Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Simonyi Iván
  2010-11-13 18:38:03, szombat
 
 
Simonyi Iván

Világnézete.

Simonyi Iván nemcsak a magyar antiszemita mozgalomnak, hanem a 80-as évek közéletének is egyik legérdekesebb, legeredetibb egyénisége. Ama kevesek közé tartozott, akik egészen függetleníteni tudták magukat koruk uralkodó jelszavaitól, hamis frázisaitól és torz ideológiájától. Simonyi Iván a maga szemével nézte a dolgokat, saját fejével gondolta végig az eseményeket és azok következményeit. Mindig a dolgok mélyére igyekezett pillantani, a végső okokat fürkészte és a világos összefüggéseket igyekezett kibogozni. Vélemény és ítéletalkotásában mindig önálló volt. Bár sokat foglalkozott filozófiával, jogbölcselettel, történelemmel, pedagógiával, társadalomtudománnyal és közgazdaságtannal, a gyűjtött elvek és ismeretek nem befolyásolták őt eszméi megfogalmazásánál.
A maga egyéni társadalmi életét és magatartását az önmaga által megalkotott elvekhez és igazságokhoz igazította. Cselekedeteit és állásfoglalását ezek az általa helyesnek, igaznak, jónak vélt elvek és igazságok szabták meg. Ha világnézetének alapvető vonásait elemezzük, arra a felfedezésre jutunk, hogy ezek tulajdonképpen szöges ellentétben állanak a liberalizmus egész gondolatrendszerével, másrészt tulajdonképpen a modern magyar faj védelem eszméinek első rendszerbe foglalását találjuk meg nála. Simonyi a leghatározottabban elutasította magától a liberalizmust, amely csak kongó frázisokban éli ki magát, jelszavakat hangoztat, amelyeknek a valóság könyörtelenül ellent mond. Szabadságról beszélnek és a nagy tömegek rabszolga sorsra vannak kárhoztatva, az egyenlőséget emlegetik és ugyanakkor osztályok, rétegek közt tátongó szakadékok sötétlenek, testvériségre hivatkoznak és ugyanakkor a társadalmi ellentétek egész sora érdekcsoportokra szaggatja szét a nemzeti társadalmat. Olyan jelszavakat hangoztat a liberalizmus, amelyeknek valóságában maga sem hisz. Az individualizmus túlhajlása, az egyéniség kultusza, az egyes ember szerepének és jelentőségének túlbecsülése azt eredményezte, hogy a társadalmi életben az egyéni önzés lett a legfőbb elv és cél. A közösségi élet magasabb törvényei és eszménye háttérbe szorultak. Általános lett a meggyőződés, hogy állam, kultúra, jog, törvény és civilizáció minden csak az egyénért van, akinél magasabbrendű érdek nincs és nem is lehet. A politikai liberalizmus gazdasági vetülete, gazdasági életformája a kapitalizmus, a spekulatív mozgó tőke uralma, amelynek alaptörvénye a szabad verseny az ököljog modern XIX. századbeli formája. Ennek a liberális kapitalista rendszernek egyetlen elve van: a profit s a haszon növelése a legvégső határig. És itt mit se számított az, hogy a haszonszerzés aranygúlái mögött milliók nyomora, szenvedése és tengődése sötétlik. Nem kevésbé hamis és képmutató a liberalizmus politikai rendszere és intézménye, a többségi elven alapuló parlamentarizmus. Milyen úton, milyen eszközökkel születnek ezek a többségek? Legtöbbször mennyire távol van az igazi nemzeti érdekektől mindaz, ami a parlamentekben történik. Körzővel, ceruzával, egyszerűen szétdarabolják az országot választókerületekre. Pénzzel, szerencsével, összeköttetések révén mandátumhoz jutnak olyanok, akik legkevésbé érdemesek erre. És ők hoznak törvényeket, amelyeknek nincs semmi közük az igazi nemzeti szükségletekhez. S mindez, ami politikai, társadalmi, gazdasági téren végbemegy, a humanizmus szent jelszavára hivatkozva történik.

Simonyi Iván azonban a liberalizmus hazug képmutató ideológiájával szemben, odaállította a maga tiszta, világos és természetes értékrendszerét. A nemzeti lét alapja a föld és a nép. A földet nem engedhetjük árucikké süllyedni, nem engedhetjük nyerészkedés és spekuláció tárgyává aljasodni. A föld adja mindennapi kenyerünket és a földből élők adják a regrutát az ország védelmére. Az eladósodás fenyegető rémét el kell távolítani a föld felől. A földet magát ne lehessen megterhelni, eladósítani, elzálogosítani, legfeljebb a jövedelmét. "Mentsük meg a földbirtokot!" cikkeiben és beszédeiben újra és újra visszatérő gondolat. "A népet is védelmünkbe kell vegyük. " A kutyáról, a családfát messze visszavezetjük, a lovakról még gondosabban készítünk ilyet. Tyúkot, galambot, juhot, disznót, szarvasmarhát nemesítünk. Különös! Ugyanezt inkább az emberekkel tenni és így az emberi jólét és boldogság emeléséhez szükséges legfontosabb eszközt kézbe venni nem akarjuk. Egy szerény vidéki lap hangja persze csak pusztába kiáltó szó marad. A modern fajegészségügy, a biológiai fajvédelem jelentőségének felismeréséről van itt tulajdonképpen szó. A kapitalizmus túltengésével szemben nem szabad idegenkednünk a szocializmustól hangoztatta Simonyi. A jövő a szocializmusé, a szociális elveké. Tőlünk függ, hogy a szociális átalakulás megrázkódtatás és válságok nélkül vagy erőszak, vér és forradalom kíséretében megy végbe. A szocializmus elől kitérni nem lehet. Társadalmi életünket a közösség szolgálatának eszméje kell uralja. Alkotmányos életünkből és intézményeinkből is ki kell zárnia gyökértelen idegen liberális elemeket és vissza kell térnünk a magyar közjogi hagyományokhoz. A parlamentáris többségi rendszer helyébe, amelynek nyomán oly sok visszás és kóros társadalmi jelenség burjánzóit fel a foglalkozások szerinti rendi képviseleti és törvényhozási rendszerre kell áttérnünk.

A zsidókérdésben vallott nézetei szervesen illeszkednek bele ebbe a gondolatrendszerbe. Antiszemitizmusa nem felületes érzelmi reakció eredménye, hanem világnézeti alapokon épült fel. Éppen ezért a zsidókérdés megoldását sem tudta elválasztani belső társadalmi, gazdasági és politikai rendszerünk gyökeres átalakulásától. Teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy a liberális erkölcsi és politikai elveken felépült társadalom nem tud megbirkózni a zsidókérdéssel.

Cikkeiben és beszédeiben csaknem mindig kitért a zsidókérdésre is. Erre vonatkozó elveit 1882 június szeptember hónapokban írott cikkeiben foglalta össze. Ezekből a cikkeiből első pillanatra úgy látszik, mintha a zsidók asszimilálásának lenne híve. Valójában azonban ehhez nem sok reményt fűzött, éppen mert nagyon jól tudta, hogy mennyire idegen nemzetiségű nép és faj a zsidóság. Egyik cikkében felteszi a kérdést: Van-e zsidókérdés? Különösen hangzik ez a kérdés, írja. Magyarországon általában nemmel szoktak felelni rá, ha pedig nincs zsidókérdés, akkor nem is lehet megoldani. A zsidóság, amely a legelkülönültebb helyet foglalja el az államban, mégis arra törekszik, hogy még a zsidó szót is kiirtsa közhasználatból, csodálatosképpen ezt annyira sikerült elérnie, hogy még nemzsidók is illetlenségnek tartják arról beszélni, hogy zsidók is léteznek. A zsidó szót még nyomtatásban is alig lehet olvasni. Mégis különös, hogy egyetlen újságon sem olvashatjuk, hogy a zsidó érdekek lapja. Ellenkezőleg, nem győzik ezek a lapok hangoztatni, hogy az ő programjuk tökéletesen azonos az ország jólétével, a többséggel, a haladással és a humanizmussal, de ugyanakkor ezek a zsidó lapok a kapitalizmusért és ezzel együtt a zsidó érdekekért harcolnak. Mit sem változtat ezen az, hogy a zsidók igyekszenek elhomályosítani a valóságot. A zsidó lapok jelentéktelen, semmitmondó dolgokról hasábos cikkeket írnak, de a magyar föld sorsáról és helyzetéről egyetlen sort sem olvashatunk bennük. Pedig ennek a struccpolitikának nem sok az értelme. A zsidóknak is be kellene látniuk, hogy az antiszemitizmus nem átmeneti jelenség. Nem mesterségesen lett átplántálva hozzánk, itt jött létre. Erjedése nem fojtható el. Agyonhallgatása nem segít. A zsidóságnak, ezért még egyszer keserűen kell fizetnie. Nem volna szabad a helyzetet kiélezni. A szociális nyugtalanság és az antiszemitizmus rohamosan növekedni fog. A pénz itt mindinkább zsidókézre kerül, már pedig a fák nem nőhetnek az égig. A tömegek kapitalizmus elleni ösztönei mind jobban erősödnek. A zsidók ma az uralkodó rendszert támogatják. Erre meg is van az okuk, hisz nekik jut az ország profitjának jelentékeny része. Cseppet sem csodálkozhatunk tehát azon, ha a zsidók a mai állapotok legbuzgóbb előharcosai. A zsidók fel akarják tartóztatni a világ folyását. Bele akarnak kapaszkodni világtörténelem kerekének küllőibe, hogy annak tovább forgását feltartóztassák, A zsidók ma már a hátramaradás képviselői lettek. Mit kell tennünk a zsidókkal, el kell talán űznünk Palesztinába? A helyzet semmit sem változna, ha nemzsidók ülnének a helyükre és ugyanazt csinálnák. S vajon nem tennék? Azok, akik ezt hiszik, ezzel csak azt bizonyítják, hogy az életet nem ismerik.

Az antiszemitizmus nem egyéb, mint ösztönös reakció a kapitalizmus erkölcstelen üzelmeire, a hazug parlamentarizmus elleni tiltakozás. Az általános felfogás a zsidókat teszi felelőssé az uralkodó visszás állapotok nagy részéért. A saját bűneinkről nem akarunk tudomást venni. Ne tegyük felelőssé a zsidókat olyan dolgokért, amelyek megszüntetése módunkban állott volna, de az ujjunkat sem mozdítottuk meg. A bajok alapja a hibás társadalmi és népgazdasági elvekben és a politikai formalizmusban van. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a zsidók mentesek a bűnöktől... Amint ezekből a gondolattöredékekből láthatjuk, Simonyi a zsidókérdést nem önmagában nézte, s megoldását is az általános gazdasági, társadalmi és politikai átalakulás keretében képzelte el.


Élete és egyénisége.

Sokoldalú érdeklődés, gazdag intellektus jellemezték őt.
Nemcsak jogi és közgazdasági kérdésekben mozgott otthonosan és biztosan, hanem a legelvontabb filozófiai kérdéseket is könnyűszerrel boncolgatja. Nemcsak politikai, gazdasági és társadalmi kérdésekben járt egyéni utakon, de az élet apró-cseprő, hétköznapi dolgaiban is szokatlan s önálló álláspontot foglalt el. Meg volt a maga saját különvéleménye a katolikus autonómia, az állam és az egyház viszonyáról, a papok és katonatisztek nősülésének kérdésében is. Különösen helytelenítette az uralkodó nevelési eszméket és rendszereket. A saját meggyőződését őszintén, keményen és nyíltan megmondotta, de tisztelte mások meggyőződését is. Beszédeiben a logikus felépítésre, összefüggésre és kapcsolatra nem sokat adott. Ezért ezek szaggatottan és rapszodikusan hatnak. Cikkeiben és írásaiban viszont kristálytisztán sorakoznak egymás mellé a gondolatok. Mint németnyelvű napilap kiadója és szerkesztője, valamint a német szellemi élet és a kultúra őszinte tisztelője, aki a németséggel való szellemi kapcsolatok kiépítését felette fontosnak tartotta, a politikában viszont a kossuthi 48-as eszmék követője. E politikai program mellett mindvégig ki is tart, mert a magyarság jólétét és boldogulását csak úgy tudta elképzelni, ha az Ausztriával fennálló közjogi kötöttségek megszűnnek. Ezeket a kérdéseket azonban nem tartotta égetően sürgőseknek. Közjogi kérdésekről alig beszélt. Simonyi bár különc természet volt, amellett szeretetreméltó és közvetlen egyéniség. Élénk részt vett Pozsony város társadalmi életében. Politikai barátaihoz, így többek között különösen Istóczyhoz a meleg barátság szálai fűzték. Mint újságíró és szerkesztő, nagy gonddal és leleményességgel készítette lapját, amely a legtekintélyesebb vidéki lapok közé tartozott, volt idő, amikor még a szomszédos Ausztriába is járatták, éppen antiszemita irányzata miatt.

A Simonyi család régi nemesi család, aki egész Árpádokig vezeti vissza családfáját. A család nemességét a bars-megyei Simony községről kapta. Iván 1836 december 15-én született. Apja a negyvenes években alispán volt. Gyermekeit gondos és körültekintő nevelésben részesítette. Iván Pesten és Pozsonyban tanult, majd Bécsben jogot hallgat. Az abszolutizmus alatt semmiféle hivatalt nem kaphatott, beállt a Radetzky huszárokhoz. Mint hadnagy szerelt le és ekkor Bécsben telepedik le. 1875-ben alapítja Jókai Mór és Horn Ede társaságában a Westungarische Grenzbotet. Horn Ede halála és Jókai Mór kiválása után a lap egészen Simonyira maradt. Egészen halála napjáig meg is tartotta a lapot és irányította azt. Cikkei három-négy naponként jelentek meg lapjában. A világháború alatt, amikor Iván utódja és fia hadbavonult, a pozsonyi polgárok egy csoportja vette át, részben zsidó érdekeltséggel. A cseh megszállás alatt a lap a Grenzbot nevet kapta és cseh zsoldban állott. Schickert, aki munkájában behatóan méltatja Simonyit, fényképéről azt írja, hogy nagy, jól formált fej körszakállal, élénk világos kék szemekkel, amelyek az arcnak teljes nyíltságot kölcsönöznek. A személyisége sajátságos volt. A jó pozsonyi polgárok elismeréssel adóztak érdemeinek, ma is van Pozsonyban egy Simonyi sor. Jól ismerték különc szokásait és csak mint a hóbortos Simonyit emlegették. Télen-nyáron naponta megfürdött a Dunában. Mindig edzettségre szoktatta magát és gyerekeit is így nevelte. Jelleme hajthatatlan az önfeláldozásig, nem ismeri a középutat, a megvesztegetést. Vagyont nem szerzett, bár lapját kizárólag saját maga virágoztatta fel. Volt idő, amikor 34 000 előfizetője volt. A zsidóság ellen folytatott harca kizárólag elvi harc volt. A zsidókkal személyileg fenntartotta a kapcsolatokat és a zsidók körében nagy tekintélynek is örvendett. 1878-ban a galántai, később a magyaróvári kerület választotta meg képviselőjének. Németül kifogástalanul és választékosan beszélt. Otthon azonban csak magyarul beszélt és gyermekeit is ilyen szellemben nevelte. Bár lapja elsősorban a német anyanyelvűeknek íródott ugyan, de Simonyi soha egy pillanatra sem szűnt meg hangoztatni, hogy a legfőbb cél Magyarország jóléte, szabadsága és függetlensége. Szerette Wagnert, Dühringet és Nietzschet, viszont gyűlölte Schopenhauert, aki szerinte elvette az emberek életkedvét és a gonoszságra és nihilizmusra nevelt.

Eszméivel és gondolataival legalább fél évszázaddal megelőzte korát. Bizonyos fokig érthető, ha saját kora és közvéleménye értetlenül és idegenkedve állott vele szemben. Csak kevés kiválasztottnak adatott meg igazán megérteni őt.


Helye és szerepe az antiszemita mozgalomban.

A 80-as évek antiszemita mozgalmaiban Simonyi Ivánnak egészen különleges szerep jutott osztályrészül. Istóczy mellett kétségkívül ő volt a mozgalom legfőbb szellemi motorja, ideológusa. Míg a pártszervezésben szerepe alárendelt volt, a szellemi törekvések kijelölésében vezető szerepet játszott. Jelentős része volt abban, hogy az antiszemita párt a politikailag iskolázottabb rétegek körében is népszerűségre tett szert. A mozgalom politikai ellenfelei pedig veszedelmes versenytársat láttak az új pártban. Elsők között lépett szorosabb együttműködésre Istóczyval. Mindenben teljes egyetértés uralkodott közöttük. Az Istóczy vezetésével megalakult antiszemita párt egyik alelnöke volt. Közösen dolgozták ki az új párt programját is. Nem kis érdeme Simonyinak, hogy a párt tagjai, akik korábban liberális elveket vallottak, lassan felszabadultak a liberális jelszavak befolyása alól.

Simonyi szorosabb kapcsolatai az antiszemita mozgalommal 1882 júliusában kezdődtek, amikor lapjában, a Westungarischer Gronzboteban megjelentek a zsidókérdést kimerítően tárgyaló, már említett cikkei. (A szegény zsidók, Múlékony jelenség-e az antiszemitizmus? Mi történik a zsidókkal a jövőben? Az igazság a zsidókérdésben.) E cikkek megjelenése alkalmából Istóczy pozsonyi hívei aranytollat ajándékoztak Simonyinak. Ez év őszén Simonyi már részt vett a drezdai nemzetközi antiszemita kongresszuson is, ahol mint magyar alelnök működött és az egyik leghatásosabb beszédet mondotta: "A zsidó nép, amely csak elenyésző csekély százalékát képezi a többi népnek, rövid idő alatt fő hitelintézeteket, a fő közlekedési intézeteket és a sajtót a legnagyobb részben magához tudta ragadni. Ezek mellett főleg szolidaritásukkal a zsidók, noha csak élősdi módra laknak a többi népek között, olyan befolyást, sőt uralmat tudtak maguknak biztosítani, amely nem egy állam törvényes kormányával vetekszik. Harminc év óta ez az uralom mind nyomasztóbban érezhető. Csak most kezdenek az emberek ennek az uralomnak tudatára ébredni. Ha valaki fel merte vetni a kérdést, vajon ez az uralom előmozdítja-e nemzeti erkölcsi eszményeinket, akkor a zsidók panaszkodtak, türelmetlenség és erőszak miatt. Modern intézményeink egyenesen a zsidóság kezébe adták az uralmat. Képzeljünk el egy nagy területet, amelyen néhány százezer ember lakik. Tegyük fel, hogy ezek az emberek valamennyien a maguk esze szerint járnak el és gazdálkodnak. S tegyük fel most azt, hogy csak kétszáz ember egyesülne s tudná csak magát jó fegyverekkel és segédeszközökkel ellátni. Bizonyos, hogy az egy akaratnak engedelmeskedő kétszáz ember uralkodhat a szétszórt százezrek felett. A zsidóság falanxot képez, amely a többi atomizált társadalommal szemben mindig harcra készen áll. Már az elnyomatás korszakában a tőke birtokába jutott, a kapitalisztikus időkben könnyű nekik tőkéjüket megszázszorozni és így hatalmukat megerősíteni. A zsidók, a nemzsidók elleni harcukat páratlan kíméletlenséggel folytatják s éppen itt a veszély ránk nézve, mert ők fajuk iránti szeretettől eltelve azt hiszik, hogy e kímélet nélküli küzdelem által egy szép, egy nemes tettet visznek véghez. Az antiszemitizmus ilyen körülmények közölt nem egyéb, mint fellázadás vagy reakció és pedig egészséges reakció a kapitalizmus és annak kinövései ellen, fellázadás az individualizmus és annak korrumpáló hatásai ellen, reakció az üres parlamentáris formalizmus ellen. A zsidókérdés csakis úgy oldható meg, ha képesek leszünk a mai állapotokat teljesen átalakítani. Meg kell győznünk a közvéleményt, hogy a zsidó uralom jelenlegi politikai és társadalmi állapotaink következménye. A zsidók a legnagyobb rafinériával azért küzdenek, hogy a jelenlegi állapotokat fenntartsák. Míly piszkos konzervativizmus ez, amelyre törekednek. A feudalizmus konzervatívjai legalább az erő uralmáért, legalább egy fenséges eszméért küzdenek. A zsidók konzervativizmusa azonban a pénzeszsák uralmáért küzd. Ők az igazság napját újságpapírral és börzepapírral akarják elhomályosítani hogy az aranyborjú egyedül és annál fényesebben ragyogjon. A tapolcai kérvény képviselőházi tárgyalásakor újabb, hosszabb beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy a zsidóság ellen mindenekelőtt azért küzd, mert a bizantinizmust tervszerűen és öntudatosan terjesztik. Kezükbe kerítették már a sajtónak 85 százalékát. A jámbor polgár azt hiszi, hogy van mindenféle lap, kormánypárti, függetlenségi és ezek vitájából majd megtudjuk mi a jó. Pedig ezek a lapok egytől-egyig csak a zsidók érdekéért küzdenek, bár különböző formában, az egyik inkább a zsidó pénzarisztokrácia érdekeit tartja szem előtt, a másik a régi táblabírák hangján, a harmadik a demokraták köpenyegét ölti magára, a negyedik a függetlenségi párt zászlója alatt hadakozik, de a legelső a zsidó érdek, amelynek minden más érdek alá van rendelve. De ez még nem volna baj, a zsidók úgy vélik, hogy uralmukat csak akkor tarthatják fenn, ha a nemzsidót megrontják, már pedig a zsidó szellem nálunk már mindenüvé behatolt.

Az 1883 áprilisában megtartott nemzetközi antiszemita kongresszuson Chemnitzben, Simányi Iván képviselte a magyar antiszemita mozgalmat. Az antiszemitizmus helyzetéről és kilátásairól mondott beszédében utalt arra, hogy ez a mozgalom nem egy osztály, vagy egy csoport, avagy politikai párt ügye, hanem minden osztálynak, rétegnek itt a helye, mindegyiküknek fel kell lázadniuk egy olyan társadalmi rend ellen, amelynek patrónusai a zsidók, amely társadalmi rend a legnyersebb, a legpiszkosabb materializmust részben már megvalósította s amelyben nem az erősebb lesz a győztes, hanem először is az, akinek több pénz áll rendelkezésére, másodszor a ravaszabb, az alávalóbb, sőt gyakran a gyávább.
A zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat tárgyalása során vitába szállt azzal a felfogással, hogy a magyarság érdeke a zsidóság asszimilációja. Sokan ettől a javaslattól várják az antiszemitizmus megszűnését, holott ennek éppen ellenkezője lesz a hatása. Lehet-e ilyen javaslatokkal, tervekkel az antiszemitizmust megsemmisíteni? Mi hát az antiszemitizmus? Veti fel a kérdést. Ha az antiszemitizmus nem a emberi társadalom életét szabályozó törvények folyománya, ha az antiszemitizmus más vagy más akar lenni, mint a nemzeti géniusz védekezése, felébredése, fellázadása a zsidó idegen uralom ellen, ha más, mint az egészséges korszerű haladás, úgy ez esetben bukjék meg és bukjanak meg ennek a mozgalomnak előőrsei is, dicstelenül és gyalázattal. De ha az antiszemitizmus az emberi társadalmat szabályozó törvények következménye, a nemzeti géniusz felébredése, a haladás megnyilvánulása, akkor senki te merészeljék a kor kerékküllőibe kapaszkodni, mert különben e kerekek agyon fogják zúzni az ellenállót akár magyar kormánynak hívják az ellenállót, akár zsidóságnak. Amikor a kormány a javaslatot a főrendiház ellenállása következtében kénytelen volt a napirendről levenni, Simonyi még egyszer hozzászólt a kérdéshez. A pénzzsák uralma csak az új kor szüleménye, mondotta többek között. Az antiszemitizmust is nem a forradalmi, hanem a reformmozgalmak közé kellene sorolni. Ne feledjük sohasem, hogy melyik osztály az, amelyik a jelenlegi állapotokat fenn akarja tartani, hogy a tőke és az üzérkedés legyen az úr és a hatalom megmaradjon azoknak, akik születésüknél fogva nyert üzérkedési képességükkel a tőke birtokában maradnak. Ennek az osztálynak szabadsága, liberalizmusa nem más, mint a tőke, vagy más szóval a börze uralma. Az antiszemitizmus nem más, mint egy olyan mozgalom, amely az egyenlőség küzdelme az egyik osztály uralma ellen, a haladás küzdelme a szellemi sötétség ellen, a testvéri szeretet küzdelme a kíméletlen, erkölcstelen egyéni önzés ellen, a szabadság küzdelme az álliberalizmus ellen.

Végül idézünk még néhány gondolatot Simonyi Iván válaszfelirati javaslatából, amelyet az 1884-1887. évi országgyűlés megnyitásakor terjesztett a képviselőház elé: A fekvő birtokokkal nem szabad úgy bánni, mintha az börzepapiros volna. A földbirtokra vonatkozólag érvényben lévő rendelkezések sértik az egyenlőség elvét. Előnyt nyújtanak a mozgó tőkének, a földnek és művelőjének, urává teszik a tőkét. Hazánk legdrágább intézményei és azoknak a haladás és humanizmus szellemében való fejlődése helyett látjuk a tőkének uralmai, látnunk kell, hogy elsősorban sikert arat az üzérkedés és pedig a becsületes, úgy testi, mint szellemi munka felelt. Jelenlegi köz és magánjogunk nem sarja ezeréves alkotmányunknak. A zsidóság már az emancipáció előtt nagy mértékben a mozgó tőke birtokában volt. A nemzeti jellemét képező kitűnő üzéri képességet lehet mondani ezeréves nemzedékeken át nemcsak örökölte, de egyoldalúan és rendkívül módon fejlesztette egyéb emberi célok és tulajdonok rovására. A mozgó tőke birtokosai és ügyes üzérek uraivá lettek a nagy országos és kisebb bankoknak és hitelintézeteknek. Kezükben tartják eszerint a mai korban oly fontos pénzforgalmat és hitel ügyet. A zsidóság minden befolyását felhasználja, hogy ne alkossunk agrártörvényt, iparrendet. Mindinkább olyan állapotokhoz közeledünk, amelyekben egy csekély számú gazdagok osztályával, egy mindig nagyobb tömeg proletariátus fog szemben állni. A zsidók, akik ösztönszerűleg és öntudatosan működnek a nemzsidó társadalom feloszlatásán: tervszerűen elősegítik a szélső szociáldemokratikus és anarchikus mozgalmak azon törekvéseit, amelyek a fennálló intézmények megsemmisítésére irányulnak. Ugyanaz az osztály viszont a munkásokat igyekszik más osztályok ellen uszítani. Végső veszély idején a zsidóknak sokkal inkább módjukban van vagyonukat és a személyüket menteni, mint az állam egyéb polgárainak. Oly messzeterjedők és sokfélék a rendesen titkon működő zsidóság utai és eszközei, oly hatalmas a zsidó befolyás, hogy magasabb tudományos intézeteinkből, irodalmunkból kiszoríttatik minden, ami nem fér össze Izrael moráljával, Izrael hatalmával. Ha a nemzet azon végzetes befolyás ellen, amelyet a zsidók gyakorolnak, reagál, ez csakis annak a jele, hogy a nép még nem korcsosodott el, még nem vesztette el nemzeti jellegét.


Közírói munkássága.
Közel három évtizeden át irányította lapját a W. Grenzbotet. A legkülönbözőbb tárgyú cikkek százait írta ez alatt az idő alatt. Minden cikkében akár valamely időszerű kérdéshez nyúl, akár valamilyen elvi kérdést boncolgatott, mindig voltak eredeti gondolatai. Tárgyát, amellyel foglalkozott, alaposan, részletesen, minden oldalról megvilágítja. Egy-egy kérdésnek egész cikksorozatot szentel, sokszor a szakembereket is messze fölülmúló hozzáértéssel ír egyik-másik kérdésről. Cikkeinek sokszor számottevő visszhangja támad, megállapításai körül élénk vita fejlődik ki. Beszédeinek, cikkeinek egy része külön füzetekben is megjelent. Ezek közül néhánynak jellemző gondolatait ismertetjük a következőkben, hogy így szelleméről, eszmevilágáról minél teljesebb képet alkothassunk.

Mentsük meg a magyar földbirtokot! címmel adta ki egyik 1881-ben elmondott parlamenti beszédét. A nemzet magját a politikai jogokkal sokáig nem rendelkező földművelő osztály képezte. Felszabadítása után nem törődtünk vele, nem gondoltunk arra. mi lesz ezután vele. Uralomra került a mozgó tőke. Nem azok érvényesültek, akik derekabbak, becsületesebbek, erényesebbek, hanem, akiknek több pénzük volt. Ezek többnyire olyanok, akik előtt becsület, adott szó, könyörület nem létezik. Legnagyobb értékünk a fekvő birtok. A földművelők azok, akik a hazájukért vért és pénzt áldoznak, akik legjobban szeretik hazájukat. Magyarország áldozata lesz a frázisok uralmának és a divat utánzásnak. Középbirtokos osztályunk máris megszűnt létezni, ezen az úton van a polgárság is, de terjed a szegénység a földművelő osztály körében is. 1868-72 között évente 1000 birtok 10 millió korona értékben, 1878-79 között 12.000 birtok 50 millió korona értékben került árverésre. A kivándorlás mindinkább terjed, nemcsak szegények, a vagyonosabbak is menekülnek. Ezrekre megy azoknak a tisztviselőknek a száma, akik 10-14 évi iskolázás után annyit kapnak, hogy egy írni-olvasni tudó üzletember azt egy perc alatt megszerzi.

A föld mindennél fontosabb. Fontosabb, mint egy darab papír, vagy egy váltó, amelyet a börzére visznek és ott eladnak. A föld szolgáltatja a kenyeret, a pénzt és a vért áldozókat. Ma a föld már a tőke rabszolgaságába jutott. A tőke és az uzsora pusztítja a nemzetet, a mai helyzet rosszabb, mint a régi rabszolgaság. A birtokot a család részére meg kell óvni. Meg kell szorítani a váltóképességet. birtokot becsáron alul nem szabad eladni és törvényt kell hozni az uzsora ellen. Legfőképpen pedig meg kell törni a jelszavak uralmát.

A zsidókérdés és nemzetünk jövője címen adott ki egy érdekes tanulmányt 1884-ben. Itt is a földműves és birtokos osztály válságos helyzetéből indul ki. A közép és kisbirtokos rövidesen a tőke adózójává és a tőke pénzes robotosává válik. Van csőd, váltó, kereskedelmi törvény, de nincs agrártörvényünk. Amíg a nemzeti élet Magyarországon el volt fojtva, az alatt a zsidóság messze terjedő befolyásra tett szert a nemzeti élet minden területén. A kiegyezés után a kormányok minden terv és előrelátás nélkül láttak munkához, az ország anyagi erejét kimerítették, erkölcsi erejét gyengítették, bekövetkezett az ország hanyatlása, minden kötelék meglazulása. Mindig haladásról beszélnek, de ez nem egyéb mint az, hogy a mozgó tőke privilégiumokat élvez. A jobbágyot felszabadították a földesúr hatalma alól, hogy most a zsidó rabszolgája legyen. A bajon csak úgy lehet segíteni, ha egészen új alapokra építünk. Ma csak korteskedés, reklám és pénz a választás s ez mind a zsidóknak kedvez. Az angol és a belga alkotmányt gépiesen lemásoltuk. Törvényeink is idegenek a magyarságtól, ez érthető is, mert törvénytervezőink többnyire kikeresztelkedett zsidók. Nálunk sokan már azt hiszik, hogy a korral és a haladással együtt jár a zsidó, sőt a zsidók a haladás terjesztői. Ezen az alapon meggondolatlanul megadtuk nekik a teljes honpolgári jogot. Ma már tudjuk, hogy a zsidó egészen idegen tőlünk, más az észjárása és más az erkölcsié. Az egyszerű nép nem házasodik zsidóval. Egyszóval, idegen és veszélyes a zsidó hazánkra. Lejáratja a tekintélyeket, felborítja a rendet, a társadalmat elsorvasztja, úrrá teszi a spekulációt és a pénzt. Ha valami határtalan a világon, úgy a zsidók szemtelensége az. A hiúság, gyávaság, a kicsinyes irigység, elkeseredés, a rossz szenvedély az, amire a zsidóság épít. Amit a zsidóság dicsér, aminek figyelmet szentel, az bizonyára rossz. A harc velük szemben nem lesz könnyű, önfeláldozást, bátorságot és összetartást igényel. Főtaktikájuk megfélemlíteni, csak nyíltan ne vallják elveiket az antiszemiták. Az bizonyos, ha nem lesz annyi bátorságunk, hogy a hitvány zsidó taktikával szembeszálljunk, a nemzet nem kerüli el a dicstelen halált.
Nagyjában hasonló a gondolatmenete annak a tanulmánynak, amely Der Judentum und die parlamentarische Komödie címen jelent meg 1883-ban. A hatalom modern eszköze egytől-egyig a zsidóság kezében van. Ha a kulisszák mögé nézünk, látjuk, hogy a zsidóság hatalma sokkal nagyobb, mint a törvényhozó testületé. Az antiszemitizmus szembehelyezkedik a zsidó uralommal, tehát reakció a feltörő kapitalizmus, a társadalmi gazdasági individualizmus ellen, a politikai formalizmus és a korrupció ellen. A zsidókérdés nem vallási, hanem faji, szociális és politikai kérdés, sőt hatalmi kérdés. Egyszerűen az elzsidósodás elleni harcról van szó.

Végül még a Nemzeti tragikomédia című, 1880-ban megjelent tanulmány vezető gondolatait idézzük: A frázis, a sablon és az üres doktrína uralkodik. A jövő mozgalmai és harcai ama válság körül mozognak, amelyet a liberalizmus tévedései idéztek elő. A szabadság mámora után jönnek a diktátorok. A szabadság ugyanis megbecsülhetetlen javakkal ajándékozta meg az emberiséget, de szomorú tévedésekkel is. A liberalizmus egyik fő tévedése a többségi elv és mindaz, ami ezzel összefügg. A tőke emberei között egyedül a haszon az irányadó, nincs testületi szellem. Eszmék körül kell csoportosulni és ezért az eszméért minden áldozatot meg kell hozni. A liberalizmus leggyengébb oldala a sok frázis, az individualizmus az álhumanizmus, a politikai hipokrízis. Nem Tisza és nem is a közös ügy a fő baj. Végzetes baj az, ha egy nemzet bensőleg beteg. Betegségének szimptómáit érzi, de nem meri bevallani. Melyek a nemzet test kórjelzői: a középosztály pusztulása, legfőbb alkotmányos intézményeink üres formák, közgazdasági süllyedésünk, végül, hogy ezeket a bajokat csüggedéssel és fatalizmussal szemléljük. Kik gazdagodtak Magyarországon az utolsó 20-30 év alatt? Először is egy csomó uzsorás, mindenféle spekuláns, üzér, egy pár fezőr és akik nyilvános állásokat vagyonszerzésre tudtak felhasználni, egy pár prókátor, aki tudja, hogy kell a népet kiszipolyozni, egy pár külföldről bejött tőkepénzes, aki olcsó áron terjedelmes földbirtokot vett, annak kincseit vállalata érdekében kiaknázta. Kóros jelenségek ellenére a magyar faj maga még érintetlen, bár ereiben sok a pátosz, de meg vannak az államalkotó erők is bennünk. A mai parlamentáris rendszert is fel kell számolni. Az emberiség különben sem tűri már sokáig. Ami az emberiségnek imponál, az az elszánt erő, bátorság és hatalom. A parlamentáris komédia a hazugság, a gyengeség, gyávaság szimptómáit hordja magán, azonkívül unalmas és drága. A népek bizonyára sokkal inkább hajlandók lennének a nyílt és becsületes abszolutizmust eltűrni, mint ezt az alkotmányos komédiát. Nagyobbszabású államférfiú nem fogja nevét az ilyen rendszerhez fűzni, amelyet az utókor is a legélesebben el fog ítélni; legyen az szocialista, konzervatív vagy reakciós irányzat.

Ezek a gondolattöredékek is sejtetni engedik, hogy Simonyi Iván egy kivételes képességű, nagy politikai éleslátással megáldott férfiú volt, aki kora ismert politikai nagyságainak messze fölébe emelkedett, aki bátran és a belső meggyőződés hevétől fűtve hirdette a maga politikai, társadalmi és gazdasági nézeteit. Eszmei néha nem minden részletükben határozottan körvonalozottak, de mögülük mindenesetre a modern fajvédő, népi és szociális Magyarország megsejtését érezzük ki. Simonyi antiszemitizmusa nem volt öncél, külön program, törekvés, hanem szervesen beleilleszkedik abba a politikai, gazdasági és társadalmi gondolatrendszerbe, amely nem egy politikai párt programja volt, hanem a liberális politika nyomán jelentkező csőd, bomlás és szétesés miatt érzett egészséges visszahatás. Simonyi cikkeit és beszédeit nem olvashatjuk anélkül, hogy ámulatot és megdöbbenést ne érezzünk. A lényeg felismerésében, az összefüggések meglátásában, a következménynek megsejtésében, a végső fejlemények előrelátásában egyformán ritka tehetségű egyéniség. Mennyire eltörpülnek mellette, kicsinnyé zsugorodnak az akkori ünnepelt és elismert politikai nagyságok. Simonyi neve ugyan nem került bele a hivatalos történetírás évkönyveibe, de eszméi és tanításai mégis kivételes helyet biztosítanak neki, az új Magyarországért folytatott küzdelmek történetében.

IRODALOM:
Simonyi Iván cikkei és beszédei:
Mentsük meg a magyar földbirtokost!
Nemzeti tragikomédia.
Die Wahrheit über die Judenfrage.
A magyar alkotmánytan tévedései.
A zsidókérdés és nemzetünk jövője
Das Judentum und die parlementarische Komödie.

 
 
0 komment , kategória:  Simonyi Iván  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 273
  • e Hét: 1927
  • e Hónap: 8648
  • e Év: 374138
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.