Vilmos. 1824-1862. Festő, humorista, élclapszerkesztő.
Bede Jób (Rosenberg). 1868-1919. Hírlapíró, elbeszélő író.
Bédy-Schwimmer Róza. 1877. Feminista és pacifista írónő. Károlyi Mihály svájci követe.
Behr Blanka, Rosenák Miksáné. 1881. Novella, regény és színműírónő.
Békefi Antal * (Kann). 1859-1907. Szegedi lapszerkesztő, elbeszélő író.
Békefi István * (Kann). 1901. Kabarészerző.
Békefi (Békeffy) László * (Kann). 1891. Kabarékonferanszié, humorista. 1942-ben kémkedésért tíz évi fegyházra ítélték.
Béla Henrik * (Bernstein Cháim). 1864-1938. Szül. Tarnovban. Publicista, író, országgyűlési képviselő, kormányfőtanácsos.
Béldi Izor (Goldstein Izodor). 1867-1927. A Pesti Hírlap zenekritikusa. Regény, színmű és operettíró.
Benamy Sándor írói álnév, lásd Berger Salamon.
Bencze Tibor (Bruch), írói álneve Bencés Tibor. 1903. V. hírlapíró, regényíró.
Benczés Tibor írói álnév, lásd Bencze Tibor.
Benedek Ilus írói álnév, lásd Markó Viktorné.
Benedek Károly * (Pick). 1889. Hírlapíró, belletrista. Béni Vilmos (Berger). 1860-1907. Vers és műkedvelő színdarabíró. Benjamin Ferenc. 1888. Szocialista szépíró, v. pozsonyi hírlapíró.
Bér Böske írói álnév, lásd Bleuer Erzsébet.
Berend László (Braun). 1898. V. lapszerkesztő, versíró.
Berger Salamon. írói álneve Benamy Sándor. 1899. V. erdélyi hírlapíró, szépíró.
Berkes Imre (Bergl Izidor). 1878. Hírlapíró, regényíró.
Bernstein Fülöp * írói álneve Hugó Károly. 1808-1877. Színműíró, szépíró, a zsidó szertelenség és önimádat egyik
legjellegzetesebb képviselője.
Bihari Ákos (Silbermann). 1873-1924. Színész, vers és színműíró.
Bihari Imre (Löwi Izsák). 1867-1939. Hírlapíró; novellaíró.
Bíró Arthur (Ofner). 1879. Versíró, műfordító.
Bíró Endre (Bisam). 1865-1937. Vers és novellaíró.
Bíró Lajos (Blau). 1880. V. hírlapfró, regényíró és novellaíró, színpadi szerző. Az októberi lázadás egyik kimagasló szabadkőműves publicista előkészítője. Emigrált.
Bleuer Erzsébet, Bér Dezsőné, írói álnevei: Bér Böske és Sárosy Márton. Ifjúsági író, novellista, műfordító.
B. Bodrogh Pál írói álnév, lásd Bacher Pál.
Bodrogi Zsigmond (Schnür). 1874. Dalköltő, író.
Bogdányi Mór (Bienenstock). 1854?. Lapszerkesztő, az Egyenlőség alapítója, regényíró.
Bokor Józsefné, Kellner Irén, írói álneve Sass Irén. 1898. Írónő, műfordító.
Bokor Malvin írói álnév, lásd Semtei Róbertné.
Boldizsár Iván * (Bethlen, azelőtt Bettelheim). 1912. Hírlapíró, műfordító.
Bolgár Mózes (Braun). 1881. Novellaíró, műfordító.
Bonta Györgyné * (Baumfeld) Rosenfeld Lili, írói álneve Rendy Lili. 1902. Az Est lapok munkatársa, írónő.
Boros László * (Beimel) 1893. Az Esti Kurír, majd a Párizsi Kurír fel. szerkesztője, vers és novellaíró, kormányfőtanácsos. Délamerikába költözött. (1949 óta az Amerika Hangja magyar adásának vezetője. A Szerk.)
Boross Elemér (Bornstein). 1900. Vers és tárcaíró, színpadi szerző.
Boross Mihály * (Weiner Miksa). 1877. V. hírlapíró, regényíró.
Borsodi Lajos (Klein). 1883. Ügyvéd, délvidéki író.
Bökfi Zakariás írói álnév, lásd Boross Mihály.
Braun Soma. 1890. Műfordító.
Breier Eduard. 1811?. Német nyelvű regényíró.
Bródy László. 1897. Ügyvéd, költő.
Bródy Miksa. 1875-1924. Hírlapíró, versíró, humorista.
Bródy Sándor. 1863-1924. Lapszerkesztő, tárca, regényes színműíró. A századforduló ünnepelt pesti írója.
Bródy Zsigmond. 1840-1906. A Neues Pester Journal alapítója, publicista. Ifjú korában versíró. Főrendi házi tag.
Bus (?) Ilona. 1901. Költo.
Bús-Fekete László * (Trauerschwarz Pinkász). 1895. V. hírlapíró, Selejtes pesti színművek termékeny szerzője, Amerikába kiköltözött.
Csereklye Bálint írói álnév, lásd Diner-Dénes József.
Csergő Hugó (Honig). 1877. V. hírlapíró, vers, elbeszélés és színműíró.
Csergő Mária. Versíró.
Cserhalmi Irén írói álnév, lásd Gerd Attiláné.
Csermely Gyula. 1869. Regényíró.
Cserna Andor (Grünfeld). 1885. Az Est lapok zenekritikusa, zenei író.
Csicseri Bors írói álnév, lásd Ágai Adolf. Csillag Károly (Stern). 1862?. Bácskai lapszerkesztő, szépíró.
Csillag Mór (Stern). 1859?. Író és esztéta.
Daday Mihály írói álnév, lásd Szepesi Miksa.
Dánielné, Lengyel Laura * (Pollák). 1874. Írónő (Új Idők).
Darvas Aladár (Deutsch). 1857?. Hírlapíró, színmű- és elbeszélő író.
Déchy Liane * (Deutsch). 1911. Katolikus írónő. (Vigilia, Élet).
Déchy Mór * (Deutsch). 1851-1917. Földrajzi író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1909).
Dénes Gyula (Freireich). 1899. Bulvárlapszerkesztő, versíró.
Dénes Zsófia (Deutsch). Nagy Andorné (Grasz). 1885. Írónő (Új Idők, Ünnep), volt kommunista röpiratszerző.
Deréki Antal (Leipnik). 1894?. Színész és színműíró. Déri Júlia (Deutsch). 1864-1899. Német nyelvű író, műfordító. Párizsban mint kémet leleplezték, öngyilkos lett.
Déri Tibor (Deutsch). 1894. Expresszionista író.
Deutsch Jenő, írói álneve Dévény Jenő. 1879. Ügyvéd, versíró; volt kommunista emigráns.
Devecseri Ignác (Löwy), 1841-1899. Németnyelvű lapok szerkesztője, író, Eötvös Károly leibzsurnalisztája a tiszaeszlári per idején.
Dévény Jenő irói álnév, lásd Deutsch Jenő.
Diner-Dénes József. 1857-1937. Hírlapíró, műtörténész.
A Károlyi kormány államtitkára. Emigrált.
Diósy Béla * (Nussbaum). 1863. Zenekritikus, színházi író.
Diósy Márton (Nussbaum). 1818-1892. Úttörő zsidó író Magyarországon, Kossuth titkára. Angliába emigrált, ahol borkereskedő lett. Színikritikus, műfordító.
Dóczy Lajos báró * (Dux Baruch). 1845-1918. Publicista, költő, műfordító. A "Csók" szerzője. 12 éves korában még csak jiddis zsargonban beszélt. Id. Andrássy Gyula gróf házizsidaja. Külügyminisztériumi tanácsos, udvari tanácsos.
Domokos Illés írói álnév, lásd Diner-Dénes József.
Dormándi László. 1898. Regény és novellaíró, műfordító.
Drégely Gábor (Dessauer). 1883. Színműíró.
Dux Adolf (Dukesz). 1822-1881. Hírlapíró, műfordító.
Egő írói alnév, lásd Rózsavölgyi Mórné.
Egri Viktor. 1898. Regényíró.
Elek Arthur * (Fischer). 1876. Író, művészettörténész.
Elek Irma írói álnév, lásd Zempléni Gyuláné.
Emőd Tamás írói alnév. lásd Fischer Ernő.
Enczi Endre. 1902. Versíró.
Endre Károly írói álnév, lásd Engel Károly.
Endrei Ákos * 1860-1914. Irodalomtörténetíró.
Endrei Zalán. 1870. Irodalomtörténész, színműíró.
Engel Gyula. 1844?. Orvos, színmű és novellaíró.
Engel Károly, írói álneve Endre Károly. 1893. Délvidéki hírlapíró, szépíró.
Erdély Jenő. 1900. V. hírlapíró. (Nyugat).
Erdős Armand (Eibenschütz). 1878-1920. Zenei író.
Erdős Arturné * Ehrental Regina, írói álneve Erdős Renée. 1878. Regényírő, költő.
Erdős Renée írói álnév, lásd Erdős Arturné.
Erdősi Dezső. 1875. V. hírlapíró, novellaíró.
Fábián Béla (Feuermann). 1889. V. országgyűlési képviselő, hadifogságról szóló könyvek szerzője.
Fábián Gábor írói álnév. lásd Falk Richard. Fábián János írói álnév, lásd Krenizer Lipót.
Fái Béla (Goldberger Jakab). 18531904.
Hírlapíró, műfordító, az Operaház titkára (19011904).
Falk Miksa * 1828-1908. Publicista író, műfordító, a Pester Lloyd főszerkesztője, v. országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1861).
Falk Richárd * írói álneve Fábián Gábor. 1878-1920. Hírlapíró, színműíró és elbeszélő.
Falk Zsigmond. 1870-1935. Nyomdatulajdonos, író.
Falu Tamás írói álnév, lásd Balassa Lajos.
Faludi György írói álnév, lásd Leimdörfer György.
Falus László (Frankl). 1896. Bulvárlapszerkesztő, novellaíró.
Faragó Jenő * (Frankfurter). 1872-1940. Hírlapíró, író.
Faragó Sándor 1899. Kabarészerző, regényíró.
Farkas Albert (Wolf). 1842?. Publicista, ortodox zsidó író. Magyar verseket is írt.
Farkas Imre * 1879. Költő és nótaszerző, színpadi író; v. honvédelmi minisztériumi tanácsos. A Petőfi Társaság tagja.
Farkas László. 1900. V. hírlapíró, költő (Nyugat).
Farkas Lászlóné, Kátai Gabriella. 1899. Szépíró (Új Idők, Magyar Lányok).
Farkas Pál * (Wolfner). 18781921. Regényíró, szalonszocialista, és volt Tisza párti országgyűlési képviselő.
Fazekas Imre. , 1887. Az Est lapok munkatársa, színikritikus, színműíró.
Fehér Árpád írói álnév, lásd Miskolczy Imre.
Fehér Dezső (Fischer). 1864. Volt nagyváradi lapszerkesztő, színmű és novellaíró.
Feiks Alfrédné írói álnév, lásd Bácskai Magda.
Fejér Gyula (Vogel?), írói álneve Szalontay Gyula. 1875. Volt hírlapíró, regény és novellaíró.
Fekete József * (Schwartz). 1854-1928. A Magyar Szalon és Otthon című szépirodalmi lapok alapítója, szerkesztője, szépíró.
Fekete Soma. Műfordító a XIX. század negyvenes éveiben.
Fekete Tivadar (Schwartz). 1894. Megszállott területi hírlapíró, vers és novellaíró.
Feld Mátyás (Rosenfeld). 1873. Színigazgató, színdarabíró.
Feleky László (Füchsel). 1890-1937. A Világ főszerkesztője, publicista, tanulmányíró.
Feleki Sándor (Füchsel). 1865-1940. Orvos, versíró, műfordító. A Petőfi Társaság tagja.
Fémes László. 1893. Volt hírlapíró, szépíró (Nagyvárad).
Fényes Jenő (Feuerwerker). Ügyvéd, versíró. (Debrecen).
Fényes Samu (Fein). 18631937. Publicista, tanulmányíró és színpadi szerző. Emigráns.
Fenyő László. 1902. Versíró, kritikus (Nyugat).
Fenyő Miksa * (Fleischmann). 1877. A GyOSz v. igazgatója, a Nyugat szerkesztője.
Fleischer Ernő, írói álneve Emőd Tamás. 1888-1938. Hírlapíró, költő és színpadi szerző.
Fodor László. 1898. V. hírlapíró, színpadi szerző. Darabjait Csehszlovákiában, a weimari Németországban és Amerikában is játszották.
Forbáth Imre. 1900. Szlovákiai költő.
Forbát Sándor. 1890. Orvos, versíró.
Forgács Antal. 1910. Versíró. Forgó bácsi, Forgó János, Ágai Adolf írói álnevei.
Forró Pál (Friedmann). 1884. Regényíró.
Fóthy János * (Fleiner). 1893. Színikritikus, vers és regényíró.
Fóti József Lajos. 1882. Irodalom történetíró.
Földes Imre (Fleischmann). 1881. Színpadi szerző.
Földes Jolán (Grünfeld). 1903. "A halászó macska utcája" című regényével 1936-ban úgynevezett nemzetközi irodalmi
pályázatot nyert. Az óriási reklámmal kiadott értéktelen mű minden alakja, szelleme, miliője jellegzetesen zsidó!
Földi Mihály * (Frankl Miksa). 1894. A v. Pesti Napló szerkesztője. Regényíró. A Petőfi Társaság tagja.
Fraknói Vilmos * (Frankl). 18431924. Címzetes püspök, történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1870).
Fráter Lajos írói álnév, lásd Friedmann Lajos.
Friedmann Lajos, írói álneve Fráter Lajos. 1899. Tárcaíró.
Füredi Mór (Führer). 1869?. Ügyvéd, író.
Füst Milán (Fürst). 1888. Bonyolult versek írója, regényíró (Nyugat).
Gaál Andor. 1895. V. hírlapíró, regényíró.
Gábor Andor (Greiner). 1884. V. hírlapíró, kabaréversek és tréfák szerzője, regény és színműíró, műfordító. Bolsevista emigráns.
Gábor Ignác (Léderer). 1868?. Műfordító, versíró.
Gajári Ödön * (Bettelheim). 1852-1919. Az Újság főszerkesztője, publicista, országgyűlési képviselő, főrendházi tag.
Gál Imre * (Grünfeld). 1899. Az Esti Kurír munkatársa, író
Gara Ákos (Gottlieb). 1877. V. hírlapíró, kabarészerző, vers és színműíró.
Gara Illés (Grünbaum). 1882. Humorista.
Garai Ferenc (Guttmann). 1876. Tolna Világlapja munkatársa, író.
Garami Andor írói álnév, lásd Goldstein Arnold.
Garami Árpád. 1893. Erotikus író.
Gárdos Mariska (Grünfeld). 1885. Szocialista írónő.
Garvay Andor * 18751921. Hírlapíró, színműíró.
Gáspár Bernát. 1867. Műfordító.
Gáspár Endre (Gottlieb?). 1894. Esztéta és műfordító.
Gáspár Ferenc * 1862-1923. Tengerészorvos, utazási író.
Gáspárné (G. Józsefné), Dávid Margit (Davidovics). 1883. Ifjúsági és regényíró.
Gelléri Andor. 1901. V. színházi hírlapíró.
Gelléri Andorné * , Faragó Ilona (Frankfurter). 1907. Színházi hírlapíró.
Gelléri Mór (Glück). 1854-1915. Közgazdasági író, publicista, szabadkőműves vezér.
Gellért Oszkár * (Goldmann). 1882. A Nyugat szerkesztője, v. hírlapíró, költő.
Geréb József (Geiger). 1862?. Klasszikus filológus, történet és tankönyvíró.
Gergely Győző (Ungár). 1877. Szocialista hírlapíró, író, műfordító.
Gergely Sándor. 1896. Elbeszélő író; bolsevista lapszerkesztő, emigráns.
Germanus Gyula * 1884. Filológus, egyetemi tanár, keleti utazó, utazási író.
Gerő Attila (Guttmann Ármin). 1870-1916. Hírlapíró, költő, műfordító.
Gerő Attiláné, Cserhalmi Irén (Hecht). 1871-1908. Műfordító.
Gerő Jenő (Grünwald), művészi álneve Szőke Szakáll. 1885. Komikus, kabaré és filmszcenáriumszerző.
Gerő Károly (Grün). 1856-1904. Népszínműíró.
Gerő Lajos. 1864?. Hírlapíró, vers és novellaíró.
Gerő Ödon (Grünhut), írói álneve Viharos. 1863-1940. A Világ szerkesztője, elbeszélő és képzőművészeti író.
Giszkalay János írói álnév, lásd Widder Dávid.
Glücklich Vilma. 1872-1927. Feminista író.
Goda Géza (Grünfeld). 1874. V. hírlapíró, közgazdasági író.
Goda Gábor (Grünfeld). 1911. Író.
Goldstein Arnold, írói álneve Garami Andor. 1902. Az Est lapok munkatársa. színházi és moziíró.
Góth Sándor * (Gutfreid). 1869. Színész, műfordító.
Gömöri Jenő. 1890, A Modern Könyvtár szerkesztője, műfordító. Emigrált.
Gödör Ferenc (Krausz Náthán). 1885. Az Ember és az amerikai Új Ember című botránylap szerkesztője, szocialista író. Emigrált.
Gró Lajos írói álnév, lásd Grósz Lajos.
Grósz Ábrahám * művészi álneve Kövessy Albert. 1869-1924. Színész, színigazgató, színműró.
Grósz Lajos, írói álneve Gró Lajos, 1901. Filmszakíró, kritikus. (Nyugat, Népszava).
Grün László, írói álneve Hajnal László. 1902. V. erdélyi hírlapíró, vers és tárcaíró.
Guthi Soma (Gottmann). 1866-1930. Humorista.
Guthy Böske írói álnév, lásd Weiner Györgyné.
Gyulai Farkas * (Mendel). 1866. A kolozsvári egyetemi könyvtár v. igazgatója, író, esztéta. A Petőfi Társaság tagja.
Gyergyai Albert írói álnév, lásd Szegő Albert.
Gyomai Zsigmond (Grimm). 1861-1923. Jogi író, esztéta, versíró.
Gyöngyi Izsó (Perl Izidor). 1860-1923. Színész, színműíró.
György Ákos írói álnév, lásd Balogh Vilma.
György Oszkár. 1882. Versíró.
Győri Ernő. 1893. Vers és regényíró. (Nyugat).
Haáz István (Haas). 1877-1916. Kabaré és bohózatíró.
Habár Mihály * (Hermann Mór). 1874. Volt lapszerkesztő, tárcaíró.
Haimann Hugó. 1881. Műfordító (orosz regények).
Hajdu Henrik. 1890. Versíró, műfordító (Ibsen).
Hajdu Miklós (Hönig Miksa). A Nap felelős szerkesztője, publicista, szépíró.
Hajnal László írói álnév, lásd Grün László.
Hajó Sándor írói álnév, lásd Hoffmann Sándor.
Halasi Andor * 1887. Volt hírlapíró, esztéta, műfordító.
Halász Gyula (Fischer). 1870. Lapszerkesztő, versíró.
Halász Ignác (Fischer). 18851901. Filológus, egyetemi tanár.
Halmi Bódog * 1879. Táblabíró, esztéta, szépíró.
Hamburgné, Becski Irén. 1900. Versíró, műfordító.
Harkányi Ede * (Koppány). 1879-1909. Szociológiai író.
Hárs László írói álnév, lásd Herczog László.
Hatvany Lajos báró * (Deutsch). 1880. Nagyiparos, a Nyugat és más radikális sajtótermékek finanszírozója, forradalmi emigráns. Műkedvelő esztéta és szépíró.
Hatvany Lili bárónő * (Deutsch). Báró Madarassy-Beck Gyuláné. 1890. Műkedvelő írónő.
Havas Adolf (Hahn). 1859-1904. Irodalomtörténész (Petőfi összes művei). Az IMIT egyik alapítója.
Hazai Hugó (Haslinger). 1867?. Katonai lapszerkesztő, humorista, műfordító.
Hazay Samu báró * (Kohn). 1851-1941. Vezérezredes, honvédelmi miniszter, stb., katonai író.
Héderváry Lehel * (Hédl). 1876. Publicista, országgyűlési képviselő, Károlyi Mihály belső híve.
Hegedűs Nándor (Hirschl). 1884. Nagyváradi lapszerkesztő, volt erdélyi képviselő, publicista.
Heilprin Mihály. 1823-1888. Tipikus zsidó pálya. Az orosz-lengyelországi Piotrkowban születik, magyar nyelvű versíró és hírlapíró, New Yorkban halt meg.
Helfy Ignác * (Helfer). 1830-1897. Országgyűlési képviselő, publicista, szépíró, Kossuth bizalmasa. A Petőfi Társaság tagja. Heller Bernát. 1871. Rabbiképző intézeti tanár, esztétikus.
Heltai Ferenc (Hoffer). 1861-1913. Hírlapíró, publicista, Országgyűlési képviselő, Budapest polgármestere, főrendházi tag.
Heltai Jenő (Herzl). 1871. A mulattató irodalom sikeres művelője. Vers és színműíró, elbeszélő, humorista. Herzl Tivadar cionista úttörő unokaöccse.
Herczeg Géza. 1888. Volt miniszteri tanácsos a sajtóosztályon, haditudósítási könyvek írója, bécsi lapok szerkesztője. Herczeghy Mór * (Prinz). 1815-1884. Orvos, politikai és utazási író.
Herczog László, írói álneve Hárs László. 1911. Volt hírlapíró, versíró.
Hérendi Artur (Hoselitz Arnold). 1873. Sportíró.
Herman Károly, írói álneve Ambrus Balázs. 1887-1940. Versíró.
Hertzka Tivadar. 1845-1924. Szociálpolitikai és utópiaíró. Budapesten született, németül írt.
Hervay Frigyes * (Herzfeld). 1874. V. hírlapíró, versíró, kabarészerző, műfordító.
Herzl Tivadar. 18601914. A cionizmus úttörője, író, bécsi lapszerkesztő. Budapesten született, s itt járt iskolába is.
Herzl Zsigmond. Losonci rabbi, német versek szerzője.
Heumann Károly * 1883. Színházi hírlapíró.
Hevesi András * (Hevesi Sándor fia). 1901. A 8 Órai Újság v. munkatársa; Franciaországba emigrált. Regényíró.
Hevesi József * (Kronstein). 1856-1929. Hírlapíró, a Magyar Szalon szerkesztője, novella és regényíró.
Hevesi Lajos (Löwi). 18431910, Hírlapíró, ifjúsági író.
Hevesi Sándor * (Hoffmann) 1873-1939. A Nemzeti Színház v. igazgatója, esztéta, színműíró. Hottmann Mór fia.
Hevesi Simon. 18681943. Pesti főrabbi. Versíró.
Himler Márton, amerikai szélsőbaloldali lapok szerkesztője és kiadója.
Hofmann Dezső, írói álneve Zentay Dezső. 1888. Statisztikai író.
Hoffmann Mór. 1843-1916. Pedagógus, esztétikus, lapszerkesztő, regény és versíró.
Hoffmann Sándor, írói álneve Hajó Sándor. 1876. Az Est lapok színikritikusa, színpadi szerző.
Hólitscher Fülöp. 1822?. Közgazdász, regény és színműíró.
Holitscher Artur. 1869?. Budapesten született, német nyelvű regényíró.
Holló Magda. 1901.Írónő.
Holló Márton (Holländer). 1872. Hírlapíró, műfordító.
Homonnai Albert (Hartmann Ármin). 1882-1911. Színműíró.
Honti Rezső * (Herman). 1879. Nyelvész, irodalomtörténeti író.
Horn Ede (Einhorn Ignác). 1825-1875. Rabbinövendék, publicista, műfordító; emigráns, kereskedelmi államtitkár.
Horovitz Lipót (Lázár). 1799-1884. Szerkesztő, szépíró.
Horváth Henrik. 1877. Költő, műfordító. A Petőfi Társaság kültagja.
Hugó Károly írói álnév, lásd Bernstein Fülöp.
Hunyady Sándor * (apja, mint egyik könyvében maga is megírta, Bródy Sándor). 1890-1942. Újságíró, regény és színműíró. Huszár Miklós írói álnév, lásd Miskolczi Henrik.
Huszár Vilmos (Huszerl Márk). 1872-1931. Műfordító.
Hűvös Iván * (Hirschel). 1875-1905. Tárca és színműíró.
Ignotus írói álnév, lásd Veigelsberg Hugó.
Ignotus Pál * (Veigelsberg). 1901. V. hírlapíró, költő.
Incze Henrik (Izrael). 1871-1913, V. jeshivanövendék, majd az Operai Kalauz és a Magyar Színészeti Almanach szerkesztője,
Színikritikus, színműíró.
Incze Sándor (Stein). 1889. A hírhedt Színházi Élet szerkesztőtulajdonosa.
Indig Ottó. 1890. V. hírlapíró, színműíró ("Toroczkói menyasszony").
Irányi Dezső (Iritz). 1858-1900. Publicista, szépíró.
Invánfi Jenő * (Weisbrumm Ignác). 1863-1922. A Nemzeti Színház tagja, színműíró, műfordító.
Janovics Jenő* 1872. A kolozsvári Nemzeti Színház v. igazgatója, színházi szakíró.
Jászi Oszkár (Jakubovics). 1875. Szociológiai író, a Károlyi kormány tagja. emigráns.
Jászi Oszkárné * Moskovitz Amália, írói. álneve Lesznai Anna. 1885. Iparművésznő, költő.
Jásznigi Sándor. 1861-1926. Műfordító.
Jemnitz Sándor * 1896. Zeneszerző, zenei író.
Joó Iván írói álnév, lásd Kóbor Tamás.
Jób Dániel (Ziffer Dávid). 1880. Író, színházi rendező.
Juhász Árpád. 1894. V. hírlapíró (Kassa), vers és regényíró.
Juhász Mór (Izrael). 1864-1922. V. rendőrkapitány, műfordító.
Kabos Ede (Rosenberg). 1864-1923. A Budapesti Napló, majd az Érdekes Újság szerkesztője. Elbeszélő és színműíró.
Kaczér Illés (Katz). 1877. V. hírlapíró, szépíró. Emigráns.
Kádár Imre. 1894. Regényíró, műfördító, az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapftója.
Kadosa Marcel (Kreishaber Mór). 1874. Ügyvéd, szociológiai, vers és regényíró.
Kahána Mózes. 1898. Bolsevista versíró.
Kallós Ede * 1882. Klasszikusfilológus.
Kallós Istvánné (Klug). Kóbor Noémi (Bermann). 1896. Regény és színműíró.
Kallós János * (Klein). 1891. Közgazdasági író és szerkesztő (Pesti Tőzsde).
Kálmán Jenő (Kreisler). 1885. V. hírlapíró, regény és novellaíró, kabarészerző.
Kálmán Jenő Ákos (Steiner). 1883. Zenekritikus.
Kálnoki Izidor (Kaufmann), írói álneve Vulpes. 1863-1930. Színikritikus.
Kanizsai István írói álnév, lásd Strém István. Karácsony Benő. 1888. Regény és színműíró.
Karczag Vilmos * (Krammer Farkas Lipót). 1859-1923. Író, színigazgató.
Kardos Albert (Katz). 1861. Irodalomtörténész, a debreceni zsidógimnázium volt igazgatója.
Kardos István. 1845. Hírlapíró, színházi író.
Kardos László (Katz). 1898. Irodalomtörténész.
Károly József. 1886. V. hírlapíró (Arad), regény és színműíró.
Károly Sándor. 1894. V. hírlapíró (Arad), elbeszélő és színműíró.
Katscher Berta. 18601903. Békeapostol, ifjúsági író.
Katscher Leopold. 1853?. Író. Mindketten német nyelven írtak.
Kazár Emil (Titzer Manó). 1843-1922. Hírlapíró, szépíró.
Kecskeméti Mária. Versíró.
Kecskeméti Vilmos (Schwarz). 1874-1934. Zsidóalap-szerkesztő, publicista, író.
Keér Dezső. 1905. Szocialista költő. Kelemen Béla. 1865. Szótáríró, esztétikus.
Kelen László. 1892. Versíró.
Keleti Artur. 1889. Költő, műfordító.
Keleti Márton (Kohn Adolf). 1874. Pedagógus, regényíró.
Keller Ilona. 1910. Versíró.
Kemény Simon * (Kohn). 1882. Az Est szerkesztője, költő (Nyugat).
Kereszturi Alajos József * 1775-1825. Latin nyelvű történetíró.
Kéri Pál (Krammer). 1882. Az Est lapok publicistája, belletrista. Tisza István meggyilkolásáért halálra ítélték. Emigráns.
Kertész Mihály *1888. Ügyvéd, regény és színműíró.
Keszler József. 1846-1927. Színikritikus, esztéta, novellaíró.
Kilényi János * (Klein Hermann). 1805-1899. A Der Ungar szerkesztője, műfordító.
Kiss Arnold. 1869-1841. Budai főrabbi, költő.
Kiss József. 1843-1921. A Hét szerkesztője és kiadója, költő. A Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság tagja. Elnyerte
a Ferenc József rend középkeresztjét.
Kisteleki Ede (Ehrlich). 1861-1935. Hírlapíró, költő.
Klein Hermann írói álnév, lásd Kilényi János.
Klein Ödön. 1853-1925. Jeshivanövendék, hírlapíró, sajtófőnök.
Kóbor Noémi írói álnév, lásd Kallós Istvánné.
Kóbor Tamás (Berman Adolf). 1867-1942. Publicista, az Újság főszerkesztője, regény, novella és színműíró.
Kohányi Sámuel (Kohn). 1824-1905. Gyermekdalszerző.
Kohn Sámuel. 1841-1920. Pesti főrabbi, történetíró, az IMIT elnöke.
Komáromi Sándor (Kohn?). 18661922. Hírlapíró, regényíró.
Komját Aladár (Korach). 1893. Költő, író.
Komlós Aladár (Katz), írói álneve Koral Álmos. 1892. Tanár, esztéta, vers és elbeszélő író.
Komor András (Kohn). 1898. Költő, író.
Komor Gyula (Kohn). 1867. Dramaturg, színműíró.
Kont Ignác (Kohn). 1856-1912. Irodalomtörténész. A Sorbonne rk. tanára.
Kónyi Manó * (Kohn). 1842-1917. Publicista, történetíró.
Korányi Frigyes báró * (Kornfeld). 1869-1935. V. pénzügyminiszter, felsőházi tag, regényíró, zeneszerző.
Korcsmáros Nándor (Reich). 1883. V. hírlapíró, regényíró.
Kormos Ferenc (Kohn). Regény és színműíró.
Kornfeld Móric Viktor. 1797-1866. Orvos, hírlapíró, német nyelvű költő.
Kovács Adolfné írói álnév, lásd Balogh Vilma.
Kozári Gyula * (Kasztl), 1864-1925. Tábori pap, filozófiai író.
Kölle Ludmilla és Kölle Ludwig írói álnevek, lásd Katscher Berta.
Kőműves Imre. 1904. Versíró.
König György * 1833. Költő, irodalomtörténész.
Körmendi Ferenc. Regényíró.
Körös Endre * (Neumann). 1872. V. lapszerkesztő, műfordító.
Körösy Imre írói álnév, lásd Mezei Ferenc.
Körösy József * 1844-1906. A fővárosi statisztikai hivatal vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1879).
Kövessy Albert írói és művészi álnév, lásd Grósz Ábrahám.
Krasznay F. Mária írói álnév, lásd Weiner Jenőné.
Kreutzer Lipót * írói álneve Fabula János. 1867?. Közgazdasági író, publicista.
Kristóf Károly írói álnév, lásd Löbl Sámuel.
Kulinyi Zsigmond (Kuliner). 1854-1905. Szegedi lapszerkesztő, publicista, író.
Kun Andor * (Kohn). 1882. Hírlapíro, bellertrista.
Kunfi Zsigmond (Kohn). 1879-1929. Szociológus író, publicista, forradalmi miniszter, majd népbiztos. Emigrált.
Kunos Ignác (Lusztig). 1862?. Orientalista, egyetemi tanár versíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1893).
Kuthi Sándor (apja eredeti neve Schönborn Sindel), írói álneve Térey Sándor. 1886. Ügyvéd, költő, műfordító.
Kuti László. 1904. Versíró.
Lakatos László * (Kellner). 1882. Az Est lapok munkatársa, novella, regény és színműíró.
Lánczy Gyula * 18501911. Történetíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Lándor Tivadar * (Löbl). 1873. V. lapszerkesztő, műkritikus, műfordító. Lányi Zsigmond * (Löwenherz). 1878. A Neues Politisches Volksblatt és a Friss Újság volt tulajdonosa, publicista.
Latzkó Andor. 1876. V. hírlapíró, magyar és német nyelvű elbeszélő, színműíró.
Lázár Béla * 1869. Művészettörténész, az Ernst múzeum v. igazgatója. A Petőfi Társaság tagja.
Lázár Miklós * (Léderer). 1886. V. lapszerkesztő, publicista, író, v. országgyűlési képviselő.
Léderer Ferenc, * írói álneve Lendvai Lehel. 1895. Író.
Lehel Ferenc (Hauch). 1885. Festő, művészettörténeti író.
Leimdörfer György, írói álneve Faludy György. 1910. Szépíró.
LeitnerLukács Zoltán. 1896. Cionista író, a Zsidó Renaissance Könyvtár szerkesztője (Nagyvárad).
Lendvai Lehel írói álnév, lásd Léderer Ferenc.
Lendvai Miklós (Löwy). 18621912. Délmagyarországi lapszerkesztő, novella és színműíró.
Lengyel Géza. 1881. V. hírlapíró, művészeti író (Nyugat).
Lengyel Menyhért (Lebovits). 1880. Színpadi szerző.
Lenkei Henrik (Guttmann). 1863. Költő, színműíró.
Lestyán Sándor írói álnév, lásd Lichtschein Sándor.
Lesznai Anna írói álnév, lásd Jászi Oszkárné.
Lichtschein Sándor, írói álneve Lestyán Sándor. 1896. V. hírlapíró, író.
Ligeti Ernő (Lichtenstein). 1891. V. erdélyi újságíró, regényíró.
Liptai Imre * (Lindenberg). 18761927. Hírlapíró, színműíró.
Loránth (?) László. 1905. Versíró.
Loránt Mihály. 1891. V. hírlapíró, versíró, karikaturista.
Löbl Sámuel, írói álneve Kristóf Károly. 1904. Az Est lapok munkatársa, zenekritikus, versíró.
Lörincz Miklós. 1899. Kabarészerző.
Lövi József. 1884. Orvos, műfordító.
Ludasi Mór (Gans). 1829-1918. Publicista író, id. Andrássy Gyula gróf sajtófőnöke.
Lukács György * (Löwinger). 1885. Esztéta, közoktatási népbiztos. Bolsevista emigráns.
Lukács Gyula (Lichtenstein). 1890. A Színházi Élet v. szerkesztője, novellista, színpadi író. Lynkeusz írói álnév, lásd Wallesz Jenő.
Magyar Lajos * 1891. A Világ munkatársa, publicista, bolsevista emigráns.
Major Simon. 1876. Népdalszerző, népszínműíró.
Makai Emil (Fischer). 1870-1901. Hirlapíró, költő, színműíró, műfordító. A Kisfaludy Társaság tagja.
Marczali Henrik (Morgenstern). 1856-1941. Történetíró, a Magyar Tudományos akadémia tagja (1893). A kommün után el kellett hagynia budapesti egyetemi katedráját.
Makó Vilmosné, Benedikt Ilona, írói álneve Benedek Ilus. 1891. Írónő.
Markovits Rodion (Kajab). 1888. Regényíró.
Márkus József. 1854-1911. Hírlapiró, novella és színműíró. Satanello álnéven pornográf művek szerzője.
Márkus Miksa. 1868. Publicista, a Pesti Hírlap és a Magyar Hírlap volt szerkesztője, a Magyar Újságírók Egyesületének 25 éven át elnöke. Udvari Tanácsos. Regényíró.
Martos Ferenc * (Mittelman). 1875. Ny. miniszteri tanácsos; vers, regény és operettlibrettó író (Bob herceg, Gül baba stb.). Martos Sándorné, Abonyi Aranka, írói álneve Abonyi Arany. 1899. Szépíró.
Meller Simon. 1875. Művészettörténész.
Mezei Ernő (Grünfeld). 1856-1932. Harcos zsidó publicista, író. Volt országgyűlési képviseld.
Mezei Imre (Rosenfeld), írói álneve Pán Imre. 1904. Volt színházi lapszerkesztő, versíró.
Mezei Mór (Grünfeld). 1835-1925. Publicista, országgyűlési képviselő.
Mezei Sándor. 1844. Ügyvéd, költő, színműíró. Mező Ferenc. 1885. Tanár, sportíró. Mihály István. 1892. Kabarészerző, filmdramaturg. Mihályi Hugó írói álnév, lásd Miskolczi Henrik.
Miklós Andor (Klein Ármin). 1880-1933. Az Est lapok főszerkesztője és kiadótulajdonos.
Miklós Jutka (Militzer). 1886. Költő.
Milkó Izidor. 1855-1932. Délmagyarországi lapszerkesztő, szépíró.
Miskolczi Henrik (Weissmann). 1861-1918. A Tolnai Világlapja szerkesztője, elbeszélő és színműíró.
Mohácsi Jenő (Klein). 1886. Író, műfordító. A Kisfaludy Társaság I. tagja.
Móka bácsi írói álnév, lásd Halász Ignác.
Molnár Ákos. 1893. A Népszava volt munkatársa, regényíró.
Molnár Ernő (Morgenstern). 1890. A Remény volt zsidó ifjúsági lap szerkesztője, szépíró.
Molnár Ferenc (Neumann). 1878. Volt hírlapíró, regényíró és színpadi szerző. A Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagja. Molnár Géza * 1872. Zeneesztétikus, a Zeneművészeti Főiskola volt tanára.
Molnár Gyula (Müller). 1857-1932. Volt lapszerkesztő, regény és színműíró.
Molnár Gyuláné, Kornis Aranka (Krishaber). 1883. Versíró.
Molnár Jenő (Müller Jakab). 1880-1993. A Borsszem Jankó szerkesztője. humorista.
Molnár Sándor, Kabos Ede egyik írói álneve.
Moly Tamás. 1875. Volt hírlapíró, detektívregényíró.
Mónus Illés (Brandstein). 1888. A Népszava volt szerkesztője, szocialista író.
Morländer Mór (Engländer). 1818-1898. Színiigazgató, német nyelvű lapszerkesztő, színműíró.
Munkácsi Bernát (Munk). 1860-1937. Nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1890).
Munkácsi Noémi. Versíró.
Nádai Pál (Neumann). 1881. Művészettörténeti író, esztéta.
Nadányi Emil * (Schönberger). 1881-1938. A 8 Órai Újság alapítója és főszerkesztője, publicista.
Nádas József. 1897. Volt hírlapíró, író (Nyugat).
Nádas Mihály írói álnév, lásd Baján Mihály.
Nádas Sándor * (Neumann). 1883-1942. A Pesti Futár című hírhedt bulvárlap szerkesztőtulajdonosa, elbeszélés és regényíró. Nagy Andor * (Grosz). 1884. Hírlapíró (Esti Kurír). író.
Nagy Andor * (Neuhaus). 1891. Hírlapíró (8 Órai Újság), író.
Nagy Andorné írói álnév, lásd Dénes Szófia. Nagy Béla (Neu). 1893. Ismeretterjesztő és regényíró.
Nagy Endre * (Grosz). 1877-1938. Kabarészerző, konferanszié, regényíró.
Nagy Imre (Fischer Ignác). 1882-1941. Az Újság szerkesztőtulajdonosa, humorista, költő.
Nagy Samu * (Neuhaus). 1881-1940. A 8 Órai Újság volt főszerkesztője, publicista, elbeszélés és regényíró.
Nagy Zoltán. 1884. Ügyvéd, költő, regényíró. A Nyugat főmunkatársa. Neményi Ambrus (Neumann). 1852-1904. A Pesti Napló főszerkesztője, író, országgyűlési képviselő, az IMIT egyik alapítója.
Neményi Imre (Neumann). 1862. Volt államtitkár, pedagógiai író.
Németh Alfréd * (Neumann). 1877, A Nemzet főszerkesztője, publicista, Tisza István sajtófőnöke.
Németh Andor. 1891. Elbeszélő író, esztéta.
Neugebauer László. 1845-1919. Műfordító, a Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság tagja.
Nordau Miksa (Südfeld). 1849-1922. Budapesti születésű nemzetközi író, cionista úttörő.
Nóti Károly. 1893. V. hírlapíró, kabarészerző, filmíró.
Nyári Sándor * (Sommer). 1861-1895. Műegyetemi rk. tanár, műtörténész.
Nyíri Ármin, Adorján Ármin egyik írói álneve.
Ormódy Bertalan (Berger Baruch). 1836-1869. V. hírlapíró, regényíró, versíró.
Ormos Ede * (Spitzer). 1873. V. hírlapíró, szocialista író, emigráns.
Osvát Ernő írói álnév, lásd Roth Ezékiel.
Osvát Kálmán (Roth). 1880. Erdélyi író.
Oszkár bácsi írói álnév, lásd Szalai Oszkár.
Óváry Lipót lovag * 1833-1919. Történetíró. Országos Levéltár igazgatója.
Őszi Kornél * (Österreicher). 1869. Lóversenylap-szerkesztő, elbeszélésíró.
Ötvös Adolf (Silberstein). 1845-1899. Esztéta és bölcsészeti író. Túlnyomórészt németül írt.
Ötvös Leő (Silberstein). 1881. V. hírlapíró, szépíró, műfordító.
Paál (?) Ferenc, 1904. Regényíró.
Pajzs Elemér * 1894. Novella és regényíró.
Palágyi Lajo.s írói álnév, lásd Silberstein Lázár.
Palágyi Menyhért írói álnév, lásd Silberstein Salamon.
Pályi Ede * (Klein). 1865-1930. Lapszerkesztő, publicista, tanulmányíró.
Pán Imre írói álnév, lásd Mezei Imre.
Pap Izsák (Pfeiffer). 1884. Monori főrabbi, versíró.
Pap József (Rosenberg). 1896. Regényíró (Kolozsvár).
Pap Károly. 1900. Regényíró.
Pápay H. Mór írói álnév, lásd Hoffmann Mór.
Páriss Pál * (Pariser Lipót). 1877-1919. Hírlapíró, ifjúsági író.
Párniczky Edéné * Klein Karolin. írói álneve Szederkényi Anna. 1882. Hírlapíró, regényíró.
Pászti József és Pásztói József írói álnév, lásd Keszler József.
Pásztor Árpád (Pikler). 1877.Az Est lapok munkatársa, vers és regényíró.
Patai Edith (Patai Józsefné). 1889. Költő.
Patai József (Klein). 1882. A Múlt és Jövő szerkesztőtulajdonosa, publicista, regényíró, költő.
Pataj Sándor (Fischel). 1863. Ügyvéd, a Pester Lloyd volt munkatársa, szépíró.
Peterdi Andor (Pollák). 1881. Szocialista és bolsevista hírlapíró, költő.
Peterdi Andorné, Várnai Zseni (Weisz). 1890. Az 1918-as októberi lázadás és a pesti bolsevizmus költőnője.
Peterdi Sándor (Popper). 1868. Vers, regény és színműíró.
Petri Arthur. 1873-1918. Költő.
Pogány Béla (Perl). 1896. Tanulmányíró, novellista (Nyugat). (Nem azonos Pogány Bélával, a Pester Lloyd tiszta keresztény
származású felelős szerkesztőjével.)
Pogany Elza (Weisz). 1881. Ifjúsági író (Én Újságom, Magyar Lányok).
Pogány József (Schwarcz). 1886. Szocialista hírlapíró, szerkesztő, műforditó. Bolsevista népbiztos, majd emigráns.
Pólya Jakab (Pollák). 18441897. Nemzetgazdasági író, A Magyar Tudományos Akadémia tagja (1893).
Popper Vilma. 1857?. Németnyelvű írónő.
Porzó írói álnév, lásd Ágai Adolf.
Raab Andor. 1897. Cionista író.
Radnóczy Miklós írói álnév, lásd Radnóti Miklós. Író (Nyugat).
Radnóti Miklós (Glatter), írói álneve Randóczy Miklós. 1909. Volt hírlapíró.
Radó Antal (Roder). 1862. Műfordító, A Magyar Könyvtár volt szerkesztője. A Kisfaludy Társaság tagja.
Radó Antal ifj. (Roder). 1890. Volt hírlapíró, műfordító. Emigráns.
Radó Károly. 1858-1909. Színműíró.
Radó Sámuel (Rothfeld). 1857-1919. Az MTI volt vezetője, író.
Radó Vilmos (Roth). 1847-1919. Pedagógus, ifjúsági író.
Radóné, Kempner Magda. 1894. Írónő.
Ráskai Ferenc * (Krausz). 18831942. Hírlapíró, költő, regényíró.
Reich Ignác. 1821-1887. Versíró. Héberre fordította Kölcsey Himnuszát.
Reichard Piroska. 1884. Költő (Nyugat).
Relle Pál. (Reichmann). 1883. Volt hírlapíró, elbeszélő és színműíró.
Rendy Lili írói álnév, lásd Bonta Györgyné.
Révay Béla * (Rosenberg), 1888. A Friss Újság volt főszerkesztője, író.
Révay Mór János * (Rosenberg). 1860-1926. A Révay Testvérek Rt. könyvkiadó vállalat kifejlesztője, publicista, szakíró.
Révay Sámuel (Rosenberg). 1833-1908. A Révay Testvérek Rt. könyvkiadó cég alapítója, öccsével, Révay Leóval.
Révész Béla (Roth Benjamin). 1876. Szocialista író. Ady Endre halála után egy csomó könyvet írt az elhunyt magyar költőről. Révész Mihály (Reisner). 1884. Szocialista író.
Roboz Andor (Rosenzweig). 1869. Tanár, ifjúsági író. Emigráns.
Roheim Géza. 1891. Freudista író.
Róna Béla (Reinitz). 18711928. Hírlapíró, író, műfordító.
Rónai Mária * (Reichberger). 1899. Írónő.
Rónai Mihály András. 1913. Volt hírlapíró, esztéta, versíró.
Rosenák Miksáné írói álnév, lásd Behr Blanka.
Rosenthal Sámuel. 1810-1868. A pesti Der Spiegel szerkesztője 1842-től 1852-ig; német nyelvű író.
Rosenzweig Salamon. Pesti tanító és verselő. Negyvenes-hatvanas évek.
Roth Árpádné írói álnév, lásd Bán Margit.
Roth Ezékiel, írói álneve Osvát Ernő. 1877-1929. A Nyugat szerkesztője és szellemi vezére.
Rothauser Miksa, irói álneve Ruttkay György. 1863-1913. Hírlapíró, színikritikus, színműíró.
Rotter Lajos. 1864?. Lapszerkesztő, ponyvaregényíró.
Rózsa Dezső. 1885. Irodalomtörténész, műfordító.
Rózsa Miklós (Rosenthal). 1873. Művészeti író.
Rózsaági Antal (Rosenzweig). 1824-1886. Győri lapszerkesztő, regényíró.
Rózsavölgyi Mórné (Rosenthal). Fried Margit, írói álneve Ego. 1881. Írónő.
Ruttkay György (Rothauser). 1890. Az Est lapok munkatársa, színműíró. Rothauser Miksa fia.
Ruttkay György írói álnév, lásd Rothauser Miksa.
Sabbatai D. írói álnév, lásd Szilágyi Dénes.
Sajó Aladár * (Steiner). 1869. Hírlapíró, elbeszélő író, humorista.
Salamon László. 1891. Volt hírlapíró, versíró (Kolozsvár).
Salamon Ödön. 18641903. Monológíró, novellista.
Salgó Ernő, 1873. Kritikus, műfordító.
Salten Félix (Salzmann). 1869?. Budapesti születésű osztrák író.
Saphir Móric Gottlieb * 1795-1858. Magyarországon született, német nyelven író nemzetközi lapszerkesztő. Szellemeskedő viccelődésével, impertinens kritikáival Európára szóló hirhedtségre tett szert.
Saphir Zsigmond. 18011866. Versíró, lapszerkesztő. Németül írt.
Sárközi György * 1899. Költő.
Sármai József * 1862?. Ügyvéd, hírlapíró, író, ezredes,
Sármay Márton írói álnév, lásd Bleuer Erzsébet.
Sac Imre, Falk Miksa egyik írói álneve.
Sass Irén írói álnév, lásd Bokor Józsefné.
Sas László. 1891. Hírlapíró, szépíró. Emigráns.
Sas Náci (Adler). 1875-1926. Dalszerző. Ányos Laci testvére.
Sásdi Sándor. 1898. Hírlapíró, regényíró.
Sasvári Armin (Schossberger). 1857-1924. Hírlapíró, műfordító, a Magyar Kereskedelmi Múzeum c. igazgatója.
Satanello írói álnév, lásd Márkus József.
Schenk István, írói álneve Szegedi István. 1886. Volt hírlapíró, költő, ifjúsági író.
Schenk Istvánné * Weisz Ilona, írói álneve Szegedy Ila. 1885. Írónő.
Schnitzer Ignác. 1839-1921. Hírlapíró, Petőfi összes költeményeinek németre fordítója. A Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság kültagja.
Sebestyén Ede (Schossberger). 1875. Volt hírlapíró, író.
Sebestyén Károly (Schossberger). 1872. Kritikus, esztéta, a Színművészeti Akadémia volt tanára. A Kisfaludy Társaság tagja. Sebesi Ernő. 1893. Megszállott felvidéki vers és színműíró.
Sebők Zsigmond * (Sternfeld). 1861-1916. Hírlapíró, ifjúsági író (Mackó úr utazásai). A Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság tagja.
Semtei Róbertné * (Goldberger). Bokor Malvin (Bruck). 1885. Az Új Idők munkatársa, elbeszélő író.
Seress László * (Scheer Lázár). 1875. Az Est főmunkatársa, közgazdász, műfordító.
Sik Sándor * (Schik). 1889. Író, költő, szegedi egyetemi tanár. A Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagja.
Silberstein Lázár, írói álneve Palágyi Lajos. 1866-1933. Lapszerkesztő, versíró; tanári állásától a kommün alatti
magatartásáért megfosztották. A Petőfi Társaság tagja.
Silberstein Salamon * írói álneve Palágyi Menyhért. 1859-1925. Kritikus, bölcsészeti író.
Simon Gyula, Kóbor Tamás egyik írói álneve.
Simonyi Zsigmond (Steiner). 1853-1919. Nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1879).
Somlyó György. 1920. Versíró.
Somlyó Zoltán (Schwartz). 1882-1937. Hírlapíró, költő (Nyugat).
Somogyi Béla * (Steiner). 1868-1920. A Népszava főszerkesztője, szocialista író.
Somogyi Ede. 1852-1920. Lapszerkesztő, nyelvtanító, műfordító.
Sós Endre (Schlésinger). 1905. Magyar Zsidók Lapja főszerkesztője, harcos zsidó fajvédő író.
Spielberger Leo. 1898. Novellista, műfordító.
Steier Lajos. 1885. Történetíró, publicista,
Stein Adolf, írói álneve Stella Adorján. 1897. Hírlapíró, író, színikritikus.
Steiner Andor, írói álneve Szomaházy István. 1866-1927. Hírlapíró, könnyű fajsúlyú elbeszélő művek termékeny szerzője, humorista.
Stella Adorján írói álnév, lásd Stein Adolf.
Stern Miksa Emánuel. 1811-1873. Német nyelvű szépíró.
Strausz Adolf. 1853?. Néprajzi író, egyetemi tanár, publicista,
Strém István, írói álneve Kanizsai István. 1891. Hírlapíró, versíró.
Sturm Albert (Steiner). 1851-1909. Publicista, műfordító,
Szabados Sándor. 1874. Szocialista író. Kommunista népbiztos, emigráns.
Szabó Ervin * 1887-1918. Szociológiai író. Fővárosi Könyvtár igazgató.
Szabó Imre (Steiner). 1883. Volt hírlapíró, regényíró.
Szabolcsi Bence (Weinstein). 1899. Zenei író, műfordító.
Szabolcsi Lajos (Weinstein). 1889. Az Egyelőség volt szerkesztőtulajdonosa. Szépíró.
Szabolcsi Miksa (Weinstein). 1857-1915. Az Egyenlőség volt szerkesztőtulajdonosa. Karrierjét a tiszaeszlári ügy idejében történt
zsidófajvédő kiállásnak köszönhette.
Szalai Ernő * (Schwarz). 1875. Volt hírlapíró, műfordító.
Szalay Mihály (Singer Miksa). 1862?. Publicista, színműíró.
Szalai Oszkár, írói álneve Oszkár bácsi. 1879. Meseíró.
Szalontay Gyula írói álnév, lásd Fejér Gyula.
Szántó Armand. 1884. Színműíró, filmdramaturg.
Szántó Ferenc * (Brüchler). 1877. Hírlapíró, szépíró.
Szántó György. 1893. Regényíró.
Szántó Kálmán (Schäfer). 1861-1923. Hírlapíró, regényíró.
Szász Menyhért. 1893-1939. Lapszerkesztő, költő, ifjúsági író.
Szatmári Mór (Gottlieb). 1856?. Publicista, író, országgyűlési képviselő.
Szatmári Tiborné * Altai Magdolna (Altmann). 1899. Ifjúsági írónő (Új Idők, Magyar Lányok, stb.).
Szécsi Ferenc (Schönberg). 1861. Színműíró.
Szederkényi Anna írói álnév, lásd Párniczky Edéné.
Szegedy IIa írói álnév, lásd Schenk Istvánné.
Szegedi István írói álnév, lásd Schenk István.
Szegfi Mór Mihály * 1825-1896. Lapszerkesztő, elbeszélő és regényíró.
Szegő Albert * írói álneve Gyergyai Albert. 1893. Esztéta, műfordító (Nyugat).
Székely Béla. 1892. Volt erdélyi hírlapíró, a Jewish Telegraphy Agency magyarországi szerkesztője, regényíró, műfordító. Székely Nándor * 1892. Novella és regényíró.
Székely Tibor * (Spitzer). 1908. Író (Új Idők, Magyar Lányok).
Szekszárdi Molnár István. Versíró.
Szekula Jenő * (Szekulesz). 1880. Volt hírlapíró, regényíró
Szél Jenőné írói álnév, lásd Bálint Aranka.
Szenes Béla (Schlesinger), író álneve Szenes ember. 1894-1927. Hírlapíró, humorista, színpadi szerző.
Szenes Erzsi. 1902. Költő (Nyugat).
Szenes Piroska. 1899. Novella és regényíró.
Szentesi Rudolf, Kiss József egyik írói álneve.
Szép Ernő (Schön Sámuel). 1884. Volt hírlapíró, költő. Szepesi Miksa, írói álnevei Daday Mihály, Tibor András, 1886. V. Kassai lapszerkesztő, műfordító.
Szepesi Miksáné, Nagy Mici (Grósz Irén). 1905. Volt hírlapíró, vers és novellaíró.
Szerb Antal. 1901. Irodalomtörténet-író.
Szilágyi Dénes (Silbermann), írói álneve Sabbatai D. 1912. Cionista író.
Szilágyi Géza (Silbermann). 1875. Volt hírlapíró, költő (Nyugat).
Szirmai Rezső * (Schwarzkopf). 1901. Az Est lapok munkatársa, novella és regényíró.
Szívós Zsigmond. 1897. Regényíró.
Szomaházy István írói álnév, lásd Steiner Andor.
Szomory Dezső írói álnév, lásd Weisz Mór.
Szőke Szakáll művészeti és írói álnév, lásd Gerő Jenő.
Szőllősi Zsigmond (Deutsch). 1872. A Kakas Márton című élclap szerkesztője, novellaíró, a Petőfi Társaság tagja.
Tábori Kornél (Tauber). 1879. Volt hírlapíró, kriminalista író.
Tábori Piroska írói álnév, lásd Závodszky Lászlóné.
Tábori Róbert (Tauber). 1855-1906. Hírlapíró, az Új Idők helyettes szerkesztője, író.
Tamás István. 1904. Délvidéki volt hírlapíró, író.
Tamás Sári. 1904. Költő.
Tatay Adolf (Frankl). 1840-1901. Vallásos versíró.
Térey Sándor írói álnév, lásd Kuthi Sándor.
Térítő Pál, Kahána Mózes írói álneve.
Tibor András írói álnév, lásd Szepesi Miksa.
Timár Magda. Versíró.
Timár Szaniszló (Kellner). 1859-1917. Hírlapíró, szépíró.
Tolnai Simon (Strausz). 1867. A Tolnai Világlapja alapítója, lap és könyvkiadó.
Tóváry Jenő írói álnév, lásd Hoffmann Mór.
Török Sándor * (Weltmann). 1904. Hírlapíró, regényíró. A Petőfi Társaság tagja.
Túróczi-Trostler József. 1883. Irodalomtörténész, versíró.
Ujhelyi Nándor, német színműírói álneve Franz Kammerlohr, 1888-1933. Pornográf regényíró.
Ujvári Péter (Groszmann). 1869-1931. Lapszerkesztő, regényíró, a Magyar Zsidó Lexikon szerkesztője. Fia: Ú. László 1900, és Ú. Jenő 1902, szintén írással és hírlapírással foglalkoztak.
Ungar Ludwig, Katscher Berta egyik írói álneve.
Unger Ilona, írói álneve Alba Nevis, 1886. Az Új Idők munkatársa, írónő.
Urai Dezsó * (Uffenheimer). 1875. A Tolnai Világlapja volt szerkesztője, író.
Vadnai László * (Wolf). 1904. Volt hírlapíró, kabarészerző (Hacsek és Sajó).
Vajda Ernő (Weisz). 1886. Volt hírlapíró, színpadi szerző, filmíró (Hollywood).
Váli Béla * (Valicsek?). 1857-1896. Színészeti és életrajzíró.
Vámbéry Armin * (Wamberger). 1832-1913. Orientalista, egyetemi tanár, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1860). Fia: Vámbéry Rusztem. 1872. Szociológus. Emigráns.
Vándor Iván írói álnév, lásd Váradi Ilona.
Váradi Ilona * (Weisz), írói álneve Vándor Iván. 1886. Elbeszélő, regényíró; a Magyar Írónők Körének elnöke.
Váradi Ödön. 1874. Humorista (Nagyvárad). Vargha Ilona, Gerő Ödön egyik írói álneve.
Várnai Dániel (Dezső) (Weisz). 1881. Szocialista hírlapíró, szépíró, műfordító.
Várnai Zseni írói álnév, lásd Peterdi Andorné.
Varsányi Gyula (Klein). 1869-1908. Hírlapíró, költő, színmű és versíró.
Vasvári István. 1916. Versíró.
Vázsonyi Vilmos (Weiszfeld). 1868-1926. Demokrata politikus, volt igazságügyminiszter. Publicista, versíró.
Vécsey Leő * (Weisz). 1893. Hírlapíró, bűnügyi regényíró.
Veigelsberg Hugó, írói álneve Ignotus. 1869. Író, esztéta, a Nyugat főszerkesztője.
Veigelsberg Leo. 1846-1907. A Pester Lloyd publicistája, író. Ignotus apja.
Vér Andor (Weisz). 1897. Volt hírlapíró, költő.
Vér Mihály írói álnév, lásd Wertheimer Manó.
Verbőczy Aladár, Csillag Károly írói álneve.
Verő György * (Weisz). 1857?. Színész, színműíró, zeneszerző.
Veszelei Károly (Schulteisz). 1867-1902. Versíró.
Vészi Endre (Weisz). 1912. Versíró.
Vészi József (Weisz). 1858-1940. Publicista. a Pester Lloyd főszerkesztője, a darabont kormány sajtófőnöke (1905), országgyűlési képviselő, felsőházi tag. Ifjú korában versíró. Vészi Margit (Weisz), báró Manticáné. 1885. Volt hírlapíró,
belletrista.
Vihar (?) Béla. 1908. Versíró.
Vidor Marcell (Weinberger Mór). 1876. Volt hírlapíró, költő.
Viharos írói álnév, lásd Gerő Ödön.
Villányi Andor (Schwabach). 1889. Volt hírlapíró, szépíró.
Vozári Dezső. 1902. Felvidéki költő.
Vulpes írói álnév, lásd Kálnoki Izor:
Waldapfel József, 1904. Rabbiképző-intézeti tanár, irodalomtörténész.
Wallesz Jenő (Jakab), írói álneve Lynkeusz. 1871. Volt hírlapíró, elbeszélő író.
W. Bartha Emma írói álnév, lásd Weisz Józsefné.
Weigl Géza. 1901. Esztéta, író, műfordító.
Weil Fülöp. Tanító, a XIX. század első felében német verseket írt.
Weiner (Síró) Györgyné, Guthi Erzsébet (Guttmann), írói álneve Guthy Böske. 1901. Színházi író.
Weisz Józsefné, Spitzer Regina, írói álneve W. Bartha Emma. 1890. A Tündérujjak szerkesztője, írónő.
Weisz Manó, írói álneve Szomory Emil. 1876. Író, volt hírlapíró.
Weisz Mór, írói álneve Szomory Dezső. 1869. Volt hírlapíró, színmű és regényíró, esztéta (Nyugat).
Wertheimer Manó, író álneve Vér Mátyás. 1875. Jogi író, esztéta, novellaszerző.
Widder Dávid, írói álneve Giszkalay János. 1888. Cionista költő, műfordító.
Wiener Jenőné, írói álneve Krasznay F. Mária, 1862. Feminista vezér, ifjúsági író, műfordító.
Wohl Janka, * írói álneve Zichy Camilla. 1846-1901. Írónő, divatlapszerkesztő.
Wohl Stefánia, * 1848-1889. Írónő, divatlapszerkesztő. Finomkodó irodalmi szalont tartottak. Mindkettőjük írói álneve: Egy nagyvilági hölgy.
Wojticzky Gyula. 1887. Volt szocialista hírlapíró, költő.
Zágon István * (Fleischl). 1892. Hírlapíró, humorista.
Závodszky Lászlóné * Tábori Piroska (Tauber).1892. Ifjúsági író. Tábori Róbert és Tutsek Anna leánya.
Zelk Zoltán. 1906. Versíró.
Zempléni Gyula (Pollák). 1856-1906. Hírlapíró, szépíró, műfordító.
Zempléni Gyuláné, Elek Irma (Engel). Ifjúsági író, műfordító.
Zentay Dezső irói álnév, lásd Hoffmann Dezső.
Zerffi Gusztáv * (Hiisch Ignác). 1820. Lapszerkesztő, kritikus, műfordító.
Zerkovitz Béla. 1881. Múdalszerző, színpadi író.
Zerkovitz Szidónia. 1858?. Írónő, műfordító.
Zichy Camilla írói álnév, lásd Wohl Janka.
Zöldi Márton. 1854-1919. Színész, hírlapíró, színmű és elbeszélő író.
Zsoldos Jenő (Stern). 1896. Esztéta, irodalomtörténész. Zsigmond Ede. 1916. Versíró.
Zsolt Béla (Steiner). 1896. Volt hírlapíró, harcos zsidó publicista. Regényíró.

JEGYZETEK

1. M. Montefiore 182. oldal: "Brüder, Juden! Ungarn u. Galicien muss unser werden." Idézve a Weimarer Historisch Genealoges Taschenbuchból XII. oldal. (KyffhäzerVerlag. Weimar 1912).
2. Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma, Stádium kiadás, 1943.
3. Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma. 20. oldal.
4. Huber Lipót kanonok: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról 333. oldal.
5. Huber Lipót: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról 337. oldal.
6. U. o. 337. oldal.
7. U. o. 340. oldal.
8. Széfer ha-middót 3, 8. és 22 paragrafus.
9. U. o. 345. oldal.
10. Ószövetség. Mózes V. II. 23.
11. Huber Lipót: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról és a kereszténységről. 22. oldal. 12; Huber Lipót: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról. 42. oldal.
13. Ószövetség. Mózes V. 20. 16.
14. Albó, Széfer ikkarim (Lemberg 1861).
15. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 364. oldal.
16. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 378. oldal.
17. u. o. 366. oldal.
18. Babá kammá 113/b.
19. Babá batrá 54/b.
20. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység, 375. oldal.
21. Ószövetség. Mózes V. 17. 9.sz.
22. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 469. oldal.
23. Magyar Zsidó Lexikon. 496. oldal.
24. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 455. oldal.
25. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 445. oldal.
26. U. o. 452. oldal.
27. ü. o. 456. oldal
28. KIötzel Chezkel Cwi cikke "Das grosse Hassen" az 1912-13. évi Janus folyóirat második füzetéből.
29. Mózes öt könyvében a "testvéred" és a "felebarátod" fogalomba a nemzsidó nincs belefoglalva, hanem kizárva. (Huber Lipót 395. oldal).
30. Ószövetség. Mózes V. II. 23.
31. Szent László (1077-1095) úgy intézkedik, hogy ha a zsidó keresztény asszonyt vesz társul, vagy valamely keresztény személyt szolgaságban tart, vegyék el tőle és adják annak vissza szabadságát". Könyves Kálmán (1095-1114) decretumai 74-ik fejezetében megparancsolja, hogy "senki a zsidók közül keresztény cselédet venni, vagy eladni, vagy magánál szolgaságban tartani ne merjen." Kálmán király úgy védekezett a nyugati zsidó kereskedők beáramlása ellen, hogy vasárnaptól szombatra helyezte a vasárnapokat.
II. Endre alatt (1204-1350) az adószedők és a királyi kincstár kezelői között sok a zsidó. "A zsidó vámszedők könyörtelen módon jártak el a néppel szemben, ezerféle módon igyekeztek megzsarolni azt, a szegényebb nemességet pedig uzsorakamatokkal
nyomorították." (Takáts Albert dr. "A zsidókérdés ezeréves jogalkotásunkban" 21. oldal.)
Amikor pedig 1222-ben a közhangulat nyomására létrejött az Aranybulla, a magyar alkotmány legfőbb alapja, ez úgy rendelkezik, hogy "pénzváltók, kamaraispánok, sókamrások és vámosok országunkbeli nemesek legyenek. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek."
II. Endre alatt azonban ennek ellenére tovább virágzott a zsidó pénzuralom. Olyannyira, hogy a pápa átokkal sújtotta az országot. IV. Béla uralkodása alatt a zsidóság még nagyobb befolyásra tett szert. Thika úr a tatárok kémje és előőrse lett, azonban a tatárvész dúlása után IV. Béla, aki rá van utalva minden aktív erőre, 1251-ben kiadja a magyarországi zsidók kiváltságlevelét, a "magyarországi zsidók aranybulláját". Ez a kiváltságlevél új jogokat és gazdasági lehetőségeket biztosított a zsidóknak. Zsigmond király (1387-1437) újból kiváltságlevelet adott a magyarországi zsidóságnak. Megengedte, hogy évi 108 százalék uzsorakamatot szedjenek.
Érdekes, hogy Werbőczy Tripartituma, amelyet sokszor bélyegeznek a magyar nemesség kiváltságai jogi megalapozásának, harmadik része. 36. cím alatt emlékezik meg a zsidókról. És ő is a későbbi kossuthi szemszögből látja a problémát. "A zsidó az ő jogaikra nézve írja többféle és különböző és több helyen az üdvösséggel ellenkező kiváltságaik vannak." A Tripartitum, a magyar alkotmány egyik szerves része vezeti be a zsidó esküt. A mohácsi vész előtt egy évvel tartott országgyűlés első feladatának tekinti, hogy elcsapja a gyenge 11. Lajos kincstárnokát, Szerentsés (Fortunatus) Imrét, akit a "budai zsidók királyának" emleget a nép.
A király, aki pénzt akar szerezni a török elleni háborúra, semmibe vévén az országgyűlés határozatát, szabadon bocsátja Szerentsés Imrét. Elveszi a bányákat a német Fuggerektől és Szerentsés Imrének juttatja azokat, aki óriási jövedelmekre tesz szert.
A mohácsi csata után ketté, majd három felé szakított országban, a török hódoltsági térületeken egyre nagyobb számban jelentek meg a zsidók. Alig három és fél hónappal a mohácsi csatavesztés után az 1528. november 9-iki országgyűlésen, a nemzeti. gondolathoz hű köznemesség kimondatta: "hogy a zsidók ezen ország minden vidékéről, szabad királyi városokból és helységekből rögtön kiűzettessenek" (dr. Takáts Albert: A zsidókérdés ezeréves jogalkotásunkban, 32. oldal). "A köznemességnek ez az állásfoglalása " állapítja meg az érdekes mű azt bizonyítja, hogy a zsidóknak a mohácsi csatavesztésben váló szerepét már akkor felismerték". (U. o. 32. oldal)
A Habsburg császár-királyok uralma alatt a decretumok rengetegéből mégis felmerül az uralkodó és a rendek világos felismerése. Az 1647 évi decretum megbélyegzi a zsidókat, hogy "hűtlenek és egészen lelkiismeretlenek" (dr. Takáts Albert, U. o. 34. oldal). III. Ferdinánd, az 1655 évi XXIX újabb szigorú rendeleteket hoz. a zsidó vámosok ellen. Első Lipót (1657-1705) kitiltja a városokból a zsidókat. III. Károly 1723-ban elrendelj, hogy a zsidókat a vámszedéstől el kell mozdítani. I. Lipót hadmentességi adót vet ki a zsidókra, akik fegyveresen az ország védelmében nem vesznek részt.
A zsidóságnak, a városokból kitiltása kevés sikerrel járt. Ismét jelentkeztek a főurak, főpapok, akik vidéki birtokaikon szívesen látták az uzsorakamatot nyújtó zsidókat. 1520 körül az akkori Nagy-Magyarország területén mindössze 11 000 zsidó volt, azonban ezek máris sok földesúri haszonélvezeti jogot tartottak kezükben. Mária Terézia uralkodása után morva keleti zsidók beszivárgása útján 75 000-re emelkedett a zsidóság létszáma. 1746-ban Mária Terézia a zsidókat kiköltözteti Budáról, eltiltja őket a borkereskedelemtől és rendszeresíti a türelmi adót. II. József alatt azonban megengedik, hogy a zsidók főiskolákat is látogathassanak, hogy a bányavárosok kivételével bárhol letelepedhessenek, földbirtokokat bérelhessenek. II. Lipót elrendeli, hogy a zsidók a szabad királyi városokban, kivéve a bányavárosokat azon állapotukban, ahogy voltak megtartassanak. A szabad királyi városok nagy része azonban továbbra is ragaszkodott kiváltságaikhoz s így például 1844-ig Debrecenben zsidó nem hálhatott a város falai között. Debreceni vásárok idején a Goldberger kelmefestő cégnek estére el kellett hagynia a város falait. Ötven-hatvan esztendő alatt a Goldbergerek, mint budai Goldbergerek vonultak be a magyarországi textilipar történetébe, hogy aztán, mint Horthy Miklós kormányzó állítólagos rokonai végezzék be a gyarmatosítást. Az 1830 évi VI. törvénycikk elrendelte, hogy a zsidóknak is kell katonáskodni.
Az 1840 évi XV. törvénycikk még további könnyítéseket ad a zsidóságnak.
32. Nincsen olyan nemzetisége Magyarországnak, amely ennyire megtagadott volna minden közösséget a magyarság felé, bebástyázva magát a Tan mögé, ismeretlenül a haza fogalmával szemben, vérét nem ontotta vannak védelmében. (Vitéz dr. Kolosváry-Borcsa Mihály: "A zsidókérdés magyarországi irodalma.")
33. A megyékben tanyát vert sok zsidó. valamint az iparosodással egybeköttetett erkölcsiségnek valóságos mételye, úgy a földművelő népénél, amellyel legszorosabb egybeköttetésben él, súlyos ostora, a bővelkedésnek telhetetlen sírja, iparkodásának rothasztó nyavalyája ... (Ezen néptípus) ... kit vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volna .. századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzeteknél kiknek közepette mint a növény tápláló nedvét elszívó gomba él, egybeolvad, vagy a nacionalizmushoz, csak egy gondolattal közelített volna... Egész helységeket tudok, hol a szegény földművelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat... Creditum igéretével bé tudja csalni küszöbén s ha egy lépést tett a szegény paraszt, menthetetlen oda van... Nincs azon törvény, amelynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná valamint nincs egy csalás, nincs egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna (Kossuth Lajos: Éhségmentő intézetek).
34. A 20 000 zsidó honvéd problémája megérdemli, hogy behatóan foglalkozzunk vele, mert a politikai legenda élesen rávilágít, milyen propagandamódszerekkel igyekezett magát népszerűsíteni a magyarországi zsidóság. Az állítás elsőül Einhorn Ignác (a későbbi Horn Ede) egyik emigrációban írt pamfletje kockáztatja meg minden bizonyíték, vagy adatközlés nélkül. Ezt a kijelentést tette volna Kossuth Lajos Jászberényben Freudenberg Márk zsidó honvéd hadnagy előtt. Bernstein Béla nyíregyházi főrabbi, aki egész életén át kereste a bizonyítékokat erre az állításra se tárgyban több könyvet és tanulmányt írt "A negyvennyolcas szabadságharc és a zsidók" könyvében (1939) négy névsorban gyűjtötte mindazoknak a neveit, akikről feltehető, hogy közük volt a szabadságharchoz s nevük után feltételezhető, hogy zsidók. E honvédeket, élelmező tiszteket, orvosokat, számvevőket stb. tartalmazó négy lista 2209 nevet sorolt fel. Ezek közül is igen számos többszörösebben előfordult a kimutatásokban. Bernstein tehát minden lelkes szándék mellett is megelégszik annak megállapításával, hogy a zsidók "dicséretes módon vettek részt az 1848-i szabadságharcban". Többet annál inkább sem állíthat, mert közzé teszi Mikár Zsigmond volt honvédegyleti titkár egyébként
igen filoszemita levelét, amely azonban a következőket tartalmazza: "Számarányban nem örömest szólok a dologhoz, mert találkoztam egyénekkel, kik számos ezrekre szeretik tenni a zsidó honvédek számát ami meg nem állhat. (Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma. 26. oldal.
35. Bartha Miklós "Kazárföldön"-jében érdekes "interjút" közöl, amelyet egy öreg lengyel zsidóval folytatott Zugó községben:
-" Volt-e katona?
- Abban az időben nem vették ezt olyan szigorúan. Csak a vigyázatlanokat sorozták be.
- Hány éves?
- Hetvennégy.
- Ötvenkét év előtt éppen huszonkettő volt. Akkor csak szolgált a honvédségnél?
- Nem szolgáltam. Katona csak úgy lesz az ember, ha muszáj. Mi akkor itt a vereczkei szorosban mindnyájan szállítással foglalkoztunk.
- A muszkák részére?
- Igen.
- Jól fizették?
- Meghiszem azt! Olyan briliáns üzleteket soha nem csináltunk."
Nem folytattam tovább. Amit kerestem, a hazafias érzésnek legkisebb nyomát sem fedezhettem fel. Ennek mindegy. Orosz invázió, osztrák uralom, magyar alkotmányosság mindegy! Lelki világában nincs bekapcsolódva a Haza fogalma. Három ismeretlen egyenletről épp úgy beszélhettem volna vele, mint hazaszeretetről. (Bartha Miklós: Kazárföldön. 88-89. oldal)
36. Schwarzenberg herceg Marokkóba akarja deportálni a rebellis magyarokat.
37. Surányi Unger Tivadar: A gazdasági válságok története.
38. Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma. 27. oldal.
39. Mit is jelent a napjainkban a sajtó egy-egy nép, egy-egy társadalom ítéletében. Százezrek, milliók meggyőződését, ítéletét, véleményét döntően a sajtó alakítja ki. A mai idők gondoktól gyötört, meghajszolt emberének sem ideje, sem módja, sem kedve nincs arra, hogy az újságtudósításokat bírálja, mérlegelje vagy éppen ellenőrizze. Amit újságjában elolvas azt vakon hiszi és saját meggyőződésének vallja. (Bosnyák Zoltán: Harc a zsidó sajtó ellen. 30. oldal)
40. Soha sem tagadta meg fajtáját, sőt irodalmi tevékenységén valóságos tendenciaképpen vonult keresztül a sémi faj kiválóságának magasztalása. (A Magyar Zsidóság Almanachja. Zsidó a magyar publicisztikában)
41. Bosnyák Zoltán: Harc a zsidó sajtó ellen. 30. oldal.
42. Deák Ferenc hű maradt Széchenyi és Dessewffy Aurél konzervatív felfogásához, mely az emancipációval együtt a bevándorlás eltiltását követelte írja Szekfű Gyula. (Három nemzedék. 251. oldal)
43. Weimarer Historisch-genealoges Taschenbuch. S. XII.
44. Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei. 5. oldal. 45: Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei. 31. oldal.
46. Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei. 36. oldal.
47. Istóczy Győző beszéde a magyar képviselőház kérvényügyi bizottságának 1882. február 18-án tartott vitájában.
48. U. o.
49. Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei. Schwendtner Frigyes felelős kiadása. 49. oldal.
50. Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei. 56. oldal.
51. U. o. 60. oldal.
52. Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei. 61. oldal.
53. Bródi-Braun Zsigmond propagandája vörös fonalként húzódik végig minden a magyar középosztály ellen intézett támadásig egész 1945-ig és azon túl is.
54. Elvégeztetett.
55. Csak az 1882-es törvény szervezte meg.
56 Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 507. oldal.
57. U. o. 534. oldal.
58. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 551-552. oldal.
59. Huber Lipót: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról és a kereszténységről. 355. oldal.
60. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 333. oldal.
61. U. o. 340. oldal.
62. Széfer-ha middót 3. 8. és 22 paragrafus.
63. I. M. Jost. Geschichte des Judentums und seiner Sekten Dritte Abteilung i. d. m. 191. oldal.
64. Bon. Mayer: Die Juden unserer Zeit. Regensburg 1842, 1112 oldal.
65. Függetlenség 1883 augusztus 6. Szávay Gyula: Ítélet után. Közölve: Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma című könyvében. 36. oldal. Stádium kiadás.
66. U. o. 37. oldal.
67. Istóczy Győző: 12 röpirat.
68. Nemcsak az emigrációban elhunyt kiváló magyar írónő, Megyery EIla, Megyery Géza a tiszaeszlári per bírájának leánya és Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnök unokája szolgáltatott adatokat ehhez a fejezethez. A pittsburghi Magyarságban 1962-ben jelent meg Beatulianus cikke Russu Gyuláról, a tiszaeszlári, per egyik szavazóbírájáról, aki az ítélet kihirdetése után lemondott, visszavonult, soha nem nyitotta szóra a száját, s mint egy trappista barát a némasággal tiltakozott a tiszaeszlári per ellen.
69. Bartha Miklós: Kazárföldön. 9. oldal.
70. A zsidók kazár eredetére vonatkozó állítások igazolására a Jewish encyklopediára, prof. H. Graetzre és Luther Mártonra szoktak hivatkozni. Sem a Jewish Encyclopedia, sem prof. H. Graetz nem állítja, hogy a keleti zsidóság kazár eredetű, mindkettő csak megemlíti az orosz, lengyel, litván, görög és arab és feljegyzésekben található tényt, hogy Bolán kazár kán főemberei
nek egy részével a zsidó hitre tért át és hogy ezentúl csak zsidó vallású kerülhetett kazár trónra.
Luther pedig híres könyvében nem vonatkoztatta a zsidó karaktert súlyosan elítélő kitételeit a keleti zsidóságra, mert azt nem ismerte és Semmit sem tudott arról, hogy a kazárságnak egy része zsidó hitre tért át, Luther megállapításai a németországi zsidókra vonatkoztak, akiknek működését és megtartását ismerte és rosszallta.
Ez a zsidóság nem Keletről, hanem Franciaországból, Hollandiából és Spanyolországból szivárgott át Németországba, tehát kimondottan a keleti zsidóság elemeiből állott. S csodálatosképpen: jellemzése teljesen fedi azokat a jellemzéseket, amelyeket kortársai Lengyelországban és Litvániában adtak tőle teljesen függetlenül a keleti zsidóságról. (Lits Ernő: Közérdekű írások. published by Hungarian Information Service, Ausztralia)
71."Honnan jön ez a kaftános zsidó? Legtöbben a szomorú lengyel földről, vagy a barátságtalan Oroszországból. Egy szép napon otthagyva valamelyik túlzsúfolt gettót megjelenik a magyar határon... És mindjárt az első lépésnél csoda történik. A határon lesi a zsandár. Nem kívánatos elem ez a nyomorult kaftános alak! Büdös zsidó, takarodj haza! És hogy jobban éreztesse Izrael fiával ezt a rövid gondolatot, a zsandár igen nyomós kifejezésekhez folyamodik. De kapuja küszöbéről Jakab, Ábrahám, vagy Löwy látja, hogy evickél hitsorsosa a zsandár kezei között. Váj mír, Egek Ura! megint egy zsidó akar bejönni. Mintha már nem volnánk elegen! Miért nem maradt Galíciában ez az átkozott zsidó? S miközben így dünnyög magában, lúdtalpú lába ... meg is indul és ellenállhatatlanul viszi bajban levő testvére felé! Mert a vér szava, a vallás erősebben szólt a szívben, mint a saját érdeke... Jakab, Ábrahám vagy Löwy megszólítja a zsandárt és egyszerűen azt mondja: "Hisz ez a rokonom, az én vendégem! Ereszd el, nálam fog lakni" és itt is az első csoda! A határ átlépése már megtörtént." (Jean Jerome Tharaud: A kereszt árnyékában. 16. oldal)
72. Bartha Miklós: Kazárföldön, 48. oldal.
73. U. o. 82. oldal.
74. U. o. 83. oldal.
75. Bartha Miklós: Kazárföldön, 98. oldal.
76. U. o. 100. oldal.
77. Bartha Miklós: Kazárföldön, 185. oldal.
78. Komáromi János, Jegenyék a szélben, (73., 75., 131., 155. és 197. oldal) Stádium kiadás, Budapest 1928.
79.Az izraeliták három (sőt talán négy) különböző embertípus keresztezéséből állottak elő: a szemita típus, a szíriai, helyesen mondva hettita és az indoeurópai típusból (lehetséges azonban az is, hogy turáni vér is folyt az ősapák ereiben, vagy konkrétabban szólva: szumér-akkádiai). Chamberlain: Die Grundlage des neunzehnten Jahrhunderts. II. 412. oldal.
80. Huber Lipót: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról és a kereszténységről, 52. oldal. "Hogy Jézus szégyenben, bűnös viszonyból született, tehát törvénytelen származású, hogy hitehagyó varázsló, bálványimádó s népcsábító volt, aki ember létére Istennek adta ki magát s így félrevezette a zsidó népet, hogy mind a vallási egység megbontója a zsinagógán ő ejtette azt a nagy sebet, amely még ma is tátong rajta, hogy Izráelnek legnagyobb lelki megrontója s legnagyobb ellensége ő a bűnös és átkozott izraelita, akit istenkáromlásért végül is keresztre feszítettek s most a gyehennának a legmélyén a leggonoszabbak alatt a legutálatosabb kínok között gyötrődik ez a meggyőződés mintegy megmerevedve erősen tartja magát az ortodox zsidóság köztudatában, úgy hogy Jézusnak, mint a gyűlöletek leggyűlöltebbjének neve (Jesu) még mindig a "jimach semó vezikrón!"-ra (irtassék ki neve és emlékezete!) emlékezteti és tüzeli az ortodoxia vérbeli hívét és a kultúráról elmaradt fanatikusok gyermekeit arra készteti, hogy köpjenek valahányszor a Názáretire emlékeztető kereszt vagy feszület előtt kell elhaladniuk. (U. o. 53. oldal)
81. Ezt fejezi ki a régi rabbinikus irodalomban Jézus Krisztusnak alábbi és ezekhez hasonló, durván gyalázkodó és gúnyos elnevezései: 1. fattyú, 2. fajtalanság szülötte, 3. utálatos csemete, 4. gané magzatja, amennyiben Máriának egyik gyalázó gúnyneve a kezdő M betű változásával = trágya, gané, szemét, 5. népcsábító, 6. a bölcsek szavainak kigúnyolója, 7. varázsló, 8. bolond, 9. bálvány, 10. hiábavalóság, semmiség, 11. hitehagyó (Bűnös) izraelita, 12. az istentelen Jesú, 13. az átkozott, 14. az akasztott
Názáreti, 15. a tisztátlan és döglött. Még a Zóhár is Jézust döglött kutyának nevezi. (U. o. 6. és 53. oldal) A Sulhán Aruk szerint keresztény kegytárgyakkal kereskedni csak akkor van megengedve, ha azokat előbb profanálják, megcsonkítják. A kereszt bálványkép, a keresztény templom a "derűség háza". Majmonides szerint keresztény templomra ránézni nem szabad. Tilos hallgatni a bálvány istentiszteletek hangszereit, például az orgonát. Tiltja a Sulhan Áruk a keresztény templom céljaira kölcsönt, vagy adományt adni. Fejedelmek, papok előtt, akiknek ruháján kereszt van, nem szabad lehajolni. Legfeljebb úgy, hogy el kell ejteni egy pénzdarabot és azt felvenni. És fordítva: ha kereszt előtt tövis megy a lábába, menjen tovább, nehogy azt higgyék, hogy a bálvány előtt hajolt meg.
Ugyancsak tiltja a Sulhán Aruk, hogy a zsidók a keresztényt bármi jó tulajdonsága: okosság, tudománya, erénye, szépsége miatt dicsérje. (A szellemi elnyomás humanista élújságai Magyarországon kísérteties biztonsággal betartották a Sulhán Áruk fenti utalásait. A Szerző.)
Ha a zsidó keresztény tömeget lát, azt kell mondania: "Szégyenüljön meg a ti árnyékotok, csúffá legyen a ti szülőtök." Ha lerombolt keresztény templomot (bálványházat) lát ezt kell mondania: "Áldott légy Urunk, Istenünk, világnak királya, ki kiirtottad a bálványozást." (Huber Lipót, 77-78. oldal)
82. ... "ha az antiszemitizmus más, vagy más akar lenni, mint a nemzeti egészséges géniusznak védekezése, hogy úgy mondjam a felébredése, fellázadása az idegen uralom ellen, ha az antiszemitizmus más, vagy más akar lenni, mint az egészséges korszerű haladás, ez esetben nem kívánok mást, minthogy bukjék meg minden antiszemita, bukjunk meg, mi előőrsei ezen küzdelemnek, bukjunk meg dicstelenül gyalázattal." (Simonyi Iván beszéde a parlamentben 1883 novemberében)
83. "A szabadság elve alkalmaztatott arra a népre is, amelynek mindenütt az első és legfőbb törekvése a többi népeket a rafinéria minden nemével morális és vagyoni rabigába verni; mert vallási és nemzeti hagyományai szerint mind e népek csak arra vannak teremtve, hogy ő neki szolgáljanak. Az egyenlőség elve alkalmaztatott arra a népre is, amely nem akar egyenlő lenni velünk, magát mintegy Istentől privilegizált népnek, a többi emberek pedig alsóbb lényeknek, tisztátlan állatoknak tartja.
A testvériség elve alkalmaztatott arra a népfajra is, amely bennünket, nemzsidókat felebarátainak, embertársainak nem ismer el ... az egyes eladósodott államok kormányai puszta zsidó agentúrákká, zsidó pénzbehajtó közegekké süllyedte le ... minden a zsidó uralmat csak a legtávolabbról is veszélyeztetni látszó cikk félre értetik: Ezen állapot következése az intellektuális rabszolgaság... Európa a keresztény népeké s azért az ellenséges és uralkodni vágyó nem keresztény népelemnek hatalmi törekvéseinek kísérleti területéül nem szolgálhat." Kelt Drezdában a nemzsidó társadalom érdekeinek megóvására 1882. szeptember 11 és 12-én tartott nemzetközi kongresszusból.

84. Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei. 69. oldal.
85. Az utókor számára illik feljegyezni, hogy az 1883. március 18-án kibocsátott választási manifesztumot aláírták: Ónody Géza, Simonyi Iván, Széll György, Vadnay Andor, Ráth Ferenc képviselők, továbbá báró Andreánszky Gábor, Chernel Gyula, báró Duka György, ifj. gróf Festetics Pál, Inkey Sándor, gróf Klebelsberg Zdenk, Ladányi György, Margitay Gyula, Molnár Zsigmond, dr. Nedwich Károly, Okolicsányi György, Petrovay Ádám, Galsai Polgár József, Probszt Dénes, Rathman Boldizsár, Szitér Dénes, Tamássy József, Zaáry József, Zimándy Ignác.
86. "A zsidóság annál kevésbé sajátíthatja ki magának a panaszkodás és a szemrehányás jogát, mert sokkal korábban kezdte a keresztények üldözését és gyilkolását és gyilkoltatását, mint a keresztények zsidókét." (Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 174. oldal)
87. ... "a középkori zsidóüldözések nem annyira vallási, hanem javarészt a népjólét okából folytatott gazdasági harcok, a kereskedelmi tisztesség hiánya, csalás és más effélék miatti üldözések voltak. Nem szabad szem elől tévesztenünk, jegyzi meg Ágoston Péter aki pedig népbiztos volt az 1919-es bolsevizmusban, hogy a sok üldözés, amelyet egyszerűen zsidóüldözésnek neveztek, nem zsidóüldözés volt, hanem uzsora üldözés". (Ágoston-Augstein Péter: A zsidók útja. Nagyvárad 1917., 86. oldal)
88. A középkorban a zsidót nem, mert zsidó volt, hanem mert olyan zsidó volt, vagyis társadalomellenes, a keresztény népre és keresztény országokra káros faji tulajdonságai miatt érte a keresztények ellenszenve, gyűlölete és üldözése. A zsidók, akiket ideges túlérzékenység jellemez minden kritikával szemben, mesterien értenek ahhoz, hogy az ártatlan üldözöttet játsszák s emellett úgy tetessék magukat, mintha a keresztényekkel szemben semmi vizet nem zavartak volna, mindig csak azt látják, azt nem tárgyalják, arról hallgatnak, hogy ők mit tettek a keresztényekkel szemben, hogy így a keresztények irántuk való ellenszenvét annál könnyebben türelmetlenségnek, vallási fanatizmusnak, irigységnek, vagy elfogultságnak tüntessék fel. (Huber Lipót: 180. oldal)
89. Luthers Werke. Wittenberg 1573, 5. Bd. 496-498 közötti és az 503. oldalak) Martin Luther: von den Juden und ihren Lügen).
90. Herman Herling Geschichte das jüdischen Volkes. 320. oldal.
91. Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma. 40. oldal.
92. "El fog jönni a perc, amelyben minden keresztény nemzet, amely a zsidókkal együtt él, felismeri a kérdés lényegét: hogy őket megtűrje, vagy kiutasítsa, számára az élet és a halál problémájává válik. A kérdés: egészség, vagy folyamatos betegség, szociális béke, vagy örökké tartó sínylődés és láz?" (Liszt Ferenc iratai 615. oldal)
93. Fejér Lajos: Zsidóság.
94. Beolvasás, behasonulás.
95 A zsidókérdés Magyarországon. A Huszadik Század Körkérdése. Különlenyomat. Világosság Könyvnyomda rt. Budapest 1917-18.
96. "Ennek a máról-holnapra magyarosodásnak illúziója teremtette meg a "magyar zsidó" képletét. Többé tehát nem nép, nem nemzet, nem faj mint alig pár esztendővel előbb. Magyarországon bekövetkezett a XIX. század bűvészmutatványa, egy kétezer év óta elzárkózó, beltenyészetben élő faj amelynek még 1880-ban is 41 százaléka vallotta magát német (recte jiddis) anyanyelvűnek egy csapásra magyarrá és felekezetté lényegült s ezt a csodálatos átalakulást az e szellemben készült tételes törvények alapján legfelsőbb bíróságunk elvi döntvénye is szankcionálta." (Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma. 31. oldal)
97. "A középosztálybeli zsidó írta soha sem fog a magyar proletárság, vagy a paraszti osztály egyedeivel házasságra lépni:
az asszimiláció szempontjából nem 400 000 zsidó áll tehát szemben a nyolc és félmillió magyarral, hanem legfeljebb a 300 000 főnyi nagyvárosi zsidóság az ugyanakkora, vagy alig kétszer akkora magyar középosztállyal és polgári társadalommal. Az asszimilációnak, a beházasodásnak a siettetése és magyarosítása azt eredményezné tehát, hogy a magyar középosztály és polgári társadalom elzsidósodnék." (Makai János:.A háború utáni Magyarország. 1937. 34. oldal) 98. A "magyar" zsidónak utólagos, lombikban előállított képletére ragyogó jellemzést adott Zsürger László zsidó író, az emigrációban. Leírja többek között a valóban híressé vált székgyáros, Buchwald Sándor történetét, (aki 1836-ban született Sárosban, majd nagy küzdelmek után a bócheriskolából Pestre került és ott cigánykovácsokkal megalapított egy műhelyt, amelyből a dunai monarchia legnagyobb vasbútorgyára lett. Azonban, hogy a kapitalizmus kezdő és brutális korszakában mennyiben volt magyar az a zsidó, akit ma "magyarajkú", vagy éppen magyar zsidónak mondanak, azt mondja el itt maga Zsürger László: "És mit tesz Isten? a magyarok Istene, aki egykor nyilván kartellbe lépett a jóságos öreg Jehovával: Hősünk (Buchwald Sándor) Karl Kasernei üzletében csodamód, véletlenül betéved az ország egykori nagyura, a kiegyezés atyja, a legendás szép gróf Andrássy Gyula. És mit tesz még Isten? megtetszik neki az ifjú gyáros, aki bár magyarul még egy kukkot sem tud, csak jiddisül, de zsinóros atillában, aranyrojtos Bocskay nyakkendőben, Kossuth kalapban feszít a boltban, s aki az öreg Sárosból magával hozott tót nyelvtudásával gyorsan behízelgi magát a szépszakállú Andrássy szívébe, aki maga is beszéli e világnyelvet, lévén tótországbeli végtelen dominiumok ura... (Hatikva. A. Magyarajkú Zsidóság Lapja. Buenos Aires, 1961 december. Zsürger László cikke: "Egy centenáriumra")
99. Részletes névsor az "Országhódítók" függelékében.
100. "1886-ban indítja meg az apró termetű szívós kis zsidó tanító "A Hét" című folyóiratot. Kiss József szépirodalmi szemléje nemcsak azzal tör utat, hogy jól fizető közigazgatási rovata van, hanem hogy szerkesztői, irányadó munkatársai kivétel nélkül zsidók. Feltűnik a szerkesztőtulajdonos mellett sógora, a Kóbor Tamás álnéven író Berman Adolf, segédszerkesztője a korán elhalt Makai (Fischer) Emil, akit zsidó költők átültetéséért ma is érdemen felül tartanak nyilván, s ennek a lapnak a díszei Ignotus (Veigelsberg) Hugó, Heltai Jenő s cionista úttörő, Herzl Tivadar unokaöccse, Szilágyi (Silbermann) Géza, Szomory Dezső álnéven dolgozó Weisz Mór a későbbi bolsevista emigráns Barta Lajos, Bródy Sándor, Molnár Ferenc és még sokan mások. "A Hét" lett a gyűjtőtábora mindazoknak, akik a zsidó hiperkriticizmus, gúny, fölény szellemét fordítják a magyar hagyományok és magyar tekintélyek ellen... A majdani "Nyugat" vezetői majdnem valamennyien elvégezték ezt az előkészítő iskolát. Maga Kiss József megkövetelte kortársaitól, hogy Arany János méltó utódaként ünnepeljék... Halála előtt levetette magáról a kettős szerepet: a "Zsidó dalok" szerzője visszatért zsidóságához s "Legendák a nagypapámról" című rapszódikus, de legjellegzetesebb és kétségtelenül legőszintébb verses elbeszéléseiben emléket emelt a csavargó galíciai ősnek, a magyarföldi honfoglaló Reb Mayer Litváknak." (Kolosváry Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma. 42. oldal)
101. "A zsidó írók anyanyelve a század végén még valójában német, nem egy közülük két nyelven ír s habozik, melyik irodalomhoz csatlakozzék." (Várkonyi Nándor: Az újabb magyar irodalom. 172. oldal)
102. Una eadenque nobilitas - egy és ugyan-azonos nemesség.
103. A nagybirtok felgyülemlése és megmerevedése erősen fojtogatja a magyar életet gyökérben sorvasztja a nemzetet. A születések ezrelékszáma 33-ra zuhant a haláleseteké 22-re emelkedik. Amikor Európa hatalmas mérkőzésre készül és még a külföldi magyarság hazatelepítése is katonai érdek, a nemzet gazdasági, lelki és társadalmi megszervezése helyett megindul a nemzetemésztő kivándorlás. A csalódott Turi Danik a szociális nyomás elől odavándorolnak, ahol a legkisebb a szociális nyomás és a vagyonszerzésnek optimuma van: Amerikába. Az utolsó 15 évben (a századforduló előtt) közel másfélmillió földéhes paraszt hagyja el a haza földjét. A magyar élet kényszerű aláértékelői többnyire erőtől duzzadó 20-40 éves férfiak, a Dunard Line kéthetenként induló hajóin kilépnek a nemzeti közösségből, és New York felé szövögetik családboldogító álmaikat. Egyedül 1906-ban 170 000 ember hagyja el az országot. Ezer év szenvedése által kiégett, salakmentesült lelkünk, erős jellemünk és a nemzetközi vizsgálatok által is elismert, a nemzetekét négyszeresen felülmúló tehetségünk Északamerikában csodákat alkot. Akikről itthon az volt a közfelfogás, hogy a kereskedelemhez nem értenek, egyikük a kaliforniai szőlőstelepeket alapítja meg, egy analfabéta kivándorolt kocsis virágzó bankot létesít, mások pedig Clevelandban a legnagyobb kertészeti vállalatot szervezik meg, Akik itthon csak plutokrata szempontból nézik a szörnyű vérveszteséget, szívesen látják a nagy mérvű kivándorlást, mert a családok egy része itthon marad, a keservesen megtakarított dollárok hazavándorolnak és az eladósodott nagybirtok magas áron tud parcellázni. A fiumei kikötőben hajóra szálló kivándorlók a nemzeti Via Dolorosa nyolcadik állomásán ösztönös megérzéssel mondogatják: "Ne sírjatok miattam, hanem magatok és gyermekeitek miatt." A kivándorlás a társadalmi feszültséget elvezette, de egyben a nemzet későbbi katasztrófájának nem utolsó oka lett. A világháború utolsó döntésénél hiányzott az a hét kemény hadtest, amely a háború előtti másfél évtizedben kényszerűségből Amerikába szivárgott. Ekkor újból igazolódott az evangéliumi igazság: "Minden bajnak gyökere a kapzsiság!" Pál I. Timót, 6. és 10. oldal. (Vitéz dr. Málnási Ödön: A Magyar Nemzet Őszinte Története. 126. oldal)
104. Kossuth Lajos iratai. XI. kötet, 525. oldal. Atheneum kiadás 1902.
105. U. o. 527. oldal.
106. U. o. 528. oldal.
107. Bosnyák Zoltán: Harc a zsidó sajtó ellen.
108. Mikor e sorok írójának "Tiszaeszlár" című dokumentációs könyve megjelent, levelek százai érkeztek arról a terrorról, amellyel hangtalanul gazdaságilag, lelkileg, megfélemlítés útján és egzisztenciák megsemmisítésével pusztították el azokat, akiknek legkisebb közük volt a tiszaeszlári vizsgálathoz. Péczely József, az öreg írnok és jegyzőkönyvvezető családtagjainak legnagyobb része szégyenházban, vagy hihetetlen nyomorban halt meg. Üldözték még a kis pandúrt, vagy vármegyei hajdút is. És ez rosszabb terror volt, mint a bolsevikieké, mert nem géppisztollyal, de hangtalanul ölt.
109. "Nagyon természetesnek találom, hogy a sémi erkölcsökben nevelt sajtó vérbelien elfogult. Nincs abban már fikarcnyi sem a tősgyökeres magyar szellemből... Kipusztul az teljesen a hírlapirodalmunkból! Küzdenek a magyarságért, ahol germanizálni haszonhajtó. Szája íze szerint írni minden előfizetőnek, ez a program. A többi mellékes. Az igazság keresése, elvek szolgálata, eszmék harca, irányok és célok kitűzése immár nem a sajtó feladata. Üzletnek tekintik, semmi másnak. Ezt a sajtót nálunk a sémi szellem nevelte ilyenné, amilyen. Se igazságot, se eszmét, se erkölcsöt, se nemességet ne keressünk többé hasábjain. Egyetlen egy szellem hajtja át, a világhódító zsidó szellem. A legkisebb ütést, amelyet a zsidóság valamelyik tagja kapott, megérzi az egész test és visszaadja az egész világsajtó.
Magyar géniuszról beszélnek és nem látják, hogy a napi termék a napi eledel idegen. Hol keressük a magyar géniuszt, ha a szellem, mely a társadalmi élet minden területére behatol, annyira zsidó, hogy már összetévesztik a magyarral?" (Istóczy Győző: Az ország urai)
110. Ha arra gondolunk ma, ilyen hosszú időn át volt kötelező olvasmány a magyar iskolákban, írja Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály, perverz témájú balladája, a hírhedt Simon Judit, s hogy hány serdülő leányka és fiú lelkét zavarta meg e vers félig érett szennyes titka, vagy a vizsgákon állandó szavalati tárgya, a nem kevésbé erotikus "Geddvár asszonya", csodálkoznunk kellene az egykorú magyar pedagógusok vakságán, akik ezt a két verset megtűrték a magyar ifjúság körében.
111. "A szellemi élet terén a zsidók aránytalan térfoglalása két évtizeddel később, a nyolcvanas években kezdődik. Hódításaik itt is villámgyorsasággal történnek, úgy hogy a század végén a magyar szellemi életnek már nincs szabad területe. A közép és főiskolákban az 1853/54 tanévben a tanulók 5, 5, illetve 9, 5 százaléka izraelita. Ugyanezekben az iskolákban 1913/14-es tanévben már 22, 5, illetve 27, 6 százalék az arányszámuk, a kereskedelmi iskolákban pedig 46, 1 százalék. 1910-ben az úgynevezett szabad pályákon is, mint az orvosi, ügyvédi, újságírói és mérnöki pályán a zsidók aránya mindenütt 40-45 százalék fölé emelkedik. A budapesti egyetemeken közvetlenül az összeomlás előtt a nemzeti tantárgyak zömét zsidó tanárok adták elő. Nem részletezhetjük azt a pusztítást, amit a magyar szellemi értékekben, különösen a sajtó, iskolai és az irodalom területén végbevittek." (Baráth Tibor: Magyar Történet. Lille. Nyugati Magyarság kiadása 1951. Roubaix. 1951. Franciaország),
112. Egyedül vagyunk 1944. június.
113. "A hírlapocskák hasábjai, ennek a modern kannibalizmusnak Afrikái. Híreik, pletykáik az őserdő bozótja, cikkeik miazmásak, mint a Zambezi partjai... Ők diszponálnak a közönség szíve felett, ők mérik a tisztelet és a becsület mannáját. Akit ők tisztelnek az köztiszteletben áll. Akit ők nem tisztelnek az közmegvetés tárgya. Akire ők rávetik a szemüket, az figyelemreméltó csillagzat. Ők bérlik a pellengért, a vágóhidat s az akasztófát. De nem dolgoznak reálisan, csak képletesen s in effigie akasztanak." (Prohászka: A napba öltözött forradalmár. 277. oldal)
114. "Ha nem reagálunk, akkor süllyedünk, ha nem reagálunk, akkor a magyar egyház eszmeszegény földje materialisztikus irányzatával, stréberjeivel, barátfüvek naptárába való alakjaival, liberális kanonokjaival, aposztata tanárkáival és vadházas célebeseivel, a kereszténységnek pontuszi mocsárává, Szent István király hitének sírjává válik."
115. Pénz és élvezet ez a magyar társadalom hangadó köreinek elve! Kinek ne jutna öntudatára ez a helyzet, ha az ország fővárosát tekinti, melyről kitűnő nemzetgazdászunk, Bernát István mondja, hogy nyugateurópai nagyváros, habár inkább a nagyvárosok bűneivel, mint erényeivel dicsekedhetik. Az ipari és szellemi magyar élet ezen központja vonzza magához a tehetségeket; munkát nyújt nekik és élvezetet és elborítja őket mételyes, minden komoly törekvést bénító atmoszférájával. Szomjasakká teszi a nemzet levitézlett nemességének, mint romba dőlt meteornak töredékeit, melyek a falu szegénységéből a gazdag ölébe vonulnak s a fürge, számba is már aránytalanul nagy zsidó plutokráciával karöltve, érdekpolitikává zsugorítja a magyar közéletet.
116. A pénz és élvezet irányát képviseli, a magyar dzsentri. A dzsentri nem a munkának, hanem a régi semmittevésnek s az élvezetnek szabadságát biztosította magának... Dolgozni nem tanult, munkáért nem lelkesül, de élvezni kitűnően tud. Az élvezetvágy a kurrupcióban válik forrásává. S végül a pénz és élvezet irányát, a munka nélküli való meggazdagodás erkölcstelen ösvényét követik politikai nagyjaink is, kik a plutokráciával igen benső összeköttetésben állnak. Cégérekül ajánlkoznak vállalatokhoz: törvényhozási intézkedéseket szavaznak meg busás osztalékok érdekében; a politikai befolyást használják s a haszon mint pengő arany hull zsebükbe. (Prohászka Ottokár: A napba öltözött forradalmár. Cikk: Nemzeti tunyaság és élvezetvágy. 1990.)
117. A századfordulóban a katolikus érsekségek és püspökségek tőkevagyona már 25 millió korona, mely a vallás és tanulmányi alap tőkevagyonával közel 70 millió koronát képvisel a magyar feudálkapitalizmus nem utolsó hatalmi tényezői között. (dr. Málnási Ödön: A Magyar Nemzet Őszinte Története. 127. oldal)
118. dr. Málnási Ödön: A Magyar Nemzet Őszinte Története. 130. oldal.
119. Istóczy Győző országgyűlési beszédei és indítványai. 361. oldal.
120. Bosnyák Zoltán cikke az Egyedül Vagyunk 1944. március 24. számában.
121. Bárói családok. Magyar Zsidó Lexikon. 90. oldal
122. Historische Gen. Taschenbuch. 226. oldal.
123. Magyar Zsidó Lexikon. 642. oldal.
124. Historische Gen. Taschenbuch. 328. oldal.
125. A bécsi "Zeit" című lap 1910. augusztus 14-iki száma ezeket írta: "Magyarországon vadul növekszik a nemesítések és kitüntetések áradata. Nyilván ez az utóhatása a választásoknak. Az újságok már minden kitüntetést gúnyosan kommentáltak, ami azért is érthető, mert ezek az új "nemes ifjak" egyikét élelmiszer hamisításért ítélték el. Így aztán nem szabad csodálkozni, ha a budapesti szerkesztőségek a következő közleményt kapták: O.O. A diszkréció becsület ügy az uralkodó által nemesi rangra emelt O.O. kéri a tisztelt szerkesztőséget, hogy erről a kitüntetésről ne vegyen tudomást. Ezzel szemben hajlandó az újságírók nyugdíjalapjára nagyobb összeget átutalni, ha a sajtó a végrehajtott nemesítést agyonhallgatja. Historische Gen. Taschenbuch, 1913, 814. oldal.
126. Ennek a "nemes nemzetségnek" alapítója tipikus alakja volt a zsurnalisztikai iskariotizmusnak.
Váltakozva magyar Magyarországon, német Ausztriában, szükség és érdek szerint. A valóságban azonban a csontja velejéig zsidónacionalista! ... Azonban egyetlen országban sem írnak a zsidó újságírók olyan impertinensül (Szemtelenül) a trón, a nép, az oltár ellen uszítva a népeket, mint Magyarországon. És mindezért odaát ők rendjeleket, címeket, kitüntetéseket kapnak, mint sehol máshol és örökös nemességet. Azonban, aki ezt a bomlasztó és gyalázkodó sajtót támogatja, azt a faágat fűrészeli, amelyen éppen ül. (Historische Gen. Taschenbuch, 604. oldal)
127. Magyar Zsidó Lexikon. Debrecen. 190. oldal.
128. A tanulmány szerint már 1848-ban kétszázhat zsidó bérlő volt a mai (1944) Szabolcs vármegye területén. 1893-ban pedig a főbérlők 77 százaléka, azaz 200 000 kat. hold, 1903-ban pedig a főbérlők 81 százaléka, azaz 318 000 kat. hold volt zsidó kézben. De ezeknél is sokkal jellemzőbb és érdekesebbek azok az adatok, melyekkel bizonyítja, hogyan kerültek az egyes szabolcsi földbirtokos családok zsidó hitelezők kezébe. A megye levéltárában megtalálható a "Hitel" című bejegyzéskönyv, amely mindazokat a hitelügyeket tartalmazza feljegyzés formájában, amelyeket a megye különböző nemesi családjai kötöttek. A két kötetben 235 magyar birtokos szerepel és 476 zsidó hitelező... Az egyik kihalt Apagyi család, mely feljegyzéskönyv szerint 1847-ben 20 000 forintot vett fel a zsidóktól, a másik nagykállói Kállay család, amely 25 esztendő alatt közel másfélmillió forintot vett fel a zsidóktól. A kimutatás szerint tehát a Kállayak közül 25 év alatt 98 esetben fordultak zsidókhoz kisebb-nagyobb kölcsönökért. Volt év, például az 1843-as, mikor huszonnyolcszor vettek fel kölcsönt zsidótól. A szabadságharc esztendejében is 28 zsidó kölcsönt jegyeztek be. Volt olyan idő is, amikor egy napon huszonhárom kölcsöntételt jegyeztek be tizennégy különböző zsidó hitelező nevén. (Egyedül Vagyunk. 1944. január 28-i szám)
129. A külföldi tőke beözönlése pontosan úgy rétegzi át a városi társadalmat, ahogy Vállasi Antal matematikus már 1841-ben megjósolta a közgazdaságilag teljesen tájékozatlan, kisműveltségű köznemesség gazdasági hatalmi helyét pénzes és életműveltséggel rendelkező idegen iparosok és kereskedők foglalják el. A városok túlnyomóan alpin, dinári, sémi fajú és idegen ajkú polgárai a kapitalizmus vonatán a magyarosodás felé hatalmas utat tettek meg, de ez teljesen csak nyelvileg sikerült. Megtanulják a fogyasztó falusi magyarság hatalmas tömegeinek a nyelvét, de a népi érdekközösségbe, lelki egységbe nem olvadnak, mint ahogy az angol gyarmatosok is csak a gyarmati lakosság nyelvét tanulják meg, de velük lelkileg soha össze nem forrhatnak... A korszakban a fővárosi zsidóság 44 százalékos szaporodása és a középbirtokosok könnyelmű elszegényedése 1875-1884 között erős antiszemita, hullámot vert fel, amely a felmentéssel végződött tiszaeszlári vérváddal és azt követő 17 antiszemita képviselőnek a parlamentbe jutásával érte delelését. A főváros helyzeti energiájának megkétszereződése a vonzási területének megnégyszereződése kétségtelenül kedvezett a zsidóság ily mérvű szaporodásának, amely a feudalizmus fejlődés gátló nyűgjétől idejében megszabadult nyugati államokban teljesen ismeretlen volt. Budapest lakosságának a korszak végén 24 százaléka zsidó, kereskedelmének 54 százaléka. Ez azon történelmi előzményeknek természetes következménye, amelyet a rendiség korszakaiban megismerhettünk. (Málnási Ödön: A Magyar Nemzet Őszinte Története. 118-119. oldal)
130. Palatinus József: "A szabad kőművesség bűnei." I. kötet 2. oldal.
131. Ágoston Péter: A zsidók útja. 1917 Nagyvárad.
132. Palatinus József: "A szabad kőművesség bűnei." 11-12. oldal.
133. Palatinus József: "A szabad kőművesség bűnei." 12. oldal. "Varázsszóra döntik meg a közel ezeréves királyság intézményét, detronizálják a dinasztiát, felborítják a képviselőházat, felsőházat, szétzüllesztik a hosszú világháború minden poklában helyét mindenkor példásan megállott hadsereget. Katonatanácsokkal, bizalmi férfiakkal, szabad szervezetekkel bomlasztják szét a vasfegyelméről világszerte hírnévre szert tett magyar csendőrséget, a tisztviselőkart, a rendőrséget."
134. Palatinus József: "A szabad kőművesség bűnei." II. kötet 396. oldal.
135. U. o. 136. Palatinus József: "A szabad kőművesség bűnei.
137. Huszadik Század külön-kiadványa. 53. oldal.
138. "A zsidókérdés Magyarországon" Világosság könyvnyomda rt. Budapest Conti utca 4.
139. Az 1944-es tragédia igazolja, hogy ebben is a cionistáknak van igazuk. (A szerző)
140. Huszadik Század. 41. oldal.
141. Huszadik Század. 64. oldal.
142. Buday Barna: Huszadik Század. 82. oldal.
143. Egyenlőség. Vezércikk. 1917. december 27. Budapest.
144. Milotay István: Tíz esztendő. 97. oldal.
145. Szabó Dezső elsodort falu: "... És most jött a demokrácia, beszabadította a versenybe a zsidóságot... És ez a faj, amely minden sajátosságával a szabad versenyre született az új éhesek tátott mohóságával vetette magát az életnek s kápráztató iramban foglalta el a gazdasági, politikai, irodalmi, ipari, kereskedelmi, művészeti élet: az egész magyar lélegzés minden stratégiai pontját. A magyar orron ütve, erőit elrúgva félrekullog a vad demokratikus rohanásból, belezüllik valami halálba tartó önpusztításba. És most az a faj, amely minden szabadsággal tette magát az élet urává, még mindig a régi elnyomás vad tartozásával érzi különálló védő és dacoló egyéniségnek magát. Az a faj, amely az egyetemes ember, a nagy emberi ölelkezés nevében lépett be az európai futók közé, most a megkülönböztető tollat viselő őstörzsek gőgjével, félelmével és gyűlölködő szeretetével húsosodik egybe mindenki és minden ellen. A faj, amely a századok szabad gondolkodóinak kaszájával tört utat a legprimitívebb ősi törzsi babona acél abroncsaival köti el magát a többi emberektől, s az a nép, amelynek az emberi elfogultságok elleni küzdelem adott történelmi jogot, a legádázabb elfogultság bástyájaként sötétlik. A demokrácia, amelynek szabad versenye beteg botorkálás, mindennapi vereség és folytonos megpróbáltatása a szerencsétlen magyarnak, az életet meghódító, engedelmes rettegd gépezet lett e bámulatos faj kezében, amely össze tudta egyeztetni a két külön világot építő ellentétet s életbehódító karmaival tudta tenni a legforradalmibb gondolatokat s a legősibb elkiáltást: itt baj van, itt egy nagy igazságtalanság, nagy kitagadás történik, mely mindkét faj rettentő végzetévé lesz. Itt nem a gyűlölet, az ököl, nem a fogak vad csattogása segít. Nem ádáz új harapásokkal kell beleharapni az úgyis megharapott kis országba. A szabad verseny átkos, gyilkos, dögletes demokráciája ellen kell megkezdeni a nagy keresztes háborút. És a zsidók látóknak, a hajnalló faj kakasainak kell fölrikoltani a nagy veszedelmet. Hogy a zsidóság most önmagán ugyanezt a kritikát, ugyanezt az emberi érvágást, ugyanezt az igazságtételt végezze el, amit a magyar faj önmagán végezett, amikor a zsidóságot az asztalához ültette és visszaadta neki az elrabolt testvérjogot. ; Ők maguk irtsák ki a fajból a szabad verseny sakálmorálját, ők maguk hasonítsák be fajukat Európa nagy egységébe a becsület, a tiszta élet, az egyetemes emberszeretet újjáfürdetésében." (II. kötet 35. oldal)
146. Bölöni György: Az igazi Ady. 148. oldal.
147. Huszadik Század. 53. oldal.
148. Szeretném felhívni a magyar nemzet figyelmét arra írta 1917 október 24-én "Új Magyarország felé" című könyvének előszavában hogy a ma szépirodalmát, mindennapi újságjait, legnagyobb részben a magyar keresztény világfelfogással ellenkező, azt lerontani törekvő világnézettől áhított, idegen vérközösségbe tartozó emberek írják valóságos trösztöt alkotva, amelyben belejutni nem közülük való embernek aligha lehet... Ezek terpeszkednek ma a magyar gondolatvilágba, ezek tapossák az utat erkölcsi ingadozásaiban és irányítják mindennapi, különösen a közre irányuló elhatározásait.
149. Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma. 61. oldal.
150. U. o. 61. oldal.
151. "Garbai Sándor pedig magyar antiszemita volt és a magyar munkásmozgalom tragédiáját annyira a befurakodott és felszínre tolakodott idegen elemek kártékony hatásának tulajdonította, hogy emiatt Kun Béla, Landler Jenő, Kunfi Zsigmond, Pogány József, Gábor Andor, Göndör Ferenc, Bőhm Vilmos és társai minden közösséget megtagadtak Garbaival. Ez az oka annak, hogy Garbai Sándor, a Magyar Tanácsköztársaság elnöke nevét 1954 óta Budapesten még csak egy utca sem örökíti és most 1959. március 21én a negyvenéves ünnepen még a nevét sem említették meg. (Hídfő Trianoni Almanach: A szocializmus magyar útjának munkásvértanúja. Kassai Ferenc emlékére)
152 A szerzőnek érdekes élménye az Ellis Islandon Angelica Balabanoffal folytatott beszélgetés. Angelica Balabanoff az orosz kommunista párt megalapítói közé tartozott, a Brüsszelben 1903-ban, mint nagy zsidó kapitalistának leánya részt vett az ötven bolseviki által alapított párt szervezésében. 1917-ben a német vezérkar által Leningrádba irányított bolseviki vonat egyik utasa volt Leninnel együtt. Lenin haláláig a Szovjet római követője volt, majd Lenin halála után "disszidált" és Amerikába ment. Ő mondotta a sorok írójának: ismerte Samuelly Tibort? Sajnos, mi magyarok sokat tudunk róla! hangzott a válasz. Igen! mondta Angelica Balabanoff, amikor megérkeztünk a szentpétervári pályaudvarra, ő fogadott minket. Lenin is! Igen rossz jellemű fiatalember volt.
153. Huber Lipót: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról és a kereszténységről. 430. oldal.
154. U. o. 75. oldal.
155. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 376. oldal.
156. Huber Lipót: 378. Misné Tóra, Hilkót, Rocéach 1. és 14. oldal.
157. A zsidó származású dr. Fejér Lajos "Zsidóság" című könyvében éles meglátással mutat rá arra, hogy a cionizmus tulajdonképpen szabaddá tette az utat a marxizmus számára. "És ez rendkívül könnyen érthető Tancsere a zsidóságnál... A zsidó munkás és nincstelen intellektuel szomjas lélekkel szívja magába a marxizmus tanát. Ez a marxizmus tökéletes parafrázisa a zsidó messzianisztikus hitnek... A zsidóság a Messiástól várja elnyomatásának megszűnését és azt, hogy ő kerekedjék a többi népek fölébe... A marxi evolúció még az ortodox talmudista lelkében ápolt messianisztikus hit tradíció képletének is megfelel. Mert alig kell egyebet tenni, mint várni a kapitalisztikus rendszer minél tökéletesebb kifejlődését. Ennek a gazdasági törvényből folyó kényszerű következménye lesz a proletárság megváltása a proletár uralom... Marx zsidó származású volt. Nem állítjuk, hogy tanainak elgondolásánál és megszövegezésénél dialektikáját a zsidó messianisztikus hit tradíció tudatosan befolyásolták volna. De bizonyos, hogy a marxista tannak gyökérszálai öntudatlanul és ösztönösen végső mélységükben a zsidó szellem sajátos ősi talajából szívtak magukba tápláló nedveket... A kapitalizmus és a marxizmus között nemcsak az az ideológiai kapcsolat áll fent, amit a történelmi materialisták állítanak. Mi többet állítunk: a két mozgalom egymással vérrokon. A szocializmus a marxi eszmeáramlat tömegmozgalma egyenes ágon lemenője a kapitalizmusnak. De se nem utódja, se nem örököse. Hanem: kiegészítő része, harmonikus befejező akkordja a kapitalisztikus termelési és társadalmi rendnek. A kapitalizmus társadalmat formáló hatásában és eredményeiben megváltást hozott a zsidóság számára, mert megszerezte részére azt a becsületet, amivel a júdaizmus az ókortól kezdve azonosította a gazdagságot, a vagyont. E messianisztikus szerepét a kapitalizmusnak a marxi szocializmus volt hivatva az idők végéig biztosítani. (Dr. Fejér Lajos: Zsidóság, 130., 131. és 132. oldal)
158. "A Talmudot azonban nemcsak helytelen interpretálásokkal, hanem tudatos hamisításokkal is igyekeztek megbélyegezni, hogy ezzel megbélyegezzék a zsidó elkölcsöket is. Akadtak még a felvilágosodottság korában is Talmud hamisítók, sőt manapság is akadnak még olyanok, akik a Talmudot az antiszemitizmus szolgálatában meghamisítják." (Magyar Zsidó Lexikon. 678. oldal)
159. "Talmud-Tóra: szószerint talmudikus tanulmányt jelent, de Talmudiskolát is. A hagyomány alapján, amely azt tartja, hogy: T. keneged kulom, a Tóra tanulmányozása mindenek fölött áll, a legtöbb hitközség a zsidó tudományok és zsidó erkölcsök ápolására T. iskolákat létesít." (Magyar Zsidó Lexikon. 679. oldal)
160. "Követeljük végezzék ki, akasszák fel vagy lőjék agyon: gróf Berthold Lipót és gróf Burián István volt külügyminisztereket, gróf Czernin Ottokár volt külügyminisztert, Hazai Samu honvédelmi minisztert, báró Szurmay Sándor honvédelmi minisztert, gróf Eszterházy Móricz és Wekerle Sándor háborús miniszterelnököket, Teleszky János és Klebelsberg Kunó grófot, Tisza bizalmasát és Herczeg Ferencet, Szterényi Józsefet, Windischgratz Lajost és gróf Hunyadi Józsefet, a király rossz tanácsadóit, gróf Andrássy Gyulát és gróf Apponyi Albertet. Ezenkívül életfogytiglan internálni kell az összes kabinetek minisztereit, mint bűntársakat és néptörvényben kell kimondani, hogy a régi munkapárt, alkotmánypárt és Apponyi párt tagjai semmiféle nyilvános szerepet nem kaphatnak. Halált akarunk a bűnösökre. Vesszenek! Lógjanak! Gebedjenek!" (A Város. 1919. márciusi száma. Róben Salzer Oszkár cikke)
161. Vitéz dr. Kolosváry-Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma. 61. oldal.
162. Molnár Jenő: A 133-napos rémuralom. 206-208. oldal.
163. Vitéz dr. Kolosváry-Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma.
164. Molnár Jenő: A 133-napos rémuralom. 207. oldal.
165. Kelemen Béla: A szegedi ellenforradalom története alapján
Marschalkó: Gömbös Gyula a fajvédő vezér. Gömbös Gyula Társaság kiadása. 13. oldal.
166. "A paraszt minden elfortyanó daca az élet ellen, minden házi perpatvar, megcsalt szív, könnyelműség, elátkozott faj: pénzzé lett, mely minden oldalról veszett irammal gurult a Schönberger ház felé. A spekuláció megnagyobbodott, három vármegyével kötött üzleteket, az urak kezdtek komolyan beszélni vele. Jegyző, pap, tanító összetegeződtek az öreggel. De ő megmaradt egyszerűnek, munkásnak, letiporhatatlanul alázatosnak vén nőstényével együtt. Üzleti bölcsessége, nyájassága, okos jósága nem hibbant meg a felpúposodott szerencse hátán... amikor fiúk született, a fajba oltott munka és hódítás egyszerre egy hatalmas álomba, egy határozott célba tömörült. Nagyságos, méltóságos úrrá tenni ezt a fiút, képviselővé, főrendiházi taggá, valami fent ragyogóvá, aki hódít, uralkodik és élvez!" (Szabó Dezső: elsodort falu, I. kötet. 50. oldal)
167. "És az én fajom? Én félhetek a fajomért! Az én fajom nem szenvedett eleget? Voltam a fronton, a front mögött, falun és városban. Láttam mindenféle embert, mindenféle viszonyokat. Voltam nyáron a fürdőkben, a Tátrában, a Balatonon, mindenütt, ahol egészséget isznak és örömet élnek. Kik voltak ott? Zsidók, zsidók; zsidók! Menj a városokba, kiket emelt fel a sárból a háború, kiknek csordult teljes dézsával a háború emlője? Kik lettek az élet urai? Zsidók, zsidók, zsidók! Nézd meg hova ömlik a föld, kik veszik meg a fejős birtokokat, kik lesznek gazdái az elbitangolt udvarháznak, kiké lesz a szőlő bora, kiké a kalász magva, kik állják körül a fő-fő csecseit? Zsidók, zsidók, zsidók! Menj a bankokba, ahol uralkodik a pénz, a szerkesztőségekbe, ahol uralkodik a betű, az üzletekbe, ahol összetorlik a másoktól végzett munka, a központokba, a kirendeltségekbe, a trénhez, a gazdasági vállalatokhoz, mindenüvé, ahol biztos az élet és könnyű a haszon. Kiknek folyik a pénz, az egész megbomlott élet? Zsidóknak, zsidóknak, zsidóknak! És hol van az én fajom, az én megrablott, kihasznált fajom? Menj Tirolba, Palesztínába, Flandriába, mindenüvé, ahol hősies gyermekkedvvel kell maghalni. Kik halnak meg ott elsősorban? Magyarok, magyarok, magyarok! Menj kishivatalokba, ahol becsülettel kell éhen halni, postára, vasútra, iskolába, törvényszékre és ezer más helyre, ahol buta becsületesen vacogó foggal kell megállni a sarat. Kik nyomorognak hatszoros munkával, kik fáznak, kik döglenek napról napra éhen? Magyarok, magyarok, magyarok! Magyarország most egy mesebeli óriási koca, millió éhes szájjal, millió csorduló emlővel. A szájak magyar csontot, magyar húst, magyar velőt, magyar szívet rágnak, magyar vért, magyar könnyet, magyar verejtéket isznak, az emlőket ti markoljátok, ti szívjátok, ti bitang grófi rablók. Hát az én fajom nem szenvedett a múltban? Igen, a tietek is szenvedett, de most részeg kedvvel fizet a jelen. Mi a fizetése az én fajomnak? És ezt nem szabad kiüvölteni? Oláh, szerb, tót, zsidó beleordíthatja faji jogait a történelembe, ha mi megmukkanunk az barbár sovinizmus, elfogultság, antiszemitizmus?
Amikor pedig a beszélgető partner a "pogrom" véres szavát akarja szembe állítani Farkas Miklós = Ady Endre szavaival, az így felel: "Pogrom, pogrom. Ezzel a szóval köttök ki minden kritikát. A pogrom a vér őrülete, a vadállat részeg felriadása, a pogrom nem intéz el, nem ad igazságot, csak jogot, erőt újabb impériumhoz. Ha pogrom volna én dobnám legelőször magamat elébe s az én széttépett testemtől volna először véres a kezük. De van egy szörnyűbb, mert tartós, egyetemes és nem jajgatja fel a megtorló szánalmat. Ez alatt vonaglik, pusztul, vágódik el a magyar faj. Az a csendes kiválasztás, a fajotok minden rettentő szolidaritása, amely minden élvezethez, pénzhez, hatalomhoz titeket rohantat... Az a szörnyű pogrom, amikor itt olyan sajátságokkal, olyan morállal, olyan eszközökkel, olyan szolidaritással rohantok versenybe, amiktől elhúz, amelyeket halálos lehetetlenné tesz ezeréves európai emberisségünk, ős keresztény vérünk. És míg hibáinkban zsákmányaitok vagyunk, elhullunk a versenyben azáltal, ami bennünk jó, tiszta, emberi." (Szabó Dezső: elsodort falu. 11. kötet. 126. oldal) 168. "Ahogy átcsúszik a politikai vezetés a háború, illetve forradalmak előtti liberális közéleti garnitúra kezébe, ahogy utolsó hullámai is elülnek az ellenforradalom nemzetlelket felkavaró viharának, ahogy mindinkább kurzussá torzul a keresztény nemzeti irányzat, úgy szerzi vissza régi hatalmát és befolyását a budapesti zsidó liberális sajtó. (Bosnyák Zoltán: Harc a zsidó sajtó ellen. Hídverők kiadás. Fényképmásolatban. 64. oldal)
169. U. o. 65. oldal.
170. Magyarországon jelenleg (1937-ben) 1476 napi és időszaki lap jelenik meg. A sajtótermékek 80 százaléka zsidó kézben van. Szám szerint 1114, amely a maga nyolcvanhét és fél milliós példányszámával igyekszik a maga szolgálatába állítani a magyar olvasóközönséget. A csonka országban megjelenő 37 szépirodalmi lap közül 21 van zsidó kézben, több, mint négy millió példánnyal. A tudományos és szakirodalmat 136 lap képviseli, ezek közül 102 zsidó tulajdon. A 39 magyarországi könyvkiadó vállalat közül csak 10 olyan akad, amelyet kereszténynek lehetne nevezni. A Csonka ország 170 városában 409 könyvkereskedés árulja a magyar kultúra termékeit. A tulajdonosoknak 90 százaléka zsidó, szám szerint 366. (Összetartás. 1937. november 28-i száma)
171. Lits Ernő feljegyzései alapján, Hídfő, 1960. augusztus 10.
172. U. o.
173. Egyedül Vagyunk, 1944. július 14.
174. Edmondson, I. Testify, 159. oldal.
175. J. C. Burg: .A varsói gettólázadás elől naponta ötvenes csoportokban csempészik Magyarországra a varsói földalatti folyosókon és csatornákon át kimentett zsidókat a lengyel partizánok. ("Európa zsidósága, hóhérok és csalók között", 91-92. oldal)
176. Lévai Jenő: Fekete Könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről.
177. "Ellenállás megszervezésére tett kísérletet Magyarországon néhány hősies, magyar-zsidó származású, brit-palesztinai (!) ejtőernyős (Szenes Hanna, Peretz Goldstein, Joel Nuszbacher Palgi), akiket azonnal elfogtak, miután jugoszláv partizánok által elfoglalt területre dobták le őket. Július 4én történt elfogatásuk körülményeit Wesenmeyer táviratilag július 8án jelentette a külügyminisztériumnak (N. G. 5616.), amely azt Hitlernek továbbította, aki a táviratra a következő szavakat írta: "sind zu erschiessen" (agyonlőni őket). Randolph L. Brahm professzor angol nyelvű könyve alapján.
178 Istóczy Győző országgyűlési beszédei, indítványai és törvényjavaslatai. 1872-1896.
179. Gömbös Gyula vezércikke. Szózat, 1921. december 31.
180. Fiala Ferenc cikke: Aszemita vagy cionista? Hídfő, 1959. december 10.
181. Idézve: Tájékoztató, Information. A Magyar Zsidók Világszövetségének Központi Értesítője című lapból. 1962.
182. Szálasi Ferenc: Nagytér Élettér Vezetőnép, 1943.
183. Maróthy-Meizler Károly közlése.
184. Fiala-Marschalkó: Vádló bitófák. Lits Ernő eskü alatti nyilatkozata. 63-76. oldalak.
185. Fejer Lajos Zsidóság. Veritas könyvkiadó Budapest.
186. Fejér Lajos Zsidóság. 126. oldal.
187. Kecskeméti Ármin főrabbi munkái, I. 58, oldal.
188. Fejér Lajos Zsidóság. 324. oldal.
189. Fejér Lajos Zsidóság. 263. oldal.
190. Fejér Lajos Zsidóság. 330. oldal.
191. Fejér Lajos Zsidóság. 330. oldal.
192. Fejér Lajos Zsidóság. 229. oldal.
193. Istóczy Győző a zsidó állam visszaállítására irányuló javaslata megindoklása érdekében mondott beszéde 1878. június 24-én.
194. U. o.
195. A nürnbergi bíróság irataiból. N. g.- 2192 szám alatt.
196. Nürnbergi per. 5560 számú dokumentum.
197. A szám túlzás, Wesenmeyer itt nem statisztikai adatokat közölt, csupán bizonytalan forrásokból hallott a varsói gettóból átcsempészett zsidókról s ezek körülbelüli számát hozzáadta a ténybeli számokhoz.
198: 1962-ben Nyugat-németország legnagyobb fakereskedője, évi 300 millió DM forgalommal. Közel áll Adenauer és annak legjobb barátja, Pferdemenges nagybankár környezetéhez.
199. Kurt. A. Bechert vallomása a népbíróság előtt. Közölve: Unbestrafte Kriegsverbrecher, Pannónia kiadás, Budapest, 167. oldal.
200. Oláh György: "Feri kegyelmes barátai". Egyedül Vagyunk, 1944. április 21. 201. Radnóti József: Pesti pénzoligarchák.
202. Magyar Zsidó Lexikon, 959. oldal.
203. Vida Jenő miként Bíró Pál is akkori érték szerint négy és fél millió dollár értékű valutát csempészett ki Svájcba.
204. Lévai Jenő: Fekete Könyv, a magyar zsidóság szenvedéseiről, 128. oldal.
205. Hatikva, 1957. április. (Idézve a "Vádló bitófák"-ban is, 79. oldal)
206. "Új Kelet", Tel Aviv, 1962. június 26, 5. oldal.
207. Ossendovski: "Lenin" idézve a "Der Weltbolschewismus" című műből.
208. Dr. Málnási Ödön: Magyar Mártírok, 12. oldal.
209. Fiala-Marschalkó: Vádló bitófák, 228. oldal.
210. U. o. 228. oldal.
211. Ferenc Fiala: Ungarn in Ketten, 18. oldal.
212. Huber Lipót: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról, 53, oldal.
213. U. o. 77. oldal.
214. Ferenc Fiala: Ungarn in Ketten.
215. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység, 165-173. oldal.
216. Ferenc Fiala: Ungarn in Ketten, 29. oldal.
217. "Az utolsó szóig igaz", Ruff Péter cikksorozata a Katolikus Magyarok Vasárnapja 1957es számában.
218. "Zsidókról". A berni per tanulságai. Kiadta vitéz Endre Lászlóné, Argentína. Méhely Lajos előszavával. 69. oldal.
219. "Die ungarische Revolution von 1956 war die erste unparteiische Revolution der Weltgeschichte." Ferenc Fiala: Ungarn in Ketten, 1. oldal."
220. Marschalkó Lajos: Világhódítók, 130-147. oldal.
221. Fejér Lajos: Zsidóság, 252. oldal.
222. Lévai: Fekete könyv, 313. oldal.
223. Paul Rassinier: Was nun Odysseus?, 81. oldal.
224. Der Lagerkommandant von Auschwitz spricht.
225. Höss: Der Lagerkommandant... 191. oldal, francia kiadás.
226. Lits Ernő eskü alatti nyilatkozata, Vádló bitófák, 63. oldal.
227. Sós Endre: Európai fasizmus és antiszemitizmus, 9899. oldal, II. kötet.
228. Idézve a "Nation Europa", 1962. évi 10. füzetéből.
229. Budapestről alig szállítottak el zsidót! Azokat gettózták. Ha elpusztultak, ez az ostrom alatt és az orosz megszállás alatt történt.
230. Halikva, 1956. október 11.
231. Szalay Jeromos: Mit üzen a vértanú prímás? 16. oldal.
232. Szalay Jeromos: Mit üzen a vértanú prímás? 16. oldal.
233. Szalay Jeromos: Mit üzen a vértanú prímás? 22. oldal.
234. Szalay Jeromos: Mit üzen a vértanú prímás? 73. oldal.
235. Több és már nehezen feltalálható lap, például a landshuti magyar katolikus misszió kiadványa szerint Mindszenty nem a zsidóság, hanem a zsidó bosszú ellen indult támadásra!
236. Szalay Jeromos: Mit üzen a vértanú prímás? 15. oldal.
237. Veér Imre: "Ma Magyarország, holnap a szabad világ", Pannónia Könyvkiadó Vállalat, Minneapolis, USA. 101. oldal.
238. Veér Imre fenti könyvének kéziratai részére, amelyet a szerzőnek adott át, de amerikai kivándorlása után tekintettel az ottani állapotokra, a nyomtatott könyvből kihagyott.
239. Veér Imre: "Ma Magyarország, holnap a szabad világ", 47. oldal.
240. Ignotus Pál: Még egyszer a reformnemzedék című cikke. Irodalmi Újság. 1962. június 1., 5. oldal.
241. Sulyok Dezső: A Magyar Tragédia, 524. oldal.
242. Sulyok Dezső: A Magyar Tragédia, 527. oldal.
243. Sulyok Dezső: A Magyar Tragédia, 605. oldal.
244. Galambos József: Magyar Végvár, 1953. október (8. oldal).
245. Az Ember, 1949. május 10. Idézve a Hídverők. 1950. január 25-i számából.
246. Hídverők. 1950. január 25.
247. Hídverők. 1955. VIII. 390. oldal.
248. Hídverők. 1957. X. év 910.
249. Hídverők. 1957. VIII. 2.
250. Bosnyák Zoltán: "Harc a zsidó sajtó ellen", 69. oldal.
251. Összetartás, 1937. november 28-i száma.
 
 
0 komment , kategória:  ORSZÁGHÓDÍTÓK 2.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 267
  • e Hét: 2608
  • e Hónap: 15885
  • e Év: 335917
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.