Vigyázz magadra, kedves,
amennyire csak lehet,
mert jól tudod, mit jelent
arc-simító kezed,
hisz abból gyűjtök erőt,
mikor megtört ember leszek,
és rájövök arra,
hogy az élet csak egy szerep
a sors forgó színpadán,
hol mindenki egyformán
viseli a felvett jelmezeket.
Én is magam választottam
olcsó fehér ruhám,
melynek férceibe bújt
az a láthatatlan magány,
melyről azt hittem,
benne marad örökre,
de te eljöttél hozzám,
és aranyat futtattál
a foltozott részekbe,
mitől a rongyos ruha széle is
pont úgy ragyogott,
mint születésem percében
gyermekarcú szemem,
mikor az Úr kegyelméből
égi fényt kapott.
Vigyázz magadra, kedves,
vigyázz-vigyázz nagyon,
nélküled nem lennék,
ezt az egyet tudom,
mert világodban érzem,
hogy általad létezek,
s ebben a világban
- élni érdemes.
Szent ünnep érkezik,
fenyőillat terjeng,
az angyalok ünnepén
sok kis gyertya remeg,
színes, kerek gömbök
keringnek a légben,
s lassan rásimulnak
a sok zöld fenyőre.
Az Égből sok apró,
fehér csillag kering,
szikrázva hullnak
a röpke kis pihék,
szállnak, repdesnek,
jelzik az ünnepnek
csodás érkezését.
Angyalok keringnek
a hópihék között,
kuncognak, nevetnek, s
tisztán csilingelnek,
mint a kis csengők.
Ó, ez a boldog
Karácsony éjszaka,
mikor mindenki
a szeretetét osztja.
Mikor szegényből
gazdag lesz a lelked,
mikor úgy érzed,
hogy van miért élned,
akkor érkezik fehér,
kitárt szárnyakkal;
Mennyből az Angyal,
ki Karácsony éjjelén
reményt, örömöt,
csodás álmokat, s
örömöt fakaszt.
Szárnyait kitárja, s
lebeg a dús pihéken, s
fénylenek sugarak, mik
érzelmekből jönnek,
s szíveket osztogat
szeretteiknek, s küld
szeretetet annak is,
ki meg sem érdemli.
Csak ritkán esett, mégis alig vártuk,
nem kóstoltuk, csak módjával csodáltuk,
hogy sűrűlt be a disznó pörzsölt lába,
a hidegre hűlt, rezgő kocsonyába,
a kamraasztal sok mindent megoldott,
mert odazárták előlünk a sorsot,
de elibénk már úgy mért terítéket,
hogy bőven adjon, ha már bőven vétett,
az asztal körül ott ült már az emlék,
s mi illetődve lestük a szerencsét,
fölszeletelték, hosszába-keresztbe,
a testes kockák ott ültek remegve,
a teli tányér nagy étvágyat bontott,
majd két ujj közé szorultak a csontok,
s míg ízig ért a nyelvünk széle-vége,
nagy béke ült a harapás kenyérre,
a szeletből mi nem tanultunk törni,
a kenyér testvér volt, amolyan földi,
csak nézegettünk, mint aki még ráér,
s még íze volt, úgy ürült ki a tányér,
mert ez időn még a gyerek se bánta,
hogy ugyanolyan éhes volt a kályha,
csak szájunk tett-vett, alig hagyta abba,
ráéheztünk a megszolgált falatra,
s én úgy örültem, hogy végképp nem értem,
mért csillogott anyám a lámpafényben.
Fura festő vagy, te tél!
Amit festesz - hófehér.
Fehér a kert, a mező,
fehér minden háztető,
fehér az ól teteje,
a fenyő, a jegenye,
ablakon a jégvirág -
nagy fehérség a világ!
Nincs más színed? Elfogyott?
Miért nem szólsz? Adhatok!
Vagy ha kell, hát segítek,
szebbnél szebb színt keverek.
Nézd csak, meg is mutatom
s tavasz lesz a rajzlapon!
Magunkba nézés,
Hitteli érzés
Csendes áhítat,
Mindent átitat
Hajnali mise,
A lélek kincse
Mély csodavárás,
Hangulat, áldás
Gyertyaláng fénye,
Szíveink éke
Fenyő-koszorú,
Nincs, ki szomorú
Narancs illatban,
Szelíd öröm van
Hópehely táncol,
Csillag világol
Szent család bolyong,
Szállásért kopog
Nem szánja senki,
Tovább kell menni...
Karácsonyeste,
Bárányok teste
Messiást védik,
Nagy Úr jött érzik
Anyja mosolyog,
József oly boldog...
Bágyadtan ül bennem őszködöd
Lelkem rozsda-csenddel győzködöd
Szárazon zörög a pillanat
Borúm az avar közt itt marad
Dércsókos faágak tetején
Elmerengünk ősz, csak te meg én
Száz rajongó levéllel üzensz
Narancs Nap alkonyában fürdetsz
Friss, pajkos széllel arcomba csípsz
Gesztenye-íz randevúra hívsz
Lágy-avar öledben ringatsz el
Hazugon súgod, hogy nem hagysz el...
Pompás színeid lenyűgöznek
Szemedben esőkönnyek gyűlnek
Eljött a búcsú hóharmattal
Románcunk lepi hó paplannal...
Offline
