Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Koós Kálmán -Voltunk, vagyunk2
  2010-12-04 18:26:15, szombat
 
 

Amilyen hosszasan vizsgálja, boncolgatja Marx a kapitalizmust, annyira rövid az általa elképzelt szociális társadalmi és gazdasági rend próféciájában. Pedig ez is fontos lett volna. Talán még ő is előre látta volna, hogy mire vezet.

A marxi kommunizmust azóta az orosz-szovjet állam megvalósította, tehát nem nehéz megtudni, hogy milyen a szocialista állam.

A magántulajdon megszűnik, a termelőeszközök (föld, gyárak) köztulajdonba mennek át. De mit jelent az, hogy köztulajdon? Mindenki kap belőle egy részt? Ez ugyebár nem lehet, mert akkor ismét megszületne a magántulajdon. De ha nem kapják; meg a munkások, azért valakinek azt irányítani, vezetni, kezelni kell. Ezt a munkát természetesen az állam látja el, pontosabban az államnak erre a feladatra kinevezett tisztviselői. Ott vagyunk tehát, ahol voltunk. Egyesek kezelik a tőkét, irányítják a termelést s minthogy az ellenőrzést az állam, illetve annak vezetői végzik, semmi sem biztosítja, hogy a termelés a nép céljait szolgálja és hogy a termelés haszna a dolgozóké lesz. Ismét megszületik egy kizsákmányoló osztály és ez maga az állami bürokrácia vezetőrétege, mint ahogyan a kezdeti feudális világban a magasrangú királyi tisztviselők kaptak hatalmas vagyonokat és zsákmányoltak ki a jobbágyokat. A szocialista állam önmagát tökéletesnek és a nép államának jelenti ki, ennélfogva nem tűr ellentmondást és sztrájkot, mert okfejtése szerint, aki ilyesmit tesz, az a nép ellensége. Osztálynélküli társadalomban amúgy is képtelenség lenne az osztályharc.

Az osztálynélküli társadalom másik tévedése a marxizmusnak. A társadalmi rétegeződés elkerülhetetlen. Ha más nem, de a vezetők és vezetettek osztálya, mondjuk inkább rétege, mindig minden társadalomban fellelhető. A szocialista társadalomban sem egyformák a fizetések. A vezető nagyobb jövedelmű, mint az egyszerű munkás. A tanultság foka szintén értékkülönbséget idéz elő a társadalomban, sőt, elvileg ez bontja szét vezetőkre és vezetettekre. Az ember pedig mindig ember marad. Nem tudja megváltoztatni sem vallás, sem másféle eszme. A hatalomvágy, a gazdagodás, a jó élet utáni vágy mindig fog élni benne s minthogy a szocialista államban ez éppen és egyedül az állami vezetőknek, még pontosabban, az államot képviselő párt vezetőinek lehetséges, ezért az uralkodó, kizsákmányoló osztály a szocialista államban is megmarad, csupán összetevői változtak meg. Ebből adódik, hogy a szocialista állam lényegében nem más, mint államkapitalizmus s a kapitalisták az állam és a párt hatalmasságai.

A marxizmus tehát mind filozófiai felfogásában, mind a jövő szocialista államára vonatkozóan téves, a XX. században már teljesen idejét múlta, államszervezésre nem alkalmas.


KERESZTÉNY SZOCIALIZMUS

Két pápai encyclica: a Rerum novarum (1891) és a Quadrogesimo Anno (1931) szabják meg a keresztény szocializmus útját. Jákli István a magyar katolikus munkásmozgalom történetéről szóló kis német nyelvű írásában (Der Kampf ist noch nicht zu Ende) azt mondja, hogy a Rerum novarum kiadása forradalmi tett volt.

Valóban azt volt, mert az evangéliumokban nincs semmi, ami egy alulról jövő szociális mozgalomnak alapja lehetne...Ne legyetek szorgalmatosok a ti életetekről, mit egyetek, mit igyatok sem a ti testetekről, mivel öltöztessétek!" (Máté VI.)

Ne legyetek azért szorgalmatosok, ezt mondván: mit együnk, mit igyunk és mivel ruházzuk magunkat?" (Máté VI. 31.)

Ne legyetek azért szorgalmatosuk a holnapi napról: mert J holnapi nap gondot visel az ő dolgairól. Elég a napnak az ő mindennapi szorgalmatossága." (Máté VI. 34.)

Az evangéliumok alapján a munkásság nem követelheti a jobb megélhetést, a több bért, a jövőjéről való gondoskodást, mert még azzal sem kellene törődnie, hogy másnap mi lesz vele. Az egyház csaknem 1900 esztendeig ehhez a jézusi tanításhoz ragaszkodott] és az elesetteknek, a nyomorgóknak, a kiuzsorázottaknak a keresztényi türelmességet, a sorsban való megnyugvást prédikálta és a túlvilági kárpótlást ígérte. Lelkünk üdvösségével törődjünk, ne a földi életünkkel. Keressétek először az Istennek országát és annak igazságát, és mindazok megadatnak nektek." (Máté VI. 33.V.) Sem a rabszolgák, sem a jobbágyok nem tudtak a sorsukon változtatni, mert nem volt hozzá lehetőségük. Politikai, sőt emberi jogaik sem voltak, szervezkedniük nem lehetett már csak szétszórt településük miatt sem. A jobbágy-paraszt általában nehezen mozduló, konzervatív tulajdonságú lélek. Az ő számára a kereszténység vigasztalást jelentett.

A kapitalista korban kialakuló munkásság erősen más jellegű. Városban él, szervezkedésre képes, tanultabb, messzebblátó, mint a paraszt, forradalmi szellemű és sorsán javítani akar. Helyét és jövőjét ki akarja harcolni a társadalomban. A munkásságot nem lehet ájtatos szavakkal féken tartani és sorsába való belenyugvásra kényszeríteni. Ha pedig a vallás nem tud mást nyújtani neki, akkor vallástalanná válik.

Amennyire nincs helye a keresztény tanokban egy alulról, a tömegek felől jövő szocializmusnak, épp annyira követelőén lehetséges egy felülről jövő szocializmus. A felebaráti szeretet saroktétele a kereszténységnek, etikai parancsa. A pápai encyclicák keresztén} szocializmusa erre a felebaráti szeretetre, a Charitásra épül föl.

A felebaráti szeretet, az irgalmas szamaritánus példabeszédét magyarázva, a bajbajutottak megsegítését jelenti. A szamaritánus felebarátja lett a rablók támadását elszenvedett embernek azáltal, hogy segített rajta. Tehát úgyis mondhatnék: légy felebarátja (segítője) embertársadnak.

Az egyházak a charitást e szűk értelemben gyakorolták mindig, gyámolítottak, alamizsnával segítették a betegeket, nyomorultakat, koldusokat. Irgalmasságot cselekedtek a szerencsétlen sorsúval. Budapesten a szegénygondozó szervezet neve Charitas volt.

A Rerum novarum a Katolikus Egyház szocializmusát a charitasra építi. Kiinduló pontja a magántulajdon védelme, amely az encyclica megállapítása szerint a természetjog védelme alatt áll és elítéli az osztályharcot, mert az gyűlöletet támaszt. Az egyetlen orvosság a társadalom betegségére: megújulni a keresztényi szeretetben és akkor a két osztály, a tőkés gazdagoké és a szegény proletároké testvéri kézfogással egyesül a testvéri szeretetben.

Amiként elítéli a gazdagok kíméletlen önzését, éppúgy helyteleníti a sztrájkot is. Az állam feladatát abban látja, hogy szolgálnia kell a közérdeket az osztó igazság szem előtt tartásával. Részesítsen kedvezményben, támogasson mindent, ami a munkásság sorsát javíthatja. A munkásság és a tőkések közötti viszony rendezésére a pápa nem tartotta alkalmasnak az államot és e feladatra a corporatiókat kívánta feljogosítani. Megállapította, hogy bizonyos munkásszervezeteket olyan egyének vezettek, akik a kereszténységre és a nemzet biztonságára egyaránt veszélyt jelentettek és terrorizálták a munkásságot. A katolikus munkásszervezetek az általános fejlődést szolgálják és lehetőség nyílik általuk egy boldogabb jövőre. Az állam azonban ne avatkozzék e szervezetek belső dolgaiba, csupán védje meg azt.

A Rerum novarumnak sok helyes megállapítása és bölcs útmutatása ellenére van egy eredendő súlyos hibája: az, hogy ötven esztendőt megkésett. Akkor jelent meg, amikor az Internacionálé már a marxizmus materialista és vallástalan táborába szervezte a világ munkásságának nagy részét. Nem kerülheti el azt a kritikát, hogy tulajdonképpeni szülőoka a magántulajdon, a földbirtok védelme, amelyben maga a Római Egyház is érdekelt, továbbá az osztályharc által gyűlölködővé és a materializmustól hitetlenné vált proletariátusnak újbóli megnyerése az Egyház számára és csak másodsorban a munkásságnak nyomora. Ez annál is inkább elítélhető, mert évszázadokon keresztül nem emelte föl szavát az elnyomott jobbágyságért akkor sem, amikor jóval nagyobb befolyása volt az állami ügyekben, mint a liberális korban eltekintve néhány buzgó, kitűnő szociális érzékkel rendelkező pap mint volt Magyarországon Mátyás korában Temesvári Pelbárt Ha ez az encyclica a Kommunista Kiáltvány előtt jelent volna meg, valószínű, hogy sok minden másképpen alakult volna Európában, de a világpolitikában is, mert a XX. század történelmi már valóban a szociális okok mozgatják.

De jobb későn, mint soha. A Rerum novarum kinyilatkoztatta Katolikus Egyház morális álláspontját az újkor legsúlyosabb kérdésében, ha megkésve is, de a többi keresztény egyház még megkésve sem.

Az encyclicából kétségtelenül hiányzik a közgazdasági szemlélet. Ezt nem lehet hibául felróni, mert az Egyház a hit és az erkölcs őre és nem feladata közgazdasági rendszerek, vagy teória alkotása. így történik meg, hogy amint közgazdasági terület téved hibát ejt. A Rerum novarum szerint a nemzetek gazdagságának egyedüli forrása a termékeny munka. Ugyanaz a hibás felfogás, amelyet már megtalálunk a Németországi Szocialista Munkáspárt gothai programjában (1875): die Arbeit ist die Quelle allen Reichtums. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy nemzet gazdagsága elsősorban földje gazdagságától, annak termékenységétől, bányakincseitől függ és csak másodsorban a belefektetett munkától. A második encyclica kijavítja ezt a hibát, mondván, hogy: a föld gazdagsága is szükséges. Általában a Quadragesimo Anno; közgazdasági szemlélete tágabb és alaposabb. Rámutat arra, hogy a liberális verseny nem lehet közgazdasági szabályozó erő, mert gazdasági diktatúrához vezet és ezzel a ténnyel az egész túlhajtott individualizmus is megbukik. A kapitalista rendszerben az állam is a szolgaság rangjára esett, a nagytőkések szolgája lett. Ugyancsak igen világosan kifejti, hogy a gazdasági hatalom voltaképpen nem is a tőke tulajdonosainak a kezében van, hanem azokéban, akik a pénztőkét kezelik tehát a bankárokéban. Ezek korlátlan urai a pénznek és a hitelnek. Ennek révén az egész gazdasági életet a kezük között tartják. Nincs semmi erkölcsi gátlásuk mondja róluk a pápa kezükbe akarják kaparintani elő, szőr a gazdasági uralmat, aztán a politikai hatalmat s végül a nemzetközi élet urai akarnak lenni.

A Rerum novarum különbséget tesz a vagyon jogos birtoklása és felhasználása között és e lényegbevágó megállapítást a Quadrarresimo Anno kihangsúlyozza. A birtoklás egyéni jellegű, míg a fölhasználás szociális vonatkozású. Ez a megállapítás kihúzza a kommunizmus eszméje alól a talajt, mert ésszerűvé válik mindenki előtt, hogy nem a birtoklás, hanem a termelő vagyon felhasználása érinti a közösséget és ebbe az államnak, mint a közjó őrének beleszólása lehet. Kár, hogy a Rerum novarum állandóan csak a földbirtokról beszél, mint magántulajdonról, pedig az ipari, marxista munkásság az ipari termelőeszközökkel, a gyárak berendezésével törődik és azt akarja köztulajdonba venni.

A Rerum novarum szemlélete még nem tud teljesen megszabadulni a charitas alamizsnálkodási módszerétől. A gazdag adja fölöslegét a szegénynek, mert ezt követeli a felebaráti szeretet. Az emberi életből nem lehet a szenvedést kitörölni, legyünk tehát türelmesek.

A munkáskérdés azonban nem szegény kérdés és NI. Pius encyclicája is ezen az állásponton van, mert kijelenti, hogy a proletariátus és a szegénység nem ugyanaz. A munkásság sem nem alamizsnát, sem nem a gazdagok feleslegét kéri, hanem a sajátját követeli. Ez lényeges felfogásbeli különbség, de éppen ez az, ami nem erkölcsi, hanem közgazdasági probléma. Erkölcsi csupán abban a vonatkozásban, hogy a tőkés megadja-e a munkásnak, ami annak jár, vagy pedig kizsákmányolja, annak jogos részét a termelésből megtartja magának. Ha ugyanis az utóbbit cselekszi, akkor meglopja a munkást. A közgazdasági probléma ezzel szemben az, hogy a termelés hasznából mennyi illeti meg a tőkést és mennyi a munkást.

Az adakozás, az alamizsnálkodás mindezen kívül van. Alamizsnára, segítésre szorulók mindig voltak és mindig lesznek. Minden társadalomban találunk támogatásra szoruló betegeket, nagy családokat, árvákat, keresetképtelen magánosokat, jövedelem nélküli öregeket, akik iránt gyakorolni kell a szép keresztényi intelmeket: az éhezőnek enni adjatok, a szomjazónak inni adjatok, a ruhátlanokat felruházzátok.

XI. Pius körlevele újból elhatárolja a keresztényi szocializmust a marxi szocializmustól. Ez utóbbinak mérsékelt formája, a szociáldemokrácia tett ugyan néhány engedményt, így az osztályharcot és a magántulajdont illetőleg, de alapvetően különbözik a társadalomról vallott felfogása az Egyházétól. A keresztény elv szerint az ember Isten dicsőségére van alkotva, ezt kell szolgálni, míg a szocializmus (marxizmus) felfogása szerint az emberi életcélja önmagában van, és ezt a célt kell megvalósítania a társadalom keretén belül. Jó katolikus tehát nem lehet igaz szociális Quadragesimo Anno éppúgy mint a Rerum novarum az erkölcsi megújhodást hirdeti. Az emberi társadalom csak akkor tud meggyógyulni, ha visszatér a keresztény tanokhoz és mindéi intézményt és minden ember lelkét a keresztény eszmék járják] át. Az osztálykonfliktus megszüntetését a hivatásszervezetek (céhek, vagy korporációk) tudják elvégezni, amelyekben mindegyik fél a közösség előtt megmondhatja, hogy a másik fél egyoldalii hatalma milyen bajokat eredményezhet.

Ha a keresztény szocializmusnak, mint mozgalomnak a II. világháború előtti lehetőségeit vizsgáljuk Magyarországon, akkor azt kell látnunk, hogy súlyos akadályokba ütközött. Az első nagy akadály az, hogy Magyarország nem olyan tiszta katolikus ország, mint Olaszország, vagy Spanyolország. Bár a két pápai körlevél az általános keresztényi erkölcs elveit határozza meg a gazdasági és társadalmi életben, mégis kihangsúlyozza katolikus mivoltát és az eredményt a katolikus munkás organizációktól várja. Magyarországon, mint más vegyesvallású országban is, a katolikus és protestáns egyházak között a viszony nem volt krisztusinak mondható és épp mert a keresztény szocializmus kezdeményezői pápák voltak, nem számíthatott a protestáns tömegek érdeklődésére és támogatására, noha külföldön oly kiváló protestáns képviselője volt, mint az angol Kingsley. Ezt a mindenesetre sajnálatos tényt nem lehet elmellőzni olyan országban mint Magyarország, ahol a lakosság kétharmad katolikusságával egyharmad protestánsság áll szemben. A korporációs rendszert a fasiszta Olaszország, Salazar Portugáliája és Dolfuss Ausztriája valósította meg. Mindhárom állam tiszta katolikus.

Jákli Istvánnak az előbb említett írásában olvashatjuk, hogy a keresztény szocializmus az I. világháború után visszasüllyedt a háború előtti nívóra az Egyház vezető köreinek konzervatív magatartása miatt. Ez bizony szomorú dolog volt, mert azt jelenti, hogy a főpapok, talán csak az egy Prohászka püspök kivételével egészen egyszerűen mellőzték a pápai körlevelet. Tudomásul vették, hogy vannak, a szociális kérdésekben hivatkozhattak rájuk, mint a Katolikus Egyház hivatalos és bölcs állásfoglalására s ezzel részükről a dolog el volt intézve. Alkalmam volt látni egyházi nagybirtok uradalmainak belső életét. Bizony nem látszott meg rajtuk az encyclicában megszabott keresztény szocializmus gyakorlati megvalósítása. Hol volt az uradalmi cselédség között szó az emberi méltóságról, a munkás és a munkaadó közötti érdekelt összhangról, a munkás tisztességes megélhetéséről és jövőjéről való gondoskodásról? A hatalmas pusztákon semmivé oszlott a Vatikán kiáltó hangja. Az egyházi birtokokon a cselédség sorsa ugyanolyan volt, mint általában a világi nagybirtokokon. Amikor a Quadragesimo Annoban XI. Pius szavait olvassuk, hogy mennyire ijesztő az a veszély, amely a modern műhelyekben a munkások erkölcsét, a fiatalasszonyok és lányok szemérmességét veszélyezteti és a lakások siralmas állapota mennyire árt a családi élet bensőségének, akkor eszünkbe jut a mezőgazdasági munka "ősi műhelye" és az egyetlen szobába zsúfolt nagy családok élete.

A keresztény szocialista mozgalom Magyarországon a harmincas évek második felében kezdett erőteljesebb szervezkedésbe. Vezetői fiatal papok voltak, akiknek jó szándékát, szociális felfogását nem lehet kétségbevonni. A hiba másutt mutatkozott. Mint már említettem, vegyes vallású országban egy hangsúlyozottan felekezeti mozgalom nem érhet el egyetemes sikert (enélkül reformálni nem lehet), márpedig ez a szervezkedés egyrészt a katolikus egyházközségekből indult ki és politikai téren, mint a Magyar Katolikus Szociális Népmozgalom jelentkezett. A másik nagy baj volt, hogy az alsó papság keze meg volt kötve. Hiába lángolt bennük a lelkesedés, csak addig mehettek, ameddig feljebbvalóik megálljt nem parancsoltak nekik. A főpapok mentalitását már láttuk erre vonatkozólag.

A Der Kampf ist noch nicht zu Ende." szerzője a II. világháború után született keresztény szocialista lelkesedésének neofita buzgalmában olykor téves és hangzatos kijelentésekre ragadtatja magát. Azt írja, hogy a katolikus munkásmozgalom a társadalmi és gazdasági élet újjászervezésének alapfeltételét az életforma radikális megváltoztatásában jelölte meg, ellentétben a bal és szélsőjobboldali pártokkal, amelyek követeléseik megvalósítását a hatalom birtoklásával kötötték össze.

Először is az életforma társadalmi és gazdasági berendezkedésünket jelenti, tehát annak gyökeres megújítása már magával társadalmi és a gazdasági újjászervezéssel egyenlő, és nem puszta alapfeltétel. (Három oldallal előbb a szerző is ezt mondja.) Másodszor, hogyan lehet bármiféle átalakítást politikai hatalom nélkül véghezvinni? Ezt a szerző maga sem hiheti el, mert ő írja, hogy a hivatásszervezetek mellett megalakult a mozgalom politikai pártja is.

Az "új embereket akarunk" jelszó igen szépen hangzik. Még a bolsevisták is az "új szocialista embertípus"-ról beszélnek és írnak. Sajnos, meg kell állapítani, hogyha a keresztény államokban évszázadok, sőt évezred alatt nem alakult, ki az igazi keresztény embertípus, akkor nem fog ezután sem. Ezt várni annál inkább naivság lett volna, mert új emberekké elsősorban a tőkéseknek kellett volna válniok. Ismerjük a tőkések önzését és tudjuk azt is, hogy a tőkések legtöbbje nem volt keresztény, így keresztény szellemű egyéni átalakulást tőlük sem elvárni, sem megkövetelni nem lehetett.

Ugyancsak alapos túllendülés az a kijelentés, hogy az 1938-39-es években a tömegeket meggyőzték, hogy az egyetlen járható út a keresztény szocialista mozgalomé. Nem kis elfogultság kell ilyent állítani, araikor tudjuk, hogy az 1939-es választásokon 52 mandátumot kaptak a nemzetiszocialista pártok. Azt állítani, hogy a katolikus hivatásszervezetek csakhamar döntő tényezők lettek a magyar munkásság körében, már nem is elfogultság.

Mint sztratéga szintén ilyen kiválónak mutatkozik a szerző. Azt állítja, hogy a szervezkedés a falukon indult el, hogy aztán a városokat eképp vasgyűrűbe fogva, meghódítsák. Falu sohasem tudja a várost meghódítani és befolyásolni. Abban az időben papok által vezetett mozgalom másutt nem kezdhetett el komoly szervezkedést mint falun, ahol a pap és a nép érintkezése sokkal szorosabb mint a városban és ahol, úgyis mondhatjuk, sok helyütt a pap kezében tartja a parasztságot. A városokban a munkásság előtt nem volt hitele a keresztény szocializmusnak, ami főképpen az első háború után szerepelt tehetetlen keresztény kurzusnak volt köszönhető. A mozgalom később is városi szervezeteinek tagjait többnyire vallásos egyesületek és szervezetek ifjai közül toborozta.

Nem minden él és éle nélkül írja Jákli István, hogy a Quadragesimo Anno nem szervezkedési utasítás Sturmabteilung"ok felállítására. Ebben ugyan igaza is van és Magyarországon a keresztény szocialistáknak nem volt karhatalmi alakulatuk, legyen szabad azonban emlékeztetnem mindenkit arra, hogy Ausztriában a keresztény szocialista Dollfuss kormánynak megvolt a maga Sturmabteilungja: a Starhemberg Rüdiger herceg vezetése alatt állt Heimwehr szervezetben.

Amennyire túllépték az osztrákok a Quadrageshno Anno kereteit egy privát milícia szervezetével, annyira lépték túl a magyarok a Rerum Novarumot a sztrájkjog elismerésével, mert mint láttuk, az első encyclica elítélte a sztrájkot.

Mindezeken kívül volt egy nagy hiánya a keresztény szocialista mozgalomnak Magyarországon. Csak szociális térre terjedt ki a programja és a nemzeti problémák előtt tájékozatlanul állt a mozgalom tagja. A kommunizmussal és a nemzetiszocializmussal, mint totális hatalmakkal való szembenállás egyrészt még nem nacionalista program, másrészt az Egyház a maga részéről szintén totalitásra törekszik és aki hátralapoz a történelem évkönyveiben, az nem túlságosan épületes dolgokat talál abban az időben, amikor az Egyház valóban totális hatalommal rendelkezett.

Egyébként a keresztény szociális mozgalmak sem a tömegek bizalmát nem tudják megnyerni, sem tevékenységükben komoly eredményt elérni mindaddig, amíg a tőkések oldalán érdekelt Egyház közvetlen befolyása és irányítása alatt állanak. Ezt éppen az igazi megújhodást, gyökeres társadalmi és gazdasági átalakulást őszintén kívánó és azért küzdő keresztény szocialista vezetőknek kellett észrevenniük


HUNGARIZMUS

Magyarországon a harmincas évek derekáig három politikai párt játszott fontosabb szerepet. A mindenkori kormánypárt, amelyet Gömbös Gyula átszervezett, hogy a minden fejlődést akadályozó "csáklyásokat" kiszorítsa; a városi munkásság körében talajra talált marxista szociáldemokrata párt, amely eladdig egyetlen lehetőségként kínálkozott a munkások számára; végül a| Kisgazdapárt, amely eredeti hosszú neve szerint a polgárok pártol ja is lett volna, de valóságban csak a falusi parasztság körében! hódított tért.

Nem volt tehát igazi egységes párt. Nem volt olyan párt, amely a nemzet minden rétegének nagy többségét át tudta volna ölelni. A politikai pártok hű vetületeiként jelentkeztek az osztályokra tagozódott magyar társadalomnak. A kormánypárt a nagy többségét csak a nyílt szavazási rendszer terrorisztikus módszereinek köszönhette. Nem volt Hazánkban semmiféle társadalmi egység, nem lehetett tehát a politikában sem.

Az I. világháború után született szociális mozgalmak a nemzeti egység nevében indultak útnak külföldön, szemben a marxi eredetű szociáldemokrata és kommunista osztályharcos pártokkal. A fasiszta korporáció kihirdetett célja volt az osztályharc és osztályellentétek megszüntetése, a nemzeti szocialista hitlerizmus pedig a teljes német népi egységet akarta megszervezni, magábaépítve minden társadalmi osztályt. így érte el mindkét mozgalom, hogy az értelmiség, a középosztály csatlakozott soraihoz, amit egyesektől eltekintve nem tett meg a nemzetközi jellegű és osztálygyűlöletet támasztó marxista, vagy bolsevista mozgalmak felé.

A hamvába holt szegedi gondolat elvetélése után megmerevedett magyar élet, súlyosan terhelve a világgazdasági krízis nyomorával, friss levegőre, új politikai áramlatra, új belső berendezkedésre vágyott. Az átalakulás ihletét a nagy külföldi példák vonzóereje adta, amelyek egy új korforduló eszméi, egy új világnézet formái gyanánt tűntek fel a megváltásra váró tömegek előtt.

Az elindulás rosszul történt. Nem az új eszmék magyar testre szabásával, hanem puszta másolásként. Meskó Zoltán volt kisgazdapárti képviselő 1932-ben hitleri kefebajusszal az orra alatt, barna ingben, ententeszíjjal és horogkeresztes jelvénnyel bejelentette a parlamentben egy magyar nemzeti szocialista földműves és munkáspárt megalakítását.

Meskó Zoltán egész egyénisége kitűnik ebből az esetből. Minden koncepció híján, egyszerűen politikai divatot látott a német tömegmozgalomban és Hitler, mint Führer, nagyobb hatással volt rá az egész eszmei elgondolásnál. A külsőségek ragadták meg és tartalomnak elegendőnek tartotta a zsidókérdést, ami egyébként az 1919-es fajvédők hagyatéka volt. A német kopírozással ezenkívül jóidőre diszkreditált minden nemzetiszocialista jellegű mozgalmat sokak előtt, mert a német" szó mint Habsburg örökség nem túlságosan jól hangzó Magyarországon.

Hibáját csakhamar belátta őmaga is és a külsőségeket, mint legfeltűnőbb kifejező jeleket, megváltoztatta. Egyenruhaként a zöld inget vezette be, jelvénynek Szent László hadijelvényét a nyilaskeresztet választotta. Pénz azonban nemcsak a háborúhoz, de a politikához is kell. A fasiszta mozgalmat az olasz nagytőkések, Hitlert a nagy német gyárosok és a porosz junkerek támogatták. Meskó az arisztokraták felé tapogatózott, így került a pártjába gróf Pálffy Fidél és a 40.000 holdas gróf Festetics Sándor. A kettő közül az első volt az őszintébb, a magyar megújulást kívánó politikus, míg az utóbbinak inkább csak egy újfajta politizálási lehetőség volt a nemzetiszocializmus.

A Meskó féle párt sokat vajúdott, de jó szervezőket termelt ki magából és erős pártszervezeteket épített fel a vidéken. A vezetésben igen sok változás, kilépés történt. Festetics vette át a vezetést, Pálffy gróf kilépett és új pártot alapított. Majd Meskó hagyta ott Festeticset és a Kisgazdapártból kilépett képviselőkkel szintén új pártot alakított, Közben Festeticset otthagyta Balog István és ugyancsak egy új, de képtelen pártot hozott létre.

Természetesen, ott ahol egy 40.000 holdas Festetics gróf van, földreformról nehéz beszélni. így aztán csaknem egészen a zsidó kérdésre terelődött az új mozgalmak figyelme, bár nem lehet mondani, hogy a földkérdés nem került szóba. Ezekben a pártokban is működtek jó parasztpolitikusok és "Földreform vagy parasztpolitika" címen egy egyszerű, de jóképességű paraszt fuvaros írt könyvet.

A sok kisebb-nagyobb, magát nemzetiszocialistának valló pár között egészen csendesen indult egy új párt 1935-ben: a Nép Akarat Pártja. Vezetője egy fiatal, nyugalmazott vezérkari őrnagy; volt: Szálasi Ferenc. Új és sajátosan magyar vonatkozású elveit "Cél és követelések" címen állította össze. Szervezési munkáját nem grófokkal, hanem munkásemberekkel kezdte és született vezéregyénisége csakhamar a magyarországi nemzeti szocialista mozgalmak élére állította. A megkövesedett rendszer rendőrminisztere Keresztes-Fischer Ferenc rögtön észrevette benne az úri Magyarország legveszedelmesebb ellenfelét. Szálasit letartóztatták és az állam és társadalmi rend felforgatására irányuló szándék vádja alapján három évi börtönre ítélték. (Az előzőekben már láttuk, hogy milyen volt ez az úgynevezett rend.)

Szálasi Ferenc pártja idők folyamán kénytelen volt a rendőri és belügyminiszteri terror folytán nevét többször változtatni. De az eszmei tartalom mindig ugyanaz maradt: a Hungarizmus. Ennek az eszmének a hívei alkották párton belül, vagy kívül, pártszünetelése idején mint most az emigrációban a hungarista mozgalmat. A hungarizmust Szálasi második munkájában: az Út és Célban rendszerezte ismét és ez maradt végleges tartalma. A sajátosan magyarországi követelményekhez és az örök magyar érdekekhez szabott eszmerendszer a Hungarizmus. Azért volt olyan hatalmasan sodró ereje, azért dobogtatta meg milliók szívét Magyarországon, azért szívott magához rövid időn belül majdnem minden más nemzetiszocialista pártot. Az, aki a hungarizmus elveit és igazságait átérezve fogadta magába és vált hívévé, nem tudott attól soha elválni, és hűséges híve maradt haláláig. Az úgynevezett árulók valójában sohasem voltak hungaristák, csak politizálók, konjunktúra politikusok, vámszedők, vagy társutasok.

Mielőtt továbbmennénk, lássuk, hogy mi a Hungarizmus.

A nemzetiszocializmuson általában a német hitleri rendszert értik, Szálasi ellenben új világnézetű korszellemet ért rajta és ennek a hitlerizmus csak egyik német válfaja. A Hungarizmus pedig e világnézet és korszellem magyar gyakorlata.

A Hungarizmus nemzeti és szocialista.

Szocialista azért, mert nem egyes kiváltságos egyének, vagy osztályok, hanem az egész nemzet boldogítása a célja, e nemzeti közösségben az egyénnek és a közösségnek az erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeit akarja összehangolni.

Nemzeti azért, mert szocializmusát nem internacionális mozgalmakon és ideológián keresztül valósítja meg, hanem a legtermészetesebb népi közösségen a nemzeten belül.

Amint látjuk, ezt a nacionalista szocializmust teljesen meg kell különböztetnünk a marxi szocializmustól. A marxizmus szocializmusa csak a proletároké és nem az egész nemzeté. A marxi szocializmust az osztályharc révén vívja ki a munkásosztály és ebben a harcban a tőkésosztály, a burzsoázia megsemmisül. Maga az osztályharc nemzetközi jellegű, mert a világ munkássága együttesen folytatja a "világ proletárjai egyesüljetek" jelszó alatt.

A marxizmus lényegében internacionális osztályszocializmus. A Hungarizmus ellenben nemzeti egyetemes szocializmus.

A Hungarizmus nacionalizmusából folyik, hogy nem a trianoni Csonkaországra, nem csupán a magyar népre van szabva, hanem az ezer éves Nagy Hazára és annak a területén élő valamennyi népre és népcsoportra, amelyek a magyar néppel együtt alkotják a Magyar Nemzetet.

A valamennyi népcsoport közé Szálasi nem számítja be a zsidóságot anélkül, hogy külön megemlítené ezt a népet. Azt mondja ugyanis, hogy a Hungarizmus vonatkozik a Kárpátok ölelte Dunamedence területén élő összes "honképes és talajgyökeres" népcsaládra. Ez az a kifejezés, ami alkalmat adott a zsidóságnak a gúnyolódásra s amely gúnyolódás a zsidósággal szembenálló egyes úgynevezett jobboldaliak is átvettek komikus módon. Pedig ez a kifejezés rendkívül találó. Azonkívül igen megfelel a magyar nyelv természetének, amely tudvalevőén szemléletesebb minden más nyelvnél, a mondanivalót képekben igyekszik kifejezni. Talajgyökeres az a nép, amely mintegy gyökerekkel kapaszkodik abba a talajba, abba a földbe, amelyben él. Hozzátapad, nehezen válik el tőle. Abból a földből táplálkozik munkája révén. Ezzel szemben a zsidóság nem talaj gyökeres, hanem, mint az élősdi növények, gyökereivel más élőlény, más népek testére tapad és azok életnedvét szívja el.

A talajgyökeres nép természetéből fakad, hogy hont alkot magának. Ott van az otthona, ahol él, ahol lelkének láthatatlan gyökerei a földhöz kötik. Képes arra, hogy hona, otthon legyen; tehát honképes. A zsidóság viszont nem képes erre. Vándorol egyik országból a másikba, csak azt keresi, hogy hol élhet jobban. Mihelyt sorsa megnehezül, tovább áll, megy más országba. Ő az örök bolygó nép. Ez a tulajdonsága megvolt már azelőtt mielőtt Judeából szétszóródott volna. Nemcsak vándornép, ha nem bevándorló is. Letelepszik más népek hazájába, szívó gyökeireivel él más népek testén és mikor ezt már nem teheti, leválik és bevándorol másik országba. Megtestesülése az ubi bene ibi patiria (ahol jól megy, ott a hazám) mondásnak. Ennek bizonyítékát éppen napjainkban láthattuk. Újra megszületett az önálló zsidó állam Izrael, de a németországi és ausztriai lágerekben élt zsidóság nem sietett az új állam boldog polgára lenni, inkább az; U.S.A.-ba, vagy Kanadába vándorolt, ahol nagy lehetőségek nyíltak meg számára.

A Hungarizmusnak, mint államalkotó ideológiának végcélja a Pax Hungarica: a Magyar Béke. Láttuk az előzőekben, hogy a magyarság életét súlyos betegségek sorvasztották. A nemzet egységét nehéz megoldásra váró problémák bontották meg. A nemzetiségi, a föld, a munkás és a társadalmi kérdés a békétlenség, a gyűlölködés, a széthúzás miazmáit terjesztette. Ebben az elmérgesedett helyzetben, ebben a békétlen magyar világban hirdette meg a Hungarizmus a Magyar Békét, a magyar ellentétek megszüntetését.

A Pax Hungarica jelenti a nemzetiségi békét a Nagy-Hazában. A Hungarizmus hont és hazát ad a népcsoportoknak, kultúrautonómiát biztosít számukra.

A Hungarizmus felfogása szerint a Hon és a Haza két különböző fogalom. A Hon az a terület, amelyben egy nép él és dolgozik. A Haza ennél több. A Haza jogokat és szabadságot biztosít a kötelességek mellett. A Hazában minden becsületes embert megbecsülés illet. A Hazában a nép minden tagja egy nagy család összetartozó tagjai egyikének érzi magát. A Haza az a honterület, amelyben nemcsak él az ember, de amelyet vérével megvédeni is hajlandó. A feudális kor csak Hont adott a parasztnak, akár magyar, akár nemzetiségi volt. A liberalizmus pedig egyenesen kiölni igyekezett a haza fogalmát a világpolgár fogalmával s a marxizmus ugyanezt cselekedte a nemzetköziség jelszavával.

A Hungarista államrendszerben a Hon Hazává lesz minden kárpátmedencei nép vagy népcsoport részére. A magyarság egyeteme részére éppúgy, mint a nemzetiségek számára. Minden nép és népcsoport szabadon használhatja nyelvét, gyermekei saját iskoláiba járhatnak, a népművelés minden eszköze rendelkezésére áll, önkormányzati közigazgatás és bíráskodás és az önkormányzaton belül érdekképviseleti gazdasági önkormányzat biztosítja számukra a Haza valóságát.

Ezeket a jogokat a kisebbségek azáltal szerezték, hogy évszázadokon át ontották vérüket a magyar birodalomért, hozták erkölcsi, szellemi és anyagi áldozataikat. A magyarsággal, a magyar hazával nem önmaguktól kerültek szembe, hanem külső izgatás, idegen érdekek aknamunkája révén. S ha Magyarország nem tudott Haza csak Hon lenni a nemzetiségek számára, ez a tény ugyanúgy sújtotta a magyar népet is. Ennek oka pedig abban keresendő, hogy a honfoglalás után az államépítési mintákat mindig olyan államoktól vettük át, amelyek belső egységüket már elérték, így céljaikban egységes nemzeti erőkifejtést tudtak nyilvánítani, az államcél és a nemzetcél egy lehetett. A magyar államépítés elkezdésekor a Kárpátmedence belső népi egysége nem volt meg s így ha a nyugati államrendszereket fel is építettük, a népcsoportjainkat nem tudtuk az államiság szerves részeivé tenni és államcélunk nem fedte a népcsoportok népi céljait. A külső erők ezért tudták a Kárpátmedence nemzetiségeit megnyerni a maguk számára, mert olyan Hazát Ígértek nekik, amelyben népiségüket teljes mértékben kifejleszthetik, ahol a népi céljuk azonos az államcéllal. Az ígéret természetesen Ígéret maradt és a nemzetiségek súlyos csalódásokon mentek keresztül az utódállamokban.

A nemzetiségi jogok biztosítása és szentesítése azért szükségszerű követelmény a hungarisztikus felfogás szerint, mert minden nép csak öröklött természeti adottságaiból tudja legmagasabb emberi értékeit kifejleszteni és csak akkor lesz hazájának hálás, elégedett, hasznos és hűséges fia, illetve akkor válik a Hon az ő számára Hazává, ha sajátos természeti adottságainak megfelelően élhet.

A Kárpát-Duna medencében sajátságos kultúrterület alakult ki, és a kultúra kiépítéséhez minden ott élő talajgyökeres nemzetiség hozzájárult. Mindegyik adott és mindegyik kapott. Ez a fejlődés hasznos és természetes és tovább kell folytatódnia, hogy egy olyan hungarisztikus kultúra alakuljon ki, amely biztosítani tudja az egymásra utalt népcsoportok közerkölcsiségét, közszellemét és jólétét. Minden kárpátmedencei nemzetiség tehát kell, hogy ápolja* kifejlessze sajátos kultúráját, mert ezzel és csakis ezzel tudja gyarapítani a Dunatáji hungarisztikus kultúrát.

A Hungarizmus, mint látjuk az ezeréves Nagy-Haza valóságát tartja szem előtt. Ezt napjainkban fontos hangsúlyozni, mert a II. világháború után akadtak úgy nevezett magyar politikusok, akik demokratikus hazugságoktól és saját butaságuktól megszédülve lemondtak a Kárpátmedence történelmi egységének helyreállításáról, akik a történelmi és geopolitikai valóságok helyett a demokrácia blöffjeinek futóhomokjára építették elképzelésüket, akik történelmet akartak csinálni, holott látókörük nem terjedt túl a vakondtúrás szélénél.

A Hungarizmus a Magyar Nagy-Hazát a következő valóság alapokra támaszkodva követeli és fogja felépíteni.

E Nagy-Haza, a Csonka-Hazával ellentétben, minden vonatkozásban zárt egység. Medenceország, amelyet északon, keleten és délkeleten erősen feltüremlett lánchegység ölel körül, széles és tárt kaput mutatva nyugat és dél felé. A Duna e területet Nyugat és Kelet természetes gyűjtő és elosztó helyévé teszi. A tájrészletek szerint és perifériálisán elhelyezkedett nemzetiségek geopolitikai egymásrautaltsága nyilvánvaló, ennélfogva minden olyan érdekterületre való darabolás, amelyeknek erkölcsi, szellemi és gazdasági gyújtó és súlypontjai a Kárpátmedencén kívül esnek, káros, bűnös és minden kárpátmedencei népnek hatalmas veszteségét vonja maga után.

A Kárpátok ölelte magyar Nagy-Haza gazdaságföldrajzi szempontból is tökéletes és zárt egység. Közép és Délkelet-Európa gazdasági magva, egyensúlyának biztosítéka, őstermelés szempontjából eladó, ipar szempontjából felvevő terület. Ennek az egyensúlynak a felbontása egész Közép-Európa veszedelmét jelenti és elsősorban a kikapcsolt és átcsatolt területek gazdasági elsorvasztását vagy kizsákmányolását eredményezi. Ez a valóság szomorú bizonyítást kapott a Trianon utáni időkben.

A Kárpátdunai táj geopolitikai egységéből következik stratégiai helyzete is. Ha ez a zárt terület nem áll egységes katonai, illetve az ezt feltételező politikai vezetés alatt, semmilyen idegen hatalom terjeszkedésével szemben meg nem védhető és ez a tény mindegyik kárpátmedencei nép tragédiáját okozza.

Ha a Kárpátmedence egysége megbomlik, megbomlik rögtön a középeurópai erők egyensúlya. E terület csatatere lesz a germán, latin és szláv erőknek, se harcban beleavatkozik az angol és francia érdek is, hogy a maguk világpolitikai, közelebbről Közép és Délkeleteurópai helyzetét megóvja vagy kibővítse.

A történelmi Nagy-Magyarország tehát, mint a középeurópai béke biztosítéka, európai szükség. Ez a politikai egység a nemzetiségek számára mint életközösség vitális érdek, fennmaradásuk, erkölcsi, szellemi és gazdasági fejlődésük, jólétük egyetlen alapja és lehetősége.

A Hungarizmus hitvallása szerint a magyar népcsaládnak történelmi feladata és hivatása, hogy e fenti valóságalapokon a Nagy-Haza zárt egységét felépítse s az érdekelt és érintett népcsoportok közös akaratával szentesítse minden e területen kívül eredő befolyástól mentesen. E feladat honszerző és honalkotó. Hont szerez az összes népcsoportoknak és azt hazává teszi számukra, amit szívvel és értelemmel magukénak mondhatnak.

Ha ezt az egységet e területen kívül eső erők teremtenék meg, akkor a Kárpátok-ölelte Dunamedence népcsoportjai olyan állami és népi rendszerbe kerülnének, amelyet nem az ő akaratuk, hanem az érdekelt nagyhatalmak közös akarata szentesítene. (Ez a jóslat pontosan beigazolódott a yaltai konferencián, amelyen az érdekelt nagyhatalmak orosz érdekterületté nyilvánították az egész Kárpátmedencét. A Szovjetorosz államrendszerbe való végleges és valóságos beillesztése, ha ez a helyzet fennmarad, csak idő kérdése.)

További tétele a Hungarizmusnak, hogy az új államban a magyarság vezető és irányító szerepe mindenkor életkövetelmény, állami és népközösségi létkérdés, az állami és népi rend alapja, az erkölcsi, szellemi és anyagi élet összehangolt kiteljesülésének biztosítéka, az egyes testvérnépcsoportok egymás közötti súrlódásmentes népi rendjének őrzője.

A magyarság irányító és vezető szerepének ugyancsak megdönthetetlen valóságalapjai vannak. Ezek a következők:

A Kárpát-Dunamedencében az egész történelem folyamán egyedül a magyarság tudott ezer éven át szerves állami rendszert kiépíteni. Ezt a területet politikailag, társadalmilag és gazdaságilag egyesítette és minden külső támadással szemben önfeláldozóan védte.

A magyarság központi elhelyezkedésénél fogva minden nemzetiséggel közvetlenül érintkezik. A medenceország centrumában, geopolitikai súlypontján a természetes irányító és összetartó erő. A magyarság, mint turáni eredetű nép, egyik Közép, vagy Dél, keleteurópai népnek sem rokona. Sem a pángermán, sem a pánszláv, sem a nagyromán eszmét és politikai törekvést nem vall! hajtja s nem fogadhatja el, vagyis semmiféle olyan erő nem befolyásolhatja, amely a Kárpátmedencén kívülről elindulva e tájegységének megbontására igyekszik. Ennélfogva az ott élő népek között egyedül alkalmas arra, hogy e terület egységét kézben tartsa, politikai és katonai védelmét irányítsa. S mert a nemzetiségek vérségi és nyelvi származásuk folytán, külső bontó érdekek aknamunkája következtében széthúzó erőt jelenthetnek, szükséges egy semerre sem húzó, csak a Nagy-Haza érdekeit szem előtt tartó népnek a központi vezetése és ezt a feladatot a fent mondottak alapján a magyarság végezheti el.

Mindezekből következik, hogy a Kárpát-Dunamedencében a demokratikus politikai egyenlőség elve népi vonatkozásban nem állja meg a helyét, mert könnyen e táj politikai egységének a megbontásához vezethet. Mint már mondottam, a demokrácia nem' lehet cél, csak eszköz ha megfelel a közjónak. Minthogy ebben a vonatkozásban nem felel meg, tehát nem fogadhatjuk el államépítő követelményként.

A Hungarizmus a nemzetiségekkel kötött és népszavazással szentesített életszerződésben foglalt jogok ellenében ugyanazt a cselekvő hazafiságot, nemzetépítő munkálkodást és hűséget követeli meg tőlük, mint a magyar népcsalád tagjaitól. A Nagy-Haza területén élő honképes és talajgyökeres népcsoportok együttesen alkotják a hungarista népi közösséget: a magyar nemzetet. (Megfelel a politikai nemzet fogalmának.) A Hungarizmus a népszavazás követelményeiről nem mond le, mert a Nagy-Haza megépítéséhez szükséges szerződést nem egyes személyekkel akarja megkötni, (mint az utódállamok tették) hanem a magyar nép összessége fog szerződést kötni a testvéri népcsoportok összességével.

A nemzetnek minden tagja honpolgár és állampolgár. Honpolgár népcsoportja kötelékében, állampolgár a népcsoportok összességéből alkotott Hungarista Magyar Államban.

A Hungarizmus célja tehát az, hogy az 1526-ban elbukott magyar államiságot több mint 400 évi kényszerszüneteltetés után helyreállítsa; az összes népcsoportok számára adott új életcéllal és élettartalommal népszavazás útján szentesített autonómiával a korszellemnek megfelelően felépítse a Magyar Birodalmat, ahol hont és hazát lel minden Kárpát-dunai nemzetiség.

Összegezve a magyar népcsalád és a nemzetiségek egy birodalomban való egyesítésének alapjait, azokat a sors, társ és életközösségben állapíthatjuk meg.

A Kárpát-dunamedencei népek sorsa egy volt a történelem folyamán és ugyanaz fog maradni mindig, akkor is ha e táj politikai egységét megbontják. E sorsot egyik népcsoport sem kerülheti el. A szenvedések egyformán sújtják valamennyit s az erkölcsi, szellemi és anyagi jólét egyaránt haszna valamennyinek.

A Kárpát-Dunamedence gazdasági egysége törvényszerűleg utalja egymásra az ott élő népcsoportokat. Ebből a törvényszerűségből ered a társközösség, mint a gazdasági erők kihasználásának, a gazdasági virágzásnak egyetlen lehetősége.

A sors és társközösség parancsolóan írja elő a Kárpát-dunai népcsoportok részére az életközösséget, mint boldogulásuk egyetlen járható útját.

Az élet, társ és sorsközösségnek a Hungarizmussal bővült tartalma teremti meg a Magyar Békében a nemzetiségi békét és jelenti egyúttal magát az egységes Magyar Nemzetet is. A Pax Hungarica további céljai:

A gazdasági béke. Ez jelenti a munka és termelés eredményéből folyó haszon arányos megosztását a termelés tényezői között, hogy megszüntesse a pénzkapitalizmus keletkezésének és létezésének lehetőségét és a munkásság nyomorát., 'í

A társadalmi béke, mely nem ismer kiváltságos osztályokat, feudális, klerikális és liberális tőkésuralmi osztályt, felső, közép és alsó osztályt, hanem csak a dolgozók egységes közösségét, amelyben megbonthatatlan népi egységként kapcsolódik össze a nemzettartó parasztság, a nemzetépítő munkásság, a nemzetvezető értelmiség, a nemzetvédő katona és a nemzeti halhatatlanság két záloga: a nő és az ifjú.

A politikai béke, ahol nem önző pártérdekek vezetik félre aj politikai nemzetet, hanem egyetlen politikai vezérgondolat irányítja a közösséget a nemzet boldogulásának biztosítása érdekében a többi európai nép közösségében.

Míg a nemzetiségi béke a Hungarizmusnak nacionalista tartalmát jelenti, a gazdasági és társadalmi béke nyilvánvalóan szocialista mivoltából fakad. A politikai béke pedig e kettő megvalósítására irányuló erőfeszítés eredménye.

Szálasi Ferenc konstruktív szellemiségének tanújele, hogy miután a Pax Hungaricában megjelölte a Hungarizmus céljait, mint egy új állameszmény nemes vonalú épületét, megadja az alapokat, amikre építeni kell.

A Hungarizmusnak három alapja van. Ezek: erkölcsi, szellemi és anyagi alap.

A Hungarizmus egyetlen erkölcsi alapja a kereszténység. A magyar nemzetiszocializmus gyakorlata szétválaszthatatlan Krisztus tanától" olvashatjuk az Út és Célban a krisztusi erkölcsi világrend megvalósításának harcos eszköze a Hungarizmusban kiteljesülő magyar nemzetiszocializmus."

Szálasi Ferencnél a kereszténység nem volt blöff, üres szólam, hogy politikai sikereket érjen el a hívő keresztények között. Mélyen hívő és gyakorlati vallásos életet élő katolikus volt és eszményképének Prohászka Ottokárt az izzó magyarlelkű, keresztény szocialista főpapot tartotta, akinek egyénisége és tanításai igen nagy hatást gyakoroltak rá. A Hungarizmus szó is Prohászkától ered. Székesfehérvár püspöke volt talán az egyetlen a maga korában a magyar főpapok között, aki nem írott malasztnak tekintette a pápai körlevélben vázolt keresztény szocializmust, hanem megvalósítandó követelménynek s ő volt az egyetlen, aki ki merte mondani, hogy nem lehet addig béke a magyar népben, amíg a nincstelen parasztok milliói mellett az Egyház óriási birtokai terpeszkednek.

De ha a Hungarizmus keresztény világnézetet valló államot akar kiépíteni, világos, hogy el kell távolítania azt a nagytömegű nem keresztény népcsoportot (a zsidóságot), amely az országban mind gazdasági, mind kulturális mind politikai téren olyan hatalomhoz jutott, hogy a keresztény jelleg nem csak háttérbe szorult, de veszélybe is került.

Az erkölcsi alap irányszabása szerint a vallásoktatás feladata, hogy igaz keresztény embert formáljon, a nemzetnevelés feladata pedig, hogy igaz keresztény emberből hazáját, nemzetét és fajtáját szerető egyént neveljen. Igaz Istenhit és igaz Krisztusszeretet kizárólag csak igaz nemzetszeretethez és hazaszeretethez vezethet és fordítva: igaz nemzetszeretet és hazaszeretet vezessen el bennünket az igaz Isten és Krisztus megismeréséhez", olvashatjuk ismét.

A hungarista erkölcsi rendszer nem ismer felekezetnélküliséget, az istentelenség minden formáját elveti és a vallástalanságot megszünteti.

Ez az elv ellenkezni látszik a lelkiismereti és gondolati szabadsággal. Hitet nem lehet, illetve nem szabad senkire rákényszeríteni. Vagy hisz valaki meggyőződésből, vagy nem hisz. Ez ellen sem az egyén, sem más nem tehet. Egy meggyőződéshez ateistát nem lehet rákényszeríteni, hogy higgyen. Ez igaz, de itt jelentkezik a közérdek. Az istentelenség ugyanis a legtöbb esetben, épp a tömegembernél, erkölcstelenséggel jár (az általános erkölcsöt, illetve erkölcstelenséget értjük ezalatt, nem a szexuális erkölcsöt). Törvénynek, szabálynak akkor van hatóereje, ha mögötte hatalom, tekintély, erő áll. Az erkölcsi törvények legfőbb őre az Isten, ezért aki nem hisz Istenben, fölöslegesnek tartja az erkölcsökhöz való igazodást. Márpedig a gyakorlati életben erre a mi esetünkben keresztényi morálra éppúgy szükség van, mint az állam törvényeinek megtartására. Ha tehát az egyén esetleges ateista felfogását nem is áll az államhatalom módjában megváltoztatni, de terjesztésének útját kell állnia, mert ez az államrend és a köz érdeke.

A Hungarizmus az egyházak felé nyíltan megszabja álláspontját. A világi totalitásra törő politizáló egyházat nem tűri el, de a vallási egyház a Hungarizmusban fogja minden körülmények között a legigazabb, leghívebb, legerősebb támaszát megtalálni. Mi igaz hittel és meggyőződéssel fogjuk vallásunkat vallani, de nem értünk egyet azzal, hogy a politizáló egyházak szabják meg, milyen egyházpolitikai feltételek teljesítése mellett üdvözülhetünk csak."

Köztudomású, hogy a hitleri nemzetiszocializmusban olyan ideológiai irány kapott erősen lábra, amely a faji gondolat talajáról kiindulva valamilyen ködös mítosz vallást akart bevezetni. Ennek az úgy nevezett új pogányságnak a vádját a magyar nemzetiszocializmusra is rá akarták vetni az ellenségek. Érdemes erre vonatkozólag az Út és Cél idevonatkozó részét idézni.

,,Az új pogányság csak azért lehet, mert van új farizeizmus.

A liberalizmus volt az, amelyik kitenyésztette az erkölcsi, szellemi és anyagi pogányságot. Kiirtotta Istent a lelkekből, kiégette a Haza ideáját és valóságát a szívekből és az aranyborjú imádat egész szertartását építette fel. A pogányság vádja először az ő fejükre száll és ezt tudniok kell az egyházaknak is. Ezzel a farizeuskodó keresztény-pogánysággal szemben csak mint ellenhatás született meg az új pogányság mint szükségszerű reakció, erkölcsében, szellemében és anyagi elképzelésében valószínűleg tisztultabb, nemesebb, erkölcsösebb is kell legyen annál, mert hiszen akkor nem ellene született volna meg.

De mindettől eltekintve: nincs új pogányság nálunk!

Úgy látszik azonban, hogy gyanúsan buzgó hangoztatásával a liberális oldal újabb jogcímet szeretne teremteni, amivel a dolgok lényegéről ismét elterelheti a figyelmet. Az ismert harcmodor: árnyékokra, mellékeseményekre és mellékcélpontokra összpontosítani a nemzet ítéletét, hogy a főbűnösök menekülhessenek s a lényegi gazságok tovább folyhassanak!"

Végül így fejezi be: "Mi nem az új pogánysággal fogjuk kiverni a liberális rendszer pogányait, hanem a mélységes istenhitben gyökerező magyar nemzetiszocializmussal."

Szálasi Ferenc a Hungarizmus erkölcsi alapjainak rendkívüli fontosságot tulajdonított a nemzet életében. E felfogása nagyszerűen ütközik ki a következő sorokban, amelyekből szinte egy vallási rajongó hangját érezzük: Hazánk harmonikus egysége az igaz magyar növel magasztosult család és az igaz magyar pappal magasztosult vallás két hatalmas pillérén nyugszik. Egyik pillér meglazulása megbontja nemzettestünk biztos egyensúlyát is. A Hungarizmuson épülő magyar nemzetiszocialista állam rendje az az erő, mely nem fogja megengedni a pillérek meglazítását és mindenkit, aki ezzel kísérletezik, büntető hatalmának vasszigorával kímélet nélkül sújtani fog."

Ha a Hungarizmust, mint nemzetiszocialista eszmerendszert az elnevezésében is meg akarjuk különböztetni a német nemzeti szocializmustól, akkor az erkölcsi alapról kiindulva "keresztény nemzeti szocializmus"-nak nevezhetjük teljes joggal.

A Hungarizmus végcéljában a Nemzet áll. Azt akarja elérni, hogy a Nemzet összes erőit kifejleszthesse, hogy teljes mivoltában kiteljesedjék. Szellemi alapja, kultúrpolitikája ennélfogva nem lehet más, mint a népi kultúra. A magyarság kultúrája nem nyomja el a dunatáji testvérnépek kultúráját. A hungarisztikus kultúra pedig egybefogja, rendszerezi és így egy egységes nemzeti szellemi életet alakít ki.

Minden népnek a saját kultúrája olyan mint a bőre. Szervesen hozzátartozik, másét fel nem veheti, mert akkor előbb önmagát kellene megnyúznia. A kultúra hű kifejezője a nép gondolat és érzés világának, a világról alkotott felfogásának, képességeinek. Egészében véve alkotóerejének megnyilvánulása és tükörképe. Ha már most azt vizsgáljuk, hogy mi okozza a népek egymástól való különbözését s ennek megfelelően kultúrájuk sajátos eltéréseit, akkor a népek meghatározóját: a fajt találjuk. A fajiság az emberi mivolt alaptényezője, ez határozza meg vérmérsékletét, szemléletét, lelki reakcióit. Ez tehát kultúrájának is ötvösműhelye. A Hungarizmus a fajt csak ebből a szempontból látja és értékeli, viszont ezzel semmi újat nem mond, hanem csak a puszta valóságot rögzíti. Ha bizonyítva kívánjuk látni, hogy a fajiság mennyire befolyásolja a kultúra minőségét, gondoljunk például a francia nemzet irodalmára. A francia latin eredetű, mint az olasz, vagy a spanyol, irodalma mégis elütő a többi latin nép irodalmától. A francia nép nagy zömében a latin és a gall nép keveredéséből származik s a kialakult népi szellemben az egykori gall fajisága az átöröklés titokzatos hálózatán keresztül ma is tevékenyen hat és a francia irodalomban minduntalan feltűnő könnyedség, játékosság, erkölcsi felületesség és pikantéria az, esprit gaulois" (gall szellem) néven ismerünk.

,,A magyar faj teremtő ereje, szellemi képessége, a magyar kultúra benső értéke nem áll hátrább egyetlen kultúrnépnél sem. Ebből a tényből fakad kultúrönérzetünk és az a kötelességül hogy senki idegentől szellemi téren nem fogadhatunk el senkitől anélkül, hogy mi is ne adnánk, másrészt, hogy széles körré kiterjesszük és intézményeink kiépítésével a lehető legmagasabb színvonalra emeljük. A magyarságnak magyar kultúrát adunk. Idegen szellemű kultúrát nem tűrünk, de megbecsüljük, megbecsültetjük és az egész világgal megismertetjük az igazi magasrendű kultúránkat, melyet fajunk több százados küzdelmes munkával turáni lelkéből kitermelt és értékké emelt. A kultúra hordozóját, a faji a kultúra dinamikus tényezőinek sorában első helyre emeljük."

Hosszú-hosszú századokon keresztül a nép művelődés tekintetében magára volt hagyva. A társadalom magas kultúrájából jutott le hozzá semmi. De ha nem fejlődött, legalább saját kultúrája megmaradt érintetlenül. A liberális korban aztán a város! kultúrája már elérte a parasztságot, de bár ne érte volna el, mert; amit az iskolán kívül kapott, az igen gyakran a kultúrának csak az utánzata, üres cicomája volt, sőt a kultúra kicsúfolása és gyalázása, amit pénzéhes emberek jól jövedelmező üzleti vállalkozásként kezeltek. A liberalizmusban maga a népi kultúra került veszélybe. A Hungarizmus ezt a beteges állapotot akarja megszüntetni, mondván, hogy a magyar kultúra nem lehet csak a nagyvárosok, osztályok, kasztok, társadalmi csoportok fényűzése, kiváltsága avagy idegen üzleti vállalkozások cégére, hanem az egész] magyar népközösség lelki tulajdona, szellemi közkincse kell, | hogy legyen. A magyar kultúra eredetében, céljában, rendelteié! seben és tartalmában: népkultúra. A népi tömegekben rejlő sok alkotó tehetséget felszínre hozzuk, a nemzeti kultúra szolgálatába állítjuk..."

A parasztköltők közül több igen tehetséges egyéniség állott a mozgalom soraiba. Ezek közül meg kell említenünk Sértő Kálmánt, ezt a nagyrahivatott, de fejlődésében elgáncsolt, tönkretett paraszt fiatalembert. Sértő a liberális zsidó oldalról, a Színházi Élet és a Társadalmunk mocsarából vergődött át a Hungarizmus tiszta vizére. A zsidók szenzációt, tehát jó üzletet csináltak belőle s ahelyett, hogy a művészi fejlődés, a tehetségpallérozás útját nyitották volna neki, belevitték a főváros erkölcsi és szellemi fertőjébe s mikor testileg is ronccsá vált, akkor eldobták, mint az értéktelen holmit. Megcsömörölve és kiábrándulva ebből az aljas világból került a hungaristák táborába s hűségesen ott is maradt korán bekövetkezett haláláig.

A kultúrának, a kultúra fejlesztésének, továbbadásának célja van. A Hungarizmus ezt a célt a következőkben határozza meg:

Célunk olyan új magyar lelki típus kitermelése, mely faji, népi talajban gyökerezik; a nemzettudatból a nemzetönérzet, öncélúság és a nemzeti hivatástudat magaslatára emelkedett olyan nemzedék felnevelése, mely testben, lélekben erős, szép, nemeslelkű, becsületes, önzetlen, önfeláldozó, vallásos, maga erejében bízó, fegyelmezett engedelmeskedni, tűrni, szenvedni, dolgozni, tanulni, hinni, önállóan kezdeményezni tud, előretörő, önérzetes, bátor, kitartó, eszményekért lelkesül, a Hazáért, a fajáért élni, ha kell, halni is kész. A szép, jó, igaz erényei lelki összhangban építik nemes jellemét, olcsó megalkuvás helyett szívesen választja a kemény harcot, mert tudja, hogy sem ő, se faja nem alávalóbb egyetlen nemzetnél sem és joga van az elsők sorában helyet foglalni, a saját tehetségéből kiharcolt erejéből és nem mások érdekéből és érdeméből."

A cél tehát a legideálisabb jellem, mondhatjuk, amelyben az egyéni értékhez feltétlenül hozzákapcsolódik mindaz, amit az egészséges nacionalizmus megkíván. Mert nem elég egy nemzet fiának érezni magunkat, nem elég egy nemzethez való tartozásunk tudata, hanem ismernünk kell nemzetünk céljait, hivatását, hogy abban mi is erőnktől telhetőleg munkálkodjunk. A nemzet erkölcsi és szellemi kincseinek megismerésén kívül, ismernünk kell nemzetünk magaválasztotta feladatait, amelyek politikai és gazdasági helyzetét a nemzetek nagy közösségében kijelölik. Nem kell külön rámutatnom arra, hogy mind a liberálkapitalizmus, mind a marxizmus nem ismerte a nacionalizmust, mint az egyén jellem szilárd bázisát, mert a nemzet fogalmát az egyik fölöslegesnek, a másik pedig veszedelmesnek tartotta. A Hungarizmus viszont a saját meglátásaiból eredő világképben pontosan kijelöl te a magyar nemzet helyét, céljait és feladatait.

"Olyan széleskörű népkultúrát akarunk olvashatjuk további! az Út és Célban, hogy a magyarság széles rétegei ne csak a fizikai élet robotját, a mindennapi kenyérgondok keserű verejtéké érezzék, hanem erkölcsileg és szellemileg felszabadulva a nap oldalra kerülhessenek s elegendő lelki rugalmassággal bírjanak az élet szépségeinek, értékeinek megismeréséhez, az élet nemes örömeinek befogadásához. Mert csak egy életerős, életvidám, rugalmas lelkületű népközösség fiatal tagjait lehet nagy nemzeti eszmék, célok lelkes szolgálatába sikerrel beállítani se célokért önfeláldozó munkásságra és kitartó harcra rávenni. Akik szürke és örömtelen hétköznapokon az idegen érdekű kartellek és nagytőke munkásai, lelkeikkel alig törődhetnek, csak üres, tengődő életet folytathatnak, nem ismerhetik nagy nemzeti és fajvédelmi kötelességeinek széles körét, aminek betöltése reájuk vár."

A Hungarizmus szellemi alapjául tehát azt választja, ami a magyarság valóságát jelenti: a népi kultúrát. Ez a népből ered, ez őrzi magyarságunkat s ennek birtokában leszünk igazi részesei a magyar népi közösségnek. A liberalizmusból kifejlődő kultúra elszakad a népi kultúra őstalajától, népi romantikája pedig meghamisítja azt. A Hungarizmus visszavezet az ősi kultúrtalajra, mert csak azon tudunk megmaradni mindenkor magyarnak.

Szálasi Ferenc megállapítása szerint a nemzetiszocialista rendszereknek a szocializmust illetően nem volt ideológiájuk, csupán a marxizmussal szemben foglaltak elutasító álláspontot és politikai, valamint társadalmi tényezőiket lehetett kimutatni. Ez a megállapítás sem nem hibás, sem nem túloz. A hitleri nemzeti szocializmusban csak a nacionalizmusnak volt erősen kidolgozott ideológiája a fajra felépítve, míg az olasz nemzeti szocializmus: a fasizmus nem rendelkezett tulajdonképpen semmiféle ideológiával, hanem csak programot adott.

A munkás nem elégszik meg a tagadással, állítást követel, annál is inkább, mert a marxi ideológia tartalmat jelentett számára s amikor azt kiveti magából, úgy érzi, hogy űr támad bensejében. Ennek az űrnek a betöltésére alakította ki Szálasi Ferenc a Hungarizmus szocializmusának ideológiáját, az anyagi alapot: a szociálnacionálét.

A Hungarizmus nem tudja elképzelni a nacionalizmust szocializmus és a szocializmust nacionalizmus nélkül. "Ellensége vagyok minden nacionalizmusnak, melyben nincs szocializmus. De ellensége vagyok minden szocializmusnak is, melyben nincs nacionalizmus" - mondotta szó szerint Szálasi Ferenc. A szocializmust nélkülöző nacionalizmus sovinizmussá fajul, a nacionalizmust nem ismerő szocializmus pedig materializmussá. Mindkettő veszedelmes, mert imperializmushoz vezet, erőszakos rendszereket szül.

A szociálnacionálé első elve, hogy az anyagi élet alá van rendelve a nemzet erkölcsi és szellemi életének. Célja éppen az, hogy a nemzet erkölcsi és szellemi életszintjét emelje. Az anyag mindig eszköz és nem cél.

A Hungarizmus szociálnacionáléjának ez az elve amennyire merőben ellenkezik a marxizmus materializmusával, annyira megegyezik a keresztény szocialista tanítással. Nem lehet másként, hiszen a Hungarizmus keresztény nemzeti szocializmus, erkölcsi alapja a keresztény hit.

Az anyagi életet a szocialista szabad gazdálkodáson nyugvó magángazdálkodás jelenti és a magángazdálkodások tömege a nemzetgazdálkodásban összpontosul.

A magángazdálkodás elvével a szociálnacionálé elismeri a magántulajdont. Nem az állam termel, kereskedik, gazdálkodik, egy szörnyeteggé fejlesztett bürokrácia segítségével, mint a kommunista állam teszi, hanem az egyén. Az egyénnek a magángazdálkodása alapjában véve szabad, mert maga választja meg a gazdálkodása területét és saját eszére, képességére van bízva a munkája. Mindamellett ez a szabad magángazdálkodás szocialista, mert a társadalommal szemben kötelezettségei vannak és alá kell rendelnie magát a közérdeknek, a közjónak. A szociálnacionálé rendje határt szab a határtalanul igazságtalan vagyonosodásnak, amely milliók elsorvasztására vezet. Joga van beleszólni a tőke jövedelmének felhasználásába, mert az egy ember által összehalmozott tőkének van egy hatóra, amelyen felül a tőke, már nem egyetlen egy ember munkájának a gyümölcse, hanem a tőke felhalmozódásához a dolgozó nemzet a termeléssel, a népi közösség milliói a fogyasztással, az államhatalom pedig a termelés, fogyasztás és haszon élvezetének a nemzet akaratából történő biztosításával járulnak hozzá." A termelő magántulajdon birtoklása kötelezettségekkel jár együtt. Lássuk most már mit tanít a tőkéről a szociálnacionálé. Tőke minden, ami alattunk, felettünk, bennünk és körülöttünk van, ami az erkölcsi, szellemi és anyagi világban fellelhető. Aki a tőke ellen beszél, a világmindenség ellen szól. Tőke és élet egy. A körülöttünk érzékelhető tőkéből kell merítenünk, hogy élhessünk, hogy életünk céljait elérhessük. A tőke tehát eszköz, amely számunkra adatott Istentől. A kérdés csak az, hogy a tőke milyen viszonyban van az egyénnel."

A tőke viszonya az egyénhez szabja meg az egyes rendszerek gazdasági életének természetességét, vagy természetellenességét, erkölcsösségét, vagy erkölcstelenségét." A szociálnacionálé megalkotója e ponton rámutat a marxizmus képtelen belső ellentmondására: A marxizmus hirdeti: A tőke nem lesz úr mirajtunk!" S emellett hirdeti a történelmi materializmust! Az anyagelvűség egyenjogát, így a tőke uralmát. A legbutább, legostobább ellent ' mondás, mely eddig ideológiában megszületett."

A tőke a liberalizmusban az erőszakosabbé, aki a többit törve; nyes alapon eltiporja. A marxizmusban az államé, a szociálnacionáléban a nemzeté felségjogánál fogva, amely a tőkét, mint eszközt nemzettagjai rendelkezésére bocsátja.

A termelést: a nyerstőke átalakítását a munkás végzi. A liberalizmusban a munkás proletár és a tőkés spekulációt elégíti ki munkájával, mert a termelés célja nem más, mint a tőkés haszna. A marxizmusban a proletár az állami spekulációra dolgozik, mert a tőke az államé és a cél az állam haszna. A szociálnacionáléban nem a proletár, hanem a nemzet megbecsült dolgozója termel életszükségleteinek kielégítésére, mert a cél: a Nemzet, tehát az egyének millióinak erkölcsi, szellemi és anyagi erőssége, biztonsága, a Haza fogalmának valóra váltása.

A termelés által előállított termelvényeket értékesítik és ebből az értékesítésből származik a haszon. A haszon a liberalizmusban a tőkéé, a marxizmusban az államhatalomé, a szociálnacionáléban pedig a nemzeté, a nemzetet alkotó tagoké.

A liberalizmus magánkapitalizmusával és a marxizmus államkapitalizmusával szemben a szociálnacionálé nemzetkapitalizmus. A Hungarizmus minden vonatkozásban a nemzetet látja. Nacionalizmusának, szocializmusának céljába egyaránt a nemzetet állítja. Ezen a Nemzet" szón nem valami megfoghatatlan, elvont, misztikus fogalmat ért, hanem a népközösség millióit. A szocializmusnak csak akkor van értelme, ha elismerjük az egyén öncélúságát, azaz a nemzetet alkotó egyének millióinak erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeit. A szabadgazdálkodás szociális mivolta és a nemzetgazdálkodás elve csupán a határokat szabja meg, ameddig az egyéni öncélúság elmehet a közösség, tehát a többi egyén érdekeinek megsértése nélkül. Viszont ez ismét magából a szocializmus fogalmából következik. A liberalizmus azért nem lehet szociális, mert a hatalmasabbnak és az erőszakosabbnak nem kell tekintettel lennie a közösség érdekeire. Valójában tehát diktatúrát jelent. A marxizmusban pedig azért nincs szocializmus, mert anyagelvűségénél fogva az ember mint szellemi lény elveszti jelentőségét és csak mint termelő, gazdasági alany jön számításba. Továbbá azért is, mert mint Conrad írja a munkáskérdés és a szociálpolitika lényegében kultúrkérdés, mert a kultúra ébreszti fel az egyéni öncélúság tudatát, a marxizmus szerint pedig a kultúra csak a gazdasági viszonyok függvénye: felépítménye tehát másodrendű dolog.

A szociálnacionálé a gazdasági életben egyenesen szükségesnek tartja az egyéni öncélúságot, mint természetes önzést. Ezt mondja: "A természet nem az anyagelvűséget, az anyagiasságot ültette az emberekbe, hanem a természetes önzést, melynek nemcsak anyagi, hanem erkölcsi és szellemi vonatkozásai is vannak. A szociálnacionálé a maga felfogásában ezt a természetes önzést fogja be a népi közösség kiegyensúlyozott gazdasági életének biztosítására. A természetes egészséges önzés a kölcsönös megsegítés alapján áll. A beteges, természetellenes önzés az egymás elleni harc elvét vallja és megteremti a materializmus tévtanát, melyből a liberalizmus, egészségtelen gazdasági rendszere születik. A természetei! lenes, beteges önzés, mindenben csak zsákmányt lát, minden igyekezete oda irányul, hogy minél többet zsákmányolhasson. Számára a haza zsákmányterület, a nemzet és tagjai rabszolgák, a társ) és sorsközösség vezetői, az államhatalom pedig semmi más, mint zsákmányéhségének és zsákmányolásának őrzője, védője és törvényesítője."

"A természetes, egészséges önzésből születő kölcsönös megsegítés képes csak oly társ és sorsközösségek felépítésére, melyben a- a Haza és a Nemzet valóságok lesznek, melyben a tulajdon, a család, a vallás és a magánvagyon egymáshoz kötött viszonyai tényleg a civilizált állami és népi rend felépítését és megmaradását törvényesítik, biztosítják és védik."

Mint láttuk, a nemzetgazdálkodás az egyéni gazdálkodások tömegéből tevődik össze. A nemzet, mint egész termel, értékesít, hasznosít, gyarapszik jövedelmében és vagyonában. A nemzetjövedelem gyarapodása akkor egészséges, ha ezzel párhuzamosan tagjai vagyona is erősödik, fejlődik, mert nem az államnak kell gazdagnak lennie, hanem a nemzet egyedeinek. A nemzeti jövedelem alatt értjük Heller Farkas meghatározása szerint a nemzet gazdasági javaihoz egy időszakban, például egy éven belül, hozzánövekvő jószágmennyiséget. De hogy ez a jószág mennyiség az állam, vagy néhány nagytőkés vagyonát gyarapítja-e, azt már a nemzetjövedelem fogalma nem szabja meg. A szociálnacionálé felfogása szerint és természetesen a nemzettagok érdeke szerint is, nem mindegy, hogy néhány száz, vagy ezer ember gazdagszik-e évente, a nemzet együttes munkájának eredményeképpen, vagy pedig minden dolgozó.

A szociálnacionálé alaptétele, hogy a nemzetgazdálkodássa| nemzet felségjogában gyökerezik. A nemzet gazdasági felségjogát átadja felelős hatalmi tényezőjének, az államhatalomnak, hogy ez az átadott gazdasági hatalommal éljen is a népi közösség javára és hasznára. Ez a felfogás teljesen ellenkezik a liberális elvvel, mert a liberalizmus közgazdasági rendszere az egyének önmagára hagyott, állami beavatkozástól mentes gazdasági tevékenységén alapszik. A nemzet egyetemét képviselő és akaratát kifejező államnak tehát még beleszólása sem lehet a liberális gazdálkodásba, nemhogy felségjoga lenne a nemzetgazdálkodás. A szélsőséges gazdasági liberalizmus az u. n. manchesteri iskola még a. szociálpolitikát (munkásvédelem, munkásbiztosítás) sem akarja megtűrni.

A nemzetgazdálkodásnak, mint elvnek gyakorlati megvalósítása a munkarenden keresztül történik. A munkarend jelenti az egyén munkajogát és munkakötelességét, a munka megbecsülését, a munkaviszonyt, a munkabíráskodást, a munkaegészségügyet és a munka etikát, tehát mind azt a területet, amelyen az egyén gazdasági tevékenysége a közérdekkel érintkezik, illetve a szocializmus értelmében közérdekűvé válik. A liberális rendszerben a munka sem nem jog, sem nem kötelesség. Elvileg az dolgozik, aki akar. Valójában a legtöbb ember számára kényszer, mert munka nélkül nem tud megélni. A szociálnacionálé szerint mindenkinek joga van a munkához, tehát az államnak kötelessége arról gondoskodnia, hogy mindenki munkát találjon. Viszont kötelessége is mindenkinek a munka, mert munka nélkül nem lehet megélni: ha valaki mégis munka nélkül megél, sőt jól él világos, hogy azt csak más emberek munkájának felhasználásával, kizsákmányolásával érheti el. Magyarán szólva: nem tűr heréket a társadalomban.

Aki a munkát megbecsüli, az a munkást is megbecsüli. Nemzetiszocialista államban nem lehet lenézett munka, ennélfogva nem lehet sem büdös paraszt, sem büdös proli. A legegyszerűbb munka ' is becsületesebb, mint a mások verejtékéből való élősködés. A régi világban a munkátlan, dologtalan feudális uraknak és nagytőkéseknek járt ki a tisztelet, hódolat, ellenben a dolgozó parasztot, munkást sokszor ember számba sem vették. Hungarista rendszerben ez képtelenség.

A munkaviszony jelenti a munkás helyzetét az üzemben, munkahelyén. Magába foglalja a munkafegyelmet, a munkaadó és munkavállaló jogviszonyát, a bérfizetés módozatát, a bérvédelmet és a munkásvédelem bizonyos ágazatát (túlóra stb.).

A munkásbíráskodás feladata, hogy a munka körül felmerülő összes vitás ügyekben döntsön a szociálnacionálé szellemében hozott törvények és rendeletek alapján.

A munkásvédelem egyik igen fontos ága a munkaegészségügy azaz a munkás testi épségének és egészségének védelme a munkahelyen.

Említettük, hogy a szociálnacionálé felfogása szerint az egyes gazdasági rendszerek erkölcsösségét a tőke és az egyén egymáshoz való viszonya szabja meg. E viszonynak a kifejezője, értéke mérője a munkaetika. Azt is láttuk, hogy a Hungarizmus tőkerendszere a nemzetkapitalizmus, tehát egy olyan rendszer, amelyben a tőke a nemzetet, a dolgozók millióit szolgálja. A tőke és az egyén viszonyában a tőke játssza mindig az alacsonyabb szerepet, ami természetes, hiszen arra való, hogy az egyén szükségleteit kielégítse. A tőke és az egyén viszonya a tőke hasznából való részesedésben realizálódik a legjobban. Ennélfogva a liberalizmus és a marxizmus erkölcstelensége ezen a téren ütközik ki leginkább, mert az első rendszerben a tőke haszna a tőkésé, a másikban pedig az államé.

A szociálnacionálé megállapítja, hogy a termelésnek három tényezője van: a tőke, a tervezés és a munka. E három tényező szerves egészet alkot és a termelés csak akkor lehetséges, ha e három tényező egyszerre, egy időben jelen van. A termelt cikkek értékesítéséből vetődik le a haszon, keletkezik a nemzeti jövedelem és ebből gyarapszik a nemzet tagjainak magánvagyona. A termelés, értékesítés, haszon, jövedelem és magánvagyon egymástól és a nemzet összességétől elválaszthatatlan. A tiszta haszon a termelés három alaptényezője: a tőke, a tervezés és a munka között oszlik meg arányosan. Ez a nemzetgazdálkodás alaptétele és kifejezője a hungarista szocializmus és gazdálkodási rendszer erkölcsének. Az igazságos elosztás megakadályozza az egészségtelen vagyoneltolódásokat, a szociális nyomort okozó vagyonfelhalmozódást és az öncélú tőke parancsuralmát.

A hungarista nemzetgazdálkodás alkotmánya fogja meghatározni azokat az eseteket, amikor az államhatalom a nemzet egyetemes érdekében az egyes természetes vagy jogi személyek tulajdonjogát átmenetileg, vagy véglegesen, teljesen, vagy részlegesen megszüntetheti. Átmenetileg például a háború, háborús veszély, vagy egyéb nagy veszély idején; véglegesen akkor, ha a vagyonnak természetes vagy jogi személy birtokosai lázadást követnének el a nemzetgazdálkodás és a szocialista szabad gazdálkodás ellen. A vagyon birtokjogának felfüggesztése háború esetén megakadályozza, hogy a tőke birtokosai, vagy bárki más, a nemzet roppant erőfeszítését, súlyos áldozatait a maguk vagyoni gyarapodására, háborús vagyon szerzésére használják fel. Aki pedig nem akar beleilleszkedni a nemzetgazdálkodás munkarendje által teremtett nemzeti társközösségbe, magatartásával ellenszegül a nemzet millióinak érdekeivel, nem lehet birtokosa termelő tőkének, mert az csak a maga hasznára, a szociális rend ellen használná fel.

A dolgozó nemzet akaratát a hivatásrendek fejezik ki, amelyek a magyar nemzetiszocialista munkaállamnak államhatalmi tényezői. Minden dolgozó ennélfogva mint közjogi hatalmi tényező jelentkezik a nemzet életében. A hivatásrendek törvényesítik, szentesítik és védik a dolgozó nemzet munkaalkotmányát, amely a dolgozó nemzet erkölcsi, szellemi és anyagi rendszerét és rendjét jelenti.

A Hungarizmus a nemzetkapitalizmus megszervezésével kapcsolatosan az egyik legfontosabb feladatának tartja a pénz és hitelrendszer átalakítását a nemzetgazdálkodás követelményeinek megfelelően.

A liberális aranyfedezetű pénzrendszerben a pénz is árú lett, amit vettek, eladtak, üzérkedtek vele és az első hatalommá vált. Nem eszköz volt a nemzet életében az erkölcsi, szellemi és anyagi hatalom alátámasztására, hanem maga a hatalom. "Erkölcse, hogy pénz nélkül semmi sem lehetséges, pénzzel minden elérhető, megvásárolható: Isten, erkölcs, szellem, hatalom, nemzet, nép, család és nem utolsósorban minden bűnök bocsánata."

Hogy jobban megértsük a Hungarizmus pénzpolitikáját, út kell röviden tekintenünk a pénz fogalmát és az arany misztériumát.

Az arany nagyfokú értékelése még a történelem előtti időkre nyúlik vissza, amikor cserekereskedelem folyt, azaz árúért árút adtak. A hiúság ösztöne már a diluviális kor barlanglakó ős emberénél jelentkezett, aki kovakőből és állati csontokból fogból készített ékszert a maga cicomázására. Amikor aztán az ember megismerte az aranyat, legszívesebben azt használta fel ékszer és egyéb dísztárgyak készítésére, egyrészt mert a tompa sárgafényű fém tetszetős volt, másrészt pedig nem rozsdásodott, nem ment tönkre. Aranyat szerezni nem lehetett olyan könnyen mint kovái követ, vagy csontot, csak kereskedelem útján lehetett hozzájutni, s így az emberek szívesen adtak cserébe érte sok más árut. Az arany tehát becses árú lett az emberi hiúság folytán, mert gyakorlati értékkel nem rendelkezett, nem tartozott az elsőrendű életszükségleteket kielégítő áruk közé. A cserekereskedelmet végzők aztán az aranyat bármi ellenében szívesen elfogadták, meri ők is bármit tudtak vásárolni érte. így lett az arany áruhelyettesítő eszköz, azaz pénz. Hasonló, de kisebb jelentőségű szerepet játszott az ezüst. A mexikói rendkívül gazdag ezüstbányák felfedezése után az ezüst világpiaci jelentőségét elvesztette s mint! pénz ma már csak Kínában fut az arany mellett.

Az újkorban jött divatba a bankjegy. Amíg a pénz áruhelyettesítő, addig a bankjegy pénzhelyettesítő. A bankok jogot kaptak, hogy a tulajdonukban lévő aranyról utalványt adjanak, amelyet kötelesek voltak a bemutatásra azonnal aranyra becserélni. Ez az utalvány a bankjegy. A bankjegy egyszerűsítette a pénz; forgalmat, mert a papír jóval könnyebb, mint a súlyos arany,; azonkívül az arany a használatban kopik is. Később az államok ja bankjegy kibocsátását egyetlen bankra bízták különleges törvények alapján s ez a jegybank bankjegyet csak hitel formájában juttathat a gazdasági életbe. Ezzel kezdődött meg a pénz, az arany öncélúsága. Az arany mindig fontos szerepet játszott az; emberek életében, mert a sok arany gazdagságot jelentett. A vagyon, az igazi gazdagság a feudalizmus korában mégis a föld volt, mert annak művelése által, kincseinek kihasználásával lehetett aranyat szerezni. Minden gazdagság közvetlenül, vagy közvetve a földből eredt. A hitelélet rendszeresítésével fő jövedelmi forrássá vált a hitelezés, az az egyszerű tény, hogy a bank pénzt adott kamatra a rászorulóknak. A pénz a kamat által önmagát gyarapítja. Vegyük ehhez hozzá, hogy a későbbi gyakorlat folytán a jegybankok több bankjegyet bocsáthattak ki, mint amennyire nemesfém-fedezetük volt és ez a gyakorlat van ma is érvényben. Az arányt törvény szabja meg. Például egy milliárd pénzegység értékű aranyfedezetre három milliárd pénzegységű bankjegy bocsátható ki. Ez a valóságban azt jelenti, hogy a jegybank egy milliárd helyett három milliárd után szed kamatot. így nyereségét megtriplázhatja. Mint láttuk, a középkorban az Egyház tiltotta a kamatszedést s ezért hitelezéssel legtöbbnyire csak zsidók foglalkoztak. Az újkor és legújabb kor legnagyobb bankházainak többsége zsidó magánkezekben volt (Fuggerek, Rotschildok stb.), később átalakultak részvénytársaságokká, de a részvénytulajdonosok és az irányítók legnagyobbrészt zsidók maradtak.

A kapitalizmus óriási gazdasági fejlődése tette szükségessé a nagyfokú hitelélet kialakulását erre hívta fel a figyelmet Széchenyi is abban az időben a pénzhitelezés pedig magával hozta az aranyimádatot, a pénz öncélúságát. Munka nélkül óriási jövedelmet biztosít az arany birtokosának.

A kamathitelnek további következménye is van. A kamat miatt tulajdonképpen mindig több pénzt kellene visszafizetni a bankba, mint amennyi onnan kikerült. Emiatt a gazdasági életben állandó a lekötöttség, az adóshitelezői viszony és emiatt fejlődtek ki a bankszerű fizetési módozatok: a giro, a clearing, a csekk, amivel pénz nem mozdul. (Feltehető, hogy ez a tény okozza az állandóan visszatérő gazdasági válságokat is, mert előbb, vagy utóbb a gazdasági élet valamelyik szektorában bekövetkezik miatta a fizetésképtelenség. A két háború közötti világválság a bankok fizetésképtelenségével kezdődött. Túltermelés nem lehetett, mert az eladhatatlan árukkal szemben ott állott az éhező, életszükségleteit kielégíteni akaró nép, de nem tudott vásárolni. De e probléma fejtegetésétől el kell tekintenünk, mert nem tartozik a Hungarizmus ideológiájához.)

A bankjegy nemesfém fedezete sokszor illuzórikussá vált. Akkor t. i. amikor az államok felfüggesztették az arany beváltási kötelezettséget. Hiába volt aranyfedezet, az aranyat nem lehetett megkapni. Az arany urai: a nemzetközi zsidó hatalmasságok azonban továbbra is ragaszkodnak az aranyfedezet szükségességéhez és a jegybankok magánjellegéhez. Érthető, mert ez biztosítja számukra a gazdasági é.s ezen keresztül a politikai világhatalmat. E tudós közgazdászok azzal érvelnek, hogy szükség van egy állandó értékű értékmérőre és erre a célra legmegfelelőbb az arany, mert évente aránylag nem sokkal gyarapszik a világkészlet. Ne először is szó fér az arany értékállandóságához, mert ezen a téren is nagy cigánykodás folyik. Az u. n. pénzleértékelés valójában az arany felértékelését jelenti, minthogy a bankjegynek aranyfedezetű rendszerben nincsen saját értéke, hanem csak függvénye az aranynak. A másik nagy baj meg éppen az, hogy a világ aranykészlete csekély arányban növekszik, sőt eshetőség van arra, hogy az aranybányák és aranymezők belátható időn belül kimerülnek. A világ lakossága ellenben nő mégpedig roppant arányban. Több mint két milliárd ember él jelenleg a földön és az emberiség száma hetente egy félmillióval növekszik. Számítások szerint a század végére eléri a négy milliárdot. Ennek az iszonyú embertömegnek az eltartása csak úgy válik lehetségessé, ha a mezőgazdaság, az ipar, a forgalom, a kereskedelem is óriási arányban fejlődni fog. De a roppant arányú befektetésekhez szükséges hitelhez, hol lesz elegendő arany? Gazdasági világvége lesz? tette fel a kérdést Szálasi Ferenc az Út és Célban aztán így folytatta: Meglehet, hogy ezek a tudós arany imádók éhen fognak halni, mert nem fogják a kenyeret megvenni olyan pénzzel, amelynek nincs aranyfedezete."

A nemesfémfedezet nélküli pénzrendszer, az u. n. papírvaluta csak addig volt problematikus, amíg a közgazdasági tudomány ki nem derítette, hogy a papírpénz is lehet végleges pénz, ha bankszerűen, azaz hitel formájában kerül forgalomba. Ha a hitel útján forgalomba került papírpénz megszabott időn belül éppúgy visszafolyik a kibocsátó helyre, mint a bankjegy, pénzbőséget, pénzhigítást nem okoz. Inflációra csak akkor vezet, ha az állam saját fizetései helyében, nem pedig hitelként engedi a papírpénzt a gazdasági életbe s így az ott is marad és csak egy kis része folyik vissza adóba. Ha az állam a papírpénzt törvényes erővel védi és adófizetésbe elfogadja, a közönség éppúgy használhatja, mintha aranyfedezet volna mögötte. A külforgalmat az utóbbi időkben sok állam clearing útján bonyolítja le, tehát annyit importál, amennyit exportál, így nincs szükség külföldi kifizetésre sem, ami megkívánná az aranyfedezetű pénzt.

E meggondolások alapján a Hungarizmus felfogása a pénzről a következő: A pénz áruhelyettesítő eszköz, áruszolgáltatásra, munkaértékesítésre munkaértékelésre szolgáló utalvány. Nem lehet aranyelismervény ahogyan azt a múltban kívánták és az arany birtokában lévő magán tőkések ezt még ma is hatalmi szóval megkívánják. A Hungarizmus rendszerében a nemzet termelő munkájának és fogyasztóképességének párhuzamos fokozásával a bankjegyforgalmat növelni lehet anélkül, hogy a pénz értéke csökkenne.

Azok számára, akik azt hiszik, hogy az arany jelenti a jólétet, idézzük a XVI. századbeli Spanyolország helyzetét. Amerika felfedezése után ömlött az (rabolt) arany Spanyolországba és mégis mi volt az eredmény? Az árak felszöktek, a külkereskedelem megbénult és az emberek éheztek az arany hegyek alatt.

A valódi jólétet az árubőség jelenti. Teljesen közömbös e szempontból, hogy a munkaárucserét milyen fizetési eszköz segítségével bonyolítja le a társadalom. Pontos csupán az, hogy ebből a fizetési eszközből sem több, sem kevesebb ne legyen, mint amennyi szükséges.

Arra is utaltunk már a zsidókérdés tárgyalásánál, hogy a bankok a hitel révén a legnagyobb gyárkapitalistát is a kezükben tudják tartani. Lássuk, mit ír erről az Út és Cél:

"A zsidó bankokrácia azzal a hitellel, amely végeredményben a jámbor magyar közönségnek a bankokba összehordott pénzecskéiből és a Magyar Nemzeti Banktól élvezett visszleszámítolási hitelekből tevődik össze, a magyar nemzet és a magyar faj rovására a legfelháborítóbb módon visszaél. A magyar nép tőkéjéből a legszemérmetlenebb zsidó fajvédelmet és a legkérlelhetetlenebb nemzetrablást folytatja. Hitelt oly feltételek mellett, mely az anyagi fellendülést lehetővé teszi, csak zsidó vagy zsidó emlőkön élő kap. Mindenki más tönkremegy és a bankok kamatrabszolgájává válik, ha bankhitelre szorul."

Ezeknek az állításoknak az igazságát az emigrációban élő magyarok közül is minden bizonnyal sokan érezték a saját bőrükön. Ha egy magyar vállalkozó versenytársat jelentett egy zsidónak, a zsidó tőke megfojtotta.

Nos a Hungarizmusban az államhatalom "a pénzkibocsátás és hitelnyújtás jogát nemzetfelségjognak fogja nyilvánítani, a takarékbetétek elfogadásának és gyűjtésének jogát megfelelően fogja szabályozni. E felségjogot az állam a Nemzet szolgálatára m szervezett hitelszervezetekre fogja átruházni."

"A Magyar Nemzeti Bank Rt. mint részvénytársaság meg fog szűnni és a magyar nemzetiszocialista államhatalom egyik végrehajtó szerve lesz. Főtanácsa, melyben jelenleg kizárólag a bankokrácia, a nagyipar és a nagybirtok képviselői foglalnak helyei az érdekképviseletek kiküldötteiből fog összetevődni. Az érdekképviseleti főtanács állapítja meg a nemzeti háztartás szükségleteit, javasolja a hitel szükségletet."

Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy a szociálnacionálé és a hungarista pénz és hitelpolitika célja az, hogy a gazdasági, hatalom a magyarság kezébe kerüljön, hogy minden anyagi erő a nemzet javát és célját szolgálja, tehát a célja egy belső gazdasági honfoglalás.

Ha a Hungarizmus ideológiájával tisztában akarunk lenni teljesen, ismernünk kell a társadalom szemléletét is.

A Hungarizmus a parasztságban a nemzet megtartó és fenntartó rétegét látja. Nemzet megtartó, mert ő végzi a honfoglalást és a haza védelmét; az országok határa addig terjed, ameddig a paraszt ekéje szánt, a parasztság adja, termeli ki magából a nemzet értelmiségét s a vezetőréteget. Azok, akik a magyar lelkiséget és a sajátos magyar kultúrát akarják keresni, azok mindig a néphez és a népművészethez fordulnak. Nemzetfenntartó a parasztság, mert hiába a nagy gyárak és bankok teli zsákjai, a kenyeret] a föld és a paraszt földbe fektetett munkája adja. A paraszt tehát a legtisztább nacionalizmus kifejezője és őrzője.

Aki a parasztot önzőnek, ravasznak tartja, gondoljon arra, hogy a parasztságot felemelés és vezetés helyett mindig becsapták, kihasználták, félrevezették, tehát a paraszti ravaszság csak egyenlő minőségű védőfegyver. Önzése egészséges önzés, mert aminek szükségéről és jóságáról meggyőződött, azt az élettől álszemérem nélkül elfogadja. De hogy nem materialista, arra bizonyíték, hogy él benne minden nemes, magasrendű alkotás nélkülözhetetlen előfeltétele: a szép szeretete és művelése.

A Hungarizmus szakít a liberalizmus agrárállam fogalmával és parasztállamot akar megszervezni, mert nem az anyagot, hanem az embert nézi és az embert látja fontosnak. Az agrárállam hoz csak paraszt-proletár kell, de a proletárrá tett parasztságon keresztül válik proletárrá az egész nemzet. A liberális demokrata államszemlélet az államot csak materialista szemszögből ítéli meg, ezért megállapítja, hogy a nagybirtok a hitelképesebb, a tőkeerősebb, gazdaságosabb, ennélfogva hasznosabb a kisbirtoknál. A hungarizmus a parasztság erejében a nemzet erejét látja. "A paraszt az, aki nyeri, vagy veszti nemzete nagy harcait. Bár bukjék el mindenki, de ha a paraszt szívósan állva tud maradni: az a nemzet megélt, nem veszhet el."

A paraszt nemzetfenntartó és megtartó nacionalista feladatának csak akkor tud megfelelni, ha ő a föld felelős tulajdonosa és ezzel a földbéke biztosítva van nemzetünk életében. "Földbékéről pedig csak akkor lehet szó, ha a föld a paraszt felelős tulajdonában és felelős megművelésében van és munkájának eredménye és gyümölcse a paraszt családjának és Nemzetünknek közös jó hasznát biztosítja."

A Hungarizmus a munka megbecsülése elleni bűnnek tartja a nagybirtokrendszernek vak tőkeimádatból folyó oly mérvű fenntartását, mely a fizikai mezőgazdasági munkával foglalkozó tömegek számára nemcsak, hogy lehetetlenné teszi a birtokszerzést, de az elképzelhető legnyomorúságosabb megélhetési viszonyok közé szorítja őket, a meglévő kisbirtokos osztályt pedig a gazdasági élet aránytalan harcában magára hagyja és ezzel egykézésnek, sorvadásnak és tengődésnek teszi ki."

"Éppen ezért a magyar nemzetiszocialista állam meg fogja találni a módját, annak, hogy a jelenlegi mezőgazdasági proletariátust (1938) becsületes munkája ellenértékeképpen a nagybirtok rovására kisbirtokos osztállyá alakítsa át, valamint arra is módot talál, hogy megfelelő szövetkezeti rendszerek létesítésével, szakoktatással és irányított gazdálkodással a kisbirtokot az állam szempontjából is sokkal hasznosabb és gazdaságosabb intézménnyé fejleszthesse, mint a liberális demokrata rendszerek nagybirtokai."

A parasztságnak kisbirtokossá történő átalakításával a Hungarizmus a nemzetet beleágyazza a magyar földbe, hogy legyenek örök, biztos, szilárd alapjai, melyekről le nem taszíthatja többé soha senki. Eképpen lesz a magyar parasztállam a nemzet végvára minden imperialisztikus törekvés ellen, jöjjön az belülről, kívülről, akár gazdasági, akár szellemi pusztító fegyverekkel.

A munkásság a Hungarizmusban a nemzetépítő réteg. A parasztság által termeit nyersanyagból építi a nemzeti jövedelme a nemzet vagyonát és a fogyasztásra szánt árukat és mint a szocializmus képviselője, a hungarizmus harcában fejezi be győztesen az ember, a föld, a munka és a nép megbecsüléséért folytatott évezredes harcát és éri el a végcélt: a földbéke, a munkabéke, a társadalmi béke és a nemzetbéke életösszhangját, a pax Hungaricát, vagyis mindazt, amit a természetes világrend örök erkölcsi törvényei megkövetelnek.

A liberalizmus pénzkapitalizmusának profitgazdálkodásában a munkás csak proletár, aki azért dolgozik, hogy a profitgazdát eltartsa. Ezt a proletárt a marxizmus ideológiai csődje zsákutcába vezette, a szociáldemokrata vezetők kiszolgáltatták a nemzetközi, zsidó nagytőkének, Magyarországon azonkívül a Bethlen kormánnyal kötött egyezmény értelmében hivatalos ellenzékké tették, elalkudva jogos követeléseit, kiölték belőle az Isten és Haza szeretetét, de nem adtak helyébe mást, mint erkölcsi, szellemi és anyagi bitangolást és aljas ösztönük törvényeit. Ebből a plutokrata rendszerbe szervesen beépített marxi politikai, gazdasági és társadalmi rabszolgaságból a felelőtlen proletár mivoltból emeli ki a Hungarizmus a munkást és teszi meg a népközösség felelős építőjévé; egy olyan rendszerben, amelyben az összes társadalmi rétegek összefogása a kizsákmányolásnak még a visszatérési lehetőségét is megsemmisíti. A munkásság építi meg a nacionalizmusban a szocialista rendet a szociálnacionálé alapján, mely a magyar népi összes dolgozóját az istenhit, hazaszeretet és szocialista népi jólét elvein egyesíti. A munkásság a társadalmi harcokban a vezető harcos elem, de az építést is csak vele lehet elvégezni. A hungarizinus nagy elve: "aki első a harcban, első a hatalomban is. Harcunk csak kötelességeket ró reánk, jogainkat úgy fogjuk elnyerni harcban, vérben, áldozatban, verejtékben és szenvedésben megépített munkaállamunkban ahogyan kötelességünket teljesítettük."

A Hungarizmus az értelmiségben a nemzet vezető és irányító rétegét látja. Az értelmiségen azonban nem csak a középosztályt érti, hanem mindazokat, akik a tudatos értelmen keresztül valamely közület felelős irányítását, vezetését, személyes tudásukkal és cselekvésükkel kiérdemelték, tehát a parasztságnak és a munkásságnak éppúgy megvannak a maga értelmiségei, mint ahogyan a középosztály egyes rétegeinek nincs meg.

A középosztálynak nevezett társadalmi réteg fogalma, összetétele még a társadalomtudomány előtt sem tiszta. Szálasi Ferenc a polgárságot látta benne a következő tagozódással: kisebb vagy nagyobb tőketulajdonos ipari középosztály, a gazdasági vonatkozásban proletár hivatalnok réteg, az ugyancsak gazdasági proletár jellegű magánalkalmazottak, a sokszor a szélsőségek (szalon bolsevizmus, radikalizmus, szellemi vagy politikai nihilizmus) útjait járó szabadfoglalkozásúak. Végül a nyárspolgár, aki leginkább a szociáldemokrata pártban lelhető fel.

"A középosztály gerinctelensége, nemtörődömsége, a földtől való idegenkedése, a nemzetélet ezer irányú gyakorlati megnyilvánulásaitól való húzódása, lélektelen gépszerűsége, hitetlensége, erkölcsi elüszkösödése, elanyagiasodása: mindannyi ténye és eredménye a bűnös kéznek, mely gyökértelenné süllyesztette és erkölcsi, szellemi és anyagi tengődésre kárhoztatta, önmagában meghasonlott és fásulttá undorodott lelkében minden hazafias nemzetmentő megmozdulás iránt ájult és érzéktelen maradt."

A Hungarizmus az értelmiség lelki újjászületésén keresztül hitét, önbecsülését és az elhivatás felemelő tudatát akarja visszaadni. Holt minden betű, csak a betűk szelleme az élet. Népünkért, Nemzetünkért küzdeni ez az a munka, amelyből a lelki és testi erők fakadnak. Értelmiségünk e munkájának tehát életének is erőteljes értelmét fogja látni."

Lelkileg és erkölcsileg megerősítjük, hogy a magyar láthatárt átfogó tekintetével élesen fel tudja ismerni, hogy a Nép és a Haza ideája az, amiért élni és dolgozni kell."

Az értelmi tudat megnyilvánulásai szerint Szálasi Ferenc az értelmiséget három csoportba osztotta. Az első csoportba tartoztak e sorolás szerint a zsidó szellemmel, vagy vérrel fertőzöttek. Ezek azok, akiknek nincs egyéni meggyőződésük, vagy ha volt, eladták. Akiknek szeme csak azt látja, amit a zsidó érdekek engednek, csak azt hallja, amit a háttérből súgnak... Bérbevett elkárhozott lelkek. Előttük a pénznek és nyomornak nincs szaga, az élet indítékainak nincs jelentősége. Ők hazánk igazi szellemi és erkölcsi élősdijei, akiknek henye boldogsága azon alapszik, hogy maguk sem tudják hová süllyedtek és maguk sem tudják, mit tesznek, különben lelkiismeretük és bűntudatuk korbácsa halálra ostorozná őket. Ez az a csoport, amely harcunkból, nemzetünk élethalálharcából kibújik." Ezt a No. 1 társaságot leginkább a középosztály felsőbb rétege adta.

A No. 2 csoportba tartoztak azok, akiket az első csoport tagjainak bűnei fásulttá tettek, akik elfáradtak, és reménytelen lemondók lettek. E típust a hivatalnok rétegben lehetett megtalálni. Akarat és gerinc nélkül kiszolgáltak minden hatalmast. Sodródtak az eseményekben mert elvesztették gyökerüket a nemzetben, ők a legboldogtalanabbak, mert értelmük és tudatuk gyakran rávilágít romlatlan lelkük mélyén a helyes útra." Szálasi Ferenc a mozgalom egyik fontos feladatának tartotta, hogy ezeket az embereket felszabadítsa a tragikus gátlások alól, visszaadva önbecsülésüket, visszavezetve a népi közösségbe.

A No. 3. csoportba azokat sorolta Szálasi, akik megőrizték magukban a drága magyar föld illatát, akik paraszti gyökereikkel, szívósan megkapaszkodtak a magyar erkölcsök, a magyar szokások, a magyar emlékek, a magyar múlt talajában, nem szegyeitek átmenteni és vallani faji vonásaikat mindentől, mindenben mindenütt az idegen és vad élet ellenséges légkörében, ezek azok, akik a mozgalom elébe jöttek tudatosan, lelkük, szívük, értelmük minden kincsével, romlatlanok voltak, egészségesek, és a felelősségvállalás bátor és férfias öröme telítette őket.

A Hungarizmus rendszerében az értelmiség feladata, hogy a nacionalizmust összehangolja a szocializmussal. Tehát ő a tiszta hungarizmus megtestesítője! és a társadalmi béke kifejezője. Ezenkívül az értelmiség feladata, hogy az Európa-közösség nagy munkaterületén dolgozzék a konnacionalizmus, azaz a nemzetközösség elve alapján. Ez pedig nem más, mint az egymásra utalt nemzetek politikai, gazdasági és társadalmi közössége az egyes nemzetek felségjogi önállóságának csorbítása nélkül valójában tehát a hungarizmus európai vetülete.

A magyar nemzetiszocializmus az értelmiségből választja ki az államrendszer legfontosabb irányító és vezető szervét: a nemzetvezérkart.

A Hungarizmusban tehát nincsenek egymás alá rendelt társadalmi osztályok, hanem csak egymás mellett álló rétegek, amelyek egymással egyenlő értékűek. Az egyiknek létezésére és munkájára éppúgy szükség van, mint a másikéra, Az egyén értékét így nem az szabja meg, hogy melyik társadalmi réteghez tartozik, hanem saját egyéni képességei, tudása, jelleme és szorgalma.

A Hungarizmus egyetemességre törő ideológiai rendszerében megrajzolja egy új világnak, a nacionalizmus és a szocializmus közös világnézetéből fakadó új rendnek a képét is.

Az új világkép megrajzolásánál a hősi életszemléletből indul ki. Ez kell, hogy legyen a szép, az igaz és a jó élet alapja. A hétköznapok hősiességének és a nagy életáldozat vállalásoknak csak akkor van értelme, ha abból a szép, az igaz és a jó jön létre, ezekért viszont érdemes meghozni minden áldozatot.

Szálasi Ferenc katona ember volt. A katonai lélek számára legfontosabb a rend. Ez a rendszeretet egyesült nála az igazságszeretettel és így adta meg az új világkép alapjául a rendet és az összhangot.

Az igazság azt követeli, hogy minden nép számára biztosítani kell a föld jószágkészletét. Nem lehet tehát sem liberális, sem imperialista kizsákmányolás. A technika szédületes fejlődése következtében a földgömb úgy mondhatjuk összezsugorodik, a száz és ezerféle érdek között tehát rendet kell teremteni.

A hungarista felfogás az emberiség három építő alapsejtjének a családot, a telephelyet és az üzemet tekinti. A család valóban mindenki és minden ideológia előtt kivéve az anarchistákat az emberi közösségnek alapja, az emberi együttélés ős sejtje. A családok telephelye, azaz lakóhelye és üzeme, vagyis az a hely, ahol az elsőrendű életszükségletek kielégítéséhez szükséges javakat megszerzi, a történelem előtti időkben nem volt állandó. Az emberek a végtelen üres szárazföldeken szabadon mozoghattak. Az emberiség szaporodásával ennek vége szakadt. Megszületett az egyszármazású, egy nyelvet beszélő, egy szellemiségű családok közössége: a nép, mert rájöttek, hogy anyagi szükségleteiket jobban ebben a közösségben tudják biztosítani és önmagukat védeni. A családok társ sors és életközössége tehát a nép és mint ilyen, az emberiség erkölcsi, szellemi és anyagi életének építőkockája.

Földrajzi, gazdasági, történelmi stb. okoknál fogva egység jelentő területen azonban többféle nép is lakhatik, amelyek között a természetes, parancsoló szükség erkölcsi, szellemi és anyagi életösszhang kialakítására törekszik (Kárpát-Dunamedence.): Ha ebből az életösszhangból az érdekelt népek között társ sors* és életközösség születik meg, akkor létrejön a nemzet, s ennek alapjai azok a politikai, társadalmi és gazdasági tényezők, amelyek az ebben a közösségben élő népek összehangolt és együttes; jó hasznát és biztonságát szolgálják. A hungarista ideológia szerint az ilyen terület az élettér. Minthogy semmi sem jön létre magától, azért a nemzetet is meg kell szervezni, a népek között a mozgást és összefogást elindítani. Amelyik nép ezt a nagy és felelős munkát elvégzi, az a vezető nép. A francia élettérben pld. a francia nép szervezte nemzetté a francia, breton, normán és az elszászi német népet. A német nemzetet az egymással rokon, de különböző fajiságú és nagy nyelvbeli eltéréseket mutató népekből szervezte össze a porosz nép. Az élettér törvénye alapján az akadályozó erő megszűntével az osztrák nép is ebbe a népi közösségbe akart belépni 1918-ban, de újabb akadályozó erők: a népek önrendelkezési jogát'' hirdető nyugatiak nem engedték. Az orosz nép a keleti élettérben rengeteg kisebb-nagyobb más népet szervezett egybe: az orosz nemzetté.

A fejlődésben nincs megállás. A nacionalizmus és szocializmus összhangjában kiteljesedett nemzet önmagában továbbfejlődni nem tud, így a többi nemzethez való életviszonyát kell rendeznie erős, tartós, igazságos alapon. Ebből a szükségből jön létre az imént említett konnacionalizmus, azaz nemzetközösség, tehát az egymásra utalt nemzetek érdekszövetsége. E nemzetközösséget a kultúra, a civilizáció és a technikai gazdálkodás tényezői határozzák meg, ennélfogva: "nemzetközösséget alkotnak mind azok a nemzetek, amelyeknek kulturális, civilizatórikus és technika gazdálkodási életük és igényeik élet-, társ- és sorsazonosok. Az a földterület, amely a rajta nemzetközösségben élő nemzetek erkölcsi, szellemi és anyagi életszükségletét biztosítani tudja, a nagy tér.

Ha a hungarista ideológia e felfogása alapján szemléljük az európai berendezkedést, nem nehéz meglátni, hogy életterek és nagy terek voltak és vannak, akkor is, ha valaki nem akar róluk tudni. A lényeges különbség, hogy ezek az életterek és nagyterek nem azon elvek alapján épülnek fel, amiket a Hungarizmus hirdet. Az u. n. nyugati keresztény kultúrközösség voltaképpen olyan élettér, ahol a szellemi és erkölcsi erők egysége jelentkezik, de ahol állandó harc dúl a nemzetek között. Nyugat bölcs politikusai, nagy és előrelátó államférfiai, az örök emberi jogok demokratikus védői és hősei s több egyéb hangzatos jelző birtokosai, szemrebbenés nélkül, egy darab papírfecnire írva népeket és nemzeteket soroltak minden természetes szükségszerűség nélkül a pánszláv bolsevista orosz nagytérbe.

Az elmondottak alapján tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy kultúránkban és történelmünkben a Hungarizmus az első magyar születésű ideológia, amely világnézeti igénnyel és jelentőséggel lép fel.

Ennek a világnézetnek filozófiai elve az integrálódás, a részek összegeződése. A családok alkotják a fajt, a fajok a népet, a népek a nemzetet, a nemzetek a nemzetközösséget. A családok telep és üzemhelye építi föl a hont, a honterület az életteret és az életterek a nagyteret. Ezeknek az integrálódásoknak erkölcsi alapja sohasem lehet erőszak, hódítás, zsákmányolási vágy, kirablási szándék, hanem csak természetes szükségből eredő társ sors és életazonosság. Ez az erkölcsi alap oly szilárd, amelyet mindenki nyugodtan, minden bizalmatlanság és féltékenység nélkül elfogadhat. Azok az életterek és azok a nemzetközösségek, amelyek nem ennek az erkölcsnek az alapján születtek meg, előbb-utóbb szét fognak esni. A nagyterek alakítására Európában sokféle próbálkozás történt. A legújabb időkben kétségbe nem vonható kívül eső hatalmak irányítják ezeket a nem életképes és nem természetes rendezéseket. így teljesedik be az, amit Szálasi Ferenc 1943-ban mondott: tudomásul kell vennünk azt a tényt, hogy abban az esetben, ha az európai nagytér nem fogja tudni beállítani a szükséges nacionalistaszocialista rendszerét, mert erre képtelen, akkor ne csodálkozzék, ha földgömbünk másik két nagytere (Amerika és Ázsia) fog nálunk rendet teremteni." Nos, Európa nyugati részének életébe Amerika nyúl bele, keleti felébe pedig ázsiai erőforrásokra támaszkodva az orosz.

Felvázoltuk a Hungarizmus ideológiáját, amelynek erkölcse aj kereszténység, szelleme a nacionalizmus, anyagi alapja a szocializmus. A Hungarizmus így látja az új világot, amelynek meg kell születnie. így látja a célt, így látja a hozzávezető utat. Ebben látja áldozatainak és szenvedéseinek értelmét, hősi halottai életadásának parancsoló szükségét, így látja népünk hivatását, feladatát, kötelességét, felelősségét és jogát e vérszentelte és életáldozó új világban és így látja csak biztosítottnak földgömbünknek földbékéjét, munkabékéjét és bennük a Hungarista Birodalom minden népének tényleges dicsőségét, nagyságát és boldogságát.


A HUNGARIZMUS JELENTŐSÉGE

A hungarista ideológia ismeretében meg kell most vizsgálnunk, hogy mi volt a jelentősége a Hungarizmusnak, az azt képviselő mozgalomnak és a mozgalmat megtestesítő pártoknak. Az előzőekben már láttuk, hogy a nemzeti és szociális megújulás gondolata Európában tulajdonképpen Magyarországon született meg először és a szegedi gondolat" néven ismertük. A gondolat azonban sohasem vált tetté. Horthy kormányzósága alatt a nemes hagyományokat ápoló történelmi osztályok" konzervativizmusa és a kevésbé nemes (vagy éppen ugyanolyan?) hagyományokat ápoló nagytőkések liberalizmusa elfojtott minden szükség-parancsolta fejlődési és haladási lehetőséget. E rendszer jelszava volt politikai téren: legyen úgy mint régen volt; társadalmi téren: az úr a pokolban is úr (hát még Magyarországon); gazdasági vonatkozásban (jobb felől üt, nekem fütyül, balfelől üt, nekem fütyül). Az osztály és kaszt jellegű pártoknak sem ideológiája (ha egyáltalán volt), sem programja nem ölelte fel az egyetemes magyar életet. Szálasi Ferenc az ország különböző részein végzett vezérkari tanulmányai során jött rá, hogy micsoda veszély fenyegeti az országot, amelytől keletre a pánszláv bolsevizmus egy kolosszális birodalmat épít fel világforradalmasító ideológia alapján. Az ország belső szociális állapota kitűnő talaj a marxi bolsevista propaganda számára, a Kárpátok védőgyűrűjétől megfosztott csonka terület pedig stratégiailag teszi lehetetlenné a Dunamedence megvédését és így a rajta élő valamennyi nép a bolsevizmus előbb, vagy utóbb bekövetkező expanzív törekvéseinek áldozatul eshetik. Szálasi Ferenc teljes valóságában átérezte a magyarság tragikus helyzetét, nacionalizmusa és szocializmusa tehát nem megszokásból, divatból, vagy külföldi példák nyomán született meg, sem nem könyvekből merítette, hanem érzelmi alapon indult el, ezért vált eggyé egész lényével. Egész ideológiáját a sajátos magyar helyzetnek, a magyar problémák teljes ismeretében alkotta meg és a magyarság korszerű fejlődésének elveit egy zseniális konstrukciójú egységbe foglalta.

Ennek az ideológiának a hívei gyorsan szaporodtak és alkották összességükben a Hungarista Mozgalmat. A mozgalom a politikai küzdőtéren különböző nevű pártok alatt szerepelt.

Ha már most a hungarista ideológia jelentőségét keressük, azt a következőkben állapíthatjuk meg:

Nem engedte elsikkadni a szegedi gondolatot és a fajvédők céljait, tehát mindazt, amit a háborús összeomlás és a forradalmak poklai után magára eszmélt magyarság helyesnek, jónak és igaznak felismert és a jövő egyetlen járható útjának tartott.

A liberális világ bűneivel szemben ébredező nemzeti és szociális világnézetnek sajátosan magyar értelmezést és szemléletet adott.

A nemzetközi jellegű és ideológiai, valamint politikai csődbe jutott szociáldemokráciától elhódította a munkásság nagy részét. A nemzetet fenyegető nagy külső veszély előestéjén nacionalista érzéssel telítette meg és pótolni tudta a marxista osztályöntudatot.

A történelmi Nagy-Magyarország népei és területi integrálódásának első és egyedül helyes ideológiáját építette fel legyen úgy, mint régen volt" revíziós politika helyébe.

Határozottan kijelölte a szociális igazság és haladás útját. Többé nem lehetett lekommunistázni az élet jogait, jobb szociális helyzetet követelő munkást.

A Horthy rendszer kasztjellegével és a marxizmus osztályharc elvével szemben a társadalmi egységet hirdette meg és azt a mozgalom, meg a párt önmagában megvalósította.

A konnacionalizmus elvével a nemzetek közötti béke és együttműködés egyetlen járható útját jelölte ki és az egyetlen lehetőséget az európai népi szétesettségből egy igazságos és egészséges integrálódási folyamat megindulásához, ennek révén az állandósult békeállapot létrejöttéhez. A konnacionalizmus az első európai, sőt világ jelentőségű politikai ideológia, amely magyar lélekből és kultúrából született.

A feudalizmus és a liberalizmus materiális felfogása és életgyakorlata helyébe a keresztény morált helyezte a politikai, társadalmi és gazdasági újjáépítés elvéül.

Mindezt összegezve, kétségtelenül rögzíthetjük azt a valóságot, hogy az 1867-ben megindult, önállósuló magyar politikai gondolkozásban a Hungarizmus volt az első egyetemes és minden részében sajátosan magyar ideológia. A két világháború közötti időszakban az egyetlen politikai koncepció, amely az egyetemes magyar nép és nemzet egyetemes problémáit magában foglalta.

Ezekből önként következik a mozgalom és a párt jelentősége is, mert ezek feladata volt a hungarista ideológia megőrzése, terjesztése a politikai harc révén, a hatalom megszerzése és az ideológia nyomán az új állam országépítési gyakorlati terveinek elkészítése.

A Hungarizmus ideológiájának megismerése, jelentőségének tisztázása után önként felmerül a kérdés, miért volt hát annyi ellensége, miért mocskolták annyit és miért áll ma is a leghevesebb támadások, gyalázások kereszttüzében?

A felelet egyszerű. Lényegénél és létezésénél fogva veszélyeztette a magyarországi konzervatív feudalizmus és liberális kapitalizmus érdekszövetségét, tehát az ország gazdasági, társadalmi és politikai hatalmát kisajátító nagybirtokosságot és az egész zsidóságot. Azonkívül szembekerült a munkásság érdekvédelmét kisajátító, de azt eláruló marxista szociáldemokráciával is. így érthető, hogy a Hungarizmusnak és pártjának megjelenése óriási riadalmat keltett ezekben a berkekben, mert tisztán látták, hogy ha szabadon tud dolgozni, egészen rövid időn belül elsöprő győzelmet arat a megváltásra váró magyarság körében.

A rendszer részéről késhegyig menő gyilkos harc indult a hungarista tábor ellen és ebben a harcban nem nyilvánítottak semmiféle nemes hagyományt, úri magatartást, arisztokratikus szellemet, amiknek hangoztatásával olyan szívesen füstölik körül önmagukat e rendszer képviselői még ma is. A politikai machiavellizmus legdurvább eszközei, a politikai harc legocsmányabb, legrafináltabb módjai nem voltak számukra rosszak, hogy hátain pozíciójukat megőrizzék.

A hungaristák elnyomására a feladatot először az akkor angolbarát Imrédy Béla kapta. A harcot azonban mindvégig nagy képességű rendőrminiszter Keresztes-Fischer Ferenc vezette Sombor-Schweinitzer országos rendőrkapitány segítségével.

Az első és legfontosabb tennivaló volt részükről: megakadályozni a hungarista ideológia terjeszkedését, megismerését a né között és Szálasi Ferencet félreállítani. Tehát vádat emeltek Szálasi ellen az állam és társadalmi rend felforgatására irányul szándék miatt és három évi börtönre ítélték. Ez történt 1938-ban, vagyis abban az évben, amikor az európai események a gyors kifejlődés felé rohantak, tehát egy rendkívül kritikus esztendőben. Az Út és Cél nem kerülhetett nyilvánosságra, aztán pedig a| háborús veszély, illetve háborús állapot miatt felállított cenzúra akadályozta meg a hungarista ideológiával foglalkozó cikkek megjelenését, vagy legalábbis úgy agyonhúzgálták, faragták őket, valamint Szálasi beszédeit, hogy alig lehetett rájuk ismerni.

A magyar néptől erőszakkal elzárt ideológiát azután agyongyalázták. Minthogy a Hungarizmus nemzetiszocializmusnak mondotta magát, mi sem volt természetesebb, hogy ráfogják: német ideológia, idegen eszme. Nem kell a magyarságnak. Pedig Benesnek a pártja is a nemzetiszocialista" nevet viselte, noha Benesre igazán nem lehetett ráfogni, hogy Hitlert akarta volna utánozni. Kiragadtak a szövegből néhány szokatlan szót, szóösszetételt s mint véres zászlókat lobogtatták körül az országban a sajtó hasábjain mondván: látjátok micsoda zagyva beszéd, micsoda ködös gondolatok, zavaros ideák. Ebből viszont az következett önként, hogy aki megírta, az is zavaros. Tehát Szálasi nem normális. Hatalmas plakátok jelentek meg az utcákon, rajtuk egy csomó magyar képpel. Volt azokon tehenet fejő parasztasszony, meg falusi templomtorony, minden ami a magyar szívnek kedves és ott virított hatalmas betűkkel a felszólítás: Ne áldozd fel Hazádat zavaros eszmékért. Azután jött a legsúlyosabb, a leggyalázatosabb vád: a hazaárulás vádja, a guruló márkák meséje. A németek pénzelik a nyilasokat, mert azok hajlandók a kezükre adni az országot, ha hatalomra segítik őket. Imrédy Béla kormányrendelettel megtiltotta az állami tisztviselőknek, hogy politikai pártba belépjenek. Ez a rendelet teljesen a hungaristák ellen irányult, mert a kormánypártnak azután is tagjai lehettek, a marxista és egyéb pártokban meg olyan ritka volt egy állami alkalmazott, mint a fehér holló. A középosztálynak a népi politika felé irányozódó tagjait tehát diktatórikusán távoltartották a párttól, hogy rámondhassák: a pártot a nép salakja alkotja, mert az arisztokratikus vezető osztály előtt mindenki csőcselék, aki nem úriember.

Közben elérkezett az 1939-es választások időpontja, az első titkos választások Magyarországon. Keresztes-Fischernek alaposan hozzá kellett fognia a munkához, hogy a hungaristák és általában a különböző nemzetiszocialista pártok előretörését megakadályozza. A rendszer és a zsidóság nem csalódott nagy támaszában. Rendőrminiszteri mivoltának valóban csúcsteljesítményét adta, az eredmény mégis alatta maradt annak, amit reméltek.

Már a választási törvény úgy volt megalkotva, hogy az ellenzéki pártok a legsúlyosabb pénzügyi nehézségek előtt állottak, ha mindenütt jelöltet akartak indítani. Minden induló képviselőjelöltnek ugyanis 2000 pengő óvadékot kellett letenni. Kétszáznegyvenöt képviselőjelöltet véve számba csaknem fél millió pengőt jelentett. A kormánypárt részére ez nem volt akadály, mert kivette az államkasszából és a választások után visszatette. A pénzügyi nehézség azonban még nem volt minden. Agent-provokateurökkel beugrattak néhány forrófejű fiatalembert a Dohány utcai bombamerénylet elkövetésére, ami után természetesen feloszlatták a pártot közvetlenül a választások előtt. A párt vagyontárgyait lefoglalták, sok vezetőt internáltak. Hubay Kálmán képviselő, aki Szálasi bebörtönzése után a pártot vezette, bejelentette ugyan az új párt, a Nyilaskeresztes Párt megalakulását, de a választási küzdelmekben való bocsátkozás igen súlyos kérdőjel jegyében történt. Az Andrássy út 60 alatti székházban kölcsönkapott Íróasztalok mellett, egyetlen írógéppel indult el a pártmunka egy hónappal a választások előtt A terror tovább folyt Betiltotta véglegesen a párt Összetartás című lapját és ideiglenesen, a választások időtartamára, a hungaristákhoz állt Magyarság című napilapot is.

A mozgalom tagjai ennyi nehézség láttára először nyilvánították ki azt a nagyfokú áldozatkészséget, amit csak egy eszmében mozgalomban való fanatikus hit tud kiváltani és amely azóta jellemzője a hungarista mozgalomnak. Mindamellett a párt vezetősége bizonyos megalkuvásra kényszerült. Elfogadott képviselőjelöltnek olyanokat, akik addig ugyan nem voltak a párttagok, de akkor hajlandók voltak a párt programjával a választásokon fellépni és a választásokat finanszírozni. Ezek legtöbbje alkalmi nemzetiszocialista volt, opportunista ember, ők hagyták ott legelsőnek a pártot, mihelyt nem tetszett nekik valami. Fő mandátum volt.

A választások alatt csúf és rafinált trükkökkel igyekezett a rendszer a választókat a nemzeti szocialista pártok ellen hangolni. Falukon elhíresztelték, hogy az urak úgy is megtudják, hogy ki kire szavazott, jó lesz vigyázni. A parasztember eléggé jól ismerte a városi urakat ahhoz, hogy ezt el is higgye. Sok helyen csavargó cigányokra zöld inget húztak, hogy lerontsák a párt tekintélyét a falusiak előtt. A propagandisták autói elé jancsiszögeket szórtak. Ki tudná elősorolni a sokféle trükköt, amit a rendőrség feje, meg a szolgabírák kitaláltak. Teleki Pál gróf miniszterelnök úgy is mint főcserkész, nem átallotta választási beszédeiben maga is megismételni a guruló márkák meséjét, elfeledkezve a cserkészek első törvényéről, amely úgy szól hogy a cserkész egyenes lelkű és feltétlenül igazat mond. De a választásokon nem babra ment a játék, tehát semmiféle fegyvertől nem riadtak vissza. Mindenesetre jellemzően figyelemreméltó, hogy aj németek állítólagos guruló márkáiról sem Horthy, sem Kállay nem tesz említést emlékirataiban.

Minden trükk, minden hazugság, minden elnyomás ellenére a nemzetiszocialista pártok több mint egy millió szavazatot kaptak. A Nyilaskeresztes Párt harmincöt mandátumot nyert el, a többi nemzetiszocialista párt együttvéve tizenhármat.

A nagy belpolitikai viharban egyéb villámok is csapkodtak. Érdemes néhányról megemlékezni. Először Szabó Dezső írt egy | hatalmas pamfletet Hungarizmus és a halál" címen. A magyar irodalomnak ez az ős bölénye, akinek hatalmas tehetségénél csak önteltsége és gőgje volt nagyobb és Európa koronázatlan írófejedelmének tartotta magát, epébe, vérbe, sósavba mártott tollal írta dühödt kirohanását a Hungarizmus ellen. Az ellenreformáció korabeli hitvitázók modorában. Szabó Dezső nem ismert el semmit és senkit önmagán kívül. A XX. század magyar életének két karddal verekedő kuruca volt. "Feltámadás Makucskán" című szatírájában még azt a Klebelsberg grófot is pángermánizmussal vádolta, aki a nagy magyar Alföldön az iskolák ezreit állította fel a faluk és tanyák világában. A Szálasi személye és a Hungarizmus elleni dühének oka az a találkozó volt, amely Szálasi és őközötte folyt le. Az író mértéktelen önteltsége valószínűleg felbosszanthatta Szálasit, mert a következő epés megjegyzést mondta neki: "Ön, ha tehetné, leborulva imádná saját magát." Elképzelhetjük, hogy Szabó Dezső vérig sértődött hiúsága megbántásán és ezután írta az említett pamfletet.

Nagy ovációval fogadta a baloldal Budaváry László: Zöld Bolsevizmus című könyvét. Budaváry nemzetgyűlési képviselő volt 1920-ban, attól kezdve hiába próbálkozott az egri választókerületben, hogy mint az ottani kékinges "cikrák" vezére, képviselőként befusson. Valószínűleg pénzre volt szüksége, mert képviselőjelöltködésből nehéz megélni, ezért írta ezt a könyvet, amely már címében elárulja szokatlan méretű ostobaságát. A legnagyobb reklámot Török András: Szálasi álarc nélkül" című könyve érte el, mert Török Szálasi politikai pályafutásának kezdetén első munkatársai közé tartozott. A nagy sajtókürtölés csak akkor hallgatott el, amikor a megindult sajtóper során Török sorra visszavonta állításait és bocsánatot kért a könyvében megtámadott személyektől.

A rendszer és a baloldal óriási ellenpropagandája kétségtelenül eredményes volt, főképp az értelmiség soraiban és növelte azoknak a számát, akiket Szálasi Ferenc az értelmiségi tudatmegnyilvánulás alapján a No. 2. csoportba osztott.

A Hungarizmus vezére soha nem engedte meg, hogy az ő személyét gyalázó, ócsárló cikkekkel a hungarista sajtó foglalkozzék, azokra választ adjon. Ennek helyes vagy helytelen voltáról lehet vitatkozni, de kétségtelen, hogy Szálasi nemes jellemének és emberi nagyságának bizonyítéka. Ügy érzem, nem vétek az ő szelleme ellen, ha most e helyen elővesszük azokat a kifogásokat, vádakat, amelyek a gúny, a kipellengérezés fegyverei voltak ellenségek kezében és amiket a jóhiszemű félrevezetettek is szajkóztak.

A kifogások gyakran egészen korlátoltak voltak. La Rochefouilcauld egyik maximája jut eszünkbe önkénytelenül: Les esprit médiocres condamnent d'ordinaire tout ce qui passe leur portée." (A közepes szellemek rendszerint elítélik azt, ami képességüket! meghaladja.) Beszédeit, írásait nem ismerték, néhány olyan kiragadott szón lovagoltak, amik szokatlanok voltak előttük.

Nos, a tudományos írásokkal foglalkozó emberek jól tudják, hogy az írók gyakran kerülnek nehéz helyzetbe, amikor újszerű fogalmat akarnak kifejezni s nem találnak rá megfelelő szót a szó! kincsükben, vagy amikor két olyan fogalmat kell pontosan el, határolni egymástól, amiket a közbeszéd összekever. Gondoljunk a nyelvújítókra: mennyi gúny érte őket annak idején és mégis nekik lett igazuk.

Szálasi Ferenc filozófus lélek volt. Erről bárki meggyőződhetett, aki csak rövid ideig is beszélt vele. A dolgok lényegét kutatta és mindennek a mélyére hatolt. Szerette a tömör meghatározást, a szabatos rövid kifejezéseket. Innen erednek újszerű szóösszetételei. Egy helyen például azt írja: kenyérbiztos haza. Valaki más ezt talán így mondta volna: a haza, ahol a kenyér min mindenki számára biztosítva van. Hét szó és két névelő, ő ugyanezt két szóval fejezte ki. Gyakran használt szó volt nála a valóság, például a haza valósága, a vér valósága. Ezzel a szóval pontosan meg akarta különböztetni a tényleges létezést a csupán csak követelményként, feltételként, elképzelésként élő fogalmaktól. A közbeszéd nem tesz sok különbséget a hon, a haza, az anyaföld között. Mint láttuk, a Hungarizmus ideológiájában a Haza mást jelent, mint a Hon, de mást is mint az anyaföld. Az anyaföld mindig egyetlen. Hazát lehet cserélni, de anyaföldet nem. A nép előtt, mindig a hazát emlegették a politikusok, de a nép nagy részének csak kötelességei voltak azon a földön, jogai nem. Számukra csak a Haza ideája létezett. A Hungarizmus a Haza valóságát akarja megépíteni. A vér, mint a fajiság kifejezője a német nemzetiszocializmus nacionalista ideológiájában misztikus értelmezést kapott és a megfoghatatlan vérmítosz" alapján valami új faji vallást kezdtek népszerűsíteni. A Hungarizmus nem ismert semmiféle vérmítoszt. Csak a vér valóságát ismeri, vagyis azt a letagadhatatlan tényt, hogy faj van, a faji tulajdonságok öröklődnek és kultúrában senki sem adhat mást, csak mi lényege, ami fajiságából, vagy faji keveredéséből ered.

Legtöbbet élcelődött a baloldali és a zsidó sajtó a "vérrög" szón. Nos, ez az a szó amit Szálasi sohasem mondott. Az a mondat, ahonnan ezt a szót hamisan származtatják, a következőképpen hangzik: "A paraszt a fegyveres nemzet eleje, biztosítja a vér és a rög, a magyar élet és a magyar tér hősi életviszonyát." A Nyolc Órai Újságban jelent meg először levél formájában egy cikk, amit állítólag egy újságolvasó írt és abban ragasztotta össze az illető a vér és a rög szavakat vérröggé. Nem kell magyar királyi ész annak belátásához, hogy a vér és a rög meg a vérrög között olyan a különbség, mintha azt mondom valakinek "te szamár" avagy "te és a szamár", (a levél íróját az első illette volna!). A különös és komikus csak az volt, hogy a vérrög inszinuáció felett a jobboldali sajtó, jobboldaliak és álnemzetiszocialisták egyaránt évődtek, közben arról cikkeztek és szónokoltak, hogy a zsidó sajtó megfertőzi a magyarságot.

Mi az, hogy Kárpát-Duna Nagy-Haza? Miért nem mondja, hogy Nagy-Magyarország? kérdezték némelyek, amikor ez a kifejezés a sajtóban napvilágot látott. Pedig ebben az időben már közismertek voltak az ilyen fogalmak: mint Dunamedence, Kárpátdunai térség, a Kárpátok ölelte Dunamedence. Ezeken az összetételeken nem akadt fenn senki. Ám lássuk, mi ez a négy tagú összetétel! Szálasi tudatosan használta ideológiájában a Haza szót. Az ország szó egy földterületet s az azon megszervezett államot jelenti. A Haza ennél mint láttuk sokkal többet jelent. A nacionalista és szocialista ideológia megalkotója előtt nem az ország, hanem a haza fogalma élt és annak valóságát akarta megteremteni. De nem a csonka hazáét, hanem a Nagy-Hazáét. Miért nem mondta, hogy magyar nagy haza? Amikor ez a kifejezés elhangzott, a magyarlakta területek nagyrészét már visszacsatolták. Vajon ez lett volna a magyar nagy haza? Az a szorosan vett terület, ahol csak a magyar nép él ? Nem, hanem a Kárpátok ölelte Dunamedenee egész területe, a magyar népből és a testvér népekből szervezett) magyar nemzet élettere. A Nagy-Haza meghatározásánál tehát földrajzi körülhatárolás fontosabb, mint a népi, mert ezzel feje ki célját: a nemzetet is. Arról a Nagy-Hazáról van szó tehát, amelyet nem csupán a Duna jellemez, hanem amelyhez a Kárpátok is hozzátartoznak. Sem nem kisebb, sem nem nagyobb területi haza tehát: A Kárpát-Duna Nagy-Haza. " Már megint micsoda kifejezés: népszemélyiség? hallotta aztán. Mért nem mondja, hogy kisebbség, vagy nemzetiség? A magyarázat a következő:

A kisebbség már önmagában alárendeltséget jelent. A demokrácia elve szerint a többség akarata érvényesül a kisebbség felett. Nos, ahol kisebbség, népi kisebbség van, ott valóban az államalkotó nép uralkodik a kisebbség felett még pedig úgy, hogy a kisebbségnek sem joga, sem akarata nem érvényesülhet. A kisebbségek sorsa az elnyomás. A Hungarizmus ilyent nem ismer. A nemzetiség színtelen szó. Egy ország területén élő, az államalkotó nép népiségétől idegen népcsaládot jelöl. A népszemélyiség sokkal színesebb, sokkal többet mond, mint ahogyan például a személy fogalma is több, mint az ember fogalma. A jog nem embert, hanem személyt, személyiséget ismer. A személynek vannak jogai és kötelességei. A személy köthet szerződést, vállalhat kötelezettségeket és szerezhet jogokat. Az ilyen személy lehet jogi személy" is, azaz egyének olyan csoportja, amelyet együttesében tekint a jog egy személynek, például egy vállalat, egy cég. A hungarista ideológiában a nemzetiségnek jogai és kötelességei vannak és velők a magyar nép társ sors és életközösségen alapuló szerződést köt, amit népszavazás szentesít. A. nemzetet alkotó népek tehát egymás felé, mint személyiségek, azaz népi vagy népszemélyiségek szerepelnek.

Beszélnünk kell továbbra arról a vádról, amely Sulyok Dezső szájáról hangzott el a magyar parlamentben, arról t. i. hogy Szálasi nem magyar. Idegen származású, elődeit Szálosjánnak hívták Ezt a vádat nem átallja Horthy Miklós újra idézni az emlékirataiban: "mint örmény, szlovák, meg német elődök leszármazottja, legfeljebb csak negyedrészben volt magyar " írja Szálasiról.

Először azt kell tisztáznunk, hogy ha ez az állítás igaz is lenne, vajon emelhető-e vádként Magyarországon.

Vajon van-e egyetlen csepp magyar vér annak a Habsburg-Lotharingiai háznak a tagjaiban, akik közül királyt akarnak a magyar trónra emelni? Vajon elfelejtettük már a 13 aradi vértanú nevét, akik között Damjanich, Leiningen, Aulich Schweider, Knézics, Pöltenberg és Lahner szerepeli

Vajon már nem tudjuk, hogy a Zrínyiek horvát származásúak voltak*

Vajon ki tartotta fontosnak utánanézni, hogy Csernoch és Serédy-Szapucsek hercegprímások ereiben mennyi magyar vér keringett ? És mit szóltunk akkor, amikor a bolsevista sajtó nagy örömmel közölte, hogy Mindszenty hercegprímás apját Pehmnek hívták?

Felhánytorgatja-e valaki Petőfinek, hogy Petrovich volt a neve és Gárdonyinak, hogy Ziegler?

Vajon az olyan nevek mint Eckhardt, Peyer, Pfeiffer hány negyed magyar vért takarnak?

A példákból elég ennyi. Ebből is levonható az az elvi jelentőségű megállapítás, hogy Magyarországon a magyar népi származást kutatni helytelen dolog, mert Magyarország történelmét és kultúráját valamennyi Kárpát-dunai nép együttes erővel alkotta és vitte. Hogyan akarjuk, hogy az elszakított népszemélyiségek szívesen visszajöjjenek, ha már most olyan megkülönböztetést és kijelentést teszünk, hogy szlovák, német vérű, mit akar hát vezérkedni a magyar politikában.

Szálasi Ferenc ideológiája nem a faj, hanem a nemzet alapján áll. Miért akarták tehát a faji, vagyis inkább a népi idegenséget fegyverül használni ellene

De mindezen kívül az állítás nem is igaz. Hubay Kálmán huszonnégy órán belül letette a Ház asztalára a hiteles okmányokat, amelyek Sulyok Dezső állításait megcáfolták. Az ügy miatt elindított per tárgyalása során pedig kiderült, hogy a Szálosján nevet belehamisították az egyik Sulyok féle származási okiratba. Ezt Horthy éppen olyan jól tudta, mint mi magunk. Nem illett volna tehát az ilyen állítást megismételnie.

Foglalkoznunk kell még azzal a váddal, hogy a Hungarizmus nácizmus, azaz a német nemzetiszocialista ideológia kopírozása. Horthy ezt írja emlékirataiban: "a nácik eszmevilága a magyar belpolitikában is követésre talált és olyan pártok alakítására vezetett, amelyek a magyar belpolitika hagyományos kereteit megbontották." Aki ismeri a náci eszmevilágot, az az eddig tárgyaltak után már is láthatja, hogy a nácizmus vádja nem igaz.

A hitlerizmus lényege az egy faj egy állam elv. Tanítása szerint a németséget, mint faji egységet egyetlen államba, a némely birodalomba kell tömöríteni. A kultúrát az árja népek teremtették, ezek között a legmagasabb rendű, a legtökéletesebb a németséget alkotó északi faj. Ennélfogva nekik, mint Herrenvolknak joguk lehet más népek felett is uralkodni.

A Hungarizmus nem faji államot, hanem a történelmi hagyományoknak és a geopolitikai adottságoknak megfelelően nemzetállamot hirdet. Elve tehát nem a fajközösség, hanem a népközösség. í Azonkívül tisztában voltunk és vagyunk azzal, hogy az árja meg] az északi faj felsőbbrendűsége nem valóság. Az euráziai kultúrát! a turáni szumir nép indította el és a sémi népek folytatták. Utoljára jöttek az árja népek. Tehát minden nép lehet kultúraalkotó. Az északi faj felsőbbrendűsége tiszta faji sovinizmus, amit semmi: sem bizonyít. Ettől eltekintve a német népet nem csupán az északi faj alkotja, hanem igen nagy százalékban az alpesi faj is (bajorok, osztrákok stb.) Hitler maga sem volt északi tipusú. Faji egységről, tehát a németek sem beszélhetnek.

Láttuk, hogy az élettér és a nagytér mit jelent a hungarista ideológiában, (egyik sem új fogalom, hanem csak új elnevezés.) A hitleri ideológiában az élettér túlnyúlik az állam területén és magába foglalja azokat a területeket, ahol részint gazdasági érdekeltségei, részint a túlnépesedésből kifolyólag népcsoportjai vannak. E területeken gazdasági és politikai előjogokat akar szerezni magának. Nagytérré az által válik, hogy jogot szerez e területek gazdasági fejlesztéséhez. Világosan látható, hogy egy gazdaságilag megkötött, gyarmataitól és világpiaci lehetőségektől megfosztott, tehát közvetlen szomszédjaira utalt ország gazdasági ideológiája, amely sem meghatározásaiban, sem erkölcsi alapjában nem egyezik a hungarista felfogással.

Ellenben a Hitler rendszer legnagyobb gyűlölője a Hungarista Mozgalom egyik legnagyobb ellensége: Bajcsy-Zsilinszky Endre fogadta el a náci faji gondolatot, amikor törzsökös magyarok egyesülete" néven magyar faji alapon álló szervezkedést kezdett. Még jó, hogy előbb, idejében neve mellé tette anyja Bajcsy nevét, mert a lengyel Zsilinszky név nem hangzott túlságosan törzsökösnek.

Már most ami a magyar belpolitika hagyományos kereteit illeti, ez kissé fejtörést okoz nekünk őszintén megvallva. Úgy gondolta a kormányzó, hogy csak olyan pártoknak szabadna létezniük, amiknek már múltjuk van" Dehát azok is egyszer megalakultak, elkezdődtek! Attól kezdve más párt, új párt nem alakulhat? Marxista pártnak szabad lenni, mert az már hagyományos, de nemzetiszocialista pártnak nem, mert az újszerű!

Azt gondolom, a hungaristák azért vétettek a belpolitikai hagyományok ellen, mert sem nem osztály, sem nem kaszt szervezkedést végeztek, hanem a nemzeti társadalom minden rétegét felölelő mozgalmat és pártot állítottak a politikai arénába. Azért vétettek, mert nem voltak hajlandók elárulni sem eszméiket, sem híveiket azzal, hogy hivatalos ellenzéki párttá válva megelégedjenek kis részleteredményekkel és az örökös ellenzékieskedéssel hanem nyíltan kimondották, hogy a politikai harcuk célja a hatalom átvétele, mert csak a hatalom eszközével lehet megvalósítani céljaikat. Azért vétettek, mert a pártélet náluk nem a választások előtti hónapokra korlátozódott, mert a népet nem megfizetett választási zsoldosokkal: kortesekkel akarták megnyerni, hanem állandóan foglalkoztak a párthívekkel, hogy Öntudatos és felkészült párttagok hirdessék önzetlenül politikai céljaikat és nyerjék meg a nép bizalmát a mozgalom számára.

Mindez azonban már nem a "hagyományos keretek" megbontása, hanem a belpolitikai hagyományoké. Azoké a hagyományoké, amelyek a feudálisok és kapitalisták érdekszövetségéből születtek. Ilyen hagyományokra nem lehetett tekintettel lenni, sőt ezek ellen kellett harcolni


A ZSIDÓTÖRVÉNYEK

A zsidókkal szemben hozott első intézkedés Magyarországon a numerus clausus volt. Ez sok eredménnyel nem járt. A zsidók továbbra is túltengő helyet foglaltak el az ország szellemi életében, a gazdasági hatalom pedig csorbítatlanul a kezükben maradt. A magyarság öntudatos nacionalista rétege változatlanul harcolt a magyarság érdekeiért a belpolitikában se harc élére a 30-as években a nemzetiszocialista mozgalmak kerültek. Felrázták a nemzet közvéleményét és ennek nyomására készült el az u. n. egyensúly törvény, amelynek célja lett volna, hogy az ország gazdasági erőinek a zsidóság javára történt túlságos eltolódását ismét egyensúlyba hozza vissza.

Horthy azt állítja emlékirataiban, hogy a magyar kormány az erőszakos német követelések megelőzése végett hozta a zsidótörvényt 1938-ban. Ha a rendszer akkoriban a világ előtt bizonyítani akarta volna, hogy nem önként, hanem német nyomásra cselekedett, akkor éppen nem kellett volna megelőznie a németek követeléseit, ne mondjuk: kitalálni előre a gondolatait hanem megvárni és akkor lehetne az erőszakra hivatkozni.

Ez az állítás csak utólagos és felesleges mentegetőzés. A zsidótörvényt a nemzeti közvélemény kényszerítette ki, hiszen Horthy maga is elismeri: Tagadhatatlan, hogy a polgári középosztályban is elterjedt olyan érzés, amely jogos érdekei megrövidülését látja abban, hogy a gazdasági életben és a szabadfoglalkozások terén az állások jelentős részét, számarányát jóval túlhaladó mértékben foglalta el előle a zsidóság, amely szívós faji összetartást tanúsított és a nemzeti jövedelem 23 %át mondhatja a magáénak."

A zsidótörvény végrehajtására öt esztendő állott rendelkezés mert a törvény szerkesztői azzal számoltak, hogy ezen öt esztendő alatt a helyzet úgyis "gyökeresen" megváltozik. Világos, hogy gyökeres változáson mindenféle fasizmus, nemzetiszocializmus bukását gondolták, amikor aztán ismét nem lesz zsidótörvény minden a régi mederben fog folyni, a zsidóság élvezni fogja továbbra is kiváltságos helyzetét, a magyarság pedig megmarad másodrangú polgárnak a saját hazájában. Ha nem is öt, de hé év alatt tényleg gyökeresen megváltozott a helyzet, de ebből törvénykészítőknek is vajmi kevés hasznuk volt.

Horthy a zsidótörvényt azzal is igyekszik menteni, hogy az ne nürnbergi mintájú faji törvény volt, mert a vallást vette alapul! Erre vonatkozólag megjegyezhetjük, hogy ha a nemzet érdeke szempontjából okvetlenül szükségesnek mutatkozott zsidótörvényt egyesek üldözésnek minősítik, akkor alapjában véve teljesen mindegy, hogy faji üldözésről, vagy vallási üldözésről van szó.

Az egyensúly törvény azonban nem egyensúlyt, hanem a rendszer és a zsidóság közötti megértést eredményezte, akár csak húszas években. "Velünk született lovagiasságunk, emberiességünk és jogérzékünk a nem zsidók és zsidók közt a megértést Magyarországon rövidesen megint helyre állította" írja Horthy az első háború utáni korszakról.

Ehhez a lovagiassághoz lehet néhány szavunk. Legelőször idézzük Karácsony Sándornak, a magyar lelkiséget kutató jeles professzornak idevágó sorait: "... hamarább bizonyul a gyakorlatban baleknek, mint igazi lovagnak... A lovagias magyar világi életében mindenét odaadta a kalmárlelkű nyugateurópainak. Jókai nyelvén szólva Peczolt (bezahlet) uraméknak az ingét is le| vetette és sohasem kért, nem is kapott semmit, mindig kárt vallott, mindig kisemmizték, mindig rossz üzletet csinált, dehát nem csoda, hogy nem ért a krajzleroskodáshoz, igazi úr! Elhiszem, hogy ebből nagyon sok mindenkinek volna haszna, ha a magyar valójában ilyen volna, még azt is elhiszem, hogy éhes disznó makkal álmodik s aki ilyennek szeretné a magyart, lassanként valóságnak veszi szívének titkos vágyát, még azt is elhiszem, hogy cél szentesítette eszközként iparkodik a magyarba, mennél több magyarba, lehetőleg a magyarság egyetemébe bele szuggerálni, hogy legyen csak ilyen." (A magyar lélek)

Szálasi Ferenc ugyancsak találóan ír a lovagiasság kérdéséről az Út és Célban. A zsidóság és fizetett tárgyilagos közgazdasági nagyságai hirdetik azt a hazugságot, hogy a magyar ember kereskedelemhez és iparhoz nem ért, mert lovagias és úr, aki nemes hagyományait védi és őrzi, született katona. Eddig nem tudtuk, hogy a kereskedelemhez és iparhoz való hozzáértés fő alkotó elemei a lovagiatlanság és neveletlenség, hagyománygúnyolás és a katonakötelezettség alól való kibújás. De úgy kell legyen, mert akkor miért emelnék ki a zsidók annyira a mi fajtánk fő jellemvonásait, mint olyanokat, amelyek nem egyeztethetők össze az általuk beültetett kereskedelemmel és iparral."

Mindenesetre különös, hogy ezt a lovagiasságot az illetékesek éppen a magyar nép felé nem gyakorolták. A lovagiasság a gyöngék, az elnyomottak védelmét, az ellenféllel szembeni nagylelkűségét jelenti. Hol nyilvánult meg ez a lovagiasság évszázadokon keresztül a magyar parasztsággal szemben, amelyet földhözkötöttek, még gazdáját sem volt joga szabadon választani és deressel fizettek a hibáiért? Hol volt ez a lovagiasság a trianoni korszak három millió nincstelen, kisemmizett parasztja iránt? És hol volt az éhbérért dolgozó munkásság felé, amelynek sorsa még az olyan elefántcsonttoronyban élő poétát is megrendítette, mint Babics volt

Nem magamért sírok én: testvérem van millió
És a legtöbb oly szegény, oly szegény
Még álmából sem ismeri ami jó."

Lovagiasak voltunk a német felé, a Habsburg felé, Vitám et sanguinemet kiáltottunk Mária Teréziának és elküldtük jobbágyainkat harcolni az örökös tartományokért. Szobrot emeltünk Erzsébet királynénak, mert ó csoda, akadt 400 év alatt egy Habsburg feleség, aki szerette a magyarokat. Lovagiasok voltunk a zsidóság felé, mert a lovagok" előtt sincs a pénznek szaga, a plebs, a magyar nép meg nyomoroghatott, a lovagiasságból már nem jutott el hozzájuk, kimerült addig, míg az egyetértést a zsidósággal létrehozták.

Mi az ilyen lovagiasságból nem kérünk és balekok sem akar lenni, még ha Szabó Dezső is mondja nagy szomorúsággal, hogy a magyar a történelem legnagyobb balekje. Úgy szól a közmondás: segíts magadon, az Isten is megsegít. Nos, a zsidótörvény ilyen önsegítés volt a magyarság számára, mert a keresztényi hangoztatástól, sopánkodástól, vagy dörgő vezércikkektől, még a puszta imádságtól sem lesz semmi. A nemzetnek nem csak kifelé kell helyzetét törvényekkel, szerződésekkel biztosítania, verekednie, hanem befelé is, ha a szükség úgy kívánja. A szükségesség pedig fennállt, ezt kénytelenek voltak még a filoszemiták is elismerni.

Az utólagos és felesleges mentegetődzést nemcsak Horthynál találjuk. A háború után Pilátusbetegség lépett fel, sokan mossák a kezüket, hogy ők nem bűnösök, ők nem ezt akarták, nem így akarták. Ez a kézmosás nem egyszer a legtermészetesebb magyar érdekeket is érinti, s e tünetek olyanoknál is észlelhetők, akiknél valóban fölösleges a "lavabo", így pld. Szalay Jeromos idéz "Mit üzen a vértanú primás" című könyvében Molnár Kálmán pécsi egyetemi tanárnak 1938-ban a Magyar Nemzet"-ben megjelent cikkéből: "Ezen a napon szomorú voltam, mert ez a tör vény felcsúfolása minden emberi jognak" (mármint a zsidó törvény). Hogy a Magyar Nemzet"-ben ilyent írtak azon nem csodálkozhatunk, mert ez a lap a kuruckodás és a kokárda színeibe öltözött zsidó érdekvédelmet szolgálta. De, hogy Szalay Jeromos erre azt írja, hogy "ez volt a meggyőződése minden rendes embernek" ez már érthetetlen. Elfelejtkezett volna Prohászka Ottokárról, ha már a több millió jobboldali magyart nem is tartja rendes embernek? Bizonyára nagyon jól tudja, hogy mi volt Prohászkának, a nagy magyar püspöknek a felfogása a zsidókérdésben. Vagy meg kell elégednünk a puszta szavakkal, a bajok feltárásával, az okos cikkekkel, de a cselekvésig, a szükséges törvények meghozásáig már nem szabad eljutnunk, mert akkor megszűnünk rendes embereknek lenni? A zsidóság hatalmának korlátozása az emberi jogok felcsúfolása volt, de a parasztság és a munkásság nyomora az jogos volt? Hogy 1942-ben az egyik budapesti zsidó gyógyszerárugyárban húsz-harminc fillér órabért fizettek a munkásnőknek, azon nem szomorodott el Molnár Kálmán! Az elszomorodás pontján válnak el útjaink a Molnár Kálmánoktól, mert mindenki akkor szomorodik el, amikor a hozzá közel állókat éri valami baj. Mi a magyar nép bajain szomorodtunk el, ők a zsidók baján, a zsidó törvényen.

Ez a magatartás annál érthetetlenebb Szalay Jeromos részéről, mert Márton Áron című könyvében nem csak a Katolikus Egyháznak, de az egész magyarságnak védőügyvédjét ismertük meg személyében. De így hisszük, jogos a kérdésünk: Vajon a nemzetiségi kérdés csak akkor érdekes, ha a nemzetiségeket elszakították tőlünk azzal a földdel együtt amelyen laknak? A zsidósággal ez nem történhetett meg, ennélfogva zsidó nemzetiségi kérdés nem létezhetik? Vajon nem igaz-e, hogy Nagy-Magyarországot a külső hatalmak tépték szét, a Csonka-Hazát pedig a zsidóság hódította el a magyarságtól? Valóban annyira lovagiasak, azaz annyira balekok volnánk, hogy már a saját létérdekeinket sem tudjuk felfogni ? Avagy a keresztény vallás ok egy nemzetnek az öngyilkosságra?

A "Der Kampf ist noch nicht zu Ende" már idézett írásban is találunk szükségtelen megjegyzést, amely úgy szól, hogy a magyarság remélte a zsidóság és a németség asszimilációját. Egy keresztény nép, egy nem keresztény népet legyen izraelita, mohamedán, buddhista nem tud asszimilálni. Ettől eltekintve, a magyarság senkit sem akart asszimilálni, de éppen a túloldalon állóknál találjuk azt a tendenciát, hogy az asszimilálódottaknak felhányják idegen eredetüket, mint ahogyan annak idején sem tetszett a magyar uraknak az "oláh" Hunyadi János, aki mellesleg nem is volt oláh származású. A zsidókérdés és a német fajelmélet ellensúlyozására bedobták a köztudatba az elsvábosodás riasztó gondolatát, nem gondolva arra, hogy ezzel egyrészt csak erősítik a fajelméletet, másrészt pedig külpolitikailag veszélyeztetik az országot, mert a nagy világfelfordulásban, amikor annyi ellenségünk volt, még a politikai szövetségesünket is ellenségünkké teszik.

A nagynémet gondolatot melengető hazai svábság magatartásával épp úgy, mint a hitleri Németország faji sovinizmusával a nemzetelvet kellett volna maradéktalanul szembeállítani, de nem csak a szónoki emelvényeken, hanem az állami élet minden vonatkozásaiban is.

A zsidóság hevesen reagált a zsidótörvényekre. Minthogy évezredek alatt sohasem látták be, hogy bennük van a hiba, természetesen most sem ismerték el. Nem vitás, hogy voltak közöttük olyanok, akik egyénileg semmi bajt, vagy veszedelmet nem jelentettek az ország belső egyensúlyára, ám hogyan lehetne ezt a keveset a sok százezerből egyénenként előkeresni. A törvények különben is sok kivételezést tettek.

A zsidók azzal érveltek, hogy ők is magyarok, csak a vallásuk más. Ez olyan érv volt, amit ők maguk sem hittek el. Nemcsak a magyarság, de semmi más nép, még az amerikai sem tartja magát azonosnak a zsidósággal. A zsidóság olyan jellegzetes faji vonásokkal rendelkezik, melyek már a külsőben erősen elütnek minden más néptől. Ez a tény le nem tagadhatóvá teszik a népi különbözőséget. Ezt fokozza az ortodox zsidóság viselete a kaftán, a kerek kalap, a pajesz. Hogyan mondhatnánk egy pajeszos, kaftános zsidóra, hogy az magyar? A haladó, kultúrzsidó pedig egyszármazású az ortodox galíciai zsidósággal, azonosítja is magát vele, tehát miért tekintsük a magyar nép tagjának? Mind a zsidó gyerek, mind a magyar gyerek már kis elemista korában megtanulja a bibliából, hogy a zsidóság más nép mint a magyar, mert más a történelme is.

Éppen a zsidó törvények után derült ki, hogy a zsidóság nem érez együtt a magyarsággal. A parasztságunkat a Dózsa-féle forradalom után földhöz kötötték, semmi joga nem volt, de a hazáért, ami számára csak hont jelentett, harcolnia kellett. A zsidóság, mihelyt nem lehetett többé korlátlan úr az országban, azonnal ellene fordult, nem törődött semmit a magyar nemzet és állam érdekeivel. Szemükben már az is bűn volt, hogy Magyarország a hitleri Németország oldalára állott a nagy világküzdelemben. A trianoni bilincsek megtörése, országrészek visszatérése nem érdekelte, nem lelkesítette őket. Ők az üldözöttek, azzal fenyegetőztek, hogy keresztény fejekkel fogják kirakni az Andrássy utat. Ha igazán magyarok lettek volna, épp a zsidótörvény idején kellett volna arról bizonyságot tenniök. Ne csak akkor legyünk hangos magyarok, amikor az anyagi jóléttől dagad a zsebünk és a pocakunk. A sok millió nincstelen parasztnak el kellett menni a honért vérét, életét áldozni, s el is mentek zokszó nélkül. A zsidóknak még harcolniok sem kellett, mégis gyalázták a magyarságot. Belső ellenséggé váltak, onnan várták maguk számára a boldogságot, a felszabadulást, ahonnan a magyarság számára csak a szenvedés, nyomor és a leigázottság jöhetett. El is jött, mert voltak gyászmagyarok, akik a döntés nagy óráiban nem a magyar nemzettel, hanem a zsidósággal azonosították magukat. A történelem egyenlően fog ítélni mindegyik felett.


ÍGY BUKOTT EL MAGYARORSZÁG

Az 1938-as esztendő nem csupán Magyarországon volt mozgalmas. A világpolitika zajlani kezdett, mint a jég a tavaszi olvadáskor. A zajlást a hitleri Harmadik Birodalom indította el. Hitler kifejezett célja volt a versaillesi békeszerződés megsemmisítése, mert méltatlannak, lealázónak tartotta a német néphez. Nagy sikerének egyik oka éppen ebben a mindig hangoztatott szándékában rejlett. Elve viszont az volt, hogy katonai hatalom nélkül nem lehet eredményes külpolitikát vezetni. Annyi szava van minden nemzetnek a világarénában, amennyi fegyveres erőre támaszkodik és amennyi szilárd elhatározást mutat arra, hogy szükség esetén ezt az erőt használja is.

Miután leszerelni egyik győztes állam sem akart, Németország is felfegyverkezett és 1938-ban elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy kitűzött céljait megvalósítsa. Az első lépés Ausztria volt. Az Anschlussal Hitler valójában nem tett mást, mint hogy a népek önrendelkezési jogát érvényesítette, azt az elvet, amelyet a győztesek hirdettek, de megcsúfoltak. Ausztria már 1918-ban kinyilvánította azt a szándékát, hogy Németországhoz akar csatlakozni, mert érezte, hogy egykori társországai nélkül önmagában életképtelen. A csatlakozást akkor a nyugati hatalmak megakadályozták. Az osztrák nép határtalan lelkesedése, amellyel 1938 március 15-én a bevonuló német csapatokat és Hitlert fogadta, elég bizonyíték arra, hogy az Anschluss nem csak 1918-ban, de húsz év múlva is éppen olyan őszinte vágya volt.

Ausztria után Csehszlovákia következett. Ez az államszörnyeteg a népek önrendelkezési elvének hangoztatásával, valójában annak kigúnyolásával született meg a csehek vezetése alatt, Magyarországot feldarabolták, mert sok volt a nemzetisége és arra alkották Cseh-Szlovákiát, amelynek 13.6 millió lakosából csak 6.5 millió volt cseh. A rokonszármazású, de az egyesülést ne óhajtó és abból semmi hasznot nem látott 2.5 millió szlovákon kívül 3.3 millió német lakott Cseh-Szlovákiában. Ha a 2.5 millió szlováknak joga volt annak idején, hogy állítólag önmaga rendelkezzék sorsa felől, akkor joga lehet a 800.000-rel több németnek is ahhoz. A csehek húsz esztendő alatt csak minden demokráciát megcsúfoló erőszakkal tudták ezt a semmi kohéziós erővel nem rendelkező államot összetartani. Nemcsak Magyarország, de Németország is állandóan a Népszövetséghez fordult a kisebbség elnyomása miatt, de tudjuk, hogy a Népszövetség a győzte érdekeit szolgálta, a vesztesek ügyeivel nem törődött. (Jellemző, hogy a nürnbergi per során a bíróság nem engedélyezte, hogy ezeket a panaszokat Ribbentrop kérelmére kikérjék Genfből.)

A nyugati demokraták logikátlansága, elfogultsága vagy rosszindulata ezen a téren is elképesztő. Bernard Pares amerikai szerző "Russia" című könyvében (1949) kárhoztatja, hogy a náci propaganda minden németnek, bárhol is éltek volt, egy birodalomban való egyesítését követelte. Négy oldallal tovább pedig írja: "az 1918-as szerződések főérdemeinek egyike az volt, hogy ezek a néptöredékek (csehek, lengyelek, ukránok, románok, szerbek és olaszok) visszatértek abba a nemzeti egységbe, amelyhez valójában tartoztak."

Tehát ha a szláv népek egyesítése végett területeket szakítanak el, országot darabolnak fel, az helyes, igazságos, jogos. De ha a németek követelik népük egyesítését, az már aljas náci propaganda, bűn a béke és más népek szabadsága ellen. (De azért legyünk demokraták!)

1938-ban a szudétanémetek is jogegyenlőséget, majd autonómiát követeltek a csehektől. A községi választások a Szudéta területen a Német Párt nagy győzelmét hozták. A helyzet egyre jobban elmérgesedett, mert a csehek terrorral próbálták a szudétanémetek önrendelkezési jogának követelését elfojtani. Anglia ekkor még nem volt felkészülve a háborúra. Chamberlain angol miniszterelnök Hitlerrel személyesen tárgyalt, majd megtörtént a müncheni konferencia, amely Németországhoz csatolta Szudétaföldet. Ezt követte a bécsi döntés, aminek eredményeképp a Felvidék magyarlakta területei visszatértek Magyarországhoz. Szlovákia és Kárpátalja önkormányzatot kaptak.

Miksche cseh ezredes azt írja a "Danubian Federation"-ban, hogy 1938-ban a kisebbségi kérdés olyan betegséghez hasonlított, amelyet elhanyagoltak, mígnem a sebészi beavatkozás elkerülhetetlenné vált. Azt is nyíltan kijelenti, igen valószínű, hogy Masaryk állama idővel darabokra esett volna szét tisztán belpolitikai okoknál fogva, Hitler minden intervenciója nélkül.

Amennyire őszintén ír ma Miksche, annyira hamis volt akkoriban Anglia magatartása. A müncheni egyezményt követő napon Chamberlain Hitlerrel aláírt egy közös nyilatkozatot. E szerint az angol-német viszony elsőrendű fontosságú mindkét népre és Európára is, továbbá, hogy az előző napon aláírt egyezményben és az angol-német tengeri egyezményben a két nép azon óhajának szimbólumát látják, hogy soha többé ne viseljenek egymás ellen háborút.

Három nappal később Chamberlain bejelentette az angol felfegyverzés siettetését.

Jerzy Potoczky washingtoni lengyel követ 1938 november 21-én keltezett jelentésében azt írta, hogy az U.S.A. párizsi követének kijelentése szerint csak háború vethet véget Németország őrült" terjeszkedésének. Mégis 1938 decemberében francia-német megnemtámadási szerződést írt alá Párizsban Ribbentrop és Bonnet, a két külügyminiszter.

Magyarország a trianoni békediktátumban elvesztette kétharmad területét, ennek ellenére tudott élni. Csehszlovákia sokkal kevesebbet veszített 1938 őszén, mégis, Miksche szavai szerint, elvesztette a mankóit, amelyekre támaszkodott s pénzügyi és ipari téren káoszba esett. 1939 március 15-én Cseh-Szlovákia teljesen felbomlott. Szlovákia kikiáltotta önállóságát, Kárpátalját megszállta a magyar hadsereg, Hitler pedig bevonult Prágába. Cseh-Morvaország megszállása Hitler részéről nem erőszakos lépés volt. Március 14-én Dr. Hacha, Cseh-Szlovákia elnöke egyezményt írt alá Berlinben Hitlerrel és a németek ezen egyezmény értelmében vonultak be Cseh-Morvaországba. Az a tény, hogy az egyezményt előzőleg írták alá, kizárja az erőszak lehetőségét, a németek erőszakos politikát gyakoroltak volna a csehek Hacha elnök lemondhatott, vagy elmenekülhetett volna, mi ahogyan Benes mind a kettőt megtette. Berlini tartózkodása alatt Hacha állandó összeköttetésben volt kormányával és a Cseh-Morva protektorátus megalkotásához megkapta annak hozzájárulását. Nem volt más választása Hachának, írja Miksche, mivel Cseh-Morvaország Szlovákia elszakadása után tisztán gazdasági oknál fogva nem tarthatta fenn önálló létét.

A Cseh-Szlovák köztársaság megszűnése először nem keltél semmi felháborodást Nyugaton. Szlovákiát több állam elismeri Chamberlain pedig az angol alsóház ülésén kijelentette, hogy müncheni egyezmények nem szakadtak meg, mert nem garantálhatták egy olyan állam határait, amely önmagától hullott szét. Viszont három nappal később az angol kormány és a francia is felemelte szavát a "német kezdeményezés önkényes jellege ellen.

Horthy annak idején és az emlékirataiban szintén hangsúlyozta, hogy a területi visszacsatolások békés úton történtek. Ez igaz, viszont az is igaz, hogy ha e békés eszközök mögött nem áll | német hadsereg, bizony szóba sem került volna a trianoni békediktátum revíziója. Fegyveres erő és elszántság nélkül lehetett a genfi sóhivatalnál instanciázni, lehetett Pesti Hírlap albumokat kiadni, csak éppen eredményt nem lehetett elérni. 1940-ben Észak-Erdély már a magyar hadsereg háborús elszántsága követ keztében tért vissza.

Tárgyilagosan megállapítható, hogy az Anschlussal és a Szudétaföld elcsatolásával Németország nem tett mást, mint hogy érvényesítette a nyugatiak népi önrendelkezési jogelvét. Cseh-Morvaország megszállására pedig maguk a csehek hatalmazták fel írásbeli egyezménnyel.

A háború mégis készült már. Nem azért, mert Németország jogtalanságokat követett volna el, hanem, mert Churchill már 1937-ben megmondotta: "Ha Németország újra erős lesz, le kell rombolni." 1938-39-ben kiderült, hogy Németország újra igen erős. Tehát le kellett rombolni, mert így kívánta Anglia egyensúlypolitikája. Azt már nem látták előre az okosok, hogy mi lesz Európával a rombolás után.

A német-lengyel ellentét Danzig miatt éleződött ki. Danzigra, melynek lakossága 90 %-ban német és a versaillesi békeszerződések előtt Kelet-Poroszország fővárosa volt, épp úgy tartott jogot Németország, mint Magyarország mondjuk Kassára, vagy Kolozsvárra. Lengyel és Németország között a viszony sohasem volt jó. Pilsudsky elnök mondotta, hogy szövetséges politika alkalmazása a németek felé a lengyel nép évezredes németgyűlöletébe ütköznék. Igaz, hogy 1934-ben német-lengyel egyezményt kötöttek, de az aláírás előtt a német kormány külön kijelentette, hogy az egyezmény nem jelenti a német-lengyel határ elismerését. Az egyezmény fedezete alatt a lengyelek a német kisebbségek ellengyelesítését végezték s hogy a munkájukat könnyebben folytathassák, 1934-ben kiléptek a Népszövetség kisebbségi bizottságából. Anglia és Franciaország is tiltakoztak a lengyelországi kisebbségek elnyomása ellen.

Németország 1938 október 24.én kezdte meg az előzetes tárgyalásokat a berlini lengyel követtel Danzig és az úgynevezett folyosó ügyében. Majd 1939 januárjában Ribbentrop német külügyminiszter ment Varsóba.

A roosevelti kormány ekkor már megkezdte tevékenységét Németország ellen. Roosevelt jó barátja Bullit párizsi amerikai követ rávette a franciákat, hogy a keleteurópai államokkal szembeni semleges álláspontjukat adják fel.

Gróf Jerzy Potoczki washingtoni lengyel követ 1939 január 16-án keltezett s a lengyel külügyminiszterhez intézett jelentésében rendkívül fontos dolgokat közölt annak a beszélgetésnek alapján, amelyet Bullit követtel folytatott annak Párizsba való utazása előtt. A félórás beszélgetés alatt Bullit az U.S.A. álláspontját a következőkben fejtette ki:

Roosevelt elnök elítéli a totalitárius államokat. A háborús előkészületek siettetése tengeren, földön és levegőben egymilliárd kettőszázötven millió dollár költséggel.

Roosevelt véleménye az, hogy Franciaország és Anglia vessen véget a totalitárius államokkal szembeni egyezkedő politikájának és semmiféle területi változást érintő tárgyalásba ne kezdje azokkal.

Erkölcsi biztosíték arra vonatkozólag, hogy az Egyesült Államok lemondanak izolációs politikájukról és háború esetén kész tevékenyen résztvenni Anglia és Franciaország oldalán. Amerikának szándéka, hogy minden pénzügyi és elsőrendű nyersanyag forrást rendelkezésükre bocsásson.

Nem nehéz megértenünk, hogy mi késztette Rooseveltet az elszigetelődési politika feladására és a "náci-fasiszta" államokkal szembeni éles állásfoglalására.

Roosevelt a New Deallel nem érte el a kívánt hatást. Bár a munkanélküliség csökkent, még mindig milliók voltak állandó munka nélkül. Az elnök környezetében és közigazgatásában sok volt a zsidó (Amerikában is ők a legnagyobb demokraták) és természetesen teljes erejükkel agitáltak a hitleri Németország ellen. Régi fogás, hogy a nehéz belpolitikai helyzetről a figyelmet súlyos külpolitikai problémák felvetésével terelik el. A totalitárius államok és az amerikai demokrácia ideológiájának különbsége azonban nem lett volna eléggé hatékony az amerikai közvélemény felizgatására és befolyásolására. Roosevelt tehát megállapította, hogy angol-francia vereség esetén Németország veszélyezteti né az Egyesült Államok gazdasági érdekeit. (Különös, hogy most a demokraták szerint a totalitárius Szovjetunió nem veszélyezteti az U.S.A. érdekeit és ki lehet egyezni vele egy békés koegzisztenciában.) Lukasiewicz párizsi lengyel követ arról számol be 1930 februári jelentésében miniszterének, hogy Bullit szerint Washington magatartása csakis az Egyesült Államok anyagi érdekeitől; függ és nem ideológiai problémáktól. Ez persze nem volt igaz,, mert Roosevelt külpolitikájának indító oka a nácizmus iránt érzett és táplált gyűlölet volt. Már az 1937 október 5-én tartott beszédében megtámadta Német és Olaszországot, valamint Japánt. A szovjetről hallgatott. A müncheni egyezmény után 1938 novemberében visszahívta a berlini követet.

Az U.S.A. Angliát biztosította, Anglia pedig Lengyelországot. A lengyelek erre visszautasították a német ajánlatokat. Közben döntő esemény történt. Németország, hogy megakadályozza körülkerítését, tárgyalásokba kezdett a Szovjettel. Az angolok és franciák már előbb Moszkvába mentek, hogy rávegyék Sztálint egy németellenes szövetségre. Sztálinnak egyelőre a németek barátságára volt inkább szüksége és így született meg 1939. augusztus 23-án a német-orosz megnemtámadási szerződés.

Horthy szerint ez a hírhedt egyezmény nagy felháborodást váltott ki Magyarországon. Arról azonban hallgat, csak a sokat beszélő Kállay árulja el emlékirataiban, hogy 1942-ben Kállay miniszterelnöki kinevezése előtt arról beszélt, hogy Magyarország a Szovjetunió szövetségese is lehet, ha a Szovjet nem akarja bolsevizálni Magyarországot.''

Németország nem akart szövetségese lenni a Szovjetuniónak, csupán azt szándékozott megakadályozni, hogy a nyugati hatalmak körülkerítsék és háború esetén két fronton kelljen egyszerre harcolnia.

A német-lengyel viszony augusztus folyamán egészen kritikussá vált. A lengyel kormány biztosította az angol kormányt, hogy hajlandó személyes tárgyalásokba bocsátkozni a németekkel, de ehelyett mozgósított. A német rádióállomások augusztus 31-én este 8.15-kor közölték a német ajánlatokat, a lengyel rádió 11 órakor válaszolt és elutasított minden tárgyalást. Másnap hajnalban kitört a háború.

Szeptember 2-án, tehát a háború második napján Mussolini ajánlatot tett a versaillesi béke revíziójára. Hitler és a francia kormány elfogadta az ajánlatot, de Anglia nem. így aztán szeptember 3-án Anglia és Franciaország hadat üzent Németországnak.

Hogy mennyire nem Lengyelország megsegítése, hanem Németország megsemmisítése volt a céljuk, az világosan kitűnt akkor, amikor a Szovjet is megtámadta Lengyelországot. Angliának hadat kellett volna üzennie a Szovjetunió ellen is az angol-lengyel egyezmény értelmében, de nem tette.

A lengyelországi villámhadjárat után Németország nyugat relé fordult és megkezdte előkészületeit a nyugati hadjáratra. Ezt az időt használta fel a Szovjet a maga céljainak elérésére. A tél folyamán megtámadta Finnországot és ha nem is szállta meg egészen, fontos területeket mégis megszerzett magának.

1940 tavaszán a németek megszállták Dániát, villámhadjáratokkal Norvégiát, Belgiumot, Hollandiát és Franciaországot. Nem vitás, hogy a háborúba nem lépett államok területén a német az angolokat előzték meg az okkupációval. 1940 őszén Louis Regier a Vischyi kormány megbízásából titkos küldetésben járt Churchillnél és szemére hányta: Vous avez déjá jeté dans gueule du crocodile la Pologne, le Danemark, la Norvégé, la Hollande, la Belgique, la Francé". (Ön már a krokodil torkába dobta Lengyelországot stb.... lásd Louis Rougier: Les accords secrets franco-britanniques.) A kis államok megszállását súlyos bűnként rótták fel a németek számlájára, de azt természetesnek vették, hogy Izlandot és Grönlandot az angolszászok megszállták, egészen fölöslegesen, mert a nagy távolság miatt ezeket szigeteket a németek tengeri flottájuk gyengesége folytán úgysem tudták volna veszélyeztetni. Később Iránt szállták meg angolszászok és a Szovjetunió együttesen.

Közben a Szovjet folytatta a maga előrenyomulását Nyugat-Európa felé. 1940 júniusában okkupálta először Litvániát, majd Észt és Lettországot. A kelet felé jogait érvényesítő Németország ellen háborút indított Anglia, míg a nyugat felé törő Szovjetunió terjeszkedései hidegen hagyták.

Franciaország leverése után Hitler békeajánlatot tett Angliának, amellyel ő sohasem akart háborút, hanem a szövetségét kereste. A Szovjet terjeszkedése bizonnyal nyugtalanította a németeket. A Balti államokon kívül ugyancsak 1940 júniusában az oroszok megszállták Besszarábiát és Bukovinát is. Az angolokat azonban ez sem érdekelte, és visszautasították a loyális német békeajánlatokat. A visszautasítás Roosevelt politikájának eredménye volt, aki az U.S.A. teljes erejével való megsegítéséről biztosította Angliát, ha tovább folytatja a háborút Németország ellen, mert a tengerentúli demokraták már csak egy célt láttak, leverni a náci-fasisztákat, ha kell a Szovjet segítségével. A Szovjet is totalitárius állam, de nem üldözte a zsidókat, sőt a zsidók irányították, tehát, az amerikai demokratikus zsidóság megbocsátotta neki, hogy diktatúrát gyakorol.

A német békeajánlatnak az angolok részéről történt visszautasítását Horthy azzal magyarázza, hogy Hitlernek már semmi hitele sem volt a nyugati világ előtt.

A kérdés most már az, hogy ennek a nyugati világnak milyen volt a morálja, lehetett-e bízni benne. Több tény közismert, így például, hogy Lengyelországot rábiztatták a háborúra, de megvédeni nem tudták. Az angolszászok oldalán harcolt, szerb Mihajlovics tábornokot veszni hagyták Tito kezén. Vannak kevésbé közismert tények is, amelyekről az imént említett Louis Rougier professzor könyvéből szerezhetünk pontos tudomást.

Rougier 1940 október 22-én érkezett Londonba, mint a vichyi kormány megbízottja, hogy tárgyalásokat folytasson Churchillel. A tárgyalásokról jegyzőkönyvek készültek s a jegyzőkönyvek értelmében egyezményt kötött 1940 decemberében Halifax és Chevalier, mint a két kormány megbízottjai.

A jegyzőkönyvi megállapodás egyik sarkalatos pontja az volt, hogy a vichyi kormányhoz hű maradt francia kolóniát nem támadja meg Anglia, a francia kormány viszont nem próbálja meg a de Gaullehoz pártolt kolóniákat visszaszerezni, továbbá, hogy a tengelyhatalmaknak semmiféle katonai bázist nem ad át a gyarmatokon. Ennek ellenére 1940. november 23-án négy angol hadihajó jelent meg Dakar előtt, az egyiknek fedélzetén de Gaullal és partraszállást akart végrehajtani. A franciák ellenálltak, mire a hajók három napon keresztül lőtték a várost.

1941-ben de Gaulle csapatai az angolok segítségével megszállták Syriát. Dentz francia tábornok először ellenállt, majd a testvérharc megakadályozására megszüntette az ellenségeskedést. Egyezményt kötöttek, amelyben a de Gaulleék megígérték, hogy Dentz tábornok, sem egyetlen katonája ellen a háború után eljárást nem indítanak. Mégis 1945 április 20-án Dentz tábornokot lefokozásra és halálra ítélték. Kegyelmet kapott, de még az év decemberében a börtönben a hidegtől meghalt. A védelem hivatkozott a Pétain és Churchill kormány között kötött egyezményre, de a bíróság nem fogadta el, mert Churchill letagadta, hogy ő Pétainnal egyezségre lépett. Később Churchill védnöksége alatt 82 angol külügyminisztérium a jegyzőkönyvek meghamisított szövegét adta ki. A brit miniszterelnök tagadásának második áldozata Pétain marsall, az első világháború verduni hőse lett, akit egy szótöbbséggel ugyancsak halálra ítéltek. A kedves 01 Man farizeussága teljes volt" írja Rougier Churchillről.

Churchill azért tagadta le a vichyi kormánnyal kötött titkos megegyezést, mert a perek megindulása idején folytak az angliai választások és nem akart fegyvert adni a Munkáspárt kezébe maga ellen. Az ellenzék ugyanis nagyon jól ki tudta volna játszani az angol nép előtt a Churchill-Pétain megegyezést, azért így is a Munkáspárt győzött.)

Rougier abban az időben az U.S.A.-ban tartózkodott. Személyesen akart a tárgyalásokra elutazni, de barátai lebeszélték rá, mert akkoriban sok embert öltek meg Párizs utcáin s a gyilkosságokat a kommunisták a degaulleistákra, a degaulleisták pedig a kommunistákra fogták. A jegyzőkönyvek fényképmásolatait elküldte de Gaullenak, de azokat nem látta senki a tárgyalásokon.

Jaques Chevalier, aki Halifaxai az egyezményt kötötte, életfogytiglani kényszermunkát kapott és vagyonát elkobozták.

A franciák azzal biztatták Indokínát a háború alatt, hogy ha segít a japánokat kiverni, akkor meg fogja kapni a függetlenséget. Az indokínaiak harcoltak, de a háború végén nem kapták meg függetlenségüket. A harcot tehát tovább folytatták, de most már a franciák ellen s minthogy a maguk erejéből képtelenek lettek volna rá, elfogadták a bolsevisták segítségét. A segítés örve alatt aztán Ho-Chi-Min hadseregét és országát sikeresen bolsevizálták.

A tények rövid ismertetése után mindenki saját maga megítélheti, hogy melyik állam vetheti a szemére a másiknak az igazmondás megcsúfolását, az üres ígérgetést, a meg nem tartott egyezmény vádját.

Az 1940-es év Magyarország számára sem maradt eseménytelen. Miután a Szovjetunió bekebelezte Besszarábiát és Bukovinát, Magyarország is fellépett területi követeléseivel. Az ellentéteket ismét német-olasz döntőbíráskodás intézte el. Észak-Erdély és a Székelyföld visszakerült Magyarországhoz. Ennek ellenében viszont olyan szerződést írt alá Teleki, amelynek alapján a német népcsoport ha nem is kimondottan írja Horthy de ténylegesen Berlin rendelkezése alá tartozott". Nem sokkal azelőtt újra a hungaristákat vádolták azzal, hogy szét akarták tépni Szent István palástját. Most ez a vád a rendszer fejére hullott vissza. A szerződés aláírása a bécsi döntés után történt, tehát nem lehet úgy feltüntetni a dolgot, mintha vagy a szerződés elutasítása, vagy Észak-Erdély visszacsatolása között kellett volna választani. Továbbá azért sem, mert Horthy szerint is a magyar-román tárgyalások, majd annak sikertelensége utón a döntő bíráskodás azért történt, hogy Magyarország és Románia között a katonai összeütközést elkerüljék. Tehát a magyar kormány kezében is lett volna ütőkártya, amit a németekkel szemben kijátszhatott volna, hogy azok túlzott követeléseivel szembeszálljon. A szerződés meglehetősen súlyos pontokat tartalmazott. Nem csak azokat amelyeket Horthy említ meg, hanem például azt is, hogy az állami élet minden területén a hazai németségnek számarányának megfelelően kell pozíciót biztosítani. Igaz, hogy az első zsidótörvény a 6%-os zsidóság számára 20 %-os részesedést biztosított a gazdasági és a szabad pályákon, viszont ez számukra csökkentés volt, míg a Teleki által aláírt szerződés a jogok fokozását jelentette.

A szerződés aláírásának követelése német oldalról teljesen ostoba dolog volt. Magyarországon a népi németek érvényesülését senki sem akadályozta, tehetségéhez mérten már csak azért is tudott mindegyik boldogulni, mert általában anyagilag jó körülmények között éltek, tehát a magasabb fokú iskoláztatás nem jelentett nehézséget számukra. Más oldalról pedig a németellenesek gyűlöletét fokozta és a rendszer igazolva látta magát a németek elleni antipátiájában. A sorozatos hadisikerek ellenére Németország még egy befejezetlen háborúban állott, szövetségesei érzékenységére sokkal nagyobb gondot kellett volna fordítania.

Ám, ha az igazságot teljes egészében akarjuk látni, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a magyarok részéről is törtek elég borsot a németek orra alá, még pedig olyan módon, hogy annak erős szaga a mi orrunkat is csípte. A háború után többen dicsekedtek azzal, hogy segítették a Magyarországon internált lengyel katonák szökését, akik aztán a nyugatiak hadseregéin újra harcoltak a németek ellen (és jórészük ott veszett Monte Cassino alatt). Nem nehéz belátni, hogy amennyivel erősödött a nyugati front, annyival gyöngült a németek ereje és ez épp a keleti fronton érződött meg. Ha annyi német katona, amennyit a lengyel légió lekötött, Budapest felmentési kísérleténél rendelkezésre állhatott volna, minden bizonnyal sikerülhet, volna a hadművelet. Ezek a magyarok azonban csak az orruk láttak s most még jogosnak találják, hogy rövidlátásukkal dicsekedjenek.

A nemzetközi politikának fontos eseménye volt az 1940 szeptember 27-én aláírt német-olasz-japán háromhatalmi egyezmény, tengely részéről ennek az volt a célja, hogy az Egyesült Államokat távol tartsák a háborútól, a konfliktus kiszélesedését megakadályozzák. Az egyezmény a tengely feladatául jelölte ki Európa újjászervezését és Japán feladatául a Távol-Keletéét. Ma is sokan gúnyolódnak a tengely Európa rendezésén. Hogy milyen lett volna, arról konkrét terveket senki sem tud felmutatni, de hogy Európát mégis újjárendezték az igaz, s hogy ebből nem kérünk, az is igaz. Pedig ezt a rendezést nem náci-fasiszták csinálták, hanem a nyugati demokráciák beleegyezésével és áldásával a Szovjet. A körülcsodált Nyugat szemében az államok semmivel sem jelentettek többet, mint a gyűlölt hitleri Németország előtt.

Horthy minden esetre téved, mikor azt állítja, hogy sem Bismarck, sem II. Vilmos császár Németországa nem kísérelt meg soha olyan lépést, amely a mi szabadságunkat és függetlenségünket érintette volna. Téved, mert elfelejti, hogy az I. világháború idején Vilmos császár Erdélyt odaígérte a románoknak. A kis nemzetek mindig hátrányban vannak a nagyokkal szemben igen jó politikus kell ennek a hátránynak a kiegyensúlyozásához. A Horthy rezsim politikusai a háború alatt semmi esetre sem igazolták, hogy erre a feladatra alkalmasak voltak.

Magyarország rövidesen csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Horthy szerint csak azért, hogy időt nyerjünk. Ez akkori állítólagos felfogás teljesen ellenkezik az abban az időbeli vezetett politikával. Ha Horthy arra számított volna már 1940-ben, hogy a tengely úgyis elveszti a háborút, akkor miért szerezte vissza Erdély egy részét és a következő évben Délvidéket?

Azért-e, hogy e náci jellegű imperializmussal (elrabolt területek visszaszerzésével) rossz pontokat szerezzen magának Nyugat előtt, amely ugyebár nem imperialista? Teljesen ésszerűtlen lett volna ez az országgyarapítás ilyen külpolitikai kilátások mellett. Az ilyen kijelentés sem más, mint pilátusi kézmosás. A háború ebben az időben újabb frontra szélesedett ki. A hadműveletek kedvezőtlenül alakultak az olasz hadseregre nézve és a helyzet csak akkor változott meg, amikor kitört a Jugoszláv háború.

Magyarország 1940. december 12-én örök-barátsági szerződést írt alá Jugoszláviával. Egy ilyen örök barátsági szerződés különös dolog olyan állammal, amellyel szemben területi követeléseink voltak. Érthető egy megnemtámadási szerződés akkor, ha dél felől biztosítani akartuk volna magunkat, de a politikában örökérvényű szerződést kötni, igen fellengzősen hangzik.

Jugoszlávia 1941 március 24-én Bécsben szintén csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Jugoszláv részről az egyezmény, mint kiderült, csak a kormány óhaja volt. A tél folyamán Donovan amerikai ezredes Jugoszláviában járt, hogy a szerbeket németellenes magatartásra bírja. Ha a kormánynál nem is, de egyéb politikai körökben, főképp pedig a hadseregben megbízatása sikerrel járt. Amikor Cvetkovich miniszterelnök és Markovics külügyminiszter a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás után hazatért, letartóztatták őket és Simovics tábornok vezetésével új kormány alakult és a hadsereget készültségi állapotba helyezték. Nem vitás, hogy az egész puccs Németország ellen irányult. A németek erre megtámadták Jugoszláviát, Magyarország a hadműveletekben szintén résztvett és ennek során Bácska ismét visszakerült Magyarországhoz. Horthy az emlékirataiban nagy mellébeszélést visz véghez ezen a ponton, mint ha sajnálná és kegyelné, hogy a Délvidéket akkor visszaszereztük. Azt írja például: Hitler bizonyosra vette, hogy örömmel ragadjuk meg az alkalmat Dél-Magyarország visszaszerzésére.. Ez a megjegyzése elárulja, hogy a magyar helyzetet teljesen tévesen ítélte meg, akárcsak a németek nagy többsége. Voltak persze nálunk is olyanok és nem csak nyilaskeresztesek, akik már korábban nyíltan a német vonalra állottak; ezekre alighanem talált Hitler feltevése.

Ebből a pár sorból az derül ki, hogy legalábbis Horthy szerint akik a revíziót komolyan vették, nem pedig csak hazafias frázisok, meg díszalbumok kiadói profitjának lehetősét ként azok mind a német vonalon állottak. Továbbá, hogy ő, Horthy Miklós nem állott a német vonalon, következésképp nem ragadta meg örömmel az alkalmat Dél-Magyarország visszaszerzésére. Horthynak saját magáról mondott véleményét meg lehet cáfolni és bebizonyítani, hogy ő is örömmel vette a revízió lehetőségét legalábbis addig, amíg a bölcsek mérsékletre nem intették.

Teleki Pál miniszterelnök a német ajánlat után 1941 április 2-án egy befejezetlenül maradt levelet írt báró Apor Gábor szentszéki követhez. Ezt a levelet angol fordításban a Journal of Central Europen Affairs 1947. áprilisi száma közölte. Ebből az angol szövegből visszafordítva magyarra olvasható a levél a Nyugati Magyarság" 1953. évi negyedik számában. Íme a levél idevonatkozó része:

H. (Hitler) a náci Sztójain keresztül üzenetet küldött a K. hoz (kormányzó) kérdezve, vajon meg akarjuk-e most valósítani déli igényeinket, plusz a tenger, plusz amit csak akarunk. K. ismét egészen el van ragadtatva s mi több, elragadtatása csak nőtt, amikor aludt rá egyet. Azt akarta írni, hogy testestől-lelkestől vele van és kész a cselekvésre... az én helyzetem igen nehéz, mert a K., a hadsereg, a kormány és a parlamenti többi fele e kérdésben ellenem van."

Ha már most mindenféle mellébeszélést, önigazolást, kézmosás félretéve vizsgáljuk az akkori helyzetet, a következőket láthatjuk. Magyarország előbb csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, mint ahogy aláírta a jugoszláv-magyar örök barátsági szerződést. Jugoszlávia rúgta fel a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozását a belgrádi puccsal és a hadsereg készültségi állapotának elrendelésével. A francia vezérkar irattárában a németek olyan okmányokat találtak már előzőleg, amelyek azt bizonyították, hogy az angolok nagyszabású hadműveleteket akartak elkezdeni Görögországban. Azért idézték elő a puccsot Jugoszláviában, hogy aztán a háborút a Balkán felől is vezethessék Németország ellen. A balkáni front már az első háború alatt nagy szerepet játszott, nem csoda tehát, hogy a németek itt is elébevágtak az angoloknak. A háromhatalmi egyezményt aláíró államok kötelezték magukat, hogy egymást minden politikai, gazdasági és katonai erejükkel kölcsönösen támogatják, abban az esetben, ha valamelyik szerződő felet olyan hatalom támadná meg, amely a folyamatban lévő háborúban mindaddig nem vett részt." Szőrszálhasogatás lenne azt állítani, hogy a németek támadták meg Jugoszláviát. Ha egy gyanús külsejű egyén nekem jön, vajon tartozom-e megvárni, míg az üt először, vagy megelőzhetem a támadásban? A belgrádi puccs felért egy hadüzenettel és Magyarországot az a szerződés kötötte, amelyet előbb írt alá.

Teleki Pálnak a két szerződés látszólagos összeütközése miatt támadt lelkiismereti aggályai teljesen fölöslegesek voltak és talán nem is támadtak volna, hogy ha szeme, gondolkozása állandóan nem Londonon függött volna. Az öngyilkosság pedig éppen nem megoldás. Kevés volt miniszterelnök lenne a világon, ha mindegyik, ahelyett hogy lemondana, öngyilkos lenne, amiért valamilyen neki nem tetsző dolog miatt nem akarná vallani a felelősséget. Horthy szerint Teleki önmagát tette felelőssé, amiért a németekkel (nem amiért a jugoszlávokkal!) szövetkeztünk és a nemzet becsületét kockára tettük. A nemzeti becsület önmagunk előtt nem került vitába, nemcsak a fentebb már elmondottak miatt, hanem mert Magyarország csak az önálló Horvátország kikiáltása után lépett hadba, azaz akkor, amidőn Jugoszlávia (Szerb-Horvát-Szlovén Királyság) de jure és de facto megszűnt, tehát az örök barátsági szerződés másik partnere nem volt többé. Ezt pedig Teleki is előre tudta, mert az idézett levélben azt is írja, hogy a koronatanácson (április 1) többek között a következő határozatot hozták: "addig nem mozdulunk, amíg a németek el nem érik Zágráb környékét, amikor is a horvátok valószínűleg átallnak." A Nyugatnak pedig van-e joga egyáltalán becsületbeli ügyekben bíráskodni? A belgrádi puccs talán becsületes dolog volt? De ez tetszett a nyugatiaknak hiszen ők készítették elő s mert nekik látszott kedvezőnek. Az első háborúban a Központi Hatalmak szövetségese Románia árulást kövei el, de Nyugat nem vetette szemére a becstelenséget, mert az ő javát szolgálta. Sőt megjutalmazták becstelenséget, neki adták Erdélyt 1.5 millió magyarral. S mi a becsület az egész trianoni békediktátumban ? Teleki tragédiáját az okozta, hogy mindig arra gondolt, mit szól ehhez London? Londonnak pedig bizonyára tetszett volna, ha olyan öngyilkosságot követünk el, mint Lengyelország és Jugoszlávia. Tehát Teleki maga követte el az öngyilkosságot a nemzet helyett. A Horthyhoz írt (és elveszett búcsúlevélben az állt állítólag, hogy "gazemberekkel szövetkeztünk." Ezt a kitételt Horthy a németekre érti. Tehát nem a belgrádi puccs rendezői voltak a gazemberek, akik fellépésük, megtagadták a frissen aláírt egyezményt, hanem a németek, akik háborús kihívásnak megfelelően cselekedtek. De ha Teleki önmagát tette felelőssé, amiért miniszterelnök létére ezt a szövetséget nem akadályozta meg, akkor miért írja róla Horthy, hogy az, ritka tulajdonsága volt, hogy a "politikai jövő alakulását előre meglátta"?

A balkáni villámhadjárat csak mellékepizód volt. Főeseménynek a német-orosz háború számított. Ezt az ellenségeskedést olyan események előzték meg, amelyekről gyanítani lehetett a véres harc közeledését. A finn hadjárat, a Balti államok megszállása majd bekebelezése, Besszarábia és Bukovina elcsatolása Romániától, mind ezek egyrészt stratégiai előkészületeknek számítottak, másrészt az orosz minderről nem értesítette előre a németeket, noha az egyezmény arra kötelezte volna. Viszont méltatlankodott akkor, amikor Németország csapatokat küldött a háromhatalmi egyezményhez csatlakozott Bulgáriába, számítva egy angol balkáni partraszállásra. A belgrádi puccs után a Szovjet egyezményt kötött a jugoszláv kormánnyal. Ez már nyílt szembefordulásnak számított. Az is gyanús volt, hogy a Szovjet 1940-ben tárgyalásokat folytatott Angliával. S míg a lengyelországi hadjáratban csak 65 hadosztály vett részt, addig 1941 tavaszán már 158 legnagyobb részt páncélos és motorizált hadosztály állott a német-orosz határon. A Szovjet újabb követelésekkel lépett fel: Engedményeket akart kicsikarni Bulgáriában és a török tengerszorosok felett.

Mindezek hatására az a vélemény alakult ki Németország vezető köreiben, főként a pártban, hogy a német-orosz egyezmény hibás volt, mert ennek örve alatt a Szovjet a maga területi követeléseit diktálta és Nyugat felé terjeszkedett. Ezért szánta rá magát Hitler a Szovjetunió elleni háborúra s ennek Horthy szerint már májusban meg kellett volna indulnia, de a jugoszláv háború miatt késedelmet szenvedett. Hitler arra számított, hogy pár hónap alatt végez a Szovjettel. (Mint Vilmos császár hitte 1914-ben: Mire a levelek lehullanak...) Mindenképpen el akarta kerülni a két frontos háborút és úgy vélte, hogy a Szovjetet gyorsan lerohanhatja, mielőtt Amerika Nyugaton beleavatkoznék a háborúba és egy esetleges partraszállással újabb frontot teremt.

A történelem az életnek olyan tanítómestere, akitől senki sem tanul semmit. Napóleon és Vilmos császár intő példája nem volt elegendő. A villámháborúk sorozatos sikerei elbizakodottá tették Hitlert. Ennek ellenére, meg az olaszok gyengeségének ellenére, mégis megnyerhette volna a háborút Németország a Szovjet ellen, ha Japán a háborúba lépésével nem követ el szintén súlyos hibát.

1941 áprilisában Japán a Szovjetunióval megnemtámadási szerződést kötött. Ekkor már tervbe, vette az U.S.A. megtámadását és biztosítani akarta magát a Szovjet felől. Arra számított, hogy a németek egyedül hamarosan elintézik a Szovjetet, ő pedig Amerikát és az európai nagyhatalmakat űzi el Ázsiából. Németek, japánok egyaránt rosszul számítottak. Ha Németország és Japán egyszerre támadta volna meg a Szovjetuniót az óriási birodalom két vége felől, Oroszország hamarosan összeroppant volna, mert hadseregét teljesen két felé kellett volna szakítania és Sztálinnak nem lett volna módjában azt a hatalmas átszervező inunkat sikeresen elvégeznie, amellyel a Sztálingrádi visszavonuló szovjet hadsereget összerázta és új lelket öntött bele, no meg a szibériai hadosztályokkal feltölthetett, mert nem kellett Japán felől támadástól félnie.

A német-szovjet háború 1941 június 22-én tört ki, Magyarország pedig június 27-én lépett hadiállapotba a Szovjetunió ellen. Horthy Miklós, a világ első antibolsevista államfője, itt is mosakszik, és a hadbalépést titkos összejátszás, sőt összeesküvés eredményének tulajdonítja. Azt állítja, hogy Bárdossy elhallgatta előtte azt az orosz ígéretet, amely szerint semlegességünk esetén a Szovjetunió támogatta volna Magyarországot az erdélyi kérdésben. Továbbá, hogy 1944-ben tudta meg: a háborúba lépést váltó Kassa elleni bombatámadást a kassai repülőtér parancsnoka Krúdy Ádám repülőezredesnek Bárdossyhoz intézett jelentése szerint nem orosz, hanem német gépek hajtották végre, amiből az derülne ki, hogy Bárdossy az összeesküvők közé tartozó akik mindenképpen bele akarták vinni az országot a Szovjet elleni háborúba. Megcáfolja a feltevést az a tény, hogy, mint Horthy írja, a Hitlertől kapott és a hadbalépést kívánó levelet tárgyaló első minisztertanácson Bárdossy miniszterelnök még "diplomáciai összeköttetés megszakítására sem volt hajlandó." A második minisztertanács (június 23.) Werth vezérkari főnök előterjesztését tárgyalta, amely arról szólt, hogy ha Magyarország vonakodik belépni a háborúba, egész Erdély megszerzése helyett kockára teszi azt is, amit a bécsi döntésben visszakapott. "Bárdossy álláspontját ez az érv sem ingatta meg" írja Horthy. Hogyan, mikor, kivel játszott tehát össze Bárdossy és főképp miért, ha olyan határozottan ellene volt a hadbalépésnek. Nem értjük, Horthy miért csak az emigrációban jött arra rá, hogy orosz légierő akkoriban örült, ha az előnyomuló németeket támadhatta, nemhogy egy még háborún kívül álló országot provokált volna bombatámadással. Horthy tehát elhiszi, hogy a bombatámadást németek hajtották végre. Pedig hihetetlen, hogy németek annyira ostobák lettek volna, hogy egy föltételezett, provokációt pótló támadást fényes nappal német gépeken hajtsanak végre. Ezt legfeljebb csak akkor merték volna megtenni, ha repülőtér és a légelhárítás parancsnokai is benne lettek volna az összeesküvésben. Minthogy azonban éppen a repülőtérparancsnok látott és jelentett német gépeket, világos, hogy nem voltak benne semmiféle összeesküvésben. Ezzel szemben tény az, hogy a magyar elhárító szolgálat később, szovjet iratok alapján még nevét is megállapította azoknak a cseh pilótáknak, akik orosz gépekről bombázták Kassát és Munkácsot. Horthy is feltételez egyébként, hogy Krúdy ezredes tévedhetett megfigyelésében.

Nem hihető egyébként az sem, hogy a németek, ha már ők dobiak volna is bombát Kassára, akkor éppen hadbalépésünk esetén Emukra is olyan fontos épületet, mint a postapalota, pusztítsanak el. Postaforgalom akadályozása, távíró berendezések elpusztítása csak a szovjet érdekében állhatott.

Még ha így is lett volna Moszkva ígérete Erdélyre vonatkozóan, ki hiszi azt el neki! Amikor 1944-ben a szovjet elérte a vele hadiállapotban nem lévő Bulgária határát, rögtön hadat üzent neki és ezzel kényszerítette a bulgárokat maga mellé a háborúba. Tudjuk azt is, hogy a kommunisták a háború folyamán Romániában azzal agitáltak, hogy ha Románia a Szovjet mellé áll, akkor megkapja ismét Észak-Erdélyt, az erdélyi magyarok közt meg azt suttogták, hogy ha támogatják a kommunistákat, akkor Dél-Erdély is vissza fog térni.

Horthy tehát utólag hajlandó lett volna elhinni a szovjet ígérgetést, de megfeledkezett arról, a szovjet fenyegetésről, amelyről pedig ő tesz említést, amikor ezt írja: Visinszki helyettes külügyi népbiztos április 12-én kijelentette Krisstófy követünk előtt, hogy a Szovjetunió Magyarország akcióját Jugoszlávia ellen nem helyesli. E mellett fenyegető szavak is hangzottak el: hogy Magyarország egy napon még majd szerencsétlenül jár és rongyokra tépik."

A háború utáni magyarországi újságokból bárki meggyőződhetett arról, hogy a Szovjetunió megígérte a jogos magyar területi követelések támogatását a békekonferencián. Előfeltétel természetesen az u. n. háborús bűnösök kiirtása és a nemzeti érzésű jobboldali magyar vezető réteg megsemmisítése volt. Párizsban aztán meg sem nyikkantak az oroszok a magyarok érdekében. A nem szláv és ellene a végsőkig harcoló nem ortodox magyarság erősítése semmiféleképpen nem állott érdekében. Az efféle vörös maszlagot csak Nagy Ferenc és társai hitték el, tegyük hozzá, hogy örömest, mert véres bosszúállásukat a nemzeti érdek köntösébe bujtathatták saját lelkiismeretük előtt, ha ugyan egyáltalán rendelkeztek ilyennel.

A japánok 1941 december 7-én hadat üzentek az U.S.A.-nak és megtámadták Pearl Harbour hadikikötőt. Amennyire hiba volt az, hogy Japán a Szovjetunió helyett az U.S.A.-t támadta meg, annyira hiba volt, hogy Németország aztán szintén hadat üzent az Egyesült Államoknak. A német vezetés úgy gondolkozott, hogy a háromhatalmi szerződés halottá válik, ha a szerződő felek semmi háborús szolidaritást nem mutatnak egymás lé és hogy a hadiállapot, ha jogilag nem is, de virtuálisan fennállt a két állam között, mert az amerikai hadihajók parancsot kaptak, hogy tüzeljenek a német tengeralattjárókra. Ez| gondolkozás teljesen helytelen volt, mert ha Japán nem tartotta kötelességének, hogy Németország iránti szolidaritásból hadat üzenjen a Szovjetuniónak, a németeknek sem kellett volna ilyen gondjuknak lenni. Ha az U.S.A. hadihajók elsüllyesztettek néhány német tengeralattjárót, azok viszont elsüllyeszthettek volna néhány amerikai hajót hadüzenet nélkül. Németország, látszik, nem számolt azzal, hogy az amerikai népet minden hecc lés ellenére roppant nehéz lett volna a háborúba belevinni, ellenséges hadüzenet nélkül. Az amerikai nép nem akarja vérét hullatni, ha nem nagyon muszáj. Roosevelt számára a németek elleni háború ideológiai háború volt, s mégis előzőleg azt hangoztatta, hogy csakis gazdasági érdekek vezetik Németország ellen. Nyíltan bevallani az amerikai nép előtt, hogy világnézeti alapon háborút viselni képtelenség lett volna. Roosevelt, környezetének hatására már 1939-ben elhatározta, hogy belép a háborúba, de ő nem üzenhetett hadat. Ki kellett provokálnia, hogy az ellenkező oldalról történjék a hadüzenet és ez a számítása sikerült Ha az ember egyfelé lövöldöz, másfelé is könnyebben megnyomja a ravaszt.

December 7-ike Magyarországra nézve azért volt jelentős, mert Sztálin követelésére e napon üzent hadat Anglia nekünk. A tengely nyomására viszont a magyar kormány üzent hadat az U.S.A.-nak december 12-én. Az U.S.A. ezt először nem vette tudomásul és csak 1942 június 5-én írta alá Roosevelt a Magyarország elleni hadüzenetet.

1942-ben több fontos magyar vonatkozású háborús és politikai esemény zajlott le. Január folyamán történtek az u. n. újvidéki események, vagy mint Horthy írja: megbocsáthatatlan hatalmi túlkapások. Mint ahogyan a háború utáni közszellem, azaz a győzők álláspontja kívánja, Horthy is a magyar parancsnokokra hárítja a vádat és bűnösséget, annál is inkább, mert Kállay idején ő maga utasította Szombathelyi vezérkari főnököt, hogy a törvény teljes szigorát érvényesítő új hadbírói eljárást tegyen folyamatba." Ez a fogalmazás sok mindent elárul. A baloldal, élén Kállayval, az eredménytelenül végződött első vizsgálatba nem nyugodott bele. Horthy ezt a bele nem nyugvó társaságot a közvéleménnyel azonosítja. Ez az úgynevezett közvéleménytársaság jó pontokat akart szerezni Nyugaton annál is inkább, mert Kállay célja és feladata, mint látni fogjuk, a Nyugattal való titkos megegyezés és a háborúból való kilépés volt. Különösen Kállay Miklós a későbbi miniszterelnök szorgalmazta erélyesen újabb hadbírói eljárás folyamatba tételét" olvassuk Horthy emlékirataiban. A kormányzó, saját idézete szerint, nem az igazság kiderítése végett indította el az új hadbírósági eljárást, hanem a törvény szigorának érvényesítésére. A katonai per tehát politikai perré vált, ahol felülről megadják a direktívákat az ítélethez. Kállayék a maguk szempontjából minden esetre jól spekuláltak, ők az ellenséges tábor győzelmét biztosra vették s már előre ahhoz igazodtak, azaz az Újvidéki eseményekért halálos ítéleteket hozó haditörvényszéki ítélettel lerázták a felelősséget a számonkérő Nyugat és Tito előtt. A háború alatti és utáni idők egyik legnagyobb tömeggyilkosa Tito, ennek ellenére is ki akarta kérni Horthyt, de az amerikaiak elutasították.

Az újvidéki hadtestparancsnok Feketehalmi-Czeidner és társai annak idején azzal védekeztek, hogy ők partizán lázadást fojtottak el, kíméletlenül, de egyedül hatásos módon. Még kitüntetést is kaptak érte. Akik mint katonák akkoriban a Délvidéken szolgáltak, azok tudják, hogy a partizán tevékenység miatt katona csak csőre töltött fegyverrel és legalább kettesével mehetett ki az utcára. Az ártatlanok" ahogy Horthy nevezi agyonlövése után megszűnt a partizánok terrorja és ez az eredmény fényesebben beszélt, mint Bajcsi-Zsilinszky Endre képviselőházi interpellációja ebben az ügyben. Ha pedig ismerjük a Balkánon lefolyt szörnyű, véres partizán csetnik háborút, azt is elképzelhetjük, hová fejlődhetett volna Délvidéken is a partizán tevékenység, ha nem fojtják el idejében.

Orvlövészek, partizánok ellen mindenütt egyforma módszerekkel járnak el. Kérdezzük csak meg az Indokínát járt francia idegenlégiósokat. Hivatkozhatunk közismertebb tényekre is. A brit maláj félszigeten támadt kommunista felkelést Gerald Temple, Anglia legbrutálisabb generálisa verte le két és fél év alatt (1952-54) olyan brutalitással, írja a svájci Weltwoche (1954 június 18) hogy a szocialisták haja az égnek állt tőle. Hogy ez a brutalitás nem szaloncukor osztogatásból állott, azt gondolhatjuk.

Mindenesetre különös, hogy nem elégszünk meg azzal a rágalommal, mocsokkal, amiket ellenségeink vádként ránk szórnak, hanem még mi magyarok is szekundálunk nekik, ahelyett, hogy azokról a szörnyűségekről beszélnénk a nagyvilágban, amit velünk szemben követtek el. A németeknek van annyi eszük, hogy azt írják meg, amit a csehek és a szerbek műveltek a kezükre jutott németekkel. Az "Európa in Trümmen" és az "Ein Volk ist ausgelöscht" című könyvek legalább olyan borzalmakról rántják a leplet, mint amilyeneket a német haláltáborokról írtak.

1942 februárjában az országgyűlés elfogadta a kormányzóhelyettes választásról szóló törvényt és ugyanazon hó 19-én megválasztotta erre a méltóságra Horthy Istvánt, a kormányzó fiát.

Március 10-én Kállay Miklós új kormányt alakított. Ezzel a háborús időnek egy szaka lezárult és új fejezet kezdődött. Az addigi időkben hol angol barát, hol német barát kormányok vezették az ország politikáját. A németek szövetségesei voltunk és angolok felé kacsintgattunk. Kállayval ez a politika már külsőleg marad meg, tartalmában egyértelmű: szembefordulni a németekkel, átállani az angolokhoz, abbahagyni a szovjetellenes háborút.

Tegyünk tehát mi is pontot e háborús fejezet végéhez és tekintsünk át rajta, hogy mi volt helyes, mi volt hibás, mit kellett volna, vagy mit lehetett volna tenni.

Abban a nagy világégésben, amely ismét földünkre zúdult Magyarország többféle politikát folytathatott volna és éppé emiatt a többféle lehetőség miatt merültek föl súlyos politikai ellentétek a nemzet különböző rétegeiben.

Az első lehetőség az lett volna, amit a zsidók szerettek volna és a maguk részéről eléggé propagáltak a No. 1 csoportba tartozó újságírókon és egyéb intellektüeleken keresztül is. Semmi kapcsolatot a nácikkal. Visszautasítani minden ajánlatukat és az angolokhoz fordulni.

Nem kétséges, hogy ilyen politikát keresztülvinni, amikor a Felvidékről, Erdélyről, Délvidékről volt szó, a nemzeti közszellemmel szemben képtelenség lett volna. Húsz éven keresztül a revíziót hirdettük és amikor lehetőség nyílik rá, akkor utasítsuk vissza, csak azért, mert a németektől indul ki, a zsidók pedig gyűlölik a németeket?

De az sem kétséges, hogy ha angolbarát politikát folytattunk volna, a németek legkésőbb 1941-ben megszállták volna Magyarországot, akár azért, hogy a román olajhoz vivő utat biztosítsák, akár azért, hogy a Jugoszlávia, vagy a Szovjet elleni támadáshoz a felvonulási területet biztosítsák, akár pedig egyszerűen azért, hogy egy megbízhatatlan területet semlegesítsenek a hadseregük hátában.

A fenti oknál fogva szigorú semlegesség esetén sem kerülhettük volna el a német megszállást. Magyarország történetét, sorsát ebben a háborúban geopolitikai helyzete elháríthatatlanul meghatározta. Norvégia geopolitikai adottsága nem hasonlítható a Magyarországéhoz, még sem tudta a megszállást elkerülni.

Ha a németek már 1939-ben vagy 1940-ben, vagy akár 1941-ben megszállják az országot, akkor mindaz, ami ennek következményeként csak 1944-ben történt, már évekkel előbb megkezdődött volna. A magyarországi zsidóság teljes egészében arra a sorsra jutott volna, mint a lengyel, román, cseh, vagy szlovák zsidóság. A zsidóság hálás lehet azért a politikáért, amely elejét vette a német megszállásnak. Ehhez azonban higgadt ész kellene, nem ádáz gyűlölet.

Továbbá az ország bombázása is hamarabb megkezdődött volna. Ugyanis valamilyen csodálatos brit észjárás folytán, amíg Magyarország szuverenitásának a birtokában hadiállapotban állott Angliával és háborút viselt Anglia szövetségesével a Szovjetunióval, addig nem bombázták, mihelyt a németek megszállták, tehát önakaratát és felelősségét elvesztette, elkezdték bombázni.

Visszaszerezni amennyi területet lehet, de kívül maradni] Szovjet elleni háborún, lehetett volna egy újabb út. A neme okkupációja így sem maradt volna el. Vagy azért, hogy a szállás alatt önkénteseket toborozzanak, mint tették azt más megszállt országban, vagy még inkább azért, hogy olyan kormányt ültessenek be, amely hajlandó lett volna a Szovjet elleni hadüzenetre.

Ráállni a Szovjet vonalára és harcolni a németek ellen, mint demokráciák tették. Miénk lehetne egész Erdély. Ilyen politikához az kellett volna, hogy Magyarországot a trianoni időkben Károlyi Mihály vagy Kún Béla vezesse. Az antibolsevista szellemben nevelt hadsereget még 1944 októberében sem lehetett a Szovjet mellé állítani. Megkaptuk volna Erdélyt a háború után hálaképpen, de vajon mondhatjuk-e biztosra, hogy Magyarországnak szovjet szövetsége esetén Románia német barát lett volna-e. Románia egész politikája 1939-től kezdve arra irányult, hogy Erdélyt megmentse magának a magyaroktól. Magyarország németbarát volt, tehát ő a keleti francia is az lett. Feltehető, hogy ha Magyarország a Szovjet oldalára áll, akkor Románia is a vörös hadsereg mellett masírozott volna. Csehszlovákia és Jugoszlávia mindenkor kedvesebbek voltak a Nyugatnak és Keletnek is, tehát ezekkel szemben sem számíthattunk volna területi követeléseink kielégítésére. És el tudjuk-e képzelni, hogy min ment volna keresztül Magyarország a kezdeti német siker idején? Arról nem is beszélve, hogy az ország már akkor hadszíntérré vált volna. És ami még súlyosabban esik latba: egy jövendő Európa rendezés során úgy tekintenének ránk, mint önkéntes szovjet barátokra.

Bárhogyan is forgatjuk a dolgot, Magyarország mást, mint németbarát politikát nem folytathatott. Sorsát semmiféleképp nem kerülhette el. Nyugat szövetségesei: Lengyelország, Csehország ugyancsak Moszkva zsákmányai lettek. Magyarországra, győzök hozták a bolsevizmust. Ha a Szovjet szövetségesei lettül volna, akkor jutalomképpen kaptuk volna meg, sőt saját akaratunkból kifolyólag saját magunkat bolsevizáltuk volna.

Ennyi sok volna után egy a bizonyos. Magyarország azt tette, amit tehetett és amit érdekei diktáltak. A tragédiánk abban rejlik, hogy nem úgy tettük, amint kellett volna. Egy olyan óriási világküzdelemben, amelyben a lét, vagy nemlét forog kockán, nem lehet sem kesztyűs kézzel, sem félkézzel beleszállni. Nem arról volt szó, hogy a németeket milyen mértékben segítjük így akarja Horthy feltüntetni hanem magunkat hogyan akarjuk megvédeni. Ha másra nem, határaink védelmére teljes erővel fel kellett volna készülni. Nem a trianoni, sem nem a bécsi határok védelmére, hanem a Kárpátokéra. Ott, ahol az országot az orosz invázió ellen meg kellett volna védeni a háború befejezéséig. Nem ez történt, mert az állam vezetői összetévesztették az angolszász érdekeket a magyar érdekekkel és a súlyos tévedésüket még ma, az óriási tragédia után sem akarják csökönyösségükben beismerni.

Horthy két miniszterelnököt menesztett zsidóellenes magatartása miatt: Imrédyt, aki meghozta a második zsidótörvényt és Bárdossyt, aki újabb zsidótörvényt akart hozni.

Bárdossy elbocsátásának más oka is volt. Horthy az U.S.A. hadbalépése után az angolszászok győzelmére számított, ezért angol külpolitikai orientációt vett tervbe. Ehhez az új külpolitikához új és igen megbízható ember kellett. Legalkalmasabb lett volna Bethlen István gróf, Horthynak a Leó-szelleme, de közismert németellenes magatartása miatt provokációnak hatott volna Németország felé.

Nem kétséges, hogy Bethlen ajánlotta maga helyett Kállayt Horthynak. Kállayval egy második Bethlen került a miniszterelnöki székbe. Nem csak személyes jóbarátok voltak, hanem teljesen azonos politikai felfogásúak is. Mindketten a feudális vezető réteget képviselték. Amikor Bethlen kilépett Gömbös pártjából, egyedül Kállay követte. Az Országos Öntözésügyi Hivatal igazgatójává történt kinevezésekor, mint állami főtisztviselőnek, le kellett mondania képviselői mandátumáról, de Horthy a legelső üresedéskor kinevezte felsőházi tagnak.

Kállayban tehát úgy bízhatott meg Horthy, mint Bethlenben, és az a nagy előnye volt vele, hogy a belpolitikában addig nem játszott szerepet. Nem csak a németek, de még a kormánypárti körök sem igen ismerték.

Horthy csak meglehetős hosszú kapacitálással tudta rávenni Kállayt, hogy elfogadja a miniszterelnökséget. Kállay az emlékirataiban idéz abból a megbeszélésből, amit Horthyval folytatott. Elképesztő Horthy akkori felfogása. A Szovjetben egész egyszerűen nem látott veszélyt, nemcsak azért, mert az angolok középeurópai politikájára számított, hanem mert szerinte az oroszoknak nem kellenek sem a magyarok, sem a románok, mivel hogy egyik sem szláv nép. Nem tudta Horthy, hogy a Szovjet birodalomban hány millió nem szláv él? Nem volt tisztában a bolsevizmus céljaival ő, a világ első antibolsevista államfője és még csak a pánszlávizmust sem ismerte?

De még ennél is sokkal súlyosabb és elképesztőbb az a kijelentése, hogy az oroszok szövetségesei is lehetünk, ha azok nem akarnak minket bolsevizálni.

A pánszlávizmus rombolta szét Nagy-Magyarországot. A szláv mozgalom elindítója és európai politikai tényezővé kifejlesztő ereje Oroszország. A pánszlávizmus nem csak a Balként akarja megszerezni, hanem egész Európa felett a hatalmat, és roppant eurázsiai világbirodalmat teremteni orosz vezetés alatt. Mi lesz Magyarországból, ha önként szövetséges társává alakul a kétszáznegyvenmilliós szláv tömegnek ? Hol lesz a magyarság száz, vagy kétszáz év múlva? Vegyük hozzá, hogy ez Oroszország jelenleg bolsevista. El lehet-e képzelni reálisan, hogy egy kétszázmilliós szovjet államhoz szövetségesként csatlakozó kis nyolc-tízmilliós nemzet meg tud maradni bolsevizálódás nélkül, amikor a Szovjet célja a világ bolsevizálása ? Horthy tekintélyét a történelemben antibolsevista magatartása alapította volna meg. A Kállay által közölt eme kijelentései szétzúzták ezt alapot.

Kállay miniszterelnöki megbízatásakor fölkereste elődjét Bárdossyt, aki igen hevesen támadta meg, mert ismerte utódja politikai felfogását. Katasztrófába fogod vinni az országot, mondotta Kállaynak. Rohanni fogsz az angolok után és sohasem fogod elérni őket, mint Bethlen sem tudta és senki más sem. Ők lekötelezettjei az oroszoknak és a Kis Ententenek... El fogod veszíteni Németország barátságát és Magyarország egyedül fog maradni. Nem változtat a tényen, ha Németország veszít, mi akkor is a vesztes ellenségek listáján fogjuk végezni. Ez el volt határozva az első világháborúban és Trianonban." Mindenki előtt világos, hogy Bárdossynak lett igaza. Csak éppen Kállay nem ismeri be. Azt írja, hogy nem tett különösebb erőfeszítést, hogy meggyőzze Bárdossyt hamis logikájáról. Ezzel szemben Macartney professzor, aki Kállay emlékirataihoz az előszót írta, a pártszenvedélyeken és a magyar tragédián kívülálló idegen tárgyilagosságával megállapítja, hogy Bárdossy próféciája teljesedett be, nem csak azért, mert Nyugat nem teljesíthette a jogos magyar követeléseket, hanem mert a Szovjetuniótól sem védhette meg. Horthy teljesen hamisan jövendölt akkor, amikor azzal érvelt, hogy Németország veresége nem jelentheti az orosz beengedését Európába, írja Macartney az előszóban.

Ez a megállapítás ítélet is egyúttal. Ítélet a magyar vezetőréteg akkori angolbarát politikája felett, amely délibáb után futott, árulóvá vált, barátokat legfeljebb csak önmagának, de nem a nemzetnek szerzett. Súlyos mulasztásokat követett el, amelyek eredményeképpen a nemzet csaknem védtelen maradt, amikor a bolsevizmus szörnyű réme megjelent a Kárpátok hágóinál. Marschalkó Lajos igen helyesen jegyzi meg Vörös Vihar című könyvében, hogy a feudálisok az életformát" akarták megmenteni. Igen, azt akarták, a nagybirtokot, a kastélyokat, a munkátlan életet, a Nemzeti Kaszinót és mind ehhez fenntartani a három millió paraszt-koldus intézményesített nyomorát, hogy ez a Kállay által agyondícsért vékony réteg gondtalanul élje le földi életét és meghaljon abban a tudatban, hogy rá a túlvilágon is kiváltságok várnak, ha roppant jövedelme morzsáival eleget tett keresztényi felebaráti kötelezettségének.

Mert a szélsőjobboldal ezzel az életszemlélettel és a belőle fakadó politikával élesen szembehelyezkedett, tehát Kállay kijelentette, hogy a nyilasokat a nemzet ellenségeinek kell tekinteni. Pedig nem a nemzetről volt szó, hanem csak a feudálkapitalizmus haszonélvezőiről, vagy pártpolitikai síkon: a kormánypárt egy részéről és a felsőházról. Kállay szerint azonban egész Magyarországon csak a felsőház és általában véve az arisztokrácia volt értékes. Minden szépet elmond róla: nacionalista, liberális, szociális szellemű, az anyagiasság távol állt tőle, a legműveltebb és természetesen náciellenes. A felsőház jelentette a nemzet elitjét és ez az elit képviselte a nemzetet. Aki tehát ellene volt ennek az együttesnek, az ellensége volt a nemzetnek, ez körülbelül Kállay okoskodása. Tehát egészen diktatórikus: aki nincs velem, az ellenségem. Aki nem kommunista, mondják a bolsevisták, az fasiszta. Aki pedig fasiszta, az a nép ellensége.

Kállay miután elfoglalta a miniszterelnöki széket, hamarosan hozzálátott, hogy angol orientációját gyakorlatilag érvényesíti Először Lisszabonban a lengyeleken keresztül lépett félhivatalos érintkezésbe az angolokkal, majd később hivatalosan az amerikaiakkal is.

Ankarában a kapcsolatok kiépítését Ullein-Reviczky Antal kezdte el. Ennek folyamányaképpen 1943 januárjában Frey András, a Magyar Nemzet" című lap külpolitikai szerkesztője angol megbízottakkal tárgyalt. Az angolok semmiféle politikai jellegű ígéretet nem tettek, hanem katonai tárgyalófeleket kértek. Kállay világosan látta, hogy az angolok csak katonai hasznot akarnak húzni ellenszolgáltatás nélkül. Ennek ellenére közölte velük, hogy Magyarország hajlandó feltétel nélkül megadni magát. Kállay véleménye szerint is a feltétel nélküli megadás nem helyes, mert ilyen helyzetben egészséges békéről nem lehet szó, hanem csak békediktátumról. Saját véleménye sem zavarta döntéseiben.

A szélsőjobboldalt árulónak tartotta, mert az őszerinte akarta szolgáltatni az országot a fegyveres szövetséges Németországnak, ő pedig már 1943-ban kiszolgáltatta volna az ország feltétel nélkül az ellenséges hatalomnak. Nem kétséges, hogy feltétel nélküli megadásnak első következménye az összes vissi szerzett területek elvesztése lett volna. Mint ahogyan az lett a háború elvesztéséé. Akárhogyan magyarázkodik Kállay, az angolok nem tekintették az ő akcióját másnak, mint menekülési próbálkozásnak a süllyedő hajóról. Ezt meg is mondták nyíltan a rádión keresztül. Kállay megkapta a B.B.C. adásából mindazt, amiben a szélsőjobboldalt részesítette: rágalmazták és Quislingnek nevezték. Persze ez még nem minden. Angol részről a tárgyaló fél a magyar származású Pálóczy Horváth György volt, akiről a magyarok tudták, hogy Moszkvabarát és nem volt más feladata, minthogy a Balkánon zavart idézzen elő politikailag és katonailag egyaránt. Ilyen piszkos munkára ugyanis angol gentleman nem vállalkozott.

Az angolok még csak azt sem tudták garantálni, hogy majd ők szállják meg az országot. Sőt amikor ezt a kérdést Pálóczy Horvátnak előterjesztették, az rögtön megmondta, hogy ne is várjanak választ. E sok nullával szemben Kállayék még is pozitív ígéreteket tettek és akciókat hajtottak végre. ígéret volt, hogy a csapatokat visszavonják Oroszországból, lecsökkentik, majd beszüntetik a szállításokat Németországnak, adott pillanatban fegyveresen fordulnak szembe Németországgal, német okkupációs kísérlet esetén pedig azonnal fegyveres ellenállást tanúsítanak. Pozitív akció volt, hogy titkos adón keresztül állandóan tájékoztatták az angolokat a magyar és német politikai és katonai helyzetről, a hadiszállításokat csökkentették és többször kérték Hitlert, hogy csapatainkat engedje haza. Az angol rádió kormányellenes propagandájára pedig azt mondták a bölcs angol barátok jó strucc módra, hogy az nem fedi a hivatalos angol véleményt.

Kállay többször kihangsúlyozza emlékirataiban, hogy a magyar külpolitika irányváltoztatását nem a katonai helyzet miatt, hanem elvi okokból vitte véghez. Amikor ő miniszterelnök lett, a német katonai erőt még nem érte vereség. Hanem ő gyűlölte a nácizmust és angolbarát volt mindig.

E logika szerint tehát, ha egy angolbarát angol politikát folytat, az nemes, magyar, hazafias tett. De ha egy németbarát német politikát folytat, az hazaárulás, aljasság.

Ha már most feltesszük a miért kérdést, akkor eljutunk a probléma alaposabb megvilágításához. Keresztény ember nem lehet nemzetiszocialista, mondja Kállay. A nácikkal szövetkezni bűn, írja Sulyok Dezső. Nem indokolják ugyan, de kitalálhatjuk, hogy miért. Azért, mert a hitlerizmus vallásellenes és antiszemita, tehát embertelen, amellett imperialista is. Ha ez igaz is, mit láttunk a túloldalon? Az angolszászok szövetkeztek a Szovjetunióul, amely ugyancsak vallásellenes, osztálygyűlölő és imperialista Aljassága, embertelensége, kegyetlensége pedig sokkal nagyobb, mint a náciké volt erről Kállay nem ír, de Sulyok Dezső annál többet, személyes tapasztalatai alapján. Anglia mindén a kis népek szövetségese volt, mondja Kállay. Igaz ez? Elég csak az írekre és burokra gondolnunk. De saját állításaival is összeütközésbe került Kállay. Könyve végén említést tesz egy angol kapitányról, aki a vele való beszélgetések után kezdte fölfedezni saját angol népében mindazokat a hibákat, amikkel a nácikat vádolták: "imperializmus, nacionalizmus, faji megkülönböztetés, kapitalista stb." Horthy pedig maga mondotta, hogy Magyarország a Szovjetunió szövetségese lehet, ha az lemond az ország bolsevizálásáról.

Bűn volt a nácikkal szövetkezni? Akkor miért szólította fel 1935-ben a Saarvidék lakosságát a katolikus püspökük, hogy a Német Birodalomba való visszatérésre szavazzanak? Miért nyilatkoztak úgy a Rajnavidék megszállásakor 1936-ban, a katolikus püspökök, hogy "Szavazatunkat a Hazára adjuk."? Miért gratuláltak 1936 augusztusában a fuldai püspöki összejövetel résztvevői Hitlernek a spanyol polgárháborúba való belépésekor? És mert bűn volt, ugye azért üzentek 1937.évi újévi üzenetükben, hogy támogatják Hitlert a vörös veszély ellen. S mert bűn volt, azért jelentették ki ugyancsak Fuldában a püspökök, hogy a végső német győzelem után különleges hálaadási ceremóniákat fognak bejelenteni a német csapatok a Hitler iránti loyalitásból. S mert bűnös volt a háború, bizonyára azért proklamálta az 1943. év augusztusi püspöki pásztorlevél, hogy a hitleri háború jogos, mert Németország hősi küzdelmet folytat a bolsevizmus ellen, hogy megvédje a hazát és megoltalmazza azt kiszámíthatatlan szerencsétlenségtől.

Világos, hogy egy ország külpolitikáját, szövetségkötését első sorban nem világnézeti, vagy erkölcsi megfontolások irányítják, hanem az érdekek. 1939-ben Németország nem világnézeti azonosság miatt kötött egyezményt a Szovjetunióval, hanem érdekből. Kállay azt mondja, azért, mert diktátor csak diktátorra érti meg magát. Pedig éppen két diktátor fér meg bajosan egymás mellett, mint ahogyan két dudás sem egy csárdában. Amellett megfeledkezik Kállay arról, hogy az angolszászok sokkal hamarabb és következményeiben súlyosabb szövetséget kötöttek a nettel. Akkor tehát Roosevelt és Churchill is diktátor volt? Viszont ha érdekeinket tekintettük, akkor csak a tengelyhatalmak mellé állhattunk. A Szovjetunió felől a bolsevizmus és a pánszlávizmus egyaránt fenyegetett. Az angolszászok a trianoni alapján állottak és a volt Kis Ententet támogatták. A feudális és féldiktatórikus Magyarországgal szemben mindig is bizalmatlanok voltak. A háború alatt látható lett, hogy defetista politika mellett Magyarországot az angolszászok már nem tudják elérni, és az a Szovjet karmaiba hull az angolszász demokraták áldásaival kísérve. Az Atlantic Charta szép ígéretei füstbe mentek, s míg az átkozott nemzetiszocialisták életterekre osztották Európát, addig a humánus demokráciák érdekszférákra és Magyarország menthetetlenül, sőt közmegegyezésre Szovjet érdekszférába került. Hitler maga mondotta egy beszédében, hogy "a nemzetiszocializmus nem export eszme." Ezzel szemben a bolsevizmus célja a világ proletárjainak egyesítése természetesen Moszkva vezetése alatt. S hogy a nyilaskeresztesek nem Németországból importálták a magyar nemzetiszocializmust, azt épp Kállay bizonyítja szinte hihetetlen őszinteséggel. Ezt a nemzeti szocializmust (már mint a magyart) írja mind amellett szabad összekeverni a német náci változattal. Ennek a magyar nemzeti szocializmusnak fő jellemvonásai voltak, egy határozott antikommunista, antimarxista magatartás; hazaszeretet; bizonyos, nem jelentéktelen mértékű antiszemitizmus." Itt aztán újból feltehetjük a kérdést, hogy ha a hazaszeretet fővonása volt a nyilaskereszteseknek, akkor miért kellett a nemzet ellenségeinek tekinteni őket és hazaárulóknak gyalázni? Az elfogulatlan Macartney professzor az, aki az igazságot és megmondja: mindegyik oldal szimpatizált azokkal az országokkal, amelyeknek ideológiai apparátusa hasonló volt az övéhez, kérte segítségét és fordítva, felajánlotta a saját segítségét, egyúttal arról is tanúságot tesz Macartney, hogy ez a segítség kérés és adás nem vezetett el hazaáruláshoz. Ezt írja ugyanis: "ez volt mindig a túlhangolt feltétele a nemzeti érdekekkel való összeférhetőségnek - csak egy nagyon kevés kommunista ágens az egyik oldalról és egy hasonlóan kis számú német ágens a másikról, akiket egy töredék nyilaskeresztes párt képviselt (nem a Szálasié) tette félre mindig ezt a feltételt." Ezzel a zárójelben tett megjegyzéssel, hogy nem a Szálasié, bizonyítja Macartney, hogy a hungaristák csak annyiban várták a német segítséget, amennyiben ez a segítség összeegyeztethető volt a nemzet érdekeivel, tehát revíziós követeléseinek megvalósításában és fegyveres támogatásban a Szovjet ellen.

Kállay tehát nem a hadihelyzet kényszerítő volta miatt, hanem egyéni szimpátiája folytán olyan külpolitikát kezdett, amely a nemzet vitális érdekeivel merőben ellenkezett s bár akkor az angolszászok ideiglenes háborús érdekeit szolgálta, ma már láthatjuk, hogy valójában az ő távolabbi érdekeiknek sem felelt meg, mert csak a szovjet térnyerését segítette elő Közép-Európában.

Kállay miközben mélységesen elítéli a náci diktatúrát, elmondja, hogy ő milyen diktatúrát gyakorolt Magyarországon egyetlen megbízható segítőtársa Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter segítségével.

Az új miniszterelnököt a kormánypárt nem fogadta rokonszenvvel. Egyesek nyíltan megmondták, hogy ha nem fogadja el a párt álláspontját, akkor nem fog tudni kormányozni. Teljesen idegen és bizalmatlan környezetben kezdte el munkáját Kállay, senki előtt nem beszélhetett terveiről, minden szavát kétszer meg kellett fontolnia míg kiejtette. A jobboldali felfogású minisztereket nem cserélhette ki, mert ezzel felkeltette volna a németek gyanúját. Új választásokat nem mert kiírni, mert ez csak a vele szembenállók táborát erősítette volna meg. Az ő igazi támaszai az arisztokraták, a magas klérus és a zsidóság vezetői voltak. Politikája tehát nem találkozott sem a nép, sem a nép képviselőinek helyeslésével. Tisztán és maradéktalanul osztályérdekeket szolgált. Szokásos logikátlansággal még is leírja néhányszor, hogy a nemzet őmögötte állott. Az ilyen kijelentését éppúgy néni kell komolyan venni, mint például azt, hogy Horthy volt Európa legnépszerűbb államfője, vagy hogy Bethlen István gróf nagy népszerűségnek örvendett Magyarországon.

Politikájának érvényesítéséhez szükségessé vált a szélsőjobboldal elnyomása. A cenzúra teljesen lefogta a nemzetiszocialista ó hangját, sőt ideiglenesen, vagy véglegesen beszüntették a nyilaskeresztes lapokat. Volt időszak, amikor egyetlen napilapja volt a hungaristák pártjának. Imrédy egy alkalommal azt mondta Kállaynak, hogy legalább annyi szabadságot engedélyez az ő pártjának, mint a baloldali pártoknak. Imrédy pártja szintén a szélsőjobbhoz számított. Az internáló táborok nyilaskeresztesekkel voltak tele. Imrédy kérése jogos volt, mert a baloldal szabadon működhetett, sőt mondhatjuk, garázdálkodhatott a magyar politikai életben. Keresztes-Fischernek mindig szimpatikusabb volt a baloldal a jobboldalnál. Az ő kezdeményezésére alakult meg 1941 szeptemberében Nagy Ferenc vezetése alatt a paraszt-szövetség azzal a céllal, hogy a kisparasztságot elzárja a jobboldal befolyásától. Nem valami zseniális program, de többre nem tellett, A baloldal vezetői, mint Tildy, Szakasits, Ferenc, Rassay, Payer, többször jelentek meg Kállaynál Keresztes Fischernél megbeszélésre. Kállay kifejtette előttük, a háború után történelmi missziót kell teljesíteniük. Előttem nem vitás, hogy ezt a bizonyos missziót lényüknek megfelelően tökéletesen teljesítettek. A Szociáldemokrata Párt nyugodtan szervezkedhetett, agitálhatott a háború folytatása ellen. Röviden és velősen: a baloldal szabad kezet kapott, hogy garnitúrát nevelhessen a bolsevizálás idejére. Az újságcikkeket, híreket ki lehetett cenzúrázni, de az országgyűlési közleményeket, tudósításokat nem és minthogy 1943-ban igen kényes és kellemetlen interpellációkat jegyeztek be a szélsőjobboldalról, Kállay egészen egyszerűen május 6-án elnapolta a Házat. Egy féléven keresztül Kállay, Fischer és Sombori-Schweinitzer szabadon uralkodtak az országban.

1943-as esztendő nagy szerencsétlenséggel kezdődött az országra nézve. Január 12-én dermesztő hidegben az oroszok előbb olasz, majd a magyar szakaszon áttörték a doni frontot és ezt követőleg megkezdődött a Vörös Hadsereg előretörése Európában. A 2-dik magyar hadsereg emberanyagának a fele, felszerelésének 90%-a odaveszett. Kállay megállapítja, hogy a magyar had szelleme, küzdőképessége korántsem volt olyan kitűnő, mint ő világháborúban. Keresi az okát, de az igazi okot nem találja meg. Ez érthető is, mert az igazi ok az ő politikája volt: baloldali sajtó és pártok defetista működése, a szabadon mozgó zsidók suttogó propagandája, az illegális, úgynevezett Békepárt lélekrombolása, a jobb és a szélsőjobb elnyomása. Hogyan harcolhatna teljes odaadással a katona, ha lelkét itthon megmérgezték, ha telebeszélték a fejét, hogy ehhez a háborúhoz nekünk magyaroknak semmi közünk, ez a háború csak a német érdeket szolgálja, miért kell meghalnia a magyar katonának stb... Ha a katona lelkében megbillent a szilárd hit a harc célját és önfeláldozásának értelmét illetően, akkor a harcos szellem már veszélybe került.

1943 júniusában megbukott Mussolini. A tengely egyik fele letörött. A baloldal még hatalmasabb akcióba kezdett. A Kisgazda Párt szövetséget kötött közös akcióra azzal a Szociáldemokrata Párttal, amely már egyszer, 1919-ben összeolvadt a Kommunista Párttal. Volt azonban annyi eszük, hogy megbeszéléseiken a Szovjetet nem említették. Mintha nem is lett volna rá lehetőség, hogy az be fog törni Magyarországra. A kisgazdák részéről ez tiszta struccpolitika volt, a szociáldemokraták pedig jobbnak vélték ha hallgatnak róla, mert nem ismerhették biztosan a Kisgazda Párt felfogását. Megváltozott a helyzet, amikor 1944-ben a Vörös Hadsereg már a Kárpátokhoz közeledett és az angolszászok még sehol sem voltak. Elő lehetett jönni a farbával, mert már nem volt más választás. És miért ne, amikor a nyugati demokráciák kijelentették, hogy mindenki demokrata, aki a nácik ellen harcol. Tehát a bolsevisták is demokraták. A magyar politikusoknak nagyon jól kellett volna tudniok, hogy ez nem igaz, hiszen emlékezhettek az 1919-es kommün patkányuralmára és ismerniök kellett volna a hatalmas antibolsevista irodalmat is, de nagy demokrata mivoltukban inkább annak hittek, amit Roosevelt mondott, annál is inkább, mert ez alátámasztotta vágyálmaikat: kiirtani a nácikat és beülni a hatalomba. Tehát 1944-ben az úgynevezett Magyar Közösség titkos szervezet közreműködésével megalakították a Nemzeti Függetlenségi Frontot (N.F.F.), vagy másképpen az Ellenállási Frontot. Ennek a következő pártok voltak a tagjai: Kisgazda Párt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt, Polgári Demokratapárt és az illegális Kommunista Párt. Az a díszes társaság, amely ma Amerikában a hivatalos fórumok előtt antibolsevista álarcban tetszeleg, tehát összefogott a kommunistákkal, hogy az orosz megszálláskor átvegye a hatalmat. De azért Kállay leírja, hogy a nácizmus készítette elő mindenütt a talajt a kommunizmus számára. Ennél nagyobb képtelenséget még Kállay is ritkán mondott. Mindenki, aki a gyerekcipőből már kinőtt, tudja, hogy a német nemzetiszocializmus és az olasz fasizmus, mint a kommunizmusnak a reakciója született meg. Hogyan lehetne hát az előfutára, a talaj előkészítője? A nemzetiszocializmus és a fasizmus nélkül Európa már régen bolsevizálódott volna, hiszen innen adódik a bolsevisták óriási gyűlölete a két mozgalom iránt. A magyar nemzetiszocializmust a Csonka-Ország sztratégiai helyzetéből eredő veszélyeztetettségi érzése, valamint a belső beteg politikai, gazdasági és társadalmi állapotok teremtették meg. Ki készítette elő a talajt Magyarországon a Szovjet számára? Azok-e, akik az ország határain túl vonulva vitték és vezették a nemzet végső küzdelmét a Vörös Hadsereg ellen, s e cselekedetükért hősi, vagy mártyr halált haltak, avagy azok a politikusok, akik 1944-ben már kezet nyújtottak a föld alatt szervezkedő Kommunista Pártnak, vagyis akkor amikor a teheráni értekezlet után (1943 november 28. december 1.) nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati demokráciák Kelet-Délkelet-Európát már átengedték a Szovjet Uniónak, Mihajlovicsot már elejtették Tito kedvéért? A teheráni konferencia után már Kállay is olyan reménytelennek látta az angolbarát politikát, hogy le akart mondani és csak Horthy kérésére maradt. A zsidó kérdés válsága Kállay ideje alatt egyre jobban elmerült. Nem érdektelen dolog, hogy Horthy és Kállay is elismerik |zsidó kérdés jelentőségét Magyarországon, míg azonban Horthy az első zsidótörvényt a német kényszer elkerülése végett hozta és szükséges rossznak mondja, addig Kállay azt írja, a megoldás útja az kellene legyen, hogy a zsidóságot kényszerítsék a nemzettel szembeni kötelességei teljesítésére. "A zsidóság megszorítása gazdasági téren alapföltétele a magyar nép gazdasági fejlődésének, mely ellen senki sem véthet" írja többek között. Amennyire ez a kijelentése, annyira téves egy másik: "A magyar antiszemitizmus nem gyökerezett a szellemi és az erkölcsi életben." Kállay szerint az antiszemitizmus tisztán materiális, gazdasági eredetű. Ebben súlyosan tévedett. Közismert tény, hogy Európát két önálló, egymástól jellegzetesen eltérő kultúrkörre osztotta a keleti egyházszakadás. A nyugati katolikus és protestáns Európa más, mint a keleti ortodox Európa. A szellemi és erkölcsi különbözőség óriási annak ellenére, hogy mindezek a vallások keresztények. Hogyan nem volna akkor a zsidókérdésnek szellemi és erkölcsi alapja, amikor ez meg egyáltalán nem keresztény vallás? A háború alatt aztán sajátos jellege támadt a zsidó problémának. A zsidóság érdeke teljesen ellenkezett a magyarságéval, ennek következtében belső ellenséggé vált s a zsidók ennek megfelelően viselkedtek. Szabotálás, kémkedés, a munkaszolgálatosok dezertálása, suttogó propaganda, rémhírek keltése mind a fegyvertelen zsidóság eszközei közé tartozott, amelyekkel saját céljaidért de Magyarország érdekeinek ellenében dolgozott. A józan ész azt kívánta volna, hogy úgy tekintsék őket, mint ha egy velünk hadiállapotban lévő ország állampolgárai lettek volna. Sem Kállay, sem Keresztes-Fischer, sem bárki más humánus magatartását senki sem ítélheti el utólagosan. De eltekintve attól, hogy ezt a humanitást a nyilaskeresztesek a maguk irányában nem érezték, Kállayék humanitása a zsidók iránt jóval felülmúlta azt a határt, amelyet a hadban álló nemzet érdekei megengedtek volna. Míg egyrészről bevezették ugyan a zsidó munkaszolgálat intézményét és törvényt hoztak a zsidó földbirtokállag megszüntetéséről, más részről olyan szarvakat adtak nekik, hogy még ők fenyegetőztek: "keresztény fejekkel fogjuk kirakni az Andrássy utat." Kállay külpolitikája a németek nagyfokú ellenszenvét keltette föl, belpolitikája viszont a jobb és szélsőjobboldali tömegeket keserítette el, mert a nemzet létérdekét látták veszélyeztetve általa, növelte antipátiájukat a zsidók iránt, s a későbben bekövetkezett súlyos atrocitások nagyrészt erre az okra vezethetők vissza.

A szélsőjobboldal vezető férfiai több ízben próbálkoztak kihallgatást nyerni a kormányzótól. Kérésüket mindig elutasították. Természetesen Szálasi sem kerülhetett akkor Horthy elé. Csupán Kállay fogadta egyszer két órás kihallgatáson, de mint írja a lehető legrosszabb benyomást tette rá. Gyűlölt ellenségének tekintette mindig, nem csoda, ha ilyen ítéletet alkotott róla.

A fogadás után néhány nap múlva Szálasi egy emlékiratot küldött a miniszterelnökhöz, aki csak annyit válaszolt rá: "nem tudok érdemben válaszolni soraira, mert azok mind gondolkozáson, mind fogalmazásban magyartalanok és így érthetetlenek számomra.'' Szálasi Ferenc a párt 1944 januári nagytanács ülésén ismertette azokat a lépéseket, amelyeket a kormányzónál elérendő audencia tárgyában tett, valamint a Kállayhoz eljuttatott memorandumot is. Csodálatos dolog, minden jelenlévő nagy részt Egyszerű munkás és paraszt ember egyszeri hallásra megértette. Kállay, aki előtt írott szöveg állt, amit tanulmányozhatott, nem értette meg. Inkább azokat a miniszteriális és egyéb hivatalos írások közismert magyartalanságát kifogásolta volna, amiket a jogászi szófacsaráshoz nem szokott átlagember gyakran még többszöri elolvasás után sem tudott megérteni.

No de nem is itt volt a baj. A kormánypárt jobbszárnyának 32 képviselője az elnökön Lukács Bélán keresztül szintén eljuttatott egy memorandumot a miniszterelnökhöz. Az időpontot nem lehet tisztázni. Horthy szerint 1944 februárjában, Kállay szerint 1943 őszén. Érdemes néhány részletet idézni:

"a tengelytől való eltávolodás és az angolszász orientáció egyes körökben azt a tévhitet kelti, hogy az angolszászok szövetségesét a Szovjetet sem kell komoly veszedelemnek tekinteni.. Belpolitikai életünk balratolódásának bekövetkezhető legsúlyosabb fejleményét abban látjuk, hogy minél közelebb jön a háború, annál inkább nő a veszélye annak, hogy a német haderő a bizalom hiánya miatt nem mint fegyvertárs, hanem mint megszálló jelenik meg a felvonulási területté vált Magyarországon... Is! Egyetlen nemzet, sem állhat fenn az önvédelem elhatározott szándéka nélkül. Ha valamely nemzetben nincs meg a védekezésre való komoly nemzeti elhatározás, akkor az a nemzet elveszett. Sajnos, ezen a téren a magyar közvéleményben teljes a tanácstalanság és a zűrzavar. És ugyanakkor folyik a gát nélküli agitáció, Amely még a bolsevista veszedelmet is lebecsüli... A fentiek alapján hangsúlyozottan rá kell mutatnunk, hogy az az út, amelyen az ország bizonyos idő óta megindult, lelki megosztottságra, lelki közömbösségre és mindenesetre lelki demilitarizálódásra vezet, szinte matematikailag kiszámítható, hogy ezeknek az okoknak következtében a legnagyobb katasztrófa akkor zúdulna az országra, ha bekövetkeznék az, amit bizonyos körök hirdetnek, vagyis, hogy a németek elvesztették a háborút... A fentiek után végkövetkeztetésünk ez: a szegedi gondolaton alapuló kemény, az egész nemzeti társadalmat átható fegyelmezett egységbe foglaló katonás szellemű jobboldali politikát kell követnünk."

Erre a memorandumra még két sorban sem válaszolt Kállay, pedig saját pártjából eredt, sőt beszédek, vagy beszélgetések során sem hozta szóba. Mint írja, a legszívesebben kizárta volna az aláírókat a pártból, ha nem tartott volna attól, hogy átmennek az Imrédy pártjába. Kállay mentalitásának hű kifejezője, amit ezekről az aláíró képviselőkről mond Hóman Bálintot kivéve: "jelentéktelen emberek írták alá, akik semmi szerepet nem játszottak sem a politikai, sem a közéletben." Országgyűlési képviselők, törvényhozók, akiknek semmi szerepük nincsen a politikai életben! Kolosszális! Hiszen még csak azzal sem lehet vádolni őket, hogy Fejbólintó Jánosok, mamelukok voltak, akik vakon, gépiesen helybenhagytak mindent, amit a kormány akart. Éppen ez az emlékirat bizonyította, hogy önállóan gondolkozó és cselekedni tudó emberek voltak.

Annál nagyobb dicséret illeti Kállay részéről azt a memorandumot, amelyet Tildy és Bajcsy-Zsilinszky adott át neki. A memorandum kelte korábbi mint a kormánypárté, július 31, tehát közvetlenül Mussolini bukása után íródott. Sugalmazása minden valószínűség szerint az angol szociáldemokratáktól ered. 1943 tavaszán ugyanis a Délkeleteurópai államok szociáldemokratái Stockholmban konferenciát tartottak és ennek elnöke az angol George Gibson volt. A magyarországi szociáldemokrata pártot Kéthly Anna képviselte. Gibson megadta a megfelelő direktívákat a szociáldemokrata képviselőknek. Mint Sulyok Dezső könyvéből értesülünk (Zwei Nächte ohne Tag), ez időben kezdődtek a kisgazda és a szociáldemokrata képviselők találkozásai és megbeszélései, amelyek augusztusban a már említett egyezményben végződtek. A Kisgazda Párt memorandumához az irányelveket, joggal feltételezhetjük a Stockholmban kapott szociáldemokrata direktívák adták. Lényege abban állott hogy a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásunk nem jelentett szövetséget a nemzetközi jog szoros értelmében s minthogy a szovjet elleni háborúbalépésünk alkotmányellenes volt, tehát vissza kell térni az alkotmányhoz, megszüntetni a zsidótörvényeket, a szélsőjobboldalt letörni, visszahívni csapatainkat az utolsó emberig az orosz frontról, "így visszatérni, mielőtt késő lenne, ahhoz a hagyományos politikánkhoz, amely soha nem volt ellenséges Oroszország irányában. Magyarország katonai helyzetét egy lehetséges angol-amerikai balkáni invázió szemszögéből nézték vagyis politikai elképzeléseiket egy be nem következett katonai lehetőségre építették fel s nézetük szerint inkább kellett volna vállalni konfliktust Németországgal, mintsem harcot az angolszászok ellen. Katonai és politikai okokból, nem tartották valószínűnek, hogy semlegességünk proklamálásakor Németország megszállta volna Magyarországot.

Próféciájuk olyan volt, mint egész politikájuk: hamis. Nem számítottak német megszállásra, tehát az bekövetkezett. A Balkánon angolszász partraszállásra számítottak, tehát az nem történt meg.

A Szociáldemokrata Párt a maga részéről szintén memorandummal fordult Kállayhoz. A miniszterelnök mind a két iratot olyan fontosnak tartotta, hogy kijuttatta Svájcba is. Ezen kívül: sokszor folytatott a baloldali vezetőkkel megbeszélést, amelynek tárgya a háborúból való kiugrás és annak előkészítése volt. Az előkészítés tisztogatásban állott volna. Mind a kormánypártot és a kormányt, mind a vezérkart és a hadsereget megtisztítani a németbarátoktól, továbbá teljesen megszüntetni a jobboldali propagandát. Peyer legfontosabbnak a teljesen szabad szociáldemokrata propagandát tartotta, mert szerinte csak a Szociáldemokrata Párt lett volna képes mind a német, mind a bolsevista nyomásnak elállni. Hogy a bolsevista nyomásnak hogyan állt ellen a multi, azt bizonyította az 1919-es egységokmány s hogy a továbbiakban hogyan állt ellen, az kiderült a háború után. E politikájának gyümölcse 1944-re megérett. Csak éppen csúszott az egykori agrárminiszter számításába. Mosoly-zamatos gyümölcs helyett olyan hullott az ölébe, amely keserű volt mint az epe. Nem csak neki, de az egész nemzetnek.

Hitler 1944 márciusában magához kérette Horthyt, aki a meghívásnak vonakodva bár, de eleget tett. 18-án történt a találkozó. Ennek során Hitler Horthy elé tárta Kállay áruló politikájának lépéseit, amelyekről a német titkos szolgálat idejében értesült. Kállay szerint Horthy így válaszolt Hitlernek: "Szíveskedjék tudomásul venni, hogy történelmünk ezer esztendejében nem történt árulás."

Ez igaz, de csupán csak 1942-ig. Addig amíg Kállay nem lett a miniszterelnök. Mi volt az árulás? Ám lássuk!

Dunamócson tábort rendeztek be a lengyel menekültek részére, hogy azok a Dunán folyó német szállításokat megfigyelhessék. Balatonbogláron titkos rádióleadóállomást bocsátottak rendelkezésükre, hogy megfigyeléseiket Nyugatra közvetíthessék.

A kormány tudtával, beleegyezésével és segítségével a Kisgazdapárti Varga Béla meg a zsidó Fábián Béla kb. 50.000 lengyel szökését segítette elő Anders és Sykorszky seregébe.

1943-tól kezdve rádión keresztül állandóan tájékoztatták az angolokat a magyar és a tudomásukra jutott német politikai és katonai helyzetről. Ezek a hírszolgáltatások Pálóczy-Horváth angol ügynökön keresztül történtek, akiről tudták, hogy titokban a szovjet embere és így számolhattak azzal, hogy a magyar és német katonai titkokat egyúttal az oroszoknak is kiszolgáltatták.

A hadiipari termelést, mint Kállay dicsekedve írja, a zsidó kézben lévő bank és ipari tőke sikeresen leszabotálta, úgy hogy Magyarország még a szerződésileg vállalt szállítási kötelezettségeinek som tett eleget Németország felé.

A szerb partizánoknak hadianyagot szállítottak, mikor magunknak sem volt elegendő.

Nem tudjuk, hogy mi az árulás, ha mindezek Horthy és Kállay szerint nem merítik ki az árulás fogalmát.

De ez még nem minden. Ha egy zsidót, vagy kommunistát titkos rádióleadás miatt elfogtak, a hadbíróság elé állították és könnyen kötelet kaphatott. Néhány nyilaskeresztes párttag szintén állított fel titkos adót, hogy mindazt, amit a Kállay féle diktatórikus cenzúra belefojtott a szélsőjobboldalba, legalább ezen az úton közöljék a magyar néppel. Nem az ellenséggel játszottak! össze, nem kémkedést végeztek, ellenkezőleg, a szovjet ellen hadviselő nemzet lelki ellenállását és erejét akarták növelni propagandájukkal. Elfogták őket és 10-15 évi börtönt kaptak, akkor, amikor a kormány politikai és katonai hírszolgálatot végzett velünk hadiállapotban lévő ország felé. Ha egy hadiüzemben egy munkás akárcsak tévedésből, vagy ügyetlenségből is komolyabb kárt okozott, könnyen hadbíróság elé kerülhetett szabotázs vácijával. A csepeli Weiss Manfréd gyár egyik üzemmesterét majdnem halálra ítélték egy vagon elromlott áru miatt. Szerencsére idejében kiderült, hogy a hibát egy új pótanyag alkalmatlansága okozta. Ugyanakkor a kormány tudtával a plutokraták, a "nemzet elitje", köztük felsőházi tagok, az egész haditermelést leszabotálták, aminek katasztrofális következményei 1944-ben jelenkeztek s az ország pusztulását és bukását eredményezték. Micsoda moralitás, micsoda lelkület kell ahhoz, hogy ezek után még Kállay meri aljasoknak nevezni a nyilaskereszteseket!

Minden kormánynak joga van ahhoz, hogy ha elkerülhetetlennek látja, akkor fegyverszüneti tárgyalásokat kezdjen. Amit azonban a Kállay kormány művelt, az messze túlment ezen a jogon és formális árulás volt a fegyvertárs ellen, annál is inkább, mert közölték az angolokkal azt is, hogy adott pillanatban a németek ellen fogják a fegyvereket fordítani. Hogyan mondhatta tehát Horthy Hitlernek: Ha valamikor a körülmények arra kényszerítenének, hogy létünk megmentése érdekében az ellenségtől fegyverszünetet kérjek, biztosíthatom önt, hogy ezt a szándékomat nyíltan és becsületesen előre tudomására hozom majd a német kormánynak."

A német csapatok március 19-én megszállták Magyarországot. Bekövetkezett az, amit a M.É.P. 32 képviselőjének tudomásul sem vett, említésre sem méltatott memoranduma megjósolt. A német haderő nem mint fegyvertárs, hanem mint megszálló lépett az ország földjére. Hitler igen elhibázta ezt a lépést, mert a baloldal propaganda lehetőségét növelte meg, általános visszatetszést keltett, holott azzal a fenyegetéssel, amellyel Horthyra Kleissheimben nyomást gyakorolt, megszállás nélkül is elérte volna a célját: Kállay távozását és németbarát kormány alakulását. Hitler azonban biztos akart lenni dolgában. Ismerte Kállay szándékait, talán tudomására jutott az amerikai katonai misszió Budapestre érkezése is, amelyet a honvédség részéről hivatalosan fogadtak és mert nem akart semmit kockáztatni, tehát Horthy távollétében okkupálta az országot.

A német megszállással bizonyossá vált, hogy aljas rágalom a baloldalnak az az állítása, amit Teleki is serényen hangoztatott az 1939-es választások előtt, a németek pénzelik a nyilasokat, hogy 1 hatalomra juttassák őket. Nos, most ott voltak a németek, hogy 1 nekik megfelelő embert ültessenek a miniszterelnöki székbe, de akit Weesenmayer ajánlott az nem Szálasi Ferenc, hanem Imrédy Béla volt. Az egész országban pedig egyetlen férfi akadt, aki nyíltan, nagy tömeg előtt tartott beszédében helyteleníteni merte a németek erőszakos lépését, ez a férfi viszont Szálasi Ferenci volt.

Hol voltak a németek bevonulásakor magyar nácik, akiket; hazaárulóknak bélyegeztek, akiket mindig azzal vádoltak, hogy ja németeknek akarják eladni az országot? Sehol. Maga Kállay írja, hogy sehol nem fogadták a németeket. Sehol egy üdvözlő szó, sehol egy kendőlobogtatás, síri csönd mindenfelé. A nyilaskeresztesek nem rohantak a német katonák elé, hogy nyakukba boruljanak és azt mondják: csak hogy itt vagytok, titeket várunk már régóta, hogy ettől a piszkos rendszertől, meg a zsidóktól megszabadítsatok minket.

Ezzel szemben nézzük meg a baloldaliakat a szovjet megszálláskor. Lássuk őket: a tisztességeseket, a jó hazafiakat, a jelenlegi önreklámozott antibolsevistákat, a bölcseket. Sulyok Dezső írj ja a könyvében, hogy amikor az első szovjet katonákat meglátta, kitárt karokkal sietett feléjük és Isten hozott-tal köszöntötte őket. Istenhozott-tal annak a Vörös Hadseregnek a katonáik amelynek nyomán a rémület, a pusztulás, a halál járt a magyar földön és a meggyalázott nők százezreinek a sikolya tört az égi felé. Nagyobb istenkáromlás ritkán hangzott el Magyarországon! Kovács Imre megírta azt a tivornyázást, amit a debreceni kormány tagjai feleségükkel együtt rendeztek az orosz megszállók társaságában, amikor a háború még javában folyt, ezer és ezer magyar pusztult el a nyomor és éhség sötét árnya borult a megszállott országrészekre, nők százai lettek öngyilkosok szégyenükben s a csecsemők meghaltak, mert sem az anyáknak nem volt tejük, sem tehéntej nem volt. Aztán ezek az emberek csaptak fel vádlónak a jobb és szélsőjobb ellen és morált nem ismerő lelkiismeretükkel ítélkeztek felette és gyalázzák még ma is.

Kállayt teljesen váratlanul érte a német megszállás és rögtön fegyveres ellenállásra gondolt. A három hadseregparancsnok: Náday István, Beregffy Károly és Vörös János teljesen céltalannak látta az ellenállást, mert a Dunántúlon semmi katonai erő nem volt, de egyébként sem volt senki az országban, akinek joga lett volna parancsot adni a németekkel szembeszállni. Kállaynak még az is megfordult az eszében, hogy a polgárságot fegyverzi fel, meg a rendőrséget állítja szembe a bevonuló németekkel, de aztán hamar belátta ennek a tervnek a képtelenségét, sőt nevetségességét. A hadsereg körül elkövetett szabotálásnak eredményei már ekkor megmutatkoztak. 1939 november 1-én 400.000 magyar katona állt fegyverben, bár kétségtelen, hogy felszerelésük gyenge volt. 1940-ben félmilliós hadsereg vonult fel elég jó, bár még korántsem megfelelő fegyverzettel a román határra. 1944 március 19-én pedig, amikor a szovjet hadsereg vészesen közeledett a Kárpátok felé, a mozgósított hadsereg a következőkből állott: nyolc gyalogos, egy lovas és két páncélos hadosztály, valamint két hegyidandár. Nem sokkal több, mint 100.000 ember. A kiképzett katonák száma 1944-ben egy millió főt tett ki. Emberanyag tehát volt elegendő, de hol volt a felszerelési 1940-ben már fél milliót fel tudtak fegyverezni. 1944 áprilisáig a bombatámadások megindulásáig kereken négy nyugodt esztendő állott rendelkezésre a felszerelés tökéletesítésére. 1943 januárjában a doni vereség idején kb. 100.000 ember felszerelése veszett oda. 14 hónap alatt azt is pótolni lehetett volna. Kállay 1944-re 300.000 főnyi jól felszerelt hadsereget akart kiállítani. Hol volt ez a hadsereg? A Tatárhágót leharcolt egységek, csendőrhadosztályok védték. A Kállay rendszer szabotázsában ez volt a legsötétebb és a legvégzetesebb. Miniszterelnöksége kezdetén pedig állítólag azt mondotta, fel kell készülnünk, hogy adott pillanatban intakt hadseregünk legyen, mert akkor meg tudunk akadályozni egy esetleges új 1918-at. Aztán ő volt az első, aki gondoskodott arról, hogy se komoly hadsereg ne legyen, se szellemében ez a had ne legyen intakt.

Március 19-én érkezett vissza Horthy Budapestre. Azonnal koronatanácsot tartott, amely ugyan semmi döntést nem hozott, de Kállay és Keresztes-Fischer kijelentette, hogy a német megszállás pillanatától kezdve minden ténykedés, így a volt kabinet lemondása és egy új kinevezése törvénytelen.

Kállay akkor este fölkereste a kormányzót és figyelmeztette, hogy az ország elvesztette szuverenitását s hogy Horthy csak saját felelősségére cselekedhet. A kormányzó nagy problémája volt: menni, vagy maradni. Ha lemond, a németek beválthatják fenyegetésüket és szlovák, román, horvát hadosztályokat küldenek Magyarország megszállására. Ha marad, mindazért ami előreláthatólag be fog következni, vállalnia kell a felelősséget. A lemondás esetére vonatkozó okoskodás meglehetősen gyenge. A németek 1 minden áron kerülni akarták, hogy a megszállás brutálisnak tűnjék fel főképp a nyugati hadviselők előtt, ezért például a sajtónak adott közleményben Horthy tiltakozása ellenére az állt, hogy a megszállás a magyar államfő beleegyezésével történt. A kormányzó maradására vonatkozólag Horthy és Kállay homlokegyenest ellenkezőt állítanak. Horthy ezt írja Kállayról: Nyomatékosan megkért, hogy maradjak meg állásomban és hogy még nyomás esetén se vonuljak vissza."

Kállay viszont így ír: "I begged him earnestly to abdicate as a demonstration" azaz Komolyan kértem arra, hogy tüntetésképpen mondjon le." Ugyancsak Kállay emlékirataiban olvashatjuk, hogy a török követségről levelet küldött Horthynak és ebben is figyelmeztette, hogy mondjon le, mert,: "the time had come for him to abdicate", (eljött az idő a számára, hogy lemondjon). A két emlékiratnak ilyen lényeges dologban mutatkozó ellentéte tisztán mutatja, hogy nem csak a múlt eseményeinek tisztázására, hanem és talán első sorban önigazolásra íródtak.

Horthy és Kállay megegyeznek abban a véleményben, hogy; olyan brutálisan erőszakos cselekedetre, mint egy idegen ország megszállása, a törvényes miniszterelnök lemondatása és saját érdeknek megfelelő új kabinetelnök kineveztetése, csak a nácik képesek. Ezzel szemben tény, hogy az Északafrikai hadjárat idején egy napon angol katonaság vette körül Egyiptomban Faruk király palotáját, kényszerítették a királyt, hogy a németbarát miniszterelnököt bocsássa el és egy angolbarátot nevezzen ki.

Kállay a török követségre menekül, Horthy pedig Sztójay Dömét a berlini követet nevezi ki miniszterelnökké. Megkezdődik a belső ellenség eltávolítása. A zsidóknak sárga csillagot kell a ruhájukra varrni, gettókba tömörítik őket és a vidéki zsidóságot Németországba szállítják munkára. Három hónap alatt csaknem félmillió zsidót visznek ki az országból. Csak a fővárosi zsidóság marad. Azt Horthy maga védi egy Budapestre rendelt páncélos hadosztállyal. Az új Ogotaj Khannak, Sztálinnak szörnyű hordái már a kárpáti hágókat támadják, de a magyar páncélosok a budapesti zsidókat védik. Ha az egyik ellenség támadja a Kárpátokat, hadd maradjon benn a másik a fővárosban. A régi rendszer még mindig valami álomvilágban ringatózik. Anglia érdeke még mindig fontosabb az ország érdekénél. A zsidóság még mindig fontosabb a magyar népnél. Ne mondhassák ránk, hogy nem voltunk humánusak azok, akik foszforos bombák eleven poklát árasztották a német városokra, azok, akik a csepeli, kispesti, győri munkástelepeket rombolták le a földig s akik aztán Hirosimánál egyetlen kis atombombával 200.000 embert semmisítettek meg egy pillanat alatt s legalább ugyanannyit égettek össze, tettek tönkre, nyomorékká egész életükre még csak nem is katonákat, hanem civil férfiakat, nőket, gyermekeket. De mi humánusok akarunk lenni, hiszen azok is voltunk mindig, csak Dózsa Györgyöt meg Gubecz Mátét megsütöttük tüzes trónon s a XX. században még mindig 3 millió koldus-paraszt húzta az igát hazánkban hogy néhány száz nagyúr jól éljen. Mert ez a néhány száz jelentette az elitet, a nemzetet. A többi csak nép, tömeg, modern rabszolga. A zsidó viszont üzleti fél, a pénz ura és a világ diktátora.

A németek megtartották ígéretüket. A megszálló csapatokat fokozatosan kivonták és a letartóztatott személyeket, képviselőket és felsőházi tagokat szabadon engedték, kivéve Peyer Károlyt a marxisták vezérét és Keresztes-Fischer Ferencet. Őket Mauthausenbe vitték.

A nyár folyamán megtörtént a partraszállás, a szövetségesek inváziója. A németek a csatorna felől várták a támadást, amelyet az angolszászok Normandiában hajtottak végre. A német főparancsnokság a Calais-Boulogne körül állomásozó hadsereget továbbra! sem engedte Normandiába, mert azt hitte, hogy az ottani partraszállás csak cselfogás és a főtámadás mégis a csatornán keresztüli fog bekövetkezni. Amikor rájöttek tévedésükre, már késő volt. Az angolszászok szilárdan megvetették lábukat a francia földön.

Magyarország katonai helyzetére a döntő fordulat augusztusi 23-án következett be. Románia ezen a napon átállt a szovjet mell lé. Világos volt, hogy ha a szovjet hadsereg betör Dél-Erdélybe, lehetetlen lesz az Alföldre való kijutását megakadályozni. Az Alföldön feltartóztatni pedig képtelenség.

A román átállás készülődését a kolozsvári hadtest hírszerzői szolgálata jelentette a németeknek. De minthogy ők nem tudtak róla, tehát a magyaroknak sem hitték el, mert ők mindent jobban tudtak. 21 hadosztályuk került fogságba, ami igen súlyos veszteséget jelentett. De a magyar szívek feldobbantak. Most megszálljuk Dél-Erdélyt, mert meg kell szállnunk. Magyarország csak a Kárpátok szorosainál védhető meg az orosz betörés ellen. Az utcákon plakátokat ragasztanak ki, amelyeken egy kis tank látható, amint kúszik fel a Kárpátok csúcsára. Alatta a felírás: Fel a Kárpátokra. Biztos, hogy így lesz gondolja ujjongó lélekkel minden jó magyar, másért miért tennék ki ezeket áj plakátokat ?!

Marschalkó Lajos a Vörös Viharban drámai módon jeleníti | meg a Dél-Erdély ügyében tartott minisztertanácsot. A miniszterek az asztalt verik: Dél-Erdélybe be kell vonulni. Veres János vezérkari főnök azt állítja, hogy nincs hozzá elég erőnk. A vezérkari előadók másképp festik a helyzetet. Dél-Erdélyben a román hadseregben felbomlott a rend és a fegyelem. A tiszteket lelövik s a legénység megszökik. Az Észak-Erdélyben lévő magyar haderő a csendőrséggel és rendőrséggel elegendő a megszálláshoz.

Ámde a hadsereg felett nem a minisztertanács rendelkezik Dél-Erdély megszállására csak Horthy adhatna parancsot. De nem ad. Nem ad parancsot, mert a Vár szerint ez a háború nemi a mi háborúnk. Dél-Erdély ősi magyar föld, de az angolszászoknak más a véleményük. A Csonka-Országot csak a Kárpátok ívén lehet megvédeni, de a Vár nem akar védeni. A Vár ki akar lépni a háborúból, még akkor is, ha ez orosz megszállást jelent, tehát be kell engedni az oroszt a magyar földre, hogy aztán azt mondhassa: nincs más mit tennünk, mint letenni a fegyvert. Batu Kán szörnyű serege előtt 40.000 orosz fejszés verte szét a Kárpátok hágóinak torlaszait. Sztálin szörnyű hordái előtt még az sincs, aki eltorlaszolja a Dél-erdélyi szorosokat. Pedig a szovjet hadsereg még erősödik, Románia nem letette a fegyvert, hanem átállt a szovjet mellé. Két nap múlva Moszkva hadat üzent Bulgáriának. Szófia rögtön kapitulál és szintén a szovjet mellé sorakozik.

Horthy elérkezettnek látja az időt, hogy a belpolitikai változást végrehajtsa. Sztójay beteg volt, lemondatták. Ki más volna alkalmas most a miniszterelnökségre, mint katonaember, aki a főparancsnoknak, Horthynak a parancsait feltétlen engedelmességgel, mint alantas, végrehajtja. A miniszterelnök tehát Lakatos Géza vezérezredes, külügyminiszter pedig Hennyey Gusztáv altábornagy lett.

A várható belső ellenállást úgy próbálják semlegesíteni, hogy a politikai pártokat feloszlatják.

A Várban a fegyverszünetre vonatkozó tárgyalások már augusztus közepén, tehát a Lakatos kormány megalakulása előtt elkezdődtek. Horthy Faragó Gáborral, az oroszul tudó volt moszkvai katonai attachéval tárgyalt, akit Vörös János, a vezérkar főnöke ajánlott a kormányzó figyelmébe. Innen mindjárt érthető az is, hogy a román átállás után tartott minisztertanácson Vörös János miért ellenezte Dél-Erdély megszállását, ő már tudta, hogy Horthy nem akar harcolni, hanem Faragót akarja Moszkvába küldeni.

Szeptember 7-én Horthy közli a minisztertanáccsal, hogy szándéka van a háborúból kiválni. Szeptember 8-án titkos tanácsosok beszélik meg a helyzetet és a háború befejezése mellett döntenek. Kik ezek a titkos tanácsosok? Négy katona: Vörös, Röder, Lakatos és Hennyey, aztán a civilek: Tasnádi Nagy András a képviselőház elnöke, meg Kánya Kálmán, a többi mind gróf: Bethlen gróf, Eszterházy Móric gróf, Károlyi gróf, Bánffy Dániel gróf és Teleky Béla gróf.

Szeptember 9-én Faragó Gábor lakásán a házigazda, tovább Lakatos, Hennyey és Szentiványi Domonkos, már mint biztos tényt tárgyalják meg a fegyverszünetet.

Szeptember 22-én Horthy az angolszász főhadiszállásra küldi Náday tábornokot azzal a Howie angol ezredessel, aki a titkos rádiózást végezte a szövetségesek felé Budapestről. A szövetségesek természetesen Moszkvához utasítják Nádayt. Mit remélt Horthy ettől a küldetéstől, azt nem tudni. Hogyan akart az angolszászokkal egyezményt kötni, amikor az orosz állt magyar földön? Nem látta a bolgár esetet? Bulgária nem volt hadiállapotban a Szovjetunióval, de amikor a román árulás következtében egyik napról a másikra hirtelen a határán termettek az oroszok és a bulgárok fegyverszünetet akartak kötni az angolszászokkal, Moszkva hadüzenete a szovjet melletti hadbalépésbe erőszakolta Bulgáriát. Két nap múlva újabb tanácskozás Horthynál. A tanácskozáson újabb gróf vesz részt: Zichy Ladomér, aki a zólyomi orosz partizánvezértől hoz üzenetet: a Szovjet kormány készséggel áll rendelkezésre, hogy a fegyverszünet ügyében magyar delegációt fogadjon. Horthy erre leül és saját kezűleg francia nyelvű levelet ír Sztálin Marsainak. Dél-Erdély nem kellett, tehát világ első antibolsevista államfője levelet írt Sztálinnak és fegyverszünetet kért. Ez a levél jelenti a szolgaság kezdetét. A kormányzat árulóvá, becstelenné vált, mert a németektől féltette önállóságunkat és szabadságunkat s most ez az eredmény: lehajtani nyakunkat a szovjet igája alá, lemondani önállóságunkról és szabadságunkról, elismerni egy istentelen, barbár ázsiai despota hatalmát magunk felett. Ám vesszen minden, csak a kormányzói szék megmaradjon. Lám a románok több kárt okoztak! a hadviselésükkel a Szovjetuniónak, mint Magyarország és az átállás után Mihály román királynak nem kellett mennie. Sztálini a kis népek oltalmazója. Ő megérti, hogy csak azok a gazember nácik kényszerítettek minket a nagy és dicsőséges szovjet elleni háborúba.

Ez nem üres vád Horthy ellen. Amikor Gyöngyösi kommunista külügyminiszter azt tanácsolta Molotovnak, hogy a Szovjetunió kérje ki Horthyt és állítsa szovjet bíróság elé, mint háborús bűnöst, Molotov azzal utasította vissza, hogy a Szovjetunió egyáltalán nem tekinti Horthyt háborús bűnösnek és ha az 1944 október 15-i fegyverletétel sikerült volna, épp úgy a helyén maradhatott volna, mint a román király. (Ideiglenesen persze, mert később Mihályt is menesztették.)

A Moszkvába küldött bizottság Horthy levelével szeptember 28-án indult el Budapestről Zólyomba, ahol az orosz partizán parancsnok nagy vacsorával fogadta kedves vendégeit és megtáviratozta Moszkvának, hogy a magyar megbízottak megérkeztek.

Szeptember 30-án megérkezett Sztálin repülőgépe és a három kiküldöttet: Faragó Gábort, Szentiványi Domonkost és gróf Teleky Gézát Moszkvába vitte. Először Kuznyecov a vezérkari főnök helyettes fogadta őket, majd néhány nap múlva maga a vezérkari főnök Antonov. Antonov már ekkor kijelentette, hogy legfontosabb dolog a magyar és szovjet csapatok együttműködése.

Minthogy a küldöttség nem vitt magával Horthytól írásbeli felhatalmazást a fegyverszüneti szerződés aláírására, azért Faragó rádión kérte a kormányzót, hogy küldje azt utánuk Nemes József őrnaggyal, továbbá beszámolt, az Antonov hadseregtábornokkal történt megbeszélésről az átállásra vonatkozólag. A Várból haladékot kértek a fegyverszünet megkötésére azzal az indokkal, hogy Budapesten megnövekedett a német csapatok száma.
 
 
0 komment , kategória:  Koós Kálmán -Voltunk, vagyunk2  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 506
  • e Hét: 3461
  • e Hónap: 14612
  • e Év: 279827
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.