Regisztráció  Belépés
skorpiolilike.blog.xfree.hu
"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül." Pné Marika
2016.01.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
Füst Milán: Panasz
  2013-05-17 09:49:28, péntek
 
  Füst Milán: Panasz

Lassú e vén világ. S hiába ostromoltam én is. Rest lett torzonborz füled.
Oly lassan mozdulsz, mint az ősvilági szörnyek... álmosan
Mozdítod nagy fejed, fordúlsz a törpe nép felé, ki
Dárdáidat husodba döfte s bambán győzelmet kiált.
Haki pedig odaállna füled mellé s énekelne néked
S bár úgy dalolna lantja lázas pengetése közben, hogy majd megszakad...
S szerelme bár pacsírtaként szökellne fel melléből s ki az égmezőkre s ott esengne mindhalálig:
Semmit el nem érhet nálad, - ásitasz... Mindez mivégre van?
Vagy én sem értem már az életet? Minek van hangom, nem tudod?
Mint aki kincses zsákkal jár és folyvást elveszít belőle - s mindhiába...
Senkinek se kell a kincs... így jártam én. Oh végtelen e lét és tárgytalan!
S akármit mondanék, hatástalan! S ha átkozódom is, vagy ráznám ökleim,
Ordítanék, hogy megbomoljatok... mindez hiába van!
S ha majdan olvadott tűzcsepp gyanánt lehullok fenn a lázas firmamentumon...
Ti mit tehettek arról is? ti nép! álomszuszékok, tisztességesek! - Oh nagy világ!
Én bezzeg rosszul jártam itt!
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: Szerelmes levél
  2013-05-17 09:48:08, péntek
 
  Füst Milán: Szerelmes levél


A légen át szerelmesen,
Veled ölelkezem,
Szemem a messzeséget issza,
Szájamat megmérgezem,
Az arcomat elrombolom,
Hogy aki lát, vagy hallja szóm,
Hőköljön vissza,
A tüzemet eltitkolom,
S a sötét alkonyatba' két karom
Kitárom részegen eléd -
Kitárom részegen!
S a légen át egy dallamot,
Egy édes dalt küldök feléd,

A halálomról szól e dal.
S hogy most meghalnék szívesen...
Oh édes halál jöjj, ó, telt pohár!
Nem bánlak én ma már!
A sírba is majd két kezemmel
Csordúltig megtelt szívemet viszem.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: A NŐ DÍCSÉRETE
  2013-05-17 09:46:17, péntek
 
  Füst Milán: A NŐ DÍCSÉRETE

1

Ó, játékos ujjaid, ó fínom szíved képzeletem könnyű serlege,
Ó, lágy ágyékod, álmatag vidék! és kies-ékes, leglágyabb hasad,
Ó fogadinak fényes bujdosása lágy és olvadó száj rejtekén
És ereidnek kék futása tested habfehér terén
S ó kényes, fínom titkaidnak egész ékes bársonytokja te!
S ó fínomult anyag te, sokkal fínomabb, mint az
Ki már csak benned lel vigaszt!
S ó drága bor, amelyből ittam én, de meg is részegedtem tőle s ittas, részegűlt,
Folyvást csak rólad énekeltem, égek, s mind ki végkép elmerűlt
Az éjszakában s mit se lát, de messzi tűz
Ingerli s egyben bátorítja árva két szemét:
Már én is úgy vagyok,- hogy futnék bár feléd...
Olykor megállok téveteg' a féluton,
Mert féltem álmaim javát és nem tudom,
Hogy nem a messzeség-e az, mely véled egybefűz?...

2

Ebédnél ülsz, vagy látlak, kolmizod hajad,
Vagy semmit sem csinálsz, csak ringatod magad...
S én nézlek s gondolom, ki tudja merre tévelyegsz?
És álmodom, hogy asszonytársad máris hívogat...
S ki tudja: beléd vette tán magát egy gondolat..
S a szemeim kitárva leslek, min nevetsz?
És látom, földre ejted fátyladat
S szemed sötét,- talán már mást szeretsz...
S már térdepelnék is, hogy el ne hagyj...
Eszméletem fénylő halála vagy!
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: EMLÉKEZETŰL
  2011-04-28 14:32:48, csütörtök
 
 




Füst Milán: EMLÉKEZETŰL

Nincs ereje a lábatoknak többé,
Hogy a József-körúton sétáljon. Rég meghaltatok.
És veletek halt el a Nevetés barátaim s a szív
Ezernyi íze, bája, -

Hogy bugyborékolt tőletek az utca! - mindig is úgy képzelem:
Hogy lejjebb hajoltak a háztetők s a vén
Csókák is, ötvenévesek felűltek fészkükön az éjben
S nevettek rajtatok, -

A lábatok nyomát kerestem múltkor botladozva,
Sírván mutattam némely utcakőre: lám Árpád talán itt térdepelt,
E bágyadt, bús kölök, szerelmet vallván versekben
Egy tréfakedvelő lotyónak, -

S amott hányt cigánykereket Frigyes, a Hős
S a langy Dezső emitt panaszra ment
Egy éji nénihez, hogy nem hagyom aludni őt
És éppen én, ki legbúsabb valék, -

Oh alhatsz már Dezső, a kő még itt maradt,
De ti már elrepűltetek, a lábatok nyomából pára lett
S a könnyetekből őszi felhő, -

Oh kóbor vénség, mord öregség, nem lett benne részetek,
De mint a forgószél, úgy zúgtatok el innen sebtiben.
Áldott fiúk, hol ténferegtek, huncutok?
Mely alagútba bújtatok előlem hűtlenűl?
Bújósdit játsztok-e s félszemmel néztek éppen engem?
Hogy kampós botjával ki áll meg utcasarkokon merengve
S oly hosszan néz utánatok?
Ki az, ki sír és sír utánatok? Megmondhatom: elagott ember ő,
A szíve fáradt már s borospohárt is már csak reszketőn emel,
De emlékezni tud. Vegyétek ezt: egy hajnalon
Itt ácsorogtunk épp, kivert kutyák, meddő vitában
S feljött a nap, kongott a láthatár, majd megrepedt.
És jobbról is, meg balfelől
A hiábavalóság dalát zengték a kórusok.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: A MAGYAROKHOZ
  2011-04-28 14:31:41, csütörtök
 
  Füst Milán: A MAGYAROKHOZ

Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv
a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott
E nemes-szép alakzat... Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával ellepték világodat,
Áradás szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek
ették virágaid, - majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, - oly termés volt ez e térségeken emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie...

De légy türelmes, - szólok hozzád, - vedd a Libanon
Ös cédrusát, e háromezeréves szűzet, - rá hivatkozom, mert onnan vándoroltam egykor erre
Tekintsed őt, - türelmes pártájával hajladoz a szélben, nem jajong,
De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben
Kibonthatja gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld meg szavam!
Én prófétáktól származom.

 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: ESTE VAN
  2011-04-28 14:28:21, csütörtök
 
 

Füst Milán: ESTE VAN

Mire rám mutatnál: nem vagyok.
Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem.
Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét...
Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság,
E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.

S elrendeződik-e? - felelj rá, hogyha tudsz.
Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt.
Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld
S mi apró-cseprő volt: felszívatik.
S egyetlen hang donog: hogy este van.
S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott,
Mert jó valék.
Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat
Nem törtem meg, ha ingadoztam is...
Igy volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz.
S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, -
Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem...

A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán
S mint órjás cet csillog a tenger háta,
Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, -
Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el
A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda.
Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hirére tán
Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott... s ez jól esik.
Igy lesz-e, mondd? - Felelj rá, hogyha tudsz.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: A HOLDHOZ
  2011-04-28 14:26:55, csütörtök
 
 

Füst Milán: A HOLDHOZ

Rongy-alak - szalad a hold után.
Álld utját áldott Euméné a tolakodónak, szegd meg szemtelen szaladását,
Toppints feléje parányi lábaiddal, vagy álmatag, komoly,
Két dióbarna szemeddel úgy meredj reá, hogy megdermedjen benne a lélek...
Parancsold meg néki a csendet...
Hisz égi országutadon te vagy az úr
S néked népes az éjszaka.

Hozzád szól a susogás, öreganyó motozása... s akiknek nem telik olajra,
Szegény varrónők tűje az éjben néked táncol az ablak előtt, -
Az éj barátságos szörnyei, ődöngő tolvajok s a furiák üres dühe
Mindennek te vagy a csodás világrahozója, Libegő, -

S az én anyám is te vagy. Az édesanyám vagy, - a másikat, a varrónőt, lásd, megtagadom...
Édesanyám a hold... nálad születtem én, létem titka ez: a te öledből, -
Te dajkáltál éngem... s innen a fekete fény, mely szivemből szüntelen árad,
Innen az átok, tűztelen életem, a ridegség, - sugárkévéim éjszaka
Ezért oly feketék. - S ti kik annyiszor meggyötörtetek engem
S kiállhatatlan fajtát s más ily becsmérlést oly sokszor kiáltottatok utánam szívtelenek,

Ím' elhagylak benneteket, - mert felléptem a sötétség csúcsára, édesanyámhoz, oda
Honnan a fájdalom is csak még nagyobb ragyogásom,
Hol enmagam részege lengek... vagy ringatom magam és áradok,
De nem nektek szól többé, soha többé kevély mosolyom.

 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: ÖREGSÉG
  2011-04-28 14:25:51, csütörtök
 
 

Füst Milán: ÖREGSÉG

Hol vagytok ó szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot?
S hol vagy ó csodálatos fülem is, amely oly hegyes lett, mint
a szamáré valamely édes-bús nevetéstől?
S hol vagytok fogaim, ti vérengzők, kiktől felserkent nemcsak
a szamóca, de az annál duzzadtabb és pirosabb ajak is?
S hol vagy te mellemnek oly irtózatos dalolása?

S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek
eszelős utaimon, görbe bottal a kezemben?
Loholni bolondúl? Kergetni az őzet, az őzlábút s utána ledőlni,
susogni, nem is neki, de a holdnak...
Holmi rejtelmekről, amelyeket senki sem érthet egészen
s amelyeknek zaklatott boldogság mindenkor a neve...
Hol vagytok ti mozgalmak és fekete átkok? Örök sietés?
Hol a mohó száj s hol a nevetésem?
Úristen, hol a nevetésem s a tárgytalan zokogás is:
Mikor döngő hajnalodások vértelen messzeségei! hányszor
Leborúltam a sötétben elétek!

Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor
Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjuságát visszakövetelvén
Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell az embernek öregedni.
Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merűlve, - ősz haját verte a szél is
S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé.
S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek a dombok
S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. - - Ámde az Istenség

Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek.
Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a fülébe, tompa dobot
S erre felelne a hegyomlás s e hegyomlásnak felelne a tenger...
Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté az öregség ősi nyomora.
Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt s még mindig pörölve a széllel
S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna...

S aztán hát elment persze, - csend lett végül is e vidéken.
De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy másik, még nagyobb figyelem...

S a feje körül tompa derengés.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: SZELLEMEK UTCÁJA
  2011-04-28 14:24:32, csütörtök
 
 

Füst Milán: SZELLEMEK UTCÁJA

Minden ellenemre van. Én nem kivánok többé táncokat,
Olyat nem tudsz mutatni pajtás, - nem, olyat a knídoszi táncmesterek se tudtak feltalálni,
Sem zenét, - minek nekem? magam csináltam egykor jó egynéhány dallamot
S azt dúdolgatom, vagy még azt sem. Hallgatok. Az életem javát sötétben töltöm el,
A mélyen elrejtező, néma férfikort.

E sugallat hűvös. - Mint aki csendes és veszélyes utcán járkál éjszaka
És abban minden lobogásban volna, - hatvan fáklya tüze ontaná vad lángjait
A semminek... mert nincs ott senki sem. A szellemek utcája ez!
S még néhány lépés benne s nemsokára vékonypénzű leszel magad is
És régi, kipróbált szived kutyáknak vettetik.

Igen, - szerettem egykor sokmindent: hajósok énekét,
Széditő, teljes napsütés: aranyrózsáidat...
Mi mindent szerettem, már nem tudom.
Boldog forróság volt nékem ez a földi tüz,
Átjárt, hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s jeges éjszakát
Képzeltem hozzá... S ma már éjszakám:
Egyetlen teljességem. - Ne higyjétek, nem sohajtok,
Sőt feledni vágyom minden multamat s még inkább elrejtőzni, elmerülni abban,

Ami még a jussom itt. Mert annyi jár nekem.
Hogy jobban megismerjelek, ki vagy? - Sötét vagy-e?
Kivel a sötétségben oly rég szembenézek, hallgatag király: rejtélyes elmulás!
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: A SZŐLŐMŰVES
  2011-04-28 14:23:35, csütörtök
 
 

Füst Milán: A SZŐLŐMŰVES

Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanitja.
S lejjebb lassan, valamint tavirózsa, leúszik a Hattyú.
Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beboritja,
Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya
Fekete, tar venyigék közt össze-vissza szórt...

S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repűl
És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél...
...Csak épp megnézi még hegyét, kicsit még jár körűl
S aztán bucsúzik ő is, ki a súlyos fürtöt óvta: ím' hogy itt a tél,
A szótlan szőlőműves is pihenni tér.

Jön, leballag a hegyről s hol borpincék nehéz szaga terjed,
Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza...
S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed,
Vídáman heverész és derüs kedvvel borocskáit issza
S tiszta bölcsességnek örűl, amíg kívül hull a hó.

 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 14 db bejegyzés
e év: 2176 db bejegyzés
Összes: 54926 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1258
  • e Hét: 8718
  • e Hónap: 37177
  • e Év: 929344
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.