Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szálasi Ferenc - A Cél 1. rész
  2010-12-04 15:10:36, szombat
 
 
Tartalom

Szerkesztői-kiadói előszó
Ungvári Gyula: Szálasi Ferenc életművének megítélése

A hungarizmus eszmerendjének alaptételei 1938. július 6. előtti alapvetésben
Cél és követelések
Hitvallás
Alapterv és követelések
Végszózat

ÚT ÉS CÉL
Előszó
I. Hungarizmus = Pax Hungaria
II. A Hungarizmus erkölcsi alapja
III. A Hungarizmus szellemi alapja
IV. A Hungarizmus anyagi alapja

1. rész
2. rész
3. rész
4. rész

V. A Hungarizmus és a nép

1. A paraszt
2. A munkás
3. Az értelmiség
4. A nő, gyermek és ifjúság
5. A népcsaládi és a kisebbségi kérdés

VI. A nemzetközösség elve: Konnacionalizmus

A hungarizmus eszmerendjének alaptételei 1940. október 1. utáni alapvetésben

A paraszt
A munkás
Az értelmiség

Nagytér, Élettér, Vezetőnép

Európa hadászati élettere

Bevezetés
A keleti hadszíntér
A nyugati és a déli hadszíntér
A nyugati hadszíntér
A déli hadszíntér
Az invázió - a megtorlás
A német és a japáni hadvezetés összmüködése

Az utolsó szó jogán


SZERKESZTŐI-KIADÓI ELŐSZÓ

A tudatos történelemhamisítás és hisztérikus gyűlölethadjárat következtében Szálasi Ferenc a magyar történelem leggyűlöltebb, legmegvetettebb alakja a hazai köztudatnak. A beteges gyűlölet tárgya egy olyan történelmi személyiség, akiért a 30-as-40-es években százezrek fanatikusan lelkesedtek. A rajongó szeretet, amellyel a nép körülvette minden tettét, minden megnyilvánulását, a Nagyságos Fejedelem szeretetéhez volt hasonló. Az angol történész Macartney szavával élve szinte "megváltóként tisztelték". Nemcsak a magyar párt- és mozgalomtörténet legnagyobb pártját és mozgalmát hozta létre (természetesen figyelmen kívül hagyva a kommunista érdekpárttagságot) olyan korban, amikor a pártjához vagy mozgalmához való tartozás előny helyett legjobb esetben hátrányos megkülönböztetést, gyakran internálást és üldözést jelentett - a 30-as, 40-es évek politikai bebörtönzötteinek nagy többsége híveiből állt -, hanem többek közt megvalósította a ma is oly sokat emlegetett jobboldali egységet és nemzeti összefogást, amit minden hazugság, ferdítés ellenére az 1944. október 15-i események is bizonyítanak.
Ezt, a ma már kevesek által ismert Szálasi Ferencet kívánjuk bemutatni, minden gyűlölet, megvetés, lenézés, lekicsinylés, szalonképtelenség ellenére saját írásain keresztül, a most induló könyvsorozatban, a talmudi gyűlöletben fogant fantomszülemény "nyilas Szálasi" helyet. Azt a valóságos Szálasi Ferencet, akinek egyetlen "bűne" volt: halálosan szeretett nemzetét és az igazságot tudta csak mindig szolgálni, és ezért tiszta lelkiismerettel, töretlenül lépett a bitó elé.
Maga a Nemzetvezető is szükségét látta, hogy írásait, megnyilatkozásait egy könyvsorozatba foglalja össze, vezérfonálként, útmutatásként, igazoló jelentésként világnézetéről (hungarizmusáról), erkölcsi magatartásáról, tetteiről hívei, nemzete és az utókor számára. Tervei megvalósításában küzdelmeinek forgataga, a háború tragikus vége, majd mártírhalála megakadályozta.
A Nemzetvezetőt az amerikai katonai hatóságok vették őrizetbe, és így irattára terveivel, vázlataival egyetemben a washingtoni levéltárba került, majd évtizedek múltán bárki részére tanulmányozhatóvá vált.
Ezen iratok alapján kívánjuk a Nemzetvezető szándékát megvalósítani, terveit, elképzelését tiszteletben tartva - 55 év késéssel -, a ma célkitűzései, igényei, szükségletei figyelembevételével. Ebből következőleg szükséges a rendezés elveiről röviden szólni.
A Nemzetvezető eredetileg négy kötetre tervezte a sorozatot Hungarizmus címmel, aminek első kötete: A cél, a második: Az út, a harmadik pedig az Út a hatalomhoz lett volna. Tervezte mindezt kiegészíteni egy negyedikkel, amely főbb munkatársai írásait foglalta volna egybe. Az első, a második és a harmadik kötet tartalmának tervei többé-kevésbé elkészültek. A negyedik kötet pedig csupán terv maradt, tartalmát csak találgathatjuk. Ezt a felosztást az első három kötetig követjük. A további kötetek száma még nyitott (eddig öt kötet anyagával rendelkezünk). E jelen kötet (A cél) rendezésében is a fentebb említett két szempont vezetett: a tervek tiszteletben tartása a jelen szükségleteinek, célkitűzéseinek ötvözésével. Ez utóbbi az eredeti terv módosítását tette szükségesé. De ez a kommunista és liberális szokással ellentétben a közlendő anyag csökkentése, megnyirbálása helyett a közölt anyag növelését jelenti. Szálasi terveihez képest a Cél és követelések és az Út és cél mellett az utolsó szó jogán mondott beszédével bővült.
Teljes átfogó kép szerkesztésére törekedtem a kötet világnézeti jellegénél fogva. Az Út és cél című írásának csak egyes fejezetei szerepeltek az eredeti tervben. A Cél és követelések viszont a második kötetben. Minden írását teljes egészében közöljük. Az Út és célt az eredeti kézirat alapján, ami megegyezik az 1959-es müncheni kiadással, viszont a korábbi Argentínában megjelent változat ettől csekély mértékben eltér. Ugyancsak némileg eltérő szövegű és csak néhány fejezetét tartalmazza az azonos címmel közölt cikksorozat, amely az Összetartás című hungarista lap hasábjain látott napvilágot Szálasi Ferenc és Széchenyi Lajos neve alatt 1938-ban. Különben ez a munka teljes egészében Szálasi szellemi terméke. Mindkét emigrációs kiadás téves évszámot közöl a munka első megjelenéseként, a müncheni 1935-öt, az argentin pedig 1936-ot jelöl. Szálasi által írásairól 1944-ben összeállított bibliográfia tanúsága szerint az imént említett cikksorozat tekinthető az első közlésnek.
Az Európa hadászati élettere című tanulmány ugyan nem kimondottan világnézeti jellegű (bár Szálasi minden írását átitatja sajátos világnézetével, hungarizmusával), mégis eredetileg is az első kötetbe került függelékként, így befejezetlenül, tekintettel a háborúra, hisz 1945 márciusára tervezte a munka megjelenését. A tanulmány jelentősége fél évszázad után sem csökkent, csak a szempont változott. Az utolsó szó jogán mondott beszédének csatolását szükségtelen indokolni, viszont megjegyzem, hogy a Karsai Elek és László által készített Szálasi per című válogatással szemben a gyorsírói jegyzőkönyv teljes, szó szerinti szövegét adjuk.
Abban a biztos tudatban indítjuk útjára ezt a sorozatot, hogy a jövő magyar nemzedéke és a jövendő nemzetnek elkötelezett magyar történészek a valós történelmi tények és dokumentumok megismerése után Szálasi Ferencet a huszadik századi magyar politikai élet legnagyobb, erkölcsileg legtisztább személyiségének fogják találni, és emlékét a legnagyobb magyarok közt, hozzájuk méltón fogják ápolni. Bízunk benne, hogy a jövő magyar nemzeti politika számára a Nemzetvezető mércét és utat fog jelölni, hisz az igazság végül valahogy mindig győz.


Szálasi Ferenc életművének megítélése

I. Ki volt Szálasi Ferenc?

A 40-es évek elején
A német haderő bevonulása Magyarországra, s ami utána következett
Hungarista alkotmányosság és reformok
A hungarizmus és a zsidóság sorsa 1944-ben és 1945 elején
Szálasi a "Népbíróság" előtt

II. Mi a hungarizmus?
A.) A hungarista eszmerendszer alapvetése

1. A hungarizmusnak bölcseleti alapjai vannak
2. Krisztusi erkölcs, nacionalizmus, szocializmus
3. Közösségi szemlélet, politika, jó haszon és a kalokagathia

B.) A hungarista ideológia felépítménye

2. Nemzetgazdálkodás és munkarend
3. A hungarista államelmélet alapjai
4. A nacionalista és szocialista népi közösség összetevői

C.) A hungarizmus végcélja

2. Pax Hungarica
3. Szálasi érvei a Kárpát-Duna medence magyar állami egysége mellett
4. Ábrándokat kergetett-e az egységes Hungária gondolatának szerzője?

D.) Az ideológia programszerű kifejtése
E.) Konnacionalizmus, világpolitika, világtörténelem

2. Világpolitika
3. Világtörténelmi összefüggések

F.) Szálasi stílusa, nyelvezete
G.) Végszó

Hiánypótló könyvet tart kezében a Tisztelt Olvasó. Tanulmány és beszédgyűjteményt, amely a mártírhalált halt Szálasi Ferencnek, a XX. sz. nagy gondolkodójának, a realizmus és idealizmus magyar nemzeti szintézisét megjelenítő hungarizmus alkotójának, a hungarista államalapítást a magyar nemzet és haza élethalálharcot kívánó önvédelmével - az ősi földet és annak népeit fenyegető bolsevista haderő elleni harccal összekapcsoló Nemzetvezetőnek néhány alapvető szellemi-politikai megnyilatkozását tartalmazza. A beszédek sorában az utolsó a Népbíróság elnevezésű vérbíróság előtt az utolsó szó jogán elmondott beszéd. Ezzel Szálasi mintegy megkoronázta páratlan erkölcsi példával szolgáló hősi életművét.
Az elmúlt évtizedekben - és változatlanul napjainkban is - az iskolai oktatásban, a médiában (a tömegkommunikációban), a hivatalos politizálásban (mind a kommunista egypártrendszer, mind manapság a többpártrendszer körülményei között) Szálasit mint egyrészt gonosztevőt, másrészt mint ostoba politikust állították és állítják be. Bizonyos (döntő befolyással bíró) körökben Szálasi a XX. sz. leggyűlöltebb magyar politikusa, kétségtelenül gyűlöltebb, mint az egyébként valóban a tisztelet legcsekélyebb jelére sem méltó Rákosi Mátyás. A közelmúltban még a MIÉP - egyébként elismerésre méltó kiállásairól, igehirdetéseiről ismert - országgyűlési képviselője is kötelességének érezte, hogy a tv nyilvánossága előtt Szálasi Ferencet - szembeállítva a "perújrafelvételre méltó", ugyancsak mártírhalált halt Bárdossy Lászlóval - "gazemberként" említse. Ez a körülmény és az, hogy a következő lapokon bemutatásra kerülő munkák az elmúlt évtizedekben nem láttak, nem láthattak napvilágot, szükségessé teszi, hogy az elöljáróban a bemutatott művek elemző méltatásán túlmenően rövid élet- és korrajzot is adjunk a Tisztelt Olvasó kezébe.


I. Ki volt Szálasi Ferenc?

Családi háttér és pályakezdés
Szálasi (1935-ös önkéntes névváltoztatása előtt: Szálasy) Ferenc Kassán, 1897. január 6-án született. Apai nagyapja részt vett a magyar szabadságharcban, Világosnál esett orosz hadifogságba, innen került a szabadságharcot követő büntető intézkedések során Ausztriába, ahol is katonai szolgálatot kellett teljesítenie. E közben ismerkedett meg egy bécsi nővel, akit azután feleségül vett. E házasságból született Szálasi édesapja, aki a nagyapa viszonylag korai halála után a katonai árvaiskolába került. Egy rendelkezés nyomán, amelynek értelmében mindenki, akinek apja 1849 után került Ausztriába, Magyarországra kényszerül települni, Szálasi édesapja katonai iskolai tanulmányait Pozsonyban folytatta. E tanulmányok befejezését követően Szálasi apja katonai tisztviselőként dolgozott.
Sulyok Dezső, a Horthy-korszak ismert magyar ellenzéki, de németellenes beállítottságú, az akkori baloldalhoz közelálló politikusa (aki 1945-től a kisgazdák egyik legtehetségesebb vezéralakja volt s akit a kommunisták a kisgazdapárt legelső "leszalámizása" során távolíttattak el a kisgazdapártból) Szálasi lejáratása céljából - Bethlen István ösztönzésére és a tőle kapott hamisított származási iratok alapján - a 30-as évek végén azzal a történettel állt elő, hogy Szálasi Ferenc valójában nem is magyar, hanem örmény származású ember, akit (vagy akinek felmenőjét) eredetileg Szalosjánnak hívták. A lejárató akció csütörtököt mondott: a budapesti törvényszék Lengyel-tanácsa megállapította, hogy Szálasi Ferenc apai nagyapai ágon "tiszta" magyar származású ember, akit csupán távoli oldalági rokonság fűz az örménységhez, és a Szalosján név a Szálasi-név örményre fordításából származik. (Egyébként az örmény származás egyáltalán nem szégyellni való. Tudomásunk szerint az aradi vértanúk közül kettőben is csörgedezett örmény vér, úm. Kiss Ernő h. altábornagyban és Lázár Vilmos honvédezredesben.)
Amíg Szálasi apai nagyanyja német nő volt, addig édesanyjában szlovák vagy ruszin vér is folyt. Összességében tehát Szálasi korántsem volt "tisztán" magyar származású ember, amint hogy egyébként a magyar emberek tetemes hányada sem az. Valószínű, hogy - erkölcsi emelkedettségén, keresztény hitén túlmenően - ez a körülmény is befolyásolta Szálasinak azt a türelmes és a Kárpát-medence vérségi sajátosságaival szemben körültekintő, realisztikus nemzetiségi politikáját, amely az ő hungarizmusára oly jellemző s ami Szálasi politikáját a hasznos és keresztény idegenek szentistváni befogadásának politikájához vagy pl. Széchenyi István nemzetiségi politikájához (pl. a legnagyobb magyarnak az ún. akadémiai nagy beszédében kifejtett elveihez, ill. a türelmetlen magyarosítás elleni számos fellépésében mutatkozó eszmeiségéhez) vagy az ugyancsak "nem tisztán" magyar származású Prohászka Ottokár hasonló felfogásához kapcsolja.
Szálasi - ma úgy mondanánk - sokgyermekes családban nőtt fel. Az első gyermek lány volt, a többi fiú. Ferenc volt a legidősebb közülük. Szálasiék bensőséges családi életet éltek. A gyermekek - az egyébként görög katolikus, de mélyen vallásos - édesanyától erőteljesen vallásos nevelést kaptak, mint Szálasi mondotta: "Az istenhit erejét és meggyőződését az anyatejjel szívtam magamba. Anyám keresztül-kasul itatott engem a hittel." Szülei a család rossz anyagi életviszonyaira tekintettel Szálasi Ferencet katonai pályára szánták. Így került a hungarizmus majdani megalapítója a kőszegi katonai reáliskolába, amelynek elvégzése után katonai pályára lépett. Részt vett az I. világháborúban. 1915-ben hadnagyként került ki a frontra, ahol 36 hónapot szolgált. Csapattisztként egy rohamozó alakulatot is vezetett.
A háború után Magyarországra költözött és az ún. őszirózsás forradalom idején külügyi futárszolgálatot teljesített. A következő évtizedben sokoldalúan képezi magát és ennek során - még mielőtt felvennék a Hadiakadémiára, amelyet egyébként 1923-1925-ben végez el - számításokkal igazolja a munkásság termelő tevékenysége és a hadisikerek közötti egyenes összefüggést. Innen csak egy lépés nézetrendszerének egyik legfőbb eleméhez: sikeres nemzetpolitika nem lehetséges a munkásság gazdasági és társadalmi súlyának megértése, kívánatos szerepének elismerése nélkül. 1925-ben a vezérkarhoz kerül, 1926-1929-ben a Vezérkari Főnökségnek Tábornoki és Vezérkari Továbbképzés, ill. Vezérkari Személyi Ügyek osztályán szolgál. A 20-as évek végén, a 30-as évek elején Szálasi hazai és külföldi tanulmányutakon vesz részt. Ebben az időben különböző politikai, katonapolitikai dolgozatokat ír, nézeteivel, írásaival a vezérkar egyik középponti alakjává, a tiszti viták afféle politikai fenegyerekévé növi ki magát. Írásait Gömbös Gyula is ismeri, aki olykor elragadtatással nyilatkozik ezekről az írásokról (sőt, amikor már miniszterelnök volt, Szálasiról mint egyik lehetséges utódáról tesz említést), máskor viszont megfeddi katonaforradalmári megnyilvánulásai miatt. Szálasit 1933-ban vezérkari őrnaggyá léptették elő. ő viszont 1935. március 1-jén nyugállományba vonult és megalapította a Nemzet Akaratának Pártját (a NAP-ot). Ez Szálasi és a hungarizmus első pártalapítása Magyarországon.
A Cél és követelésektől az Út és célig
A NAP eszméit, a politikai cselekvésre vonatkozó elgondolásait Szálasi 1935 márciusában írt munkája, a Cél és követelések tartalmazza.
Korábbi írásaihoz képest e munkájában jelentős lépést tesz előre: kidolgozza az Ősföld (a Kárpát-Duna medence, vagyis a történelmi Magyarország) megújhodásának, újjáépítésének, átszervezésének, szerves és egységes irányításának, a Hungária Egyesült Földek létrehozásának a tervét.
A Cél és követelések c. írást felfoghatjuk úgy is mint egy rövid - de lényegre törő - bevezető tanulmányt Szálasi legjelentősebb ideológiai munkájához, az Út és cél c. tanulmányhoz. A két tanulmány megírása között azonban évek telnek el. A NAP megalakulását a pártszervezés, pártépítés nehéz időszaka, egy sok időt és energiát igénylő munka követi, mégpedig a szinte minden oldalú támadások kereszttüzében. (Ezek a támadások azután állandósulnak, Szálasi Ferencnek és mozgalmának mondhatni egy perc nyugta nincs, majd a vesztes háború után, amikor őt és mozgalmát teszik meg a legfőbb bűnbaknak, minden rossz legfőbb okozójának, Szálasi egy rendkívüli erkölcsi, szellemi és fizikai tortúra szenvedő alanyává válik, halála után pedig egy - mind a mai napig véget nem érő - olyan gyalázkodás folyik ellene és hungarista mártírtársai ellen, ami logikussá teszi a feltételezést: azt, hogy a Nemzetvezető és bajtársai már minden bizonnyal egy megtisztult "túlvilági" állapotban vannak s valóban az Örök Világosság fényeskedik nekik.)
1936. október 6-án Gömbös Gyula váratlanul meghal és reformtörekvéseinek leginkább értő továbbfejlesztőjét, Szálasit Keresztes-Fischer Lajos, Horthy katonai irodájának főnöke (a későbbi belügyminiszternek, a nemzeti szocializmus következetes ellenségének a fivére) egy országos helyzetjelentés megírására kéri. Szálasi - országjárása, elmélyült vizsgálódásai után - ún. Emlékeztetőt ír, amelyben honi állapotaink felett alapos bírálatot gyakorol, hangsúlyozván: a nemzet válságban van. Egyszersmind kihallgatást kér Horthytól. Keresztes-Fischer Szálasi írását elsüllyeszti, az államfő és Szálasi kapcsolatfelvételét pedig megakadályozza. A kabinetfőnök e tettével egy sorozatot indít el: a következő években Szálasi számtalanszor keresi a kapcsolatot Horthyhoz, ebbeli igyekezetében azonban egészen 1944 májusáig minduntalan elgáncsolják. 1937 tavaszán megindul a NAP első lapja, az Új Magyar Munkás. A lapban megjelent cikkek bírálják a kormányzatot, a liberális világszemléletet, a nemzetközi nagytőkét és a kommunista internacionálét és taglalják a hungarizmus politikáját és programját. A következmény: a kormányzat gyorsan feloszlatja Szálasi pártját (ez ebben a "műfajban", tehát a hungarista pártok feloszlatásának sorában az első eset) és 1937. április 15-én, szinte hajszálra 100 évvel azután, hogy Kossuth Lajost bebörtönzik - és ugyancsak egy sorozat nyitányaként - letartóztatják magát Szálasi Ferencet is. A bírói szabadlábra helyezést nem sokkal követően még ugyanez év augusztusában egy röpirat miatt újból letartóztatják, majd szabadlábra helyezik, de vádat emelnek ellene. 1937 nyarán Szálasit britek keresik fel azzal az ajánlattal, hogy hajlandók támogatni a hungarista mozgalmat, ha az elkötelezi magát egy délkelet-európai konföderáció mellett. Szálasi nemet mond, viszont rajön arra, hogy a Hungária Egyesült Földek elnevezés zavarba ejtő lehet (ő sem konföderáció, sem föderáció formájában nem tartotta volna helyesnek a Kárpát-Duna medence állami feldaraboltságának tartósítását), ezért ettől kezdve a Hungarista Magyar Birodalom kifejezést használja. Mindezen közben a hungarista pártépítés nem szűnik meg: 1937 augusztusában Szálasi megegyezik vitéz Endre Lászlóval, hogy a hungaristák új pártot hoznak létre, amelybe belép Endre is pártjával, a Magyar Fajvédő Szocialista Párttal. Az új párt, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt 1937. okt. 24-én a Budai Vigadóban tartja alakuló nagygyűlését, amelyen kimondják: a párt a teljes hatalmat akarja átvenni, mégpedig egyrészt az államfő, másrészt a nemzet akaratából. Mint Szálasi kifejti: a hatalomhoz vezető úton a börtön és a szabadság édestestvérek, az első az utat jelöli, a második a célt. A cél a teljes rendszerváltozás, mert csak ez hozza meg a kívánt új valóságot, az ezt tükröző új igazságot és az új - és igazi - szabadságot. Ez a rendszerváltozás csak forradalomban születhet, ez a forradalom azonban tudatos és nemes szándékú népmozgalom. Jól vezetett és építő szellemű, nem az alacsony rendű ösztönöktől vezérelt és nem egy romboló szenvedélyű tömeg hajtja végre. Ha mármost csupán a nemzet akaratából - az államfő és az alkotmányosság ellenében - akarnák a hatalmat átvenni, akkor nem az említett igazi forradalmat hajtanák végre, hanem a tömegek terrorisztikus és anarchista lázadása előtt köveznék ki az utat, ha viszont a hatalom átvételében pusztán az államfő akaratára támaszkodnának, akkor ez diktatúrára vezetne, ami elfogadhatatlan és nem tévesztendő össze a - hivatalos felhatalmazáson alapuló - tekintélyre építő rendszerrel.
A hungarista eszme a hónapok, az évek során egyre szélesebb körben hódít, megszületik a párt jelszava: "1938 a mienk, Szálasi jön." Ebben a helyzetben az uralkodó körök úgy döntenek, hogy - a nemzeti szocializmus további előretörését megakadályozandó az elnyomás eszközéhez nyúlnak. A hungaristáknak is helyet adni kívánó és puhakezűnek mondott Darányit menesztik. (Szálasi véleménye szerint Sztójay előtt Darányi volt az utolsó magyar kormányfő, aki tisztességesen viszonyult a hungarista mozgalomhoz.) Ugyanakkor az új miniszterelnök, Imrédy Béla vezetésével nagyarányú támadást indítanak a hungarizmus ellen. Ún. rendtörvényeket hoznak, amelyekkel korlátozzák az egyesülési jogot, megszigorítják a sajtórendészetet, nagy internálótáborokat alakítanak ki, az ítélőtáblák székhelyén öttagú ún. különbíróságokat állítanak fel a politikai perek meggyorsítására és az államfogházbüntetéseket börtön- és fegyházbüntetésekkel váltják fel. (Ebben az időben a börtönbe zárt politikai foglyok csaknem mindegyike hungarista.) 1938 tavaszán a hungarista vezetőket rendőri felügyelet alá helyezik, majd betiltják a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot is. Szálasi értékelése szerint Horthyt egy olyan klikk szigetelte el a nemzettől, amely 1938-ban hozzákezdett a hungarizmus megsemmisítéséhez. Ennek érdekében a szóban forgó klikk természetesen nemcsak szigorító intézkedéseket foganatosított, de nagyszabású politikai propagandaakcióba is kezdett. Másfelől a hungarizmus állhatatosságára jellemzően az egyik időközi választás során a parlamentbe is bekerülő Hubay Kálmán bejelenti az újabb - immár harmadik - hungarista párt: a Nemzeti Szocialista Magyar Párt - Hungarista Mozgalom megalakulását. (Az új párt 1938 augusztusában egy újabb nemzeti szocialista párttal egészül ki.) Az államhatalom fokozódó nyomásának körülményei között Szálasi érzi, hogy már nem sokáig maradhat szabadlábon. Hozzákezd tehát eszmerendszerének írásos rögzítéséhez, az Út és cél megírásához. Előérzetei nem csalják meg, az államhatalom Szálasi egyik árulóvá lett munkatársának közreműködésével "bizonyítékot" gyárt ellene s ezzel a korábban megfogalmazott vádat tárgyalhatóvá teszi. Ezután 1938. július 6-án másodfokon három évi fegyházbüntetésre ítélik s az ítéletet augusztus 16-án a Kúria is helybenhagyja, ami után Szálasi Ferencet azonnal a szegedi Csillagbörtönbe szállítják.
Ezekben az években a külső mintákat (Mussolini fasizmusát, a hitleri népi mozgalmat, Franco falangizmusát, stb.) is erőteljesen figyelő, magukat nemzeti szocialistának nevező hazai áramlatokat Szálasi hungarizmusa át- meg áthatja, és kétségtelen, hogy e táboron belül neki lett a legnagyobb tekintélye, mind erkölcsi, mind szellemi vonatkozásban. E tekintélyét azután bebörtönzése csak fokozza. Ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy az államhatalomnak a hungarista mozgalom elleni támadásai nem csitulnak: Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1939. febr. 24-én betiltja a még egy esztendőt sem megélt hungarista pártot, valamint egy hasonló nevű kisebb pártot. Igaz, mindez Hubay Kálmánt nem zavarja abban, hogy a közelgő választások hírére - Szálasi nevével fémjelezve, az ő eszméit hirdetve - új és immár tartósan életben maradt pártot alapítson. Ez volt a Nyilaskeresztes Párt, amely az 1939-es országgyűlési választásokon meglepően jól szerepelt, minden elnyomó intézkedés ellenére - kis szövetségeseivel együtt - a képviselői helyek közel 20%-át szerezte meg s különösen jelentős sikert ért el Budapest munkáskerületeiben és a földműves nép szegényebbjeinek körében, ékesszólóan bizonyítva, hogy Magyarországon égetővé vált a szociális kérdés, de azt is, hogy a margóra szorított hungarizmus az egyetlen igazi reménysége a "három millió koldus országának". Mindez összefüggött azzal is, hogy a nép jelentős csoportjai Szálasiban nem bűnöst, hanem mártírt láttak. Beigazolódott az Út és cél híres jelmondata: "Nem az a hatalmas, aki üldöz, hanem az, akit üldöznek!"


A 40-es évek elején

A "nyilasok" megrágalmazása 1940-ben is folytatódott. Jellegzetesen példázza ezt két hungarista képviselőnek, Hubay Kálmánnak és Vágó Pálnak az év nyarán a Magyar Szent Korona területén élő népcsoportok önkormányzatáról és anyakönyvezéséről szóló törvényjavaslata, ill. e javaslat parlamenti, közéleti fogadtatása. A javaslat - amelyet az "országgyarapítás" addigi tényei és várható kilátásai különösen időszerűvé tettek - a magyarországi nem magyar népcsoportok számára az ország egységének megőrzése mellett olyan népcsoporti autonómiát, olyan önálló életet, szabadságot és méltányosságot kívánt biztosítani, mint sem addig, sem azóta a Kárpát-medence egyetlen nem magyar állama sem biztosított a területén élő magyarságnak, s amely javaslat méltó folytatása volt Széchenyi egykori nemzetiségi politikájának, a Szemere-féle 1849-es nemzetiségi törvénynek, Kossuth alkotmánytervének és kitűnő példája lett a Szálasi által kidolgozott hungarizmusnak. A javaslat értelmében a magyarországi nem magyar népcsoportok jogi személynek tekintendők, vezetőjüket maguk közül szabadon választják, létrehozzák önkormányzati szerveiket s e szervek hatáskörébe tartozik az iskolai és iskolán kívüli oktatás és nevelés, a közművelődés, a népjólét, a községi és járási közigazgatás és közrendészet, a járási bíráskodás minden kérdése. Az egyes népcsoportok számarányuknak megfelelően küldenek képviselőket az Országgyűlésbe, az állami költségvetésből az általuk beszolgáltatott egyenes adók arányában részesülnek, s ezenkívül önkormányzataik közadók módjára behajtandó népcsoporti adót is kivethetnek. Tagjaikról saját anyakönyvet vezetnek, stb. A németellenességgel fűszerezett, sovinizmusba hajló "úri" nacionalizmus politikusai azonban a törvényjavaslatot - azzal rágalmazva, hogy Hubayék behódoltak a Volksbundnak és azt hirdetik, hogy hazánk a német élettérbe tartozik - hazaárulásnak minősítette s előterjesztőit megfosztotta parlamenti mandátumuktól. Igaz viszont, hogy a második bécsi döntés után - az újonnan Magyarországhoz került nemzetiségiek nagy tömegére tekintettel - a nyilas javaslat bizonyos elemeit némi változtatással maga Teleki terjesztette elő mint nemzetiségi politikájának törvényi megfogalmazását.
A második bécsi döntést követően Horthy Miklós amnesztiát hirdetett s így Szálasi is büntetése letöltése előtt szabadult. Hívei óriási lelkesedéssel fogadták, neki viszont arra kellett rájönnie, hogy mozgalmát túlontúl befolyásolják az érzelmi-hangulati elemek, nincsenek jól kiépített hungarista szervezetek. Noha helyettese, Hubay, valamint Ruszkay Jenő egyben tartották a mozgalmat és a különböző nemzeti szocialista erők egysége érdekében is jelentős lépéseket tettek, további szívós belső munkára, az országépítés alapjainak s a majdani személyzeti csere tervezetének kidolgozására volt szükség. Szálasi energiáit tehát elsősorban a pártszervezésnek, a jövő megalapozásának szenteli, vezetése alatt lényegében létrejön a nemzeti szocialista erők egysége. Sőt, ő és hívei a dolgozó rétegek és a nemzetiségiek körében messze nagyobb befolyásra tesznek szert, mint pl. Imrédy, aki 1940 tavaszától - nem kis pálfordulással - az egyértelmű német orientációt követi és követeli, ezzel elnyeri a németek kitüntető bizalmát és néhány kormánypárti hívével létrehozza a Magyar Megújulás Pártját. Mindamellett Szálasi már 1940 végén tapasztalni kénytelen, hogy a nemzeti szocialista oldalon bizonyos klikkek alakulnak, amelyek őt is felhasználni igyekeznek, s hogy kétoldalú rágalomhadjárat bontakozik ki ellene. A kormánykörök hazaárulással, a "guruló márkákra" utalva a német érdekek kiszolgálásával vádolják (a későbbiekben pl. egyenesen azzal rágalmazzák, hogy Hitlert Magyarország megszállására igyekszik rávenni). Egyes nemzetiszocialisták viszont a németek előtt azzal igyekeznek őt befeketíteni, hogy Szálasi németgyűlölő magyar soviniszta. Pedig nem történt egyéb, minthogy Szálasi ragaszkodott hungarista elveihez és noha természetesen messzemenően híve volt a nacionalista és szocialista eszme alapján a német-magyar szövetségnek - nem volt hajlandó átengedni a hazai németség nemzeti szocialista szervezésének kizárólagos jogát a Volksbundnak és szembeszállt azokkal a nemzetiszocialistákkal, akik a Hungarista Magyar Birodalom eszméjét elavultnak mondták, s akik az igaz hungaristáktól eltérően valóban arról beszéltek, hogy az e térségben élő népeknek külön kis államokat kell létrehozniuk, amelyek azután beépülnének a német élettérbe. Mindezek a viták és "vajúdások" megnehezítették a hungarista mozgalom helyzetét, és egyfelől megkönnyítették a kormány erőszakos fellépését a nyilasok ellen, másfelől előmozdították a Volksbundnak, az imrédystáknak és a nemzeti szocialisták Baky és Pálffy vezette csoportjainak - Szálasi és hívei kirekesztését és lejáratását is magába foglaló - összefogását. 1941 szeptemberében Baky és Pálffy csoportja ki is lépett a Nyilaskeresztes Pártból és újfent létrehozta a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, majd szövetségre lépett Imrédy pártjával, megalkotva a Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetséget. (Ennek az utóbbi pártszövetségnek ekkorra már csaknem akkora parlamenti súlya lett, mint Szálasi Nyilaskeresztes Pártjának.)
Ez az időszak tehát - az 1938-40-es évektől eltérően - a hungarista mozgalom számára olyan gondok időszakát is jelentette, amelyek egyes vezető nemzetiszocialistáknak az elsősorban a németek kegyeit kereső magatartásából fakadtak. Így Hubay, Ruszkay és a történész Málnási Ödön is - látva, hogy elsősorban Imrédyék és Bakyék bírják a németek bizalmát - Szálasitól egyfajta fokozottabb német orientációt követelnek, módosításokat a hungarizmus épületén. Szálasi viszont továbbra sem hajlandó az elveiből engedni, egyenesen halad a nemzethez és az államfőhöz való hűség útján s Hubayékat 1942. február 23-án ki is zárja pártjából. A kötetben közölt 1942-es beszédeiből is kitűnik, hogy ezekben a hónapokban sok volt vezető hungarista más útra lépett, mint a kristálytiszta magyar érdekek Szálasi megrajzolta útja. Az Értelmiségi Nagytanács ülésén 1942. dec. 27-én tartott beszédében pl. Szálasi harcot hirdet az álhungarizmus és az ál-nemzetiszocializmus ellen és - az őt és mozgalmát támadó erők részéről elhangzó véleményeket összegezve - így nyilatkozik:
"Öt évvel ezelőtt azt mondották, hogy vándoroljunk ki Dél-Amerikába. Négy évvel ezelőtt azt mondották, hogy fantáziátlan fantaszták vagyunk. Három évvel ezelőtt azt mondották, hogy németbérencek vagyunk, nemzetárulók vagyunk, hogy a németeket hívjuk be ebbe az országba. Két évvel ezelőtt azt mondották, hogy zöld ingbe bújtatott kommunisták vagyunk és 'tébolyodott őrült áll az élükön'. Egy évvel ezelőtt azt mondották, hogy németellenesek vagyunk, akadályozzuk ennek a rendszemek a tengelypolitikáját. Ma pedig mit mondanak? Azt mondják, hiszen mi is ugyanezt akarjuk." (A szóban forgó bírálatok hátterét illetően megjegyzendő, hogy a négy-öt évvel korábbi kritika a hungarizmus sajátos eredetiségének, szokatlan hangvételének szólt. A három évvel korábbi kritikára való utalás Imrédyék "nyilasellenes" elnyomó politikájára tett célzásnak és olyan megjegyzésnek tekintendő, amely Imrédyt közvetve pálfordulása előtti magatartására emlékeztethette, a két évvel ezelőtti kritikát a hungaristák őszinte szocialista felfogása, az egy évvel korábbit pedig az váltotta ki, hogy Szálasi a Szovjetunió elleni hitleri támadást kezdetben megdöbbenéssel fogadta, minthogy a valós szovjet diplomáciai lépéseket és csapatmozgásokat nem ismerte.)
Mindenesetre kétségtelen, hogy a németek - ha összességüket tekintve nem is "imperializmusuk" miatt, hanem a háborús helyzet megkövetelte logika alapján, de - azokat a köröket támogatták Magyarországon, amelyek egyértelműen hozzásimultak a német politikai vonalhoz. Ez a vonal - összefüggésben a hadi helyzet megváltozásával, tehát azzal, hogy miután a németek a számukra pusztán az angolszász imperializmus elleni önvédelmi harcban, majd a szovjet elleni immár világnézeti háború első, preventív szakaszában kitűnő pozíciót értek el, 1942 végétől minden fronton védelembe kényszerültek, elsősorban a fokozottabb haditermelés és katonai részvétel szorgalmazását jelentette, de a jobboldalt a magyarországi belső viszonyok módosítására és pl. a zsidókérdés megoldására is ösztönözte. A hazánkban uralkodó csoportok viszont elsősorban a hungaristákat támadták s e támadások a magukat ellenzékinek és nemzeti szocialistának mondó körökön belülről is jelentős támogatást kaptak. Így pl. az SS himmleri vonalát követők változatlanul bírálták Szálasi hungarizmusát, jóllehet Szálasi és pártja messzemenően egyetértett a fokozottabb háborús részvételre irányuló törekvésekkel.

Jellemző viszont Szálasi következetességére, egyenességére az is, hogy a hatalmat - attól kezdve, hogy erre vonatkozó felfogását 1937 őszén a Budai Vigadóban kifejtette - mindig is a nemzet és az államfő közös akaratából szerette volna megkapni valahogy úgy, ahogyan azt Hitler megszerezte: a nép akaratából és az államfő kezéből és nem hogy egy alkotmányellenes lépés megtételére, pl. Horthy pozíciójának a megszerzésére sem törekedett soha, de az államfő iránti hűségében sem tántorodott meg - a sok "kikosarazás" után sem. Ellenfelei a miniszterelnöki székben (Teleki Pál, Kállay Miklós) mindezt tudták róla s ezért is akadályozták meg találkozóját Horthyval, amire csak - mint említettük - a németek bevonulása után kerül először sor.

A német haderő bevonulása Magyarországra, s ami utána következett

Szálasi felfogása szerint Magyarország érdeke már évek óta a fegyverkezés, egy ütőképes haderő kiképzése és felszerelése lett volna, a becsületes és kemény harc a bolsevizmus ellen, a hősi életszemlélet és a józan értelem együttes alkalmazása a háború diktálta szükséghelyzetben és nem a Kállay-féle hintapolitika, a hazudozás a németek előtt és az ország távlati érdekeivel nem számoló kényszeredett részvétel a háborúban. E szerint a belső nemzeti erőkre kellett volna támaszkodni, már csak azért is, mert nyilvánvaló, hogy ha a németek megszállják hazánkat, akkor bele is fognak szólni sorsunk alakulásába. Más szóval a magyar problémát önerőnkből kellett volna megoldani, mégpedig már évekkel korábban. Mindamellett még Sztálingrád, a keleti arcvonal ún. kiigazításai és az olasz összeomlás után "sem veszett el minden", amint ez a kötetben szereplő hadászati tanulmányából is kitetszik: a tengelyhatalmak nagy sikerei 1939 ősze és 1942 tavasza között olyan hadászati előnyökre vezettek (a németek és szövetségeseik számára Európa északi, nyugati, keleti és délkeleti részén, a japánok számára a kelet-ázsiai nagytérben), amelyeket Szálasi, a szakképzett egykori vezérkari tiszt még 1944 elején is elegendőnek tartott a végső győzelemhez. (Annak ellenére gondolta így, hogy 1942 nyarán a német hadvezetés lemondott az oroszországi fronton döntő sikerrel kecsegtető - középső irányú, az Oka - Volga - Don háromszög felé sújtó - támadásról és a támadást Sztálingrád és a Kaukázus irányában erőltette, aminek következtében a német hadsereg a "vesztébe rohant" és a szovjet erők 1942-1943 telén, majd 1943 nyarán jelentős területi sikerekhez vezető támadást tudtak kierőszakolni. E szovjet támadások viszont a németekre gyakorolt nyomásukkal lehetővé tették, hogy az angolszászok megszerezzék Észak-Afrikát, előnyomuljanak Itáliában és légi fölényükre támaszkodva nagyszabású stratégiai bombázásba kezdjenek a tengely erői ellen). Szálasi a németek és szövetségeseik háborús győzelmét illetően több tényezőben is bizakodott, pl. abban, hogy Európa "lágy alsóteste" felől a tengely erőit komoly veszély nem fenyegeti (mivel a Földközi-tengerbe nyúló három dél-európai félsziget egymástól elszigetelt, erőforrásokban szegény, utánpótlási vonalai hosszúak, míg Dél-Franciaországban, a Pó síksága felett és a Balkánon a tengely létrehozhat egy olyan acélfalat, ami mögött erőforrásokban gazdag terület, kitűnő szállítási, utánpótlási lehetőségek állnak a rendelkezésére) vagy pl. bízott a németek kiépítette nyugati falban. Mindenekelőtt azonban abban reménykedett, hogy a németeknek sikerül legyőzhetetlen fegyverfajtákat kifejleszteniük, átfegyverezniük a hadsereget és átállniuk a totális háborúra (s e téren követniük a Szovjetet, amely az első pillanattól totális háborút folytat, sőt, fennállása óta erre készül). Mindehhez persze - mint mondja - nem kis időre van szükség, de ezt az időt a bőven rendelkezésre álló terület lassú és rugalmas feladásával biztosítani lehet. Szálasi tehát - hűséges munkatársaival - a biztosnak tekintett végső győzelem tudatában kezd hatalmas erőfeszítésbe a belpolitikai kibontakozásért. Ezeket az erőfeszítéseket azonban nem koronázza siker: a Kállay-kormány - miközben látszólag a németek szövetségesének szerepét játssza - a valóságban - különösen Olaszország kiválása után - szintén a háborúból való kiugrásra készül, aminek tanújeleit nemcsak katonapolitikai és titkos diplomáciai lépéseiben fedezhetjük fel, de belpolitikájában, mindenekelőtt az ún. szélsőjobboldalhoz való ellenséges viszonyában is. Mindezt figyelembe véve Kállay politikája végül is aligha vezethetett egyébhez, mint ami bekövetkezett: a német hadsereg Magyarországra való bevonulásához. Ez az aktus egyébként a magyar államvezetés együttműködésével zajlott le, még a magyar haderő lefegyverzésére sem került sor. Ellenkezőleg: az új kormány megőrizte - a háború és szövetségesi helyzete okozta keretek között - a szuverenitását és a magyar katonaság is ennek megfelelően teljesítette feladatát. (Maguk a németek is gondoltak arra, hogy ha a kormányzó és a magyar hadsereg ellenére erőszakkal kísérelnének meg egy megszállást, akkor olyan fronttal találják esetleg magukat szembe, amely a szélsőbaltól a hungaristákig terjed.)
Szálasi a németek akcióját - megszállásnak is nevezve - sajnálatosnak tartotta. Természetesen nem lépett fel a szövetségessel szemben, de nem rejtette véka alá azt a véleményét, hogy Magyarországon teljes társadalmi átalakulásra, a hungarizmus hatalomra jutására és ennek alapján a nemzet erőinek hatékony háborús mozgósítására lett volna, ill. van továbbra is szükség. A német diplomácia viszont - mint oly gyakran századunkban - ezúttal sem remekel: Veesenmayer bizalmatlan Szálasival, a hungarizmussal szemben és - minthogy Imrédy miniszterelnöki kinevezését a kormányzó ellenzi - a hazai viszonyokat nem ismerő, beteg Sztójay lesz a miniszterelnök. A kormányzat mulasztásai végzetesnek bizonyultak. Jól felszerelt, kiképzett és kellően jelentős létszámú magyar haderő felvonulása alkalmas időpontban a Kárpátokba mind az északkeleti-keleti, mind a délkeleti irányú szovjet betörést - legalábbis - alaposan megnehezítette volna.
1944 tavaszán és nyarán Szálasi változatlanul a belpolitikai helyzet tisztázását tartja a legfontosabbnak. Végre (május 9-én) Horthy is fogadja öt s hajlandónak mutatkozik hozzájárulni az ország nemzetiszocialista átalakításához, amennyiben ez lenne a nemzet akarata. Szálasi pedig Horthy egyetértésével hozzákezd német kapcsolatainak kiépítéséhez. Veesenmayer a jobboldali pártok összefogását, egységét kívánja s ezzel Szálasi is egyetért, feltéve, hogy a vezetés a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom kezébe kerül. A Hitler elleni merénylet és Románia árulása már vészjósló távlatokat nyit, a pártok tevékenységének felfüggesztése a román átállást követő napon és a Lakatos-kormány aug. 29-i kinevezése, valamint Szálasinak a kormányzónál tett újabb látogatása meggyőzővé teszi: a kormányzót körülvevő klikk a román példát kívánja követni. Szálasi tudja, hogy ebben az előre megszervezett mesterséges zűrzavarban a Hungarista Mozgalom nem vállalhatja felelősségteljesen a vezetést, de - mint Koós Kálmán írja a Voltunk, vagyunk, leszünk c. munkájában - "És mégis vállalta sokkal nehezebb körülmények között. Akkor, amikor az orosz már betört az országba, akkor, amikor Horthynak távoznia kellett s amikor már a németek sem taktikázhattak tovább. Végeredményben egy vesztes háború ódiumát vette magára Szálasi Ferenc. ő és mozgalma lett a bűnbak, akit a háború után mindenért felelőssé lehetett tenni. De a magyar jövő előtt... Szálasi Ferenc és a Hungarista Mozgalom ugyanazt a szellemiséget fogja jelenteni, mint amely a törökkel szemben vívott reménytelen harcot másfél évszázadon át, indított súlyos küzdelmeket a Habsburg-elnyomás ellen és nem utolsó sorban, amely Dózsa tüzes trónján égett bele a magyar fájdalmak emlékezésébe." Tegyük ehhez hozzá: az 1944. október 15-i hungarista hatalomátvétellel egy olyan küzdelem vált erőteljesebbé, amely - a harcolók szándékaitól függetlenül - ismét a Nyugat, ismét Európa védőbástyájának a szerepében láttatja a magyarságot. Mert ha Magyarország is a román útra lépett volna, akkor kérdés, hogy a bolsevista haderő meddig jut el Európa elnyelésében. A németek szempontjából sikeres debreceni páncélos csatán kívül bizonyosan a hungarista harckészséget illeti az elismerés azért, hogy Ausztria messze nagyobbik része és Bajorország, Észak-Olaszország, esetleg további európai területek megmenekültek a szovjet hódítástól és a sztálini bolsevizálástól. (Azok az osztrákok, bajorok, északi olaszok, akik az elmúlt évtizedek alatt megtapasztalhatták azt a hatalmas különbséget, ami országuk és a szovjet megszállás alá került szomszéd országok között megmutatkozott s az idők folyamán csak nőttön nőtt, hű szószólói lehetnének annak, hogy mindezért hálából - Bécsben, Münchenben, Milánóban vagy Salzburgban - szobrot emeljenek Szálasi Ferencnek.)

Hungarista alkotmányosság és reformok

A hungarista hatalomhoz korántsem csupán egy hősies honvédő háború kapcsolódik. A hatalomátvételre alkotmányosan, törvényesen került sor: Horthy október tizenötödikei úgynevezett fegyverszüneti proklamációját másnap önként visszavonta és megbízta Szálasi Ferencet a nemzeti összefogás kormányának megalakításával. Szálasi tehát az államfőtől kapta miniszterelnöki kinevezését. Ezután Horthy lemondott kormányzói tisztéről, ami szükségessé tette az állam legfelső vezetésének megújítását. A javaslat szerint az államfői tisztséget nem töltik be, viszont alakul egy háromtagú Kormányzótanács, élén Szálasival mint Nemzetvezetővel, aki továbbra is megtartja miniszterelnöki tisztségét. A javaslatot a parlament elfogadta, majd november 4-én sor került Szálasi ünnepélyes nemzetvezetői beiktatására. Szálasi esküjét a Szent Koronára tette le. Ő az utolsó magyar államfő, aki a Szent Koronára esküdött. A következő időszakban a meghozott törvények és rendeletek azután egy valóságos társadalmi forradalmat indítottak el.
E forradalom kevés időt és kis, sőt egyre kisebb területet kapott a kibontakozásához, de a kis területen kevés idő alatt lázasan folyó munka számos maradandó szellemi-politikai alkotást hagyott az emlékező utókorra, s ez akkor is igaz, ha az elmúlt évtizedekben a hivatalos szervek az emlékezés előtt a zsilipeket minden eszközzel elzárni, a tényeket pedig meghamisítani igyekeztek. Ehelyütt nincs mód arra, hogy a társadalmi viszonyok, a személyes magatartásmódok vagy a gazdasági rend hungarista átalakítását részleteiben taglaljuk, néhány fontos reformról azonban mindenképpen szót kell ejtenünk.
Így pl. 1944. nov. 8-án rendeletet fogadtak el a Dolgozó Nemzet Hivatás Rendje felállításáról. Ez a hivatásrendi szerveződés a fasiszta korporációs rendszernek egy továbbfejlesztett változatát képviselte. A végrehajtási utasítás 14 hivatásrendet állapított meg, amelyek fontosságuk szerint hierarchiát alkottak. Az első rendet - az adott körülmények között abszolút szükségszerűen - a fegyveres erő alkotta. Ezután az egyházak rendje következett. Ismerve a hungarizmus felfogását az egyházak és a vallásosság társadalmi-kulturális szerepéről és jelentőségéről, a felekezetnélküliség tűrhetetlenségéről, a vallásos tudat, az erkölcsi magatartás és a lelki nagyság közötti összefüggésekről, aligha meglepő az egyházak és a hitélet kiemelt rangja egy hungarista berendezkedésű államban. A harmadik rend az édesanyáké volt. Ez egyet jelentett az anyaság különleges megbecsülésével, ami egy fajvédő, a népiség jövőjét szentnek tartó eszmekörben a legtermészetesebb. Az anyák rendjét a nemzetnevelőké követte, ami a népben-nemzetben gondolkodó társadalom feladatainak fontossági rendje szerint ugyancsak természetes: ti. ha a legfontosabb az önvédelem, majd a társadalom erkölcsi-lelki arculatának megrajzolása következik, ill. ezután a jövendő nemzedékek világra hozatala s az ennek keretét jelentő családi életforma kapja a sorrendben a következő rangot, akkor világos, hogy a sorrendben ezután következő legfőbb feladat: az új nemzedékek felnevelése, ami hangsúlyossá teszi az óvodától a felsőfokú tanintézetekig terjedő nevelő (és persze: oktató) tevékenységet. Az egészségügyi dolgozók rendje alkotja a fontossági sorban következő csoportot. Ez ugyancsak aligha vitatható, miként az is nyilvánvaló, hogy a betegek szemében az egészség a legfontosabb és az orvosi hivatásnak van a legnagyobb rangja. Ezután a közalkalmazottak, majd az önálló értelmiségiek következnek s a két réteg egymáshoz viszonyított helyezése nyilván azt a felfogást tükrözi, hogy a közérdek előbbre való, mint a magánérdek. A tulajdonképpeni termelő ágazatok csak ezután következnek a hierarchiában, annak bizonyságául, hogy a hungarizmus - szemben az anyagelvű kommunista vagy a hasonló liberális gondolkodásmóddal - a lelki-szellemi tevékenységet az anyagi termelő munka elé helyezi. A termelő rendek közül az első a parasztságé. Ez nemcsak a táplálkozás, az élelmiszerek kiemelt fontosságából következik, de abból is, hogy a hungarizmus nemzetiszocialista parasztállamot akart felépíteni. A sorrendben az energiatermelő bányászok, majd az ipar dolgozói, a "munkások" következtek. (Figyelemre méltó, hogy Szálasi magát a munkásrendbe íratta be, miután a börtönben kitanulta a takács mesterséget.) A céhbeliek rendje következett ezután, amelyet a szállítás, a közlekedés dolgozóinak a rendje követett. A két utolsó rend a kereskedőké, ill. a hiteléletben dolgozóké volt. (Vagyis hungarista gondolkodás szerint a pénzzel foglalkozó bankárok tevékenysége a legkevésbé értékteremtő munka s így - erkölcsiekben, anyagiakban - nekik jár a viszonylag legkevesebb. Jellemző viszont, hogy pl. az USA-ban vagy akár a mai Magyarországon is a bankszakma a legjobban fizetett ágazat. Napjaink ún. fejlett országaiban az értékrend a feje tetején áll.) A szóban forgó hivatásrendek nagyon fontos feladat teljesítésére jöttek létre, nekik kellett szociálisan gondoskodniuk a dolgozó nemzetről, nekik kellett a termelőeszközöket "igénybe venniük" és a szakosított nemzetnevelést megszervezniük.
Hasonlóképpen nagy jelentőségű volt az üzemi tanácsok létrehozásáról szóló rendelet is. E szerint minden olyan cégnél, ahol több mint 20 dolgozót foglalkoztatnak, üzemi tanácsot kell létrehozni, amelynek a dolgozók munkaviszonyaira vonatkozó törvények és rendeletek betartatásán kívül a hungarista életforma meghonosodásának élharcosává kell válnia. A hungarista kormányzat meghirdette azt az elvet is, hogy a pénz hatalmán kívül meg kell törni a születési kiváltságok hatalmát is és arra kell törekedni, hogy a jövőben kizárólag a tehetség és a munka legyen az emberek értékmérője. Kétségtelen, hogy a harc, a kiürítés, a városvédelem-szervezés körülményei között egy új és boldogabb magyar jövő kimunkálására nem sok futhatta az időből és erőfeszítésből, de ami kevés e téren született, az azt bizonyítja, hogy a hungarizmus a legnemesebb magyar szándékok talajáról sarjadt eszme s legközelebbi rokona az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk eszméinek s a forradalomban termett intézményeknek.

A hungarizmus és a zsidóság sorsa 1944-ben és 1945 elején

Nem kerülhetjük meg, de nem is akarjuk megkerülni a kényes kérdések legkényesebbikét, a "zsidóüldözést a nyilasok részéről". A kérdés megválaszolása során sok mindent figyelembe kell venni. Így a hungarizmusnak azt az alaptételét, hogy a Kárpát-Duna medence zsidósága nem gyökeresedett meg e honterületen s így nem "honképes és talajgyökeres népcsoport", jóllehet népcsoportnak tekintendő (s ilyenként nem tévesztendő össze a mózeshitűek felekezetéhez tartozók összességével, hiszen pl. a szombatisták is ennek a hitfelekezetnek a hívei voltak). Ennek az alaptételnek a magyarázata Szálasi szerint a zsidóság pályaválasztásában, vándor-, sőt bevándorló természetében és kozmopolitizmusában, vagyis abban a tulajdonságában rejlik, hogy oda vándorol, ahol "jól" élhet s ha már nem él meg egy adott területen a tőle elvárt szinten, akkor egyszerűen odébbáll. Nem kötődik a befogadó nemzethez, hazához, valósággal "állam az államban" s mindez megakadályozza abban, hogy - más népek gyermekeivel ellentétben, akik egy-két nemzedék után következmények nélkül fel tudnak olvadni népi környezetükben - asszimilálódjék a környezetébe. Nincs kötődése a túlvilági üdvösséghez sem. Teljesen evilági lény, a nyugati civilizáció modern irányzatainak legfőbb képviselője, mert ezek az irányzatok a legnagyobb mértékben összhangban vannak tulajdonságaival. Az újabb időkben egyre inkább szerephez jut a földrajzi, a gazdasági mozgékonyság, a szellemi és társadalmi élet változékonysága, az emberek közötti - felszínes - érintkezés, a kereskedés, a közvetítés, a gazdasági tevékenységben a pénz hatalma, az információs és kapcsolati tőke. Ha ezeket az irányzatokat mint a "civilizáció" előrehaladását értelmezzük, akkor azt mondhatjuk, hogy e folyamat népi motorja, a zsidóság, nem más, mint egy "túlcivilizált" népcsoport. Mindezt a 30-as években ékesszólóan bizonyították a statisztikai adatok, amelyekből kiderül, hogy a hazai zsidóság részesedése a nemzeti jövedelemből, az ingatlanvagyonból, súlya bizonyos igen jól jövedelmező szakmákban (a hiteléletben, a nagykereskedelemben, az ügyvédi pályán, stb.), ill. kiemelten a véleményformáló tevékenységben (az újságírásban, a reklámiparban, a szórakoztató iparban, bizonyos irodalmi és művészeti körökben, a színház és a film területén, stb.) messze felülmúlta a lakosságon belüli arányszámát, ahhoz képest kb. ötszörös-tízszeres volt, miközben a röghöz kötődő foglalkozások körében csupán elvétve lehetett találkozni zsidó emberrel. Ráadásul - Szálasi szerint - gazdasági túlerejükön, véleményformáló hatalmukon és - összefogásukon is alapuló - kiváló "érdekérvényesítő" képességükön kívül gyakorlati materialista beállítottságuk s az ennek megfelelő eszmei-politikai nézeteik is a magyar nemzetet veszélyeztető irányba mutatnak: egyfelől a szabad kizsákmányolásos liberális demokráciák, a "plutokrata" pénzkapitalizmus irányába, másfelől az utópisztikus baloldali, marxista irányba, amely pl. a szovjet gyakorlatban egy egyszerre embertelen és rossz hatékonyságú rendszert hozott létre. Mindebből Szálasi eleinte a zsidóság korlátozásának, a későbbiekben az ún. aszemitizmusnak (a zsidómentes Magyarország eszméjének) a helyességére következtetett. A háború előtt pl. arra inti a jó magyarokat, hogy ne vásároljanak zsidótól, pénzüket ne vigyék zsidó bankárokhoz. A hungarista programról pl. ezt mondja: "a hazánkban élő zsidóságot gazdaságpolitikai eszközökkel rávesszük arra, hogy orcájuk verejtékével részt vegyenek a közvetlen termelési ágakban, hogy a jelenlegi pozíciójukat a külföldről hazatérő fajmagyarok vehessék át. Azon zsidókat, akiknek ez nem tetszik, cionista törekvéseikben támogatni fogjuk." (Az idézetben szereplő népcsere gondolat a XIX. sz-ra is utal, arra a korszakra, amikor a Galíciából, stb. bevándorolt zsidók gyors felemelkedést értek el hazánkban, miközben "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk".) A háború kitörése, majd valódi világháborúvá, ill. világnézeti és totális háborúvá válása (főként az USA nyílt hadba lépése) nyomán azután Szálasi - minthogy a háború világnézetivé és totálissá eszkalálásának bűnében egyértelműen a nemzetközi zsidóságot marasztalta el - ugyancsak egyértelműen az ország zsidómentessé tétele mellett foglalt állást. E szerint a tengely győzelme után a zsidó népességnek távoznia kell Európából, ami a végeredményt illetően egyébként továbbra is jó összhangban volt a cionizmus törekvéseivel, azzal, hogy a cionisták Palesztinában létre kívánták hozni (s a háború után létre is hozták) a zsidóság népi-faji, vallási-egyházi és nemzeti államát, Izraelt. A három magyarországi zsidótörvény, amelyet a hungaristák ugyanúgy helyeseltek, megszavaztak, mint a jobboldali kormánytöbbség, a magyarság önvédelmében tulajdonképpen erre, a zsidóság eltávozásának ösztönzésére irányult.
Téves az a napjainkban oly gyakori érvelés, hogy e törvényeket az akkori politikai elit német nyomásra hozta meg. Szlovákiában pl. a sárga csillag kötelező viselésének elrendelése két évvel megelőzte a hasonló németországi rendelkezést. Valójában abban az időben a fasiszta Olaszországtól északra és keletre, valamint a Szovjetuniótól nyugatra a zsidóság gazdasági stb. megszorításának, majd e megszorítások folyamatos fokozódásának irányzata teljesen általános volt (magyarországi viszonylatban a megszorítások fokozódásának irányzatát szemléltetően mutatják az egymást követő "zsidótörvények", majd a front közeledtével a nemzetvédelmi intézkedések szigorodása). Tény, hogy a hungarizmus - noha a faji gondolatot a magáénak vallotta - aszemitizmusát, a zsidómentes Magyarország eszméjét elsősorban nem népi-faji, hanem - összhangban általános világnézetével - nemzeti szempontokra és erkölcsi-szellemi okokra támaszkodva, a zsidóság anyagelvűségére, gazdasági-hatalmi helyzetére hivatkozva hirdette s e tekintetben különbözött a hitleri népi mozgalomtól, amely - éppen a népi-faji tényezőnek az elméletben játszott döntő szerepe folytán - az ún. biológiai hivatkozásoktól sem idegenkedett (bár maga Hitler a zsidó fajiságot a zsidó lelkiségben látta elsősorban). Az is tény, hogy a hadsereg kötelékében alkalmazott munkaszolgálat korántsem csak a zsidóságra terjedt ki, hanem minden olyan népcsoport vagy társadalmi réteg tagjaira (így pl. adott esetben a hungaristákra) is, akiket a kormányzat nem tekintett politikailag teljesen megbízhatóknak. (Németországban a zsidósággal szembeni bizalmatlanság a háború alatt már oly mértékű volt, hogy e népcsoportot kizárták a haza fegyveres védelmére kötelezettek köréből, ami azt is jelentette, hogy a zsidóságot - az árjának tekintett németektől eltérően - nem fenyegette az a "veszély", hogy a hazáért az életüket kell áldozniuk, pl. a bolsevizmus elleni küzdelemben. Ennek esélye a magyarországi zsidóság számára viszont adva volt, ami azt is jelentette, hogy magyarországi zsidók is válhattak hősi halottá. Egyébként a háború előtt ezt Németországban sem gondolták elképzelhetetlennek, hiszen még 1939-ben is szolgáltak a Wehrmachtban zsidó származású tábornokok.) Az is tény, hogy a magyarországi németbarát fordulatot követően a hazai vidéki zsidóság külföldre deportálását a Gestapo irányításával ugyan, de a Magyar Királyi Csendőrség végezte s abban a hungaristáknak nem volt szerepük. Szálasi ebben a deportálásban a magyar honvédelem rendelkezésére álló munkaerőnek (naponta kb. négy millió munkaórának) az országból való kivonását is meglátta, nehezményezve egyúttal a deportálások feltételnélküliségét is. Ezért olyan tervet dolgozott ki, amelynek értelmében a deportálás csak a munkaképes korú zsidó népesség egy részére - mégpedig mint ún. kölcsönzsidókra - vonatkozhatott. A vidéki zsidóság deportálása során a magyar hungaristák Hubay Kálmán vezette csoportja - Lits Ernő eskü alatt tett vallomása értelmében - a budapesti zsidóságnak a Birodalomba való deportálása ellen szót emelt a németeknél. Téves tehát az a vélemény is, mintha kizárólag Horthy Miklós vagy Koszorús Ferenc páncélos parancsnok "érdeme" lett volna a budapesti zsidóság külföldi munkatáborokba deportálásának megakadályozása. Tény az is, hogy a hungarista hatalomátvétel egyet jelentett a szovjetellenes harc további következetes folytatásával, a nem harcoló erők fokozott munkaszolgálatával, kivált azután, hogy a szovjetek megindították offenzívájukat Budapest ellen. A németek igényt tartottak arra, hogy a budapesti zsidóság a maga munkaerejével a Német Birodalomban létrehozott munkatáborokban járuljon hozzá a további harcokhoz. Ennek következtében megkezdődött a budapesti zsidóságnak a Birodalomba irányuló deportálása. Ezt azonban Szálasi néhány héten belül leállíttatta, részint emberiességi, részint magyar nemzeti megfontolásokból.
Kétségtelen, hogy a hungarista hatalomátvétel után pl. Budapesten atrocitások is történtek a zsidó lakossággal szemben. Ezt azonban egyrészt nem meggyőződéses hungaristák követték el, hanem olyan csőcselékelemek, akik újonnan csatlakoztak a nyilasokhoz, mert úgy gondolták: a fegyveres hatalomhoz való csatlakozásuk örve alatt fosztogathatnak, erőszakoskodhatnak. (A csőcselék - mint Koós Kálmán kifejti - sohasem csatlakozik hátrányos helyzetű ellenzéki párthoz, márpedig a hungaristák a hatalomátvétel előtt ellenzékben voltak.) Másrészt olyan nyilas érzelmű fiatalok (akkori szóhasználattal: fegyveres suhancok) is részt vettek egyes atrocitásokban, akiket a közeledő harcok fanatizmussal töltöttek el s úgy gondolták: bosszút állhatnak az ellenséggel rokonszenvező, sőt, "cimboráló" zsidóságon. Az atrocitásokat a hungarista kormányzat természetesen nem tűrhette és nem is tűrte: adott esetben drákói ellenlépésekkel igyekezett az ilyesmiknek útját állni.

Szálasi a "Népbíróság" előtt

A második világháború véget ért. Szálasi és munkatársai amerikai hadifogságba estek, az amerikaiak pedig hazaszállították őket úgymond háborús bűneik miatt felelősségre vonásukra, végeredményben a kommunisták és csatlósaik emelte akasztófákra. Az eljárás során az ún. Népbíróság lefolytatta a Szálasi-pert, a kötet ennek anyagából Szálasinak az utolsó szó jogán elmondott beszédét tartalmazza. A beszéd a dolog természetéből adódóan védőbeszéd, Szálasi azonban nem magát védi, hanem a hungarizmus elméletét és gyakorlatát, elsősorban a hungarista hatalomátvétel után történteket. Mindezt teszi úgy, hogy a hungarizmust a kor tágabb összefüggéseibe ágyazza s - a tanácselnöki leintések ellenére - egyszersmind előrejelzi a jövő bizonyos fejleményeit is.
Miután megállapította, hogy a peres eljárás során igazságtalanul és jogtalanul bánnak vele, és az lenne tisztességes, ha pártatlan nemzetközi bíróság tárgyalná ügyét, a hungarista eszmerendszer filozófiai alapjainak kifejtésére tér rá. Így rátér az emberi én három alapvető megnyilvánulási formájára (tehát egoizmusára, közösségkeresésére és az abszolútumhoz való viszonyának megfogalmazására), valamint e három benső alaptényezőnek a közösségben való integrálódására (a nacionalizmusra, a szocializmusra és a krisztusi erkölcsre), ill. ennek az integrálódásnak arra a három torz formájára, amelyek akkor lépnek fel, ha gondolkodásunkban ezek az alaptényezők kizárólagosan, a többi alaptényezőre tekintet nélkül jutnak kifejezésre (tehát szól a sovinizmusról, a materializmusról és az államerkölcsi dogmatizmusról). Ezután kritikát jóllehet érdemén felül méltányoló kritikát mond Marx történelmi materializmusa felett, leszögezvén, hogy a történelmi materializmusnak (s így a materializmusra egyként támaszkodó liberalizmusnak és marxizmusnak) nincs jövője, noha s ebben rejlik az érdemen felüli elismerés mind a mai napig az emberiség az élet anyagi tényeit helyezte a középpontba, ami vitatható megállapítás. Szálasi leszögezi: az emberiség a közösségi integrálódás útját járja, ami döntően a gyors technikai fejlődésnek, a Föld ebben az értelemben vett "összezsugorodásának" a következménye. Ilyen fejlődési körülmények közepette az osztályharc mind felülről, a születési előjogok védelmének oldaláról, mind alulról, a tömegek materialista felfogásának nézőpontjáról elhibázott módszer s a nagy társadalmi rétegeknek a békességet kell megteremteniük: a parasztságnak a földbékét, a munkásságnak a munkabékét, az értelmiségnek a társadalmi, a nőnek a családi, az ifjúságnak a kultúrbékét, végül a fegyveres erőnek a népek közötti békét. S csak, ha mindezek a békék létrejönnek, lehet szó politikai békéről s az egyes emberek, a népek és nemzetek erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek érvényesüléséről.
Rátérve a közelebbi múlt és a várható jövő közötti összefüggésekre Szálasi azt a meggyőződését hangoztatja, hogy Európában az északnyugati régió germán, az északkeleti térség szláv, a délnyugati térség latin és a délkeleti régió hungarista nemzeteinek közreműködésével előbb-utóbb kialakul egy olyan közösség, amelyben minden nép elvállalja a közös feladatból az adottságainak, hivatásának megfelelően rá eső részfeladatot. Ehhez hasonlóan a távolabbi jövőben ki kell bontakoznia a világ népei között egy olyan együttműködésnek is, amely rendet teremt az egyes kontinensek közötti vonatkozásban is. (Napjainkban, amikor az emberiség környezeti gondjai már valóban az ún. planetáris gondolkodást követelik meg, Szálasi emez előrejelzése különösen időszerű.) Mindez Magyarországot (a Duna szívterületét) olyan kiemelt súlyponti helyzetbe hozza, amelynek alapvető érdeke a nagyhatalmak közötti megegyezés és béke, különben borzalmas háborúk várnak hazánkra. A közelmúlt eseményeinek sorából Szálasi kiemeli a háború kitörésének negyedik évfordulóján elhangzott pápai szózatot, mely összhangban a hungarizmus felfogásával arra mutat rá, hogy a régi világ romokban hever és egy olyan új világ van kialakulóban, amelynek felépítésében a keresztény kultúrára, a magántulajdon szentségére, a család szentségére és teszi hozzá Szálasi a szocializmusra kell támaszkodni. Az új világrend mindig vérben születik, s a háború ezúttal sem volt elhárítható. Ebben a háborúban a magyarságnak szükségképpen a német néppel kellett együtt haladnia, mert Anglia e térség iránt érdektelenséget mutatott, a bolsevizmus pedig a magyarság számára idegen és elfogadhatatlan volt, viszont Németországot a hungarizmussal rokon eszmék vezérelték. Ráadásul kezdetben a német fegyverek dicsőséget hoztak Németországnak, a harctéri helyzet csak 1943 elejére változott meg. A szövetségesek ekkor minden fronton fölénybe kerültek s a németeknek, miként azt Szálasi az utolsó szó jogán a jelen kötetben szereplő hadászati tanulmányában leírtakhoz hasonlóan is kifejti, időre volt szükségük, hogy új fegyvereket fejlesszenek ki, gyártsanak le és szervezzék és fegyverezzék át hadseregüket. Ettől kezdve a németek a területfeladás taktikáját választották, mert terület volt bőven. A szövetségesek azon voltak, hogy Németország összeroppanjon, mielőtt az új fegyverkezést végre tudná hajtani, a németek pedig azon voltak, hogy megőrizzék hadászati előnyeiket és végrehajtsák az átfegyverzést és a kiürítést. Szálasi hangsúlyozza, hogy egészen a legutolsó hónapokig hitt a németek végső győzelmében. E hitét többek között német felső körökből származó információkra alapozta. E szerint pl. a németek kifejlesztettek egy olyan robbanószert, amelyből egyetlen darab is több négyzetkilométernyi területet tenne porrá és hamuvá. (E helyütt nincs tér arra, hogy a második világháborúról részleteiben írjunk, annyit azonban Szálasinak a német győzelemhez fűződő állítólagos ábrándkergetésével kapcsolatban megállapíthatunk, hogy 1944 őszén s egy ideig még ezután is valószínűleg volt esély a német győzelemre, de legalább is a háború döntetlennel való befejezésére. Ezt az esélyt az ún. csodafegyver kínálhatta, amelyről mind a mai napig mint egyszerű propagandafogásról emlékeznek meg, jóllehet tény, hogy az atommagkutatásban a 30-as években Németország világelső volt és az első atommáglyát is Németországban állították fel. Tény, hogy a tudományt és a technikát a harcos szellemű Németország is igyekezett a hadiipar szolgálatába állítani, sőt, az is feltételezhető, hogy az a Németország, amely világelsőként fejlesztette ki a katonai rendeltetésű rakétatechnikát és a háború során számos repülőgép, harckocsi stb. fejlesztésével megelőzte a szövetségeseket, nem maradhatott le lényegesen hacsak árulással nem az angolszászok mögött az atomfegyver kifejlesztésében. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy Amerikában az atomtechnika katonai alkalmazásával kapcsolatos kutatás és fejlesztés már a háború elején működött, de ebből atombomba a sikeres Los Alamosi robbantásos próba folytán csak Németország leverése után két hónappal lett. Más szóval kb. 50-60 hónapos erőfeszítés nem vezetett semmilyen még fenyegetésre sem jó eredményre, hogy azután a német összeomlás után igen rövid idő alatt robbanjon a bomba. E sorok írója a legvalószínűbbnek azt a változatot tartja, hogy a németek gyakorlatilag az atomfegyver feltehetőleg a rakéta atomfegyver s nem a repülőről ledobható atombomba előállításának a küszöbére érkeztek, amikor itt nem tárgyalható okokból hirtelen bekövetkezett a Németország-erőd összeomlása. Az atomfegyverrel foglalkozó amerikai kutatócsoportnak csupán annyi dolga lehetett, hogy az atomfegyver előállításától már nem túl távol álló amerikai technológiai eredményeket felhasználva a német atomfegyver dokumentációját, stb. a robbantáshoz kívánt technikai szintre felfejlessze. Az viszont kétségtelen, hogy ha Németországnak és az 1944 őszén születő új hungarista Magyarországnak valamilyen csoda folytán sikerült volna az oroszokat kiszorítania a Kárpátmedencéből, Szálasi egyesült Hungáriára vonatkozó terve minden bizonnyal valósággá vált volna.)
Az utolsó szó jogán Szálasi szól egyes német körök imperializmusáról is, amelyekkel szemben óvni igyekezett a magyar függetlenséget és természetesen a hungarista mozgalmat is, nehogy ő és mozgalma úgy járjon, mint a Vasgárda Romániában. Beszéde befejezéseképpen a hungarizmus és a zsidókérdés összefüggéséről szól. Megemlíti, hogy a hungarizmus szerint a magyarországi zsidóságnak olyan vezetőt kellene választania, aki a magyar vezetésben részt vesz és felelős azért, hogy a meghozott törvényeket és rendelkezéseket a zsidó népi igazgatáson keresztül végre is hajtsák. Hangsúlyozza, hogy a hungaristák a vidéki zsidóság deportálásában nem vettek, nem vehettek részt, ő maga pedig ellenezte, hogy a zsidó munkaerőt ingyen Németország rendelkezésére bocsássák, miközben követelte a zsidó vagyon nemzeti vagyonná nyilvánítását és azt, hogy a zsidó lakosság ellátása e vagyonból történjék. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a zsidó szenvedések számszerű adatai eltúlzottak, sőt, bizonyos "tényeknek" már a puszta megtörténte is kétségbe vonható, ugyanakkor leszögezi, hogy a tényleges atrocitásokat ő maga is elítéli, sőt, a hungaristák a hatalomra kerülésük után tettek is lépéseket az ilyesmi megakadályozására. Végül is a zsidóság történelme szenvedéstörténet, de e szenvedésekhez a zsidó ügyet rosszul szolgálók is hozzájárultak. Remélhető folytatja Szálasi hogy a zsidóság is hozzájut vágyva vágyott hazájához s akkor az ilyen konfliktusoknak is végük szakad. A zsidó nép 3000 évvel ezelőtt életének középpontjába helyezte a faji kérdést, vagyis fajtájának a nemesítését, és a hungarizmus e tekintetben csak olyan utat követ, amelyet a zsidó nép is jónak tart a maga számára. Az új világnézetnek erre, az ember erkölcsi, szellemi és anyagi megépítésében elvégzendő nemesítésre kell törekednie s e ponton szemléletesen tárul elénk az a tény, hogy a legnagyobb magyar és Szálasi Ferenc a magyar nemzetről azonos hullámhosszon gondolkodó (hiszen Széchenyi többször is leírta, hogy: "célunk fajunk más szövegkörnyezetben: nemzetiségünk biztosítása és nemesebb kifejtése"). Beszéde végeztével Szálasi köszönetet mond mindenkinek, aki a hungarizmus áldozatos útján őt követte, egyszersmind tiszteleg a győztes hadsereg hősei és hősi hátországa előtt, s csak egyre kéri a győzőket: legyenek igazságosak a legyőzöttekhez . Az Úristent pedig arra kéri, hogy a győztesek vezetőinek adjon bölcsességet "a földgömb békéjének megépítésében a szabad, önálló és független dolgozó népek és nemzetek kultúrközösségének jegyében." Beszédének utolsó szavaiból egy elszánt és eltéríthetetlen, mert küldetéstudattal és alkotóképességgel megáldott politikusra, egy gyémántkemény jellemű államférfire ismerhetünk: "nemzetünk szolgálatában meg lehet halni, de elfáradni soha. Isten legyen nemzetemmel." S az utolsó golgotai lépések az akasztófához az őt gúnyoló, szidalmazó tömeg előtt valóban példát mutattak egy hősi életszemléletből, tanúságot tettek arról, amit Szálasi Ferenc a Cél és követelések Végszózatában írt: "A történelmi harc jelszava: Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!"


II. Mi a hungarizmus?
A.) A hungarista eszmerendszer alapvetése

1. A hungarizmusnak bölcseleti alapjai vannak

Szálasi ideológiájának, vagyis a hungarista eszmerendszernek kétségtelenül bölcseleti alapjai vannak. Szálasi ha nem is alkotott egy metafizikai (pl. ontológiai) rendszert vagy nem írt ismeretkritikai, netán értékelméleti (pl. logikai, esztétikai, etikai) monográfiát, vagyis nem a lét, a megismerés végső kérdéseivel foglalkozott, de egyrészt " filozófus" volt e szó hegeli értelmében, vagyis a dolgokat gondolkodva szemlélte, másrészt ideológiájában a szorosabban filozófiainak mondott fogalmak, gondolatok előkelő helyen szerepelnek, eszmerendszerét, gondolatvilágát mintegy megalapozzák és felfogásának kifejtése során újból és újból szemünk elé tárulnak. Szálasi gyakran alkalmazza a fogalmak hármas előfordulásának retorikai eszközét, de ezen túlmenően a való világ tartalmi feltárásában is e fogalmi hármasok (triádok) ismétlődő megjelenésével találkozhatunk. Tegyük hozzá: Szálasi nem dogmatikusan és nem is egy játékos megszállottságával alkalmazza e fogalmi hármasokat. Más szóval ő ugyanúgy nem volt egy megszállott hegeliánus, mint ahogyan a szentháromságtan keresztény híve sem az. A három különböző dolog egysége, együttes előfordulása ti. bizonyosan hozzátartozik a való világ lényegi mélyrétegéhez, és ez derül ki Szálasi eszmerendszeréből is.
Eszmerendszerének alapvetését érett formában, Út és cél címen 1938 tavaszán kezdi papírra vetni. Ez a munka a hungarista világnézetet és annak átfogó, széles kitekintésű és hosszú távú politikai következményeit taglalja. E tanulmány ideológiai szempontból továbbfejlesztette Cél és követelések c. munkáját és eszmei alapként szolgált további munkásságához s így a jelen gyűjteményben is szereplő későbbi beszédeihez, ill. hivatkozási alapként szolgált és szolgálhat ma is az ő eszméinek megértéséhez.
A tanulmány bevezető mondataiban Szálasi joggal emeli ki ezt az eszmerendszert a kortárs magyarországi politikai pártok szellemi irányzatainak, programjainak köréből. Ez utóbbiak ti. "legfeljebb a revízió áhítozásáig" jutottak el és nem adtak útmutatást arra vonatkozólag, hogy mit kívánnak tenni a visszaszerzendő területekkel és azok népességével. "Legyen úgy, mint régen volt" szólt a dal, de éppen ez az, amit a hungarizmus nem fogadhatott el. A 30-as években mint írja "a gyakorlati politika a pillanatnyi érvényesüléssel vált egyenlővé és nem az örök magyar hivatás tennivalóinak eltökélése, férfias fogadalma". Szálasi hungarizmusa viszont kétségtelenül nagy körültekintéssel megalapozott és távlatos gondolkodásra, a magyar jövőre irányuló politikai világnézet. ő maga nem a részletkérdések embere volt, noha sok részletet is kimunkált. Akkor volt elemében, amikor az átfogó kérdésekkel, a nemzet, a haza, a hungarizmus távlatos problémakörével foglalkozhatott és nem a munkásbiztosításnak, a fő földreformnak vagy a nagyüzemek nemzeti tulajdonba helyezésének részleteivel kellett bibelődnie. Filozófus lélek volt ő a politika területén.
Sajnos az ideológia nélküli a rövid távú, sokszor csak a pillanatnyi érdekekre figyelő politizálás ma is meglehetősen általános jelenség és korántsem csupán a volt állampárt magát "szocialistának" nevező utódpártjában és annak környékén vagy a liberalizmust a szabadossággal helyettesítő, az emberi jogokat erkölcsi kötelességek nélkül elképzelő erők körében, de a magukat keresztény és nemzeti gondolkodású politikusnak tartó emberek esetében is. Az ilyen emberek a "konkrét gyakorlati" kérdések fontosságára hivatkoznak, pragmatizmusuk mélyén azonban nem nehéz felismerni az anyagias önzés, a gazdaság, a pénzügyek szempontjainak kizárólagos figyelembevételét. Az eszmények, eszmék, eszmerendszerek iránti eme közömbösség vagy ellenszenv csak kis részben írható a kommunista (a marxista, leninista, netán szocialista) eszmékből való kiábrándulás számlájára: napjaink ideológiaellenessége valójában a kádári kor anyag és haszonelvűségének, atomizálódó társadalmiságának, opportunizmusának és korrupciójának olyan továbbélését fejezi ki, amelyet a 90-es évek magyar valóságába berobbanó gyarmatosító és idegenérdekű kapitalizmus körülményei között éppen a korábban vezető szerepet játszó csoportok "újszerű példamutatása" növelt meg. Mindez kétségtelenül hozzásimul az értékszemléletnek az ún. fejlett országokban általánosan tapasztalható torzulásához és azt a fajta vallási, lelki-erkölcsi, egyszersmind kulturális-szellemi, (helyenként fenyegető) demográfiai-társadalmi hanyatlást, sőt, (egyetemesen fenyegető) környezeti-katonai veszélyeket jelzi, amelyekről az olyan költőóriásoktól, mint a mi Madáchunk II. János Pál pápáig vagy Oswald Spenglertől az egész Földre figyelő gondolkodásmód szükségességét hirdető László Ervinig oly sokan írtak és írnak. Ebben a helyzetben a hungarizmusnak az erkölcsi, szellemi és anyagi értékeket a kellő szintézisbe helyező látásmódja és programja nem egyszerűen időszerű, de világító torony a sötét éjszakában.

2. Krisztusi erkölcs, nacionalizmus, szocializmus

Szálasi abból indul ki, hogy a személyében egységes emberi, az "én" alapvetően három módon nyilatkozik meg. Ezek: az abszolútumhoz való viszonya, egoizmusa (ami egészséges formájában mások megsegítésével ötvöződik) és közösségkeresése. A hungarizmus e három megnyilvánulási formát integrálni törekszik. Az első integrálását a krisztusi erkölcs jelenti, a második a nacionalizmusban, a harmadik a szocializmusban integrálódik (a hungaristák által vallott szocializmus természetesen alapvetően ellentétes a kommunisták hirdette szocializmussal). A szóban forgó hármas integrálás célja az abszolútumhoz való viszony, az egoizmus és a közösségkeresés olyan ún. életösszhangjának a megteremtése, amely előmozdítja az egységes emberi személy három oldalának (a testnek, a léleknek és a szellemnek), az emberi létezés e három dimenziójának "jó hasznát", vagyis az ember lelki, szellemi és testi egészségét, értékeinek gyarapodását. (A test az anyagi tényezőt jelenti). A szellem és a lélek megkülönböztetése vitatható. Ha azonban szellemen nem csupán az intuitív vagy tapasztalati megismerés s nem csupán a fogalmi gondolkodás folyamatait értjük, de ide tartozónak tekintjük az érzelmek, vágyak, tehát az érzéki vagy a fogalmi megismeréstől különböző ún. nem kognitív lelki működés világát is, akkor nyilvánvaló, hogy a fennmaradó lélek magának az énnek a lényegi részét jelenti, vagyis az én puszta tudatán, az ún. öntudaton is túlmutató, szabadon választó és felelősségét átélő személyiséget és ezzel összefüggésben a halhatatlan lelkünk erkölcsiségét. Az egyes emberek lelki, szellemi és testi adottságai és tevékenységei mármost a közösség, jelesül a legtágabban vérségi közösség: a nép életében mint erkölcsiség, szellemi-kulturális jelenségek és anyagi tényezők összegeződnek.)
Mindez azt is jelenti, hogy a hungarizmus alapja erkölcsileg azért a krisztusi tanítás, mert e mozgalom azt akarja, hogy a népek és nemzetek jelesül pl. a magyar nép és nemzet a valós keresztény erkölcsiség alapján álljanak, szellemileg azért a nacionalizmus, mert a hungarizmus a szubjektív ént és a közösséget úgy igyekszik összehangolni, hogy ezzel előmozdítsa a magyar nép (mint vezető nép) és a hungarista magyar nemzet kultúrájának, társadalmának nemesebbé válását (miközben arra is gondot fordít, hogy se a közösségi szemlélet ne kerüljön olyan túlsúlyba, amely már személyiségsorvasztó hatást fejtene ki, se az önérdek ne kapjon olyan hangsúlyt, amely a társközösségeket fenyegetné elsorvadással), végül anyagi alapja azért szocialista, mert a közösség rendelkezésére álló tőkét, jószágkészletet nem egyes születési vagy vagyoni kiváltságos egyének vagy osztályok, hanem az egész népjóléte érdekében, a nemzet javára akarja hasznosítani.
Az abszolútumhoz való viszony integrálása mármost a társadalom erkölcsiségének magasabb szintre emelkedését vonja maga után, az egoizmus integrálódása a nemzetelvű (nacionalista) szellemiség kibontakozását eredményezi, aminek típusos példáját adja a parasztság, amely értelmesen és egészségesen önző és egyszersmind a nemzeti kultúra letéteményese is, a közösségkeresés integrálódása pedig az anyagi világ, a gazdaság "emberléptékű" fejlődéséhez vezet (amire jó példa a valóban szocialista felfogású munkásság nemzetépítő gazdasági tevékenysége). Továbbmenve:
hungarista felfogás szerint az erkölcsi, a szellemi és az anyagi tényező között bizonyos hierarchia van: a legfontosabb az erkölcsi tényező, azután a szellemi következik és csak a harmadik az anyagi tényező. Szálasinak bármelyik írását (vagy írásban rögzített beszédét) vesszük is kezünkbe, újból és újból e hármas fogalommal, az "erkölcsi, szellemi és anyagi" tényezőkkel, ezek fejlődésével, kibontakozásuk kérdéseivel találkozhatunk.
Minthogy a hungarizmus erkölcsi alapja a kereszténységhez vezet, szellemi alapja a nacionalizmusban lelhető fel, anyagi alapja pedig a szocializmusban jelenik meg, ez az eszmerendszer úgy is felfogható, mint a keresztényszociális felfogás egyik ti. nemzetelvű változata, továbbá mint a kereszténynemzeti gondolatkör egyik ti. szociális vagy szocialista válfaja, végül úgy is, mint a nemzeti szocializmus egyik nevezetesen keresztény formája. (Nyilvánvalóan nagyfokú tájékozatlanságra vall, ha azt gondoljuk, hogy a nemzeti szocializmus azonos annak hitleri változatával, minthogy a XX. században Európában és világviszonylatban is az egyidejűleg nacionalista és szociális (vagy szocialista) irányzatoknak egész sokasága létezett. Szigorúan véve e fogalomkörbe sorolható a Mussolini alapította fasizmus is, sőt, Prohászka Ottokár püspök keresztényszociális felfogása is, akinek tanítása messzemenően befolyásolta Szálasi Ferenc felfogását is, hiszen a hungarizmus kifejezését is tőle vette át Szálasi. Említsük meg, hogy a hungarizmus kifejezését egyébként a legnagyobb magyar, Széchenyi is használta már. Ma már ismert, hogy az ún. nyugati publicisztikában rendre megkülönböztetik egymástól a fasizmust és az ún. nácizmust. Sőt, az is egyre elterjedtebb, hogy e kettőt úgy állítják szembe egymással, hogy a szembeállítás Mussolini, ill. a fasizmus javára szóljon, vagyis Hitler és a német nemzeti szocializmus hátrányára. Egyre gyakoribb, hogy Mussolini az "eltévedt bárány" szerepét kapja, miközben Hitler változatlanul az ördög, maga az "Antikrisztus". Az ilyen gondolatkísérletek szerzői többnyire nyíltan meg is mondják, hogy mi indokolja ezt a sokszor éles szembeállítást és a Duce "mentegetését". A Duce eredetileg nem volt ún. antiszemita: neje, Edda lányának anyja, oroszországi zsidó nő volt, az olasz zsidók gazdasági, sőt, politikai szerepvállalását a fasizmus eredetileg nem korlátozta, stb., és csak Hitler befolyásának növekedésével "lépett az olasz fasizmus a német nácizmus nyomdokaiba". Szálasi ilyen kíméletet mind a mai napig nem kapott a hivatalos és félhivatalos állásfoglalások szerzőitől, ami nyilvánvalóan összefügg azzal a körülménnyel, hogy Szálasi már eredetileg is másként viszonyult a hazai zsidósághoz, mint Mussolini az olaszországihoz, jóllehet Szálasi sem volt "ellensége" a zsidóságnak, feltéve természetesen, hogy önmagában véve azt a politikát, amely bírálja a zsidóságot, politikai harcot folytat ellene és a magyarországi zsidóság külföldre, közelebbről egy zsidó hazába való kivándorlását ösztönzi, nem tekintjük a magyarországi zsidósággal szemben ellenséges politikának. Mindamellett figyelemre méltó, hogy inkább történészkörökben és összefüggésben a marxista osztálymetafizikával élesen megkülönböztetik az ún. úri fasiszta, úri nyilas irányzatokat a népi, sőt proletár fasiszta, proletár nyilas irányzatoktól és Szálasit az utóbbiba sorolva bizonyos fokig enyhébb megítélésben részesítik, miközben a zsidósághoz való viszonyára utalva továbbra is a legsúlyosabb vádakkal illetik.)

3. Közösségi szemlélet, politika, jó haszon és a kalokagathia

A fentiek értelmében tehát a hungarizmus szemléleti alapállásához tartozik annak tudatossága, hogy az ember bár van egyénisége is, de közösségi lény, mégpedig egyidejűleg sok közösség tagja. A legközvetlenebbül a családé, amely minden társadalmiság, emberi együttélés alapsejtje. A családon kívül még két alapsejtje van az emberi létezésnek, ti. a telephely (vagy lakóhely) és az üzem (munkahely). A három alapsejt közül a leginkább mozgékony a család, a legkevésbé mozgékony az üzem.
A családok a vérségi kötelékeknél fogva néppé állnak össze (Széchenyi pl. a magyar népről mint "drága rokonok"-ról ír), a népek nemzetekké, a nemzetek nemzetközösségekké szerveződnek vagy kellene szerveződniük. A történelmi múltban a vérrokonságnak sokkal nagyobb szerepe volt, mint napjainkban (s ennek megfelelően a család és a nép között több rokonsági fokozat is szerepet játszott, így pl. a családok nagycsaládokká, ez utóbbiak nemzetségekké, a nemzetségek pedig törzsekké szerveződtek s a törzsek alkották a népeket). A vérségi kapcsolatok háttérbe szorulásában a következő korántsem feltétlenül üdvözlendő jelenségek játszanak szerepet: az emberi létezés anyagi tényezőjének robbanásszerű gyarapodása, az erkölcsi és szellemi súly legalább is viszonylagos csökkenése, az őstermelő parasztság és a vidéki életforma háttérbe szorulása, a közlekedés és közléstechnika drámai fejlődésére is visszavezethető városiasodás, iparosodás, a lakóhely (telephely) és az üzemi hely közötti kapcsolatok egyéni differenciálódása (tehát az, hogy más és más egyénnek más és más a foglalkozása, a munkahelyétől való fizikai vagy pszichikai távolsága) stb. Mindenesetre minden egyéni vagy családi mozgékonyságtól függetlenül maguk a népek csekély kivétellel igen hosszú történelmi időszakon át nagyjából azonos honterületen élnek s így életük és szállásterületük között szoros kapcsolat tapasztalható, amit Szálasi a magyarságot illetően a magyar élet és tér hősi életviszonyának nevez, de ami mint vér és föld, mint Blut und Boden a hitleri ideológiának is kulcsfontosságú eleme. A legtöbb népnek ez a röghöz, talajhoz kötődése, kulturális gyökereivel az adott földbe kapaszkodása teszi e népeket Szálasi kifejezésével honképes (a honszerzés képességével jellemezhető) és talajgyökeres (mert a hon megtartásának képességéről tanúskodó) népekké. (Nevezetes kivétel e körben Szálasi szerint a zsidó nép, amely nem a röghöz, a földhöz kötődik, hanem más népek "testébe" kapaszkodik.)
A népet jellemzik erkölcsi, szellemi és anyagi életének sajátosságai. E jellemzők a fajtából (a "vérből") és a földből (a rögből) származnak és mint e kettő különböző kombinációi különböző népcsoportokat vagy Szálasi kifejezésével népszemélyiségeket jelenítenek meg a világtörténelem színpadán. Erkölcsi, szellemi és anyagi szempontból a népek az emberiség Szálasi kifejezésével építőkockái. Ha különböző népek a körülmények alakulása folytán egymással ún. élettársi és sorsközösséget alkotnak, akkor e népek nemzetté válnak. (Természetesen olyan nemzetek is vannak, amelyek népiségüket tekintve egyneműek.) A nemzetek gyökerei azok a politikai, társadalmi és gazdasági jellemzők, amelyeknek összehangolt működése a népek hasznát és biztonságát szolgálja. Ezt a politikai, társadalmi és gazdasági összhangot a (politikai) nemzet vezetőnépe (a Kárpát-Duna medence esetében és kívánatosan: a magyar nép) szervezi meg. E szervezőmunkában (és magyar vonatkozásban) célszerűen a hungaristák pártja és mozgalma játszik oroszlánszerepet. A hungarizmus lelke az eszmerendszer és a mozgalom. A mozgalmat a párt vezeti, ugyanakkor a párt a mozgalomnak, az eszmének az eszköze is. A Nyilaskeresztes Párt és az általa vezetett Hungarista Mozgalom egy történelmi jelentőségű harcra, szabadságharcra szerveződött, Szálasi megfogalmazásában:
Trianon zsarnoksága ellen, a zsidó hatalmi törekvések, az ún. judeokrácia ellen (amely az önző liberalizmussal az értelmiséget, az anyagias bolsevizmussal a munkást és a parasztot csábítja, a kozmopolita szabadkőművességgel pedig az istenhitet és a hazaszeretetet igyekszik a nemzetekből kiölni), valamint a Horthy korszakra jellemző úri kiváltságok, égbekiáltó társadalmi egyenlőtlenségek és idegen eredetű államberendezkedés által megjelenített zsarnokság ellen.
A nemzeteknél tágabb közösség a nemzetközösség (konnacionalizmus), amelyet azok a nemzetek hoznak létre, amelyeknek kulturális, civilizatorikus és technikagazdálkodási élete és igényei e nemzeteket társakká és sorsukban azonossá teszik. Miként a nép az emberiség erkölcsi, szellemi és anyagi életének, a nemzet pedig az emberiség politikai, társadalmi és gazdasági palettájának építőköve, ugyanúgy a nemzetközösség az emberiség kulturális, civilizációs és műszaki-gazdasági életének építőkockája. A családok lakóhelyükön települnek, az erkölcsileg, szellemileg és anyagilag összefogott népek lakóterülete a hon, a politikailag, társadalmilag és gazdaságilag egységgé kovácsolt nemzetek lakóterülete az élettér, a kultúra, a civilizáció és a technikagazdálkodás igényei alapján felépített nemzetközösségeké pedig a nagytér (az emberiségé a Földgömb).
Ha mármost igaz az a tétel, hogy a politika a közügyekkel való foglalkozást, ennek pl. tudományos vagy ideológiai megalapozását, ill. "művészi" kivitelezését jelenti, akkor nyilvánvalóvá lesz a hungarizmusnak mint politikai világnézetnek a célja is: ti. az összhang megteremtése a magyar egyének és közösségeik, elsősorban tágabb, népi közösségük erkölcsi, szellemi és anyagi érdekei között s ezen túlmenően mint végső cél a magyarság sajátos helyzetéhez s a XVI. sz. óta teljesületlen örök magyar hivatáshoz igazodó hungarista nemzetállam megalapítása, a Kárpát-Duna Nagyhaza nemzeti-állami egységének helyreállítása. A szóban forgó egységnek e hungarista helyreállítása nyomán egyfelől a magyar nép és másfelől a Kárpát-Duna medence nem magyar népei között a magyarság mint vezetőnép koordináló tevékenységével, a többi népcsoport szabadságát nem sértő irányító munkájával és alapozva arra a társ és sorsközösségre, ami a történelmi múltjukból és jelen és jövendő érdekeikből adódik kibontakozik az "Ősföld" népbékéje, "életösszhangja", a közerkölcsiség, közszellem és a népjólét felvirágzása a "medenceországban", a gyarapodás az erkölcsi, szellemi és anyagi javakban. A történelmi Hungáriának a kor követelményeihez igazodó e megújítása, a hungarizmus sajátos nemzetpolitikai végcéljának teljesülése elvezet a magyar nemzet nagyságához, dicsőségéhez és boldogságához. Ez a boldogság messze több, mint pl. az anyagi jólét és kényelem és bár üdvösségünket az Örökkévalóságban még nem jelenti, de kellő hit, remény és erő esetén evilági valósággá válhat.
A Jó" politika célja a közösséget alkotó egyének és a közösség érdekeinek olyan összhangba hozatala, amely a szereplők számára nem egyszerűen hasznos, hanem Szálasi gyakori kifejezése szerint ún. jó haszonnal jár, vagyis pl. erkölcsileg, szellemileg és anyagilag egyaránt hasznos. A haszonnak e totális felfogását bizonyítja, hogy figyelmesen olvasva Szálasi munkáit minduntalan rábukkanunk a görög kalokagathia eszményére, mint az embernek (az emberiségnek) arra a törekvésére, hogy tevékenységével értékeket teremtsen, közelebbről egyre több szép, jó és igaz dolgot hozzon létre, egyre több lelki jóságot, nemességet mutasson fel, szellemét egyre több és fontosabb igazság termékenyítse meg és egyre több természeti és ember teremtette szépségben gyönyörködjék. S csak arról a világról mondható el, hogy benne a valóság, az igazság és a szabadság uralkodik, amelyben a közösség (s a közösséghez tartozó egyének) életére az olyan erkölcsi, szellemi és anyagi teljesítmények meghatározó volta a jellemző, amelyek a szép, jó és igaz értékeit gyarapítják.

B.) A hungarista ideológia felépítménye

1. Vallás és kultúra

Eltekintve az élet jogi-politikai-állami szférájától, a civilizációtól és a technikával való gazdálkodástól, mint egyfajta felépítménytől, a különböző társadalmakat, ill. e társadalmak alapjait úgy írhatjuk le és összegezhetjük, mint a következő területeket: 1. erkölcsök és vallás, 2. kultúra (ideértve az ún. magas kultúrát és a népi kultúrát, a munka és a szabadidőkultúrát, a társadalmi érintkezés kultúráját, a tudományt és a technikát, sőt, a gazdasági élet egész szellemi infrastruktúráját), valamint 3. gazdálkodási rend és munkarend.
A hungarizmus számára az erkölcsök és a vallás kérdései egyértelműek és döntő fontosságúak voltak. Egyrészt hangsúlyt kapott azon elv, hogy társadalmi szinten a felekezetnélküliség, a vallástalanság nem tűrhető, mivel vallásos tudat nélkül nincs biztos erkölcsiség. Másrészt azonban a hit az isteni kegyelem ténye, s így senkit nem lehet kényszerrel rávenni arra, hogy higgyen Istenben, Krisztusban, ha egyébként nem hisz. A hungarista elv ily módon az ateista propaganda tilalmát és a valamilyen törvényesen bejegyzett felekezethez való tartozás személyi rögzítését kívánta meg. (A hungarista totalitás e tekintetben határozottabban keresztényi, mint a hitleri és csupán azért nem minősíthető a szovjet kommunista totalitarizmus egyenes ellentétének, vagyis olyan irányzatnak, amely viszont a felekezetnélkülieket, az ateistákat üldözte vagy akarta üldözni, mert a hungarizmus esetében semmiféle személyi üldözésről nem volt szó, a kommunista diktatúra viszont csak puha korszakaiban elégedett meg az egyházak és a vallásos tudat puszta háttérbe szorításával, kemény időszakaiban ti. csaknem olyan keresztényüldözést folytatott, mint amilyen üldözésben az őskeresztényeknek volt osztályrészük az ókori Rómában. Ráadásul aligha tehető meg, hogy azon az alapon, miszerint a szovjet ideológia is totalitárius volt és a hungarista ideológia is kirekesztette az istentagadást közös nevezőre hozzuk az erkölcsi hanyatláshoz vezető materialista ateizmust és az erkölcsiség alapjául szolgáló istenhitet, krisztusi tanítást, az üdvösségről és az Örökkévalóról szóló tudatot.)
Ugyanakkor a hungarizmus nem óhajtott egyházállamot teremteni, mint ahogy államegyházat sem választott magának. Felfogása szerint az egyház ne foglalkozzék konkrét politikai kérdésekkel (politikai pártalapítással stb.), hanem rendeltetésének megfelelően a kalauz szerepét töltse be az embernek az abszolútumhoz való közeledése során, ill. támasztékul szolgáljon magatartásunk erkölcsiségéhez. Ily módon a vallás totalitása "nemzeterkölcsi ténnyé" és a nemzeti totalitás részévé válik, csak úgy, mint a fegyveres erő. Egyház és politika elválasztása egymástól Szálasi szerint természetesen nem jelenthet "újpogányságot" és nem jelentheti a "turáni" ősvallás feltámasztását sem. (Mint ismeretes, a 30-as években egyes vidékeken történtek kísérletek a hagyományos keresztény hitfelekezetekkel szemben az ősmagyar egyistenhit megújítására, a katolikus Szálasi azonban ezt elutasítja, mindamellett e hit történelmi érdemeit elismeri. Mint írja: "Krisztus Urunk azért jutott el közénk olyan könnyen, mert éppen a Fehér Ló taposta előtte a magyarság erkölcsi életében az utat." Azonban e vallás a "kötelességét teljesítette, az új korszakban új hivatása már nincs".) A magyar pap viszont Szálasi ezt a követelményt támasztja vele szemben Istenen keresztül szeresse nemzetét, hazáját, fajtáját s ha mint pap túl is léphet az országhatárokon, mint magyar papnak itt élnie, halnia kell. Hatalmas pillér ő, mert hazánk harmonikus egysége csakis "az igaz magyar nővel magasztosult család és az igaz magyar pappal magasztosult vallás két hatalmas pillérén" nyugodhat.
A hungarista kultúrpolitika fő célja a hungarizmus "beültetése" az államiságba és a népi közösségbe, valamint a hungarisztikus szellemiség elmélyítése. E szellemiség a magyar népi kultúrára mint vezető erőre támaszkodik, de előmozdítja az itt élő testvérnépek kultúrájának a továbbfejlődését is. Ennek során a hungarisztikus szellemiség rendszerbe szervezi a Kárpát-Duna Nagyhaza összkultúráját, a testvérnépek kultúrái pedig "hozott hímporukat megőrizve" sokszínűbbé, gazdagabbá teszik az Ősföld kulturális életét.
A magyar kultúrának tiszta forrásból, a nép kultúrkincséből kell táplálkoznia. E kultúrkincs a semmilyen emberfajtánál sem alábbvaló magyar faj teremtőerejének gyümölcse, az ősi magyar géniusz kifejezője, gondolati és érzelmi világunk, vágyaink, reményeink, céljaink, akaratunk hű tükrözője, benső értékeink bizonyságtétele, jövendő létünk alapja. Mindebből következik, hogy a hungarista kultúrpolitika egyrészt az alulról építkező szerves kulturális fejlődést pártolja, másrészt csakis a minőségre irányított politikát jelenítheti meg. E politika célkitűzése szerint olyan új magyar lelkitípust, új magyar nemzedéket kell felnevelni, amely fajtájához, népéhez hű, nemzeti hivatástudatának magaslatára emelkedik, testben és lélekben erős és kitartó, vallásos, nemes lelkű és becsületes, fegyelmezett, tud tanulni, keményen dolgozni, engedelmeskedni, tűrni, de tud kezdeményezni, előretörni is, önérzetes és bátor nemes eszményekért lelkesül és a nemzetért, a hazáért élni s ha kell halni is kész. Az új nemzedék vágyott típusának hungarista megrajzolásából is kitetszik tehát, hogy Szálasi ideológiája a legszebb mert a legtöbbet célul kitűző, ígérő szellemiséget, lelkiséget helyezte a kultúrpolitika középpontjába. (Említsük meg, hogy ez az eszmerendszer nemcsak a német Führer vagy a legnagyobb magyar szellemiségével van azonos hullámhosszon, de pl. Németh Lászlónak a minőség forradalmára vonatkozó elgondolásával is, aminek megszületése egyébként hajszálra egybeesik a hungarizmus fenti gondolatának a kialakulásával. Mindez azt is bizonyítja, hogy Szálasi szelleme korának legnagyobb szellemeivel is társalog, merít belőlük, válaszol rajuk.) A hungarista kultúrpolitika gyújtópontjában a magyar ifjúság, kivált annak nemzeti szellemű nevelése áll, azonban a lelkek átalakulásával, megnemesedésével, magyarabbá válásával párhuzamosan az ifjúságon túlmenően a magyar nép széles felnőtt rétegeinek is olyan helyzetbe kell kerülniük, hogy ne csak a fizikai robotot, a mindennapok keserű kenyérgondjait érezzék, de erkölcsileg és szellemileg is felszabadulva az élet szépségeit, értékeit, nemes örömeit is megismerjék és befogadják és érezzék, hogy a politika a népközösség lelki gondozását is magára vállalja. Mindehhez elengedhetetlen, s mennyire nincs új a Nap alatt! a lelketlen, gépies bürokrácia és a tolakodó Szálasi korában "urambátyám világ"-nak nevezett protekcionizmus felszámolása és annak az elvnek az érvényre juttatása, hogy "a megfelelő embert a megfelelő helyre".
A hungarista mozgalomnak lényeges tulajdonsága volt a küzdelem minden olyan káros befolyás ellen, amely kirekeszteni igyekezett a magyar nyelv, zene, művészet faji szellemét, formáját a kulturális életből és a kultúra elnemzetietlenítésére irányult. A hungarizmus nem ismeri el, hogy bármely népnek is kultúrfölénye lenne a magyarsággal szemben és Szálasi nem hagyott kétséget az iránt, hogy ha az általa képviselt irányzat hatalomra kerül, a kultúra elnemzetietlenítésének, ill. nemzeti jellege kibontakozásának kérdésében döntő fordulat következik be.

2. Nemzetgazdálkodás és munkarend

Korunk, amely messze nagyobb mértékben anyagi-gazdasági (sőt: pénzéhes) korszak, mint a hungarizmus születésének kora volt, szinte mindent a pénzben mérhető bruttó hazai termék, a gazdasági növekedés, a nyereség, a gazdasági hatásfok és eredményesség mutatóinak tükrében szemlél és az olyan egyéb fogalmak, mutatók iránt, mint pl. a népszaporulat, az élet minősége, a tiszta környezet vagy az erkölcsi állapotok, a bűnözés mértéke stb., messze nem mutat olyan érdeklődést, mint mutatott a hungarizmus születésének korában, ill. mint amilyen érdeklődést mutatnia kellene, ha a fejlődés hosszabb távú irányzatait, fenyegetéseit kellően figyelembe venné. Szálasi felfogása viszont akárcsak bármelyik nemzetiszocialista vagy keresztényszociális felfogás abból indul ki, hogy az anyag mindig eszköz és nem cél, és az anyagi életet alá kell rendelni a nemzet erkölcsi és szellemi életének. A nézeteknek ezt a csoportját W. Röpke nyomán célszerű ún. harmadik utas felfogásoknak nevezni, amennyiben az első útnak a teljesen (vagy csaknem teljesen) szabályozatlan szabad piaci gazdaság berendezkedését, második útnak pedig e berendezkedés teljes ellentétét, a központilag igazgatott állami gazdálkodás útját tekintjük. Az elsőt az ún. manchesteri modell, a másodikat a kommunista államkapitalizmus példázhatja. Az idők során mind az első modellen, mind a második modellen történtek a másik modell irányában tett lépésekként bizonyos szerény módosítások, amelyeket figyelembe véve egyes közgazdászok meghirdették a két modell egymáshoz közeledésének, az ún. konvergenciának az elméletét. Igazi szintézissel azonban csak elvétve lehet találkozni: a nyugati mintákban mindig felülkerekedett a magántulajdon, a szabályozások megszüntetése és az anyagias nyereségvágy, a szovjet típusú rendszerben pedig egészen annak összeomlásáig megmaradt az állami tulajdon, a "tervgazdaság" és a proletártársadalom hármassága, végül a szovjet uralom alól felszabadult országokban bekövetkezett a teljes áttérés a második útról az elsőre.
Szálasi felfogásában a gazdaság középponti kategóriája a nemzet. Ez jogfelfogásában is tükröződik. Elgondolása szerint eszményi esetben az anyagi javak tulajdonosa a nemzet és a nemzet természetes vagy jogi személyiségű tagjai e tulajdonnak a részbirtokosai. Ez az elgondolás a magántulajdon elvével a nyelvi kifejezés látszata ellenére igen jó összhangban van (sőt, akár a paraszti birtokot, akár az ipari vagy kereskedelmi stb. kisüzem hungarista előnyben részesítését tekintjük, ténylegesen inkább kapcsolódik a magángazdálkodás, magántulajdon "szentségének" elvéhez, mint az ipari vagy mezőgazdasági stb. óriáscégeket előnyben részesítő modem kapitalista ideológia). Ugyanakkor ellentmond a magántulajdon olyan "polgári" felfogásának, amely szerint annak működtetése során a tulajdonos önkényesen, minden közszolgálati kötelezettség nélkül is eljárhat. Birtokosságnak és kötelezettségnek mind anyagi, mind erkölcsi-szellemi vonatkozásban egyensúlyban kell lennie. Az egyéni vagy társasági szabadságnak és a tulajdont birtoklók társadalmi felelősségének és kötelezettségének emez alkotmányosan, törvényesen is szabályozandó rendszerét Szálasi szocialista szabadgazdálkodásnak, ill. szociálnacionálénak nevezi.
A szociálnacionálé rendjében a dolgozó nemzet erkölcsi testületet, szellemi egységet és anyagi közösséget alkot, a magyar nép összes dolgozója az istenhit és a krisztusi tanítás, a hazaszeretet és az erkölcsi és szellemi alapokon nyugvó népjólét elvein egyesül. Ebben a rendszerben nem az állam termeltet, gazdálkodik a szörnyeteggé fejlesztett bürokrácia segítségével, hanem az egyén a maga pályaválasztása alapján, képességei és készségei felhasználásával. Ugyanakkor tevékenységével a közjót kell szolgálnia, már csak azért is, mert tökéje, vagyona felhalmozódásához "a dolgozó nemzet a termeléssel, a népi közösség milliói a fogyasztással, az államhatalom pedig a termelés, a fogyasztás és a haszon élvezetének a nemzet akaratából történő biztosításával járulnak hozzá."
A szociálnacionálé tehát az anyagelvűséget minden formájában elveti, vagyis egyaránt elutasítja az ún. liberalizmus kíméletlenül anyagias az erőszakosabbaknak, az ügyeskedőknek kedvező rendszerét és a marxi materializmuson felépülő kommunista rendszert. Ebben a rendszerben a szabadosságig fajuló természet és társadalomellenes érdekérvényesítésének, az antiszociális munkarendnek ugyanúgy nincs helye, mint a dolgozók elproletárosításának, az emberi személyiség puszta eszközzé változtatásának. Ez a rendszer elveti az embernek ember elleni harcához vezető beteges önzést és a zsákmányoló rendszert, amelyben a magántulajdon valóban a rablásnak, a lopásnak a rokona, viszont szentesíti és védi azt a magánvagyont, amely a jó hasznú munka eredménye vagy értékelése. Elveti azt a nézetet, amely az értéket a piacképességgel azonosítja és hangsúlyozza, hogy az igazi érték a honképes és talajgyökeres népközösség erkölcsében, szellemében és jellemében kiegyensúlyozott megbecsült dolgozó tagja. Másfelől a kommunizmussal szemben a tulajdon, a család, a vallás és a magánvagyon egymáshoz kötött viszonyait törvényesíti és védelmezi és ezzel védi a civilizált népi és állami rendet is.
Támogatja a tehetséget, a szorgalmat, a szakértelmet és a vállalkozó szellemet, de gátat vet az erkölcstelen meggazdagodásnak, a túlzott, az igazságtalan vagyoni, ill. jövedelmi egyenlőtlenségnek. A szociálnacionálé a nemzet minden dolgozó tagjának munkát és megélhetést biztosít, a nemzetgazdálkodásban a munkajogot, a munkarendben a munkakötelességet törvényesíti és azért harcol, hogy egykoron majd a Kárpátmedence minden dolgozója jogon, munkán és megbecsülésen alapuló nemzeti és szocialista népi közösséghez tartozzék.
A nyelvhasználat zavarától (egyfajta Bábeltől) is támogatott fogalmi zűrzavar korában üdítő élmény megismerkedni Szálasinak a tőkéről alkotott felfogásával. E szerint minden tőke lehet, ami formálható, értékképzővé tehető, erőforrásként felhasználható. Így mindenekelőtt maga az ember, a nemzeti szocialista népi közösség dolgozó tagja a maga jóra használható képességeivel, készségeivel, ismereteivel. A legnagyobb világvagyon pl. a honképes és talajgyökeres emberiség kihasználatlan munka és alkotókészsége, intellektuális ereje és erkölcsisége.
A liberális rendben, amely a totális egyéni szabadságra épül, az információs és kommunikációs előnyben levők pénze (és a pénzt, ill. annak szimbólumait gyarapító intézményrendszer) képviseli a tőkét. Az állami gazdálkodás rendszerében az állam rendelkezésére álló jószágkészlet jelenti a tőkét. A liberalizmus tőkerendszere (kapitalizmusa) tehát magánkapitalizmus, finánckapitalizmus, tőkései pedig az uralkodó gazdagok, a plutokraták. A marxista-kommunista rendszerben a kapitalizmus államkapitalizmus, a tőkét működtetők pedig az állami (párt) bürokrácia tagjai. A szociálnacionáléban a tőkerendszer nemzetkapitalizmus, működtetője pedig a dolgozó nemzet. A liberális rendszerben a proletár termel a lehető legnagyobb nyereségre vágyó tőkés csoportok érdekében. A marxi alapokon nyugvó rendszerben az uralkodó osztály és cselédsége kivételével az egész társadalom proletár és a bürokrácia által megfogalmazott államcélok érdekében egy modern rabszolga-munkarend keretei között termel. A szociálnacionáléban nincsenek többé proletárok és a munka célja a nemzet, ill. a nemzetet alkotó egyének erkölcsi, szellemi és anyagi erőssége, biztonsága, honképessége. Mi garantálja mármost, hogy a szociálnacionálé nemes céljai megvalósulhatnak, tekintettel pl. arra, hogy a munkával kapcsolatban a kommunista rendszerek is hasonló célokról szóltak, anélkül azonban, hogy e célok megvalósultak volna? A garanciát a megfelelő törvények és maga a szabad emberek eleven közössége szolgáltatja, pl. az, hogy minden nagyobb méretű üzem a benne dolgozók ellenőrzése alatt áll. Igy pl. garanciát kínál az a szabály, hogy a termelés három alaptényezője (a tervezés, a munka és a tőke, amelyek szerves egészet alkotnak) a termelés után meghatározott értékesítési, haszonrészesedési, jövedelmi és vagyonszerzési jogokkal rendelkezik vagy pl. az, hogy a gazdasági tevékenység első feladata a népközösség megélhetésének biztosítása a rendelkezésre álló erőforrások alapján s csak ezután következhet a népközösség hiányzó szükségleteinek a kielégítése, a munka folytonosságának biztosítása és a termelésben közreműködők magánvagyonának a fejlesztése. De fontos elv pl. a szociális nyomorra vezető vagyonfelhalmozódásnak, az öncélú tőkediktatúrának a megakadályozása is.
Nevezetes fejezete a hungarizmus gazdaságtanának az a körültekintő nemzeti munkarend, amelynek már fejezetek szerinti tagolása is ékesszólóan bizonyítja, hogy a szociálnacionálé komolyan veszi a munkacentrikus életforma és a munkásmegbecsülés elsődlegességét. E fejezetek:
munkakötelesség, munkajog, munkaviszony, a munka elvégzése, a munka megbecsülése, munkaügyi bíráskodás, munkaegészségügy, a munka szépsége és munkaetika. E fejezetek kidolgozása napjainkban is időszerű, mert a munkarend gondjai megoldatlanok, még az emberi erőforrásokkal való gazdálkodás leginkább "korszerű" módszereinek alkalmazása ellenére is.
Nem kevésbé fontos a hungarista gazdaságtan kritikája a valuta arany, ill. devizaalapra építése felett, valamint a nemzeti munkára és jószágkészletre támaszkodó hungarista valutapolitika s így pl. a nemzeti banknak az állam alá rendelése. A liberális rendszerben a pénz maga a hatalom s így a gazdasági tevékenység célja. A rendszer tulajdonképpen nem termel, hanem pénzt hajszol. A pénzből vallás lett, és minden adható-vehető: a család, nép, nemzet, haza, a szellem, az Isten, a becsület, a hatalom és a bűnbocsánat. A hungarista rendben viszont a pénz utalvánnyá válik, amely az áruszolgáltatásra, az árú helyettesítésére, valamint a munka értékesítésére és értékelésére szolgál, a valuta fedezete pedig a dolgozó nemzet munkája és a munkából származó forgalomban levő jószágkészlet lesz. A XX. sz. utolsó évtizedeiben kibontakozó adósságválságok tükrében különösen figyelemre méltó a kamatpolitikával, az uzsorakamattal, a zsidó bankokráciával kapcsolatos hungarista felfogás. Az adóst a hitelező könnyen tönkre teheti, kivált, ha azt az elvet alkalmazzák, hogy a pénz kamata is pénz. Ez ti. a kamatos kamat félelmetes diktatúrájára vezethet. Aki ebben a rendszerben bankhitelre szorul hacsak nincs kivételes helyzetben a bankok kamatrabszolgájává válik.

3. A hungarista államelmélet alapjai

Hungarista államelméleti felfogás szerint (amelyet tömören rögzít Szálasi Cél és követelések c. munkája) az állam szuverenitása a népfelség elvéből ered. E szerint a nép a maga szuverén akaratát az általa kiválasztottaknak az államhatalom alakjában adja át. A kiválasztottak felhatalmazást kapnak bizonyos jogok gyakorlására, egyszersmind kötelességeik is vannak a nép külső és belső érdekeinek az oltalmazása tekintetében. Az államrendszert a politika irányítja. A politikus tervez, a kiválasztott politikus tervét az államszervezet végrehajtja. Az államban csak egyetlen politikus van, ő a legfőbb vezető, a többiek (akik segítenek neki) szakemberek. A legfőbb vezető az, aki történelmi, földrajzi, az erőforrásokkal, a népekkel, a jogviszonyokkal kapcsolatos ismeretei alapján kitűzi a nép érdekeinek megfelelő államcélt, valamint meghatározza a célhoz vezető utat, az eszközöket, a módszereket és az ütemezést, időzítést, vagyis az ún. államéletet. A vezető az állam (a nép) első szolgája. Az általa kitűzött célnak a közösség akaratán kell alapulnia, ezt mindenkinek ismernie kell, az államcélnak közkinccsé kell válnia. A vezető az államcélt mint politikai végrendeletet hagyja utódára. Ennek a célnak egyidejűleg kell erkölcsinek és gyakorlatiasnak lennie.
Az államcél erkölcsiségének az állam szociális felépítésében is tükröződnie kell. Létküzdelmeinél fogva ti. a nép a szociális eszmét megvalósítani nem tudja. Erre, vagyis annak mérlegelésére, hogy az emberek közös önérdekük szerint hogyan cselekedjenek, csakis a tárgyilagos államhatalom képes. Az államnak az alkotmány által megszabott kötöttségeken belül oly módon kell irányítania a népet, hogy a nép az adott állami irányítás keretei között önkéntesen, szabadon cselekedjen. A hungarista állam alkotmányos kötelezettségének megfelelően minden alkotmányos alanyának megadja a lehetőséget arra, hogy a közérdekkel összhangban erkölcsi, szellemi és anyagi tekintetben gyarapodjék. Tisztában van azzal, hogy az egyéneknek a megélhetésre, vagyongyűjtésre és önbecsülésre vonatkozó törekvéseit nem lehet és nem szabad kiirtani, azonban őrködik afelett, hogy az egyén élete ne fulladjon a haszonszerzés vagy az öncélúság elvakultságába, mert ez szociális nyomorra vezet és az állam sírásójává válik. Hivatása teljesítéséhez az államhatalomnak a néptől meg kell kapnia azokat a jogokat, amelyek alapján becsülettel elvállalhatja a nép érdekeinek védelmét. A hungarizmus mindenkitől azonos kötelességteljesítést követel, mindenkinek azonos jogokat ad. De elve: először a kötelességteljesítés és csak azután a megérdemelt jogélvezet. Gyökeresen szakít tehát azzal a liberális (napjainkban az ún. Emberi jogok kultuszában kiteljesedő) felfogással, amely a jogélvezetnek elsőbbséget ad a kötelességteljesítéssel szemben. (Szálasi államelméleti felfogása igen közel áll a fasiszta államról szóló felfogáshoz. Szigorúan véve azonban különbözik is attól, mint ahogyan a hitleri népi mozgalom államfelfogásától is elüt.)
A különböző hungarista pártok és mozgalmak elsőként pl. a Nemzet Akaratának Pártja (NAP) a népfelség elvének, de a kor szellemének is megfelelően általános mindkét nemre kiterjedő és egyenlő választójogot, titkos és szabad választásokat kívánnak. Ennek során népszavazással dönteni kell az új alkotmányról is. (A hungarista hatalomátvétel 1944-ben rendkívüli helyzetben történt s ily módon nem egy új, hanem a fennálló alkotmány előírásaihoz igazodott. Ez volt tapasztalható Szálasi Nemzetvezetővé választása során is.)
Szálasi felfogása szerint a hatalom különbözik az uralomtól. A politikai párt (vagy mozgalom) hatalmának előfeltétele a nemzetnek a pártba (mozgalomba) vetett hite, bizalma. Uralommá a hatalom akkor válik, ha a nemzet bizalmához a párt megszerzi a hatalom alapvető eszközeit is, így: a törvényhozás, a törvények végrehajtása, a közigazgatás, a közrendészet és az államvédelem eszközeit. A hungarista mozgalom a hatalom alapjait 1938-ban kezdte megszerezni, uralomra éretté pedig Szálasi szerint 1942-ben vált.
Hungarista felfogás szerint az államfő és az államforma kérdései össznemzeti ügyek, nem fulladhatnak a pártpolitika öncélúságába. A hungarikus történelemszemlélet ugyanakkor azt mondatja a Cél és követelések szerzőjével, hogy az állam vezetését a 10 évre megválasztott nádor kezébe kell letenni, őt kivételes hatalommal kell felruházni. Az ő kötelessége az új alkotmány előkészítése. Az államhatalomba be kell kapcsolni a gazdasági önkormányzattal rendelkező érdekképviseleteket is és az öncélú és meddő pártpolitizálást fel kell számolni. Mindez a hungarizmus szerint nem jelentette az egypártrendszer bevezetésének, más pártok felszámolásának a szükségességét, aminthogy a hungarista vezetés a hatalomátvétel után is csak oly mértékben szorítkozott a pártpolitizálás korlátozására, amilyen mértékben ezt a haza védelme megkövetelte.
Szálasi ellene volt az egypártrendszernek, mert az diktatúrát eredményez. (Természetesen egypártrendszernek, diktatúrának tekintette azt is, ha egy adott országban ugyan több párt működik, de közülük mindig az egyiknek az akarata érvényesül, amint ez tapasztalható volt némely kommunista országban is). A diktatúra és az egypárturalom csak rendkívüli helyzetben és csak átmenetileg fogadható el. Ilyen átmeneti helyzetnek tekintendő a régi politikai rendszer felszámolása és az átmenet az új, tekintélyelvű politikai rendszerbe. Az átmenet során ki kell dolgozni az új alkotmányt, meghatározva az államfő, az alkotmánybíróság, a kormányfő (nádor) s az őt segítő nemzetvezérkar, valamint a szaktestületekkel támogatott érdekképviseletek szerepét és meg kell választani az államformát, az államfőt és a kormányfőt. Az új rendet népszavazással kell szentesíteni. Szálasi tehát elveti az öncélú diktatúrát, minthogy az menthetetlenül zsarnoksággá fajul. Az ilyen zsarnokságok közül a legborzalmasabb hangsúlyozza Szálasi a Szovjeté.)
A hungarizmus születése után sok-sok évtizeddel is korszerűnek mondható államszervezési elvei szerint kiáll az államhatalomtól alkotmányosan független, sőt az államhatalmat végső szinten ellenőrző Alkotmánybíróság felállítása mellett, de igényli az igazságügyi hatalom, a bíráskodás korszerű megszervezését, az államigazgatásnak és az önkormányzatoknak a központi irányítás, megosztott végrehajtás elvén nyugvó szervezését és szakszerűségét, valamint a közalkalmazottak helyzetének rendezését és a politika alól való mentesítését is.

4. A nacionalista és szocialista népi közösség összetevői

A Cél és követelések szerint a népfelség a nép mint szuverén, mint uralkodó a következő fogalmakkal jellemezhető: Isten, paraszt, polgár és katona. "Isten mindnyájunké, a paraszt a kenyeret adja, a polgár az államba tömörült népek érdekalanya és az állam közalanya, a katona pedig Isten, a paraszt, a polgár és az állam védelmezője." A felsorolásból látható, hogy ez esetben nem a nép szociológiai tagolásáról van szó, hanem egy szellemi és jelképes nép-fogalom megalkotásáról. Olyan fogalomról, amely nem egyszerűen leírja a népet, hanem rámutat a népnek a világrendben betöltött szerepére. E fogalomcsoport társadalmi középpontja a polgár, hiszen itt polgár mindenki, aki érdekkel bír és aki az államot fenntartja, működteti (tehát adott vonatkozásban a paraszt és a katona is).
Említettük, hogy a hungarizmus az ember közösségkeresését a szocializmusban integrálja, vagyis szocializmust hirdet, ami azt jelenti, hogy a hungarizmus a közösségi létformák szükségességét és a közösségi szellem meghatározó voltát, a közérdek elsőbbségét vallja (ami egyébként a szociálisan felelős magángazdálkodás talaján sokkal inkább érvényesíthető, mint a korlátlan köztulajdon, ill. az állami tulajdon és bürokratikus gazdálkodás körülményei között). E szerint a szocializmus a népek életének olyan rendszere, amelyben e népek a maguk erkölcsi, szellemi és anyagi gyarapodását egy tudatos hitből fakadó és egyszersmind a szuverén állam által megkövetelt kötelességteljesítésre alapozzák. Csak így nyerhetik el az emberek a jogot arra, hogy tudatos köz és egyéni életüket méltó módon folytassák. A szocializmus tehát a kötelességek és a jogok legteljesebb összhangját jelenti.
Az Út és célban Szálasi megrajzolja annak a népnek az összetételét, amelyre a hungarizmus elsősorban kíván támaszkodni, tehát a hungarista szempontból jelentős erőt, értéket képviselő néprétegek összességét. Ebben a népben nyilvánvalóan nincsenek benne a hatalmas tőkék és földbirtokok urai, azok, akik a nép fölötti szférában élnek, mint ahogyan nincsenek benne a lumpen és bűnöző elemek, tehát azok sem, akik az ún. nép alatti szférában, a társadalom margóján élnek. Ugyanúgy csak a közhasznú tevékenységet folytatók szerepelnek e fogalomban, mint ahogy a népcsoportokról szólva is csak a honképes és talajgyökeres népek említtetnek meg. Ugyanakkor e tanulmányában Szálasi nem foglalkozik az egyébként igen nagy jelentőségűnek mondott nemzetvédő fegyveres erővel és éppen csak említést tesz a dolgozó nemzet körébe tartozó bizonyos további hivatásrendekről. Az Út és cél a hungarizmusnak a Kárpátmedencével és az európai élettérrel kapcsolatos egyes témáin kívül a parasztságról, a munkásságról, az értelmiségről, valamint a nő, a gyermek és az ifjúság szerepéről szól. A társadalomnak ezeket a szereplőit kiegészítve a nemzetvédő katonával és együttes tényezőként említve a nőt, a gyermeket és az ifjúságot, a nemzet halhatatlanságának e hármas zálogát Szálasi a totális nemzet öt erőtényezőjének tekinti. A következőkben először a parasztsággal kapcsolatos hungarista felfogást mutatjuk be, figyelembe véve Szálasinak a Paraszt Széktartó Nagytanács ülésén 1942. nov. 27-én mondott beszédét is.
A parasztságról szólva Szálasi kiemeli a paraszt nemzetfenntartó erejét, szerepét. "Országhatár ott van mondja ahol a paraszt ekéje szánt, kaszája villan, kévéje földet borít, vére rögöt szentté tesz. Erőszakkal, folytatja az erkölcsi idealizmus magaslatáról nem lehet növelni egy ország területét, mert a szurony megtörik az ekén, s a szerződés papírja elhamvad a rögre ömlött vér tüzében." Természetes országhatárokra, természetes telepítéses területnövelésre van szükség és véget kell vetni a gyarmatosításnak. (E tekintetben Szálasi Japánra hivatkozik, mint pozitív példára: Japán ui. mint mondja nem gyarmatosít, nem más munkájának az eredményét fölözi le, hanem a japán paraszt és a japán katona tevékenységének összhangjára építve gyarapítja területét.) A történelem során a parasztság volt a népi forrása az egyes országok termelőerejének, de a középosztályoknak, a hadvezéreknek, a tudósoknak és papoknak is. A paraszti gyökerek minden rétegben megtalálhatók, a parasztság nélkül már magyarság sem lenne. A nemzet tönkretétele a parasztság tönkretételével veszi kezdetét (e folyamatban döntő szerepet játszott és játszik a paraszt megfosztása földjétől, proletárrá nyomorítása, a paraszti erkölcsök és a parasztkultúra lerombolása, amint ezt egyként tapasztalni lehetett az egykori angliai eredeti tőkefelhalmozás vagy az olyan kolhozosítás és mániákus iparosítás kapcsán, aminőt a kommunista diktatúra végzett). A nemzet felemelkedésének záloga is csak a parasztság megerősödésében, egészséges mert nem zsákmányszerző, hanem másokon is segítő önzésében, a paraszti telepítések előtérbe helyezésében lelhető fel. A nemzeti felemelkedés előfeltétele: a földnek a parasztság kezébe kell kerülnie. A föld felelős megművelőjének, a parasztnak a nemzeti földtulajdonból részt kell kapnia örök bérlet formájában. A paraszt tehát ne legyen árendás, zsellér, polgári értelemben vett bérlő. A földtulajdonnak szorosan kell kapcsolódnia a munkához, az úri földtulajdonlásnak véget kell vetni, a proletárrá lett paraszt földéhségét a nagybirtok rovására kell kielégíteni, az agrárproletárt kisbirtokos paraszttá kell tenni. Tudomásul kell venni hangoztatja Szálasi, hogy földbéke csak akkor lesz, ha a föld a paraszt felelős tulajdonába és felelős megművelésébe kerül, és a munka eredménye a család és a nemzet jó hasznára válik. Ugyanakkor a parasztot, a kisbirtokot széttelepített mezőgazdasági iparral, kisiparral, beszerzési, értékesítési, hitel stb. szövetkezetekkel, szakoktatással és állami információs és irányítási rendszerrel, adósságainak állami átvállalásával, a parasztot nyomorba döntő kamatrabszolgaság megszüntetésével is támogatni kell. Kétségtelen, hogy a nagybirtok tőkeerősebb, hitelképesebb, szakszerűbb, gazdaságosabb, az állam szempontjából hasznosabb, mint a kisbirtok, de a paraszti kisbirtok az erkölcsi és szellemi felemelkedés gyökere, a magyar nemzet végvára!
Mert a paraszt munkája, létbiztonságos foglalkozása, földtulajdona, röghöz kötődése, a rendelkezésére álló élettér, életének rendezettsége, ritmusossága, természetbarátsága és emberi léptékű közösségisége azok a tényezők, amelyekre egy nép egészséges szaporulata, tiszta erkölcse és értékekben gazdag kultúrája felépülhet. Ezért nagy veszély kultúránkra és civilizációnkra, ha a gazdaságosság és a termelékenység fokozásának ürügyén és az Aranyborjú imádatának okán a paraszti mezőgazdaságot felváltják a munkától elidegenedett életvitelre és a tőke ún. szerves összetételének növekedésére építő mezőgazdasági nagyüzemmel, a "hatékony" agrárgazdasággal. Persze az idők során a parasztság életfeltételei is változáson mennek keresztül, így pl. megváltozik a parasztság civilizációs megépítettsége és követelménnyé válik, hogy a paraszt is hozzájuthasson a legkorszerűbb technikához. Ami viszont állandó és megtartandó a parasztban, az a paraszt kultúrateremtő és kultúravédelmező szerepe. Mindez, tehát a parasztságot a liberálkapitalizmus és a marxista rendszer részéről érő fenyegetés, ill. a parasztság történelmi szerepe, jelentősége tűzette ki a hungarizmus nevezetes célját, a nemzetiszocialista parasztállam megvalósítását. Mint a Cél és követelésekben Szálasi leszögezi: "Iparral rendelkező, magas fokon álló parasztállamot akarunk, nem paraszttal (vagy mint másutt mondja paraszt-proletárral) rendelkező, alacsony fokú iparállamot." Vagy mint az Út és célban írja: "Beleágyazzuk nemzetünket a magyar földbe, hogy legyenek biztos, örök, szilárd alapjai, melyekről le nem taszíthatja többé soha senki!"
Nem kevésbé fontos szerepet szán a hungarista világnézet a munkásságnak, amelyet Szálasi nemzetépítőnek tekint. Örömmel nyugtázza, hogy a magyar munkás kiábrándult a marxista ideológiából (szerintünk sosem volt igazán "szerelmes" belé), viszont még nincs saját ideológiája a marxizmus helyett. Márpedig a munkást az ideológián keresztül lehet megnyerni egy nagy ügynek. Az új és megnyerő ideológia csakis a nemzetiszocializmusnak, a hungarizmusnak a munkásságra szabott rendszere, a szociálnacionálé lehet.
E rendszer mint fent említettük egyaránt elutasítja az anyagelvű liberalizmust és annak édes gyermekét, az ugyancsak anyagelvű marxizmust. Munkásállamot teremt s ezzel együtt az ipari állam anyagelvű felfogásával szemben a munka államát alakítja ki. Szálasi világosan látta, hogy a marxista alapokon nyugvó szovjet rendszer csak szavakban proletárdiktatúra, a valóságban egy vékony uralkodó klikknek és fegyveres cselédségének uralma a proletárrá tett egész társadalom felett, ráadásul egy olyan uralom, amely semmi eredeti erkölcsi, szellemi értéket nem tud felmutatni, egyébként megkérdőjelezhető anyagi eredményei pedig a nép széles rétegeinek nyomorba döntésével születtek. Szálasi világos különbséget tett munkás és proletár között is, és a proletár típusát ugyanolyan éles bírálattal illette, mint az osztályharcot, pl. a sztrájkokat. Felfogása szerint a proletár istentelen, hazátlan, sőt, valójában családtalan réteg, társközösségi érzéke nincs, felelőtlen bérrabszolga, a plutokráciának és a szakszervezeti bürokráciának egyaránt a szolgája, ráadásul nyomorúságos életkörülmények között él. (Ez utóbbit illetően Szálasi a maga tapasztalatait az éhes proletárról szerezte, nem tudhatta, hogy nem is oly sokára a proletárnak új és az antik civilizáció kenyeret és cirkuszt követelő oly nevezetes proletártípusához hasonló típusa terjed el, az ún. fogyasztóproletár.) Másfelől bízott a munkásságban, abban, hogy a munkás az új nacionalista és szocialista rend élharcosa lesz. Ezzel összefüggésben leszögezi: a munkásság esetében a nacionalizmus vállalására éppoly szükség van, mint a parasztság vagy az értelmiség esetében a szocializmus vállalására, a csupán szocialista, de nem nacionalista munkás éppoly torz képlete az egészségtelen politikai, társadalmi és gazdasági viszonyoknak, mint az olyan paraszt vagy értelmiségi, aki nacionalista ugyan, de nem szocialista.
Az értelmiséget Szálasi a nemzet vezető erejének tartotta és hangsúlyozta, hogy a politikai vezetőerőt betöltő ún. nemzetvezérkarnak az értelmiségből kell kikerülnie. Ebben a megítélésben is egyértelműen tükröződik a hungarista ideológia nagy fölénye a marxizmussal, de a liberalizmussal szemben is. Az osztály-metafizikus kommunista ideológia az értelmiséget nem volt hajlandó osztálynak tekinteni (folyamatosan csupán mint rétegre hivatkoztak vele kapcsolatban), ráadásul a kommunisták vezető szerepet sem óhajtottak rábízni, még akkor sem, amikor már felnőtt a kommunizmus nevelte új értelmiség. A liberális rendszerekben viszont a pénz az úr és közismert, hogy a plutokrata uralom alatt az értelmiség proletár helyzetben van (egyes csoportjainak kivételével javadalmazása is jóval szerényebb, mint a pénzhatalom képviselőié).
Az értelmiségről szólván Szálasi különbséget tesz értelmiség, polgárság és középosztály között. Hangsúlyozza, hogy az értelmiség más terjedelmű társadalmi csoport, mint a középosztály vagy a polgárság, hiszen a munkásság vagy a parasztság soraiban is vannak s egyre nagyobb számban kell, hogy legyenek értelmiségiek, másfelől a középosztály vagy a polgárság sok képviselője csak nagy jóindulattal nevezhető "értelmiséginek". Ami a középosztály kifejezését illeti, Szálasi helyesli e fogalmat, mondván: ez az osztály "zsidó zsoldban áll", elidegenedett a nemzettől, a hazától és a plutokrácia és a proletariátus két malomköve között őrlődik. Az a szerencsétlensége, hogy nem tud megszerveződni, így szorongva él. Ha szervezett erőként tudna fellépni, "térden csúszna" előtte plutokrata és proletár egyaránt. Viszont van jövője, a hungarizmus győzelme után az új rendben hasznosítani fogja képességeit, tudását. Ez természetesen nincs ellentmondásban azzal, hogy a hungarizmus az Ősföld rögében, a népben és nemzetben gyökerező, hivatott középosztály megteremtését a személyi érdemekért szerzett előjogok utódlásának korlátozásával kívánja ötvözni. Tagolva a középosztállyal részlegesen egybeeső polgárság osztályát, Szálasi a következő hierarchiát állítja fel: legfelül helyezkedik el a plutokrata burzsoázia (hungarista felfogás szerint ez nem kívánatos réteg), ez alatt az ún. ipari középosztály (kis és középtőkések, vállalkozók tartoznak ide), majd a köztisztviselők, közalkalmazottak, ill. őket követően a magánalkalmazottak rétege következik (ez utóbbiak egyértelműen proletárok). A következő réteg a szabad foglalkozásúaké (orvos, mérnök, ügyvéd, író, stb. tartozik ide, e rétegben sok az anarchista vagy nihilista), végül a piramis alján találhatók az ún. nyárspolgárok, akik elsősorban a "büdös prolit" nézik le és a plutokratát bámulják. A középosztály, ill. a polgárság ezen ábrázolásából is kitűnik, hogy Szálasi ezeket az osztályokat, rétegeket nem tekinti a hungarista átalakulás társadalmi erősségeinek, de egy-két kivételtől eltekintve nem is tekinti felszámolandó csoportoknak, miként a kisiparosok vagy az ún. keresztény nemzeti kereskedők osztályát is hasznos, de a hungarizmus szempontjából nem különösebb erősséget képviselő osztálynak ítéli meg.
Kétségtelen, hogy a legszebben Szálasi a nőkről szól. A nőkről, akiknek szent hivatásuk van: az anyaság. Mint többször is említi: a nő (az anya), a gyermek és az ifjú a nemzet halhatatlanságának záloga. Ehhez képest a nők helyzete igen nehéz (tegyük hozzá: a következő évtizedekben még nehezebb lett), főként azért, mert az uralkodó felfogás férfiszerepeket szánt a nőknek. Nem méltányolták, hogy az otthonteremtés, a tiszta családi élet, a gyerekszoba mennyire fontos a társadalom egészsége és a nép biztos jövője szempontjából. Családonként legalább három gyerekre van szükség mondja Szálasi, aki szerint a polgári házasságkötést meg kellene szüntetni, az egyházi esküvőt viszont kötelezővé kellene tenni. A hungarizmus a válást erőteljesen korlátozná s nem házasodhatna többé az, akinek a hibájából mondanák ki a válást. A pusztán megromlott kapcsolatra hivatkozó bontókérelmet el kell utasítani, s az ilyen kérelmezőt meg kellene büntetni. (Aki e felfogást elfogadhatatlanul "reakciósnak" tartja, gondolja meg, hogy ezek a követelések normák a valláserkölcsi alapokra helyezkedő államokban, pl. Izraelben, vagy az iszlám-országokban, s az ilyen államok népességében az eszmékbe vetett hit és a hűség erőteljesebben és állhatatosabban érvényesül, mint az ún. laikus államokban. Jellemző a hungarizmusra az is, hogy a vallástanítás tekintetében, amelyet minden iskolai ágazatban kötelezővé kívánt tenni, a Horthy-korszak egészében tapasztalható irányzatnál is szigorúbb felfogást vall.) Híven tükrözi Szálasi családközéppontos felfogását a következő megállapítása is:
"Nemzetünk akkor lesz boldog, nagy, ellenállóképes, ha a gyermeklármától nem halljuk meg a bölcs politikusok dörgő, honmentő szónoklatait." De nagy jelentőségű az a hungarista cél is, hogy ne legyenek többé állástalan diplomások, munkanélküli fiatalok, aminthogy az ifjúságra vonatkozó hungarista felfogás (mint általában minden nemzeti szocialista gondolatrendszer, kiemelten pl. a hitleri népi mozgalom) a legszorosabb kapcsolatot látja az ifjúság felkészítése és a nemzet jövője között. Mint a másodjára alapított hungarista párt alapító nyilatkozata leszögezi: "Ki mint neveli ifjúságát, úgy látja nemzeti jövőjét". Olyan nevelésre van szükség, amelynek nyomán az ifjúság érezni fogja, hogy nagy nemzeti hivatás vár rá: szerszámmal, ekével, szellemével vagy kardjával szolgálni a hazát.

C.) A hungarizmus végcélja

1. Hungária Egyesült Földek

A hungarizmus nemzetpolitikájának 1. sz. alapelve a trianoni szerződés megsemmisítésének szükségessége, és az, hogy a Kárpát-Duna medencében (az Ősföldön) élő népek önrendelkezési joguk érvényre juttatásával oldják meg a maguk létkérdéseit. Ebből következik, hogy ki kell alakítani az Ősföld alkotmányos államtestét, a Magyarföld részéről történő központi irányítását és a többi népcsoport olyan politikai és gazdasági önkormányzatát, amely az Ősföld múltjából merített történelmi, földrajzi, birtok, gazdasági, társadalomjogi és alkotmányügyi sorsközösségre épül. A hungarizmus célja, hogy a csonka Magyarföld államhatalma minden lépésénél kizárólag az Ősföld népeinek erkölcsi és anyagi gyarapodását, létérdekeit, boldogságát és dicsőségét tekintse irányadónak.
E cél jelenik meg Szálasinak a hungarista értelemben vett nemzetre, hazára és békére vonatkozó első tervében, Hungária Egyesült Földek elgondolásában, amelyből kiderül, hogy a magyar történelem első hungarista pártja, a NAP végcélja szerint a Kárpát-Duna medence állami egységét kívánja újjáteremteni. A világháború szenvedései és tanulságai olvashatjuk a Cél és követelésekben új történelmi korszakot követelnek, viszont a csonka Magyarföld felépítése és káderállománya a szóban forgó 30-as években tagadva a teljesen új emberi és társadalmi rendnek a szükségességét nem képes az eseményekkel megküzdeni, mert ragaszkodik egy letűnt fejlődési fokozathoz. Új alapokon teljesen új rendszerre van tehát égetően szükség. A Kárpát-Duna medence népei is figyelik, hogy az a vezérnép, amely ezt az Ősföldet ezer évvel ezelőtt az államiságba kapcsolta, hogyan akarja megalapozni az Ősföld hivatását, népeinek következő évezredét.
Mindenekelőtt abból kell kiindulni, hogy az Ősföld nem lehet egyetlen nagyhatalom szolgája sem. Saját életéről, hivatásáról van és legyen mindörökre szó. A NAP e hivatás szolgálatában áll és vallja, hogy az Ősföld csak mint Hungária Egyesült Földek teljesítheti be hivatását, csak így forrhat egybe s állhat ellen azoknak az erőknek, amelyek Isten és a természet adta államegységét és népeinek sors és társközösségét el akarják seperni. Vallja, hogy csakis az általa kidolgozott új alkotmány és munkaterv gyors megvalósításával biztosítható az Ősföld népeinek eredményes fennmaradása. A terv elfogadásával mindenki szent kötelezettséget vállal az újjáépítő munka végrehajtására s e kötelességteljesítése alapján jut ahhoz a joghoz, amely az újjáépítés munkájában az őt megillető helyet törvényesíti és megvédi. Az Ősföldnek ti. európai, sőt, eurázsiai szemmel nézve nem kis hivatása van: a négy égtáj felé egyensúlyt képező hatalmat kell létrehoznia az itt élő népek magasabb rendű Isten és a természet által megkövetelt nemzetalkotásával Európa békéjének és földbirtokló hatalmának biztosítása érdekében. Ebből a hivatásból kiindulva a NAP a következő államcélt tűzi ki: a Kárpátokkal övezett területen átnyúlva az Adriai-tenger partvidékéig magyar fennhatóság alatt, az új alkotmányban lefektetett önkormányzatokkal ellátott Részföldek egyesüléséből Hungária Egyesült Földek néven, szervesen egymásba kapcsolt politikai, gazdasági és társadalmi állami felségterületet kell felépíteni, megszervezni, központilag irányítani és vezetni, ill. megosztott végrehajtó hatalommal ellátni, abból a célból, hogy az adott államegységben élő népek

1. az államközösséget szükségesnek tartsák és elfogadják mint az egységes nemzet és haza létrehozását, természetesen a népi kultúrszabadság alkotmányos biztosításával egyidejűleg,

2. az államközösséget közös akarattal megvédjék,

3. csak így lássák biztosítottnak erkölcsi, szellemi és anyagi gyarapodásukat.

Az új államalakulatot a jelentősebb európai hatalmaknak nemzetközi szerződések révén mint megszállástól és átvonulástól mentes, szabad, önálló és feloszthatatlan területű államot kell elismerniük. Az érintett népeknek pedig az új alkotmányt népszavazással kell szentesíteniük.
A Cél és követelésekben a Hungária Egyesült Földek néven létrehozandó államrendszer a következő önkormányzatokkal ellátott ún. Részföldekből állna: Magyarföld, Tótföld, Ruténföld, Erdélyföld, Horvát-Szlavonföld és Nyugat-Gyepű. Szálasi ebben az írásában a részföldek felsorolásában, Hungária horizontális szerkezeti taglalásában az Ősföld délnyugati irányban kiterjesztett változatát (az első világháború előtti változatot) tekinti mintának, amit az bizonyít, hogy ugyanebben az írásában így ír: "A NAP az egész Ősföld, Bosznia, Dalmácia, valamint a Szlavónföld számára alakul." Más szóval adott esetben elképzelhetőnek tartja Bosznia Hungáriához való csatlakozását is. De ezt bizonyítja az is, hogy az egyes részföldekről olyan térképvázlatot készített, amelynek tanúsága szerint Bosznia (vagy annak a bosnyákok és horvátok lakta nagyobbik része) a Horvát-Szlavonföld része lenne, miközben a Bácskát és a Bánátot magába foglaló Délvidék a Magyarföld szerves részeként jelenne meg, bizonyságot téve arról, hogy Szálasi nem fogadta el a (görögkeleti) szerbek viszonylag új keletű imperialista koncepcióját, az ún. Vajdaságról.
A hungarista birodalom fokozott déli irányú kiterjedése a Cél és követelésekben egyébként határozott földrajzi és történelmi okra vezethető vissza. Az Ősföld ui. nemcsak nyugati, de déli, délnyugati irányban, a Balkán felé is nyitott s ez a földrajzi adottság egy olyan rugalmas területpolitikát tesz ebben a déli-délnyugati irányban lehetővé, amelyet észak és kelet, ill. délkelet felé a Kárpátok területet záró tényezője csak nehezen enged meg. A Kárpátok alkotta geopolitikai tényező mesterséges áthágása persze már a középkorban is lehetséges volt, mindamellett éppen a XX. szi román, ill. szovjet (ma ukrán) államnak Kárpátaljával, ill. Erdéllyel kapcsolatos gondjai bizonyítják a Kárpátokon átívelő állami egységre építő politizálás történelem és természetellenességét. Más a helyzet a Balkán területi politizálással. Egyrészt a középkori Magyar Birodalom egészen addig, amíg a Balkánon meg nem jelent a hódító török hatalom jelentős balkáni területekre terjesztette ki a maga fennhatóságát, másrészt a kiegyezést követő osztrák-magyar külpolitika láthatóan felvette a déli irányú terjeszkedésnek a középkorban elejtett fonalát (1878-ban a Monarchia megszállta, 1908-ban a Birodalomhoz csatolta Boszniát). Napjaink független horvát állama mint az illírizmusnak, az ún. háromegy királyságnak az örököse a régi Horvátországot, Szlavóniát és Dalmáciát egyaránt magába foglalja, és a háromfelé osztott Boszniának is van egy hercegovinai horvát része, az ún. Horvát-Boszna.

2. Pax Hungarica

Hungarista nemzetpolitikai (birodalmi) koncepcióját Szálasi Pax Hungarica elnevezéssel Út és cél c. munkájában fejleszti tovább. Mint írja: "Célunk Hungária, utunk a magyar nemzeti szocializmus." A "magyar béke" hungarista felfogása szorosan kapcsolódik a "politikai" magyar nemzet fogalmához, amelynek talán legjelentősebb képviselője Deák Ferenc volt, de amely fogalom a két háború között is tovább élt, sőt, testet öltött pl. Ottlik László Pax Hungarica elgondolásában is. Szálasi "magyar békéje" azonban olyan eredeti elgondolás, amelyben a Hungarista Magyar Birodalom eszméje a középkori gyökereket a modem nemzetiszocializmussal ötvözi. Hivatástudat, egységes akarat, becsületes harc az új rendért, amely békét és szabadságot hoz a nemzet minden tagjának, a munkán és az erőn alapuló birodalom ez a magyar béke létrejöttének képlete. Hit, hazaszeretet, fegyelem, majd hit, engedelmesség és harc emeli ki Szálasi azokat a tényezőket, amelyek a "magyar béke" megvalósulásának, vagyis a sajátos hungarista nemzetpolitikai felfogás győzelmének, a hungarista államcél beteljesülésének fő előfeltételeit jelentik. Figyelemre méltó új elem az Út és célban, hogy Szálasi túllép Hungária Egyesült Földek koncepcióján és már nem szól Részföldekről. Arról van szó, hogy amint erre már utaltunk Szálasi nem gondolkodott sem abban, hogy a magyar államnak konföderatív, sem abban, hogy föderatív állammá kellene válnia. Ugyanakkor továbbra is ragaszkodott a legteljesebb nemzetiségi autonómiának (ún. népcsoport-önkormányzatnak) ahhoz az elgondolásához, ami pl. a Hubay -Vágó-féle törvényjavaslatban is megfogalmazást nyert.
Szálasi hangsúlyozza: a történelmi tapasztalatok (kivált az 1526 utáni időszak tapasztalatai) egyrészt az itt élő népek közös áldozatvállalásáról, bajaikról és örömeikről, másrészt békétlenségről, gyűlölködésről, széthúzásról tanúskodnak. Megbékélésre, békességre van szükség minden vonalon hirdeti. A Hungarista Magyar Birodalom csak a térség általános békéjén alapulhat. Ez egyrészt jelenti a békét a földkérdés körül, aminek előfeltétele a nemzetfenntartó és kultúrateremtő parasztság erkölcsi, szellemi és anyagi megbecsülése, másrészt jelenti a békét az ipari munka, a termelés, a gazdaság világában, amit a munkásság akaratával, a munka eredményeiből fakadó haszon arányos megosztásával, a szociális nyomor és a finánckapitalizmus kiiktatásával lehet megteremteni. Továbbmenve olyan társadalom békéjét jelenti, amelyben nincsenek sem születési előjogokon, sem a pénz hatalmán alapuló kiváltságok s amelyben a nemzetfenntartó parasztság, a nemzetépítő munkásság, a fegyveres nemzet és a családi béke őre: a nő, ill. az édesanya, valamint a kultúrbéke záloga: az ifjúság forr egységbe a vezető szerepet betöltő értelmiség körül. Végül de nem utolsó sorban jelenti a békét a Kárpátmedence honképes és talajgyökeres népei között, vagyis azon népcsoportok között, amelyeket a múltjuk, áldozataik, kultúrájuk erős gyökerekkel kötik e talajhoz, s amelyek itt érzik otthon magukat. Így mindenekelőtt jelenti a békét a vezetőnép, a magyarság és a Kárpátmedence többi népcsoportja között. Ez utóbbi megbékélésnek előfeltétele: az itt élő népeknek az új Hungáriában otthonos honterületet kell biztosítani s amit a magyarság feudális történelme folyamán elmulasztott hazát kell teremteni a számukra, hazát tehát, amely nemcsak kötelességeket ró polgáraira, de jogokban, szabadságban és megbecsülésben is részesíti őket. Mindezek következménye a Nagyhaza politikai békéje lesz, amelyben a közösséget nem önző pártérdekek irányítják, hanem egyetlen politikai vezérgondolat hatja át: a hungarista nemzet nagyságának, dicsőségének és boldogságának előmozdítása a középeurópai élettérben és a tágabb európai nemzetközösségen belül (az európai nagytérben). A Kárpátmedence népei természetesen csak szabad akaratnyilvánításuk alapján alkothatnak, de Szálasi hite szerint így alkotni is fognak majd egy új nemzetet, a hungarista magyar nemzetet. E szabad akaratnyilvánítás, tehát népszavazás szentesíti és védelmezi e népek erkölcsi, szellemi és anyagi jólétét, politikai, társadalmi és gazdasági életét a Magyar Szentkorona Országainak valóságában, a magyar nemzeti egységet jelképező Szentkorona fennhatósága alatt, olyképpen, hogy az itt élő népcsoportok ún. kulturális autonómiát kapnak, amely a következőkre terjed ki: anyanyelv, iskola, népművelődés, önkormányzati közigazgatás, bíráskodás, az önkormányzatok kebelében érdekképviseleti gazdasági önkormányzat és etnikai súly szerinti részvétel a parlamentben. (Noha az Út és célban ez utóbbi követelmény expressis verbis nem jelenik meg, nemcsak a Hubay-Vágó-féle törvényjavaslat szerint, hanem Szálasi elgondolása szerint is természetes eleme a népcsoporti autonómiának.)

3. Szálasi érvei a Kárpát-Duna medence magyar állami egysége mellett

Szálasi pl. az Út és cél népcsaládokról és kisebbségekről szóló fejezetében felsorolja azokat a valós alapokat, amelyekre a magyar béke, ill. Hungárián belül a magyarság vezető szerepe felépülhet. Ezek a következők:

1. Az itt élő9 népek közül egyedül a magyar volt képes arra, hogy a Kárpát-Duna medencében ezer éven át szerves állami rendszert építsen ki. (Nem cáfolja ezt a megállapítást az a tény, hogy az Árpádház fiágának kihalása után többnyire nem magyar származású uralkodója volt az országnak, sem az, hogy a hat és fél századon át területében integer középkori magyar állam a török hódoltság korszakában csonkult állapotban működött, sem az, hogy idegen származású emberek, népcsoportok kerültek a magyar állam keretei közé, sem pedig az, hogy a török iga alól felszabadult ország közjogilag csak 1848-ban, ill. 1867-ben tehát több, mint 300 évvel Mohács után vált egységes állammá, ti. a Szent Korona országaiból álló Hungária mint szerves államalkotás magyar maradt az Anjouk vagy akár a Habsburgok uralma alatt is, magyar maradt még a török hódoltság idején is, legfeljebb csonkult állapotban, és magyar maradt nemcsak az asszimilálódó, de a népiségüket megőrző idegen telepesek ellenére is és akkor is, amikor nemcsak Horvátországnak, de a déli határőrvidéknek, sőt, Erdélynek is külön állami jogállása volt a Habsburg birodalmon belül.) Ugyanakkor Szálasi látja a történelemben rejlő valós alap fonákját is. Az volt a baj, hogy a magyarság a nyugati mintákat követve és a külső befolyásoknak engedve az Ősföldön élő nem magyar népcsoportoknak, az ún. testvérnépeknek csak állami kereteket adott, de nem tudta a nemzetbe beemelni e népeket, nem tudott nekik hazát adni az államon túlmenően. Mint írja: "Államot ... és Hazát szolgálni egyszerre csak úgy lehet, ha a Haza jelenti ... az erkölcsi, szellemi és anyagi valóságot, tartalmat, az Állam viszont ennek a belső valóságos tartalomnak törvényes szolgálatát." A haza és a hon hiánya volt az, ami természetesen a "skót utazó" és a hasonszőrűek magyarellenes agitációján és a francia, stb. érdekek által diktált nézeteken túlmenően szembefordította a testvérnemzeteket a magyarsággal, majd a győztes hatalmak akarata volt az, amely igaz, megkérdezésük nélkül őket olyan népekhez kapcsolta, amelyekhez eredetileg csupán nyelvi hasonlóság vagy azonosság kötötte.

2. Az Ősföld "medenceország, melyet északon és keleten erőteljesen feltüremlett lánchegység ölel körül, széles és tárt kaput mutat nyugat és dél felé: a Duna Nyugat és Kelet természetes gyűjtő és elosztóhelyévé teszi. Ez a földrajzi képe szabja meg geopolitikai helyzetét Európában." Ebben a térségben az egyes népcsoportok a német népcsoport kivételével lényegében zárt néptömbben élnek, ugyanakkor a népi határok mentén bizonyos keveredés is tapasztalható és e népek közvetlenül hatottak egymásra. Erkölcsi, szellemi és anyagi súlypontjaik a medenceországon belül találhatók, természetes súlyvonaluk a Duna, amit a medence vízrajza is bizonyít. A Kárpátmedence népei geopolitikailag egymásra utaltak és minden olyan kísérlet, amely őket a medencén kívüli valamelyik súlyponti területhez igyekszik elsősorban kötni, természetellenes. A tapasztalat által megerősítést nyert, hogy a Kárpátmedence életkörülményei a szlovák, a ruszin, az erdélyi román, az erdélyi szász, a horvátszlavón és az őrvidéki (burgenlandi) német emberből más embert faragnak, mint amilyenek a más országokban élő fajtestvéreik. Az élet azt igazolja, hogy mindezek a Kárpát-Duna medencében élő népek történelmi, gazdasági, szociális, sőt, politikai tekintetben is egymáshoz tartoznak. Közéjük tehát nem állami határokat kell húzni, hanem ún. kulturális határokat mint a kulturális autonómiák kereteit. Ha ez megtörténnék, az itt élő népek nemhogy elveszítenék kultúrájukat, arculatukat, hanem sajátságosan gazdagítanák e táj kultúrkincsét, kibontakoztatva egyszersmind az új hungarisztikus, össznemzeti kultúrát is.

3. A medencén belül a magyarság középponti helyet foglal el, s az információ és a kapcsolatok tekintetében súlypontot képez. Ez viszont amellett szól, hogy Hungária vezetőnépe a magyar legyen. Emellett szól az is, hogy a Kárpátmedence népei közül messze a magyar a legszámosabb. Ráadásul noha a magyarság Széchenyi szavaival heterogén sarjadék Európán belül, alapvető, ősi részei turáni eredetűek, újabb nemzedékeiben viszont bőven vannak indoeurópai faji elemek is egyedül a magyarnak nincsenek tömegei vagy akár jelentős rokonai az Ősföldön kívül.

4. A Kárpát-Duna medence gazdaságföldrajzi szempontból is egységet képez. erőforrásai alapján mint Szálasi írja "határozottan őstermelői terület, túlnyomóan mezőgazdasági jelleggel." "Ipar szempontjából felvevő, őstermelés szempontjából leadó gazdasági terület és piac." (Az elmúlt évtizedek tényei és irányzatai alapján könnyű lenne bírálni Szálasinak azt a gazdaságstratégiai felfogását, amely a Kárpát-Duna medencét őstermelői területnek, nyersanyagexportőrnek és iparcikkimportőrnek tekinti. Ti. a gazdasági növekedés során az őstermelői szektor egyre kisebb súllyal szerepel az ún. népgazdaságon belül, a külkereskedelmen belül szinte mindenütt szorgalmazzák az iparcikkek kivitelét, ill. előtérbe állítják a kivitel vezérelte növekedést. Csakhogy egyrészt korántsem biztos, hogy a mai irányzatok a jövőben is folytatódnak, másrészt az sem vitatható, hogy tekintettel a parasztsággal kapcsolatban már említettekre az érvényesülő irányzatok sokszor igen rosszak, amire fel kell figyelni és ezután az erők okos összpontosításával a rossz irányzatokon változtatni kell. Az embernek szabad akarata van és erős hittel, a jövőbe vetett reménységgel s a szeretetteljes emberi kapcsolatokkal a valóság megváltoztatható. Egyébként a jelek szerint az ipari termelés viszonylagos súlya is csökken és egyre nagyobb szerephez jut az ún. harmadik szektor, amelyet D. Bell még szolgáltató ágazatnak nevezett, újabban viszont információs és kommunikációs ágazatnak, egyszerűen infrastruktúrának, legújabban tudás alapú, hagyományosan pedig általában értelmiségi társadalomnak neveznek. Mindenesetre az a fajta a nehéziparra összpontosító iparosítás, ami pl. Magyarországon az 50-es és 60-as években, a kemény kommunista diktatúra időszakában az ideológia "szent tehenének" számított, bizonyosan végképp a múlté. Napjainkra kiderült, hogy az iparosítás "füstös korszaka" a természeti-környezeti, beruházási és foglalkoztatottsági, ill. az élet minőségére vonatkozó szempontok tükrében valóságos csődtömeget hagyott maga mögött. Persze az ipari termelés zöme, ideértve most az ún. agráripari szektor nagy részét is úgy is mint az erőforrások kimerítője és úgy is mint környezetszennyező még ma is súlyosan terheli a környezetet. Az ún. fejlett országok vagy az ő gazdasági növekedésüket utánzó fejlődő országok népessége tehát ha hosszú távon szép, tiszta, élhető környezetben akar élni bizonyosan változtatni kényszerül gazdaságpolitikáján és felhagyva a gazdaságosság és termelékenység mániájával a természettel összhangban működő gazdaságot, ill. anyagi világot fejleszt ki. Ilyen stratégia alkalmazása esetén viszont az egyre erőteljesebben jelentkező információs, posztindusztriális társadalom körülményei között a mainál sokkal nagyobb és minőségileg teljesen más szerephez juthat a vidék, és a környezetbarát őstermelő szektornak, pl. egy tájjellegű kertkultúrának is határozottan nagy fejlődési kilátásai lehetnek. Ismét nagy szerephez juthat a rögbe kapaszkodó, kultúrateremtő, nemzetfenntartó, kisbirtokos társadalmi réteg. A parasztság átalakulásával, pl. a paraszt fokozottabb művelődésével és korszerű gépellátásával egyébként mint arról fentebb szóltunk Szálasi mint kívánatos ténnyel számolt. Továbbmenve az is nyilvánvaló, hogy a Kárpát-Duna medencének a jelenleginél lényegesen nagyobb fokú integráltságára van szükség. Ezt indokolja pl. a medence vízrajza. A közelmúltban a hegyvidéki területeken folytatott erdőirtás a medence belsejének árvízterhelését a magyar népességre veszélyes módon megnövelte. De legalább ilyen gondot okozhat a hegyvidéki iparvállalatok szennyvizének gondatlan kezelése is, mint ez a közelmúltban a legmagyarabb folyó cián, majd nehézfémszennyezéséből is kiderült. A medence ésszerű gazdasági integráltsága esetén az ilyen veszély bizonyosan kisebb lenne.)

5. Végső fokon rögzíti Szálasi a magyar népnek történelmi feladata, hogy megépítse az új, hungarista Nagyhazát. Parancsolóan szükséges, hogy a Kárpát-Duna medencének ezt az egységét az érdekelt népek közös akarattal történelmi áldozataikkal kivívott joguk okán is népszavazással szentesítve idegen befolyástól mentesen, nem más európai államok mintáját másolva, hanem önnön érdekeiknek megfelelően, közerkölcsiségük, közszellemük és anyagi jólétük felvirágzása céljából, a magyar nép vezetésével megteremtsék, vagyis megalkossák az új hungarista nemzetet és autonómiájukat a hazához való hűséggel ötvözzék. Ha mindennek elérésére a magyar nép nem lesz képes, akkor a Dunamedence állami-népi viszonyait esetleg pusztító háborúk után a nagyhatalmak s a velük szövetkező külső erők fogják alakítani, ami a medence népcsoportjait a belső viszályok útjára löki, annak függvényében, hogy a külső befolyásoló erők melyik belső népcsoportra támaszkodnak. (Szálasi e gondolatai az 1938-1941-es országgyarapítás küszöbén, a második világháború előtt születtek, vagyis már azután, hogy az 1918-as ún. őszirózsás forradalmat követően a Kárpát-Duna medence állami egységét szétrombolták, mégpedig a győztes nagyhatalmak és a velük szövetkező külső erők, ti. a csehek, románok, szerbek agresszív fellépése, a belső árulás, végül az első világháborút lezáró trianoni "békemű" révén. Viszont a második világháború végkimenetele s a háborút lezáró párizsi béke kétségtelenül igazolta Szálasi előrelátását: Csehszlovákiában újfent a cseh lett a "vezetőnép", Erdély bukaresti uralom alá került és Jugoszláviában is a szerbség jutott uralomra, még inkább, mint a regáti románok vagy a csehek a maguk területén, minthogy a jugoszláv területek kivételével az egész Kárpátmedence, sőt, az egész Kelet-közép-Európa szovjeturalom alá került. S ez még nem is az utolsó külső nagyhatalmi beavatkozás volt e térség életébe a XX. szban, mert Trianont és Jaltát követte Málta is.)

4. Ábrándokat kergetett-e az egységes Hungária gondolatának szerzője?

Mindenesetre mielőtt bárki képtelenségnek, de legalább is ábrándok kergetésének minősítené Szálasi Hungária-tervét, figyelembe kell vennie a következőket.

1. Az Ősföld állami-nemzeti egységgé való átalakulása amint azt Szálasi Ferenc kifejti összeurópai érdek. Európán belül sok évszázada folyik egy harc a muszka vezetésű pánszláv, a német vezetésű pángermán és a francia vezetésű pánlatin erők között, amely harcba az angolszász erőtényező is bekapcsolódott, azzal a céllal, hogy megakadályozza a szóban forgó erőtényezők közül az egyiknek túlzott hatalomhoz jutását, vagyis megőrizze az adott erők közötti egyensúly állapotát. Abban az esetben, ha a Kárpát-Duna medence népei közül nem a magyar, hanem a többi népcsoport valamelyike szerzi meg a vezető szerepet, akkor az európai hatalmi egyensúlyra nézve az a veszély keletkezik, hogy ily módon az adott nép által képviselt csoportos (faji) tényező a Kárpátmedence fölötti hegemóniájával összeurópai viszonylatban jut túlzott hatalomra. Így pl. a medence trianoni feldarabolása egyfelől a nyugati szláv, másfelől a délszláv faji csoportot juttatta túlzott befolyáshoz. De hasonló előnyhöz jutott a pánlatin erőtényező is Romániának, e keleti "francia" országnak túlzottan naggyá tételével. Elméletileg lehetséges volt az is, hogy a hitleri Harmadik Birodalom győzelme a Kárpátmedencében túlzott szerephez juttatja az Ősföld németajkú lakosságát s ennek nyomán az európai egyensúlyt innen is Németország javára tolja el. Hitler eredeti s pl. 1939 őszén is deklarált törekvései azonban nem a Kárpátmedencébe való behatolást, hanem ellenkezőleg: az itt élő német népi "forgácsoknak" a Birodalomba való "hazatelepítését" célozták, ráadásul a németajkú népesség nem egy tömbben élt, ami egyébként is megnehezítette volna egy német vezető szerep kialakulását (Szálasi Részföldei között sem szerepelt német föld).

2. A mozgásban levő mert egyik ősi jussáért, az Ősföldért harcoló, azt meghódító, valamint egyes újabb keletű feltevések szerint a másik ős jussáért, a szkítamagyar kereszténység Szent Koronájáért "kalandozó" árpádi-koppányi vonal, majd a magas fokon realisztikus szemléletű mert az ősi magyar vallást és kultúrát ért minden pusztítása ellenére is kedvező hatású, hiszen a korabeli latin keresztény Európához való igazodásával és a magyar lakosság letelepülésének előmozdításával a magyarság fennmaradását lehetővé tevő, egyszersmind a nyugati hódítási törekvésekkel szemben az ország függetlenségét is megvédő szentistváni politika, végül a Dráván is túllépő s ezzel az Ősföld meghódítását, lényegében visszaszerzését teljessé tevő és Szent Istvánt és a Szent Korona eszméjét egyesítő szentlászlói birodalmi politika a XVI. sz. derekáig teljes mértékben sikeresnek bizonyult, amennyiben az Ősföldön kb. hat és fél évszázadon át egyfolytában hungarikus állam állt fenn (mely állam területileg időnként az Ősföldön is túl terjeszkedett). Ráadásul a történelmi magyar állam a török fokozatos kiűzése után, már a XVIII. szban ha a Habsburgok jogara alatt is, de lényegében visszanyerte területi szuverenitását. (Mária Terézia pl. már nemcsak jogilag, de ténylegesen is egyidejűleg volt Magyarország és Horvátország királynője, Erdély nagyfejedelme, stb.) Az 1848-as nemzeti forradalom győzelme (az ún. áprilisi törvények királyi szentesítése) nyomán azután a történelmi Magyarország egyesült Erdéllyel, a déli Határőrvidékkel és Horvátországgal, miközben az egyesített országnak az Ausztriával fennálló kapcsolata az áprilisi törvényekben ugyan szó szerint kétségtelenül nem kimondva, de ténylegesen a perszonálunióra szűkült. (A magyar nemzet az 1848-49-es szabadságharcával egyébként éppen a hungarikus nemzeti elv előretörését, a magyar állam megnövekedett működési és területi szuverenitását igyekezett védelmezni. A szabadságharc tehát nem egyéb volt, mint az ősi magyar hivatást is vállaló hungarizmusnak az önvédelmi harca elsősorban az ausztro-szlávizmus magyarellenes fellépésével szemben.) Az 1867-es kiegyezés, valamint a Boszniával kapcsolatos említett események azután az Ősföld területi szuverenitását immáron teljességében mutatják, azzal a megszorítással, hogy a dualizmus szerkezetében ún. reálunió állt fenn Magyarország és Ausztria között.

3. Az első világháború (a gonosz XX. századnak e nyitánya) a maga végzetes befejezésével és a Párizskörnyéki "békeművel" ugyan darabokra szaggatta az ősi földet, de már a 30-as években a német vezetésű nagytérrendezés potenciálisan több lépést is kínált a magyar külpolitika számára. Így az ún. Horthyféle országgyarapítás közismert fejleményein túlmenően tény, hogy ha a magyar kormányzat még a müncheni egyezmény megkötése előtt, pl. 1938 augusztusában Hitlernél tett látogatásakor bejelenti igényét az egykori teljes Felső-Magyarországra s ennek megfelelő katonai lépéseket tesz, akkor akár cserébe mintegy azért, hogy Burgenlandnak a német birodalomba való beolvasztása során a német intézkedésekkel szemben jóindulatot tanúsított ebbéli revizionista törekvésében a hitleri Németországban partnerre talált volna. Teljesen hasonlóan 1941 tavaszán a belgrádi Simovic-puccs után a magyar vezetés Németországtól ajánlatot kapott arra vonatkozólag, hogy egy aktív horvátországi magyar fellépés nyomán Németország támogatná az integer történelmi magyar birodalmat e tekintetben is helyreállítani törekvő magyar politikát. Ily módon egy kellően cselekvőképes és egyértelműen németbarát magyar vezetés 1938-1941-ben megszerezhette volna mind Szlovákiát, mind Horvátországot, kivált, ha a magyar államhoz visszakerült szlovákok, ruszinok és horvátok annak a nemzetiségi politikának az áldásaiból részesültek volna, amit Szálasi és a hungarizmus az Ősföldön élő népeknek kínált.

4. A XX. sz. 90-es éveinek két olyan jelentős eseménye is volt, amely az első világháborút lezáró párizsi békerendszert (és ennek a második világháborút követő restaurációját) alapvetően kérdőjelezte meg, ti. két természetellenes, életidegen, a Kárpát-Duna medence isteni adományaira fittyet hányó államkreatúrának a szétesése. Csehszlovákia és a Szerb Horvát Szlovén Királyság, vagyis a későbbi Jugoszlávia a történelem hogy finoman fogalmazzunk lomtárába került. S a részleges történelmi elégtétel után elég a természeti földrajzi és az új politikai térképre vetni egy pillantást, hogy kiderüljön: Szlovákia, Magyarország és a mai Horvátország potenciálisan sokkal inkább együvé tartoznak, mint Horvátország és Szerbia vagy Szlovákia és Csehország. (S ezt fejezi ki az egykori magyar nagycímer is a Szentkoronával és a címer pajzsos részével.) Ez idő szerint az Ősföldből részesülő valamennyi ország a NATO és az Európai Unió felé mozog. Közülük egyedül Magyarország tagja a NATO-nak és egyedül Magyarország áll az Európai Unió kapujában. Ez pedig azt jelenti, hogy egy bölcs és nemzeti szellemű magyar politika az említett tényekkel mint helyzeti előnnyel élve előmozdíthatná elsősorban az ún. határon túli magyarság nemzeti helyzetének a javítását, másodsorban pedig kiaknázva a Szent Koronatanban, ill. a Szent Korona országainak történelmi eszméjében rejlő lehetőségeket a Kárpát-Duna Nagyhaza gazdasági-társadalmi, kulturális és politikai-katonai integrációját.

5. Az arra való hivatkozás, hogy mindezen nemzeti problémáinkat a majdani európai integrációnk így is, úgy is megoldja és a Kárpátmedence integrációjára gondolni felesleges, nem elfogadható, minthogy a Kárpátmedence reintegrációja a mainál integráltabb területnek az európai integrációhoz való csatlakozását jelentené. Ez viszont mind anyagi-gazdasági, mind szellemi-társadalmi, mind pedig politikai vonatkozásban egy magasabb színvonalú s ezzel az itt élő népek számára előnyösebb népi-nemzeti-állami formációnak egy alkalmas európai nemzetközösséghez való csatlakozását eredményezhetné, tekintettel a javaknak és a szolgáltatásoknak a Kárpátmedencén belüli fokozottabb cseréjére, az innovációk, a környezetbarát technológiák gyorsabb fejlődésére és a hagyományoknak s az egymásra utaltság felismerésének nagyobb szerepére, ill. a keresztény erkölcs és a népnemzeti szellemiség várható uralkodóvá válása esetén az erkölcsi-szellemi értékek általános előtérbe helyezésére, ill. a népi kultúra fokozottabb kibontakozására, végül a közösségi szemlélet ugyancsak várható előtérbe nyomulását feltételezve a maga helyén mind az egységes irányításnak, mind a szubszidiaritásnak (önkormányzatiságnak, autonómiáknak) a magasabb szintre emelkedésére.

6. Végül figyelembe kell venni, hogy (akár a Cél és követeléseket, akár az Út és célt hívjuk is tanúnkul) a hungarizmus ragaszkodva a népfelség elvéhez csakis olyan egyesülést tud elképzelni a Kárpát-Duna medence kulturálisan önálló, a hasonló vagy azonos nyelven beszélő medencén kívüli népekhez az erdélyi románok esetleges kivételével nem vagy alig kötődő népei között, amely kényszer és ármány nélkül megy végbe, amelyet népszavazás szentesít és amely a térségünkben és történelmünkben példa nélkül álló kulturális autonómia megvalósulásával jár együtt. Ez feltétele annak, hogy a Kárpátmedence honképes és talajgyökeres népei a magyarság mint vezetőnép körül állami egységbe tömörüljenek, nemzetté szerveződjenek.

D.) Az ideológia programszerű kifejtése

A hungarizmus ideológiáját Szálasi pártpolitikai program formájában is kifejtette. Érdekessége ennek, hogy e program hamarabb jelent meg a nyilvánosság előtt, mint az ideológiai építmény A Nemzeti Akarat Pártjának 1935-ös eredetű programját a Cél és követelések c. írásmű tartalmazta. Az alábbiak a vallásügyi, a kulturális, a gazdasági és a nemzetpolitikai vonatkozású programból adnak ízelítőt. E követelések a meghirdetésük időpontjában valamennyien időszerűek, helyenként égetően sürgősek voltak. Hamvasságukat mind a mai napig nem veszítették el, sok közülük ma is aktuális.
A NAP követeli a hitfelekezetek teljes politikamentességét, a vallás összpontosítását az erkölcsös nemzeti életre való nevelésre, a felekezetnélküliség megszüntetését. Követeli a korszerű gyermek és családjog törvénybe iktatását, a családi élet erkölcsösségét és tisztaságát, anyagi megalapozását, a korai családalapítás lehetőségét, "az anya szent ölének dúsabb, egészségesebb gyermekáldását", az öröklés korszerűsítését és a törvénytelen gyermek fogalmának eltörlését, vagyis azt követeli, hogy az egy apától származó gyermekek ugyanazokat a jogokat élvezzék a név, öröklés, nevelés terén. Minden gyermeknek legyen meg a természetes szülői otthona, az ifjúságot szebb, jobb jövő illeti meg.
Követeli a köz és népegészségügy szociális felépítését, az orvosi oklevelek újraérvényesítésének kötelezettségét, a betegsegélyezés, a gyógykezelés és a gyógyszeripar átszervezését, azt, hogy egészséges lakásokat építsenek. A köz és népoktatás újjáépítését a gyakorlati életre és kötelességteljesítésre beállított nevelési rendszer alapján. Az állástalan diplomások átképzését, elhelyezését a gazdaságirányítás eszközeivel.
Követeli az államvezetésben a magyar nyelv, a törvények végrehajtásában és az egyes igazgatási szakterületeken az anyanyelv törvényes használatát. Ez utóbbi adhat csak az Ősföldön élő népek társ és sorsközösségéhez egyetértést, lelki támogatást. Követeli az államközösséget alkotó népek sajátos kultúrájának szabad kibontakoztatását és sajtójának felépítését, a szemérmetlen, az erkölcsöket csúfoló, az álemberiesség pózában tetszelgő, nemzetietlen álkultúra és sajtó megszüntetését. Sajtóegyetemet, sajtódoktorátushoz kötött laptulajdonosságot, szerkesztői és munkatársi felelősséget, sajtótörvényt.
Követeli az államérdek elsőbbségének alkotmányos biztosítását és alkotóelemeinek olyan felépítését, amely egyként lehetővé teszi a tisztes magánérdek gyarapodását és a népösszesség jólétét. A közérdek és a magánérdek ütközésekor az államnak kell bíráskodnia. "Az államban szól a program csak törvényen nyugvó érdekszabadságot ismerünk. Az érdekszabadosságot, amely a törvény hézagaiból él, kiirtjuk!" Követeli az újabban kiadott települési engedélyek, iparengedélyek, földbirtok és ingatlanvásárlások felülvizsgálatát, a zsidókérdésnek az állam érdekeivel egyező alkotmányos megoldását, a zsidóságnak az államéletbe való számarányos bevonását, a zsidó bevándorlás megszüntetését, az újonnan érkezetteknek, a világháborúban való részvételüket kijátszóknak, a törvényszegőknek a kiutasítását, a destruktív zsidó szellemiség felszámolását. A munka világának nemzeti és szociális rendezését a munkások és munkaadók érdekeinek kölcsönös figyelembevételével. A munkást illesse meg egy rész az üzem hasznából és legyen jogosult a nyugellátásra. Munkaügyi bíráskodást az érdekképviseleten belül, a sztrájkok és a szakszervezeti izgatás szűnjenek meg!
Az állam természeti és érdekviszonyaihoz igazodva biztosítani kell a megélhetést, majd olyan haszonrésre kell törekedni, amely igazságos kulcs alapján lehetővé teszi a magán és közvagyon fejlesztését, a termelés fenntartását, fokozását, a közvetítő kereskedelem jogos hasznát és az állami élet biztonságát. Ennek érdekében szükség van gazdasági és munkaalkotmányra, a nemzeti hitel és forgótőke megfelelő rendszerére, a békeszerződéssel az országra kényszerített anyagi vagy pénzügyi szolgáltatások és a külföldi kölcsönök utáni kamatszolgáltatások beszüntetésére, az arany és a deviza beszolgáltatására, önerős állami közmunkaprogramokra, a mezőgazdaság, a kisipar és a háziipar korszerűsítésére, belterjes családi gazdálkodásra, ill. ennek előmozdítása céljából közvetlen állami hitelnyújtásra és a konfekcionális és nagyipari árutermelés korlátozására, a magángazdálkodás tervszerűsítésére, az államilag ellenőrzött és a gazdasági önkormányzatoknak alárendelt termelő és értékesítő szövetkezetek országos megszervezésére, a mezőgazdasági ipar felfejlesztésére, a nem magyarok bevándorlásának korlátozásával párhuzamosan a külföldre távozott fajmagyarok hazatelepülésének előmozdítására, a középnemesség visszatelepítésére, paraszt és munkástelepítésre, földbirtokrendezésre, az érdekképviseletekbe tömörítéssel párhuzamosan a trösztök, kartellek feloszlatására, az egészségtelen, erkölcstelen, túlhajszolt cégérezés kiirtására, az árúnak a termelőtől a fogyasztóig húzódó útvonala lerövidítésére, a közlekedés és szállítás egységesítésére és egyszerűsítésére, a tőzsdének a készáruvásárra való átállítására és a haszonelvű kufárkodás minden időkre szóló megszüntetésére, a létszükségleti cikkek szociális árszabályozására, a fizetésen kívüli ún. tiszteletdíjak rendszerének felszámolására, a külkereskedelem nemzeti irányítás alá helyezésére s ezzel az állam gazdasági biztonságának erősítésére, a szerződéses külkereskedelem fellendítésére azokkal az államokkal, amelyek az Ősfölddel párhuzamosan haladnak. Vagyonelkobzással és szabadságvesztéssel kell büntetni azokat, akik az állam nemzeti gazdálkodását pl. vagyonuk külföldre juttatásával gáncsolják. Követeli a pénz és hitelpolitika kizárólag nemzeti alapokra építését és azt, hogy egyedül az államnak legyen joga pénzkibocsátásra, hitelnyújtásra. A pénzjegymennyiség kibocsátását az államháztartási szükségletekhez kell igazítani. A pénz és hitelintézeteket állami felügyelet alá kell helyezni, a mesterségesen lefojtott hiteléletet fel kell szabadítani. Az adórendszert három alapelvre kell építeni, úgymint arra, hogy az államháztartási szükségleteket az állami adók fedezzék, a biztosítások államosításával hozzanak lére ún. szociális adókat s az adókat az állam az érdekképviseletekre összegszerűen rója ki, ez utóbbiak pedig az adókat az egyes adóalanyokra állami ellenőrzés mellett vessék ki.
A Kárpát-Duna medence honvédelmének egyetemességéből következően az állam védelmét a medencére vonatkozóan szervesen kell felépíteni s a hadsereget ennek megfelelően kell szervezni, irányítani, vezetni, kiképezni és alkalmazni. A csonka Magyarföld számára a fegyverkezésben egyenjogúságra, ennek fondorlatos elodázása esetén a biztonsági foknak és követelményeknek megfelelő fegyverkezésre van szükség. Csonka-Magyarföldön színmagyar katonai vezetésre, a magyar néplélekkel összehangolt katonai szabályozásra van szükség. A NAP követeli a közbiztonság és közrend újjáépítését és szervezetszerű bekapcsolását az állam belvédelmi rendszerébe. Végül követeli, hogy rendkívüli hatalommal és felelősséggel felruházva e program végrehajtására kizárólagos megbízást kapjon és e programot így az Ősföldön élő népek nagysága, dicsősége és boldogsága érdekében meg is valósíthassa.

E.) Konnacionalizmus, világpolitika, világtörténelem

1. Konnacionalizmus

A konnacionalizmus mint latin eredetű műszó az egymás mellé rendelt és öncélú nemzetek együttműködésére, összehangolt és közös tevékenységére és pl. az európai nemzeteknek arra a szocialista és nacionalista közösségére utal, aminek napja ebben az időszakban kezdett felvirradni s ami Szálasi szeme előtt is lebegett. (A hungarizmus megnyilatkozásaiban főként a háborús években és összefüggésben a tengelyhatalmak egyre erőteljesebb összefogásának szükségességével, de a látókör egyre inkább földgömbivé bővülésével is egyre gyakoribb érv és hivatkozási alap a "nacionalista és szocialista Európaközösség" kibontakozásának igénye). Ennek az európai közösségnek a kialakítását már a háborút megelőzően is egyaránt ösztönözte egyfelől az e térségben élő nemzetek kölcsönös egymásrautaltsága, tehát az, hogy a politikailag, társadalmilag és gazdaságilag egységes vagy egységessé teendő nemzeteknek kulturális, civilizációs és technikagazdálkodási igényeik és céljaik alapján össze kell forrniuk (mert ezek a nemzetek e szempontok tükrében kiegészítik egymást), és másfelől az, hogy a totális nemzeteknek ha rendbe tették belső életüket és elérték a fejlettségnek ezt a nacionalista és szocialista lépcsőfokát és tovább akarnak lépni a haladás, a boldogulás s a közboldogsággal karöltve járó igazságosság útján, akkor a nemzetközösség szervezésének feladatát, a "kifelé ható" nemzetpolitikát kell előtérbe helyezniük. Ennek során a hungarizmusnak amint azt Szálasi kifejtette meg kell határoznia a magyar nemzeti szocialista társ és sorsközösség viszonyát a többi nemzeti szocialista társ és sorsközösségben élő néphez, nemzethez és a háború időszakában mindezt szem előtt tartva kell együtt harcolnia a szóban forgó népekkel, amelyek egyébként nemcsak azért partnerek, mert nemzeti szocialista rendszerben élnek (vagy mert katonailag szövetségesek), de azért is, mert kiegészítik (s a háború után is ki fogják egészíteni) a Kárpát-Duna Nagyhaza népeinek erkölcsi, szellemi és anyagi, ill. Politikai-társadalmi-gazdasági életét. E népek hazája és a hungarista népközösség haza és honterülete egyetlen szerves érdekterületet alkot és minderről a nemzeti szocialista államoknak ún. életszerződést kell kötniük. E szerződésekben is tükröződnie kell annak, hogy a nemzetközösségben résztvevő egyes nemzetek szuverenitása, önállósága nem csorbulhat. (Szálasi e felfogása inkább hasonlít De Gaullenak a "hazák Európájára" vonatkozó koncepciójára, mint napjaink Európai Uniójára). Végül is a konnacionalizmus nem egyéb, mint a hungarizmus kiterjesztése az egyes nemzetek közötti kapcsolatok területére. Szálasi azt állítja, hogy a modem világ gondjai amelyek egyrészt a műszaki-gazdasági fejlődés, másrészt a hagyományos vallás és kultúra háttérbe szorulása, sőt, sok helyütt tudatos elsorvasztása nyomán születtek az egymás mellett élő és kulturális, civilizációs és technikagazdálkodási igényeik és céljaik tekintetében azonos sorsú népek és nemzetek társközösségét, érdekszövetségét különösen erőteljesen kívánják meg. S miként az egyes népek felépítik a maguk honterületét s a népekből integrált nemzetek létrehozzák a maguk életterét (ott, ahol nép és nemzet egybeesik egymással, a honterület is megegyezik az élettérrel), ugyanúgy a nemzetközösségek is megteremtik azokat az ún. nagytereket, amelyekben együttműködésük végbemegy.
A konnacionalista integráció nem jöhet létre és nem maradhat fenn, ha erőszakra, hódításra vagy ármányra épül, ha benne egyes népek vagy népen belüli csoportok a többi népet, népcsoportot kizsákmányolni, kirabolni törekednek, ha egyesek sovinizmusba hajló "érdeknacionalista" vagy materializmussá fajuló "érdekszocialista" kísérletekbe fognak. A nemzetközösségek alkotta nagyterekben tehát nincs hely pl. a gyarmatosításra. Azok a nagyterek, nemzetközösségek, amelyeket mondja Szálasi erkölcstelen módszerekkel vagy a természetes szükségletekből fakadó társ és sorsközösség tényeit figyelmen kívül hagyva hoznak létre, hosszabb távon nem életképesek, szétesnek. (Ennek az állításnak az érvényét ékesszólóan bizonyítja az e téren Szálasi halála óta végbement fejlődés:
szétestek az európai nemzetek teremtette gyarmatbirodalmak és semmivé lett maga a Szovjetunió is hódításaival együtt).
Miután a tengely a második világháborút elveszítette és az ún. nacionalista és szocialista történelmi kísérlet totális vereséget szenvedett, vagyis 1945 óta az európai nagyteret a történelmi és kulturális értelemben vett Európán kívüli hatalmak irányítják. Szálasi jóslata annyiban is kétségtelenül bevált, hogy ha a tengely ebben a világnézeti háborújában vereséget szenved, akkor Európa sorsát Európán kívüli hatalmak fogják meghatározni (és ezen a Szovjetunió összeomlása sem változtatott döntően). Az amerikaijudeokrata világhatalom Szálasi még jellemzően úgy említette, hogy angolszász-zsidó világhatalom súlya (nem kis részben éppen a szovjetbirodalom bukásának eredményeként) ma nagyobb, mint volt a Szovjetunió szétesése előtt és egyre inkább felismerhető ennek az erőtényezőnek az a törekvése, hogy a maga pénzügyi-gazdasági hatalmával (és nem mellékesen katonai szuperhatalmával) létrehozza az eddig sohase volt világbirodalmat, a nemzetközi tőke és médiahatalomra épülő globális világrendszert. Egyre több jel mutat arra, hogy e hatalom ugyan finom, de félreérthetetlen és szinte csapdába ejtő módszerrel igyekszik masszává gyúrni és maga alá gyűrni az egyes népeket, nemzeteket. Mindamellett a játszma még nem dőlt el: a népek nemzetépítő államisággal és a független nemzetek összefogásával, konnacionalizmusával elejét vehetik az új világbirodalom kialakulásának. E téren előnyük is van: a liberális kozmopolita erők csupán észérvekre támaszkodhatnak, a nemzeti erőket az érzelmi tényező is támogatja. A legfontosabb érzelmi előfeltétel a hazaszeretet és mint Szálasi megállapítja ez az érzés volt az, ami a nemzeti szocializmus bölcsőjét is ringatta.

2. Világpolitika
Szálasi felfogása szerint a nemzeti szocializmus végső győzelmével, amelyben ő töretlenül hitt, létrejön a Földön egy olyan hatalmas és integrált ahogyan ő nevezi földség, amely magába öleli Európát és Ázsiát mint vezető földrészeket és Afrikát, Ausztráliát és Óceániát mint kiegészítő részeket (az amerikai kontinenst mint az előbbitől teljesen különállót és csak mint a nemzetközi zsidóság esetleges majdani hazáját említi). Ennek a több kontinenst is átfogó integrációnak a célja a Föld rendelkezésre álló jószágkészletének a tervszerű irányítása és elosztása s ezzel a gondoskodás az itt élő népek, nemzetek és nemzetközösségek igényeinek kielégítéséről, erkölcsi, szellemi és anyagi tekintetben egyaránt végbemenő kiteljesedésükről.
A nemzeti szocializmus szempontjából Szálasi hite szerint győzelmesen befejeződő háború után három erőközpont, úgy mint Berlin, Róma és Tokió körül szerveződik meg a két vezető nagytér: az európai és a távolkeleti, mégpedig a maga földbékéjének, munkabékéjének és népbékéjének a jegyében. Ezt követően közöttük négy fő irányban óriási világforgalom bontakozik ki. A négy fő irány három szárazföldi és egy vízi útvonalat jelent: északit, amely Európa északi részeit Szibérián át köti össze a Távol-Kelettel, középsőt, mely Európa középső részeit Belső-Ázsián át köti össze Kínával, egy délit, mely KisÁzsián át kapcsolja Európa középső és déli részeit az indiai szubkontinenshez és azon túl Délkelet-Ázsiához, végül egy déli vízi utat, amely a Perzsa-öblön vagy a Vörös-tengeren át a Tokió Sydney Colombo háromszöghöz kapcsolja Európát. Hazánk ennek a világforgalomnak a tengelyében fekszik s így kulcsfontosságú területet jelent. Annál is inkább, mert van egy nyugat-keleti irányban áramló folyó, ti. a Duna, amely összeköti az Alpok és a Kárpátok által ketté (északi és déli részre) választott Európát egymással s amely ily módon egy sajátos kulcsterületet hoz létre, ti. Délkelet-Európát. A Dunának, amelynek felső szakasza német területen, a Völkische Bewegung szervezési körén halad át, alsó szakasza pedig a megszervezendő román-bolgár népi térségben folyik, a középső része, "szívterülete" Magyarország. Mindez hangsúlyossá teszi hazánk geostratégiai szerepét.

Ehhez is kapcsolódik Szálasi kérdésfeltevése: a három európai nemzeti szocialista irányzat (a hitleri népi mozgalom, az olasz fasizmus és a hungarizmus) közül melyik fogja elsősorban meghatározni az európai nagytér arculatát? Szálasi válasza: a hungarizmus. Válaszát a következőképpen indokolja: 1. Az olasz fasizmus, amely a déleurópai népek nagyfokú fajtakeveredésére és az ennek nyomán óhatatlanul bekövetkező feszültségekre, konfliktusokra, anarchiába hajló társadalmi szétesésre tekintettel elsősorban az állami tekintély és a polgár kategóriájában gondolkodik s a történelmi hagyományokhoz is méltóan ennek jegyében megszervezve az olasz, spanyol, francia, stb. népekből integrált latin nemzetet s gondoskodva az európai nagytér déli, délnyugati latin életterének biztonságos létfeltételeiről bekapcsolja Afrikát s ezzel a néger kultúrát Európa civilizációs és technikagazdálkodási köreibe. Mindez sajátos déli irányú politizálást kíván, amelynek figyelemre méltó érvényessége más irányokban nincs, ráadásul az olaszok gyarmatosító múltja nem kelt a fasizmus iránt különösebb rokonszenvet az európai nagytérhez kapcsolódó térségekben. 2. A német népi mozgalomban (amely a földkerekség legtermészetesebb élet, társ és sorsközösségének öntudatra ébredése) a faj, a nép és a kettőnek az abszolútumhoz való viszonya alkotja a gondolkodás alapkategóriáit, ami északi és sajátosan német, ill. szlávjelenség (mint arra Szálasi is rámutat: minden internacionalista ideológia ellenére még a szovjet birodalom kormányzását, közigazgatását is népi alapon szervezték meg). A gyarmatosító múlttal kapcsolatos kedvezőtlen emlékképek ugyan a németek esetében kevésbé jönnek számításba, mint az olaszokkal kapcsolatban, azonban előttük egy különleges és nagy jelentőségű feladat áll:
meg kell szervezniük a germanoszláv életteret s ehhez kapcsolódóan két nemzet kibontakozását kell előmozdítaniuk, ti. a germán és a szláv nemzetét. 3. A történelmi vezető szereppel jellemezhető magyar nép hungarizmusa az állam és a nép kategóriáján túlmenően és elsősorban a nemzet fogalmát állította világszemléletének középpontjába (a Hungarista Mozgalom kedvelt jelszava volt: "a nemzettel a nemzetért"), vagyis az egy élettérbe szorított népek élet, társ és sorsközösségének a kategóriájára, a különböző népszemélyiségek egységes államba szerveződésének politikai fogalmára építette ideológiáját. E tekintetben a legértékesebb tapasztalatokkal is a magyar nemzet rendelkezik, hiszen sehol annyi népcsoport nem él együtt, mint éppen a Kárpátmedencében, amely valósággal egy népi törmelékhalmaz élettere. Ráadásul a magyar nemzetet hajdani gyarmatosítással nem lehet vádolni, ami amiatt különösen fontos szempont, hogy az iszlám országok, amelyeknek fényes kultúrájuk van, de civilizációs és technikagazdálkodási szempontból elmaradottak, szükségképen ugyanúgy kötődnek (mégpedig főként Délkelet-Európán s így a magyar nemzet életterén át) Európához, mint pl. a "hasonló cipőben járó" India, Ausztrália és Óceánia a keletázsiai nagytérhez. Az iszlám élettérrel együtt tehát az európai nagytérnek öt élettere lesz: a germán, a szláv, a latin, a hungarista és az iszlám élettér. Ezek közül egyiknek sem lesz különösebb kapcsolata az amerikai kontinenssel, de az északamerikai földrésszel a legnagyobb ellentéte valószínűleg az iszlám világnak lesz, mert az USA-ra leginkább anyagelvű civilizációja és technikagazdálkodása a jellemző, az iszlámra pedig materializmusellenes kultúrája.

3. Világtörténelmi összefüggések

Szálasi felfogása a konnacionalizmusról egy olyan világtörténelmi tudat emlőiből is táplálkozik, amely áttekintést ad az emberiség bölcsőjétől a XX. sz. 30-as évekig terjedő időszakról. E történelmi tudat egyes elemeit természetesen meg lehet kérdőjelezni. A fentiekben már utaltunk rá, hogy Szálasi érdemén felül méltányolja Marx történelmi materializmusát, amikor az ókortól az ő koráig terjedő egész korszakot ( az ókori imperializmusnak, a középkori univerzalizmusnak és feudalizmusnak, az újkori abszolutizmusnak és liberalizmusnak, valamint a liberalizmus plutokrata kiteljesedésének korát) az anyagelvűség korának minősítette és csak a nemzeti szocialista jövendőre vonatkozóan tekintette elavultnak a történelmi materializmust. A jelek ti. bizonyos szempontból éppen az ellenkezőjére utalnak: az anyagelvűség soha nem tombolt annyira legalább is az ún. fejlett országokban , mint napjainkban. Ezzel szemben a múlt felé fordulva találkozhatunk olyan korokkal, amelyekben az embert az erkölcs és a szellem óriási ereje vezérelte. Ilyen volt pl. a gótikus-fényes középkor. Másfelől Szálasi történelmi tudata sok olyan elemet is tartalmaz, amelyek történelemszemléletének frissességéről, a különböző jelenségek közötti összefüggések kereséséről és ami egy ideológia felépítése során nélkülözhetetlen a rend hangsúlyosságáról szólnak több tudományterület fogalmai között.
E helyütt nincs tér e történelmi felfogás részleteinek elemzésére, néhány sajátos momentum kiemelése azonban célszerűnek látszik. Így pl. annak megfelelően, ahogyan eszmerendszerében a társadalmi osztályok közül a parasztság játssza a legfontosabb szerepet, a különböző honfoglalási hullámoknak is nagy jelentőséget tulajdonít. Erről írja: az első nagy honfoglalás egybe esett azzal az időszakkal, amikor a népek megjelentek a történelem színpadán. A második honfoglalás a Római Birodalmat megbuktató népvándorláskori népek honfoglalásaival vette kezdetét s tartott az első ezredfordulóig. Mindkét honfoglalás során a paraszt volt a honfoglaló, aki kardjával s ekéjével harcolt s a vezetőréteget is adta. A második honfoglalást követő feudalizmus időszakának végére alakult ki az angolszász-zsidó világhatalom, amely mind a kultúrában, mind a civilizációban, mind a technikában e kor csúcsteljesítményét mutatja fel. A XX. sz. 30-as éveiben európaszerte megindult népi mozgalmakkal azonban kezdetét veszi a harmadik honfoglalás, amelynek alanya Szálasi szerint a paraszt, aki továbbra is fegyverrel és munkával harcol s aki a harc vezető rétegét is adja. Ez a honfoglalás s ebben tévedett Szálasi Ferenc a XX. sz. második harmadában véget ér és új csúcsteljesítményre vezet: a Berlin és Róma vezetése alatt álló nacionalista és szocialista európai nagytér hatalmára. Ehelyett a nemzeti szocializmus diadala az, ami egyelőre várat magára és nemcsak azért, mert a liberális amerikai zsidó hatalmat a nemzeti szocializmus háborús veresége döntő módon megerősítette, de azért is, mert az olyan a korábbiakban vezető szerepet játszó nemzeti szocialista népek, mint a német vagy az olasz, a liberális anyagelvűség s ezzel az opportunizmus, a behódolás útjára tértek. (Ebből a távlatból tekintve a 60-80 évvel ezelőtt kibontakozó nemzeti szocialista törekvések jó esetben egy majdani nemzeti szocialista világátrendeződés előfutárainak tekinthetők.) Az viszont kétségtelennek látszik, hogy a paraszt az alap a nemzet életében s egy nemzetnek nyomora vagy jóléte, szenvedése vagy boldogsága végső fokon a parasztságra, a paraszt helyzetére vezethető vissza. "Ha az értelmiségiből, a munkásból proletár lett, akkor mondja Szálasi ez csak azért történhetett meg, mert már előzetesen a paraszt a föld proletárjává változott."
Igen érdekes Szálasi felfogása a kapitalizmus történelméről. Ellentétben a marxistákkal, akik a kapitalizmusban újkori, ill. legújabb kori jelenséget látnak, szerinte s ez összefügg az ő kapitalizmusfogalmával a kapitalizmus olyan történeti kategória, amely az ókortól napjainkig mindig tapasztalható volt, csak más és más korban más és más jellemzői voltak. Így pl. az ókorban, amikor is anyagi, szellemi és erkölcsi értelemben zsarnokság és imperializmus uralkodott, a kapitalizmus zsákmánykapitalizmusként jelentkezett, amely ellen és az ember megbecsüléséért rabszolgalázadásokra került sor. A középkorban, amikor is az anyagi, szellemi és erkölcsi előjogokkal, kiváltságokkal jellemezhető feudalizmus uralkodott, ún. jószágkapitalizmus volt tapasztalható, amely ellen és a föld megbecsüléséért a jobbágyság lázadozott. Az újkorban az anyagi, szellemi, erkölcsi plutokráciát megteremtő liberalizmus uralkodik. Ennek kapitalizmusa pénzkapitalizmus s ez ellen a proletárlétben tengődő dolgozók lépnek fel. Küzdelmük Szálasi szerint a munka megbecsüléséért folyik s ez a küzdelem azután akkor, amikor a proletárságból kialakul a nemzeti szocialista dolgozó nép elvezet az új nemzeti szocialista rendhez, amelyben a kapitalizmus nemzetkapitalizmussá válik, a dolgozó nemzet pedig erkölcsi, szellemi és anyagi vonatkozásban egyaránt kiteljesedik. Ez az a nagy történelmi szabadságharc, amelyben az emberért, a földért, a munkáért folyó harc a népért folytatott küzdelemmé összegeződik.

Eszerint Szálasi korának népi mozgalmában összefogott egymással az ember, a föld, a munka és a nép. Kétségtelen tehát, hogy a hungarista és a marxista jövőképben van bizonyos halvány rokonság, azonban az alapok teljesen mások.
Figyelemre méltó Szálasi rajza a liberalizmus történetéről is. Eszerint a XIX. sz. a liberalizmus világhódító útjának százada. Mire azonban győzött, alaposan meg is változott. Eszközzé lett az anyagelvűség, a gazdasági-pénzügyi zsarnokság kezében. Sikere nyomán kibontakozott a magángazdasági totalitás, amely elnyomta a hazaszeretet, a nemzethez való hűség érzését, a faji összetartásba, a vérségi kapcsolatokba vetett hitet és hasonlót művelt a vallással és minden egyéb nem anyagi természetű értékkel is. Amikor azután szükség lett arra, hogy a nép áldozatot hozzon a plutokratákért, a "liberális urak" a nép "megdolgozására" legott bevetették a hazafiasság, a nemzethűség retorikai nagyágyúit (említsük meg: a materialista és internacionalista Sztálin is ehhez a szónoki fogáshoz folyamodott a német támadás után). Győzelmük után azonban rögtön elfelejtkeztek e fogalmakról. Tegyük ehhez hozzá: amíg a Szovjetunió fennállt, addig a "liberális demokrácia" mellett érvelő propaganda a barbár és kétségtelenül csúcsszinten zsarnoki kommunizmus elnyomó és kizsákmányoló működésére, fizikai és lélektani szörnyűségeire hivatkozva terelte az embereket, a népeket a finánckapitalizmus utcájába. A szovjet összeomlás után azonban a bunkóként használt szavak megváltoztak: ma a rasszizmus, neonácizmus és antiszemitizmus vádjának állandó hangoztatásával, a nemzeti érzés ledorongolásával terelik el a népek figyelmét a liberális (értve ezen azt, hogy szabadosságpárti) és kozmopolita világrend fenyegető következményeiről. Kétségtelen mármost, hogy e liberalizmus távlatait Szálasi tévesen ítélte meg, amennyiben a liberalizmus közeli bukásával számolt. Ez magyarázza, hogy fogalmazása szerint a liberalizmus magával rántja majd a mélybe a marxizmust is. Holott a marxizmus és gyakorlati megvalósulása egyetlen csődtömeget hagyva maga után lényegében már eltűnt a történelem süllyesztőjében, az eltorzult liberalizmus viszont mintha éppen a XX. sz. vége felé ért volna virágkorába.

F.) Szálasi stílusa, nyelvezete

Az itt közzé tett tanulmányaival és beszédeivel kapcsolatban is fel kell hívnunk a figyelmet Szálasi gondolatközlésének sajátos stílusára.

1. Ő is nyilván azon az állásponton volt, amin az egyszerű magyar emberek többsége is, ti. hogy "sok beszédnek sok az alja". Ezért a stílusa rendkívül tömör, az ő szövegét tovább tömöríteni szinte lehetetlenség. Különösen így van ez az általa használt politikai kategóriákkal, alapfogalmakkal. Gondolatainak megértéséhez ezért elmélyülésre van szükség. Használja pl. az Ősföld röviden hangzó, de annál többet kifejező fogalmát. Ez az Ősföld földrajzilag az ún. Kárpát-Duna medencét, érzelmileg a Kárpátok ölelte Nagyhazát, a történelmi Hungáriát jelenti, Trianon óta azt a szétdarabolt valóságot, azt a veszélybe került ősi földet, amelynek újjáépítését, újabb integrálását Szálasi a legfőbb politikai feladatnak tartotta.

2. Kétségtelen az is, hogy Szálasi a politikai fogalomkincs területén nyelvújítónak tekinthető. Már az Ősföld kifejezése is erre utal, de erre utal az is, hogy a demagóg módon is használt politikai fogalmak alkalmazásakor a demagógiától való elhatárolódása céljából a szóban forgó fogalmakhoz a 'valóság' szót teszi hozzá. Így születtek meg Szálasi politikai szótárában az olyan kifejezések, mint pl. "nemzetvalóság", "vérvalóság" stb.

3. Az új fogalmak megalkotásakor Szálasi tudatosan törekedett arra, hogy a fogalom nyelvi alakja tükrözze a magyar nyelv ama szellemiségét, amely pl. az érzékletes képalkotásban is kifejezésre jut. Ilyen kifejezésekre gondolok: "munkabiztos haza" (ami olyan országra utal, ahol mindenkinek osztályrésze a biztonságos foglalkoztatás) vagy "honképes és talajgyökeres nép" (amint arról a fentiekben szóltunk) vagy ami pl. napjainkban oly váratlanul robbant be a köztudatba az ún. munkabéke kifejezése, amely fogalom a munkaadók és a munkavállalók közötti tárgyalásos megegyezés alapján született állapotra, a munkaadók és munkavállalók gazdasági együttműködésére, mindenekelőtt a sztrájkoknak és az ún. osztályharc egyéb formáinak a mellőzésére utal. Nem lenne érdektelen Szálasi írásain, feljegyzett beszédein azzal a céllal végigmenni, hogy összeírjuk azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyeket ő alkotott.

4. Figyelemre méltó, hogy Szálasi nyelvi újításai a legszorosabb kapcsolatban vannak ideológiájának leginkább jellegzetes elemeivel. Erre most csak egy példát: ismeretes, hogy kb. 200 évvel ezelőtt elsősorban Angliából érkezve milyen gyorsan terjedt el európaszerte az ún. haszonelvűség, az utilitarizmus szemlélete. (Széchenyi gondolatvilágát is döntően befolyásolta, erre a legtöbb utalással éppen a Hitel, Széchenyi leginkább korfordító munkája szolgál.) A kontinentális Európában azonban az utilitarizmusnak főként az első időkben, pl. Széchenyi korában erkölcsi töltése is volt, összefüggésben azzal a nézettel, hogy az a valóban hasznos, ami sokaknak, a közösségnek hasznos, ill. ami nem más kárán képződik. A hasznosságnak ez a felfogása teljesen más, mint az anyagias, a pénzre, erre az elvont és számszerű "értékmérőre" felépített, "kalmárszellemű" hasznosságfelfogás, annak a Shylocknak a szemlélete, akinek képe ihlethette meg a kapitalizmus piszkos zsidó lényegéről szóló Marxot is. Nem véletlenül használta tehát Szálasi a 'haszon' szó helyett a 'jóhaszon' kifejezést. A szokatlan szóképű fogalom ezúttal csak látszólag jelent szószaporítást, ti. valójában tömören juttatja kifejezésre Szálasi Ferenc erkölcsi alapokon nyugvó, a napjainkban divatos felfogásoktól, világnézetektől oly nagy mértékben elütő eszmerendszerét.

5. A hungarizmusnak is "vesszőparipája", hogy ha egy mód van rá szóhasználatunk legyen magyar a használt szókészletet tekintve is, vagyis az esetben, ha valamely jelenség vagy fogalom megjelölésére több azonos vagy rokon értelmű szó is kínálkozik, akkor válasszuk a magyar eredetű, de legalább is magyaros hangzású szavakat, még az esetben is, ha a görög vagy latin eredetű szó ugyan jól ismert, de van azonos értelmű magyar szó is az adott fogalom jelölésére.

6. Messzemenően törődött Szálasi a politikai életben használt kifejezések tartalmi helyességével is. A pártoktatás keretében pl. Közzé tétette néhány fogalom helytelenül, ill. helyesen használt változatának a jegyzékét. Így pl. a "keresztény nemzeti" szóhasználat helyett a "magyar nemzeti"-t javasolja, mondván: a 'keresztény' szónak csak vallási-egyházi vonatkozásban van értelme, politikai vonatkozásban nincs. (A gyakorlatban a 'keresztény' szó egyébként a 'nem zsidó' kifejezés finom helyettesítésére szolgált.) De helytelen a 'jobboldali', 'szélsőjobboldali' kifejezés is a "nemzeti szocialista" helyett, a "nyilas mozgalom" a "Hungarista Mozgalom" helyett (a nyilaskereszt ui. mint Szent László egykori hadijelvénye csupán szimbólum, míg a 'hungarizmus' elnevezés tartalmi, sőt a lényegre utaló fogalom), az 'orosz' szó használata a "szovjet" helyett (minthogy a hungarizmus nem az orosz nép, hanem a szovjet rendszer, ill. imperializmus ellen harcol), a "parancsuralom" a "tekintélyuralmi rendszer" helyett (minthogy a hungarizmus a parancsuralmat, a diktatúrát csupán az új rend gyors bevezetésére alkalmas módszemek tekinti, míg a hivatalos felhatalmazáson alapuló tekintélyt helyesen a tartós rend előfeltételének gondolja), a 'kollektív' szó a "közösségi" helyett (mivel a kollektívum a személytelenség kifejeződése is) stb.

7. Stílusának tömörségével függ össze az is, hogy adott fogalmakat rendszeresen együtt használ, anélkül, hogy a közöttük levő összefüggéseket, az együttes használat tárgyi okát megvilágítaná. A felületes szemlélőben ez esetleg azt a látszatot kelti, hogy Szálasi szószaporító. Holott a valóság az, hogy igyekszik teljeskörűen fogalmazni és csak azokat a fogalmakat használja csokorba kötve, amelyek között az adott szövegkörnyezetben állandó kapcsolat van. Az ilyen fogalomcsokrok tehát nem töltelékkifejezések, hanem a szintetikus tömörítés eszközei. A leggyakrabban használt fogalomegyüttesek, triádok, vagyis fogalmi hármasok. Ezek általában e kötetben is megtalálhatók, minthogy elsősorban nem szónoki eszközök, hanem a hungarista eszmerendszernek a fentiekben is bemutatott építőkövei. Csoportosításuk egy lehetséges példáját az alábbiak mutatják:
A lét abszolútumának és a hungarizmus végcéljának összekapcsolására vonatkozóan: Isten, Haza, Nemzet vagy istenfélelem és haza, nemzetszeretet. Az erkölcsi személyiség alapértékeire vonatkozólag: hit és bizalom (pl. Istenbe, a jövőbe, embertársainkba, bajtársainkba, önmagunkba vetve). Hűség (a bajtársakhoz, az eszméhez, adott szavunkhoz, stb.), kitartás (a megpróbáltatások elviselése), áldozatkészség. Az "én" és a "mi" közötti kapcsolat erkölcsi síkján: bajtársiasság (szolidaritás, segítségadás), becsület. Az értelem és az erkölcs összekapcsolásával: hit, hűség, bajtársiasság és bölcsesség, vagy: hősi életszemlélet és józan értelem. (Ez utóbbi fonákja: piszkos kényelemszeretet és megalkuvó gyávaság.) A lét értelmére vonatkozóan: életösszhang. Részletesebben: család, igazság, népjólét. (Ugyanennek a fonákja: csók, maszlag, arany vagy pénz.) Az ember értékelőállító tevékenységére, teljesítményére vonatkozólag (ami az emberlét értelmével s az általános fejlődéssel s így a hungarizmus elveivel a legszorosabb összefüggésben van): erkölcsi, szellemi, anyagi. (Ez kapcsolható az egyes ember létezésének dimenzióihoz: az erkölcsi személyiséghez mint halhatatlan lélekhez, a lelki-szellemi folyamatokhoz és a testhez, de kapcsolható a közösséghez is, mint: közerkölcs, közszellem és népjólét.) A népi élet formáihoz, berendezkedéséhez, intézményeihez kapcsolódva: politikai, társadalmi, gazdasági vagy nemzet, élet, igazság (ez utóbbiak mint örök értékek szembeállítva az eszközjellegű változó értékpárjukkal: alkotmány, törvény, jog). A kulturális alapértékekre vonatkozólag: szép, jó, igaz. Az emberi létfenntartáshoz kapcsolódóan: életbiztonság, megélhetés, jólét. A kötelességteljesítéssel és a jogélvezettel kapcsolatban (elsősorban a munkásságra vonatkoztatva): munka, jog, megbecsülés. A munka világának tagolására: tervezés, vezetés, munkavégzés. Kiemelten a szabadságra mint politikai alapértékre vonatkozólag:
szabadság, függetlenség, önállóság vagy (a politikai forradalmi átalakulással összefüggésben); új igazság, valóság, szabadság. A társadalom felépülésére vonatkozóan: család, telephely (lakóhely), üzem vagy népnemzeti oldalról: nép (népcsoport, népszemélyiség), nemzet, nemzetközösség. Ez utóbbiak kapcsolatára vonatkozóan: élet, társ és sorsközösség (sorsazonosság). Az élet és annak tere közötti viszonyt illetően: hon (terület), haza, élettér, nagytér, földség, földgömb. A nagytéren belüli, nemzetközösségi kapcsolatokra vonatkozóan: kulturális, civilizációs és technikagazdálkodási. A politikai cselekvés lelki folyamatának oldaláról:
tudás, akarat, tett, vagy: hit, akarat, cselekvés. A politikai cselekvés végcéljára vonatkozóan: haladás, boldogulás és igazságosság mint a közboldogság előfeltétele; vagy (általában a nemzet) nagysága, dicsősége, boldogsága. Magának az ideológiának az összetételére (integráltságára) vonatkozólag: krisztusi erkölcs, nacionalizmus, szocializmus, vagy ennek torz formái: államerkölcsi dogmatizmus, sovinizmus, materializmus. Az általános politikai, társadalmi, szellemi (kulturális) és gazdasági (majd fizikai katonai harccal kiegészülő) harc (szabadságharc, háború) célpontjára, az ellenfélre (ellenségre) vonatkozóan: szabadkőműves, zsidó (judaista, judeokrata), marxista, liberális (plutokrata), esetenként: álnemzetiszocialista stb. stb.

G.) Végszó:
A hungarizmus történelmi jelentősége

Hosszú idő telt el a hungarizmus születése, kibontakozása, a hungarista hatalomátvétel és a szörnyű megtorlás, a hungaristák kivégzése, bebörtönzése, megnyomorítása óta. Azóta a magyarságnak egy egész történelmi korszakot kellett átélnie, átvészelnie, a szovjet megszállás, a kommunista zsarnokság évtizedeit, azóta lezajlott egy rendszerváltásnak nevezett fordulat is, amelynek során a magyarság a moszkvai járszalagról átkerült a felszínen Washington és Brüsszel, a mélyben a nemzetközi tőkés médiahatalom járszalagjára. E rendszerváltás korlátaira jellemző, hogy a közelmúltban elfogadott ún. átvilágítási törvény még mindig (több, mint fél évszázad után is!) kiemelten kívánja megbélyegezni a Nyilaskeresztes Párt egykori tagjait. S azoknak soraiban, akik e törvényt megszavazták, előkelő számban foglalnak helyet magukat "keresztény nemzeti" elkötelezettségűnek mondó politikusok. Mintha a kereszténységnek semmi köze sem lenne erkölcsileg a megbocsátáshoz, jogilag az elévüléshez. Mindezen persze nem kell különösebben meglepődnünk, hiszen ugyancsak "keresztény nemzeti" politikusok terjesztették elő 1992-ben azt a magzatvédelminek mondott törvényt, amelynek fedezete alatt édes hazánkban tovább folyt a Kádár korszakban gátlástalanul és iparszerűen űzött magzatmészárlás, mégpedig olyanok "áldásával", akik az emberi jogokra hivatkozva gátolják meg, hogy rablógyilkosok és más gonosztevők akasztófára kerüljenek.
Csak azok érthetik meg azt az eufóriát, ami jellemezte a magyar társadalom jelentősebb részét az 1988-1991-es években, akik átélték a kommunista diktatúra megtorló intézményeiben mindvégig félelmetes, politikai gyakorlatában a vége felé már teljesen felpuhult (erőszakszerveivel is már egyfajta "rendszerváltásra" készülő) korszakát: a terrort, amivel a rendszer indult, a történelemben példátlanul megszervezett és az élet minden területére kiható akasztó, bebörtönző, becsülettipró vagy gerincet hajlító zsarnokságot, végül az ún. frizsiderszocializmusnak, gulyáskommunizmusnak a társadalmat erkölcseiben és szellemiségében sajátosan megnyomorító hatását, a gyakorlati materializmus, az önző és megalkuvó karrierizmus lélek és jellemtelenségét, az emberi szabadság és méltóság hosszú távra intézményesített hiányát. Ez az eufória a későkádári kor említett lélekmérgező hatásából következően természetesen messze nem terjedt ki a népnek oly széles rétegeire, mint az 1956-os forradalom és nemzeti szabadságharc, de azokban, akik maguk is átélték azt a totális önkényuralmat, amelyről lllyés Gyula egy orvosi látlelet pontosságával írta, hogy: "hol zsarnokság van, ott ...mindenki szem a láncban, ...ott ... ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál", csak őszinte lelkesedést válthatott ki a politikai véleménynyilvánítás és szervezkedés újonnan született szabadsága, a hazánkat megszálló, bolsevizáló, szabadságharcunkat vérbefojtó szovjet erő dicstelen kitakarodása országunkból, az ún. demokrácia és piacgazdaság meghirdetése, a Kárpátmedence magyarságának ébredése.
Azután lassan lekerült a hályog a szemünkről. Nem mintha igazuk lenne azoknak a szirénhangoknak, amelyek a "Kádár alatt mégiscsak jobb volt" gondolattorzót duruzsolják fülünkbe, mert a nemzet szempontjából elfogadhatatlanul rossz volt egy ördögi birodalom esélytelen provinciájának lenni. Hanem bebizonyosodott, hogy ez az út, a 90-es években járt út sem jó. A volt kommunista (már nagyrészt karrierista techno-bürokrata) uralkodó osztály zöme átváltozott burzsoáziává, mégpedig úgy, hogy továbbra is megtartva hazánkban a gazdasági, kulturális, sőt a politikai vezető pozíciók nagy részét főként az idegen érdekek szolgálatába állott. Párhuzamosan ezzel s a Tellér Gyula által leírt három uzsorakör működtetésével s a nemzetközi judeokrácia befolyásoló tevékenységével is lezajlott Magyarország legújabb gyarmatosítása: a globális uralomra törekvő tőke és véleményszabályozó hatalom hazánkat alárendeltségi körébe vonta. Még azt sem igazán mondhatjuk, hogy az ún. határon túli magyarság végre kedvezőbb helyzetbe került volna gondoljunk csak az 1990-es marosvásárhelyi márciusra vagy azokra a megkötött alapszerződésekre, amelyek írott malaszt maradtak. Legfeljebb annyit állapíthatunk meg, hogy nem került viszonylag rosszabb helyzetbe. Persze vannak kedvező jelek, ilyen pl. a külső körülményeket tekintve Csehszlovákia és Jugoszlávia szétesése vagy a belső körülményeket tekintve az Orbán kormány fiatalos, a korábbi kormányokénál összességében előnyösebb tevékenysége és pl. kiemelten családpolitikája.
Végül is a kérdésünk az, hogy mindaz, ami 1945 óta történt, lényegében véve, vagyis történelmi távlatban igazolja-e a hungarizmust vagy sem? Az elmúlt 55 esztendő alatt a magyar nép és természetesen szűkebb és tágabb környezete, az ún. nagyvilág is oly sokrétű változáson ment keresztül, hogy ha a hungarizmus kérdéseiben az átlagmagyar tájékozatlanságával jellemezhető ember kezébe veszi Szálasi Ferenc munkáit, akkor a legjobb, amit gondolni fog e tanulmányokról, beszédekről, mielőtt olvasni kezd, az lesz, hogy valami igencsak avítt, afféle "özönvíz előtti" gondolatokkal találkozik majd, hiszen mennyire megváltoztak azóta a tudomány, a technika, a társadalom, s. nép élete, az erkölcsi szokások, a kultúra, az emberek eszméi, viszonyuk a valláshoz, egymáshoz, a természeti környezethez, stb. S az átlagosan tájékozott (vagy tájékozatlan) olvasó meg fog lepődni.
Mert mindaz, amit a mártír Nemzetvezető a személyében egységes ember, az "én" alapvető megnyilatkozásairól, e megnyilatkozások integrálásáról s így a vallás, a krisztusi erkölcs, a nemzetelvű gondolkodásmód, a kultúra értékeiről, a közösségi, a szociális szemlélet és intézményi berendezkedés szükségességéről vagy a munkáról, a család szerepéről mondott, ma is igaz, ma is időszerű. Mi, akik megtapasztaltuk a kommunista államkapitalizmus sokféle módosulatát, de már tapasztalatot szereztünk az eredeti tőkefelhalmozás, a vadkeleti kapitalizmus gyakorlatából is és nem felejtettük el az 1956-os munkástanácsokat sem igazat adunk a szociálnacionáléról, a szabadság és a szolidaritás egyidejű alkalmazását megvalósító gazdálkodási és munkaformákról, a közérdek és a magánérdek viszonyáról szóló hungarista tanításnak. Szálasi ugyan nem nevezte magát demokratának (mert a többségnek a kisebbség feletti uralmát nem tartotta elfogadhatónak), de az a körülmény, hogy az államépítés alapjait a népfelségjogban, a nemzeti érdekből kifejlesztett alkotmányosságban, az igazsághoz és az élethez igazodó törvényekben és jogban jelölte meg és elvetette az öncélú és tartós diktatúrát, olyan gondolkodónak mutatja őt, akiben az ún. demokratikus érzülettel jellemezhető emberek "igaz demokratát" tisztelhetnek. Napjaink közgondolkodásában kétségtelenül szokatlan az, amit a hungarizmus a faji tényezőről, a nép és nemzet fogalmi különbségéről mond, de még ma is kidolgozatlan pl. a nemzet és az állam viszonyának elmélete. Mindez azonban aligha kívánhat egyebet, mint további tisztázó kutatásokat. A hungarizmus végcélja, a Kárpát-Duna medence állami egységének helyreállása és ebben az egységben a magyarság vezető szerepe pedig olyan elképzelés, amelyet egyként támogat minden észérv, de a magyar szív is.
Teljesen hasonlóan megszívlelendőnek tartjuk mindazt, amit Szálasi a nemzetközösségről, az ún. konnacionalizmusról s ezzel összefüggésben a gyarmatosítás elfogadhatatlanságáról, a Föld erőforrásairól, jószágkészletéről s a nemzetek kötelességtudó összefogásáról mondott. Napjainkban két olyan veszélyes irányzat is tapasztalható, amely elsősorban az ún. fejlett országokban élő népeket, hosszú távon viszont magát az emberiséget fenyegeti, mégpedig létében: az egyik a természeti környezet kimerítése és szennyezése, rombolása, a másik a születésszám drámai csökkenése általában a fehér népek és különösen a magyarság körében (ami az elmaradottnak mondott térségek színesbőrű lakosságának rendkívüli szaporodása révén az emberfajok egyensúlyának felborulásával, egy minden eddigit felülmúló, új népvándorlással s a fehér fajnak és kultúrájának pusztulásával fenyeget és s ez számunkra különösen fájó végveszélybe sodorni látszik fajtánkat). A hungarizmus születésének korában e veszélyek még nem voltak észlelhetők, Szálasi azonban meglátta azokat a tényezőket, amelyek e veszélyes irányzatok mélyén húzódnak meg. E tényezők:
a materializmus, az erkölcsi, szellemi és anyagi értékek helyes sorrendjenek felcserélődése. S különös hangsúllyal említendő baljós tényező: a káros hatásokat ellensúlyozni képes, a népek fennmaradásában döntő szerepet játszó erőnek, a parasztságnak a háttérbe szorulása, eltűnése. Mert az igazi nemzetfenntartó erő mint Szálasi hirdette a parasztság a maga életformájával, erkölcsével, kultúrájával, a vérhez és a röghöz kötődő valóságával.
Összességében véve a keresztény nemzetiszocializmus hungarista változata a magyar politikai filozófia történelmi csúcspontja. Integrálja az árpádi honszerzésnek, szentistváni (latin) keresztény államalapításnak, a magasabb értékrend szentlászlói védelmének és terjesztésének, a magyar alkotmány létrejöttükkor élenjáró elemeinek (Aranybulla, Werbőczy Tripartituma, a negyvennyolcas alkotmány, stb.) örökségét, szerves folytatását jelenti a magyar nép és a magyar nemzet létküzdelmeinek, szabadságharcainak, a Zrínyiek, Rákóczi, Kossuth életművének, teljes körű eszmerendszert, világnézetet kínál a krisztusi erkölcs, a nemzetelvű szemlélet és cselekvés és a szociálnacionáléval jelzett gazdasági-társadalmi rendszer elvei alapján, és a Pax Hungarica és a konnacionalizmus eszméjében kitűzi azt a célt, amit a magyar nemzetnek, ill. a világ népeinek, nemzeteinek szem előtt kell tartaniuk, ha békére, életük összhangjának elérésére, boldogságra vágynak.
Minderről napjaink Szálasit és a hungarizmust illetően tájékozatlan olvasója aligha tud valamit is. Amiről általában szó van Szálasival kapcsolatban, az a vesztett világháború és a zsidóság szenvedése e háború során. Anyagi értelemben a háborút Szálasi és a hungarizmus valóban elveszítette, és kétségtelen, hogy az európai zsidóság is megszenvedte a történelem e legnagyobb méretű háborúját. De az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Szálasi csak a világháború kiprovokálásában is döntő szerepet játszó nemzetközi judeokráciát tekintette ellenségének, a zsidó hazát Palesztinában megépíteni kívánó cionizmust a hungarizmus törekvései szempontjából hasznosnak gondolta. Ami pedig a világháborút illeti, ezt erkölcsi értelemben a hungarizmus nem veszítette el! Nemcsak azért, mert annak kirobbantásában nem volt szerepe. Azért sem, mert következetesen folytatta a harcot a támadó szovjet haderő, a bolsevizmus ellen, a magyar nép, a magyar nők, a magyar nemzet védelmében.
2000. április hó, Ungvári Gyula


SZÁLASI FERENC

A HUNGARIZMUS ESZMERENDJÉNEK ALAPTÉTELEI 1938. JÚLIUS 6 ELŐTTI ALAPVETÉSBEN
CÉL ÉS KÖVETELÉSEK - ÚT ÉS CÉL

HITVALLÁS

"Isten megadta, az Élet megerősítette, a Nép szentesíti, e Háromság végrehajtja! " NAP
Minden hatalom a néptől ered.
A népfelség eredeti, az államfelség eredő hatalomjog. A népfelség államhatalom alakjában átadja élő akaratát kiválasztottjának, hogy a népfelség érdekeit belső és külső vonatkozásaiban biztosítsa és megvédje; felhatalmazást ad neki jogok gyakorlására, másfelől az államvezetést rábízva, kötelességeket szab meg számára.
Az állam egész rendszerét a politika irányítja. A politikától szült terveket az állam teljes szervezete végrehajtja. A végrehajtásból adódó erkölcsi, szellemi és anyagi gyümölcsöket az államhatalom és az egyén megosztja az alkotmányban cikkelyezett vagy abban gyökerező igazságos törvények alapján.
A politika művészet. Alkotóelemei: az állam történelmi, földrajzi, erőforrás, nép és társadalomjogi helyzete, valamint egyetlen koponya, mely a tények helyes felismerése alapján idejében meglátja;
Az hogy az államnak mi a hivatása, ennek folyományaképpen milyen célt tűzhet ki, vagy államalkotó elemei érdekében kényszerből milyen célt kell kitűznie: ez az államcél;
hogy a célt hogyan, milyen eszközökkel, mi módon, milyen sorrendben és mikor érheti el, a cél érdekében az eszközöket hogyan kell megszerveznie, kiépítenie, fejlesztenie és gyümölcsöztetnie: ez az államélet.
Államcél és államélet egymást szervesen ki kell egészítsék, egymással párhuzamosan kell haladniuk. Ennek a szervezett párhuzamnak élőszóban meghatározott, ésszerűen és célirányosan alkotott törvénye, az állam munkaruhája: az alkotmány. Ezen az alapon épül az államösszesség dicsőségének, nagyságának és boldogságának háza.
Az államban csak egy politikus van: a vezetőpolitikus, aki egyetemlegesen intézi az államéletet az állam célkövetelései szerint. A többi szakember.
A vezetőpolitikus az állam első szolgája, az államcélra való törekvés első munkása. Ő tervezi, szerkeszti és állítja munkába az államgépezetet.
Az államcél legyen közcél és közakarat, éppen ezért közkinccsé kell válnia. Közismert legyen, mint a mindennapi kenyér elnyeréséért szálló fohász: Mi Atyánk, Ki vagy! HUNGARIZMUS
Az államfelség adja az államcélt. A helyesen felismert államcél politikai végrendelet, melyet a vezetőpolitikus utódjára hagy.
Az államcél mindenkor erkölcsös és gyakorlati legyen: alanyi szempontból a belső állami életben reális, tárgyi szempontból pedig nemzetközileg elfogadható és szükséges. Legyen szellemi-erkölcsi és anyagi-erkölcsi oldala.
Az államerkölcs az állam szociális felépítésében jut kifejezésre, amely átható az egyénre. Aminő és amit megenged az államerkölcs, olyan az egyén egész mivoltában.
A nép egyoldalú életküzdelmeinél fogva a szociális eszméket megvalósítani nem tudhatja. A szociális eszme forrását az államhatalom a népfelség tárgyilagos kifejezője képezi. Egyedül a tárgyilagos államhatalom képes mérlegelni, hogy az alanyi népnek hogyan kell köz és önérdekből cselekednie. Az államhatalomnak megkötötten és megkötően kell irányítania megkötöttségét az alkotmány szabja meg , az irányításon belül a nép önkéntesen, szabadon cselekedjen.
A Nemzet Akaratának Pártja (NAP) a szociális eszmék elméleti és gyakorlati értelmét államrendszerében a következő alapelvben rögzíti:
A szocializmus a népek társ és sorsközösségének rendszere, melyben erkölcsi, szellemi és anyagi életüket a tudatos hitből fakadó, tiszta cselekedeten felépülő és az államfelségtől megkövetelt kötelességteljesítésre alapozzák, hogy elnyerhessék a jogot tudatos köz- és egyéni életük méltó lefolytatására.
A szocializmusban a tényleges, teljes kötelesség tényleges, teljes jogot szüljön és fordítva: tényleges, teljes jog tényleges, teljes kötelességhez vezessen.
A NAP az Ősföldet akarja újjáteremteni. Az Ősföld hivatása:
Egyensúlyhatalom Kelet és Nyugat, Észak és Dél között, melynek felségében különböző népek magasabb rendű, Isten és természettől megkövetelt nemzetet alkotnak Európa békéjének és földbirtokoló hatalmának biztosítása érdekében.
Az Ősföld hivatásából megalkotta a NAP az államcélt:
A Kárpátokkal övezett területen átnyúlva az Adriai tenger partvidékéig magyar fennhatóság alatt álló, az új alkotmányban lefektetett önkormányzatokkal ellátott Részföldek egyesüléséből megalkotott HUNGÁRIA EGYESÜLT FÖLDEK, politikai, gazdasági és társadalmi, szervesen egymásba kapcsolt állami felségterület felépítése, megszervezése, központi irányítása és vezetése, megosztott végrehajtó hatalommal való ellátása, hogy népei az államegységben
1. az államközösséget szükségesnek tartsák és elfogadják, az egységes Nemzet és Haza megalkotását a népi kultúrszabadságnak alkotmányos biztosításával akarják;
2. az államközösséget közös akarattal megvédjék;
3. csak így lássák egyedül biztosítottnak erkölcsi, szellemi és anyagi gyarapodásukat;
az ily módon létesült Egyesült Földek elismerése Anglia, Németország, Olaszország, Lengyelország és Oroszország részéről nemzetközi szerződések révén, melyek az Egyesült Földeket mint megszállástól és átvonulástól ment és szabad, önálló, feloszthatatlan területet biztosítják egymás között és az Egyesült Földek államfelsége javára.
A Hungária Egyesült Földek magasabb rendű államrendszert képeznek, melyet a közvetlenül érdekelt Részföldek: Magyarföld, Tótföld, Ruténföld, Erdélyföld, Horvát-Szlavonföld és Nyugatgyepű együttes érdeke hoz létre. Alkotmányos összeállásához elegendő, ha a Földek közös akarata az államalakulás létrehozása érdekében megnyilvánul. A Részföldek népeinek akarata szükséges előfeltétel, az érdekelt külföld akarata kívánatos, de nem előfeltétel.
A NAP a lefektetett államcélt akarja és fogja megvalósítani, az erre való törekvés becsületes, igaz, megalkuvást nem ismerő harcosa. Az államcél elérésére szükséges munkálatokat késedelem nélkül azonnal és bátran meg fogja kezdeni. Az a meggyőződése, hogy az élet folyása az Ősföld népei legfeljebb még egy nemzedékének kegyelmez, de azután elpusztulunk, ha azonnal nem kezdünk az államcél megvalósításához.
A Hungária Egyesült Földek népfelségének alapja ez: "Isten megadta, az Élet megerősítette, a Nép szentesíti, e Háromság végrehajtja! "
"Isten megadta": megadta a földrajzi, erőforrás és népi viszonyokat, melyeken emberi erő nem változtathat, melyeket nem téphet szét, melyekkel nem élhet vissza. Örökérvényűek. Örökkovászok. Örökmezsgyék és örökutak, melyeken az Ősföld népeinek haladniuk, államiságuknak épülnie kell, melyek Isten parancsoló, örök, kézbeadott törvényeinek betartására kényszerítenek.
"Az Élet megerősítette": Isten adományait az évezredek, kiváltképpen az utolsó évezred történései: az élet történelmi és társadalmi tanulságai megerősítették. Emberi gyarlóság megrontotta, szétzüllesztette ezeket az erőket, de nem semmisíthette meg. Változatlanul megmaradtak azoknak, amelyek az Ősföld népeit arra kényszerítik, hogy amit gyarlóságukban, rövidlátásukban elrontottak, az élet tapasztalataiból leszűrt tanulságok alapján az örökadottságokból sugárzó törvények rendszerbeszedésével, szerves kapcsolásával újra felépítsék. Az élet megerősítette, hogy a Kárpátok övezte medence életviszonyai a tótból, ruténből, az erdélyi románból és szászból, a horvátból és szlavónból, a nyugati végek németjéből más embert faragnak, mint testvérszármazékaik. Ez tény és törvény
Az élet megerősítette az Ősföld népeinek összetartozását történelmi, politikai, gazdasági, szociális és társadalmi tekintetben egyaránt. A jelen meddősége igazolja leginkább az élet csalhatatlan megállapításait.
"A Nép szentesíti": minden államiságot a nép szentesít. Az Ősföldön élő népek évszázadokon át szentesítették szellemi, anyagi és véráldozatkészségükkel, szellemi, anyagi jólétükkel Isten adottságait és azt, amit az élet megerősített. A Hungária Egyesült Földek államhatalma ezt a történelmi szentesítést új alkotmányában népszavazással erősítse meg, azért, hogy emberi gyarlóság és rövidlátás az Ősföld népei részéről ne szüljön még egyszer olyan végzetes, természetellenes és halált hozó elhatározásokat, amelyek az Ősföld összes népeit kivétel nélkül végromlásba döntötték.
"E Háromság végrehajtja ": amit Isten megadott, az Élet megerősített, a Nép szentesít, hajtsa végre az e Háromságot alkotó, összefoglaló, közös és életképes államhatalom. Az államhatalom az állam irányítására szóló intéseket Istentől, a törvényeket az Élettől, a vezetésre szóló akaratjogot a Néptől kapja, ennélfogva a Háromságon kell épülnie, ha áldásos munkát akar végezni.
A NAP kifejtett népfelségi alapját jelvényében összefoglalta, melynek szavai
"Isten, paraszt, polgár és katona!" Isten mindnyájunké, a paraszt mindannyiunk kenyerét adja, a polgár az államba tömörült népek érdekalanya és az állam közalanya, a katona mindent megvéd: Istent, parasztot, polgárt, államot.
A Hungária Egyesült Földek államfelségének alapja ez: "Adok, hogy adj!"
"Adok": az államhatalom vállalja a kötelezettséget, hogy minden alkotmányos alanyának megadja az erkölcsi, szellemi és anyagi gyarapodásának lehetőségét, de a közérdeknek megfelelően. Az államhatalom tisztában van azzal, hogy az egyén ősösztöneit megélhetés, vagyonszerzés és vagyongyűjtés, hit és öntudatosság szempontjából nem lehet és nem szabad kiirtania; de őrködik afelett, hogy az egyéni élet ne csak a haszonszerzés, hit és öncélúság elvakultságába fulladjon s ezzel a szociális nyomor okozójává és az államiság sírásójává váljék.
"Hogy adj": a népfelségnek meg kell adnia az államhatalom számára azokat a jogokat, amelyek alapján az állam a népfelségből fakadó érdekeknek védelmét becsülettel elvállalhatja. Aki nem ad, nem kap; aki életet nem ad, életet nem kap, akár az egyén, akár az állam életéről, létéről legyen is szó. Más kölcsönvonatkozást államhatalom és egyén között a gyakorlati élet nagy állami és egyéni küzdelmei nem ismernek, de nem is ismerhetnek. Ez alaptörvény.
A NAP államfelségi alapját jelvényében a népfelség szavainak kezdőbetűiből alkotta meg, mely a rovásírás "HIT" betűit alakítja az Ősföld keresztjévé.
A NAP az Ősföld megmentésére, újjáépítésére kidolgozott nagy munkatervét és követeléseit összefoglaló alaptervében véglegesen 1931-ben cikkelyezte. Aki közömbösen áll e szent céllal szemben, ne akadályozza meg a terv keresztülvitelét, mert nem a párttal, hanem az élettel ütközik össze, amely más megoldást, más kibontakozást nem ismer; ezt követeli, erre kényszerít s ezért az ellenállót könyörtelenül elsöpri.
A terv mindenkitől azonos kötelességteljesítést követel, mindenkinek azonos jogokat ad. Elve: először a kötelességteljesítés, azután a megérdemelt jogélvezet. Az államot szerves életet élő valóságnak és nem elvont fogalomnak tekinti. Az egyéni érdekre ép oly kevéssé épít, mint a tömegre. Államérdek és népérdek, népérdek és államérdek kölcsönhatását akarja! Szakít gyökeresen a régi, elavult elvvel, mely a jogélvezetnek biztosít egyoldalú elsőbbséget a kötelességteljesítéssel szemben.
A NAP a terv végrehajtására létesülő irányító, vezető és védő szerv Miután az egész tervet ő dolgozta ki, ő öntötte megtámadhatatlan, súrlódásmentes rendszerbe, a terv végrehajtásáért, helyességéért és hathatós voltáért ő egyedül vállalja a felelősséget, követeli, hogy egyedül a pártnak adják meg a terv végrehajtására szükséges legteljesebb hatalmat, mert a többi pártok az Ősföld Istentől szabott feladatát megoldani nem tudják. A lepergett tizenöt esztendő ezt bizonyítja.
A NAP az egész Ősföld, Bosznia, Dalmácia, valamint a Szlavónföld számára alakul. Tagja lehet az Ősföldet lakó minden egyes nép fia, aki a Hungária Egyesült földek felépítését akarja.
A NAP zászlót bont terve végrehajtása, az állam és az egyén dicsősége, boldogsága és nagysága érdekében. Bizalmat követel becsület ellenében, hazaszeretetet hűség ellenében.
Fanatikus, szent hittel és meggyőződéssel indulunk neki az Ősföld megmentésére, új, történelmi korszakának megnyitására
"Isten, paraszt, polgár és katona nevében!"
s nem állunk meg addig, míg nagy célunkat elérjük!


 
 
1 komment , kategória:  Szálasi Ferenc - A Cél 1. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 176
  • e Hét: 742
  • e Hónap: 17784
  • e Év: 282999
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.