Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Magyarság,mint faj és nemzet4
  2010-12-05 15:28:39, vasárnap
 
 

Csuray Károly: A magyarság, mint faj és nemzet IV. rész

A szkítha népek fémkorszakai.

Az arany.

A történelem csak a fémkorszakok emberét ismeri, az ezelőttit most kutatja és deríti fel az archeológia.

A kőkultúrából az arany vezette át az emberiséget a fémkorszakba. Az első, emberektől felhasznált fém azért volt az arany, mert azt tisztán is találta a primitív ember és puhasága miatt könnyebben tudta azt feldolgozni.

Az értelemre gerjedt kerekfejű ember volt az arany első megismerője, s ennek kapcsán a többi fémeké, amelyekkel az emberi kultúra fokozatait jelentő fémkorszakokat megnyitotta.

Az árja ősnyelvek a zend és a szanszkrit átvették az arany fogalom szkítha szavát, egészen bizonyosain magának a fogalomnak a megismerésével együtt. Ezek a zaranya, hiranya szavaik. A görögök chryson-ja sémita eredetű szó. Nyilvánvaló következtetés ebből, hogy az ősárják nem ismerték az aranyat. Ha pedig ez a feltevés megáll, megáll a többi is a fémek felfedezését illetően. A temetkezési halmok és urnasírok vas- és bronzleletei bizonyítják pl., hogy Keleten már régen a vas uralkodott, amikor az Odera és Elbe környékén még a bronz tartotta magát.

A szumírok ismerték az aranyat, meg is volt reá a saját szavuk, hiszen őshazájuk a Kaukázus volt. Mégis az arany népe egy másik ősi szkítha nép volt a kazár.

Az agathirsek.

Ezek is a Kaukázusban laktak, mint ahogy a szkítha népek hazája a Kaukázustól a Kaukázusig terjedt. Az akatzir-(agatirs)-nak nevezett kazárok Kaukázusa a Kárpátok voltak. Kőlelet, Amianus Marcellinus írása, és az orosz Nestor krónikája bizonyítják ezt az adatot. A germán népvándorláskor a nyugati gótok is átvették Erdélyre ezt a helynevet Kaukaland, amelyet buzgó germán nyelvészek a Hochland-ból deriválnak.

Vajon a történelmi kor kezdetén Európa uralkodó fajtájának autochton népe volt-e az akatzir, vagy a két Kaukázus között kialakult race Erdélyben elsőnek letelepedett népe, — egyremegy. Bizonyos, hogy előtte Erdélyben nép nem lakott. A nedvdús és kialakult nyugati vidékekkel szemben a Déli Kárpátokról jégárak nyomultak elő s az erdélyi medence s az Alföld száraz pusztai klímája sokáig meggátolta a letelepedést, viszont a történelmi kor megnyíltakor Erdélynek már régen berendezkedett népe az akatzir.

Reinecke Pál érdekes kutatásai és megállapításai szerint a szkíthák legalább is 10 századon át éltek Magyarországon és csak La-Téne kultúrával lépnek fel a géták és a dákok. Bizonyosan megállapítható írja , hogy a Kr. e. VII. századtól Erdélyt szkítha nép lakta.

A szkítha rövid kardok, vasbalták, nyílcsúcsok, fémüstök és mindenek felett ékszerek leletei Csongrádig, sőt Pestig terjednek, az önálló magyarországi fémkorszakok bizonyságaiként.

Történelmet először Herodotos ír róluk, mikor Dárius a Balkán felől megtámadja a szkíthákat Kr e. 588-ban. Dárius 800.000 emberrel kelt át a Boszporuszon és a Dunán. A visszavonuló szkíthák elpusztították előtte a legelőket, kutakat, barmokat. (V. ö. Endre és Henrik háborúskodását.) Közben összevonták a maguk erejét és így csatlakozásra szólították fel Erdélyt lakó népüket, az agatirseket is. Ezek azonban megtagadták a szkítha szolidaritást. Elpártolásuk a többi szkítháktól azonban nem hárította el Dárius roppant seregének katasztrófáját.

Hérodotosz szerint az agatzirek a Maris (magyarul, illetve később Maros) folyó mentén laktak. Maris Maros nyilván azért, mert hegyekből áradó vize partját szaggatta, marta. A mar szógyök közös a szkítha nyelvcsalád minden nyelvében. Müller Miksa nézete szerint innen került az árja nyelvekbe és a Maros, Marcus, Martel, marcere, mori, stb. szavak eredete ez. A Maros ősi szkítha név. Talán ami a régi szóemlékeknél gyakori, elértés, vagy a megőrző idegen nyelvben a megfelelő hangérték hiánya miatt: Maris. Minden esetre később lett a szláv Maris, mikor az árja szlávok, a kelták és a germánok után, az u. n. avarok pórázán fellépnek Európában és megkezdődik a Balkán felé való előhaladásuk. Ebből lett a Mieresch és a Muresu, mint ahogy a többi földrajzi elnevezés is eredetileg szkítha volt, amelyeket a később jöttek átvettek és elváltoztattak. Így az oláh Siret a szkítha Szereth-ből, a Porátából Pruth, de az Árvából lett a görög Avaros, talán svájci Aar, s. i. t. (Téglás Gábor: Herodotos Dáciára vonatkozó földrajzi adatai).

De hiszen ennek az eljárásnak kétségbeejtően friss példája szemünk előtt van. Az ősi földet megszálló idegenek saját nyelvükbe átvették most is a magyar helyneveket. Eltorzították azokat s ha talán csak nemzedékek sora és kulturális kataklizmák után lenne változás, a szavak visszavételének ténye ismét vitákat szülhetne. Csak a betűsor első egyetlen betűjét a Helységnévtárban végignézve, felismerhető eltorzítással átvették az oláh és szláv nyertesek következő helyneveinket:

(Aba)széplak Siplak (cseh), (Abaúj)nádasd Nádošt (cs), (Abaúj)szakály Sakul (cs), (Abaúj)szina Sena (cs), Abosfalva Abus (oláh), Ábránka Ábránka (o), Ábránka Ábránka (cs), Abrudbánya Abrud (o), Abrudkerpenyes Carpinis (o), Székelyabod Abud (o), Abosfalva Abus (o), Ákos Acâs (o), Ecsellő Acilin (o), Ácsva Acinva (o), Akmár Acmarin (o), Ada Ada (szerb) Ádámos Adamus (o), Éradony Adoni (o), Egeres Aghires (o), Ágotakövesd Coves (o), Egreshely Agries (o), Almásegres Agris (o), Tiszaágtelek Agtelek (cs), Nagyajta Aita mare (o), Ajton Aiton (o), Aknaszlatina Akna Slatina (cs), Aknasugatag Ocna Sungatag (o), Albis Albis (o), Aldoboly Doboli de jos (o), Áldófalva Aldesti (o), Almásfegyvernek Fegiernic (o), Almásgalgó Galgau, Almásköbkös Cublesul román (o), Almásnyíres Nires (o), Almásrákos — Racas (o), Nagyalmás Almasul mare, Keresztényalmás Almasul mic, Alménes Minisel, Váradalpár — Alparia (o), Alsóaklos Ocolisul mare (o), Alsóalmás Dolny Almás (cs), Alsóaradi Sopoki Aradac (sz), Alsóapsa Nižnaja Apsa (cs), Alsóárpás Arpasul de jos (o), Alsóbodor Bodor (cs), Alsóboldogfalva Bodogaia (o), Alsócsernáton Cernatul de jos, Alsócsertés Certejul de jos, Alsócsitár Citary (cs), Alsócsobánka Cibanka (cs), Alsóelemér Nemački Elemir (sz), Alsófegyvernek Fedvernek (cs), Alsógellér Alšógellér (cs), Alsóhomoród Homorodul de jos (o), Alsóidecs. Ideciul de jos (o), Alsóilosva Ilisua (o), Alsójányok Dolny Janok (cs), Alsójára Jara de jos (o), Alsókálnok Kálnik (cs), Alsókalocsa Nižna Koločava, Alsókálosa Nizna Kálošovo (cs), Alsókápolna Capalna de jos (o), Alsókemence Nižna Kamenica (cs), Alsóköröskény Dolny Kereškyn (cs), Alsólakos Dolnji Lakoš (sz), Alsólánc Nižny Lánc (cs), Alsólendva Dolnja Lendava (sz), Alsólugos Lugasul de jos (o), Alsónádasd Nadajdia de jos (o), Alsónyárasd Dolny Nárasd (cs), Alsóolcsvár Nižny Olčvár (cs), Alsópusztafa Pusta Kovec (sz), Alsórákos Racosul de jos (o), Alsóremete Nižné Remete (cs), Alsóróna Rona de jos, Alsósárad Alsósárad (cs), Alsósebes Nižny Sebes (cs), Alsósimánd Simandul de jos (o), Alsószilvás Silvasul de jos (o), Alsószombatfalva Sambata de jos (o), Alsótelek Teliucul de jos (o), Alsóvárad Dolny Várad (cs), Alsóváradja Oarda de jos (o), Alsóvásárd Dolné Vašardice (cs), Alsóvidra Vidra de jos (o), Alsóvisó Viseul de jos (o), Alvinc Viuntul de jos (o), Amadékarcsa Amadekarča (cs), Andód (cs) Ondód (m), Érendréd Andrid (o), Apa Apa (o), Apáca Apata (o), Apahida Apahida, Arad Arud (o), Újarad Aradul nou (o), Székesaranyág Araneag, Aranyos Aranies (o), Aranykút Ariuncuta (o), Aranyosmohács Mahacin, Árapatak Arpatac (o), Árkos Arcus (o), Erdőd Arded, Erdőszáda Ardusat (o), Árok Jarok (cs), Alsóárpás Arpasul de jos, Árpatak Arpatac (o), Asszonyvására Asonvasar (o), Tiszaásvány Ašvan (cs), Atya Atea (o), Avaspalak Avaspatak (cs), Újváros (avas) Orasul nou (o).

Kelljen folytatnom az alfabeta B betűjétől?

Erdély aranyát először az agatirszek aknázták ki. Az ezer év után nyomukba lépett thrákok, illetve dákok feladata csak az ő műveik fenntartása volt, éppúgy, mint Traján légióinak, akik a feltárt telléreket és aranymosásokat gondosan üzemben tartották, csakúgy, mint a lejtők és domboldalak terraszos megművelési módját (garádok) s a rendszerint ezzel kiképzett halastavakat. Ezek csak éppen most indulnak pusztulásnak, az ott most imperiumhoz jutott barbárok alatt. De még többet jelentenek az agatirszektől származó leletek, amelyekről az is megállapítható, hogy azok erdélyi aranyból készültek.

Ezeknek az ékszereknek szkítha stílusával, más szkítha népek, főleg a szintén különösen pompakedvelő, u. n. avar nemzet emlékei között később is találkozunk.

A réz.

Az arany után legkönnyebben megmunkálható fém a réz.

Ott van Erdélyben a Rézhegység a Marostól nem is messzire és a bányász akatzirok hamar felismerhették ezt a fémet.

A magyarországi önálló rézkor kérdésével Pulszky Ferenc, Hampel József és Hildebrand Jenő foglalkoztak és a Kr. e, III. évezred derekára teszik. Természetesen a tudomány ilyen időbeli felfedezései nem jelentik a történelem pontos chronológiáját. Bizonyos csak az, hogy a rézkorszak közvetlenül csatlakozott a kőkorszakhoz és az a bronzkorszakkal akképpen folyt egybe, mint a paleolith és a neolith kőkorszak. A bronzkorszak kezdetét sem lehet meghatározni.

Egészen valószínű, hogy az akatrizok Erdélyben nem ismerték a tiszta ónt, hanem a leletek arra mutatnak, hogy az antimon ónanyagával kevert réz adta bronzukat.

A bronz.

A Kaukázuson-túli birodalmakban hamarább kezdődött a bronzkor. De ha e tekintetben Wirchov, Tomaschek és Müller nézetét is fogadjuk el, a bronz felfedezői akkor is a rövidfejű fehér emberfajta másik két nagy népe: a szumir és a khiti. Tény az is, hogy a Kaukázus antimonbányáin felül Chorassanban tiszta ón is fordul elő. Úgy lehet tehát, hogy az akatzirokat a bronzkultúrával megelőzte öregebb testvérnemzetünk, a szumir, mert mire ez náluk virágzásra jutott, addigra már a Skandináviában letelepedett árják is magukkal vitték. Skandinávia és Magyarország a leggazdagabbak ugyanis bronzkori kincsekben, ezen leletek azonban stílusukban eltérnek egymástól.

A bronz használata a Kr. e. V. századig maradt fenn, de már a VIII. századtól használatos a vas, amellyel az etruszkok ismertették meg a X. században a világot s amely a keletibb szkítha népeknél akkor már rég használatos volt.

Az u. n. hallstadti kort jelentő La-Téne kultúra, amely a magyarországi szkítha kultúrával párhuzamosan halad, már a keltáké s ennek 500 éve után az őskort befejezi nálunk a rómaiak fellépése.

* * *

Szükségszerű volt, hogy az értelmével elsősorban dolgozó rövidfejű ember az eszközöket és az eszközök anyagát felfedezze. Szükségszerű volt, hogy ezek a rövidfejű racebeli népek az elméleti és gyakorlati haladásnak, a közösség szervezkedésének, a történelemnek megindítói legyenek. Ezek között pedig előkelő helyet foglal el az agathirs, akatzir, vagy kazár nép, amely a hadi erények kisebb mértékével ugyan, a maga korszakaiban méltóan képviselte fajtáját.

Szokások. Erkölcs.

A nyelv a lelki jegyeknek csupán egyike és így egymagában teljes értékelése mellett is kevés volna a nép származásának, vagy hovatartozásának meghatározásához. Úgyde a nyelvészetnek tendenciózus irányban tévedésekkel teli volt már indulása is. Kiemelkedő tekintélyei németek teljesen mellőztek minden a célhoz vezető más vizsgálati eljárást. Így az ethnográfiát is. Pedig a nép külsejének, életmódjának, szokásainak, jellemének, vallásának, stb., szóval, a nyelven kívüli más szellemi jegyek megnyilatkozásának vizsgálata, érhetett volna annyit, mint ezek közül egy a nyelv.

Azon lelki jegyek között, amelyek a népet s a népfelekezeteken felül az egész népcsaládot összefűzik, a legfontosabbak egyike a helyesről, az erkölcsről való azonos felfogás, ami elsősorban minden szervezet alapját, a családi életet jelenti.

A helyesről való azonos felfogás a szokás. Ez kötelező a közület minden tagjára s aszerint, amint szankcióval jár, vagy nem, helyesebben, aszerint, hogy milyen szankcióval jár, szokásjog, vagy társadalmi konvenció.

A források egybehangzóan bizonyítják, hogy a szkítha népcsalád népeit és népeinek egyedeit ugyanazon szokások kapcsolták egybe.

A szkíthák szokásairól nagyon sok mindent jegyeztek fel az auktorok. Mindezeket összeadva meg lehet állapítani, a szkítha népek egységes lelki struktúráját.

Mindenekelőtt ragaszkodtak az ősí-hez, ahhoz a rendhez, amelyet fajtájuk szükségképen és célszerűen fejlesztett ki. A természetes okok (foglalkozás, táplálkozás, hőmérséklet, általában a természeti milieu) hosszú időn keresztül folytonosan és egy irányban hatva, kétségtelenül jellemző testi jegyeket alakítanak ki, mint: színárnyalat a napsugárzás, izomzat és csontrendszer a foglalkozás, koponya és termet a táplálkozás és szükségessé vált szellemi munka eredményeit. Ezek a testi jegyek viszont felismerhető mértékben kapcsolódnak bizonyos belső jegyekkel, lelki jegyekkel. Így pl. a termet és izomzat bizonyos foglalkozásra való hajlamosságot, az éghajlat, táplálkozási rendszer az ivarérés kezdetét, stb. befolyásolja. A természeti milieu kihat a vallás keletkezésére, s. i. t.

Míg azonban ennek a népcsaládnak tagjai önfenntartási okokból a békés vándorlás és a harc okozta állandó mozgásban voltak, ami a beltenyésztést és ennek eredményeként testi jegyek szerinti egységes race kialakulását és fennmaradását megakadályozta, másrészt a félig-meddig kialakult raceoknál máris új típus kezdődött és népeik az egész népcsalád szoros összetartozósága miatt folytonosan keveredtek, addig ezek a lelki jegyek, pl. az egész népcsalád nyelvének, vallásának, békés és harci szervezetének, erkölcseinek, szokásainak, stb. jegyei állandók maradtak és ezért a somatológiai jegyeknél fontosabbak.

A szkítha népek kezdettől fogva konzervatív hajlandóságú faj. Herodotos az idegen szokások megvetésére és üldözésére számos esetet beszél el róluk s ezt mondja, hogy: Minden egyéb népek felett a hellén szokásoktól irtóznak (IV. 76.), ami a velük szemben való öntudatos védekezést jelenti.

Ha visszagondolunk pl., hogy minden megye gyülhelyén évenként összejöttek és Aresnek áldoztak (IV. 62.) a nemzetgyűlésnek minden népfelekezeténél és a nálunk Rákoson keresztül mai napig fennálló nemzetgyűlés kezdetére találunk. Ezzel szemben sajnos, ilyen régi tulajdonsága fajtánknak, a rút visszavonás is, amiről a contario már Thucidides megemlékezik, mondván:
nincs nép, mely nekik ellentállhatna, ha összetartanak.

Az összefüggő területen a szokások, erkölcsök, szervezetek, kultúra, stb. szempontjából egységes fajtájú népeket vallási és nyelvi csupán dialektusok választották el és ezek új meg új politikai célok elérésére újból és újból csoportosultak, egymástól elpártoltak, csatlakoztak, vagy önálló expedíciókra elkalandoztak. A rövidfejű fehér fajta természetes hajlama volt ez, az államalkotó nemzet szempontjából azonban káros és a szervezettséggel ellensúlyozandó!

Egy-egy csoportosulás egy vereségig, vagy újabb célkitűzésig tartott és ekkor az azonos fajtájú nép politikai neve felcserélődött. Indokoltan tagadhatunk meg tehát olyan nagyszámú népnevet, amelyek között, különösen az újabb magyar történetírás összezavarodott (utrigur, kutrigur stb.).

Az örmény krónikák kajlandor-jai, a pártus szónak vakító világossága, Bölcs Leó jellemzése a szokásos elpártolásokról, a honfoglalók kalandozásai (külön-külön vezérek és csoportok vállalkozásai) mind idevágnak.

Minthogy idegenekkel állandó harcban, vagy szövetségben álltak s területük idegen fajok határa volt, azokat megszokták, velük szemben megértők, türelmesek, emberségesek voltak. Tacitus beszéli el, hogy a meghódoltakat meghagyták saját joguk, szokásaik, intézményeik alatt. Az arméniusok inkább akartak a pártusokkal szolgák, mint a rómaiakkal szabadok lenni. (XIII., 34.).

De amennyire szigorú erkölcsi rend kényszere fogta össze őket, épp úgy elismerték az idegenben is a kiválóságot, s maguk közé fogadták. Onegesius hun főember. Priscus beszél egy másikról, aki viszont harcban tűnik ki s ezért érte az a kitüntetés, hogy hunná lehetett. Úgy látszik, kölcsönös volt az a felfogás, hogy hunnak lenni több embert jelent, annak dacára, hogy az auktorok barbár-nak neveztek bennünket.

Különben az, hogy »barbár« értelmetlen és semmit sem jelentő szó. A görögnek a római, ennek a germán és i. t. volt a barbár, amely szó eredetileg idegent jelent. Plautus nem akarhatta a latin önérzetet bántani, mikor görögből latinra fordított darabját így jelöli meg: Menander scribsit, Plautus vertit barbare... Csak később keletkezett a máig tartó rágalmazó irányzat, amely fajtánk népeit ezzel a jelzővel lekicsinyíteni akarja.

A természeti okok eredményezte testi jegyek és a lelki struktúra összefüggése kétségtelen.

A germánokat pl. az írott történelem és a köztudat úgy ismerte meg, hogy szálas, szőke, zord tekintetű emberek, akiket földjük a hideghez és éhséghez szoktatott, de nem tűrték a meleget és szomjúságot. Lovuk kevés, rossz és gondozatlan, de gyalogságuk erős volt. Kevés vasuk, tehát szűkös fegyverzetük volt.

Ha a szkítha népek jellemzéséből egyet kiemelünk, Bölcs Leóét a magyarokról ezek hideget, meleget, fáradságot, ínséget egyaránt bírnak. Főiparkodásuk a vitézkedés továbbá (Gurdézi) jókinézésűek, bátrak, tekintélyesek. Íme a természetalkotta faj, testi jegyekben is az egész történelem! A germán sovány földjén tűrve élt. Testi jegyei alapján alakult anthropológiai rassza, de éltének irányzását éhsége szabja meg. Hiába vágyik délre, ott megállni nem bír. (Meleg és szomjúság!) Ezért a szélességi fokok irányában expansiv! Ami németség délibb, az nem árja, hanem somatológiailag szkítha fajú, a germán nyelvű és szellemű, de kaukázusi testű délnémet népek.

A tájfajtákból összetevődött rövidfejű fehér faj viszont: államalkotó és államfenntartó, alkotmánya, hadiszervezete, harcmodora, fegyvere, ipara, művészete, vallása stb. azonos. Az átmeneti fokozatú testi jegyek mellett a sok egyező lelki jegy. Mind ezekben más, mint a többi nép! Ez a különbözőség egyaránt a fajé, népé, egyedé.

A magyar jellem.

Meg lehet állapítani így az egyeseknek, pl. a magyar népnek, vagy a magyar embernek a jellemét. Azt mondja pl. Kayserling: A magyar, mint igazi arisztokratához illik, gőgös, bátor és könnyed. Büszkesége tiltja, hogy megmutassa gondjait, könnyeit. A magyar fantáziáját, akaraterejét, örökifjúságát turáni származásának köszönheti. Európát csakis az újjászülető arisztokratikus szellem építheti fel. Ez a szellem ma már csak a magyarokban él.« Ez az arisztokratikus szellem nem politikai fogalom! általános. Paraszt, katona, nemes, kezdettől fogva ugyanaz magyar, és mind különbözik mástól. Meglátja ezt minden idegen.

Mme Reinhardt 1806. évi útleírásában írja: A Bánság lakossága egészen elüt Magyarországétól. Szláv eredetű jobbágy. Most mind a két faj el van nyomva, a magyar mégsem felejti, hogy Atillától származik és mint hódító vette birtokába az országot.A magyar magatartása büszke óvástétel, a másiké alattomos meghajlás...A magyar köznép arcán ma is meg lehet találni az akarat és erély kifejezését, dacára kizsákmá-nyoltságának... stb.

A magyar lélek kiváló kutatója és ismerője Hermán Ottó. A magyar nép arca és jellemen munkájának már e címe is tanúsítja a lelki jegyek természeti voltát és szükségszerűségét. Szerinte az arc a vérmérséklet, a szenvedély, a nyugalom, értelem, butaság kifejezője. Annak alapján az értelmi fok, s az a tudat, amelyet a nemzet történelmének menete kifejlesztett, meghatározható.

Az arckifejezést somatológiailag deriválni nem lehet. Egymást követő nagy állandósult lelki hatások az okai ennek. A magyar szellemiségét, (erkölcseit, szokásait) intézményeit ért támadások alatt megkapó önérzetet, büszke ellenállóságot fejlesztett ki. Nemcsak államot alkotott, de államfenntartónak is bizonyult. Nem csak, illetve nem annyira szívós, mint rugalmas, ha le is teperték, talpraáll. Hogy szemlélődő, szorgalmas, mértékletes, szemérmes, virtuskodó, de nem kegyetlen, nem bosszúálló, komoly, lovagias, hálás, nem összeesküvő, de hűséges, mondásaiban humor, gúny, bölcsesség nyilatkozik meg, tánca más, mint a többi népé, stb. stb. mind annyira ismeretes, hogy bizonyítani felesleges. A testtel együtt fejlődött léleknek ezek a jegyei, másokéival szemben valóban alkalmasak a különbözőség megállapítására. A parasztot, katonát, nemest mindenkor és külön egybevetve más nép hasonlórendű fiaival, egyaránt megtaláljuk ezt a különbözőséget. A fel nem ismert és elkallódott sok őstehetség, akiből bármelyik táján a világnak nagy költő lett volna, az ősrégi hatalmas kultúra visszarezgése a magyar lélekben. Különös az a sírvavígadás! És ki tud úgy veszteni mint a magyar?... Vajon miért? Évezredek sorsváltozásai tömörülnek sokszor magatartásának egy pillanatában! Mindez együttvéve része a feleletnek arra, mi az, hogy magyar?

Az etimológia törvényei, amelyek a történelemmel, régészettel, nyelvtudománnyal s a fizikai különbözőségeket jelentő anthropológiával, visszafelé következtetve jutnak a kérdés feleletéig, azt bizonyítják, hogy azok egyezően vonatkoznak a szkítha népekre s ezen egyezőség bizonyítja azok fajazonosságát. A közös múlt, az azonos történelem őket, mint lánc tartotta össze. Az egyik történetének későbbi szakasza már a másik történetének kezdete, illetve a később fellépő folytatja az előbbi útját, sokszor átvéve szerepét még az első alatt. Kiemelkedett népeink története csak az egységes szkítha faj hegemóniáinak története.

Matriarchatus, patriarchatus. A kimmeriek útja.

Herodotos feljegyzései mellett és előtte nagyon sok ógörög auctor feljegyezte a szkítha szokásokat. De az egész görög mondavilág át van szőve szkítha vonatkozásokkal. Így komoly alapja van az amazon legendának is, annyiban, hogy abban egy régibb családi intézménynek, a matriarchatusnak a nyoma lelhető fel.

Az ősi primitív család feje az anya volt. Az ősi ember primitív állapotától a kultúra teljességéig tartó, önmaguktól tört út elején, a szkítha népek matriarchatusban éltek. A fejlődés lassan, de határozottan tartott azonban a patriarchátus irányába. Az apa fiaival vadászott és harcolt és azok büszkék voltak apjukra. Dicsőség volt tetteit elbeszélni, azt túlszárnyalni, testi és valamely lelki megnyilvánulásban rá hasonlítani. Tetteit a családi hagyomány megőrizte, ami ismét a köztudat alapja.

A családi szervezetből nemzetségi lett, ami a hadiszervezetnek lett az alapja.

A fejlődésnek ezen a fokán már tiltott volt az ellenkező. Ami egykor törvény volt bűnné lett. A történelem adatai szerint az egyébként türelmes és konzervatív szkítha népek éppen a matriarchatushoz való ragaszkodásuk miatt verték ki maguk közül a kimmerieket.

A kimmeriek (Kimmer, cimber, kimmeri, gimmiri, gomer) harcait Herodotos (II. 13., IV., VII. 20.) beszéli el.

A királyi szkíthák (Regii, Basilei, vagy: szkolotok, később kabarok, palócok), akiknek végtére megmaradt 3 törzse a honfoglaló magyarokhoz csatlakozott verték ki Fekete-tenger melléki ősi hazájukból Kr. e. 700 körül őket. Úgy látszik a támadás kétfelé szakította a megtámadott kimmeri népet. Egyrészük a Kaukázuson túlra tört, másrésze az árják útján és közéjük északra tért, bár Herodotos azt állítja, hogy a délről visszafordult egész kimmeri nép vonult azután északnak.

A királyi szkíthák a szabad szkíthaság keleti (avar) ágából, főhatalom alatt kivált, őseikre büszke, vitéz harcosok, lenézték és megvetették a még matriarchatusban élő kimbereket, megtámadták és szkítha földről kiűzték őket. E korban a Fekete tengernél görög gyarmatok még alig voltak és így a Méd birodalom érezte meg először a kimber fergeteget. Cyaxares méd király éppen akkor győzte le az assyrokat, mikor megrohanták őt a délnek szorított kimmeriek, (Herodotos, I. könyv, 103., 104., 108. l.) az összetört Médiát pedig a kimbereket üldöző szkítha nép (Basilei) foglalta el s tartotta 20 évig megszánva. Maguk a kimberek tovább rohanva, Giges lid királyt és országát semmisítik meg, miután leverték az assyr birodalmat is. Eképpen elintézték az akkor súlyos méd-assyr villongásokat. De hatalmukba került Syria, Damaskus, Palesztina. Inváziójuk Egyiptom határán állott meg, ahonnan I. Pszamitik ajándékokkal visszatérésre bírta őket. Jórészt a továbbfolytatott véres harcokban fogytak el. Pusztításaikat keserves versekben írja meg Jeremiás (5-15.) és Sophonias (2., 4-6.) de a népek kifejezései és regéi komor emléküket máig megőrizték.

Tomaschek szerint a georgiai gmiri hős, óriás, a láz: gomori, bátor, a görög, továbbá zűrjén és permi kimör felhő, homály, a magyar komor szó és fogalom, a homérosi énekek felhőkbe és sötétségbe burkolt kimeriek kifejezése zordon emlékük.

Észak felé szorított részük az árják útján, akik között anthropológiai és ethnográfiai emlékeik egyaránt fennmaradtak, a dán Chersonesosra jutottak. Itt a germán teutonokkal kerültek szomszédságba, majd szövetségbe.

A szkítha kimberek és a germán teutonok szövetségét (Kr. e. 388.) már Livius római históriájából ismerjük (Brennus kardja). A kelták földjén, Galliában letelepedtek aztán, akik között nemcsak anthropológiai, de ethnográfiai emlékeik is fennmaradtak, s tudjuk, hogy a kelták lettek az európai árják legjobb lovasai. Ma a kelták walesi ága viseli nevüket: kymer. Bizonyos, hogy ők az óceánig terjedő rövidfejűség tényezői is!

 
 
0 komment , kategória:  Magyarság,mint faj és nemzet 4  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 476
  • e Hét: 2201
  • e Hónap: 15478
  • e Év: 335510
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.