Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Egy nevezetes dokumentum
  2010-11-26 19:04:43, péntek
 
 
Méhely Lajos: Egy nevezetes dokumentum

Amikor Karácsony táján Bosnyák Zoltán ,,Fővárosunk elzsidósodása" című könyvecskéjéhez, melynek első tízezer példánya két hét alatt az utolsó szálig elfogyott, egy kis bevezetőt írtam, nem sejtettem, hogy ott lefektetett történelmi adataim oly nagy kavarodást fognak előidézni.

Azt az állításomat ugyanis, hogy a magyarországi zsidók emancipációját nem a nyugatról beáramlott liberális eszmék okozta közhangulat váltotta ki, hanem Montefiore Mózes, a párisi szabadkőműves páholy kiküldöttje erőszakolta ki, nemcsak a szabadkőműves zsidók, hanem a nemzsidó hisztorikusok is kétségbe vonják s mint sokfelől hallom egyszerűen mesének minősítik.

A zsidókkal nem vitatkozom, azonban történettudósainkat föl kell világosítanom, hogy amikor a fentemlített előszóban ,,hivatalos" történetírásról beszéltem, ezt legkevésbé sem úgy értettem, mintha a mi történészeink felsőbb helyen elrendelt igazságokat hirdetnének.

Jól tudom, hogy az önálló történetíró a rendelkezésére álló kútfők tanulmányozása, tehát oknyomozó kutatás alapján alkotja meg a maga ítéletét s én az ilyen megállapítást nevezem ,,hivatalosnak", vagyis szabályszerűnek, mely azonban nagyon sok esetben csak látszatigazság s nem fedi a valóságos tényeket, mert a történeti események mozgató rugóiról és kulissza mögötti titkairól rendszerint nincsenek okiratok.

Így vagyunk a zsidó emancipáció kérdésével is. A históriai kutatás szokásos módszereivel, mint okhoz, eljutunk a lelkeket megbűvölő liberálizmus hatalmához, holott az igazi ok egészen más! Hogy micsoda, azt elmondja nekünk a Hajnal című szabadkőműves folyóirat 1885. évi augusztus- szeptemberi száma, melynek 101. és 102. lapján az alább szószerint közölt cikk olvasható:

Montefiore Mózes t. (t. i. testvér.)

Montefiore Mózes t., a hírneves százéves emberbarát, f. é. július 28-án az ö. k. (örökkévalóságba) költözött. Igen gazdag ember volt s gazdagságának alapját sógorával, Rotschilddal való összeköttetése vetette meg. Már vagy 60 évvel ezelőtt teljesen a magánéletbe vonult vissza, hogy egészen humanitárius tevékenységnek szentelje életét. Más felekezetbelieket abból ki nem zárva, főleg hitsorsosainak, a zsidóknak a javát hordta szívén s azok egyenjogúsítása érdekében nagy áldozatokat hozott.

A hatvanas években Pesten is járt, hogy Deák Ferencnél, báró Eötvösnél és gróf Andrássy Gyulánál sürgesse a zsidók emancipátióját.

Mindenütt nagy tisztelettel fogadták, azonban a nevezettek egyike sem akart neki határozott ígéretet tenni. Mindegyikük biztosítá afelől, hogy a kérdés még nem elég érett.

Erre azt felelte, hogy hihetetlennek látszik, hogy Magyarország éghajlata ne kedvezne a szabadság és egyenlőség nemes gyümölcsének.

Másnap viszonozta báró Eötvös József az ő látogatását. A kölcsönös üdvözlések után a vallás- és közoktatásügyi miniszter tárcájából egy papírlapot vett elő, mely a zsidóság emancipatio törvényjavaslatát tartalmazta. Montefiore fogta s átnyújtotta dr. Hirschler Ignácnak, kit közelebb a magyar felsőház tagjául kineveztek s ez a magyar szöveget lefordította angolra.

- Hogyan nevezi azt Excellentiád - kérdé Montefiore a minisztert - amit nekem megmutatni szíveskedett ?

- Törvényjavaslatnak - viszonzá Eötvös.

- Ennek tehát az a rendeltetése, hogy a parlamentben beterjesztessék. S vajon fog-e célt érni?

- Bizonyára - úgymond a miniszter - s el is fog fogadtatni.

- Így már jól van! - kiáltott fel Montefiore - az ügy tehát éjjelre megérett. - S rövid szünet után hozzátevé: ,,Tudtam, hogy így lesz; Ön máskülönben el lehetett volna készülve arra, hogy a világ azt mondja: nem a zsidók, hanem a magyarok még nem érettek."

S nemsokára ezután törvény erejére emeltetett ama javaslat.

Erre nézve Montefiore már régebben egyengette a tért Magyarországon, Hirschler Ignác és Wahrmann Mór az ,,Alliance Israelite" fiókegyletét alapították meg Pesten s az izraelita község elnöke Weiss M. A. izraelita ipariskolát létesített.

Montefiore ugyanis azon igen helyes nézetből indult ki, hogy a zsidók egyenjogúsításának egyik feltétele az, hogy azok nemcsak kereskedéssel, hanem egyéb keresetágakkal is foglalkozzanak. Arra ügyelt, hogy a zsidók, kik egyidőben csupán a kereskedelemre, vagy a tudományra adták magukat, ezentúl földművelést, vagy ipart is űzzenek.

Az előbb nevezett, az ötvenes években Pesten létesült ipariskola egyik első tanulója volt Barnay Lajos, a mostani híres német színész, kinek apja azt akarta, hogy fia építész s először kőműves legyen. Barnay azonban nem volt sokáig kőműves-inas (a fővárosi szép izraelita templom építésénél foglalatoskodott), mert csakhamar megszökött a szülői háztól, Troppauba ment s ott először lépett fel azon deszkákra, melyek a világot jelentik.

Barnay apja az 1848-iki nagy napokban Kossuth Lajos titkára volt s utóbb a pesti izraelita hitközség főjegyzője lett.

Barnay Ignác levelezésben állt Montefioreval s ennek jelentéseket küldözgetett a magyarországi zsidók helyzetéről.

Később Montefiore gróf Andrássy Gyulával is levelezett.

Midőn gróf Andrássy amaz ismeretessé vált szót mondá, hogy verebekre nem kell ágyúval lőni, gratulált neki Montefiore ezen talpraesett mondatáért s arra kérte, hogy a keleten sínylődő zsidókat vegye oltalmába.

Azon szavakkal fejezte be levelét, hogy a fanatizmus tigrisére nem kell seréttel lőni.

Ugyanaz időben a romániai zsidók érdekében is folytatott levelezést Gladstonenel és Beaconsfielddel.

Montefiore t.·. (testvér), aki immár East-Cliffen Ramsgateben örök álmát alussza, úgy az angol nemzet, mint a szabadkőművesség s főleg hitsorsosai pantheonjában mindenkor méltó helyet fog elfoglalni. A new-yorki izraelita egylet már el is határozta, hogy a Central Parkban szobrot emel neki, mely célra rövid idő alatt 10.000 dollár jegyeztetett."

* * *

Ez a cikk érdekes bepillantást nyújt a világeseményeket irányító titkos erők műhelyébe s egyúttal annak is tanúbizonysága, hogy a világtörténelem ismeretes és hozzáférhető forrásain kívül más, rejtett utak és tényezők is vannak a világon s éppen ezek a történések szülőokai.

A fentebbi cikk kétségkívül fontos históriai dokumentum, melyből kiviláglik, hogy a zsidó szabadkőművesség már 1867-ben is igazi nagyhatalom volt s e hatalom birtokosai intézték a népek sorsát.

Akkortájt Montefiore Mózes, Rotschild sógora, volt a leghatalmasabbak egyike, aki nemcsak az 1867. évi magyar kormány ellenállását tudta leszerelni, hanem 1840-ben még a török szultánnál is keresztülvitte a maga akaratát.

Ez időben ugyanis az történt, hogy a damaszkusi zsidók rituális célokra vérét vették egy Thomas nevű szerzetesnek s hogy a bűntény ne derüljön ki, szolgáját, Ibrahim Amorant is megölték. Azonban a gaztett kitudódott s a gyilkos zsidók bíróság elé kerültek, de a szultán Montefiore Mózes és Crémieux kívánságára szabadon bocsátotta őket.*

E gyilkosság bírói tárgyalását részletesen leírta Ach. Laurent**, akinek műve azonban olasz fordításával együtt teljesen eltűnt a forgalomból. (Vajon ki tüntette el?). A bűntényre vonatkozó okiratok a párisi külügyi hivatalban voltak letéve, de 1870-ben, Crémieux miniszterelnöksége idejében, szintén nyomtalanul eltűntek!**

Ezek után csak stílszerű következetességet láthatunk benne, hogy a Hajnal szabadkőműves folyóiratnak az a kötete, mely a Montefiore szerepét megörökítette, szintén valamennyi közkönyvtárunkból eltűnt, illetőleg mint a Nemzeti Múzeumban csak hűlt helye van meg.

Egyébként a zsidókra káros okmányoknak és könyveknek ez az eltűnési viszketege közismert és általános jelenség. Magyarázata rendkívül világos, de kevesen tudják, hogy az eltüntetés mai nap már valóságos rendszerré lett.

Erre nézve nagyon jellemző az erfurti Welt-Dienst ápr. 15-iki számának következő tudósítása. Az amerikai New Jersey állam Paterson nevű városában él egy Nathan Rabinowitz nevű zsidó, aki az ő unokatestvérének 1932. évi dec. 20-án ezeket írta: ,,Ma magához hivatott a polgármester s értésemre adta, hogy kinevez a közkönyvtárak biztosának, azzal a feladattal, hogy minden a zsidókra bármely tekintetben káros könyvet távolítsák el a könyvtárakból. Mai nap ugyanis az egész Amerika tele van a zsidók ellen harcoló szervezetekkel és folyóiratokkal s az én kineveztetésemnek az a célja, hogy ennek véget vessek."

Az európai államok ugyan messze esnek Amerikától, de mint láttuk, az eltüntetés módszere itt is elegendőképpen ismeretes.

* Semigothaismen, München, 1914. 320. és 321. l.

** Ach. Laurent, Relations historiques des affaires de Syrie depuis 1840. jusqu' à 1842., et la procedure complète dirigée en 1840. contre les juifs de Damas (Gaume, 1846).
 
 
0 komment , kategória:  Méhely Lajos  
A zsidó rituális gyilkosságok
  2010-11-19 08:28:39, péntek
 
 
Méhely Lajos: A zsidó rituális gyilkosságokról


Csöndes falusi magányomban éppen a Cél utolsó revíziójával foglalkoztam, amikor baráti kézből megkaptam annak az útszéli zsidó újságnak az aug. 30.-iki számát, mely már hosszabb idő óta azzal iparkodik a félművelt emberek figyelmét magára vonni, hogy engem személyemben, emberi méltóságomban s tudományos és társadalmi tekintélyemben a legarcátlanabb módon inzultál.

Az inzultus forrására való tekintettel teljesen fölösleges volna erre a piszkolódásra reagálni, mert szinte égbekiáltó bűn, ha én egy immár hosszú múltra visszapillantó, mindig a haza és nemzet érdekeit szolgáló s világszerte megbecsült munkásságom közepette ilyen, részben aljas, részben hülye támadásokra ügyet vetek. Azonban mégsem szabad mellettük szó nélkül elmennem, mert az egész nemzetnek, sőt az egész emberiségnek főbenjáró érdeke, hogy végre tisztán lásson abban a borzalmas kérdésben, amelyben a zsidók a legnagyobb álnoksággal s a legbrutálisabb eszközökkel törekszenek a nemzsidó népeket a felvilágosítástól elzárni s a teljes tudatlanság sötétségében megtartani.

A Cél olvasóinak már elmondtam, hogy az az alantjáró ponyvatermék, illetőleg a benne névtelenül köpködő tintakukac milyen gonosz célzatossággal iparkodott engem abba a látszatba belesodorni, mintha én az ú. n. ,,vérváddal" akarnék a zsidók ellen izgatni. Amikor ezt határozottan kikértem magamnak, akkor megint újabb és újabb vádak és förmedvények zúdultak reám, világos bizonyítékául annak, hogy itt tervszerű hajsza, valóságos embervadászat folyik ellenem, aminek nyilván az célja, hogy engem ha lehet megfélemlítsenek s visszariasszanak attól, hogy a rituális gyilkosságokról kilátásba helyezett tanulmányomat megírjam és közzétegyem.

Ez ugyanis a zsidóknak régi és sokszor bevált taktikája, amelyről nagyon jellemző tapasztalatokat mond el pl. Ottokar Stauf, aki mikor meghirdette, hogy ,,Der Ritualmord" című könyvét ki fogja nyomatni, akkor a bécsi zsidó lapok rögtön az államügyész után kiabáltak s a ,,Wiener Morgenzeitung" című cionista újság nem átallotta ezt a régi osztrák nemest azzal meggyanúsítani, hogy még rituális gyilkosságot is képes elkövetni, csak hogy állítása igazságát bebizonyítsa.[1]

De a jelzett könyv mindezek ellenére is megjelent s az én tanulmányom is meg fog jelenni, akár tetszik a zsidók társadalmának, akár nem; nem azért, hogy a zsidók ellen izgassak, mert ezt bámulatos tökéletességgel elvégzik ők maguk s én, mint sok száz zsidó egyetemi hallgatóm bizonyíthatja, sohasem tettem, hanem azért, hogy eleget tegyek az igazság követelményének és honfitársaimmal beláttassam, mennyire elérkezett az ideje, hogy végre kinyíljon a szemük. Egyelőre azonban még egy kis türelmet kell kérnem, mert az idevágó rengeteg és soknyelvű irodalom áttanulmányozása nem könnyű feladat. Azonban addig sem hagyhatom magamon száradni a legújabb förmedvény mocskos vádjait.

1. Hamisítás!

A kloakába való héber újság azt állítja, hogy miután egy másik, hasonszőrű ,,tudós" idézetét idézem, egyszerűen meghamisítom az eredeti szöveget. Ebben a boldog felfedezésében diadalittasan üvölti: ,,Méhely tanár úr hamisít, hamisít, hamisít rendületlenül!" Lássuk tehát, hogyan és mit hamisít?

A Talmudból (Traktat Kethuboth f. 102. b.) Stauf von der March szerint idéztem ezt a passzust: ,,Ha valaki meghal s kiskorú gyermeket hagy hátra és az atya örökösei azt mondják: nagyra nőjön nálunk, de az anya azt mondja: nálam nőjön nagyra, akkor a gyermeket az anyánál s nem az öröklésre jogosultaknál kell hagyni, mert fennforog a veszély, hogy a húsvéti ünnep előestjén levágják".

Stauf v. d. March eredeti szövege emígy hangzik: ,,Wenn einer (ein Jude) stirbt und hinterlässt einen Sohn und es sagen die Erben des Vaters (dessen Brüder): er werde gross bei uns, aber die Mutter sagt: er werde gross bei mir so lasse man ihn bei der Mutter und nicht lasse man ihn bei den Erben. Es trifft der Fall zu (!!), dass sie ihn möchten schlachten am Vorabend des Osterfestes."

Most pedig azt kérdezem, hol itt a hamisítás? Aki csak egy hajszálnyit is konyít a német nyelvhez, láthatja, hogy én Stauf v. d. March szövegét csaknem betűszerinti hűséggel adtam vissza s ha ebben az a ponyvatermék mégis hamisítást lát, akkor teljes mértékben igazat kell adnunk a Talmudnak, amely megint Stauf v. d. March szerint* azt mondja: ,,Háromféle van, ami szemtelen : az állatok közt a kutya, a madarak közt a kakas s Izrael a népek közt.[2]"

2. Hazugság!

,,Amíg egyetlenegy vérvád-esetet nem igazol, nem bizonyít, addig hitvány és hazug minden mondat, amit a vérvádakról lefirkantani merészel. Megírtuk, hogy felelőtlen, ostoba és tudatosan valótlan az, amit Méhely tanár úr állít és mindaz, amit a vérváddal kapcsolatosan hirdet."

Ez a fanatizmus önkívületében fakadt rugdalódzás azonban senkit ne izgasson, mivelhogy a zsidó manőver elengedhetetlen kellékei: az alakoskodás, a csalás, hazugság és a mindent legázoló brutalitás, mert hiszen ,,ha a keresztények tudnák, hogy mi mit tanítunk ellenük, nem agyonütnének-e mindnyájunkat" kérdezi a Talmud (Dibbre David, 37.).

S hogy a nemzsidó népek valahogy rá ne jöjjenek a zsidók borzalmas erkölcseire, azért arra tanítja őket a Talmud (Iore deah 159, 2. Haga.): ,,Legyetek képmutatók, amennyire csak lehet, hogy annál jobban félrevezessétek a keresztényeket."

Íme, ez a fentebbi műfelháborodás igazi forrása; de mivel bennünket a mi erkölcsi érzésünk és tanaink mindennek az ellenkezőjére köteleznek, azért nekünk csak igazat szabad mondanunk. Az igazság pedig az, hogy nemcsak ,,egyetlenegy vérvád-eset", hanem a kiderült rituális gyilkosságok százai ismeretesek, amelyek nagyrésze bírói ítélettel van hitelesen megállapítva.

Sok szó helyett idézem Julius Streicher Nürnbergen megjelenő ,,Der Stürmer" című lapjának 1934. évi május havában kiadott ,,Ritualmord-Nummer"-jét, melyben Kr. e. 169-től-1932-ig nem kevesebb, mint egyszázharmincegy rituális gyilkosság van felsorolva,[3] de ,,mily sok ezer, vagy talán százezer maradt még földerítetlenül" mondja a szerző.

Amennyiben pedig azt állítaná valaki, hogy csak a bíróilag megállapított esetek jöhetnek számba, ilyenekben is bőségesen válogathat az olvasó s ezekkel szemben minden tagadás már nem is gonoszság, hanem egyszerűen hülyeség.

3. Törvényszék elé!

Múlt havi közleményemben a tiszaeszlári gyilkosságról szólva megismételtem a Cél 1933. nov. számában mondottakat: ,,Ha ez égbekiáltó bűn megtörténtét általánosan ismeretes okokból akkor nem is lehetett bírói ítélettel kimondani, a világirodalomban és minden komoly magyar ember lelkében kitörülhetetlen igazságként van elkönyvelve."

E szavaim a bulvárlap héberét annyira felháborították, hogy ügyészért és törvényszékért kiabál, akik ,,ezt a szavakkal és rágalmakkal vagdalódzó egyetemi tanárt tanítsák meg már végre arra, hogy amit a vérvádról ezekben a vészterhes időkben leír, azért felelnie kell".

Valóban felelnie kell és felel is; a felelet pedig az, hogy tessék a sok közül legalább a következő komoly és tudományos szakszerűséggel megírt műveket elolvasni:

Christian Loge: Gibt es jüdische Ritualmorde? 1934,

Ottokar Stauf v. d. March: Der Ritualmord, 1933,

Albert Monniot: Le Crime rituel chez les Juifs, 2. kiad., 1914,

Bary József: A tiszaeszlári bűnper, 1933,

és ha csak annyi judicium van az olvasóban, mint a legprimitívebb nubanégerben, úgy be kell látnia, hogy itt, éppen úgy mint a trieszti Simon (1475), a damaszkuszi Thomas szerzetes (1840), vagy a Hruza Ágnes (1899) bírói ítélettel igazolt esetében, szintén egy borzalmas valósággal állunk szemben!

A nyíregyházi törvényszék ugyan, állítólag bizonyítékok hiányában, felmentő ítéletet hozott, ezt azonban kellő világításba helyezi egy és más, Monniot művében is részletesen tárgyalt körülmény.

Íme néhány szemelvény:

A 273. lapon: ,,Egész Izrael talpra állt és az ő félelmetes anyagi eszközeivel rajta volt, hogy Magyarországot felforgassa, úgy, ahogy ezt később Franciaországgal kellett tennie a Dreyfuss afférben".

A 275. lapon: ,,A tárgyalás tartama alatt jún. közepétől aug. 3-áig az arany óriási mozgalma ment végbe Nyíregyházán. Hat hét alatt a posta 152 ezer frankot kézbesített, mely összeg csak néhány német városból érkezett. 55 ezer fr. jött Franciaországból, végül három kiküldött az Alliance Israélite Universelle tartalékát hozta, melynek mértékéről az nyújt fogalmat, hogy csak a frankfurti kiküldött 250 ezer frankra szóló hitellevéllel volt ellátva".

A 276. lapon: ,,Rothschild azzal fenyegetőzött, hogy ha az affér nem végződik felmentő ítélettel, aláássa Magyarország hitelét. Evégből Tisza miniszterelnök titkos utazásokat tett Nyíregyházára".

Úgy-e, mindez oly világos, akárcsak bengáliai fénnyel volna megvilágítva!

Egyébként ebben az ügyben az utolsó szót az osztrák parlament egyik ülésén mondták ki, melyről a Libre Parole 1899. nov. 15-iki száma ekként számol be:

,,Schneider képviselő, mikor a polnai gyilkosság[4] tárgyában emelt szót, szemlét tartott az utóbbi idők rituális gyilkosságai fölött és a tiszaeszlári eset kapcsán a következő mozzanatot elevenítette fel.

Ma, amikor az az ember már halott, semmi akadálya sincs, hogy megmondjam, miképpen okolta ő meg a felmentő ítéletet, Andrássy gróftól (a Monarchia akkori külügyminiszterétől) mert róla van szó azt kérdezték, hiszi-e, hogy rituális gyilkosság történt?

Óh, felelte Andrássy, eziránt semmi kétség sincs; ez be van bizonyítva; erről vitatkozni sem lehet.

Hát akkor miért mentették fel a bűnösöket?

Azért, mert az elitélést követő napon a nép valószínűleg húszezer zsidót agyonütött volna s akkor ki adjon nekünk pénzt, ha nincsenek többé zsidaink?

Íme, folytatta Schneider, ez a tiszaeszlári felmentő ítéletnek a magyarázata.

Felkiáltás a baloldalon: Kinek mondta ezt Andrássy?

Lichtenstein Lajos herceg felállva: Én vagyok az, akinek mondta. (Élénk izgalom és hosszantartó mozgás)".[5]

Ennyi bizonyára minden komoly és jóhiszemű ember szemében elegendő bizonyíték, azonban, ha a héber újság még ezek után is azt óhajtaná, hogy a társadalom (természetesen az ő társadalmuk) gondoskodjék arról, hogy engem elnémítsanak, úgy megsúghatom neki, hogy a nemzsidó társadalom (és csak ez fontos), az én működésemről már régen és végérvényesen megalkotta a maga, az ú. n. tisztességes zsidók előtt sem ismeretlen véleményét.

Ide iktatom e vélemény néhány legfrissebb vonását:

A. Ricardo Jorge, a lisszaboni egyetem tanára, mint a Lisszabonban szept. 14 -25. tartandó XII. nemzetközi zoológiái kongresszus elnöke, f. évi július 30-án kelt sajátkezű levelében olyan elismerő szavakkal hívott meg erre a kongresszusra, hogy azok olvasásakor minden becsületes magyar embernek gyorsabban verne a szíve.

Egy másik nagy és szintén nemzetközi kongresszus elnöke f. évi aug. 9-én kelt levelében a külföldi szaktársak kérésére hív meg engem s a költségek megtérítését is kilátásba helyezi.

Egy valóságos államtitkár f. évi júl. 22-én kelt levelében írja: ,,Örömmel adom át a miniszter úrnak azt az üzenetét, hogy az ő nagyrabecsülésében éppen olyan magasan állsz, mint régen".

Egy külföldi egyetem nagynevű tanára írja múlt heti születésnapomra: ,,Egyesült lelkesedéssel énekeljük: Üdv a napnak, amelyen megjelentél".

Ugyanakkor számos levél és távirat érkezett egyetemi tanároktól, főpapoktól, bíráktól, tábornokoktól, hazafias táboroktól és sok-sok volt tanítványomtól. Ez utóbbiak között nem egy olyan lélekemelő elismeréssel és megindító ragaszkodással emlékszik meg tanári és társadalmi működésemről, hogy ennek vértjéről a héber ripőkség és gonoszság minden nyila lepattan.

Miután az igazságot lebrutalizáló zsidó újság az én személyemet már rituálisan elintézte, a hazafias pietizmus álarcával is megpróbálkozik s kegyes szemforgatással turbékolja, hogy ,,amikor ennek a kis nemzetnek olyan súlyos a helyzete, minden jó magyar embernek fokozott kötelessége, hogy az összetartásért és a lelki egységért dolgozzék".

Tapasztalatlan gyermekekre, vagy zsidó bérencekre talán hatással lehet ez a kenetteljes zsolozsma, de öntudatos magyar férfiak már aligha fognak lépre menni, mert a magyarság már a maga bőrén tapasztalta meg ezt a módszert s tudja, hogy a Janus-arc mögött ott vigyorog a shylocki kárhozat.

Nekünk, jó magyaroknak, valóban össze kell fognunk, de a mi sorainkban nincs helyük a zsidóknak, mert nem akarunk ezután is olyan balgák lenni, hogy kígyót melengessünk keblünkön.

Tételesen bizonyítható, hogy a zsidók fajvédelmi törvényei minden nemzsidónak a gyűlöletét, megkárosítását s ha lehet kiirtását parancsolják. Így a Sohar (a Talmudnak leggyűlölködőbb része) kijelenti, hogy ,,a zsidónak, aki egy keresztényt megöl, a paradicsomban a legmagasabb hely jut" (1, 38, b.).

Az Aboda Sepher Or Israel (177. b.), valamint a Jalkut Shimoni (245, c és 277.) mondja, hogy ,,A zsidó, aki egy keresztényt megöl, Istennek tetsző cselekedetet visz véghez" s ,,a zsidókat még az ünnepeknek sem szabad meggátolniuk, hogy egy keresztényt lemészároljanak (Pesachim 48. b.).

A Talmudból még akár egy zsákkal lehetne ilyen ,,gyöngyszemeket" összegyűjteni s amennyiben a héber újság szememre veti, hogy nem idéztem, a Talmud melyik részéből merítettem azt, hogy ,,hogy a zsidók Istenének a keresztény gyermek, de különösen a leánygyermek vére, nagyon kedves áldozat", kioktathatom, hogy ez a Kabbala (Sepher Halk) jeruzsálemi kiadásának 156. lapján ilyen értelemben található: ,,Csodálatos, hogy a tisztátalan (t. i. a nemzsidó) szüzek vére a mennynek mégis olyan jóillatú áldozat". Egyébként a beavatottak tudják, hogy a rituális gyilkosság áldozatainak legtöbbje 3 -5 éves leánygyermek volt.[6]

Ha mindezeken végigtekintünk, borzalmas igazságként mered reánk a zsidóknak a Talmudból kiáradó irtózatos gyűlölete minden nemzsidó iránt, már pedig egy kiváló zsidó mondja az ,,Allgemeine Zeitung des Judentums" c. újság 1907. évi 45. számában, hogy ,,a Talmud éppoly élesen, mint találóan jellemzi a zsidó lelkiséget".

Mindezek tudatában irtózattal fordulunk el ettől a lelkiségtől s nemzetünk fennmaradása iránt tartozó kötelességünknek ismerjük, hogy az ilyen lelkületű embereket távol tartsuk magunktól és minden intézményünktől. Éljék ők a maguk életét s legyenek, mint az ő Ignotusuk (Veigelsberg Leó) óhajtja, ,,nach ihrer eigenen Facon" boldogok, de tőlünk maradjanak távol s ne iparkodjanak rajtunk megvalósítani azt a minden zsidót eltöltő talmudi szentenciát, mely szerint ,,Isten csak a zsidók kedvéért teremtette a világot" (Schene luchoth habberith, 124, 2.).

Mi nem irigyeljük az ő világukat, de nekünk is megvan a magunk világa, amelyet hogy megóvhassunk, sohasem szabad megfeledkeznünk arról az ,,összefogásról", amikor a zsidók - a magyarság örök gyalázatára - a Parlament pincéiben, a Batthyány-palotában és szerte az országban szadista kéjjel ölték halomra a legjobb magyarokat!

,,Izrael népének élete nem egyéb, mint folytonos harc a faj ösztöne, vagyis a szemita ösztön ellen, mely a hébereket Moloch, a gyermekevő Isten, a föníciaiak szörnyeteg bálványai felé vonzza", - mondja mélyértelműen Edouard Drumont, a jeles francia publicista, a Monniot könyvéhez írt előszó IX. lapján.

E szavak némi bepillantást engednek a zsidó szadizmus eredetébe, mert tudnunk kell, hogy Moloch (eredetileg Adra-Melech) a, föníciaiak és a karthagóiak ,,bikanyakú Istene", akinek kegyeiért saját gyermekeiket áldozták fel imádói. Ez a rituális véráldozat eredete s a föníciaiakkal szomszédos kánaáni zsidók tőlük vették át a rituális gyilkosság szokását. De istenüket is innen vették, mert Ábrahám El-Shaddai-ja és Mózes Jahvéja, Molochhal azonos ,,vérengző és bosszúálló Isten", aki a zsidóknak megígéri, hogy ,,minden népeket fel fogsz falni, melyeket én adok a kezedbe" (Mózes 5. k., 7, 16).

Nekünk magyaroknak tehát nyitva kell tartanunk a szemünket, hogy fel ne falattassunk.

[1] Ottokar Stauf von der March, Der Ritualmord, Hammer-Verlag, 1933, 192. l.
[2] O. Stauf v. d. March, Der Ritualmord, 1933. 204. l. (Dreierlei ist unverschämt: der Hund unter den Tieren, der Hahn unter den Vögeln und Israel unter den Völkern".
[3] Ebből 11 eset ismeretes Magyarországról.
[4] Ez t. i. a Hruza Ágnes esete.
[5] Albert Monniot, Le Crime rituel chez les Juifs, 2. kiad., 1914, 276. és 277. lap.
[6] Itt most csak mellesleg említem meg a babiloni Talmudnak (Abodah sarah, 37a.) azt a förtelmes tanítását, hogy a három éves és egy napos nemzsidó leánygyermek már elhalásra alkalmas (Dr. Erich Bischoff, Das Blut im jüdischen Schrifttum und Brauch, 1929. 86. l.).
 
 
0 komment , kategória:  Méhely Lajos  
Méhely :A zsidó felekezetekről
  2010-11-19 08:17:04, péntek
 
 
Méhely Lajos: A zsidó felekezetekről

Alig van a világon olyan elterjedtebb vallás, melynek ne volnának felekezetei, aminek legfőbbképpen élettudományi okai vannak, mert az ugyanegy vallásközösséghez tartozó embersokaság faji összetételének, tehát testi és lelki igényeinek megfelelően hiszi és gyakorolja vallása rendelkezéseit. A tapasztalat is azt bizonyítja, hogy amennyi fajárnyalat van valamely vallásközösségben, annyi felekezetre is tagozódik.

A keresztény vallásban vannak római és görög katholikusok, görög keletiek, reformátusok, lutheránusok, unitáriusok, (sociniánusok) baptisták stb., az anglikán egyházban pedig vannak szakadár felekezetek, amilyenek a quakerek (reszketők), jumperek (ugrálók), barkerek (ugatok) és shakerek (rázogatók).

A mohamedánok közt vannak síiták és szunniták, Kong-fu-cse vallásának, valamint a brahmanizmusnak is számos felekezete van, Zoroaszter vallása (a parzismus) sem egységes s ez alól a zsidó vallás sem kivétel, sőt talán nincs a világon még egy vallás, melynek oly számos s oly mélyreható különbségek által elválasztott felekezete volna, mint éppen a zsidó.

Nincs nehezebb tanulmány, mint a zsidó felekezetek fejlődéstörténetének a megismerése, mert ehhez a vallásbölcseleti alapon kívül a zsidóság mindenkori faji, nemzeti és politikai állapotának s mindezek fejleményeinek és egymásrahatásának beható ismerete szükséges.

Ezeknek a nagy nehézségeknek a leküzdésére egy emberöltő is alig elegendő s annak tulajdonítható, hogy egy-egy nemzetnek alig van egy-két tudósa, aki a rejtelmek egész szövevényét át tudja tekinteni s biztos ítélettel vezérel bennünket a megismerés útján.

Nekünk ilyen nagy tudósunk volt Kmoskó Mihály, a Pázmány-egyetem hírneves professzora, az ő halála után pedig Huber Lipót pápai prelátust ékesíthetjük fel ,,a legjobb magyar hebrológus" jelzőjével, akinek tavaly megjelent nagy műve[1] egy hosszú emberélet elmélyedő tanulmányainak a kincsesbányája. Amit az alábbiakban elmondok, az jórészt az ő jeles könyvéből származik, de emellett más forrásműveknek is jó hasznát vettem.

* * *

Mielőtt a zsidó felekezeteket ismertetném, bizonyos alapfogalmakat kell tisztáznunk, amelyek megértése nélkül könnyen eltévedhetünk a kérdés szövevényében.

Írásban és szóban sokszor nevezik a zsidókat Mózes vallásúaknak, ami végképp helytelen, mert a mai zsidóság vallása már nem azonos a Krisztus előtti, vagyis a bibliai mozaizmussal.

A hajdani Palesztinában élő zsidók ősi vallása isteni kinyilatkoztatáson alapuló, vagyis ,,teokratikus intézmény volt", mely azonban Titusz római császár óta (Kr. u. 70), tehát már csaknem kétezer éve nem létezik. A Krisztus utáni, vagyis a mai zsidó vallás, az ú. n. judaizmus, vagy rabbinizmus már nem Istentől kinyilatkoztatott vallás, hanem a rabbik által megállapított emberi alkotás, amelyet, mert lényege főképpen a Talmudban van megörökítve, talmudizmusnak is nevezhetünk.

A rabbinizmus annyira különbözik a Krisztus előtti zsidó vallástól, hogy ha Mózes feltámadna, maga sem ismerne rá, mert ,,a Talmud a mozaizmust sivár szabályok és szabványok, rendeletek és törvények szinte szédítő halmazában megmerevítő vallási és politikai törvénytárrá tette".

A rabbik által készített Talmud nem egyéb, mint ,,szőrszálhasogató vitáknak és eszmecseréknek jegyzőkönyvszerű, rendszertelen egyvelege", amelynek, mint Huber Lipót mondja, a keresztényekről vallott elvi álláspontja ,,szűkkeblű, sőt ellenséges indulatú, ennek megfelelő joggyakorlata pedig sok tekintetben erkölcsileg nagyon is kifogásolható, mert olyan elvei is vannak, amelyek a zsidót a nemzsidókkal szemben... fölmentik az általános erkölcsi törvények kötelezése alól" (24. l.)

Tudnunk kell továbbá, hogy ,,a Talmud hittana valóságos torzképe az ószövetségi kinyilatkoztatásnak" s amit Jézus Krisztusról mond, ,,az egyenesen égbekiáltó káromlás", egész szelleme és világfelfogása pedig homlokegyenest ellenkezik a kereszténységgel, mert — néhány szebben hangzó helye ellenére — ,,nem az általános felebaráti szeretetet, hanem a zsidó és nemzsidó közötti legélesebb ellentétet, Izrael örökérvényűnek képzelt prerogativáját, kiválasztottságát, szűkkeblű, exkluzív partikularizmusát hirdeti."[2]

A Talmud végzetes befolyásának tulajdonítható, hogy a keresztény szellem még általánosságban sem tudott a zsidó lelkülethez hozzáférkőzni s a zsidóság kétezer év óta teljesen más erkölcsökkel és nekünk merőben idegen lelki világgal él a keresztény társadalomban.

A Talmud káros befolyását a felvilágosodottabb zsidók is elismerik, így az egyik rabbi megengedi, hogy ,,abból, amit a Talmud a pentateuchusi törvény magyarázatául tanít, igen sok, ártalmas emberi rendeletnek bizonyul"[3] egy másik rabbi ,,a Talmud inhumánus helyeiért minden felelősséget a leghatározottabban visszautasít",[4] egy harmadik pedig nem habozik kijelenteni, hogy ,,a Talmud erkölcsi szempontból megtámadható helyeket tartalmaz" s kifogásolja azt a takargatási és szépítgetési módszert, amely a zsidó publicisztikákban szokássá vált."[5]

Azonban a Talmud mai nap már annyira elvesztette egykori jelentőségét, hogy, mint Stern volt stuttgarti rabbi mondja, ,,már a legcsekélyebb auktoritativ jellege sincs többé s a jelenkor zsidósága egészen jól meglehet nélküle", ami alapjában véve örömmel volna üdvözölhető, ha ezzel együtt a talmudi szellemnek is vége szakadt volna, ami azonban legkevésbé sem történt meg, mert a hovatovább irodalmi értékűvé vált Talmud helyébe lépett a kereszténység szempontjából nem kevésbé veszedelmes Sulchan Aruch, az a vallási és jogi kódex, melyet a Spanyolországból menekült palesztinai rabbi, Káró József, a Talmudból szerkesztett össze.

A Sulchan Aruch (Terített asztal) első kiadása Velencében 1565-ben jelent meg, azonban ehhez Isszerlesz Mózes krakkói rabbi, a német- és lengyelországi talmudisták nézeteire támaszkodó toldalékokat (Hagá) írt s ezek a későbbi kiadásokban kisebb betűvel nyomtatott beszúrások irányadók a keleti (askenázi) zsidóságra nézve.

Mai nap már ,,majdnem az egész világ zsidósága a Sulchan Aruchot ismeri el a hitélet alapjául", mondja Újvári Péter[6] aki valóságos elragadtatással ír erről a ,,grandiózus munkáról", ,,mely véglegesen szabályozta a zsidó hitéletet s véget vetett a különböző iskolák és irányok torzsalkodásának és az egész talmudikus törvényrendszert egy munkába tömörítette".

A külsőségek szempontjából talán igaz lehet ez az apologetikus felfogás, de hogy a lényeg mást rejt, arról egy újabbkori, felvilágosodott rabbinak ez a nyilatkozata tanúskodik: A ,,Sulchan Aruch a középkor és a ghettók beteges produktuma. Benne nem a Szinai napja ragyog, nem a Jordán tiszta hullámai susognak, nem Izajás, Mikeás szelleme leng. Létét annak a zavaros időnek köszöni, amikor a zsidó az általános kultúrélettől el volt zárva és még saját vallási alapiratainak helyes értelmét is elvesztette, úgyhogy a teológia mind mélyebben beletévedt a kicsinyes és megcsontosodott hagyományos szokások bozótjába".[7]

Huber Lipót jellemzése szerint a Sulchan Aruch ,,vallási szempontból szabályozza a zsidónak minden jártát-keltét, minden elgondolható életnyilvánulását első leheletétől az utolsóig, az istentisztelettől a természeti szükség elvégzéséig (amire szintén van áldásima és több különös szabály), a polgári és büntető jog gyakorlatától a nászágyig, a pohárszéktől a ruhaszekrényig, a körülmetéléstől az esküvőig, az esküvőtől a ravatalig, a szombati nyugalomtól a tevékeny köznapi élet ténykedéséig. És mind ez át van szőve furcsábbnál furcsább - részben kabbalisztikus - hittel, babonával és szokással".[8]

A jó ízlés tiltja, hogy ezeket a ,,furcsaságokat" e helyen ismertessük, azonban teljes ,,zamatjukban" megtalálhatók báró Luzsénszky Alfonz most megjelent német könyvében.[9] Aki ezt elolvassa, nem fog hinni a szemének, hogy lehet a világon egy nép, melynek ,,írástudói" még a kőkorszakbeli ősembert is megszégyenítő eszmevilág hordozói, amely nemcsak póriasan alantjáró és nevetségesen együgyű, hanem a kereszténységgel szemben gonoszul elfogult, türelmetlen és kegyetlen is. Ezt pedig még az olyan zsidóbarát szaktekintélyek is kénytelenek elismerni, mint Marx (Dalman) Gusztáv, a greifswaldi egyetem hírneves tanára, aki szerint; ,,Valóságos szerencsétlenség volt a zsidó népre, hogy a Sulchan Aruch, ez a könyv, mely a rabbinizmust a legridegebb formában képviseli, ily széleskörű érvényre jutott".[10]

Igaz, hogy a XVI. századbeli, faji türelmetlenségtől duzzadó Káró és Isszerlesz-féle Sulchan Aruch mellett egy kevésbé gyűlölködő, az élettel s a keresztény erkölcstannal kevésbé ellenkező kiadás is megjelent, melynek Creizenach boroszlói rabbi a szerzője[11] s ez a szelídített, de még mindig fölötte mérges Sulchan Aruch az, mely Németországban az állami jóváhagyást nyert iskolai könyvek sorában szerepel.[12] Ámbár a német iskolák Huber Lipót szerint[13] 1893-ig Ganzfried Salamon ungvári rabbi kivonatát (Kiccur Sulchan Aruch) használták.

Az itt felsorolt irányzatokkal azonban még koránt sincs kimerítve a zsidó hitéletet befolyásoló vallásos iratok tárháza, sőt inkább hátra van az előbbieknél sokkal hatásosabb s az egész kereszténységre sokkalta veszedelmesebb Kabbala és annak főkönyve a Sohar (Zohár).

A Kabbala ,,az Istenre és világegyetemre vonatkozó misztikus tan, mely saját tanítása szerint, kevésszámú kiválasztott, szentéletű elmélkedőnek nyilatkozik meg", mondja Seltmann Rezső, a Magyar zsidó lexikon munkatársa (449. l.); a Kabbala ,,nem egyéb, mint a vallásnak, filozófiának s a szám értelmezésnek a korai középkorból eredő zagyvaléka", mondja a ,,Berliner Morgenblatt" című zsidó újság 1912 évi szept. 30-iki száma.

E két, éles ellentétben álló meghatározás egyikéből sem tűnik ki a lényeg, vagyis az, hogy a Kabbala tulajdonképpen Mózes öt könyvének titkos magyarázata, mely a szavak között rejtett igazságokat keres s ezeket misztikus köntösbe öltöztetve, a legagyafúrtabb módon magyarázgatja.

Ameddig ez a mesterkedés csak a műveletlen tömeg elbódítását célozza s a csodarabbik érdekeit szolgálja, addig ehhez, mint a zsidóság kebelbéli ügyéhez, nem lehet szavunk, azonban az a baj, hogy ez a Talmuddal is ellentétes ,,misztikus filozófia" a legdurvább istenkáromlás! Ezt kézzelfoghatóan bizonyítja a Sohar (a Kabbala főforrása), mely egy hosszú szózagyvalékban ,,a keresztényeket és a mohamedánokat döglött kutyáknak nevezi, akik alapítójukkal, Jézussal és Mohammeddel együtt a túlvilágon az istenteleneknek szánt undok szemétdombon vannak eltemetve" (Sohar, III, 282 a Rája mehemna).[14]

Még jellemzőbb a Kabbala ethikai felfogása, mely ugyan a Magyar zsidó lexikon szerint ,,a legmagasabb nívón áll" (443. l.), a valóságban azonban híveit a keresztények rituális legyilkolására kötelezi. Kiviláglik ez a Soharnak az oroszországi Berdicsevben megjelent kiadásából, melynek 88. b. pontja szerint: ,,Van továbbá a saktolásnak egy parancsa, mely rituálisan érvényes módon hajtatik végre az idegeneken (vagyis a nemzsidókon), akik nem emberek, hanem a barmokhoz hasonlók".[15]

* * *

Ezek az őrületes elvek még a mai zsidóságnál is nagy elterjedésnek örvendenek, különösen a caddikjai (csodarabbijai) kényuralma alatt, a legsötétebb babonában élő kelet-európai zsidóságnál, mely a Talmudnak ellensége s többre becsüli a Kabbala főkönyvét, az isteni bölcsesség szent forrásának tekintett Sohart. Az orthodox rabbik ugyan e felekezet tagjait eretneknek nyilvánították és kiátkozták, azonban titokban maguk is isteni sugallat műveként tisztelték a Sohart.[16]

A fentebbiekben körvonalazott alapelvek után Huber Lipót jeles művének kalauzolása mellett rátérhetünk a zsidó vallás felekezeteinek ismertetésére.

1. Asszideusok. A hitért buzgó zsidók, akik a szeleucida fejedelmek zsarnokságával szemben rendületlen hűséggel ragaszkodtak a mózesi törvényhez. Eleinte szombaton nem harcoltak, inkább hagyták magukat lemészároltatni, de azután részt vettek a makkabeusok szabadságharcában.

2. Chaszideusok. A bibliai időkben a törvényért buzgólkodó jámborok társasága volt, mely azonban a XVIII. század közepe táján Lengyelországban a Kabbala miszticizmusának hatása alatt Izrael ben Eliézer által alapított rajongó és babonás zsidó felekezetté lett.

A chaszidizmus Podóliából kiindulva egész Lengyel- és Oroszországban, Galíciában, Bukovinában, Moldvában, Oláh- és Törökországban, Bulgáriában s hazánk északkeleti részein, főképpen Bereg, Szabolcs, Zemplén, Sáros és Szepes megyében terjedt el. Híveinek száma a múlt század közepén félmillióra rúgott s azóta sem csökkent. Jelenleg a keleti zsidóság nagyobbik fele a chaszidizmus híve.

A felekezet megalapítója, Eliézer rabbi azt állította magáról, hogy hatalmában van Istennel egyesülni s az angyalok tanácsának határozatait irányítani és e nagy hatalmánál fogva mindenféle csodák végrehajtására is képes; betegeket gyógyított, meddő asszonyokat termékenyekké tett, halottakat feltámasztott, elkárhozottakat kiszabadított a pokolból, állatokba költözött lelkeket megszabadított, némákat beszélőkké, vakokat látókká tett, a csodatevő erejében kételkedőket pedig megbüntette.

Ennyi jeles adományánál fogva ,,jog és törvény fölött állott, mint Isten helytartója", akinek minden szava és tette szent volt s életviszonyainak nagy tarkasága[17] ellenére is óriási befolyást gyakorolt híveire.

A chaszideusok mindenütt caddikok (csodarabbik) uralma alatt állnak, akiknek parancsait vakon követik, mert minden chaszideus zsidó hitének alapja a caddikban való föltétlen hit és vak bizalom. ,,Csak az tud az Isten előtt való kedvesség fokára emelkedni, aki lemond érzelmeiről, eszéről, belátásáról és tapasztalatairól s azok helyébe a caddik akaratát engedi lépni, mivel ,,a caddiknak az ő hívei előtt nemcsak minden más embernél, hanem még magánál az Istennél is többnek kell lennie, mert Isten neki engedte át a világ kormányzását" (Nóam ha-mélek. 41. és 81. l.). ,,A caddik tehát a legfelsőbb folyamodású bíró, sőt törvény és jog fölött álló úr, aki a kormánynak is parancsol." (Nóam ha-mélek, 34. l.)

Minden caddik középpontja és királya kerülete községeinek. Pompával és nagyszámú szolgaszemélyzettel veszi magát körül. Más caddiknak beavatkozását nem tűri s egyetlen alattvalójának sem szabad más caddikhoz fordulnia. Minthogy a chaszideusok hite szerint a caddikhoz közeledhetni a legnagyobb kegyelem, amelyben halandó e földön részesülhet, azért hívei állandóan özönlenek hozzá, azonban aki őt látni akarja, annak ezért fizetnie kell s aki beszélni óhajt vele, annak még többet kell ezért fizetnie.

Mindezekből kifolyólag a chaszideusnak minden tudományos foglalkozás meg van tiltva, mert a caddik csaknem isteni tekintélye úgy kívánja, hogy híveit megtartsa az értelmi elbutulás s a végletekig menő misztikus rajongás állapotában, távol tartsa őket a haszontalan és lelkük üdvére káros hatású tudományoktól, - még idegen nyelvek tanulása, sőt az orvostudomány is tilos.

Látnivaló, hogy a chaszidizmus a legegyügyűbb, legbabonásabb, legsötétebb és legfanatikusabb zsidó felekezet, melynek hívei a világlátott Bonaventura Mayer megállapítása szerint ,,az emberiség legtudatlanabb, legműveletlenebb, legbabonásabb és legdurvább osztályaihoz tartoznak", akik ,,a lelkiismeretességet csak nagyon alárendelt kérdésnek tekintik, mert hazudnak, lopnak, csalnak, sőt minden lelkiismeretfurdalás nélkül gyilkolnak is."[18]

Hasonlóképpen nyilatkozik sok más felvilágosodott zsidó is, így Jost Izsák, Cassel Dávid s főképpen Karpeles Gusztáv, aki a chaszideus felekezetet a zsidó vallástörténetben található valamennyi eltévelyedés közt a legkárhozatosabbnak mondja, ,,amelynek uralmát ma, miként egy századdal előbb is, csak a sötétség és a babona tartja fenn" s amely ,,a hitközségeken belül olyan mélyreható pusztítást visz véghez, amelynek végét nem lehet előre látni."[19]

,,A zsidóság felvilágosodottabb része azonban - mondja Huber Lipót - a chaszideusokat, mint eretnekeket lenézi, vagy, mint a pszichiáter figyelmére méltókat, lesajnálja, a csodarabbikat pedig közönséges csalóknak tartja, akik szédelgésből élnek, a sötét babonának terjesztői, a kultúrának ellenségei, kiaknázzák a zsidó köznép jóhiszeműségét s nagy vagyont harácsolnak össze, amiért nem érdemelnek egyebet, mint hogy az országból - híveikkel együtt, tehetjük hozzá - kiűzzék őket."[20]

Nekünk, jámbor gójoknak, fogalmunk sem lehet a csodarabbik félelmetes hatalmáról és mesés kincseiről. Mikor a Debrecent megszállott oláhok kivonultak s a rendőrség a galíciai Komarnóból ide menekült csodarabbi (Safrin Jakab) fejedelmi pompával berendezett lakásába behatolt, itt 800.000 korona kékpénzt, rengeteg drágakövet, három vasládát tele ezüst és arany edényekkel, hatszázezer korona értékű briliánst, több igazgyöngyöt, köztük egy nyolcszázezer korona értékű gyöngysort, másfél métermázsa színezüstöt és annyi különféle ékszert foglalt le, amennyi akkor az összes debreceni ékszerészeknél sem volt[21] - s mindez akkor, amikor a magyar embernek úgyszólván mindene odaveszett!

3. Dönmék. A Kabbala befolyása alatt álló titkos felekezet, a Sabbatái Cebi nevű kabbalista rajongó és kalandor által felidézett mozgalom utolsó fellobbanása, melynek Törökországban még ma is vannak hívei. Hitük a Kabbala, a zsidó misztikusok titkos tana s az izlám tanainak keveréke. Nyíltan mohamedánok, de titokban sabbataisták.

4. Eboniták. A zsidó-keresztény ősegyház egyik árnyalata. Pál apóstól ellen harcoló szélsőséges judaisták.

5. Esszénusok. A farizeus pártból eredő, szigorúan aszkéta és kommunista jellegű zsidó felekezet, melyből a zsidó írók szerint a kereszténység alapítói kerültek ki,[22] ami azonban nagy tévedés, mert a kereszténység csak néhány külsőségben hasonlít az esszénizmushoz.[23] A Talmud e szektát annyira lenézi, hogy bolondnak mondja, mely elpusztítja a világot.

6. Farizeusok. Az ó-chaszideusokból kifejlődött felekezet, mely a Kr. e. II. század végén már mint politikai párt szerepel. A világtól elvonult pietista farizeusok a törvény tanulmányozásának s a messiási reményeknek éltek, de a politikus farizeusok mind jobban belemerültek a rabbulisztikába, az erkölcstelenségbe és képmutatásba. A Talmud nem más, mint a farizeusi teológia későbbi fejlődésének irásbafoglalása.[24]

7. Frankisták vagy zóháristák. Ezt a felekezetet a podóliai származású Frank Jakab, a rajongó kabbalista s a XVIII. század legfurfangosabb zsidó szélhámosa alapította, aki mint a talmudi rabbinizmus elkeseredett ellensége a Zóhár tanait a kereszténységgel iparkodott összhangba hozni. A talmudistákat azzal vádolta meg, hogy szertartásaiknál keresztény vért használnak, az ő szektája viszont a legfajtalanabb misztikus orgiákat űzte. A frankisták szorultságukban a katholikus egyházba is beléptek s a Kabbala alapján akarták a zsidókat a kereszténységnek megnyerni, ami azonban csúfos kudarccal végződött. Lengyelországban állítólag még most is vannak családok, amelyek titokban zsidózó katholikusok.

8. Karaiták. A bibliaolvasók felekezete a VIII. század közepén keletkezett. A rabbinikus hagyományt elveti és szorosan a mózesi törvényekhez (a Tórához) ragaszkodik. A kereszténységgel szemben semleges, ez azonban csak ,,óvatos tartózkodás." Ma főleg a krimi félszigeten vannak hívei.

9. Ortodox zsidóság. A hagyományos ortodox zsidóság és a liberális zsidóság elvileg oly távol áll egymástól, hogy teljes joggal két külön felekezetnek tekinthető. Az ortodoxok megint vagy szigorúan ortodoxok, vagy konzervatívok. Az előbbiek rendületlenül hisznek az isteni Tóra örök érvényében és a Talmudban, ellenben az utóbbiak, a hagyományok megőrzése mellett a felvilágosodott haladás szellemét is iparkodnak elsajátítani.

A zsidóság zömét, mintegy nyolc tizedrészét az ortodoxok alkotják, akik görcsösen ragaszkodnak a Talmudhoz s a rabbinusi szellemet a leghívebben kifejező kódexhez, illetőleg ennek a XVI. században a Kabbala befolyása alatt s többé-kevésbé burkolt kereszténygyűlölettel készült kivonatához, a Sulchan Aruchhoz.[25]

Az ortodox zsidóság között különös figyelemre méltó a hyperortodox keleti zsidóság, mely Orosz-, Lengyel-, Cseh- és Oláhországban, Galíciában, Bulgáriában, Ausztriában s hazánk észak-keleti és erdélyi vidékein él. Ez a zsidóság alacsony kultúrájával, vallásával, foglalkozásával s a nemzsidók iránt tanúsított lelki sivárságával teljesen elüt a művelt Nyugat zsidóságától.

A keleti zsidó átlagvéve vérbeli talmudzsidó, illetőleg sulchan aruch-zsidó, nagyobbik fele pedig a Kabbala híve, vagyis babonás és rajongó chaszideus.

Már az utóbbi felekezet méltatásánál rámutattunk, hogy a keleti zsidóság zömére (akár talmudista, akár kabbalista) a kultúra alig van hatással s mereven elzárkózva él az ő külön világában.

A konzervatív alapon álló magyarországi zsidóság a nyugatihoz képest egyszerűen ortodox s a maga egészében nem a nyugati, hanem a keleti zsidósághoz tartozik.[26]

10. A liberális zsidók vagy mérsékelt liberálisok, vagy reformzsidók. Az előbbiek a zsidó vallás túlélt s értelmetlenné vált külsőségei ellen küzdenek s a talmudisztikus vallásformát a modern kor igényeinek megfelelően akarják átalakítani, az utóbbiak pedig a legmesszebbmenőén alkalmazkodnak a modern viszonyokhoz.

A reformzsidóság elveti az eredeti bűn gondolatát, mellőzi a rituális metszést, a szombat helyett a vasárnapot üli meg, liturgiájából törülte a Messiás eljövetelére vonatkozó részleteket, sőt némelyek a körülmetélést is elhagyják.

E felekezetnek Magyarországon nincs talaja. A múlt században megindult s a nyolcvanas években megújult mozgalom rövidesen ellanyhult.

11. A Krisztushívő zsidók szövetségében azok a modern zsidók egyesülnek, akik Jézust nemcsak a zsidó nép legnagyobb fiának, hanem a prófétáktól megjövendölt Messiásnak is elismerik, de máskülönben minden egyházi alakulattól függetlenek s papot nem ismernek. Hisznek Jézusban, mint Messiásban és Istenben, de nem keresztelkednek meg. Ez a felekezet Amerikában, Angliában, Svájcban és Németországban ismeretes, nálunk Fischer Árpád budapesti orvos a terjesztője.

12. Rechabiták. Bort nem ivó nomád törzs volt Szíriában. Hívei nem vetettek, nem ültettek, házakat nem építettek, hanem sátrakban laktak s gyakran költözködtek. A XVII. században eltűntek.

13. Sabbataisták. E felekezetet 1648-ban egy Szmirnában fellépett kalandor, Sabbatái Cebi alapította, aki Messiásnak vallotta magát s üzelmeivel nemcsak lázas mozgalomba hozta az egész földkerekség zsidóságát, hanem az egész kelet és nyugat zsidóságának rajongva tisztelt és imádott bálványa lett. Szereplése már harmadfélszáz évvel ezelőtt zajlott le, de még ma is vannak titkos hívei.

1665-ben, a zsidó újév napján a szmirnai zsinagógában a sófár harsogása mellett hirdette ki, hogy ő a régen várt Messiás s a tömeg őrjöngve üdvözölte királyát. Még a tudós rabbik is hódoltak neki. Legrajongóbb hívei Amszterdamban és Hamburgban voltak, de Londonban is hódoltak neki, mert a zsidóság általában meg volt győződve messiási voltáról. A magyarországi zsidók hűvösen kezelték ezt a mozgalmat.

A felekezet hitelvei mind a törvényt, mind a Talmudot és a Sulchan Aruchot fölöslegessé tették, mert Sabbatái Cébi személyében ,,megjelenvén Isten teljhatalmú helyettese, minden vallási rendelet érvényét vesztette." A messiási mámort azonban csakhamar a csalódás és szégyenkezés keserű érzése váltotta fel, mert Sabbatái áttért a mohamedán vallásra s az egész mozgalom a köznevetség tárgya lett.

14. Szimachiánusok. Palesztina arámi falvaiból nyugatra is elterjedt zsidó-keresztény felekezet, mely az ószövetségi könyveket görög fordításban olvasta. Jézust csak embernek tartotta s mindent elvetett, amit Szt. Pál tanított.

15. Toszafisták, a Talmudhoz írt középkori jegyzetek szerzői, akik a keresztényeket, a Talmudtól eltérően, nem tekintették bálványimádóknak.

16. Zelóták. Krisztus korában élt vakbuzgó zsidók, akik esküdt ellenségei voltak minden nemzsidónak. Tulajdonképpen a farizeusok fanatikusabb ágazata, de talán inkább politikai párt volt.

* * *

A zsidó felekezetek fentebbi ismertetéséből világosan kitűnik, hogy a nemzsidó népeknek a zsidó vallásról táplált fogalma nemcsak hiányos, hanem alapjában is téves, mert a zsidókat valamint faji, úgy vallási tekintetben sem lehet egy kalap alá vonni.

Fajilag a zsidók a bennük rejlő három alapvéren (semita, hetita és néger) kívül mindazoknak a nemzeteknek vérét is magukba fogadták, amelyeknek ,,vendégei". A dél-olaszországi zsidók megteltek olasz vérrel, az oroszországiak mongoloid, turáni és szláv vért vettek fel, a németországi zsidók német, az angolországiak angol vérelemeket fogadtak magukba, úgyhogy a zsidó fajta örökléstanilag a sokszoros korcs (polyhibrid) fogalomkörébe tartozik.

Ez a sokféle vérösszetétel tükröződik a zsidó vallásközösség felekezeteiben, miért is merőben helytelen, ha a nemzetek közjoga és törvénykezése zsidó ,,felekezetről" beszél, mert mint láttuk ez az úgynevezett ,,felekezet" számos s egymástól lényegesen különböző felekezetre tagolódik.

Minthogy minden törvénynek és törvényszerű intézkedésnek elengedhetetlen kelléke, hogy ne nélkülözze a belső igazságot, a zsidóságot felekezetnek minősítő kúriai döntvény is csak akkor felelne meg e kelléknek, ha félreérthetetlenül megállapítaná, hogy melyik zsidó felekezetre vonatkozik?

Láttuk, hogy a zsidó vallásközösségben vannak emberséges, lényegileg nem kifogásolható felekezetek, amelyek humánus bánásmódra tarthatnak igényt, de vannak olyanok is, amelyek minden nemzsidó népre halálos veszedelmet jelentenek, amelyekre tehát a törvény védelmét kiterjeszteni az öngyilkossággal határos dőreség volna.

Tudjuk, hogy a csodarabbik uralma alatt élő chaszideusok a zsidóságnak legdurvább, legbabonásabb, legfanatikusabb s legborzalmasabb erkölcsű felekezete, mely vallási elvakultságában a legcsekélyebb lelkifurdalás nélkül kész gyilkolni, vagyis az ő istenének ,,emberáldozatokat bemutatni."

Mai nap már minden kultúrnép irodalmában száz meg száz rituális gyilkosság van elkönyvelve, miért is a törvényhozásnak és a kormánynak múlhatatlan kötelessége, hogy a nemzetet az ilyen sötét felekezet bevándorlásától, térfoglalásától és vérszomjas támadásaitól megóvja.

Ehhez szigorú intézmények kellenek, még pedig minél előbb, mert a Galícia és Bukovina felől beözönlő fekete rajok már-már az egész országot ellepik s ha nem zárjuk el előlük határainkat, akkor ütött e nemzet végórája.

[1] Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység a múltban és a jelenben, II. kötet, Kalocsa, 1933.

[2] Huber Lipót, Zsidóság és kereszténység, II. 39. l.

[3] Leop. Stein, Die Schrift des Lebens, 1877, II. 436. l.

[4] E. Schreiber, Der Talmud vom Standpunkte des modernen Judenthums. 1881, 52. l.

[5] I. Stern, Lichtstrahlen aus dem Talmud, 1882, 6. l.

[6] Újvári Péter, Magyar zsidó lexikon, 1929, 812. l.

[7] Franz Delitzschnek Zöckler greifswaldi professzorhoz intézett ,,Neueste Traumgeschichte" című körlevelében, 1883, 19. l.

[8] Huber Lipót, Id, mű, 41. l.

[9] Br. A. Luzsénszky, Schulchan Arukh (Der gedeckte Tisch), 1934.

[10] Marx (Dalman) G., Jüdisches Fremdrecht, 1886, 58. l.

[11] Creizenach, Schulchan Aruch oder enzyklopädische Darstellung des mosaischen Gesetzes, Frankfurt, 1833—1840.

[12] P. Severin Grill, Der Talmud und Schulchan Aruch, 1934, 26. l.

[13] Huber Lipót, Id. mű. 77. l

[14] Gustav Dalman (greifswaldi egyetemi tanár), Was sagt der Talmud über Jesum? Függelék: Jesus im Sohar, Berlin, 1895, 19. l.

Megjegyzendő, hogy az idézet teljes szövege csak az 1736. évi konstantinápolyi kiadásban van meg, más kiadásokban meg van csonkítva (Huber Lipót, Id. mű, II, 430. l.).

[15] Erich Bischoff, Das Blut in jüdischem Schrifttum und Brauch, 1929. 39. l.

[16] Huber Lipót, Id. mű, II, 324. l.

[17] Volt kereskedő, rabszolga, tábornagy, miniszter s végül koldussá lett.

[18] Bonav. Mayer, Die Juden unserer Zeit, 1842, 11. és 42. l.

[19] G. Karpeles, Geschichte der jüdischen Literatur, 1886

[20] Huber Lipót, Zsidóság és kereszténység, II, 1933, 346. l.

A XIX században a leghíresebb caddikok a szadagorai (Bukovina), a belzi (Galícia), nálunk a podolini (Szepes m.), a munkácsi és a mármarosszigeti, akikhez ezrével zarándokoltak az együgyű zsidók tanácsért.

[21] A letartóztatott csodarabbi, Új Nemzedék 1920, 68. sz.

[22] Magyar zsidó lexikon, 242. l.

[23] Huber Lipót, ld. mű, 214. l

[24] Székely L, A hegyi beszéd magyarázata. 1913, 30. l.

[25] Huber Lipót, Id. mű 39. l

[26] Huber Lipót, Id. mű, 47. l

 
 
0 komment , kategória:  Méhely Lajos  
Méhely Lajos
  2010-11-13 18:50:39, szombat
 
 

Méhely Lajos

Abból a politikai, szellemi, világnézeti, társadalmi válságból, amelyben évtizedek óta benne élünk, mind határozottabb formában nyomulnak előre azok az új irányító eszmék és elvek, amelyek a kultúremberiség fejlődésének jövendő útjait mulatják. Földrészünk egyre nagyobb területein lesznek úrrá ezek az új gondolatok és új igazságok, amelyeknek jegyében folyik az új állam és nemzetszervezés, a politikai intézmények kialakítása, a tudomány és a művészet megújhodása, a közgondolkodás átformálása. A liberalizmus és a marxizmus természetellenes jelszavaira épített politikai, társadalmi és gazdasági berendezések nem tudták biztosítani az emberiség zavartalan és helyes irányú fejlődését, sőt egy olyan válságot állandósítottak, amelynek nyomán a bomlás, a szétesés és a hanyatlás tünetei jelentkeztek.

Nagy gondolkozók, akik az emberiség lényegét, létének örök és végső törvényeit keresték, már a múlt század második felében és a századfordulókor eljutottak ezeknek az új életirányító elveknek felismeréséhez. Elég, ha közülük itt Gobineau, Chamberlain és Madison Grant nevét említjük. Ők és az ő nyomdokaikon haladó más kutatók nyomatékkal rámutattak arra, hogy az emberiségnek a fajiság eszményéhez kell igazodnia, más szóval a létet szabályozó nagy törvényszerűségeket kell kutatnia, megtanulnia és minden életmegnyilvánulásában alkalmaznia, ha fennmaradását és benső lényének szabad kibontakozását biztosítani akarja. Az első kutatók útmutatása nyomán hamarosan lázas tevékenység kezdődik a különböző tudományágakon belül, csakhamar meglepő és sohasem sejtett eredmények és felfedezések birtokába jutottunk. Az élet törvényeinek és a fajok lényegének megismerésére irányuló olthatatlan szomjúságból hamarosan új és új tudományágak születnek, amelyek jórészt az elvont megfigyelés, mérés, adatgyűjtés, összehasonlítás eszközeinek segítségével igyekeznek eredményeiket létrehozni. Az embertanból és az örökléstanból egymásután sarjadnak ki a fajbiológia, a társadalmi embertan, az alkalmazott fajegészségtan és más részlettudományok. A nagyszabású tudományos kutatás nyomán egyszerre új és meglepő megvilágításba kerül az emberiség múltja, jelene és jövője, az egyetemes emberi és a nemzeti történelem döntő eseményei és fordulatai, birodalmak dicsősége és hanyatlása, kultúrák kivirágzása és elmúlása, a politikai törekvések és szellemi mozgalmak. Egyszerre elvesztik belső értéküket és tekintélyüket régi jelszavak és megdönthetetleneknek hitt dogmák, míg mások egészen új értelmezést, új fogalmazást és magyarázatot kapnak.

Mint minden új korszakátváltó szellemi és eszmei törekvés, a faji eszme, a fajiság gondolata sem tudott könnyűszerrel az élre kerülni. Sok jóhiszemű és becsületes bírálat mellett meg kellett küzdenie a tudatlansággal, a dilettantizmussal, a nagyképűek akadékoskodásával. Természetesen, mint új tudománynak, mindenekelőtt ki kellett jelölni a maga helyét, szerepét, kapcsolatait más tudományágakhoz, meg kellett állapítani céljait és feladatait, ki kellett dolgozni módszereit és eljárásait és mint új eszmének, meg kellett határoznia a maga világos és tiszta értelmét és tartalmát, ezért a fajkutatás tudománya és maga a faji eszme kezdetben nem lehetett mentes ellentmondásoktól és tévedésektől. De ezen az állapotán már régen túljutott mindkettő. És ha vannak is még tisztázatlan kérdései a fajkutatásnak mint ahogy minden tudománynak vannak, egészen bizonyos, hogy előbb-utóbb ezekre a kérdésekre is világosság derül.
Érdekes és viszonyainkra különösen jellemző, hogy amíg a nyugati kultúrnépeknél már több évtizedes múltja volt tudományban és szellemi életben a fajkutatásnak és a faji gondolatnak, hozzánk nem tudtak ezek az új eszmék eljutni, míg ugyanakkor a nemzeti erőket szétmállasztó, a lelki és erkölcsi ellenálló képességet elernyesztő defetista, kozmopolita gondolatok szabad utat találtak és bebocsátást nyertek, Huszonöt, harminc évvel ezelőtt Kiss Sándor már említett tanulmányai igyekeztek a magyar társadalom figyelmét felhívni a fajkérdés jelentőségére.

De akkor már késő volt, a végkifejlést nem lehetett feltartóztatni. Ha keressük az okokat, hogy miért nem vett tudomást a magyar közvélemény a faji eszméről és miért nem próbált ebből erőt meríteni, akkor nyomban a zsidósággal és általa az egész magyar szellemi életre gyakorolt nagy befolyással találjuk szembe inasunkat. A zsidóság ellenséges magatartása a faji eszmével szemben, könnyen érthető. Legjobban a zsidóság ismerte a faji eszme jelentőségét és hatását. A szétszóratás évezredeiben a vérébe átment faji öntudatának köszönhette fennmaradását. Nagyon jól tudta a zsidóság, a befogadó népek körében csak addig élvezhet kivételes helyzetet, amíg ezek faji öntudatra nem ébrednek. Ha ez egyszer bekövetkezik, a zsidóság helyzete nyomban válságosra fordul. Ezért fojtott el tőle telhetőén minden olyan kísérletet, amely a magyar társadalomban a faji megismerést és a faji összefogást akarta szolgálni. Az 1918-as összeomlás nyomán a magyar társadalom végül is ráeszmélt, hogy hová vezet az, ha egy nemzet elszakad faji hagyományaitól, elveszti faji büszkeségét és faji öntudatát, a maga kárán ismerhette meg az ilyen magatartás következményeit. A tömegekben meg volt a nagy feleszmélés. csak hiányzott valaki, aki ezt mint építő erőt felhasználja. Eszmék és jelszavak zűrzavara, egyének, pártok és mozgalmak kavargása közepette elveszett, elsikkadt az ellenforradalom lényege, mire magunkhoz tértünk, már ismét ott voltunk, ahol 1918 előtt, a liberális Magyarországon. Hiába reméltük, nem jött létre az osztályok nélküli társadalmi egység, nem került sor a szociális reformokra, elmaradt a lelki megújulás is. Végül is az egész ellenforradalmi lendületből nem maradt semmi egyéb értékálló eredmény, mint a fajvédelem eszméje. Ebben sűrűsödött össze az újjáalakult Magyarországról alkotott elképzelés. Ez a szó jelentette a zsidóság nyomasztó anyagi és szellemi diktatúrájával szemben az ellenállást, ez jelentette a mélyen, a legalacsonyabb létszínvonal alatt tengődő vérbeli magyarság felemelését, ez jelentette a magyarság szellemi felfrissülését. De a fajvédelem eszméjébe tudományos alapot, mélyebb tartalmat, messzesugárzó és lelkeket felrázó erőt, más szóval értelmet, életet egyetlen férfiú vitt, s ez Méhely Lajos volt A fajvédelem az ő értelmezésében felemelő, erős, bátor és határozott új hitvallás volt a magyarságról. Az ő fajvédelmi tanításai és igazságai a tudomány hűvös, tárgyilagos világában születtek meg, hogy szétsugározódva fényt és tüzet vigyenek a tespedés és fásultság bágyadt sötétségébe. Sok élettapasztalat), elmélyedő kutatás, gondolkozás és mérlegelés után mint egy színes, gazdag, lenyűgöző, csodálatos eszmevilág lép elénk Méhely tájvédelmi gondolatrendszere. Egyik tanulmány a másik után születik meg és bennük megelevenedik a magyarság egész igazi múltja, viharos századai, titokteljes jövendője, a modern faji világnézet körvonalai bontakoznak ki, amelynek minden megállapítása tudományos igazságokra, történeti, biológiai tényekre van alapozva és következetesen végigvezetve. Méhely egyformán keresi a múlt bűneit, a bukás és a hanyatlás okait, valamint a felemelkedés útjait és eszközeit. A magyar szellemi élet egy érdekes és eredeti gondolatrendszerrel lett gazdagabb, a magyarság pedig megismerhette önmagát, léte rejtelmeit, jövője titkait. A magyarság bizonytalan fogalma, homályos meghatározása, zárt világos, határozott fogalommá lesz. Méhely fajvédelmi tanulmányaiban elsősorban a magyar faj fogalmával, lényegével és alkatával ismertet meg, a magyarság és a zsidóság egymáshoz való viszonyát vizsgálja, megállapítja a magyar fajvédelem feladatait és megalkotja a magyar világnézetet.


A magyar faj.
A magyar faj kérdésének tisztázása alapvető fontosságú volt. Az e téren uralkodó zűrzavar és bizonytalanság eloszlatása már nem várathatott tovább magára. Van-e magyar jaj, milyen a magyar faj? Olyan kérdések ezek, amelyek döntő jelentőségűek a fajvédelmi világnézet kialakításánál. A magyar fajkutatás egyike volt a legelhanyagoltabb tudományágaknak. Volt egy-két bizonytalan értékű tapogatódzás, folytak termet- és koponyamérések, de a gyűjtött anyag megfelelő értékelésével senki sem foglalkozott. A Magyarországon járt idegen kutatóknak kellett bennünket figyelmeztetni a magyarság sajátos faji vonásaira.

Magyarország, a Duna középső medencéje, földrajzi helyzeténél fogva népek, fajták találkozóhelye. Európa legkülönbözőbb fajelemei érintkeznek itt egymással. Dináriak, alpesiek, északiak és keletbaltiak egyformán előfordulnak. A felületes szemlélő, aki csak a városok vagy a városok környéki települések emberanyagát veszi szemügyre, könnyen jut arra a véleményre, hogy nincs igazi magyar emberállomány. A kérdést történeti szempontból vizsgálva, hasonlóan könnyen juthatunk arra a hamis következtetésre, hogy a nagymérvű betelepítések és az állandó bekeveredés következtében nincs már vérbeli magyarság. Legfeljebb egyedek és töredékek, de nem összefüggően nagyobb csoportok. Az igazi magyarság, feloldódott és elkeveredett hirdették egyesek. De az élesebb szemű és avatott kutatók felismerték, hogy a vérbeli magyarság igen is itt van, még pedig jelentékeny számban a földműves és kisparaszt tömegekben, itt van továbbá már sokkal kisebb arányban a birtokos középosztály egy részében. Ennek a tömegnek, amely az ország népességének jelentékeny százalékát teszi ki, meg vannak a maga sajátos embertani és lélektani jellegzetességei. Itt vannak, csak tudomást kell vennünk róluk és tudnunk kell őket felismerni. Eddig nem sokat törődtünk ezzel a réteggel, legfeljebb néprajzi szempontból foglalkoztunk velük, újabban szociális tekintetben is jobban belevontuk gondoskodásunkba, de semmit se törődtünk vele a fajiság szempontjából. A magyar közvélemény tekintélyes része hamar beletörődött abba, hogy a magyarság fajilag nincs többé, inkább csak mint eszme, és gondolat létezik, de többé már nem hús és vér, nem élő valóság. Méhely Lajos professzoré az érdem, hogy ezt a balhitet keményen és határozottan eloszlatta. Sokoldalú tapasztalatai, vizsgálatai nyomán, hamarosan felismerte az igazi magyarságot.

Méhely professzor fajbiológiai kérdésekkel már régebben is foglalkozott, még a világháború elején írt tanulmánya "A háború fajbiológiájáról" méltán keltett nagy figyelmet és érdeklődést. Amikor 1918-ban ránk szakadt a nagy nemzeti szerencsétlenség, a balsors súlyos megpróbáltatásokat mért ránk és megsemmisült a magyar birodalom, Méhely Lajos ennek a magyar tragédiának okait és magyarázatát kereste. Az élettudomány és az örökléstan szemszögéből vizsgálta a kérdést és arra a végső eredményre jutott, hogy a fajhűség hiánya, a faji öntudat hanyatlása, a magyar vér elapadása és megromlása, a magyarság számbeli csökkenése, az esztelen és természetellenes fajkeveredés, a selejtes korcsok, a zavarosvérű és zavaroslelkű félvérek elszaporodása és minden téren való előnyomulása, tehát a biológiai tudatlanság és tájékozatlanság az igazi oka nemzeti bukásunknak. A fajkérdéssel szemben tanúsított közömbösségünket egy másik, egy ellenséges ösztönű és idegen érdekű fajta használta ki, amelynél a fajpolitikai gondolkozás évezredeken át vérébe ivódott át.

A magyar tömegek faji öntudatra ébresztéséhez az első lépés a magyarság faji mivoltának tisztázása volt. Mik a biológiai, antropológiai, lelki sajátságai annak a közösségnek, amelyhez sorsunk hozzá köt? Egyszerű és természetes kérdés ez, ismernünk kell magunkat, tudnunk kell, mik vagyunk. Mindeddig azonban nem kaptunk erre a kérdésre világos és határozott feleletet, olyat, amelyet a modern fajkutatás is helyesnek és érvényesnek fogadhatott volna el. Méhely Lajos adja meg erre a kérdésre a választ. Figyelembe veszi az eddigi eredményeket, megállapításokat, hazai és külföldi kutatók véleményét, maga is mér, kutat, vizsgál, megfigyel, felhasználja a segédtudományokat, a néprajz, az összehasonlító nyelvészet, a történelem eredményeit. Mindezeknek alapján megállapítja, hogy a magyarság eredetét tekintve, két fajelemre bontható, amelyek mongoloid alapvonásaik révén szoros kapcsolatban vannak egymással. Ez a két fejelem az ugoros keletbalti és a törökös turáni. Legjellemzőbb vonásaikat Méhely a következőkben foglalja össze: az ugoros fajta bélyegei a következők: termete zömök és alacsony; teste súlyos. A férfi átlagos testmagassága 163 cm, a nőé valamivel alacsonyabb. Koponyája mérsékelten rövid, arca alacsony és széles, álla kevéssé kifejezett. Alsó állkapcsa súlyos, szögletnyúlványainak tájékán szögletesen kiduzzadó, teste és felhágó szára csaknem derékszöget zár be, miért is az arc csaknem négyszögű. Orra rövid, meglehetősen vastag, töve lapos és széles, az orr háta többé-kevésbé homorított, pisze orr s a vége vaskos. Szeme nem nagy, mert szemrése keskeny, a szeme világos színű, kékesszürke vagy szürkéskék, sokszor olyan világos, hogy fehérnek látszik. A belső szemzugok távol állnak egymástól. A kissé rézsútos szemrés mongolos kifejezést kölcsönöz a szemnek, de mongolredő soha sincs rajta. Haja keményszálú, világos színű, hamvas vagy barnásszőke. A férfi szakálla világosabb, mint a haja, bajusza még világosabb, sokszor szinte szalmaszínű. Bőre szürkésfehér. A turáni fajtát az ugorral szemben valamivel magasabb és kevésbé zömök test, olajbarna bőr, fekete szem és haj, a férfiakat sűrű növésű, fekete színű bajusz és szakáll, gyakori sasorr, kissé hátrahúzódott áll, főképpen pedig a (rövid, de magas és nyakszirt tájékán többé-kevésbé lecsapott koponya jellemzi. Úgy látszik, hogy a szemet néha mongolredő is kiegészíti. A kétségkívül török eredetű palócok között, így például a borsodi magyar Noszvajon gyakrabban találkozhatunk vele.

E két fajelemnek szerepét nemzeti történelmünkben Méhely olyképp világítja meg, hogy a honfoglaló magyarság hét törzse közül a lélekszámban legnagyobb magyar törzs ugor fajú volt. Ezzel szemben a többi hat törzs a török-tatár, turáni fajtához tartozott. A honfoglalás után turáni török vezérréteg alakult ki (ez volt a magyar birtokos osztály), ellenben az ugorfajú többségből lett idővel a földművelő parasztság és jobbágyság. A két fajelem szerencsésen kiegészítette egymást, mert a törökfajú vezérelem lendülete, szervező ereje, fékezhetetlen szabadságvágya és harckészsége, valamint eszmei célokért hevülő s a nemzeti dicsőségért vakmerőén küzdő, elszántsága emelte a nemzetet történelmi hivatásának magaslatára, ellenben az ugorfajú elem gondoskodott a polgári munka folytonosságáról s az erkölcsi és anyagi javak megőrzéséről, gyarapításáról. Mindkét fajta hosszú időn át megőrizte faji tisztaságát s nem olvadt össze egymással, de a turáni fajelem történeti, biológiai okokból a pusztulás szélére jutott. Az ugorfajú magyarság ereje azonban még töretlen, ebből a rétegből kell tehát kiindulnia a magyarság faji megújulásának. Ez a keletbalti-ugor elem képezi tehát a mai magyar fajt. Erre hivatkozva, mondhatjuk, hogy a magyar nép túlnyomó többségében fajilag is tiszta magyar, mert ugor fajú, vagyis magyar fajú. A vérbeli magyarságnak megvan a maga saját antropológiai fajtája, amelyet nem tagadni és lebecsülni, hanem szeretni és ápolni kell, ez ma a mi legfőbb kötelességünk
Íme, itt van tehát a magyar faj, történelmünk hordozója, nemzeti létünk biztosítéka, múltunk, jelenünk és jövendőnk alapja. Méhely azzal, hogy hitet tesz a magyar faji eszme mellett, élesen szembe kerül nemcsak a hazai antropológia egykét szűklátókörű művelőjével, de az ú. n. szellemtörténeti irányzattal is, vagyis a mai hivatalos történetírással. Ennek az egyoldalú történettudományi irányzatnak vezető személyiségei ugyanis munkáikban annak az álláspontjuknak adnak kifejezést, hogy egy viharos, küzdelmes évezred során a magyarság faji állaga elszíntelenedett, elapadt, talán egészen eltűnt. A sok vérkeveredés során el kellett vesztenie ősi, eredeti faji vonásait. Nincs már magyar faj, hirdették erről az oldalról, elveszett, elenyészett századok homályában. Nem lehet, nem szabad a magyarsággal kapcsolatban a faji fogalmat használni. Mi csak a legkülönbözőbb fajúakat egybefoglaló nemzetről, legfeljebb népfajról beszélhetünk, így természetesen csak a biológia és az örökléstan világában járatlan emberek beszélhettek. Méhely a cikkek egész sorában támadja ezt az irányzatot, amely végeredményben csak arra jó, hogy növelje a magyarság faji elernyedését, öntudatának hanyatlását. Kemény szavakkal kárhoztatja a szellemtörténelem kisiklásait és menthetetlen tévedéseit. A tudomány fegyvereivel igyekszik bizonyítani állításai tarthatatlanságát. Ha volt magyar faj mint ahogy valóban volt is, úgy örökléstani ismereteink szerint az nem tűnhet el, nem olvadhat nyomtalanul be egy másik népbe, fajtába. A fajfehérjék állománya nem enyészhet el, az átöröklési anyag nem semmisül meg.

A magyarság faji állományának, ha keveredett is más fajúakkal ez a keveredés korántsem volt oly nagyméretű, mint egyesek hirdetik és nagyobb arányokat csak a múlt század óta vett ha a századok véres tusáiban meg is kellett ritkulnia mégis meg kell lennie; Méhely elsősorban magasabb nemzeti erkölcsi szempontból kárhoztatja a fajtagadó eszméket, és tanokat; még akkor is, ha igazak is lennének ezek a tévtanok, százszor meg kellene gondolnia mindenkinek éppen a legsúlyosabb magyar válság, a trianoni korszak, a legnagyobb magyar tragédia idején és főleg akkor, amikor más népek éppen a faji eszmény jegyében akarják a végsőkig felfokozni nemzeti erőiket hogy szabad-e a magyarságot megfosztani legszentebb eszményei egyikétől, mivel pedig ezek a tanítások nem igazak, híresztelésüket és terjesztésüket a legélesebben helyteleníteni kell.

Méhely antropológiai és szerológiai vizsgálatokkal is igyekezett álláspontját bizonyítani. A saját és mások Magyarországon végzett vérvizsgálatai alapján azt a tapasztalati tényt szűrte le, hogy a magyarság nagy többségében minden bizonnyal a III. vércsoportba tartozik, ahol a fajkeveredés nagyobb arányú volt, ott ez a vérjelleg elhalványult és mindinkább előtérbe lépett a II. vércsoport. Vizsgálatainak másik érdekes és fontos tanúsága, hogy a különböző fajelemek keveredésénél többnyire a magyar faji öröklésanyag került ki győztesen, nagyobb átütő erejénél fogva. Becslése szerint Magyarország lakosságának legalább ötödrésze a harmadik vércsoporthoz tartozó tiszta vérű magyar, ezekhez hozzá vehetjük az alig egy harmaddal kevesebb első vércsoportba tartozó félvérű magyarokat, valamint a második vércsoporthoz tartozók közül azokat, akik szintén foglalnak magukban magyar vért, úgy végeredményben megállapíthatjuk, hogy Magyarország lakosságának túlnyomó többsége magyar vérű és így magyar fajú. A Méhely által a Veszprém-megyei Dudaron, Bakonynánán és a Borsod-megyei Noszvajon végzett vizsgálatok, habár összesen csak kereken 1500 személyre terjedtek ki, mégis a magyar fajkutatás szempontjából döntő jelentőségűek voltak, mert ezek az adatfelvételek első ízben terjeszkedtek ki úgy a legrészletesebb antropológiai szempontokra, mint pedig a vércsoportok vizsgálatára és ezek kombinációjára.

A fölhasznált szakszavak jelentése:
Brachikefal = rövidfejű, mesokefal = középfejű, dolikefal = hosszúfejű.
Euryprosop = széles vagy alacsonyarcú, mesoprosop = közepesarcú, leptoprosop = keskeny vagy magasarcú.

A dudari adatgyűjtés eredménye szerint testmagasság szempontjából a vizsgáltak 44.9%-a alacsony, 31.1% közép termetű, fejforma tekintetében 61.7%- a hipercephal, 31.6 %-a brachiocephal, az arcformák megoszlása következő volt: 33.7% euryprosop, 27 % a mesoprosop, 17.4%- a leptoprosop. A vizsgáltak 84.9%-a barna hajú, 15.1%-a szőke, 41.6% barna szemű, 30.3% kevert vegyes szemű, míg 26% kék szemű. A megvizsgáltaknak 52.9%-a az A, 12.6 %-a a B, 8.5%-a az AB, míg 26%-a a 0 vércsoportba tartozott, a vérmutató pedig 2.9 volt. Dudaron a lakosság túlnyomórészt magyar, tehát a magyarságra jellemző B vércsoportbeliek száma aránylag csekély. A dudari felvételek legfőbb eredménye abban foglalható össze, hogy minél nyugatabbra haladunk, annál nagyobb mérvű a magyarság vérkeveredése idegen fajelemekkel. E vérkeveredés során az idegenek felvették ugyan a magyarság külső antropológiai jellegzetességeit, de vérminőségüket változatlanul megőrizték.

Bakonynánán, amelynek lakossága többségében német, összesen 58.1 % volt a közép, 21.9% a kicsi és 18.1 % a magastermetűek arányszáma, a koponyaformák megoszlása a következő: 52.7 % hiperbrachikefal, 41 % brachikcial, 4.8% mesokefal, 7.6 % dolikefal, az arcformák megoszlása 29.8% széles, 31.7% közép-széles és 29.8% keskeny, 66.3%-nak barna, 20.9%-nak szőke a haja, 39.1%nak kék, 25.1%-nak kevert, 35.2%-nak barna a szemszíne. A vércsoportmegoszlás a következő képet mutatja: A 40.4 %. B 11.7%, AB 4%, 0 35.9%, a vérmutató 3.2%. Itt a magyar vér erős átöröklődése figyelhető meg. Sokszor az északi külső is B vércsoportot takar.

Nagyjából hasonló eredményeket hozott a noszvaji vizsgálat is. Itt a koponyaformamegoszlás a következő volt: mesokefal 4.74%, brachikefal 25.5%. hiperbrachikefal 54.94%, isokefal 14.62%. Az arcformáknál az arányszámok a következők: hipereuryprosop 15.81 %, euryprosop 23.52%, mesoprosop 23.32 %, leptoprosop 25.1%, hiperleptopros 12.25%. Hajszíne 83%-nak barna. 8.1%-nak sötétszőke, 8.5%-nak szőke és 0.4%-nak fekete. Szemszíne 23.72%-nak barna, 44.07 %-nak kevert és 32.21 % kékszínű, a termet nagyság tekintetében 35.38% az alacsony, 54.15% a középtermet és 10.47% a magas termet. Végül a vércsoportok megoszlása: A 43.6% B 18.18%, AB 7.66%, 0 31.l % volt. Az adatok egybevetése Méhely szerint azt bizonyítja, hogy Noszvnjon egy alacsonytermetű barnahajú és szemű, szélesarcú és kerekfejű, túlnyomóan a B vércsoportba tartozó fajta alkotja a törzsököt. Ez a tisztavérű B vércsoportbeli törzsfajta az ú n. kunos vagy törökös magyarság kategóriájához tartozik, ehhez később északról bevándorolt germán vagy szláv elemek csatlakoztak. Noszvajon is gyakori eset, hogy a vérstruktúra nem fedi az antropológiai képet és mongolos kinézésű egyének az A vércsoporthoz tartoznak, mindenesetre a borsodmegyei vizsgálatok is bebizonyították a vér és faj szoros benső kapcsolatát, valamint azt, hogy a magyar fajta még nem tűnt el. sőt mindenféle fajtával való keveredés esetén is kivédhetetlen erővel oltja rá a maga mongoloid bélyegeit az utódokra.

A magyar faj tehát élő valóság. Ha eddig bűnös mulasztásból amelynek tragikus következményeit most keservesen kell elszenvednünk nem is ismertük, nem is törődtünk vele, elérkezett a tizenkettedik óra a cselekvésre. A vérbeli magyarság, amelyikről Méhely szól, a magyar élet, cselekvés, akarat és szellem megtestesülése, ha ez elvész, a magyarság végórája is ütött. Ha Méhely professzor egyebet sem tett volna, mint azt, hogy feltárta előttünk a magyar fajta eredetét, lényegét, küzdelmes sorsát és végzetét, ha mást nem cselekedett volna, csak annyit, hogy fellebbentette a fátyolt a mi magyar fajtánkról és reámutatva, figyelmeztet bennünket, hogy ismerjük meg, ápoljuk és oltalmazzuk minden veszélytől és ellenségtől, akkor is örök hálára kötelezte maga iránt a magyarságot. De Méhely Lajos tovább ment, megmutatta az utat is, miképp juthatunk egész közelébe a magyar fajkérdés titkának, hogy ismerhetjük meg töviről-hegyire a magyar embert, más szóval kijelölte a magyar tudományos fajkutatás helyes és célszerű útját is. Sőt ezzel sem elégedett meg, hanem minden erejével arra törekszik, hogy a magyar társadalomban felébressze a vértudatot, lángoló, buzdító szavakkal hirdeti a magyar faji feleszmélés és összefogás múlhatatlan szükségét, önmagunkra mutat s azt mondja, íme ilyenek vagyunk mi magyarok, bűneinkkel, erényeinkkel, gyarlóságainkkal és képességeinkkel, ahogy a Teremtő megformált bennünket. Ez a mi magyar fajiságunk, legszentebb örökségünk, ezt kell védelmeznünk és az utánunk következő nemzedéknek átadni. De erre csak akkor leszünk képesek, ha egész nemzeti életünk gyújtópontjába a faji gondolatot helyezzük. Ha egyéni munkálkodásunk és egész nemzeti közösségünk cselekedeteit és magatartását ez az eszme irányítja. Csak ez adhat erőt és lendületet a mélyre zuhant magyarság felemelésére. Csak a kemény és erős fajtudat adhat erőt a nyomasztó súllyal reánk nehezedő feladatok sokaságának megoldására, mint aminők a magyar lélek és erkölcs megszilárdítása, a magyar műveltség megőrzése és fejlesztése, a magyarság társadalmi, politikai és anyagi boldogulásának előmozdítása, belső és külső ellenségeinek visszaszorítása.


A zsidókérdés.

Amikor a húszas évek elején az ellenforradalom nyomán antiszemita hullám öntötte el az országot, általános volt a meggyőződés, hogy a zsidóságot bizonyára hamarosan sikerül kiemelni hatalmi pozícióiból. Ezek a remények azonban, mint tudjuk, akkor nem váltak valóra, a nagy lelkesedést és bizakodást nyomon követte a még nagyobb lehangoltság és kiábrándulás. Külső és belső okai egyformán voltak a sikertelenségnek. Az európai zsidóság körülbelül ekkor állott politikai és gazdasági hatalma tetőpontján. Idebent viszont, bár egységes volt a felfogás abban a tekintetben, hogy a zsidóság uralmi helyzete tovább nem tűrhető, azt is mindenki tudta, hogy a közelmúltban lezajlott két szégyenletes csőcseléklázadás tulajdonképpen a kispolgári és intellektuális zsidóság faji és nemzeti forradalma volt, amelynek leplezett, de igazi célja a zsidóság nyílt hatalomra juttatása volt, azonban senki vagy csak nagyon kevesen ismerték a zsidóság igazi lényegét, faji természetét, hatalmi helyzetét és erejét így történt azután, hogy az ellenforradalmi erők csak portyázó, politikai gerilla háborút folytattak, tüntetések, gyűlések, tömegfelvonulások formájában a zsidóság jól kiépített gazdasági és szellemi erődvonalai ellen, ahelyett, hogy csendesebb, de szívósabb, tervszerű és céltudatos hadjáratba kezdtek volna. A felszínre dobott politikai vezetők, akik csak belekapaszkodtak az antiszemita jelszavakba, amikor más lett a széljárás, nyomban hátat fordítottak annak a programnak, amely szerephez juttatta őket. A jelszavak lassan elkoptak, az eszmék és fogalmak terén uralkodó zűrzavar is csak siettette az elkerülhetetlennek látszó csődöt. Míg végül Méhely Lajos fajvédelmi gondolatrendszerének szerves kiegészítéseként értelmet és tartalmat ad a zsidóság elleni küzdelemnek. A politika ingatag és bizonytalan síkjáról átviszi a kérdést a tudomány csendesebb, de biztosabb és szilárdabb terepére, hogy világos és határozott alapot építsen a zsidóság ellen folytatott nemzeti önvédelmi harc alá. A magyar tragédia élettudományi okairól szóló nagy jelentőségű tanulmányában először ismerteti meg a magyar közvéleménnyel a zsidóság faji lényegét, először mutatja be a zsidóságot, mint szemita-néger-hamita-előázsiai alacsonyabbrendű korcs keveréket, amely a maga faji és vérségi idegenszerűségével minden népre és országra pusztulást hozott, ha csak ezek céltudatosan és elszántan nem védekeznek, úgy a zsidóság anyagi és szellemi elhatalmasodása, mint pedig a vele való vérségi keveredés ellen.

A magyarság irtózatos bukásának egyik legfőbb oka állapítja meg Méhely ebben a tanulmányában éppen az volt, hogy megfeledkezett a faji. lét legelemibb parancsáról, tűrte és engedte a zsidóság hihetetlen arányú térhódítását a nemzeti élet minden ágazatában, sőt megtagadva a faji fennmaradáshoz szükséges vértudatot, vezető rétegei a zsidósággal való nagyarányú vérségi keveredéstől sem riadtak vissza. A világháború válságos órái nálunk fajtudatától megfosztott tömegeket és fajilag zavaros összetételű diszharmonikus félvér korcsokból álló, súlyosan terhelt, vezető osztályokat találnak, amelyek a megpróbáltatások pillanataiban az idegen erők rohamával szemben, nem tudtak ellenállást kifejteni. Méhely hangsúlyozza: "a zsidókérdés elsősorban és mindenekelőtt a vérség és a fajiság kérdése, a legfontosabb tehát, hogy a zsidóság faji lényegét ismerjük. Ezzel kapcsolatban, főleg a zsidók idegéleti terheltségét és közismert zavarait emeli ki, utal Fishberg megállapítására, aki szerint a zsidók eltompult agyveleje a legkisebb izgalomtól is megzavarodik. Nyomban felteszi a kérdést is, van-e népét és faját csak némiképp is szerető kormányférfiú, politikus, tudós, vagy csak bár józaneszű ember is, aki megengedhetőnek tartja, hogy a zsidók mindenféle kórsággal terhelt beteg vérüket beömlesszék a magyar néptestbe? Pedig ez a pszichikai terheltség a zsidóvér romlottságának csak egyik oldala, mert a zsidóság nemcsak mindenféle kórság hordozója, hanem amellett még alacsonyabbrendű fajoknak keveréke is, úgyhogy a zsidóvér befogadásával a magyarságot a faji fehérjék olyan bomlásainak tesszük ki, amelyek fajtánk végromlását okozhatják. Hiába minden kereszteződés más fajtákkal, ez az alacsonyabbrendű beduin és néger vér a zsidók megkövesedett fajtájának kimozdíthatatlan alkatrésze, amely kisebb-nagyobb adagban mindig bennszunnyad az utódokban, hogy neki kedvező alkalommal teljes erővel fellobogjon. S minél távolabb áll a zsidóktól az a másik fajta, mellyel kereszteződnek, annál könnyebben és annál teljesebben üt ki az utódokon az ősi zsidó vér úgy, hogy már csak ebből a szempontból sem volna szabad a magyar-zsidó házasságokat megengedni, mert bár az örökléstörvények alapján még nem lehet megállapítani, hogy az ősi vérkomponensek, mikor ütnek ki teljes erővel, már a puszta lehetőségnek is tilalomfának kell lennie a vegyesházasságok megakadályozására. Az ilyen természetellenes vérkeveredésekből csak diszharmonikus korcsok jöhetnek létre, amelyekben a természet törvényének ellenére két erőszakosan egybeforrasztott, illetőleg csak egy testbe kényszerült, de tulajdonképpen ellenséges fehérje találkozik. Az ilyen esetekben az egyik fajta fehérjéi állandó küzdelemben vannak a másikéval. Ami az egyes fajtákban értékes, az sohasem fejlődhetik ki szabadon, mert a másik fehérjekomplexum kitéríti fejlődése természetes útjából úgy, hogy az ilyen lény a szó igaz értelmében korcs marad, tele defektusokkal és selejtességekkel. Az ilyen, rendszerint testileg is elnyomorodott, egyénekből hiányzik a tiszta fajú ember emelkedett belső szemlélete s lelki egyensúlya, mert testi tökéletlenségüket rettentő igazságtalanságnak érezvén, tehetetlen dühükben másokon, a körülöttük lévő világon iparkodnak magukat megbosszulni... Minden eszközzel megakadályozandónak tartom, hogy a zsidók egyetlen csepp vére is beszivárogjon a magyar nép testébe, mert a magyar-zsidó házasságokból mindig csak zsidók születnek. Ha nem akarunk végleg elzsidósodni, akkor legalább ezentúl teljesen ki kell rekesztenünk a zsidókat minden vérközösségből. Ez jelenleg a mi legfontosabb feladatunk! írja Méhely már 1922-ben.

Méhely fogalmazásában a zsidókérdés a valóságnak megfelelően, elsősorban fajbiológiai problémává változóit át. Kétségkívül nagy veszélyt rejtegetett magában az a tény, hogy a zsidóságnak sikerült néhány évtized alatt az egész magyar gazdasági és szellemi élet csúcspozícióit, egész első élvonalát meghódítani, de ennél sokkal nagyobb veszély rejtőzött abban, hogy az áttért és hithű zsidók, mind nagyobb tömegekben keveredtek vérségileg össze a magyar közép és felső osztállyal. A fajilag ép és egységes tiszta magyarság adott pillanatban bizonyára vissza tudja szerezni gazdasági kulturális függetlenségét és szabadságát a zsidósággal szemben, de a fajilag megbontott és vérségileg fertőzött magyarságból hiányozni fog az a belső ható erő, amely egy ilyen felszabadító küzdelem végigharcolásához szükséges. Amíg egész fajú zsidók foglalják el a nagyipar, kereskedelem, bank és hitelélet, sajtó és színház vállalkozások vezető helyeit, addig mindig van remény arra. hogy kedvező viszonyok között a magyarság megszabadítja magát az idegen uralomtól, de ha fél és negyedvér zsidók kerülnek ezekre a helyekre, tehát olyanok, akik vérükben örököltén hozzák a zsidó magatartást, a zsidó szellemet és a zsidó faji örökséget és akik másrészt a fennálló jogi és társadalmi formák szerint, már nem számítanak zsidóknak, akkor az a veszély fenyeget, hogy a látszólagos magyar felsőbbség mögött végeredményben már Izrael akarata, szelleme és ösztöne uralkodik. Ezért szállt síkra Méhely a zsidóktól való teljes faji és vérségi elkülönítés mellett, mert éneikül a zsidóság elleni küzdelmünk nem lehet sikeres. Csak most, az ő előadásai, cikkei nyomán ébredt rá a magyar közvélemény arra, hogy itt nem apró-cseprő politikai csetepatéról, nem egyszerű pozícióharcról van szó csupán, hanem élet-halál harcról, két idegen fajta, kemény, könyörtelen, késhegyig menő küzdelméről, amelyben szükségszerűen egyiknek vagy másiknak alul kell maradnia.

A zsidóság természetesen nyomban felismerte Méhelyben legveszedelmesebb ellenfelét. Tudta, hogy legsebezhetőbb oldaláról éri a támadás. Szokott harcmodorában a gúny, a lekicsinylés és rágalmazás fegyvereivel próbálta ellenfelét elhallgattatni. Méhely válaszul a zsidósággal szembe felállított fajvédelmi álláspontját új és új szempontokkal egészíti ki. Szembe állítja a zsidóság és a magyarság lelki alkatát. "A zsidót, az ő közvetítő tevékenységében, ügyes, mozgékony, kitűnő tájékozottság, találékonyság és sokoldalúság jellemzi, mindazonáltal izgatott és csapongó fantáziájánál fogva mélyebb elmerülésre képtelen, úgyhogy mindig a külszínhez tapadó, pillanatnyi sikereket hajszoló és kapkodó lénye nem tud a gyakorlati szempontokon felülemelkedni, a zsidó nem analitikus, hanem szintetikus elme, azonban sohasem a tárgy belső lényege, hanem mindig annak célja érdekli. Az, hogy valamely tárgy, jelenség vagy eszme, szép, nemes, magasztos, avagy rút, ocsmány, vagy hitvány, ez a zsidót teljesen hidegen hagyja, mert mindig csak azt az egy kérdést intézi hozzá, mire való, s miképpen hasznosítható? Ez a rideg, sokszor kíméletlen, sőt kegyetlen racionalizmus hozza magával, hogy a zsidónak minden: üzlet. Ennél sürgősebb és komolyabb életcélt nem ismer s ennek feláldoz mindent. Vele szemben a magyar lelkület kevésbé szövevényes, egyszerűbb, erőteljesebb, egészségesebb, igazabb és ösztönösebb. A magyar bármilyen foglalkozási körben odaadóbb, elmélyedőbb, lelkesebb és lelkiismeretesebb a zsidónál, mert az élet követelményeit komolyabban megmérlegeli és minden kötelességét melyen átérzi. mely okból szellemi termékeit is alaposság s megbízhatóság jellemzi. Nyilvánvaló, hogy a magyar és a zsidó lelkület ily szöges ellentéte mellett egyszerűen lehetetlen, hogy ez a két emberfajta közös ideálokat kövessen. Lehetetlen, hogy a magyar osztozni tudjon a zsidó törekvésekben és éppoly lehetetlen, hogy a zsidó átérezhesse azt, ami a magyart hevíti.

Méhely a maga világos, határozott, tudományosan megalapozott álláspontjáról, könnyűszerrel és biztos fölénnyel cáfolta meg mindazokat az áltudományos liberális elméleteket (Pollák Illés, Vikár Béla), amelyek a zsidók és magyarok faji rokonságáról, hazai zsidók kazár-ukráni származásáról szárnyra keltek. Az ellene intézett zsidó támadásokra pedig mindig a legnagyobb hidegvérrel és tárgyilagossággal adja meg válaszát. A gyűlölettel szemben az értelemhez szól és figyelmezteti a zsidóságot, hogy saját érdekében áll a magyarsághoz való viszonyának becsületes és egészséges alapokra való helyezése, amihez az első lépés a zsidók mai kifejezetten parazita életformájának sürgős megszüntetése. Figyelmét közben mindvégig leköti a magyarság biológiai sorsának szemmel tartása. Tíz évvel ezelőtt megdöbbentő hatású cikkben tárja elénk a zsidó bujaságnak kiszolgáltatott magyar falusi nép elzsidósodását.
"A falvakban élő zsidó kocsmárosok a hatóság védelme alatt meggazdagodnak, házat, földet szereznek, kocsit, lovat tartanak és az egész falu nekik robotol, akik a nép nyomorát kihasználva, szemita, néger vérüket is bőségesen ráoltják a falu páriáira. A szegény magyar nép büntető törvényeink ezirányú silánysága miatt, tehetetlen préda a zsidók állatias bujaságának és pénzének hatalmában.
Mert a zsidó sohasem lehet más, mint ami az ő lényege s ha egy-egy magyar nőt megbecstelenít, vallásának szabályai szerint, nem is vétkezik, sőt Istenének tetsző cselekedetet hajtott végre, mert a leghíresebb rabbinusok, köztük Maimonidesz, a sas, "a zsinagóga nagy sasa" tanítják a Talmudban, hogy "a hitetlenek felesége használható".
"Ilyen erkölcsi és hitelvek láttára legkevésbé sem csodálhatjuk, ha a zsidó a nemzsidó nőt csak olyan vásári portékának tekinti, mint akár a nyúlbőrt vagy a rongyot. Nem csodálhatjuk, hogy a bordélyházak tulajdonosai, valamint a kerítők és leánykereskedők az egész világon zsidók, akik évente sokezer leányt adnak el leginkább a délamerikai örömtanyákra."

Igaz ugyan, hogy a törvénytelen újszülöttek apja nem minden esetben zsidó, de az nagy különbség, amikor zsidó és amikor nemzsidó az apa. Mert az utóbbi legtöbbször feleségül veszi gyermeke anyját, vagy gondoskodik a gyermek eltartásáról, de a zsidó a legembertelenebb módon űzi el a boldogtalan teremtést, aki szégyenében vagy megöli magát, vagy kufár kuruzslók kezébe kerül s ha nem pusztul el rögtön, egész életére nyomorékja marad a mesterséges abortusznak. így pusztul el évente sok ezer magyar leány és asszony, még pedig a fajfenntartás legértékesebb elemei, mert mondanunk sem kell, hogy éppen a legszebb és legegészségesebb, tehát legmegnyerőbb nők esnek leginkább áldozatul. De nem minden csábítás ilyen tragikus kimenetelű. Nagyon sok esetben világra hozza a magyar nő a zsidó gyereket és sokszor megfelelő tartásdíjat is kap a zsidótól, de ebben sincs köszönet, mert a törvénytelen gyerek, amelyik minden körülmények között zsidó gyerek, rendszerint falura kerül, az anya szüleihez vagy nagyszüleihez, itt felnő s azután összeházasodik valamelyik falujabelivel s így terjed a zsidóvér a faluban és a környékén.

A két zsidótörvénnyel szemben Méhely elutasító álláspontra helyezkedik, mert ezek éppen a legfontosabb, a legalapvetőbb kérdésekben nem tartalmaznak semmiféle pozitív megoldást, t. i. sem a magyarság és a zsidóság faji szétválasztásáról, sem a további magyar zsidó vérkeveredés megakadályozásáról nem gondoskodnak. Nem lehet vitás, hogy a zsidósággal való együttélés helyes szabályozása ma is csak a Méhely által felállított elvek alapján lehetséges.

Harc a magyar fajvédelem megvalósításáért!

Méhely azonban nemcsak eszméket hirdet, elveket jelöl ki, nemcsak buzdít, tanít s megalkot egy külön sajátos eszmerendszert, hanem keresi az utakat és módokat, miként lehetne az eszméket valóra váltani, átültetni az életbe. Méhely tudja, hogy az elveknek csak annyi értékük van, amennyire irányítják és vezetik koruk gondolkozását. Eszmék és valóság legyenek összhangban. Olyan intézmények, szervezetek, törvények és rendszabályok szükségesek, amelyek érvényt szereznek a fajvédelmi programnak. E cél elérése érdekében két utat kell járni: az egyik a csendes, elmélyedő, tudományos kutatás útja, a másik út a tömeg megszervezés, az új eszmék jegyében, a politika útja a hatalom eléréséért. Méhely mindkét úton fontos kezdeményező lépéseket tesz. Egyéniségének megfelelően elsősorban a fajvédelmi tudományos kutató munka megszervezésén fáradozik. A liberális Magyarország és annak szerves folytatása a liberális konszolidációs rendszer kultúrpolitikája a legmerevebben elzárkózott a fajkutatás szolgálatában álló tudományágak felkarolása elől. Ugyanakkor a nyugateurópai kultúrnépek már több évtizedes tudományos kiutalásra tekinthettek vissza, s egyetemi tanszékek, intézetek és jelentékeny irodalom szolgálja a fajkutatás ügyét mindenütt.

A legsürgősebbnek Méhely egy Fajbiológiai Intézet felállítását tartja. Előadások és cikkek egész sorában bizonyítja, hogy a tudomány és az egész magyarság érdekében milyen életbevágóan fontos ennek az intézetnek a megszervezése.
Egy új korszak bontogatja szárnyait, új érzésekkel s új eszményekkel telítvén a nemzeti társadalmakat, írja Méhely már 1927-ben. Egész Európában a győző és legyőzött államokban egyaránt egy nagy megmozdulás viharzik át a lelkeken, mely a faji érzés ápolását, a faji öntudat hatványozását ismeri legszentebb kötelességének. Balgák volnánk, ha nem értenők meg az idők szavát s mi is nem törekednénk nemzeti létünk alappilléreit megerősíteni s ehelyett ernyedt lélekkel adnók meg magunkat az enyészet erőinek. Bennem él a hit, hogy még nem romlottunk meg annyira és még átérezzük azt a természet adta nagy igazságot, hogy a fajta szentség, amelynek oltárt kell emelnünk szívünkben. Azonban az oltár nem elég; azon áldozni is kell tudni, mégpedig nemcsak lelkesen, hanem okosan is.

Mindenekelőtt arra kell áldoznunk, hogy végre-valahára megismerjük fajtánkat s tudnunk kell, hogy a befogadott idegen vérelemek mennyiben váltak előnyünkre vagy hátrányunkra, mert bizonyára könnyebb a bajnak elejét venni, mint a megtörtént romlást helyrehozni, amikor már többnyire csak tehetetlen sopánkodás és kétségbeesés jár a nyomában. Méhely, Lundborg svéd professzorra és mintaszerű intézetére hivatkozik és azt állítja elénk követendő példa gyanánt. Lundborg a svéd fajbiológiai intézetről írott ismertetésében rámutat arra, hogy a fajbiológia feladata, hogy a népeket megvédelmezze belső ellenségeik ellen, amelyek megsemmisítésére törnek. Méhely a Magyar Fajbiológiai Intézet keretében négy osztályt kíván felállítani és pedig egy nemzetségtörténeti és orvosdemográfiai osztályt, másodszor egy antropológiai osztályt, amely a bűnügyi biológiát is kutatása körébe vonja, harmadszor egy experimentális biológiait, illetve egy experimentális patológiai osztályt és végül negyedszer egy örökléstani múzeumot. Javaslatára a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészet kara már 1923 júniusában elhatározta a Fajbiológiai Intézet felállítását, az egyetem tanácsa azonban nem tartotta keresztülvihetőnek a tervet, sem pedig időszerűnek és így a kérdés lekerült a napirendről. De nemcsak az egyetemi tanács részéről hiányzott a megértés Méhely javaslatával szemben, az egész hivatalos ú. n. magyar kultúrpolitika is teljes érzéketlenségről tett tanúbizonyságot. Amikor megszámlálhatatlan milliók jutottak haszontalan és felesleges intézményekre, a magyar fajkutatás céljaira nem jutott egyetlen fillér sem. A magyar művelődésügy teljhatalmú irányítóját, Klebelsberg Kunó grófot nem lehetett a fajkutatás ügyének megnyerni. A miniszter a fajbiológiánál sokkal fontosabbnak tartotta a halbiológiát. Nem csodálkozhatunk azon, hogy Méhely a legkeményebb harcot vívta ezzel a művelődéspolitikával és ennek vezetőivel.

A neonacionalizmusnak nevezett új politikai és művelődési eszménnyel szemben kérlelhetetlenül rámutatott ennek gyökértelen és erőtlen voltára. A nacionalizmus egyedüli helyes értelmezése Méhely szerint a vérközösségen alapuló nemzeti egység. Politikusaink azonban nem értették meg ezt a gondolatot és éppen ezért semmit sem tettek az elhagyott, csüggedt és fáradt magyarság megerősítésére, felemelésére. "A magyarság mindenütt és mindenben háttérbe szorul s minden erőfeszítése meddő és céltalan, mert sehol sem talál megértésre. A magyar föld már régen idegeneket táplál, országhatárunk őrizetlen kapuin nemzetirtó rajok özönlenek be s a mi véreink milliói a hazától elszakítva, idegenben vívják a létért való küzdelem haláltusáját. De a hatalom birtokosai mindezt nem látják. Észre sem veszik, hogy a magyar hazában már az idegen az úr. De azért nagy szegénységünkben is krőzusi vágyak tombolnak bennünk s lidércfények és csillogó káprázatok homályosítják el tiszta látásunkat. Ilyen káprázatokból kifolyólag pazarolunk el milliárdokat olyan intézményekre, amelyekre semmi szükségünk sincs. S közben nem látjuk meg a magyar nép düledező viskóit és lázkóros emberanyagának testi és erkölcsi elesettségét. Ez a neonacionalizmus.
De hiábavaló volt itt minden hivatkozás az új európai szellemre, a népek lelkét eltöltő új eszményekre, arra a lázas kutatómunkára, mely a fajkérdés terén világszerte folyik, hiábavaló volt a hivatkozás a magyarság faji széthullására és hanyatlására, népünk elsatnyulására, a magyar tudomány szégyenletes mulasztásaira, senki sem értette meg, senki sem hallgatta meg ezeket a panaszokat és figyelmeztetéseket. Mialatt mi az "európai" kultúrfölény útjait jártuk, azalatt idebent sorvadt és hullott a magyarság fajilag legbecsesebb rétege. Mialatt mi jobb ügyhöz méltó buzgósággal ennek a kultúrfölénynek költséges légvárait építgettük, azalatt a magyarság milliói oly alacsony életszínvonalon tengődtek, hogy a kulturális érdeklődés legelemibb foka sem fejlődhetett ki körükben. Hiába képzelte el és hiába tervezte ki Méhely Lajos a magyar tudományos fajvédelem fellegvárát, a Magyar Fajbiológiai Intézetet, ahol szakemberek serege vizsgálja, kutatja és feltárja a magyarság eddig ismeretlen faji lényegét, biológiai alkatát és állapotát, faji megerősödésének útjait, eszközeit és törvényeit. Ez az intézmény a legszerényebb keretek között mindmáig nem jöhetett létre, mérhetetlen kárára a magyar fajvédelem ügyének. A közöny és a tudatlanság száműzte mindeddig a magyar tudományos életből a legkorszerűbb és ma legfontosabb tudományágakat a fajegészségtant, a fajélettant és az embertant.

Bár magának a fajvédelem tudományos elméletének kidolgozása is nagy feladatot rakott Méhely vállaira s e mellett világszerte elismert és méltatott zoológiái munkásságát is tovább folytatta, mégis időt és módot talált arra is, hogy kivegye részét a Fajvédő Párt megteremtéséből és irányításából is. Az új párt az ellenforradalom politikai és szellemi hagyatékának megtartására vállalkozott. Magába foglalta az értelmiségnek azokat a rétegeit, amelyek nem akartak beletörődni a liberalizmus újra való feltámasztásába, vagyis abba, hogy minden ott épp úgy folytatódjék, ahol 1918-ban abbamaradt, valamint a zsidóság uralmi helyzetének további fennmaradásába, a fajmagyarság millióinak szociális elesettségébe, a földbirtokmegoszlás tarthatatlan aránytalanságaiba. A Fajvédő Párt körül a színmagyar paraszt és birtokos osztálynak azok a tömegei tömörültek, akik a maguk szűk osztályszemhatára fölé emelkedve, a faji egység és közösség eszméjéig is fel tudtak emelkedni. Éveken keresztül a Fajvédő Párt volt az egyetlen elvi alapon álló ellenzéke az uralmon lévő liberális kormányrendszernek. A törvényhozásban vívott harcai, a szanálás, a népszövetségi kölcsön és a vele együtt járó gyámkodás, a numerus clausus eltörlése, a korrupció és a protekció ellen emlékezetes fejezetei a magyar parlamentarizmus történetének. A Fajvédő Párt és az általa képviselt eszmék mögött tulajdonképpen sokkal nagyobb tömegerők sorakoztak fel, mint amekkorára parlamenti képviselőinek számából következtetni lehetett volna. A zsidósággal szövetkezett álkeresztény liberális politikai rendszer választási technikája, szavazási gépezete azonban kíméletlenül kiirtotta a fajvédő jelölteket. Körülbelül úgy, sőt talán még alaposabban, mint a nyolcvanas években Istóczy antiszemita pártjának jelöltjeivel cselekedtek Tisza Kálmánék. A Fajvédő Párt és sajtója, amíg létezett a Szózat, A Nép és a Magyar Újság, bátor és elszánt harcot folytatott az uralmon lévő liberális, kapitalista, feudális rendszer ellen, ébren tartotta az ellenforradalmi program folytonosságát és jogosultságát.

A párt napi politikai tevékenységében Méhely kevés részt vállalt, tudományos ideológiájának kidolgozása azonban csaknem kizárólag az ő érdeme. Tőle származnak azoknak a fajvédelmi alapelveknek első megfogalmazásai, amelyek alapján a pártprogram megszületett. Méhely tette érzékelhető valósággá a magyar fajta fogalmát, ő hívta fel a figyelmet a faji eszme jelentőségére, a fajközösség megszervezésének és a fajhűség ápolásának szükségességére, ő ismertet meg a céltudatos és eredményes fajvédelem eszközeivel és eljárásaival. Előadásai és tanulmányai tudományos tartalommal és célkitűzésekkel telítették a Fajvédő Párt törekvéseit. A marxista szociáldemokrácia mellett ezekben az időkben tulajdonképpen csak ennek a pártnak volt világos és határozott világnézeti alapja. Méhely értelmezésében a Fajvédő Párt a magyarság faji szabadságharcának letéteményese volt, egy nehéz, de magasztos küldetés hordozója. A tudomány igazságait a magyarság életét irányító igazságokká akarta tenni s ezért kapcsolódott be a tőle különben egészen távolálló napi politikába. Nemcsak a párt programján, hanem egész politikai frazeológiáján és szellemén az ő tanításainak hatása volt érezhető. De kivette részét a párt napi munkájából is. Nap-nap után látjuk őt hol itt, hol ott az ország egyik-másik részében a szónoki emelvényen, ahol a fajtudomány mély értelmű tanulságait csepegteti ismeretszomjas hallgatósága lelkébe.

A sok áldozatos munka és fáradság látszólag nem hozta meg a remélt eredményeket. A Fajvédő Párt lassan felmorzsolódott abban a nyomasztó, nehéz harcban, amelyet hosszú éveken keresztül, szinte egészen egyedül kellett megvívnia a liberális kormányhatalommal és a zsidó nagykapitalizmussal szemben. A Párt 1928-ban bekövetkezett feloszlatását Méhely, Gömbös Gyulához intézett nyílt levelében eleinte helytelenítette, főleg azért, mert véleménye szerint a vérbeli magyarság életérdekeivel szemben, a kormányzat teljesen közömbös és érzéketlen. "Nem állíthatjuk, hogy tudatosan cselekszik a magyarság érdekei ellen, azonban mélyen fájlaljuk, hogy nem érti meg a magyarság szívdobbanásának ritmusát, nem törődik a magyarság életszükségleteivel, s nem karolja fel etnikumának, históriai érdemeinek és politikai súlyának megfelelően. A mi kormányunk a magyarság életigényével szemben mindig a hűvös objektivitás s a humanizmus és liberalizmus elnyűtt palástjába burkolódzik, ellenben más fajokkal szemben annál megértőbb és alkalmazkodóbb. Ez pedig, ha tovább is így tart, ez kikerülhetetlenül a magyarság végzetes megroppanására fog vezetni, mert a favorizált fajokkal szemben az egész vonalon háttérbe szorulva, nem fejtheti ki életenergiáját s végül teljesen enerválva, halálos nosztalgiába fog süllyedni".
Később Gömbös Gyulával folytatott eszmecsere után Méhely is helyesebbnek vélte a fajvédő eszméknek szellemi és társadalmi téren való terjesztését. Maga a Fajvédő Párt és politikai vezére, Gömbös Gyula, egyébként nem egyszer adta tanújelét Méhely iránt érzett hálájának. Gömbös 1925 december 14-én kelt levelében egyebek körött a következőket írja: "Ez úton fejezem ki Előtted mély tiszteletemet és őszinte szeretetemet úgy a magam, mint az egész pártom nevében, kérve a Mindenhatót, hogy abban az apostoli működésben, amelyet az egzakt fajvédelem terén csak egymagad harcolsz, adjon Neked erőt és kitartást".

Ha az a politikai keret, amelyben Méhely a maga új eszméit és igazságait hirdette, meg is szűnt, nem szűntek meg azok az eszmék hatni, amelyeket ide s tova két évtizede hirdetett. Ma már a fajvédelem örökbecsű gondolatai át meg átjárják a magyar nemzettest jobbik részének lelkét, mély meggyőződésévé és életirányító elveivé váltak. S ha a magyar közéletben egyre több szó esik fajvédelemről a magyar közvéleménynek legalább egy része megérti a fajiság törvényeit és ezeknek a magyarság életére kihaló, döntő fontosságát, úgy ebben bizonyára Méhely Lajosnak van a legtöbb érdeme.

A harmincas évek elején, amikor a zsidóság már egészen bebiztosítottnak érezte magát nálunk, hatalmi helyzetét is megingathatatlannak tartotta s minden ellenkező hang, bírálat már elhallgatott és sűrű, fojtogató csend honolt a neonacionalista kultúrfölényes, újliberális magyar világra, már jóformán egyedül csak Méhely Lajos és A Cél tartanak ki változatlan hűséggel és törhetetlen akarattal az ellenforradalmi elvek és igazságok mellett. Amikor már érdekből vagy meggyőződésből mindenki módosította véleményét, amikor Méhely, mintha tíz év alatt mit sem változott volna a világ (a magyar közélet vezető személyiségei a zsidó sajtó és nagykapitalizmus kegyeiért és vállveregető leereszkedéséért csengenek), távol e különös erkölcsű és becsületű világ zajától, a tudomány szentélyének léleknemesítő csendjében búvárkodva és elmélkedve, változatlan bátorsággal emel szót a magyarság életjogaiért. Nem befolyásolják őt a zsidó sajtó benyálazó, rágalmazó támadásai. És az sem veszi kedvet, amiről ma már sokan elfeledkeztek, hogy Méhely Lajosnak tíz évvel ezelőtt a Schadl-tanács bírái elé kellett állania, hitfelekezet elleni izgatás vétségével vádolva, mert a zsidók parazitaságáról, az ezzel együtt járó kizsákmányoló tevékenységéről és uralomvágyáról írt egyik cikkében, a tőle megszokott nyíltsággal és őszinteséggel. Tíz évvel az ellenforradalom után és tíz évvel a harmadik zsidó törvény megalkotása előtt, a Csemegi-Nasch féle büntetőtörvénykönyv jóvoltából, két heti fogházat kellett akkor kapnia.
A faji eszme és a fajtudományok eredményeinek népszerűsítése mellett Méhely a pozitív fajvédelem, az elapadó magyar vér megmentése és megjavítása érdekében, közel másfél évtizeddel ezelőtt, nagyhorderejű javaslatokkal lép a nyilvánosság elé. Vérelmélete értelmében ugyanis a tiszta magyarra a III. vagy B vércsoport a jellemző. Ennek háttérbe szorulása, elapadása a magyar vér és ezzel együtt a magyar faj uralkodó szerepének hanyatlását is jelenti. A magyar fajvédelemnek egyik legfontosabb feladata ennek a folyamatnak feltartóztatása, részben a vértudat felébresztésével, részben a természetellenes, káros vérkeveredés megakadályozásával. Méhely Güntherrel együtt azt vallja, hogy a "vérörökségben kristályosodik ki az ember egész lénye és ez az örökség mindennél élesebben jellemez". A vérről sokáig azt hitték, hogy jelkép csupán, a fajiság jelképe, ma azonban már tudjuk, hogy biológiai jellegzetességek hordozója. A vércsoport kutatások terén elért eredményeket és ezzel kapcsolatban a vérátömlesztések során szerzett tapasztalatokat, Méhely igen nagy jelentőségűeknek tartja, nemcsak az egyes emberek, hanem a nemzet és nemcsak az orvostudomány, hanem a népesedés és fajpolitika szempontjából is. Annak a véleménynek ad kifejezést, hogy a fajkeveredés elbírálásánál nagyon fontos a vércsoportok egymással szemben tanúsított viselkedésének a figyelembevétele is. Az orvostudomány körében szerzett tapasztalatok, továbbá saját nagyszámú megfigyelései alapján, arra a végső következtetésre jut, hogy élettanilag helyes, egészséges házasság csakis az azonos vércsoportba tartozó házasfelek között jöhet létre. De megengedhetők élettani szempontból még azok a házasságok is, ahol
a férfi a nő
2 1
3 1
4 1,2,3

vércsoportba tartozik. Ha a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat és tanácsadás a vércsoport vizsgálatra is kiterjedne, úgy sok tragédia, könny és fájdalom, sok szenvedés lenne elkerülhető. Jóval kevesebb lenne a megnyomorított életek, terheltek, korcsok, a zavart vérűek, a testileg-lelkileg szenvedő utódok száma. Méhely nagyon jól ismerte azokat a nehézségeket, amelyek a házasságnak vércsoportok alapján való szabályozás elé tornyosulnak, de úgy vélte, hogy magasabb nemzeti érdekből, de meg saját jól felfogott egyéni érdekében is, meg lehet és meg kell hoznia mindenkinek azt az áldozatot, amely végeredményben egy-egy szerencsétlen házasságról való lemondást jelent csupán. Méhely javaslataival kapcsolatban tűnt ki csak, hogy mennyire tudatlan a magyar közvélemény biológiai és öröklési kérdésekben. Mennyire érzéketlen olyan dolgok iránt, amelyek végeredményben a nemzet és az egyén sorsát, boldogságát vagy szerencsétlenségét döntik el. Most tűnt csak ki igazán, hogy iskolapolitikánk milyen súlyos mulasztásokat követett el, amikor iskoláinkban a legalsó foktól a legfelsőkig teljesen figyelmen kívül hagyta a biológiai, örökléstani és fajegészségügyi ismereteket. Társadalmunk teljességgel képtelen biológiailag gondolkozni. Jellemző, hogy még sokan olyanok is, akik a házasság előtti orvosi vizsgálat mellett szót emeltek a vérvizsgálat dolgában, teljes érdektelenséget mutattak.

Méhely számos tanulmányában ismételten a fajiság és a vérstruktúra közötti szoros benső kapcsolat mellett foglal állást. A legtöbb esetben, rendes körülmények között, egyikről a másikra lehet következtetni. A fajkép többnyire egy bizonyos véralkat hordozója és fordítva. A vérstruktúra lényeges tényezője a fajiságnak. A fajiság és a véralkat közötti végső összefüggést nem ismerjük ugyan minden részletében, de a mindennapi tapasztalatok bizonyítják a kapcsolatot. Ha vérségileg idegen és ellentétes egyének házasodnak össze, sokszor az anya és gyermeke között véralkatbeli ellentét támadhat. Ha azt akarjuk, hogy a magyarság faji ereje helyre álljon, úgy minden eszközzel gondoskodnunk kell arról, hogy fajilag és vérségileg összeillő egyének köthessenek csak házasságot. Fajerősítésről csak egy-egy faj keretén belül lehet beszélni. A távolálló, ellentétes fajtájúak között a keveredés következtében csakis diszharmonikus korcsok jöhetnek létre. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az élőlények minden cselekedete faji cselekedet, szívük minden dobbanásával fajuk érdekeit szolgálják és legszentebb eszményeik is a faji géniuszban nyilvánulnak meg.
Az élet törvényeinek, a természet mozgató erőinek hatását az emberre és az emberi társadalomra. Méhely egyébként már a világháború alatt az avatott kutató érdeklődésével vizsgálta.

A háború biológiájáról írott s már említett tanulmányában a nagy világégést távol a politikai és diplomáciai tülekedésektől természettudományos megvilágításba helyezi. A világerők gigászi küzdelme csak a létért való küzdelemnek egyik jelensége írja radikális és marxista oldalról nagy zenebonával fogadott tanulmányában formájában szokatlan és arányaiban megrendítő ugyan, de végső lényegében mégse más. Határozott érveléssel halomra cáfolja azokat a maltuzianus és marxista okoskodásokat, amelyek szerint a nagy katasztrófa oka kizárólag a túlnépesedés és a háború, vele a létért való küzdelem az emberi társadalomból kiküszöbölhető ... Élesen szembeszáll azzal a bébeli felfogással, amely szerint a haza csak egy elvont fogalom, a haza az ember énjének egy darabja, amelytől megválni annyi, mint saját lényétől elszakadni... A háború elkerülhetetlen és pusztításai ellenére is nagy anyagi és erkölcsi értékek serkentője. Méhelynek ez a tanulmánya tulajdonképpen bátor szembeszállás volt azzal a marxista defetista propagandával, amely a háború elején már mélyen beleette magát a magyar társadalom gondolatvilágába. A galileista szabadkőműves nemzetközi tanokkal szembehelyezi a haza és a fajta természet alkotta egységét, összefüggését és egymásra hálását. Amikor a világháború után bekövetkeznek a nemzeti megaláztatás órái, ismét Méhely volt az, aki a hanyatlás és a bukás mélyebb okait és értelmét felismeri a magyar vér elapadásában és a helytelen vérkeveredés következtében beállott megromlásában. A húszas évek elején kezdődik nagyszerű közírói munkássága, amelynek főcélja a fajismeret népszerűsítése. Új eszméket hirdet és ez nehéz, fárasztó feladat.

Méhely A Népben és A Célban közel másfélszáz cikket és tanulmányt írt, ezekben feltárja a magyar társadalom előtt faji bomlásunk okait és következményeit, összefogásra és cselekvésre buzdít. Ebben az időben a magyar fajkutatás tudományának egyedüli búvára a hosszadalmas és fárasztó tudományos munka mellett kell vállalja a tömegekhez szólás feladatát is. Cikkeiben egyformán szól az értelemhez és az érzelmekhez, írásai úgy a forma, mint a belső tartalom szempontjából remekművek. A magyar fajkérdés szegényes irodalmának legbecsesebb darabjai. Minden sorukban élet lüktet és nemes szenvedély szól hozzánk. Tömörség, ízes magyarság, világosság és alaposság jellemzi ezeket az írásokat. Bennük egy új világ körvonalai bontakoznak ki. Méhely nálunk első hirdetője a természettudományi, a biológiai, a faji, a vérségi ideológiának, mint a nemzeti lét és a nemzeti élet egyedüli szilárd és biztos alapjának. Ez az ideológia, amely Európa jövendő szellemi életét uralni fogja, Méhelynél a magyar fajiságban és a magyar lelkiségben gyökerezik. Méhelytől tudja meg a magyar közvélemény, hogy a fajiság milyen történelmet és nemzet sorsot formáló erő és hogy a létért való küzdelem nemcsak az egyesek életét befolyásolja döntően, hanem az emberfajtákét is, hogy a fajtudat, a vértudat a legfőbb nemzetfenntartó erő, valamint hogy az egészséges és virágzó nemzeti élet legfőbb alapfeltétele a tiszta fajú értékes emberanyag szaporodásának biztosítása.

1927-ben vette át Méhely A Cél szerkesztését. Ez időtől kezdve lett a lap tulajdonképpen kifejezetten fajvédelmi lappá. A beköszöntő cikkben a magyar fajvédelem szellemi harcának arcvonalába szólítja a magyar társadalmat. Ettől kezdve sűrű egymásutánban jelentek meg írásai, amelyeknek mindegyikét a leszorított és alárendelt magyarság megmentésének és felemelésének gondolata sugallt. A Cél ezekkel a törekvéseivel csaknem egyedül állt a magyar szellemi életben s Méhely, valamint munkatársai, szüntelenül sürgetik a legégetőbb, legelhanyagoltabb belső problémáink: a zsidókérdés, a földkérdés, a nevelés reformjának és a pozitív fajvédelemnek sürgős megoldását. Maga Méhely főleg a szorosan vett biológia fajvédelem megszervezését szorgalmazza. A magyarság vértudatának feltámasztása elé nagy akadályt gördít az esztelen és zavaros fajkeveredés, így elsősorban a zsidósággal való vérségi keveredés. Ez már olyan méretű, hogy hovatovább a magyar vezető rétegek teljes elzsidósodásáról kell beszélnünk. A zsidó magyar félvér korcsok a legtöbb esetben csak a két fajta rossz tulajdonságait öröklik, éppen ezért úgy antropológiai, mint társadalmi és erkölcsi szempontból az ilyen keveredés a legsúlyosabban elítélendő. Méhely tehát elsősorban a fajkeveredés zűrzavarában szeretne a biológia útmutatása szerint rendet teremteni. Ezért állítja fel a vércsoportokra vonatkozó házassági szabályait. Ezért igyekszik tisztázni azt a kérdést is, hogy a magyarság és az együttélő fajok között lehetséges-e a keveredés. A rendelkezésre álló antropológiai és biológiai ismereteink és tapasztalataink alapján, annak a véleményének ad kifejezést, hogy a törökös és ugoros magyarság egymás között való keveredéséből, mivel egy gyökérből származnak, rövid fejű mongoloidok, lelkileg jól egyensúlyozott, harmonikus nemzedék kerül ki, még pedig a törökös külső megtartásával.

Törökös magyaroknak az alpesi fajtájúakkal való keveredésére nagyjából ugyanez érvényes. Ezzel kapcsolatban említésre méltó, hogy városi német eredetű lakosságunk jelentékeny része alpesi eredetű. A vérstruktúra nem egyezik ugyan a két csoport között, de az antropológiai rokonság kiegyensúlyozza ezt az ellentétet. Nemzetbiológiai szempontból ez a keveredés tehát nem kifogásolható. Az ugoros magyarok és az alpesiek közötti vérkeveredés határozottan előnyösnek mondható. Ezzel szemben viszont a két magyar fajelem és az északi fajta között oly nagy az ellentét úgy antropológiai, mint szerológiai tekintetben, hogy közöttük harmonikus keveredésről szó sem lehet. Északi fajnak nálunk azonban csak kis számmal a németség körében találhatók. Meglehetősen tisztázatlan még a dinári fajtával való keveredés élettana, valószínű, hogy a törökös magyarsággal való keveredés előnyös, ugyanezt azonban nem mondhatjuk el az ugoros magyarokkal való keveredésről. A mediterrán fajtával való keveredés - nálunk leginkább az oláhok ilyenek - úgy az antropológiai vonásokban, mint a vérstruktúrákban fennálló ellentét miatt harmonikusnak egyáltalában nem mondható.

Méhelynek a korlátlan és zavartalan vérkeveredés ellen elfoglalt álláspontját egyesek azzal akarták kisebbíteni, hogy kirekeszti a nem teljesen vérbeli magyarok nagy tömegét a magyarság népi egységéből. Méhely házassági szabályainak és vérkeveredési elméletének tüzetesebb vizsgálata azonban mindenkit meggyőz arról, hogy ilyesmiről szó sincs s ezt a biológiai megfontolások sem teszik szükségessé. Láttuk, hogy a magyarsággal együttélő nemzetiségek legtöbbje több-kevesebb antropológiai rokonsági kapcsolatokkal rendelkezik a magyarság felé, úgyhogy az összeházasodás ha nem is eszményi, de nem káros, vagy hátrányos, s a keveredésből harmonikus korcsok, illetve félvérek származnak, akik további házasságok útján esetleg egészen beleilleszkedhetnek a magyar vérközösségbe. De mindenképpen meg kell akadályozni a már több ízben ismertetett okokból kifolyólag a zsidósággal való vérségi keveredést, mert ez menthetetlenül faji leromlásunkhoz, a zsidóság átütő erejű néger-szemita faji örökségének érvényesüléséhez vezetne. A magyarság faji jellegének és erejének, ősi mivoltának megőrzéséhez Méhely szerint tehát az első lépés a házasság és a vérkeveredés élettani és antropológiai szempontok szerinti szabályozása lenne. Bármily különösen hangzik is ez első hallásra, ha meggondoljuk, hogy a magyarság Európa közepén a legellentétesebb és a legidegenebb faji erők hatásának és nyomásának van kitéve, úgy nem lehet kétséges előttünk Méhely tételeinek helyessége. Természetesen Méhely is tudja, hogy ez csak az első lépés a céltudatos magyar fajvédelem felé, amelyet a különböző biológiai, szociális, gazdasági és társadalmi intézkedések egész sorának kell követni. A mennyiségi és minőségi népesedéspolitikához a fajegészségügy minden eszközét igénybe kell vennünk, gondoskodnunk kell a természet által bölcsen létrehozott természetes kiválogatódás zavartalan érvényesüléséről, álhumanizmusból nem szabad az örökletesen terheltek továbbszaporodását mesterségesen fenntartani, ellenkezőleg arra kell törekednünk, hogy ezeket a továbbszaporodásból egyszer és mindenkorra kirekesszük. A magyarság igazi faji megerősödése csak akkor következik majd be, ha a törvények egész sora szervesen egymásba kapcsolódva szolgálja ezt a célt. Így törvényben kell biztosítani a korai házasságkötés lehetőségét, az iskoláztatás megrövidítését, a nő kiválását a férfierőt igénylő életpályákról, a szegénysorsúak házassági segélyezését, a sokgyermekes családok hathatós megsegítését, az agglegényadó bevezetését, a nőtlen és családos alkalmazottak javadalmazásának arányosítását, a földműves lakosság földhöz juttatását, a mamutbirtokok és mamutjövedelmek megszüntetését, a falvak egészségügyének rendezését, a közvetítő, kereskedelem jogtalan haszonrészesedésének megszüntetését, a cölibátus eltörlését, stb. Mindezek mellett iskolai rendszerünk is gyökeres átalakításra szorul, főleg olyan értelemben, hogy megfelelő fajbiológiai műveltséget nyújtson társadalmunknak. Ha így cselekszünk, úgymond Méhely, akkor néhány nemzedék múlva már egy egységes, fajában megtisztult és szervezetében megerősödött, minden nemes iránt fogékony, szilárd jellemű és fajhű nemzet köré fonódik majd a Kárpátok koszorúja.


Magyar világnézet.
Fajában él a nemzet írja Méhely Lajos egyik dolgozatában, szembeállítva ezt a tételt a közismert, gyakran emlegetett nyelvében él a nemzet szállóigével. És csakugyan Méhely fajvédelmi eszmevilágát legtömörebben, a legvilágosabban ez a néhány szó fejezi ki. Minden erejével arról igyekszik meggyőzni a magyarságot, hogy a fajhűség, a fajszeretet és a fajtudat legfőbb és egyedüli megtartó erői minden nemzetnek. Amelyik nemzet ezekről megfeledkezik, az előbb-utóbb az enyészet karjaiba zuhan. Méhely volt egyedül az, aki az 1918-as és 1919-es eseményekből levonja az igazi tanulságokat, megállapítja, hogy a magyarságból kiveszett az egészséges fajtudatból táplálkozó világos és helyes politikai és társadalmi tájékozódóképesség és ellenálló erő. Helytelen és hibás egész politikai és világnézeti beállítottsága részben azért, mert évtizedeken keresztül egy idegen bomlasztó faji befolyásnak volt kitéve, másrészt azért, mert egészen elfordult a fajközösségek életét szabályozó természeti törvényektől. Méhely nem jelszavakat hangoztat, nem is programot ad, hanem a magyar társadalom egész eszmevilágát és gondolkozás módját akarja átformálni. Biológiai gondolkozásra akarja szoktatni a közvéleményt, mert csak a faji élet törvényeinek ismerete és követése adhatja vissza nemzeti nagyságunkat. A pusztulást és hanyatlást eredményező liberális politikai és társadalmi felfogással szembeállítja a maga magyar világnézetét, hogy a trianoni magyarságba új lelket és hitet öntsön. Új életformát, új eszményeket állít elénk. Más népek csak jóval később léptek arra az útra, amelyet Méhely a mi számunkra húsz év előtt jelölt ki. Mindent a faji alapelvből kiindulva szemlél, éppen ezért álláspontja minden kérdésben csodálatos egységben és összhangban van.
A magyarság faji megújulásának első követelménye a tiszta erkölcs, amelynek hordozói megtartója nem a kiválogatódás nélküli tömeg, hanem a létért való küzdelem válságai között megedződött faji eszményekkel telített és a nemzet életigényeivel harmóniában kitenyésztődött életerős és nemes jellemű rétegek, akikben él az áldozatkészség eszméje, a lelkesedés tüze.

A magyarabb Magyarország a második követelmény. Tarthatatlan és megalázó állapot az, amikor a magyarság az ország anyagi, gazdasági és szellemi életében alárendelt szerepet játszik. Nemzeti birtokpolitika nélkül nincs remény a magyarság faji megerősödésére. A meddő nagybirtokokat, a kalásztengerrel ékes, de emberüres rónaságot telepítési célokra kell felhasználni. Nemzeti művelődésünk legsürgősebb feladata arról gondoskodni, hogy ifjúságunk bevezetést kapjon a fajkérdésbe és a fajegészségtani ismeretekbe. A nőt vissza kell adni természetes hivatásának. A mai nőnek az a legnagyobb gyengéje, hogy nem akar anya lenni s nem gondol arra, hogy a legnagyobb nemzet is elpusztul, ha a születések száma túlságosan megcsappan.

Méhely eszméi és tanításai talán sohasem voltak annyira időszerűek, mint éppen napjainkban. Ma már egész Európa népei a faji eszme jegyében építik újjá belső életüket. Mi sem cselekedhetünk másképp. A faji erők most kezdődő nemes vetélkedésében nekünk is helyt kell állnunk, de erre csak akkor leszünk képesek, ha végleg szakítunk a még mindig reánk nehezedő liberális politikai, szellemi, társadalmi hagyatékkal és az új eszmék, az új elvek értelmében építjük a magyarság jövendőjét. Egyedül rajtunk múlik, megértjük-e végre a kor szavát s megtanuljuk és lelkünkbe zárjuk azokat az igéket, amelyeket húsz esztendő óta hirdet Méhely Lajos, s amelyek kétségkívül egyedül alkalmasak arra, hogy a magyarságnak visszaadják ősi faji erejét, helyreállítsák faji egységét és így a felemelkedés felé vezessék nemzetünket.

IRODALOM: Méhely Lajos fajvédelmi cikkei és tanulmányai:
A Népben: 1922 május 28. Szerezzük vissza a magyar faj tisztaságát!
1922 november 19. Kultúra, szelekció és a magyarság. 1922 december 24. A magyarság sorsdöntő órái.
1923 február 46. A hamelni patkányfogók.
1923 augusztus 23. Németország a németeké, Magyarország a síbereké.
1923 január 6. Rákosi Jenő fajelmélete. 1923 május 20. Bűnös tudomány.
1924 október 12. A tudományból kikapcsolva.
1924 március 30. A középiskola reformja.
1924 április 21. A faji gondolat térhódítása a tudományban.
1924 december 25. A magyarság létért való küzdelme.
1925 március 29. Mongolok-e a magyarok? 1925 március 15. Vissza a gettóba.
1925 február 1. A lengyel zsidók eredete.
Magyarságban: 1928 június 29. Halbiológia vagy fajbiológia.
1929 június 15. Iskola és fajvédelem.
A Célben: 1923 április-1924 január. A magyar tragédia élettudományi okai.
1925 december. A magyar élettudomány problémái.
1926 február. Sugár Mór. Március. Szózat a magyar nemzethez!
Május-augusztus. A magyar faj védelem irányelvei.
Szeptember. Néhány szó a magyar fajvédelemről.
November. A fajkutatás élettudományi alapjai.
December. A számkivetett magyar fajvédelem.
1927 január-február. Faj vagy felekezet? A magyar munkáskérdés veleje.
Április. Állítsuk fel a Magyar Fajbiológiai Intézetet.
Augusztus. Az okszerű népesedéspolitika élettani alapjai.
Szeptember. Psychosis Judaica.
November. Farizeusok. December. Kátránygyűrű. Neonacionalizmus.
1928 január. Tudományos életünk mai iránya.
Március. Fajvédelmi feladatok 1929 január-február. A magyarság antropológiája.
Március-április. A háború biológiája.
Május-június. Magyarabb Magyarországot. Augusztus-szeptember. Pollák Illés honfoglaló zsidói.
November-december. Karácsonyi üzenet. 1930 március-május. Az én antiszemitizmusom.
Június-július. A vércsoportok faji jelentősége. Augusztus. Az örök idegenek.
December. A magyarság harmonikus és diszharmonikus vérkeveredéséről.
1931 április-május. A turáni lovas. Július. Valaki hazudik!
December. A nemzeti szocialista német munkáspárt fajvédelmi elvei.
1932 május. A zsidók parazitasága. Augusztus. Vérfertőzés.
Szeptember. A numerus clausus mérlege. December. Álpróféták.
1933 január-május. A magyar faj önvédelmi harca. Július. Vér, faj, nemzet.
Augusztus. Berzeviczy Albert fajszemlélete. 1934 január. A magyar ifjúság nevelése.
1935 február. Nemzeti lelkiismeretünk válsága. Május. Magyar írók, zsidó írók.
Június. Felsőházi fajelmélet. Augusztus. A zsidó rituális gyilkosságokról.
Szeptember. A legsötétebb babona. November. A zsidó felekezetekről.
1936 február. A magyar öncélúságról. Március. A magyar fajkép.
Április-május. Fajvédelem és fajnemesítés. Szeptember. A magyarság múltja, jelene és jövője.
November. Magyar lélek oláh lélek. December. A magyar fajvédelem ábrázata.
1937 március-április. A fajfenntartás élettudományi kellékei. Május. A zsidó siker titka.
1933 március. A zsidó javaslat szépséghibái. Április. A házasság előtti orvosi vizsgálatról.
November. Fajiság vagy sorsközösség. 1939 március. Az új zsidótörvény és az élet törvénye.
Június. A faj lelke. Július. A noszvaji magyarság antropológiája. Szeptember. A test és a lélek egysége.
November. Vallomások. December. A fajtagadás hóbortja. 1940 március. Magyartalan magyarság. Április.
Lásd még Gáspár János: Méhely Lajos és a tudományos fajvédelem Magyarországon.
 
 
0 komment , kategória:  Méhely Lajos  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 163
  • e Hét: 5501
  • e Hónap: 16652
  • e Év: 281867
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.