Regisztráció  Belépés
mami7090.blog.xfree.hu
A szeretet mindent eltűr, mindent elvisel, a szeretet nem szűnik meg soha Nagyházi Miklósné
1944.02.17
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A telhetetlen mackó
  2010-06-13 20:30:40, vasárnap
 
  A TELHETETLEN MACKÓ

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, kerek erdő. Ebben az erdőben
lakott egy fiatal mackó a szüleivel. Ubul - így hívták az ifjoncot - kezdetben
vidáman, sok-sok játékkal töltötte napjait. Az erdő összes állata kedvelte, mivel kedves,
udvarias bocs volt.
Ahogy nőtt, növögetett, egyszer csak azt vette észre, hogy sokkal erősebb a
játszópajtásainál. Már senki sem akart vele pirospacsit játszani, sem pedig
szkanderezni, hiszen ez egyre veszélyesebb vállalkozássá vált.
A mackó hamar észrevette, hogy a többiek tartanak tőle. "Erősebb vagyok,
mint bárki más. Én vagyok az erdő ura" - gondolta.
Ez még nem is lett volna akkora baj. Nagyobb gondot jelentett, hogy a mi
mackó barátunk kezdett egyre többet követelni saját magának. Megtiltotta a többieknek,
hogy a málnából egyenek, és a vadméhektől elszedte az összes mézet.
Történt egyszer, hogy a málnabokorra rászállt egy kismadár, és csipegetni kezdett.
Ubul dühösen rohant oda.
Hogy merészelsz enni az én málnámból? - kiáltott rá a kővé dermedt
szárnyasjószágra. - Nem tudtad, hogy ez az én málnám?!!!
A mackó egy rántással kitépte a földből a bokrot, szegény madárka alig tudott elmenekülni.
Másnap a mackó arra lett figyelmes, hogy egy őzike ivott a közeli forrásból.
Hogy mersz inni az én engedélyem nélkül? - mordult fel a mackó. - Takarodj
innen!
Mérgében egy nagy földrögöt próbált hozzávágni az őzikéhez, de az ügyesen
arrébb szökkent, a föld pedig beleesett a forrásba.
Ti is, mind takarodjatok az erdőből! Itt minden az enyém! - kiáltott rá az
időközben összesereglett állatokra.
Az állatok riadtan ugrottak arrébb. Mivel látták, hogy a mackó nem tréfál,
szomorúan útnak indultak új otthont keresni.
Másnap Ubul elégedetten ébredt. "Végre enyém az egész erdő!" - gondolta.
Kiment a forráshoz, hogy igyon, de a forrás eldugult a tegnapi földrögtől, csak egy
zavaros vizű pocsolya volt a helyén. Továbbment a málnáshoz, de látta, hogy a bokor
helyén már csak a kiszáradt maradványa maradt. Úgy gondolta, megvigasztalja
magát egy kis mézzel, de szomorúan látta, hogy a méhek elköltöztek, csak az üres
odú maradt a helyükön. Ubul leült egy kidőlt fatörzsre, és bánatos orrlógatásba fogott.
Ubul, Ubul, mit csináltál? - szólalt meg egy mély hang a háta mögött.
Édesapja fejcsóválva nézte az üres, megsebzett erdőt.
Én nem ezt akartam! Én azt hittem...
Azt hitted, hogy te vagy az erdő ura? Azt hitted, mert erős vagy, minden téged
illet? - vágott a szavába az apja. - Valamikor én is azt hittem - folytatta szomorú
hangon. - Nekem is a saját káromból kellett okulnom.
És most mit csináljak?!! - Ubul panaszos hangjára csak a visszhang felelt.
Az erdő teljesen kihalt volt, a madarak elmentek a többi állattal együtt.
Légy szerény, és reménykedj, hogy még kijavíthatod a hibádat! - mondta
az apja.
Ettől kezdve Ubul teljesen megváltozott. Mindenek előtt kitisztította a forrást,
szerencsére meg is eredt belőle a víz újra, mint azelőtt. Aztán rendberakta a málnabokrokat,
kiszabadította őket a többi növény fogságából. Aztán végignézte az odúkat,
azokat is kitisztogatta, néhányat még fakéreggel is kibélelt, arra számítva, hogy
beköltözik egy madárcsalád vagy egy mókus, hiszen már nagyon unta magát, nagyon
hiányoztak a régi barátai.
Kéhem szépen, foglalt ez az odú? - szólalt meg a feje fölött egy vékony,
raccsolós hang.
Ki vagy te? - szólalt meg Ubul örvendezve.
Én egy mókus vagyok, aki lakást kehes. A szomszéd ehdőben ugyanis nincs
egy áhva szabad odú, amit béhbe vehetnék.
Ide nyugodtan beköltözhetsz! Gyere nyugodtan, mókus testvér! Hozd magaddal
a családodat is!
Még nincsen ahám, de ha jók lesznek a köhülmények, kehesek magamnak
egy hölgyet, akivel megoszthatom szehény hajlékomat - mondta a mókus.
Ubul ettől kezdve vidámabban jött-ment az erdőben. Alig telt el néhány nap,
és egy csapat vadméhre lett figyelmes, amint egy odúban ténykedtek. A mancsa már
ösztönösen indult volna a reménybeli édesség irányába, de aztán megállt félúton. -
Nyughass, Ubul - intette le saját magát -, ne bántsd őket, nekik is szükségük van
arra a kis mézre!
Minden nap újabb és újabb örömöt hozott Ubulnak. Lassan visszatértek a
madarak, a sünök, az őzikék és az erdő összes állata. Ubul pedig soha többé nem
fenyegette meg őket. Az erejét csak akkor használta, ha segíthetett valamelyik kis
barátján, az erdő teremtményein.

Mikola Klára


 
 
0 komment , kategória:  tanmesék  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 3234 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 52
  • e Hét: 1048
  • e Hónap: 8328
  • e Év: 131410
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.