Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Bosnyák Zoltán: Erdély sorsa
  2010-12-30 19:18:55, csütörtök
 
 
Bosnyák Zoltán: Erdély sorsa

Tagadhatatlan, hogy az utóbbi években a megpróbáltatásokkal,
szenvedésekkel és megaláztatásokkal teljes kisebbségi sorsba zuhant elszakított
magyarság élete és küzdelmei iránt
a magyar közvéleményben nagyon megcsappant az érdeklődés.
A népi közösség eszméje elhalványodott lelkünkben,
a faji szolidaritás szent és örök kötelékei meglazultak.
Kezdtünk megfeledkezni a fájó és kegyetlen valóságról,
hogy minden harmadik magyar kívül van a mai államhatárokon.
A trianoni ,,Szerződés" aláírását követő hónapokban egy ideig
még gyötört bennünket a lelkiismeret furdalás,
forrt bennünk az elkeseredés. Később már csak akkor parázslóit fel a lelkesedés,
akkor pislákolt fel a bizakodás és reménykedés,
ha itt-ott egy előkelő külföldi politikus megértéssel,
rokonszenvvel nyilatkozott a mi fájdalmunkról és igazságunkról.
Néha-néha felfigyeltünk, fejet csóváltunk, talán fel is jajdultunk,
ha odaát északon, keleten vagy délen a véreink ellen
irányuló irtóhadjárat egy-egy újabb brutális fejezete kezdődött.
Ennél több azonban már nem igen történt.
Szemhatárunk végzetesen összezsugorodott. Mérhetetlen önzés lett rajtunk úrrá.
Az apró-cseprő életgondok rabjai lettünk.
Az önérdeket bálvánnyá emeltük.
A hiúság, a beteges érzékenység,
a személyeskedés és törtetés annyira igénybe veszik a legtöbb embert,
hogy igazán nem csoda, ha nem érünk rá és kedvünk sincs az ellenségeink
által pusztulásra ítélt magyar milliók sorsa felett elmélkedni.
Azzal áltatjuk magunkat, hogy nekünk a franciáktól kell példát vennünk,
akik 1871. után a revanche-ról azt a nézetet vallották,
hogy sohasem szabad róla beszélni,
de mindig gondolni kell rá. Közben észre sem vesszük,
hogy mi már nemcsak nem beszélünk,
de nem is gondolunk a kisebbségi magyarság sorskérdéseire.

Néhány hónappal ezelőtt a kisebbségi kérdésre ráboruló idegbénító halálos
csendet váratlanul szenvedélyes viták harci lármája zavarta meg.
Folyóiratok, újságok, hetilapok hosszú cikkekben foglalkoztak
az erdélyi magyarság életkérdéseivel.[*]
A vitára alkalmat adó tanulmányok írói (Németh László, Boldizsár Iván) abból a szerintük kétségbevonhatatlan tényből indultak ki,
hogy az erdélyi magyarság népi ellenálló ereje összeroppant.
A harcképtelenségnek és tehetetlenségnek
okát keresve a magyarság politikai és gazdasági szervezetlenségére, a vezetők hibáira,
mulasztásaira mutatnak rá.
A válasz ezekre a cikkekre szenvedélyes
szemrehányások formájában hamarosan megjött itthonról is, Erdélyből is.
A vita hullámai lassan el is csitultak,
mint a lomha, mozdulatlan álló vízbe dobott kőtől felvert hullámfodrok
is hamarosan elsimulnak.
A nézetek azonban nem tisztázódtak.
Ennek a kérdésnek éppen ezért nem lett volna szabad a napirendről lekerülnie.

Aki csak kevéssé is ismeri az erdélyi helyzetet, az jól tudja,
hogy ott a magyarság most valóban élet-halál harcát vívja és bármennyire fájdalmas is,
de be kell ismernünk, hogy egyre kevesebb életerővel és ellenálló képességgel.
Ilyen körülmények között egész sereg kérdés szegeződik felénk:
mik hát az igazi okai a magyarság erői összezsugorodásának,
miért jutott ebbe a szorongatott helyzetbe az erdélyi magyarság,
van-e kivezető út, melyik az,
merre vezet és mitől remélhetjük a kisebbségi magyarság erőgyarapodását?

* * *

A politikai vezetés és szervezés hibáit
s a gazdasági és társadalmi szervezetlenséget nem tekintve,
vannak az erdélyi magyarság elerőtlenedésének mélyebben fekvő világnézeti
és nemzetpolitikai okai is.
Miután a legutóbbi kisebbségi vita során ezek a szempontok
csaknem teljesen figyelmen kívül hagyattak,
mi az alábbiakban főképp ezekre óhajtunk rámutatni.

Ha visszapillantunk Erdély tizenhét trianoni esztendejére, lehetetlen a magyarság megsemmisítésére irányuló tervszerű, céltudatos irtóhadjárat körvonalait fel nem ismernünk.
Először a földtől fosztották meg a magyarságot. Nemcsak a nagy , de a közép , sőt sok helyt a kisbirtok is áldozata lett a megszállók kielégíthetetlen falánkságának. Azután az iskolaügy került sorra. Iskolák százaiból száműzték a magyar szót. A névelemzés segítségével ezer és ezer magyar anyanyelvű tanulót fosztottak meg a magyar iskolák látogatási jogától. A nyelvvizsgák a közszolgálatban álló magyarok üldözésére adtak alkalmat. A nemzeti munka védelméről szóló törvény alapján a magánvállalkozásban, iparban és kereskedelemben alkalmazott magyarok ellen indítottak hajtóvadászatot. A még megmaradt önálló magyar egzisztenciák tönkretételére az igazságtalan adókivetések, adóbehajtások és árverések nyújtottak lehetőséget. Legújabban az erőszakos áttérítések lélekgyilkos fegyveréhez nyúltak. És ki tudja, mit hoz a holnap? A taktika lényege nyilvánvaló volt: ne legyen egy pillanatra se nyugalma a magyarságnak, nehogy magához térjen s összeszedje magát.

Ebben a szünet nélküli, öldöklő, egyenlőtlen fegyverekkel vívott harcban a magyarság csak akkor állhatta volna meg a helyét, csak akkor védekezhetett volna sikerrel, ha a gazdasági és anyagi erőforrásokon kívül fel van vértezve a lelki és szellemi, fegyverekkel is. Erős faji öntudat, ebből folyó összetartás, áldozatkészség, testvéri szolidaritás lehetett volna a történelmi földindulásban az erdélyi magyarság legbiztosabb menedéke. A másfél, majd két milliónyi magyarság még szétszórtan is, ha egységes, öntudatos, jól szervezett tömbként áll a megszállókkal szemben, sokkal nehezebben lehetett volna háttérbe szorítani. A szabadelvű kornak félévszázada alatt azonban ennek az igazi népi öntudatnak kifejlesztése, erősítése érdekében jóformán semmi sem történt. Legfeljebb hangzatos frázisok, üres jelszavak formájában beszéltek róla. Erdély magyarsága ezt a beteg liberális közszellemet kapta örökségként 1918-ban.

* * *

Hogy a faji öntudat és a faji büszkeség az erdélyi magyarságban erősen elhalványodott, azt mi sem mutatja jobban, mint a rohamosan elszaporodott magyar-oláh vegyes házasságok. Élettanilag és lelkileg az oláhok annyira távol állnak a magyarságtól, hogy ezt a folyamatot mindenképpen veszedelmesnek kell minősítenünk. Ezek a vegyes házasságok olyan divatossá, mindennapivá lettek, hogy a múlt évben már a jelenlegi kolozsvári tisztiorvos, Vlád Péter, oláh szempontból is tiltakozott ellenük. Pedig mondanunk sem kell, hogy ez a vérkeveredés elsősorban a magyarságot tizedeli meg.

A magyarságnak feltartóztathatatlan tódulását az oláh nagyvárosokba (Bukarest, Ploesti, Jassy, Galac stb.) népesedéspolitikai szempontból még végzetesebb jelenségnek kell tekintenünk. Az ó-királyságbeli nagyvárosokban letelepült magyarok számát több százezerre kell becsülnünk. Ezeknek a városoknak utcáin lépten-nyomon magyar szófoszlányokat, hall az ember. A gazdasági helyzet, a munkakeresés kényszerítette a magyarság tömegeit a regáti városokba, hogy itt azután az egész idegen környezetben felszívódjon, beolvadjon. Itt-ott egy-egy templom, egyházközség, iskola, társaskör vagy kultúregylet úgy-ahogy összefog, összetart néhány száz vagy ezer magyart, a nagy többség azonban menthetetlenül elveszett számunkra.

Ha most az erdélyi magyarság erőtlenségének, elernyedésének mélyebb okaira akarunk világosságot deríteni, akkor mindenekelőtt az erdélyi magyar sajtó kérdésével kell foglalkoznunk. Az újság ma már nemcsak híreket közvetít az olvasókhoz, hanem a tömegek világnézetének, a közszellemnek is kialakítója. A tömeglélek szuverén ura, mérhetetlen hatalom birtokosa és roppant felelősség hordozója.

Erdélybe, mint ismeretes, csak néhány kifejezetten zsidóliberális szabadkőműves újság juthat be. Ezekről nyugodtan elmondhatjuk, hogy sokkal többet ártanak, mint használnak. Talán jobb is volna, ha ezek sem kerülhetnének át a határokon. Belőlük, rajtuk keresztül az erdélyi magyar olvasók, úgy a magyarországi, mint a világeseményekről egészen torz és meghamisított képet kapnak.

Van azonban külön erdélyi magyar sajtó is. Kereken mintegy félszáz napilapról tudunk.
Talán egy kicsit több is van tehát, mint amennyire feltétlenül szükség van.
A sok kis helyi lap mellett nem tudnak kifejlődni izmos, erős, nagy lapok. Nagyobb baj,
hogy egy-kettő kivételével ezek az újságok nem állnak hivatásuk magaslatán,
nem igazi szellemi vezetői, irányítói a magyarságnak.
A legvégzetesebb baj azonban az, hogy az egész erdélyi újságírás nyíltan,
vagy burkoltan zsidó befolyás alatt áll.
Éppen a legnagyobb, a legelterjedtebb, legolvasottabb lapok
felett zsidó tőkeérdekeltségek rendelkeznek.
Legtöbbször egy-egy magyar újságíró jegyzi ugyan a lapot,
mint szerkesztő, de a lap tartalmát, szellemét,
világnézetét a zsidó kiadók és a szerkesztőségek túlnyomóan zsidó tagjai szabják meg.
Csoda-e hát, ha ezek a lapok jóformán csak nyelvükben magyarok?

Egyébként minden szavuk zsidó célokat szolgál,

minden mondatuk zsidó érdekeket védelmez.

A magyarság érdekei ezeknek az újságoknak hasábjain
csak másodrendű jelentőségűek, a magyarság ügyei csak másodsorban jutnak szóhoz.
Az erdélyi magyarnyelvű sajtóval kapcsolatban ugyanaz a súlyos probléma vetődik fel, mint idehaza: felszabadulni a zsidó sajtódiktatúra alól.
Erdélyben a létéért harcoló magyarságot tudatosan megtéveszti,
mellékutakra vezeti, tisztánlátását megzavarja, népi öntudatát elhomályosítja
ez a zsidó sajtó.
Ha ezeket az újságokat lapozgatjuk,
az az érzésünk, hogy még mindig valahol 1918-1919-ben járunk
a Jászi-Kunfi-féle radikális zsidó szabadkőműves uralom virágkorában.
Nap-nap után a pacifizmus és liberalizmus kongó frázisaival,
a marxizmus hamis jelszavaival, a kozmopolita szabadkőműves
álhumanizmus néppusztító eszméivel zsúfoltak ennek
az erdélyi zsidó-magyar sajtónak a hasábjai.
Ezek az újságok két évtized multán is görcsösen ragaszkodnak
a sötét emlékezetű 1918-as csőcseléklázadás eszmevilágához.
Nem az összefogásra, az összetartásra, a nemzeti hagyományok ápolására,
népi öntudatra nevelik a magyarságot,
hanem nemzetközi tévtanokkal fertőzik meg szívét-lelkét.
Az emberszeretet eszméje és a szociális gondolatok arra adnak alkalmat,
hogy megértő és rokonszenves megjegyzéseket tegyenek a bolsevizmus felé.
A világeseményeket egészen hamis és hazug beállításban tálalják fel
a magyar betű és írás után sóvárgó olvasóiknak.
Gondosan ügyelnek arra, hogy az erdélyi magyarság ne kapjon világos
és tárgyilagos képet a nagy európai nacionalista népi mozgalmakról.
Hiszen azokat megismerve könnyen megtörténhetne,
hogy a magyarság is az új idők jegyében és az új eszmék szellemében keresi
a maga boldogulásának útjait, életharcának eszközeit.
Vezércikkek, hasábos tudósítások a demokrácia mindenhatóságát,
a szovjet-élet gyönyörűségeit magasztalják.
A németországi emigráns zsidók által terjesztett koholt rágalmak a hitlerizmus
embertelenségeiről, a nemzeti szocialista uralom borzalmairól korlátlan terjedelemben
kapnak helyet az erdélyi magyar-zsidó lapok hasábjain.
A tárgyilagosság, az igazság teljesen száműzött ezekből az újságcikkekből.
Nyilvánvaló, hogy ezeknek a lapoknak legfőbb feladatuk a nemzetközi
zsidó érdekek védelme.
Szinte többet írnak a németországi zsidók vélt sérelmeiről, panaszairól,
,,szenvedéseiről", mint az itthoni, vagy akár az erdélyi magyarság ügyeiről.
Nem is a magyar kisebbség, hanem a világzsidóság szószólói ők.

Jellemző a helyzetre, hogy az erdélyi ,,magyar" sajtó előkelő,
vasárnapi munkatársai között egytől-egyig megtaláljuk a budapesti
ghettó-újságok nagynevű tollforgatóit. Elképzelhetjük, hogy micsoda szellemi mocsárban,
milyen gondolatfertőben vergődik az ezernyi gonddal-bajjal
küzködő szerencsétlen erdélyi magyarság. Mondanunk sem kell talán, hogy a magyarországi közállapotokkal foglalkozó tudósítások elfogult, egyoldalú, sőt rosszindulatú beállításukkal egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy a határon túli magyarság lelkében hitet, bizakodást ébresszenek. Nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg, hogy az elenyésző töredéket két-három újságot nem tekintve, az erdélyi ,,magyar" újságírás nem áll hivatása magaslatán. Jól tudjuk, hogy nem könnyű dolog, sőt kockázatos, áldozatos vállalkozás ma Erdélyben magyar újságírónak lenni. Tudjuk, hogy nem írhatják azt, ami a lelkükben él, amit a szívük szeretne, de kérdezzük, ki parancsolja, hogy a zsidó radikalizmus és marxizmus nemzetölő mérgét csepegtessék bele száz és százezer magyar lelkébe! Milyen felbecsülhetetlen értékű fegyver lehetne a sajtó a magyar kisebbség kezében, ha a körülményeknek megfelelően teljesítené kötelességét, ha összefogásra, kitartásra buzdítana, a nemzeti kultúra ápolására, a történelmi hagyományok becsülésére intene és figyelmeztetne?

S a napilapokon kívül hol van még a förtelmes zuglapok töméntelen sokasága, amelyek valóságos szemétdombjai a szellemi szennynek és ízléstelenségnek. Itt a zsidóság érdekeltsége már száz százalékosnak mondható. Magyar nyelven írják ezeket a kis sajtóélősdieket is, a magyarsághoz azonban semmi közük sincs. Tartalmuk, gondolatviláguk egészen idegen, írásmódjuk arcátlan, felelőtlen, ízléstelen, egyszóval
zsidó.

Az egész erdélyi magyar szellemi életet behálózó zsidó sajtódzsungeltől megtévesztett és félrevezetett magyarság bizony csak kevés hittel, fogyatékos erővel tudja megharcolni fennmaradásáért vívott nagy küzdelmét.

* * *

A sajtó elzsidósodása mellett nem kisebb baj a gazdasági szervezettség hiánya. A magyarságnak nincsenek számottevő, tőkeerős gazdasági intézményei: bankok, ipari és kereskedelmi nagyvállalatok. Miként itt a csonka országban, úgy Erdélyben is az egész gazdasági életnek a zsidók az urai. A zsidók, a szászok és oláhok mellett a magyarság egészen háttérbe szorult. A zsidó nagyvállalatok természetesen semmiféle áldozatot nem hoznak a magyar kisebbség érdekében. A magyarság kulturális erőfeszítéseit nem támogatják. Hűvös közönnyel fordulnak el minden magyar társadalmi, gazdasági, közművelődési megmozdulástól, amelyek pénz, anyagi eszközök hiányában persze előbb-utóbb elsorvadnak. A liberális Magyarország bűnös zsidódédelgető, a gazdasági életet tudatosan a zsidóság kezére játszó politikájának soha jóvá nem tehető következményeit szenvedi most az erdélyi magyarság.

A közpályákról kirekesztett új, fiatal, erdélyi magyar értelmiség akár csak az itthoni hiába akar a magánvállalkozásban elhelyezkedni. A zsidó pénzintézeteknél, bankoknál, nagyüzemeknél, kereskedelmi vállalatoknál mindenütt csak zárt kapukra talál.

A magyar kisemberek százezrei, gazdák, iparosok, szorongatott helyzetükben hiába keresnek segítséget, támogatást a zsidó bankoknál. Legtöbbször rideg elutasításban van részük Pénz és tőke hiányában viszont a magyarság újabb gazdasági, szövetkezeti szervezkedései sem tudnak megerősödni.

* * *

A magyar érdekeket híven és odaadással szolgáló sajtó, valamint a magyarság gazdasági alépítményének hiánya következtében politikai erőkifejtése sem lehet olyan mérvű, aminőt számaránya szerint várni lehetne. A Magyar Párt parlamenti képviselői minden bizonnyal buzgó, fáradhatatlan és lelkiismeretes férfiak, azonban magának a pártnak még a magyarság előtt sincs meg a kellő súlya és tekintélye. Az erdélyi magyar pártpolitikai világszemléletében ugyanis még mindig a háború előtti szabadelvű párt eszméi uralkodnak. A pártszervezés, a pártmunka is többé-kevésbé a régi liberális utakon halad. A párt életéből különösen a népi és a szociális vonások hiányoznak. Ezzel magyarázható, hogy hiányzik a párt munkája iránti s feltétlenül szükséges mélyreható közérdeklődés. A párt keretei nincsenek eléggé kitöltve, a pártszervezeteket nem foglalkoztatják kellőleg, a központ és a helyi szervezetek között nem elég közvetlen a kapcsolat. Igaz ugyan, hogy a közös, szervezett, fegyelmezett, kitartó munkára a magyar ember nem nagyon hajlamos. Lelki képében ugyanis az önérzet, a hiúság, az önbecsülés és önszeretet igen erőteljes vonások formájában jelentkezik. Csak széleskörű, tervszerű társadalmi és népnevelői munkával lehetett volna a magyarságot az új viszonyoktól követelt új magatartásra, új közösségi életre rászoktatni. Viszont az erdélyi Magyar Párt munkáját eddig csaknem kizárólag politikai térre korlátozta s figyelmen kívül hagyta a népművelési, társadalomnevelési és a gazdasági szervezkedésre vonatkozó feladatokat.

Kihasználva a felsorolt hibákat és fogyatkozásokat, az erdélyi zsidósajtónak kitartó és következetes aknamunkával sikerült is megbontania a magyarság egységét. Az oláh hivatalos körök jóindulatú támogatásától kisérve, demokratikus jelszavak mögé bújva egészen zsidó szellemű, félig bolsevista irányú szervezetek szítják az egyenetlenséget a magyarság között. A Magyar Párt vezetőinek utat, módot kell keresniök a magyar munkássággal és az értelmiség elégületlen népies és szociális szellemű irányváltozást sürgető
csoportjaival való együttműködésre.

Mert a testvérharcnál nincs végzetesebb ellenség!

* * *

Foglalkoznunk kell az erdélyi zsidóság és magyarság egymáshoz való viszonyával is. A zsidóság túlnyomó többsége röviddel a megszállás után mint külön népkisebbség nyíltan és határozottan megtagadott és megszakított minden kapcsolatot a magyarsággal, bizonyítván a liberális asszimilációs elmélet teljes és végleges csődjét. Ezek a zsidók talán még magyarul beszélnek (héberül nem tudnak, oláhul nem tanultak meg) ,,magyar" könyveket, újságokat olvasnak, de lelki, szellemi, érzelmi szálak már egyáltalában nem fűzik a magyarsághoz. Egy másik töredéke a zsidóságnak hamarosan elhelyezkedett a vezető oláh pártok (liberálisok, parasztpárt) soraiban. Ők íme ismét asszimilálnak. Legtöbbje a szélső, a túlzó oláh nacionalizmus szószolója. Végül a harmadik, legkisebb csoportja a zsidóságnak továbbra is fenntartotta a kapcsolatokat a magyarsággal. Ezek leginkább írók, újságírók, ügyvédek, üzletemberek, akiknek létérdekük a magyarsággal való kapcsolatok fenntartása. Vezető szerepet játszanak a magyarság egységének megbontásán munkálkodó baloldali mozgalmakban. Meg kell még emlékeznünk arról a zsidó típusról is, amely mindig a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodik; hol mint öntudatos zsidó lép fel, hogy máskor mint kérlelhetetlen oláh soviniszta mutatkozzék be, végül pedig ha a szükség megkívánja, mint üldözött és zaklatott magyart ismerjük meg.

Számszerűen az erdélyi zsidóságnak legfeljebb egy ötöde vallja magát legalább látszat szerint magyarnak. Ez a maroknyi zsidóság azonban az ő magyarságáért igen nagy árat követel. Az erdélyi ,,magyar" újságírásban, irodalomban, szellemi, társadalmi, politikai és gazdasági életben számarányát messze túlhaladó mértékben foglalja el a vezető helyeket. Van a zsidó-magyar barátságnak még egy súlyos következménye. Az oláh jobboldali antiszemita mozgalmak a zsidóság ellen folytatott elkeseredett harcukban lépten-nyomon magyar-zsidókkal találják magukat szemben, úgy hogy az oláhok már nem is tesznek különbséget zsidók és magyarok között s a kettőt egészen azonosítják. A magyarokban nemcsak az irredentákat látják, hanem a zsidók odaadó támaszait, fegyvertársait. Valóban itt az ideje, hogy az erdélyi magyarság az eddigi oktalan, semmivel nem magyarázható, felesleges, sőt káros filoszemitizmusával felhagyjon.

Ha Németh László és Boldizsár Iván erdélyi tanulmányainak gondolataival sok tekintetben egyet is értünk, egyik-másik megállapításukkal mégis vitába kell szállnunk. Németh László maga is elismeri, hogy az oláhok országuk mai nagyságát csak egy szerencsés történelmi fordulatnak, nem pedig nagy népe erőfeszítésének vagy faji erényeinek köszönhetik, utóbb mégis újra meg újra a nagy csodálat és elismerés hangján ír a ,,románság életvirulenciájáról, hódító erejéről."

E sorok írója az utóbbi években többször hónapokat töltött Erdélyben, járt a regátban is. Nyitott szemmel, elfogulatlanul igyekezett magának tiszta képet szerezni az oláhság népi erejéről és faji értékeiről. Nem voltak ugyan előkelő úti vezetői, akik erre vagy arra felhívhatták volna figyelmét, de nem is befolyásolhatta senki megfigyeléseiben, tapasztalat- és élménygyűjtésében. Lehet az oláh népművészet színben, formában gazdag és csodálatkeltő, lehet Gusti professzor szociográfiai munkálkodása valóban figyelmet érdemlő, aki azonban ezekből akarja véleményét és ítéletét a mai oláh életről megformálni, az enyhén szólva súlyos és sajnálatos tévedésnek lesz az áldozata.

Néhány szóval nem lehet teljes képét adni a mai oláh közállapotoknak, miért is csak egy-két megjegyzést, néhány rövid gondolattöredéket szeretnék elmondani. Az oláh közvélemény irányítását legalább olyan mértékben, mint nálunk a zsidó befolyás alatt álló sajtó tartja kezében. A bank és hitel, a kereskedelem, a gyáripar, a nagy kiviteli vállalatok szinte kizárólag zsidó érdekeltségek. Az egész közigazgatáson, sőt igazságszolgáltatáson uralkodó példátlan arányú korrupcióról írni, e helyütt talán fölösleges is. Ép erkölcsi érzékű ember számára elviselhetetlen a hivatalosan elismert és jóváhagyott, a csendőrtől, a vasúti pályaőrtől egész a miniszteri előszobákig uralkodó baksis-rendszer. Az oláh középosztályt csontja velejéig átjárta a korrupció. Ha a korrupció államalkotó, államszervező és államfenntartó tényezőnek tekinthető, úgy Románia léte, fennmaradása csakugyan szilárd alapokon nyugszik. Az erdélyi oláhok közül sokan emlegetik, sajnálkozva és visszasóhajtva a régi ,,feudális", kicsit talán gőgös, zárkózott, de becsületes és igazságos magyar államigazgatást.

Noha Erdélyben, Besszarábiában, Bukoviniában, Dobrudzsában óriási értékű javak, felbecsülhetetlen természeti kincsek jutottak az oláhok birtokába, amelyekkel tizenöt év óta valóságos rablógazdálkodást folytatnak, a népnyomor mégis nagyon otthonos jelenség az oláh falvakban. A népműveltség, minden szociográfiai jóakarat dacára, alig emelkedett. A népegészségügyi állapotokról pedig beszélnek az egész Európában legrosszabb gyerkek- és csecsemőhalandósági arányszámok. Igaz, hogy a születések arányszáma nagyon magas. Ez azonban nem oláh, hanem általános népesedéspolitikai jelenség, mely szerint Európában nyugatról kelet felé haladva, a születések száma fokozatosan emelkedik (Oroszországban a legnagyobb).

Az oláh értelmiség, különösen a fiatalság túlnyomó része, a vasgárdában és más szélső nacionalista szervezetekben tömörült, állapítja meg Németh László. Ezzel a túlfűtött nacionalizmussal szemben mégis a magyarságnak bizonytalanul körvonalozott, homályosan megfogalmazott erősen Pán-Európa ízű ,,Duna-vallást", európai testvériséget javasol. Nem veszi észre gondolatai között a kiáltó ellenmondást. A bennünket körülvevő, ostromló népek nacionalizmusával szemben egyetlen menekvésünk a józan, korszerű, szociális tartalommal telített új magyar nemzeti eszme! Hiszen az 1918-iki megszállás és országcsonkítás is csak azért következhetett be, mert nemzeti öntudatunk a csehek gyáva, doktriner s az oláhok korcs nacionalizmusánál is jobban elhalványodott. Amikor Németh László mai helyzetünkben csak a dunai testvériségben látja a kivezetőt, csak hű maradt Debreceni Kátéjában kifejtett ama nézetéhez, mely szerint a faj nem biológiai, hanem csak szellemi fogalom. De mivel ez a felfogás sok zavarra és félreértésre adhat alkalmat, éppen ezért le kell szögeznünk, hogy a faj alatt mindenekelőtt természettudományi, nem pedig szellemtudományi fogalmat értünk. A dunai testvériség végelemzésben a bennünket körülvevő fajidegen népekbe való feltartóztathatatlan felszívódást és teljes beolvadást jelenti. Az öngyilkosság pedig nem lehet a mi hivatásunk. Talán helyesebb volna a Kárpátok medencéjének népcsoportjaival való békés és barátságos együttműködésre törekedni. Másfél évtizedes tehetetlenségünknek, vergődésünknek is az a magyarázata, hogy a fajiság tudata milliók lelkében nem tudott gyökeret verni. Nem akarunk Európa zsidai sem lenni, ez is Németh László gondolata.
Hiányoznak belőlünk a képességek az élősködéshez.
Nem akarunk szétszóródni, megsemmisülni.
Továbbra is be akarjuk tölteni azt az európai hivatást,
amelyért hiúság és önhittség nélkül,
mondhatjuk ezer éven át becsületesen helytálltunk.

* * *

Ha az előzőkben az erdélyi magyarság népi ellenálló
erejének megfogyatkozásáról írtunk, úgy most befejezésül
azokról a névtelen százezrekről kell megemlékeznünk,
akik nap-nap után újabb és újabb megaláztatásokat szenvednek
el és mégis áldozatosan és hősiesen helytállanak magyarságukért.

Az erdélyi magyarságnak mindenekelőtt le kell ráznia a nyakán élősködő zsidóságot.
Azután új, fiatal, tehetséges, tetterős férfiakat kell bebocsátania szervezeteinek
és intézményeinek vezérkarába.
Olyanokat, akiknek agyában eszmék és tervek vajúdnak.
Olyanokat, akiknek szívét hit, lelkét bátorság és cselekvő erő hevíti.
Ha ez megtörténik, reménykedve nézhet
Erdély magyarsága jövője elé, mert több erővel tud majd a létére törő,
körülötte hullámzó, tajtékzó gyűlölettengerrel szembeszállni.

* * *

És mi vajon mit tehetünk erdélyi véreinkért?

Kísérjük mindig éber figyelemmel, érdeklődéssel küzdelmüket.

Olvassuk, terjesszük, erősítsük igaz magyar szellemű lapjaikat,
folyóirataikat, kiadványaikat.
Keressünk módot az erdélyi magyar kultúrintézmények támogatására.
Használjunk fel minden alkalmat, hogy bennük a bizakodást,
bátorságot, öntudatot erősítsük.
Soha el ne mulasszunk egyetlen alkalmat sem,
amikor erdélyi véreinket az itthoni viszonyokról s az európai helyzetről tájékoztathatjuk.

Még valamit vár tőlünk az erdélyi magyarság!
De ezzel már az egész Magyarország nagy sorskérdéséhez érkeztünk el.
Várják tőlünk, nemcsak Erdélyben, de mindenütt, ahol csak magyarok élnek,
a nemzeti lelkiismeret megszólalását.
Várják tőlünk, hogy végre magunkba szálljunk, feleszméljünk.
Várják tőlünk,
a megrázkódtatásszerű nagy belső ,,lelki megtisztulást" (Széchenyi),
a visszatérést ősi erényeinkhez, faji eszményeinkhez.
Sóvárogva várják, a magyar újjászületést,
mert ennek határokon átsugárzó fényében és melegében
az ő hitük és az ő erejük is megsokszorozódik.

[*] Németh László: Magyarok Romániában (Útirajz).
Tanú 1935. III-IV. Boldizsár Iván: Erdély második Trianonja (Napkelet, 1935. nov.)
Bajcsy-Zsilinszky Endre: Ne bántsuk Erdélyt! (Szabadság, 1936. jan. 19.)
Herczeg Ferenc: ,,Erdély második Trianonja". Pesti Hírlap.

 
 
0 komment , kategória:  Bosnyák Zoltán: Erdély sorsa  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 567
  • e Hét: 2292
  • e Hónap: 15569
  • e Év: 335601
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.