Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
NAGYJAINK : Ónody Géza
  2010-11-12 08:42:33, péntek
 
  Ónody Géza

Tiszaeszlár.

Politikai pályája elején egyáltalában nem volt antiszemita. Istóczyhoz, Verhovayhoz hasonlóan ő is csak később, a zsidósággal kapcsolatban szerzett tapasztalatai nyomán állt az antiszemita táborba. Régi, szabolcsi földbirtokos családból származott. 1848-ban született Tiszaeszláron. Jogi tanulmányait a kassai jogakadémián végezte. Előbb főszolgabíró volt az akódadai járásban, majd szülőföldje, a hajdúnánási kerület negyvennyolcas programmal beválasztotta a képviselőházba. Meggyőződéséé híve volt a kossuthi politikának. Ezekhez a közjogi elveihez mindvégig hű maradt még akkor is, amikor Istóczyékkal együtt megalakította az antiszemita pártot. A korfelfogásnak megfelelően, Ónody is ízig-vérig liberális érzelmű volt. A zsidókérdésben is kezdetben az egyenjogúsítás alapján állott. Csak amikor a keleti zsidóság sötét rajai lassan, egészen ellepték megyéjét, járását és faluját, nézte élesebb, nyitottabb szemmel az új jövevények tevékenységét. De csak a tiszaeszlári gyilkosság után lesz vérbeli, meggyőződéses antiszemita. Családi birtoka, Tiszaeszlár a kis szabolcsi falu határában volt. A tiszaeszlári gyilkosságról szóló suttogások és híresztelések hamarosan hozzá is eljutottak. Nyomban utána járt a dolognak. Kikérdezte a falu apraját, nagyját a történtekről. Amikor meggyőződött a valóságról, megdöbbenve és mélyen megrendülve állott meg a bűntény előtt. Most minden érdeklődése a zsidóság és a zsidókérdés felé fordult. A probléma nem volt teljesen új előtte, ismerte a parlamentből Istóczyt és munkásságát. Nem akart jelszavak után menni. Nagy buzgalommal belevetette magát a zsidókérdés tanulmányozásába. Minden a zsidóság történetére, vallására, természetére, szociális és gazdasági szerepére vonatkozó és fellelhető munkát elolvas. A zsidóság lényegét megismerve belátja, hogy a magyarságra nézve életbevágó fontosságú, hogy megszabaduljon az élősdi zsidóság áradatától. E kérdés mellett minden egyéb háttérbe szorul. Istóczyhoz csatlakozik. Harcos, fanatikus egyéniség. Egész szívvel-lélekkel, teljes odaadással szolgálja azt az ügyet, amely mellé odaállt. Az antiszemita párt egyik legbuzgóbb, legszorgalmasabb, leglelkesebb képviselő tagja lesz. Csaknem egész vagyonát az antiszemitizmus ügyének áldozza.

A tiszaeszlári ügyet tulajdonképpen Ónody vitte a magyar közvélemény elé. A képviselőház 1882 május 23. ülésén a boszniai hadjárat költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslat vitája során elmondott beszéde végén tért ki az esetre. Az oroszországi zsidó áramlat súlyos következményeire figyelmeztet, majd a következőket mondja:
"Oly tényt fogok illusztrálni, amelyből a ház meggyőződhetik, mily veszélyes áramlat az, amely bennünket Oroszország felől ér. A tény azon községben történt, amelyben lakom és valóban fellázítja az egész keresztény világ vérét, nevezetesen az ortodox zsidók vallási szertartásai szerint, állítólag az engesztelődési ünnepre ártatlan keresztény leánynak a vérét kell venni. Az eset annyira komoly, hogy megérdemli a közfigyelmet. F. évi április l-én történt azon községben, amelyben én lakom, Tiszaeszláron, hogy déli 12 órakor egy 14 éves leánygyermek ment Tiszaeszlárról ezen községhez tartozó, úgynevezett Újfaluba, egy boltba néhány fillérnyi bevásárlást tenni, midőn visszatért onnan, szemtanúk, élő emberek bizonyítják, hogy látták a leányt az izraelita ortodox zsinagóga előtt elhaladni, ott eltűnt, nyoma veszett. A nép lázongani kezdett, s követelték az izraelitáktól a leányt, azonban ők nem válaszoltak, hanem mindenféle kibúvó ajtót kerestek. Véletlenül kezd a borzasztó való felderülni. Ma az eset a nyíregyházi fenyítő törvényszék előtt van. Nevezetesen a leányt a tiszaeszlári, úgynevezett metsző, becsalta a templomba, kezeit hátra kötötte, száját betömte és tovább mi történt vele? Állítólag, megölték, hogy vérét vegyék s hogy vérét az engesztelő áldozathoz szükséges pászkasütéshez az ortodox hívek között a szélrózsa minden irányában kiosszák. Ezen tényt azon metszőnek saját gyermeke beszélte el. Vannak rá tanuk, kik a zsinagógából azon időben segélykiáltásokat hallottak és ma ezen tanuk egybehangzó vallomása alapján és a sakter gyermekének vallomása alapján foglalkozik a nyíregyházi bűnfenyítő törvényszék az üggyel. Felhívom a kormány erélyességét arra, hogy az ilyen elemeknek az országba tódulását minden lehető eszközzel igyekezzék megakadályoznia
Ónody ezzel a beszédével egyszer és mindenkorra elkötelezte magát az antiszemita mozgalomnak. A tiszaeszlári ügy fejleményeit mindvégig a legéberebb figyelemmel kísérte. A legélesebb harcot folytatta a megtévesztő zsidó aknamunka ellen. Minden zsidó hazugságról és rágalomról kíméletlenül lerántotta a leplet. Sajtóban és képviselőházban, beszédekben és előadásokban sokszor követelte az igazság szabad érvényesülését. A tiszaeszlári ügyben kifejlett munkássága során még jobban, még alaposabban megismerkedhetett a zsidósággal. A zsidóságról szerzett benyomásait a vérvád terén végzett kutatásait és a tiszaeszlári üggyel kapcsolatban szerzett tapasztalatait külön könyvben is megírta. "Tisza Eszlár a múltban és a jelenben." A könyv négy részre tagolódik, az első a zsidókkal foglalkozik általában, a második a zsidó misztériumokkal, a harmadik a rituális gyilkosságokkal és véráldozatokkal, végül a negyedik a tiszaeszlári esettel. Ónody ebben a munkájában kitűnő megfigyelőnek, alapos kutatónak és eleven tollú közírónak mutatkozik be. Mindenekelőtt a zsidók erkölcsi elveinek idegenszerűségét hangsúlyozza, majd szétszóratásukat és vándor ösztöneiket elemzi.
"Egy irgalmatlan nagy görbe orr, felette éles szemek, alatta ravasz ajkak mosolya, beárnyékolva két dugóhúzószerű hajfonat által, ezer rongyba foszló antik öltözet valóságos mozaik kétsoros lábon ingó, görbe hátpitli és síp, faluról falura szalasztva a pénz és a jövő arany reményeibe fulladt rút szenvedélyeitől, ez a zsidó. Hazudik, csal, hamisan esküszik, magát utcagyerekektől gúnyoltatja, házakból kiszidatja, szembe köpeti, csakhogy pénzt szerezzen, csakhogy egyszer nagy és hatalmas lehessen, hogy uralja összeharácsolt pénzével egykor a sajtót, közhivatalokat, parlamentet, hogy gróf X-szel és Y miniszterrel kezet foghasson, hogy a gyalázatos múlt szennyétől bepiszkolt nevét egy történelmi nagy névvel cserélhesse fel, hogy szembe kacagja a bárgyú világnak: Geld regiert die Welt. Hogy zsebére ütve kigúnyolhassa azt a társadalmat, melynek kegyelméből a tű, cérna, rézgyűrű, foszló ringy és rongy árulgatásával űzött csalásai által a magasabb gründolásig felkapaszkodott.

A zsidó népet, Ónody szerint, két fő tulajdonság jellemzi: a bámulatos gyors szaporaság s a határtalan bírvágy. Ezek a faji jellegek a zsidóság örök tulajdonságai és végig kísérték őt történetének kezdetétől a legújabb időkig. Nagyfokú szaporodása, a befogadó társadalom hanyatlását vonja maga után és ha semmi se ellensúlyozza ösztöneinek szabad érvényesülését, felforgatja a nemzeti erők egyensúlyát, a más fajbelieket kizsákmányolva, azelőtt a jólétnek örvendő és a nemzeti tradíciókkal összeforrt ezer és ezer családot vagyonából csalással és a ravaszság minden kigondolható eszközével kiforgatva a koldusbot végső ínségére juttatva, a nemzetek életerejét emészti fel. Egy roppant monopóliumot teremt, kezébe ragadja a kereskedelmet, ipart, sajtót, hajózást és vasutat.

Az antiszemitizmus jogosultságát Ónody a következőkkel indokolja: E veszélyes faj áramlatával szemben annál is inkább szent kötelesség a küzdelmek sorompóiba lépni s a közerkölcsiség szent ügyéért meg vívni az élethalál harcot, mert már odafajult a dolgok állása, hogy a zsidó fajérdekeket a rövidlátó vakságában érdekszövetségessé vált modern liberalizmus is fölébe kezdi helyezni az egészséges kultúrhaladás nagy érdekeinek.

Hová jutott Magyarország az egyenjogúsítás óta eltelt másfél évtized alatt? Nem elég, hogy a nemzet legerősebb oszlopát a közép birtokos osztályt uzsora és csalás által birtokából nagyrészt kiforgatták, eladósították miről a telekkönyvi nyilvántartások eléggé tanúskodnak a romlott fajjellemükkel ezen osztály helyébe tolakodtak és a nemzet múltjával, tradícióival összeforrt tisztes családok kegyeletes nevét 50 krajcárért felvették, nem elég, hogy erdőket és szántóföldeket gazdálkodásuk rablórendszerével kopárrá és terméketlenné tettek, nem elég, hogy a városok és falvak iparosainak szorgalmát szervilizmusban tartják, szédelgéseikkel és konkurenciájukkal a szabad ipar jelszava alatt az ipar és kereskedelem fejlődésének gátat vetnek, nem elég, hogy összeharácsolt pénztömegeik hatalmával minden vállalat uraivá válnak s abból a szolid konkurenciát csellel, vesztegetésekkel és ravaszsággal visszaszorítják, nem elég, hogy uzsora kölcsönökkel hivatalnokokat, köztisztviselőket, katonatiszteket, ifjakat és növendékeket anyagilag és erkölcsileg tönkre tesznek, nem ritkán a kétségbeesés, börtön és a sír mélyébe taszítanak nem elég, hogy a józan és becsületes jellemű köznépet erkölcseiben, szívében, lelkében és egészségében szeszes italokkal megmérgezik, iszákosságra és bűnre csábítják, anyagilag kipusztítják, hanem aljas önérdek és fanatizmus sötét szenvedélyével még ártatlanok vérére is csapnak.

Könyvének a tiszaeszlári esettel foglalkozó részében Ónody, részletesen beszámol a falubeli zsidóság életviszonyairól, fanatizmusáról, a bűntény körülményeiről, bizonyítékairól, a gyilkosság palástolására irányuló zsidó mesterkedésekről. Ennek a fejezetnek néhány érdekesebb részletét és jellemzőbb mozzanatát ismertetjük röviden a következőkben.
Tiszaeszlár szegény kis falu Szabolcs vármegyében 1200-1400 lakossal, közülük kb. 200 a zsidó, akik ernyedetlen szorgalommal dolgoznak a kis község szegény sorsú lakosságának kiszipolyozásán. Az ötvenes években még csak 12 zsidó élt a faluban, harminc évvel később, már a község lakosságának egyhetedét tették ki. És milyen zsidók? Talán fogékonyak a haladás iránt, vagy az európai kultúrélet törvényeivel szemben? Nem, ma is éppen olyan bigott, fanatikusak, mint amikor a zsidóság európai központjából, Gácsországból ide származtak. Ugyanez a zsidóság, amelyik a jobb sorsra érdemes lengyel népet és Lengyelországot is tönkre tette. Gácsországoan Ónody a zsidókérdés tanulmányozása céljából hosszabb utat is tett. Tapasztalatairól ijesztő képet rajzolt. A pórnép Lengyelországban már teljesen a pusztító faj szupremációja alatt áll, nélküle sem gondolkozni, sem cselekedni nem képes, ő ad irányt, ő büntet és jutalmaz gonosz érdekei szerint. Pénzt, ingatlant s minden földi javat magához ragadva a lengyel pórnép felett valósággal uralkodik, egy nemesebb erkölcsi jogrend pusztulásának lehetünk szemtanúi Lengyelhonban a mozaizmus mételyező hatása alatt. Ez a fajta, bigott, fanatikus gácsországi zsidóság lepte el Tiszaeszlárt és környékét is. A szomszédos Tiszalök, például a galíciai zsidók valóságos Mekkája. A tiszalöki zsidók gyanús szerepet játszottak a tiszaeszlári gyilkosság ügyében folytatott nyomozás során. Amikor Eszter eltűnésekor anyja kétségbeesve, siránkozva elhaladt az eszlári zsinagóga előtt, a sakter, Scharf József, aki a bizonyítékok szerint a gyilkosságot elkövette, a következő szavakkal vigasztalta: sose búsuljon, megkerül az élve vagy halva, Nánáson is történt ily eltűnés, a zsidókra fogták, hogy megölték s később a leány egy nádasban halva megtaláltatott". Elmondja még Ónody, hogy valahányszor a vizsgálat ideje alatt idegenek jelentek meg Eszláron, a zsidók azonnal összerezzentek, súgdosódtak, ijedten, sápadtan a községházára futottak, ott próbálták megtudni az idegenek érkezésének okait. Teljes betekintést kapunk Ónody előadása nyomán a Tiszadadánál kifogott és a zsidók által Solymosi Eszterrel azonosíttatni akart álhullával kapcsolatos sötét üzelmekbe. Befejezésül felsorolja a gyilkosság leplezése érdekében elkövetett zsidó kísérleteket, mint amelyek kétségkívül bizonyítják a zsidóság bűnösségét. Megkísérelték ellopatni a vizsgálóbírótól a pöriratokat, Scharf Móricot, a koronatanút őrültnek akarták nyilvánítani, a börtönbe zárt sakterekkel héberül írt, becsempészett papírokon akartak érintkezni, ötezer forint jutalmat tűztek ki Solymosi Eszter megtalálójának, a zsinagóga ajtajának zárját kicserélték egy kisebbel, hogy azt bizonyíthassák, miszerint a kulcslyukon keresztül nem lehetett látni a gyilkosságot, szennylapokban, röpiratokban és egyéb nyomtatványokban rendszeresen megrágalmazták a vizsgálóbírót és a törvényszéki elnököt, közönséges módon megtámadtak mindenkit, aki nem volt hajlandó résztvenni a bűnpalástolásban, ízléstelen módon neki támadlak magának az igazságügyminiszternek is, kétségbevonták jogtudományát, igazságérzetét, megtették titkos antiszemitának, mert nem akart eszköz lenni kezükben az eszlári gyilkosság eltussolásában. Mindezekből a kísérletekből, Scharf Móric súlyos vallomásaiból és a zsidóság szolidáris viselkedéséből a megdönthetetlen valóság az, hogy a magyar büntető igazságszolgáltatás nem egy egyszerű gyilkosság, hanem egy vallási fanatizmusból eredő és a vallási fanatizmus egységével védelmezett rituális gyilkosság bűntényével áll szemben.


Az antiszemita párt.

Rámutattunk már arra, hogy a zsidóság elleni politikai küzdelmet nemcsak nálunk, de egész Európában elsőnek Istóczy hirdette meg. De ugyancsak Istóczy és társai teremtették meg az első olyan politikai pártot, amely legfőbb programjának a zsidóság elhatalmasodása elleni harcot vallotta. Antiszemita mozgalmak és szervezkedések a hetvenes és nyolcvanas években voltak ugyan már Ausztriában, Németországban és Franciaországban is, de ezek vagy csak társadalmi jellegűek voltak, vagy ha zsidóellenes is volt a beállítottságuk, nevükben és programjukban nem hangsúlyozták ki antiszemita voltukat. A zsidóellenes érzelmű és felfogású politikusok, képviselők, különböző nemzeti irányú pártokban helyezkedtek el. így Németországban a nemzeti párt kötelekében, Ausztriában részben a Lueger vezetése alatt létrejött keresztényszocialista és a Schönerer lovag irányítása alatt állott nemzeti pártban. Franciaországban tulajdonképpen csak a nyolcvanas évek vége felé alakult Drumont vezetése alatt is kimondottan antiszemita párt. A zsidóság rohamos elszaporodása, egész társadalmi osztályok teljes gazdasági leromlása, a belső szociális egyensúly felbomlása, a közéleti erkölcs hanyatlása, egy idegen szellemiség mindenüvé betolakodása, az ezzel együttjáró elnemzetietlenedés, nagy városaink fokozatos elzsidósodása, már magukban véve elegendő tárgyi okot szolgáltattak az antiszemita párt életre keltéséhez. Az országszerte jelentkező zsidóellenes tüntetések eléggé megmutatták, hogy miképp éreznek és gondolkoznak a nagy tömegek. Tiszaeszlár a szünet nélküli orosz zsidó bevándorlás, a zsidókkal való összeházasodásról szóló törvény beterjesztése a zsidókérdést állandóan napirenden tartottak. Mindezek a körülmények tehát siettették egy antiszemita jellegű politikai mozgalom kibontakozását. Másrészt jelentékenyek voltak a gátló körülmények is. Így első sorban meg kell említenünk azt a tényt, hogy a magyar közvélemény abban az időben politika alatt csaknem kizárólag az Ausztriához való közjogi kapcsolatunkat értette. Tulajdonképpen az egész magyar közvélemény politikailag két táborra hasadt: negyvennyolcasra és hatvanhetesre. Más elvi vagy világnézeti kérdésben nem volt különbség a politikai pártok között. A közjogi kérdés mögött minden egyéb egészen háttérbe szorult. Istóczy első pártalakítási kísérletei is a közjogi véleménykülönbségek miatt nem jártak sikerrel. Eltérő felfogást valló elvbarátait sokáig nem tudta rávenni, hogy egy új pártban egyesüljenek. A hatvanhetes felfogást valló Istóczy politikai barátai eleinte kivétel nélkül a függetlenségi pártból kerültek ki. Már 1880-ban, egészen az ő szellemében működtek a parlamentben Simonyi, Ónody, Széli György, Békássy és Odescalchy Arthur. A szabadelvű pártban is voltak antiszemita érzelmű képviselők, elsősorban a papok, akik azonban Tisza Kálmánnal szemben nem nagyon merték véleményüket hangoztatni. Istóczy viszonya a szabadelvű párthoz, 1882 nyarán történt kilépése után tisztázódott.

A függetlenségi pártban sem várathatott magára sokáig ennek a kérdésnek az elintézése. Abban az időben két függetlenségi párt volt; az egyik Irányi, a másik Mocsáry vezetése alatt állt. Az antiszemita felfogást valló képviselők a Mocsáry-féle frakcióhoz tartózlak. A párton belül a zsidóbarát és az antiszemita képviselők közötti ellentétek mind jobban kiéleződtek. A vezetők igyekeztek kitérni a párt álláspontjának a zsidókérdésben való tisztázása elől. Végül is, 1882 elején, a pártnak állást kellett foglalnia a tapolcai kérvény ügyében, amely tudvalevőén a zsidók egyenjogúsításának megszüntetését kívánta. Hoitsy Pál és Ugrón Gábor a kérelem ellen foglal állást, az antiszemita képviselők ezzel szemben helyeselték a tapolcaiak kérelmét és nem alkalmazkodtak a párt határozatához. Sőt, az ország különböző részeiben tartott antiszemita gyűléseken résztvettek és felszólaltak. Polonyi Géza és Herman Ottó kifogásolták ezt a magatartásukat. Végül is, a függetlenségi párt olyan határozatot hozott, amely lehetetlenné tette az antiszemita képviselők számára, hogy továbbra is tagjai maradjanak. A következő napokban négyen ki is léptek a pártból.

Az "országgyűlési antiszemita pártkör" megalakulására csak 1883 október 8-án került sor. Az érdekelt antiszemita képviselőket bizonyára az a körülmény is sürgős elhatározásra bírta, hogy a következő év tavaszán már esedékesek voltak az új képviselőválasztások. Ha antiszemita elveikkel szerephez akartak jutni a magyar politikai életben, akkor a rendelkezésükre álló kis időt alaposan ki kellett használni. A megalakulást csak úgy lehetett keresztül vinni, hogy közjogi kérdésekben a párt tagjai teljesen szabad kezet kaptak. Egységes álláspontot csak a zsidókérdésben foglaltak el. A párt ügyeinek vezetését Istóczy, Simonyi, Széli és Ónody képviselőkből álló négy tagú bizottság vette kezébe. A párt megalakításának gyakorlati jelentősége annyiban volt, hogy végre volt egy keret, amelyen belül az antiszemita érzelmű tömegek szervezkedhettek. Tisza Kálmánék eddig ugyanis egyetlen egy antiszemita célzatú liga, egyesület vagy egyéb szervezet alapszabályait sem hagyták jóvá. Ezzel tehát minden zsidóellenes irányú, társadalmi szervezkedést már eleve megakadályoztak. Az új párt megalakulásával egyidejűleg megjelent az országos antiszemita párt programja is, amely a következőképp hangzott:

Az országos antiszemita párt, pártszövetkezeti (koalicionális) alapon megalakulván, céljait, amelyekre törekszik a következőkben tűzi ki:

1. A zsidó hatalom megtörése és a zsidó befolyás ellensúlyozása a politikai, társadalmi, közgazdasági téren, nevezetesen a sajtó, a pénz, a hitelügy, a kereskedelem és közlekedésügy, az ipar és a földbirtokviszonyok terén. Ezen alapelvből kifolyólag sürgetendő mindazon intézmények létesítése s támogatandók mindazon törvényes mozgalmak, amelyek a most kitűzött cél megvalósítására alkalmasak. Ilyenek:
2. A nemzeti érdekeknek megfelelő helyes agrárpolitika által a földbirtokos és földművelő osztály érdekeinek megvédése.
3. A korlátlan iparszabadság megszorítása, kötelező ipartársulatok életbeléptetése és képesítés kelléke útján.
4. A váltóképesség megszorítása.
5. A zsidó érdekeknek kedvező büntető kódex revíziója s ezzel kapcsolatban esküdtszékek behozatala bűnügyekben.
6. A bíróság előtti szertartásos rituális eskü visszaállítása úgy büntető, mint polgári perekben.
7. Az italmérési regálénak a községek részére való megváltása s ennek kapcsán a zsidóknak a kocsmáltatási jog gyakorlatától való eltiltása.
8. A zsidó anyakönyvek vezetésének a polgári hatóságra való átruházása.
9. A zsidók és keresztények közti házasságról szóló törvényjavaslatnak a visszavetése.
10. A zsidók az országba való beözönlésének megakadályozása végett a honosítási törvény megfelelő módosítása.
11. Az államháztartás és az államhitelügy oly módon való rendezése, hogy pénzügyeink s ezzel kormányzati viszonyaink a zsidó pénzhatalmaktól függetleníttessenek.
12. A párttagoknak a zsidókérdéssel közelebbi összefüggésben nem álló egyéb politikai s nevezetesen közjogi kérdésekben teljesen szabad kéz hagyatik.
Az országgyűlési antiszemita párt céljait ekként körvonalazván, felhívja a haza minden polgárát, minden keresztény hitfelekezetének és minden nemzetségének, minden osztályának tagjait, hogy bármik legyenek is egyéb kérdésekben, nevezetesen közjogi kérdésekben nézeteik, a közös veszély öntudatára ébredve, az országgyűlési antiszemita pártot alkotmányos és törvényes küzdelmében támogassák és a választási urnánál majdan az országos antiszemita párt képviselőjelöltjeinek megválasztására is teljes erejükből közreműködjenek.
Kelt az Országgyűlési Antiszemita Pártkörnek Budapesten 1883. évi október 8-án és folytatva, 9. és 10-én tartott értekezletéből.

Ónody Géza, értekezleti jegyző.
Széli György, pártbizottsági tag.
Megbízásból: Simonyi Iván, az értekezlet elnöke.
Istóczy Győző, pártbizottsági tag.

A pártprogramtervezetet Istóczy készítette Simonyi Iván közreműködésével. Kisebb módosításokkal az ő javaslatukat fogadta el a pártvezetőség. Programjához az új párt és annak valamennyi képviselő tagja mind végig hű maradt. Nem lehet kétséges az sem, hogy a programban megjelölt kívánságok valóban nemzeti közszükségletet fejezték ki és nemzeti érdekeket szolgálták.

Az Antiszemita párt megalakulása idehaza a meglepetés erejével hatott, még a zsidó liberális lapok is egész komoly formában foglalkoztak a dologgal, ismerték Istóczy szívós egyéniségét és az országban uralkodó hangulatot, méltán tartottak attól, hogy a magyar politikai életben egészen új és meglepő fejlemények várhatók. November elsején egyébként megnyílt a Kálvin tér 1. szám alatt az Antiszemita párt központi helyisége is. A legsürgősebb feladat természetesen a választásokra való felkészülés volt. Az előjelek nagyon biztatóak voltak. A keresztény-zsidó házassági javaslat főrendiházi visszavetése is növelte az új párt népszerűségét. A szempci időközi választáson a párt jelöltje, Ráth Ferenc szép győzelmet aratott a kormány jelöltjével szemben. Az Antiszemita párt fellépése mindenekelőtt arra késztette a nagy parlamenti pártokat, hogy maguk is állást foglaljanak a zsidókérdésben. A szabadelvű párt, híven Tisza Kálmán szelleméhez, teljesen elutasító álláspontra helyezkedett, a párt határozata szerint, Magyarországon az egyenjogúsítás óta nincs zsidókérdés, a függetlenségi párt már óvatosabb volt, elismerte hogy zsidókérdés van, de azt nem antiszemitizmussal, hanem a zsidók megreformálásával kell megoldani. A mérsékelt ellenzéki Apponyi párt szerint is van ugyan zsidókérdés,, de azt keresztény és felebaráti szeretettel kell megoldani. Nyilvánvaló volt, hogy a többi pártok a közös veszéllyel, az antiszemita párttal szemben egységesen fognak felvonulni. Erezték ezt Istóczyék s minden erejüket beleadták a küzdelembe. Minél inkább közeledett azonban a választás ideje, annál inkább érezhetők voltak a nehézségek, amelyek a párt eredményes munkáját akadályozták. Istóczy híveihez intézett Szervezkedjünk című, felhívásában nem titkolja ezeket a nehézségeket.
Úgy a kormánypártnak, mint a mérsékelt és a szélső ellenzéknek ott állanak rendelkezésükre a már korábbi választások alkalmával felállított szervezeti keretei írja egyebek között. Mindannyinak meg vannak régi összeköttetéseik, nekik csak meg kell rántaniuk a kész gyeplőt s megy a dolog, mint a parancsolat.
Nincs azonban, sajnos, ebben a kedvező helyzetben az Antiszemita párt. Mint új pártnak természetesen még ezután kell megszereznie az összeköttetéseket és szervezkednie a kerületekben. De hogyan? Az intelligencia a zsidó hírlapok piszkolódásaitól való félelmében nem meri magához ragadni az iniciatívát; az alpapság pedig, amelyre a választásoknál oly fontos szerep várna, az Apponyi-mánia által megszállott s egyik-másik fővárosi katolikus lapnak több hét óta az antiszemitizmussal szemben elfoglalt sajnálatos tartózkodó magatartása folytán, haboz, a nép pedig tudvalevőleg az intelligenciától várja az impulzust. A gyűlések tartása elé is akadályokat gördítenek a hatóságok. A függetlenségi antiszemiták kedvezőbb helyzetben vannak, mert ők akármikor összejöhetnek és kimondhatják, hogy függetlenségi antiszemiták. Pedig a tulajdonképpeni értelemben vett nép, tehát a választások nagy többsége antiszemita. Az antiszemita vezetőknek meg kell találni a módot, hogy miképp érintkezzenek ezekkel a tömegekkel anélkül, hogy gyűléseznének. Csak olyan módon lehel meghiúsítani Tisza Kálmánnak azt a szándékát, hogy az antiszemita pártot közigazgatási úton statárialiter felakasszák. A szabad és alkotmányos Magyarországon az antiszemitáknak sem gyülekezés, sem szólásszabadságuk nincs és ki vannak szolgáltatva a, hatalom önkényének, de ha minden erőnket latba vetjük, mégsem maradhat el az eredmény.

Az antiszemita pártnak Magyarország választó polgáraihoz intézett választási manifesztuma tömörülésre hívja fel a párt híveit. Bejelenti, hogy legfőbb célja programban kitűzött célok megvalósítása. A párt e célokat csak törvényes eszközökkel és törvényes, alkotmányos úton akarja elérni. De mint alkotmányos és szabad állam polgárai, az antiszemiták megkövetelik az alkotmányos magyar kormánytól, hogy a párt törvényes eszközökkel folytatott választási agitációja elé alkotmány és törvényellenes akadályokat ne gördítsen.

"A keresztény magyar nép minden osztálya velünk érez: mi kifejezői vagyunk a nemzet hamisítatlan közvéleményének a zsidókérdésben, amely a magyar nemzet egyik elsőrangú létkérdése; a kormány és közegei tartózkodjanak tehát a nemzet közvéleményének törvényes nyilvánulását hatalmi eszközökkel elfojtani, s az antiszemita választókat alkotmányadta joguk gyakorlásában akadályozni. Mi antiszemiták letéteményesei vagyunk azon politikának, amelyet őseink a zsidósággal szemben egy évezreden át követtek, amely politika egy ezredéven át a magyar közjog és magánjog kiegészítő részét képezte s amely ezredéves bölcs politika ellenében az emancipáció behozatala óta lefolyt 17 rövid évnek balul kiütött szomorú tapasztalatai, ha valamit bizonyítanak, úgy az nem más, mint az antiszemita párt álláspontjának helyessége és megtámadhatatlansága.

Mindazon választópolgárok tehát, akik a hazát a szégyenletes zsidóuralomtól megszabadítani akarják,
akik a keresztény magyar társadalmat a zsidóság által anyagilag és erkölcsileg való tönkrejuttatástól megóvni akarják
s akik nem akarják, hogy Magyarország a zsidóság által megbuktatott Lengyelország sorsára jusson,
mindazon választópolgárokat felhívjuk, hogy a közeledő képviselőválasztásokon csak határozott, nyílt antiszemitapárti képviselőjelöltekre adják szavazatukat."

Hiába volt azonban a hivatkozás a jogra és törvényességre. Tisza Kálmán választási gépezete kíméletlenül legázolta Istóczyékat. A rendelkezésre álló idő kevés volt a pártszervezetek kiépítésére, a közigazgatás különben is kíméletlenül elnyomott felsőbb utasításra minden antiszemita szervezkedési kísérletet. Nem volt a pártnak sajtója sem, a rendelkezésére álló néhány kis vidéki lap nem volt elegendő nyilvánosság egy országos jellegű párt részére. A vidéki intelligencia, amely még a párthoz való tartozását sem merte mindenütt nyíltan megvallani, nem vállalta a pártszervezéssel járó teendőket, még kevésbé mert a párt programjával jelöltséget vállalni, a Verhovayra és lapjára szórt rágalmak, Kossuth, Apponyi és Tisza Kálmán állásfoglalása, a párt szegényes pénzügyi erőforrásai, a választási eredményt illetően már előre vetették árnyékukat. Az a remény, hogy az antiszemita párt mint tekintélyes középpárt kerülhet ki a választásokból, nem teljesedett be. Számban ugyan megerősödött, de nem annyira, hogy a parlamenti erőviszonyokra számottevő befolyást gyakorolhatott volna. Bekerült a törvényhozásba Istóczy Győző 1098 szótöbbséggel Rumban, Simonyi Iván 1090 szótöbbséggel Magyaróvárott, Ónody Géza 1028 szótöbbséggel Hajdúnánáson, továbbá Vadnay Andor Tapolcán 919, Szalay Károly Csurgón 1075, Neudtwich Károly Zurányban 580, báró Andreánszky Gábor Pincehelyen 530, Csuzy Pál Szakoson 300 főnyi szótöbbséggel. A felsoroltakon kívül mandátumot kaptak még Ráth Ferenc Szemczen és Veres József Orosházán. Alig néhány szavazat hiánya következtében maradtak ki Tartoll Márton Bazinban, Fülöpp György Dunapatajon, Szitár Dénes Sásdon, Probszt Dénes Vágvecsén és Szendrey Gerzson Dárdán. Antiszemita oldalon nem titkolták ugyan a választási eredmény felett érzett csalódásukat, a helyzetet mégis abban foglalták össze, hogy az antiszemitizmus a választási harcból nem megtörve és nem megfogyva, hanem számban, erőben, tekintélyben jelentékenyen gyarapodva került ki. Ha a párt rendelkezik a szükséges anyagi eszközökkel, akkor legalább hatvan, hetven lenne az antiszemita képviselők száma. Míg a kormánypártnak egyedül a zsidóság kétszázezer forintot adott és a mérsékelt ellenzéki Apponyi pártnak a főpapság és a főurak négyszázezer forintot adtak össze, addig az antiszemita pártnak sohasem állt több pénz rendelkezésére 6700 forintnál. Már pedig ez az összeg a központi igazgatás költségeire is alig volt elég.

A választási eredménynek érdekes visszhangja volt a német és osztrák antiszemita sajtóban. Az Österreichischer Volksfreund Antiszemita választások Magyarországon című cikkében megállapítja, hogy dacára minden üvöltésnek, szitkozódásnak és gúnyolódásnak, a magyar nép mégis több, mint háromszor annyi antiszemitát választott az országgyűlésbe, mint amennyien eddig voltak. A Parlamentár szerint a legfigyelemreméltóbb dolog, az antiszemitizmus sikere. Az Istóczy párt a legutóbbi országgyűlésen öt emberből állt, a jövő országgyűlésen nem kevesebb, mint 19 képviselőből fog állni s a háznak erősségre nézve, negyedik pártját fogja képezni. Csak két párt nyert a választásokon, a konzervatívok és az antiszemiták. A Judenfrage című lap szerint a magyar nép sanyarú helyzetében és oly sok megcsalatás után, megmentését most az antiszemitizmustól várja. Magyarország súlypontja, regenerálása és jövője most az antiszemita vezérek kezében van. A Germánia véleménye szerint a magyar antiszemitizmus sikere egy létében fenyegetett népnek a segélykiáltása. "A hivatalos Magyarország büszkén ignorálja a zsidókérdést és az antiszemitizmust: a kormány egyelőre tovább fog dolgozni, mintha semmi se történt volna, míg végre egy szép napon azon dilemma előtt fog állni: Vagy megbukik a destruktív liberális börzekormány, vagy Finis Hungariae.

A kisszámú antiszemita képviselőre a törvényhozásban nehéz és cseppet sem irigylésre méltó feladat várt. Képviselniük kellett egy eszmét, egy programot, amelynek semmi kilátása sem volt egyelőre arra, hogy uralomra jutva, meg is valósuljon. A választásokkal még koránt sem ért véget az antiszemita párt ellen megindított hajsza. Ellenfeleik, beleértve a nagy parlamenti liberális pártokat, Tiszáékat, Apponyiékat és a függetlenségieket, érezték, hogy Istóczyék kicsiny számuk ellenére is, még veszedelmes ellenfelet jelentenek, tudták azt is, hogy képviselőik száma korántsem fejezi híven népszerűségüket és sokkal nagyobb tömegek állanak mögöttük, semmint a választási eredményekből következtetni lehetne. A közös érdek most az volt, elnyomni az antiszemitákat, parlamenti helyzetüket minél inkább megnehezíteni. Az antiszemita képviselők helyzetük felől nem tápláltak hiú reményeket. Istóczy is figyelmezteti őket, hogy készüljenek fel a folytonos harcra, amelyet bármi békeszeretők is, a zsidók és zsidóbérencek rájuk fognak erőszakolni. A zsidóság és a keresztény magyarság, a zsidóbarát pártok és a keresztény magyar pártok között nincs és nem is lehet helye tranzakciónak, egyiknek vagy a másiknak pusztulnia kell. Tegyék magukat az antiszemita képviselők menetkész állapotba, mert tíz nap múlva, a képviselőház megnyitásakor mozgósítva lesznek egy hároméves hadjáratra a pogányok ellen. A második dolog, amit tudniuk kell, hogy a nemzet tőlük várja a jelenlegi zsidóuralmi rendszer kitisztogatását. A nemzet elvesztette bizalmát, nemcsak a kormánypárt iránt, hanem a függetlenségi ellenzék iránt is, amely mit se törődik azzal, hogy a független Magyarország voltaképpen Zsidóország lesz.

A képviselőház összeülése előtt újjáalakult az Antiszemita párt is. Istóczy egyéb elfoglaltságára hivatkozva, az elnökséget nem vállalja, javaslatára a párt két közjogi árnyalatának megfelelően, két társelnököt választ, a függetlenségiek részéről Ónody Gézát, a kiegyezés hívei részéről Andreánszky Gábor bárót, Komlóssy és Rácz Géza a pártkör jegyzői lesznek. Megállapodott a párt a trónbeszédre adandó válaszfelirati javaslat alapelveiben is. Részletesen megvitatták a pártnak a vitában való részvételét.
A válaszfelirati javaslat őszinte képet rajzol az ország belső állapotáról és gyors beavatkozást sürget, amíg nem késő.

"Felséges Urunk és Királyunk! Az 1867-ik törvényhozás az alkotmány visszanyerése feletti édes mámorban, ezeréves hagyományok bölcsességéről megfeledkezve, egy végzetteljes ballépést tett akkor, amidőn a zsidókat feltétlenül emancipálta. Az emancipáció folytán mind inkább elhatalmasodott zsidó népfajnak a nagylelkű magyar nemzet elleni végtelen háládatlansága és izgató lelketlensége idézték elő azon súrlódásokat, melyről Felség legmagasabb trónbeszéde megemlékezik. Itt pusztán az elnyomottak elleni szigort alkalmazni az elnyomók túlkapásainak megfékezése iránt pedig nem intézkedni s ezzel az izgalmak tulajdonképpeni okait el nem enyésztetni: céltévesztett eljárás lenne, sőt a létező benső bajokat csak súlyosbítaná.
Csak 17 éve, hogy a zsidók ingatlan vagyont bírhatnak és már az ország igen számos megyéjében a földbirtok kezükbe jutott, míg ezen birtokok tulajdonosai koldusokká, földönfutókká lettek.

S itt bátorkodunk Felséged legmagasabb figyelmét azon körülményre irányozni, hogy hazánkból, hol tudvalevőleg úgyis gyér a lakosság, Felséged hű alattvalóinak ezrei vándorolnak külföldön és tengerentúl új hazát keresni, mert az e hazában való megélhetést megvonta tőlük nem a mostoha sors, de a zsidó. Mert nem nevezhetjük mi sorscsapásnak ezt, aminek a fennálló, általunk előidézett viszonyoknál fogva szükségképpen be kell következnie.
Felséges Urunk! Nem szabad engedni a törvényhozásnak, hogy földműves népünk is úgy tönkre menjen, mint a magyar középbirtokos osztály máris nagyrészt tönkre ment.

Felségednek két országa és tartománya ijesztő képét nyújtja a zsidó korlátlan szabad gazdálkodásnak: e két tartománynak zsidósága anyagilag már tönkretette ama tartományok keresztény lakosságát és most mint a sáskahad, ama tartományok lelegelt tereit mindinkább elhagyva, hazánkat aggasztó mérvben lepi el.
Felséges Urunk és Királyunk! Mi nem akarjuk, hogy Magyarország Galícia és Bukovina sorsára jusson.
Egyedül csak ott, hol a jogegyenlőség elvei nemcsak papíron, de a gyakorlatban is léteznek, vannak megadva a szükséges kellékek az ország felvirágzására. Ahol egyes improduktív osztályok, sőt idegen elemek abnormis arányokban fejlődnek, a többi osztályok sorvadásnak indulnak, ott kóros állapotok nem hiányozhatnak, ott az állami és társadalmi belbajok el nem maradhatnak.

A zsidóság rohamos gyarapodása a keresztény népek rovására és vesztére, következménye az álszabadelvűség által oly fennen hangoztatott fiktív jogegyenlőség köpenye alá rejtett kiáltó jogegyenlőtlenségnek, amely a zsidó faj és a keresztény nép közötti viszonyokban tényleg fennáll.

A zsidóság, valamint egész Európában, úgy nálunk is a mozgó tőke zömét és annak vezérletét kezébe kerítve, oly állapotokat teremtett, amelyek a sötét középkor hatalmasainak ököljogára emlékeztetnek. Az állam, amely megengedi, hogy az anyakönyvek rendes vezetése, mely keresztényre nézve oly szigorúan kötelező, a zsidóknál elmulasztassék az állam, amely a zsidó nagy gyárosok érdekében ezek számára behozott nagy adóengedmények és kiváltságok mellett, a velük való versenyzésre utalt keresztény kisiparosok érdekeit feláldozza, sőt ezek szükséges védelmét a szoros szervezetet hiányos ipartörvénye által kijátszva illuzóriussá teszi, az állam, amely a mozgó tőke kinövéseit megnyirbáló jó uzsoratörvényt behozni vonakodik és így a zsidó mozgó tőkét mely a reális vagyont túlságig terhelő megadóztatás alól kibúvik természete s kiváltságai mellett még törvényes kiváltságokkal is felruházza az állam mindannyiszor a zsidókat jogtalan előnyökben részesítve, egyenesen megtagadja a jogegyenlőséget.
Nemzetgazdászati céljaik elérésén ily serényen és bámulatos sikerrel munkálkodva, a zsidók most politikai céljuk megvalósításához nyíltabban hozzá foghatnak és hozzá is fognak. És e céljuk nem egyéb, mint a keresztény társadalom alapjainak aláásása, a keresztény népek anyagi és erkölcsi tönkretétele, utána keresztény dinasztiák és trónok megdöntése.

Az antiszemitizmus nem egyéb, mint a keresztény népeknek önvédelmi állapotba való helyezkedése a zsidó szemitizmussal, e halálos ellenségünkkel szemben."
A válaszfelirati javaslat beterjesztésével megkezdődött egy kerek három esztendeig tartó, szünet nélküli, végső kilátásait illetően mégis reménytelen harc. Valóban nagy lelkierő, önfegyelem és szívósság kellett ahhoz, hogy az antiszemita képviselők háttérbe szorítva, mellőzve, mégis helyt álljanak eszméikért és igazságaikért. Az antiszemiták felirati javaslatát a többség természetesen elvetette, de a vita alkalmat adott arra, hogy az antiszemita képviselők csaknem egytől-egyig felszólaljanak és a felirati javaslat egyes részeit megvilágítsák és megindokolják. Andreánszky Gábor báró nyitotta meg az antiszemita szónokok hosszú sorát. Andreánszky, Istóczy bizalmából, évekig vezette a párt ügyeit. Közvetlen és finom modorával, rokonszenves egyéniségével még politikai ellenfeleit is meg tudta nyerni. Mint főrendiházi tagnak, annak idején jelentékeny szerepe volt abban, hogy a zsidó-keresztény házasságról szóló törvényjavaslatot a főrendek nagy többséggel elvetették. Andreánszky mondotta a javaslat ellen a legélesebb beszédet. Istóczyhoz csatlakozva, teljes erővel kivette részét a pártszervezési munkából. Egyike volt azoknak, akikkel Istóczy a legnagyobb egyetértésben tudott dolgozni, őszinte barátság fűzte őket egybe. Bizonyára része volt ebben annak is, hogy közjogi felfogásuk is megegyezett, nemcsak antiszemitizmusuk, mindketten hatvanhetesek voltak. Andreánszky nem tartozott ugyan a párt szélsőséges szárnyához, de határozott antiszemita meggyőződése mellett nem egyszer tett hitet. Beszédeiben is mindig higgadt hangot ütött meg, észérvekkel hatott.

Csaknem minden fontosabb parlamenti kérdésben felszólalt. A párt hivatalos álláspontját a legtöbb esetben ő fejtette ki. A zsidókérdésnek elsősorban gazdasági vonatkozásait hangsúlyozta.
Első beszédében, 1884 október 15-én, is azt emeli ki, hogy a zsidóság hatalma tudatában a mozgó tőke ellen intézett támadásokat tömör falankszként igyekszik kivédeni, mert ez számára létkérdés. Mi látjuk pusztulni népünket, amely velük érintkezésbe jön, másrészt látjuk őket óriási mérvben gazdagodni. Látjuk, milyen közönnyel nézi törvényhozásunk többsége és kormányférfiaink is veszni saját fajukat és pótoltatni más országokból kiűzöttekkel. Az antiszemiták a mozgó tőke ököljoga és az ennek nyomására jelentkező anarchia ellen harcolnak. Két úrnak egyszerre szolgálni nem lehet mondja más alkalommal , ha a kormány arra kényszeríti a nemzetet, hogy Ausztria és a Rolhschildok jobbágyai legyen, hazánk iránti kötelességünknek eleget nem tehetünk.

Andreánszky kimaradása a következő választásokon kétségkívül nagy veszteség volt az antiszemita pártra. Egyik legbuzgóbb, legértékesebb tagját vesztette el a mozgalom. Egészen más egyéniség volt Zimándy Ignác. 1831-ben született egy nyitramegyei kis községben. Iskoláit Szakolcán, Nagyszombaton és Pozsonyban végezte. Előbb Törökbálinton káplán, majd hittanár Budapesten, Pozsonyban, végül törökbálinti plébános. 1884-ben a szemici kerület antiszemita programmal megválasztott képviselője. Csupa tűz és szenvedély. Beszédeiben kíméletlenül ostorozza a liberalizmust, a zsidóságot és a szabadkőművességet. Előadásmódja szaggatott és rapszodikus, éppen a benső túlfűtött hevület következtében. Zimándy is őszinte csodálattal adózott Istóczynak bátor helytállásáért. Elsősorban Tisza Kálmán és Trefort politikáját ostorozta. Sokszor elragadta a szenvedély heve és nem egyszer a zsidóságon kívül támadta a többi keresztény felekezetet is. Ez a magatartása sokat elvett népszerűségéből. Egyébként az antiszemita párt egyik legszorgalmasabb, legtevékenyebb tagja volt. Kossuth elleni támadásai sem gyarapították jó hírét, itt nem egyszer átlépte a tárgyilagosság határvonalát. Ébresztő hangok címen kiadott egy évkönyvsorozatot. Ebben cikkeit, parlamenti beszédeit közölte, részletes idézeteket hozott az antiszemita irodalom újabb termékeiből. Az Ébresztő hangok különösen a katolikus alsó papság körében örvendtek egyidőben nagy népszerűségnek. Zimándy különben egészen otthonosan mozgott az antiszemita irodalomban, több nyelvet beszélt, kétségkívül hatásos szónok volt. Az alatt a három esztendő alatt, amíg tagja volt a képviselőháznak, gyakran felszólalt. Első beszédében szembe száll Tisza Kálmánnak azzal a vádjával, hogy az antiszemiták zavarják a fajok közti békét: A fajok közti békét megzavarják azon szívtelen hazafiak, akik nyugodtan, mondhatni letargikus álomba merülve tűrik, hogy a jobb sorsra érdemes, becsületes, munkás, magyar polgár könnyel szemében, vérző szívvel, messze idegen földre, ki Amerikába távozzék, másrészt szívesen látják, hogy az idegen földre távozott magyar polgárok hűlt helyét az Oroszországból méltán kiűzött, vagy Lengyelországból geschäft hiányában kiköltözött zsidóság foglalja el.

Tisza Kálmántól nem egyszer kérte számon a megtagadott bihari pontokat, a világos, határozott politikai és gazdasági programot, nem ok nélkül vetette szemére, hogy maga sem tudja, mit akar. Irányítása alatt az ország az államcsőd szélére jutott és anyagi bukásba hullott. A parazita zsidóság Tisza támogatásával sáskasereg gyanánt tódul be az országba. Trefortot, aki kezdetben antiszemita volt, ismételten élesen támadta. Különösen, amikor pozsonyi választási beszédében az antiszemitizmust olyan szellemi betegségnek minősítette, amely minden évszázadban kétszer előfordul, jön, majd elmegy. Ha van is zsidókérdés, csakis keresztényi megoldásról lehet szó s ez nem más, mint a zsidók civilizálódása és asszimilálódása. Trefort kultúrpolitikáját Zimándy kapkodónak, zavarosnak és dilettánsnak mondotta. Súlyosan hibáztatta azt az intézkedést, hogy a tanárok képzését egy zsidó, Kleiner-Kármán Mór kezére bízta. Az 1887-es választások előtt kibocsátott választási röpiratában a kiegyezés utáni liberális politikai rendszer teljes tehetetlenségét kárhoztatja. Ez a rendszer húsz év alatt ezer millió forint államadósságot csinált. Ebből a Tisza-rendszerre 600 millió esik, noha adóemelés révén évente 40 millió bevételi többlet felett rendelkezett. Sürgette a Tisza-kormány felelősségre vonását, 22 millió forint törvényes felhatalmazás nélkül való elköltéséért. A szabadelvű párt csak egy hatalmas szavazógép, amelynek nincs önálló véleménye és semmit sem bírál vagy ellenőriz, a párt képviselőinek két harmada még az ülésekre sem jár el. Tisza uralmának köszönhetjük, hogy Árvától Máramarosig, a Tiszától a Kárpátokig már mindenütt a zsidó lett az úr. Jellemző, hogy mindenütt, ahol sok a zsidó, ott Tiszának is nagy és erős a pártja. Mialatt Pozsonytól Brassóig vándorol ki a vérbeli magyarság, azalatt özönlik be a külföldi zsidóság.

Zimándy adta ki Ráth Ferenccel együtt 1884-ben az Antiszemita kátét a magyar nép számára. Ez a kis könyv, mint bevezetésében olvashatjuk, arra volt hivatva, hogy védelmi küzdelemre készítse elő a keresztény népet azon élősdi faj ellen, amely gonoszsága miatt űzetvén el honából és szóratván széjjel a föld kerekségén, azzal hálálja meg vérrel szerzett honunkba való befogadását és magunkhoz való felölelését, hogy csekély száma dacára fölénk kerekedni, nyakunkra hágni, bennünket testileg, lelkileg megrontani s aztán végképpen leigázni, megsemmisíteni törekszik. A könyvecske tizenkét fejezetben, száznegyvennyolc kérdésben és feleletben, közvetlen és egyszerű formában szól az antiszemitizmus lényegéről, a zsidóság gazdagodásának módjáról, a zsidókérdés megoldásáról, a társadalmi önvédelemről, a politikai küzdelemről a zsidóság ellen. A kérdések és feleletek megfogalmazása tömör és világos. Ez a kis könyv az antiszemita párt legfontosabb fegyvere volt felvilágosító munkájában. Hatása nem maradhatott és nem is maradt el. Bár hetven évvel ezelőtt íródott, tartalma, felfogása és állásfoglalása ma is korszerűen hat. Népszerűségére jellemző, hogy több kiadásban, sok ezer példányban az egész országban elterjedt. A káté tartalmának és szellemének szemléltetésére alább idézünk belőle néhány kérdést és feleletet.

Miért szabadították fel a zsidókat?
Csak szabadelvűségből, valósággal pedig azért, hogy a zsidóság felszabadítói legyenek, jövőre annak rabjai: kik már akkor is a zsidók klienseinek igáját viselték, midőn felszabadításukat eszközölték. Másképpen nem is képzelhető, hogy ezen vészt hozó lépést megtették volna, a legnagyobb magyarnak, gróf Széchenyi Istvánnak bölcs óvása dacára. A könnyelmű felszabadítók ugyan megérdemelték sorsukat, csakhogy magukkal együtt egész nemzetünket örvénybe sodorták. Azért mondtak már akkor a messzebb látók, hogy inkább az akkori országgyűlést kellett volna fölszabadítani a zsidók pénzigájától.
Miért nem korlátozzák nálunk a zsidók túlkapásait?
Azért nem teszik, mert már igen is nyakunkra nőttek, úgy, hogy most már ők képviselik nálunk a hatalmat; ennélfogva mindazon tényezők, melyek hivatva volnának ennek eszközlésére, némileg tőlük függnek. Maga a kormány és az országgyűlés is kiváló tekintettel van rájuk, nem csupán magán szolgálatukért, hanem azon nagy befolyásuk miatt is, amelyet pénzhalmozóikkal és a zsoldjukban álló sajtónak a segítségével a közügyekre, az országok sorsára gyakorolnak.

Kik ellen kell küzdeniük az antiszemitáknak?
Küzdeniük kell:
1-ször a dúsgazdag, ármányos és világszerte szövetkezett zsidóság ellen,
2-szor hatalmas pártfogóik és uszályvivőik ellen,
3-szor az őket védelmező kormány ellen,
4-szer a zsoldjukban álló féktelen sajtó ellen,

Kik a zsidók pártfogói és uszályvivői?
Nálunk, a főurak közül, igen sokan pártfogolják a zsidókat és uradalmaikban mindent az ő tetszésük szerint intéznek. Az ilyeneknek zsidó a legmeghittebb emberük, tanácsadójuk, legkedvesebb vendégük: mert már látása is pénzt jelez a sok eladó tárgynak ő fizeti meg az árát. Tehát, aki pénzelni akar, igen tanácsos, hogy jó viszonyban legyen Mózes népével, mely folyása által már számtalanokat is eltántorít.

Miért védi a zsidókat a Tisza-kormány?
Mert mindig sok pénzre van szüksége a azt másképp nem tudja előteremteni csak zsidókölcsön által, melynek az ország ugyan busásan megadja az árát, de a zsidó hitelezők még más kedvezményeket is kívánnak azért a lekötelezett kormánytól: különben a legnagyobb pénzszükség idején cserben hagynák.

Mit kelt minden magyar embernek hinnie és tudnia?
Tudnia és hinnie kell:
1-ször, hogy Magyarországon van zsidókérdés,
2-szor, hogy ennek megoldása elodázhatatlan,
3-szor, hogy a megoldás csak törvényszerű eszközökkel érhető el,
4-szer, hogy az elzsidósodott kormánytól semmi jót sem várhatunk,
5-ször, hogy nem hazafi, aki a zsidókkal tart,
6-szor, hogy nálunk nincs üdvösség, csak az antiszemitizmusban.

Az 1887-es választásokon Zimándy már nem lépett fel. Ezidőtől kezdve csendes visszavonult életet élt.
Az antiszemita párt jellegzetes és érdekes egyéniségei közül meg kell még említsük dr. Neudtwich Károly műegyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját. A nyolcvanas évek elején kapcsolódott be az antiszemita mozgalmakba. 1883-ban fellép antiszemita programmal képviselőnek Szakcson, néhány szavazattal azonban kisebbségben marad. De a következő évben megtartott választásokon már nagy többséggel küldi be a kerület képviselőjének. 1816-ban, Pécsett született. Az ő nevéhez fűződik a reális tudományok meghonosítása hazánkban. Elsőnek adta elő a vegytant és többi természettudományokat magyar nyelven felső tanintézeteinkben, hamarosan a budapesti egyetem magántanára. Az iparegyletben tartott ipari és gazdasági vonatkozású előadásai mindig nagy eseményt jelentettek, 1847-ben a megalakuló ipariskola tanárává nevezik ki. Beutazta nem csak egész Európát, járt az Egyesült Államokban is. Windischgrätzék menesztik állásából. Néhány évvel később mégis alkalmazást kap az alakuló Műegyetemen. Számos értékes tankönyvvel gyarapította a magyar tudományos irodalmat: A vegytan alapismeretei, A vegytan alapelvei, A vegytan alapelvei a tudomány újabb nézeteihez alkalmazva, Magyarország kőszenei, vegytani és műipari tekintetben. Amerikai utazásáról két kötetes munkában számol be. A politechnikumon a technikát és az analitikai vegytant, valamint a bányaismeretet adta elő. Az 1867-iki párisi világkiállításon a magyar kormány megbízottja. 1874-ben királyi tanácsossá nevezik ki. A magyar orvosok és természetvizsgálók egyesületének egyik legtevékenyebb tagja. Pécs városa díszpolgárává választotta, a király a vaskoronarenddel tüntette ki. 1882-ben Dr. Ulrich von Hüthen álnév alatt könyvet ír a zsidókérdésről: Das Judenthum in Österreich Ungarn. Ez a munka méltán keltett figyelmet még a külföldi antiszemita körökben is. Neudtwich nagy alapossággal tárgyalja a kérdést, figyelmét a legkisebb részletek sem kerülték el. Előbb magának a zsidóságnak a lényegét fejtegeti. Majd sorra veszi szerepét az állam, a nemzet életében. Tárgyalja hatását és befolyását a különböző társadalmi osztályokra. Végül pedig keresi az utakat és módokat a zsidóság káros hatásának elhárítására.

Könyve bevezető részében nyomatékkal hangsúlyozza, hogy a sok kérdés közül, amely az európai népeket foglalkoztatja, egy sincs annyira jelentős, mint a zsidókérdés. Nem szabad hitelt adnunk az álprófétáknak és annak a liberális felfogásnak, hogy a zsidókérdés csupán vallási kérdés, amelyet a középkori fanatizmus talált ki. A zsidókérdés ma már korántsem a zsidó vallással foglalkozik. Lényegét tekintve etikai kérdés.

A zsidóknak egyáltalában nincsenek elveik, egyetlen szempont irányítja magatartásukat a hasznosság és a célszerűség. Szívvel-lélekkel nem tartoznak egyetlen párthoz, vagy mozgalomhoz sem. Minden olyan párthoz csatlakoznak, amelytől a legtöbb hasznot és előnyt remélik. Természetes tehát, hogy politikai nézeteiket gyakran változtatják, ahogy azt személyes érdekeik megkívánják. 1848-ban ők voltak az elsők, akik kalapjuk mellé tűzték a nemzeti kokárdát, ők voltak leghangosabb hazafiak, ők írtak és beszéltek legtöbbet és leghangosabban a szabadságról és a nemzeti függetlenségről. Hamarosan kiderült azonban, hogy mindez a nagy lelkesedés, csak önös érdekeik miatt volt, az új fordulattól előnyöket vártak és reméltek, elsősorban a teljes egyenjogúsítás gyors megvalósulását. Természetesen, ők voltak mindenütt a nemzeti gárda szállítói is, s mint ilyenek nagyszerű üzleteket kötöttek. A zsidók nagy lelkesedésének hátterében tehát két körülményt találunk, egyrészt az emancipáció megvalósításának reményét, másrészt a kitűnő üzleti lehetőségeket. Arra a nagy veszélyre mutatott rá ezután Neudtwich, amely abban a tényben rejtőzködik, hogy a zsidók 25 esztendő alatt csaknem teljesen ellepték az értelmiségi pályákat, az ügyvédit, az orvosit, sőt újabban a bíróit és a közhivatalokat is. A hetvenes években a zsidók már oly tömegben jelentkeztek a gimnáziumokban felvételre, hogy az iskolák igazgatói kénytelenek voltak a zsidók beiratkozását néhány nappal a keresztények beiratkozása utáni időre tenni, mert különben az a helyzet állt volna elő, hogy az iskolákat egészen zsidók töltik meg. 1878-ban, Budapesten, a gimnázium párhuzamos alsó osztályaiban 467 tanuló közül 302 zsidó volt. A protestáns gimnázium úgy védekezett a zsidók beözönlése ellen, hogy a máshitűeknek kétszer akkora tandíjat kellett fizetniük, mint a protestánsoknak. A gimnáziumból kikerülő zsidók legnagyobbrészt a jogi és az orvosi karra iratkoznak. Hangos reklámjukkal ezeknek a hivatásoknak tekintélyét és erkölcsi színvonalát mélyen leszállítják.

Hosszabb fejezetben ismerteti a zsidók kereskedelmi tevékenységét s ennek sokféle változatát. Bemutatja a házaló, a piaci és a vásáros zsidó kereskedőt. Érdekesen mutatja be, miképp viszi anyagi romlásba a zsidó kereskedő a tudatlan és tájékozatlan falusi népet. Az értéktelen limlomot és színes csecsebecsét, tarka színes kendőket kiakasztja az ablakba, az ajtóra, feltűnő helyre, hogy az arra járó parasztasszonyok és lányok észrevegyék. Ha nincs pénzük, odaadja a zsidó áruért is, sőt még így szívesebben: szalonnáért, tojásért, gabonáért. Ilyen módon kétszeresét, háromszorosát kapja meg a zsidó az eladott értéktelen holmi árának. A pálinkaivás mértéktelen elterjedése is a zsidóság lelkiismeretét terheli. Ez a legbiztosabb és a leggyorsabb mód a vagyon harácsolására. A szegény paraszt, aki betéved egy pohár pálinkára a zsidóhoz, nem tud megállni a harmadik és negyedik pohárnál sem. A kontó egyre növekedik, végül is akkora összeg lesz, hogy a szegény paraszt nem tudja kifizetni többé, kis háza, földje dobra kerül és maga földönfutó lesz. Megemlékszik arról a szerepről is Neudtwich, amelyet a zsidók a nyilvános és bírói árveréseken játszanak. Beszámol azokról a zsidó manőverekről, amelyek a magyar kereskedelem jó hírét teszik tönkre külföldön. A gabona, borkivitel ugyanis egészen zsidó kezekben van. Külföldi vásárló csak zsidók közvetítésével juthat ezekhez az árukhoz. Érdeklődésére a zsidók a legkiválóbb mintákat küldik, a leszállított áru viszont egészen silány, a világhírű magyar borok helyett silány, értéktelen, rossz minőségű borokat küldenek ki. Nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki varosokban is, azokban a színmagyar városokban, ahol még harminc-negyven évvel ezelőtt egyáltalában nem voltak zsidók, ma mar nemcsak a pálinkakereskedelem, hanem a kereskedés minden ága zsidók kezében van. a városok főútvonalain, ahol régebben egyetlen zsidót sem lehetett találni, ma csak zsidót látunk és csak elvétve egy-egy keresztényt. Mi ennek a magyarázata: sokan azt mondják, persze, mert a zsidók olcsóbban adják az árut, megelégszenek kisebb nyereséggel. Elfeledkeznek arról, hogy az az áru, amelyet a zsidó öt százalékkal olcsóbban ad, mint a keresztény, tíz százalékkal silányabb és értéktelenebb.

A zsidók pénzszerzésének második módját, a kölcsönzést és az uzsora különféle nemeit is behatóan tárgyalja Neudtwich könyvében. A szegény paraszt, kinek pénzre van szüksége, nem 12, 20, 30, hanem 100 százalékos kamatot fizet a zsidónak. Az adóját kell talán sürgősen kifizetni a kis parasztnak; kap öt forintot kölcsön a zsidótól és pedig azzal a feltétellel, hogy hetenként fizet minden forint után tíz krajcárt, vagyis ötven krajcárt. A jámbor paraszt fel se veszi a kicsiséget, hetenként ötven krajcárt valahogy csak kifizet. Arra nem gondol, hogy 6 egy év alatt 26 forintot fizet csak kamatban a zsidónak, tehát az egész tőke több mint ötszörösét, más szóval 500 % kamatot és a végén a tőkével még mindig adós. Az első öt forintot legtöbb esetben követi a második és a harmadik, végül is az adósság már olyan összegre ment fel. amelyet az adós visszafizetni többé nem tud. Következik az árverés, így szerzi meg a zsidó egyik házat a másik után, egyik földet a másik után. Végül is a zsidó már a fél falunak tulajdonosa lesz és így lesz ai a zsidó, aki húsz-harminc évvel előbb legfeljebb 2025 forint tőkével jött a faluba, ma a vidék leggazdagabb földesura.

A zsidók nyilván ugyanazt a szerepet játsszák a népek testében, amit a férgek az emberi szervezetben. Hihetetlen türelemmel tudnak várni, amíg eljön az idejük, amikor áldozatuknak feltétlen pénzre van szüksége. A könyv egyik legérdekesebb és talán legjobban sikerült fejezete mindenesetre az, amely a zsidóság sajtóbeli térfoglalását tárgyalja és a különleges zsidó szellemnek és módszereknek a sajtóban megfigyelhető érvényesüléséről számol be. Fejtegetéseinek végső tanulságait Neudtwich a következőkben összegezi: A zsidó az európai népektől teljesen idegen fajta, amelyik éppen idegenszerűsége miatt sohasem olvadhat egybe az őt befogadó népekkel. Ez az idegenszerűség az oka a kölcsönös ellenszenvnek, amely mind addig fennáll, amis zsidók más népek között élnek. Asszimilációról még csak beszélni sem lehet. Ott, ahol a zsidók száma egészen csekély és ahol a befogadó népek ellenálló ereje is nagy, ott az ellentét nem éleződik ki, de ahol a számuk nagy és állandóan növekedik, ahol vallásuk, hagyományaik, erkölcseik, szokásaik élesen elkülönítik a környező néptől, ott az ellentét, a kölcsönös gyűlölet csak fokozódik. A zsidóság ismert tulajdonságai nem szerzettek, nem idők folyamán felvettek, hanem egy fajnak veleszületett sajátosságai. E sajátosságaitól a zsidóság éppen úgy nem szabadulhat meg, mint a macska a hamisságtól, a róka a ravaszságától és a tigris vérengző természetétől. A zsidóságot ezek a faji tulajdonságai a történelemben való első megjelenésétől kezdve híven és változatlanul végig kísérték minden korszakon át, egészen napjainkig és éppen oly szorosan hozzátartoznak lényegéhez, mint az éles karmok, a hegyes fogak a macskafélék természetéhez. A zsidók természetén nem változtathat sem a civilizáció, sem a nevelés, sem a keresztény társadalomba való befogadásuk. A magyar törvényhozás súlyos hibát követett el, amikor ezt a zsidóságot minden feltétel nélkül emancipálta, növelte a bajt az, hogy egyáltalában nem szabályozták a zsidók további bevándorlási és letelepedési lehetőségét. Ennek természetes következménye az lett, hogy a zsidók a szomszédos országokból, Galíciából, Lengyelországból, Oroszországból, Romániából és Törökországból Magyarország felé húzódtak. Ugyanilyen nagy hibát követett el a törvényhozás akkor, amikor az uzsorát tilalmazó törvényt eltörölte és ezzel olyan eszközt adott a zsidóság kezébe, amellyel a szegény és tudatlan népet büntetlenül utolsó fillérjétől is megfoszthatta.

Miképp védekezzünk a zsidó befolyással szemben erre a kérdésre is felelni próbál Neudtwich könyve utolsó fejezetében: Miután a zsidók teljes és feltétel nélküli egyenjogúsításának hibáját csaknem kivétel nélkül minden ország és minden parlament elkövette, olyan eszközöket kellett keresni, amelyekkel ezt a hibát jóvá lehet tenni. Természetesen a legjobb eszköznek a zsidók ártalmatlanná tételére azt tartották, hogy megtisztítják a zsidókat faji jellegüktől, természetüktől messzemenő kereszteződés, fajkeveredés útján. Úgy vélték, hogy a vérkeveredés által mindjobban elhalványodnak a zsidók faji tulajdonságai. E célból tehát elő kell segíteni minden eszközzel a zsidók és keresztények közötti házasságkötést.
A valóság és a tények azonban hamarosan ki kellett ábrándítsanak ebből a tévhitből. Mindazokban az országokban, ahol a vegyes házasság már régtől fogva meg volt engedve, semmiféle számottevő eredményt nem látunk. A zsidók iránti ellenszenv az első és legnagyobb akadálya a nagyobbfokú vérkeveredésnek. A zsidók is maradtak ugyanazok, amik évszázadok előtt voltak, nem változtak semmit se, ugyanolyan káros befolyást gyakorolnak a népre, mint régebben. Mindenütt, ahol csoportosan megtelepednek, megalkotják a maguk közösségi szervezetét, többnyire csak egymás között házasodnak. Hogy lehet eredményt várni a keveredéstől ott. ahol a zsidók sűrű tömegben élnek, ahol visszataszító típusai uralkodnak ennek az ellenszenves fajnak. A népben egy természetes ösztönszerű ellenszenv él a zsidóval szemben és ezt nem lehel semmivel sem legyűrni, így hát a vérkeveredéstől nem lehet sokat remélni. Más hatásos eszközökről kell tehát gondoskodnunk, ilyenek a következők lehetnek:

1. Minden keresztényt esküvel kell kötelezni, hogy soha és semmi körülmények között zsidó vagy zsidók közreműködésével fennálló üzletbe nem teszi be a lábát.
2. Hasonlóképp minden kereszténynek köteleznie kell magát arra, hogy olyan társasággal, vállalattal, takarékkal, bank és váltóüzlettel, biztosítóval, amelyet zsidók alapítottak, zsidók tartanak fenn, vagy amelynél zsidók működnek, semmiféle összeköttetésbe sem lép,
3. Minden keresztényt kötelezni kell, hogy olyan újságra nem fizet elő, amelynek zsidó vagy zsidókból álló társaság a tulajdonosa, vagy amelyik újságnak a szerkesztője zsidó, illetve szerkesztőségében zsidókat találunk. Nyilvános helyeken, lokálokban, kávéházakban és éttermekben csak keresztények által szerkesztett újságot fogadnak el,
4. Minden kereszténynek a magántársaságában arra kell törekednie, hogy abból a zsidók eltűnjenek,
5. Haladéktalanul gondoskodni kell arról, hogy minden kisvárosban létesüljön olyan bank és pénzintézet, amely a kisbirtokosokat, kézműveseket, kereskedőket és háztulajdonosokat segíti meg, amikor szükségük van rá. Végül a káros zsidó szellem hatalmának megtörése céljából azt javasolja Neudtwich, hogy az állam egész hatalmával és súlyával tiltsa meg a zsidóknak, hogy továbbra is a Talmud legyen fő forrása nemcsak vallási nézeteiknek, hanem erkölcseiknek és egész társadalmi magatartásuknak, más népekkel szemben, másodszor úgy az ügyvédi, mint a bírói hivatásból legyenek kitiltva, harmadszor a zsidókat úgy a falvakban, mint a városokban ki kell rekeszteni a pálinkakereskedésből és a váltóüzletből, ötödször gondoskodni kell arról, hogy a zsidók birtokot ne örökölhessenek. A föld a legdrágább java minden népnek, amely nélkül egyetlen nemzet sem tarthatja fenn magát, semmiféle liberális eszme nem befolyásolhat bennünket, amikor a földet és a népet a fenyegető veszélyekkel szemben meg kell védenünk.

Fejtegetéseinket azzal zárjuk le írja Neudtwich , hogy a kormányt és az ország összes liberális köreit felszólítjuk, hogy a zsidókérdést, amíg van rá idő, vegyék fontolóra. Tanulmányozzák szorgalmasan a kérdést, nehogy a fejünkre nőjön. Ne akkor kezdjenek majd foglalkozni vele, amikor már késő lesz, az ország alá lesz ásva, a nép mindenéből kifosztva és hazájából kiszorítva. Amikor egy idegen, romlott és egészen erkölcstelen nép az országot már egészen birtokába veszi, jogszerű urait és lakóit, minden elképzelhető elvetemült eszközzel és furfanggal helótává teszi. Mert ide jutunk, ide kell jutnunk, ha a zsidó nép (ízeiméinek továbbra is szabad teret engedünk és a nép életérdekeit minden eszközzel nem védjük meg. Neudtwich Károly az antiszemita sajtóban és a parlamentben is értékes munkásságot fejtett ki. Ha a szenvedély el is ragadta néha, mondanivalóit és megállapításait kézzelfogható tényekre, adatokra és bizonyítékokra építi. A párt legképzettebb tagjai közé tartozott. Sokoldalú, széleskörű tudása nagy tekintélyt biztosított neki nemcsak politikai barátai, de ellenfelei előtt is. Beszédei általános figyelmet keltettek. Első képviselőházi beszédét a válaszfelirati javaslat vitája során mondotta el. Ebben helyteleníti azt a kormányzati és törvényhozási rendszert, amely felállít egy elvet, a liberalizmust és ehhez szabja a törvényeket, nem pedig a nép, a társadalom érdekeihez. Teljesen hamis felfogás ez. Mi következett ugyanis ebből; behozták először a zsidók emancipációját minden feltétel nélkül, mert a szabadelvűség ezt követelte, behoztuk az egészen szabad és korlátlan ipart, mi lett az eredmény, az egész országban az az ipar, amely századokon át virágzott, tönkre ment, a magyar földnek sok millió holdjai kerülnek zsidókézre. A függetlenségi párt folyton csak az országnak Ausztriától való függetlenségét hangoztatja és követeli és nem látja át, hogy közben egy sokkal nyomasztóból, sokkal gyalázatosabb járom alá került az egész ország és annak népe. Elmondhatjuk majd nagy büszkén, hogy azt a nemzetet, amelyet sem a török, sem a tatár, sem a német fegyverrel és fondorkodással meghódítani nem bírt, meghódította és elpusztította a leggyávább és legerkölcstelenebb nép váltókkal és börzepapírokkal. Ismeretes dolog, hogy az országból minden évben ezren és ezren vándorolnak ki idegen országokba és tengeren túlra. Kivándorolnak pedig azért, mert a megélhetés tőlük el van vonva. Felkéri képviselőtársait, menjenek Felsőmagyarországba, ott látni fogják, minő iszonyú ott a nyomor. A nép igen szorgalmas, takarékos, de egy hibája van, a pálinkaszeretet. Ez erkölcstelenséget pedig egyedül a zsidók hozták be és ők kultiválják. A zsidónak különös talentuma van arra, hogy ki tudja a nép legveszélyesebb szenvedélyét és ha kitudta, annak révén előbb moraliter, azután vagyonilag teszi tönkre a népet. Ügy mint a bankok az országoknak hitelbe adják a pénzt, a zsidók hitelbe adják a pálinkát a népnek, míg az adósság felszaporodik csaknem azon összegre, amennyit a vagyon ér. Mint a pók a legyet, úgy fonják be a népet, hogy mozdulni sem tud. Akinek annyi vagyona van, hogy magát összeszedve, kivándorolhasson, az megteszi. A másik része kénytelen annak a zsidónak, aki az ő földjét a maga részére elárverezte, mint egy rabszolga dolgozni. Sokkal rosszabb dolga van, mondhatom, mint a délamerikai államokban a rabszolgáknak.

A kivándorlás kérdését állandóan napirenden tartotta Neudtwich. Végzetes veszedelmet látott ebben a folyamatban. Elviselhetetlen volt számára az életerős, munkaképes, becsületesen dolgozni és élni akaró magyarok tízezreinek országelhagyását látni nyugat felé és ugyanakkor a legsötétebb Galícia söpredékének betódulását szemlélni. Beszédeire legtöbbször még csak választ sem kapott. A szabadelvű Magyarország szemében a kivándorlás nem olyan probléma volt, amellyel érdemes foglalkozni. Fontos a gazdasági erők szabad játéka, minden befolyástól és beavatkozástól mentes érvényesülése. 1887 február 26-án elmondott interpellációjában megismétli kérdéseit: van-e tudomása miniszterelnök úrnak az ősmagyar lakosoknak kivándorlásáról a felsőmagyarországi megyékből és ha von tudomása, kérdem, milyen intézkedéseket szándékozik a t. miniszterelnök úr tenni a kivándorlás megakadályozására? Az interpellációval kapcsolatban elmondott beszéde elején utal a felsőmagyarországi állapotokra. A nép a felső megyékben nemcsak vagyonilag van tönkre téve, hanem testileg és szellemileg is aképpen, hogy teljesen képtelen az állam iránti kötelezettségeinek eleget tenni. A pálinkamérésekkel a zsidók e népet eleinte szellemileg, azután vagyonilag és testileg teszik tönkre. Ráviszik a népet az adósság csinálására, amikor az adósság annyi, hogy visszafizetéséről többé szó nem lehet, elárvereztetik a földet, amelyet ily módon potom áron szereznek meg és a volt) birtokossal a földet, amely nemrég még sajátja volt, nyomorult napszámban műveltetik. A humanitást csak ott lehet alkalmazni, ahol ennek helye van. Dédelgetni a zsidókat, megnyitni nekik az ország határait, hogy aláássák az egész országot, kifosszák a népet, tönkre tegyék és kivándorlásra kényszerítsék, ez nemcsak rosszul alkalmazott humanitás, hanem az inhumanitásnak legnagyobb foka. Egyébiránt értjük és ismerjük a t. miniszterelnök politikáját. Országszerte elismert igazság az, hogy a jelen kormány egy napig sem tarthatja magát kölcsön nélkül, a kölcsönt pedig más nem adja és nem is adhatja, mint a zsidó bankár. A zsidó bankár pedig nem ad semmit, ha a magyar miniszterelnök szabad kezet nem enged a zsidóknak, hogy a népet zsarolhassák a maguk kénye és kedve szerint. Nekem, t. ház, teljesen úgy látszik, mintha Magyarország népe haszonbérbe volna adva a zsidóknak éppúgy, valamint az államjószágok haszonbérbe vannak adva a zsidóknak.

A felsoroltakon kívül meg kell még említsük az antiszemita párt vezetői közül: Gáborjáni Szentmiklóssy Sámuel református lelkészt, tanárt és írót, Probszt Dénes plébánost, Szemnecz Emil újságírót, a Függetlenség, a Magyar Állam és az Alkotmány munkatársát, Szendrey Gerzson ügyvédet, dr. Rácz Géza ügyvédet, végül Csuzy Pál földbirtokost, ny. huszárőrnagyot, valamint Komlóssy Ferenc dr. katolikus paptanárt és Veress József orosházai evangélikus lelkészt.
Komlóssy Nagytapolcsányban született, iskoláit Nyitrán végezte; hosszabb ideig Nagyszombaton volt tanár. Figyelme már fiatal korában a zsidóság felé fordult. Szülőhelyén és a Felvidéken módjában állott alaposan megismerkedni a zsidóságnak a népre gyakorolt hatásával. Amikor az antiszemita párt megkezdte működését, az elsők között csatlakozott hozzá. A párt leglelkesebb és legfáradhatatlanabb vezető egyéniségei közé tartozott. Elsősorban a Kisalföld és a Felvidék szervezésén dolgozott. 1884-ben a verbói, 1887-ben a szempci kerület küldte be a képviselőházba antiszemita programmal. A párt gyakrabban szereplő tagjai közé tartozott. Minden fontosabb kérdés tárgyalásánál felszólalt. A felirati javaslat vitája során mondotta ő is első beszédét. Ebben olyan cselédtörvényt sürget, amely szerint keresztény ember zsidó szolgájává ne lehessen, a zsidó sajtó sürgősen megrendszabályozandó, az italmérési regálét a községeknek kell megváltaniuk, ha a zsidó el is veszi pénzünket, legalább ne engedjük, hogy fajilag is tönkre tegye népünket, végül az államháztartás hiányának fedezésére ajánlja a zsidóadó bevezetését. Mint gazdálkodó és mint parasztcsalád sarja, sokszor foglalkozik a földművelő nép helyzetével. Az ipar és a kereskedelem székhelyévé kezdett fejlődni a felsővidék mondotta 1886 január 28-án amivé Magyarország államháztartásában az Alföld mellé már a természet is rendelte. De miután a kormány nem gondoskodott ezen felsővidéki szegény földművelő osztályról, történt az, hogy mióta megnyíltak a zsilipek Galícia felől, a zsidóság elárasztotta Felsőmagyarországot, annak népe pedig vándorbotot fogott és elment, elköltözött Amerikába. A felvidéki nép azt látta, hogy a zsidó mindenütt boldogul, annak van igaza mindenben, azt látja, hogy a zsidó a hivatalnoki karral kezet fogva, közreműködik a földművelő nép tönkretételében.

Komlóssy a bécsi keresztényszocialista szervezetek meghívására ismételten kint járt és nagysikerű előadásokat tartott az antiszemitizmus céljairól, a magyarországi antiszemita mozgalom helyzetéről. 1887 szeptember 23-án az Elterlein-féle Kaszinó nagytermében kétezer főnyi hallgatóság előtt közel kétórás nagyhatású beszédet mondott. Elsősorban ismertette azokat a magyar törvényeket, amelyek megnyitották az utat a zsidóság szabad érvényesülése előtt. Ilyenek a büntetőtörvénykönyv, az uzsora eltörlése, az iparszabadság kimondása. Deák Ferenc, akinek jelentős része volt az egyenjogúsítás megvalósításában, egy zsidó gyerek keresztapja. Nem igaz az, hogy az antiszemitizmus ellentétben áll a felebaráti szeretettel; ha mi azért harcolunk, hogy Magyarország a magyaroké maradjon és ne legyen a zsidók tulajdona, akkor ez olyat dicséretreméltó vállalkozás, amelyért csak a nemzet háláját érdemeljük ki. Lehet-e ez ellen valakinek is kifogása, amikor máris azt látjuk, hogy az ország pénzének fele a zsidók kezében van. Ezt még akkor is meg kellene akadályozni, ha a zsidók becsületes úton jutottak volna a nagy vagyonhoz, hát, hogyha még tudjuk, hogy erkölcstelen és jogtalan úton szerezték meg. A felebaráti szeretet nem követelheti tőlünk azt, hogy önmagunkat romlásba döntsük. Ha megtámadnak, jogunk van védekezni. A jelenlegi kormány a csalás, rafinéria, erkölcstelenség által meggazdagodott zsidót éppen annyiba veszi, tán még többe, mint Magyarország őslakóit, a zsidóknak egyenjogúságot és előjogokat ad. védelmezi őket, az idegeneket a szenvedő, a kiszivattyúzott magyar néppel szemben. Miként az elvadult anya, úgy tesz a magyar kormánypárt, eltaszítja magától gyermeket, a nemzetet a nyomor sötétségébe. A pénz ma minden. Az aranyborjú korszakát éljük, nemcsak a zsidók, hanem általában szabadelvű kormánypártunk és más pártoknak a tagjai is ennek a halványnak a lábainál hevernek.

Végül is kérdem éri:
Kik a mérték és váltóhamisítók, kik a mesterek a csalásban, sikkasztásban, uzsorában?
Kik azok, akik egy bandát képeznek, amely pénzért hamis tanúbizonyságokat tesz?
Kik a leánykereskedők és angyalcsinálók, a szereplők az orfeumokban, amortermekben, kártyabarlangokban, kik ezeknek az intézeteknek alapítói és birtokosai?
Legnagyobb részben zsidók.
Kik hamisítják meg az élelmiszereket és a borokat, kik gyártják az ásványvizeket és kik svindlérozzák meg az államot, mint liferánsok?
Kik azok., akik a szegény cselédet tettetett könyörületességből házukba veszik és végre a dolgot odaviszik, hogy a szép cseléd, mint gazdájának adósa, erkölcsileg és testileg tönkre megy, kik azok, akik a nyakukról lerázott szegény teremtésekkel külföldön még jó üzleteket is csinálnak, s a magyar nőt, mint csemegét elsacherozzák?
Kik azok, akik a házaikat jól bebiztosítják, aztán leégetik, ami mellett keresztény házak is a lángok martalékává lesznek?
Kik szolgáltatják az orgazdák, spekulánsok, csalók, betörők, zsebtolvajok legnagyobb kontingensét; kik a legnagyobb előmozdítói az iszákosságnak, a játéknak és az elvetemültségnek?
Kik viszik elől a korrupció zászlóját és tenyésztik a prostitúciót és erkölcstelenséget?
Nem szükséges kimondanom, Önök úgyis tudják. A zsidók!
Komlóssyt beszéde után a gyűlés közönsége hosszú ideig viharosan ünnepelte. Már 1888 november 8-án Komlóssy újra Bécsben van és ismét nagy sikerrel szerepelt az antiszemita párt ottani nagygyűlésén. 1886 szeptember 7-én Bukarestben Eduárd Drumont elnöklete alatt megtartott nemzetközi antiszemita kongresszuson is Komlóssy Ferenc képviselte a magyar antiszemita pártot.

Veres József 1884-ben az antiszemita párt programjával került be az országgyűlésbe. Később, a párt feloszlása után, a függetlenségi párthoz csatlakozott ugyan, de antiszemita elveit mindvégig fenntartotta. A zsidóság elleni küzdelem egyik leghatásosabb eszközének a szövetkezeti mozgalmat tartotta, éppen ezért minden idejét és erejét ennek az eszmének és törekvésnek felkarolására fordította. Parlamenti felszólalásaiban elsősorban szellemi életünk, iskoláink elzsidósodását tárja fel az idevágó statisztikai anyag lelkiismeretes összegyűjtésével, ő is a kivándorlásban rejlő nagy veszedelemre figyelmeztetett: "A statisztikai adatokból azt látom, hogy 1883-ban kivándorolt Magyarországból 13 ezer ember, jóravaló, becsületes hazafi, jó munkás nép. Azt gondolom, t. ház, hogy az a 13 ezer felvidéki lakos Sárosból, Zemplénből nem légváltoztatás végett ment ki Amerikába, hanem azért, mert itt nem tudott megélni és ott, túl a tengeren becsületes, nehéz munkájával akarja kenyerét keresni. És ezen szorgalmas, becsületes, igénytelen nép helyett, bejön egy galíciai, renyhe, rajongó, ortodox nép, amely csak nyerészkedik, üzletet folytat. Azt hiszem, hogy ez Magyarország népének nem válik hasznára, de nem válik a Magyarországban bent élő zsidónak sem, mert ezáltal az ő magyarosodásukat, hozzánk való közeledésüket folytonosan visszatartják. Ezen adatok bőven igazolják azon aggodalmat, amelyet én Magyarország jövendője tekintetében táplálok, attól tartván, hogy ez a zsidó áradat elragadja magával eddigi nemzeties jellegünket, meghamisítja nemzeti irodalmunkat, meghamisítja a keresztény erkölcsöket, meghamisít mindent, amit megszokott eddig is hamisítani. Mindegye az, t. ház, Magyarország népe mily elemekből lesz megalkotva? Közömbös az előttünk, hogy a föld kinek a birtokába kerül? Nekem a szívem megdobban, valahányszor olvasom, hogy egy-egy megyében már mekkora tért foglalt el a zsidóság. Pedig csak 17 éve, hogy emancipálva vannak a zsidók. Ha másik 17 évig így tart, hová fogunk jutni? Félek, hogy az apostoli királyi cím elhomályosul a jeruzsálemi királyi cím mellett. Nézzük meg a sajtónak mostani vezetőit, nagyobbára zsidók, nézzük, minő a sajtó, nagyobbára zsidó szellemű, amely üldöz mindent, ami keresztényi, ami előttünk szent, megtámadja az egyházat, a kormányt, az uralkodót, a családot, az eskü szentségét, de szóljon csak valaki egyetlenegy szót ellen, rázúdul és leköpködi."

Valahányszor a mi fejtegetésünkre azt halljuk az ellenkező oldalról, hogy unalmas vagy nevetséges mondotta egy más alkalommal , eszembe jut a régi országgyűlési tudósításokból Nagy Pál esete, aki a jobbágyok állapotának javításáról akart szólni, de azt kiáltották: Non stultiset domine! azaz ne eszelősködjék, de lett annak az ügynek később Kossuthja és Széchenyije és lett az az elv Magyarország alkotmányának alapja. Én hiszem, hogyha ma nekünk azt mondják is: non stultiset, eljön majd az idő, amidőn ezen okoskodásokat nem tekintik unalmas és nevetséges őrjöngésnek, hanem tekintik komoly tárgyalásra méltó dolognak; eljön ez az idő, mert el kell jönnie, ha azt akarjuk, hogy a magyar nemzet fejlődése békében haladjon tovább. Mi a békét, rendet és az igazságot kívánjuk. Azt akarjuk, hogy legyen egyenlőség a jogban, de hozzá tesszük a kötelességben is, legyen szabadság a törvény és hozzá tesszük a becsület határai között, testvériség egymás véleményének kölcsönös megítélésében. Szükségesnek, kikerülhetetlennek, elodázhatatlannak tartom a zsidókérdés komoly tárgyalását. (Élénk éljenzés bal felől. A képviselők balfelől a szónokkal kezet szorítanak. Zajos derültség jobbfelől Tisza Kálmán szabadelvű pártja.)

Az antiszemita pártnak a felirati javaslat vitája során elért nagy sikere és a közvéleményre gyakorolt mély hatása arra bírta a párttal szembenálló erőket, hogy fokozódó nyomással nehezítsék működését. Ezek az erők, a kormányzat egész hivatali apparátusával, maga a szabadelvű párt, a függetlenségi és az Apponyi féle mérsékelt ellenzék, az arisztokrácia, a vele szövetkezett zsidó nagykapitalizmus, az elzsidósodott sajtó és a felső klérus bizonyos része. Tiszát magatartásában politikai előítéletek irányították, a pártok népszerűségüket és mandátum állományukat féltették, az arisztokráciának, a zsidó plutokráciával anyagi és rokoni kapcsolatokba került része kényelmetlennek tartotta a zsidókérdés napirenden tartását B azonfelül az antiszemiták szociális törekvéseit sem nézték jó szemmel. Apponyiék befolyására a katolikus főpapság, ha nem is hivatalosan, de állást foglalt az Antiszemita párt ellen s ezzel mintegy erkölcsi nyomást gyakorol az alsópapságra, amelyik sokhelyütt rokonszenvezett az antiszemitákkal és a választásokon a népet is ilyen irányban befolyásolta. A főpapságnak ez a fellépése nem járt ugyan teljes sikerrel, nagyobb baj volt, hogy a fővárosi zsidómentes keresztény színezetű napilapok felsőbb egyházi kívánságra, kénytelenek voltak az antiszemita párttól megvonni a nyilvánosságot. (Magyar Állam, Keresztény Magyarország.) Egyedüli napilap, amelyen keresztül az antiszemita politika még szóhoz juthatott, a Függetlenség volt. Azonban Verhovay sem működött szoros egységben az antiszemita párttal. Ónody, Szalay Károly és még néhányan előteremtették egy napilap alapításához szükséges tőkét. A lapalapítási tárgyalások során azonban belső ellentétek merültek fel a párt kebelében, úgy a lap politikai irányát illetően, mint pedig a lap vezetése, személyi része tekintetében. A párt egyik-másik tagja ellen személyi és társadalmi hajsza indult meg. A sajtó ellenséges, legjobb esetben közömbös magatartása következtében lassan a közfigyelem is megcsappan a párt munkássága iránt. S bár a nagy tömegek ösztönös antiszemita beállítottsága változatlanul megmaradt, a pártszervezés további fejlesztése megakadt. Az ismert magyar tulajdonság, a hirtelen lendület, nagyot akarás és lázas felbuzdulás után a fáradtság, kimerültség és közönybe roskadás vett erőt a vezető rétegeken. A magyar keresztény társadalom nem állt hivatása magaslatán: Morális gyávaság, részvétlenség, közöny, rövidlátás, értelmetlenség, az áldozatkészségnek úgyszólván teljes hiánya, a gyors siker be nem állása feletti elcsüggedés, ezek az átkai a szívében antiszemita érzelmű társadalmunknak írja Istóczy Győző. Tanulhatnánk e tekintetben a zsidóktól, miképp kell és lehet egy népnek még a végső elnyomatottság állapotában is összetartással, szívóssággal, értelmességgel, eréllyel, a közös cél iránti lelkesedéssel és áldozatkészséggel nemcsak leráznia kezére és lábaira rakott béklyókat, sőt megvetett pária állapotát a rettegett zsarnok szerepével is felcserélni.

A párton belül jelentkező zavarok Istóczyt végül is arra bírják, hogy kilép saját pártjából. Az új pártvezető Szalay Károly, viszont nem olyan egyéniség, aki vezetni és egybetartani tudta volna az ellentétes elemekből létre jött pártot. Istóczy az állandósult belső válság és a hanyatlás legfőbb okát abban látta, hogy a párt közjogilag két ellentétes felfogást valló csoportból jött létre. A válságot véleménye szerint, éppen ezért csakis oly módon lehet megoldani, ha két külön antiszemita párt alakul. Ebben az esetben ugyanis mindenki közjogi véleményének megfelelő csoporthoz csatlakozhat. Istóczy elgondolása szerint, a kiegyezés alapján álló antiszemita pártnak kellene meghódítani a Felvidéket és a Dunántúlt, a függetlenségi antiszemita pártnak a Nagy Alföldet. Az előbbihez Istóczyn kívül Zimándy, Komlóssy, Csuzy Pál, később Neudtwich Károly csatlakozott. Az új párt programja lényegében véve az volt, amelyet az antiszemita párt alakulásakor állapítottak meg. Istóczy lépése lehetett jóhiszemű, s bizonyára a legbecsületesebb indítóokok és megfontolások után határozta el magát új párt alapítására, az események és a következmények azonban nem igazolták őt. A két részre szakadt antiszemitizmus nemcsak, hogy nem erősödött meg, hanem az eddiginél is jobban legyöngült. Az erők szétforgácsolódtak, a párt tekintélye mélyre süllyedt. Tévedését később Istóczy maga is belátta. Többször megkísérelte a különböző pártokba szétszóródott antiszemita képviselőket közös keretben összefogni. Próbálkozásai azonban többe nem jártak sikerrel. Már 1886 őszén Istóczy kezdeményezésére a közeledő választásokra való tekintettel, a két antiszemita csoport közös végrehajtó bizottságot alakít. Ez tulajdonképpen már a régi egységes pártkeret felelevenítése. Kitűnt, hogy a kettéválás nem hozott erőgyarapodást. Kitűnt az is, hogy elhibázott dolog volt, a közfelfogáshoz igazodni és közjogi alapon szervezni az antiszemitizmust. Eddig ugyanis éppen abban volt a párt ereje és jelentősége, hogy a közjogi elvet és programot háttérbe szorítva, a gazdasági és szociális kérdéseket helyezte előtérbe. Ebben különbözött a többi pártoktól, ez biztosította létjogosultságát. Az új közös végrehajtó bizottság által kibocsátott kiáltványban is kizárólag ezek a kérdések uralkodnak.

Mindazok a választópolgárok, mondja többek között a kiáltvány, akik a zsidó érdeket mindenben dédelgető s a zsidóságnak teljesen szabad kezet engedő jelenlegi kormánnyal elégedetlenek s ennélfogva a zsidóságnak, mint társadalmi és politikai tényezőnek hatalmát megtörni képes és kész más kormányt akarnak:
mindazok, akik nem akarják, hogy a földbirtok aránylag rövid idő múlva teljesen zsidó kezekre kerüljön a magyar gazdák robotosaivá váljanak a népfosztogató, uzsorás zsidóknak, az iparosok pedig nyomorult bérmunkásaivá váljanak a nagy tőkékkel dolgozó, de a mesterségekhez nem értő zsidó vállalkozóknak,
mindazok, akik azt akarják, hogy a kereskedelmi, a pénz és hitelintézetek, az ezeket csaknem teljesen hatalmába kerített zsidóság kezeiből kiragadtasson s e jövedelmes üzleti ágak keresztény magyar emberek kezeibe kerüljenek,
mindazok, akik nem akarják azt, hogy felsőbb tanintézeteket mindinkább elözönlő zsidók maholnap teljesen kitúrják a képzett magyar embereket a hivatalokból, az ügyvédi és orvosi gyakorlatból, a gazdatiszti állásokból, a technikai és egyéb jövedelmes foglalkozásokból,
mindazok, akik a zsidó hatalom szellemében és érdekében hozott és alkalmazott polgári, büntető, váltó és egyéb törvényeket a magyar nép szellemének és érdekeinek megfelelő módon megváltoztatni akarják,
mindazok, akik nem akarják, hogy a jelenlegi kormány és pártja mellett Magyarország néhány évtized múlva Zsidóországgá legyen, amelyben gyermekeik és unokáik a zsidók béreseivé és szolgáivá lesznek, hanem azt akarják, hogy ez az ország magyaroké maradjon s utódaik kegyelettel emlékezhessenek meg róluk, hogy egy jólétnek örvendő, boldog hazát hagytak hátra gyermekeikre és unokáikra, azok forduljanak az Antiszemita párt központi végrehajtó bizottságához.

Az 1887. évi választanok előtt az antiszemita pártnak iámét nagy gondot okozott a jelölthiány. Száz, százötven kerület helyett csak negyven, ötven kerületben tudott megfelelő jelöltet állítani a párt. A választási agitáció során az antiszemita jelöltek programbeszédében szó van a szabadkőművesség megszüntetéséről, a szövetkezeti szervezet kiépítéséről, az emancipáció felülvizsgálásáról, a zsidók bevándorlásának eltiltásáról és hasonlókról. A választásokon azonban csuk 11 képviselőt sikerült behozni. A lebukottak között a pártnak számos értékes tagját találjuk, Verhovayt, Neudtwicht és Andreánszkyt. Az újak: Kudik János, Svastics Gyula, Szabó Lajos, nem tudták pótolni a kipróbált régi harcosokat.
Mi volt a balsiker oka? Ez a kérdés sokáig foglalkoztatta a párt vezetőit. Voltak olyanok is, akik a párt elnevezését helytelenítették. Abból indulva ki, hogy sokan nem csatlakozhatnak nyíltan a párthoz, amíg nevében is ilyen agresszív. Azt is remélték, hogy talán a kormány nyomása is enyhülni fog, ha új nevet vesz fel a párt. Milyen legyen a párt magatartása a jövőben, ez volt a másik kérdés, amelyre feleletet kellett adni. Többen azt vallották, hogy leghelyesebb, ha a párt passzivitásba vonul. Maga Istóczy is hajlott erre az álláspontra. A politikai tevékenység helyett a társadalmi tevékenységre kell helyezni a fősúlyt ez volt a nézete. Különösen a szövetkezeti mozgalom felkarolását tartotta fontosnak.
1890 elején végre megbukott Tisza Kálmán, a magyar antiszemita párt legkonokabb és legelszántabb ellenfele. A miniszterelnöki székből való távozása azonban már túlságosan későn jött ahhoz, hogy az antiszemita párt még egyszer összeszedhette volna magát. Istóczy kísérletet tett ugyan a párt újjászervezésére és egy kifejezetten antiszemita irányú napilap alapítására is, de felhívásai nem jártak kellő eredménnyel. Az 1892-es választásokra az antiszemita képviselők még közös programot dolgoztak ki és közös központi választási irodát állítottak fel, de külön pártként nem szerepeltek már. Az ismert nevű antiszemita politikusok közül ez alkalommal is bekerültek még Istóczy, Hortoványi, Peress, Ónody, Andreánszky és Szalay Károly. De a következő választásokon, 1897-ben már Istóczy Győző sem lépett fel s az ő kimaradásával az antiszemitizmus, mint politikai törekvés és program, közel negyedszázadig nem jutott többé szóhoz sem a képviselőházban, sem a magyar politikai élet egyéb fórumán. Ez a negyedszázad egyszersmind a hazai zsidóság gazdasági, szellemi és politikai teljes és korlátlan uralomra kerülésének korszakaként szerepel történelmünkben.


Ónody parlamenti szereplése.

Ónody, mint már említettük, a függetlenségi pártban kezdte politikai pályáját, utóbb egyik első alapítója volt az Antiszemita pártnak. Istóczy legmeghittebb munkatársai közé tartozott. Függetlenségi elveinek fenntartása mellett fáradhatatlanul dolgozott az antiszemita egység front megteremtésén. Amíg az ő akarata és befolyása érvényesült a pártban, addig nem is került sor szakadásra. Később ő volt az újabb egységesítési törekvések egyik legbuzgóbb szószólója. Beszédeit mérséklet, de egyszersmind erély és bátorság jellemzik. A kor szónoki felfogásának megfelelően, volt bizonyos pátosz beszédeiben, de ez sohase vált dagályossággá. A tiszaeszlári ügyben elmondott beszédeiről már korábban szólottunk, itt most egykét más alkalommal elmondott beszéde alapján akarjuk bemutatni Ónodyt, a parlamenti szónokot. A tapolcai kérvény tárgyalásakor Ónody vitába szállt azokkal, akik a zsidókérdés megoldásával szemben a jogegyenlőséget hozzák fel. Nem lehet abban keresni a jogegyenlőséget, hogy egyes osztályok az uzsora, a hamis eskü és a Talmud morálja által megengedett minden kigondolható furfang és ravaszság eszközeivel napról-napra, folyton tönkretétessenek és szegényítessenek. A nemzet megadta egy önfeledt percében a 1867, XVII. t.c.-ben a jogegyenlőséget anélkül, hogy feltételeit vizsgálta volna. Az egész törvény, amely ötödfél sorból áll, hozatott éppen akkor, midőn a 60 millió forintnyi államvasúti kölcsön köttetett. Más alkalommal hangoztatja Ónody, hogy bár feltétlen híve a függetlenségi gondolatnak, de nem titkolja azt sem, hogy a veszedelem nem egyedül az államháztartási közösségben rejlik, hanem a zsidóság hatalmának társadalmi és politikai érvényesülésében is. Épp úgy törekedni kell ez alól függetleníteni magunkat, mint ahogy az Ausztriával való államközösségtől is meg kell szabadulnunk. A független Magyarország eszméjét nem az elzsidósodott Magyarország számára, hanem a tiszta magyar faj számára kell fenntartani. Több alkalommal foglalkozott a zsidóság sajtóbeli szerepével is. A mai sajtó a dolgok állását kóser szemüvegen tekinti, nem úgy ír, mint a nép érez, hanem amint azt Judea jónak látja. A tudományok és a közművelődés forrásából nem azért merít, hogy józanítson, hanem azért, hogy részegítsen. A mai sajtó nem a magyar közszellem, hanem zsidó érdekek őre. Nem lehet az antiszemitákat faj és vallásgyűlölettel vádolni, ha a zsidó erkölcsfogalmaknak és a zsidó világnézetnek a sajtóban érvényre emelkedett iránya ellen felszólalnak, ha felhozzák a zsidóság által elkövetett visszaéléseket, ha rámutatnak arra, hogy miképp hurcolják meg a zsidók a magyar igazságszolgáltatást a külföld előtt, miként teszik pellengére a magyar közigazgatást és miképp nevezik el a haza szolgálatában, érdemekben megőszült igazságügyminisztert rituális bűncsináló banda fejének.
Az antiszemita párt megszűnése után Ónody egy ideig még a függetlenségi párt keretében játszik szerepet a politikai életben. Itt azonban nem tudta feltalálni magát. Elkedvetlenedett. Visszavonult a politikai élettől, csendes ember lett. A családi birtokon gazdálkodott élete végéig.
IRODALOM:
Ónody Géza. Tisza Eszlár a múltban és a jelenben.
Zimándy Ignác: Ébresztő hangok (cikkek, beszédek). I-XIV. k.
Zimándy Ignác, Róth Ferenc: Antiszemita Káté a magyar nép számára.
Neudtwich Károly (Dr. Ulrich von Hutten): Das Judenthum in Österreich-Ungarn.
 
 
0 komment , kategória:  Ónody Géza  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 304
  • e Hét: 1754
  • e Hónap: 5125
  • e Év: 388161
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.