Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
magyarság mint faj és nemzet8
  2010-12-05 18:05:53, vasárnap
 
 
Csuray Károly: A magyarság mint faj és nemzet VIII. rész

Kik voltak az avarok?

Az írott emlékek, az egykorú és közelkorú történelem, a nép köztudata, hagyományai, mind tisztában voltak azokkal az igazságokkal, amelyeket az újabb és legújabb tudományok vakmerőén letagadtak, vagy egyes tudósok problémákká avattak. Mikor csak a régi írott történelemnek egymagában kétségtelen ténye az, hogy az avarok (Baján népe) nem voltak avarok, hanem határozott bizonyossággal hunok, s amikor ezek az álavarok (pseudo-avares) az avarokkal való összetévesztésükön kapva-kapnak, mert ez számukra erkölcsi nyereség, erőbeli többlet, amikor egy erősebb, kiválóbb, keletibb avar nép létezését ismerik, amely mind ezen okoknál fogva kellett, hogy a bajáni hunságnál régibb, maradandóbb és minden vonatkozásában többet jelentőbb legyen, csodálatosan nem keresik, hogy kik voltak ezek a tulajdonképpeni avarok?

Itt-ott felemlítik őket határozatlanul, sokszor tudatosan elhallgatják, olyképpen, mint mikor a meg nem értett utrigur - kutrigur-féle politikai, momentán alakulások felbomlása után néznek a semmibe. Ez a tudomány vakon haladt el a keleti kútfők sok fontos adata mellett és szinte gyerekes csínnyel dobta félre az elsőrendűen fontos örményeket. Ellenben a semmiből nemcsak nyelvtudományt, de történelmet csinált Hunfalvy Pál és a lényegében hozzá hasonló Vámbéry Ármin, akiknek jó időre sikerült homokba temetni az igazságot. De, nagyon helyesen mondja Munkácsi Bernát, hogy évszázadok problémái lehetnek viszontagságos sorsú kérdések és igazságok és bukásuk után kelhet fel győzelmük kapcsolataik kiderítésével. Továbbá, hogy az ismereteknek minden ágában is a tévedések erdőin át jutunk az igazsághoz! Helyes megállapítása az is, hogy: Évezredekre terjedő múltja volt már a magyar nyelvnek mielőtt a magyar nép a történet láthatárán megjelent és ama törzseknek élete, amelyek e nyelvet és rokonait beszélték, nem fogható fel másképp, mint állandó tolongásnak, ide-oda vándorlásnak a szkítha gyűjtőnév alá foglalt, különböző nyelvjárásokat beszélő nemzetiségek között!

Valóban évezredekre terjedő múltja van a magyar nyelvnek, valóban hamarabb volt e nyelv, mint maga a nemzet, mert ez alapjában maga az egységes szkítha nyelv, a szkítha nyelvcsalád tagjainak ősi nyelve, amelyet a történelem ezredévei során egymás után, de akár egymás mellett is, kialakult és különböző politikai egységekbe tömörült szkítha népek csupán nyelvjárásbani különbözőségekkel beszéltek.

Maga a magyarság pedig nem a Kárpátoknál jelent meg a történelem látóhatárán. Addig más név alatt ismerten élt. A jóhiszemű Munkácsival szemben, akit nyelvészkedése és a korszellem inkább Vámbéry iskolájába sodort azt is meg kell jegyezni, hogy a szkítha népek ide-oda nem tolongtak, hanem egyrészt természetes kirajzásaik alkottak szülőföldjükön kívüli államokat, másrészt sohasem más nép ereje, de a maguk céltudatos útja volt minden megmozdulásuk.

Láttuk, hogy a szlávoknak a szkítha népekre vonatkoztatott ugor elnevezése (fehér ugri, fekete ugri) egyrészt annakidején zavarta meg a byzantinusokat, másrészt újabban vezette a tudósokat olyértékű megállapításokra, mint amilyen volna az, hogy a német, a germánok — deutsch ágazata. Mikor pedig a fehér hunokra értelmetlenül ráruházták és rajtuk hagyták az »avar« nevet, úgy okoskodtak, hogy ha, — az elképzelésük szerint az avaroktól kiűzött fehér hunok már a köztudatban »avarok lettek, akkor a türköktől kiűzött (?) avarok legyenek turkok.

A turk. A massagéta.

Ez a turk szó az arab és a perzsa nyelv ugor-ja. Ezeknél éppen azt jelentette, mint a szlávban az utóbbi. Általánosan az idegen népre vonatkozó megjelölés volt. De a byzantinusoknál ez a szó, épp úgy, mint addig a szkítha, a kelet földrajzi fogalmává is változott: Kelet-Turkia, keleti türk. A források értékelésénél, különösen a Priscos Rhetor feljegyzéseiben sem ezen tényeket, sem azt a zűrzavart nem szabad figyelmen kívül hagyni, amelyet az addig valóban ismeretlen ótörök nép megjelenése a Kr. u. VI. század közepétől nem annyira a szkítha népek között, mint inkább a tudósításokban okozott.

Ezért van az, hogy a türk nevet alkalmazzák a szkíthaság utolsó hegemóniájára, arra a legfiatalabb és leghatalmasabb nemzetre, amely meglepő fellépésével állandóan foglalkoztatta ezentúl őket, jóllehet tudták, hogy kik vagyunk és jól ismerték múltunkat.

*

A szkíthák (szakák) szabad szkítháknak nevezett nyugati ágából keletkeztek a hun politikai alakulások, a keletibb szabad szkíthákat massagétáknak nevezték a görögök.

Utóbbiak között a vizek mellett települtek neve volt a thyssagéta. Már Herodotos megteszi a síkföldi baromtartó massagéta és az északibb, lovasvadász és halász thyssagéta és jirka közti különböztetést.

Utóbbiakban a keleti hunságnak velünk szomszédos és két legközelebbi rokonnépét, a kunt és a besenyőt látjuk. A földrajzi összefüggést nem érintette a keleti hunságnak a hiungnuk-nak története, ezek nyilván sereghajtók maradtak. A szkítha népek szokásául ismertük meg, hogy vereség esetén csak a közvetlenül érintett törzsek menekültek, ők így azután is megmaradtak velünk szomszédos földjeiken.

A legszélsőbb jirkáktól (tehát besenyőktől) északra már a Herodotostól még nem ismert mongol-török népek következtek, akik jó sokára léptek csak ki a hun iskola elvégzése után az ismeretlenségből. Ezeket azonban mégis megkülönbözteti a szkíthaságtól.

A népazonosság minden kritériuma szerint az ősi szkíthák népe, maguk a szkíthák voltak a massagéták annyira biztosan, hogy Nagy Sándor történetírói ráismerve bennük Herodotos dnyeperi szkítháira, alig tudták magukat a hazugság vádja alól tisztázni. Strabo azt mondja, hogy a Káspi körüli szkíthák a dahák, a keletiek a massagéták, a többi népet általában nevezi szkíthának (szaka). Ugyanigy Ptolomeus, aki térképén is így jelöli meg őket. Sogdiani, Dahae, Massagetaea, Sacae eiusdem nationis sunt mond Curtius (Hist. Alex. Magni L. VI. c. 3.)

Ha már most egybevetjük ezen adatokat;

Procopius: Massagetas, sive ut iam vocant Hunnos, Atillam, Massagetarum, Scytharumque exercitu armatum adversus Aetium processisse...

Belisar: Aigan parentes babui Massagetas, sive ut iam vocitant Hunnos (De bello Vandalico).

Evagrins: Hunni, olim Massagetae..., Hunni qui et Massagetae...

Theophanes: Ad Eurum Tanaidis Turci habitant, qui olim Massagetae vocabantur...

In Oriente ad Tanaim Turci degunt, qui Massagetae antiquitus dicti sunt...

Menander: »Turci, qui antiquitus Sacae vocabantur...«

továbbá Bizanti Faust: A massagéták királya számos hun hadak vezére... azon időben, a saját vére Chosroes, Arménia királya ellen bosszút forraló massagéta király, Samesan egybegyűjté hunjainak minden hadát... (Örmények tört. 4. kötet.) Fuldai évkönyvek (894): Avari, qui dicuntur ungari, Tamás, spalatói esperes (900 körül): A massagéta nemzetnek egy része kiköltözvén országából, mely magyar nevet visel, nagy sokasággal jött, minden akadályokat elpusztítván, egész Pannóniát, a Duna mindkét oldala fele elfoglalta. Federic aquileai patriarcha: Magna Ungarorum gens a Syria egressa (Aquileai krónika), Nicephora Gregoras: Massegatae Alani vulgo dicuntur. A szerencsétlen augsburgi csatáról fennmaradt egykori kézirat a magyarokat egyszer ungariusnak, többször parthusnak nevezi. Agathias onguroknak nevezett unnok, Theophilaktus, a hun-ugorok onogur, unnugor, »a hun nép egyik ága« kifejezései, ezek és hasonló egykorú megállapítások tömege bizonyítja, hogy ezek egyfajtájú népek voltak, továbbá, hogy csak a területi és később a politikai összefüggés megszakadása választotta el az »u. n. szabad szkíthaság« hun és massagéta népeit egymástól s utóbbiakat nevezte, korszakának téves és kényelmes kifejezésével turknak a byzánci.

*

Népünknek tehát idegenek adta első és utolsó neve: massagéta és turk, közben a szlávok elnevezése volt az ugor. Az őshazában való, magunkra vonatkozó saját nemzeti nevünk volt pedig az avar!

Hunfalvy úgy okoskodott, hogy nem lehettünk turkok, mert ungari vagyunk. Azt nem veszi tudomásul, hogy úgy az egyik, mint a másik egy-egy idegen-adta elnevezés, a sajátmagunk adta név mellett.

A császári írókat tévedéssel gyanúsítja meg, pedig azok nála sokkal jobban ismertek bennünket, színről-színre és múltunkban is. Szembeszáll Jordanessel, aki is azt mondja: Hun-gori autem hinc sunt noti... s bennünket meghagy a Maeotis körül, de a hunokat céljai szerint az Uralhoz helyezi. Tagadja természetesen Georgius Monachus »Turkovi, Unnoi, Ungari« azonosítását, Ibn-Roszteh és Gurdézi turk-madzsar egyeztetését, megdöbbentő vakmerőséggel tagad minden elméletével nem egyező tényt.

Az avarok megfelekezése.

Nagy Sándor ázsiai hódításai halála után csakhamar bomlásnak indultak. Indiát a keleti hunok foglalták el és Pendsáb, keleti Afganisztán és Baktria szkítha királyokat uralt. Azos király háromnyelvű (görög, prakrit .....) érmeivel könyvtárnyi könyv foglalkozik, de a harmadik nyelvet eddig nem fejtették meg!!!

Strabo, Pasianos, Tocharos és Sakaraulos királyokat említi meg a 12 szkítha király közül, akiknek 300 uralkodási esztendeje jelentette az Indo-szkítha birodalmat. Bizonyos, hogy ha több, mint 20.000 drb. érmüket olvasni fogják, fajtánk mibenléte nem lesz többé vitatható.

Nagy Sándor indiai hódításainak sorsára jutott Antiochus öröksége is, amelyet az avarok egy része foglalt el Nagy Sándor halála után (60 évvel) s alkotott belőle 500 évig (Kr. e. 260.-Kr. u. 226-ig) fennmaradó, Rómával dacoló világbirodalmat.

Az avar pártus-ok felléptének oka nem egészen világos, bár nyilvánvaló, hogy a roskadozó nagysándori birodalom csábította a szkíthákat a hódításra. Arrian görög történetíró (Kr, u. II. század) azt mondja: »a pártosok Szeszostrisznak, Egyiptom királyának és Jandusszosznak, a szkítha királynak idejében költöztek ki azon helyre, amelyet most bírnak.Constantinos Menasse (Comp. Cronicum XIII.) ugyancsak a Szeszosztrisszal való szövetség eredményének tudja a régi asszyr földnek a pártusoktól történt megszerzését.

Ugyanezen szabad szktíhaságból váltak ki előbb a királyi szkíthák, most ismét a szabad szkítha, massagéta nép megfelekezéséről van szó, midőn alkalmas és királyi férfiú hatalmas vállalkozására sereglett össze a nép jelentős része. Hogy ez nagy belső harcok nélkül nem történhetett meg, mutatja a kivált résznek adott pártus név.

A nisibi felirat ezeket örökíti meg: Antiochus országlásának 11. évében a pártusok a macedónok igáját lerázták és az euthaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet- és Északázsia minden népei meghódoltak.

Ezt a feliratot Tiridetes örmény király vésette be, maga is pártus, illetve pártus dinasztiából származott. Így az euthalita hunnak is nevezett avarok közül való, akiknek gazdag, következésként művelt és polgárosodott államáról T. Simocatta is ír.

A hódító, az első pártus király Arszak volt, aki Arméniát is meghódítván, abból pártus secundo-geniturát képezett, trónjára ültetvén öccsét, Val-Arszákot.

Az Arszakidák.

Az ősi, művelt pártus Arszakida király érdeklődött új népe, az örmény kiléte iránt és ezért Mar-Ibas-Katinát elküldte bátyjához, hogy a ninivei királyi könyvtárban kutasson az örmények története után. Ezt a munkát folytatta később az V. század közepéig Choronei Mózes. Mar-Ibas beszél a chusokról vagy pártusokról és ezek anyanépéről, a daha vagy massagéta szkíthákról és magasztalja a honalkotó és hős legnagyobb királyt, Valarszakot.

A pártus Arszakida dinasztia és az örmény történelem kapcsán forrásaink tehát az örmény krónikák is, amelyek a közvetlen tudomás és érdek okából a legmegbízhatóbbak közé sorozandók. Ezek alapján állapítható meg az is, hogy az Arszakida dinasztiából származott menekült volt Basilius és utódai, Constantinus Porphirogenetus és Bölcs Leó!...

Így tehát, ha utóbbiak honfoglaláskori s ezt megelőző történetünknek és ethnographiánknak méltán legnagyobb tekintélyei, érthető. Ezek a császári írók tulajdon ősi fajtájukat kellelt, hogy legjobban ismerjék!

Ha pedig minden jottájuk tökéletesen bizonyosnak és vitatlanul világosnak bizonyult, tudhatjuk, hogy mialapon írta Bölcs Leó, hogy szokásos nálunk és keményen büntetjük az elpártolást. Az ő korában már a magyar, szervezett nemzetként jelent meg, továbbá köröskörül alsóbbrendű ellenségek vették körül. Az egy Zuárd, vagy Szavardnak (az ősinemzet névvel egyező név), Árpád vezérének elpártolásán kívül, aki népével együtt a balkáni bolgárok között maradt, nem is tudunk másról. Az elpártolás előfordulásának és kemény büntetésének alapja Bölcs Leó tudatában elsősorban a pártus elpártolás és annak következményei lehettek.

Savartoeasphaloi.

Lebediában újabb ilyen megfelekezés gyöngíti az akkor már önmagát magyarnak nevező avar szkíthaságot: egy részük a régi hazába visszatér.

Együgyű mese, hogy holmi bessenyőtámadás szakította volna szét őket. A bessenyő, fajtabéli, nyomunkon haladó gyengébb nép volt, másrészt bizonyos: hogy itt alakult ki a magyarságban az atillai örökség megszervezésének végleg elhatározott célja, amely az azelőtti hun haza felé útnak is indította őket. Itt és e helyett azonban 3 törzsük inkább a régi hazába tért vissza.

Már most: a historikusok előtt a minden szavában tekintély Bölcs Leónak ezen kifejezése itt: savartoeasphaloi amely szóval a visszatérőket nevezi érthetetlen!...

Pl. A germán Zeuss, vagy a magyar (!) Borovszky e kifejezést így értelmezik: szabar-toi-aszfaloi a swarts és phal= fekete és polovcz-kun. Kinviccnek is rossz ez a szófejtés, bár valamiben a lényegre így is ráhibázik. Hogy a szabir fogalommal és szóval lenne kapcsolatban Bölcs Leó meghatározása, eleve kizárta Hunfalvy szelleme.

Az összetett szó elsőrésze nem lehet vitás. Savar-, szabardi, szabir változatban is előforduló avart jelent. Bölcs Leó tehát azt a néprészt jelöli meg, amely az új magyar politikai fogalomból a régit akarta visszaállítani, az előbbi hazában. Ha a népnévből keletkezett helyfogalmat kutatjuk, vagy feltesszük, a menekülés különben képtelen esetét, akkor a szó második része az asphali jólvédett megerősített lehetne.

Már Dárius emlékirataiban előfordul Sapardia. Ez az avar föld, amelyet joggal azonosítanak a Zapaortenon hegyvidékkel. Így: Sabartoeasphaloi egyenlő volna Zabaorte és asphali azaz a jól védett Sabaorta kifejezéssel. Ez az a hely az őshazában, ahol Arszak Dara városát építette: »Arsaces regnum Particum format, urbem quoque nomine Daram in monte Zapaortenon condit... (Justinius Historiarum L.XLI.C 5.) »A Caspiis orientem versus regio est Zapaortene dicta et in ea fertilitatis inclitae locus Daricum (Plinius Hist. Naturalis L. VII. C. 16.) Ez a hely még Pliniusnál Abaorte, Isidorus Characenus-nál Apaortikene, D'Auville és Haas régi földabroszán Apaortene. Chorenei Mózes földrajzában Skithia, amely Apaktariának, másként Turkiának is mondatik

De vessük egybe ezeket is: Hunni, qui appellantur Saberi, gentes Hunnicae stb, és hasonlók a byzantinusokban, Sabiri, gens Hunnica, ad Caucasum habitani frecuentissimi et in multos principatus rite divish (Theophilactus).

Így tehát az auktorok mellett, az azok közül kimagasló Bölcs Leó bizonyítja a Lebediából visszatérők kapcsán azt, hogy a magyar előtt az egész nép neve az avar és hogy hol feküdt az őshaza!

Julián megcáfolt legendájának földje, a filológusok tundrái, Vámbéry Szibériája helyett ide is utal minden nyom, s ennek fekvése a magyar lélekben valahogy benne van. Nem jártam arra, de odaszállnék...

Értelmezhető azonban Bölcs Leó kifejezése akként is, hogy: bátor vagy igazi avar. Menekülésük okának hiányában pedig éppen ez látszik a helyesnek. Mindenik esetben a helynévben vitatlanul benn van és lényeges az avar.

Jerney János, a pártuskérdésnek is nagy tekintélyű kutatója, a magyarságot közvetlenül a pártusoktól származtatja. Értékes itt a Klaproth Gyula elleni támadása, aki kaukázusi útleírásaiban (1807.) azt bizonyítgatja, hogy Theophilactos ogorjai a kaukázusi avarok. Ezt még fellelhető történeti nevekkel igazolná, mint Uldni, Adilla, Budach, Ellak, Balamir, amelyek ismert hun, Almus, Zolta, Leel, Geissa, Sarolta ismert magyar nevekkel egyezőek.

Jerney idézi pl. Kézai Simont, aki beszél a perzsiai magyarokról. Nyilvánvalóan a visszatért avarokról van szó. Ezt a tényt különben teljesen vitán felül helyezi az a történelmi tény, hogy őket az európai magyarok odaszakadt törzsének nevezve, XXII. János pápa 1329-ben a samosgati (Simsat) püspök felügyelete alá helyezi. Ma már és régóta csak a Madzsar nevű város, falu, hegy és személynevek, a nagyon sok magyar típusú arc jelzi emléküket.

A pártus birodalom.

Az avar (sabir) nép a szervezkedés, a reá váró hegemónia átvételére nemzetté alakulás stádiumában lehetett akkor, amikor éppen a nemzet magva, legfejlődöttebb része Arszakkal kivált. Birodalmuk történetét feljegyezte a história. Strabo ezeket mondja el: Valami szkítha Arszak a Maeotison felül lakott daák feje, ezekkel együtt betört a pártusok földjére, azt elfoglalta, s részint maga, részint maradéki a pártusok nevét a rómaival vetekedő hatalom fokára emelték. Tacitus leírja harcmodorukat, az ősi szkítha, vagy ismert magyar harcmodort: szervezett, begyakorolt lovasság, a nyilazásbani kiválóság és különösség, lesek alkalmazása, kelepcék állítása, színlelt hátrálással az ellenség hadirendjének felbontása, a várból kicsalása, stb. Ezzel a harcmodorral verte le Orod (!) király Crassust és törték össze Antonius légióit.

Eliseus (Az örményeknek a perzsák ellen viselt háborúja.) Pharbi Lázárral s általában az örmény krónistákkal egyezően vallja, hogy a pártusok avarok voltak, Arszák a szkítha dahák apar-(na) abar - avar törzséből indult ki. U. így Ptolomaeus (obares) és Srabo. Justinus azt mondja: Parthi Schitarum exules fuere... Bizánti István: Parthiaei gens olim Schythica. Trogus Pompeius kétszer is említi, hogy a pártus és királyuk Arszak saját népüktől való neveik!

Mindezek alapján tehát 1. a párthusok szkíthák voltak, azoknak massagéta, vagy saját nevük szerint avar népéből, 2. pártus a saját nevük volt, az idegenek is pártus formájában vették át e szót. Ha pedig ennek a saját népüktől adott névnek jelentése volt az exules, akkor tiszta tény, hogy a pártus - pártost, elpároltat jelent, még akkor is, ha ennek világos értelmétől megrémültek a XIX. század tudósai. De a hivatkozott auktorok alapján merészelhetjük elhinni, hogy Arszak Ország, Valarszák a secundo genitura Örményország királya Alország, Orod, Crassus leverője Arad, s. i. t.

Sokat jelent Tacitus mondása: Parthis nondum adultis: a párthusok még nem serdültek fel«. Jelenti a pesszimista római rettegését az újonnan feltűnt félelmetes ellenségtől, az örök fajnak ifjú hajtásától, de jelenti még ki nem alakult állami és területi berendezkedésüket, sőt azt, hogy anyanépüktől, az avarságtól még ekkor sem szakadtak el.

Strabo feljegyzi, hogy a pártusok a Sassanidák ellen külső fajtájukbeli segítséget hoztak, de az anyanemzethez fordultak segítségégért máskor is, mindig, ha külső támadás, vagy trónviszály támadt. Így akkor is, amikor a Sasszanida Artaxerxes megdöntötte az utolsó pártus király, Artabán uralmát, akiről Tacitus meg is jegyzi, hogy otthon, a daháknál nevelkedett. (Annalium L. II. C. 3.)

Úgy látszik ekkor az avarok valami okból kellő erővel nem segítettek, rokonának, Chosroes örmény királynak támogatása pedig kevés lett.

Birodalmuk bukása után a pártusok jórésze nyilvánvalólag hazament, más részük római szövetségben, később zsoldban massagéta és pártus légiók neve alatt harcolt tovább a perzsa ellen.

Évszázados harc volt ez is az árjával. Ott látjuk Heraklius császár (610-641.) szövetségében még a 40.000 pártus vitézt a perzsa Kozroesz ellen. Teophanes már az új hegemóniát alapított szkíthák nevén hun-nak, de kazár-nak és turk-nak is nevezi őket

A pártus-perzsa harcokról sok jellemző epizódot jegyeztek fel az örmény krónikák. Bizanti Faust írja: Azon időben a Sassanida perzsa király (Sapor) éppen háborúban volt a chusoknak Arszakida születésű nagy királyával.(Az örmény-perzsa chus vagy az arab ghuz, a görög-római szkítha, vagy szaka megjelöléssel egy.)

Pharbi Lázár leírja a perzsák rémületét: ...ha halál fiai vagyunk és a királyok királya el akar minket veszíteni, ragadjon fegyvert és ölessen meg inkább maga, semhogy bizonyos halálra vezessen és az euthaliták fegyvere által pusztíttasson el.

Úgy látszik, hogy a megerősödött perzsa birodalom mégis a maga szövetségébe vonta az örmény hatalmat is. Az örményországi Arszakidák így sokkal tovább tarthatták magukat (Kr. U. 418-ig) és házukból származott Tigranes, Szent Gergely, Szent Izsák is. Szinte újból kínálkozik az Árpádokkal való párhuzam!

Eliseus ezt írja: II. Isdeger örmény király a hunok ellen, akiket chusoknak hívnak, fordítá fegyverét és két évig hadakozván semmire sem mehetett. Megemlékeznek ez auktorok az avarok fegyveres segítségéről is, emlegetvén a massagéták berontásait Perzsiába, a Saporok alatt.

II. Sapor korából jegyzi fel Grammaticus Péter: Azon gyakori háborúk egyikében, melyeket a hunok Sapores perzsa király ellenében viseltek, előálla a hunok közül bizonyos Honaukur (?) nevű bajnok és a perzsákat a háború sorsának párbaj általi eldöntésére szólította fel. (v. ö. Botond!) Tehát: a lovas harcos, a totemjegyekből keletkezett törzsi hadi jelek (Ákos - fehérsólyom, Kartal - keselyűsas, Bors - párduc, Turul - sólyom, Kürt - farkas, Koplyva - tigris, stb.), azaz címerek, az avar lelet szentendrei kengyel előtt ásatási eredményekkel már bizonyított kengyelhasználat, a párbaj és a szkítha jellem, vajon vitatni lehet-e, honnan indult ki a lovagság és kik voltak az első lovagok?

*

Jerney tanúsítja, hogy Arszak király mellékneve Iguz volt és ez a latin Justi-nak felel meg. Értelem és kiejtés szerint: Igaz. Felemlíti még: Almás, Tape, Zalka helységeket a régi Pártusország területén, valamint az ahriman és ármány szó és fogalom egyezését.

A pártus nyelvről egyébként nem maradt külön emlék. Az is baj volt, hogy az egyedül jóakaratú örmények maguk is perzsa és syrus írással írtak akkor.

Lukácsy Kristóf (A Magyarok őseiéi, hajdankori nevei és lakhelyek) az örmény kútfőknek idevonatkozó feljegyzéseit összegyűjtvén és megismertetvén, maga is Jerneyvel a pártus-magyar azonosság alapján áll és vitatta, hogy a magyar nyelv eredeti önálló anyanyelv, amelynek szépsége, gazdasága, erőteljes volta egy rég letűnt magas műveltségi korszakot tételez fel. Annak, hogy a Kelet irodalmi nyelvévé nem alakult, oka, szerinte, a zend szertartási nyelv, amelyet a vallás tartott meg trónján.

Az örmény írók alapján a magyarság eredetét és szülőföldjét az árja-zend népek közé, a Kaukázus környékére, Arménia és Perzsia közé helyezi Lukácsy Kristóf és azt mondja, hogy a magyar árja nép, nyelve árja nyelv és az indogermán szanszkrit nyelvcsalád tagja, csakúgy, mint az örmény.

Körülbelül 200 többé-kevésbé azonosítható szót sorol fel bizonyságul, amelyek egy része valóban nem kifogásolható, pl.:
magyar örmény szanszkrit
egy meg ekha
ezer kazár kezar
kincs kandz kents
származás szárm
vért vért
csorog csur (víz)
domb tomb (damb, dimb)
kavics, kövecs kovics, kobics
bárka várka
zsír sirr
sóvárgó sóvár
bitang bidag
narancs narindzs narindsch (perzsa)
tur tur
sár sáhr char (p)
taps tzaps
seregély száreg sáreg (p)
Tárkony Tárchun
él él, jél
szúr szur stb.

Ezek bizonyító erejét illetően azonban utalunk a nyelveknél már kifejtettekre.

Bizonyos az, hogy nyelvünkben a török eredetű szavak előtt voltak árja szavak, illetőleg olyan szavak, amelyek már akkor megvoltak valamelyik árja nyelvben is. Ennek oka nemcsak az avar (a massagéta — pártus) és perzsa-örmény összeköttetésekben, hanem az ennél is ősibb szkítha és ősárja érintkezésekben lehet, talán a Kr. e. évezredekben, még a Rigvéda szereztetése előtt.

Sokszor kell sajnos igazat adni a cinikusnak tetsző mondásnak, hogy a történelem az emberi ész tévedéseinek történet.

Ha a történetírás nem volna tendenciózus, bizonyára nem ütköznének össze H. G. Wells világtörténetében sem egészen bizarr megállapítások. Így nála a szumirok árják, viszont a khitik nem azok. A hittita civilizáció mondja nyilván árjaelőtti volt. De ha a sumirok árják...?!

Vagy: a szkíthákat a kimberek mellett a médekkel és perzsákkal együtt árjának könyveli el s az utóbbiak a mongolokkal összeütközve, ezeknél ismerik meg a lovat. Hogyan, mikor, miért volt ez a bizonyos összeütközés?... S mit csináltak eddig ló nélkül az árja szkíthák, akikről a kentaur fogalom már az ógörög regékbe került?...

Valóban érthető igyekezet a rövidfejű kaukázusi szumirokat, szkíthákat az árjaságba kebelezni, akiknek virágzó ősi kultúrája mindezek dacára már alapszabály, mikor megállapítja a hosszúsírok és a kelta kereksírok emlékeit, a megpörkölt és szétvagdosott emberi csontokat és a germán hulladékhalmokat fajtánk már delelő kultúrájának korában.

Az árja elmélet megcáfolt fejtegetéseiben annyi mindenesetre igaz, hogy a szkítha és árja nyelvek érintkezésben voltát letagadni nem lehet. Ebből a tényből azonban csak óvatosan lehet történelmi, vagy más következtetést levonni.

A história és az archaeológia bizonyítja, hogy a szumirok óta a rövidfejű szkítha faj adta a kultúrát s ez volt az, erős hódító. Ha csak az utóbbi (magyar-örmény) szóösszehasonlítást nézzük, bizonyos, hogy az egyező szavak pártus hatások az örményben s nem jöttek azok fordítva, az örménytől a pártusok (amazoktól területileg elválasztott) anyanépéhez, az akkor avar, abar, sabir, massagéta stb. nevek alatt ismeretes nép nyelvébe.

Az ősi árja szóegyezések tehát az árjának, a műveltebb és erősebb szkíthaság anyanyelvéből váló átvételei s ezek a szavak megmaradtak később is az átadó és átvevő nyelvben, így van ez a török, vagy más szóegyezésekkel is. A nyelvészettel egymagában bizonyítani még sem lehet, mert annak u. n. bizonyítékai sokszor maguk is bizonyítandók!

Az örmény történetírás kronológiájából meg lehet állapítani, hogy az általában massagétának, chusoknak nevezett szkíthák után csak nagy sokára kezdik emlegetni a hunokat. Míg ugyanis a pártus és magyar, azaz avar nép, az árja népekkel, főleg a perzsákkal és a rómaiakkal merült sok évszázados küzdelembe, addig a nyugati szkíthák külön alakultak.

A massagéta szkíthaságból, a szabad szkíthák közül már sokkal régebben kiváltak a királyi szkíthák, (Basilei, Regii) nyilván királyi főhatalom alatti és más célok iránti tömörüléssel. Most a szabad szkíthaságnak nyugati ága jelenik meg a hun név alatt.

Az örmény krónikások sokat írnak a kaukázusi Vaskapukról, amelyeken át a basileusok majd a hunok külön-külön majd együttesen betörnék országukba. Eliseus ír bizonyos Béla nevű hun vezérről, Isdegard perzsa király korában. ...A perzsák temérdek pénzt küldöttek a kajlandorok országába és onnan az alán kapukon (tzurzár) hunokat hozattak. Ez a történeti emlék egymagában a következő adatokat őrzi meg: 1. Béla 2. Kajlandorok, 3. Alánkapuk, Vaskapu, Tzurzár.

Ilyen adatok mellett kár a tundrákon keresni az őshazát. E harcokban a basileusok harci eszközéül ismerjük meg a pányvavetést! Róluk az I. századtól kezdődőleg már a hunokkal együtt írnak. Zosimus Cornes (Hist. Bizantinae: L. IV.) a hunokkal azonosítja őket. Úgy látszik, hogy a szabad szkíthaságból kialakuló hun nemzettel szemben hanyatló hegemóniájuk, sőt önállóságuk már ekkor elveszett.

A szkítha népek története és fejlődése szerint az első nagy kultúrnépek után az egyetemes, u. n. szabad szkíthaság főnépe az avar, a massagéta volt. Ebből váltak ki a királyi szkíthák, jóval később a pártusok, s a maradék anyanép nemzeti neve lett legutoljára a magyar. Tőlük északra és nyugatra a szkíthaság másik főága, a hun helyezkedett el. Közülük előbb vált el és jutott szerephez a keleti hun (hiung-nu). Az avar népek első ketteje után, keleti testvéreiktől elszakadva és függetlenül lép fel a két hun nép, az atillai (fekete) és a bajáni (fehér) hunság, A legkésőbben fellépett magyarsággal való legszorosabb összefüggésük miatt kellett most a hunok után foglalkozni a bardous eseuloec-kel.

*

A görögök és rómaiak szkítha, és ennek törzseit felsoroló saca, daha, massagéta nevezéseinek az örmény és perzsa chus, chusán, chusita szavak voltak a megfelelőik. A szkíthaság nyugati része a Kárpátokban, keleti része a Kaspi körül sorompót jelentett az idegenfajú árja és mongoltörök népekkel szemben.

Az ősi szkítha népeknek, a szumiroknak és khitiknek örököseként tört azok ősi földjére a sabaroknak egy része, a pártusok.

Birodalmuk néhány évszázad volt csupán, pl. a szumirok évezredeihez képest és bukása maga alá temette a pártus nemzetet és népet is.

A magyar név kezdete.

Abból a bizonyított kölcsönösségből, amely az anyanép és a »pártusok« között fennmaradt, következtethető, hogy a századokig tartó harcokba belekeveredtek az előbbiek, viszont ezekhez egy részükben visszatértek az utóbbiak. A két nemzet egyazon népnek voltak a két felekezete, de hogy a pártus politikai szervezetbe később az egész avarság bevonult volna és annak vándorútra kelt összessége volna a magyarság, Jerney olyan bizonyítékai dacára, mint pl.

1. Az I. Endre alatti imádság: Ne imádjuk pártus őselők stb.

2. Guido (XIII. századbeli francia főpap) feljegyzése: nammodo qui Turci, veteri sunt nomine Parthi.

3. Az augsburgi ütközetről szóló krónikás ének, amely egyszer ungariusnak, ötször partusnak nevezi a magyart.

4. Hogy Justinus és számos görög auktor a pártusok szkíthavoltát állapítja meg.

5. Hogy a pártus nyelvnek és emlékeknek, a Sasszanidák alatti elpusztítása dacára 60 újperzsa szó magyar származását állapitja meg, meggyőzően magyarázza a pártus királyneveket, tisztségeket, parszi vallásos szavakat, stb.

Minthogy a pártus idők alatt, már a II. századtól pl. az örmények külön megemlékeznek a magyarokról, azt kell feltenni, hogy éppen a pártus elpártolás visszahatásaként, az avarság együtt maradt része magyarnak kezdte nevezni önmagát és ő maradt Plinius ősi szkítha népe, amely Ultra sunt Schytharum populi, multitudo innumera et quae cum Parthis ex aequo degat.

A pártusok s az őket évezrednyivel megelőzött királyi szkíthák kiválása egy-egy király alatt, a békés patriarchális viszonyokkal való szakítás, a nép vállalkozó, államalapításra érett részének olyanforma, bár sokkal nagyobb arányú excessusa volt, mint a görög vagy normán kirajzások. Természetes így, hogy az otthonmaradtakra még bizonyos fejlődési periódus várt.

Azok a szkíthák, chusok, cydariták, akik a Kr. u. III. században, mikor a pártus birodalom már hanyatlásnak indult, Kelet felé terjeszkednek és Baktriát Balch fővárossal (v. ö. Balkó, Valkó nevek) elfoglalják, nem a magyarok, hanem a keleti hunság sereghajtói, a kunok, bessenyők. (v. ö. Asolich István: a massagéták, akik Balchban laknak: chusok.)

A népvándorlás első nagy hulláma ezeket érinti, de nem az avarokat, akikről a Bíborbanszületett azt írja, hogy mindenkor olyan szuverén nép voltak, akik felett soha senki sem uralkodott. Ugyancsak ő ismeri már magukadta új nevüket, leírva így mazar.

A derbendi krónika mogor népről emlékezik meg. Már Xenophon említi a makar-t Chorenei földabroszán van a Kuda-makar, guda-makar, (nyilván chus - magyar?)

Ptolomaeus a Tigrisnél Mazara várost említ Örményországban Madsar-völgy és Madsar-hegység nem véletlen, bár ezek a magyarság kihűlt helyei és inkább a Lebediából visszatért töredék emlékei. Említés történik Moager királyról, mint aki népének adta volna nevét, mint Ozmán az ozmánlinak.

Bizonyos, hogy hangrendileg a megyerből nem származhatott a magyar, hanem e szó eredetileg és mindenkor a magyar volt s előbbi leírásainak idegenszerűségét okozhatta a téves megértés, fonák szónyomozás, csak úgy, mint az, hogy az idegen nyelvre és írásba való áttételnél különösen az azokban hiányzó hangjegy miatt történt a ferdítés. Ma is: magiar, mad'jar, stb.

A történetírás zűrzavarának kezdete.

Vessük egybe Priscos Rhetor és Theophilactos következő tudósításait:

Priscos ezt írja: Abban az időtájban, amikor a vandálok beütöttek Itáliába (455) s mikor a nyugatrómai birodalomban Maioranus császár uralkodott (457-461.) a szaragurok, ugurok és onugurok követeket küldtek a byzánci császárhoz, hogy barátságát és támogatását megnyerjék. Ennek oka pedig az volt, hogy az abarok szorittatva egy hatalmas néptől, elűzték lakhelyeikről a szabirokat, akik viszont őket, az említett három népet szorították ki hazájukból, ők tehát, hogy új hazát szerezhessenek maguknak, megrohanták a hun akatzirokat, s több csatában csakugyan le is győzték őket!

Theophilaclos, (aki a VII. század első felében az ótörök államtörténelem eredetéről írt) mindenek előtt említést tesz a kaukázusi és attól északra lakó szkíthákról, majd követségének céljáról és a török hagánról tudósít. Ez a hagán az Abdelák uralkodóját, akiről már említést tettem, hogy Epthalitáknak neveztetnek, legyőzte s e néptől az uralmat magához ragadta.« Figyelmeztet, hogy ezek nem az Iszter mellé letelepedett álavarok, s ezektől azokban megkülönbözteti a valódi avarokat. Előadja, hogy a hagán másik hadjárata szintén sikerült és az ugorokat meghódította, akik mind népességre, mind hadgyakorlataikra nézve a leghatalmasabbak voltak. Ezek a Til (Nagy) folyam mellett laktak, legrégibb fejedelmei Ouar és Hunni, népei közül is egyesek Ouar és Hunni. Justinianus korában ezek egyrésze menekült Európába és az onugorok és szabirok azt hitték róluk, hogy avarok, (akik szintén szkíthák) akik viszont ezt a tévedést meghagyták. Maguk az avarok a szkítha népek legműveltebbje. A hagan győzelme után népük egy része azokhoz menekült, akik Taogasztot bírják, másik részük Mukriba. Ugyanezen események hatása alatt a kotzagérek és a zabenderek (akik szintén ouarok és hunnok) az avarokhoz csatlakoztak, utóbbiak 100.000 harcossal.

Említsük még itt meg Menandrost, aki Theophilaktos Simokattest kiegészíteni alkalmas és aki elmondja, hogy az avarok a szabirokat és az onugorokat tönkreverték.

Szembetűnően megállapítható, hogy lényegüket illetően ezek a tudósítások nemcsak azonosak, hanem egy forrásból származnak, az újonnan feltűnt első ótörök népnek és a byzánci udvarnak összeköttetéséből. Továbbá, hogy itt kezdődik az a zűrzavar, amely a török fellépése következtében, egyrészt a keleti szkítha népek megmozdulásáról és ennek következményeiről alkotott akkori véleményekben, másrészt magában az írott történelemben keletkezett és máig megzavarta ennek tisztánlátását. Így lett minden, ami eddig szkítha volt, ezentúl török.

Az eddigiek alapján nézzük ezeket az adatokat közelebbről: Kétségtelen, hogy a tudósításokban említett valamennyi népnév a szkítha népcsalád népeire vonatkozik.

Az ismételten visszatérő Ouar és Hunni: avar és hun, ennek a nép- és nyelvcsaládnak két fő népe, amelyek főhatósága alá tartoztak a kisebbek.

Az avar és hun népek legrégibb fejedelmei Teophilaktosz szerint: Avar és Hun, a magyar mondák alapján Hunor és Magyar. Úgy a hunok, mint a magyarok népének a történelem az idők folyamán több nevet adott. Így lett a nyugati hunok második kirajzása is avar, aminek téves voltára azonban maga a história is csakhamar rájött, hiszen már Teophilaktosz is megállapítja, hogy az avarok - álavarok.

Ugyde, a valódi avarok Priscos abar-jai nem mások, mint a sabarok, vagy sabirok. Maguk a régi görögök massagétái, szkithái, szakái, dahái, aszerint, amint azokat általános, összefoglaló, vagy szűkebb törzsi idegen elnevezésükkel illették.

A sabar maga görögös visszaadása saját maguk abar avar nevének. Láttuk, hogy ennek a népnek voltak felekezete a pártusok, s velük szemben keletkeztette az otthon megmaradt néprész új nevéül a magyart.

Bizonyítottuk továbbá, hogy az atillai birodalom szétbomlásakor az Atillafiak alatt (Dengizik, írnák és írnák fiai: Kutrigur és Utrigur, akiknek hun népéről, mint külön-külön nemzetről szeretnek tévedni) hogyan keletkeztek alkalomszerű politikai és hadi célzattal, alakulások, amelyek legtöbbször az egyesült törzsek számmennyiségével jelöltettek meg, s ehhez az idegen, általánosat jelentő ugor volt az alapszó. Így az onogur, ongur, szaragur, stb. nevek. De ezek a fogalmak csupán epizódalakulások voltak, sem előbb, sem utóbb életükről, nyelvi, faji mibenlétükről nincs említés, visszatértek szkíthafajúk alapnépébe, amelyből feltűntek.

Ellenben az akatzirok, az ősi kazárnép, ezek mellett, de önmagában folytatta még, vége felé járó többezeréves életét.

Érthetetlenség tehát, hogy az avar megtámadta a sabart önmagát! és tönkre verte az onugort, amely politikai alakulás még évtizedekig fennállott! Képtelenség, hogy az utóbbi meghódította a magyart és ennek átadta az ő török műveltségét! Azét az ótörök népét, amely a semmiből most elő és így is közbenső népek és területek választották el ettől!

A magyarok elindulásának okai.

Tisztára meddő a vita, Zeus, (hun-bolgár) Schafarik, (szláv) Munkácsi (finn-ugor), Patkanov és Fehér Géza (tiszta magyar) nézetei között, hogy kik voltak a szabirok?

A szabir, savar, abar, avar kérdésre az előbbiek szerint lehet csupán válaszolni. Teophilaktosz írásának magja is ezen megállapítása: az avarok ugorok.

A tudósítások lényege tehát az, hogy az ótörök nép fellépése az egymás mellett elhelyezkedett szkíthanépek hullámzását idézte elő. Ez anélkül is bekövetkezett volna, mert ezeknek a Maeotis és a Kaukázus közötti zárkózott összefüggését megzavarta és ürességet okozott a hunoknak Atilla és Baján alatti szereplése és a bolgárságban történt kivonulása, az avarságból kiszakadt pártusok, végül a keleti hunságnak Indiában történt megtelepedése.

Meg kell még itt említeni, Zemarchost, Justinus császár követét, aki 568-ban Dizabul török fejedelemtől visszatérőben az ugorok földjén hallotta, hogy Kophen (Kubán) mellett 4000 perzsa leselkedik rá. Így nem vitás, hogy az ugorok földje a Kaukázus északi oldalán volt, akiket így most a régi massagéta vagy abar helyett jelöl meg. De a kifejezés egy külön impérium kifejezése, érzékeltetése is, benne van, hogy arra nem terjedt ki az ótörök Dizabul hatalma!

Zemarchos körül is írja az ugornak nevezett magyarok helyzetét. Közvetlenül délen a pártusok helyén a századok után felülmaradt perzsák, közvetlenül keleten a megjelent török. Nyomják még az utóbbi elől kitérő keleti hun-, kun- és bessenyő-népek, előtte pedig a nyugati hunságtól kiürített ősi szkítha föld. Maga a nemzet, a pártus bonyodalmak után teljességében, a nemzettéérés, államotalkotás periódusa jutott ekkor, amikor területe és külpolitikai helyzete erre alkalmas nem volt, viszont annál inkább az előtte fekvő a hun testvérektől kiürített Lebedia.

Nem kényszerű de természetüknek megfelelő, politikailag szükségszerű és céltudatos vállalkozás volt tehát annak megszállása.

A keleti kútfők értékelése.

Dizabul és a byzánci udvar összeköttetése, továbbá a szkítha népek újabb megmozdulása és folyamatos hullámzása kényszerűen ismét rájuk terelte a kor figyelmét. A byzantinusok viszont új fogalmat kaptak és most már azt alkalmazzák helyesen-helytelenül. Schythia helyett Turkiát szkítha helyett turkot írnak, s konfúzió lett a kritikátlanul reájuk támaszkodó történelem.

De hozzájárulnak ehhez a tévesen értelmezett és túlértékelt keleti, főleg arab források is. Bővebben ezek tudatlanságával foglalkozni nem kell, elég rámutatni, hogy maguk az arabok csak az izlámmal emelkedtek ki a történelmi semmiből, s ezelőttről, a közvetlen egy-két századtól eltekintve, önmagukról sincs tudomásuk. Vámbéry és a »turánisták« nagy tekintélyei: Dsuveni, Rasid-Ed-Din, Abulghazi, Iba-Dasszta, Ibn-Foszlan szintén csak a maguk korát és a török népek akkori, főleg XII- XIV. századbeli ethnikai állapotát jelentik még akkor is, ha genealógiákat adnak.

Az arabok 637-ben megdöntik a Sassanidáknak előzőleg a pártus-magyaroktól ingatott uralmát és érintkezésbe kerülnek az első törökökkel. Így, míg a byzantinusok felületességből, ők tudatlanságból és jóhiszeműen gondolják a tőlük északra fekvő népeket is törők fajúnak, akik közé pedig csak újabban ékelődött be a keleti hunok nyomán Dizabul népe.

*

Az u. n. turáni iskola ezen tekintélyei mellett hivatkozik még nyelvünk török jövevényszavaira. Idevonatkozóan már rámutattunk, hogy ezek éppen a törökben, jövevényszavak. Szkítha jövevényszavak, mint ahogy vannak ezek az árja, főleg a szláv-nyelvekben is. Hozzájuk a keleti hunság vitte be.

Helyesen mutat rá a finnista Munkácsi Bernát, hogy ha Zoltán - Zsolt, (ami magában a törökben is arab jövevény), Árpád (ami bizonyítása szerint épp úgy szanszkrit de mint kimutattuk: éppenséggel ősi szkítha szó) alapján akarnak bennünket törökök megtenni, akkor az Aladár, vagy Levente nevek alapján perzsák, László vagy Bogomér neveink alapján szlávok épp úgy lehetünk, nem is említve, hogy a hiányos török hangtan ilyen neveinkre, mint Lel, vagy Lehel, Lehed, Nyék, Vajk, Vatha, Palics stb. még magyarázatot sem enged.

Többet jelent azonban az, hogy turkománul uram - madjarem. Vagy a török köznépnél hunkarem! A török hungár-hunkár szó uralkodót jelent, amely a szlávok kifejezésével óbor, oborszky cslovek - nagy ember, óriás, avar tökéletesen egybevethető. Vagy, hogy Dzsingisz családjában háromszor is előfordul Madsar, mint személynév a személynév pedig mindig a tisztelet és tekintély kifejezése. Ezek az ősi időkből származó tanúságok egészen más tényeket nyilvánítanak!

Vegyük ezekhez még, hogy a byzantinusok a bessenyőket sohasem nevezték hunoknak (pedig ők mindenképen azok voltak), hanem szkítháknak, a magyarokat főleg hunoknak, a szlávok pedig a magyarokat ugornak, s a hunokkal azonosítva hunugornak nevezik. Jordanes ugyanígy. A pontusi szkíthákra vonatkozó kéziratában ezek nevét a következőkként variálja: hunugor, hunuggori, hunugiri, hunucari, hungari, uniguri, hun. Így jelent aztán zűr-zavart, sőt caesurát történelmünkben az idegenadta név, s ezért írhatja Regino püspök Kr. u. 889-ben: az ungar nemzet, kinek azelőtt sohasem lehetett hírét hallani, odahagyta Scythia táját...

Míg tehát maga a török hunkár-nak nevezte a magyart, a byzantinus rákapott a turk-ra. Maga a magyar önmagát itt is magyarnak nevezte, legfeljebb nevében új hazáját is kitüntetve dontői magyarnak. (A Névtelen Dentu-moger-je.)

Mivel a byzantinus tévedők a fehér hunoknak adták az avarok nevét, a régi, egyetemes massagéta névhez vissza nem térhettek, a pártusok pedig ezeknek egyik a köztudatban és történelemben még világosan élő része volt, a tévedés útján tovább haladva, alkalmazták a türk nevet. Bizonyos, hogy e nép lényegével legtöbben mégis tisztában voltak, aminek tanúsítása az amellett rájukvonatkozólag alkalmazott szkítha, hun, massagéta, pártus azonosítás, főképpen pedig Constantinus Porphirogeneos sabartoeasphaloi«-ja. Viszont, ha a magyarra azt mondták, hogy turk, ennek kellett mondani a többi fajtabéli népet is, hiszen a szkítha népcsoport az ethnográfia és a közös történelem kapcsán éppen annyira, sőt sokkal inkább összetartozott, mint a szláv, vagy germán népek. Így lett a »tekintélyek« után kitaposott úton haladó történelemtudománynak török a kazár, kun és bessenyő is!

Lebedia. A kazárok és kabarok.

A Szkíthaföldön alapított új hazában, Lebediában, ősi tiszta magyar szó! a kazárság szomszédságába kerültünk. Az öreg testvérnép gondoskodásának sokat köszönhetünk, hiszen maga az állami megszilárdulás és dinasztiaválasztás is az ő biztatásukra történt.

Az Erdélyben született agathirsus (Priscusnál akatzirus) nemzet Atilla birodalmának része volt. Utána ismét önálló lett gazdag és hatalmas. Névtelen még őshazájukban, Erdélyben is tanítja őket, (Mén-Marót) az azonban világos, hogy ottani hazájuk e korban virágzott és hatalmuk csúcspontján állottak. Iparos és kereskedő nép lévén, hadjáratait a rokon szkítha népekkel szervezi inkább. (V. ö. Velence példájával). Ezért vált rájuk katasztrofálissá a basileusok maradékának, a már csak három törzsre zsugorodott kabaroknak (előbb kajlandorok most kóborok) kiválása és a régtői elszakadt anyanéphez csatlakozása, viszont ezek a magyarságban pótolták az óhazába visszatért sabartoeasphaloi-t

A kazárnyelv ősi szkítha nyelv volt és természetesen nem törők. Élesen elválasztja ettől pl. az ezeket jól ismerő Rabbi Petachia, aki 173-ban utazott Kazáriában és az ahhoz tartozó Krimiában: Atque addentum Gazariae habitatores alii, itemque in Turcomania degentes, alii uti idiomate et tributum utrosque penderi Regi Graecorum, quin et Tartaros propiam habere linguam.

A kazárok nyelve legfeljebb dialektusbelileg különbözhetett a kabarok nyelvétől, akik faji egyezőségük mellett a kazár államszervezet tagjai is voltak. Ezeknek nyelvét pedig ma is jól ismerjük!

Vám, híd, vásár, kazár, egyesek szerint alán szavak. Ha tőlük kellett átvennünk ezen szavakat és fogalmakat, kereskedelmi versenyt és magyarázatot jelentenek arra, hogy miért hívták fel figyelmünket az atillai örökségre, helyesebben miért tartották ébren és elindulásunkban miért támogattak buzgón.

A kazárokról a Hóman-Szegfű azt mondja, hogy régebben türk néven voltak ismerősök, a kabarok pedig észt rokonaik mellől mentek a Volgához, ahol ivadékaik ma burtaszok és mordvinok. Mindezek már ismert, megcáfolt feltevések csak.

A királyi szkíthákról adatokat őriz meg az ősi történelem. Láttuk, hogy az akatzirok és a kimmeriek után váltak ki a szkítha ethnikumból, annak avar ágából. Kivételes és a szkítha népek történelmében egyedülálló testvérharcba keveredtek a kimeriekkel, akiket kiűznek a szkítha földről. Herodotos gellonoknak is nevezi őket és elsősorban az ő népük volt Dáriusnak és roppant hadának visszaverője. Indathyrses királyuk tette a Dárius visszavonulását őrző Miltiadesnek, az ennek rettegő társaitól ellenzett szövetségi ajánlatot. A Dunadeltától lassan kelet felé vonulhattak el ők is, mert ezen az ősi szkítha földön, a Tomiba száműzött Ovidius időlegesen már nem említ szkíthát, ellenben szarmatákról, gétákról és jazigokról megemlékezik.

Hatalmuk viszont kiterjedt a szarmatákra és alánokra. Sokan utóbbiakat is szarmatáknak tartják, bár ők is szkítha nép, ethnografiájuk és történelmük minden momentuma közénk utalja őket. Mindenkor a szkítha közösség tényezői, leginkább az atillái hunság történetében jutott történeti szerep részükre.

A mondákból és Herodotosból ismerős szarmata és szkítha keveredés ugyanolyan népe lehettek eredetileg, mint testvérnépeik a jazigok, vagy a finn ősök: a budin nép, továbbá a litván, észt, lett és liv népek.

Míg a királyi szkíthák ősi anyanépe az avar, a maga békés életét élte s az ebből, utánuk kiszakadt pártusok világtörténelmet jelentettek, ők meddő és szertelen harcokban porlottak el. Ők voltak a »Tzur« kapukon betörő kajlandorok, majd az egyes politikai utrigur-kutrigur, stb. alakulások kovászai. Nevük 2000 év folyamán, a köztudatban átmegy a szarmata-szkítha jászra, később a bessenyőre és kunra is, utóbbiakra legérthetőbben, mert ezeknek is tiszta szkítha nyelve az övékével egyezett.

Nestor, Nikon és Anna Kommena is tanusítja ezt: Eadem utuntur lingua« mondja utóbbi (Alex. Libri XV. VIII. C. 5.) Cedrenus is Patzinacarum gens Schytica est earum Schytharum, qui Regii dicuntur, tehát a bessenyőknek is nemcsak egyező nyelvét tanúsítja, hanem ezeket teljesen királyi szkítháknak, azaz kabaroknak tartja.

Ezt vallja Schlőzer is, az újabb kor nagy tekintélye, aki egyrészt a kabart, kunt és bessenyőt teljesen azonosítja, másrészt élesen elkülöníti őket a töröktől: Wie Macedonier von Griechen, wie Schweden von Daenen, wie Ungern von Slaven, so sind Türken verschieden von Petschenegern und Komanern oder Polowczern.

A szlávok ugyanis polowcz-nak nevezték a kabart. A magyarság ezt a nevet hagyta rajtuk, minthogy tovább is kóborlónak nevezze őket. Az új hazában Anonymus szerint a Bükk és Mátra alján települtek utódaik a palócok és matyók.

A szkítha dialektusok.

Pauler a kabar - palóc azonosságról írva, ezt mondja nyelvükről: Ha a palócok azon nyelvet, amelyet most beszélnek, a magyaroktól tanulták légyen el, akkor a palócnyelvnek az ősnyelvből megtartott szavakkal bővebbnek kellene lennie. De ilyen ősi nyelvemlékük nincs. Nem is lehetne. A palócok mai nyelve a maguk ősi nyelve, nem a magyar! Az az ősi szkítha nyelv, amilyen volt a magyar is és különbözőségük nyilván nagyobb, mint kettejük közül bármelyiknek a mellettük, vagy velük együtt élt hun, kun vagy bessenyő dialektusokkal való különbözősége. Hiszen a szkíthaság nemcsak nép, de nyelvcsoport.

Jerney nagyon helyesen fejti ki, hogyha a palócok nyelvüket az u. n. kabarcsatlakozáskor a magyaroktól vették volna, akkor az tiszta magyar nyelv lenne, mint ahogy ha tatárul beszéltek volna elébb, akkor ma is meg lennének annak nyomai.

A palócnak mai nyelve az, ami volt. Szkítha nyelv, de nem az akkori vagy mai magyar!

Az embernek magával hozott faji jellegéhez nemcsak koponyája és hajszíne, de hangszervei is tartoznak. A palócnak, kunnak lágy, dallamos, különös beszédje ellentét a magyarnak határozott, keményebb beszédjével szemben. Utóbbi kiképzettebb, mint maga a nép, a szkíthaság legszebb tökélyben megjelent példánya.

Jean Jaques Rousseau a beszéd keletkezéséről írott értekezésében kimutatja, hogy a primitív ember a gondolkozás előtt érzett és az érzelem hangjai szavakban kifejezve is megtartották zenei csengésüket. Ez az ütem, a rím. Körülményeiknél fogva ez a déli népekre megálló szabály, míg az északiaknál az életharcok durvasága a beszéd formáján is megérzett. Julianus császár pl. a gallusok beszédét a békák brekegéséhez hasonlította. A melegégövű országokban a kellemes érzések összes elevensége kellett ahhoz, hogy az emberek beszélni kezdjenek és a legrégibb görög auktorok fel is jegyzik az ősi szkíthák mulatását hogy íjaik húrját pengetve daloltak! A nép fizikai fejlettsége hangjainak, főleg mássalhangzóinak nagy számában, szellemi fejlettsége a nyelv szerkezetében, a szóképekben, a nyelv költőiességében is megnyilatkozik. Müller Miksa a beszéd romlását egyenesen »a beszélő orgánumokban az izomerő lankadásával« hozza okozati összefüggésbe s rámutat, hogy míg a magyar abc-ében 25 eredeti mássalhangzó van (az egy ds-ét kivéve) addig az angolban 20, a görög-latinban 17, a mongolban 17, a finnben 12 (rontott szkítha nyelv!).

A szkítha dialektikusok között legtovább érett magyar a legtökéletesebb szkítha nyelv lett. Megtartotta dallamosságát, bár a többinél keményebb. Ezt a nyelvet a barbár idegenek rosszal értették meg, írásban visszaadni nem tudták s így az elferdített szóemlékek felett a tudósok könnyen ellapoznak.

Rousseau rámutat a beszéd és írás közötti nagy különbségre is: Az írás, mely a nyelv megrögzítésére látszik hivatva lenni, azt éppenséggel megmásítja.

*

A palócok nyelve dallamos és lágyabbnak megmaradt. Úgy lehet, főleg ők adták a magyarságnak a regősök, hegedősök legnagyobb számát. Legalább is Pintér Sámuel a palócokról írott munkájában rámutat ennek bizonyságául az aránytalanul nagy számú Hegedős, Sípos, Lantos, Dudás, Gordós, s hasonló neveikre, amelyek eredetileg foglalkozást jelentettek, továbbá a keményebb, erélyes, harcias magyarral szemben a palóc beszéd lágyságára, mássalhangzók kerülésére, mondatok közt a kötőszók hiányára, s. i. t.

De ha az ősi palócnyelvtől és a hivatkozott aukorok bizonyságtételétől is eltekintünk, bizonyítani tudjuk a palócnak a kunnal és bessenyővel azonos nyelvét, amely az ősi magyar, illetve ezzel együtt a szkítha.

Jerney János keleti utazásában rámutat a moldvai oláh nyelv rengeteg magyar szavára: apród, armas, birau, kamoras, paharnik, pargar, parkelab, Ludása (Ludas), Nádisa (Nádas), rezes (részes) stb. Ezek kiegészítéséül említsük fel még a következőket:

calha = kályha
conha = konyha
coporsau = koporsó
dugau = dugó
fogadau = fogadó
feredeu = feredő
festesc = fest
fibirau = főbíró
fispan = főispán
gand = gond
gezes = gőzös
haladues = halad
hotar = határ
pusca = puska
rovas = rovás
surulesc = súrolás
samadas = számadás
samalesc = számol
salau = szálló
sapon = szappan
secrin = szekrény
soba = szoba
sobocag = szabadság
temeteu = temető
tipou = cipő
tistasag = tisztaság
labos = lábos
lampa = lámpa
lacas = lakás
lacuesc = lakik
meces = mécses
covaciu = kovács
otel = acél
lepedeu = lepedő
poplon = paplan
salmajac = szalmazsák
sicsag = sikság
bivol = bivaly
bic = bika
bob = bab
capa = kapa
ciurda = csorda
ciurdas = csordás
cocos = kakas
gazda = gazda
hajma = hagyma
liba = liba
lopata = lapát
marha = marha
oiaga = üveg
ocosag = okosság
otet = ecet
pahar = pohár
pod = pad
viteaz = vitéz
zár = zár
sabou = szabó
sarsam = szerszám
pasula = paszuly
ruta = ruca
tulve = tulok
dipleu = gyeplő
felhert = felhérc
hanfa = hámfa
igás = igás
istrang = istráng
secheres = szekeres
zabala = zabla
aciu = ács
astalus = asztalos
calapaciu = kalapács
chimives = kőmives
estergaios = esztergályos
firez = fűrész
furistán = forrasztó
ic = ék
ileu = ülő
lacata = lakat
lacatus = lakatos
mestersug = mesterség
miheiu = műhely
munca = munka s. i. t.

(Dr. Szilády Zoltán gyűjtése.)

Ezeket a szavakat nem a magyartól vette át az oláhság, mert Moldvából és a Havasalföldről beszivárogva magával hozta akkor, mikor a csángók távol sem telepedtek meg ottani falvaikban. Ezeket a szavakat tehát az oláhság a kunoktól és a bessenyőktől vette át, akiknek hazája volt a régi Etelköz s akik ott maradtak. Még a XVIII. században is udvari tisztség volt a moldvai vajda udvarában a »kapitány de koman«. A beolvadt kunságtól vették át e szavakat, ezek vitték azt be az oláh nyelvbe és a megmaradt és csángókkal gyarapított maradékok beszélik még ezt a magyar nyelvet, nekünk dialektusként tetszőleg selypítve.

Bizonyításai alapján el kell tehát fogadnunk Jerney állítását, mely szerint:

1. A moldován nyelv alapszavai nem honunkból szivárogtak oda, hanem a hajdani idők bessenyő és kun nyelvéből.

2. Hogy helyneveik magyar értelműek, de azoknak kun őslakosai nevezték el úgy és nem magyar, vagy székely gyarmatok azok.

3. Hogy sem ott, sem hazánk területén dacára tömeges települtségüknek a kunoknak és bessenyőkknek nyelvemlékük nincs, mert nem lehet, mivel a magyarral nemcsak egyfajta, de egynyelvű népek voltak egyazon mindenkor szorosan zárkózott népcsalád tagjai, amelynek a magyar is csak egyik felekezete volt!

*

Amit a kunok törökségéről, illetve állítólagos török nyelvéről felhoznak bizonyítékul, az u. n. Codex Cumanicus, a kun miatyánk, nem lehet meggyőző.

A tatárjárás után törökök maradtak itt, pl. a több faluból álló u. n. Tatárvidék a Nagy Kunságban. Maradtak törökök a török megszállás után is. Ezektől származott nyelvemlék ez. De éppen mert más nyelvemlék nem is maradhatott fenn, szabályterősítő kivétellé teszi ezt.

Értékes munkájában bizonyítja ezt Gyárfás István A jászkunok történeté«-ben. Kutató történeti módszerével megállapítja, hogy a kunok nyelvileg és fajilag azonosak voltak a magyarsággal, legfeljebb csak nyelvjárást jelentettek, míg a török iskola Vámbéry, Gróf Kuun Géza, Mészáros Gyula az említett okmány alapján vitatkozik tovább.

Kik voltak a kunok és a bessenyők?

A kínai évkönyvek írói azt mondják, hogy a hujku (hiungnu) és az ujguel (ujguől, ungur) egy nép és az ujk-huz (oguz) egy nyelvet beszél a hujhu-val! Így az ő terminológiájuk érzékelteti, hogy a keleti hun és a kun között legszorosabb az összefüggés, a hun és a magyar között pedig közeli a rokonság. Ezzel a világos tanúsítással szemben csupa zavar a modern történelem és segédtudományai, amelyek mondvacsinált problémákba zavarodtak bele.

A nyugati történetírásban régi a hiung-nuk és nyugati hunok azonosságának kérdése. A többek között Degnignes, utoljára Neumann, nálunk Pray György az azonosságot, Schlötzer, az orosz Klaproth, nálunk Desericzky Imre és Fejér György ennek az ellenkezőjét vitatta. Különösen alapos Fejér György cáfoló munkája (A kunok eredete) Neumann pályázatával szemben, amely végeredményében a magyarok turkus-fajta csőcselékmivoltát szándékozott bizonyítani. Munkájában Fejér a kunok eredeti szkítha voltát bebizonyítja.

Előbbiekhez sorozandó még Hammer is, aki a perzsa és török íróktól vitatott oghnz-uz = chus fogalmi azonosságot s ez alapon a chus = szkítha, oghur = kun egyezőséget és a török származást próbálja levezetni. Vitathatatlan következtetéseinek csak az a része, hogy az uzok, vagy kunok részükben maguk a keleti hunok.

Érintettük már a kínai forrásokban hiung-nuknak, a török, perzsa, arab íróknál chus, chusán, chionita, cidarita, ephtalita hunnak nevezett keleti hunok történetét. A hunságnak ez a hatalmas népe Ázsiára, Chinára tör és azon úrrá lesz. Századok alatt a defenzívából (kínai fal) a kínai diplomácia lassan offenzívába kezd és sikerül a hunok ellen lázítania és a maga szövetségébe vonnia ezeknek a szolga és hűbéres népeit amelyeket ezek a szkítha szerveznitudással valamivé tettek a mongol-török népeket.

Láttuk pl., hogy a ló nem török, hanem magyar szó, kapcsolatos fogalmaival együtt. Nem is finn, akiknél s rokon vogul-osztják népeiknél csak mesében ismeretes: Az isteneket hordozó szárnyaslábú szép állat:. Így az íj - szkítha íj. Dzsingisz hadszervezete az ősi magyar. A kurgánok és az írás a keleti hunokkal terjed nyugatról keletre, ősi magyar, illetve szkítha szavak a törők tisztségek elnevezései, s. i. t.

Ezek a fellázított mongol-török népek a kínai krónikák yusitschik népei

A szkítha népek örök hibáit látjuk itt is (v .ö. az atillai hunok germánjait, a bajáni hunok szlávjait), amikor a tőlük befogadott, sőt felnevelt népek törhetnek ellenük!

Végeredményben megállapítják a kínai krónikák a szkíthák vereségét és hogy a keleti hunoknak dél felé (és nem nyugatra!) kellett visszavonulniuk. »Ez az év 165, az indo-szkítha népvándorlás kezdeten

Az indo-szkítha történelem kronológiailag is folytatása tehát a kínai krónikák hiung-nu népének. Anthropológiai, kulturális, régészeti emlékei ma is megvannak az ott birodalmakat alkotott népnek, utóbbiakat ugyan jórészben még fel sem tárták.

Ismerjük a szkítha, különösen a hun csoportbeli népek azon szokását, hogy vereség esetén csupán a közvetlenül érintettek menekültek, vagy vonultak vissza, s a többi helyén maradt. Így a későbbi indoszkíthák délre vonultak, de a közvetlenül nem érintett többi hun törzs (a sereghajtók), a megszervezett és már öntudatra ébredt törökség szomszédságában még jó ideig megmaradt. Ezek a néprészek voltak a bessenyők és a kunok, akik most már a magyarság és a törökség között alkottak ütköző államot.

A fentiek szerint közvetlenül a bessenyők maradtak a mongol-törökséggel érintkezésben az indoszkítha levonulás után. Így szedték magukba a később közöttünk terjesztett anthropológiai és nyelvészeti törökösséget. Viszont a türhetlenné vált nyomás alatt a kunokon átvonulva akik nyomban követték őket így lettek a kunok helyett ők a mi közvetlen szomszédaink s akik többé nem is maradtak el az erős és adakozó magyar testvértől.

Constantinos Porphirogenetos azt írja róluk: A patzinakiták elejétől fogva az Atil és Jeik (Ural) folyók mellett laktak, határosaik lévén a mazarok és az uzok. Jellemző Nagy Géza ezen adata is: Nem sokkal azután, hogy az északi hiung-nuk egy része nyugat felé (?) költözött, a II. századbeli görög földrajzíró Ptolomaeus már hall egy khun nevű néptörzsről. A nyugat felé kifejezés Nagy Géza és a tudományos irányzatuknak azon súlyos tévedése, mely szerint a hunok Ázsiából a Volgán át jöttek Európába, azaz a hiung-nu és az atillai hunság összetévesztesz De elképzelése újabb hibákat szül: ...kétséget sem szenved (?!) hogy ezen khunok csak egy előretolt kisebb csapata lehetett az ezen időben még az Uraltól keletre tanyázó hun népnek.« Ellenkezőleg. Ezek a khunok a kínai falaknál tanyázott keleti hun népnek akkor legdélibb része, sereghajtója volt, s mikor azok délre vonultak, a khunok helyükön maradva legészakibb csoportja lett azoknak, mígnem közöttük az összeköttetés végleg megszakadt s a magyarok mellett, a keleti hunokat követő törökök lettek szomszédaik.

A gazdag és művelt Baktria, Balch fővárossal volt ez a föld. Ennek sokat emlegetett szkítha népe, közvetlenül az avar szomszédságban akkor is, amidőn már ezek pártusokra és magyarokra felekeztek meg voltak a kunok. Amidőn pedig a leghátul maradt és leggyengébb hun nép, a bessenyők, rajtuk átvonultak, a mongol-törökség első nemzetével, Dizabul népével, maguk kerültek közvetlen, úgy látszik, háborús érintkezésbe.

Ennek az utóbbi népnek közvetett nyomása, a pártus történelemnek imént lezárult véres századai, a nyugati hunok letűnte és a tőlük kiürített nagy és kitűnő ősi föld s ezzel a nemzetté szervezkedett magyarság számára alkalmasabb és békésebb haza lehetősége, voltak a magyarság kimozdulásának tényezői.

Velük és utánuk mentek a keleti hunság két maradék népe a bessenyő és a kun nem mint üldöző, hanem mint az erősebb és oltalmazó testvérhez ragaszkodó két kisebb. Történelmünknek önállótlansága és súlyos tévedése az, mintha ezen népek valaha is ellenségként harcoltak volna velünk, hogy pl. a bessenyő vagy kun megverte és elűzte a magyart?!

A közöttünk volt csete-paték nem jelentettek többet, mint mikor magyar a magyarral verekedett. Az öregebb és ifjabb Árpád-királyok nem egyszer vitték pl. egymás ellen a keleti és nyugati ország magyarságát összecsaptak és kibékültek. Az ifjabb király és a trónkövetelő rendszerint a keleti ország népére támaszkodott, továbbá éppen a kunokra és bessenyőkre. Ezek ismételten a mi elhagyott földjeinket örökölték, mint mi a hunokét, s Etelközből történt becsapásaik saját trónkövetelőink hívására kezdődtek. Nyilvánvaló indok lehetett emellett még a jutalom és a gazdagabb atyafitól remélt zsákmányolás. Kuthen esetében az elkeseredés emeltetett fegyvert, de nyomban örökre visszatértek az erősebb és szerető édestestvérhez.

Hogy pedig a bessenyők elűzték a magyarokat Lebediából naiv mese s ezt újabban mind nyilvánvalóbban állapítják meg.

A legnagyobb és legjobban éppen itt monarchiává alakult megszervezett magyar, amely a szkíthaság minden kultúrájának és hadidicsőségének legegyenesebb folytatója amelynek csak a pártus nevű része is véres leckéket adott és határt szabott a caesári Rómának és éppen most fejezte be sokszázéves háborúját az árja világbirodalommal megfutott volna a kisebb, gyenge, menekülő bessenyő csapatok elől, az idegenek értelmetlensége volt csupán.

Látni fogjuk, hogy a mongol-törökség anthropológiai ismertetőjegyeit a keleti hunok közül azokkal legtovább együttmaradt és leggyengébb bessenyő nép hurcolta be hozzánk mondhatni belénk! Így van a nyelvészeti egyezőségekkel is. Magunknak azokkal közvetlen érintkezésünk az őshazában sem volt. Maga a nyelvészet is rájön már erre. Munkácsi Bernát idevonatkozó bizonyításai, de leginkább Gombőcz Zoltáné fontosak. Utóbbi tudósunk még fenntartja ugyan a magyarság és a bolgár-törökség érintkezésének fikcióját, de szakít az eddigi hagyománnyal és ezt nem a Volga vidékére, hanem már a Kaukázus környékére teszi. Ez helyes út az igazság felé. Ez a vidék pedig már: Lebédia s a bolgár-törökök a bessenyők voltak, akik szkítha hunok, csupán felvették és továbbították az anthropológiai és nyelvészeti török hatást.
 
 
0 komment , kategória:  Magyarság,mint faj és nemzet 8  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 486
  • e Hét: 486
  • e Hónap: 18890
  • e Év: 338922
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.