Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szálasi Ferenc-A Cél 3.rész
  2010-12-04 15:06:49, szombat
 
 

1942. DECEMBER 27-ÉN A HŰSÉG HÁZÁBAN AZ ELSŐ ORSZÁGOS
ÉRTELMISÉGI NAGYTANÁCS ÜLÉSÉN ELMONDOTT BESZÉD

AZ ÉRTELMISÉG

Nemzetségvezetők! Testvérek!

A Nyilaskeresztes Párt és az általa vezetett Hungarista Mozgalom első alkalommal hívta össze az eszmerendjében és keretében szervezett középosztály vezetőit, hogy az első Országos Nagytanács rögzítse a nemzetünk vezetésére és irányítására hivatott rétegek hivatását, feladatát, felelősségét, kötelességét és hatalmi helyét úgy a Hungarista Magyar Birodalomban, mint a nacionalista és szocialista új Európa rendjében és rendszerében.
Az értelmiségi a nemzetvezető, ennek minden felelősségével. A hungarista értelmiség vezérszava: becsület, tudás, példaadás. Becsületes szív, tudós koponya és az önfeláldozásig menő példaadás a munkás és harcos életben: ez kell jellemezze a nacionalista és szocialista világnézet kohótüzében kialakuló új vezetőrétegünket. Az előítéletek minden salakját és gátlását le kell vetnünk magunkról. Meg kell szabadulnunk legkevesebb harminc évszázad politikai, társadalmi és gazdasági tévtanaitól is. Be kell állítanunk azt az igazságot, azt a valóságot, azt a szabadságot, ahogyan azt a népek évezredek óta értelmezik, de eddig élni nem tudták, mert olyan hallatlan visszaélés történt minden népek hitével, hűségével, áldozatkészségével, nem utolsó sorban, hanem elsősorban jóhiszeműségével és türelmével, mely bosszúért és jóvátételért az egekbe kiált.
Közel harminc évszázad telt el anélkül, hogy számadást készítettek volna arról, hogy mi, hogyan és miért következett be, az eseményeknek mi volt a hatásuk és következményük. A gyakorlati élet meglátott nagy törvényeit melyeket a tudósok aranytálcán hoztak elvetették azzal, hogy mindez szürke elmélet, a gyakorlati ember mindent másképpen lát és semmiképpen sem kötheti elhatározásait elméleti megállapításokhoz. Az önfeláldozók úttörő harcait elintézték nagyképű kézlegyintéssel, fantasztáknak, tébolyodottaknak nevezték, kereszttel és gyilokkal jutalmazták, vagy galádul meglopták őket. Ezekben kell elsősorban meglátnunk sok felesleges vérontás legbensőbb okát. A történelem mindenkit arra tanít, hogy hogyan éljen és hogyan haljon meg. De mindeddig hiába tanította.
Illő tehát, hogy hosszú évezredek után először végezzük el a nagy számadást, hogy eddig hogyan sáfárkodtak azzal a jószágkészlettel, mely tulajdonképpen az emberiség boldogságát lenne hivatva megteremteni itt e földön, s vonjuk meg mérlegét ennek a nagy történelmi számadásnak. De állapítsuk meg mindenek tanulságait is, különösen abból a szempontból, hogy a Hungarizmusba születő nacionalista és szocialista vezető rétegeinknek mit kell akarnia és hogyan kell cselekednie, hogyan kell élnie és halnia, ha roppant hivatását méltóan akarja betölteni.
Elsősorban is arra a kérdésre kell biztos választ adnunk, hogy az emberiséget alkotó népek mit akartak elérni az elmúlt évezredek alatt, mi volt a céljuk, mit akarhatnak ma és a még elkövetkezendő népi évezredek folyamán. A válasz csak az lehet: minden nép boldog akar lenni. Felvetődik tehát az egész boldogságprobléma minden szépségével és rútságával, teljes mélységével és sekélységével, áldozatos nagyságával és önös kicsinységével egyaránt. Úgy mondják és helyesen mondják: a boldogság kötelesség, aki pedig lemond a boldogságról, kötelességmulasztást követ el.
Sokféle felfogás van a boldogságról. Taglalni fogjuk két végletét. Megismerésük után rögzíteni fogjuk a Hungarizmus felfogását ebben a fontos kérdésben, mely gondolom kérdés fog maradni mindaddig, míg ember lesz a földön. Az egyik végletben a zsidó felfogás áll, mely az anyag élvezetében látja a boldogság teljesülését, s ezzel az anyagelvű felfogással még ha akarna, sem tudna másként gondolkozni teljesen elutasítja mások boldogságának jogosultságát, s hogy ezt büntetlenül megtehesse, kiválasztottnak állította be önnönmagát, földgömbünk egyedüli jogosult haszonélvezőjének, hogy erkölcsi és szellemi gátlás nélkül valósíthassa meg földi boldogságát. Ez a felfogás a boldogságról kizárólagos, csak a zsidók érhetik el, élvezhetik.
A másik végletben a Krisztus tanából kifejlődő egyházak találhatók, melyek a túlvilágra helyezik a boldogság bekövetkezését. Szkeptikusan és pesszimisztikusan tagadják a földi boldogságnak még csak a lehetőségét is, ennélfogva meggyőződésük, hogy a boldogság a földi életben úgysem lehetséges. Itt a földön minden csak por és hamu. Ez a felfogás a boldogságról ugyan nem kizárólagos, sőt egyetemes, minden halandót hajlandó is ebben a boldogságban részesíteni, de csak a túlvilágon.
Ez a két fölfogás képezi a két végletet és mert végletet jelentenek, hamisak. De érintkeznek is egymással egész erkölcsi, szellemi és anyagi szerkezetükben.
A Hungarizmus ebben a kérdésben a következőkben rögzítette felfogását: az emberiség évezredeken át tartó fejlődésében mind tisztánlátóbb lett, igényeit úgy erkölcsi, mint szellemi, mint anyagi részeiben mindinkább ki is tudja elégíteni. Azok a népek, melyek ebben a haladásban, tökéletesedésben nem tudnak részt venni, ezzel lépést tartani képtelenek, szétporladnak, és végső fokon a magányos vadságban bolyongó egyedeik jelölik a végzet útját, melyen népek örökre eltűrnek az emberiség társadalmából. Egyedül a fejlődés útját járó, az életigenlő népek tudják életigényeiket kicsikarni és kiharcolni. A Hungarizmus tehát jelenti a tisztánlátás, a tökéletesség felé való haladás, az életigenlés eszmerendjét és az életre szóló igény gyakorlatát.
A boldogság és az igazság édes testvérek. Az igazság adja az ízét, a zamatát a boldogságnak, ennek borsója. Az igazság ennélfogva éppen úgy, mint a boldogság csak megközelíthető. A Hungarizmus ennélfogva arra törekszik, hogy eszmerendjében és gyakorlatában csak olyan igazságtalanság legyen, mely száz közül csak egynek fáj és nem kilencvenkilencnek. De tudja azt is, hogy el fog bukni, amint igazsága csak egynek lesz igazság és nem kilencvenkilencnek. A liberalizmusból fakadt összes rendszerek tehát mind el fognak bukni, mert csak egy százaléknak jelentenek igazságot és boldogságot, s kilencvenkilencnek igazságtalanságot és boldogtalanságot. Ez a mának megmásíthatatlan törvénye, melyet vérrel, vassal, könnyel, verejtékkel valósítanak meg a régi boldogságban és a régi igazságban csalódott és új igazságot, új boldogságot követelő népek.
Tényként megállapíthatjuk tehát, hogy földünk emberi történelmében megszületett és megszületendő minden eszmerendszer és azoknak gyakorlata mindenkor a boldogság megvalósítását tûzi ki céljába, az emberek ezért hozzák véráldozataikat, ezért vállalnak minden szenvedést és kockázatot. Megbuktak pedig ezek az eszmék mindig azért, mert nem valósították meg a hozzá fűzött reményeket.
Az elmúlt évezredek mérlegét tovább boncolgatva látjuk, hogy az ismert és tudott emberi történelem folyamán Kr. sz. után 1920-ig földgömbünkön csupán anyagi jószágkészletének birtokbavételéért folytattak kíméletlen harcokat. A cél tehát kimondottan anyagelvû volt. Így ne is csodálkozzunk, hogy ezekben az érvezredekben csupán anyagelvû rendszerek tudtak kifejlődni, melyek elfojtottak minden erkölcsi és szellemi természetes követelményt. Az anyagelvû rendszerek az embert, a parasztot, a munkást, az értelmiségit, a nőt, valamint a katonát csak eszközként állították be célkitűzéseikbe, politikájukat a holt anyaggal csinálták. Csináltak tehát agrárpolitikát és tönkretették a parasztot. Csináltak iparpolitikát és tönkretették a munkást. Csináltak pénzpolitikát és tönkretették a dolgozók megélhetését. Csináltak gazdaságpolitikát és tönkretették a család jólétét. Csináltak állampolitikát és tönkretették a nemzet és a nép lelkét, a nacionalizmust. Csináltak anyag és erőpolitikát és tönkretették a nemzet egészséges társközösségét, a szocializmust. Csináltak területpolitikát és beállították a beteges, anyagelvű sovinizmust és materializmust. Csináltak házasságpolitikát és tönkretették a családot és a nőt. Csináltak mindennek a politikának megvédésére zsoldost és hivatalnokot és tönkretették a katonát és az értelmiségit. Ezek az anyagelvű rendszerek mindent megsemmisítettek, ami merev profitszemléletüknek ellenállott. A szabadságharcok, melyeket az elnyomott és érdekigába hajtott ember az évezredek folyamán viselt a sajátmaga, a föld, a munka, a család, a társadalom és a nép megbecsüléséért, céljukat azért nem tudták elérni, mert a mindenkori vezetőréteg, az értelmiség nem állott hivatásának magaslatán, de nem is állhatott, mert nem vezető volt, hanem csak első kiszolgálója az érdekrendszereknek.
Az anyagelvűségnek ez a hosszú, évezredeken át tartó hatalma és uralma az ókorban az imperializmuson, a középkorban az univerzalizmuson és a feudalizmuson, az újkorban ennek kezdetén az abszolutizmuson, majd későbben a liberalizmuson nyugodott; hogy az újkor kimenetelében elérje a kapitalizmusban és az általa kiépített plutokrata önkényuralomban csúcsteljesítményét. Az évezredek hosszú során át szó sem volt tervszerû vezetésről, irányításról, észszerű és célszerû építőmunkáról. Csak kizsákmányolók és kizsákmányoltak voltak. Bárhogyan is változott nevük, lényegük mindenkor ugyanaz maradt.
Európa 1900 óta politikai, gazdasági és társadalmi vajúdásban van. A liberalizmus vezető hatalmai: Anglia, Franciaország és az USA földgömbünk egész jószágkészletét közvetlenül vagy közvetve birtokba veszik, s nem hajlandók arra, hogy belőle másoknak is juttassanak. Egyedül Európában közel 500 millió ember keresi az utat a megérdemelt és kiérdemelt jólét és megelégedés felé. Rádöbbentek az összes népek, hogy egész földünk teljes terjedelmében egyetlen zsiványtársaság karmai között van, mely nem termel, hanem lop és rabol; nem uralkodik, hanem bitorol; nem hatalmat gyakorol, hanem erőszakot követ el a józan ész, a józan lélek és az élet ellen. Annak dacára tehát, hogy földgömbünk gazdagsága folytán el tudja bőségesen látni és tartani a rajta élő összes népeket, mégis általános szegénység, nyomor, baj és kétségbeesés van. Az új világnézet, a nacionalizmusnak és a szocializmusnak új rendje és rendszere azonban rámutatott a bajok igazi forrására, legbensőbb okaira és megindította azt a harcot, melynek egyik végcéljában földgömbünk jószágkészletének tervszerű elosztása áll. Ez lesz történelmi életünk első igaz földosztása. A nacionalista és szocialista rendből születő új vezetőrétegnek tehát az lesz az első feladata és felelőssége, hogy az osztás nagy munkáját úgy végezze el, hogy ezzel megindulhasson a nacionalista és szocialista rendnek évezredekre szóló kultúrális, civilizatorikus és technikai élete az európai nagytér földbékéjének, munkabékéjének és népbékéjének jegyében.
Az 1900 tehát 42 év óta vajúdó európai válságnak, mely 1930 óta földgömbünk teljes válságává fejlődik, fontosabb állomásait így állapíthatjuk meg: a sajtóban és az irodalomban szellemi mindenhatóságra szert tett zsidóság a marxizmus eszközével szembeállítja a munkásságot a polgársággal. A munkásnak bebizonyítja, hogy nemzetközi szervezetre van szüksége, hogy a nemzetközileg megszervezett "büdös burzsoázia" ellen eredményesen vehesse fel a harcot. A polgárságnak bebizonyítja, hogy a szélsőségekbe menő nacionalizmusra van szüksége, hogy sikerrel felvehesse a harcot a nemzetközileg szerveződő "büdös proletár" ellen. A két "büdös", akiknek büdösségénél csak ostobaságuk volt nagyobb, egymásnak is ugrik. Ebben az áldatlan harcban Európa minden erkölcsi, szellemi és anyagi, valamint politikai, társadalmi és gazdasági kulcsterülete a zsidók közvetlen vagy közvetett hatalmába kerül. Az 1914-18-as világháború véglegesen megsemmisíti azt a polgári rendet, mely a nagy francia forradalom vértengerében született. Az 1914-1918-as világháború vértengerében elenyésző liberális polgári rend helyt ad keleten a zsidók által vezetett marxista diktatúrának és nyugaton az ugyancsak zsidók által vezetett plutokrata diktatúráknak. A kapitalizmus és a marxizmus osztozkodnak a világon, mint zsákmányon. Ez az a két rendszer, mely 1919 óta Európa összes népeit is zsarnoki uralma alatt tartotta, 1927-től minden eszközt gátlás nélkül beállítanak abból a célból, hogy de facto és de jure is megteremthessék a zsidó világuralmat. A totálisan megszervezett aljasság kezdte meg kíméletlen harcát egész földgömbünk ellen. 1930-ig az összes európai népek a marxista és plutokrata zsidó diktatúra malomkövei között morzsolódnak olyannyira, hogy majd minden nép vagy zsidó vezetőt kap, vagy pedig olyan kormányzati rendszert, melyet a zsidóság irányit. 1935-től kezdődően a pusztításnak és a rombolásnak ezt a nagy rohamát és fékevesztett mohóságát lélegzetelállító hirtelenséggel feltartóztatta és lefékezte a nacionalista és szocialista rendben megszervezett és egymásra talált itáliai és német nép és két lánglelkű vezére: Mussolini és Hitler. Ettől az évtől kezdődően 1939-ig, a totális aljasság minden eszközt igénybevett és szentté avatott, hogy az új világot jelentő nacionalista és szocialista rendszereket megbuktassa. Miután a politikai, gazdasági és társadalmi fegyverekkel vívott harcaiban csúfos vereségeket szenvedett, fegyveres erőszakhoz nyúlt és vérrel s vassal akarja kiirtani mindazokat, akik neki engedni nem akarnak és ellene szövetkeznek.
Ezzel elérkeztünk évezredes számadásunk és mérlegvizsgálatunk utolsó tételéhez, a legújabb korhoz, mely a most folyó világnézeti háborúval veszi tulajdonképpen kezdetét és vele nyit meg olyan korszakot, melyet az utókor úgy fog áldani vagy átkozni, ahogyan az új nacionalista és szocialista vezetőréteg teljesíteni fogja történelmi hivatását és küldetését, vagy jóvátehetetlen kötelességmulasztást és súlyos hibát követ el. Ez a hatalmas és minden eddigi méretet felülmúló világnézeti háború vérrel köteles lemosni és jóvátenni az évezredek óta elkövetett hibákat és bûnöket. Ennek a hatalmas harcnak más célja nem lehet, mint az 1900 óta szerveződő és megszervezett totális aljasságnak totális megsemmisítése, a nacionalista és szocialista alapon új világnézet kiteljesedése az európai népek élettárs és sorsközösségében, mely politikai, gazdasági és társadalmi életösszhangon alapuló egységbe szervezi az európai nagyteret, és mely az ázsiai nagytérrel egyetemben földgömbünknek és jószágkészletének igaz irányító hatalma és igaz sáfára kell legyen.
A nagy, évezredekre visszamenő elszámolás és mérleg legnagyobb tanulsága melyet nyíltan, őszintén, minden felesleges szégyenkezés nélkül meg akarunk állapítani az, hogy a népeknek eddig nem volt vezetőrétege, értelmisége. Az új világnézet, melyet mi nacionalistának és szocialistának, magyar gyakorlatában és Délkelet-Európa életkörülményeinek megfelelően Hungarizmusnak hívunk, vallunk és mint ilyent élni is akarunk és fogunk, kialakítja nagy népi szabadságharcában a parancsolóan szükséges természetes új társadalmi rendet: az értelmiséget, a vezető réteget, a totális nemzet politikai, gazdasági és társadalmi vezetésére és jó hasznára.
Nemzetségvezetők! Testvérek!
Ez év október 18-án a munkás, november 22-én a paraszt hivatását rögzítettük. Megállapítottuk, hogy a paraszt a tiszta és egészséges nacionalizmus megtestesítője, a földbéke kifejezője, az egyedüli tényező, akivel munkás államunk alapját: a hungarista parasztállamot, valamint Európa népbékéjét biztosító európai földbékét meg kell és meg lehet építenünk; hogy a munkás a tiszta és egészséges szocializmus megtestesítője, a munkabéke kifejezője, az egyedüli tényező, akivel a hungarista munkaállamot és az európai munkaközösséget és munkás közösséget meg lehet építenünk. A paraszt és munkás munkáját azonban valakinek összhangba kell hoznia, ha azt akarjuk, hogy munkájuk a köz szempontjából eredményes és hasznos legyen. Kell tehát egy tényezőnek lennie, mely a kettőnek munkáját összefogja és mint a nemzetiszocialista világnézet gyakorlatát be is állítja. Ez a tényező: az értelmiség, a vezetőréteg. Õ az, aki egyedül képes arra, hogy a nacionalizmust illő és természetes hivatásába állítsa, a gyakorlati állami, nemzeti és népi élet jó hasznára megszervezze és életösszhangjukból a nemzetiszocialista világnézetet kialakítsa. Õ tehát az igaz és tiszta hungarizmus megtestesítője, a társadalmi béke kifejezője, a Pax Hungarica letéteményese. Ha mindennek híján van, nem értelmiségi, hanem proletár. A Hungarizmusban megszülető vezetőrétegünknek határozottan tudnia kell, hogy a nemzetiszocialista világnézet alapjaiban elveti az eddigi rendszereket és megépíti azokat, amelyek végcéljukban a totális közösségeket látják jónak és hasznosnak. Az európai nagytér szempontjából három totális közösséget kell neki megszerveznie és megépítenie: a család, a Nemzet és az Európaközösség totalitását. Ez a három totalitás egymástól elválaszthatatlan, egyik a másik nélkül nem állhat meg. Emiatt a Hungarizmus az egyént csak a család, a családot csak a nép, a népet csak a Nemzet, a nemzetet csak az Európaközösség totalitásában tudja ideológiai és gyakorlati felépítésében elképzelni. Más felépítés szerintünk nem nemzetiszocialista, hanem vagy érdeknacionalista vagy érdekszocialista rendszer, mely éppen úgy el fog bukni és meg fog semmisülni, mint a zsidóérdeken épült plutokrata totalitás.
Minden nép saját adottságainak figyelembevételével építi fel nacionalista és szocialista új rendjét. Ezért nevezik itáliai gyakorlatát fasizmusnak, a németét "Völkische Bewegung"-nak, a spanyolét falangizmusnak és a magyar gyakorlatát Hungarizmusnak. Vannak azonban egyesek, akik úgy mondják, hogy külön világnézet a fasizmus, mely nem más, mint az itáliai nép nézete a világról. És külön világnézet a nemzetiszocializmus is, mely viszont nem más, mint a német nép nézete a világról. Ám legyen így De ha ez így van, úgy viszont a Hungarizmus is külön világnézet, mely viszont nem más, mint a magyar nép nézete a világról. Ezzel egyrészt nem lesz kevesebb igazságunk, másrészt nem válunk kevésbé nemzetiszocialistákká. Ily módon a gyakorlatban az európai világszemléletnek három fő irányzata van kialakulóban: Észak, Északnyugat és Kelet-Európában a nemzetiszocializmus; Délnyugat és Dél-Európában a fasizmus; Délkelet-Európában viszont a Hungarizmus. Fölvetődik ennélfogva a kérdés, hogy a három főirányzat közül melyik lesz az, amely Európában a gyakorlati állami, nemzeti és népi rendeknek és rendszereknek a leginkább fog alapul szolgálhatni.
A tapasztalatok alapján leszûrt megítélésünk szerint a fasizmus céljában a totális állam van. Azt vallja, hogy minden életkövetelés csak ilyen célkitûzés segítségével elégíthető ki, biztosítható és védhető legjobban. Nézete szerint az impériumban minden nép megvalósíthatja célkitûzéseit. Az alap tehát az állam. Minden hatalomnak, törvénynek, jognak ő az egyedüli forrása. Felépítése nem kizárólagos, hanem egyetemességre törekvő.
A német nemzetiszocializmusban ahogyan mi nevezzük: Völkische Bewegung viszont megállapítottuk, hogy céljában a totális fajta van, ebben is az északi fajta kiválasztottsága, egyedüli elhivatottsága és földgömbünk minden népe feletti felsőbbsége. Kiválasztottsága és elhivatottsága, valamint felsőbbrendûsége azonban nem mondvacsinált és a túlvilágról jött, tehát nem ellenőrizhetetlen, mint a zsidóké, hanem saját erejéből, rátermettségéből, természetesen adott fajtabeli minőségéből adódik. Úgy vallja, hogy minden életkövetelés csak ezzel a célkitûzéssel elégíthető ki, biztosítható és védhető legjobban. Felépítése kizárólagos, csak az árják számára nyitott. Ezek között is a vezető szerepre azonban csak az északi fajta hivatott. Minden hatalom, jog és törvény alapja tehát a fajtából ered.
A Hungarizmus céljában viszont a totális nemzet áll. A hungarizmus nemzet alatt olyan természetes és parancsolóan szükséges élet, társ és sorsközösséget ért, melyet életterében az erre mindenkor hivatott vezetőnép szervez politikai, társadalmi és gazdasági egységbe és annak felelős vezetésére csak egyedül ő képes és hivatott. Ennélfogva mindazok a népek, amelyek megállapítják szükségszerû egymásrautaltságukat, tehát megállapítják életterük parancsolóan szükséges közösségét is és elismerik a vezetőnép vezetésre szóló elhivatottságát, totális nemzetet alkotnak. A hungarizmus azt vallja, hogy minden életkövetelés csak ily célkitûzéssel elégíthető ki, biztosítható és védhető legjobban. A hatalom, a jog és törvény alapja ennélfogva a totális Nemzet. Tényként vehető, hogy a népben a nacionalizmus elfajulhat sovinizmussá, a szocializmus elfajulhat materializmussá, ellenben a totális nemzetben mindez nem lehetséges, mert csak a totális nemzet jelentheti a tiszta és egészséges nacionalizmus, valamint a tiszta és egészséges szocializmus összehangoltságát. Ha a vezető nép nem áll hivatása magaslatán, erre a tiszta és egészséges összehangolásra képtelen. Az élettér szétesik és vagy politikai, vagy gazdasági, vagy társadalmi imperialisztikus akarások, törekvések könnyû zsákmánya lesz. Hungarizmusunkban ennélfogva azt valljuk, hogy Európa népei az élet, társ és sorsközösség szükségéből totális nemzetekké fognak integrálódni. Meg fog tehát születni parancsoló szükségből a germán Nemzet, a latin Nemzet, a szláv Nemzet a vezető nép felelős akarata alatt, mint ahogyan a Hungarizmusban a magyar nemzet is parancsoló szükségből jön létre a magyar nép felelős akarata és vezetése alatt. Az így megalakult nemzetek fogják képezni életösszhangjukban az európai nagytér teljes politikai, gazdasági és társadalmi egységét.
A Hungarizmus tehát tényleg világot szemlél. Ideológiáján és gyakorlatán keresztül magyar népünk tényleg tudatosan nézi a világot, felfogása van földgömbünk minden erőtényezőjéről, hatásukról és viszonyukról. Felfogásának pedig olyan szilárd erkölcsi alapot adott, amelyet bárki nyugodtan, minden bizalmatlanság és féltékenység nélkül elfogadhat. De mert ez és ilyen a felfogásunk földgömbünkről, Európáról, a közeljövő és távolabbi jövő józan ésszel és lélekkel kikövetkeztethető rendszereiről, éppen ezért igen komolyan és félreérthetetlenül le kell szögeznünk azt az alapvető törvényünket, hogy ez a nézetünk akkor is változatlanul fennállana, ha életterünkben egyetlen más nép sem lelt volna hont és nem alkotna velünk közös hazát. De azt is, hogy abban az esetben, ha tényleg azt akarjuk, hogy Európa népei sorsazonosságban éljenek, megnyugtathatóbban nem oldhatjuk meg az európai problémákat és az európai nagytér rendezésének nagy kérdését, mint olyan elvek gyakorlati beültetésével, amilyeneket magyar népünk a Hungarizmus ideológiáján és gyakorlatán keresztül meglátott, magáévá tett, kikristályosított, nem rejt "véka alá" és vezető hivatásának felelős tudatában az Európát rendező vezető hatalmak megítélése elé mer bocsátani, mert egyáltalában nem fogunk velük szégyent vallani.
Az életterünkben élő népek nemzetünk tartozékai, jóban-rosszban örömben-bánatban, jólétben-megpróbáltatásban elválaszthatatlanok és nemzetünk szerves részét képezik. Adottságaiknak megfelelően alakítják ki nemzetünkben azt a nemesebb és magasabb élet, társ és sorsközösséget, mely egyedüli biztosítéka és záloga életterünk jólétének és biztonságának. És hogy ez így is épüljön, így is legyen és így is maradjon: ez a második feladata és felelőssége a Hungarizmusban megszülető értelmiségünknek. Egyúttal ez határozza meg félreérthetetlenül hatalmi helyét és jogát is nemzetünknek Délkelet-Európa és az Európaközösség vezetésében.

Nemzetségvezető Testvérek!
Megrajzoltuk a népek évezredes történéseinek összefoglaló, nagy képét, meghatároztuk, hogy ezekből hogyan alakult ki parancsoló szükségből a nemzetiszocializmus diadalmas világnézete és világképe, ez a nagy élet és sorsfordulója az emberiségnek és egész földgömbünknek, valamint megjelöltük a gyakorlati rendszerépítés lehetséges három fő irányzatát is. Meg kell még ismernünk azokat a tényezőket, melyek minden közösségnek alapjai és irányítói.
A Hungarizmusban szerveződő totális nemzetnek mindenkor öt erőtényezője van: a munkás, a paraszt, az értelmiségi, a nő és a katona. A paraszt a nemzetfenntartó, a munkás a nemzetépítő, az értelmiségi a nemzetvezető, a nő a nemzetmegtartó, a katona a nemzetvédő. Totális nemzetről csak úgy beszélhetünk, ha meg van benne az öt erőtényező és ezek birtokában is vannak sajátos hivatásuknak. Van azonban még egy réteg, mely a francia nagy forradalomban tudatosult, de azóta sem tudta helyét megtalálni. Helykeresés közben rajtavesztett, felmorzsolódott, már csak csökevényeiben található, ezek is erőteljesen felszívódnak más, természetes társadalmi rétegekben, vagy az élettől követelt új természetes társadalmi rétegalapozás munkáját végzik. Létrejött a parasztság és a munkásság rétegeiből, de azután elszakadt tőlük. Ez a polgárság. A Hungarizmus őszintén megállapítja, hogy polgárság nincs, hogy a polgárság a marxizmusban, a kapitalizmusban és a plutokrata rendszerekben hatalmas többségében teljesen elproletárosodott, míg elenyésző részeiből a plutokrata rendszertől elfogadott kisebb-nagyobb tőketulajdonosok lettek.
A polgárságot azonban mégis vizsgálat tárgyává tesszük, hogy ebből levonhassuk az értelmiségre vonatkozó tanulságokat.
A polgárság ranglétrájának legtetején megállapíthatjuk a marxizmustól keresztvíz alá tartott, a liberális szociológiában is "úgy nevezett" burzsoáziát, a pénz, a kereskedelem, az ipar, a termelési eszközök tulajdonosait, akik a kapitalizmus kiformálói és kialkotói, a plutokrata rendszerek egyedüli élvezői.
Az érdekes, de teljesen életképtelennek bizonyult létra legalján állnak a nyárspolgárok, azok, akik a proletársorból küzdötték fel magukat a burzsoázia zajos vagy kevésbé zajos elismerése közepette. Ezek utálják legjobban a proletárt. Nagyon helyesen, mert hiszen ők is onnan kerültek ki és nagyon jól tudják, hogy ki az. De bámulják a burzsoáziát, nagyon helyesen, mert még nem tudják, hogy ki az. Ezek a nyárspolgárok. Egész Európában kivétel nélkül az egyes szociáldemokrata pártok tagjainak sorából kerültek és kerülnek ki még ma is.
E legfelje és legalja között helyezkedtek el a többiek felülről lefelé, megállapíthatóan körülbelül a következő sorrendben:
az ipari középosztály, mely magában foglalta a kisebb-nagyobb tőketulajdonosokat;
a hivatalnokok, a papok, a bírák, az igazgatás, a nevelés és oktatás tényezői, az orvosok; gazdasági vonatkozásban tulajdonképpen ők is proletárok, miután nem tőketulajdonosok, hanem csupán munkaerejüket és szakképességüket bocsátják a plutokrata rendszer rendelkezésére; lejjebb egy lépcsőfokon állottak a magánalkalmazottak, akik ugyanúgy, mint a hivatalnokok, gazdasági szempontból kimondottan proletárok; megállapítható, hogy ebből a rétegből még fellelhető csökevény az, amely leginkább keres kiutat a mának zûrzavarából;
az utolsó előtti fokon, tehát a nyárspolgár előtt láttuk a szabad foglalkozásúak nagy csoportját: orvosok, ügyvédek, mérnökök, írók, mûvészek, színészek, újságírók; ezeknek élharcosai vagy mondjuk inkább a plutokrataburzsoázia által kiválasztottak elérték ugyan a legcsúcsát is ennek a fura társadalmi rendnek, hatalmas többsége azonban kimondottan a szélsőségek útját járta és elkalandozott egészen az anarchizmusig és nihilizmusig; ők adták annak a szánandó csoportnak utánpótlását, melyet a liberalizmus hajótörötteknek nevezett, mi talán helyesebben létratörötteknek nevezhetnénk; utálják a nyárspolgáriasságot ebbe beleértik természetesen a számukra elérhetetlen burzsoázia csúcsát is de utálják az úgynevezett hordaszocializmust is, melyet az általános elproletárosodásban láttak kiteljesedésben; világfájdalmasan állapították meg, hogy a minőség kipusztul és belefullad a mennyiségbe; tragédiájuk azonban mindig az volt, hogy mindezek dacára sem tudtak maradéktalanul újjászületni, új társadalmi rendszerek számára sem.
Minden fölösleges szenvelgés nélkül megállapíthatjuk azt a tényt, hogy az úgynevezett polgári réteg teljesen felmorzsolódott. A még fellelhető csökevényét igen helyesen középosztálynak nevezte el a liberális szociológia, mert nem tudta elhelyezni sem a plutokraták, sem a proletárok közé. Tehát nemcsak az élet, hanem még a tudomány sem tudott vele mit kezdeni. Ebben a középosztályban él és virul az, amit talán a legtalálóbban a félelem ideológiájának tudnánk nevezni. Társadalmunknak ez a része abban az állandó félelemben és rettegésben él, hogy a kiválóan megszervezett nemzetközi plutokraták és az ugyancsak nemzetközileg megszervezett proletárok malomkövei között tönkremorzsolódik. A plutokrata rendszereknek az volt mindig a nagy szerencséjük, hogy ez a középosztály nem tudott megszerveződni, mert ha ez szüntette volna be a munkát akárcsak egyetlen napra is, térden csúszott volna elébe plutokrata és proletár egyaránt.
A Hungarizmus ideológiája és gyakorlata ezekből a tudományos és gyakorlati tényekből szûrte le azt a fontos megállapítást és a belőle fakadó elhatározást, hogy ezt a középosztályt, mely szaktudásánál fogva igen értékes és nélkülözhetetlen rétegét képezhetné minden természetes társadalmi rendnek, meg kell mentenie a végpusztulástól. Ezt viszont úgy akarja és fogja is elérni, hogy tudatosítja benne, hogy szaktudásánál fogva ő is azok közé tartozik, akik felelős vezetésre hivatottak. Ezt a nagy szerepet azonban eddig betölteni azért nem tudhatta, mert annak dacára, hogy a leghatalmasabb tőke, a tudás birtokában és kisajátíthatatlan tulajdonában van, mégis tehetetlen volt, kiszolgáltatott volt és mert mesterségesen vagy erőszakosan megakadályozták abban, hogy ezt az őt is megillető helyét elfoglalhassa. A Hungarizmus ennélfogva minden egyes társadalmi rétegünk értelmisége számára jelenti azt a szabadságharcot, melynek végcéljában az értelmiségnek vezetésre való elhivatottsága és vezetésre való joga áll.
Nemzetvezetésünknek gerince az államvezérkar lesz, melynek főfeladata életterünk erkölcsi, szellemi és anyagi jólétének biztosítása. Ennélfogva ő a területgazdálkodás, az anyaggazdálkodás és az erőgazdálkodás tervező, szervező, vezető és ellenőrző legelső és legfontosabb szerve. Ez a kar biztosít helyet, munkát és felelősséget értelmiségünk kiválóságainak, akik úgy szaktudásban, valamint világnézeti felfogásban vezéregyéniségek és személyiségek. Nemzetünkhöz megingathatatlanul hûségesek, erejében és elhivatottságában rendületlenül hisznek.
A közösségi alaptényezők közül a három legerősebb, legteljesebb: a vallás, a nacionalizmus és a szocializmus. Ezt a hármat mindenkor a legélesebben szembehelyezték egymással a szabadkőmûvesség, a zsidók és a plutokrata rendszer képviselői, valamint bérencei, mondván, hogy olaj, tûz és víz, melyek sohasem fértek meg egymással. Nagyon jól tudták ezek az ipsék, hogy visszavonhatatlanul végük van, eltûnnek, ha ez a három élettényező egyszer életösszhangba kerül. Hungarizmusunkban azt valljuk, hogy a vallás, a nacionalizmus és a szocializmus élettényezők, melyek nem vetélytársak, hanem egymásnak parancsolóan szükséges kiegészítői. A Hungarizmus erkölcsi alapjában a vallás, szellemi alapjában a nacionalizmus és anyagi alapjában a szocializmus a mag és az erőtényező.
A vallás hivatott sáfárai engedték, hogy a plutokrata rendszerekben az egyházak anyagelvû nézeteket elfogadjanak, s úgy vélik, hogy Isten azért állította be őket, hogy az embereken uralkodjanak. Ennek az állapotnak és felfogásnak el kell tûnnie, ha az egyházak súlyt helyeznek arra, hogy a népek elfogadják és szükségesnek tartsák az ő közbenjárásukat az abszolút felé. Véleményünk, hogy az Ószövetség körüli vita fogja megindítani azt a nagy reformációt akár az egyházon kívül, akár belül, melyre az egyes egyházakban feltétlenül szükség van, és amely nélkül nem tudják betölteni azt a hivatásukat, melyet tőlük úgy Isten, mint ember egyaránt parancsolóan követelnek. Nem képezheti a Hungarizmus feladatát, hogy az egyes egyházak dogmáit megvédje. A vallást védjük, védeni is kell és védelme szükséges is, gyakran még a magukról megfeledkezett egyházakkal szemben is. A dogmákhoz nem nyúlunk, de semmi körülmények között sem fogunk beállni dogmaőrnek. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az új világnézet az életnek nemcsak szellemi és anyagi oldalát fogja elhatározóan megváltoztatni, hanem befolyásolni fogja az erkölcsi oldalát is. És elő fogja idézni azt, hogy egyrészt az egyes egyházak könnyû szívvel levethessék magukról az anyagelvûséget minden megbotránkoztató sallangjával együtt, másrészt, hogy létrejöhessen a parancsolóan szükséges életösszhang az egyházak és az új világnézet, valamint a kialakuló új világrend között. Mi tehát nem más vallást és más egyházakat akarunk, hanem tiszta egyházakat követelünk. Erre pedig jogunk van.
Tapasztaljuk, hogy a vallás különböző, dogmatikus egyházdiktatúrákban merevedik, ha nincs meg a nacionalizmussal és a szocializmussal a parancsolóan megkövetelt életösszhangja, de ezeket elveti és távol tartja. Megnyugtathatunk mindenkit, de különösen azokat, akik féltik tőlünk a vallást, hogy mi mindenkor megadjuk Istennek, ami Istené, de ez nem fog bennünket visszatartani attól, hogy Isten és nemzetünk nevében és érdekében elvegyük az egyházaktól azt, ami isteni rendelés szerint sem az egyházaké.
Az új világnézet a népek valóságos és tényleges értékein nyugszik. Így az igaz és tiszta nacionalizmuson, mely nem más, mint egy nép szellemi életének foglalata, tartalma, kifejezője. Sovinizmussá fajul az a nacionalizmus, melynek nincs meg a parancsolóan szükséges életösszhangja a vallással és a szocializmussal, ezeket elutasítja és távol tartja. Ez az elfajuló nacionalizmus mindig imperialisztikusan tör előre céljai elérésére. A liberalizmus volt a melegágya a sovinizmusnak, a Hungarizmus viszont előfeltétele az igaz, egészséges nacionalizmusnak. Nagyon tévednek tehát azok a se nem hivatalos, se el nem hivatott személyek, akik azt gondolják, hogy a Hungarizmusra ráfoghatják a "túlzott" sovinizmus vádját, csak azért, mert felfogásaink nem egyeznek az európai új rend felépítését és gyakorlatát illetően.
A liberalizmus melegágyában megszületett marxizmus csak igen nagy jóindulattal nevezhető szocializmusnak. Tulajdonképpen nem szocializmus, hanem a zsidó anyagelvû világszemléletnek megfelelően beállított anyagelvû uralmi rendszer. A szocializmushoz csak éppen annyi köze van, hogy ennek áltatásával a cselekvésre leginkább hajlamos társadalmi réteget, a munkást beállíthassa eszközként önös célkitûzéseinek szolgálatába.
A Hungarizmusban a szocializmus anyagi életünk foglalata, tartalma, kifejezője. Jelenti a parancsolóan szükséges társközösséget, gyakorlati kifejezésre juttatja az egyénnek nemes társadalmasítását. Ha ennek az erőtényezőnek hiányzik két élettársa, a vallás és a nacionalizmus, materializmussá torzul, mely összes célkitûzéseit ugyancsak imperialisztikus úton akarja megvalósítani. A liberalizmus volt mindenkor melegágya a materializmusnak is, a Hungarizmus viszont előfeltétele az igaz, egészséges szocializmusnak.
Tisztában vagyunk azzal, hogy életterünknek szervesen kell beépülni az Európa-nagytérbe. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ennek a nagy térnek közös politikai, gazdasági, és társadalmi célkitûzéssel kell bírni, melyet közös erőfeszítéssel kell megvalósítanunk. Tudjuk, hogy adottságainknak megfelelően részt kell vállalnunk ebből a közös munkából, mindezt természetesnek és parancsolóan szükségesnek is tartjuk. De mindezt saját erőnkből, saját erőtényezőinkkel akarjuk végrehajtani és elvégezni. A mi parasztunkkal, munkásunkkal, értelmiségünkkel, gazdasági, kereskedelmi tényezőinkkel, mert tudjuk, hogy erre képesek vagyunk és ennek ténybeli, alanyi és tárgyi előfeltételei meg is vannak. Mi megköveteljük a teljes feladatot és vállaljuk is érte a teljes felelősséget. Mi totálisan akarunk kapcsolódni az európai nagytérbe, de csak totális nemzetünkkel. Amennyiben képtelenek volnánk hivatásunk betöltésére és feladatunk végrehajtására, úgy ezt a képtelenségünket ridegen meg lehet és meg kell állapítani az Európaközösség érdekében. De ugyancsak az Európaközösség érdekében erre való képességünket tőlünk elvitatni nem lehet mindaddig, míg képtelenségünket be nem bizonyítja az élet. Értelmiségünk harmadik feladata és felelőssége ennélfogva abban csúcsosodik, hogy alapjait képezze a mi erkölcsi, szellemi, anyagi, valamint alanyi és tárgyi vezetőképességünknek.
A Hungarizmus nem faji türelmetlenség, hanem a fajnemesítés alapján áll. Tehát nem azért zárja ki az egyes fajtákat életteréből, mert türelmetlen velük szemben, hanem azért, mert az életterünkben élő népek fajtabeli tisztaságát és nemességét akarja biztosítani. De nem állunk a szellemi türelmetlenség alapján sem, hanem a szükséges életösszhang alapján, mert úgy látjuk és tapasztaljuk, hogy minden élettérben kialakult már az a szellem és általa követelt gyakorlati világszemléleti irányzat, mely abban az élettérben igaz, szép és jó. De igazán hasznossá csak abban az esetben válik, ha életösszhangban tud együttmunkálkodni az összes életterekben kialakult szellemi és gyakorlati irányzatokkal.
A vallás, nacionalizmus és a szocializmus életösszhangja eddig azért nem sikerült, mert a zsidóság puszta jelenlétével azt lehetetlenné tette, mindenkor szétbontotta és mindegyiket saját anyagelvû világszemléletének megfelelően eltorzította. A zsidóságot tehát feltétlenül el kell távolítani minden európai nép testéből, nem maradhat meg tehát az európai nagytérben és olyan helyet kell kiutalni számára, amelyen nem lehet többé ártalmára egyik népnek sem, és amelyen megépítheti és kiépítheti sajátos felfogásának megfelelő gyakorlati világát; rég óhajtott célját és vágyát: az önálló és a független és a szabad és a demokrata zsidóállamot, melyben mindig béke lesz, mindig kenyér lesz, mindig munka lesz. De éppen ezért nem ők, hanem mi fogjuk megállapítani, hogy a zsidóság számunkra méreg-e vagy nem. A pestisbacilus is megvan győződve ártalmatlanságáról és ártatlanságáról, de az embereknek ennek dacára mégis hatalmasan más véleménye van. Elismerjük, hogy a pestisbacilus nem tehet róla, hogy az, ami. De viszont ne vegye rossz néven, ha viszont nekünk nem telik örömünk semmiféle dögvészben és védekezünk ellene.
Különösen az értelmiségünk vegye tudomásul a letagadhatatlan tényt, hogy a zsidóságnak kiválasztottságának hosszú évezredein kívül a jó Isten különös és elnéző kegyelméből kereken két évszázad állott rendelkezésére, hogy megmutassa és bebizonyítsa, hogy hatalma teljében mit tud alkotni. Az orosz nemzetben kereken 180 millió lélek állott rendelkezésére közel 25 éven át és minden hatalmi eszköznek felelős birtokában és korlátlan tulajdonában volt, hogy minden szépet, jót és igazat megvalósítson a világnak úgyszólván leggazdagabb életterületében és abban tényleg visszaállítsa az elveszett földi paradicsomot. És amit a gyakorlatban tényleg tett, az iszonyatos! Önmaga bizonyította be, hogy már természeténél fogva teljesen képtelen vezetésre, szervezésre, alkotásra, hogy természetét csak negatív oldal felé tudja kiélni: a rombolásban, a pusztításban. A Hungarizmus értelmiségének negyedik és apostoli feladata, valamint felelőssége, hogy a zsidókérdés lényegét minden egyes alkalommal hirdesse, erre minden kínálkozó alkalommal rámutasson és a zsidókérdés megoldásában kezdeményezéseit ne vezessék álszemérem, ál-emberiesség, mert ezekre csak rá fog keservesen fizetni ő is, nemzete is, fa}tája is és minden, ami él és életet követel.
A Hungarizmus egyik legfontosabb erőtényezője a vezetőréteg, az értelmiség. Meg kell állapítanunk, hogy a liberalizmus és a kapitalizmus által kitermelt úgynevezett vezetőréteget nem tudjuk és nem is lehet beállítanunk kezdeményezésünkbe, mert őket a zsidók szemelték ki, kívánalmuk választotta ki, szemléletük hagyta jóvá. Minekünk új vezetőket kell kiválasztanunk a parasztságból, a munkásságból és a teljesen elfojtott középosztályból. A Hungarizmusnak ki kell nevelnie saját elitjét, meg kell építeni saját szalonjait, ahogyan azt valamikor a liberalizmus is megcselekedte, amelynek akkoriban esze ágában sem volt, hogy átvegye az abszolutizmus elitjét, hanem azt tudatosan vagy elsorvasztotta, vagy kipusztította. Ez helyes is volt. A mi elitünk kialakítása kérdésében ugyanezt a helyes cselekedetet megköveteli az ész és az értelem is. A Hungarizmusnak alaptörvénye, melyet értelmisége számára kötelezővé tesz, ez:
ha választania kell Nemzet és alkotmány, igazság és jog, élet és törvény között: úgy kötelessége, hogy mindenkor a nemzetet, az igazságot és az életet válassza, mert tudnia kell, hogy ez a három az örökkévaló. Az alkotmány, a jog és a törvény szükséges, de múló formák, melyeket a nemzet akkor és úgy cserélhet ki, mint azt a meglátott új igazsága, új valósága és új szabadsága megkövetelik, tehát ahogyan az új élet akarása és akarata benne és általa formailag is kifejezésre akar jutni. Új életének megfelelően állapítja meg tehát azokat a kereteket, melyek között élni és halni kíván és életét követeli. A Hungarizmusnak is meglesznek tehát az ő alkotmánya, az ő jogi alapja és az ő törvényei, de ezek nem lehetnek hasonlatosak a liberalizmuséihoz vagy azzal egyenlőek és természetesen nem belőle fognak származni. Nem alkotmány-folytonosak, jogfolytonosak és törvény-folytonosak lesznek, hanem nemzet-folytonosak, élet-folytonosak és igazság-folytonosak.

Nemzetségvezetők! Testvérek!
Hungarista értelmiségünk hivatása, feladata, kötelessége és felelőssége ellenében egyetlen követelményt támaszt parancsolóan, megalkuvást nem tûrve: politikai, gazdasági és társadalmi valóságát az ő felelős vezetése alatt álló hungarista Magyar Birodalomnak.
Meggyőződésünk, hogy ez a minden idők legnagyobb és legvéresebb katasztrófája végeredményben meg fogja adni minden élettényezőnek igaz értelmét, igaz tartalmát, igaz hivatását, igaz keretét, igaz kifejezőjét és igaz helyét. Tehát a parasztnak, a munkásnak, az értelmiségnek, a nőnek és a katonának éppen úgy, mint a vallás, a nacionalizmus és a szocializmus életháromságának és így tovább az összes értéktényezőknek.
Úgy állítják rólam, nem szeretem a köztisztviselőket, a középosztályt, az értelmiséget, és osztálypártot szervezek. Természetes, hogy ez megint hazugság. Egész Hungarizmusunk nem osztálypártot jelent és épít, hanem népmozgalmat, mely a társadalomnak minden rétegét átöleli, mozgalmából senkit nem rekeszt ki. Megállapítható, hogy vannak ugyan egyesek, akik önmagukat rekesztik ki, de ezek még egyáltalában nem jelentik sem a köztisztviselőket, sem a középosztály, sem az értelmiség teljes rétegét, de még csak hivatott vezetőit sem. A Hungarizmusban született értelmiségünk az, amely a mi teljes politikai, gazdasági és társadalmi életünknek, dolgozó nemzetünknek, fegyveres nemzetünknek és nemzetünk totalitásának fogja adni nemzetfelelős vezetőit.
Igen erősen kell harcolnunk az ál-nemzetiszocializmus és az álhungarizmus ellen. Mind a kettő ellen egyszerû a védekezésünk. Egyszerû pedig azért, mert félreérthetetlenek, rendíthetetlenek és állhatatosak vagyunk. Emlékezzünk vissza és állapítsuk meg a következőket:
Öt évvel ezelőtt azt mondották, hogy vándoroljunk ki Dél-Amerikába. Négy évvel ezelőtt azt mondották, hogy fantáziátlan fantaszták vagyunk.
Három évvel ezelőtt azt mondották, hogy németbérencek vagyunk, nemzetárulók vagyunk, hogy a németeket hívjuk be ebbe az országba; két évvel ezelőtt azt mondották, hogy zöld ingbe bújtatott kommunisták vagyunk és tébolyodott őrült áll az élükön, egy évvel ezelőtt azt mondották, hogy németellenesek vagyunk, akadályozzuk ennek a rendszemek tengelypolitikáját. Ma pedig mit mondanak? Azt mondják, hiszen mi is ugyanezt akarjuk. Ebből az elmúlt öt évből állapítható meg leginkább a mi félreérthetetlenségünk és az ő kétszínûségük, a mi rendíthetetlenségünk és az ő hintázásuk. A mi állhatatosságunk és az ő konjunktúrázásuk.
Úgy mondják, hogy az igazságot nem kell külön megszervezni, az önmagát szervezi. Ez nem igaz. Ha valaki arra vár, hogy az igazság önmagát megszervezi, arra ébred, hogy más szervezi meg saját hasznára. Mindaz, ami életet követel, így az igazság is, szervezetét is megköveteli. Nem igazság azonban az igazság, ha az ember nem ülteti gyakorlati életébe, legfeljebb csak írott vagy csak mondott malaszt marad.
A Hungarizmusban acéllá kovácsolódott értelmiségünknek vállalnia kell minden áldozatot, minden kockázatot, minden szenvedést, hogy méltó legyen hivatására és joggal követelhesse meg azt a helyét államhatalmi felépítésünkben, mely a hungarista Magyar Birodalom dicsőségét, nagyságát és boldogságát szolgálja. A család, a Nemzet és az Európaközösség csak így törvényesíthető, csak így biztosítható és csak így védhető jó hasznára.

Kitartás!


1943. JÚNIUS 15 ÉS 16-ÁN A HÛSÉG HÁZÁBAN A KÜLÜGYI ÉRTEKEZLET SOROZAT BEREKESZTÕ BESZÉDE

NAGYTÉR, ÉLETTÉR, VEZETÕNÉP
A Hungarizmus ideológiai rendszerében és rendjében megadja komoly, felelősségtudattól áthatott és általa szerkesztett képét az új világnak, valamint alapjait, keretét és tartalmát a nacionalizmus és szocializmus közös világnézetéből fakadó új igazságnak, új valóságnak és új szabadságnak. Ennek teljes ismerete szükséges azért, hogy minden egyes hungarista előtt tisztán álljon a cél, az emberiségnek az az új közössége, amelyért eddig közel 800 millió ember küzd tudatosan vagy ösztönszerûen. De szükséges azért is, hogy elsősorban magyar nemzetünk ismeije meg hivatását, kötelességét, feladatát, felelősségét, ezekből adódó jogait és azt a célt, melynek elérését parancsolóan akarnia kell, valamint azt az utat, melyet becsületesen járnia és megalkuvás nélkül végigharcolnia kell.
Választ akar adni a Hungarizmus ez alkalommal arra a kérdésre is, hogy érdemese a hősi életszemléletet minden szép, igaz és jó élet alapjává tennünk.
A Hungarizmus mindezekre a kérdésekre határozott igennel felel. Ezt az igent, jogosságát és szükségét akarom bizonyítani. De bizonyítani akarom azt is, hogy a Hungarizmus világnézet, magyar népünk nézete a világról, ahogyan látni és élni akarja, amelynek megteremtéséért minden áldozatot vállal. De feltárom azt is, hogy az új koreszmében hogyan nem akarjuk látni és élni az új világot. Ez jogom is, de elsősorban kötelességem.
A Hungarizmus legfontosabb tétele az, hogy az új világkép alapja a rend és az életösszhang. Erre alapozza ideológiai és gyakorlati elveit. Nem törődünk és nem törődhetünk azzal, hogy egyes népek még nem látják az új világot. Nem törődünk és nem törődhetünk azzal sem, hogy a felvilágosodásnak és technikának ebben a szédületes iramú világában egyes népek még mindig nem veszik észre, hogy földgömbünk ezek miatt egyszerre, majd minden átmenet nélkül hirtelen igen kicsire zsugorodott, így az élet minden tényezője hatással van földgömbünk minden pontjára, távolságra való tekintet nélkül.
Vannak egyesek, akik veszedelemnek minősítik, hogy ma, amikor még semmi sem dőlt el, már arról beszéljünk, értekezzünk és vitatkozzunk, hogy milyen lesz az új világkép, mert úgy mondják: csak felesleges izgalom és botrány a vége. Attól eltekintve, hogy mi már tudjuk, hogy az új koreszme fog győzni és fog mindent elkövetni, úgy véljük, hogy izgalomkeltés vagy botránkozás csak annak fegyvere, aki nem tisztázni akarja a parancsolóan szükséges életkérdéseket, hanem a zûrzavart még jobban fokozni kívánja. Nem törődhetünk még azzal sem, hogy egyesek remegő elővigyázatra intenek elhamarkodott tények nyilvánosságra hozatalától, mint ahogyan teszik ezt különösen azon az oldalon, mely minden nyilvánosságra hozott angolszász blöffrendezést visszafojtott, leplezni alig tudó örömmel vesz tudomásul, de komolykodó, aggodalmaskodó, atyáskodó, mindamellett rosszul kendőzött, halálsápadt félelemmel veszi tudomásul azokat a terveket, melyek az új világkép és új koreszme nacionalista és szocialista vezetői és harcosai részéről kerülnek napvilágra.
Célunkat meg kell már adnunk azért is, hogy magatartásunkat legyen mihez igazítanunk. A célmegadás szükséges különösen azért is, mert ez az egyedüli lehetősége annak, hogy a még plutokrata szabadkőmûves zsidó marxista rendszerek zsákmányuralma és bitanghatalma alatt sínylődő népek is meglássák és meghallják az új élet szépségét, igazságát és jóságát. Célmegadás és magatartás követelik egymást, egyik a másik nélkül nem állhat meg. A hit igen, hegyeket mozdít. De csak a hit és tudás tud együtt alkotni. A magatartásban élő hit és a célmegadásban jelentkező tudás tud együtt alkotni. A magatartásban élő hit és a célmegadásban jelentkező tudás kell vezesse mindenkor mindazoknak a lépéseit, akik összeesküdtek, fellázadtak a népek nyomora és rabszolgasága ellen, hogy a népek új életet adó szabadságharcában népjólétet és népszabadságot építhessenek egyedüli és egyedülálló felelősségük tudatában.
A Hungarizmus az új világkép erkölcsi, szellemi és anyagi rendszerét három alaptényezővel építi: a nagytérrel, az élettérrel és a vezetőnéppel.
Kérdés: az új világképet miért kell éppen ezekkel a tényezőkkel megépíteni, miért nem lehet mindent úgy hagyni, ahogyan van, csak éppen a plutokrata szabadkőmûves zsidó marxista rendszert kellene megsemmisíteni, a politikai, gazdasági és társadalmi világkép pedig maradhatna változatlan.
Válasz: régi alapokra új rendszert építeni éppen úgy nem lehet, mint ahogyan régi emberekkel nem lehet megvalósítani az új koreszmét. A liberalizmusra tehát éppen úgy nem lehet építeni az új világnézet gyakorlati rendjét, mint ahogyan nem lehet Churchillt megbízni azzal, hogy megvalósítsa az új koreszmét; mert ha ez mégis megtörténne, úgy a zsidócsöbör változna csupán zsidóvödörré, máskülönben minden maradna a régiben: a zsidó világuralom és a népek erkölcsi, szellemi és anyagi rabszolgasága, amit ilyen elkövetett égbekiáltó ostobaság után meg is érdemelnének.
A Hungarizmus azt vallja, hogy földgömbünk minden feltárt és az idők folyamán feltárásra kerülő erkölcsi, szellemi és anyagi jószágkészletét mindenkor úgy kell felosztani, hogy minden nép azokhoz hozzáférhessen és belőlük kielégíthesse erkölcsi, szellemi és anyagi igényeit és szükségleteit. Ennek érdekében azonban el kell végeznünk történelmünk első tudatos jószágkészlet elosztását. Az élet parancsoló szükségéből fakadó igazság alapján szabályoznunk kell tehát 134 millió földkm2 és 360 millió vízkm2 erkölcsi, szellemi és anyagi életviszonyát és életgyakorlatát kereken 512 millió családban élő 2050 millió emberhez, úgy hogy ebből az emberiséget alkotó népek jóléte és életbiztonsága ténylegesen és jogosan is beállítható legyen.
A liberális világkép kialakítása a zsákmánygazdálkodás alapján történt, nem a népek, hanem a kiválasztott erőszakosok egyedüli jó hasznára. E tényből adódik a szükség, hogy nemcsak a szabadkőmûves plutokrata zsidó marxista rendszereket kell végleg felszámolni, hanem földgömbünk jelenlegi gyakorlati világképét is teljesen és egészében át kell alakítani. Ez azonban nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy fel kell teljesen számolni az angol, az USA, a szovjet és francia világbirodalmak rablógazdálkodásra épített egész gyarmatrendszerét és helyébe fel kell építeni az új koreszmének megfelelő gyakorlati világrendszert.
Mindebből adódik, hogy földgömbünk újjárendezésének sorsdöntő és irányt mutató nagy elvi kérdéseit tisztáznunk kell. A Hungarizmus ennélfogva kifejti felfogását, nézetét a nacionalista és szocialista új világról és benne népünk hivatásáról, feladatáról, kötelességéről, felelősségéről és jogáról, egyrészt, mert igaznak tartjuk nézetünket és felfogásunkat a dolgokról, és másrészt, mert úgy véljük, hogy ahogyan néma gyermek szavát még az anyja sem érti, éppen úgy néma népnek igazságát nem érti meg az élet sem.
Áttérek a Hungarizmus világképének taglalására. Ennek első alaptényezője:

A NAGYTÉR.
Az emberiség három építő alapsejt gyakorlati életösszhangjából épül valósággá és teljességgé, ez a három alapsejt: a család, a telephely és az üzem. Ezek közül relatíve legmozgékonyabb a család, a relatíve legkötöttebb az üzem. A telephely viszont a család és az üzem függvénye, mondjuk a kettő erkölcsi, szellemi és anyagi közösségének gyakorlati kifejezője. A család mûködési tere tehát az egész földgömbünk is lehet. Vándorlásaiban csupán a megélhetést adó és biztosító üzemhez kötött. E kötöttségen át kényszerül telephelyének megépítésére.
Ez a folyamat egyes családokra érvényes is lehet és érvényes is volt sok ezer vagy tízezer évvel ezelőtt. De nem érvényes, amint sok százmillió családról van szó. Ezek nem vándorolhatnak keresztül-kasul földgömbünkön, mert így az nem életterük lenne, hanem a rengeteg súrlódás miatt halálterületükké válna. De ezenkívül: a családok, amelyek egyazon fajtából származnak, egyazon nyelvet beszélik, egyazon szokásokat, szellemet, erkölcsöt vallanak sajátjuknak, anyagi szükségleteiket és igényüket együttesen tudják a leginkább biztosítani: keresik egymást, összeverődnek. Ilyen családok természetes szükségből összetartanak, együtt maradnak és együttes erőfeszítéssel harcolják ki azokat az életfeltételeket, melyek számukra a legjobb erkölcsi, szellemi és anyagi életlehetőséget biztosítják:
tudatosan benépesítik tehát azt a területet, melyben ők, valamint az adottság adta üzemeik és telephelyeik élet, társ és sorsközösséget tudnak kötni. Az ilyképpen egymásra utalt családoknak ezt az élet, társ és sorsközösségét nevezzük hungarista ideológiánkban népnek. A nép már nem változtatja helyét, hacsak igen súlyos események nem kényszerítik erre a lépésre. A terület, melyet lefed és meg is tud tartani, a hona, a honterülete. Minden népnek talajgyökeresnek kell lennie, hogy honterületét megtarthassa, de honképesnek is, hogy honterületét megszerezhesse. A talajgyökeresség és honképesség nélkül nem tud néppé lenni a laza családközösségi élet. Ebben kell látnunk a legbensőbb okát annak is, hogy a zsidóság képtelen laza családközösségi életből magasabb és nemesebb gyakorlati életközösségbe emelkedni. A nép felfogásunk szerint az emberiség erkölcsi, szellemi és anyagi életének építőkockája.
A honterületet szerző nép belső életének szabályozása mellett minden erejével arra törekszik, hogy viszonyát a szomszédos népekhez is biztonságosan szabályozza; tehát olyan erkölcsi, szellemi és anyagi létösszhangot igyekszik létrehozni szomszédaival, mely életét teljessé és biztonságossá teszi. Ha természetes parancsoló szükség ebből a életösszhangból népek közötti élet, társ és sorsközösséget teremt, nemzetről beszélünk. A hungarista ideológia azt a területet nevezi élettérnek, melyben a nemzet születik meg a területet befedő népek közös politikai, gazdasági és társadalmi életösszhangjából. Tehát míg a családok élet, társ és sorsközösségének, a népnek az alapja az erkölcsi, szellemi és anyagi tényezők, melyek a fajtából és földből, valamint e kettőnek egymáshoz való viszonyrendszeréből adódnak, addig az egyes népek élet, társ és sorsközösségének, a nemzetnek alapja a politikai, gazdasági és társadalmi tényezők, melyek az ebben a közösségben élő népek összehangolt és együttes jó hasznát és biztonságát szolgálják. Hungarista ideológiánkban a kifejtettek alapján nemzetnek hívjuk a népeknek olyan természetes élet, társ és sorsközösségét, melyet életterében a vezetőnép szervez politikai, gazdasági és társadalmi egységbe és melyet egyedül csak ő képes és csak ő hivatott felelősen vezetni, úgy, hogy belőle az érdekelt népek erkölcsi, szellemi és anyagi jó haszna és életbiztonsága származzék. A Nemzet így népközösség, az egymásra utalt népek politikai, gazdasági és társadalmi közössége, valósága.
A Nemzet a mi felfogásunk szerint az emberiség politikai, gazdasági és társadalmi létének építőkockája.
A fejlődésben azonban megállás nincs. A nacionalizmus és szocializmus kiteljesedése a nemzeten belül csúcsot jelent a Nemzet életében. Önmagában tovább fejlődni nem tud. Így arra kényszerül, hogy szabályozza életviszonyát a többi nemzetekhez. Ebből a szükségből jön létre az, amit hungarista ideológiánk konnacionalizmusnak nevez, azaz nemzetközösségnek. Ez az egymásra utalt nemzeteknek érdekszövetsége, érdektömörülése, élet, társ és sorsközössége. De amíg az egyes családokat az erkölcsi, szellemi és anyagi tényezők tudják élet, társ és sorsközösségbe, tehát néppé kovácsolni, a népeket viszont a politikai, gazdasági és társadalmi tényezők kovácsolják nemzetekké, addig a nemzetek élet, társ és sorsközösségét a kultúra, a civilizáció és a technikagazdálkodás tényezői határozzák meg. Ennélfogva: nemzetközösséget alkotnak mindazok a nemzetek, amelyeknek kulturális, civilizatorikus és technikagazdálkodási életük és igényeik élet, társ és sors- azonosak. Az ilyen azonosságban élő nemzetek közössége számára olyan terület szükséges, amely földgömbünk jószágkészletéből minden körülmények között biztosítani képes a nemzetekbe épített népek és az ezekben élő családok erkölcsi, szellemi és anyagi életszükségletét. Ez a terület a nagytér. Nem képezhet nagyteret az, ami csak kulturális vagy csak civilizatorikus vagy csak technika-gazdálkodási szempontból képez egységet. Ilyen részegység mindig abba a nagytérbe való, amely az ilyen csonka életet természetes módon kiegészíti, teljessé teszi.
A nemzetközösség így felfogásunk szerint az emberiség kulturális, civilizatorikus és technikagazdálkodási fejlődésének építőkockája.
Összefoglalva a mondottakat, a Hungarizmus világnézetének ideológiai és gyakorlati világképe a következő alapokon nyugszik:
a család, az üzem, a telephely, mint az emberi élet alapsejtjei, tartalmával: a férfi, a nő és a gyermek elsődleges természetes élet, társ és sorsközösségével;
a honterület, mint életalap, tartalmával: az erkölcsileg, szellemileg, anyagilag összefogott néppel;
az élettér, mint létalap, tartalmával: a politikailag, gazdaságilag, társadalmilag egységbe kovácsolt nemzettel; és
a nagytér, mint fejlődési alap, tartalmával: a kultúra, a civilizáció és a technikagazdálkodás igényeinek és szükségleteinek szempontjából felépített nemzetközösséggel.
A Hungarizmus új világképét, földgömbrendjét és nagytér rendszerét, ennek alaptételeivel az I. sz. melléklet tünteti fel. Az adatok megközelítőek. A vázlat ismertetéséhez a következőket fûzöm:
1. A nagytér kialakításához szükséges alapfeltételek és alaptényezők, az élelmezési, ruházati, építő és ipari, valamint az életbiztonságot jelentő nyersanyagok mind fellelhetők az egyes nagyterekben, kitermelésük egyedül a nagytér népeitől függ és bőven elegendők, hogy állandó és legteljesebb erkölcsi, szellemi és anyagi ellátást és jólétet biztosítsanak a
benne élő népeknek.
2. Földgömbünknek az egyes nagyterekre eső jószágkészlete nemcsak egyetlen nép birtoka vagy tulajdona, mellyel jó-rossz kedve szerint sáfárkodhat, hanem a nagytér rendszerében részt vevő összes népek közösen szerzett, megszervezett és megvédett jószágállománya, amelynek élvezete és haszna kötelességet, jogot és felelősséget jelent mindenki számára abban a politikai, gazdasági és társadalmi rendben, melyben él és amelye keresztül tagja a nagytérnek.
3. A Hungarizmus olyan gyakorlati életalapot szervez, mely teljesen indokolatlanná tesz bármilyen vonatkozású háborús kezdeményezést az elkövetkező évszázadokban, mert nem fakadhatna életszükségletből, hanem egyedül csak az imperialista erőszakos törekvésből és célkitûzésből. Éppen ezért teljesen feleslegesek lesznek és feleslegessé válnak az egyes nagytereken belüli háborúk is. A Hungarizmus nagyon is tudatában van annak az alaptörvénynek, hogy harc nélkül nincs élet és jólét. Harcolni kell a családnak a mindennapi kenyérért, a népnek fennmaradásáért, a nemzetnek az életbiztonságáért, a nemzetközösségnek az emberi fejlődés szolgálatában a föld, a munka és a népek békés viszonyának megteremtéséért, fenntartásáért. A jólétért tehát mindig harcolni kell. Az a jólét, amely kiharcolás után elpuhít, mindig pusztít is. S el is pusztul. A jólét tehát éppen úgy kötelez, mint a becsület, melyet ha könnyedén elvesztenek, igen nehéz visszaszerezni. Ez legalábbis előttünk mind világos. Ellenben az a harc, mely a többért folyik mások vagy az egész emberiség kárára, s más alapja nincs, mint a durva erőszak, mely az élet bőségesen terített asztaláról kizárja a többieket az erősebb vagy az erőszakosabb hatalmánál fogva, az ilyen harc nem természetes, nem indokolt, betegesen eltorzult lelkivilágból fakad, melyet mindenkor meg kell torolni, de különösen akkor és azokon, akik véres erőszakoskodásukat a saját képükre alkotott Isten akaratából levőnek mondják, és a jogot erre azáltal veszik, hogy Isten kiválasztottjainak hazudják önmagukat. Szerintem Isten csak kötelességet ró az emberiségre; a jogokat már az ember adja önmagának azért, hogy Isten által rárótt kötelességeinek könnyen tudjon eleget tenni. Ez az igazság és nem más. Tehát nincs kiválasztott nép, de van kötelességében megerősített nép. Miután minden népnek megvan a kötelessége, úgy egyik sem zárható ki annak teljesítéséből, mert az egyik nép nem teljesítheti a másikét is, mert agyonnyomná a saját hibájából ráháramló többlet.
4. Rendkívül érdekes és szembeötlő az amerikai vagy nyugati nagytér aránylagos életüressége. Kirívóan igazolást nyer az a felfogás, hogy a nemzetiszocialista Európának és a turáni népi mozgalomban egyesülő Ázsiának, hogy Amerika népeinek semmi, de semmi kényszerítő okuk sincs, hogy a földgömb bármely más része felé kinyújtsák kezüket. A rögzített tények alapján egyszerûen nem szenvedhetnek szükséget, vagy ha mégis szenvednek, az csak azért lehetséges, mert az amerikai élet az egyéni önzés rablógazdálkodásán épül, mely minden bajnak, nyomornak legbensőbb oka. Ennek ellenszere azonban nem az, hogy más népek elleni háborúban vezeti le belső bajait és annak keretében enged szabad folyást a rablórendszerben nevelkedett és nagyra nőtt alacsonyrendûség alantas ösztöneinek, hanem egyedül csak az, hogy saját nagyterében csinál először rendet, lerázza testéről a plutokrata szabadkőmûves zsidó marxista és puritán angolszász vezetőréteg fehérrabszolga-rendszerét és olyan erkölcsi, szellemi és anyagi életet valósít meg, mely Amerikát méltó társává tehetné az emberi közösségnek. A háború Amerika részéről tehát a legutolsó és legundorítóbb imperializmus, melyet a világtörténelem egyáltalán ismer. Teljesen indokolt azonban Berlin, Róma, Tokió háborúja London, Párizs, Washington ellen, mely utóbbiak egyrészt erőszakkal tették lehetetlenné, hogy a német, az itáliai és a japán nép és velük együtt a többi népek is megkaphassák méltó helyüket a nap alatt, másrészt viszont olyan világkép kialakítását szorgalmazták, amely kimondottan az alacsonyrendûség hatalmát és uralmát rögzítette és szentesítette volna csak azért, hogy a zsidóság világuralmát mindenkorra biztosíthassa. Berlinnek Londonnal, Rómának Párizzsal, Tokiónak Washingtonnal és mindhármuknak a Szovjettel volt, van és lesz leszámolni valójuk, hogy az új koreszmének megfelelő új világképet teljes egységben megalkothassák. Berlin Róma Tokió élet, társ és sorsközösségének szüksége tehát nyilvánvaló. Egymás mellett kell élniük a legnagyobb életösszhangban, mert amint egymás ellen élnek, az alacsonyrendûség kerül felszínre és pokollá változtat mindent.
5. A régi világkép vezető hatalmainak megsemmisítése után az európai nagytér elhatározó befolyással lesz az amerikai nagytér életére. Amerika eddig is vetülete, igaz, hogy mind ez ideig torz vetülete volt Európának. Az európai liberalizmus bukásával meg fog semmisülni az amerikai liberalizmus gyakorlati rendszere is. Helyébe meg fog születni az amerikai nagytér sajátosságainak megfelelően, de az európai rendszer és rend vetületeként az a nacionalista és szocialista nagytér; amelyet az új Washington és az új észak-amerikai nemzet fognak vezetni és irányítani. Ebben az esetben olyan nagytér közösség jöhet létre idővel az európai és az amerikai nagytér között, melynek beltengere az Atlanti-óceán, és mely földgömbünk földbékéjét, munkabékéjét minden körülmények között törvényesíteni, szentesíteni s biztosítani tudja.
Nagytérközi szempontból még két kérdést kell rövid eszmefuttatás tárgyává tennünk. Ezek: a sárga veszedelem és a zsidókérdés.
1. Sárga veszedelem hungarista felfogásunk szerint nincs. Legfeljebb európai ostobaság van. Vannak ugyanis egyes európai népek, amelyek nem tudnak kilábalni abból az évszázados rémületből, melybe akkor estek, mikor Kelet népei a hunok és a tatármongolok képében az európai népek asztalára tették névjegyüket egyszerû figyelmeztetésként, hogy Ázsia megmozdulásakor Európa mindig gyengének bizonyul. Attila és Dzsingisz kán mint romboló és pusztító szellem él a népek képzeletében. Eddig azonban még egyetlen más nép sem tudta azt az egészséges vihart támasztani Európában, mely úgy és olyan tökéletesen, villámgyorsan és eredményesen el tudta volna fújni a régi világot és elő tudta volna készíteni és segíteni az új élet parancsolóan szükséges új rendszerét, ahogyan azt a hunok Attila alatt meg tudták cselekedni. És még egyetlen más nép sem akadt kerek e földtekén, amely olyan hatalmas világhatalmat tudott volna teremteni, megépíteni és megszervezni, mint amilyet ez a rettegett és ócsárolt Dzsingisz kán emelt máról-holnapra olyan hatalomra, hogy hétszáz esztendőt meghaladó idő múltán is még egyes népek lábában legyen a félelem. Viszont nem tudjuk eldönteni, hogy melyik volt a nagyobb barbárság: az-e, amit a hunok és a tatármongolok mûveltek, vagy az-e, amit a vandálok annak idején vagy fajrokonaik, az árja fajtát megcsúfoló népek: az angolok és az Egyesült Államokbeliek a náluk kitermelt plutokrata szabadkőmûves zsidó marxista barbárságukban jelenleg mûvelnek mérhetetlen rombolásvágyukban és vérszomjukban. E kérdést jobb nyitva hagyni és egyszerûen rögzíteni, hogy hiba nélkül nép nincs.
Minden felesleges érzelgősség nélkül megállapítható, hogy gyenge nép számára mindaz veszedelmet jelent, amivel nem tud megbirkózni. Életképes, erős nép tudja, hogy veszedelem mindig van és hogy ellene egyedül életereje, életakarása védi és menti meg. Sárga veszedelem tehát nincs. Ellenben ugyancsak minden felesleges érzelgősség nélkül és ridegen, de tudomásul kell vennünk a tényt, hogy abban az esetben, ha az európai nagytér nem fogja tudni beállítani a szükséges nacionalista szocialista rendszerét, mert erre képtelen, úgy ne csodálkozzék, ha földgömbünk másik két nagytere fog nálunk rendet teremteni. Ahogyan a nagytéren belül sem tûrhető az állandósult vagy életképtelenségből származó bármilyen vonatkozású zûrzavar, éppen úgy nem tûrhető az egyetlen nagytérben sem.
A sárga veszedelmet tehát vagy az erős népek magabízásából kell néznünk vagy pedig ami még okosabb le kell vennünk a napirendről, mert nincs és csak ostobaságba viszi a józanul felépített elgondolásokat és terveket.
2. A zsidókérdést illetően csak annyit akarok megemlíteni, hogy bûnös tudatlanság és veszedelmes tévedéssel párosult önámítás az az állítás, hogy a zsidóság csak most törne világhatalomra és világuralomra. A zsidóság ugyanis 1918 óta de facto és de jure már világhatalmon és uralmon van. Hiszen csak ezért válhatott a zsidókérdés világkérdéssé. A plutokrácia, a szabadkőmûvesség, a liberális demokráciák, a parlamentarizmus, az aranyalap és a marxizmus: mindezek csupán eszközök a zsidóság kezében, hogy világhatalmát és világuralmát megtarthassa, szilárdíthassa és lehetetlenné tegye, hogy a népek földgömbünknek és saját maguknak ebben a sorskérdésében tisztán láthassanak és saját jó hasznukra, közös akarattal cselekedhessenek. Az új élet akarta és vér szentelte koreszmében felvilágosult és cselekvő népek világszabadságharcának lesz köszönhető, hogy a zsidóság ki fog kerülni az európai és ázsiai nagytérből és valószínûleg kényszertelepül az amerikai nagytérben. Súlyos tapasztalatokból merített joggal feltételezhetjük, hogy új és valószínûen utolsó menhelyén is magatartásával, erkölcsi, szellemi, anyagi mohóságával és kíméletlenségével hamarosan fel fogja törni az amerikai ostobaság, neveletlenség és aljasság jármában tartott népi ugart, aminek nyomán ott is nacionalista és szocialista új életforma fog diadalmasan kifejlődni és hatalomra jutni. Amit Amerikában az új világnézet propagandája eddig nem tudott elérni, azt átütő sikerrel ki fogja munkálni az oda menekülő zsidóság. Így a zsidóság szolgálatában harcoló Amerika lesz az, mely végeredményben és végérvényesen akár akarja, akár nem el kell intézze a zsidókérdést, azt a földgömbmételyt, melyet a többi nagyterek az ő nyakába varrtak. Az amerikai nép lelki beállítottságától, elsősorban a zsidóktól nyert erkölcsi, szellemi és anyagi neveltségétől fog függeni, hogy ennek a kérdésnek el intézésénél a katyni gyakorlatot fogják-e alkalmazni. Az európai és ázsiai nagyterek népeinek nem lesz idejük, hogy arra figyeljenek: hányszor ugat fel a colt "Texasban vagy Arizonában" és tesz pontot sok évezredes vándorlásban volt nép élete mögé. Ezeket a gondolatokat Amerikának hagyjuk. Az európai és ázsiai nagyterek népei, nagytakarítás után, tisztán és egészségesen építeni fogják azt az életüket, melyben a Szép, Igaz és Jó gyakorlati megvalósítása ad csupán értelmet mindennek, ami Isten, Haza, Nemzet, Nép és Család.
A világnézeti háború győztes befejezése után meg fog szerveződni a földgömb leghatalmasabb földsége, politikai, gazdasági és társadalmi vonatkozásban egyaránt. Ez a hatalmas földség felöleli Európát és Ázsiát, mint vezető földrészeket, valamint Afrikát, Ausztráliát és Óceániát, amelyek kiegészítő, szükséges tartozékai. Ennek a hatalmas térségnek nyugati részén Berlin Róma és keleti részén Tokió fog mint erőközpont véglegesen kialakulni, teljes irányító és vezető hatalmával. Joggal feltételezhető, hogy e három erőközpont között hatalmas világforgalom fog megindulni. Ez négy hatalmas közlekedési útvonalon bonyolítható le:
egy északon fekvő főirányban, mely legnagyobb részében szárazföldi közlekedés képét fogja mutatni. Általánosságban a jelenlegi szibériai főközlekedés nyomdokaiban ebből a fővonalból szakadhat ki.
egy másik, mely általánosságban Turkesztán és a kínai birodalom teljes középső vidékét kapcsolja be a világforgalomba, hasznosítva az ebben a területben már ismert híres Selyem karavánút vagy az annak idején Európa felé és ellen használt mongol hadi utak nyomdokait.
egy harmadik vagy középső főirányban, mely túlnyomórészt ugyancsak szárazföldi út, mely általánosságban Kis-Ázsián át a Himalája déli tövében vezetne és
egy negyedik, délen fekvő főirányban, mely nagy részében inkább vízi út és általánosságban a Perzsa-öblön vagy a Vörös-tengeren át az Indiai óceánba és a Csendes-óceánba vezetne, a Tokió Sydney Colombo erőháromszög érdekterületeibe.
Hazánk pontosan a középső és a déli világforgalmi útvonalak tengelyében fekszik, ennélfogva a kialakuló új élet szempontjából tényleg kulcsterületté válik. Ebből az erőközpontok-közi helyzetünkből kell adódjon minden elhatározásunk, döntésünk, kezdeményezésünk és cselekvésünk legbensőbb oka és rugója. Ténylegesen a szó legszorosabb értelmében Hazánk paradicsom, de pokol is lehet. Paradicsom, ha életerős, hatalomképes és uralomra érett és saját erejéből építi meg hivatásának és feladatának megfelelő gyakorlati életrendjét. De pokol, ha minderre képtelen, mert ebben az esetben olyan hatalmi versengés fog megindulni ezért a kulcsterületért, mely minden életünket vérbe, piszokba, megalkuvásba fogja rántani. A Hungarizmus nagy feladata és kötelessége, hogy népünket és az általa vezetendő életteret nagy hivatására nevelje és szervezze. Ez pedig nem lehet kevesebb, mint közvetítés és összehangolás Nyugat és Kelet között. Kapu és küszöb vagyunk: kapu Kelet felé és küszöb, amit át kell lépnie annak, aki keletről nyugat felé tart.
Erőközponti helyzetünk folytán a Kelet terményeinek közvetítő kereskedője lehetünk Európa felé. A magyar kereskedőnek és gazdasági vállalkozónak tehát igenis hatalmas, tehát roppant felelős jövője van és nagyon is lesz mit keresnie Nyugat-Európában is, mûködésének főiránya és főterületei azonban mégis inkább délkelet felé fekszenek, de nemcsak az eddig elmondottak, hanem még a következők miatt is:
Délkeleten vannak azok a területek, amelyeket az Iszlám lehetséges leendő nagytereként fogunk majd megismerni az életterek részletes taglalásánál. Az ebben a térben élő törzsek az élet e nagy korszakfordulójában határozott öntudatra eszméltek és követelik tudomásulvételüket. Észlelhető és tapasztalható, hogy a Iszlám e közösségei népi közösségbe akarnak szerveződni, ezért minden gátló politikai, gazdasági és társadalmi akadályt leráznak magukról, mert érzik, hogy az új világképben csak ily módon nyerhetik el illő helyüket. Új életrendjükben azonban meg kell szervezzék civilizatorikus és technikagazdálkodási élettényezőiket is. Ennek gyakorlati megszervezésére hiányoznak úgy szakemberei, mint eszközei. Két irányú feladatot kell tehát egy időben végrehajtaniuk: saját fajtabeli szakembereket kell nevelniük, amit az első időben külföldön kell végezni, ezzel párhuzamosan pedig addig is, míg a saját szakember rendelkezésre áll, idegenekből kell ilyeneket munkába állítaniuk. De mérnököket, orvosokat, gazdasági szakembereket, vállalkozókat, szervezőket és tervezőket legszívesebben olyan népektől fog a Iszlám meghívni, melyeknek gyarmatosító szándékuk nincs, de nem is lehet és amelyek jó tulajdonságukon kívül tényleg rendelkeznek is a kívánt szakemberekkel. Az Iszlámnak ezt a várható követelését természetesnek és nagyon is jogosnak kell vennünk. Nyugodt lelkiismerettel és minden szerénytelenség nélkül merjük állítani, hogy ilyen népet elsősorban a magyar népben talál. Tekintetbe jön még határozottan a japán nép is, de még túl távol fekszenek egymástól. A japán nép ugyanis eddigi egész történelmével, magatartásával és cselekedetével és példaadásával már a gyakorlatban is bebizonyította, hogy gyarmatosító szándékai egyáltalán nem voltak, nincsenek és nem is lesznek, mert hungarista véleményünkkel egyezően szükségtelennek, időszerûtlennek és túlhaladott rendszernek tartja a gyarmatosítás minden fajtáját.
Németország és Itália is tudni és ismerni fogja az Iszlámnak ezt az érthető ellenszenvét mindazokkal szemben, akiktől újra való gyarmatosítását feltételezheti. Éppen ezért, ha segítő kezet is fognak nyújtani az Iszlámnak, közvetítő kezet fognak keresni, hogy minden jogos vagy jogtalan gyanúsítást elkerüljenek. Ilyen közvetítő kéz elsősorban ugyancsak magyar népünk lehet. Viszont, ha nem keresnének közvetítő kezet, hanem közvetlen kézzel akarnának segíteni, úgy ne csodálkozzanak, ha a japán vállalkozó hamarabb fog megjelenni a Földközi-tenger keleti és délkeleti térségében, mint az övék a Perzsa-öböl vagy az Arabtenger partvidékein.
De mindettől eltekintve: Németország olyannyira el lesz foglalva a kelet-európai térség megszervezésével és Európába való bekapcsolásával, Itália pedig annyira le lesz kötve dél felé, hogy Afrika szükséges részeit becsatolja életterébe és meg is szervezze, hogy kell valaki, aki a hatalmasan fontos délkeleti irányban veszi át a feltáró és szervező munkát. Ez pedig megbízhatóságánál, alkalmasságánál és minőségileg kiváló parasztjainál, munkásainál, értelmiségénél fogva, elsősorban a mi Hungarista Hazánk.
Hazánk, népünk és életterünk hivatása, feladata, kötelessége, felelőssége és joga ezzel a nagy világképpel szigorúan adva van. A Hungarista Népi Mozgalom felelősségteljes kötelessége, hogy népünket mindezekre előkészítse és megteremtse a szükséges végrehajtásnak erkölcsi, szellemi és anyagi előfeltételeit.
Egyik japán személyiség kijelentette, hogy magyar népünknek egyszer döntenie kell majd, hogy mi akar lenni: a turáni népközösség nyilának hegye, vagy Európa szíve. Erre a tiszta sorskérdésre tiszta, ugyanilyen félreérthetetlen választ adunk. Európa szíve mindig úgy fog dobbanni, hogy a nyíl hegyére ne legyen szükség: és ha majd egyszer mégis szükség lenne rá, úgy ez csak azért lesz, mert ez a szív már előtte régen megszûnt dobogni.

A Hungarizmus világképének a második tényezője:
AZ ÉLETTÉR.

Hungarista ideológiánk egyik alaptétele, hogy az európai nagytérben olyan gyakorlati közösségi életszemléletet kell megvalósítani, mely lehetővé teszi, hogy a benne élő egyes népek az európai nagytér életközösségét természetesnek, szükségesnek és megvédendőnek tartsák. Ennek a célnak szolgálatába kell állítani minden erőtényezőt.
A Hungarizmus világképének nagytér-rendszerében az európai vagy központi nagytér méreteinél fogva, sorrendben az ázsiai nagytér után következik. 43 millió föld km2-e és 70 millió víz km2 kereken 200 millió családban élő 800 millió ember eltartásáról kell gondoskodjék. A közel 220 millió családból 130 millió az európai, 40 millió az afrikai és a fennmaradó 30 millió az ebbe a nagytérbe tartozó ázsiai részterületen harcolta ki otthonát, hazáját. Az évezredek folyamán 200 millió családra felszaporodó lakosság az ugyancsak sok ezeréves történelem folyamán Európában már túlsúlyban népekbe szerveződött, míg a többi részekben túlsúlyban még mindig kezdetleges törzsrendszerekben maradt meg. Ebből következik az a tény, hogy a nagytérnek Európa a vezetője.
Az európai nagytér fajtaképén az emberiséget alkotó ősváltozatok közül az indián kivételével mindegyik megvan, felületeiben alakult ki, itt honos is. Elhelyezkedésük igen érdekes. A nagytér európai földrészének nyugati és déli peremvidékein az árja ősváltozat található, de nem képezi ennek a peremterületnek honi ősváltozatát, hanem jogosan feltételezhető, hogy ezekbe a peremterületekbe szorították az úgy látszik fel nem tartóztatható gondvánaiak. Az évezredek folyamán az európai tengerparti peremvidékre szorított árják így átkerültek a skandináv félszigetre és az angol szigetre, különösen az északinak nevezett másodlagos változatuk zömével. Európa belső részeiben megmaradtak a gondvánaiak megszakítás nélküli láncolatban sok ezer kilométeres területen a Csendes-óceán partjáig, általában a Rajna Alpok Duna alsó folyása, Kaukázus Hindukus Himalája Bramaputra vonalától északra és keletre fekvő hatalmas világföldségen. A megadott hatalmas fajtaválasztó vonaltól délre az európai nagytér ázsiai területein, valamint afrikai és északkeleti peremvidékein az előázsiai ősváltozat és ennek más ősváltozatokkal történt keverékei honosak, a közép és délafrikai területeken pedig a néger ősváltozat és tartozékai alakultak ki és helyezkedtek el.
Ezt az elhelyezkedést azért tartjuk igen fontosnak, erre azért hívjuk fel a figyelmet, mert az előázsiai és néger változatokkal nem a gondvánai keveredett az évezredek folyamán, hanem elsősorban az árják, ezeknek különösen előindiai indoárja és mediterrán másodlagos változatai. De különösen fontos annak a megállapítása, hogy a zsidóhullám betörése Európába évezredekkel ezelőtt túlnyomórészt Európa déli és nyugati peremvidékén, tehát túlnyomó részben árja településeken keresztül történik. A XVII. századig bezáróan Európa árja peremvidéke igyekszik is megszabadulni a zsidóveszélytől. De már a XVII. századtól kezdődően a zsidóméreg ernyesztő hatása alatt belefáradnak az ellenük való védekezésbe, a területeikről kiûzött zsidóságot visszafogadják és mind a mai napig csak azokban a területekben lépnek fel ellenük, amelyekben az új világnézet állítja be az új rendet. Ebből magyarázható csupán a tény, hogy az árja ősváltozatnak kereken kétharmada még ma is a zsidókat szolgálja és zsidó érdekekért küldi fiait fajtestvérei ellen.
Földrészünk a néger és az előázsiai ősváltozatokkal is a déleurópai árja peremvidéken át került érintkezésbe. Ezek azonban nem tudták átütni a Rajna Alpok Alduna Kaukázus fajtaválasztó vonalát, hanem ettől délre maradtak és a Földközi-tenger vidékének különösen árja fajképét szegényítették igen erőteljesen.
A kelet felől jövő hatalmas nyomás a Kr. u. XIII. században a mongol-rohammal véget ért. Ettől kezdődően a XX. századig a fajták viszonylagos egyensúlyállapotát tapasztaljuk földrészünkön. A túltelítettség jelei a XX. századtól kezdődően jelentkeznek, különösen a rossz területelosztás és a belőle adódó elégtelen gazdasági és megélhetési viszonyok miatt. Európának általában az Odera Kárpátok vonalától nyugatra eső területeiben mutatkozó nagy embersûrûség, üzemtorlódás és telephelyszûke, ellenkező irányú, tehát nyugatról kelet felé terjedő nyomást váltott ki, mely természetesen a kisebb ellenállás irányában fog hullámzani, tehát az emberszegény, üzem-üres és telephelyalkalmas területek felé.
Az európai népek és a Távol-Kelet népei között több ezer kilométeres kiterjedésben még törzsi életet élő, gyéren elhintett közösségek élnek. Ez a megállapítás igen fontos, mert ezeken a területeken kell keresni azt a természetes terjeszkedési lehetőséget, amely az európai népek számára elsősorban adódik. Ahogyan Közép-Ázsia titokzatos méhéből ömlöttek évezredeken át nyugat és kelet irányában a népek, éppen úgy hömpölyögnek most vissza a túltelített nyugatról, de most már a szervezés minden mûvészetével, gyakorlatával és technikai eszközével felvértezve és kiszorítják útjukból azokat a törzseket, amelyek nem tudtak eddig belekapcsolódni az élet nagy ütemébe és rendjébe. Ázsiának ez a céltudatos feltárása és betelepítése fogja majd megoldani mindazokat a problémákat, melyek eddig a nagy titok fátylával voltak borítva. Ázsia sok népnek a bölcsője, de talán ugyanannyinak a koporsója is volt és lesz is.
Az új világnézet európai életszemléletének és életgyakorlatának lényege az, hogy életösszhangját, összefoglalását és gyakorlatát jelenti mindannak, amit Európa népei kultúra, civilizáció és technikagazdálkodás szempontjából alkotnak egymás erkölcsi, szellemi és anyagi jó hasznára és életbiztonságára. Ez a magasabb kultúra jelenti tehát minden európai nép számára a szép, az igaz és ajó életének óhajtását, akarását, igenlését, megtartását: jelenti egész erkölcsi, szellemi és anyagi magatartásukat, az érte való cselekvést, áldozatvállalást, jelenti végeredményben azt az életszintet, melyet minden népnek el kell érnie. Jelenti tehát magát Európát, mely alkatelmeit a gondvánai kultúraalkotó képességéből, az árja civilizatórikus építőképességéből és az északi technika-gazdálkodási szervezőmesterségből veszi. Megállapíthatjuk ezzel kapcsolatban azt is, hogy mindaz, ami Európából származik és érték, magán kell hordja ennek a magas kultúrának minden bélyegét, s mindaz, ami Európába jön és itt is marad, a magasabb kultúrának ezzel a bélyegével kell stigmatizálódjék és csak így válhat európaivá.
Európa népeinek életalapjait vizsgálva a mondottak figyelembe vételével is a következő, igen érdekes, tanulságos és Európa eddigi történelmét új megvilágításba helyező tényekre bukkanunk:
először: a Római Világbirodalom limese egybeesik a már megadott és említett hatalmas fajtaválasztó vonallal, ez igen fontos geoszociológiai tény;
másodszor: a kétszeres limestől délre eső területekből kapták Európa többi népei mindazt, ami köré mint mag köré, civilizációjukat tudták építeni, de ezekben a területekben található az árja fajta zöme is;
harmadszor: a megadott határtól északra eső területekből származott mindaz, ami Európa népeinek tényleges kultúráját magasabbá, nemesebbé, európaivá tudta tenni, de hogy éppen ebben a területben található a gondvánai fajta zöme is.
A technikagazdálkodás adva és kötve van az egyes nyersanyaglelőhelyekhez, egyszóval azokhoz a területekhez, melyek erőforrás-adottságaiknál fogva a technikagazdálkodást a leginkább alátámasztják. A liberalizmus és a kapitalizmus fénykorában ami egybe esik időben és térben az emberiség hangos elaljasodásával is egyedül és kizárólag a nyugateurópai peremvidék és az előtte fekvő angol sziget lett feltárva, míg a középeurópai és keleteurópai területek feltárása csak annyira volt lehetséges, amennyire azt e korszak profitra beállított szemlélete megengedte és szükségesnek ítélte. Így érthetővé válik, hogy Európának eddigi technikagazdálkodását a nyugati peremvidéket benépesítő északi fajta határozta meg.
Hogy mind ez ideig nem így láttak vagy látnak ebben a kérdésben, annak okát vagy abban kell keresnünk, hogy nem választják szét a három tényezőt, vagy pedig, hogy felcserélik egymással a kultúrát és a civilizációt, ez utóbbit a technikagazdálkodással, hogy végül olyanoknak is helyt adjanak, akik a technikagazdálkodásban a kultúra legmagasabb csúcsát és kiteljesedését látják. A fogalmaknak és a velük kapcsolatos tényeknek ki nem tisztázott volta okozhatta, hogy a főként északiból álló angolszász népiségnek tulajdonították földgömbünk minden kultúraalkotását. Pedig ez egyáltalán nem állja meg a helyét. Legfeljebb arról lehet szó, hogy az angolszászok a technikagazdálkodás eszközeit ültették be a kérdéses területekbe, saját önző civilizatórikus jó hasznukra, amint az ma már a napnál is világosabban kitûnik. Se kultúrát, se civilizációt azokba nem vihettek, egyrészt, mert vagy már magasabb kultúrát találtak ott, mint pl. Indiában, tehát nem volt mit bevinni, vagy pedig saját kultúrájukat vitték magukkal, de saját területeikbe, mint pl. Ausztráliába, Dél-Afrikába, Kanadába. Civilizatorikus munkáról pedig éppenséggel szó sem lehetett, mert mindenütt, még az önmaguk telepítette területeken is kíméletlenül gyarmatosítottak, ennek pedig igazán semmi köze a civilizációhoz, legfeljebb a profithoz. Jegyezzük meg minden ellenkező véleménnyel szemben, hogy kultúrát nem lehet sehova sem vinni, mert a kultúra minden fajtával, népiséggel veleszületett bőr, melyet nem lehet lenyúzni, hogy újat húzzunk helyébe. Amely fajta ezt megteszi, az ebbe az önnyúzásba belepusztul. Egyedül a civilizáció és a technikagazdálkodás vihető és adható át. De az angolszászok ezt sem tették. Civilizáció helyett gyarmatosítottak és a technikagazdálkodás eszközeivel kizsákmányoltak, tehát olyan kulturálatlan magatartást tanúsítottak éppen és különösen az angolszászok, hogy egyáltalában kétségbe kell vonni a jogosultságát annak, hogy merjünk egyáltalán beszélni a kultúra, a civilizáció és a technikagazdálkodás eredményéről. Az angolszászoknak ez a magatartása úgy tûnik, mintha az angyalcsinálók beszélnének egymás között gyermekáldásról.
A központi élettér fajtaképéből, az európai földrész kultúrájának, civilizációjának és technikagazdálkodásának élettényezőiből, valamint a belőlük származó európai magas kultúra tényéből kapjuk azokat az alapokat, amelyek szerint ezt a nagyteret olyan életegységekbe kell szerveznünk, hogy egyrészt a nagytér belső egységét ne zavarjuk meg, másrészt, hogy az ebben a nagytérben élő népek erkölcsi, szellemi és anyagi jóléte biztosítva legyen. A szervezésszaki egység, mely ezeknek a követelményeknek leginkább meg tud felelni, az élettér és tartalma: a politikai nemzet vagy egyszerûen a nemzet.
Az európai nagyteret két alapterületre lehet osztani. Nevezzük az északit politikai Európának, a délit politikai Afrikának.
A vezető európai földrész kilépett a csak földrajzi fogalmából és politikai tér és valóság lett. Mint ilyen nem fedi földrajzi területét, hanem annál jóval nagyobb. Jelenti azt a területet, mely történelmi egységgé kovácsolódott a benne fellépő és egymásra ható erkölcsi, szellemi és anyagi erőtényezők folytán. Politikai Európa történelmi területegységébe tartoznak tehát Európán kívül az európai nagytér keleti határáig húzódó ázsiai területek és Afrikának általában az Áden Dakar vonaltól északra fekvő területei. Nagy Sándor birodalma, a Római Birodalom, az Arab Világbirodalom, Nagy Károly Világbirodalma, a Habsburg és a Török Világbirodalma, a Moszkovita Világbirodalmi kezdeményezés, a Francia Világbirodalom kezdeményezése Napóleon alatt, mind megannyi kísérlet volt arra, hogy azt a területet, melyet politikai Európának hívunk, mindig más és más érdekeknek megfelelően, tehát szûk alapon, de mégis egységbe szervezzék. Ezek a kísérletek természetesen mind hozzájárultak, hogy Európa parancsolóan szükséges egységbe szervezését még inkább előkészítsék, valamint ahhoz, hogy lazítsák azokat a merevségeket és ellenállásokat, amelyek ennek az egységesítésnek útjába állottak. A közösségi új világszemlélet s a belőle származó gyakorlatok ma már teljesen érett talajt találnak, hogy a politikai Európa ténye jogilag is megvalósulhasson.
A kérdés csupán az lehet, hogy az új nagy térrend az új világszemlélet melyik főirányát fogja elfogadni: a németet, az itáliait, avagy a magyart. Nézetünk szerint ugyanis az európai közösségi világnézet három főirányba fejlődik: egy német irányban, mely mindennek alapjául a fajtát és ennek legközelebbi hatását, a népet tekinti, egy itáliai irányban, mely mindennek a lényegét és alapját az Államban látja és egy magyar irányban, mely a lényegét és alapját a nemzetben tudja és vallja. El kell tehát tényleg dönteni, hogy az európai adottságok mely főiránynak kedveznek a legjobban. De meg kell természetesen azt is vizsgálnunk, hogy szükség van-e egyáltalában arra, hogy megszervezendő európai közösségünknek minden egyes népe szigorúan csak az egyik főirány alapján szervezhesse meg magasabb életegységét és lehet-e az adottságok alapján az ilyen kizárólagosságot betartandó élettörvényre emelni. A Hungarizmus erre vonatkozóan az alábbi megállapításokat tette és ezekből vonta le szükséges következtetéseit:
A Római Világbirodalom limese Európát talán minden időkre két egymástól élesen elütő, de nem ellenséges részre bontotta. Az ettől a vonaltól délre szervezendő közösségi rendszerek bármilyen eszme képezte is lelküket és gerincüket mindig mint nagy "Állam" és "Polgár" jelentkeztek a gyakorlati életben, viszont a tőle északra eső bármilyen eszmétől vezetett közösségi rendszerek, mindig mint "Haza" és "Nép" tudatosultak. Így találjuk délen a görög városállamokat, a római Impériumot, a Római Egyház vezetése alatt szervezkedő Istenállamot, a spanyol Habsburgok birodalmát, a francia államrendszert és a Fasizmus uralma alatt ugyancsak a Pax Romána védőszárnyai alatt kiteljesülő itáliai Impériumot. A cél tehát mindig az állam, az Impérium, a vezetés és az igazságszolgáltatás hatalma volt. De miért? Válasz: Dél adottságai erre kényszerítenek. Ezek mérlegelésénél a legsúlyosabban esik latba az a tény, hogy ez a terület Európának az a peremvidéke, mely Afrika és Ázsia igen fontos északi, nyugati peremvidékeivel keskeny beltengerrel van összekötve, ennél fogva az itt élő, igen különböző, másmás fajtából adódó népek igen erőteljesen érintkeznek egymással. A tekintélyt és rendet ilyen körülmények között egyedül és elsősorban csak a feszesen beépített államhatalom tudja teremteni és tartani, tehát olyan hatalom, mely mondhatjuk, hogy fajták és népek fölött áll és oszt részrehajlás nélkül igazságot. Ebből adódott természetes módon, hogy a civilizáció alaptényezői és erői itt tudatosultak és alakultak ki elsősorban.
A limestől elterülő germanoszláv földség Európa legtermészetesebb élet, társ és sorsközössége. Tragédiája mind ez ideig az volt, hogy földrajzi, geohistoriai, geojurisztikai, geoszociológiai, geopolitikai és geoökonómiai kézenfekvő egymásrautaltsága dacára nem tudta elérni azt a szükséges magasabb rendû életegységet, mely be tudta volna tölteni erkölcsi, szellemi és anyagi élethivatását Európán belül és az emberiség fejlődésének irányításában. Ennek dacára mégis hatalmas erőtényezőket tudott kialakítani, mégpedig azokat, amelyeket a limestől délre lévők adottságaiknál fogva kialakítani nem tudhattak, de amelyekre a szerves élet szempontjából feltétlenül szükség van. Ezek a tényezők a kultúra tényezői: a fajta, a nép és e kettőnek az abszolúthoz való belső viszonya. Éppen ezért ezeken a területeken minden idők minden eszmerendjének tengelyében az isteni, a fajta és a nép állottak és állnak. Így a Völkische Bewegung is céljába a totális fajtát állította, és még a marxizmus orosz gyakorlata is nem a közigazgatás szükségleteire osztotta csak államát, hanem a népi alapot kellett választani közigazgatása gerincéül.
Politikai Európának egy határozott déli és egy határozott északi élettérbe való szükségszerû beosztása ebben az egyszerûségében be is volna állítható. Ez azonban nem tehető meg, ugyanis Európát az Alpok és a Kárpátok vonulata általánosságban egy déli és egy északi lefolyású területre osztja, melyek egészen biztosan egymástól teljesen függetlenül fejlődtek volna az idők folyamán, ha ezt az északi és déli lefolyású területet nem kötné össze az általában nyugat-kelet irányban folyó Duna. A Duna tehát az a tényező, mely Európát egységessé teszi és mely egyedül képes arra, hogy Európa vízhálózatát teljesen összefogja a Volgától a Garonneig. Ennek a folyamnak a kulcsterülete az, amelyet Délkelet-Európa néven ismerünk és ennek a kulcsterületnek a szíve az az ország, melyet Magyarország név alatt a legkevésbé akart Európa eddig elfogadni. A Duna és a Kárpátok így kialakítják Délkelet-Európát, melynek jellegzetessége, hogy földrajzi, geohistoriai, geojurisztikai, geoszociológiai és geoökonómiai egysége mellett népi összetétele nem egységes. Ez a terület mondhatnánk népi törmelékhalmaz vagy talán inkább politikai, gazdasági és társadalmi menedékhely, mely az emberi történésnek kezdetén inkább átmeneti, későbben azonban állandó telephelye lett mindazoknak, akik Európa többi részeiben nem találták helyüket, politikai, gazdasági vagy társadalmi okok miatt, viszont az ebben a zárt egységben lévő területen kielégíthették erkölcsi, szellemi és anyagi vágyaikat és igényeiket. Éppen azért nem csodálatos, hogy az állandósultságot magával hozó Magyar Nép volt az, amely Délkelet-Európa adottságaiból kialakíthatta Európának az Állam és a Nép mellett harmadik tényezőjét: a nemzetet és valóságát, azaz: az egy élettérbe szorított népek élet, társ és sorsközösségét a vezetőnép irányítása alatt. Míg tehát az "Állam és a Polgár" a limes Dél gyümölcse, a "Haza és a Nép" a limes Észak gyümölcse, addig a "Nemzet és a Vezetőnép" a Délkelet-Európa adottságait tudomásul vevő és erre építő magyar nép gyümölcse, melyet Hungarizmusában kiteljesített, tudatosított és mint erkölcsi, szellemi és anyagi világszemléletet és gyakorlatot Európa és az egész emberiség javára és rendelkezésére állít.
Rögzíthetjük mindebből azonban azt is, hogy a fasizmus totális céljával a latin élettér, a Völkische Bewegung a germanoszláv élettér, a Hungarizmus a Kárpát-Duna élettér rendszere és rendje. Ennélfogva az európai nagyteret az új közösségi világszemléletnek nem egyetlen főiránya fogja szervezni, ilyen kizárólagosság nincs, hanem Európa életterei sajátos adottságainak megfelelő eszmerendet fognak kialakítani és egymással életösszhangba állítani. A világnézeti alap azonban ugyanaz lesz.
Ennek dacára felvetődik a kérdés, hogy a Fasizmus, a Völkische Bewegung és a Hungarizmus három főirányzata közül melyik fogja leginkább befolyásolni a nacionalista és szocialista rendszereket gyakorlati megvalósulásukban. Véleményem szerint a Hungarizmus. Európa parancsoló szükségszerûségből kialakítandó élet, társ és sorsközösségében több mint 30 népszemélyiség foglal helyet. Európa így ugyanolyan nemzetiségi állam régi kifejezési móddal élve mint hazánk. Ennélfogva egyik élettér sem egységes legfontosabb alapjában: népi összetételében. A népek mind, kivétel nélkül tudatosultak, de ezzel párhuzamosan tudomásul vették azt a gyakorlati tényt is, hogy természetes élet, társ és sorsközösségre kell lépniük, ha életbiztonságban akarnak élni. Az öntudatosulás és a népközi szükség felismerése, ez a kettő jellemzi a ma életerős népeit. A Hungarizmus gyakorlati meglátásai tehát nem mellőzhetők, mert ami jó, hasznos és szükséges száz és egynéhány tíz ezer km2 területen, hét népszemélyiség élete szempontjából jó, hasznos és szükséges kell legyen akárhány millió km2-en élő, bármilyen számú népszemélyiség számára, hiszen már nem minőségi, hanem csupán mennyiségi kérdésről van szó. Ebből a tényből merem levonni ideológiánknak a többivel való összehasonlításából a nagy következtetést, hogy míg a fasizmus kimondottan római és imperialista gondolat, a Völkische Bewegung kimondottan német gondolat, addig a Hungarizmus nemcsak magyar, hanem egyúttal gyakorlati európai gondolat és eszmerendszer is.
A hungarista ideológiában vallott felfogásunk alapján úgy látjuk, hogy a rögzített évezredes életterekben, melyekben politikai, gazdasági és társadalmi célszerûségek és ésszerûségek már hosszú évszázadokon át megfigyelhetők voltak, sőt határozottan ki is mutathatók, ki fognak alakulni az élet, társ és sorsközösségek magasabb közösségi formái. Ezek népeket foglalnak magasabb és nemesebb egységbe valamely vezető nép irányítása mellett, közös politikai, gazdasági és társadalmi szerkezetben, valamint céllal, melyeket ideológiánk politikai nemzetnek vagy csak egyszerûen Nemzetnek nevez, vall és tudatosít. Így ki fog alakulni északnyugaton a Germán, délnyugaton a Latin, északkeleten a Szláv, délkeleten a Hungarista politikai nemzet, egy-egy vezető nép irányítása mellett.
Politikai Európában a mondottak, valamint ismert földrajzi, történelmi, népi és erőforrás-adottságai alapján öt élettér határozott körvonalai bontakoznak ki teljes egészében és tisztaságában:
az északkeleti vagy szláv élettér, vagy ahogyan még nevezzük a Szarmata síkság élettere, mert túlnyomóan a Szarmatasíkság képezi életalapjait:
az északnyugati vagy germán élettér, vagy ahogyan még nevezzük, az ötfolyam-köz, mert a Rajna, a Weser, az Elba, az Odera és a Visztula folyamok szelik át legfontosabb területében;
a délnyugati vagy latin élettér, vagy ahogyan még nevezzük, a Földközi tenger élettere, mert ez mint beltenger szerves tartozékát képezi;
a délkeleteurópai vagy Kárpát-Duna élettér, mert a Kárpátok és a Duna jelölték minden életének útját; és mint ötödik
az előázsiai vagy Iszlám élettér, területi fekvése és jellegzetes tartalma miatt: az Iszlámnak még meg kell alkotni az ő sajátos rendszerét és rendjét, melynek alapjai azonban ugyancsak a nacionalizmusból és szocializmusból kell épüljenek, mert csak így képezhetik elmellőzhetetlen szerves részét az európai nagytérnek.
Politikai Afrikának lehetne nevezni nagyterünknek azt a másik részét, mely kb. az Áden Dakar vonaltól délre terül el és magába foglalja a megnevezett vonaltól délre eső Afrikát szigetvilágával egyetemben. Olyan területrész, mely sem kulturális, sem civilizatorikus, sem technikagazdálkodási szempontból nem nélkülözheti Európa vezetését, irányítását, ellenőrzését: ezenkívül erőforrás-adottságai alapján szerves kiegészítője Európának. Európa csak ezzel a résszel együtt állíthatja önmagáról, hogy önellátó.
Politikai Afrika északi területe inkább a latin élettér feladatkörébe fog esni, míg déli része Kerguelen szigetekig érő szigetvilágával egyetemben inkább a germanoszláv életterek feladatkörébe fog jutni. Mind a kettő azonban csak abban az esetben fogja feladatát megoldani és lelkiismeretesen elvégezni, ha területeiken nem a meglévő gyarmatrendszer alapján fogják feltárásukat elvégezni, hanem olyan rendszereket honosítanak meg, amelyek ezt a területet is az életösszhang és a rend alapján kapcsolják szervesen nagytérbe, a területen élő népek erkölcsi, szellemi és agyagi jó hasznára is.
Az európai nagytér keretében még két kérdést kell röviden tisztázni: a néger és az Iszlám kérdését.
1. A négerkérdéssel kapcsolatban elsősorban is meg kell állapítanunk a derûs tényt, hogy a néger számunkra éppen olyan színes ember, mint amilyenek vagyunk mi az ő számára. Ezzel aztán minden el is lenne intézve. Azonban nem egészen így áll a dolog. Fajtánknak megvolt eddig az a tulajdonsága, hogy minden más színû fajtát úgy tett boldoggá, ahogyan saját boldogságát építette. Miután saját területében is csak zsákmányt, saját népében is csak jobbágyot látott, ne csodálkozzunk, hogy gyarmatrendszerrel és rabszolgasággal boldogította azt a fajtát is, amelynek színét magára ölti különösen két alkalommal: ha nagy szomorúság éri, vagy ha hirtelen vakmerőséggel anyagi boldogságát készíti elő. Az első alatt értem a fekete gyászt, a második alatt a feketepiacot. A néger színét ne becsüljük tehát le, mert a plutokrata szabadkőmûves zsidó marxista világnak bizonyos fokig éles kultúrszínezetet kölcsönzött. De mindettől eltekintve a négerség ha szabad ezt a közösséget sejtető meghatározást alkalmaznom a legtragikusabb hasadásban él, melyet fajta eddig elszenvedett: kultúrája, civilizációja és technika-gazdálkodása teljesen elszakadtak egymástól, ami őt a legteljesebb szétszakítottság állapotában tartja. Roppant távolságra van még népi életének kialakításától. De igen közel juthat ehhez, ha sajátos kultúrája, civilizációja és technikagazdálkodása egymásra fog találni, mert ez szükségszerûen fogja létrehozni és életre kelteni sajátos erkölcsi, szellemi és anyagi közösségét.
Néger kultúra van, csak más síkon mozog, mint akár a miénk, akár az ázsiai vagy más népeké. De van. A négerség sajátos kultúrája, valamint életterének sajátos adottságai miatt és mellett nem tudta még megépíteni sajátos civilizációját és technikagazdálkodását. Ebben azonban nemcsak egyedül ő a hibás. Civilizációját elsősorban Amerikában kapta, tehát éppen ott, ahol a civilizáció legbrutálisabb formája nyilvánul meg: a totális anyagelvûség. Érintkezésbe kerül így elsősorban fajtánk alacsonyrendûségével és nem magasrendûségével. Ugyanolyan rabszolgákat talált az új világban, csak sem nem fehér, sem nem fekete, hanem piszkos volt a bőrük, és ugyanolyan brutális törzsfőnököket, mint a legsötétebb Afrikában, csak kőházakból vadállatoskodtak. Civilizatorikus nevelését az amerikai neveletlenségtől és szívtelen-szemtelen haszonelvûségtől kapta vagy lopta, ahogyan éppen tanulta. Teljesen el és félrenevelődött és civilizatorikus csúcsát az egyik néger tudós szájából származott abban a híres mondásában érte el, hogy Amerikában nem civilizációt kapott és nyert, hanem szifilizációt. A technikagazdálkodás szempontjából teljesen visszamaradt, egyrészt éghajlatviszonyai miatt, melyek olyan fajtatulajdonságokat termeltek ki, amelyek a szigorú munkarendet követelő technika-gazdálkodást erőteljesen gátolják, másrészt viszont kezdetleges állapotban hagyta és ebben tartotta is a gyarmati rablógazdálkodás, melyet a fehéren színesek mûveltek a fekete bőrére.
Mindebből csak az következhet, hogy a négerség kultúrájának, civilizációjának és technika-gazdálkodásának tragikus különválása és különélése miatt még nem alkothat semmilyen formában sem külön nagyteret, hanem oda kell kapcsolódnia, ahol sajátos igényeinek és szükségleteinek megfelelő életét be tudja rendezni, valamint be tudja állítani sajátos életének előfeltételeit. Ha erre természete miatt képtelen, jelenlegi sorsában marad és el fog porlódni, el fog pusztulni. Afrika ennélfogva Európával egyetemben kell hogy alkossa a nagyteret, melyből a négerség tanulhat, okulhat, nevelkedhet Európa népeinek vezetése és irányítása alatt saját erkölcsi, szellemi és anyagi jó hasznára is.
2. Áttérve röviden az Iszlám kérdésére, meg kell állapítanunk a következőket: az Iszlám kiválóan kultúrközösség, kemény erkölcsi, szellemi mag, amelybe eddig sok mindenkinek beletörött a foga. Az Iszlám választotta el eddig Európát Afrikától, Ázsiától és Távol-Kelettől. Különös dugó volt, mely egyszerre több üveget dugaszolt és éppen ezért most az új világképben egyszerre több üveget fog nyitni is. Nyersanyagai csak igen kis mértékben vannak meg abban a területben, amelyet lefed, és amelyben él. Ebből származik még napjainkban is tartós kiélési és felélési alapon nyugvó, erősen vándorló-gazdálkodó élete. Ez az alapvető, a jelenlegi adottságokon alapuló nyersanyagüressége teszi egyelőre lehetetlenné, hogy külön nagyteret alkothasson. Rögzítettük ugyanis, hogy nagytér csak olyan egység lehet, melyben úgy a kultúra, mint a civilizáció, mint a technikagazdálkodás élettényezői együttesen megvannak. Az Iszlámban ez még nincsen meg. Ennélfogva csatolni kell abba a térbe, amely civilizatórikus és technikagazdálkodási igényeit elsősorban tudja kielégíteni. Ez pedig kétségtelenül az európai nagytér, mint ahogyan Elő-India, Ausztrália és Óceánia majd ugyanezen oknál fogva kétségtelen az ázsiai-nagytérbe valók.
Abban az esetben, ha valónak bizonyulnak azok a feltevések, hogy Amerikában bőségesen vannak nyersanyagkincsek, melyek a civilizációnak és a technikagazdálkodásnak szilárd, megingathatatlan alapjait tudják képezni, úgy földgömbünkön szükségszerûen ki fog alakulni a negyedik, az Iszlám nagytér teljes kulturális, civilizatorikus és technikagazdálkodási egységben. Amíg azonban ez nem következik be, az Industól nyugat felé húzódó Iszlám az európai nagytérben tudja csak erkölcsi, szellemi és anyagi jólétét biztosítani.
A rögzített kép teljessége érdekében meg kell adnunk az egyes életterekben élő és szervezendő politikai nemzeteknek hivatását is, mert ebből következik gyakorlati faladatuk is, valamint magatartásuk is.
A latin élettér hivatása: az európai nagytér déli területeinek életbiztonsága, Afrika feltárása és szerves bekapcsolása az európai nagytér-rend életébe, hivatása tehát súllyal déli irányba állítja.
A germanoszláv élettér hivatása: az európai nagytér északi területeinek életbiztonsága, az életforgalom és az életkapcsolat megteremtése és megszervezése az amerikai és ázsiai nagyterek felé, a germán és szláv életterek politikai, gazdasági és társadalmi egységesítésének végrehajtásával az európai és ázsiai nagyterek életösszhangjának biztosítása, ez a hivatása, tehát súlya kelet irányába állítja.
A Kárpát-Duna élettér hivatása: Délkelet-Európa politikai, gazdasági és társadalmi megszervezése, életbiztonsága, valamint az Iszlám élettérrel együttesen az európai nagytér életkapcsolatainak megteremtése és biztosítása délkelet felé az ázsiai nagytérrendszerrel, ez a hivatása tehát súllyal délkelet felé állítja.
Végül az Iszlám élettér hivatása: az Iszlám népi öntudatosítása, Afrika feltárásában való részvétele, valamint a Kárpát-Duna élettérrel együttesen szoros életkapcsolat biztosítása az európai és ázsiai élettér között.
Az európai vagy központi nagy élettér hivatását azonban csak úgy tudja teljesíteni, életfeladatait csak abban az esetben tudja megoldani, ha felelős vezetői minden erkölcsi, szellemi és anyagi felelősséggel vezetik e nagy élettér ügyeit és ha ennek minden egyes népe át van hatva a hittől és a meggyőződéstől, hogy csak abban az esetben tudja életét biztonságban, ha teljesíti a reá eső részkötelezettséget, belső élete pedig úgy van megszervezve, hogy tényleg teljesíthesse is.
Magyar népünknek tudnia kell, hogy hivatása Délkelet-Európában olyan történelmi feladat elé állítja, melyet meg kell oldania, ha Délkelet-Európa vezető népe akar lenni és maradni. A Hungarizmus teljes felépítésében megadja számára ezt a lehetőséget, csak akarnia kell. És hogy akarhasson, annak megvan minden előfeltétele. Népünk hungarista vezetőinek csak azt kell biztosítaniuk, hogy népünk elvitathatatlan érdekét akadálytalanul kibontakoztathassa.
Tudnia kell népünknek, hogy az új világképről ugyanilyennek kell maradnia véleményének. A Hungarizmus teljes ideológiai és gyakorlati felépítése változatlan marad abban az esetben is, ha Kárpát-Duna életterünkben egyetlen más népcsoport sem lenne, tehát ha az egészet a magyar nép egyedül népesítené be. A Hungarizmusnak ez igen fontos tétele, mert így válik európai és világgondolattá. A Hungarizmus nemcsak az egyetlen népen belüli életet látja, szervezi, hanem a népek közötti politikai, gazdasági és társadalmi együttélést is. A Hungarizmusnak ez az alapja eszmerendünket tényleg világnézetté teszi, mely az örök erkölcsi, szellemi és anyagi értéktényezőket: a szépet, igazat és a jót új életviszonyba állítja az egyes népekkel.
A Hungarizmus mindenkor figyelmezteti magyar népünket arra is, hogy egész élete kötve van a tényhez, hogy honterülete a Duna szívterületében fekszik, és hogy a Duna a Fekete-erdőben ered és a Fekete-tengerbe ömlik. El kell vetnünk azt a nézetet, hogy a magyar nép és a német nép csupán azért van egymásra utalva, mert az egyik inkább mezőgazdasági, a másik inkább ipari állam. Ezt a merev tételt le kell oldanunk gondolatvilágunkról, mert tudomásul kell már egyszer vennünk, hogy a Duna mentén élő összes népek mind egyetlen élet, társ és sorsközösséget képeznek, még akkor is, ha történetesen mindegyikük egyformán mezőgazdasági vagy mindegyikük egyformán ipari állam lenne. A Duna kötelez. A Duna ezt igen durván juttatta mindazoknak eszébe, akik erről az alapigazságról megfeledkeztek. A Duna mentén élő népektől függ, hogy a Duna a népek vérét vigye medrében, vagy életfolyamuk legyen, mely egymásrautaltságukat szentesíti mindannyiuk jó hasznára és életbiztonságára. Ebből adódik számukra az annyira hangoztatott tétel, hogy a Felső Dunán a Völkische Bewegung, a Középső Dunán a Hungarizmus és az Alsó Dunán a Bolgár-Román nép által beállítandó eszmerend alapján kell az életet megszervezni, de abban a tudatban, hogy ezeknek a népeknek mindenkor együtt kell haladniuk, mert ha nem teszik, egyik a másik után pusztul el.
Figyelmezteti magyar népünket a Hungarizmus arra is, hogy életterét északnyugaton a germán térség, északkeleten a szláv térség, délnyugaton a latin térség és délkeleten az Iszlám térség határolja, tehát a legteljesebben központi térsége az európai nagytérnek, ennek legeurópaibb területe. A liberalizmus vezető emberei és tudósai azt mondanák: az ütköző terület iskolapéldája. Igazuk lenne, ha liberális szempontból szerveznék újra Európát. Így azonban a legteljesebb tudatlanságot áruljak el azok, akik a mi területünkben még mindig ütközőpontot akarnak látni. Ugyanis: nagytérrendszerben nem lehetnek ütköző területek, mert ez ellene mondana az egész új rendszemek. Hiszen azért kell megépíteni a nagytereket, hogy kiküszöböljük a bennük és a köztük lehetséges ütközéseket. A délkeleteurópai térség tehát nem ütközőpont, nem úgy nevezett internacionális izolátor és szeparátor, ahogyan nevezni szeretik, hanem az európai nagytér egyik szükséges, szerves részegysége, mely teljesen beleépül az európai nagytér rendszerébe és rendjébe. Tehát nem azért kell, hogy egymástól elválasszon és elszigeteljen egymással veszekedő, hatalmaskodó tényezőket. Ha mindezek dacára mégis ütköző területet akarnak Európának e szívterületéből csinálni, úgy nem nemzetiszocialista új rendszer fog Európában épülni, hanem olyan imperialisztikus önkényrendszer, amely az európai nagyteret zûrzavarba fogja dönteni, elő fogja tehát idézni azt az európai ostobaságot vagy tehetetlenséget, melynek lehetetlen, életellenes magatartását és cselekedeteit sem az ázsiai, sem pedig az amerikai nagyterek nem fogják tétlenül nézni.
És nem utolsósorban tudnia kell népünknek azt is, hogy nagyterének életében nem Kelet és Nyugat ütközőpontjában fekszik, hanem Észak és Dél életútjának legfontosabb területében, éppen azért úgy kell megszerveznie egész életterét, hogy az ne legyen se az egyik, se a mások kárára, hanem a nagytér nemzetközösségének szolgáljon jó hasznára és így vezessen népünk dicsőségére, nagyságára és boldogságára.
A Hungarizmus megadja népünknek, ami népünké, nemzetünknek, ami nemzetünké, Európának, ami Európáé, az emberiségnek, ami az emberiségé. Éppen ezért teljes joggal követeli, hogy a Nemzet, Európa és a emberiség megadja magyar népünknek azt, ami hivatásának betöltésére és feladatának elvégzésére múlhatatlanul szükséges. És ha nem adja meg, úgy saját erejéből fogja venni, de mindig a nemzet, Európa és az emberiség életbiztonságának és erkölcsi, szellemi, anyagi jólétének nevében és parancsában.

A VEZETÕNÉP

a harmadik alaptényezője a Hungarizmus világképének.
Minden élet mozgás. Mozgás nélkül nincs élet. Tengely nélkül nincs mozgás. Minden mozgásnak van tengelye.
Az európai nagytérben összefogott és sorsazonosságban élő népek közül mindazok, amelyek természetes adottságaiknál fogva szervezett mozgás elindítói és így szerves létrehozói: vezetőnépek.
A történelem bizonyítja, hogy Északnyugat-Európában mindaddig nem volt szervezett mozgás, szerves élet, amíg a német nép, mint vezetőnép ki nem kristályosodott. Ugyanígy Északkelet-Európában az orosz nép, Délnyugat-Európában a francia és az itáliai nép és Délkelet-Európában a magyar nép szervezettségére volt szükség, hogy mozgás jöjjön létre és ebből hasznos szerves élet mindazok számára, akik ennek a hatásnak területébe estek vagy kerültek. Amíg ezek a vezetőnépek nem alakultak ki, vagy mindaddig, amíg más, mesterségesen vezetésre állított népek akarták az életet vezetni, Európában mindig az egyik háború után a másik következett, az egyik erkölcsi vagy szellemi vagy anyagi csapást a másik váltotta föl. Ez is ridegen megállapítható, akármelyik történelemből, akármilyen elfogultan írták is.
A liberalizmus politikai, gazdasági és társadalmi világképét megrajzolták, tényeken alapuló jogi alapjait rögzítették és a liberális világképben megszervezett népeket vezették az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország. Minden hatalom és minden jog tőlük származott, akárhogyan is magyarázgatjuk a liberális hatalmak tényeit az egyes államokban. Földgömbünk összes népei nekik voltak közvetlenül vagy közvetve alárendelve, ők határozták el és szentesítették minden nép erkölcsi, szellemi és anyagi létét. Washington, London és Párizs volt az a háromság, mely minden kérdést végeredményben eldöntött. Így lett Párizsból a liberalizmus kultúrájának, Londonból civilizációjának és Washingtonból technika-gazdálkodásának világközpontja. A liberalizmus e központjaiban bekövetkező elfajulás maga után vonta minden többi életnek az elfajulását is. Nem hiába mondták, hogy minden züllöttség Párizsból, minden kétszínûség Londonból, minden blöff Washingtonból származik. A plutokrata szabadkőmûves zsidó marxizmus utolsó esztendejét jellemzi, ennélfogva kulturális züllöttsége, civilizatórikus jellemtelensége és a technikagazdálkodás gangster cowboy colt-revolveres szemlélete és gyakorlata.
A liberalizmus, mely Franciaországban született, Spanyolországban kapta nevét. Angliában lesz nagykorúvá és aggságát a fiatal Amerikai Egyesült Államokban éri el, melyet koravénségbe züllesztett, a koravénség minden erkölcsi, szellemi és anyagi undokságával, melyet azonban amerikanizmusnak nevez szülőanyja, a liberalizmus. Hiába igyekezett a nemes társadalmasításra, lényege ezt egyszerûen lehetetlenné tette. A liberalizmus másfél évszázada alatt földgömbünk teljes egészében a zsidók uralma alá került, akik belőle egyetlen nagy gyarmatot csináltak s akik felette való uralmukat biztosítani tudták a mesterségesen államosított politikai, gazdasági és társadalmi anarchiával, melyet liberális alkotmánynak neveznek ők, de gúnyból, és a gójok is, de ők ostobaságból. 1922-től kezdődően, amikor Itáliában a fasizmus uralomra jutott, indult meg földgömbünk összes egységes és életerős népeiben a szabadságharc a liberalizmus és marxizmus világanarchiája ellen, hogy rendet teremtsen földgömbünkön: rendet, mely az összes népek erkölcsi, szellemi és anyagi jó hasznát biztosítja. Róma kezdeményezéséhez 1933-ban Berlin csatlakozott, 1935-ben Hazánkban a Hungarista Mozgalom, és 1940-ben Tokió. Természetesnek kell vennünk, hogy az 1922-ben kezdeményezett "Népek szabadságharca" győzelmesen fog befejeződni, mert mindig a szabadságot szerető népek akarata, mindig az új és erős, életet élni akaró, tudó és merő népek cselekvése dönt. Az új élet új igazsága, új valósága és új szabadsága építi az új világképet, megrajzolja földgömbünk új gazdasági, társadalmi és politikai hatalmi és uralmi alapjait és területeit. Washington, London, Párizs vezető szerepe elmúlik a liberalizmus és marxizmus elmúlásával, helyükbe lép és emelkedik hatalmi és uralmi földgömbtényezőnek a nemzetiszocializmus Hármas Csillaga: Berlin Róma Tokió. Ez természetes. Ezen legfeljebb olyanok botránkoznak meg, akik nem óhajtják tudomásul venni, hogy a zsidókon kívül élnek még más népek is földgömbünkön, és akik még nem akarják belátni, hogy a kóros anarchiában szenvedő, önmagát marcangoló földgömbélet helyére az erkölcsi, szellemi és anyagi világrendet és életösszhangot kell parancsoló szükségességből megszervezni.
Tehát: vezetőnépek voltak, vannak és mindig is lesznek. A kérdés csupán az, hogy a természetes adottsággal rendelkező nép, mely életet indít el, egy területen mindig vezetőnép tud-e maradni. Pótolhatatlan és nélkülözhetetlen nincs a világon. Minden nélkülözhető és minden pótolható. A természet nagy rendjében a kiesés csupán csak átmeneti zavart okoz. Rövidesen helyre igazít mindent és a kiesés helyébe az újat, az életerőst, helyesebben azt állítja, ami az új életet elbírja, tudomásul veszi és parancsai szerint cselekszik. Ez így van a népeknél, de különösen a vezetőnépeknél is. Azért látjuk hanyatlani szemünk előtt a francia és az angolszász népeket, ezért látjuk emelkedni szemünk előtt a német, itáliai és japán népeket. Vezetőnépek tehát azok, amelyek mozgást indítanak meg, és amelyek köré ennélfogva az élet kikristályosodik. Ha minden új korszak új életet is jelent, úgy minden új korszak új vezetőnépeket is felvehet, aszerint, hogy a nép mennyire tud az új életnek megfelelően beállni. Történelmi tény, hogy Európában vezetőnépek mindig a német, az orosz, a francia, az itáliai és a magyar voltak. Az angolszász népet ide nem sorolhatom, mert soha nem volt európai nép, mindig Európán kívül állott. Legfeljebb most, a világháború befejezése után kerül majd újra vissza az európai szülőháznak annyi véres keservet okozó, a germánságnak ez a tékozló fia.
Európában az új koreszme eddig három nép vezetésre való elhivatottságát tette nyilvánvalóvá: a németét, az itáliaiét és a magyarét. A német nép a Völkische Bewegung, az itáliai a Fasizmus és a magyar a Hungarizmus életszemléletén át új életet teremtő mozgást hozott létre azokon a területeken, melyek új rendezésüket kívánják azért, hogy a benne elő népek jóléte kölcsönös kárvallás nélkül biztosítható legyen. Mind a három mozgás egyazon alapon történik, egymással párhuzamosan halad, egymást kiegészíti és csak együttesen alkotják az európai nagytér új nacionalista és szocialista rendszerét és rendjét. A Völkische Bewegung a Fasizmus és a Hungarizmus azért születtek meg, úgy, ahogyan előttünk vannak, mert az adottságok, amelyekben a három vezetőnép él, az általuk képviselt eszmerendszert és gyakorlatát követelik.
Magyar népünk vezető szerepe, vezetésre való elhivatottsága tehát nem kétséges. Csupán tőle függ, erejétől, életigenlésétől, az új élet meglátásából, elismeréséből fakadó akaratától és cselekvőkészségétől, hogy azt be is töltse. Ha életképtelenségből kiesne, helyét is és hivatását is valamelyik másik nép fogja betölteni, olyan, amely az új életet élni meri is és tudja is. A Hungarizmus rámutat az új életre, ennek parancsoló szükségére, az új igazságra és az új szabadságra, melyek ezt az új életet jelentik és tudatosítják a népek gyakorlati életében: megadja a célt, melyet el lehet és el kell érnünk és a hozzá vezető utat is, melyet járnunk kell, ha becsületes és tiszta a szándékunk. Lehet választani: az új életet minden népnek jólétével, vagy a régi életet minden népnek további nyomorával. A meglátás végrehajtása nem a prófétáktól függ, hanem egyedül a népektől. Ha a meglátást nem követi a végrehajtás, úgy elbukik a legjobb szándék is a nép vaksága és süketsége miatt a prófétával és a prófétát gúnyoló és átkozó néppel együtt.
Magyar népünk 1526-ban vesztette el vezető szerepét. Ettől az időtől kezdve véres harcokat vívott, hogy azt újra visszaszerezhesse. A XVII. században Bocskai, a XVIII. században Rákóczi, a XIX. században a 48-49-es szabadságharc, a XX. században a Hungarizmus népi mozgalma jelöli népünk kitartó, szívós, hatalomra törekvő akaratát, hogy természetes vezető szerepét és délkelet-Európai hivatását saját erejéből újra visszaszerezhesse és a "Hősvértől pirosult gyásztér" helyébe a Hungarista Magyar Birodalom dicsőségét, nagyságát és boldogságát építhesse meg minden jóakaratú és jó szándékú népe jó hasznára és életbiztonságára.
Nincsenek kiválasztott vagy kiválasztatlan népek. Nincsenek nagy népek vagy kis népek, ahogyan ezt napjainkban értelmezik; csak életképes vagy életképtelen népek vannak, tekintet nélkül arra, hogy mennyiségileg mit jelentenek. De: ha a minőség és a mennyiség nagy élettényezői egy népben valósággá lesznek, benne találkoznak, úgy olyan népek születnek meg, melyek az emberiség vezetésére elsősorban hivatottak, és amilyeneket a Hungarizmus emberközösségi világszemlélete lát és hivatottnak tart a német, az itáliai és a japán népekben.
A vezetőnépek igen fontos kérdését a 3. sz. mellékletben igyekeztem elvi lényegében úgy megoldani, hogy a Hungarizmus világképének követelményei leginkább legyenek megközelíthetők.
Mindebből pedig következik:
egyrészt, hogy olyan hatalmas szervezés-szaki kérdés megoldása előtt áll az egész emberiség, mely páratlan és egyedülálló a maga nemében.
másrészt, hogy tényleg egészen új világkép van kialakulóban, hogy a régi teljesen hasznavehetetlen abból a szempontból, hogy az emberiség kulturális, civilizatorikus és technikagazdálkodási szükségleteinek eleget tudjon tenni, hogy a szükséges új világképet ki tudja alakítani, és hogy e hosszú évezredekre visszamenő, visszavonuló rendszer és rend, melynek az alapja az "Én" volt, és két nagy kísérlet: az univerzalizmus és a marxizmus, melyek egyedül a "Mi" rendszerén épültek; még kötelességteljesítésük előtt visszavonhatatlanul csődöt mondottak és helyet kell adjanak annak a rendszemek és rendnek, amely az "Én" és a "Mi" életösszhangján építi az egész emberiség hatalmas és új évezredekre szóló közösségét.
A Hungarizmus emberközösségi világszemlélete ellentétben a marxizmus anyagközösségi világszemléletével céljában mindig az emberiségben kialakuló élet, társ és sorsközösségeket állítja, tehát a családot, a népet, a nemzetet, a nemzetközösséget, az emberiséget; minden másban eszközt lát ezeknek az emberi közösségeknek a szolgálatában. Azt valljuk, hogy ez az új világkép lehet csak biztosítéka annak, hogy földgömbünk erkölcsi, szellemi és anyagi jószágkészlete igazságosan kerüljön elosztásra és ténylegesen a Szép, az Igaz és a Jó szempontjából legyen felhasználva.
A Hungarizmus megadja magyar népünknek, hogyan kell élnie, hogy hivatásának eleget tehessen, de azt is, hogy miért kell meghalnunk, ha élethivatása és feladata ezt a hősi életáldozatot megköveteli.
A Hungarizmus így látja az új világot. Erkölcsi, szellemi és anyagi új életét; így látja a célt; így látja a hozzá vezető utat; ebben látja áldozatainak és szenvedéseinek értelmét, hősi halottai életadásának parancsoló hősi szükségét; így látja népünk hivatását, feladatát, kötelességét, felelősségét s jogát e vérszentelte és életáldozó új világban; és így látjuk csak biztosítottnak földgömbünk földbékéjét, munkabékéjét s bennük a Hungarista Birodalom minden népének tényleges dicsőségét, nagyságát és boldogságát.

Végeztem: Kitartás !
 
 
0 komment , kategória:  Szálasi Ferenc - A Cél 3. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 265
  • e Hét: 3241
  • e Hónap: 16518
  • e Év: 336550
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.