Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Koós Kálmán -Voltunk, vagyunk3
  2010-12-04 18:24:37, szombat
 
 
Koós Kálmán - Voltunk, vagyunk, leszünk

Molotov a szovjet külügyminiszter október 8-án fogadta a magyar küldöttséget és közölte velük a fegyverszüneti szerződés feltételeit, amelyek a következők voltak:

Magyarország köteles kiüríteni az egész általa elfoglalt csehszlovák, jugoszláv és román területeket, illetve területekről visszavonja az összes magyar csapatokat és köztisztviselőket az 1937 december 3-án érvényben volt határokra. A kiürítésnek 10 napon belül meg kell történnie. Kezdő időpontnak az a nap számít, amikor a magyar kormány megkapja a fegyverszüneti szerződést. A kiürítés megfigyelésére és ellenőrzésére a három szövetséges kormány (U.S.A., Anglia, Szovjet Unió) megbízottakat küld Magyarországra és e megbízottak szovjet elnöklet alatt, mint Szövetséges Bizottság működnek. Magyarország kötelezi magát, hogy Németországgal minden összeköttetést, megszakít, azonnal megüzeni Németországnak a háborút, de a szovjet kormány kijelenti, hogy csapataival kész segítséget nyújtani.

Faragó azonnal közölte a fegyverszüneti feltételeket Horthyval, akitől október 9-én megjött a válasz, hogy a szerződést aláírhatják. Az írásbeli felhatalmazás, amit Nemes József őrnagynak kellett Moszkvában vinnie, késett, azért Molotov azt javasolta, hogy írják alá annak megérkezése előtt, mert Horthy táviratilag már megadta a felhatalmazást.

Az aláírás október 11-én este pár perccel 8 óra előtt megtörtént.

Idevezetett a csak osztályérdeket tekintő politika. Ezt eredményezte huszonöt évi antibolsevista magatartás után az angolbarátság, a háború szabotálása, az árulások sorozata, a jobboldali; elnyomása. Az antibolsevista Magyarországnak, ahol kommunista párt csak föld alatt létezhetett, be kell állnia a Vörös Hadsereg martalócaként Európának szovjetorosz meghódítására. Harcolnia kell, hogy a pánszlávizmus győzzön és Európa egy kultúrában, ízlésben, gondolkodásban idegen világ hatalmi körébe kerüljön, ő maga pedig a Kreml vazallusává süllyedjen. Világbolsevizmus és pánszlávizmus a magyarság két halálos mérge. Be kellett venni őket, mert a Várban magyarok laktak ugyan, de idegen érdekek uralkodtak.

A Vár egykori ura szépíteni szeretné a dolgot s ezt írja: "Mi| kor értesültem a szovjet csapatoknak a békés lakossággal szemben leírhatatlanul kegyetlen viselkedéséről, rá kellett szánnom: ] magam arra a lépésre, amely annyi tragikus élmény után is a| legsúlyosabb maradt számomra. Moszkvához fordultam."

Nos, a nagy orosz offenzíva Dél-Erdélyből Magyarország ellen október 6-án indult meg, Faragóék pedig október elején Moszkvában voltak, s az előkészületek már augusztusban megkezdődtek, A másik ködösítést akkor követi el Horthy, amikor ezt írja: kiküldöttek azt a megbízást kapták, hogy fegyverszüneti tárgyalások felvételére és azok során következő feltételek elérésére törekedjenek: a hadműveletek haladéktalan megszüntetése, az angolok és amerikaiak részvétele Magyarország megszállásában és német csapatok szabad elvonulása."

Ezt olvasva, fel kell tételeznünk, hogy Horthy nem ismerte bolsevizmus lényegét. Azt kell hinnünk, hogy valóban csak min a reakció feje a nagybirtokos osztály érdekében volt ellensége kommunizmusnak és nem volt tisztában a szovjet világveszedelmet jelentő törekvéseivel és nyíltan megvallott céljaival. Arra kell gondolnunk, hogy az 1919-es tapasztalatok és 25 évi antibolsevista kormányzás után és ellenére Horthynak is csak annyi ismerete volt a bolsevizmusról, mint a más világrészben lakó és a kandallója mellett kedélyeskedő Rooseveltnek. Máskülönben hogyan gondolhatott volna arra, hogy a bolsevisták majd meginvitálják Olaszországból, vagy Franciaországból az angolszászokat, hogy "tessék jöjjetek, segítsetek megszállni Magyarországot, nehogy itt mi azt tehessük, amit akarunk s nehogy lehetőségünk legyen véletlenül bolsevizálni Magyarországot."

A német csapatok szabad elvonulásának biztosítására irányuló törekvés emlegetése csak olyan állítás, amivel Horthy az egykori fegyvertárssal szemben szeretné utólag a becsületét megvédeni. De arról nem ír, hogy ténylegesen mi volt a szerződésben. Mert abban benne volt, hogy Magyarország hadat üzen Németországnak. Éppúgy, mint Románia, Bulgária és Finnország. Mindez meg van írva a bolsevista kiadásban 1947-ben megjelent "Debreceni Feltámadás" című könyvben, amely könyvet tulajdonképpen az ügy szereplői írtak, mert azok nyilatkozatai alapján állították össze. Letagadni tehát nem lehet. Amikor pedig a debreceni kormány kötött fegyverszünetet a szovjettel 1945 január 20-án, az is rögtön hadat üzent Németországnak.

Hangsúlyozni kell, hogy nem csupán szövetségeseink elárulását jelentő átállásban van a bűn, hanem történelmi hivatásunk, jövőnk és egész Európa elárulási szándékában. S ez a súlyosabb. Ha Anglia és az U.S.A. együtt harcoltak a Szovjettel, ahhoz nekünk e téren semmi közünk. A kettő közül egyik sem tartozik Európához. Amerika külön világrész, Anglia pedig egy Európán kívüli, kontinenssel felérő világbirodalom feje. Mindkettő világhatalom, amelynek nem kell félnie, hogy akár a bolsevizmus, akár a pánszlávizmus egykönnyen lenyelheti. De Magyarország Európa szívében fekszik, eggyé vált Nyugat szellemi világával, kultúrájával. S a mi feladatunkat, kötelességeinket nem Anglia, vagy az U.S.A. demokratái írhatták elő, hanem azokat múltunk hagyományai, jövőnk reményei és becsületünk kellett, hogy diktálják.

London és Washington urai parolázhattak Sztálinnal, de mi magyarok nem.

Horthy október 20-án akarta a fegyverszünetet életbeléptetni, a Szovjet azonban október 16-át tűzte ki az utolsó napnak.

Ezért Horthy elkészítette a fegyverszüneti kiáltványt, parancsot adott az első és második hadsereg visszavonulására, ezek egy, részét Budapestre rendelte biztonságként, majd október 15-én vasárnap d. e. 10 órára koronatanácsot hívott egybe. Ezen bejelentette, hogy fegyverszünetet kér a Szovjettől.

Horthy a fegyverszüneti szerződés megkötésével teljesen önkényesen járt el. Szerinte ennek joga őt, mint a legfőbb hadurat illette, Lakatos szerint a kormányt is, viszont a kormány az országgyűlés megkérdezése nélkül nem dönthetett ebben a súlyos kérdésben. Le is mondott rögtön bár ez csak formalitás lett, mert a lemondott kormány mindjárt újra alakult. A volt kormányzó önkényeskedése más oldalról is kitűnik a fegyverszüneti szerződéssel kapcsolatban. A Szovjet kormány ezt a szerződést] csak ideiglenesnek tartotta. Molotov kijelentette, hogy ha a kormányzó és a kormány ezt az elsődleges szerződést vagy inkább csak nyilatkozatot, mert csak a magyar kiküldöttek írták alá, elfogadja, akkor fog összeülni mind a három szövetséges és Magyarország megbízottaiból álló bizottság a végleges fegyverszüneti egyezmény megtárgyalására. Horthy aláíratta a nyilatkozatot anélkül, hogy arról a kormányt előre tájékoztatta volna. Tehát tulajdonképpen még a Szovjet feltételének sem tett eleget.

A koronatanácsot megelőzőleg történt, hogy ifjú Horthy Miklóst, aki követ volt Braziliában és a brazil hadüzenet után térti vissza Magyarországra, a Gestapo elfogta. A kormányzó fia, a család akkori nagy ügybuzgalmában léprement. Azt hitte Tito| megbízottaival fog találkozni Bornemissza Félix hivatalában és azok helyett németek várták, akik elfogták és Matthausenbe vitték. Sztálin nem volt elegendő a Vár konspirátorainak, Titóra is kíváncsiak voltak.

Horthy mind fiának, mint Bakay vezérezredesnek Budapest városparancsnokának október 10-én történt elrablását olyan erőszakos cselekménynek tekintette, amire csak a nácik képesek.1 Ilyent nyugati demokraták soha sem csinálnának. Az ilyen tévhiedelmek megcáfolására említem meg, hogy Teherán rendőrfőnökét Fazlullah Zahedi generálist a háború alatt a lakásáról az angolok elrabolták és Palesztinába internálták, mert gyanújuk szerint Zahedi a németekkel állott összeköttetésben. Zahedi 1953-ban Mossadegh után Perzsia miniszterelnöke lett. Mondanom sem kell, hogy Irán geográfiai helyzeténél fogva korántsem játszott olyan fontos szerepet Anglia számára, mint amilyent Magyarország jelentett 1944 őszén Németországnak. Egyetlen nagyhatalom sem engedi, hogy érdekeit, főképp katonai, vagy éppen létérdekeit kis államok veszélyeztessék.

A koronatanács ülése közben érkezett meg Weesenmayer követ Horthyhoz, aki közölte vele, hogy a fegyverszünet mellett döntött. Weesenmayer távozása után a kormányzó elküldte kiáltványa szövegét a rádióba felolvasásra, ami délután 1 óra körül megtörtént. E tájt jelent meg Horthynál az Olaszországból jött Rahn német nagykövet, hogy megpróbálja rávenni elhatározásának megváltoztatására.

Amikor Horthy ezt a részt tárgyalta emlékirataiban, ismét kitűnik, hogy valójában szégyenli a németekkel szembeni árulást. Ezt írja ugyanis a Rahnnal való beszélgetésről: ezért belebocsátkoztam annak megbeszélésébe, hogy miként lehetne megakadályozható, hogy az oroszok a németek háta mögé kerülhessenek."

Ha mondta ezt Horthy, akkor félrevezetni akarta Rahnt, vagy nem merte bevallani az árulást. De mert az emlékirataiban nem írja, hogy csak ilyen belső szándékkal beszélt, tehát az olvasót is félre akarja vezetni. Hogyan akarta, volna megakadályozni a németek bekerítését, amikor benne állt a fegyverszüneti nyilatkozatban, hogy Magyarország azonnal hadat üzen Németországnak? A "Debreceni Feltámadás" című könyvben olvashatjuk Dálnoki Miklós Béla előadását, aki ezeket mondotta többek között október 15-re vonatkozólag: parancsot adtam a hadsereg kebelében lévő német csapatok lefegyverzésére. Megparancsoltam Jolsvay v. k. ezredesnek, szállásmesteremnek, hogy a német gépkocsi oszlopokat fegyverezze le és a gépkocsikat a honvédség részére vegye birtokba... Azonnal kiadtam a parancsot, hogy az arcvonalat fordítsák a németek ellen."

Miklós Béla nagyon jól ismerte Horthy szándékait, mert október 10-én nála volt a Várban és parancsot kapott arra, hogy í Nemes József őrnagyot, az írásbeli felhatalmazás vivőjét tegye) át a fronton.

A rádióban felolvastatott kiáltványban Horthy arra hivatkozott, hogy a németek nem segítették a magyar csapatokat, tehát az országot megvédeni nem tudja. Ezzel szemben könyvében olvashatjuk Guderian október 15-én kelt parancsát, amely az egész magyar térséget német hadműveleti területnek nyilvánította.; Dalnoki Miklós kijelentése szerint az első hadsereg a németeknek volt alárendelve. Ezekből világos, hogy német csapatok is harcoltak a magyarok oldalán. De a lényeg nem is ez, hanem amit Horthy írt Hitlerhez 1044 elején küldött levelében. Ebben a következők olvashatók: "A magyar különlegesen benső kapcsolatban áll hazája határaival: ezek az ő számára egyúttal politikai törekvései és katonai erőfeszítése határait is jelentik. Ahhoz, hogy minden erejét belevesse a küzdelembe, országa földjén, vagy annak közvetlen környékén kell harcban állania... Felesleges ismételnem, hogy teljes elszántsággal szállunk szembe az országunk ellen intézett minden támadással, még pedig saját erőink bevetésével. Felelősségünk szempontjából nagy jelentőségű, hogy haj tárainkat az ellenséggel szemben mi magunk egyedül védelmezzük. Ezzel tartozunk tulajdon nemzetünknek."

Erről a tartozásról minden esetre jól megfeledkezett Horthy, éppúgy, mint a felelősségről és az elszántságról is. Egyetlen lovas hadosztályról tesz említést, amely 1944 nyarán még határainkon kívül, Varsó körül harcolt. Nem tűnik ki könyvéből, hogy; ez az egy hadosztály 1944 októberében még mindig lengyel területen volt, vagy már hazakerült. Az azonban tény, hogy ennél az egy hadosztálynál jóval jelentékenyebb német erők harcoltak! magyar területen az oroszok ellen. Az ország megvédésének akaratáról, hősies elszántságáról szó sem volt Horthy részéről, pedig a honvédségnek már országa földjén kellett harcolnia. Hol volt a Kállay-féle 300.000 főnyi jól felszerelt hadsereg? Sehol. Ami volt, azt is visszarendelték. Október 11-én, amikor a vörösök elfoglalták Kolozsvárt, ugyanakkor már Szegedre is bevonultak. Nincs ellenállás semerre, az orosz élek szabadon futnak előre az Alföldön és az első tankok beszaladnak Kecskemétre. Nem volt katonai erőfeszítés, nem volt teljes elszántság, nem volt felelősség, csak az volt fontos, hogy Nyugat kedvében járjunk, amely eladott az orosznak megmaradjon a kormányzóság és haja szála se görbüljön az ellenségnek drukkoló budapesti zsidóságnak.

Horthy felhívása tehát elhangzott a rádióban. Nyilvánvaló volt, hogy vagy baloldali, vagy szélsőjobboldali forradalmi megmozdulásnak kellett következnie. A magyar kormánynak egy része és a közszellem antibolsevista volt, megmaradásáról a Vörös Hadsereg megszállása után szó sem lehetett volna többé, a kormányzást, a közszellem irányítását a baloldalnak kellett volna átvennie. Ámde a még meg nem szállt területeken, első sorban a fővárosban még nagy számú német katonaság tartózkodott s bár a politikai pártokat feloszlatták, azok a föld alatt tudtak még dolgozni. Ha igaz lett volna, amit Horthy, főképp pedig Kállay, meg a többi baloldali politikus állít, a zsidókkal egyetemben, hogy a magyarok már alig várták a háború végét, hogy nagy többségükben utálták a németeket, hogy a hadsereg nagy része is németellenes volt, hogy a szélsőjobboldal a népnek csak egy kis töredék és söpredék részét alkotta, mi sem lett volna egyszerűbb, mint a baloldali forradalmi hatalom átvételt végrehajtani. Történtek is előkészületek, amennyiben néhány politikus és katonatiszt terveket dolgozott ki a munkásság felfegyverzésére. (A Fekete Könyv őszintébb, mert elárulja, hogy a zsidó munkaszolgálatosokat akarták fegyverrel ellátni.) A nagy készülődésből aztán csak annyi lett, hogy Kovács Imre október 15-én autón végigszáguldott a fővárosban és itt-ott belelőtt a levegőbe.

A baloldali hazugságokra legfényesebben az a tény mutat rá, hogy Dalnoki Miklós Béla még a saját parancsnoksága alatt állott első hadsereget sem tudta átállítani az orosz mellé, vagy akár csak a fegyverletételt végrehajtani. így aztán nem maradt más hátra a számára, mint, hogy ő menjen át az oroszokhoz a hadserege helyett, írd és mond, három személyt víve magával: a vezérkari főnökét, segédtisztjét és a csicskását.

Az egész baloldal, amely csillagászati távolságban állott a magyar nép felfogásától és érzésvilágától, leszerepelt. Elkövetkezett tehát a szélsőjobboldal forradalmi lépése. E tény megítélésénél nem az játszik szerepet, hogy német tigris-páncélosok vonultak fel a Várba, hanem az, hogy a döntő pillanatban olyan férfiak, olyan politikai erők törtek előre és vették át a kezdeményezést, amely mögött a hadsereg, a parlamenti többség és a nemzet egyeteme állott. Ha nem lettek volna tigrisek Budapesten, ha egyetlen szál német katona sem tartózkodott volna a magyar fővárosban, a hungarista forradalom akkor is megtörtént volna. Mert ez a nemzet forradalma volt, azé a nemzeté, amely ismerte a bolsevizmust, 25 esztendőn keresztül antibolsevista szellemben élt és ifjúsága így nevelődött. Azé a nemzeté, amely 1000 éves történelme folyamán soha nem mutatott gyávaságot, megalázkodást, de szembe mert nézni és szembe mert szállni a sorsával, a végzetével is. Október 15-én Budapesten a helyőrség, a rendőrség, a csendőrség átallott Szálasi Ferenchez. Mit számított hát, hogy egy maroknyi testőrség Kállay Miklós fiával az élén védeni akarta a Várat? Hogy a német páncélosok felvonultak, csak annyiban volt jó, hogy kevesebb magyar vér folyt.

Horthy a saját nemzetét gyalázta meg, amikor azt írta: "Sokakra úgy hatott az én rádiókiáltványom, mint a már elviselhetetlen feszültség szorongatását megszüntető felszabadulás." Tudniillik nem írja hozzá, hogy e sokak a csillagos házak lakói voltak, nem pedig a magyarok. A csillagosok feszültsége feloldódott, de a magyaroké felfokozódott. Ez természetes volt, hiszen az egész háború alatt a magyarság és a zsidóság öröme, vagy bánata, reménykedése, vagy sérelme homlokegyenest szembenállott egymással. Október 15-én délben mintha csak Petőfi riadója zúgott volna át a megmaradt országrészek fölött: jön az orosz! "Most itt a Duna partján, tetemre hívom a magyar fővárost; mondotta Horthy 1919 november 16-án Budapestre való bevonulása alkalmával. Ez a város megtagadta ezer éves történelmét, ez a város porba rántotta a szent koronát, meg a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözött." Vajon eszébe jutottak-e Horthynak e szavak október 15-én? Mert ezen a napon Budapest hívta tetemre a kormányzót. Az ezer éves történelméhez hű maradt főváros tetemre hívta az államfőjét; aki meg akarta tagadni nemzet múltját és becsületét és engedte volna, hogy önként vörös rongyokba öltözzék.

A hungarista hatalomátvételhez az alkotmányos alap is elkészült. Horthy fegyverletételi terve nem maradt titokban, ezért a bekövetkezendő eseményekre a parlament szélsőjobb és jobboldali, sőt középállású tagjai felkészültek, megalakították a Nemzeti Szövetséget az alsó és felsőházban egyaránt. A felsőház, a nemzet elitje" száz százalékig náciellenes és nyilasellenes volt, mint Kállay Miklós állítja. Hogyan volt lehetséges, hogy ott is akadtak, akik résztvettek ebben a politikai tömörülésben, hiszen nyilvánvaló volt, hogy amikor megtörténik a fordulat, akkor már csak Szálasi Ferenc jöhet? Nem másért, mint azért, amit Hubay Kálmán mondott a budapesti rádióban: Most remegtek, hogy a szovjet itt dörömböl Budapest kapuinál. Most remegtek, hogy hiába volt a nagy angol barátság, hiába volt a semleges útlevél, hiába dicsértétek Sztálint a pompás paloták foteljeiben. A szovjet nektek sem kegyelmezne, ha karmaiba kerülnétek.. Ti fegyházba vetettétek Szálasi Ferencet és most várjátok, hogy a 9323-as fegyenc szabadítson meg benneteket."

Ha tudni akarjuk, hogy Szálasi Ferenc miért tette meg október 15-én történelmi lépését, akkor tudnunk kell, hogy mit mondott az utolsó szó jogán a vértörvényszék előtt 1946 február 5-én:

"1944 október 15-én választani kellett, hogy a magyar nemzet és vezetősége Kelet felé megye, vagy Nyugat felé. Az én döntésem nem lehetett más, mint az, hogy ki kell tartani, mert a harc időnyerésért, a drága időért folyik és aki megnyeri ezt az időt, az megnyerte a háborút is.

Ténykedésemnek más alapja nem volt. Nem is lenne értelme, hogy más alapot adjak döntésemnek, mert a legteljesebb ellenkezésbe jutnék azzal az ideológiával, amelyhez konokul ragaszkodom."

Az ezer éves magyar hivatásérzés és öntudat int felénk e szavakból és az ország helyzetének az adott időpontban a legtisztább felismerése. Nem a demokrata szövetségeseknek győzelméről volt szó a fegyverletételkor, hanem a szovjet előtti meghódolásról. Nem a demokrácia állott a magyar nép előtt, hanem a bolsevizmus réme. Nem fölszabadítás, hanem baromi leigázás. Nem az út egy igazságosabb, szociálisabb jövő felé, hanem a nemzeti katasztrófa a vörös rém uralma felé. Nem a haladás Nyugat rögös, de fejlődő kultúrösvényein, hanem zuhanás Kelet szellemi és erkölcsi züllésébe, rabszolgaságába. Vagy Nyugat: a szabadság lehetősége, vagy Kelet: a biztos rabság. Más út nem volt és ezt az egyszerű tényt, amit a politikai mezitlábasok, a nyilas csőcselék olyan világosan látott és megértett, a nemzet ideiglenes vezetőiül feltolakodott, magukat demokratáknak nevező, de minden demokráciát megcsúfoló purimvezérek ma sem képesek felismerni. Mindezek ellenére a háború továbbfolytatása a győzelem, illetve a szovjet megszállásától való megmenekülés lehetősége nélkül nem lett volna értelmesebb, mint Lengyelország hősies önfeláldozása 1939-ben. 1944 októberében úgy látszott, hogy a németek stratégiailag a háborút elvesztették. De ez még nem jeleni tette azt, hogy a háborút valóban el is kellett vesztenünk. Egy haditechnikai újítás döntő módon befolyásolhatja a hadihelyzetet. Az osztrák-porosz háborút a poroszok nyerték meg az először alkalmazott hátultöltő puskák segítségével. Az első világháború döntését nagyban elősegítette az új angol fegyver, a tank. Japánt egy új csodafegyver, az atombomba kényszerítette megadásra. Ilyen csodafegyverek bevetését várta a háború utolsó fázisában a német nép és a magyar nép is ezekben hitt és bízott. S: , ezek a csodafegyverek nem a német vezetőség maszlagjai voltak. Nem csak a már bevetett V1 és V2 bizonyíték erre, hanem egy francia szerzőnek a könyve, amelynek a magyar címe: "A németek megnyerhették volna a háborút". A könyv a megszállók kezébe került német hadititkok alapján a német titkos fegyvereket tárgyalja és megállapítja, hogy ha a németeknek lett volna idejük ezeket a fegyvereket bevetni, megnyerték volna a háborút Miért folyt tehát a háború utolsó szakaszában a küzdelem? Azért, amit Szálasi mondott: az időért. Nem az ő hibája, sem a magyar népé vagy a hadseregé, hogy ez az időért folytatott súlyos harci eredménytelen maradt. De még az se, hogy nem tudták a szovjet előretörését addig feltartóztatni, amíg a nyugati csapatok elérték volna a Dunántúlt. Szálasi Ferenc az előző kormányok bűnös mulasztásainak súlyos felelősségét vette át a hatalommal. A végzet ismét Magyarország ellen dolgozott. A körülmények úgy alakultak, hogy a bukást nem lehetett elkerülni.

Horthy gúnyosan ír arról, hogy Szálasi október 16-án két ízben is megjelent nála és kérte miniszterelnöki kinevezését. "Hogy valaki saját kinevezését kérje, még nem fordult elő életemben" írja. Ez lehet, de az 1944 október 15-16-i események sem. Amin Horthy gúnyolódni akar, az éppen Szálasi Ferenc alkotmánytiszteletét és már fölöslegesen nagy kormányzó hűségét bizonyítja. Miniszterelnöki kinevezését az alkotmányos formaságok megtartásával akarta elérni.

Horthy azt állítja, hogy október 16-án délután azért írta alá Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezését és saját lemondását, mert Lakatos, a volt miniszterelnök és Weesenmayer német követ tudomására adták, hogy ettől függött Miklós fia élete. A kinevezés és lemondás tehát érvénytelen. Szálasi puccs szerűen, idegen hatalom segítségével került az ország élére. Még ha így is állt volna a dolog, Horthy megfeledkezik valamiről. Arról, hogy ő is hasonlóképpen, forradalmi, ellenforradalmi úton jutott hatalomhoz. Katonai szervezkedését Szegeden az entente misszió és francia csapatok védelme alatt végezte és Kún Béla kommunista rendszerét a román hadsereg söpörte el előtte. Ha Horthy ilyen hatalomra jutását igazolta a történelem előtt a bolsevizmus elleni harc, az országnak a kommunizmustól való megszabadítására irányuló törekvése, akkor Szálasi forradalmi lépését még inkább igazolja az a tény, hogy az országot ugyanennek a veszedelemnek sokkal súlyosabb formájától, a szovjet megszállásától, a Vörös Hadsereg barbarizmusától és szovjet győzelem esetén holtbiztosán újból bekövetkező kommunista rendszertől akarta megvédeni. Mindezeken túl még van egy nagy különbség közöttük Szálasi javára. Horthy nem volt más, mint az osztály érdekeit féltő nagybirtokosság reakciójának a megtestesítője, Szálasi ellenben ízig-vérig szociális lelkületű államférfi, akinek egyik fő célja volt az elnyomott társadalmi rétegek felszabadítása.

Horthy arra is hivatkozik, hogy Szálasi miniszterelnökségét és nemzetvezetői megbízatását csonka parlament ismerte el, mert az országgyűlés tagjai közül többen letartóztatásban voltak. Ezzel a kijelentéssel állítsunk szembe egy kérdést. Ha a fegyverletétel és az ország szovjet megszállása olyan simán történt volna, ahogyan Horthy akarta, akkor a nemzetiszocialista és a Nemzeti Szövetségnek többi képviselői talán a helyükön maradtak volna? Nem tartóztatták volna le őket azonnal? Mégis a parlament jogszerűen tovább működött volna a feloszlatásáig, mint ahogyan tovább működött 1944 március 19-e után, Horthy kormányzósága idején annak ellenére, hogy az alsó és felsőház több tagját a németek letartóztatták. S ne felejtsük el azt sem, hogy Horthy kormányzóvá választásakor bizonyos fegyveres különítmények álltak a parlament kapujában, hogy a Horthy ellenes nemzetgyűlési képviselők belépését megakadályozzák. Horthy a megválasztáskor maga is az erőszaknak egy bizonyos fajtáját alkalmazta azzal, hogy közvetlenül eskütétele előtt, újabb követelésekkel lépett elő kormányzói jogkörét illetőleg és a kínos helyzetbe került pártok vezetői hozzájárultak Horthy élethossziglani kormányzóságához, ami pedig törvényellenes volt, mert a nemzetgyűlés előzőleg törvénybe iktatta, hogy amíg a királyi hatalom gyakorlása ismét lehetővé nem válik, addig kormányzót kell választani. Világos az ellentmondás, mert mi történik akkor, ha az egész életére kormányzóvá választott Horthy kormányzósága idején lehetőség nyílik a királyi hatalom visszaállítására

Ugyancsak Horthy kényszerítette ki 1937-ben, hogy őt felelősségre ne lehessen vonni s ezzel olyan jogot nyert, amivel sem Hunyadi János, sem Kossuth Lajos, történelmünk két másik kormányzója nem rendelkezett. Horthynak ezzel a magatartásával) és lelkületével rögtön szembeállíthatjuk Szálasi egyéniségét, akinek kifejezett kívánságára iktatták törvénybe a nemzetvezetői felelősséget. Az 1944. évi N. törvénycikk 5. paragrafusa érteimében "A Nemzetvezetőt a kormányzói jogkörben foglalt összes jogok megilletik", Szálasi Ferenc kívánságára beiktatott 6. paragrafusban pedig az áll, hogy "A Nemzetvezetőt az alkotmányi vagy a törvény megszegése esetében az országgyűlés felelősségre vonhatja." Kiben volt hát diktátori hajlam, Horthyban, vagy Szálasiban

1944 november 4-én Szálasi Ferenc miniszterelnök az országgyűlés két házának együttes ülésén letette a törvényben előírj nemzetvezetői esküt. Az eskü a Szent Korona előtt hangzott el, mert az országgyűlés csak a választókat képviseli, de a Korona az egész nemzetet szimbolizálja, azért tartotta fontosnak Szálasi, hogy esküjét e nemzeti ereklye előtt tegye le. Ez éppen az ő mélységesen alkotmányos felfogásának bizonyítéka, mint az, hogy Horthytól kérte miniszterelnöki kinevezését. Az október 15-én megindult folyamatot már senki meg nem állíthatta, Szálasi személyét már senki nem helyettesíthette, csak az történhetett a politikai helyzet kitisztázódásában, amit ő akart, még sem élt vissza a helyzettel és nem kívánt magának korlátlan hatalmai szerezni. Elsősorban magára vonatkoztatta azt a mondását, hogy "Nemzetünk ebben az időkben teljes férfiakat, azok nagy elhatározását, osztatlan felelősségét, félreérthetetlen kiállását és teljes szolgálatát követeli." Szálasinak nem volt egyetlen olyan tette, amely ellentétbe hozta volna elveivel.

A hadihelyzet Magyarországon október 15-én már olyan súlyos volt, hogy a legcélszerűbbnek látszó védelmi vonalat, a Duna vonalát már nem lehetett biztosítani. Az oroszok átkeltek a Dunán és megvetették a lábukat a Dunántúlon. Budapestet november elején az Alföld felől közelítette meg a Vörös Hadsereg. Az ország fővárosa közvetlen veszélybe került, nem maradt más feladat, mint menteni, ami menthető. Kállay, aki szerint csak ők voltak okosok Magyarországon, szokásos blöffjével azzal is el akarja áztatni a Szálasi kormányt, hogy az teljesen tehetetlen volt és annyi közigazgatási tudással sem rendelkezett, mint egy vidéki jegyző. Állításának rosszindulatát és valótlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint az az óriási munka, amit a kormány ezekben a képtelenül súlyos időkben elvégzett. Az orosz elöl százezrek menekültek Erdélyből, Tiszántúlról, Alföldről, Felvidékről. Ezeket mind el kellett helyezni, élelemmel ellátni, majd menekülésüket éppúgy mint Budapest kiürítését és Dunántúl lakosságának mentését lehetővé tenni. Hat hónap alatt, több mint egy millió polgári személy hagyta el az országot, akkor, amikor egyrészt a közlekedést mind az országúton, mind a vasutakon az ellenséges légitámadások állandóan zavarták, sőt ideiglenesen megbénították, másrészt a hadiszállításokkal vették erősen igénybe. A lakosságon kívül gyári felszereléseket, üzemeket, hivatalokat kellett Nyugatra menteni. Azonnal megkezdődött a hadsereg rendezése és újjászervezése. További súlyos nehézséget jelenteit az, hogy a minisztériumok és egyéb fő közigazgatási központok több felé voltak széttelepítve Dunántúlon. Az egyik Sopronba, a másik Szombathelyre, a harmadik Kőszegre, a negyedik valami kis faluba és így tovább. Az egész közigazgatási apparátusnak csak a kézbentartása is már igen nehéz feladat volt, amit fokozott az akkori sok közlekedési nehézség. A telefonösszeköttetés is igen gyakran megszakadt, mert a vonalakat elsősorban a hadsereg vette igénybe. Mindez oly hatalmas feladatot jelentett, amellyel még békeidőben is nehéz volna megbirkózni, nem pedig akkor, amikor az ellenséges haderő már az ország szívében áll, vagy amikor a főváros már elesett.

A nemzet erkölcsi erejének fokozása szintén rendkívül fontos 1 követelmény volt. Ennek a követelménynek nem csak a propagandaminisztérium tett eleget, de személyesen maga a nemzetvezető! is. A megmaradt országrészeken tovább folytatta azt az ország* járást, amelyet mint pártvezető kezdett el, hogy a tömegeket felvilágosítsa, hitüket erősítse, ellenállásukat acélozza és kitartásukat megeddze. Erről az országjárásról mondotta az utolsó szó: jogán vérbírósági perében: "Én a meg nem szállott részeken országjárást végeztem és amit ott tapasztaltam a nemzet részéről,; az annyira szép volt, és annyira egyöntetű megnyilvánulás volt; a mi döntő lépésünkkel kapcsolatban, hogy csak most is helyeselhetem, amit október 15-én csináltunk."

Tud-e valaki arról, hogy Horthy csak egyszer is leereszkedett; annyira, hogy személyesen tájékoztasson egyszerű falusi parasztokat, munkásokat, vidéki közigazgatási tisztviselőket, alsóbbrangú katonai parancsnokokat? Huszonöt év alatt még csak egy gyárat sem látogatott meg. A vadászat fontosabb és érdekesebb volt számára.

Megint csak Kállay az, aki a Szálasi kormányt azzal akarja be; feketíteni, hogy a Katolikus Egyház, a parasztság, a munkásság ellenállt, az ifjúságot hadba szólító felhívása hatástalan maradt, és a besorozottak kilenctized része megszökött.

Kétségtelen, hogy elmúlt már az az idő, amikor Tomory Pál érsek vezette a mohácsi csatát és abban a reménytelen ütközetben ott maradt főpap társaival együtt. Az 1848-49-es szabadságharcot már csak három püspök és egy érsek támogatta az Egyház részéről. A küzdő, harcoló szellemű Egyház ma is megvan, de ma már nem karddal akar harcolni, hanem tisztán a hit erejével. Ha tehát nem lelkesedik egy háborúért, vagy annak meghosszabbításáért, azon nem lehet csodálkozni, mert a háborút elsősorban a humanitás szempontjából mérlegeli, a politikus viszont a háború eredményét, lehetőségeit veszi számba, esetleg az azzal járó áldozatokkal való tekintet nélkül.

A hungarista mozgalom ellenfelei itt az emigrációban állandóan mint ütőkártyát akarják kijátszani, hogy Mindszenty Józsefet, akkor még mint veszprémi püspököt a "nyilasok" börtönbe csukták. A tény az, hogy" ezt a súlyos ballépést egy magasabb pozíciót betöltő pártember követte el, de minden felsőbb utasítás nélkül, teljesen a maga hatáskörén belül, a saját számlájára. Lehet-e és szabad-e egy embernek a botlásából politikai tőkét kovácsolni az egész párt, vagy mozgalom ellen? Nem, mint ahogyan egyes papoknak a bűnei, vagy a történelemben szerepelt rossz pápák miatt nem szabad és nem lehet elítélni az egész Egyházat. A hercegprímás a háború után még csak célzást sem tett soha a kellemetlen történetre, annál inkább megteszik ezt helyette mások hivatlanul és kéretlenül.

A Katolikus Egyház egyébként sem szállhatott szembe az új kormánnyal, mert ehhez semmi címen nem lett volna joga. Az Egyház felfogása szerint az Egyház és az Állam a maga saját területén szuverén és mindkettő tartozik a másik jogait tiszteletben tartani. Elvileg az Egyház számára közömbös, hogy egy államnak milyen a politikai berendezkedése. Az Egyház csak akkor tanúsít ellenállást az államhatalommal szemben, ha annak magatartása, cselekedete, tanítása túllépi az állami szuverenitás határait és sérti a vallást, illetve az Egyház jogait, Erről pedig a Szálasi kormány idején szó sem volt, azon egyszerű oknál fogva sem, hogy a Hungarizmus erkölcsi alapja kifejezetten a kereszténység és mert Szálasi személyében is buzgó katolikus hívő volt. Az ifjúsághoz intézett felhívás eredményét mi sem igazolja Jobban, mint az a tény, hogy az Ifjúsági Légióba Budapesten december első felében tízezer levente jelentkezett. Kiképzésükre már nem kerülhetett sor, ennek ellenére sok 14-16 éves fiú kivette részét az utcai harcokból és páncélöklökkel T34-eseket lőttek ki;

A besorozottak kilenctizedrésze már csak azért sem szökhetett meg, mert nem volt sorozás, hiszen a kiképzett emberanyag számára sem volt elegendő felszerelés Kállayék jóvoltából. Katonaszökevények viszont minden hadseregben voltak és lesznek. Ribbentrop említette az emlékirataiban, hogy az első világháború végén csupán Berlinben húszezer német katonaszökevény bújkált. Amerikai forrás szerint a második világháború alatt az U.S.A. hadseregének negyvenezer szökevénye volt.

A munkásság ellenállásának kiáltó cáfolata, hogy a csepeli Weiss Manfréd gyárban még az ostrom alatt is dolgoztak és a| sziget védelmében a munkásság is derekasan kivette a részét. A parasztság ellenállására pedig senki, még egyetlen adatot nem tudott felmutatni.

Ellenállási akciókat, csak kommunisták és szökött zsidó munkaszolgálatosok hajtottak végre. Jelentőségük csekély volt, de felbuzdulva a nagy hírre szert tett francia Résistance dicsőségén, megpróbálták ezt az úgynevezett magyar ellenállást is felfújni. Csakhogy azóta már a Résistanceról is kiderült egy és más, amit nem lesz érdektelen bemutatni. A forrás ehhez is Louis Rougier francia filozófiai professzor könyve.

De Gaulle tábornok közvetlenül a francia összeomlás előtti 1940 június 17-én ment Londonba, miután az angoloktól jó ígéreteket kapott. Másnap felhívást intézett az angol területen éli franciákhoz, hogy jelentkezzenek. Kijelentette, hogy a Pétain kormány törvénytelen és kikiáltotta a "Szabad Franciaország"-ot, mint a francia nemzet igazi képviseletét. Odic tábornok előtt kijelentette, hogy egyenesen szükséges Pétain kollaborációja a németekkel, mert ezzel bebizonyítható a bűnössége. Azonban csak néhány bal és szélsőbaloldali politikus és újságíró csatlakozót hozzá, majd később néhány olyan politikus, aki nem érezte egészen tisztának a lelkiismeretét az összeomlás miatt. 1940 szeptemberében megalakította a Comité Nationalt amit azonban a nyugati szövetségesek nem ismertek el. A sikertelen dakari partraszállási kísérlet után a Kelet-Északafrikai Brazzavillebe ment és ott proklamálta a hatalomátvételt.

Franciaországban ez időtájt még semmiféle ellenállás nem volt, a megszállók és a lakosság között a viszony normálisnak mutatkozott. Egyszeriben megváltozott a helyzet, amikor 1941 július 22-én kitört a német-szovjet háború. A francia kommunisták egyszeriben rájöttek, hogy ők milyen jó hazafiak és nincs más kötelességük, mint a gaz nácik ellen harcolni. Igaz, hogy előzőleg éppen ők szabotálták a német-francia háborút, de akkor Németország még jó viszonyban volt a Szovjet-Unióval. (Thorez, a kommunista párt vezére katonaszökevény volt.) A kommunisták az első szervezkedést már 1941 augusztusában megkezdték és megalakították a Front National de Lutte pour l'Indépendence de la Francé" nevű titkos szervezetet. Ugyanekkor elkezdődött a terrorista szervezkedés is O.S. néven. Hogy a katolikus és a polgári elemek ingadozását legyőzzék, szükségük volt De Gaulle személyére, azért 1942 februárjában biztosították együttműködésükről, 1943 januárjában pedig elismerték a belső ellenállás vezérének, annak ellenére, hogy De Gaulle csak a szövetséges partraszállás után lépett újból Franciaország földjére. A nagy együttműködés eredménye az lett, hogy mindenféle szervezkedésben, így a Comité National de Resistanceben is a kommunisták domináltak. A terror cselekményekre a németek retorziókkal válaszoltak, hiszen világos, hogy egyetlen megszálló hatalom sem tűrheti el, hogy katonáit meggyilkolják, vonatjait felrobbantsák, autóit megtámadják. így mérgesedett el végkép a helyzet Franciaországban és kapott tápanyagot ismét hosszú időre a francia németgyűlölet. A Résistance működéséről a háború után igen csúnya dolgok kerültek napvilágra, így például hogy tág tere nyílt az egyéni bosszúállásnak és sok ellenálló kollaboráció vádjával meggyilkolta személyes ellenségét, továbbá, hogy nem csak németeket, de nemzeti érzésű francia tiszteket tettek el láb alól, sőt ejtőernyővel leszállt szövetséges tiszteket is. Azok a tömeges szörnyűségek pedig, amik a felszabadulás után történtek, egyáltalán nem a francia nép spontán megnyilvánuló felháborodásából eredtek, hanem a kommunisták készítették elő szisztematikusan. A kommunisták mind az ellenállást, mind a felkelést arra használták fel, hogy osztályellenségeiket likvidálják. De Gaulle hatalomra tört. Megkapta írja Rougier, de nem egy polgárháború, hanem történelmünk legnagyobb Szent Bertalan éjszakájának árán."

Egy hiteles tanúnak ezekből az adataiból azt állapíthatjuk meg, hogy a belső résistance nem volt más, mint a kommunistáknak aI szovjet érdekében végzett terrorakciója, gyakran az ellenállás J dicsőségével fedezett és törvényesített gyilkosságok és rablások. Magyarországon a demokraták ellenállása sem szolgált más célt, mint a Szovjetét. A nemzeti közszellem megmételyezése, az erkölcsi erők gyengítése, mind olyan destruktív munkája volt a baloldalnak, amely a Vörös Hadsereg győzelmét könnyítette meg. Eleinte még csak álmodoztak angol győzelemről és megszállásról, de amikor nyilvánvaló lett, hogy ezek az álmok füstbe mentek, akkor nyíltan a Szovjet mellé állottak. Ezt cselekedte Bajcsi-Zsilinszky Endre is, az ellenállók vezére, aki a maga fanatizmusával odasodródott, ahová a sötét baloldal irányította. Az egykori kommunista kollaboránsok hiába akarnak ma nemzeti vértanút csinálni belőle és emlékét dicsőséggel beiktatni a történelembe. Aki a nemzeti végveszedelem idején fel akarta ajánlani együttműködését a Vörös Hadseregnek, aki hadititkokat akart elárulni, az nem más, mint áruló. Ocskay László brigadéros jó kuruc vitéz volt, de a trencséni csatavesztés után átpártolt a labancokhoz. Ha árulását a mai demokraták szemszögéből néznénk, azt mondhatnánk, hogy neki volt igaza, hiszen a trencséni csatavesztés után már látszott, hogy hiába minden erőfeszítés és aj háborúskodás folytatása már csak felesleges vérontás. Mégis kinek a neve ragyog fényesen történelmünk lapjain, a Rákóczié vagy az Ocskayé? Bizony Bajcsy-Zsiliszky felett sem fog más ítéletet mondani a magyar történelem, mint amit Ocskay felett mondott az a kuruc lantos, aki megénekelte az áruló brigadéros szomorú történetét:

Kár, kár, kár, kár vala Ocskay Lászlónak.
Ilyen nagy vitéznek -lenni árulónak!

De nem kár hazáját, vérit eladónak
Szemeit kivájni fekete hollónak!"

December 24-én este az orosz gyűrű Budapest köré zárult és megkezdődött az ötvennégy napos ostrom. Beteljesült a főváros végzete, amelyet Kállay legalább is saját, állítása szerint - megjövendölt még 1938-ban egy külföldi társaság előtt, amely elragadtatva szemlélte a Gellérthegyről a városnak az alkonyban elébe táruló szépségét. Megjövendölte, hogy mindaz, amit láttak, a gyönyörű Dunahidak, paloták, mind romokban fognak heverni. Saját politikájának eredményét látta meg előre.

Az ostromlott főváros felmentésére a németek januárban páncélos támadást indítottak s az ékek Ercsi és Érd között elérték a Dunát, több szovjet hadosztályt bekerítve. De a páncélosok kíséretében nem volt elegendő gyalogság, így az oroszok a páncélosok gyűrűjéből déli irányban kiverekedtek magukat. Ha meg lett volna legalább az a bizonyos háromszázezer főnyi fölszerelt hadsereg, a felmentés sikerülhetett volna.

Kora tavasszal ismét indítottak a németek egy páncélos támadást, de a magyar figyelmeztetés ellenére a Sárréten. A németek mindent jobban tudtak s így a támadás belefulladt a tavaszi olvadás sarába. Aztán a megindult nagy orosz támadásnak már nem volt erő, ami ellenálljon. A magyar hadsereg kénytelen volt határainkon túl visszavonulni. Április 4-én az egész ország területe szovjet megszállás alá került.

Churchill azt írja emlékirataiban, hogy ha Németország szövetségesei tovább kitartottak volna, akkor elkerülhették volna a szovjet megszállást, mert a nyugatiak partraszállást terveztek a Balkánon és szívósabb ellenállás esetén az angolszászok hamarabb érték volna el őket, mint a szovjet hadsereg. Ez olyan churchilli bölcsesség, amely megérdemelné a Nobel díj második felét. Szétbombázták vasúti vonalainkat, fölgyújtották benzin tartályainkat, szétlőtték utánpótlást szállító szerelvényeinket, rombadöntötték városainkat, hadiüzemeinket, munkáslakótelepeinket, röpcédulák százezreivel uszították a lakosságot az ellenállásra, de azért csak tartsatok ki, mert jövünk! Ehhez a pusztításhoz vegyük hozzá azt az óriási hadianyag segítséget, amit a másik nagy demokrata vezér Roosevelt adott a Szovjetnek tizenegy milliárd dollár értékben: több mint tizenháromezer repülőgépet, több mint négyszázezer katonai tehergépkocsit, négy és félmillió tonna élelmiszert és ruházatot, három millió tonna benzint stb.

Szerencse, hogy nem kell mindent készpénznek venni, amit Churchill ír, vagy mond. Csak a felelősséget szerette volna lerázni magáról a vasfüggöny mögé szorult nemzetek sorsa miatt. De amióta a yaltai konferencia adatai az U.S.A.-ban nyilvánosságra kerültek, ezek a churchilli mosakodások üres szavakká váltak.

Magyarország tehát ismét elbukott, mint annyiszor történelme folyamán. Ha a Szálasi kormány végső ellenállásának nem is lett volna gyakorlati eredménye, akkor is övé az érdem és történelmi dicsőség, hogy híven nemzeti hagyományainkhoz, az utolsó lehetőségig vezette a nemzet harcát a szabadságért, a rabságot hozott Vörös Hadsereg ellen. Akik a borzalmas világtragédia magyar részlegéből csak a Dunába hullott hidakat, a kiégett budai Várat, a rombadőlt fővárost látják s mindezért Szálasit és a hungaristákat akarják felelőssé tenni, súlyosan tévednek.

Tévednek, mert a pusztításnak legnagyobb részét amúgy sem kerülhettük volna el. Ha a távoleső Romániában az áruláskor a németek már nem is tudtak katonailag beavatkozni, megtették volna a szomszédos Magyarországon. Horthy maga is számított erre, amikor az október 15-i koronatanácson ezeket mondotta: Bizonyos, hogy fegyverszünet kötése esetén a németek viselkedése velünk szemben kíméletlenül erőszakos lesz. Sokat kell majd elszenvednünk és az is meglehet, hogy csapatainkat szétverik. Az oroszokhoz való átállás a magyar hadsereget teljesen demoralizálta volna, a vörösök nem sok hasznát vették volna s a német-orosz háború tovább folyt volna Magyarország területén. Dunántúlon egyébként sem volt komoly magyar katonai erő, Budapestre éppen akkoriban vittek a németek erősítéseket, tehát a Dunántúlt a fővárossal együtt kezükben tudták volna tartani akkor is, ha Horthy terve sikerült volna. Azt is tudta mindenki Budapesten, hogy a németek a Dunahidakat már augusztusban, a román árulás után megkezdték aláaknázni. Az utókor történetírása nem a veszteség után ítéli meg a fegyveres küzdelem vezetőit, hanem a szándék és a jelentőség szerint. A jelentőséget pedig nem az áldozatban látja. Ha nem így lenne, akkor el kellene ítélnünk Rákóczinak, Kossuthnak és mindazoknak az emlékét, akik elbukott, tehát fölöslegesen háborúba vitték a nemzetet. Rákóczi felkelése már 1708-ban reménytelenné vált. Még a pápa is kiátkozta a kurucokat. Mégis 1711-ig folyt a háború, az öldöklés, a pusztítás. Kossuth szabadságharca a szentszövetség korában szinte eleve sikertelenségre volt ítélve. Mit pusztult akkor is az ország, a nép. Még is ők a nemzet nagyjai, akiknek példájából merít új erőt és hitet mindenkor a magyarság, amikor sorsa rosszabbra fordul és szabadsága veszélyben forog. Kossuth alakja ismeretes mindenütt Nyugaton, ahol a szabadságot tisztelik és a nyugati iskolai történelemkönyvek, ha más magyarról nem is, de Kossuth Lajosról megemlékeznek.

A világ népei ma még sokkal jobban el vannak telve gyűlölettel, semhogy tisztán tudnának látni. A gyűlöletben fogantak meg a második világháború csírái is. De el fog jönni az idő, amikor az emberek, népek látása kitisztul és ítéletük lehiggad.

Az ideális jelentőségen kívül roppant fontos gyakorlati következményei is voltak a féléves végső hungarista ellenállásnak.

A nemzeti javak nagy részét kiszállították a vörösök elől és e javakat, így az oroszok sem el nem pusztíthatták, sem el nem rabolhatták. E javak később már biztonságosabb körülmények közé kerültek haza.

Kimentették a Szent Koronát, az államhatalom, a szabad magyar nemzet szimbólumát és mind máig biztonságos helyen őrzik.

A szovjet hadsereg barbarizmusai elől másfélmillió ember menekülhetett el. Nem ellenérv, hogy ha nem folytattuk volna a háborút, akkor nem kellett volna elmenekülni. Tudott dolog, hogy a szovjet katonák a nekik baráti, felszabadított országokban, mint Csehszlovákia és Jugoszlávia éppen úgy viselkedtek, mint Magyarországon, mint ahogyan Budapesten sem törődtek azzal gyakran, hogy ellenséges magyarra], vagy baráti zsidóval állnak szemben.

A háborús bűnösnek minősített értelmiségiek egy részét sikerült megmenteni a rájuk váró balsorstól, börtöntől, a hóhértól, gazdasági és lelki nyomortól. Ezáltal a nemzet szellemi értékállományban kevesebb veszteség állott be, az emigrációé pedig nagy mértékben gazdagodott elsősorban nemzeti irányban, ami lehetővé teszi adott esetben a nemzet igazi érdekeinek védelmét.

Ami pedig nemcsak magyar, de egyenesen európai, sőt világtörténelmi vonatkozásban is nagy jelentőségű tény, az az orosz előretörés lefékezése. Nem igaz, amit Sulyok állít, hogy a megszállási zónák akkor már meg voltak állapítva. Azok kijelölése csak Yaltában, tehát 1945 februárjában történt. Ez érthető is ( 1 hiszen az előző, a teheráni értekezlet idején még sem a nyugati szövetségesek, sem a vörösök nem állottak német, vagy német-szövetséges földön, kivéve Olaszországot, de ez e tekintetben nemi jött számításba. Egyik fél sem lett volna olyan ostoba, hogy már § jó előre a bizonytalanságban a másiknak engedjen át olyan területet, amelyet a hadműveletek során esetleg ő fog megszállni. Még Yaltában is elszámították magukat három hónappal a fegyverszünet előtt, mert Szászországot az amerikaiak szállták meg az oroszok előtt, de aztán a Yaltai egyezmény értelmében átengedték a Szovjetnek.

Nem kétséges, hogy a hungarista ellenállás nélkül a szovjet legkésőbb 1944 végére kiszorította volna a németeket Magyarországról s így mire a német összeomlás Berlin elestével bekövetkezett,! már nem csak egész Ausztriát foglalták volna el a vörösök, hanem egyrészt be tudtak volna nyomulni Észak-Olaszországba, másrészt legalább a svájci határt elérték volna, de még valószínűbb, hogy a Rajnát is. Minden esetre a valtai konferencia idején messze bent jártak volna Ausztria területén, hiszen tudjuk, hogy Bécs három nap alatt elesett. Ez esetben pedig világos, hogy Sztálin nem elégedett volna meg a kijelölt zónahatárokkal, mert már akkor túllépték volna az oroszok azokat. Yaltában pedig az történt, amit Sztálin akart, ezt ma nem lehet letagadni. Nem kell túl nagy fantázia, hogy elképzeljük, mi lett volna azóta Európából, ha a szovjet elérte volna Olaszországot és Franciaországot, Szovjet csapatok szomszédsága nélkül is, Franciaországban a háború után rögtön a kommunisták futottak be elsőnek a parlamenti választásokon és ma is van vagy ötmillió kommunista érzelmű francia. Olaszországban pedig a fasizmus bukása utáni ismét nagymértékben terjedt el a kommunizmus, és van ott is vagy kétmillió híve. Bizonyos, hogy az egyetlen Spanyolország; kivételével nem volna szilárd alap Európában egy esetleges szovjet elleni háborúra, sem egy antibolsevista szellemi hadjáratra.

Franco is nehéz helyzetbe kerülne olyan Franciaország szomszédságában, amelyben kommunista kormányzat uralkodik.

Európa jövőjét, a felszabadulás lehetőségét, ismét a magyarság mentette meg önmaga feláldozásával. Ez a vitathatatlan tény egyszer még olyan hatalmas erkölcsi tőke lesz a magyarság kezében, amelyet a maga javára nagyszerűen kamatoztathat. Ehhez a kamatozáshoz azonban az szükséges, hogy először a magyar baloldal féltékenysége elhallgasson, mert az ott állók nem a magyarság érdemeit harsogják szerteszét a világba, hanem az érdemből bűnt, a hősökből és mártírokból bűnösöket akarnak csinálni és az ellenségek által a magyar nemzetre szórt vádakat még tovább fokozzák. A XX. századi magyar demokraták egytől-egyig Károlyi Mihály féle alakok, akik egy Jefferson-féle igazi demokratához annyira sem hasonlítanak, mint giliszta az óriás kígyóhoz.

A magyarországi demokratákról mindig meg volt a magunk nem éppen hízelgő véleményünk. Ám lássuk milyenek voltak a nyugati világ demokrata vezérei, akik az emberi jogok nevében átkozták el az imperialista, Európa békéjét felborító, vérszomjas nácikat, A yaltai tárgyalások jegyzőkönyvei sokat elárulnak róluk letagadhatatlanul.

Az 1944 szeptemberi québeci konferencián Roosevelt még Morgenthaunak és Harry Dexter Whitenek azt a tervét támogatta, hogy Németországból földművelő, pásztorkodó államot kell csinálni. (Whiteról később kiderült, hogy a szovjet kémhálózat tagja volt). Yaltában, már haladóbb demokráciával, felhagyott a pásztorkodó németek zsidó ötletével és elegendőnek tartotta, ha Németországot öt-hat részre felosztják. A legyőzött éknek nem lehet semmi beleszólása, annyira már nem terjed ki a demokrácia.

Az első yaltai megbeszélés alkalmával Roosevelt az amerikai demokrata és gentlemen mondotta, hogy reméli, Sztálin ismét egy tósztot fog proponálni 50.000 német tiszt kivégzésére, mint azt Teheránban tette.

A szükségtelen háború, ahogyan Churchill nevezte, noha őtőle függött 1940-ben, hogy befejeződik-e vagy folytatódik, a lengyelek miatt tört ki legalább is látszólag. Yaltában azonban már sem Churchillt, sem Rooseveltet nem érdekelte a lengyelek sorsa, legfeljebb annyiban, hogy az U.S.A.-ban a lengyel szavazók, Londonban pedig a Parlamentben mit szólnak hozzá, ha Lengyelországot teljesen a szovjet kezére adják. A Parlamentben meg kell tudjam mondani, hogy a választások megfelelő módon lesznek megtartva", mondotta Churchill Lengyelországról s azután hozzátette: "Én magam nem sokat törődöm a lengyelekkel." Miért indult, el tehát a háború? A lengyelek miatt, Danzig miatt? Nem, hanem Churchill azon kijelentéséért, amit Ribbentrop idézett: "Ha Németország megint nagyon erős lesz, le kell rombolni." És Churchill megkapta a Nobel-díjat, amiért egész életében a legmagasabb emberi eszményekért és a humanizmusért harcolt. A svéd Akadémia tudós tagjai, úgy látszik, az angol birodalom önző céljait összetévesztik az emberiség legmagasabb rendű eszményeivel, meg a humanizmussal. Ha nem, akkor a yaltai jegyzőkönyvek közzététele után erősen vakarhatták a fejüket.

De mondott az angol miniszterelnök mást is, amit a nyugati demokráciák előtt ájuldozó magyar demokraták a kezük fejére írhatnának, hogy mindig előttük legyen. Tudniillik azt, hogy a "kis nemzeteknek is lehet valami joguk, ha korlátozottan is."

Végeredményben ebben a nagy demokratikus világmentésben mi történt? A gaz nácik élettér rendszerének véget vetetlek s behozták helyette a demokratikus, békés, emberséges, jogos, ésszerű mit mondjak még? zseniális érdekterület, rendszerét és ennek alapján a kis nemzeteket Délkelet Európában beosztották a szovjet érdekkörébe, természetesen megkérdezésük nélkül, sőt akaratuk ellenére.

Az aljas náci imperializmustól megmentették a lengyeleket s aztán odaadták a dicső szovjet imperializmusnak megtetézve mint jó barátok a magyarokkal, csehekkel, románokkal, bulgárokkal együtt, nem is beszélve az észtekről, lettekről, litvánokról, meg némely finn területről.

Azok a bitang nácik millió és millió embert kényszerítettek hazájuk, lakóhelyük elhagyására. A nemes demokraták mások. Ők majd millió és millió németet áttelepítenek".

"Újból és újból leszálltak a cinizmusnak arra a síkjára, amelyről tudták, hogy Sztálin erkölcsileg otthonos rajta" írja az amerikai Time Rooseveltről és Churchillről (1955 március 28).

A háború befejezése után a demokrácia teljes és tökéletes kicsúfolása következett, mert az emberek akaratát, meggyőződését, politikai felfogását kutyába se vették. Hogyan szolgáltunk partnerül egy tisztogatásban" címmel jelent meg egy leleplező cikk a The American Légion című lap 1954 decemberi számában. A cikk szerzője leírja, hogyan kényszerítettek géppisztolyos amerikai katonák a plattlingi táborból négyezer Vlassovista katonát a szovjetbe szállító vonatokra. Több fogoly előző éjszaka felakasztotta magát, hogy elkerülje a kényszerhazaszállítást. De nem csak ezt a négyezer katonát, hanem még kétmillió embert kényszerítettek vissza akaratuk ellenére a vasfüggöny mögé. "A demokrata kormányok győzelmük órájában erőszakkal kényszerítettek vissza férfiakat, nőket akaratuk ellenére Sztálin hatalmába" olvashatjuk a cikkben... Az angolok és a franciák szintén részt vettek ebben a rút vállalkozásban, de a munka javát, sajnos amerikaiak végezték el." Kik voltak a felelősek? teszi fel a kérdést a cikkíró. Megadja a választ is: Roosevelt és Churchill, akik Yaltában beleegyeztek a kényszerhazaszállításba, a furfangos Sztálin varázslata alatt. A kényszerhazaszállításból kijutott a magyaroknak is. És természetesen hazavitték az úgynevezett háborús bűnösöket is, azokat, akik meg akarták védeni hazájukat a szovjettől, a rabszolgasorstól. így került, a vérbíróság elé Bárdossy, Imrédy, Szálasi, a hungarista koalíciós kormány tagjai és annyi más száz és száz jó magyar.

Volt ujjongás a magyar és magyarországi demokraták között. Le van tiporva az ellenfél, szabad a vásár. Pedig túl korai volt a lelkesedés. A világ nem jutott nyugvópontra. Szálasinak azon szavai, amiket az utolsó szó jogán, a nagy demokratikus világöröm idején mondott, ma már a legteljesebb valóságot jelentik:

"Az én meggyőződésem az, hogy az általunk hirdetett világnézet egyáltalában nem bukott meg s a Nemzet a mi világnézetünkben olyan szilárd alapokat fog találni, amelynek segítségével egyedül fogja megépíteni nagy jövőjét. Ezek nem az én reménységeim s akár mennyire képtelennek tűnnek, de igazak maradnak."

Magyarországon nem volt még Hungarizmus. Az 1944. október 1-je utáni hat hónap nem volt más, mint a nemzet, bolsevistaellenes erőinek tömörülése a Szovjet veszély ellen a hungaristák, illetve Szálasi Ferenc vezetése alatt. Hungarista országépítésről szó sem lehetett. Csak két roppant feladat tornyosult a vezetési elé: védeni az országot és menteni, amit lehet a vörösök elöl.

Csak az elvakult gyűlölet és irigység állíthatja azt, hogy ez a hősi küzdelem náci kiszolgálás volt. Ha a saját földjeinket, saját városainkat, a magyar nők becsületét védjük, az náci kiszolgálás? Inkább át kellett volna állni a Szovjet mellé és harcolni tegnapi szövetségeseink ellen? Az becsületes dolog lett volna, beengedni a vörös rémet minél messzebb Európa szívébe, hogy aztán még remény se lehessen az elbukás után a feltámadásra? S ez kinek az érdekét szolgálta volna? A mienket talán? Azt semmi esetre sem. Csak a Szovjetét, meg Angliáét. Úgy látszik, azokat szabad kiszolgálni, sőt kötelesség kiszolgálni legalább is a mi föl

Ám nézzük egy előrelátó politika szemszögéből a helyzetet. Kis nemzet vagyunk, Európa összeszorított térségében nem játszhatunk döntő szerepet. Barátra, támogatóra, erős szövetségesre van szükségünk, éppen nekünk magyaroknak, mert nagy követeléseink állanak fenn más nemzetekkel szemben. Európában a németség még rendező erő lesz. A világtörténelmi események fejlődése szigorúan erre mutat. Mert ez is volt mindig a történelem menete: egyes népek felemelkedtek, más népek lesüllyedtek. Nem kell mást tennünk, mint a nyugati nagy népek utóbbi 1000-1500 évét külön-külön megvizsgálni s már is látjuk, hogy melyeknek van emelkedő és melyeknek hanyatló tendenciájuk. Emlékezzünk vissza: 1945-ben a nagy győzelmi mámorban még azt is megtiltották a németeknek, hogy háborúra, katonáskodásra emlékeztető játékokat gyártsanak és adjanak a gyermekek kezébe. Ma pedig ugyancsak a nyugati győzők sietve szerelik fel az új németi hadosztályokat. A németség pedig nem fogja elfelejteni a múltat. Vakság lenne azt hinni, hogy az elmúlt háború Hitler háborúja| volt. Az a német nép háborúja volt, mint ahogyan a győzők isi nem csak a hitleri vezetőket, de az egész német népet akarták megbüntetni.

De ezen túlmenőleg Szálasinak a németbarátsága nagyon józan volt. Elismerte a németek és főképp a német katona hősiéi teljesítményeit és áldozatait, azonban német rajongást, német imádatot sem beszédeiben, sem írásaiban senki nem találhat. Kritikát ellenben igen. Már pedig, aki egy idegen hatalom kegyeit meg akarná nyerni, hogy az majd idővel, alkalomadtán beültesse őt a hatalomba, annak dicshimnuszokat kellene zengeni róla, magasztaló beszédeket tartani. Legalább is olyanokat, mint amilyeneket demokratáink mondottak a Szovjet tiszteletére.

Szálasi mindig pontosan elhatárolta a Hungarizmust a német nemzetiszocializmustól, vagyis a Völkische Bewegungtól. Ha vallotta is a világnézeti rokonságot vele, ugyanúgy vallotta a fasizmussal, vagy a spanyol falangevel. Mindezek a mozgalmak a nemzetüket akarták felemelni, boldogítani a szociális fejlődésen keresztül a nemzetközi bolsevizmus kizárásával.

Ismeretes, hogy Kelet-európai hódítási törekvésekkel vádolták a németeket. Szálasi a parasztszéktartó nagytanács ülésén (1942 december 5.) a következőket mondotta: "Vannak azonban egyesek, akik még mindig Kelet-Európa gyarmatosításának szükségességéről papolnak. Ezek azonban annyira óvatos duhajok, hogy nem mondják meg, hol kezdődik Kelet-Európa. Nézetem szerint valószínűen ott, ahol ezeknek az embereknek józan észjárása megszűnik."

Marschalkó Lajos írja a Vörös Vihar című könyvében, hogy egy német professzor mondta neki beszélgetés során:

"Nézzék meg különben, melyik a legnémetellenesebb párt Magyarországon. A szociáldemokrata.

Nem ellenkezik a német professzor A magyar hungaristák Ők a nacionalizmusok miatt féltékenyek a mi nacionalistáinkra."

1943-ban történt, hogy egy gyűlésen a budapesti IX. kerületi ifjúsági szervezet néhány tagja fehér harisnyában állt díszőrséget. A rákövetkező főkerületi vezetőségi ülésen kitört a méltatlankodás miatta. A kerületvezető szabadkozott, hogy nem tudtak más egyszínű harisnyát szerezni, tarka harisnyákban pedig még sem lehet díszőrségen állni.

"Inkább tarka harisnyában, mint fehérben replikázott indulatosan az egyik jelenlevő. Nem vagyunk volksbundisták."

Nem volt túlságosan titok, hogy az 1944 március 19-i megszállás előtt Veesenmayer már Magyarországon tartózkodott és megbízható személyekkel tárgyalásokat folytatott a megszállás esetén felállítandó koalíciós kormány ügyében. Weesenmayer sem próbálta, hogy a nyilaskeresztes párthoz közeledjék.

A megszállás után pedig, a májusi nagytanácsi ülésen, amikor az ország minden részéből annyi vezető gyűlt össze, hogy a tanácsteremben csak egy része fért el, a többi az emeleti folyosókon, egyéb helyiségekben és az udvaron hangszórókon keresztül hallgatta a beszédeket, Szálasi deklarációban helytelenítette a megszállást és kijelentette, hogy hatalmat csak is a magyar nép szuverén akaratából kíván gyakorolni.

Horthy nem minden önérzet nélkül írja, hogy milyen éles hangon beszélt Hitlerrel az utolsó, a kleissheimi találkozón. Csak ő maga is sajnálja, hogy nem volt rá tanú. Arról azonban okmány tanúskodik, hogy Szálasi oly önérzettel és határozottsággal képviselte nemzete függetlenségét és saját államfői jogait Hitlerrel szemben, mint egyetlen szövetséges államfő sem. A honvéd főparancsnokság 1945 január 27-én kelt 64.233/5. szám alatti iratában Szálasi nemzetvezető a következőket írta Hitlernek:

Kifejezetten óhajtom, hogy legfelsőbb hadúri jogaimon csorbái ne essék. Hangsúlyozni kívánom, hogy a magyar seregtestekkel| szemben az összhadviselés érdekeinek keretében a nemzetvezető jogainak korlátlan birtokában akarok maradni, mert ezek el és szétválaszthatatlanok a Hungarista Magyarország szabadságától, önállóságától, és függetlenségétől.

Jelentések érkeznek, hogy egyes alakulatok kiképzendő újoncai, valamint a magyar tiszti sarjadékok a magyar vezetéstől elválasztva kerültek német kiképző alakulatokhoz. Felhívom nagybecsű figyelmét, hogy a hivatalos megállapodás nem ez volt, ezért ezeket a törekvéseket nem helyeslem! A német vezetés igen helyesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem engedi a népéhez tartozókat elidegeníteni. Én sem engedem ezt a nemzetemhez tartozókkal megcselekedni. Ebben a módszerben pedig germanizálási törekvéseket kell megállapítanom, eltekintve attól hogy legfelsőbb hadúri jogaimon ütnek rést az ilyen eljárással.

Közös harcunk végső céljában nem lehet más, mint a német nép vezetésében kialakuló nacionalista és szocialista európaközösség és benne a magyar nép vezetésén alapuló Hungarista Magyar Birodalom, mint az európaközösség délkeleteurópai bástyája."

Ismeretes, hogy a totális mozgósítással kapcsolatosan a még meg nem szállott területekről a levente ifjúság nagy része körülbelül 40.000 fő németországi táborokba került légvédelmi kiképzésre. 1945 tavaszán a Hungarista Ifjúság Országos Szervezete orsz. vezetője Pilsenben a Hitlerjugend birodalmi vezetőjével írásbeli egyezményt kötött, amelynek értelmében a táborokban lévő magyar ifjúsági alakulatok világnézeti és ideológiai kiképzését csakis a H.I.O.Sz. megbízott vezetői végezhetik.

Mindezekből a tényekből az derül ki világosan, hogy sem Szálasi Ferenc, sem a pártnak súlyt jelentő vezetői a németek iránti rokonszenvben a normális, megengedhető kereteket túl nem lépték, magukat alájuk nem rendelték, jogaikat és nemzetük érdekeit mindenkor önérzetesen és kellő eréllyel velük szemben is védelmezték. Amilyen ostoba dolog volt a régi Habsburg-ellenes kuruckodást feleleveníteni a németekkel szemben, mint azt a Magyar Nemzet" című lap tette, éppoly szükséges volt a fegyveres sorstárssá vált németséggel normális baráti kapcsolatokat tartani.

A hungarista vezetők német barátsága mindenesetre kisebb méretű és józanabb volt, mint a túloldaliak angolmániája, vagy szovjetrajongása.

A háború befejezése után tanúi lehettünk minden emberi gyarlóságnak, gyávaságnak, hitványságnak, opportunizmusnak, éppúgy mint a legnagyszerűbb hősiességnek. A hősiességet a hazavitt és a vérbírósági színház elé állított úgynevezett háborús bűnösök mutatták, a gyarlóságokat pedig a menekültek soraiban láthattuk. Minden önként kimenekült örült, hogy a Szálasi kormány, a nyilaskeresztesek lehetővé tették számukra a szovjet megszállás elkerülését. Sok az életét köszönhette ennek az utolsó féléves harcnak. De a bukás után majdnem mindegyik kezét mosta. Nekem semmi közöm a nyilasokhoz. A tegnapi barátok, a törtetők, a kullancsok, a legnagyobb szájú új nyilasok egyszerre hátat fordítottak és köpködni, gyalázni kezdték a mozgalmistákat is a megszállóknál bevádolták, följelentették őket. "Testvér testvért, apát fiú elad" írta szomorúan Tompa Mihály a 48-as szabadságharc bukása után.

Azon nem csodálkozunk, hogy otthon az új rendszer a legfeketébbre akarta festeni a hungaristákat. Minden rosszért őket! akarták felelőssé tenni. Ha valahol valami bűntényt követtek el, és még halvány gyanúja sem volt a nyomozóknak a tettesről, az újságok már kürtölték, hogy bujkáló nyilasok esetleg SS-ek- voltak a tettesek. Könyvek, újságok okádták a hazug gyalázkodásokat. Körmendi már említett regényében Avari kapitányi nevén szereplő Szálasi apja szerencsejátékkal vagyont szerzett, de ugyanazon az úton el is vesztette, bátyja, mint bankpénztáros sikkasztott és főbelőtte magát. A nyilasok mind rovottmúltú tolvajok, betörök, sikkasztok és persze mind német nevűek.

Ha egy zsidó író ennyi gálád hazugságot összehord egy könyvben, azon nem lehet csodálkozni. De ha emigrációban élő magyar/ író is társul ehhez a mocskolódáshoz, az már szinte érthetetlen. Wass Albert, az egyébként kitűnő erdélyi író, nem ír regényt anélkül, hogy a volt nyilasokon ne üssön egyet, ne igyekezzék nevetség tárgyává tenni őket.

Zilahy Lajoson ismét nem csodálkozhatuk. Ő mindig a Lipótváros kedvenc írója volt, ahová Körmendi is tartozott. Zilahy regényében (Ararát) már 1930-ban János gróf és német nevű nevelő tanárja zöld ingben és nyilaskeresztes karszalaggal jelennek meg Hitlernél, hogy az országot felkínálják neki, mint más magyar politikusok is megtették ő előttük. Hogy 1930-ban még nem is volt Magyarországon nemzetiszocialista párt és hogy a zöld inget és a nyilas jelvényt csak 1933-ban vezették be, ilyen csekélységekkel Zilahy nem törődik. Pedig jó lenne, ha visszamenne a középiskolába újra megtanulni Arany János intelmét a Vojtina Ars Poeticájából, amely úgy szól, hogy Hazudj költő, de rajta ne fogjanak."

Az, hogy János gróf és egykori tanára homoszexuális, az már, csak természetes. Ilyen "ziccert" a nagy Zilahy nem hagy ki.

A nyilaskeresztesek elleni kifogásokat érdemes lenne csokorba | gyűjteni már csak a humor kedvéért is. Magam részéről két szállal járulok hozzá e csokorhoz. Mint jellegzetességek e kettő is elegendő.

Egy úri hölgy azért neheztelt meg a nyilasokra, mert még otthon, Budapesten megkérte egy nyilas ismerősét, hogy szerezzen neki egy perzsa szőnyeget a lakásába. Az élhetetlen, miután magának sem szerzett, neki sem volt hajlandó. Ez bizony elég ok az egész mozgalom megszólására.

A másik kifogást egy fiatal minisztériumi tisztviselő szájából hallottam, aki azt 1946 december 31-én a Bad-Aiblingi magyar kórházban mondotta el. Hivatalos, miniszteriális küldetésben jött vissza Esztergomból Budapestre. Késő éjjel, légó elsötétítésben érkezett meg és amikor elhaladt a Radeczky kaszárnya előtt, a fegyveres nyilas őrség igazolásra szólította fel és evégből bekísérték az őrszobába. Engem, aki hivatalos küldetésben jártam" mondta még utólag is indignálódva az illető. Bizonyára foszforeszkáló betűkkel volt a homlokára írva fontos megbízatása és még a minisztériumi pecsét is rajta díszeleghetett. Mert ugyebár az mégis csak gyalázatos dolog, hogy 1944 decemberében, amikor az orosz 20 km-re volt a fővárostól, forradalmi jellegű időkben, késő éjjel a vaksötétben egy kaszárnya előtt valakit igazoltatnak. Még hozzá olyan kaszárnya előtt, amelyben köztudomásúlag a fegyveres pártszolgálat székelt,

A hungaristák elleni mocskolódás otthoni méreteket öltött 1947-től kezdve az emigrációban, amikor a demokrata muszka vezetők is megjelentek a szabad Nyugaton és hogy bűneiket leplezzék, úgy gondolták, legokosabb lesz, hogy ha a kommunistáktól eltanult hanggal és módszerrel annyira gyalázzák a hungaristákat, hogy az ő múltjukról majd elfeledkeznek az emberek. Kiötlötték azt is, úgy lehet legjobban Nyugaton eláztatni őket, ha összekeverik a kommunistákkal: a nyilasok otthon mind kommunisták lettek és a nemzetiszocializmus semmivel sem jobb, mint a kommunizmus.

Hogy lehettek kis névtelen nyilasok, akik a nagy Purim idején félelmükben beléptek a kommunisták pártjába, azt elhisszük. Az emberek általában az önmaguk céljaiért lesznek politikai pártok tagjai. Azért, hogy a maguk saját helyzetén közös összefogással segítsenek. Nem a közért akarják magukat feláldozni, hanem földi sorsukon javítani a politika illetve egy politikai párt segítségével. Nem lehet tehát elítélni ezeket a kis embereket, amiért az üldözéstől, a vérbíróságtól, börtöntől való félelmükben a Kommunista Pártba menekültek, ahol egyszerre tabuvá lettek. Mi bűnük volt? Nagyobb darab kenyeret, több megbecsülést, több emberi jogot szerettek volna kapni. Ehelyett menjenek a börtönbe, vagy internáló táborba? Hagyják ott a családjukat a biztos nyomornak? Akkor inkább belépnek a kommunisták közé. Nem tetteiül mást, mint az újra elszakított területek sok magyarja, akik hogy elkerülhessék a csehek, románok, szerbek gálád üldözését, szintén a Kommunista Pártba menekültek. Mint kommunisták el tudták kerülni a visszatért új urak bosszúját.

De még csak általánosítani sem lehet ezeket az eseteket. A ború után a börtönök, a régi és újonnan felállított internálótáborok százezrekkel teltek meg zsúfolásig. Talán a demokratákat meg a zsidókat rakták oda, nem a jobb és szélsőjobb embereit?

Némely betegség ragadós, így aztán ez a keverési szándék né| ha olyan túlzásokba esik, hogy szinte a szenilisség határait súrolja. Ha a túloldalon valaki valami rosszat mond a kommunistákról, rögtön, szinte automatikusan, mint betanult leckét hozzáteszi a nyilasokat is. Az egyik emigráns lapban valaki a proletár futballozókról elmélkedett az elítélendő tömegdemokráciával kapcsolatban és többek között ezeket írta: Presztízsére (mármint a futballistákéra) mind a nyilas, mind a kommunista kormányoknak szüksége volt." Hogy mi szüksége lett volna akár a nyilas, akár bármiféle kormánynak a futballisták presztízsére 1944 október 15 és 1945 április 4-e között, azt senki megmondani nem tudná. Nem a presztízsükre, de még futballistákra sem volt szükség.! Vagy talán Budapest ostroma alatt a Fradi pályán magyar-orosz futballmérkőzést is rendeztek? Vagy talán Sárosi dr. futballdicsőségére hivatkozott a kormány a katonák előtt, hogy példájával buzdítsa őket T34-esek kilövésére, amelynek darabjáért öt hold földet ígért, nem pedig egy futball-labdát, vagy vándorserleget?

Az emigráns újságolvasónak sem elve a Credo Quia Absurdum.

A magyarság a második világháború végével történelmének harmadik nagy tragédiájához jutott el.

Az első: a mongoljárás volt, amelyet ugyan elég hamar kihevert, de súlyos következménye volt a főurak hatalmának a megnövekedése. A főurak bűnei vitték a nemzetet a második nagy katasztrófához, a mohácsi vészhez. Ennek következményei véget vetettek a magyarság nagyhatalmi szerepének, elsorvasztották a magyar fajt és az egész nemzetet évszázadokra idegen uralom alá vetették.

Az anakronizmusként megmaradt feudális vezetőréteg összefogva a kapitalizmus új uraival aztán a saját pusztulásába belerántotta az egész országot és nemzetet a második világháború folyamán. A huszonnegyedik óra utolsó percében hatalomra került hungarista mozgalom már saját maga önfeláldozásával sem akadályozhatta meg a végzetet. A háborúban az időgenerális az új koreszme ellen dolgozott. De a mostani úgynevezett békében az idő lassan, de kérlelhetetlen biztonsággal érleli a mártírok magvetését. A politikailag, gazdaságilag é.s társadalmilag csődbe jutó, erkölcsileg, szellemileg és anyagilag dekadenciába hanyatló világnak új célokra és új utakra van szüksége. S mert szüksége van rájuk, mert igényli őket, azért meg is fogja találni azokat.


SZÁLASI FERENC POLITIKAI HARCA

Ha majd a felszabadult Magyarországon valaki őszintén és becsületesen óhajt a politikával foglalkozni, annak Szálasi Ferenc életét és politikai pályafutását kell tanulmányoznia.

Egy kihallgatás alkalmával Gömbös Gyula honvédelmi miniszter le akarta beszélni Szálasit a politikáról azzal az indokolással, hogy a politika piszkos dolog. Szálasi ezt válaszolta: A politika művészet s a közösség szolgálatának tudománya és gyakorlata. Nem a politika piszkos, hanem az emberek piszkosak."

Valóban, az ő számára a politika szent, a legmagasabb erkölcsi követelményeket igénylő eszköz maradt a nemzet szolgálatában, amelyben meghalni lehet, de elfáradni nem. Politikus volt a szó legtisztább, legnemesebb értelmében. Eszméi, ideológiája, mély morális magatartása és katonaférfi lelkülete pontosan kiszabták előtte az utat és attól soha egy hajszálnyira sem volt hajlandó letérni. Soha nem ingadozott, nem taktikázott, soha egy fikarcnyit meg nem alkudott, szinte mint egy megszállott haladt lebírhatatlan következetességgel az útján. Amikor néhány legközvetlenebb munkatársa is vihart támasztott körülötte, hajlandónak mutatkozott, hogy kilép saját pártjából és a megmaradó hűséges társaival újra kezdi a munkáját, ismét tántoríthatatlanul és megalkuvás nélkül.

Hazánk társadalmi széttagozottságának megfelelően voltak politikusai Magyarországon a feudális arisztokráciának, az egyházaknak, a munkásságnak, a birtokos és nincstelen parasztságnak, a pesti polgároknak, magyaroknak, sváboknak és zsidóknak. Szálasi a nemzet politikusa volt. Céljában mindig az egész nemzet állott és mindig nemzetszervezésre törekedett. Nem kereste] a Német Birodalom támaszát, mint más szélső jobboldali politikusok tették, mert ő a nemzetre akart támaszkodni. Azt is hiába magyarázták neki, hogy a magyarság már kifáradt nép, képtelen önerejéből a megújulásra, ő rendületlenül hitt nemzetünk erejében és a politikai kibontakozás belső lehetőségében.

Személye körül határtalan gyűlölet lobogott, de Kossuth óta egy magyar politikusnak sem volt annyi őszinte híve, mint neki. Amilyen misztikus elhivatottságtudattal törte útját a politika vadonjában, éppoly misztikus hittel fordultak feléje a tömegek. Ennek más magyarázata nem lehetett, mint éppen az ő megingathatatlan, sziklakemény jelleme és politikája. A megváltásra váró magyar tömegeknek kellett valaki, akiben vakon bízhattak, akiről holtbiztosan tudhatták, hogy az őket sem félrevezetni, sem becsapni nem fogja, aki a meghirdetett célokból semmit elalkudni nem fog, mert minden alku az ő bőrük rovására menne. Ezt a férfit találták meg Szálasi Ferencben, ezért lett igazi népvezér, anélkül hogy demagóg lett volna.

Csak mélyen, horgonyzó hit képesíthet bárkit ily csodálatos | helytállásra és szilárdságra. Szálasi lelki egyensúlya két óriási, szilárd bázison nyugodott. Az egyik, vallásos meggyőződése volt, a másik saját eszméinek és saját harcának elhivatottsága. Ez utóbbiban sem rendült meg egy pillanatra sem és a vérbírósági cirkusz minden aljassága közepette is büszkén hirdette, hogy Magyarország a jövőjét a Hungarizmusban fogja megtalálni. Ez a mély hit, ez a kizökkenthetetlen lelkiegyensúly tette képessé arra, hogy a bitófához vezető utolsó útját éppoly magabiztos, szinte ünnepélyes nyugalommal tegye meg, mint amilyennel járta] politikai pályafutásának golgotás útját.

Szálasi Ferenc 1897 január 6-án született, Kassán. Ifjú fejjel vett részt az első világháborúban, amelyben egy ideig rohamalakulat parancsnok is volt. Az összeomlás után a katonai pályán maradt. Amikor 1921-ben az akadémiai felvételi vizsgára készül, kiszámítja, hogy egy 10 napos sztrájk háború esetén a háború elvesztését jelentené. így jön rá, hogy a munkáskérdés rendkívül fontos a hadviselés szempontjából. Figyelme tehát a szociális problémákra terelődik. Ezután 10 éven keresztül állandóan kutat, tanul, tanulmányoz és óriási ismeretkörre tesz szert. 1925-ben a vezérkarhoz kerül s a rákövetkező évben annak központjában nyer beosztást. 1929-ben Franciaországba utazik, hogy francia nyelvismeretét tökéletesítse. 1930-ban jelenik meg első munkája: "Az államvezérkar". 1930-32 között többnyire Budapesten szolgál ismét és megírja második munkáját: "Racionalizálás a köztisztviselő-kérdésben." E munkájában javasolja az állami házassági kölcsön bevezetését, amely kölcsön aztán a gyerekek számával is törleszthető lenne. Javasolja továbbá a tiszti házassági óvadékrendszer eltörlését. Ugyancsak ebben az időben, 1931-ben lát napvilágot első alapvető munkája: "A leszerelés elvi alapjai." Ezt a tanulmányát a német szakirodalom is átvette.

A 30-as évek legelején Budapesten a szociáldemokrata vezetés alatt álló munkásság súlyos tüntetéseket, zavargásokat rendezett. Egy alkalommal Szálasi van kivezényelve karhatalmi alakulattal a tüntetéshez és Sztranyavszky a belügyminisztériumból személyesen ad telefonutasítást Szálasinak, hogy lövessen a tömegbe. Szálasi testvérének érzi a munkásokat és meglehetős goromba módon utasítja vissza Sztranyavszkyt.

Ugyancsak e három esztendő alatt történik, hogy vezérkari feladattal bejárja az egész ország területét s így módja nyílik közvetlen közelről személyesen tanulmányozni az alsóbb társadalmi rétegek súlyos szociális nyomorát. Az egyik bányász községben a bányászok elpanaszolják neki, hogy nehéz, állandó életveszedelem között végzett munkájukkal nem tudnak többet keresni, mint havi 90120 pengőt. Szálasi hitetlenkedve kérdezi meg az egyik bányamérnököt, hogy igaz-e ez. A mérnök helybenhagyja s elmondja, hogy ő viszont csak évi remunierációképpen szokott kapni 5.000 pengőt. Szálasi erre megkérdezi tőle, hogy nem félnek, hogy egyszer a bányászok a szén helyett az ő fejükbe fogják vágni a csákányt. A mérnök nem válaszol semmit, csak ösztönszerűen megsimogatja a fejét.

Budapesti tartózkodása idején Szálasi egyenruhában sorra látogatja valamennyi politikai párt helyiségeit és így személyesen, első kézből gyűjt információkat a pártok céljaira és munkásságába vonatkozólag.

Ebben az időben a vegyesdandár tiszti étkezdéje állandó vitáktól hangos és a viták központjában Szálasi áll. Alapos felkészültséggel boncolgatja és vitatja tiszttársai előtt az ország gazdasági és szociális problémáit. Jellemző módon a civil rendőrség figyelt fel először ezekre a vitákra, és Hetényi feljelenti Szálasit Gömbösnél mint katona-forradalmárt. Szálasi kihallgatáson jelenik meg a honvédelmi miniszternél, aki "jóindulatúan" figyelmezteti, hogy kitekeri a nyakát, ha még egyszer elébe kerül ilyen dologi miatt. Közvetlen felettesei a vezérkarnál Párizsba akarják küldeni katonai attachénak, mert azt gondolják, hogy Szálasi túl sokat tanul és ül a szobájában, ki kellene szakítani az életmódjából. Del a kiküldetésre nem kerül sor. A vezérkarnál ekkor már meglehetős híre van a fiatal katona forradalmárnak. Egy alkalommal, egy vezérkari tiszti csoport keresi fel. Ezek előtt fejti ki először bővebben alapvető gondolatait, amelyeket később a "Hungária Egyesült Földek" ideológiai koncepcióba foglal össze.

1933-ban engedély nélkül kiadja és terjeszti, mint kéziratot újabb munkáját: A magyar állam felépítésének terve." A Parlamentben Gömböshöz interpellálnak a kézirat ügyében. A vezérkari főnök büntetésből elbocsátja Szálasit a vezérkarból, noha ő éppen az előző évben tette le a legjobb eredménnyel a legnehezebb vezérkari törzstiszti vizsgát, és csapatszolgálatra küldi. Szálasi tiltakozik, hogy a csapatszolgálatot büntetésnek minősítsék és ezt az ítélet szövegében helyesbítik is. 1933-34-ben Egerben szolgál. Itt ismerkedik meg Csia Sándorral, akivel szoros barátságot köt s ez a barátság valóban halálig tartott. A vidéki kis város csendjében érlelődik meg benne a nagy elhatározás és alakul ki az elhivatottság tudata. Ha eszméit a nemzet szolgálatába akarja állítani, búcsút kell mondania a katonai pályának. Ezért 1934-ben kéri nyugdíjazását.

Ismét Gömbös, akkor már miniszterelnök elé kerül kihallgatásra. Gömbös ismét le akarja beszélni. Lássa be, hogy a magyar nemzet már elfáradt és Magyarországon politikát már csak felülről lehet csinálni. Felajánlja neki, hogy beviszi kormánypárti; képviselőnek a parlamentbe, megteszi Marton Béla mellé a munkásság szervezőjének, mert Marton úgy sem ért hozzá és biztosít' a számára egy kétezer pengős állást.

Kell-e kecsegtetőbb ajánlat egy kezdő politikusnak, hogy mandátumot kap minden nehézség nélkül és havi kétezer pengős állást, akkor amidőn családoknak kell 200300 pengőből megélni. Kecsegtető lenne bárkinek, aki csak politizálni akarna, de nem Szálasinak. Az ajánlatot visszautasítja.

1933-ban országos választások folynak. Gömbös hívatja Szálasit és ismét felajánlja neki, hogy mandátumot szerez számára. Ennyi jóindulat láttán Szálasi nem akarja ismét nyersen visszautasítani, de olyan feltételeket szab, hogy Gömbös egy fáradt kézlegyintéssel elküldi.

1935 március elsejével Szálasi nyugdíjba kerül. Március 4-én megalapítja első politikai pártját a "Hungária Egyesült Földek" ideológiáját tartalmazó Cél és Követelések" című munkája alapján. Az új párt neve: Nemzeti Akarat Pártja. A szervezést Pomázon, majd Sopron, Nógrád Heves megyében. Somogy déli részén, Szeged és Mátészalka környékén kezdi el. Nyilvánosság előtt először Szentendrén és Csillaghegyen tart előadásokat Csiával együtt egyre nagyobb sikerrel. Az 1936-os időközi pomázi választáson fellép, de megbukik Ez időtájt ajánlja fel neki szolgálatait Baky László, a csendőr nyomozó alosztály vezetője és Málnási Ödön egri tanítóképezdei tanár, történetíró, aki óriási pálfordulással anarchista elveitől megy át a nemzetiszocializmushoz.

1936 október 8-án két nappal Gömbös miniszterelnök hirtelen halála után, Keresztes-Fischer Lajos a kormányzó katona irodájának főnöke felkéri Szálasit, hogy tegyen neki jelentést a belpolitikai helyzetről. Szálasi megteszi jelentését és Keresztes-Fischer kérésére még azon éjjel írásba foglalja Emlékeztető" címen, a kormányzóhoz való továbbítás végett. Ebben az emlékeztetőben Szálasi az ország nyolcszázkilencvenhat községében és Budapesten szerzett tapasztalatai alapján kritizálja a helyzetet, megállapítja, hogy nem a kormány, hanem a nemzet van válságban. Az államfő elszakadt a nemzettől. Ajánlja, hogy a kormányzó vegye át a nemzet teljes vezetését egy csúcsszervvel. Tartson titkos választást s ha a belpolitikai helyzet nem tisztázódna, vezessen be katonai kormányzatot és a csúcsszerv által elkészített újjáépítési tervezetet szentesítse népszavazással. Hangsúlyozza, hogy veszedelmes idők közelegnek, 1938-ban sem a kormányzó, sem nemzet nem kerülheti ki végzetét. Magyarországnak addigra fel kell készülnie. Végül kéri államfői kihallgatását.

Keresztes-Fischer Lajos megígéri Szálasinak a kormányzói kihallgatást, de egyik napról a másikra húzza-halasztja, végül hétfőre ígéri, de közben vasárnap megtörténik Darányi Kálmán miniszterelnöki dezignálása s így a kihallgatás tárgytalanná válik.

Október második felében Szálasi Németországba utazik Csiával. Berlinben az ottani magyarok között tart nagy feltűnést keltő előadásokat konnacionalista elveiről. A német sajtó régebbi számaiból a német nemzetiszocialista mozgalom hatalomátvétel előtti politikai harcát tanulmányozza. Sem német kormánykörök, sem német pártkörök felé nem próbál kapcsolatot szerezni. Csupán egy falusi pártszervezet ülésére megy el, hogy lássa annak lefolyását. Ott kérésre felszólal s a párt és az egyház közötti viszonyt taglalva azt a meggyőződését fejti ki, hogy az ellentéteket személyes tárgyalások útján kedvezően lehetne elintézni.

Hazatérésük után Baky összevesz velük, mert nem akarja elhinni, hogy Szálasi német vezető körökkel nem keresett kapcsolatot.

1936 a csöndes magvetés ideje volt, amit a politikai túloldalról elhallgatással kísértek. 1937 aztán annál mozgalmasabb lett.

Januárban Horthy egy újjáépítési tervezetet adott át Darányi miniszterelnöknek azzal a kérdéssel, hogy mit szól Keresztes-Fischer Lajosnak e tervezetéhez. Darányi viszont megtudta Hómantól, hogy a tervezet Szálasitól eredt. Szemrehányást tett Keresztes-Fischernek, aki kisebbrendűségi érzésében meggyűlölte Szálasit és megüzente neki, hogy ne menjen fel többé hozzá a Várba.

Feburárban nyílik meg az első budapesti párthelyiség a Nap utcában. Az Angyalföldön szervezkednek és néhány marxista is csatlakozik az új párthoz, mint Kassai, Péntek, valamint Török András. Török és klikkje első perctől kezdve gyanúsnak tűnt fel, hogy beépített kommunisták s ez a gyanú később beigazolódott. Megindul a párt első lapja az Új Magyar Munkás. E lapban megjelent cikkek miatt a pártot feloszlatják és Szálasit első ízben 1937 április 15-én letartóztatják, de Enyedy bíró szabadlábra helyezi. Augusztusban újból letartóztatják egy röpirat miatt s bár szabadlábra kerül, e letartóztatás folyamányaképpen emelnek vádat ellene és ítélik el 1938-ban.

1937 október 21-én óriási sikerű nagygyűlés folyt le a zsúfolt Budai Vigadóban. Itt alakult meg az új párt, a Magyar Nemzetiszocialista Párt, felszíva több töredékpártot, így az Endre László vezetése alatt állt Magyar Fajvédő Szocialista Pártot is amelynek az Andrássy út 60 alatti házban volt egy kis pártirodája.

Szálasit és mozgalmát már nem lehet elhallgattatni. Most már a hatalom erejével üldözni kell és félreállítani. Első fokon sürgősen elítélik, egyelőre csak tíz hónapi államfogházra.

Németországból való visszatérésétől kezdve többen megkörnyékezik Szálasit és megvesztegetési kísérletet tesznek. Először az Etelközi Szövetség nevű titkos szervezet egyik tagja próbálja őt beszervezni s mikor Szálasi nem hajlandó erre, példálózni kezd, hogy olyan mérgeik vannak, amelyekkel mérgezési tünetek nélkül el lehet távolítani bárkit az élők sorából. Szálasi ezt válaszolja a burkolt fenyegetésre: honnan veszi, hogy én gyógyszerész akarok lenni?

Áprilisi első letartóztatásakor Hetényi ajánlatot tesz neki, hogy menjen Dél-Amerikába. Szereznek neki útlevelet, vízumot, hajójegyet, ott farmot kap, éljen ott, elvégre külföldön is lehet valaki jó magyar.

A nyár folyamán állítólagos angolok keresik fel. Elmondják, hogy tetszik nekik Szálasi ideológiája és be tudnák illeszteni egy délkeleteurópai konfederációs tervbe. Ha akarja, egyengetni fogják az útját Prágában és Bukarestben és pénztámogatást is kaphat. Szálasi kijelenti, hogy szó sincs az ő terveiben délkeleteurópai konfederációról. De ez a beszélgetés újabb eszmefejlődést indít el nála, felhagy a Hungária Egyesült Földek gondolatával s kialakítja a Hungarista Magyar Birodalom képét.

Széchenyi gróf egy előkelő hölgyhöz viszi el, aki felajánlja neki néhány főzsidó hathatós pénzbeli támogatását, ha megígéri, hogy hatalomrajutása esetén kivételezni fogja őket. Nyugodtan elfogadhatja a pénzt, magyarázza a hölgy, Hitlerek is elfogadták. A hatalomátvétel után három zsidót, akik hatalmas összegekkel támogatták őket, megtették tiszteletbeli árjának. Szálasi azonban összeegyeztethetetlennek tartja az ajánlat elfogadását erkölcsi felfogásával és visszautasítja.

Később, még végleges elítélése előtt egy ismeretlen iir kereste fel, aki előadta, hogy el tudja intézni ügyét Horthy előtt és saj, tó célra nyolc millió pengőt tud biztosítani neki. Feltétele, hogy Szálasi Magyarország átlagos politikai képét ne zavarja fel. Szálasi azzal utasítja vissza, hogy Ígértek már neki többet is és azt sem fogadta el.

1938 január elsejével hatalmas arányú és igen sikeres propaganda hadjáratot kezd az új párt. 1938 a miénk! Szálasi jön! röpcédulákkal és falragaszokkal tele van Budapest és a vidék is.

De a rendszer nyomása is fokozódik. Februárban rendőri felügyelet alá helyezik a hungaristákat, majd feloszlatják ezt a második pártot is. A néphangulat azonban minden rendőrségi terror ellenére a szélső jobb felé hajlik és a pártnélküli Szálasi rövidcsen hatalmas sikert könyvelhet el. Az időközi lovasberényi választáson Hubay Kálmánt behozza képviselőnek. Hubay a parlamentben aztán bejelenti az új, most már a harmadik párt megalakítását. Ez a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Hungarista Mozgalom.

Az ellenséges sajtó dühösen támadja Szálasit és pártját, vannak azonban befolyásos hívei, akik megpróbálnak közbenjárni az érdekében. Ezek közé tartozik Bádoky-Sós tábornagy, aki Horthynál interveniál, de a debreceni királyválasztási incidens óta Horthy gyanakodva nézi Szálasit, akiről azt terjesztik, hogy ki akarja őt túrni az államfői székből.

Éliássy rendőrkapitány Darányi miniszterelnökkel akarja összehozni. Előfeltétel, hogy Szálasi adjon nyilatkozatot, nincs szándékában törvénytelen eszközökkel harcolni. A nyilatkozat megjelenik, de a találkozó indiszkrécióra való hivatkozással elmarad.

Később Sztranyavszky akarja Szálasi és a miniszterelnök közötti találkozót megteremteni, mert Sztranyavszky a miniszterelnökségre pályázik és szeretné megnyerni a maga számára Szálasi mozgalmának a segítését. De ez a találkozó sem valósul meg.

Szálasit németbérencséggel vádolják, pedig semmiféle kapcsolatot nem épít ki a Német Birodalom felé, sőt inkább Olaszország felé tájékozódik. Írásban rögzíti a Hungarizmus és az egyház viszonyát és ezt az írását eljuttatja a Vatikánba Pacelli bíboros, a későbbi pápa kezéhez. Rómából jóakaratú semlegességről biztosítják.

A Német Birodalomhoz csatolt Bécsből viszont kérdéseket kap. A kérdések ezek: 1. Hajlandó-e alárendelni magát átmenetileg a németeknek? 2. Kíván-e külföldi képviseletet teremteni pártja számára? 3. Tehet-e ígéretet Pozsony és Sopron átadására? Szálasi előbb felderítteti, hogy kik a kérdezők, aztán megadja feleletét. Első pont: Egy pillanatig sem, de megköveteli, hogy a németek elismerjék a hungarista ideológiát; második pont: Nem tartja szükségesnek; harmadik pont: A leghatározottabb nem.

Később, de még ugyanabban az évben kerülő úton tudomására jut Szálasinak, hogy bécsi német körök előtt nem szimpatikus az ő személye. Feltételezhető tehát, hogy a kérdések német imperialista körök részéről eredtek, mert látni akarták, mennyire számíthattak Szálasira a terveikben.

Darányi miniszterelnök döntő lépésre szánja el magát. Üzenetet küld Szálasinak, amelyben közli vele, hogy hajlandó utat nyitni pártjának a parlamentben. Erre aztán megmozdul a felsőház minden csáklyása. A "8 órai Újság" hírül adja, hogy a felsőház ultimátumban felszólította Darányit, vagy felszámolja a szélsőjobboldalt, vagy lemond. Darányi az utóbbit választja.

1938-ban, a Szálasi által megjövendölt végzetes esztendőben, amikor az európai krízis kezdetét veszi, a felszabadulni vágyó népi erők helyett ismét feudálkapitalista országsírásók kezébe csúszik át teljesen az ország sorsának irányítása. Az új miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a plutokrácia képviselője, a magyarországi vagyoni hatalmasságok bizalmának letéteményese, Imrédy Béla lesz. Az ő feladata, hogy a felsőház ultimátumában foglalt követelését, a szélsőjobboldal felszámolását végrehajtsa. Belügyminisztere Keresztes-Fischer Ferenc a magyar parlamentarizmus történetének legnagyobb rendőrminisztere.

A hungarista tábor ellen összpontosított támadás indul.

Felállítják az ötös-tanácsokat a politikai perek gyors lefolytatására. Hatalmas internáló táborokat rendeznek be, ahová becsukhatják azokat, akiket a bíróság nem ítél el. A köztisztviselőket, miniszterelnöki rendelettel kitiltják a politikai pártokból.

Roppant arányú propaganda indul meg a hungaristák ellen, hogy azok fantáziátlan fantaszták és magyartalan magyarok. A párti nevére hamisított röplapokat szórnak szét: "Rebeka ki a Várból" mottóval, hogy a mozgalmat elgyalázzák az államfő előtt. Bethlen gróf, Magyarország rossz szelleme, a feudalizmus legfőbb őre hamisított származási iratokat ad át Sulyok képviselőnek, aki úgy, mint vidéki ügyvéd és úgy is mint a kisgazdák képviselője igen nagy tisztelője a grófnak és készségesen vállalkozik arra, hogy hamisított iratoknak a parlamentben való bemutatásával megpróbálja lerontani Szálasi hitelét a nemzet előtt.

Szálasi érzi, hogy már nem sokáig van szabadlábon. Megkezdi írni ideológiájának végleges formában való rögzítését Út és Cél cím alatt. Pere másodfokon az ítélőtábla elé kerül. Innen kiegészítésre visszaküldik az első fokra. S ekkor közbenyúl a "perrendezők" keze. Szálasi egyik munkatársát Oláh Árpádot internálják.. Az internálótáborban megígérik neki, hogy kiszabadul, ha hajlandó egy kompromittáló levelet írni Szálasihoz. Oláh Árpád megírja a levelet s mikor a levél Szálasi lakására érkezik, a rendőrség házkutatást tart és a levelet megtalálja. Kész a szükséges bizonyíték a tárgyaláshoz. Július 6-án másodfokon Szálasit három évi fegyházra, öt évi hivatalvesztésre ítélik és elrendelik azonnali letartóztatását. Természetesen Szálasi sorsa nem a tárgyaláson dőlt el. Pálffy-Daun gróftól egy angliai ismerőse levélben érdeklődött, hogy Szálasi megkapta-e már a három évi fegyházat. A levél kelte július 5-e volt. Augusztusban a Kúria Töreky tanácsa az ítéletet helybenhagyja ás Szálasit rögtön elszállítják a szegedi Csillagbörtönbe. Viszont a Szálasit elítélő táblai tanácselnököt, Keresztessy Gyulát röviddel az ítélethozatal után| megpénzelés miatt elbocsátják a bírói karból.

A párt vezetését Hubay Kálmán veszi át, akinek még augusztusi elején sikerül Festetich nemzetiszocialista pártját egyesíteni hungarista párttal.

Szálasi testvérei lépnek akcióba bátyjuk érdekében. Szálasit már a másodfokú ítélet után letartóztatták. A három testvér Mikecz igazságügyminiszternél próbálja elérni bátyja szabadlábra helyezését, de nem sikerül. Aztán 10.000 pengő óvadékot ajánlanak fel, majd a Kúria előtt 50.000 pengőt és tiszti becsületüket. A Kúria perfid módon azt válaszolja, hogy a perrendtartás nem ismeri a tiszti becsületet, mint óvadékot.

Augusztus végén, amikor Szálasi Ferenc a börtönbe kerül, tér vissza Horthy Németországból a kieli találkozóról. Szálasi Béla táviratot küld elébe és kéri a magyar nép megbékélése érdekében a politikai ügyek tisztázását. A hivatalos út megkerülése miatt Szálasi Béla 15 napi állomásfogságot kap.

Szeptemberben Szálasi Béla Horthy fiát Istvánt, keresi fel, kéri, hogy apját tájékoztassa testvére ügyében és eszközöljön ki egy kihallgatást az ö, Béla számára. A második találkozóra Horthy István hozza apja üzenetét: becsületes embernek és katonának tartja Szálasi Ferencet, de mert letért a törvényes útról, bűnhődnie kell. Minthogy felelős kormánya van, Szálasi Bélát nem fogadhatja kihallgatáson.

Szálasi lezárásával a rendszer nem érte el azt a célját, amire törekedett. A nemzet nagy része Szálasit nem bűnösnek, hanem politikai mártírnak tekintette. Személyi nimbuszát így misztikus dicsőség növelte és beigazolódott, amit Szálasi mondott: nem az a hatalmas, aki üldöz, hanem akit üldöznek. Az 1939-ben megtartott országgyűlési választásokon pártja a legnagyobb nehézségek ellenére harminckilenc képviselőt vitt be a parlamentbe.

Erdély visszatérése alkalmából kiadott államfői amnesztia rendelettel szabadult ki Szálasi a börtönből 1940 szeptember 17-én. A szabadonbocsátást közlő fegyházigazgatónak így válaszolt: "Tudomásul veszem, hogy büntetésemet öt évre felfüggesztették." Végzetes jóslat volt. Öt év múlva 1945-ben az amerikaiak letartóztatták és átadták a magyarországi kommunista pribékeknek.

A hungarista táborban óriási a lelkesedés Szálasi kiszabadulása miatt. Csodaváró nép lévén, sokan azt hiszik, hogy csak pár hét, legfeljebb néhány hónap szükséges és a párt hatalomra jut. A lelkesedés átterjed más szélsőjobboldaliakra is és ebben a hangulatban nem nehéz Ruszkay nyugalmazott altábornagynak a Pálffy-féle pártot egyesíteni a hungarista párttal. Ismét belépek a pártba azok a képviselők, akik 1939 őszén elhagyták.

Csak Szálasi tudja, hogy helyzete éppen olyan nehéz, mint volt bebörtönzése előtt, vagy még nehezebb. Azt is látja, hogy a hatalmas párt jórészt csak hangulati alapon áll. Azért legfontosabb feladatnak a párt megszervezését tartja. A pártszervezés alapjait Henney Árpáddal együtt lerakják és megkezdődik a szervezés gondos és alapos szakmunkája.

A rendszernek Szálasi és mozgalma ellen 1938-ban kibontakozó becstelen harca most már teljes valóságában tisztán áll Szálasi előtt. Szálasi kezdettől fogva azt hirdette, hogy a hatalmat a nemzet és az államfő közös akaratából kívánja megkapni. Tehát el kell vágni az útját a kormányzó felé és őt magát a nemzet előtt elrágalmazni. Befeketítik Horthy előtt azzal, hogy államfő akar lenni s hogy a nyilasok röpcédulákon gyalázzák a kormányzó családját. A főrendezők egy kormányzóellenes nyilas összeesküvést is prezentálnak és Wirtli képviselőt 15 esztendei fegyházra ítélik ezzel kapcsolatban. Horthy előtti kihallgatását különböző ürügyekkel megakadályozzák. A börtönből való szabadulása után Szálasi megjelent Teleki Pál miniszterelnöknél. Először megkérdezte, igaz-e, hogy német nyomásra kapott kegyelmet, mert ha ez igaz, akkor a németeknek fog köszönetet mondani, de utána visszamegy a Csillag-Börtönbe, mert nem hajlandó kegyelmet elfogadni a németektől. Teleki megnyugtatta, hogy ez a hír nem igaz, majd megígérte, hogy audenciát fog szerezni a számára a kormányzótól. A kihallgatás nem valósult meg s Teleki azzal érvelt, hogy Szálasi nem tartotta meg ígéretét, mert a hungarista képviselők támadták az országházban a miniszterelnök személyét megállapodásuk ellenére. Szálasi nem emlékszik semmiféle ilyen ígéretre s megkérdezi Ruszkayt, aki jelen volt a miniszterelnöki találkozón, hogy tud-e ilyen ígéretről. Ruszkaynak bámulatos memóriája van, de ilyen ígéretre Szálasi részéről ő sem emlékszik. Szálasi felment Zsindely államtitkárhoz, aki szintén jelen volt a beszélgetésen. Az államtitkár nem meri meghazudtolni a miniszterelnököt, de hazudni sem akar s így csak hümmög. Szálasi nem tehet mást, beírja a naplójába, hogy Teleki hazudik.

1943 januárjában Kállay Miklós ígéri az államfői kihallgatást. A kormányzó válaszát azonban egészen egyszerűen elsikkasztja arra a Szálasi által írt memorandumra való hivatkozással, amelynek semmi köze nem volt az audenciához.

A nemzet előtt a legocsmányabb vádakkal és rágalmakkal illetik. Hazaárulónak mondják, aki guruló márkákért eladja hazáját a németeknek. Ugyanakkor a németek előtt azt híresztelik, hogy Szálasi soviniszta és gyűlöli a németeket. A németek előtti elrágalmazásában egyik volt munkatársa Rothen Ferenc járt elől. Rothen internálótáborból szökött ki Németországba, ott igen ügyesen bedolgozta magát magasabb fórumok előtt is és a német imperialista köröknél befolyásos személy lett. Ezek előtt Szálasi jó barátjának adta ki magát s váltakozott arra, hogy ráveszi Szálasit arra, adja fel a hungarizmus gondolatát és fogadja el a német terveket. Szálasi természetesen nem volt hajlandó a hungarizmusból egy jottányit sem engedni s azokat a bizonyos német terveket sem tartotta hivatalos terveknek. Most aztán Rothen, hogy kudarcát a németek előtt leplezze, Szálasi gyalázásába kezdett azzal, hogy Szálasi vallási őrületben szenved, nem kell vele törődni.

Szálasi érzi, hogy malomkövek között őrlődik. Akármerre lép, mindenütt csukott ajtókat talál maga előtt. Minden útját szegi, vagy ő áll az útjában mindenkinek? Basch, a Volksbund vezetője azért veri az asztalt előtte, mert Szálasi a népi németeket is beszervezi a pártjába, pedig Himmler azt követeli Baselitól, hogy minden volksdeutsch a Volksbund tagja legyen. Szálasi viszont ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy bármilyen magyar állampolgár tagja lehet a pártjának.

Maga a párt is időnként súlyos megrázkódtatásokon megy keresztül. Hubay és Ruszkay nem nézik jó szemmel, hogy Szálasi nem közeledik a németek felé. A hatalmas pálfordulást végzett Imrédy sokkal ügyesebben politizál e tekintetben, mint Szálasi. Majd a kormányzóhelyettesi választás idéz elő súlyos ellentétet közöttük. Albrecht főherceg pályázik a kormányzói székre, Ruszkay híve Albrechtnek, ezért teljes erővel Horthy István személye ellen agitál és szállítja a kormányzó fiáról a legsötétebb híreket. Szálasi azonban jól tudja saját személyével kapcsolatban, hogy mi a rágalmazás. Nem hajlandó Albrechtet támogatni, mert Magyarországnak törvényes államfője van. A pártban egyre erősebb a klikk szellem. Ezért Szálasi döntő lépésre szánja el magát. 1942 február 23án Ruszkayt és Hubayt kizárja a pártból. A túloldalon már dörzsölik a kezüket örömükben, hogy micsoda pártszakadás lesz belőle. De nem lett semmi. Az erősen megszervezett! párt állja a válságot rendületlenül.

A párt harmadik oszlopos tagja, Málnási Ödön sem megbízható. Egyszer egy levélmásolattal jön Szálasihoz; a levél eredetijét állítólag Göring írta valakinek s az áll benne, hogy hajlandó Szálasit és pártját támogatni, ha Csiát, Hubayt és Széchényit eltávolítja pártjából. Szálasi bebizonyítja Málnásinak, hogy a levél hamisítvány, tele helyesírási hibával s először magyarul fogalmazták meg, aztán fordították le németre rosszul. Majd híre jön, hogy Málnási levélben felszólította a párt német nevű képviselőit, hogy tegyenek hűségesküt Hitlernek. Aztán ajánlatot tesz Szálasinak, még a német-orosz háború kitörése előtt, hogy vegye fel Rácz Kálmán útján a kapcsolatot Moszkvával. Szálasi megtilt minden ilyen kezdeményezést Málnásinak, mégis Ruszkay jelenti később, hogy Málnási a párt nevében küldött üzenetet Rácz által Moszkvába. 1942-ben pedig kiadja a Feladatok című fércmunkáját. Szálasi felszólítja döntsön, hogy mit akar, menni, vagy maradni, mert ilyen komédiázást nem hajlandó eltűrni. Málnási a Magyarság hasábjain jelenti be kilépését, amit Szálasi nem tart hivatalos formának és ő zárja ki Málnásit a pártból.

A szövetségesek 1942 novemberi afrikai partraszállása, az 1943 januári doni áttörése, majd Mussolini megbuktatása után a szélső baloldal is erős akcióba lép és a belügyi kormányzat nem túlságosan fékezi. Egy júliusi belbiztonsági értekezleten maga Sombor-Schwenitzer kéri a csendőrség vezetőit, hogy hagyják békén a kommunistákat a vidéken. A csendőrök felháborodva utasítják vissza a kérelmet.

A kormányzat egyre nehezedő nyomása, a liberális baloldal propagandája, az ál-nemzetiszocialisták konkurenciája mellett most már a szélső bal agitációjával is számolni kell. Szálasi még 1942-ben megmondta, hogy 1943-ban meg kell történnie a belpolitikai kibontakozásnak, ha azt a nemzet a maga erejéből akarja végrehajtani. Ezért minden erejével és propagandával új országgyűlési választások kiírásáért harcol. A kormány is komolyan foglalkozik a gondolattal, amit bizonyít az a tény is, hogy meg kezdik Szálasi ily formában való rágalmazását. A guruló márka meséje nem elég hatásos már, tehát azt kezdik híresztelni, hogy Szálasi rá akarja venni Hitlert Magyarország megszállására.

A választások még sem történnek meg, így az utolsó alkalom a belpolitikai kibontakozásra elmarad. Magyarország sorsa most már reménytelenül zuhan alá a Kállay féle hintapolitika lejtőjén.

1944 március 19-én a németek megszállják Magyarországot. A kibontakozás tehát a nemzet önerejéből már nem történhetik meg. A továbbiakban a németek is beleszólnak abba, hogy mi történik az országban. De ahogyan egész Európában a német diplomácia csődöt mondott, úgy Magyarországon sem remekelt.

Szálasi hamarosan tisztán látja, hogy Magyarországon két német vonal fut. Az egyik a hivatalos német diplomácia, élén Weesenmayer követtel és teljhatalmú megbízottal. A másik vonal a német imperializmusé, mely Himmlertől indul ki, képviselője Winkelman S.S. generális s magyar végrehajtója Baky László. Ez utóbbi vonal mindent elkövet, hogy megakadályozza Szálasit és rajta keresztül a Hungarizmus hatalomrajutását. A német diplomáciából teljesen hiányzik a totális vezetés. Minden hírszerző kormánylistát állít össze, tárgyal, ígérget s teljesen összezavarja az amúgy is bonyolult helyzetet. A berlini követségről miniszterelnöknek Budapestre hozott Sztójay követ nem ismeri a magyar belpolitikai helyzetet, sem nem politikus, amellett betegeskedik is.

Szálasi hatalmas tevékenységbe kezd, hogy legalább az utolsó órában meg lehessen csinálni a belpolitikai kibontakozást. A sok irányú tárgyalásokban kiváló munkatársnak bizonyultak Kemény Gábor, Csia Sándor, Szőllősy Jenő, Kowarcz Emil és főképp Vájna Gábor, aki amellett mint hírszerző is elsőrangú. A hercegprímásnak a püspöki karhoz intézett körlevelét éppúgy szállítja, mint részletes adatokat Lakatos tábornokról.

Ekkor törik meg végre a jég. Horthy május 9-én este fogadja kihallgatáson Szálasit Szálasi tények felsorolásával bizonyítja megingathatatlan hűségét a kormányzó előtt. Emlékezteti, hogy míg vezető egyének március 19-e után a német követségen tolongtak, ő elküldötte Csiát és Szőlőssyt, hogy jelentsék az államfőnek az ő és a párt hűségét. Bejelenti, hogy kül- és belpolitikai kezdeményezéseket kíván tenni és ezekről Horthyt informálni fogja. Horthy tudomásul veszi Szálasi bejelentését és közli vele, hogy nem zárkózik el a nemzetiszocializmus elöl, ha az megszerzi az alkotmányos többséget.

Miután így az államfőtől szabad kezet kapott, kezd csak Szálasi a németek felé komoly tárgyalásokat. A német diplomáciai vezetés kettősége azonban szintén a nehézségeket fokozza. Weesenmayer bizalmatlansága csak lassan oldódik fel és nehezen akarja Szálasi érvelését elfogadni. A németek számára csak a haditermelés fontos és legcélszerűbbnek egy nagy, széleskörű jobboldali összefogást tartanának. Szálasit akkor kezdik komolyan méltányolni, amikor látják, hogy Imrédyvel kudarcot vallottak s hogy a nagy belpolitikai tülekedésben mindenki lejáratja magát, kivéve a hungaristák, akik nem voltak hajlandók a tülekedésben résztvenni. Szálasi hajlandó más pártokkal összefogásra, de csak úgy, ha a koalíciót a hungaristák vezetik. De a belpolitikai tisztázódást a legfontosabbnak tartja, mert anélkül nem lehet a nemzetet totális erőkifejtésre rávenni. A nemzet tudni akarja a sorsát, tudni akarja végső erőfeszítésének értelmét.

A német diplomáciai vezetés azonban tovább taktikázik, húzza az időt s mikor megtörténik a Hitler elleni merénylet, majd Románia árulása, már elkésik. A Várban megint gróf Bethlen a legfőbb tanácsadó és a nemzetnek a bolsevista végveszély elleni totális mozgósítása helyett megkezdődik a fegyverletétel előkészítése.

Augusztus 29-én még egyszer fogadja Horthy Szálasit. De ez nem az a Horthy, aki előtt május 9-én megjelent. Az államfő akkor egy keserűen csalódott, de nyugodt és magabiztos ember benyomását keltette. Most pedig ideges és zavart. Beszélgetés közben Szálasi térdét fogdossa, izzad, zsebkendővel törölgeti az arcát és amikor az üdvözlésnél Szálasi katonásan kihúzza magát, Horthy önkénytelenül ugyanazt cselekszi. Szálasi javaslatokat terjeszt elő a belpolitikai kibontakozásra, de Horthy nem válaszol ezekre a javaslatokra, ellenben bejelenti, hogy Lakatossal katonai adminisztrációs kormányt vezet be.

Szálasi felhatalmazást kér tőle, hogy Hitlerrel menjen megtudni személyesen, mi a németek célja Magyarországgal. Horthy beleegyezik, de kéri, hogy várjon egy hónapig.

Ezután Szálasi tisztán látja a helyzetet, ő nem kell a németeknek, mert azok szabadkezet akarnak maguknak Délkelet-Európában, s a Hungarizmus zavarná őket, Horthy pedig Bethlen és egy tábornoki klikk kezében van; valamire készülnek, aminek egy hónapon belül meg kell történnie.

Szálasi bejegyzi a naplójába:

Augusztus 24-én volt az utolsó időpontja annak, hogy a Hungarista Mozgalom felelősséggel átvehette volna a hatalmat. Ettől az időponttól kezdődően már mindinkább az előre megszervezett mesterséges zűrzavar állapotába kerül az ország, melyben a vezetést ilyen nehéz körülmények között felelősségteljesen' már nem vállalhatja a hungarista mozgalom".

És mégis vállalta sokkal nehezebb körülmények között. Akkor, amikor az orosz már betört az országba, akkor, amikor Horthynak távoznia kellett s amikor már a németek sem taktikázhattak tovább. Végeredményben egy vesztes háború ódiumát vette magára Szálasi Ferenc, ő és mozgalma lett a bűnbak, akit a háború után mindenért felelőssé lehetett tenni.

De a magyar jövő előtt az ő személye tisztán fog állani. Oly nyílegyenesen haladt a becsület, az államfő és nemzet iránti hűség útján, mint előtte kevesen. Számára a politika nem egyéni érvényesülést jelentett, hanem az örök magyar hivatás halálig hű teljesítését.

Azok az emberek, akik kezdettől fogva a rágalmak torzító tükrén keresztül látták Szálasit, azok ma sem tudnak elfogulatlanul szót ejteni róla. De ez a tényeken mit sem változtat.

A történelem előtt Szálasi Ferenc és a Hungarista Mozgalom ugyanazt a magyar szellemiséget fogja jelenteni, mint amely a törökkel szemben vívott reménytelen harcot másfél évszázadon át, indított súlyos küzdelmeket a Habsburg elnyomás ellen és nem utolsósorban, amely Dózsa tüzes trónján égett bele a magyar fájdalmak emlékezésébe.

KI VOLT SZÁLASI FERENC?

Szálasi Ferenc jellemének alapvető vonásai világosan kitűnnek politikai harcának ismertetéséből. A továbbiakban még néhány vonással szeretnék hozzájárulni ahhoz az arcképhez, amelyet olyan valakinek kell majd elkészítenie, aki sokkal közelebbről és sokkal jobban ismerte őt, mint én.

Minden embernek a megjelenése teszi az első benyomást a vele érintkezőkre. Ha Hitlerben és Mussoliniben volt valami természetes, vagy mesterkélt diktátori póz, Szálasiban nyoma sem volt ennek. Derűs, gyakran mosolygós arccal üdvözölte az embereket és beszéd vagy társalgás közben is természetes maradt. Különös, mágikus vonzóerő áradt belőle, amelynek hatása alól csak azok tudták kivonni magukat, akik már eleve ellenszenvet vagy éppen gyűlöletet tápláltak magukban iránta. Ezek a gyűlölködő ellenségek csak gyenge elméjű őrültnek nevezik ma is (Kállay, Sulyok). A népbírósági tárgyaláson természetesen még csak fel sem merült ennek a lehetőségnek a kivizsgálása. Pszichológiailag valóban nem volt normális, csakhogy a tudomány meghatározása szerint a rendesen, a normálison felülálló is anormális, nemcsak az alatta álló. Szálasi Ferenc pedig a normálison túl óriási magasságban állott. Emlékezőtehetségét illetően csak az arcmemóriáját figyelhettem meg. 1943-ban történt. Egy alkalommal kisebb idegen társaságban jelent meg. Bemutatkozások után mindenki helyet foglalt és ekkor Szálasi az egyik jelenlévőhöz fordult: Én önnel már találkoztam valahol. Kiderült, hogy 1938-ban, tehát öt évvel azelőtt egyetlen alkalommal valóban már találkoztak. Az alatt az öt esztendő alatt pedig sok minden történt Szálasi Ferenc életében. Ezer és ezer személlyel találkozott, száz és száz embert, kellett közvetlenül megismernie, de ezt az egy alkalommal látott, egyébként egyáltalán nem feltűnő, vagy jellegzetes arcot öt esztendő múltán is felismerte.

Állandóan figyelt és figyelmét nem kerülte el semmi. Ami fölött mások elsiklottak volna, ő megakadt rajta, kérdéseket tett fel, alaposan ismerni akarta.

Tudása, ismerete rendkívül széleskörű és alapos volt. Ez a szellemi fölénye is hozzátartozott varázserejéhez. Filozófiában, politikai kérdésekben, történelemben, közjogban, magyarságismeretben egyaránt otthonosan mozgott s a szakemberekkel nem mint laikus, de mint szakember tudott vitatkozni. Mindennel kapcsolatban volt új meglátása, új ötlete, új terve. Ezért az egész országépítési munkának ő volt az igazi mozgatója és irányítója.

Egy alkalommal a párt sajtóemberei előtt ismertette elképzeléseit a hungarista sajtó feladatairól, munkájáról. Nem mindenkit ismert személyesen a megjelentek közül, de az első percben észrevette, hogy az egyik jelenlevő nem párttag. Hogyan került Ön ide? támadt neki Szálasi. Az egyik sajtó ember restelkedve vallotta be, hogy az illető szociáldemokrata újságíró és ő hozta el, mert az mint szakember, kíváncsi volt Szálasi felfogására a sajtó ügyekben. Szálasi meglehetősen indulatos lett, elküldte a| szociáldemokrata újságírót. Nem hajlandó eltűrni mondotta, hogy a terveit ellopják. Őt és mozgalmát mindenki gyalázza a' túloldalról, de amit tudnak, mindent ellopnak a Hungarizmusból.

Az értelmiségi nagytanácson tartott beszédében is kitért a Hungarizmusból való eltulajdonításra. A következőket mondotta: "Öt évvel ezelőtt azt mondották, hogy vándoroljunk ki Dél-Amerikába. Négy évvel ezelőtt azt mondották, hogy fantáziátlan fantaszták, magyartalan magyarok vagyunk. Három évvel ezelőtt azt mondották, hogy német bérencek vagyunk, nemzetárulók vagyunk, hogy a németeket hívjuk be ebbe az országba. Két évvel ezelőtt azt mondották, hogy zöld ingbe bujtatott kommunisták vagyunk és tébolyodott őrült áll az élükön. Egy évvel ezelőtt azt mondották, hogy németellenesek vagyunk, akadályozzuk ennek a rendszernek a tengelypolitikáját. Ma pedig mit mondanak? Azt mondják, hiszen mi is ugyanazt akarjuk." Ez az ugyanazt akarás nem csak azt jelentette, hogy a Hungarizmus ismert ideológiájából kölcsönöztek, hanem terveit, elgondolásait is igyekeztek megszerezni és megvalósítani.

Szálasi ellenségei közül aránylag még Horthy nyilatkozik róla némi tárgyilagossággal, szemben a mindig csak gyalázkodó Kállayval és Sulyokkal. Ezt írja: Bizonyos fokú értelmét, főként pedig akaraterejét nem lehetett kétségbevonni."

Nem érdektelen megjegyezni, hogy Kállaynak Szálasi-gyalázását még olyan oldalról is elítélik, ahonnan nem várná az ember. Bolgár László, a párizsi rádió magyar adásának vezetője, egykori ellenállásszervező írja Kállay emlékiratairól, hogy "Szálasiról a következő, komoly ember tollára nem, méltó leírást olvashatunk..." (lásd: Ahogy lehet 1955. jan.)

Annak szemléltetésére, hogy mi volt nem párttagok, vagy mozgalmisták véleménye Szálasiról, ha nem ellenszenvvel, vagy gyűlölettel, hanem tárgyilagos érdeklődéssel közeledtek feléje, lássuk a következőket: A háborús időszak derekán a budapesti ifjúsági, főképp egyetemi ifjúsági szervezetek vezetői megszédülve az ellentétes politikai vélemények harcától és a kormányzat felemás politikájától, elhatározták, hogy megpróbálnak tiszta képet, nyerni a magyar politikai életben, még pedig úgy, hogy egyenesen a politikai pártok, mozgalmak vezetőihez fordulnak tájékoztatás végett. Végigjárták valamennyi ismert politikai vezető személyt a szélsőbaltól a szélsőjobbig. A kormány részéről maga Kállay Miklós miniszterelnök tájékoztatta őket a lillafüredi Palota Szállóban. (Kállay nem tenné az ablakába azt a véleményt, amit ezek a fiatalemberek mondottak róla.) Utoljára maradt Szálasi Ferenc. A találkozó egy hűvösvölgyi lakásban folyt le. Este kilenc óra után kezdődött és másnap hajnalban öt órakor ért véget. A legváltozatosabb kérdések vetődtek fel filozófiai-ideológiai síkon, bel- és külpolitikai téren, a nyilaskeresztes párt tengelyorientációját illetően, szó került a népi vonalról, a népi írókról, magyarságtudományról. Szálasi szellemi munkateljesítménye, kitartása meglepő volt. Reggel ötkor még mindig ugyanazzal a frissességgel és energiával beszélt, érvelt, vagy cáfolt, mint a beszélgetés kezdetén nyolc órával előbb. Távozása után a fiatalemberek megbeszélték egymás között, a hallottakat és benyomásaikat. Fültanúja voltam, amikor egyöntetűen megállapították, hogy az összes politikusok közül, akikkel találkoztak, kétségtelenül Szálasi a legnagyobb koponya."

Egyéniségének egyik fő jellemző vonása volt mélységes istenhite és keresztény vallásossága. Egy alkalommal, amikor felfogását a keresztény tanokkal kapcsolatban kifejtette, valaki megkérdezte tőle: Biztos-e abban, hogy Jézus tényleg Isten volt? Mire így válaszolt: Jézus oly tökéletes lény volt, hogy akkor is Istenként kellene imádni, ha valójában nem lett volna az.

Vannak, akik felteszik a kérdést: Ha Szálasi oly igazi keresztény és gyakorlati vallásos életet élő ember volt, hogyan lehetett olyan makacs antiszemita, hiszen az antiszemitizmus gyűlölet a keresztény hit nem fér össze a gyűlölettel. Jézus a keresztfán is ellenségeiért imádkozott.

Szálasi aszemitizmusa nem gyűlöletből fakadt. Tapasztalati tények alapján úgy ítélte meg, hogy a zsidóság többségének mentalitása, anyagiassága, túlságos és kiváltságos gazdasági ereje rendkívül kedvezőtlen a magyarságra nézve, ezért az együttélést meg kell szüntetni. De mi sem állt távolabb az ő lelkivilágától mint a német metódus. Azok pedig, akik Jézust mindig az abszolút szelídségnek képzelik el, elfelejtik, hogy ez a szelíd Jézus korbáccsal verte ki a kalmárokat a templomból. (A párizsi Notre Dameban, bent a templom hajójában folyik árusítás). Elfelejtik, hogy mit mondott tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem volna, hogy békességet bocsássak e földre: nem | azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem fegyvert. Mert jöttem, hogy ezt cselekedjem, hogy a fiú az ő atyjának ellenségei legyen, a leányzó az ő anyjának és a menye az ő napának. És | hogy az embernek ellensége legyen az ő háza népe." (Máté N, | 3436) S végül elfelejtik azt, hogy Jézus nagy ellensége volt a farizeusoknak. A farizeus Jézus korában nem képmutatót jelentett. A| farizeusok a legnagyobb vallásos pártot alkották, igen sok zsinagógát, iskolát tartottak fenn, de a törvények betűjéhez ragaszkodtak, nem a szelleméhez. így váltak képmutatóvá s nevük a kereszténységben az Evangéliumok nyomán a képmutatást jelenti. Jézus állandóan támadta és nem egyszer súlyosan megsértette őket.

Vajon mit érezhetett Jézus, amikor a farizeusokat mérges kígyók nemzetségeinek, gonosz és parázna nemzetségnek nevezte, vagy koporsóhoz hasonlította őket, amelyek kívül ugyan szépek, de belül holtak tetemeivel és minden undoksággal vannak tele, vagy amikor megátkozta őket: Hogy szálljon ti reátok minden igaz vér, mely kiontatott e földön..." (Máté XXIII. 35.)

Szálasi másik jellegzetessége az egyszerűség volt. 1940 őszén láttam először és 1944-ben utoljára. Ezalatt a négy év alatt mindig ugyanabban a már megkopott és kifényesedett sötét ruhájában láttam. A hatalomátvétel után, noha katonai rangját visszakapta, közönséges, rangfokozat nélküli baka ruhát öltött magára, hogy ezzel is kifejezze együttérzését, összetartozását a harcoló magyar bakával. Ez nem teátrális külsőség volt nála. Az 1942 december 5-én tartott paraszt széktartó nagytanácsi ülésen igen meleg és felemelő szavakkal emlékezett meg a bakáról, akit a rendszerben csak "büdös baká"-nak neveztek... minden hadseregnek az eleje és veleje, csatadöntő királya, győzelmét, vagy vereségét magával hordozó tényezője: a lenézett büdös baka, aki borjújában nem csak a marsallbotot hordja, hanem a hadsereg győzelmét és vereségét is." A magyar baka is a fegyvernemek királya, minden dicséretre érdemes, mert nem csak a külső ellenség ellen kell harcolnia, hanem olyan belső ellenséggel is, mely láthatatlanul és alattomosan támadja legfontosabb területén, utánpótlásában, erkölcsi, szellemi és anyagi hadieszközeiben: a mögöttes országban, Hazánkban, Nemzetünkben."

Mély, szívében gyökerező szociális érzéseiből eredt, hogy mindig az egyszerűbb embereket, a parasztot, a munkásembert érezte magához közel és a népbírósági tárgyaláson erélyesen tiltakozott azon állítás ellen, hogy pártja polgári párt lett volna. Amikor a börtönből kiszabadult és szabályszerűen felvételre jelentkezett az 1939-ben Hubay Kálmán által alapított Nyilaskeresztes Pártba, tanult mesterségének a takács mesterséget diktálta be. A börtönben ugyanis kitanulta a szövést. Lelkileg összeforrott a nehéz munkában keservesen élő, de hinni és lelkesedni tudó egyszerű néppel, amelyet a túloldal csak csőcseléknek, szemétnek nevezett.

Személyi varázsát, tekintélyét nagyban növelte határozott magatartása és beszéde. Állításaiban, érveléseiben nem ingadozott,

Tisztán látott mindig, ezért helyesen ítélt. Ez természetesen még nem jelentett csalatkozhatatlanságot. Határozott, biztos fellépése beszéde bizonyára, legalább is részben, katonai nevelésének eredménye volt, de teljesen összhangban állott egyéniségével, nem látszott kívülről ráerőszakolt formaságnak.

Horthy szerint Szálasi önfejű, tehát, makacs volt. Ezzel bizonyára arra céloz, hogy a maga akaratát mindig keresztülvitte és nem engedte, hogy terveit keresztezzék. A politikában nem taktikázott, egyenesen haladt kitűzött célja felé. Lépései, tettei helyessége utólag mindig beigazolódott. Ha valaki nem ért vele egyet s kilép a pártból, ám tegye, akkor is ha képviselő. Valaki ellenkező véleményen van s emiatt, klikket szervez és ezzel nem akarva is a párt bomlását készítené elő, kizárja akkor is, ha az illető Hubay. Az ő akaratereje, dinamizmusa, makacs kitartása vitte előre és tartotta fenn a pártot. Enélkül az önfejűség nélkül a Hungarista Mozgalom is odajutott volna, mint gróf Festetich, vagy Meskó pártja, vagy Salló Nemzeti Frontja.

Fanatikus kitartásához, amit ugyancsak Horthy misztikus rajongásra való hajlamnak nevez, elhivatottságának tudata adta az erőt. Ő nemcsak pártot alapított és valamilyen politikai programot adott, hogy ezzel tábort gyűjtsön maga köré és szót kapjon a magyar belpolitikai életben. A magyar politikai vezérek bizonyos célokat szintén tűztek ki maguk elé, mint a földreform, vagy a munkásbiztosítás kiszélesítése, vagy arányosabb jövedelemelosztás, vagy a nagy üzemek államosítása. Ezek mind fontosak, de részletkérdések. Szálasi ideológiát alkotott, amely összhangzó szintézisben kapcsolta egybe a magyar nemzet, a magyar nép és a magyar haza minden problémáját, ő nem foltozgatni akart, hanem újat és nagyszerűt alkotni. Nem esett bele a Trianon utáni idők politikai kisebbrendűségi érzésébe, amely akkor sokak lelkén eluralkodott, hanem tudott merészen látni és tervezni, mert az elérendő nagy célokhoz látta az odavezető utat is. Hogyan tudta volna a maga hitét átsugározni másba, ha saját maga is bizonytalan lett volna benne? Valamennyi nagy tömegmozgalom legyen az akár vallási, akár politikai alapítójában ugyanezt a rendíthetetlen szilárdságot, mély meggyőződést találjuk. Ez teszi őket képessé minden áldozat, szenvedés vagy halál erős lelkű elviselésére. A küldetés tudata, egy emberi közösség sorsáért vállalt felelősség, munka, áldozat emeli őket olyan magasra, ahonnan a maguk szenvedése, vagy mártíriuma is jelentéktelennek tűnik fel. A nagyszerű hivatásérzés teljes győzelmet arat az Én felett. "Ha elbuknék e harcban" mondotta egy beszédében Szálasi "tapossatok rajtam keresztül és vigyétek győzelemre a zászlót." Ő a vezér, de az ő személye is csak addig legyen fontos, amíg a harcot vezetni tudja. Fontos csak a győzelem. A nagy és szent cél elérése: a Magyar Haza nagysága, dicsősége és boldogsága. Ha elesett, már keresztültaposhatják, inert a nagy feladatot nem tudja többé szolgálni. A halott már nem harcol. De az élőknek, a megmaradottaknak kötelességük a harc folytatása, mert ő eleshetett, de az eszmének, mely őbelőle született, élnie és győznie kell.

Erre a személy felett álló eszményi magasságra csak kivételesen nagy szellemek tudnak felemelkedni. Aki a mindig jelentkező, mindig követelőző Ént le tudja győzni, az már nagy lélek és aki az eszményi magasságra önerejéből fel tud jutni, az már nagy szellem.

Az Én legyőzéséhez nagyfokú erkölcsi erő képesíti az embert. E tekintetben Szálasi messze magasan állott ellenfelei és ellenségei fölött, akik mértéktelen becsvággyal, tehát hiúsággal vádolták. Szó nélkül tűrte éveken át a szüntelen gyalázkodást, mocskolást, gúnyt, amivel a túloldalról elárasztották. De nem csak ő maga nem reagált rá, de még a pártsajtónak is megtiltotta a válaszadást. Hiú és becsvágyó ember el tudja-e tűrni zokszó nélkül a sok sérelmet és sértegetést? Lehetetlen. Míg ellenségei elmondták öt árulónak, őrültnek, fantasztának, addig az ő szájából személyeskedés soha el nem hangzott. Ha támadott, gúnyolt, ez a támadás és gúny mindig az egészet érte, a rendszert, a feudalizmust, a plutokráciát, vagy egyesek politikáját, de senkinek személy szerint a becsületét, vagy egyéniségét. Ez megint olyan jellemvonása volt, ami tiszteletet parancsolt iránta.

Talán mióta világ a világ, a forradalmi úton hatalomra jutott politikus, vezér első cselekedete a bosszúállás. Demokratáink mindenesetre ezt művelték. Szálasi ellenben a megbocsátás fehér lapját nyújtotta mindenkinek október 15-e után. Ha volt, aki azt visszautasította, vagy újabb ellenségeskedéssel, árulással írta tele, annak magára kellett vetnie s ezért sem Szálasi Ferenc, sem mozgalma nem vonható felelősségre. Sulyok Dezső azt írta, hogy ha ő nem bujt volna el, a nyilasok kivégezték volna. Ezt csak azért mondja, hogy külföld előtt a maga fontosságát emelje. Sokkal fontosabb személyeknek nem akadt bántódásuk, ha a nemzet utolsó élethalál harcát nem árulták el, vagy nem szabotálták. Szálasi az ő személyét ért bántódások miatt senkin nem állt bosszút. Az úgynevezett Számonkérő Széknek egészen más feladata volt. Emlékezzünk arra, hogy mit írt Szabó Dezső a 'Hungarizmus és a Halál' cím? förmedvényében. A Szarzsák szót használta s ebbe belesz?tte Szálasi nevét. E brutális sértésén nem vett senki elégtételt Szabó Dezsőn október 15. után."

A túloldal Szálasit mindig intuitív módon értékelte és tett róla megállapításokat. Az intuitív emberismeret eredményei azonban soha sem bizonyíthatók, ezért van az, hogy a baloldal is a maga vádjait soha sem bizonyította, hanem csak hangoztatta. Az intuitív megismerés nem szükségképp jut helytelen megállapításokra, de hogy az igazságot eltalálja, ahhoz legelőször is tiszta, sőt tudományos objektivitás, semleges érzelmű lelkület szükséges. Erről pedig szó sem volt. Szálasi tervei és működése merőben keresztezték a rendszer és a haszonélvezők érdekeit. Tehát rögtön feltámadt ellene az ellenszenv, sőt a gyűlölet. Ellenséget láttak benne s hogy a nép előtt is ellenséggé tegyék, hamis, rossz képet kellett róla alkotni. Rossznak akarták tudni ők maguk is. A szándék pedig nagyban befolyásolja az ítéletet. A szándék logikai formája az előítélet, tehát Szálasit is előítélettel vizsgálták. Csak azt. látták meg belőle, ami az ő szándékaiknak, az ő előítéleteiknek megfelelt. Minden más fölött elsiklottak. Ahhoz, hogy az ellenségemet tárgyilagosan, előítélet nélkül tekintsem és ismerjem meg, magas erkölcsi érzékkel kell rendelkeznem. Nos, ez a túloldalon egy-két személytől eltekintve, hiányzott. Kállay két órát beszélt Szálasival. A legrosszabb véleményt alkotta róla, mint írja a volt miniszterelnök. Tévedés. Ezt a rossz véleményt ő már régen megalkotta magában és ezzel az előítélettel, szándékkal fogadta Szálasit. Őrült, zavaros ember, nem lehet megérteni és a nemzet ellensége ez volt az előítélet. Ha Szálasi mondott száz mondatot és ebben a százban volt egy, amit esetleg nem lehetett azonnal tisztán megérteni (mindenkivel előfordul), akkor az előítélet felfigyel: íme, igazam van, ez az ember érthetetlen. A kilencvenkilenc mondat nem fontos, csak az az egy, amit nem értett meg. S az az ember, aki számba sem vette Bárdossynak azóta a történelem által igazolt érveit, sem saját pártjának nyomós érvekkel alátámasztott és szintén beigazolódott állításait, azt Szálasi Ferenc beszéde sem érdekelhette. A túloldal Szálasiról tett intuitív megállapításainak valótlanságait legjobban bizonyítják ezeknek az ítéleteknek ellentmondásai. Bizonyos fokú értelmet nem lehet tőle megtagadni, mondja Horthy, örült, gyengeelméjű őrült, mondja Kállay és Sulyok. Igen nagy akaraterővel rendelkezett, mondja ismét Horthy. Hitvány báb volt mindig, gyalázkodik Kállay, azaz akaratnélküli, aki mindig mások akarata szerint cselekedett.

Ez az egész "őrült, fantaszta, zavaros gondolkodás" vád abból indult ki, hogy Szálasi több szokatlan, bizarr szófűzést, kifejezést használt. A pszichológia tudománya szerint a bizarr gondolatkapcsolásokat, viszonyító ötleteket egyaránt használják a szubnormális, tehát a betegagyú és a szupernormális, vagyis az átlag feletti, a zseniális emberek. Míg azonban a szubnormális egyénnél ezeknek a különös képeknek használata, diszparát fogalmaknak egybefogása mindig helytelen módon nyer alkalmazást, azok nem illeszkednek bele az egész mondanivalójába, lényegesnek tartja őket, de teljesen lényeg nélküliek, semmivel nem tartanak logikai kapcsolatot, addig a szupernormális embernél egy pillanatra sem esnek ki a gondolatmenetből, logikai összefüggés kapcsolja a beszéd többi részéhez és nem becsüli túl őket. Egy előző fejezetben eléggé megvilágítottam Szálasi újszerű, szokatlan kifejezéseinek, szóképeinek értelmét, mondanivalójával való szoros logikai összefüggéseit. S láttuk, hogy e szavak, kifejezések nagyon is átgondolt, mély tartalmat rejtenek magukban. Ebből tehát az következik, hogy nem szubnormális, hanem ellenkezőleg, egy szupernormális embertől eredtek. A szupernormális embereket azonban gyakran még a jószándékúak, a semlegesek sem értik meg, vagy félreértik, hát még azok, akik előítélettel viseltetnek iránta.

A mi hitünk és meggyőződésünk szerint Szálasi Ferenc mind értelmi tehetségben, mind jellemben, erkölcsi erőben a XX. századi magyar élet egyik legnagyobb alakja volt. Politikus kortársai között minden esetre egy sem akadt hozzá fogható és azok emlékét már régen por fogja lepni, amikor Szálasi alakja, megszabadulva a gyűlölet és az irigység rádobált sarától, a magyar Pantheonban fog világítani az utókor nemzedékei előtt.


A ZSIDÓÜLDÖZÉSEK

E szomorú témának a tárgyalását kezdjük azzal, hogy a zsidóságnak tulajdonképpen nem sok erkölcsi alapja lehet tömeggyilkosságok elítélésére, minthogy az egyetlen nép a földön, amely egy, az ősei által 2500 évvel ezelőtt elkövetett tömeggyilkosságot még ma is vallási ünneppel ül meg. Ez az ünnep a Purim és történetét Eszter könyvében olvashatjuk. Tanulságos lesz felidézni magunk előtt.

Ahasverus babyloni király /a történetírás Xerxes néven ismeri./ beleszeretett egy szép zsidó nőbe Eszterbe és megtette királynőnek. /Herodotos görög történetíró nem tud róla. Valószínű, hogy csak kedvenc ágyasa volt a sok között./ Eszter unokabátyja és egyszersmind gyámja Mardokeus rögtön felismerte, hogyan lehetett ezt a rendkívüli alkalmat felhasználni az óriási birodalomban élő zsidóság javára. Első lépés az volt, hogy Eszter teljesen beférkőzzék az amúgy is szerelmes király bizalmába. Bevádoltatott tehát két eunuch ajtónállót Eszterrel a királynál, hogy azok meg akarták ölni Ahasverust. A király felakasztatta a két eunuchot és természetesen Eszter tökéletesen megnyerte a bizalmát, aki lám, megmentette az életét.

Mardokeus ravaszsága nyilvánvaló. Képtelenség, hogy egy olyan hatalmas uralkodó ellen, mint Ahasverus volt, aki Indiától Szerecsenországig százhuszonhét tartományon" uralkodott, két eunuch ajtónálló szőjön gyilkossági tervet. Királyok eltávolítására, megölésére csak olyanok konspiráltak, akik a helyüket akarták elfoglalni. De ezeknek is előbb pártot kellett szervezniök a palotában, mert csak palotaforradalom révén remélhették, hogy eltávolított, vagy megölt uralkodó trónjára ülhetnek, s nem pedig mint gyilkosokat azonnal kivégzik. Őnekik is igen magas rangú uraknak kellett lenniük, a király rokonságába tartozó személyeknek, vagy hadvezérnek, vagy más főembernek. El tudja-e valaki képzelni, hogy két kappanhangú, férfiasságától megfosztott ajtónálló egy óriási birodalom uralkodójának életére tört? Mi célból, mit akarnak vele elérni? S vegyük hozzá, hogy terveiket úgy tanácskozzak meg, hogy más is meghallja. Ahasverus elhitte, mert Eszter mondotta neki, akibe szerelmes volt. Nem sokat gondolkozott tehát, két ember élete meg mit számított? Nem volt törvényszék, a szerencsétlenek nem védhettek magukat. A király elrendelte felkötésüket s az ítéletet végrehajtották rajtuk.

A következő terv a zsidók nagy ellenségének Hámánnak a megbuktatására irányult. Hámán a király kegyence volt, a legelső a fejedelmek között, akik Ahasverust szolgálták. Hámán állítólag megparancsolta volt, hogy a birodalomban minden zsidót megöljenek a tizenkettedik hó 13-ik napján. Eszter éppen olyan fortélyosnak bizonyult, mint egykori gyámja. Lakomát rendezett, amelyen csak Hámán vett részt a királyon kívül. A lakomán Eszter bevádolta Hámánt Ahasverusnak, hogy az az ő népe pusztulására tör. A király nagy búsulásában kiment a kertjébe és amikor visszajött, Hámánt Eszterrel az ágyán találta. Ezen annyira felbőszült, hogy kegyencét rögtön felakasztatta. Nem kétséges, hogy Hámán Eszter asszonyi ravaszságának esett áldozatul. Semmi valószínűsége nincs annak, hogy ő mert volna Eszterrel erőszakoskodni. A király a lakoma közben hagyta őket magukra. Egy akkora birodalom uralkodója, mégsem egyszoba-konyhás házban lakott, tehát ha a király Eszter ágyán találta őket, nyilvánvaló, hogy Eszter csalta Hámánt oda. Ahol annyi szolga, őr, ajtónálló nyüzsgött mint egy keleti uralkodó palotájában, ott Eszter ellenkezése esetén meg sem kísérelhette volna Hámán azt, amivel Ahasverus megvádolta. De lélektanilag is képtelenség. Mint Eszter könyvében olvashatjuk, Hámán a király távozása után megmarada, hogy Eszter királynéasszonynak könyörögne életéért; mert látja vala, hogy a király elvégezte volna az ő halálát." Furcsa módját választotta volna az életért való könyörgésnek. S ha valaki annyira veszélyben látja életét, legkevésbé a nemi erőszakra gondol.

De nem is ez a lényeges, hanem ami ezután következett. A király szétküldte roppant birodalmában a parancsát, hogy a zsidók megölhetik minden ellenségüket, gyerekeket és asszonyokat is. Pedig elég lett volna arra kiadni a parancsot, hogy Hámánnak a zsidók kiirtására kiadott rendelkezését nem szabad végrehajtani. Ám de a parancsot már Mardokeus sugallta, aki időközben Hámán helyett az új kegyenc lett.

A zsidók éltek az alkalommal, hogy zsidók, bosszút álltak minden ellenségükön és megölték őket, Susanban a király városában mindjárt az első napon 500 embert. Eszter közbenjárása folytán tovább folytathatták a vérengzést s így Susanban újabb 300-at öltek meg, a többi tartományban pedig legyilkoltak 75.000-et. Miután így jól végezték dolgukat, nagy lakomákat és vigasságot rendeztek a szegény üldözött, fogságot szenvedett zsidók. Mardokeus pedig megparancsolta a zsidóknak, hogy ezt a nagy örömet azon túl minden évben két örömnappal megünnepeljék. Ez a két ünnepnap a Purim, amelyet a zsidók azóta is megtartanak.

Mi más tehát a Purim, mint egy tömeggyilkosságnak, a véres bosszúállásnak az ünnepe! Ha Hámánt akasztófára juttatta Eszter és Mardokeus, az érthető mert saját magukat és népüket mentették meg azáltal. De a gyilkolás már fölösleges volt, hiszen azontúl a zsidók a király védelmében állottak. Hogy mégis annyi embert legyilkoltak, az csak annak a bosszúvágynak az eredménye, amely annyira jellegzetes 'vonása a zsidó lelkiségnek, hogy még Jehovát sem tudják másként elképzelni mint a bosszúálló Istent", aki állandóan átkoz és bosszút áll az ő népén.

Mindezt nem azért mondottam el, hogy az európai zsidósággal szemben elkövetett bűnöket mentsem. Csupán arra kívántam rámutatni, hogy az ítélet mondáshoz a zsidóságnak sokkal kevesebb erkölcsi joga van mint a keresztény népeknek, mert ha a kereszténységnek, mint vallásnak vannak is szintén véres és sötét emlékei, azokat semmi esetre sem ünnepli, hanem igyekszik elfelejteni.

Sok zsidó elpusztult a második világháború második felében. A világ zsidósága azonban ezzel úgy látszik nem elégedett meg, mert állandóan majdnem az egész, mint egy hat milliónyi európai zsidóság kipusztításáról beszél. Ez pedig nem igaz. A közölt adatok az életben maradt zsidók tanúságai annyi ellentmondást tartalmaznak, hogy valószínűleg sohasem lesz lehetséges az áldozatok pontos számát megállapítani.

Az adatok közötti ellentmondásokat például a következőkből láthatjuk: Az auschwitzi hivatalos orosz jegyzőkönyv mintegy négy millió ember elpusztításáról beszél. Toch Ernő volt auschwitzi fogoly hét millióról tud. Adatait iratokból, kartotékokból vette ki állítólag. De Toch Ernő másról is tud. Szerinte 1944 áprilisa és augusztusa között kivégeztek többek között 690.000 franciát, ebből 100.000 partizán volt, a többi 590.000 francia meg belga zsidó. Nos, a franciaországi zsidóság összlétszáma a háború előtt 100.000 volt. Ebből német kézre igen kevés jutott, mert elmenekültek a meg-nem-szállott Vischyi területre. Belgium zsidó lakossága jelentéktelen számú volt.

Az Egyesült Nemzetek 1951 decemberében tartott nagygyűlése elé terjesztették a "The Arab Refugee problem" jelentést, amely többet foglalkozik a zsidók helyzetével, mint az arabokéval. Ez az irat az európai zsidóság összes vesztességét szintén hat millióra teszi. Tévedése azonban már a magyarországi zsidóság veszteségére vonatkozólag is nyilvánvaló. Azt állítja, hogy Magyarországon 100.000 zsidó maradt meg. Viszont Lévai Jenő 1946 elején összeállított statisztikája értelmében a négyszer megnagyobbodott Magyarország területén 255.000 zsidó maradt életben, ebből a Csonkaország területére 220.000 jutott, tehát több mint kétszerese annak, amit. az U.N.O. elé terjesztett irat állít.

A különböző rendelkezésre álló adatok alapján a zsidóság tényleges veszteségét a következőkben lehet összegezni.

A német-osztrák területek, valamint a háború folyamán német ellenőrzés alá jutott területek zsidó lakossága eredetileg 7.5 millió fő volt. Ez a 7.5 millió zsidó nem jutott, mind német kézre. A németországi 600.000 zsidóból Hitler hatalomrajutása után igen sok, részben elmenekült, részben az életlehetőségek megszűnése és az állampolgárság elvesztése miatt kivándorolni volt kénytelen különböző országokba, mint az U.S.A. Anglia, Palesztina stb. Az U.S.A. zsidó atomfizikusai és kémei legnagyobbrészt ekkor kerültek Amerikába. Az Anschluss után pedig igen sok osztrák zsidó menekült el.

A franciaországi zsidók, mint előbb említettem, Vischyi területre tudtak menekülni, de menekülési lehetőségük volt Svájcba és Spanyolországba is.

A zsidóság nagy tömegei Keleten éltek. A lengyel zsidók 2.1 milliós tömegének nagyobb része kb. 1.5 millió Lengyelországnak 1939-ben történt német-szovjet felosztásakor szovjet fennhatóság alá került. (Galícia). Ukrajnában 1.7 millió. Fehér-Oroszországban pedig 430.000 zsidó lakott. A hadműveletek folytán német megszállta szovjet területek zsidó lakossága tehát kereken véve 3.6 millió főre rúgott.

A "Jewish problem in the U.S.R.R." című probolsevista amerikai pamflett írja, hogy a szovjet területek zsidó lakosságának legnagyobb része elmenekült a német megszállás elől, jó messze, túl az Uralon, Szibériába és Belső-Ázsiába. Ahol megjelentek, rögtön megszületett az antiszemitizmus, mert ezek a jó lelkek jobb híján mindjárt feketézni kezdtek. A férfi lakosság hadköteles része mozgósítva volt s a polgári lakosság jelentős részét maguk a szovjet hatóságok evakuálták. Nem tévedünk tehát ha a 7.5 millióból 3.5 milliót mint elmenekült német, osztrák, francia és szovjet zsidót leszámítunk. Marad tehát kereken 4 millió.

"The Arab Refugee problem"-nek inkább kedvezőtlen, mint kedvező megítélése szerint a likvidálást 1,100.000 zsidó élte túl a szovjet zsidóságot nem számítva. Ezt leszámítva a 4 millióból kevesebbet, mint 3 milliót kapunk, tehát a felét sem, mint amennyit a zsidók propagandája állít.

Ugyancsak az U.N.O. elé terjesztett irat állapítja meg, hogy a zsidóság fizikai megsemmisítése 1942-ben kezdődött, tehát akkor, amikor a nyugatiak már hangoztatták, hogy Németország feltétel nélküli megadásához ragaszkodnak. A zsidóság ujjongott, Hitler ajkáról pedig elhangzottak a vésztjósló, zordon szavak: "Egyet kijelenthetek: A zsidóknak mindenütt el fog menni a kedvük a nevetéstől."

A totális légiháború a maga borzalmaival, amelynek majdnem 3 millió német civil lakos, férfi, nő, gyermek esett áldozatul, ősi szép városok váltak romhalmazzá az 5 milliós Berlinben 9 ház maradt sértetlenül a foszforbombák pokoli pusztítása, sok ellenséges vadászrepülőgép embertelensége, mind csak a zsidók helyzetét rontotta a német ellenőrzés alatt álló országokban, mert Hitler meg volt győződve arról, nem ok nélkül hogy Amerikát az ottani zsidó sajtó uszította őellene, és mind a feltétel nélküli megadásnak a követelése, mind a terrorbombázást eredményező totális légi hadviselés Roosevelt zsidó környezetének (Baruch) a sugalmazására történt. Az amerikai zsidóságot nem érhette el, bosszút állt tehát azokon a zsidókon, akiket elért: az európai zsidóságon.

Nem lehet állítani, hogy a nyugati szövetségesek, első sorban Anglia nagyon segítségére sietett volna a háború alatt a bajbajutott zsidóságnak. Palesztina angol mandátum volt s 1939-től kezdve az angolok nem engedtek zsidó emigránst Palesztinába. Megtörtént a háború idején, hogy egy zsidó emigránsokkal teli hajó hónapokig kóborolt a Földközi-tengeren, mert egyetlen kikötőben sem engedték a zsidókat partra szállni. A helyzet még a háború után sem javult, amikor pedig az egész világ az antijudaista hitlerizmus elátkozásától visszhangzóit. 51.500 zsidó szökött meg Európából, hogy Palesztinába jusson, ám az angolok nem engedték be őket, hanem Cyprus szigetére internálták valamennyit, sőt kb. 4.000 zsidót Palesztinából vittek vissza Németországba.

Minket közelebbről a magyarországi zsidóság sorsa érdekel, mert a zsidók miatt sok párttag sok hungarista és sok más magyar került a vérbíróság elé és a hóhér kezére.

Magyarországról a zsidók deportálása 1944 május 3-án kezdődött Endre László államtitkár irányítása mellett. Nem vitás senki előtt, hogy a zsidóság egész tömegében az ellenséghez húzott, azt várta. Az ország területén való maradása veszélyt jelentett az egész hadsereg és a nemzet számára, mert az orosz már a Kárpátok előterébe jutott. A deportálások tehát a magyarság háborús érdekei közé tartoztak. Az USA a háború alatt táborokba deportálta a kaliforniai japánokat, Kanada pedig a német és olasz származású állampolgárait.

Amikor a magyarországi zsidók veszteségeiről van szó, az egyébként eléggé tárgyilagos Fekete Könyv írója is kontroll nélkül hoz össze adatokat, eltúloz, sőt olykor olyan kijelentéseket is tesz, amit a pesti jassz nyelv halandzsának nevez. Például, amikor a Kamanec-Podolszkban történt állítólagos vérengzésről ír, így folytatja: A németek által felállított ukrán rendőrség ezután tovább folytatta a pogromot és főképp a Dnyeper mentén Dnyepropetrovszkban tízezreket robbantás útján öltek meg. így pusztították el Ukrajnának több milliós zsidó lakosságát." A tízezrekből tehát minden magyarázat nélkül a rákövetkező mondatban már milliók lesznek. Arról nem is szólva, hogy Ukrajnában nem élt több millió zsidó, csak 1.7 millió és ezek legnagyobb része is már biztonságos területen volt Ukrajna német megszállásakor.

Toch Ernő, aki a százezernyi franciaországi zsidóságból fél milliót tudott kiirtatni a németekkel, magyar vonatkozásban is hasonló zsonglőrködést visz véghez mint Lévai Jenő könyvében láthatjuk. 1944 nyarán ugyanis 600.000 magyar zsidót pusztítottak el Auschwitzben, Toch állítása szerint.

Ebben az időben csak a vidéki zsidó lakosság került deportációra, amelynek összlétszáma nem érte el a 600.000-et a törvény által érintett nem izraelita vallású, de zsidó népiségű egyénekkel együtt. Számuk 578.000-re rúgott az 1941-es népszámlálás szerint. Ám de ebből már 194042 folyamán kivittek Keletre 40.000 munkaszolgálatost és 20.000 állampolgársági okmány nélkülit, tehát összesen 60.000-t. Ezek mind elpusztultak, írja Lévai. (A következő oldalon ebből az elpusztult 60.000 zsidóból már 1945-ben visszajött munkaszolgálatról és orosz fogságból 10.000). A deportáció idején munkaszolgálatra behívtak 80.000-t és bujkált 20.000 (szomszéd államokba menekült 3.000. Összesen tehát deportációra került 415.000 zsidó személy. így semmiképpen nem pusztulhatott el Auschwitzben 600.000 magyarországi zsidó. De még ez a 415.000 sem. Július 25-28 közötti transzportokat Auschwitz helyet a vasutak szétbombázása miatt Ausztriába irányították. Ezek a zsidók nem kerültek semmiféle likvidációs táborba. Lévai 15.000-re teszi a számukat. De minthogy naponta négy szerelvényt indítottak átlag 3.000 fővel, tehát legalább 45.000 zsidóról volt szó, ami annál is inkább valószínű, mert az összes szolnoki, szegedi, bajai és debreceni zsidó e szerelvényeken volt. A többi deportáló tábor felsorolásánál kiderül, hogy mindegyikben volt magyar zsidó, ahol a már amúgy is képtelen 600.000 felül még igen sok elpusztult a Fekete Könyv szerint. így Buchenwaldban még 90.000 Terezienstadtban 90.000 zsidót zsúfoltak össze s ezekből csak 6.000 maradt életben. A legtöbb zsidó nőt Lichtenworthbe szállították. Azt pedig tudjuk, hogy a vidékről deportáltak nagyobb része nő volt, mert a férfiakból több mint 100.000-t már előzőleg munkaszolgálatra behívtak. Voltak ezenkívül magyarországi zsidók Ravensbruckban és Dachauban is.

A Fekete Könyv szerzője is sokallhatta a 600.000-t, azért megjegyezte, hogy ebben a számban a szlovákiai, Dél-erdélyi és jugoszláviai magyarok (már mint magyarországi zsidók) is szerepelnek. Ezzel szemben könyvének más részén ő maga állítja, hogy a szlovákok 1941 végére az egész szlovákiai zsidóságot Galíciába deportálták, továbbá, hogy a szerbiai zsidóság megsemmisítése 1943 végén már teljesen befejeződött, úgyszintén a horvátországiaké is. Romániában, tehát Dél-Erdélyben is 1940 őszén kezdődött meg a zsidók nagyszabású üldözése, amely a romániai zsidóság kiirtásával végződött. Dél-Erdélyben Csíkszeredán volt internáló tábor, ahol már sok zsidó éhenhalt, a többit a Dnyeszteren túlra vitték és kivégezték. (Ez mind Lévai Jenő statisztikája.

A Sztójay-kormány idején aránylag kevés budapesti zsidót deportáltak, 7.500-at. Ezek nagy része a kistarcsai internáló táborból került Németországba. Zömüket 1944 október után deportálták, összesen 81.000-et. Lévai adatai szerint 1946 elejére visszatért a deportációból 80.000 zsidó és várható volt még akkor 20.000. Ha az auschwitzi tábor októberben már befejezte működését, mint Lévai írja, nem lehet vitás, hogy a 100.000 visszatért között legnagyobb részt a Szálasi kormány idején deportált zsidóság szerepelt.

Endre László azzal a szándékkal deportálta a zsidókat Németországba, hogy azok ott a háború végéig dolgozzanak, a háború befejezése után pedig ki legyenek telepítve a németek által Európából, ő tehát a kiszállított zsidóságról ilyen formán lemondott.

Szálasi Ferenc a budapesti zsidóságot hét csoportba osztotta. Az első kettőbe tartoztak a külföldi útleveles és védőleveles zsidók. Harmadik csoportba a mentesített zsidók (Szálasi 70-et, Vájna Gábor belügyminiszter 501-et mentesített.), negyedikbe az egyházi személyű zsidók, ötödikbe a keresztény, hatodikba a gettózsidók és végül a hetedik csoportot alkották a Németországba szállítandó kölcsönzsidók". Mint az elnevezés is mutatja, a Szálasi kormány nem véglegesen küldte őket Németországba, tehát le sem mondott róluk. A vonatkozó rendelet értelmében kölcsönzsidó volt Minden egészséges férfi 1460 évig és nő 1640 évig, aki köteles Németország területén Magyarországnak szállítandó hadianyag fejében Magyarország jó hasznára dolgozni". A kölcsönzésen kívül, lényeges volt az is, hogy a kiszállított zsidóknak nem a németek számára, hanem Magyarország részére kellett volna dolgozniok, tehát tulajdonképpen csak munkahely változtatásról lett volna szó, mint hogy Magyarországon komoly hadiipari termelés már nem folyhatott. A kitelepítés egyébként nem csak zsidókat érintett, mert a gyári felszerelések áttelepítésével magyarokat is vittek ki Németországba munkára, a termelés folytatására.

Ezek után vizsgáljuk meg közelebbről a "nyilas rémtettek"-et. Lássuk, kik voltak a felelősek értük, mik voltak az okai és mi a mozgalom felfogása azokkal kapcsolatban.

Az események háború utáni általános, demokrata megítélésénél a legfeltűnőbb, hogy úgy tekintik a dolgokat, mintha azok rendes béke időkben zajlottak volna le, nem pedig szinte teljességgel a körülzárással fenyegetett, majd pedig tényleg körülzárt és 54 napos szörnyű ostromot átélt Budapesten. Rendkívüli időkben pedig az emberek lelkiállapota sem normális ez az első tény, amit figyelembe kell venni. Ezt éppen az érdekelt zsidóságnak kellene tudnia a legjobban a saját történelméből. Jeruzsálemnek Kr. u. 66-ban történt ostroma alkalmával a fanatikus háborúspárti zelóták ezrével mészárolták le a farizeusokat, akik nem akarták a harcot a rómaiak ellen, hanem hajlandók lettek volna továbbra is eltűrni azok uralmát. A zelóták tehát olyan ellenségnek tekintették a saját vérükbeli farizeusokat, akiket ki kellett irtani. Mert az ostrom előtt talán lehetett volna vitatkozni, vagy veszekedni azon, hogy kinek az álláspontja a helyesebb, de amikor a kegyetlen harc folyik, amikor Ti tus a római vezér 800 foglyul esett zsidó zelótát keresztrefeszíttet, akkor már nincs vita, veszekedés, csak harc és halál. Aki harcol, az esetleg elesik, meghal, aki pedig nem akar harcolni, mert ellenzi a harcot, mert áruló, mert az ellenséghez húz, annak el kell pusztulnia. Az ostromállapot rendkívüli helyzet, amely nem csak rendkívüli szabályokban és törvényekben jut kifejezésre, hanem az ostromlóit város lakóinak, védőinek a lelkivilágában is. Ezt bizonyítja minden ostromlóit várnak, városnak a története, ezt bizonyítja Jeruzsálemé éppúgy, mint Budapesté.

Továbbá rendkívül fontos és való tény, hogy a rémtettek soha sem felső parancsra, vagy utasításra történtek. Ellenkezőleg. Vájna Gábor belügyminiszter két ízben is statáriumot hirdetett az önkényesen elkövetett rablások és gyilkosságok miatt és Lévai is idézi Vájna Gábornak egy kijelentését, amely így hangzott: "Úgy látszik addig nem lesz rend, míg néhány pártembert a helyszínen ki nem végeztetek."

A forradalmi idők bűntényeinek elkövetői mindig a csőcselék és a fanatikusok. Elérkeztünk most ahhoz a ponthoz, hogy feleletet adjunk a sokat hangoztatott vádra: a nyilasok a csőcselék voltak, Szálasit csak a csőcselék követte.

Soha sem mondotta a Nyilaskeresztes Párt, hogy Nemzeti Kaszinót, vagy a Kapitalisták Klubját szervezte. De csőcselék sem volt a sorai között 1944 október 15-ig, mert a csőcselék semmiféle ellenzéki párthoz nem csatlakozott.

Mi a csőcselék? A társadalomnak az a legalsó vékony rétege, ahová a társadalomra semmi értéket nem jelentő egyének tartoznak. Azért mondják azt is, hogy a társadalom szemétje. Ezek az egyének műveletlenek, de ez még a kisebbik baj. Az igazi baj a jellem és a morál terén ütközik ki. Nincsen erkölcsi gátlásuk, tehát minden rosszra kaphatók. Ezek közé tartoznak a hivatásos bűnözök, a csavargók, a munkakerülők, a korhelyek. Dolgozni csak akkor mennek, ha nagyon muszáj. Állandó és rendes foglalkozásuk nincs. Ha valahol munkát vállalnak, csak rövid ideig maradnak ott, mert vagy ők unják meg igen hamar, vagy őket unják el még hamarabb. Pénzt inkább bűnözés, vagy igen kétes utakon keresnek; hamiskártyások, stricik, orgazdák, szerencsejátékosok. A társadalom korlátai közé egészen egyszerűen nem tudnak beilleszkedni, ezért gyakran e korlátokat a börtön négy fala jelenti számukra.

Mindebből önként következik, hogy a csőcselékben idealizmus és áldozatkészség nincs. Ez számára abszurdum, természetével legélesebben összeférhetetlen. Ennélfogva nem lehet tagja sem miféle ellenzéki pártnak. Párttagnak lenni anyagi és esetleg időáldozatot jelent. Olyan ellenzéki párthoz tartozni, mint amilyen a Nyilaskeresztes Párt és elődjei voltak, amellett más erkölcsi áldozattal is járhatott. A hatóságok zaklatása, üldözése könnyen elérhette az embert. Ilyen helyre a csőcselék nem megy, mert a csőcselék sohasem adni, hanem mindig csak kapni akar. Ellenben megjelenik rögtön ott, ahol a zavarosban felelőtlenül lehet halászni. Kísérője minden forradalomnak és forradalmi megmozdulásnak anélkül, hogy a forradalom eszméivel, jelentőségével csak egy pillanatig is törődne. De ilyenkor lehetőség nyílik rablására, gyilkosságra minden sötét indulatának kiélésére. 1944 okt. 15. után tehát zöld inget és karszalagot húzott magára és e külsőségek fedezete alatt és fegyverrel a kezében betöréseket, rablásokat, nem ritkán gyilkosságokat hajtott végre. Fegyveresen, a párt nevében jelent meg, tehát nem mertek vele szembeszállni. Az óvatosabbja mást is cselekedett. Belépett, vagy inkább csak hozzá sodródott valamelyik fegyveres pártalakulathoz s mint ilyen hivatalos minőségben" követte el bűntetteit. Egyetlen célja volt: minél többet rabolni. Kihasználta egyes vezetők vagy tagok fanatizmusát s gyilkosságra buzdított, vagy elkövette azokat, de a hátsó szándék előtte mindig a rablás, a szerzés volt.

A hiba ott van, hogy az egyszerű tömegembert, a munkás embert, mint proletárt, vagy még inkább, mint azt a bizonyos prolit összekeverték a csőcselékkel. Mert szegény volt, mert rossz ruhában járt, mert nem volt tanult ember, tehát alja embernek, csőcseléknek minősítették. Mint ahogyan a parasztok között is csak a módos gazdának volt becsülete. A nincstelen paraszt-proletár nem számított semminek, senkinek.

Legtöbbször Kállay Miklós emlegeti a csőcseléket a szélsőjobboldallal kapcsolatban. Olykor pontosabban is körülírja, megnevezi Szálasi Ferenc követőit: tönkrement, letört emberek, nyugtalan, félművelt elemek, csavargók, nagyszámú antiszemita, továbbá kis parasztoknak és a városi és vidéki kispolgároknak elégedetlen fiai, a kis tisztviselők és a kis intelligencia. Mindez Kállay szerint a nép szemetje. íme, így ítél Magyarország egyik volt felelős miniszterelnöke, gentry magyar, földbirtokos úr.

Feltehető, hogy egy ilyen csavargókból, csőcselékből álló pártnak hatalomra kerülő vezetői is bizonyára hasonló szőrű emberek, vagy legalább is sötét és kétes egzisztenciák. Lássuk tehát őket mifélék voltak:

Miniszterelnökhelyettes: Szőllősy Jenő, gyógyszerész és országgyűlési képviselő.

A nemzetvezető személye körüli miniszter: Henney Árpád, nyugalmazott altábornagy.

Külügyminiszter: Dr. Báró Kemény Gábor, volt szolgabíró.

Belügyminiszter: Vajna Gábor, nyugalmazott őrnagy, országgyűlési képviselő.

Propagandaminiszter: Kassai Ferenc, nyomdász. Kormányzótanácstag a párt részéről: Dr. Csia Sándor a H.É.V. főtisztviselője, országgyűlési képviselő.

Később Rajniss helyett ugyancsak kormányzótanácstag: Dr. Gera József orvos, országgyűlési képviselő.

A Hivatásrendek vezetője, Dr. Kiss Károly, fővárosi tisztviselő.

Vajon ezek a férfiak minek minősültek? Csavargók? Félműveltek? Tönkrement emberek? Elégedetlen kispolgárok? Kis intelligencia?

Nincs természetesebb dolog, minthogy egy szociális mozgalomban a kis emberek tömörülnek. Sem az arisztokráciának, sem a magas klérusnak, sem a nagyiparosoknak nem volt követelni valójuk. Ezek tehát Kállay mögött állottak, dicsekszik is velük eleget. Ám de Jézus követői sem a farizeusok, a szadduceusok, a gazdag és írástudó zsidók soraiból kerültek ki, hanem a mezítlábas, kétkezi dolgozó, egyszerű emberek közül, akik gyakran meg sem értették mesterük tanítását. Valóban, ha Jézus ma élne, azok juttatnák a hóhér kezére, akik most buzgó híveinek vallják magukat.

A csőcselékezés aztán néha komikussá is válik. Sulyok például miután szintén kijelenti, hogy a nyilasok pártját a csőcselék alkotta, elismeri más helyen, hogy a Budapest-környéki munkásság, főleg a csepeli, nyilas volt. Természetesen, ezek a háború után mind kommunisták lettek, állapítja meg diadallal. Ám mi nem történt! Sulyok ellenzékbe került. 1947-ben elindította a "Holnap" című újságot, amelyből csak tíz szám jelenhetett meg, mert aztán betiltották, de ennek a tíz számnak a legjobb vevői a csepeli munkások voltak. Ördög érti ezeket a csepeli munkásokat. Először nyilas söpredék, aztán kommunista csőcselék s végül sulyokista derék demokraták tíz lapszám erejéig. Ismét csak Szálasi Ferencnek volt igaza, aki Nagykanizsán 10.000 ember előtt tartott beszédében a következőket mondotta: "Tudom, hogy ez a csőcselék mindjárt megnemesedne, ha elhagyna engem és a zászlót.' ' amíg nyilas volt valaki, addig szemét, csőcselék ember volt, ha valami miatt kilépett a pártból, mindjárt derék, tisztességes, okos ember lett belőle.

A történelemben a legtöbb vérengzést a fanatikusok rendezték. Ezek olyan emberek, akik egyrészről tökéletesen meg vannak győződve arról, hogy az eszme, amelyet követnek, egyedül helyes, másra nem is kíváncsiak, másrészt született intoleránsok, akik a más véleményűt, illetve azokat, kiket ellenségüknek tartanak, egyszerűen meg akarnak semmisíteni. Bizonyos kedvező körülmények között fellép közöttük olyan pszichózis, amikor a fanatizmusuk és az intoleranciájuk szenvedélye gátlástalanul tör ki belőlük és miközben a legszörnyűbb dolgokat művelik, meg vannak győződve arról, hogy helyes minden tettük. Nem kétséges, hogy egyúttal tömeglélektani jelenségekkel is állunk szemben. A felizgatott tömeg maga is úgy viselkedik, mint egy fanatikus egyén, viszont a fanatikus ember a tömegben érzi magát a legjobban, a legbiztosabban.

A kedvező körülmény az, amikor a fanatikus, illetve a tömeg hatalmat érez magában. Ennek nem kell okvetlenül legális hatalomnak lennie. Elég csak a puszta tömegerő érzése. Tetteiket az érzelmek irányítják és ha fékezni akarják őket, akkor tombol a düh bennük, ami aztán végzetes kirobbanásokra vezethet. Miként a fanatikus egyén, úgy a tömeg hiedelme is abszolút érvényű, ennélfogva szintén zsarnok, türelmetlen. Egyetlen tekintély előtte a nyers erő. A tömeg felelőtlen, ezért bűnre, hősiességre egyaránt rá lehet venni. A fanatikus is képes mindkettőre, de mindig azt hiszi, hogy jól cselekszik.

1944 október 15. után megjelentek a nyílt színen az eszme fanatikusai és tisztán megnyilvánultak a tömeglélektan jelenségei. A fanatikusok és a tömegek fantáziáját egyaránt egyetlen kép izgatta: a háború, az ostrom. Az orosz az ellenség, de ellenség a zsidó is, aki az oroszokat várja, az orosz felszabadításért imádkozik és drukkol. A zsidó és a támadó vörös katona személye eggyé vált előttük. S mindazt a szörnyűséget, amit a bolsevista hordák elkövettek, a városban élő zsidóság testesítette meg a felizgatott, hipnotizált képzeletek ellőtt. A fanatikus és a tömegképzelet előtt pedig az elképzelt, felidézett kép kétségtelen valóságnak tűnik fel. így aztán a háború és az ostrom minden borzalma, az éhség, a bombázások, a pusztulás és halál felelőssége ezek előtt az emberek előtt a zsidók nyakába szakadt. Még Kállay is elismeri, hogy a bombázások nagy mértékben voltak felelősek az antiszemita kilengésekért. Jaj volt tehát annak a zsidónak, aki nem ment a gettóba, hanem mint bujkálót elfogták. A fanatikusok dühe különös, de érhető elsősorban a védett zsidók ellen irányult. Miért védettek azok? Éppen olyan zsidók, mint a többi, éppúgy a bolsevisták barátai és a védők ellenségei mint a gettóbeli zsidók. Sőt ezek a gazdagabbjai, mert ezeknek volt még mindig 1015 ezer pengőjük egy menlevélért, vagy útlevélért. A tömeg és a fanatikus előtt nincs okoskodás, meggondolás, diplomáciai kötelezettség, hanem érzelmei szerint cselekszik. Ez a magyarázata, hogy a védett házak rosszabb sorsra jutottak, mint a gettó.

Emellett közrejátszottak más tényezők is. Budapesten valóban igen sok zsidó bujkált. Lévai Jenő szerint 25.000. A bujkálókat jogosan lehetett partizánoknak minősíteni, hiszen azért bujkáltak, hogy ne lehessen őket ellenőrizni. Ugyancsak Lévai írja, hogy ilyen zsidók például befurakodtak a Prónay különítménybe. Mi viszont tudunk arról, hogy a pártszolgálat soraiba is beférkőzött néhány, akik, nem egészen helytelen, okoskodással, ott érezték magukat a legnagyobb biztonságban és hogy a gyanúnak árnyéka sem merülhessen fel velük szemben, erőteljesen kivették a részüket a zsidóellenes akciókban.

A franciaországi magyar kommunistáknak későbben betiltott lapja a "Magyar Szemle" írta egyik 1948-as számában, hogy a "magyar ellenállók" hőstetteket vittek véghez Budapest ostroma idején, amennyiben őrségen álló nyilasokat éjjel meggyilkoltak. Az esetleg aggályoskodó lelkű olvasókat azzal nyugtatta meg a lap, hogy ezeknek a patkányoknak" a meggyilkolása nem volt bűn. Hogy ezek a magyar ellenállók a legnagyobbrészt zsidók voltak, azt mondanunk sem kell, viszont az is világosan kitűnik, hogy a túloldal sem volt különb. A háború után a hatalom birtokában teljességgel be is bizonyította.

A partizán veszély elhárítására adta ki Szálasi Ferenc az úgynevezett felkoncolási parancsot, amelynek értelmében a többszöri felszólítás ellenére még mindig bujkáló zsidókat, valamint a szabotőröket és szökevényeket a helyszínen kellett kivégezni. Ebben a parancsban nincs semmi rendkívüli. Még nem ostrom esetén is szoktak ostromállapotot elrendelni, amikor például kiadják parancsba az őrségnek, hogy aki a megengedett időn túl az utcán mutatkozik, vagy akinél fegyvert találnak, azt azonnal lőjék agyon.

A fanatikusok és a tömegemberek azonban nem csak jogos felkoncolásokat, de jogtalan rémtetteket, kínzásokat, gyilkolásokat is követtek el. Nem vitás, hogy e bűntényekben az elkövetőik csak a törvény szerint felelősek, de lélektanilag nem bűnösök. A liberális demokraták ma is tisztelettel emlékeznek a francia forradalomra és annak kezdő napjára 1789 július 14-re, amely nap egyébként hivatalosan nemzeti ünnep. Azon a napon a párizsi nép a párizsi csőcselék, mondták volna akkoriban a mai liberáldemokraták megrohamozta a Bastille nevű várbörtönt, amely a zsarnokság szimbóluma volt előtte. Igaz, hogy épp akkor csak két foglyot őriztek benne és egyik sem volt politikai rab. A börtönépület elfoglalása után az őrséget nagy diadallal kísérték az ostromlók, a nap hősei maguk között, míg az egyiknek eszébe nem jutott, hogy az öreg őrségparancsnokot meggyilkolja. Egy szakács levágta a halott fejét és villára tűzve vitte tovább. Ezek az egyébként minden bizonnyal derék párizsi mesteremberek sohasem követték volna el ezt és a többi hasonló szörnyűséget, ha nincs 1789 július 14. a maga történelmi eseményeivel. A fanatizmus és a tömeg pszichózis olyan tettek elkövetésére sodorja az embereket, amikre ők maguk sem gondoltak volna soha. Budapesten fiatal fiúk suhancok, ahogyan mondták később gyilkoltak meg zsidókat. A francia forradalom idején viszont megtörtént, hogy a katonásdit játszó gyerekek felakasztották azt a társukat, aki megszegte a játékszabályokat. Ugyancsak a liberalizmus elindulásának első szent napjaiban a jobbágyok rendeztek szörnyű vérengzéseket a földesurak között. Mégis szent a szabadság eszméje és a liberálisok sem gondolnak már arra, hogyan született meg Európában a Liberté, Égalité és a Fraternité.

A fanatikusoknak és a tömegeknek ez a torz hősiessége, bűnbehulló cselekedetei függetlenek annak az eszmének a minőségétől amelynek szolgálatában állanak. Az Isten felé vezető vallások útján éppúgy előfordulnak, mint a politikai marakodás porondján.

Jeruzsálem első elfoglalásakor a keresztesek kb. 70.000 embert mészároltak le a városban. A zsidókra rágyújtották a templomot. De már amikor elindultak a Szent Földre, a Rajnán való átkelés után a német városok zsidait gyilkolták és rabolták. A negyedik kereszteshadjárat idején 1204-ben Konstantinápolyi oly sikeresen kirabolták, hogy még a felbecsülhetetlen értékű antik szobrokat is összetörték, hogy megszerezzék azokból a beléjük dolgozott aranyat és drágaköveket. Pedig ezek az emberek nem holmi nyilas csőcselék voltak, antiszemitizmussal elvadított tömeg, hanem keresztes vitézek, lovagok.

A XIII. század elején a délfranciaországi eretnekek, az albigensek ellen hirdetett keresztes hadjáratot III. Ince pápa. Jézus ugyan Péter apostolra is ráparancsolt, hogy dugja vissza kardját és ne használja az ő védelmében, mégis igen sokat forgatták a kései századokban az ő nevében a fegyvereket. Nos, hogy ez a keresztes hadjárat milyen borzalmak között zajlott le, arra két szemtanú vallomását idézhetjük. Az egyiket a pápai legátus küldte a pápának és többek között ezt írta a Beziers város elfoglalásáról: " a mieink (már mint a keresztesek) nem kíméltek sem rangot, sem kort, sem nemet, megöltek csaknem 20.000 embert és az egész várost kifosztották és felgyújtották.

Egy másik szemtanú Lavaur városának elfoglalása után írta, hogy "A zarándokok (a keresztesek) összeszedték a számtalan eretneket, akik a várban voltak és ujjongó örömök között elevenen megégették őket.

Kapisztrán János szerzetes, mielőtt Nándorfehérvár ostromáról a magyar történelem halhatatlanjává vált volna. 1453-ban, mint a pápa teljhatalmú megbízottja ment Német és Lengyelországba az ottani zsidókat felülvizsgálni. A vizsgálat eredményeképpen a breslaui zsidókat a szent ostya megszentségtelenítésével vádolta meg, ezért valamennyit bebörtönöztette és elkobozta vagyonukat. E városban 40-et, Schweidnitzben 17-et máglyára küldött. A hét éven aluli zsidógyerekeket elvétette szüleiktől, hogy keresztényeknek neveljék őket. Azért mégis az egyház szentje lett.

A francia forradalom alatt, mikor a határokat külső veszély fenyegette, a nép első és legfontosabb kötelességének tartotta a belső ellenség elpusztítását és öt nap alatt vagy 3.000 nemest, főnemest, apácát, papot mészárolt le, mert aki vérben, könnyben nem gázol örömmel, nem is lehet igazi köztársasági" mint St. Just mondotta akkoriban.

Manapság éppen a franciák emlegetik sokat nem csak a nácik, hanem az egész német nép barbárságát, amely így nem egyesek, hanem az egész nép tulajdonsága lett előttük. Szent borzadállyal beszélnek arról, hogy a náci haláltáborokban emberbőrből lámpaernyőket készítettek. Azt viszont már elfeledték, hogy a francia forradalom alatt Neudonban egy bőrgyáros az üzemében az ezer számra lenyakazott elítéltek bőrét dolgozta fel különböző célokra s ma is megvan az 1793. évi alkotmánynak egy emberbőrbe kötött példánya.

Napóleon Jaffában egyetlen napon háromezer török hadifoglyot öletett meg még pedig, hogy a puskaport kímélje, szuronnyal döfette őket agyon.

Ismeretes, hogy a hírhedt Szent Bertalan éjszakán 1572 augusztus 23-án kb. 100.000 hugenottát (protestánst) mészároltak le Párizsban Jézus szent nevében.

Az orleansi háború idején (1687) a franciák felrobbantották minden hadicél nélkül a gyönyörű Heidelbergi várkastélyt. Wormst, Mannheimet, Speiert fölégették és az utóbbi dómjának sírboltjaiból még a német császárok csontjait is kidobálták és általában egész Pfalzot szörnyű barbár módon végigpusztították.

Ha emlegetik is a keresztény népek azt a bibliai mondást, hogy ne más szemében keresd a szálkát, hanem a magadéban a gerendát, bizony mikor önmagukról van szó, elfeledkeznek róla.

Minden esetre különös az is, hogy Horthy milyen elítélőleg nyilatkozik a nyilas rémtettekről, mint ha legalább is az ő fővezérsége idején az ellenforradalmi tisztek és urak ájtatos imában töltötték volna napjaikat. Mintha Orgovány, Siófok, meg a Britannia Szálló nem az ő idejében kapott volna kétes értékű hírnevet. Ám de ezekre a cseppet sem épületes dolgokra megtalálja könnyen a magyarázatot. Még csak saját eszét sem kellett fárasztania vele, hanem csak Edgár von Schmidt-Pauly róla írt könyvéből kellett, hogy idézzen. Ez az idézet így szól: Ha a vezető a maga nagy célját el akarja érni, nem szabad holmi csekélység miatt leinteni előre rohamozó csapatát, melynek lendületét és áldozatkészségét minden helyzetben fenn kell tartania, vagy hatáskörüket túllépő tisztjeit mindjárt szigorúan megrendszabályoznia, sőt esetleg agyon is lövetnie. Ezzel ugyanis csak a lázadás veszélyét, vagy még annál is rosszabb következményeket idézne elő. Nagyon is puha szívű ember semmiképpen sem alkalmas arra, hogy elvadult időkben katonákat vezessen." Egyébként 1944-ben sem féltette Horthy az egész magyarországi zsidóságot. Bakynak azt mondta, hogy "Útálom a kommunista és galíciai zsidókat, ki velük az országból, ki, ki!'' Neki csak a gazdag zsidók voltak fontosak, mint Corin és Vida Jenő. A többi, azt csak vigyék."

Még csak a fegyveres pártszolgálat egyetemességére sem lehet ráfogni a gyilkosságokat és megbélyegezni a véres kéz kitétellel, Legjobban bizonyítja ezt a tényt az, hogy a gettó védelmére maguk a zsidók kértek pártszolgálatosokat az ostrom alatt. Addig ugyanis több egyéni számlára elkövetett atrocitás történt ott. A zsidók kérésére azután vegyes rendőr és pártszolgálatos őrség állt a kapuban azzal a szigorú paranccsal, hogy minden idegent, aki engedély nélkül be akar hatolni a gettó területére, azt azonnal lőjék agyon. Tehát felkoncolási parancs nem csak a bujkáló zsidók ellen, hanem a zsidók védelmére is ki lett adva. Farkasokra nem bízzák a bárányok őrzését. Ha minden pártszolgálatos véres kezű rém lett volna, a zsidók nem helyezték volna magukat az ő védelmük alá.

Ami pedig a legfontosabb, a budapesti gettó egy nyilaskeresztesnek köszönheti, hogy elkerülte a megsemmisítést és nem jutott a varsói gettó sorsára. A németek ugyanis el akarták pusztítani a gettót a visszavonulás során. Lévai Jenő ezt a tervet a nyilasok nyakába akarja varrni. Hogy az ötlet a németeké volt, abból is látható, hogy először a levegőből akarták szétbombázni a gettót, majd pedig Mumi német kapitány vezetése alatt ötszáz S.S. legény készült az akcióra, amelyhez csupán a VII. ker.-i pártszolgálatosok egy része és kétszáz rendőr csatlakozott volna állítólag. Ilyen alapon a rendőrséget is gyanúsíthatná a terv kovácsolásával. E tervet Szalai Pál a párt rendőrségi összekötője akadályozta meg Schmidthuber tábornoknál való közbenjárásával, aki megígérte, hogy csapataival akadályozza meg ezt a szörnyű vérfürdőt. Azt nem lehet letagadni, hogy Szalai Pál a párt megbízottja volt azért Lévai azzal próbálja sötétre festeni ezt a pártra nézve kedvező tényt, hogy kijelenti, Szalai már előbb kilépett a Nyilaskeresztes Pártból elvi okok miatt. Ez persze nem igaz. Még 1943-ban is a Budapesti Főkerület ifjúsági vezetője volt. Minthogy állás ügyből kifolyólag vidékre kellett költöznie, leköszönt a tisztségéről, de a pártból nem lépett ki. Hihető-e, hogy ha évekkel azelőtt kilépett a pártból, akkor éppen őt az aposztatát bízták volna meg az ostromlott fővárosban az egyik legfontosabb szerepkör betöltésével, amihez vegyük hozzá, hogy akkoriban a húszas éveit taposta.

Ahogyan nem a párt bűnei voltak az elkövetett rémtettek, éppúgy nem a párt érdeme Szalai cselekedete. De bizonyítéka annak, hogy nem csupán fanatikus és korlátjait vesztett lelkű emberekből állott a Párt még az ostromlott Budapesten sem.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az emigrációs Hungarista Mozgalom a bűnök, a rémtettek elkövetőivel semmiféle közösséget nem vállal. Nem tartja őket a Mozgalom mártírjainak, még kevésbé a nemzet mártírjainak. Minden ilyen cselekmény ellenkezett a Hungarizmus eszmei tartalmával és ellenkezett a nemzet és a párt vezetőinek intencióival is. Más elbírálás alá esnek a felkoncolási parancs végrehajtói. A kiadott parancs jogos és szükségszerű volt, ennélfogva végrehajtása is törvényes tettnek minősül. Minden más, bármennyire is érthető tömeglélektani szempontból, nem nyerhet erkölcsi igazolást, vagy a Mozgalomtól fedezetet. Azok az emberek több kárt okoztak a Mozgalomnak, mint amennyi hasznot Budapest védelmének.

A háborúk nem alkalmasak az erkölcsi világrend megőrzésére. De az erkölcsi ítélőképességet nem szabad elveszteni, mert akkor céltalanná válik minden nagyszerű tett és áldozat is. A Hungarista Mozgalom nem akarja, hogy áldozatai hiábavalók legyenek. Ezért mindennel és mindenkivel szemben ragaszkodik azokhoz az erkölcsi alapelvekhez, amelyeket Szálasi Ferenc a Hungarizmus alapjaiként lefektetett. Ezeket az alapokat, ezeket a tartópilléreket őriznünk kell a pompéji katona fegyelmével, kitartásával, mert hatalmas épület az, amit a Hungarizmus építeni akar, erős oszlopok kellenek a megbírásához. Az emelkedett, tiszta erkölcsnél pedig sohasem volt és soha sem lesz erősebb, jobb oszlop.


A BALOLDAL TÖRTÉNELMI MISSZIÓJA

1945 április 4-én egész Magyarország szovjet megszállás alá került. A baloldal nyugodtan hajthatta álomra a fejét. Nem volt többé náci harcos az ország területén. Szabad volt a politikai vásár számukra.

Ennek a baloldalnak politikai képe még mindig az u. n. Nemzeti Függetlenségi Front vagy röviden az Ellenállási Front volt.

Az időközben Budapestre költözött debreceni kormány 1945 júliusában nemzetgyűlési választásokat tartatott, amelyek épp oly kevéssé voltak demokratikusak, mint mondjuk Vorosilov ferences-gvardián. Ennek a nemzetgyűlésnek volt feladata az új választási törvény elkészítése. Az új választások 1945 november 4-én mentek végbe és a Kisgazda Párt 57 %-os győzelmét eredményezték. Az emigrált kisgazdapárti képviselők azóta sem szűnnek meg lelkendezni arról, hogy ez a választás volt az első, igazi tiszta választás Magyarországon. Hogy mennyire volt tiszta, azt ők tudják, de hogy nem volt igazi és általános választás, azt mi is tudjuk. A választásból ugyanis minden jobb és szélsőjobboldalit kizártak. Ez a kizárás ugyan illuzórikus volt, mert ugyanakkor ezek a személyek be voltak zárva a börtönbe és internálótáborokba. Schlachta Margit missziós nővér több ízben tiltakozott az ellen, hogy százezrek ültek az internálótáborokban, pedig az újjáépítéshez igen kellett volna a munkáskéz. Kire szavazhatott volna másra a szegény magyar nép, mint a kisgazdákra? Kommunista, marxista nem kellett, kommunista barát mint Veres pártja szintén nem kellett, így aztán, ha ló nincs szamár is jó, a Kisgazda Pártra szavazott. Nagy-Magyarország vajmi kevéssé érdekelte ezeket az új urakat, de választási propagandának felhasználták ezzel még jobban meg lehetett fogni a verebet akarom mondani az agyonmentett magyar népet.

Elkövetkezett tehát a nagy idő, a demokratikus baloldal történelmi ideje. Megvalósult az akkor már néhai Szabó Dezső álma: a parasztság lett a nemzet vezetője. A miniszterelnök Nagy Ferenc bissei parasztember, a Kisgazda Párt és az egész parlament képviselőinek többsége csizmás paraszt. A népi vonal, a "národnik" győzött. Szegény Szabó Dezső. Ahogy talán jó volt Petőfinek, hogy elesett a segesvári csatasíkon és nem érte meg az ő dicsőségesnek álmodott szabadságharca bukását, amikor a fújó paripák nem a kivívott diadalra száguldottak, úgy talán jobb volt szegény Szabó Dezsőnek is, hogy nem érte meg azt a wirtschaftot, amit az ő annyi ideálizmussal megálmodott parasztjai műveltek. "A magyar paraszt az egyetlen megváltás. Ő a titokzatos ős kincses bánya és a jövő termése és ha az élet Szezámja még feltárul számunkra, azt csak az ő lelkéből kitermő szó nyithatja meg." írta. De az ő ősi pogány erejű, világot mozdító mitologikus parasztja helyett jött Nagy Ferenc. A széleslátású gigászi óriás helyett egy vakondok látású elvetélt paraszt. A népéért lázadó Tiborc helyett a lakájjá aljasult báb, aki alázatos hódolattal járult az anyja gyilkosai elé, akik megölték az édes anyaföldjét és tankkal széttaposták kocsin haladó édes szülejét. Aki díszbeszédet mondott a magyar gyalázatnak a Gellérthegyen emelt davaj bálványa előtt amit a hálás magyar nép" emelt a Vörös Hadsereg dicsőségére, amiért felszabadította az országot, amiért meggyalázott egy millió magyar nőt, lányt, asszonyt, édesanyát, feleséget, amiért kirabolta az országot, amiért elhajtotta, elpusztította az állatállományt, amiért beteljesítette a XX. századi magyar tragédiát. A németeket beültető Szent Gellértnek hegyére fölkerült a szörnyűséges bálvány, hogy messze hirdesse: ez a föld most a miénk, a szovjetoroszoké.

Nem, a parasztság nem győzött 1945-ben, hogy a falu döntse Budapestet. Az idő pitvarában döngő megváltó paraszt léptek elhalkultak, s a színen csak hamis parasztok parlamenti fényességre pucolt csizmái jelentek meg. Beteg századokat kiégető termékeny láva helyett maradt a magyar paraszt az, ami addig is volt: "a megtartó végtelen ölelés, szentséges termő ős pogányság", maradt a rög mélyén, minden kalász tövén minden élet gyökerénél" és a dús ölű tehetségeket továbbra is várja a magyar temető.

Nagy Ferencet saját pártjának tragikus sorsú főtitkára Kovács Béla jellemezte a legjobban és a legtömörebben: nem férfi, mondotta róla. Passzíve hozzájárult Magyarország bolsevizálásához, állapítja meg Sulyok. Az elrontott helyzet javulását valami csodától várta s amikor az nem következett be, egyszerűen külföldre ment s többé nem tért vissza Magyarországra. De bukása nem egy nemzeti hősé volt írja tovább Sulyok egykori pártfőnökéről hanem egy operett figuráé, aki hajlandó volt Svájcból telefonon lemondani a miniszterelnökségről, ha utána küldik a vadászcsizmáját.

Ám Nagy Ferenc csak egy személy volt. Lássuk a többi dicsőt, nagyot, akik a baloldal történelmi idejében építették a magyar demokráciát.

Aki még Nagy Ferencnél is nagyobb volt, az Tildy Zoltán, az 1946-os első köztársasági elnök, a Kisgazdapártnak Eckhardt utáni elnöke. Az 1919-es kommün alatt Tildy egy kommunista szakszervezetnek volt a titkára protestáns pap létére. Ekkoriban nősült meg. Apósát, egy iskolaigazgatót, Horthy ellenfordadalom idején kommunista viselt dolgai miatt kivégezték. A háttér tehát mindenesetre kitűnő volt ahhoz, hogy Tildy az oroszok alatt köztársasági elnök legyen. Később, mint szeghalmi lelkész követett el panamát, amellyel becsapott és megkárosított egy csomó parasztembert. Mind ezek ellenére Horthynak bizalmi embere volt az ellenzék oldaláról. A háború után lakását zsidó és Lónyai herceg oroszvári kastélyából elszállíttatott bútorokkal rendezte be, majd mint a Magyar Köztársaság elnöke szó és törvény nélkül beült pihenő idejében Sorg építésznek leányfalusi árván maradt nyaralójába. A dicsőséges házaspár bizalmi embere, tanácsadója Jékly, bordélyház tulajdonos volt. Az almák nem estek messze a fájuktól s így a Tildy csemeték sem különböztek az apjuktól. Sötét deviza ügyleteiket a rendőrség tartotta számon. Rákosi ezt a családi intimitást használta fel arra, hogy Tildyt a maga akaratára kényszerítse. Engedelmeskedsz, vagy fiaid a törvény elé kerülnek. Ha fiai nem, de veje még is csak akasztófán végezte be életét. így látszik, mással nem tudták arra kényszeríteni, hogy az elnökségről lemondjon.

A harmadik nagy titán Szakasits Árpád elvtárs. Elvileg ő volt a legdemokratább, minthogy pártjának nevében is benne állt, hogy szociáldemokrata. A szélsőjobb mindig mondta, hogy csak szociáldemokrata, de a többi demokrata nem hitte el. A háború után kiderült, hogy kinek volt igaza. "Szakasitsnak a legkisebb érzéke sincs a demokráciához"' írja róla Sulyok. Ez az érzék nem is volt fontos. A fontos az volt, hogy a Szoc. dem. párt részére lefoglalja rögtön az épen maradt Palace Hotelt és magának pedig berendezett egy fényűző lakást, ahová igen tisztességes családjával bevonult. Felesége ugyanis lopás miatt Mária Nosztrán üdült egy időben a régi rossz reakciós világban fia ugyancsak üdült sikkasztás miatt. Ez persze nem volt akadálya annak, hogy a párizsi követségre kerüljön tanácsosként. Ha Sztálin mint postarabló lehetett a Szovjetunió vezére..

Veres Péter lett volna Szabó Dezső második nagy szomorúsága. Péter bá az oroszok bejöveteléig nem foglalkozott politikával. Mint józan parasztbölcs írta értékes könyveit, amelyek közül az egyikben szinte ünnepélyesen lemondott a politikai életről, mert ő inkább akart a toll mellett maradni, mint marakodni a politikában. 1945-ben aztán gondolt ő is merészet és nagyot és a Nemzeti Parasztpárt élére lépett, sőt miniszterséget is vállalt. Ez aztán jó alkalom volt politikai vetélytársai, főleg a ravasz kommunisták számára, hogy az öreget lehetetlenné tegyék a magyar nép előtt. Rábízták az Újjáépítési Minisztériumot. Éppen azt, amihez hatalmas műszaki tudás volt szükséges. Erről hamar leköszönt s akkor a Honvédelmi Minisztérium élére tették. Pont őt, a közismert pacifistát, aki saját maga írta meg Számadás című életrajzában minden katonáskodástól való iszonyatát és az első háború alatt tanúsított nem éppen bátor és katonás magatartását. Sulyok szerint a parasztoknak megsúgta négyszemközt, hogy ő is antiszemita. Különös, hogy ilyesmivel akarta megfogni az embereket magának, holott köztudomású volt a demokraták szerint hogy a magyar nép nem antiszemita. Akkoriban meg pláne naponta akasztották az antiszemitákat és tömték tele velük a börtönüket. Mindenesetre a kommunisták terve sikerült. Veres Péter komolytalanná vált a nemzet előtt. A második számú parasztvezérből, a világot mozdító gigászi óriásból is operettfigura lett, mint Nagy Ferencből.

Szólhatunk még néhány kisebbről. Kossá Istvánnak, a szakszervezetek vezetőjének parlamenti nyílt ülésen vágták a szemébe, hogy lopott inge van. Erdei miniszter elvtársat, újságban vádolták meg következmény nélkül azzal, hogy lakását lopott bútorokkal rendezte be. Bán Antal miniszternek nőügyei keltettek országos botrányokat. Tobzódtak mind a luxusban, a pompában, mintha egész eddigi életükben csak azért politizáltak volna, hogy elérjék azt az álomországot, amelynek urait olyan hévvel kiakolbólították.

Nagy idők, kis emberek, sóhajtotta volna minden bizonnyal Vas Gereben, ha élt volna. Ezt a törpe társaságot a rafinált, kioktatott kommunista vezéreknek nem volt nehéz zsebretenni. Sulyok a külföld számára írt könyvében megfelelőképpen méltatta Rákosit és társait. Csak éppen egy kicsit ködösít. Azt írja, hogy a kommunista vezérek nem magyarok, hanem oroszok. Pedig valójában olyan oroszok azok, mint magyarok. De hát csak nem írhatta meg 1947-ben Sulyok azt, hogy ezek a magyar-orosz kommunisták zsidók. Még antiszemitának mondták volna. Pedig ezt eléggé ráfogták otthon is 1947-ben szegény fejére.

Nos ebből a macchiavelli együttesből ő, Sulyok sem maradhat ki. A magyarországi demokratákat mind jól lefestette, saját magáról kissé megfeledkezett. Vagy amit adott, az hamis, azt helyre kell igazítani. Könyvéből az vehető ki, hogy a magyar politikai pokolból mint egyetlen tiszta angyal emelkedett ki ő maga. Már a nyilasok alatt nagy hős és nemzeti mártír volt, akinek bujdosnia kellett, mert Szálasi kiadta a parancsot, hogy ha megtalálják, ítélkezés nélkül rögtön ki kell végezni. Ez persze ugyanolyan hősi hazugság, mint a "főtisztelendő" Varga Béláé, aki a washingtoni képviselőház Kernsten bizottsága előtt eskü alatt azt vallotta, hogy a német megszálláskor a rádión keresztül vérdíjat tűztek ki a fejére. Kell egy kis hősi nimbusz, akkor többet elhisznek az embernek és a nyugati demokraták előtt is nő az Somlyóhegyen rejtőzött annak idején Sulyok, egy ismerős család bujtatta. Az oroszok közeledte miatt nyugtalankodó családtagokat azzal nyugtatta, hogy nem kell félni az oroszoktól, csak a náci propaganda terjeszti róluk, azt a sok rémhírt. Az első orosz járőrnek keblére borult Isten hozott, Zdrasztvujtye felkiáltással. Amikor aztán meghozták az első szörnyű hírt az orosz katonák garázdálkodásáról a faluban, akkor a fölényes és megnyugtató Sulyok nem mert a családtagok szemébe nézni. Akkor már hiába sóhajtozott az "Isten hozott" felett, hogy "Uram bocsásd meg bűnömet, valóban nem tudtam, hogy mit cselekszem". Nagyon is kellett tudnia, hogy mit cselekedett. Magyarországon mindenki, aki nem kis gyerekfejjel érte meg 1919-et, tudta, hogy mi a kommunizmus, mi a bolsevizmus. Sulyok akkor 22 éves volt. (Éppúgy, mint Szálasi). Azonkívül ő maga írja, hogy ő nem Horthytól, vagy Hitlertől tanulta meg a bolsevizmust, hanem saját tapasztalataiból. Ugyanis 1942-ben kint járt a keleti fronton mint katona és gépkocsival befutott, vagy ötezer kilométert. Saját szemével győződött meg arról, hogy milyen az orosz bolsevista élet, hogy a templomok raktárak és traktorállomások, hogy a falusi doktornő szabad idejében a kolhozba megy trágyát hányni. Ez még éppen nem lenne baj, de éppoly koszos és kócos, mint a többi kolhoztündér. Sok mindent láthatott, amit nem írt meg, de amit minden frontot járt katona jól ismert. Ugyancsak ő írja, hogy a magyar nép nem kért a pánszláv bolsevista imperializmusból. De azért Isten hozott! Zdrasztvujtye.

Amikor 1943-44-ben a Kisgazda Párt összeköttetésbe lépett az illegális kommunista párttal, akkor is épp oly jól tudta Sulyok, hogy Rákosi kicsoda, mint 1947-ben, amikor a könyvét megírta. Csupa nagyképűség, amikor azt állítja, hogy már az első időkben elhatározta, nem tart az új irányzattal. Orosz tisztekkel nem barátkozott, csupán eggyel került jó viszonyba. Az illető a köz és magán vagyonból eredő hadizsákmányt ellenőrizte. (Similis simile gaudet.) Fütyült is az új irányzatra, csupán Pápán lett az orosz parancsnoktól kinevezett polgármester, majd később Budapesten a Pénzintézeti Központ elnöke és mellékesen népügyész. Könyvében elmélkedik azon, hogy idegen megszállás alatt mindig a jellemtelenek, az aljasok kerülnek fel. Vajon Franciaorszagban Pétain és Laval is jellemtelen volt ? Pétain az első világháború verduni hőse, Laval Franciaországnak a háború előtt két ízben is miniszterelnöke. Ezzel az elmélkedéssel a nyilaskereszteseken akar ütni, de közben elfelejti, hogy ő is felkerült az orosz megszállás alatt. Vidéki ügyvéd és 1939 előtt nem nagy jelentőségű képviselő volt. Az orosz megszállás idejében ellenben az ország második nagyfontosságú állami irányítás alatt álló pénzintézetének elnöke lett. A pártközi bizottságoknak pedig állandó résztvevője.

Ugyanilyen malom alatti logikával ítéli cl a demokrata vérengzést, amelyet Tildy vezetése alatt Magyarországon rendeztek, pedig abban ő is résztvett mint népügyész Imrédy perében. Mi volt Imrédy bűne Sulyok szerint? Az, hogy a Felvidéket visszahozta és ezzel Magyarországot Hitler oldalára állította, továbbá, hogy diplomáciailag megakadályozta Anglia és Franciaország részvételét, a bécsi egyezményben és így ez az egyezmény a háború után érvénytelennné vált. Blöff és hamisítás, méltó az elkövetőjéhez. A német-olasz döntőbíráskodást a szlovákok javasolták. A müncheni egyezmény értelmében az aláírók kötelezték magukat, hogy a lengyel és magyar kisebbségek problémájának megoldása után garantálni fogják Csehszlovákia megmaradt területét. A lengyel és magyar kérdést elintézték, de az aláírók a garanciát még sem adták meg. Az egyezményben foglalt ígéretnek tehát már sem tettek eleget. Azonban teljesen mindegy lett volna, hogy adnak-e garanciát, vagy sem, mert a háború után minden egyezményt, amit Németországgal kötöttek, semmisnek nyilvánítottak. Vagy azt hiszi Sulyok, hogy egy angol-francia garancia miatt a körüldédelgetett Benes és Csehszlovákia nem kapta volna vissza az 1938-39-ben Magyarországhoz visszacsatolt területeket? Hogy azt a "háborús bűnös" magyarok kezén hagyták volna? Rothermere lord jobb volt magyarnak, mint Sulyok, mert nem törődve azzal, hogy az angol kormány nem garantált, Kassára sietett, hogy a lelkes bevonulási ünnepen ott lehessen. Gyerekes mentegetőzés ez, hogy tisztára próbálja mosni magát egy szörnyű és aljas bűn alól: a nagy demokrata Purim idején kivégeztette egykori politikai ellenfelét csupán bosszúból. Ha a népügyészség állandó foglalkozása lett volna, akkor még menthetné bűnét, de hogy a Pénzintézeti Központ elnöke arra vállalkozott, hogy egy volt politikai ellenfelének népbírósági tárgyalásán ügyész legyen, ez alól nincs kimagyarázkodás, mert a tény maga beszél. Nyolcszázezer magyar testvért visszafogadni, ősi magyar városokat újra bekapcsolni a magyar állam vérrendszerébe bűn szerinte, ha mindez Hitler és Mussolini kezéből történik. Igazságot szolgáltatni ugyebár csak demokráciáknak szabad. De minthogy a demokráciák csak igazságtalanságokat követtek el (trianoni béke), tehát a náciknak és fasisztáknak sem szabad megengedni, hogy igazságot tegyenek, mert akkor ugyebár az emberek gondolkozni kezdenek, összehasonlításokat tesznek és a végén majd valami nem demokrata dolog sül ki belőle. Az sem utolsó logikai bukfenc, amikor kijelenti, hogy Magyarország nem akart baloldali kormányt. ő tehát mint jó demokrata váltig azon buzgólkodik, nehogy más kormánya legyen az országnak, mint baloldali. Mikor aztán kitették a szűrét a Kisgazda Pártból, egyre sikeresebben haladt a nácizálódás felé. "A bolsevisták ellen nem lehet a normális jogi eszközökkel harcolni"-írja többek között. Amikor a Szabadság Pártot megalakította, a kommunisták a legvadabb terrorral akadályozták a működését. Egyik párthívét egy alkalommal majdnem agyonütötték. Ha nincs orosz megszállás, akkor már csak egy lépés az S.A. és az S.S. féle alakulatok megszervezéséhez. A normális jogi eszközök félretétele biztos út a diktatúra felé. Szóval: Hitler is így kezdte. Mert ne felejtsük el, Hitlernek nem a németországi demokraták voltak a legveszedelmesebb és legerősebb ellenfelei, hanem a kommunisták, akikkel szemben ő sem tudott normális jogi eszközökkel harcolni.

De nem csak a nagy főnökök voltak ilyen kiváló egyéniségek, de maguk a pártok is hasonló utakon jártak, mert fejétől bűzlik a hal. Mialatt kis nyilasokat a népbíróságok elé állítottak zsidó vagyon elrablása miatt mert a vezetőkre nem tudtak ilyesmit rábizonyítani mialatt a demokratikus nagyságok követték ezeknek a kis nyilasoknak példáit, a pártok sem akartak szegények maradni a nagy lehetőségek idején, elvégre is beütött a kommunizmus. A mozikat, a középületeket szétosztották egymás között és a pártmamelukok olyan luxusautókon jártak, amilyeneken a munkások azelőtt sem nácit, sem nyilast nem láttak. Ezt az igazságot maga Sulyok kénytelen elismerni. A Kisgazda Párt a Nemzeti Kaszinó épületébe költözött, a Szociáldemokrata Párt a Palace Hotelbe, a Kommunista Párt csupán a Józsefvárosban 183 helyiséget foglalt le a legnagyobb lakásínség idején, a félig romokban heverő fővárosban.

Elképzelhetjük, mivé fejlődik egy ország ilyen vezetés alatt. A demokratikus egyesületek a szabadság jeligéjével úgy lezüllesztették a közerkölcsöket, hogy egy év múlva a vörös katonáknak már nem kellett erőszakoskodniuk, mert több nőt kaphattak, mint amennyire szükségük volt. Egy demokrata zsidó orvosnő, Ligeti Magda könyvet adott ki, amelyben mindkét nembeli ifjúságot az onániára tanította és buzdította. A földosztásból a pártok politikai propagandát csináltak. A Potsdami egyezmény értelmében a svábokat kitelepítették, de csak a vagyonosokat, akiknek a házába be lehetett ülni, a készet elfogyasztani, aztán továbbállni; a szegénye maradhatott. A nagy garral reklámozott újjáépítés orosz hadi célokat szolgált. A magyar munkásokat szó nélkül szállították jóvátételre. Húszezer építőmunkást Jugoszláviába és százezreket Oroszországba. Azok a munkásvédelmi kezdeményezések legtöbbször nem eredetiek amelyeket a demokrácia rendeletekbe és törvényekbe iktatott, semmivé foszlottak a Kommunista Pártnak a szakszervezetekben gyakorolt diktatúrája miatt. A munkásvédelmet egyébként sem az igazi szociális érzés szülte, hanem a tőkés osztállyal szemben érzett és állandóan szított osztálygyűlölet. Nem a munkásokat akarták segíteni valójában, hanem a tőkéseket tönkretenni. Fényes bizonyítéka ennek az, hogy amikor a kommunisták nyíltan átvették a hatalmat, ezeket a demokratikus intézkedéseket megszüntették, mert a kommunista állam lett a munkaadó tőkés.

Magyarországon voltak nem demokraták és voltak, akik demokratáknak mondották magukat, de szintén távol álltak a demokratikus magatartástól. A szólásszabadság a Kisgazda Pártnál például aképp nyilvánult meg, hogy az értekezleteken, gyűléseken a vezérek egykét órás beszédeket tarthattak, de hozzászólásoknak, a kritizálóknak csak öt percet engedélyeztek. Az sem igaz, hogy az állapotok lezülléséért, elfajulásáért, a bűnökért csak a kommunisták felelősek, minthogy a belügy az ő kezükben volt. Az igaz, hogy a belügyminiszter a kommunista Rajk volt, de államtitkára Kis László a Kisgazda Párthoz tartozott, Péter Gábornak a hóhér rendőrfőnöknek a helyettese Gyuris Aladár ugyancsak kisgazdapárti ember volt. A bankok irányítása szintén a Kisgazda Párt vadászterületén történt. A béketárgyalások anyagának előkészítésével a Kisgazda Párt éppen annyit nem törődött, mint a többi Párt és a magyar államot legsúlyosabban érintő konferencián teljesen készületlenül jelent meg a küldöttség. A jobboldaliak aktív és passzív választójogát megszüntető demokratikus választási törvény előkészítését nagy részt a Kisgazdapárti Sulyok végezte, éppúgy mint a népbírósági törvényét. A kommunisták egyházellenes harcát Nagy Ferenc segítette elő. A magyar-szlovák népcserét kimondó népáruló törvényjavaslat Nagy Ferenc kormányától eredt. A néptörvényszéken minden párt képviseltette magát egy bíróval. A bolsevizmust uralomra juttató a demokratikus állami rend és a köztársasági államforma védelméről szóló törvényjavaslatot Pfeiffer Zoltán és Nagy Ferenc hajtotta keresztül a Kisgazda Párton az elfogadásra. Ez a hóhértörvény lett a leghatalmasabb eszköz Rákosiék kezében, hogy minden útjukban álló embert akasztófára, vagy börtönbe juttassanak (á la Mardokáj).

A Kisgazda Párt képviselőinek egyéniségére, szellemi kvalitására mi sem volt jellemzőbb, mint az, hogy ha vezérük Nagy Ferenc valami fontos dologban föltétlenül meg akarta győzni őket, akkor csizmát húzott s úgy jelent meg előttük. Az egy pár csizma szebben beszélt minden érvnél, bizonyítéknál, okoskodásnál. Minek a csizma mellé még ész és szellemi meggyőzés? Ahol a csizma, ott az igazság!

Az egypárt rendszer nem kell, mert diktatúrát jelent, halljuk szüntelen. 1945-47 között nem egy párt, hanem valamennyi uralkodott tehetségéhez mérten. De ez az időszak sem volt más, mint diktatúra és a pártok harca az egyeduralomért. A diktatúrák elpusztítják ellenségeiket. A háború utáni magyar demokráciának legfőbb feladata, amiben mind egyetértettek, az volt, hogy a politikai ellenfeleiket kiirtsák. A zsidóság szívből cselekedte, a nem zsidó politikusok politikából: a jobboldalt meg kell semmisíteni, hogy ne zavarhassa köreiket. A zsidók megszállták a politikai rendőrséget, a Kommunista Pártot, hogy bosszújukat személyesen hajthassák végre. Ez az egyetlen pont, ahol még Sulyok is elárulja a zsidóság szerepét, amikor az aktatáskával ide-oda rohangáló kommunista párttitkárokról ír mondván, hogy külsejük elárulja őket, a görbe lábak és az ugyanolyan orrok. A zsidók gyűlöletét és bosszúvágyát a New Yorkban élő magyarországi származású zsidók lapja az Ember fedte föl egy szép stílussal megírt, cikkben, amely a zsidó francia miniszterelnöknek Mendes Francenak akkoriban a németekkel tartott tárgyalásaival foglalkozott. A cikkíró a XV. században a Spanyolországból kiűzött zsidókra emlékezik vissza. "Hogyan is csináltátok a ti időtökben a ti törvénykezéseteket, az engesztelést nem ismerő Cheremt, a nemzedékeknek örökül hagyott, vérbeátömlesztett emlékezést". Sajnálkozva látja, hogy Mendes France, Donna Grácia Mendes leszármazottja alig tíz évvel a nagy németországi zsidóüldözés és irtás után már a németekkel tárgyal. "És mi irigyen gondolunk őseinkre, a száműzött donokra és szenkorokra, a csavargó koldus fejedelmekre, akik mint komor frigysátorban vitték szívükben a Cherem súlyos kőtégláit és soha sem ismertek visszatérést, megbocsátást s normalizált diplomáciai kapcsolatokat". Mendes France azonban nem a zsidók, hanem a franciák miniszterelnöke volt és így azt is meg kellett tennie, ami bizonyára nem volt ínyére. De a magyarországi politikai rendőrség fogdáiban, pincéiben azt tehették a zsidók, amit ők akartak. És bosszújuk nem csak a keretlegényeket és a pártszolgálatosokat sújtotta, hanem mindenkit, aki valaha patkót rúgott velők össze, aki valaha útjukban állott, aki valaha csak egy szóval is megbántotta őket, nem mint zsidót, hanem mint egyént. Nem kellett irigykedve gondolni a donokra és szenkorokra, sőt azok irigykedhettek rájuk a túlvilágról. Sok magyar rejtegetett zsidót a háború utolsó fázisában, de a háború után nem akadt zsidó, aki igaztalanul, ártatlanul megvádolt, elítélt magyarok védelmére kelt volna. A zsidó hitközség dologtalan zsidó suhancokat és vénasszonyokat küldött napidíjjal megfizetve a népbírósági tárgyalótermekbe, hogy a fölséges nép nevében halált kiáltsanak a vádlottak fejére, vagy szükség esetén hamis tanúvallomást tegyenek. A náci internálótáborok üdülőtelepek voltak a kommunistákéhoz képest írja Sulyok. Elképzelhetjük, hogy milyenek voltak a rendőrségi pincék és vallató helyek.

Az 1945-47-es úgynevezett magyar demokratikus kísérlet még csak kísérlet sem volt. Kiszolgálást, gyáva meghunyászkodást, a bolsevista népidemokrácia, vagy másképpen a proletárdiktatúra előkészítését láthatta a nemzet, semmi egyebet. Nem csoda, ha ily népárulás mellett a Kisgazda Párt az 1947-es választáson már elvesztette mandátumainak 72-%át. A nemzet ellenállási lelkületének egyetlen kifejezője volt, a politikai életen kívül álló hercegprímás: Mindszenty József. A kálvinisták egyházi vezetői tisztelet a kivételnek elfeledkeztek nyakas mivoltukról, vastag nyakukról. Mindszentyt azután a Nagy Ferenc csizmáival meggyőzött Kisgazda Párt beleegyezése révén meghozott hóhértörvény alapján félreállították az útból. A nemzet teljesen magára maradt. A nemzeti öntudatot hordozó, a nemzeti ellenállás megszervezésére képes vékony intellektuel réteget már a demokrata purim idején az Ellenállási Front pártjainak segítségével likvidálták. A magára maradt munkásság és parasztság passzív rezisztenciával folytatja 1947 óta, majd a sikertelen 1956-os forradalom után azt a hősi ellenállást a bolsevizálással szemben, amelyet a szélső jobb és jobboldal tanúsított előtte végig a háború folyamán. A hősök és mártírok áldozata nem volt hiába való. Emlékük világító fároszként ég a nemzet előtt, amelynek már minden tagja tudja, hogy mi volt a helyes út 1944 október 15-én. Gyávák, árulók soha sem voltak a nemzet ideáljai és nem lesznek ezentúl sem. A magyar demokraták már két ízben játszották el végzetes szerepüket: 1918-19-ben és 1945-47-ben. A tiszta demokrácia jobb sorsra érdemes eszméjét sikerült teljesen diszkreditálniok. Ezek a demokraták mindkét ízben a gyávaságot, a meghuny ászkodást, a nemzeti erők lezüllesztését, vagy elpusztítását hozták magukkal és halálos pontossággal a bolsevizmus következett tehetetlenségük után. Még a legelemibb életszabályt sem ismerték: két rossz közül a kisebbet választani, ők még 1944 végén is a meggyengült németet tartották a veszedelmesnek, pedig akkor Németország totális győzelméről már nem lehetett szó. De annál inkább a Szovjetéről. Annak viszont nem álltak ellen, ha nem közreműködtek vele. Elbuktak és bukásuk végleges. Lesz-e jövő? Az, amit Szálasi Ferenc mondott 1946 február 5-én az utolsó szó jogán: Az én meggyőződésem az, hogy az általunk hirdetett világnézet egyáltalában nem bukott meg s a Nemzet a mi világnézetünkben olyan szilárd alapokat fog találni, amely segítségével egyedül fogja megépíteni nagy jövőjét."

A JÖVŐ

Mintha valami végzet ülne a magyarságon csaknem ezer esztendő óta, hogy gyakran, éppen a legkritikusabb időkben nem azt teszi, amit kellene.

Amikor a szörnyű mongol hadsereg fenyegette az országot ahelyett, hogy maga mellé vette volna a hatalmas, jó harcos kún hadsereget, elűzte magától. Mohács után ahelyett, hogy igyekezett volna minden erőt összefogni, idegen vérti főurai behozták a Habsburg királyt és az ország a legválságosabb időben szétszakadt. A németet (osztrákot) mindig gyűlölő, az ellen mindig hadakozó, önállóságra törő magyarságnak kitűnő alkalma lett volna Bocskay idejében az elszakadásra és a független nemzeti királyság újjáalakítására. Nem tette meg. Akkor detronizálta a Habsburgokat, amikor a szabadságharcai rosszul álltak. (Rákóczi, Kossuth). Napóleonnak az elszakadásra irányuló felhívását nem hallgatta meg, mert Napóleont zsarnoknak minősítette II. Ferenc császár király idején, akinél nagyobb zsarnok kevés akadt még a Habsburgok között is. A magyargyűlölő Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása után teli torokkal fújta: megállj, megállj kutya Szerbia. Aztán Ausztria megmaradt, Magyarországot pedig szétdarabolták. Amikor a II. világháború idején, történelmünk folyamán először valóban sorsközösségbe kerültünk a németekkel a bolsevizmussal szemben, akkor az ország vezetői azokkal léptek kapcsolatba és azoknak a hadiérdekei szerint cselekedtek, akiktől semmi jót nem várhattunk és akik a pusztulásba taszítottak.

Valóban a végzet ez, vagy a körülmények logikus következménye? Rejtelmesen hangzik a végzet szó, mint egy görög tragédiában, de azt kell hinnünk, mégis az utóbbi az igaz. A rendi korszakban a politikát a nemesek intézték a magyarság nevében, de a maguk érdekei szerint. Meggondolatlanság, örökös intrikák, jogtalan jogaik körülbástyázása. 1514-től kezdve állandó, kimondott, vagy elhallgatott félelem a parasztlázadástól, ostoba de érthető királyimádat a főurak részéről. A nép, a paraszt nincs sehol. A helyzet lényegében 1867 után sem változott meg.

A népben azonban ott lappang ezer éven keresztül a szabadság vágya: embernek lenni, nem igavonó marhának, aki dolgozik, adót fizet és megy a háborúba meghalni vagy megrokkani. A parasztság felszabadulni vágyó millióihoz a XIX. században csatlakozik a munkásság, amelyet a kapitalizmus önző marka fojtogat.

A Trianonban bekövetkezett óriási tragédia után a magyarság megváltásra várt. Szétszakadt ország, elszakított magyarok milliói, koldus parasztság, éhes proletár munkásság, önmagával meghasonlott társadalom, a látóhatáron a bolsevizmus, majd a pángermanizmus veszélyének jelei, olyan helyzet amiből politizálgatással, látszateredményekkel, uraskodással és frázis hazafisággal nem lehetett kijutni.

Kellett egy eszme, amely arra hivatott, hogy a nemzetnek építeni, akarni, harcolni képes rétegeit összefogja. Eszme, amely önmagában hordja a magyarság jobb jövőjét, boldogulását, a Haza és a Nemzet reintegrálódásának lehetőségét. Eszme, amely világító napként megtöri az éjszaka sötétségének hatalmát. És kellett egy vezér, akire a hívő, váró, reménykedő milliók felnézhettek és követhették.

A Hungarizmus a maga eszmei tartalmával, a nemzetben élő tudatos, vagy tudattalan vágyak kifejezője, megtestesítése. A háború előtt jelentette főként a szocializmust, a háború alatt főképp a nacionalizmust s most az emigrációban egyforma erővel és jelentőséggel képviseli mindkettőt a magyar jövő számára. Nem jelentett és nem jelent osztályt, érdek vagy klikk politikát; nem ismert és nem ismer megalkuvást. Nem hódolt és nem hódol áltekintélyek előtt. Nem volt és nem lesz balek, sem hazafias sem vallásos szép frázisokkal nem lehet tőrbeejteni, felültetni.

A Hungarizmus a XX. század magyarságának kiteljesülése. Nemcsak alap, nemcsak részlet, nem csupán járulék, de maga az egyetemesség. Világnézetében, céljaiban, hitében egyetemesség. A magyar földnek, a magyar munkának, a magyar életnek nagy hírnöke, harcosa, védője és igazságtevője. Az ezer évvel ezelőtt megbontott társadalmi egység újrakovácsoló ja. A feltörekvő réteg hadserege. A megalázottak, a letiportak, a szolgaságra ítéltek nagy reménysége.

Mert a kisemmizett parasztságnak, a kizsákmányolt munkásságnak, az elítélt értelmiségnek, a jövendőre szülő anyának, az új jövőt élni akaró ifjúságnak, a halhatatlan ismeretlen katonának nem kell többé a kiváltságosak, a hivalkodó uraságok, a cifrálkodó rangosok, a dőzsölő gazdagok, a méltóságos nem dolgozók, a kegyelmes félkegyelmüek, a vért pazarló árulók Magyarországa. De kell nekik a munkátadó, földet adó, minden embert egyformán megbecsülő, önzetlen politikájú Haza. Kell nekik a békés építés és munkájuk gyümölcse. Kell nekik a szabadság, amelyben termőfává érik a lélek.

Azok a kárpát-dunai népszemélyiségek, amelyek Trianonban megcsalattak, a második háborúban pedig tragikus sorsukat érték meg, most saját bőrükön érezve a Kárpátmedence sorsközösségét vissza akarnak térni, de nem a legyen úgy mint régen volt Magyarországra, nem lenézett tótnak, oláhnak, rácnak, hanem egyenjogú nemzettestvérnek, a Szent Korona egyenlő rangú tagjának, mert népi mivoltához éppen annyi joga van, mint más népnek.

A Hungarizmus a maga győzhetetlen erejével, a nemzet akaratát megtestesítő valóságával a legkritikusabb időpontban, 24 óra alatt elfújt egy beteg, halálát megérdemelt rendszert. Ha eljön még egyszer az ideje, ismét el fog söpörni maga előtt minden akadályt, ugyancsak a nemzet parancsoló akaratából. Múltja a magyar történelemé és Európa históriájáé, jövője a magyar jövendőé és Európa sorsáé. Aki a Hungarizmusban hisz, az a magyarságban hisz. Rajta kívül nincs igazi és teljes cél és igazi és tiszta út.

Ez az én hitem. Ez a mi hitünk.

De hol van a remény az elindulásra? Hol a szabad magyar nemzet, amely előtt megmutathatjuk a Hungarizmust érdemeivel és kapott sebeivel* Az ország rab, a nemzet rab. Már nem is a jövőért harcol, hanem csak a jelenért, a megmaradásáért, puszta életéért. Mit akarhat bárki? Mit akarnak a demokraták a demokráciájukkal, a szocialisták a szocializmusukkal, a hungaristák a hungarizmusukkal ? Előbb legyen szabad ország és nemzet mondhatná valaki.

Valóban Magyarországot sem a magyar nemzet, sem az emigráció fel nem szabadíthatja, hanem csak a világpolitikai helyzet kedvező alakulása, tehát Nyugat győzelme a Szovjet felett. A mai coexistenciális irányzat éppen ezért nem lehetne biztató. Ez az irányzat azonban emberileg, lélektanilag érthető. Egy nemzedék életében két szörnyű világháború éppen elég ahhoz, hogy a népek kifáradjanak és áhítozzák a békés polgári életet, akárcsak a hosszú napóleoni háborúk után, amikor Európára a pipázó, nyárspolgári biedermeier korszak köszöntött. Ha ma a Szovjet Nyugat asztalánál csak a bűvészkártyáit keveri, annak bizonyára egyik oka az, hogy saját népe, a szovjet nép is kifáradt, ami annál is inkább érthető, mert a legnagyobb emberveszteséget szenvedte el.

Bármilyen engedékenynek mutatkoznék a Szovjet Európában, a rabláncra fűzött nemzetek fölött szigorúan őrködik, ennélfogva lehetetlen, hogy e nemzetek az önerejükből felszabaduljanak.

Nyugat viszont olyan ideális célokért, mint a rab nemzetek felszabadítása, nem fog egy kilátásaiban borzalmas képet jövendölő újabb világháborúba bonyolódni. De meg fogja tenni, amikor saját érdekei, elsősorban gazdasági érdekei ezt követelni fogják. Roosevelt Németországtól féltette, állítólag, az U.S.A. érdekeit. Mennyire kellene ma féltenie Amerika ázsiai érdekeit, amikor Távol-Keletről lassan, de biztosan kiszorítanak minden fehér embert. A kifáradt nemzedékek megpróbálják kitolni egy új fegyveres döntés időpontját. Ha ez sikerül is, csak addig tart, amíg új, pihent, a két háború szörnyűségeit tudatosan át nem élt generációk fel nem nőnek. Ezek a nemzedékek a múltat már nem fogják érezni gátló tehernek és csak a jövőjüket fogják tekinteni.

A Hungarizmus nagy feladatának érzi ezért, hogy csíraképes magként őrizze a magyar jövendőt, őrizze, ápolja az igazakban, a kitartókban a magyar hitet, erőt, hagyományokat, a történelmi érdekek törvényszerű szükségességét. Ha most nem tud égigérő fáklya lenni, lesz csak kis égő mécses, hogyha eljön az idő, bele lehessen vetni a lelkek olajába. Ébren tartja a maga elhivatottságának tudatát, építi a XX. századi modern Magyarország képét, ápolja híveiben az elidegenedéstől fenyegetett magyarságot, táplálja hitét és reményét. Meg nem alkuszik, szent örökségéből egy jottányit el nem veszteget. Kezet nyújt minden becsületes, harcostársnak és megvetést ébreszt minden nemzetáruló és aljas ellen. Meggyőződése, hogy nemzete és saját győzelme egyet jelent és ez biztosan be fog következni, csak az legyen a jelszó, amivel az első hungaristák indultak a harcra: Kitartás!

Vége


FORRÁS

Baráth Tibor: Magyar Történet
Baráth Tibor: A dunai táj államszerkezete francia szemléletben
Bildersee, Adele: Jewish Postbiblical History through Great Personalities
Cholnoky Jenő és társai: A Föld
Darwin Károly: Fajok keletkezése
Ford, Henry: A nemzetközi zsidó
Frost, S. E. Jr.: The Basic Teachings of the Great Philosophers
Heibronner Róbert: The worldly Philosophers
Heller Farkas: Szociálpolitika
Henney Árpád: Hungarista Emlékirat
Horthy Miklós: Emlékirataim
Jákli István: Der Kampf ist noch nicht zu Ende
Jobb Pál és Radó Antal: Debreceni Feltámadás
Kállay Miklós: Hungarian Premier
Kahn Arthur D.: Betrayal. Our occupation of Germany
Kunitz Joshua: The Jewish Problem in the U. S. S.R.
Lebon: A tömegek lélektana
Leo XIII.: Rerum Novarum
Lévai Jenő: Fekete könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről
Livingston Sigmund: Must men hate?
Marczali Henrik: Magyarország története
Marschalkó Lajos: Vörös Vihar
Márki Sándor: Az ó és középkor története
Márki Sándor: Az újkor és legújabb kor története
Miksche F. O.: Danubian Federation
Padányi Viktor: A nagy tragédia, I. kötet
Pius XI.: Quadragesimo Anno
Ribbentrop J.: De Londres a Moscou
Riquet, Michel: Le chrétien face au pouvoir
Rougier, Louis: Les accords secrets francobritanniques
Stalin J.: Über den dialektischen Materialismus
Sulyok Dezső: Zwei Nächte ohne Tag
Szalay Jeromos: Márton Áron
Szepesi András: Mohácstól Budaörsig Vaux de Cernai de, Pierre: Histoire des Albigeois Villey Dániel: Petité Histoire des grandes doctrines économiques The Arab Refugee Problem, proposels submitted to the General Assembly of the United Nation
Az Út és Cél" valamint a Nyugati Magyarság" különböző számai

KÉZIRATOK
Szálasi Ferenc: Út és Cél
Szálasi Ferenc különböző beszédei
Szálasi Ferenc: Hungarista Napló
T. I.: A magyar földkérdés rendezése
U. M.: A magyar nemzetiszocializmus története

A KÖZGAZDASÁGI ADATOK FORRÁSA
Major Róbert: A világgazdaság kis enciklopédiája

AZ ÉREM MÁSIK OLDALA

Ez a könyv az ötvenes években íródott az emigrációban és 1960-ban jelent meg először a Hungarizmus születésének 25. évfordulójára. Az olvasó nem propaganda munkát tart kezében. Nem olyan írást, amely csillogó, sziporkázó vagy harsogó szavakkal és bukfencező logikával akarja megnyerni magának, vagy egy szellemi tábornak, esetleg egy mozgalomnak.

Ez a könyv történelem, az érem másik oldala, amelyet valószínűleg még sohasem látott. A háború után felnőtt generációk nem tudnak semmit a Hungarizmusról, legfeljebb annyit, hogy a háború végén volt egy nyilas rémuralom" s azt a hungaristák csinálták.

A hungaristák, nyilasok úgy élnek az emberek emlékezetében mint évszázadokkal ezelőtt az eretnekek és a boszorkányok alakjai.

Most, amikor ötven évi szellemi börtön után ismét lehetővé válik, hogy a múltat, a világot, a történelmet ne pártszemináriumok előadóinak, vagy zsoldos újságírók egysíkú, egyoldalú, megmerevített gondolkodásából előbuzgó információkon keresztül ismerje meg a magyar társadalom, úgy érezzük, eljött az ideje, hogy ezt a könyvet a Nemzet ítélőszéke elé bocsássuk. Ötven évi félrevezetés, becsapás, ámítás után a magyar társadalom megérett arra, hogy megismerje az érem másik oldalát és olyan utak felé nyissa ki a szemét, amelyek eddig hermetikusan el voltak előle zárva.

Reméljük, hogy most már más szelek fújnak és lesz értelmük a magyar igéknek és nem marad régiben a bús magyar élet. Értve ezalatt azt is, hogy ha valakinek nem tetszik egy írás, könyv, akkor hiába kiált rögtön ügyész és rendőrség után, az új igék hatása alatt már nem lobognak könyvet égető máglyák többé és nem verik szájba azt, aki megmondja a saját véleményét.

Mit is mondott Voltaire?

Semmiben sem egyezem meg veled, de az életemet adnám, hogy elmondhasd a véleményedet."

1999. augusztus havában

A Szerző
 
 
0 komment , kategória:  Koós Kálmán -Voltunk, vagyunk3  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 295
  • e Hét: 861
  • e Hónap: 17903
  • e Év: 283118
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.