Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 84 
Ötvenen túl
  2018-12-09 12:45:38, vasárnap
 
 







ÖTVENEN TÚL


Mottó:

Nem számít, hogy elmúltak az évek,
mert szívedben még zeng az ének,
Míg onnan ki nem fogy a dal,
addig fiatal maradsz, nagyon fiatal!








Libby L. Allen: ÖTVENEN TÚL...


Ötvenen túl van valami, amit tudnod kell:
a látás romlik, a hallás elszáll,
és amikor tüsszentesz, a hólyag is elenged;
a sétából csoszogás lesz,
a wécé a barátod lesz,
mert figyelmeztetés nélkül
megint ki kell menned;
a tükörben látott ráncok
nem lehetnek a tieid,
azt hiszed idegen van a házban
mert minden eltűnik;
meglátogat a reuma,
a gravitáció is erősebb,
a gyógyszerek listája egyre hosszabb,
de ezek csak az öregedés jelei.

Nézd a dolog kellemes részét,
a fű zöld oldalán vagy,
nem pedig két méterrel alatta;
a mai nem az utolsó napod,
bár lehetnek gyenge pillanatok,
mert a memóriád se a régi;
Legalább a fű zöld oldalán vagy.

A tyúkokkal kelsz, este már nyolckor lefekszel,
figyeled a nyugdíjas kedvezményeket,
aggódsz a súlyod miatt, nem tudsz sietni,
csigatempóban haladsz;
a reggeled fénypontja, amikor megnézed a levélszekrényt;
a korai érkezők menüjét eszed (étteremben)
mert nem vezetsz sötétben;
és a hajad, na az nem őszül, csak világosabb;
éjszaka óránként felkelsz,
már mondták, hogy horkolsz,
és amikor a barátaid megkérdezik hogy vagy,
eldicsekedsz az eredménnyel.
Ha holnap elviselhetetlen fájdalomra ébredsz,
nyújtsd fel istennek, és mondd el ezt a szerény imádságot:

Uram, gyógyítsd meg fájó testemet,
segíts gyenge elmémen,
oldd meg minden gondom,
lassítsd le az idő kerekeit;
noha amikor a tükörbe nézek,
nem tetszik, amit látok,
adj erőt Jézus urunk,
hogy elfogadjam, amilyen vagyok!

Nézd a dolog kellemes részét,
a fű zöld oldalán vagy,
nem pedig két méterrel alatta;
a mai nem az utolsó napod,
bár lehetnek gyenge pillanatok,
mert a memóriád se a régi;
Legalább a fű zöld oldalán vagy.

Egy napon Jézus mellett leszel,
és tested újra egész lesz,
örömmel várd a holnapot,
ne aggódj az öregség miatt.










EGY FÉRFI TOLLÁBÓL:


Ahogy öregszem, egyre inkább az 50 feletti nőket értékelem. Csak néhány példa, hogy miért:

- Egy 50 feletti nő sosem ébreszt fel az éjszaka közepén, hogy megkérdezze: Mire gondolsz,
drágám? Fütyül rá, mire gondolsz.

- Ha egy 50 feletti nőnek nincs kedve meccset nézni veled, nem ül oda melléd nyavalyogni. Csinál helyette valami olyat, amihez kedve van. Általában valami sokkal értelmesebb dolgot. - Egy ötvenen túli nő már elég jól ismeri önmagát ahhoz, hogy tudja, ki ő, mi ő, mit akar és kitől.

- Kevés olyan 50 feletti nő akad, akit érdekel, hogy mit gondolsz róla vagy arról, hogy mit teszel.

- A nőknek 50 felett tartása van. Ritkán fordul elő, hogy jelenetet rendeznének az operában vagy egy elegáns étterem kellős közepén. Na persze ha megérdemled, gondolkodás nélkül lelőnek, főleg ha esélyt látnak arra, hogy megúszhatják.

- Az idősebb nők nem bánnak szűkmarkúan a dicséretekkel, gyakran akkor sem, ha nem érdemled meg. Tudják, milyen érzés, amikor az ember nem kap elismerést.

- 50 felett egy nő elég magabiztos ahhoz, hogy bemutasson téged a barátnőinek. Egy fiatalabb nő gyakran még a legjobb barátnőjét is hanyagolja, ha partnere van, mert nem bízik meg a fickóban.

- Egy ötvenen túli nőt abszolút nem érdekel, hogy tetszenek-e neked a barátnői, mert tudja,
hogy azok sosem árulnák el őt.

- A nők a korral természetfeletti képességekre tesznek szert. Egy 50 feletti nőnek sosem kell
meggyónnod a bűneidet. Úgyis mindig tudja.

- Egy 50 feletti nőnek jól áll a tűzpiros rúzs. Ugyanez már nem mondható el a fiatal lányokról vagy a transzvesztitákról.

- Ha eltekintesz attól a néhány apró ránctól, egy 50 feletti nő sokkal szexisebb, mint fiatalabb nőtársai.

- Az idősebb nők egyenesek és őszinték. Azonnal a szemedbe mondják, hogy mocsok disznó vagy, ha úgy viselkedsz! Nem kell törnöd a fejed, hányadán is állsz velük.

Igen, számtalan okból dicsőíthetjük az ötvenen túli nőket. Sajnos ezt fordítva már nem lehet elmondani. Minden ragyogó, okos, ápolt, szexis 50 feletti nőre jut egy kopaszodó, pocakos őskövület sárga nadrágban, aki bolondot csinál magából valami 25 éves kis pincérlánnyal az oldalán.







Balázs Pali: NEGYVENEN TÚL IS VAN MÉG BOLDOGSÁG


Negyvenen túl is van még boldogság...
Néha visszagondolunk, hogy milyen volt régen,
mikor fiatalként kezdődött az élet.
Volt,hogy kerestük utunk, nagy álmokat szőve,
de az erős hitünk, az akadályt is legyőzte...
Volt, hogy sírtunk, mert próbált az élet,
néha szárnyaltunk, ha kaptunk egy kis szépet.
Volt, hogy bátran léptünk és célba is értünk,
néha szívünk is kicsit megszédült...
Negyvenen túl is van még boldogság,
a jó dolgok csak most jönnek igazán.
Ötvenen túl is menned kell tovább,
és élvezd az élet csodáját.


Balázs Pali - Negyvenen túl is van még boldogság - VIDEÓ

Link








A NŐ NEGYVEN FELETT EGY CSODA LEHET


Már nem veszekszik, nem harcol, csak szeret.
Haját színesre festi, és mintás körmöket kreál magának.
Az ötvenes nő, bármit kitalálhat.
Mehet síelni, vagy hegyet mászni, a levegőben tandemet ugrálni.
Vezethet vitorlást, vagy a férfit orránál fogva😊.
Megtehet bármit, ez az ötvenes nő dolga.
Utazhat, nevelhet egy szekérderéknyi gyereket
teljesen mindegy mit csinál, csak nevessen eleget.
És ha a sors keze kibabrál vele,
felemelt középső ujjal a képébe röhög: Nesze!
Van neki kamasz gyereke, vagy macskája hat,
az ötvenes nőnek mindent szabad.
Minden este, mikor fáradtan hazatalál és a fotelba leül
kimerülten, egyedül ....
csak arra gondol nem érti más miért menekül.
Mert az élete nehéz ugyan, de így szép ahogy van.
Ötvenesen érzem teljesnek magam.
És lehet, hogy furcsán hangzik,
...illetve tudom.
De szinte várom az ötvenet, nagyon.
Mert akinek az élete ilyen,
az mindegy hogy hogyan él és kivel.
A lényeg, hogy amikor ránézel a víz kiver ....
mert az ötvenes nő gyönyörű, egy csoda.
Aki őt kihagyja az mind ostoba ...
Mert az ötvenes nő, mindenkit szeret -
egy ilyen nővel, az élet élvezet.
Ő már tudja, ki a barát és ki nem az
kire érdemes fecsérelni perceid-életed.
Az ötvenes nőnél okosabb senki sem lehet.
Ha ismersz egy ilyen nőt, szeresd nagyon,
mert ötvenesnek lenni egyszeri alkalom.
Ő majd megmutatja, mitől szép az élet ...
Imádd hát őszintén az ötvenes nőket!







Csabai Lajos: EMLÉKVERS NŐKNEK negyven után


Nem akkor múlik el az ifjúságod,
Amikor azt mondják neked: néni.
Addig tart, amíg tudsz életedben
Őszinte szívvel örülni, remélni.
Ifjúságod megtart téged
Míg örülni tudsz egy szál virágnak
Amíg helye van szívedben
Egy májusi est dalának
Ha majd nagymamaként egykor
Megérzed talán, hogy szíved fárad,
S nem támad vágy, ami éltet,
Akkor, - de csakis akkor-
Ints búcsút az ifjúságnak.










Katona Bálint: MARADÉK IDŐ


Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó....
Mert a maradék idő
már nem eladó...







Meggyesi Éva: MÚLNAK AZ ÉVEK


Megváltoztam. Múlnak az évek.
Ma már egészen más vagyok,
másképp látom az őszi kertet,
másképp érzem az illatot.

Nemrég még hamvas rózsa nyílott
a sűrű, zöldülő bokrokon,
ma már lehulltak, s ott hevernek
a dértől gyöngyöző pázsiton.

Elhervadtak, ahogyan én is,
bár a szívem még úgy dobog
mint rég, amikor ifjú voltam,
s nem voltak ráncok arcomon.

De a szívem még ugyanúgy érez,
ma is éppen úgy szeretek
minden jót, amely boldoggá tesz,
s megszépíti az életem.

Ha eső mosott, én bőrig áztam,
s habár a testem remegett,
szívemből olyan melegség áradt,
mely messze űzte a hideget.

Ha vihar volt, gyakran megtépázott,
összetörve a lelkemet,
s mégis: annyiszor talpra álltam!
Mindig volt, ami éltetett.

Ha hideg volt, remegve, félve
őriztem azt, akit szeretek,
meleg kabátként átölelve,
hogy elűzzem tőle a hideget.

S most itt vagyok. Hajamra dér hull,
arcomra sűrű köd szitál,
egyedül, mint egy gyönge nyárfa,
amely oltalmat nem talál.

Mégsem félek, hisz van miért élnem!
Van két gyönyörű gyermekem!
S szeretnék értük többet tenni,
hogy ők boldogok legyenek.

Istentől már csak annyit kérek,
csak annyit adjon még énnekem,
hogy tudjak még nekik valamit adni,
amíg a földön megleszek.







Móra Magda: AZ ÚT FELÉN TÚL...


Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!


Ha elkerülted már a 40 évet

Link



Móra Magda: AZ ÚT FELÉN TÚL

Link



Ua. de képernyő méretben

Link



Az út felén túl - SlidePlayer

Link









MÚLNAK AZ ÉVEK...


Múlnak az évek, jönnek a gondok,
Talán ráncosabb már a homlok.
De úgy érzed, a lélek még fiatal, s bohó,
Az ember azonban nem lehet mindig mohó.
Változunk. Ahogy a nappal is éjbe vált egyszer,
Vagy ahogy a Föld megfordul ezerszer.
És hidd el, mégis ugyanazok maradunk legbelül,
A lélekben dúló vihar is egyszer elül.
De sebezhetőek vagyunk. Sérülékenyek és érzők,
Sokszor a velük történteket is csak kívülről nézők.
Átélünk, túlélünk és megélünk dolgokat,
S közben kompromisszumokat kötünk, túl sokat.
És mégis élvezzük az ÉLETET, magát,
Megnyerjük a reménytelennek tűnő csatát.
Meggyőzzük azt, akiről azt hittük, nem lehet,
Az ember úgy érzi, többet már nem tehet.
Múlnak az évek, tűnnek a gondok,
Simábbnak tűnik már a homlok.
Ha barátaid, s szeretteid most veled vannak,
Megbocsáthatsz minden hibát magadnak!

Homonyik Sándor - Múlnak az évek

Link









Müller Péter: ÖTVEN FELETT


Ötven év felett, még közel vagy a nyárhoz,
bágyadt napsugár jár sárgult lombú fákhoz.
Dobban a szíved, egy régi dal nyomában,
ifjúság-varázs a vén nosztalgiában...
Ötven év felett, fél évszázad emléke,
háborgó lelked már legyőzte a béke.
A kis unokád ma néked minden kincsed,
felnőtt gyermeked, szeretve rád tekintget.
Ezüst éveken túl, hitvesed kezében
megnyugszik kezed... sok évtized tüzében.
Ötven év felett, már őszülő hajadban
sötét szál fakad... még van erő a napban!
Életed csodás az őszidő tüzében,
ötven év felett, még virul száz reményben!







Varga Nándor: A NŐ


Fenséges kecsesség, tavaszi frissesség,
egy talpalatnyi földön maga a mindenség.
ringat, dajkál, s ha kell, átölel melegen,
csalfa mivoltával átgázol szíveken.
Verssorok omlanak, háborút vívhatnak,
szemérmén férfiak álmai ringhatnak,
mint sziklának a friss víz, lemossa tegnapját,
úgy érint a nő, kit szívének megtalált,
újra és újra hisz a szeretetnek,
átformál és alkot, ha kedves vagy lelkének,
minden könyvnek lapja hosszú mondatokban
kérdezi - Mi van a NŐ mögött titokban?







Végh Mária: NE FÉLJ


Ne félj
Bújj ide hozzám, és mesélj
Ha bántanak
Ha fáj a szó
Itt vagyok én, - ne félj
Mesélj
Mondd el gondodat, - hallom
Tudom jól
Mily nehéz teher
nyomja válladat, - mesélj
Ne sírj
Könnyed csókolom arcodról
Tudod jól
a könny nem segít, - ne sírj
Itt vagyok veled
Örökké fogom kezed







Vona Erzsébet Cecília: ÖTVEN FELETT


Azt hiszed, delelő után alkony következik?
Tévedsz, a verőfényes délután közbe esik!
Világ szépségei Neked még felragyognak,
Ismeretlent a holnap ígéri szebbnek, jobbnak.

Azt hiszed, a virág ősszel örökre múlik el?
De télben megpihen, tavasszal új életre kel!
Észrevétlen, hangtalan nem éghetsz el,
Gyertyacsonk is nagy lánggal lobban fel!

Nem kell várnod, itt a napfényes délután.
Minden évszak, pihenést hoz ezután.
Életed lángja égjen, sokára lobbanjon el!
Holnapok ígérete üdítsen naponta fel.

Ültettél fákat, neveltél sok embervirágot,
Próbáltad jóra bírni, jobbá tenni a világot.
Ha kiáltott a baj, siettél, hogy szűnjön,
Saját fájdalmad mindig kisebbnek tűnjön.

Emberi szívekhez építettél sima utat,
Lelkeddel kövezted ki rajta a hidat.
Dolgoztál értelmes, emberibb életért.
Pihenj most, csupán csak önmagadért!

Pihenj, dalolj, örülj, válts más nézetet,
Éld tovább most már a saját Életed.
Nyugvó napnak is van még fénye, ereje,
Életednek ez a pihentető, nyugodt deleje.

Ne várd még létednek komor alkonyát,
Hisz át kell élned még száz csodát!
Örülj minden napnak, szépnek, jónak,
Sok örömet tartogat még Neked a holnap.







William Butler Yeats: ŐSZ LESZEL S ÖREG
(1865-1939)

Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.

Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.

S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.

Csillag Tibor fordítása







50 felett kezdődik az élet, de ezért tenni kell

Link



Ritkán látják úgy a nőket, mint ahogy ez a férfi!

Link















 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Túróczy Zoltán: Tanács
  2018-12-06 20:30:45, csütörtök
 
 







Túróczy Zoltán: TANÁCS


Ma még Tied körülötted minden,
Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára
S kihull kezedből minden földi kincs.

És nem lesz tied többé semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár,
Mit maga köré épített egy élet,
Nem lesz több mint összeomló kártyavár.

Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú,
Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.

Hajolj hát hozzá, amíg beszélsz,
Harmatként hulljon szerető szavad,
Mert jön egy nap, hogy elnémul az ajkad
És soha többé szóra nem fakad.

Ma kezed még erős, a lábad fürge,
Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget,
Ma törölhetsz verejtéket, könnyet:
Óh, most segíts, ha teheted!

Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,
Mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy koranyár,
Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél,
Azt nem teszed meg többé soha már.

De ma még Tied körülötted minden,
És adhatsz... Adj hát annak, kinek nincs!
Hisz jön egy nap, talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.

Csak az lesz Tied, amit odaadtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér:
A tett, a szó, mit szeretetből adtál,
Veled marad, s örökre elkísér...


Túróczy Zoltán: TANÁCS - VIDEÓ

Link



Túróczy Zoltán: SlidePlayer

Link

















































 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Tisztelet az éveknek
  2018-12-04 13:15:38, kedd
 
 










TISZTELET AZ ÉVEKNEK


Mottó:

Nem számít, hogy elmúltak az évek,
mert szívedben még zeng az ének,
Míg onnan ki nem fogy a dal,
addig fiatal maradsz, nagyon fiatal!







Ady Endre: ŐRIZEM A SZEMED


Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.










AHOGY IDŐSÖDÖM...


Ahogy idősödöm, a tavasz eljövetele annál inkább elvarázsol.
Ahogy idősödöm, annál több dolog varázsol el.
Ahogy idősödöm, annál több tavasz van mögöttem, mint előttem.
Ahogy idősödöm, annál több időt fordítok arra, hogy jobban értékeljek minden pillanatot és másodpercet.
Ahogy idősödöm, annál inkább felfedezem a teremtmények szépségének csodáját, ami körülöttünk van minden tavasszal.
Ahogy idősödöm, annál többet gondozom a növényeimet, virágaimat és azon kapom magam, hogy beszélek hozzájuk.
Ahogy idősödöm, annál inkább hallgatom a madarak énekét és hogy mennyire különbözőek vagyunk egymástól.
Ahogy idősödöm, egyre több tavaszt kívánok.
Ahogy idősödöm, belátom, hogy amikor fiatal voltam, nem így gondolkodtam.
Ahogy idősödöm, hálát adok Istennek, hogy megengedte, hogy egy újabb tavasz születését meglássam!
Ahogy idősödöm, egyre többet jelentesz nekem kedves barátom azzal, hogy elfogadod szeretetemet!







Akármilyen öregek, csúnyák, megbántottak, elhagyatottak és csüggedtek vagyunk is, amíg szívünkben ki nem alszik az élet parányi szikrája, addig, e kihunyó kis parázs mellett, ott didereg éhesen, kísértetiesen a sóvárgás, elismerés és szeretet után.

Charlotte Bronte: Shirley

Fordította: Szepessy György







Libby L. Allen: ÖTVENEN TÚL...


Ötvenen túl van valami, amit tudnod kell:
a látás romlik, a hallás elszáll,
és amikor tüsszentesz, a hólyag is elenged;
a sétából csoszogás lesz,
a wécé a barátod lesz,
mert figyelmeztetés nélkül
megint ki kell menned;
a tükörben látott ráncok
nem lehetnek a tieid,
azt hiszed idegen van a házban
mert minden eltűnik;
meglátogat a reuma,
a gravitáció is erősebb,
a gyógyszerek listája egyre hosszabb,
de ezek csak az öregedés jelei.

Nézd a dolog kellemes részét,
a fű zöld oldalán vagy,
nem pedig két méterrel alatta;
a mai nem az utolsó napod,
bár lehetnek gyenge pillanatok,
mert a memóriád se a régi;
Legalább a fű zöld oldalán vagy.

A tyúkokkal kelsz, este már nyolckor lefekszel,
figyeled a nyugdíjas kedvezményeket,
aggódsz a súlyod miatt, nem tudsz sietni,
csigatempóban haladsz;
a reggeled fénypontja, amikor megnézed a levélszekrényt;
a korai érkezők menüjét eszed (étteremben)
mert nem vezetsz sötétben;
és a hajad, na az nem őszül, csak világosabb;
éjszaka óránként felkelsz,
már mondták, hogy horkolsz,
és amikor a barátaid megkérdezik hogy vagy,
eldicsekedsz az eredménnyel.
Ha holnap elviselhetetlen fájdalomra ébredsz,
nyújtsd fel istennek, és mondd el ezt a szerény imádságot:

Uram, gyógyítsd meg fájó testemet,
segíts gyenge elmémen,
oldd meg minden gondom,
lassítsd le az idő kerekeit;
noha amikor a tükörbe nézek,
nem tetszik, amit látok,
adj erőt Jézus urunk,
hogy elfogadjam, amilyen vagyok!

Nézd a dolog kellemes részét,
a fű zöld oldalán vagy,
nem pedig két méterrel alatta;
a mai nem az utolsó napod,
bár lehetnek gyenge pillanatok,
mert a memóriád se a régi;
Legalább a fű zöld oldalán vagy.

Egy napon Jézus mellett leszel,
és tested újra egész lesz,
örömmel várd a holnapot,
ne aggódj az öregség miatt.







Amíg kicsiny gyermek vagy, akkor kiszolgáltatott vagy a felnőttek számára, s éhes vagy a szeretetükre, gondoskodásukra, és hálás vagy érte, ha megkapod azt.

- Amikor öreg leszel akkor, ismét kiszolgáltatottá válsz a felnőttek számára, és arra vágysz, hogy még téged is szeressenek, gondoskodjanak rólad, mert nincs erőd hozzá, s hálás lennél, ha megkaphatnád azt.







Antóni Sándor: TISZTELET AZ ÉVEKNEK

Tisztelet az elszállt hosszú éveknek,
Becsületes, sok-sok dolgos kezeknek.
Hosszú éveken át szorgalmasan éltünk,
Évek múlásával nyugdíjasok lettünk.
Anyák, Apák családot neveltünk,
Szeretetben, békességben együtt éldegélünk.

Egy év ugyan elszállt felettünk,
A jó istennek ezt szívből köszönjük.
Öregség, ez is egy múló állapot,
Út mit fáradt lábunk koptatott.
Idősek lettünk, mi sok évet takar,
Volt sok tél, ősz és tavasz.

Tisztelettel emlékezünk mindazokra,
Kik nem lehetnek közöttünk otthonunkba.
Mi még itt vagyunk, ünnepeltek vagyunk,
Tisztességben megőszült homlokunk.
Kis falunk bölcsőnk ringatója,
Itt neveltük gyermekeinket a becsületes életmódra.

Elrepültek az évek bizony felettünk,
Nem csak a rosszra, a szépre is emlékszünk.
Ami elmúlt vissza soha nem tér,
De a szeretet szívünkben örökké él.
Ünnepelni jöttünk itt ma össze,
Hálánkat és szeretetünket még szorosabbra kösse.

Köszönetet mondunk azoknak mindezért,
Kik megrendezték számunkra ezt a szép estét.
Idősek napján mikor összejárunk,
Benne szinte egy családban találunk.
Adjon isten még sok boldog évet,
Békességet, otthont, erőt, egészséget.







Aranyosi Ervin: AMIKOR MEGÖREGEDNEK...


Amikor még kicsi voltál,
Ők voltak már a nagyok.
Tanítgattak, így teltek el
egymás után hónapok.
Megmutatták, - mit, hogyan kell,
- felöltözni, rendesen.
Cipőt fűzni, begombolni,
nevelgettek kedvesen.
Megmosdattak, rendbe tettek,
mutatták, hogyan csináld.
Jó példából megláthattad,
hogy működik egy család.
Foglalkoztak lelkeddel is,
irányítva hitedet,
minden jóra tanítottak,
amire csak lehetett.
Erkölcsre és etikettre,
emberségre, ahogy kell,
hogy a zajos nagy világban,
egyedül se tévedj el.

Lassan te is nagyra nőttél,
világképed összeállt,
saját lábra tudtál állni,
ma már tudod, hogy csináld!

Mára Ők megöregedtek,
s felejtenek dolgokat.
Emlékezz majd: foglalkoztak,


egykor veled oly sokat.

Nem mozog már úgy a testük,
fájhat minden mozdulat.
Elromlik a memória,
ami mindent megmutat:
El-eltűnik egy-egy zokni,
cipőt kötni is nehéz,
begombolni a gombokat,
reszketve nem bír a kéz.
Rakoncátlan minden eszköz,
fésű, kanál, mind remeg.
Szerencsés, ha cipők, zoknik
párban összeillenek.
Az étel a kanalukról,
lecsöppenve menekül.
Zsémbesek, és morgolódnak,
nincsenek már remekül.
Most már rád vár a feladat,
nyisd hát meg a szívedet!
Jusson nekik gondoskodás,
melegítő szeretet.
Ne azért, mert elvárható,
ne azért tedd Ővelük.
Csak emlékezz, te rólad szólt
sokáig az életük.
Légy mellettük, ha teheted,
- kis világuk oly rideg.
Öleld Őket szeretettel,
melegítsen a szíved...













Aranyosi Ervin: A NAGYSZÜLŐK SZERETETE


A nagyszülők szeretetét
felülmúlni nem lehet!
Bölcsességük jóra tanít -
minden apró gyereket.

Szeretettel pátyolgatja,
van ideje játszani,
felnőttnek már igazából -
Ő sem akar látszani.

Tanult régi hibáiból,
s jóvá tenni van oka,
gyakorlatban érlelt tudást -
kap tőle az unoka.

Sokan hiszik, - elkényeztet -
pedig életre tanít,
s nem akarja, más élje meg,
rég elvesztett álmait.

Így hát, amit Ők adhatnak,
felülmúlni nem lehet.
Kincset adnak a jövőnek:
úgy hívják, hogy SZERETET!







Aranyosi Ervin: EGYMÁS MELLETT MEGÖREGEDNI


Nélküled nem lenne teljes a világom.
Hiányozna mindig a másik felem.
Ezért kellett egykor, titkon, rád találnom.
ezért kötött hozzád vonzó szerelem.
Csiszolódnunk kellett, mint a drágakőnek,
ám az igaz érték, mind bennünk maradt.
Elfogadtuk egymást örök kísérőnek,
miközben az idő gyorsan elszaladt...







Aranyosi Ervin: ÖLELJ, SZERESS KORTALANUL


Az ölelés, tudod,
nem köt a korhoz.
A megfáradt szív is,
örömöt hordoz.

Lenni kell álomnak,
lenni kell oknak,
- legyen céljuk
a fáradt karoknak!

Ölelés, és mosoly?
- Várja a lélek!
Érzi, - még itt vagyok,
- érzi, hogy - élek!

Szeretet parazsát
ne hagyd kihűlni!
A lélek fájdalmát
arcodra ülni.

Tárd ki a szívedet,
élj szeretettel!
- Öleljen, örüljön,
míg él, az ember!







Aranyosi Ervin: SZÉPEN IDŐSÖDNI


Van úgy, hogy nem megy már, ahogyan szeretnéd,
bosszankodsz is rajta, gyakran, rendesen.
Ám mi lenne, hogyha mérged félretennéd,
s azt mondanád: - Nem baj, azért is megteszem!

Számodra minden nap, igazi kihívás,
de rég nem vonz a harc, a napi küzdelem.
“Túl kellene élni, - ez pedig megint más
- s lám a cipőfűző is kibabrál velem"!

A magasugrás már, rég nem a Te sportod,
járdára fellépni, az is nagy dolog!
Néha a testedet mázsás súlyként hordod,
s lám, naponta meghalsz, ha úgy gondolod!

Tudod mitől hal meg egy-egy darab benned?
Amit feladsz végleg, miben nem hiszel!
Mikor már nem hajt vágy, amit meg kell tenned,
mit leteszel végleg, s tovább nem viszel.

Mondd csak, néha szoktál vidáman nevetni?
Gyakori vendéged mosoly és derű?
Ez, mi egészséget jobbá tudja tenni,
s nem holmi pirula, ami keserű!

Ne mondd azt, hogy nincsen okod nevetésre,
már az is elég ok, ha látod magad!
Saját sutaságod, botlásod vedd észre!
- Magad kinevetni nehéz feladat?

Mert, tudod ha tudnál magadon nevetni,
rájönnél az élet színes kabaré.
Vígjátékot játszol, s ha vidám tudsz lenni,
tiéd lesz a taps is, csakis magadé!

Nos, ez a vidámság nem is kerül pénzbe,
s napról, napra újra ismételhető.
Így építsz világot, beleülsz a készbe,
aztán minden új nap ezt adod elő!

Ne mondj le semmiről, amit megkívánnál,
spórolásra többé úgy sincs semmi ok.
Engedd meg magadnak, ne maradj a vágynál,
próbálj boldogulni, hidd el, menni fog!

Eljött a te időd, ezt már szánd magadra,
ne kuporgasd pénzed, használd boldogan!
Ébredj nagy tervekkel, minden újabb napra,
s kövesd az ötleted, ami megfogan.

Sétálj, tárd ki szíved, élvezd a világot,
figyeld a sok embert, mindegyik rohan!
Úgy tekints mindenre, mint, ki sose látott
a valóságból semmit, s ne vedd komolyan!

Hidd el, ha a derű lelkedben elárad,
végre szabaddá válsz, mint egy kis gyerek.
Bízz fantáziádban, soha ki nem fárad,
s hidd el boldogulni, igenis, lehet!

Ne korlátozzanak többé rút szabályok,
hidd el idősödni szépen is lehet!
Nem kell értened a rohanó világot,
Hagyd csak ott a múltban minden terhedet!







Atlantic - NYUGDÍJAS DAL

Dalszöveg


Elszáltak az évek felettünk, csendes szívvel nyugdíjasok lettünk
Felnevelve gyermeket, családot, nyugdíjaskény éljük a világot

Nyugdíjasnak nincsen semmi vágya, csak, hogy boldog legyen a családja
Szeretletben, boldogságban éljen, gyermekek és unokák körében

Nyugdíjs klub ahova eljárunk, benne szintén otthonra találunk
Legyen minde együtt töltött óra, szeretet és béke hordozója

Mi lehet a nyugdíjas dal vége, legyen köztünk, s a világon béke
Adjon isten még sok boldog évet, békességet, erőt, egészséget


Atlantic Együttes: Nyugdíjas dal - VIDEÓ

Link











Árvai Attila: TÁMASZOM


Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem
Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem
Légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem
Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem

Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek
Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek
Légy az igaz barát, még ha vén is leszek
Kérlek, fogd a kezem, hisz akkor is szeretlek

Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul
Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul
Az idő lassan eljár, sajnos felettem is
De támaszom, csak Te légy, e borús időben is

Légy kérlek támaszom, minden körülményben
Akkor is légy velem, ha majd megéhezem
Légy akkor is velem, ha egyszer majd haldoklom
E kivált nehéz napon, ne kelljen csalódnom

Légy az én támaszom, mikor szólítalak
Ha az idő tépázta, barázdált arcomat
Megsimítod néha, mikor megihlettél
Súgd fülembe olykor, csak engem szerettél...

Légy az én támaszom, a Teremtőre kérlek
És ha majd betartod, csak is úgy ígérd meg
Majd egy nap meghalok, és felcsendül a zsoltár
Istennek azt vallom, hogy támaszom Te voltál...







Árvai Norbert: VÁRUNK...


"Várunk... Az idő múlik... De mi csak várunk...
A pillanat elmúlik és a múlt része lesz... És mi csak várunk...
Várjuk... hogy elmúljon a hideg... hogy elálljon az eső... hogy véget érjen a fárasztó nap... hogy elteljen a hét... hogy hazamehessünk... hogy elmehessünk... hogy egy jobb helyen legyünk... hogy elmúljon az unalom... hogy elmúljon a bánat... hogy megértsük... hogy elfelejtsük... hogy megbocsássunk... hogy megbocsássanak... hogy kisüssön a nap... hogy eljöjjön az igazi... hogy viszont lássuk Őt... hogy eljöjjön a nagy nap...hogy eljöjjön a nagy lehetőség... hogy erősek legyünk... hogy megmerjük tenni... hogy változzanak a dolgok... Várjuk... hogy elkezdődjön... várjuk... hogy elmúljon...
Csak várunk... Mindannyian mást... És sokszor csak a várakozásnak élünk, amely betölti mindennapjainkat... óráinkat... perceinket... és eközben elfelejtünk a pillanatnak élni... Elfeledkezünk a pillanatról, amely a kezünkben van... amely mindvégig a kezünkben volt... és közben elillan... Várunk... és közben szépen... lassan eltelik az Életünk..."







Bálint Barbara: ELVESZETT EMLÉKEK


Eltelnek lassan a napok, a hónapok, majd az évek
S néha előkerülnek a múltból régi fényképek,
Emlékek érzések, amik szívünk mélyén laknak
Melyek mosolyt és könnycseppet az arcunkra csalnak.

Pillanat mi szép volt, de az idő feledésre ítélte
Én mégis feljegyeztem "Boldog perceim" könyvébe
Ha eszembe jutsz, csak felidézem magamban sorait
Hogy újból láthassam a régmúlt elfelejtett pillanatait.

Nem kőbe papírra véstem, nehogy elkopjon
Olyan helyre írtam, hogy örök nyomot hagyjon
A szívembe karcoltam itt lelt új otthonára,
Amely életem könyveinek kincses könyvtára.







Bendur István: IDŐSEK NAPJÁRA


Aki lélekben fiatal,
Lehet ráncos a teste;
Tavaszi virág homlokán,
Mely nem hervad el este,

Izmos emlékek szárnyain
Még új kalandra vágyik
A lélek-járta utakon
Múltja átszáguld máig,

S még tovább, a jövő felé,
Hol minden ember szabad,
Nincs nyomor, éhség, szolgaság,
S jólét ölekbe kacag,

Nem pénzért fut az egészség,
Ész, szív egysége a fő,
Nem átok a szülő, gyermek,
Mert emberé ott a jövő.

És az öregek megbecsültek,
Bölcsességük útmutatás,
Imára kulcsolt szív-kezekben
Igaz a hit, nem ámítás.

Anyám kevéssel beérte:
Napfény, kispad, keksz, tea.
Boldog volt, láthatta, hogy nő
Okos naggyá az unoka.

Emelt gerinccel, derékkal
Lét életté nemesül....
Égnek csak akkor nyújts kezet,
Ha földi vágyad teljesül.







Beney Zsuzsa: NEM A VÉGSŐ PERC


Nem a végső perc lesz nehéz - a léptek
az út utolsó részén. A magány
mely mentségek és jóvátehetetlen
bűnök tudata közt ingadozik.

Az az egyedüllét amelyben mintha
körülvennének a nem látható
lengő kísértetetek, pedig már messze innen
határtalan távolban forgolódnak.

Sohsem tanultam meg tőlük szeretni.
Hideg ködével fagy rám a hiány,
hiszen Istennel teli éjszakákon
csak a nyirkos föld mélyeit kutattam.







Benke Mária: ELMÉLKEDÉS A NYUGDÍJAS ÉLETRŐL...


A nyugdíjas élet egy új világ
Mit, ki nem ismer, várva vár.
Irigyelnek érte, hogy otthon lehetsz,
nem kell sietned, bármit felvehetsz.
Nem jó, vagy rossz,
ez egész más fogalom...
Más, mint aktív korban, azt fogadom!
Nem kell már rohanni sehová
Új életforma vár
mehetsz, ha akarsz bárhová...
Olvasás, séta, keresztrejtvényfejtés,
bármi, mihez kedved van,
már nem meghatározó a sietés!

Ki kell alakítanod az ,,új" Életed!
Azután már örömmel élvezheted.
Nem kell korán kelni, rohanni,
jó lesz lassan szépen osonni...
Mikor felidézed a meleg szobában,
hogy ilyenkor már futottál javában
a munkába, s törted az eszed,
Mit is kell ma tenned, főtt a fejed.
Ez ma már kis lustálkodással telik,
Jut idő mindenre? - alig.

Minden aktív korú embernek ajánlom,
Hogy érje el e kort egészségben, kívánom.
Élvezze minden percét, mit nyújthat az Élet
S akkor a nyugdíjas ideje is szép lesz...







Bertram Gábor: NONO!


Töröld le a vigyort az arcodról fiam
Régen nem csúfította a lépésem ficam
Frissen futottam a zuhogó esőben
A melleim táncoltak az őszi szellőben

A legények kacsingattak, ha meglátták fenekem
A fülembe sugdosták a nyakadat megeszem
A lábam is formás volt a mosolyom csábító
Ha a térdem megvillant, azt mondták lázító

A szemem még hordozza a régi kalandokat
Az emlék, ha megtalál, felidéz szép napokat
Az idő lassacskán elhervasztja a testet
De a lélek megőrzi, mit egykor színesre festett

Ezért ne nevesd ki a szegény öregeket
Az élet maj eléd is görget nagy köveket
Mire feleszmélnél, hogy mennyi mindent tettél
A tükörben meglátod, hogy te is megöregedtél







Bné Tóth Irén: FALUSZÉLI HÁZIKÓBAN
Emlékezés


Gondolkodom szép emlékről,
gyerekkori életemről,
gondolkodom s emlékezem
erdőszéli házikóról.
Ott éltem én családommal,
faluszéli házikóban,
gondolkodom s emlékezem,
könny csordul ki két szememből.
Udvarbéli kiscsirkékről,
száz libával a ház végén,
gondolkodom s emlékezem,
apró kislányt ezt végezvén.
Édesanyám hangját hallom,
vigyázz rájuk, édes lányom,
legeltesd és itasd őket,
nagyra fognak nőni néked.
Édesanyám messze távol,
intő szavát mindig hallom,
betegen kórházi ágyáról
irányított, bátorított, meg tanított.
Készített a nagy életre,
ha majd egyszer Ő nem lenne,
tudjam dolgom, mit csináljak,
kicsi lányból nagylány lévén
helyt tudjak állni a nagybetűs életben.
Megköszönöm tanítását, biztatását,
felnőtt fejjel megértettem,
értem tette, csakis értem, hogy
helyt álljak a nagy életben!
Csillag-fekete szemével távol figyel,
vajon elégedett velem?
Hálás vagyok, megköszönöm
tanítását, szeretetét és tudását,
gyermekemnek én adom át,
ezzel is emlékezve
dolgos drága két kezére.







Bognár György Mihály: A SZÉP KOR


Ha eljön az idő és némi szerencsével
talán még te is megöregszel,
úgy is mondhatnám,megéled a szép kort,
annak örülsz majd,ha komolyabb gond nélkül
ágyba tudsz bújni minden este hétkor.
És reggel,ha kitúr majd
magából a jó meleg ágyad,
talán lesz olyan szerencséd,hogy
a Nap süti szép barnára a hátad
és élvezheted az esti naplementét,
de vajon
mi ronthatná el mégis kedvedet,
ha csak nem az,hogy elhasznált,
öreg testedet mustrálod egy
szobádban álló hatalmas,
metszett velencei tükörben,
(de nem úgy,mint régen,szűk baráti körben
gyönyörködve egy szép milói-Vénusz ölben)
de immár elhagyva,összetörten.
Hol vannak már a régi barátok?-kérded-
A fiatal, szerelmes férfiak,kik érted
pokolra mentek volna hajdan,
nem hagyva el Téged a bajban,kik
érted éltek és végig reméltek,hogy
egyszer megnyílsz majd előttük,
kiknek az volt a feledhető bűnük,hogy
titokban szeretni mertek Téged,
hisz' te voltál nekik a "Királylány",a Dáma,
ifjúságuk beteljesülhetetlen álma.
És most,hogy a bánat melléd települt
vigasztaljon az,hogy mégsem vagy egyedül,
hiszen emlékeid úgy szőnek körbe,
melléd lopakodva fel a tükörbe,
mint egy vizuális emlékkönyvbe,
s így hát felidézni lelkednek a múltat
csak úgy lehet mégis könnyebb,ha
szomorú,fátyolos szemedből még
kicsordulnak a boldog örömkönnyek.







Borostyán: HA MAJD MEGÖREGSZÜNK...


Ha majd megöregszünk,
és ülünk a vén diófa alatt,
reszkető kezem a tiédbe teszem,
s csak hallgatom szelíd szavad.
Ráncaimat már nem szégyellem,
mondod, neked így is szép vagyok,
arcomról a mélyülő árkokat
naponta többször lecsókolod.
Gyengéden kisimítod lelkem
jajongó gyűrődéseit,
miket belevasalt az élet,
s évtizedek mázsás terhei.
Ha majd megöregszünk,
tudom, nem is kell kérnem,
hogy te fogd le szemem,
amikor utam végéhez érek.







Bódy Irén: AZ IDŐ VONATÁN


Egy pálya útja véget ér, a gyorsvonat megáll,
S a búcsúzó útitárs más vonatra száll.
Az idő vonatán lassan döcög tovább,
S ha kinéz ablakán, nem fut el úgy a táj,
Ahogy elfutott az ifjúság
Ha az ember a múltba egyszer visszanéz,
Szeretné újraélni mindazt, ami szép.
Lassítaná az időt, s megállítaná a legszebb perceket,
De az idő kerekét megállítani nem lehet,
Amilyen hosszú volt az út annyi szépet rejt a múlt!
Ahogy este a nap leszáll, úgy válik múlttá a jelen,
Míg pirkad a hajnal, a jövő csak sejtelem
Az ember a múltba ezerszer visszanéz,
Könnyűnek látszik a búcsúzás,
De búcsúzni mindig nehéz







BÖLCSELETEK AZ ÖREGEDÉSRŐL

Link








Helen Csok: ÖRÜLJ A MÁNAK!


Amíg vannak, akik szeretnek,
van értelme az életednek.
Mindegy, hogy rohannak az évek,
ha érzed melegét egy kéznek.
Még érdemes reggel felkelni,
ha van kinek kenyeret szelni.
Örülj a percnek!

De ha mégis magány a sorsod,
ha a gondot egyedül hordod,
erőt is ad hozzá az élet.
Találd meg mindenben a szépet.
A nap rád is úgy süt, mint másra,
ne gondolj hát az elmúlásra.
Örülj, hogy élhetsz!

Nincs fekete és nincs fehér
De az elmúlás mindent elér
Nincs tűz, mely örökké lobogna


Fényét más világok felé ontva
Nincs folyó, mely örökre megmarad
Előbb-utóbb minden forrás elapad.

Nincs érzelem, mely örökké él
A harag idővel megbékél
Nincs az a szerelem, ami el nem vetél
Gyűlölet, melyet nem koptat a szél
Öröm, melyet nem sápaszt a tél
Bánat, melyet nem gúnyol a remény

A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök
Élet, halál - ők is csupán eszközök
Mert a Változás az egyetlen,
Mely mindig tombol szüntelen
Ami meg nem alkuszik soha
Hiába hiszi a sok ostoba
Hogy bármi, ami létezik, úgy marad
Mert mindig lesz új a nap alatt!







Dánielis Éva: AZ ÖREG KEZEK


Öregedő kéz, ráncos és eres,
tétován keres egy fiatal kezet,
s az félrelöki, nem durván, csupán
mert oda sem figyelt egyáltalán.
S az öreg kéz visszahúzódik lassan,
egy élet kínja van e mozdulatban.
Kicsit reszket még, szégyenlős, zavart,
pedig nem kérni, csak adni akart.







Deli Enikő: KEZEK

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Kérlek szépen, meséljetek!
Gyermekként hogyan éltetek?
Öleltetek? Szerettetek?

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Sokat fáradva éltetek.
De hiszem azt is: öleltetek.
Kedves kézben pihentetek.

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Unokákat tereltetek,
Nekik oly sokat főztetek,
Kapáltatok, kötöttetek.

Fáradt, kedves, öreg kezek!
Kérlek szépen: pihenjetek!
Annyi mindent megtettetek!
Pihenjetek, s öleljetek!







Egy 90 éves néni mindennapos imája


KI MONDANÁ EL?


Ki mondaná el Isten a Te szépségedet?
Égen, földön hiába keresem képedet.
A harmatcsepp, a hajnal,
a csergő gyöngypatak szépséged árnya csak.
Leborulok előtted Istenem,
szépségedet ki nem beszélhetem.

Ki mondaná el Isten a Te hatalmadat?
Egy szó ronthat, teremthet színes világokat.
Megfékezed a felhők dörgő villámait,
a bőszült tengerek háborgó habjait.
Leborulok előtted Istenem,


hatalmadat ki nem beszélhetem.

Ki mondaná el Isten a Te jóságodat?
Mi vétkezünk, és Te nyújtod békítő jobbodat.
Megöntözöd esőddel a szomjas földeket.
Értünk hímzed virággal a szép természetet.
Leborulok előtted Istenem,
jóságodat ki nem beszélhetem.


Elmondta 2005. október 27-én a 90 éves délbácskai származású Vasék Mária Valéria
Szegeden, az Idősek Otthonában. Még gyermekkorában tanulta.







Eknéry Lakatosné Irénke: MIKOR MEGÖREGSZEL...


Mikor szeretettel nézed a világot,
sokkal élhetőbbnek, kedvesebbnek látod!
Sokszor a kevésből, sokkal könnyebb adni,
két lábbal a földön, embernek maradni!

Mikor megöregszel, akkor majd megérted..!
mert te vagy a világért, s a világ van érted!
Tudsz te emelt fővel, máshoz lehajolni,
s te vagy aki szolgál, nem a drága holmi.

Hiába gazdag az, kinek lelke szegény..!
mert annak az élete egy fabatkát sem ér.!
Hidd el téged szolgál az életben minden,
ahol szeretet van, ott hiány semmiből sincsen!







Elter József: ÖREGEN


Elszálltak az évek, sajnos megöregedtem
Az évtizedek már elrohantak mögöttem
Az élet vihara már csak suttogó fuvallat
Nem bont már háztetőt, tornyokat, falakat

Szívem még dobog, külső erő hajtja
De annak forrása lassan végét járja
Dobogni még dobog, de már nincs erő benne
Csak gyűjti erejét a végső küzdelemre

Sok-sok régi emlék felvillan az éjben
Aztán szép csendesen elhal a sötétben
Van e lelki vigasz, merre kell keresni
Lehet e még valaha nyugalmat remélni

Várnék segítséget az égre kiáltva
De nem felel senki, csak a szél zúgása
Vadvirágos réten még szaladnék kacagva
De a rét már sivár, s a hang is nagyon gyatra

Nincs már több tavasz, orgonavirágzás
Csak a zord tél, s a végső hervadás
Várom, hogy lesz még egy végső kikelet
De erre már nincs remény és nincsen felelet

Nincs már szárnyalás a holdvilágos réten
A hang szárnyaszegett, s elhalkult már régen
Nem sír harmonikaszó az éj sötétjében
A lágy dallam elveszett már nagyon-nagyon régen

Felsír egy-egy emlék a nagy rohanásból
Az elrohant évek hangos világából
A rohanásból mára csak csoszogás maradt
A hang ereje csak suttogás az utca fái alatt

Pislog már a láng, mely egykor égig ért
Kialszik csendesen, már nem jelent eseményt
Nincs már retúrjegy a végső utazáshoz
Csak egy szál virág a végső megnyugváshoz

Hívogat egy kedves hang a messzi távolból
Boldogságot ígérve csalogat magához
Szedem cókmókomat, s lassan elindulok
Hosszú lesz az út, de majd csak boldogulok.







Erdődy Elek: HA NAGY LESZEK..., HA NAGY LESZEL


Ha nagy leszek anyám... fiad ígéri néked:
Nagyon, nagyon boldoggá foglak tenni téged.
Teérted dolgozom, örökké, szakadatlan,
Hogy visszaadjam azt, amit tetőled kaptam...
Ha nagy leszek anyám : tied lesz napom, éjem,
Hogy régi mosolyod orcádra visszatérjen,
Hogy eltüntessem rólad én a gond-keresztet,
Mely fáradt szép szemed alatt megbújva reszket...
Ha nagy leszek anyám, csak érted fogok élni!
Becézni foglak és a szellőtől is védni,
Hogy megháláljam lelked rám hullott csodáját,
Hiszértem szenveded az élet Golgotáját...
Lábod elé hintek ezer selymes virágot,
Hogy visszaadjam neked boldog ifjúságod,
Hogy visszaadjam azt, amit tőled elvettem:
Te tönkre mentél, s én viruló életet leltem.
Ha nagy leszek, anyám, bíborban fogsz majd járni,
Egész világ tisztelni fog, s csodálni,
Arcodról eltűnik a gond s a néma bánat
Egész világ irigyli majd az én anyámat,
Az édesanyámat.

Ha nagy leszel, fiam, tudom, hogy így kell lenni,
Vágycsillagok után dalolva fogsz majd menni.
Örökre elhagyod fehér hajú anyádat,
Mint virághullatott, elhervadt rózsaágat...
Ha nagy leszel, fiam, majd mindent elfelejtesz,
S ha értem néha tán egy-két könnycseppet ejtesz,
Az élet mégis messze rózsakertbe csábít,
Hol számodra ezer csodás álomvirág nyit...
Ha nagy leszel, fiam, nem fogsz törődni velem,
S míg én remegve várlak árva, bús sötétben,
Egy másik asszonyszív ölel magához téged,
Egy másik asszony hív : a hites feleséged. . .
Ha nagy leszel fiam, emlékezni se fogsz rám,
Fakó lesz vén szemem, és ráncos lesz az orcám,
Mert búsak napjaim keservesek az éjek,
És téged egyre messzebb visznek el az évek...
De szívem boldog lesz ha hírül hozzák mások,
Hogy megtaláltad mégis a földi boldogságot,
Eltűnik minden gondránc és a könnyes bánat,
Ha irigyelni fogják az én fiacskámat.
Édes fiacskámat!...

Ha nagy leszel, fiam... VIDEÓ

Link








Az érzelmek - mint például a szerelem - nem öregszenek meg a testünkkel együtt. Az érzelmek egy olyan világ részei, amit nem ismerek, de ebben a világban nincs idő, sem tér, sem határok.

Paulo Coelho: Brida










Falu Tamás: ÖREGSZEL


Vacsorád kenyér és tej,
Már a tyúkokkal lefekszel.
Esti imád mély sóhaj,
És azt érzed: öregszel.
S szeretnél hazamenni,
Hol gyerek voltál egyszer.

Szeretnél hazamenni,
Hol egyszer gyerek voltál,
De a vén utca eltűnt,
A ház is leomlott már,
Derékba tört az oszlop,
S elhervadt a folyondár.

Homlokodnak bús ráncát
Egy kéz mélyebbre véste.
Azt mondod csöndben: Holnap...
S félve gondolsz a vészre.
Pedig meghaltál tegnap,
Csak nem vetted még észre.










Fecske Csaba: A NAGYMAMÁNÁL


A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
de ez igaz ám!

Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat.

A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.







Gergely Ágnes: ÖREG SZERELMESPÁR


Húsz éve járnak együtt,
húsz álmos, ólmos éve.
Szél szét nem fújja őket,
kötöttek, mint a kéve.

Nincs pénzük, nincs lakásuk,
övék a pesti aszfalt.
Ismernek minden árkot
és kávéházi asztalt.

Ritkán beszélnek; testük
a rebbenést is érti.
A nő borzong (Hideg van)
(Igen) köhint a férfi.

Vasárnap tiszta ingben
két dupla mellett ülnek.
(A széthúzódó szájnak
mindegy: hétköznap, ünnep.)

Ha beteg lesz az egyik,
citromot visz a másik.
Az ágybanfekvő izzad,
a látogató ásít.

Ó, rég nem váltanak már
pillantást, csókot, könyvet.
A szenvedély kiszikkadt,
mint ráncokból a könnyek.

Húsz éve járnak együtt,
húsz álmos, ólmos éve.
Szél szét nem fújja őket,
kötöttek, mint a kéve.

Ballagnak egymás mellett
- egymásról mit se tudva -
csöndes eső szemerkél
elvásott tomporukra.







Moretti Gemma: TÜKÖR...


Ne számolgasd az éveket,
nem lesz sem több, sem kevesebb,
ha tükröd szemed elé tartod,
ne keresd, azt a régi arcot,
- a napmosolyú, gondtalant. -

Megvívtál néhány kemény harcot.
De hallgatózzál befelé,
s ha felnézel, az ég felé,
tudsz-e még hinni, hogy az égbolt
- mely réges-régen tiszta kék volt -
lesz-e még újra égi szép?

Ha tükröd magad elé tartod,


s nem néz vissza a régi kép,
ne fájjon, hogy a gondtalan,
napmosolyú arcnak ránca van,
nem is egy-kettő. Számtalan.

Ami fontos: szemed a régi fénnyel,
barátkozzon a változó éggel,
s tudj mosolyogni, gondtalan.
Mert a lelkedben béke van.







Gém Dénes György: SZÉP ESTÉNK LESZ


Dalszöveg
Szép esténk lesz,
ha egyszer majd megöregszünk,
sose' veszekszünk,
ülünk a kandallónál, s fogjuk majd egymás kezét.
A lámpa ég.

Akkor megköszönném azt a napot,
amikor én megláttalak.
Hogy egy életen át vártam terád -
hálás vagyok.

Emlékszel még az első csókra a Szigeten?
Láz égett szívemen.
Szép volt, gyönyörű szép!

Közben éjfélt üt már a kakukkos óra, térj nyugovóra!
Énvelem őszült, édes párom, csak álmodj tovább!
Jó éjszakát!
Aztán ébredj újra fiatalon, ahogyan én megláttalak
és egy életen át az ifjúság titkunk marad.

Jó éjszakát!
Aztán ébredj újra fiatalon, ahogyan én megláttalak
és egy életen át az ifjúság titkunk marad.


Vámosi János - Szép esténk lesz - VIDEÓ

Link






Gráma Béla: ÖREG EMBER IMÁJA


Fáradt kezem imára kulcsolom,
Leborulok előtted Istenem,
Én,az örökké hazakészülő,
Érzem,hogy fogod a kezem.

Sírással jöttem a világra,
Nem tudok,hogy kellettem-e?
Nekem mindegy volt,Neked nem!
Akkor is fogtad a kezem.

A háború kegyetlen zajában
Jött első szavam,lépésem.
Bombák robbantak az utcánkban,
Akkor is fogtad a kezem.

Felcseperedtem,elfordultam Tőled,
Csábított a hazg értelem
Kik ellenségnek állítottak Téged
Akkor is fogtad a kezem.

Ifjú éveim kábult mámorában
Fetrengtzem,faltam az életet,
Rég megtagadtam etikát,jó modort
De Te fogtad a kezem.

A felnőttkor küszübén álltam,
Megtagadtam törvényedet,
S hagytam,hogy a jegyző adjon össze
De Te fogtad a kezemet.

Felnőttként,komor ábrázattal
Nemzettünk,szültünk gyermeket.
Nemzeti fenntartásra szántuk
És Te fogtad a kezemet.

Lassan tértem a helyes útra
Te nem nézted szégyenemet.
Világot rengető imáimban
Hozzám hajoltál és fogtad a kezemet.

Uram! Itt állok a bősz válaszúton
Ahol már nem én dönthetek,
Megkérlek bocsáss meg mindenért
És ne engedd el a kezemet!







Gulyás Gábor: AZ IDŐ MÚLIK...


Az idő múlik, nyugodj bele,
mindennek van vége és kezdete.
Meggyógyít, ha szomorú Vagy, kedves Olvasó,
Emészti az életet az összes mutató.
Fiatalon nem látjuk, hogy haladna az óra,
Őrült tempója repít el egy-egy dimenzióba.
Születésünk napján megfordul a szerkezet,
Élvezhetjük, amíg a homok lepereg.
Szeretünk szívből, haragszunk egymásra,
De mindenkinek megvan a világban a párja.
Ne harcolj a múlásával, szeresd a perceket,
Örülj, hogy működik, s mindezt teheted.
Rajongj a színekért, nézz meg egy rétet,
Fantasztikus látvány tárul ott elébed.
Egyszerűnek tűnhet az ember számára,
Ülj le a közepére, nyugalomra vágyva,
Hallgasd a madarak őszinte szólamát,
Érezd a természet mesés hatalmát.
Eme helyen a fenevad is szelíddé válik,
Ismerős a mondat? "Légy jó mindhalálig"!
Kandalló, karosszék, mondák, mítoszok,
őszülő haj, s harmonikus állapot.
Unokák a közelben, mosolyogva gondolunk
a mondásra, melytől bölcsebbé válhatunk,
"Nem az idő halad, mi változunk"!







Gyönyvirág 555: ÖREGSÉGÜNK HAJNALÁN


Amikor az ember még csak fiatal,
nem érdekli hóvihar sem, s zivatar,
vígan tekint rá az egész világra,
hideg szél fúj, hó is esik, nem bánja.

Sziporkázik, nevetgél és azt hiszi,
rettenetes sok ideje van neki,
betegség és fájdalom még nem gyötri,
vagy ha igen, gyorsan el is felejti.

Repül gyorsan tíz,húsz,harminc, negyven év,
fordítaná vissza élet kerekét,
mivel a kerék csak előre halad,
néha megtorpan, csak az emlék marad.

Idős korra minden emlék megszépül,
fiatalból ősz öreg lesz, megvénül,
minden perc egy ajándék az élettől,
nem búcsúzik fiatalos lelkétől.

Nem adjuk fel mi a harcot egykönnyen,
letörlünk mi minden könnyet serényen,
boldogok is lehetünk még azt hiszem,
ősz fejünket feltartjuk mi kevélyen!

Szép napunkban jöhet hó és zivatar,
nem fáj semmi mert a lélek fiatal,
maradjon is nálunk még egy ideig,
ráérünk még, nem távozunk mennyekig.







HA EGYSZER MEGÖREGSZÜNK


Amint megöregszünk, ideje, hogy reményt és ihletet merítsünk azon "NAGY emberek" teljesítményeiből, akiknek van bátorságuk szembenézni a kor kihívásaival.

Ilyen például Harold Schaumberg.

Gyakran kérdezték tőlem:
"Mit csináltok ti, öreg fiúk egész nap, most, hogy nyugdíjba vonultatok?"

"Nos, nekem az a szerencsém, hogy vegyészmérnöki képzettségem van, és így sok örömet szerezhetek magamnak azzal, hogy sört, bort és egyéb alkoholtartalmú folyadékokat vizeletté változtatok át."

Legyen hát Harold példakép mindannyiunk számára!

Aki még nem nyugdíjas, irigykedhet...











Hábele Mihályné: ARANY ALKONY


Egyszer te is megöregszel,
hajad fehér lesz, s kezed reszkető....
Az arcodon a ráncok barázdákká válnak.
Ne gondold, hogy rajtad nem fog az idő!
A fiatalság, akár egy tündérálom,
fut vele az idő kereke.

Még süt a Nap, de a láthatáron
kavarog az ősz szürke fellege....
Ha majd tétova lesz a lépted,
megint újra gyermek leszel....
Ábrándos szemmel a távolba révedsz
és csak a szépre emlékezel.

Gyermekeid kirepültek régen.
Éli mindenki a saját életét.
Néha csak egy szikra jut a fényből,
mégis beragyogja szíved rejtekét.
Egyszer te is megöregszel.....
Kezed, ha majd kinyújtod reszketőn,
és egy másik kéz szorosan magához ölel,
- már nem bánod, hogy elszállt az idő.....







Heltai Jenő: AMIKOR MEGÖREGSZÜNK


Szívem falán a gond sötétlik,
Egy árny a hófehér falon:
Óh, megöregszel te is egyszer,
Én édes, szőke angyalom.

A szőke haj ezüstre válik,
Barázdás lesz a homlokod,
És csókos ajkad pírja elvész
S a szíved halkabban dobog.

És benne mélyen eltemetve
A régi, régi szerelem,
És szenvedélytelen, szeliden
Fogsz társalogni énvelem.

Igérd meg azt, hogy kezed akkor
Kezemből vissza nem veszed,
S szeretni fogsz majd akkor is még,
Mikor már én is vén leszek.

Ígérd meg azt, hogy megbocsátod,
Hogy oly nagyon szerettelek,
Hogy rácsókoltam ajakadra
Sok év alatt a zord telet.

Ígérd meg azt, hogy megbocsátod,
Hogy elhervadtál keblemen,
Hogy másnak senkije se voltál,
Csak nékem voltál MINDENEM.

Ígérd meg azt, hogy szemrehányást
Szíved magadba nem fogad
S nem kéri tőlem soha vissza
Aranyos ifjúságodat







Heltai Jenő: NAGYMAMÁCSKA...


Nagypapácska, nagymamácska,
Két fehér hajú öreg,
Akik együtt megvénültek,
Lent a kertben együtt ültek,
Harmatos volt még a regg
Trallala, trallala,
Harmatos volt még a regg.

És megszólalt nagymamácska,
Mint egy régi zongora:
"Rajta, valld be most barátom,
Nem haragszom, megbocsátom,
Nem csaltál-e meg soha?
Trallala, trallala,
Nem csaltál-e meg soha?"

Nagypapácska fejvakarva:
Szól: "Bevallom hát... no jó...
Fordítsd félre most az orcád,
Egyszer voltam hűtlen hozzád,
Egyszer voltam áruló,
Trallala, trallala,
Egyszer... érted, kis bohó?"

"Látod, látod, milyen kár volt"
Mondja most a nagymama -
"Mert az ember gyönge, gyarló,
s az az egy is, te pazarló,
Nékünk mily jól esne ma,
Trallala, trallala,
Nékünk mily jól esne ma!"







Hirth Éva: IMÁDKOZOM


Nem hittem volna, hogy megtörténik velem,
mikor megláttalak, hangosan vert a szívem.
Nem gondoltam volna, hogy az élet alkonyán,
szerelemes leszek, mint egy csacska lány...

Az élettől kaptam még egy esélyt,
az élettől kaptam egy új reményt,
minden nap várom azt a pillanatot,
mikor kéz a kézben, veled sétálhatok.

Oly érzéssel csókolgatod öregedő kezem,
és szemedben látom ...az én szemem...
Hajunkon a tél színei táncolnak,
elménkben, csodás gondolatok szárnyalnak.

Mikor a szerelmes szavakat félve súgod fülembe,
mikor fejem ráhajtom, biztonságot adó melledre,
mikor esténként összebújva ülünk a kanapén,
a jó istenhez, mindennap imádkozom én.

Imádkozom, hogy még adjon nékünk időt,
imádkozom,hogy az időhöz adjon elég erőt,
hogy még sokáig érezzem a kezed melegét,
még sokáig érezzem...szíved lüktetését...







Hirth Éva: MÉG ÉLSZ


Mire a fáradt öregkort megéred,
már semmi örömöt nem érzel.
A lábaid, mint az ólom, nehezednek,
a szemeid előtt árnyékok lebegnek.

A kezed, mikor már úgy remeg,
nem mersz megfogni semmit, mert elejted.
Mikor a hangod akadozik, és zihálsz,
sokáig pihensz ki egy kis sétát.

Mikor a szádból kiesik egy kis falat,
a víz is karcolja a torkodat,
ülsz a kis széken, és kérdezed,
érdemes-e így élned?

Mikor saját gyermekeidnek,
semmit nem mesélsz, mert
attól félsz, hogy
úgy sem értenék.

Talán, ha örülni tudnál az esőnek,
a szomszédnak s a gyerekeknek.
Talán, ha még érdekelne, hogy a kutya ugat,
milyen szépen énekelnek a madarak.

Talán, ha kicsit mások szavára figyelnél,
jó lenne, hisz nem haltál meg még!
Nem mindenki rossz, csak azt hiszed,
sok ember jó, és téged szeret.

Le kéne vetkőznöd a rossz érzéseket,
és hinned kéne!
Hiába öregedtél meg, a családod félt,
és ugyanúgy szeret.







Hogyha szeretsz, add a kezed,
és ne kérdezd, hogy ki vezet,
és ne kérdezd, hogy hova megyünk,
csak azt kívánd, örökre együtt legyünk.

(Love story)










IDŐSEK IMÁJA


Te adj erőt, hogy lépni tudjak,
Ha megbántanak, ne zokogjak,

Te add meg, hogy eltűrjenek,
Hogy hibáimmal szeressenek.

Te erőltesd meg erőtlenségem,
Hogy másként vigyem a keresztem.

Te légy árvaságom erős támasza,
Tudom, hogy te vagy a gyengék gyámola.



Te őrizd meg gyengülő eszem,
Hogy életem nagy teher ne legyen.

Te adj azoknak szeretetet,
Akiknek én adtam életet.

Legyen szívükben jóság, irgalom,
Öregségemet értő szánalom.

Áldd, őrizd őket édes Jézusom,
Hogy találkozhassunk Nálad egykoron.

Vezess, erősíts, oltalmazz,
A végső órámon irgalmazz!







IDŐS EMBER IMÁJA


"Uram ! Vigyázz reám,
hogy öreg koromban is szerethető legyek.
Fékezd meg túlbuzgóságomat,
amellyel azt képzelem,
hogy nekem minden témához,
mindig mondanom kell valamit. "

"Tölts be úgy a te szereteteddel,
hogy vénségemben is
szívesen szóba álljanak velem az emberek.
Tudom, hogy nem vagyok szent,
de azt is tudom,
hogy az öregember örökös zsörtölődése
az ördög munkájának a csúcsteljesítménye."

"Taníts meg arra,
hogy tudjak hallgatni a betegségeimről és a nehézségeimről.
Ezek évről évre növekednek
és velük együtt nő bennem a hajlandóság arra,
hogy mindig ezekről beszéljek."

"Ajándékozzál meg azzal a csodálatos bölcsességgel,
amely beláttatja velem, hogy én is tévedhetek.
Taníts meg arra,
hogy az előítéletektől és irigységtől mentesen
fel tudjam fedezni az utánam következő nemzedékek igazát
és ajándékozd nekem azt a derűs szabadságot,
hogy sok jót tudjak mondani fiatalokról."










IDŐS KOR VAGY ÖREG KOR?


Nem mindegy; idősnek lenni, vagy öregnek lenni.
Néhány nyugdíjas egyszerűen korosabbá válik.
Mások viszont öreggé válnak.
Az idősek, sportolnak, utaznak, szórakoznak.
Az öregek nem csinálnak semmit.
Az idős még tud szerelembe esni...
Az öreg csak féltékeny és mogorva lessz.
Az időseknek vannak terveik a jövőre.
Az öregek csak a múltat idézik.
Az időseknek vannak terveik a holnapra is.
Az öregek naptárjában csak a tegnap" szerepel...
Az idős méltányolja az elkövetkező napokat
Az öreg panaszkodik; kevés ideje van hátra...
Az idősek alvás közben álmodnak.
Az öregeknek rémálmai vannak; ébren .
Mikor eljön az idő, választhatsz;
Idős, vagy öreg akarsz - e lenni?

Tudsz-e annyi szeretetet adni, hogy álmaidat megvalósítsad és azt mondod
sem jogod sem vágyad nincs öregnek lenni.
Ez minden, amit neked kívánok az elkövetkező években!
Az idő olyan, mint egy folyó.
A vize soha nem érinti kétszer ugyanazt a partot, mert a víz elfolyik, és
vissza nem térhet.
Élvezd az élet minden pillanatát.
Találj időt az életre.
Ha minden alkalommal azt mondod, hogy nincs időd, akkor soha nem is lesz.
Ha mindig holnapig halasztgatod a dolgokat ,lehet, hogy a holnapot már
nem éred meg !

Nahát ! Akkor ehhez tartsuk magunkat,!
Döntsük el,hogy melyiket akarjuk megélni!







Juhász Gyula: ÖREGEK ALTATÓJA


Aludjatok, vágyak,
Ne zokogjatok,
Csicsíjja, ti bágyadt,
Rekedt sóhajok!
Szállni a magasba
Minek már, minek már,
Te szív, árva, balga,
Pihenj már, pihenj már!

Aludjatok, vágyak,
Vár az alkonyat,
Fáradtak a szárnyak,
A nagy árny fogad,
Szállni a sötétbe,
Minek már, minek már,
A nótának vége,
Pihenj már, pihenj már!







Kandrács Róza: ELHAGYTAM AZ OTTHONOM


Falu közepében
hófehér ház áll szerényen.
Körülötte néma csend,
nem füstöl a kémény sem.
Ott benn minden elpihent,
ablakai sötéten néznek ki,
mint vak ember.
Ajtón zár nem nyikordul,
ki itt lakott, elindult.
Édes, kicsi, öreg ház,
szép kis otthont nyújtottál.
De az évek haladnak,
a testek elfáradnak.
Nehéz már a fásláda,
a fejsze fát nem vágja.
Sok-sok éve jött ide
a családunk röptében.
Menedéket te adtál,
minket be is fogadtál.
Megháláltuk, megcsináltunk,
falaidat rendbe vágtuk.
Boldogság beköltözött,
gyerekek-unokák között.
Itt nőtt fel négy unoka,
kicsi házat siratja.
Ne adjuk el, mamika,
kéri kicsi fiúcska.
Pici kuckónk hová lesz,
tönkreteszik emberek.
Kicsi, fehér, öreg ház,
a szívünkhöz tapadtál.
Új tavasz jön, virrad már,
rendbe tesszük a portát.
Emlék marad örökre,
visszajöhetünk ide.
Átéljük az álmokat,
boldog és rossz napokat.
De a falak, míg állnak,
minket örökké várnak.







KEDVES GYERMEKEM


Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, pedig még nem is leszek az, kérlek, légy hozzám türelmes és próbálj megérteni

Ha leeszem a ruhámat, ha nem tudok rendesen felöltözni légy türelmes. Jussanak eszedbe azok az idők, amikor én tanítottalak erre!

Ha beszélek Hozzád, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot , ne szakíts félbe, hallgass végig.

Amikor kicsi voltál, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtál.

Ha nem akarok megmosakodni, sem ne szégyeníts meg, sem ne feddj meg érte Jusson eszedbe az a millió ötlet, amit kitaláltam, hogy rá tudjalak venni a mosdásra

Ha látod, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban, adj elég időt, és ne nézz rám gúnyos mosollyal
Megtanítottalak sok mindenre hogy egyél jókat, öltözködj szépen hogy hogyan nézz szembe az élettel.

Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát adj gondolkodási időt, hogy eszembe jusson és ha még sem sikerül megtennem, ne légy idegesés ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy veled legyek, és figyelj rám

Ha valaha nem akarok enni, ne erőltesd. Jól tudom, hogy mikor kell ennem és mikor nem
Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni...
nyújtsd a kezed ugyanúgy, ahogy azt én tettem, amikor te tanultál járni.








Kerner Mariann: ÖLELD ÁT A NAGYMAMÁT!


Mikor kicsi voltál, mennyit vigyázott rád,
Esténként mesét mondott a nagyanyád.
Megtanított ékes, igazmondó szavakra,
Vigyázott fénylő, gyermek mosolyodra.

Jó példát mutatott, hogyan kell élni,
Menni előre mindig, és sohasem félni.
Tiszta szívvel, becsületesen dolgozni,
Megtanított téged varrni és foltozni.

Ölbe véve hozzád beszélt, cirógatott;
'Látod kedvesem, ragyognak csillagok,
Mit elérhetsz majd te is drága unokám,
Ha szíved jól él, hidd el az Isten áld.'

Igaz értékekre, tisztességre nevelt,
Hogy mit tudsz jót, azt te is megtegyed.
Meleg étellel, tárt karral várt haza,
Ilyen volt Veled az édes nagymama.

Mára felnőttél,ő közben megöregedett,
Azt, mit akkor ő veled, most te tegyed.
Segítsd a nehéz világban boldogulni,
Ráncos, szomorú arcára mosolyt csalni.

Fogd meg gyengülő, erőtlen kezét,
Könnyítsd meg, mi neki már nehéz.
Szereteted gyűrűjében fájdalma enyhül,
Tiszta szívében a hálaének felcsendül.

Ápold a lelkét, és törődjél vele,
Hisz annyi éven át, rólad szólt élete.
Minden vigasza, reménye a család,
Öleld meg kedves, öleld a nagyanyát!







Kerner Mariann: SZERESD


Amikor azon gondolkozol, hogy egyre idősödő szülőd ápolását idegenre bízod, emlékezz egy pillanatra: ki várt haza kitárt karokkal az iskolából?
Ki volt az, aki megdicsért az első piros pontért?
Amikor azt mondod: nincsen elég időd, kapacitásod, hogy ellásd- gondolj arra hány éjszakát virrasztott veled, mikor beteg voltál!
Amikor nyomaszt a terhe, hogy folyton panaszkodik: jusson eszedbe az első szakításod- ő fogta a kezedet, ő segített elhinni, hogy az élet megy tovább, és erőt adott, hogy elhidd még nagyon boldog lehetsz.
Ha ólomsúlyként nyomja lelkedet, hogy mindent százszor megkérdez hiába, elfelejti: emlékezz a bölcseletekre, amikre gyerekként hiába intett, nem tudott megóvni téged saját kudarcaidtól, bukásaidtól, s ha gödörbe léptél: mégis ott volt veled.
Amikor napok óta nem eszik, ez sem, az sem kell neki- jusson eszedbe hányféleképp próbálta veled megszerettetni a spenótot, még sem kellett, végül mosolyogva palacsintát sütött neked.
Amikor a halálról remegve, elcsukló hangon beszél, mert ez a legnagyobb félelme...emlékezz a benned élő gyerekre, aki oly sokáig nem tudott lámpa nélkül elaludni...
Légy te számára fény az éjszakában, fogjad a kezét! Szeresd!
...mert mikor örökre lezárja jóságos szemét már késő kimutatnod az elmulasztott szeretetet...







Kerner Mariann: ÚGY SZERETNÉK MEGÖREGEDNI...


Úgy szeretnék megöregedni, hogy ne vesszen el,
Ami ma gyermeki kacajjal lelkemben énekel.
Hogy ráncos homlokom mosollyal áldja az időt,
Ne sirassam, ne láncoljam magamhoz a letűnőt.

Úgy szeretnék megöregedni, hogy természetes legyen,
Mint hajnalból az alkony- úgy változik életem.
Délelőttöt délután követ, őszre jő a tél,
Megőszült tincseim borítsa lágyan be a dér.

Úgy szeretnék megöregedni, abban szomorúság ne legyen,
Minden apró emlék, karc - gyémánttá omoljon szívemen.
Mindaz, mit tovább tudtam adni, utánam majd megmarad,
Őrizzenek az életet dicsőítő csendes szavak.

Méltóság és fény játsszon arcomon, derű, hála,
S miként régmúlt időben, ahogy megérkeztem a világra...
Úgy menjek odaátra, telve várakozással,
Szellőként egyesüljek a lassan megnyíló csodával.

Úgy szeretnék megöregedni, hogy minden ujjlenyomatom,
Legyen a szeretet örök virága az árván maradt sírokon...






Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom
Melyet vissza soha nem kérek
Szeress egy életen át, úgy, mint én téged
Akkor is ha megöregszünk
És akkor is, ha már nem élek.

Ady Endre







Kibédi Ervin: AHOGY A NAPOK RÖVIDÜLNEK...


Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.







Kovács József: MÁR FÁTYOLOS SZEMMEL...


Már fátyolos szemmel mézem az arcod,
Látom mi olyan szép volt valaha csillagom,
S Te megfogod már reszkető kezemet,
Olykor a redőkön egy könnycsepp lepereg.
Emlékeink olykor vissza, visszajárnak,
Mennyi szerelmet adtunk egymásnak.
Oly jó volt veled egy életet leélni,
Emlékeinkkel a múltba visszatérni.
Nem féltük, hogy egyszer megöregszünk.
Csodás éveink ott voltak mellettünk.
Most így vagyunk fiatalok ismét,
Ezt a köteléket nem tépi semmi szét.
Hogy ezt megélhettük meg volt az ára,
Megtanított minket az élet iskolája,
Sokszor az örömtől megrészegülve
Gondokkal is olykor megküzdve,
Jó volt bizony így megöregedni,
Békésen most már együtt pihenni...







Kukuruzsnyák Rebeka: NAGYMAMAKÉNT


Mikor már hajunk ősz lesz, s kezünk remeg,
Végre mellettünk van az, aki szeret.
A gyerekeink már dolgozni járnak.
Családjuk van, saját lábukon állnak.

Mikor unokáink hozzánk tipegnek,
Melegséget adva vénülő szívednek.
Gyengéden átölelnek kis kezükkel.
Felnéznek ránk ragyogó, szép szemükkel.

Mikor sütit sütsz, törekedsz a jóra,
Hiszen ez a szerető nagymamák dolga.
Te nem vagy mérges akkor sem, ha rosszak.
Tudod, hamar elmúlik ez a korszak.

Mikor betegek, féltve őrzöd álmuk.
Igazi angyalok, még sincsen szárnyuk.
Anyák napján verset mondanak néked,
Kimutatván, mennyire szeretnek Téged.

Mikor már hajunk ősz lesz, s kezünk remeg,
Végre mellettünk van mind, aki szeret.
S tán magunkban hálát adunk az égnek,
Hogy ilyen kegyes volt velünk az élet.










Kun Magdolna: ÖREGSÉGBEN, BETEGSÉGBEN


Öregségben, betegségben ugyanúgy szeress,
mint akkor mikor együtt éltük az ifjúéveket,
és minden gátat letaroltunk mi útjainkba állt,
hogy semmi ne gyengítse az élni akarást.

Öregségben, betegségben fogd a kezemet,
el ne hulljak mellőled, mint az őszi levelek,
mert ha egyszer elszakít'na mellőled a szél,
árvult árvaságom sírig könnyezném.

Öregségben, betegségben, meg ne tagadjál,
akkor sem ha önnön nevem magam sem tudnám,
mert lehet, hogy a tudat már nem emlékezik,
de a szívbe égett emléket meg nem törhetik.

Mert az mindaddig a napig élénk színben él,
míg fel nem dereng előttem az Istenáldott fény,
s míg homoksírom csendhullását meg nem fékezik,
azok akik sápadt testem majd földbe temetik.







Kun Magdolna: VELED MEGÖREGEDNI


Veled szeretnék megöregedni,
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.

Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.

Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.

Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten két keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.

Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön-külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd.







Doug Lrson: ÖTVEN ÉV FELETT...


Ötven év felett, még közel vagy a nyárhoz,
bágyadt napsugár jár sárgult lombú fákhoz.

Dobban a szíved, egy régi dal nyomában,
ifjúság-varázs a vén nosztalgiában...

Ötven év felett, fél évszázad emléke,
háborgó lelked már legyőzte a béke.



A kis unokád ma néked minden kincsed,
felnőtt gyermeked, szeretve rád tekintget.

Ezüst éveken túl, hitvesed kezében
megnyugszik kezed... sok évtized tüzében.

Ötven év felett, már őszülő hajadban
sötét szál fakad... még van erő a napban!

Életed csodás az őszidő tüzében,
ötven év felett, még virul száz reményben!










Lejkoné Kristóf Olga: NEKED


Ráncok gyülekeznek a homlokomon.
Már rég nem aggódom saját sorsomon!
De parányi fényem átadnám Neked,
Hogy a sötétségben ott legyen veled.

Ha úgy érzed, a sors kedved elveszi,
Nehéz napjaidat tán szebbé teszi.
Ne higgy mindenkinek, csak mert hízeleg!
A szép szó elvakít, ámít, hiteget.

Tudom, majd elcsábít megannyi álom...
Hitem adom, hogy mind valóra váljon.
Nyújtanám kezem is, de már nincs erő.
Törékeny lett, gyenge, ráncos, remegő.

Testem saját terhét még elcipeli,
De szívem lassuló ütemét veri...
Mikor majd nem látod fáradt arcomat,
Magadban bízva vívd elszánt harcodat!







Magyar Ottó: AZ ÉLET ALKONYÁN


Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad,
A hátad meggörbül az élet súlya alatt.
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni,
Azt kérded magadtól: Érdemes még élni?

Ha zimankós télben kicsi szobád hideg,
Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg
Ha a vérnyomásod naponta kell mérni,
Megint csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót,
Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni,
Újra csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor az idő ólomlábon halad,
És megkeseredik a szádban a falat,
Imádságodban sem tudsz semmit kérni,
Így sóhajtasz: Uram, érdemes még élni?

Ha népes családodból egy szál magad maradsz,
Amikor nem vetsz és már nem is aratsz,
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni,
Hát csoda, ha azt kérded: Érdemes még élni?

Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy,
Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki se vagy,
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni,
Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?

Ó felebarátom, megértem keserved,
Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved,
Túl kemény fából faragták kereszted,
Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket

Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni,
Próbálj a Sorssal bátran szembenézni!
Hiszen, lelked még nem üres, kiégett,
Vedd észre bátran körülötted a szépet!

Vedd észre tavasszal, ha megjönnek a gólyák,
Szél kuszálta fészkük hogyan igazgatják.
Villás farkú fecskék hogy hordják a sarat,
Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt.

Ugye, hogy szíved nem csak hideg márvány,
Vedd észre, mily csodás nyáron a szivárvány!
Feslő rózsabimbón hogy csillog a harmat,
Örülj nyár reggelén a sok madárdalnak!

Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán!
Te békédet is őrzik katona a vártán.
Teérted is felkél Isten áldott napja,
Érted is mond imát kis templomod papja.

tárd ki szívedet minden szépnek, jónak,
Nyújts segítő kezet a rászorulónak!
Adjál szeretet, mit majd viszonoznak,
Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak!

Sütkérezz még kissé az őszi napsütésbe,
Lapozgass csendesen az emlékek könyvébe!
S ha majd s Sorssal meg tudtál békülni,
A még hátralévőt könnyebb lesz leélni.










MEGFONTOLANDÓ SZAVAK AZ ÖREGSÉGRŐL
/Fogadjátok el, hogy minden nappal öregszetek/


Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni.

Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később válaszolok neki.

Végül is úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.

Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. . Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.

Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.

Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.
Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 -ig olvasok, vagy játszom a computeren?
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén...és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.

Ők is lesznek öregek, ha elég szerencséjük lesz hozzá!

Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt.
Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitívnak lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. .

Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha. vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/.

Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!
És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya és a kínaiak szerint erősíti az immunrendszert.

/ A szerző ismeretlen, angolból fordítottam és ajánlom kor és kórtársaimnak./







MEGÖREGSZEM


(Részlet egy idős ír apáca naplójából)


Igen, Uram, érzem, megöregszem. Kérlek, őrizz meg engem mindentől, ami az öregeket kiállhatatlanná teszi. Védj meg a fecsegés hajlamától, ne engedd azt hinnem, hogy éppen én vagyok az, akinek minduntalan mindenkihez szólnia kell.

Add meg a hallgatás örömét, a belátást, hogy időnként nincsen igazam. Szabadíts meg attól a hiú vágytól, hogy mások ügyeit éppen nekem kell rendbe tennem. Tégy engem segítőkésszé, de ne legyek se zsarnok, se izgága. Adj türelmet, hogy meghallgassam mások szenvedését, és tégy pecsétet az ajkamra, ha egyre növekvő fájdalmaimról ejtenék szót.

Add, Uram, hogy higgadt és békességes legyek, ne furcsa, ideges, túl pedáns. Add, hogy belenyugodjam lassú testi-lelki fogyatkozásomba, hogy az embereket és a dolgokat elnézően ítéljem meg, ne pedig megkövesedett előítélettel. Add, hogy ne legyek szenvedélyes bírálója azoknak, akik engem nem szívlelnek. Add Uram, hogy ne őrködjem aggodalmasan jogaimon, hiszen tudom, hogy mindez semmiség a végtelen árnyékában. Add, hogy ne legyek mohó maradék örömeimben, hanem alázatosan engedékeny.

Végül ne engedj elmagányosodnom, hiszen tudod, nekem is szükségem van egy-két jó barátra




-


Meggyesi Éva: MOST MÉG NEM ÉRTED


Most még nem érted, de eljön majd az óra,
hogy elköltözöm, hol nem fáj semmi sem,
valami különös árnyékvilágba,
ahol már minden, minden idegen.

Talán majd írok, mielőtt elmennék
könnyek között egy búcsúlevelet,
s hogy lesz- e majd időm elköszönni tőled,
Ki tudja még? De addig bármi lesz:

Minden ízemmel szeretni foglak,
s aranyló betűkkel írom a neved
szívem mélyére gyöngybetűkkel róva,
mint a legszentebb, legdrágább nevet.

S ha majd rátalálsz a gyűrött papirosra,
amelyen könnyem pacát képezett,
jusson eszedbe: nem volt olyan óra,
nem volt olyan perc, hogy ne szeresselek.

Talán akkor már mindent másképp látsz majd,
s megérted végre mennyi szeretet
áradt belőlem oly féltve hozzád,
minden napon, és minden éjjelen.

Azok a betűk majd úgy szólnak hozzád,
mint egy távoli, bűvös üzenet,
amelyen nem fogott az idő múlása,
s felszínre hozza a szép emlékeket.

Akkor fogod majd elhinni végre,
hogy nem volt, és nem lesz többé senki sem,
ki szívének utolsó dobbanásáig
miattad aggódott, téged szeretett.




-


Meggyesi Éva: MOST SZERESD ŐT...


Most szeresd őt, ki felnevelt téged,
most fogd meg azt a két kezet,
amely oly gyönge, s annyira kérges,
mint a kiszáradt fák töve.

Most öleld át, ki virrasztott érted
annyi álmatlan éjjelen,
imára kulcsolt kezekkel kérve:
Tartsd meg őt nekem! Istenem.

Nem tudhatod, hogy hány könnyet sírt el,
érted, s mennyire szenvedett,
amikor nem tudott neked adni
csak pár szót, értékes kincs helyett.

Ha beteg voltál, ő vigyázott téged,
ha éhes, ő adott kenyeret,
s mikor fáztál a téli fagyban,
ő adott neked meleget.

Ha rossz voltál, mindig elnézte néked,
s akkor is épp úgy szeretett,
amikor éppen megbántottad,
s nem érezte, hogy szereted.

Most szeresd őt, hisz múlik az élet,
oly gyorsan, mint a pillanat,
ma még itt van, de ki tudja, holnap
lesz e, időd, hogy visszaadd.

Azt a jó szót, mit tőle kaptál,
hidd el: nem vár már túl sokat,
csak néhány feltörő tiszta hangot,
amely elhagyja torkodat.

Ne hagyd magára puszta télben,
mert holnap lehet, hogy nem marad
semmi más neked, csak keserű könnyek,
mik végigszántják az arcodat...







Meggyesi Éva: MÚLNAK AZ ÉVEK


Megváltoztam. Múlnak az évek.
Ma már egészen más vagyok,
másképp látom az őszi kertet,
másképp érzem az illatot.

Nemrég még hamvas rózsa nyílott
a sűrű, zöldülő bokrokon,
ma már lehulltak, s ott hevernek
a dértől gyöngyöző pázsiton.

Elhervadtak, ahogyan én is,
bár a szívem még úgy dobog
mint rég, amikor ifjú voltam,
s nem voltak ráncok arcomon.

De a szívem még ugyanúgy érez,
ma is éppen úgy szeretek
minden jót, amely boldoggá tesz,
s megszépíti az életem.

Ha eső mosott, én bőrig áztam,
s habár a testem remegett,
szívemből olyan melegség áradt,
mely messze űzte a hideget.

Ha vihar volt, gyakran megtépázott,
összetörve a lelkemet,
s mégis: annyiszor talpra álltam!
Mindig volt, ami éltetett.

Ha hideg volt, remegve, félve
őriztem azt, akit szeretek,
meleg kabátként átölelve,
hogy elűzzem tőle a hideget.

S most itt vagyok. Hajamra dér hull,
arcomra sűrű köd szitál,
egyedül, mint egy gyönge nyárfa,
amely oltalmat nem talál.

Mégsem félek, hisz van miért élnem!
Van két gyönyörű gyermekem!
S szeretnék értük többet tenni,
hogy ők boldogok legyenek.

Istentől már csak annyit kérek,
csak annyit adjon még énnekem,
hogy tudjak még nekik valamit adni,
amíg a földön megleszek.







Mentovics Éva: A NAGYMAMA TAVASZA


Mondd csak, nagyi: a te hajad
mitől fehér, mint a hó?
- Tudod kicsim, télbe léptem,
de nem bánom, így a jó.

Hajdanában kobakomon
szőke tincset fújt a szél.
Tudod, mikor tavasz táján
a kis bimbó útra kél;

szirma, mint a könnyű selyem,
színe pompás, zsenge, friss,
mint a mezők aranyhaja...
olyan volt rég nekem is.

Később, mikor nyárba léptem,
ragyogott az ég nekem,
s nemsokára anyukádat
dédelgette énekem.

Csodálatos évek jöttek,
nem feledem soha tán,
milyen boldog volt családunk
nagyapókád oldalán.

Aztán, mikor édesanyád
egy ifjúban párra lelt,
a Nap minden sugarával
örömtáncát járta fent.

Hosszú évek teltek, múltak;
fényes nyarak, szép telek...
ezerszínű őszünk múltán
hajamra már dér pereg.

De tudd kicsim, szép a tél is,
mert a tavasz aranyát
mióta élsz, drága kincsem,
a te lényed adja át.







Minden életkornak megvannak a maga örömei, de ezeket sajnos mindig megkésve ismerjük fel.

Pablo Picasso







MIT TEGYÜNK A 60. FELETT... mert az idő nem áll meg?


20 alapszabály:

1. Itt az ideje, hogy felhasználja azt a pénz, melyet egész élete során megtakarított. Saját magára költse el, ne őrizze tovább, hogy azok élvezhessék, akik nem ismerik a megszerzéséhez szükséges áldozatot, s akik általában nem is tartoznak a családhoz: vejek és menyek! Ne feledje, nincs annál veszélyesebb, mint egy elképzelésekkel teli vej. Figyelem! Bármilyen csodálatosnak tűnik, ez nem a beruházások ideje, mindezek csak gyötrelmeket hozhatnak Önnek, és életének ebben a korszakában sok békére és nyugalomra van szüksége.

2. Ne aggódjon tovább a gyermekei és unokái pénzügyi helyzetéért; ne érezze magát hibásnak, amiért a pénzét saját magára költi. Feltehetőleg, Ön a gyermek- és ifjúkorukban minden lehetségest megadott nekik, mint például jó nevelést. Ezért, most már övék a felelősség.

3. Az Ön korban már ne tartson el senkit a családjában; legyen egy kicsit önző, de uzsorás semmiképp. Éljen egészséges életet, nagyobb fizikai megterhelések nélkül. Tornázzon mérsékelten és táplálkozzon helyesen.

4. Minden esetben a legjobbat és a legfinomabbat vegye meg, végül is saját magának lesz. Ne feledje, hogy ebben a korban kiemelt cél az, hogy a pénzt saját magára költse el, kedvteléseire és szeszélyeire. Halála után, a pénz csak gyűlöletet és haragot szít.

5. Kicsinységek miatt ne aggódjon. Az életben minden múlandó, a szép perceket meg kell őrizni, s a rosszakat mielőbb elfeledni.

6. A korától függetlenül, tartsa mindig élve a szeretetet.

7. Minden pillanatban mutatkozzon tisztán, naponta fürödjön meg; legyen hiú, járjon el a fodrászhoz, vágassa le a körmeit, menjen el bőrgyógyászhoz, fogorvoshoz, és mértékkel használjon illatszereket és krémeket. Ha már Ön nem is olyan csinos, legalább legyen jól ápolt.

8. Ne legyen túl modern, igyekezzen mértéktartó lenni. Szomorú idős embereket fiatalok számára készített frizurával és öltözékben látni.

9. Olvasson könyvet és újságot, hallgasson rádiót, nézzen jó műsorokat a tévében, lépjen be az internet világába, küldjön és válaszoljon meg e-maileket, hívja fel a barátait. Legyen mindig tájékozott.

10. Tartsa tiszteletben a fiatalok véleményét, még ha néha tévedésben vannak.

11. Soha ne használja a "bezzeg az én időmben" kifejezést, mert az Ön ideje most van.

12. Ne essen abba a kísértésbe, hogy a gyerekeivel vagy az unokáival éljen, bár néha-néha vendégként ellátogat hozzájuk. Inkább fogadjon házvezetőnőt, aki társasága Önnek és közreműködik az otthoni feladatokban, és csak akkor hozza meg ezt a döntését, amikor már nem bírja tovább, vagy már nagyon közeleg a vég. Nagyon szórakoztató lehet generációjához tartozókkal együtt élni, és ennél fontosabb, hogy nem okoz majd gondot senkinek.

13. Legyen valami hobbija, mint az utazás, a séta, a főzés, az olvasás, a tánc, egy macska vagy egy kutya kölyök nevelése, növények termesztése, a kártyázás, golfozás, internetezés, festés, önkéntes munka végzése, vagy valaminek a gyűjtése. Tegye azt, amihez kedve van, és amihez megvannak az anyagi lehetőségei.

14. Fogadjon el minden keresztelőre, diploma-kiosztóra, születésnapra, esküvőre vagy konferenciára szóló meghívást. Látogasson múzeumot, menjen ki a természetbe..., a lényeg az, hogy mozduljon ki otthonról egy kis időre. De ne sértődjön meg, ha nem hívják meg, mert néha ez nem is lehetséges. Amikor fiatal volt, bizonyosan Ön sem hívta meg a szüleit mindenre.

15. Beszéljen keveset és halljon többet, mert az élete és a múltja csak saját magát érdekli. Ha valaki az ügyei felől érdeklődik, legyen rövid és igyekezzen jó és kellemes dolgokról beszélni. Sose panaszkodjon valamire. Beszéljen halkan és tisztelettel.

16. Ne kritizáljon semmit, fogadjon el minden helyzetet, ahogy van. Minden múlandó. Gondoljon arra, hogy visszatér otthonába, a megszokott életébe.

17. A fájdalmak és a nyűgjei mindig jelen lesznek, még problematikusabbakká teszi azokat, mint amilyenek, ha beszél róluk. Igyekezzen csökkenteni jelentőségüket. Végül is ezek csak Önt érintik, és csak az Ön és orvosa problémái.

18. Idős emberként, minden időben fanatikusként imádkozva és fohászkodva, ne vonzódjon annyira a valláshoz. A jó hír az, hogy hamarosan személyesen fogalmazhatja a kéréseit.

19. Nevessen, nevessen sokat, nevessen mindenen, ön egy szerencsés ember, önnek volt egy élete, egy hosszú élete, és a halál csak egy újabb bizonytalan szakasz lesz, mint amilyen bizonytalan volt az egész élete.

20. Ne izgassa fel magát, ha valaki azt mondja önnek, hogy most nem csinál semmit. A legfontosabb már megtörtént: ön és jó, vagy rossz élettörténete, már megtörtént!

Emlékezzen Mario Benedetti szavaira:

"Ne add fel, kérlek, ne engedj, még ha éget is a hideg, még ha harap is a félelem, még ha lemegy is a nap és eláll a szél. Lelkedben van még tűz, álmaidban van még élet, mert minden nap egy új kezdet, mert most van itt az ideje és ez a legjobb pillanat".

Majd ha 80 évesek leszünk... VIDEÓ

Link











Monok Zsuzsanna: EZÜSTKORI SZERELEM


Ezüstkori szerelem,
olyan, mint a holdsugár,
szemérmesen tündököl,
a múló évek alkonyán.

Ezüstkori szerelem,
akár csak az aszú bor,
érlelő nyár tüzétől,
fiatalos hévvel forr.

Ezüstkori szerelem,
szint úgy édes, mint a méz,
érett íze, aromája,
kristály-tiszta, s ritka szép.

Ezüstkori szerelem,
ajándék az életben,
szép csendesen lángra kap,
s tüzet gyújt a lélekben.

Ezüstkori szerelem,
ragyogó, kék, tiszta tó,
tükörfényes érzésvilág,
alkonyati biztató.

Ezüstkori szerelem,
felfokozott derűt ad,
csalódások emléke,
távoli, mint letűnt had.

Ezüstkori szerelem,
későn érő vallomás,
megszépítőn átível,
férfi és nő alkonyán...










Móra Magda: AZ ÚT FELÉN TÚL...


Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!


Ha elkerülted már a 40 évet

Link



Móra Magda: AZ ÚT FELÉN TÚL

Link



Ua. de képernyő méretben

Link



Az út felén túl - SlidePlayer

Link








MÚLNAK AZ ÉVEK, JÖNNEK A GONDOK


"Múlnak az évek, jönnek a gondok,
Talán ráncosabb már a homlok.
De úgy érzed, a lélek még fiatal, s bohó,
Az ember azonban nem lehet mindig mohó.
Változunk. Ahogy a nappal is éjbe vált egyszer,
Vagy ahogy a Föld megfordul ezerszer.
És hidd el, mégis ugyanazok maradunk legbelül,
A lélekben dúló vihar is egyszer elül.
De sebezhetoek vagyunk. Sérülékenyek és érzők,
Sokszor a velük történteket is csak kívülről nézők.
Átélünk, túlélünk és megélünk dolgokat,
S közben kompromisszumokat kötünk, túl sokat.
És mégis élvezzük az ÉLETET, magát,
Megnyerjük a reménytelennek tunő csatát.
Meggyőzzük azt, akirol azt hittük, nem lehet,
Az ember úgy érzi, többet már nem tehet.
Múlnak az évek, tünnek a gondok,
Simábbnak tűnik már a homlok.
Ha barátaid, s szeretteid most veled vannak,
Megbocsáthatsz minden hibát magadnak!"







Müller Péter: AZ ÖREGSÉG BECSÜLETE...


Ősi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert fáradságos életükkel kiérdemelték, nem is abból a józan előrelátásból, hogy egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre, hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember, óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt!

Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték:
nem azt nézték, milyen mulandó teste, hanem hogy ki lakik benne!


* * * * *


Müller Péter: BENSŐ MOSOLY


Ősi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert fáradságos életükkel kiérdemelték, nem is abból a józan előrelátásból, hogy egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre, hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember, óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt!

...Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen mulandó teste, hanem hogy ki lakik benne!







Müller Péter: ÖTVEN FELETT


Ötven év felett, még közel vagy a nyárhoz,
bágyadt napsugár jár sárgult lombú fákhoz.
Dobban a szíved, egy régi dal nyomában,
ifjúság-varázs a vén nosztalgiában...
Ötven év felett, fél évszázad emléke,
háborgó lelked már legyőzte a béke.
A kis unokád ma néked minden kincsed,
felnőtt gyermeked, szeretve rád tekintget.
Ezüst éveken túl, hitvesed kezében
megnyugszik kezed... sok évtized tüzében.
Ötven év felett, már őszülő hajadban
sötét szál fakad... még van erő a napban!
Életed csodás az őszidő tüzében,
ötven év felett, még virul száz reményben!







NAGYAPA, HÁNY ÉVES IS VAGY?


Egy este egy amerikai otthonban az unoka a nagyapjával beszélgetett aktuális eseményekről. Egyszer csak hirtelen megkérdezte:

- Nagyapa, hány éves is vagy?

A nagyapa így válaszolt:

- Hadd gondolkozzam egy kicsit... A televízió, a gyermekbénulás elleni védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és a fogamzásgátló tabletta előtt születtem. Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya. Még nem találták fel a légkondicionálót, a mosogatógépet, a szárítógépet (a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre).

Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású utasszállító repülőgépek. Nagyanyád és én összeházasodtunk, és azután együtt éltünk, és minden családban volt apuka és anyuka. A "gay" tisztességes angol szó volt, amely elégedett, vidám és jókedvű embert jelentett, nem pedig homoszexuálist. Leszbikusokról sosem hallottunk, a fiúknak pedig nem volt fülbevalójuk. Én a számítógép, a kétszakos egyetemi képzés és a csoportterápia előtt születtem. Az emberek nem analizáltatták magukat, legfeljebb amikor az orvos vér- vagy vizeletvizsgálatra küldte őket. 25 éves koromig minden rendőrt és férfit "uram"-nak szólítottam, minden nőt pedig " asszonyom" -nak vagy "kisasszony"-nak.

Párjuk a galamboknak és a nyulaknak volt, de nem az embereknek. Az én időmben, ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy a villamosra, a gyerekek és a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, hogy átadják neki a helyüket, de ha áldott állapotban volt, a helyükre kísérték, és "ha kellett" megváltották a jegyet és odavitték neki. A férfiak a járdaszegély, a nők a házfal mentén mentek, a lépcsőn a nőé volt a korlát melletti oldal, elsőként lépett be a liftbe és onnan ki; alátolták a széket, hogy leülhessen; egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt, hogy ne állt volna fel, amit akkor is megtett, ha a nő állt fel - hacsak egy pillanatra is - az asztaltól, kinyitotta előtte az autó vagy bármi más ajtaját, és a férfi segített neki levenni a kabátját.

Az én időmben a szüzesség nem okozott rákot, és a családi erény bizonyítéka volt a lány és a tisztaságé a férj számára. Bennünket megtanítottak arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért. A fast food-ról azt hittük, azt akkor eszik az emberek, amikor sietnek. A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy jóban voltunk unokatestvérekkel és barátokkal.

A time sharing azt jelentette, hogy a család másokkal együtt nyaralt, nem pedig idegenekkel közös nyaralót. Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, a mobiltelefonról nem is beszélve. Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH-s rádióról, kazettákról, CD-ről, DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről (még mechanikusakról sem, hát még hordozhatókról). A "notebook" jegyzetfüzet volt. Az órákat naponta felhúzták. Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem világító számos kijelzők a háztartási gépeken. Gépeknél tartva, nem voltak pénzkiadó automaták, se mikrohullámú sütők, se ébresztőórás rádiók. Hogy videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk. Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. Csak fekete-fehér képek voltak, előhívásuk és másolásuk több mint 3 napig tartott. Színes képek nem léteztek. Ha valamin a Made in Japan szöveg volt, az rossz minőséget jelentett, és nem létezett Made in Korea, se Made in Taiwan, se Made in Thailand, még kevésbé Made in China.

Sosem hallottunk Pizza Hut-ról vagy McDonald's-ról, se az instant kávéról, se a mesterséges édesítőkről. Olyan üzletek voltak, ahol 5-10 centért lehetett vásárolni. Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit nyírtak, nem szívtak. A chip szilánkot, szálkát jelentett, a hardware vasárut, software pedig nem létezett. Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak férjre van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen.

És most mondd, szerinted hány éves vagyok?

- Hát, nagyapa, több mint 200! - felelt az unoka.

- Nem, kedvesem, csak 70!







NAGYAPA MONDTA: ˝KISLÁNYOM, CSAK KITALÁLTAM!˝


Ültünk egymás mellett, s te rám néztél
Meséltél egyre csak s meséltél
Akkor én megkérdeztem mire vágytam
Nagyapa azt mondta:˝csak kitaláltam!˝.

Nagyapa a meséid olyan szépek
Mesélj nekem sokáig még, arra kérlek!
És mondd, nagyapa, igazak a történetek?
Kislányom, csak kitaláltam mindegyiket!

Kitaláltad? De miért? Miért nem mesélsz nekem
Igazat vagy valóságot?
Nagyapa mondta: mert a valóság kegyetlen.

Csak kitaláltam a meséket
Hogy neked olyan jó legyen
Ha arcodat nevetni látom
Az jó nekem.

Kitaláltam és meséltem
Szép perceket így szereztem
Ne haragudj kicsi lányom
De az élet már nem álom!

Nem haragszom, Papi, dehogy
Csak csodálkozom rajta
De már értem miért volt szép
A Csipkerózsika.

Az életemben a meséid fognak erőt adni
Hogy tudnék hát jó nagyapó, én rád haragudni?
Majd teljesíteni próbálok, hogy szégyent ne vallj velem
Papi mondja dühösen, hogy Jaj, drága gyermekem!

Az életemet és sorsomat nem látom, előre én
S csak remélem, nem leszek majd egyedül a Földtekén
S csak remélem, igaz lesz, mit egyszer mondott az anyám
HOGY BÜSZKE LESZEL EGYSZER ÉNRÁM, DRÁGA NAGYAPÁM







Dr. Nagy Mihály: NEM ALKONYUL...


A zsalugáter nyikorog a szélben,
s nem a féltékeny télkiáltó károg.
Ne higgy az irigy vénségnek az ágon,
csodás nyáridőn ne gondolj a téllel!

Nekem higgyél! Oly messze van az ősz is,
ilyen korai órán nem alkonyul,
napot takarja csupán sötét ború,
hűs zápor után felfrissül a kőris.

Nézz szét, milyen szép odakint a világ,
nincs nyoma télnek, nem nyílik jégvirág!
Túl józanul élek, sajátos hibám:

látod, már hosszúra nyúlnak az árnyak,
holtan születnek lehetetlen vágyak
múló, csalóka pillanatvarázsban.







Nagy I. Zoltán: ÉLETEM ALKONYA


Ne mondd, hogy ez az utolsó esténk
És ma éjszaka, az álmom majd örökké tart
Hogy életemnek nincsen többé napja
Hogy ez álomból, nincs ébredés.

Ne mondd, hogy számomra nincs több reggel
Hogy szememben többé nem ragyog a fény
És nem vesz körül sok-sok ember
Hogy nem lesz öröm, se bánat, se remény.

Ne mondd, hogy majd semmit sem érzek
Testem kihűl, szívem végleg megáll
Nem dobog majd szívem teérted,
S nem szólok, hiába ölelsz át.

Ne mondd nekem kezemet fogván,
Hogy milyen szép volt eddig minden nyár
Milyen más volt, ameddig éltem
Milyen más lesz majd ezután.

De én akkor, vajon mit érzek
Ha kérdezel, és felelni nem tudok
Soha ne mondd nekem, azt, hogy vége
Soha ne mondd, hogy többé nincs remény.







Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül.

George Bernard Shaw örök érvényű igazsága







Nemetine Kodrán Erzsébet: ARCOM RÁNCAI


Borús, szomorú, őszi este,
ha rám tör a magány,
felkeres néhány édes emlék,
jaj, ha tudnék, utána mennék!
De már nem találom az utat,
amely a múltba mutat,
mert nem mérem már az időt,
sem az évet, sem a napot,
sem a holnapot.
Csak még valahogy élek.
De ha a tükörbe nézek,
már kicsit félek,
mert arcom ráncai,
élet-szántotta barázdái
intenek, hogy lassan eljön az óra,
amikor el kell menni, és nincs mit tenni!
Pedig azt mondják,
ott majd vár reánk
egy boldogabb világ!
Mégis arra kérem az eget,
adjon még egy kevés életet,
simítsa ki arcomon a ráncokat,
lehessek csak egy napra még
újra fiatal!







Nyikos Tibor: VIGYÁZZATOK RÁJUK


Vigyázzatok rájuk, kik egyedül maradtak,
akik ősz fejjel ülnek a néma alkonyatban;
és üveges szemükkel néznek a létbe,
keresve valamit a csendes estében..

Vigyázzatok, kérlek a fáradt öregekre,
akik nem kérnek már semmit csak Istentől kegyelmet;
és mondanak egy imát néha magukban,
majd felnéznek az égre egy csillagot kutatva.







Nyiraty Gábor: LASSAN...


Lassan elmúlnak felettünk az évek,
megfakulnak a gyermekkori képek,
a gondtalan mosoly féltő ölelésben,
vadul szőtt álmok a csillagos éjben,
összebújva, édes csókkal,
nem harcolva a holnapokkal.

Lassan fon az idő fejünk felett koszorút,
belefűzve sok vidám percet és szomorút,
s van, hogy már csak nevetünk a múlton,
pedig akkor úgy hittük, nincs ki vigaszt nyújtson.

Lassan változott meg képünk a világról,
tanultunk, mert kellett, a hibákból,
és másképp látjuk már a holnapot,
nem siratjuk szüntelen a tegnapot.

Lassan elmúltak az évek,
de megtanultuk látni a szépet,
hogy nem kell csoda a boldogsághoz,
mert az körbevesz, csak meg kell látnod.







NYUGDÍJAS DAL


Elszaladtak az évek felettünk,
Csendes szívvel nyugdíjasok lettünk.
Felneveltünk gyermeket, családot,
Nyugdíjasként éljük a világot.

Nyugdíjasnak nincsen semmi vágya,
Csak, hogy boldog legyen a családja.
Szeretetben, békességben éljen,
Gyerekeik és unokák körében.

Nyugdíjasklub, hová összejárunk,
Benne szintén otthonra találunk.
Legyen minden együtt töltött óra,
Békesség és öröm hordozója.

Közöttünk már soknak nincsen párja,
Sajnos nincsen, aki hazavárja.
Ránk borul az éjszaka magánya,
Csendben ajkunk nyílik, csak imára.

Anyák, apák családot neveltünk,
Jóban, rosszban együtt éldegéltünk.
Imádkozzunk, kérjük Istenünket,
Özvegyen is segítsen bennünket!

Mi lehet a nyugdíjas dal vége,
Legyen köztünk a világon béke.
Adjon Isten még sok boldog évet,
Békességet, erőt, egészséget!







NYUGDÍJAS IMÁJA


Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége,
amikor elértem, felnéztem az égre
hála az Istennek most már megpihenek
nem parancsol senki, magam ura leszek.
Nem lesz többé nekem zsarnokom az óra,
nem pislogok félve a nagymutatóra,
nem kell olvasgatnom mikor üt és hányat
nem kell odahagynom a jó meleg ágyat.
Csak akkor kelek fel, amikor jólesik,
az egész háznépem kívánságom lesik
etetnek, itatnak s vakarják a hátam
ezt a boldog időt, jaj de régen vártam.

Rám virradt az első nyugalomnak napja,
feleségem így szólt, hallja e kend apja:
itt rám villantotta gyanúsan a szemét,
hát most már igénylem fele segítségét.
Elvégre nekem ezt esküvel fogadta
de hát amíg szolgált, nem volt foganatja,
már egy kis pihenés, énrám is rám fér
meglátja nem sok ez, s azután ráér.

Ezelőtt feleség, háziállat s gyermek
én nálam mindnyájan hamarabb felkeltek,
most már négy órakor a házba nem férek
azon a jogcímen, hogy most már ráérek.
Feleségem eddig sohasem volt bajban
még a jövés- menés sem fogott ki rajta,
amióta végleg eljöttem nyugdíjba
minden nap más bajok mutatkoznak rajta.

Emiatt kell nekem legkorábban kelni,
emiatt kell nekem a piacra menni
emiatt vár rám ezer féle dolog
sokszor a szemem, már alig-alig forog.

Amikor szolgáltam, megkímélt mindenki
még a gyermeknek sem volt szabad mukkanni,
most már mindenkinek szabaddá lett a tér
itt is az a jogcím, az öreg már ráér.

Éjjel ha a cica elnyiffantja magát
így szól feleségem, ihol van a kabát
bocsásd ki öregem, várd is meg, Te nem félsz
majd lepihensz azután, Te legjobban ráérsz.

Hogyha üzletekbe vagy piacra megyek
utolsó vásárló biztosan én leszek
elfáradok bele, olyan sokszor kérek
de hát leintenek, várjak, én ráérek.
Ha meg elülhetnék jönnek az unokák,
szilaj borzas fiuk, maszatos kis lánykák
mind az én nyakamba ömlenek szegények
cibálnak s tűrnöm kell mivel, hogy ráérek.

Én édes Istenem! Hátha már ráérek
én üljek azért is, akit elítéltek?
Hol volt ez a sok baj idáig megbújva?
pont csak arra vártak, hogy menjek nyugdíjba.
Mindennek meg van a maga nehézsége
na ha majd meghalok, megpihenek végre.
Csakhogy álmot láttam, ami megmutatja
mi vár odaát, a szegény nyugdíjasra.
A menny kapuja előtt, ott áll egy nagy sereg
fele bosszankodik, fele meg kesereg.
Kérdem, miért áll kívül ennyi szellem utas?
rá mondja egy bakter, ez itt mind nyugdíjas.
Van itt kérem olyan, aki kétszáz éve
kóborog idekint s vár a bemenésre,
mert ha az ajtóig némelyik el is ér
Péter így mordul rá, : kend nyugdíjas, ráér
No, ha valamikor még újra születek
tudni fogom már, hogy mitévő legyek.
Leszek taligás, vagy örök vándor utas
Akármi, csak éppen ne legyek nyugdíjas.


Nyugdíjas himnusz - VIDEÓ

Link











Óbecsei István: SZERESSÉTEK AZ ÖREGEKET


Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat,
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretetet.
Szenvedtek ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek őket szűk odúkba,
Ne rakjátok őket otthonokba,
Hallgassátok meg panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat,
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Amikor Isten közéjük éltetett.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
Elhívja őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.







ÖREGAPÓ VALLOMÁSA


Leborulok most is eléd, hajlott háttal öregen,
megcsókolom lábad nyomát, mert még ma is szeretem.
Arcom ráncos, hajam fehér, szemem mégis rád ragyog,
szeretlek, te drága lélek, egyedül tiéd vagyok.

Egymás mellett kéz a kézben leéltünk egy életet,
akadt gond is, ám én mégsem bánom a sok éveket.
Szép volt minden perc és óra, amit szívem sose bán,
ma is áldott minden nap, mit Isten kegyesen mér rám.

Ifjúságom kiskertjének legszebb virága voltál,
szomorú, sötét napokra mindig fényt varázsoltál.
Meglátni és megszeretni téged csodálatos volt,
a két szemed ragyogása mindig új erőt adott.

Minden édes pillanatot megvilágít az a tűz,
amit hajdan megszerettem, ma is karjaidba űz.
Fiatalság heves lángja mindig a szemedben ég,
tekinteted mindent elmond, elolvad tőle jég.

Boldogságom szép virága, maradj mindig meg nekem,
légy az élet és a halál fénysugara lelkemen.
Hogyha eljön az én időm, te legyél majd ott velem,
ahol visszatalál hozzád ifjú, régi szerelmem.







ÖREG EMBER IMÁDSÁGA


Uram, megöregedtem. Erőm elhagy, gyengeségek lépnek fel. Félek önmagamtól.
Nem szeretnék sokat beszélni. Nem akarok mindenbe beleszólni, nem akarok minden alkalommal beszélni, nem akarok minden alkalommal beszélni, minden témához hozzászólni.
Őrizz meg ezektől! Ne gondoljam, hogy nekem kell mindenki másnak a dolgát rendbehozni!
Ha valamit elbeszélek, ne merüljek bele érdektelen részletek végtelen felsorolásába.
Hadd találjam meg a szó végét.
Adj türelmet mások panaszát meghallgatni, de zárd el az ajkaimat, nehogy a magam bajairól és fájdalmairól beszéljek.
Adj belátást, hogy meglássam: előfordulhat, hogy tévedtem valamiben.
Legyek barátságos, megközelíthető.
Az elkeseredett vénember nagy csapás.
Legyek megfontolt, de ne szeszélyes; segítőkész, de nem uralkodni vágyó.
Életem köre egyre inkább beszűkül - Uram, add, hogy legyen mellettem néhány jóbarát!

Ámen


Az öregedésről...

Link








Őri István: ÉNEK A NAGYMAMÁMHOZ


Szemüveg, óra, barnult képkeret,
apró kacatok, néhány papírszelet
hevernek szerteszét az asztalon
s a széken pár ruhadarab
'mi újnak látszik, de több szakadt.
Szent emlékek mind nekem
anyám anyjáé voltak,
kit nagyon szerettem,
ő volt életem...

Erős volt, hatalmas és kemény
ilyennek láttam én, gyerek -
hangja édes-szelíd
s mit mondott: bölcs költemény.

Példakép, kit követni kell
akartam én is szívvel-lelkemmel
forrás, étek, ki táplált engem, s másokat -
gyengéd kezek, szilárd gondolat.

Majd elment, hol jobb lett neki
ki ismerte, mind' könnyezi
de nekem fáj - túl a könnyeken
mert azóta más lett az életem.

Hibát halmoztam hibára fel
hívtam Őt: "Jer, Mama, jer közel!
szükségem van Rád,
sok mindenben kell döntenem
s egyedül nem megy
nincs, ki fogja két kezem..."

Az élet dobált ide s oda
volt puhán-édes, volt mostoha
jártam lent s lejjebb
majd fent a napsütésben is
de nem találtam olyat, mint Te, Mamám
ki vezet türelmesen
s az Élet helyett Élni tanít.

Visszatértem Hozzád,
Ki egyetlen s örök
s újra kérlek,
hallgass meg és vezess!
mert szívem még mindig nyugtalan,
lelkem szüntelen keres
mondd, merre induljak el
mondd, távol-e a cél,
vagy közel?...
mondd, helyes-e,
hogy szívem remél?

Mondj el mindent,
mert Te jobban tudod
a szép világban, a Kapun túl
minden jó, minden ragyog
onnan látsz engem
s mindenki mást
mondd: ki szívemben él,
ki szintén remél,
várhat-e biztatást?...

S ha nem szólsz semmit,
szívem akkor is szeret
hallgatásod elfogadom...
néha majd leülök az asztal mellé,
odébb teszek néhány holmit,
mi a Tied volt hajdan,
s halkan könnyezek.







A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja. Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást.
- De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! - szól a bácsi.
- De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap - válaszol a néni.
A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja, meghatódik a jelenet láttán, és odalép hozzájuk.
- Ne tessék haragudni, önök mióta házasok?
- Éppen 50 éve - hangzik a válasz.
- Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel - mosolyog a fiú.
A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát, és azt mondja:
- Fiatalember, maga ezt ne remélje, hanem döntse el!







Páskulyné Kovács Erzsébet: HOVA SIETTEK ŐSZI DÉLUTÁNOK?


Hova siettek őszi délutánok?
- Ti már csak letarolt utakon jártok
Lábaitok avar, hulló falevél
Eső könnyeitek csapkodja a szél
Komoly a léptetek, megfontolt s biztos
Nem vezet máshoz csak az elmúláshoz.

Hova siettek évek, órák, percek?!
Istenből a múltba ki mehet véletek
Elvisztek vágyat, vigaszt, örömet
Hagyjátok itt a hitet, a lelket
Ha még megmarad, várhatunk jólétet
Hittel remélhetünk örök üdvösséget...

Hova siettek gyermekek és ifjak?!!
Titkos jövőbe, szemlélve sok jókat
Ábrándos vágyatok, délibábos útján
Miért siettek úgy hiú dicsvágy után
El nem érhetitek, nem is maradandó
Csak Krisztustól jöhet az egyedüli jó.

Hova siettek elkésett emberek??
Csalódott múltakból mi maradt veletek?
- Görnyedt hát, fehér hajfürtök komor őszi képe
Itt áll meg az ki a lelkét nem építette
Annak más a vége ki hitt Istenben
A földi lét után él fönn a mennyek







Pethes Mária: ADD A KEZED (Hungarian)


Mielőtt elsodornának a hétköznapok
Mielőtt mindennapos kis háborúinkban
egymáson újabb sebeket ejtenénk
Add a kezed
Mielőtt rádöbbensz
milyen kiábrándítóan
én is csak nő vagyok
Add a kezed
Mielőtt elillan életünk
mint nagyanyám süteményének
mindent belengő fahéj illata
Add a kezed
Mielőtt a simogatás mozdulatát
feledné kezünk
és csak ökölbe szorított ujjaink
merednek nyirkos tenyerünkbe
Add a kezed
S az éjszakák
azok a borzalmas éjszakák
mikor partra vetett sima testű
delfinként szomjazunk a csókra
és riadtan várjuk a feloldozó hajnalt
az elmaradt ölelés mozdulatában
lelkünk sírva egymásért remeg
Add a kezed


DAMMI LA MANO (Italian)


Prima che ci travolgano i giorni consueti
Prima che ci feriamo a vicenda
nelle nostre beghe quotidiane
Dammi la mano
Prima che ti renda conto
che in modo deludente
anch'io sono donna
Dammi la mano
Prima che si dissolva la nostra vita
come il tutto permeante profumo
della cannella dei dolcetti della nonna
Dammi la mano
Prima che le nostre mani scordano
il movimento della carezza
e solo le nostre dita strette in pugno
ergano nell'umido palmo
Dammi la mano
E le notti
quelle notti terribili
quando come sulla riva arenati delfini
dal corpo liscio bramiamo al bacio
e attendiamo spaventati che l'alba ci assolva
le nostre anime tremano piangendo l'uno per l'altra
nel movimento del abbraccio mancato
Dammi la mano







Róna Katalin: ÖREG SZÍVEM..


Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, nem cserélhetem újra!
Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,
sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.
Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?
Istenem még milyen feladatokat oszthat?
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, ki tudja, meddig bírja?
A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,
két szép gyermek, kiknek életet adtam.
S, most végre már nagymama is lettem,
kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:
Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?
Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?
Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,
amit csak kérsz én mindent megteszek!
Csak még egy kis időt adj énnekem,
nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, de talán még elbírja!
Tisztességgel elvégzem a munkám,
ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.
Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,
elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr!...













Sárhelyi Erika: UTOLSÓ PECSÉT


Szépen kellene majd megöregedni,
csak úgy magunkhoz ölelni az időt,
ne vegye észre rajtunk kívül senki,
hogy ott állunk már az örök tél előtt.

Mert olykor méltatlanná lesz az élet
- törődik a test és bomlik az elme -,
ha minden nap a káoszban ér véget,
már nem elég az égiek kegyelme.

Mert úgy lenne jó: ha hajlott háttal is,
de vegytiszta tudattal és merészen...
Mert úgy kellene, hogy ne legyen hamis
az utolsó pecsét az útlevélen.







Somogyváry Gyula: AZ IDÖSKORRÓL


Az időskor szép, és az időskor nehéz... De ha azt mondom, hogy idős, az szép, s ahogy hunyorogva, enyhe grimasszal azt mondom öreg, na már az kevésbé, az nélkülözi az időskor tudományosságát, s a tudományosságban meghúzódó hallhatatlan elismerő szavakat.

Öreg azt hiszem lehet valaki fiatalon is. Öreg az aki nem él, aki nem keresi a jót, aki nem akar semmit sem tenni, aki nem nyit a világra, aki csak az ablakon kihajolva szippant az őszi levegőből, de talán azt is csak azért, mert levegőt még neki is kell vennie. Öreg, az aki az ablakon is csak akkor néz ki, ha az őszi napfény oda hívja, sőt kérleli minderre, és körül néz és mivel nem történik vele semmi, a szél szeleburdi járásában keresi a dolgok okát, és hosszú órákon át néz egy elsodort újságcikket, egy lottószelvényt, vagy egy cigicsikket.

Idős ember az, aki bár valójában fiatal, de az élet kegyességének köszönhetően külsőségekben már elkülönülhet a fiataloktól, és így újra és újra belevetheti magát a mindennapokba, és elkövetheti ugyanazokat a fiatalos hibákat, amiket már oly sokszor elkövetett fiatal korában, csak most az élet kegyes legyintésének köszönhetően e hibákat már nem veheti észre a többi ember.

Hiszen míg a fiatalok vakmerőek, bátrak, és ami talán leginkább jellemzi őket, a fiatalok tévednek, az idősek, mivel idősek már bölcsek. Bölcsek mert idősek és idősek mert bölcsek. De ha valakinek a lelke fiatal marad, és talán ez -bár ezt én még nem tudom megmondani- az élet bármilyen kézlendítésének ellen áll, ugyanolyan szenvedéllyel veti bele magát az életbe, és szeret, és ezért remélhetőleg viszont szeretik. Szeret szenvedéllyel és lendülettel, tehát ifjúan szeret, s mit csinálnak a fiatalok, - mint például jómagam ezzel a merengő írással- hibáznak. Aki idős az fiatal, aki öreg az pedig nem él...

Tehát az idő múlása realitás, de az, hogy ezt hogyan fogjuk fel, szubjektív, teljesen egyéni, és talán az egyik legnehezebb feladatunk, hiszen akár sütkérezhetünk is az őszi napfényben, de akár menekülhetünk is a semmiből előbukó hideg szellők elől az ablakunkba könyökölni, és kellő nyomással tudatosíthatjuk ablakpárkányunkban, hogy bár rajta kevésbé fog az idő, de azért még mi vagyunk a ház urai... De ehelyett nyújthatunk támaszt más emberek számára is, olyan ablakpárkányként, amelyen azért a bölcsesség enyhe ráncokban húzódik meg, és amelyre támaszkodva egészen máshogy láthatják majd az őszi tájat, és elfújt cigicsikkek helyén az élet és a boldogság lehet előttük.

Az öregséget pedig csak nyugalomban lehet és szabad élvezni, függetlenül mindattól, ami körülöttük történik, függetlenül az őszi napfénytől vagy az őszi ónos esőtől. Az idősek így értelmezésem szerint könnyebben élvezhetik az életet, mint az öregek. Az időskor azt jelenti, hogy kaptunk időt, kaptunk arra időt, hogy kiteljesedjünk, hogy körbenézhessünk és lássuk, hogy mi vesz minket körül. Hogy nem csak az őszi napfény és az idő néz be az ablakon, hanem a szeretet is.

Az idősek Márai szerint különös egyenruhába bújtak, a szeretet egyenruháját ölthetik magukra, s ez az egyenruha bizony megfakulhat, de mindez csak a szeretet, és az évtizedek örömeinek a jele kell, hogy legyen. Hogy ki tervezte és miért ezt az egyenruhát? Vajon onnan fentről kaptuk az őszi napsugárral egyetemben, hogy ha kapunk időt élni, akkor a szeretet egyenruhájában kell ezt tennünk. Azért kaptuk ezt a ruhát, hogy megbecsüljük, hogy észrevegyük az élet csodáját.

Nem nevezném ezt öregségnek, és nem tudok öregekről beszélni. Mert egyet sem ismerek....

Forrás:Purpremark







Szabó Éva: INDULÁS ELŐTT


Csomagoljunk legyünk útra készen
mielőtt minden eltörik egészen,
hisz oly kevés mit vinni kell
egy ,,megérte" egy ,,hinni kell"
egy szerelemtől fényes pillanat
a sárba süppedt kő alatt
a sötétben egy résnyi fény
Élétől megsebzett remény
mert valami végérvényes rend kell
ha nagy útra készül már az ember
tudván, hogy akkor sem néz hátra
ha nevét valaki még egyszer elkiáltja.







SZABÓ PACSIRTA ÉVA: ELMÚLT MÁR SOK-SOK ÉV


Elmúlt már sok-sok év
ám észre sem vettük,
csak azt,hogy életünk alkonya
egyre közelebb jött.

A múlton gondolkozni
soha nem szabad,
hisz ha nem akarjuk
akkor is velünk marad.

A jövőt nézzük
mert ő van előttünk,
ezernyi szép pillanat
mit még átélhetünk.

Egy gyenge fuvallat
megérinti arcunk,
s akkor vesszük észre,
hogy mi még szeretve vagyunk.

Legyünk hát boldogok
csak így szép az élet,
hiszen a lélek örökké fiatal
csak az ember teste lesz érett.







Szabó Marcsi: KINCS


Elmúltak az évek, de meglátom a szépet.
Ami mellett elmentem, azt most összeszedem.
Nevetek ha baj van és akkor is ha nincs,
azóta már tudom,... az élet óriási kincs.
Sose hittem azt, hogy sorsom a legrosszabb,
de az élet rövid, lehetne még hosszabb.
Vidám vagyok, mert nem teljesen mindegy,
hogy telnek a percek, napok és az évek!
Büszke vagyok arra mind amit elértem,
és, hogy a legkisebb dolognak is örültem.
A múltból, csak az emlékek kellenek,
haladjunk előre, ameddig csak lehet!










Szabó Tímea: TÍZ KÖNNYCSEPP A HALÁLIG


Van egy út, melynek kapuját őrzi a bánat;
Könnyű ide belépni, de nincsen kijárat.
Könnyeiddel kövezed ki minden méterét,
Addig, míg a szív után a test is megtörik.

Az első könny oly keserű, hogy azt hiheted,
Hogy át is éltél mindent, mi fájdalom lehet.
De a második könnycseppnél olyan bánat ér,
Mely sokkalta keserűbb az első könnycseppnél.

A harmadik könnycsepp után visszafordulnál,
Hogy lásd az első kettőnél mily bolond voltál,
De az út csak egyfelé visz, egyfelé enged:
Mindent megtesz, hogy láthassa a negyediket.

Gondolkodsz... gondolataid tisztává válnak:
Te vagy az oka a világ összes bajának,
Minden, ami keserves, az csak a te hibád,
Joggal érdemelted lelked minden bánatát.

Az ötödik könny forrása így hát az önvád...
Ó bárcsak e forrásvizet kiapaszthatnád!
Kapnád vissza megint azt az első édeset,
Hogy ne kelljen hatodjára újat ejtened.

A hetedik könnycsepp után nincs többé család.
A nyolcadik könnycsepp után szökik a barát.
Akkor kapja meg az út a kilencediket,
Ha elveszted, kit szíved a legjobban szeret.

Végéhez ért az út, mely tovább gyötörhetne,
Nem mész tovább, csak vársz a tizedik könnycseppre.
De a tizedik nem jön, mert minden könnyeddel
Megedzetted lelkedet a kínzó közönnyel.

A helyen, ahol egykoron virágoskert állt,
Fertelmes, vad, zord mocsár vert végtelen tanyát.
A helyre, hová egykoron bárki beléphetett,
Senki fiát, semmi pénzért be nem engeded.

Még élsz. Állsz az út szélén, előtted a mély.
Visszatart az ugrástól egy lehelet remény.
Mikor e halvány fény fölött a sötétség nyer,
Akkor ugrasz... arcodon a tizedik könnyel.

Tíz könnycsepp a halálig... csak ennyi az élet.
Ne kövess engem. Okulj. Küzdj, amíg csak lehet.










Szakály Éva: ÉLET VAGY HALÁL..


Uram, ma lettem nyolcvanéves,
túl gyorsan múltak el az évek.
Még oly sokat szeretnénk tenni,
úgy szeretnék nyolcvanegy lenni.

A pár kis tervem, mi még lenne
ha tán több időt igényelne,
s egy év nem lenne elegendő,
add, hogy legyek nyolcvankettő.

Jó lenne még sokat utazni,
újabb helyeket meglátogatni,
halálom perce még tán várhat,
megérhetném a nyolcvanhármat?

Uram, Te látod a világot,
Gyorsan jönnek a változások.
Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy,
Esetleg lehetnék nyolcvannégy.

És ahogy a technika halad,
Sok újat lát, ki élve marad.
Még oly sok minden ideköthet,
Úgy örülnék a nyolcvanötnek!

Az emberiség oly sokat tehet,
A világ oly csodás hely lehet,
Jó annak, aki itt maradhat,
Nem oly sok az a nyolcvanhat!

Tudom Uram, hogy sokat kértem,
Hisz oly szép lehet fenn az égben.
S én mégis arról tervezgetek,
Hogy érjem meg a nyolcvanhetet.

Elfáradok a hosszú úton,
El is kések majd sokszor, tudom
Tudasd velem, ha meggondoltad
Betöltöm-e a nyolcvannyolcat?

Addigra már oly sokat láttam,
Emlékeimet regisztráltam,
Mily nagy kár lenne, ha elmennék,
Mielőtt nyolcvankilenc lennék.

Már igazán csak egyet kérek,
Uram, ne vedd szemtelenségnek,


Éveim száma kerek lehet,
Ha meglátnám a kilencvenet.

És hogyha ezt már megengedted,
S ezt a lépést értem megtetted,
Neked már úgyis egyremegy,
Könnyen lehetnék kilencvenegy.

Minden szemérmet félreteszek,
Hogyha még egyet kérdezhetek,
Tudom ez a kor hajmeresztő,
De hadd legyek kilencvenkettő.

Úgy megszoktam az életemet,
És hátha lesz még, ki megszeret,
Ki pótolná elvesztett párom,
Ha lehetnék kilencvenhárom.

Addigra már reszket a kezem,
De ha helyén lesz még az eszem,
A magas kortól, és nem félek,
Megadod a kilencvennégyet?

A korra nincsen szabadalom,
Számításom megtalálhatom,
Ha őrködsz egészségem fölött,
Akkor lehetnék kilencvenöt.

Manapság már hallani olyat,
Emberekről készül másolat,
Ezt talán én is megvárhatom,
Segíts át a kilencvenhaton.

Ha még hirtelen meg nem halok
Kis vagyonkámmal rendben vagyok,
Elég lesz tán még egy évig,
Kihúzhatnám kilencvenhétig?

Hála neked, nagy a családunk,
Még pár dédunokát is várunk,
Láthatnám őket? . - ugye ezt mondtad,
Ha megadod a kilencvennyolcat.

Sok évet kaptam, nem egy-kettőt,
Megköszönöm a sok esztendőt.
És még kérem, - tán el sem hiszed,
A kilencvenkilencediket.

Még egy év és akkor valóban,
A népek azt mondhatják rólam,
Ez aztán igen szép kort élt meg,
Hisz tegnapelőtt volt százéves!

Uram az életet te adod,
Úgy veszed el amint akarod.
Nem is zavarlak többet Téged,
ne vedd komolyan, amit kérek,
Csak beszélgetni akartam véled.

Szakály Éva: Élet vagy halál

Link








SZALADNAK AZ ÉVEK...


Itt egy másik ősz
Idősebbek lettünk
Bizony egy évvel újra
Rövidült életünk.

Mindig dolgozunk
Észre sem vesszük
Csak akkor mikor már
Meg is öregszünk.

Szaladnak az évek
Mi meg utána
De sehogy sem érjük utol
Ezért teljesen hiába.

Hamarabb fáradunk
Kicsit lelassulunk
Kétszer meggondoljuk
Mielőtt új munkába fogunk.

De talán az elmúlt évek
Nem voltak hiába
Jutott néha idő
Egy csepp boldogságra.

De én rájöttem
Nem számít a korunk
Mert az a legfontosabb
Hogy egészségesek vagyunk.

Mert ha nincs egészség
Légy bármily fiatal
A leélt mindennap
Súlyos könnyeket takar.

Szaladnak az évek...

Link








Szalay Mátyás: BOCSÁSSATOK MEG KEDVES ÖREGEK


Bocsássatok meg kedves öregek,
Hogy rólatok csak elfeledkezünk....
Mintha nem is volnátok a világon.
Tervezünk,de nektek nem tervezünk,
Házat rakunk, de abban egy zugot
Nem rajzol meg a tervező,hogy ott
Legyen utolsó álmotok nyugodt.
Mintha nem is volnátok a világon.

Ti már fáradtan félreálltatok,
S a világban úgysem számítotok!
A múlté vagytok s a múltat ki nézi?
Kisértetül talán előidézi
Az ember s szembe is kacag vele,
De figyelmet nem pazarol bele.
A múlt helyett inkább jövőt akar,
Ezért feszül a szív, a láb, a kar.

Leguggolunk egy kisgyermek körül,
Lessük hogy alszik, minek örül,
Fabábuját rendben tartjuk neki,
Tízen tanítjuk járni kezdeni,
Verekszünk érte tanítóval
Ha egyszer-egyszer jobban rárivall;
Sztrájkot kezdünk,hogy legyen kenyere,
És a szükséget észre ne vegye,

Feszegetjük a nagy politikát,
Hogy jobb jövőt a gyermeknek mi ád;
Utálunk más országhatárokat,
Eszünk nagy terveket kibontogat:
Mindent, mindent a gyermekért,
Mindent a szebb jövőjű tervekért,
De ellenetek mindig vétkezünk,
Tirólatok csak elfeledkezünk,
Bocsássatok meg kedves öregek.

Ti már fáradtan félreálltatok,
Lecsuklott egykor büszke vállatok,
Régi erőtök megszerényedett,
S a csöndesség lett fő erényetek.
S a csöndességet észre nem veszik,
Vele a világ nem nyer, nem veszít,
A csöndesség,az nem szoroz, nem oszt,
Nem követel és nem hallat panaszt.

A zúgó élet rajta átrohan,
S mit bánja azt a lármázó roham,
Hogy az öregnek milyen a jaja,
A végtelenbe kúszó sóhaja....
Mit bánja azt, hogy öregjeink
Szívén hogy égnek alkonyi színek?
Hiszen figyelme mind a nappalé.
Mit bánja azt, hogy él-e,vagy hal-é
Az egykor érte dolgozott öreg.
Mit bánja azt a törtető tömeg?

Lassan mi is majd elszerényedünk;
Az izmainkban elszegényedünk;
Fejünkre: estünk hóvirága hull,
A szemünk fénye elhomályosul;
Lassan mi is majd összegörbedünk,
És észrevesszük, hogy napunk letűnt.
Bocsánatot kérünk hát tőletek:
Bocsássatok meg, kedves öregek!










Szádeczky - Kardoss György: NINCS IDŐD


Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!... Nincs időd!







Jolie Taylor: SIMOGASD AMIG LEHET


Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket
Hisz ők neveltek fel téged
Oly sokat fáradoztak érted

Ne engedd el két kezét
Simogasd meg őszülő fejét
Hisz Te voltál neki a mindenség
Húzd magadhoz megfáradt kezét

Most szeresd amíg lehet,
ma még megteheted
Tőlük kaptad az életet
Ott volt veled, míg lehetett

Keblére szorította kócos fejedet
Mindentől óvott, védelmezett
Tiéd volt szívében a dobbanás
Mosoly voltál az ajakán

Ha ráborulnak a hideg éjszakák
Soha meg ne bántsd
Szívedben ő legyen a dobbanás
Hisz te érted sírt, oly sok éjszakán

Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket
Ha tudatuk nem a régi már
Te akkor is szeretettel tápláld

Öregedő ráncos kezek
Remegve keresik a szeretetet
Türelemmel kísérd sorsukat,
mert egyszer az életük kettészakad

Akkor már nem tudsz hazamenni
Szülői háznál nem vár már senki
Hiába mondod, hogy szerettelek
Síron túl, már nem hallják meg

Hát most szeresd, amíg él
Öleld magadhoz megfáradt testét
Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket







Teréz Anya: AZ ÉLET HIMNUSZA


Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!







Tolvaj Klára: MÁR FÁRADOK


Már fáradok, sokáig nem hittem el,
hogy ilyen nehéz lesz az élet.
Ha tehetem, elbúvok csendes árnyú fák alá,
nézem, hallgatom a mikrovilágot kívül, belül.
A levelet cipelő hangya erejét csodálom,
szeretném átvenni óriási terhét,
de a magamé is egyre nehezül.
Nem csak az öregség,
nemcsak a világ elől
menekülök,
hanem önmagam elől.
Talán belülről szóló hangtól
választ kapok,
a belső káoszból rendet teremtve
újra erős leszek.
A belső önmagamnak ezernyi kérdést
felteszek:
- Hol rontottam el?
- Ki vagyok én, miért születtem,
és egyáltalán, miért ilyen tébolyult a lelkem?
Nem látom tisztán az ösvényeket,
újra elkerül a megoldás, a felismerés.
mert az EGÓ uralkodik felettem:
- Te osztod a kártyát, dobd a lapokat!
- Kihívás az élet nem csak hangulat,
tiéd a világ birtokoljad!
Csak benn szól a lelkemben,
legbelül egy halk hegedű,
miért nem élem az életem,
tisztán, egyszerűn?







Tolvaj Klára: SZENILITÁS


Az élet mellettem elrohant,
futtában belém kapott, megmart.
Néha, hogy ne érezzek, altatott,
kikapcsolta a tudatom.
Sodort magával, mindennap
ajándékozott.
Nekem adott ezernyi tapasztalatot.
Megérintett szelíd érzelmekkel,
majd korbáccsal ütött, hátha belehalok.
Túléltem, itt vagyok.
Bölcsebb lettem,
vagy csak öregebb, akire
rárakódott sok évtized?
Kövületként egymáson sorban
préselte jellemem kemény akaratba?
Csakis akaratba!
Megtanított, hogy erős legyek,
világot nyitott benne az értelem,
utat mutatott a sötét éjszakában,
vakon vezetett, mégis láttam.
Most mégis úgy érzem, valami nincs rendben.
Nem jó, hogy bölccsé öregedtem.
Mert elérnek hozzám a nyomorgó lelkek.
Fáj, ha látom a gyengeséget,
zavar, ha hallgatok sok értelmetlen beszédet.
Sokkol a naivitás, a farokbehúzós szolgaság.
Az élet rohan, nem pihen,
hoz végre majd egy kis szenilitást,
és én végre nyugalmat lelek.







Törő Zsóka: MÚLIK AZ ÉLET


Látod-e, Kedves, múlik az élet,
fekete hajunk lassan fehér lett,
nem szeretünk már tükörbe nézni,
gyakran van okunk jövőnktől félni.

Fogd meg a kezem , erősebb leszek,
ígérem, érted mindent megteszek,
bújj ide hozzám,ölelj át, kérlek,
az élet múlik, szeress, míg élek...







Túróczy Zoltán: TANÁCS


Ma még Tied körülötted minden,
Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára
S kihull kezedből minden földi kincs.

És nem lesz tied többé semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár,
Mit maga köré épített egy élet,
Nem lesz több mint összeomló kártyavár.

Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú,
Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.

Hajolj hát hozzá, amíg beszélsz,
Harmatként hulljon szerető szavad,
Mert jön egy nap, hogy elnémul az ajkad
És soha többé szóra nem fakad.

Ma kezed még erős, a lábad fürge,
Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget,
Ma törölhetsz verejtéket, könnyet:
Óh, most segíts, ha teheted!

Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,
Mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy koranyár,
Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél,
Azt nem teszed meg többé soha már.

De ma még Tied körülötted minden,
És adhatsz... Adj hát annak, kinek nincs!
Hisz jön egy nap, talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.

Csak az lesz Tied, amit odaadtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér:
A tett, a szó, mit szeretetből adtál,
Veled marad, s örökre elkísér...










EGY UTOLSÓ TÁNCOT


Egy utolsó táncot csak ennyit kérek,
Érezzem ahogy pezseg és forr a vérem!
Egy tüzes szambát, forrón perzselőt,
Szerelmesen átölelőt.

Egy utolsó táncot, s többé nem kérek,
Csak még egyszer zokogjon a lélek!


Egy érzékien buja tangót,
Mely fellobbant, akár egy vad csók.

Egy utolsó táncot kérek tőled Élet,
Hogy érezzem, édes-élet mézed.
Egy utolsó, lágy keringőt,
Kábítón szépet, merengőt.

Tollhegy










VAN HÁROM DOLOG...

/Az élet igazságai/


Van három dolog az életben, ami soha nem tér vissza:
a szó, az idő, és az elszalasztott alkalom.
Van három dolog az életben, ami tönkre tehet:
A lustaság, a büszkeség és a féltékenység.
Van három dolog az életben, amit soha nem kellene elveszíteni:
a türelem, a remény, és a becsületesség.
Van három dolog az életben, ami óriási érték:
a család, a szerelem és a barátság.







Végső soron nem is olyan borzasztó megöregedni. A fene se érti, miért nem lehet mégis túlélni.

Vavyan Fable: My Fair Lord







Váci Mihály: VÉGÜL


Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,
hogy legalább a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják!
- s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.
Megszelídül a magánytól,
s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?!
- Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,
azt, ami van, és azt, mi lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.







Várnai Zseni: GONDOLATOK AZ ÖREGSÉGRŐL


A fáradt, öreg elme zakatol,
körben forog, ismétel szüntelen,
a múltak mély kútja fölé hajol,
hol békalencsés, zöld hínár terem.
Egy-egy emléket megragad, motyogja,
és újra kezdi tízszer is naponta,
mint vén malom,
mely már csak szelet őröl,
s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.

Rettent a példa,
vigyáznom kell magamra,
minden elgondolt, kimondott szavamra,
s főként arra,
mit papírra vetek...
Érzem, tudom az ember gyöngeségét,
ezért mindig szemem előtt
a mérték...
Hibáimnak én nem kegyelmezek!

De te ne bántsd a vént,
te fiatal,
ha botlik is a lába vagy a nyelve.
Így jársz te is,
ha véget ér a dal...
És minden érdem immár elfeledve!










Várnai Zseni: SZOLGÁLJ, SZÍVEM


Csak kis kitartás!- biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!







Vona Erzsébet Cecília: ÖTVEN FELETT

Azt hiszed, delelő után alkony következik?
Tévedsz, a verőfényes délután közbe esik!
Világ szépségei Neked még felragyognak,
Ismeretlent a holnap ígéri szebbnek, jobbnak.

Azt hiszed, a virág ősszel örökre múlik el?
De télben megpihen, tavasszal új életre kel!
Észrevétlen, hangtalan nem éghetsz el,
Gyertyacsonk is nagy lánggal lobban fel!

Nem kell várnod, itt a napfényes délután.
Minden évszak, pihenést hoz ezután.
Életed lángja égjen, sokára lobbanjon el!
Holnapok ígérete üdítsen naponta fel.

Ültettél fákat, neveltél sok embervirágot,
Próbáltad jóra bírni, jobbá tenni a világot.
Ha kiáltott a baj, siettél, hogy szűnjön,
Saját fájdalmad mindig kisebbnek tűnjön.

Emberi szívekhez építettél sima utat,
Lelkeddel kövezted ki rajta a hidat.
Dolgoztál értelmes, emberibb életért.
Pihenj most, csupán csak önmagadért!

Pihenj, dalolj, örülj, válts más nézetet,
Éld tovább most már a saját Életed.
Nyugvó napnak is van még fénye, ereje,
Életednek ez a pihentető, nyugodt deleje.

Ne várd még létednek komor alkonyát,
Hisz át kell élned még száz csodát!
Örülj minden napnak, szépnek, jónak,
Sok örömet tartogat még Neked a holnap.







William Butler Yeats: ŐSZ LESZEL S ÖREG
(1865-1939)

Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.

Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.

S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.

Csillag Tibor fordítása







Vörösmarty Mihály: A SZEGÉNY ASSZONY KÖNYVE


Egy szegény nő, Isten látja,
Nincs a földön egy barátja,
Agg, szegény és gyámolatlan,
Ül magán a csendes lakban.
Gyásza nincsen, gyásza rég volt,
Még midőn jó férje megholt;
De ruhája mégis gyászol:
Szíve fél a tarkaságtól.
Dolga nincs, hogy volna dolga?
Kis ebédhez nem kell szolga.
S az ebédnél nincs vendége,
Csak a múlt idők emléke.
Aki maga néz a tálba,
Azt az étel nem táplálja:
Több annak a gondolatja,
Mint amennyi jó falatja.
Gondol vissza és előre
A sok jó és bal időre.
S félig étel, félig bánat:
Mindkettőbe belefárad.

Hejh, nem így volt hajdanában,
Míg nem járt özvegyruhában:
Tele kamra, tele pince
S mindig kézben a kilincse,
És szegénynek és boldognak
Udvar és ház nyitva voltak.
Vendéget nem kelle kérni:
Önként szoktak ők betérni,
Víz' dicsérni, bor' fecsélni,
És a gazdát nem kímélni.
A szegény, kit Isten küldött,
Ide gyakran beköszöntött,
És azon mit innen elvitt,
Lelkében nem tört meg a hit:
Nem hideg pénz, hideg arcok,
Eleség volt az ajándok.
És ha néha úgy történék,
Bár nagy ritkán, nem jött vendég,
Akkor sem lön üres a ház,
Bőven volt az istenáldás:
Jobbra, balra a sok gyermek
Játszottak és verekedtek,
S gondjaiért az anyának
Sok bajt, örömet adának.

Hajh azóta csak bút látott,
Hogy a gazda sírba szállott:
Gyermekei szétfutottak
Napkeletnek, napnyugotnak,
S a szegény nő elhagyatva
Úgy maradt, mint a szedett fa.

Az idő jár, s ő csak megvan,
Hol reményben, hol bánatban,
Szűken teng kis vagyonábul,
És ha néha sorsa fordul,
Gazdálkodni még most sem tud,
Ha neki van, másnak is jut:
Jobb időkből rossz szokása,
Hogy a könnyeket ne lássa,
Megfelezni kis kamráját,
S maga gyakran szükséget lát.

Most ott ül az asztal mellett,
Imakönyvében keresget.
Könyvét hívják Rózsáskertnek,
Melyben szent rózsák teremnek.
Régi, jó, de kopott jószág,
Melyet még csak a barátság
S egypár ernyedt szál tart össze,
Oly igen meg van viselve.
S ím kopognak, és köhentve
Az öreg jó Sára lép be:
"Isten áldja meg, nagyasszony!
Most ugyan csak legjobb itthon.
Jó, hogy ilyenkor ki nem jár,
Majd elvesztem, oly nagy a sár."
"Hát mi jót hoz, Sára néni?"
"Istenem! bár tudnék hozni.
Egy kéréssel jöttem volna,
Ha miatta meg nem szólna.
Oly nehéz most a szegénynek,
Tán jobb volna, ha nem élnek.
Imádságos könyvet kérnék,
Higgye meg, most oly jólesnék.
Mert hiszen ha már az ember
Szépszerint jóllakni sem mer,
Már ha szűken él kenyérrel,
Éljen Isten Igéjével,
Így legalább árva lelkünk
Az imádság tartja bennünk.
Itt, tudom, van heverőben:
Adjon az Isten nevében."

"Jó asszony, felelt az özvegy,
Könyvem nincs több, csak ez az egy,
De ha már úgy megkívánta,
És ettől függ boldogsága,
Vegye egy felét jó névvel,
Én beérem más felével."
S fele ide, fele oda,
Könyvét kétfelé osztotta.

Most a két jó öregasszony,
Hogy semmi jót ne mulasszon,
Fél könyvből, de nem fél szívvel,
Imádkoznak este, reggel,
S ha van Isten mennyországban,
Nem imádkoznak hiában.

1847.







Zagyi G. Ilona: LEGYETEK TÜRELMESEK


Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
elfelejtek már dolgokat,
ha próbálom idézni, de nem megy,
a feledésbe merült, fehér foltokat.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
beszélek, s elakad a szavam,
ha a mondat közepén újrakezdem,
vagy ha ismétlem önmagam.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
nehézkesen, lassan mozdulok,
ha riasztanak az akadályok,
és sokszor visszafordulok.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
túl sokat panaszkodok,
ha nem értek egyet azzal,
amit mondanak az orvosok.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
szenilis leszek és gyerekes,
ha az öregkori hanyatlás
nem lesz hozzám éppen kegyes.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
gyenge leszek, ápolásra szorulok,
akkor is, ha rigolyásnak,
fárasztónak bizonyulok.

Legyetek türelmesek hozzám, ha már
nem boldogulok egymagam,
ne engedjétek el öreg kezem,
legyen akármilyen haszontalan.

Legyetek türelmesek hozzám,
érezzem, nem vagyok egyedül,
érezzem, hogy becsülnek, szeretnek,
hogy nem éltem értelmetlenül...







William Butler Yeats: HA ŐSZ LESZEL S ÖREG


Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.

Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.

S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.

Csillag Tibor fordítása







AZ ÖREGSÉG EGY AJÁNDÉK


Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni.

Sosem cserélném el az én nagyszerű és csodálatos életemet. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt , amire semmi szükség nincs, de jól néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.

Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.

Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 -ig olvasok, vagy játszom a computeren?

Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem.Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitívnak lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. .
Nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha... vagy azon izgassam magam, mi lesz majd.

És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya.


Az öregedésről...

Link

























 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Sóhajok - versekben
  2018-11-30 13:00:36, péntek
 
 




-


SÓHAJOK VERSEKBEN







Helen Bereg: SÓHAJ...

Nincs ki úgy ölelne,
oly gyengéden, mint te.
Sóhaj szakad bennem,
béke, megnyugvás.
Nincs nap és nincs este,
ne veled ébredne
s szunnyadna el a vágy.

Életünk percekbe, órákba sűrített élet,
mégis a legszebb csoda mi megtörténhet.
Lehunyt szemünk kirekeszti mi valós,
nincs semmi csak az ujjperceken bőrre lehelt csók.
Ajkamra téved kezed, becézgető játékba kezd az íveken,
mozdulatlanságba hajlik testem, nehogy érintésed ellebbenjen.
Pillanatról pillanatra válik önkívületté a csoda,
gyönyörben pulzál a vágy, belehal két karodba.
Oda, hol nemrég még perzselőn égetett varázsa,
megsemmisül, mint lángnyelvek pernyéjében a máglya.
Életünk csupán órákba, percekbe sűrített élet,
mégis a legszebb, mi velem megtörténhet.

Nincs más, ki így ölel
Ily gyengéden, mint te.







Bodnár István: SÚLYOSBODÓ


Sóhaj-csöndben
fagy-fehérben
pecséttel-vert
kötelékben
Te sem szebben
én sem dalban
lúdbőröző
tapintatban
Közös ágyban
mégis széjjel
súlyosbodó
vétkességgel.







Bradányi Iván: SÓHAJOK SZÁLLNAK AZ ÉJSZAKÁBAN...

Dalszöveg

Sóhajok szállnak a szélben,
s vágyódva gondolok rád.
Egyedül félek az éjben,
s álmodban mégis azt kérdem:
eljössz-e újból majd értem?
Szívem úgy vár, még rád...

És jönnek majd az esték,
álmatlan éjszakák.
A szívem fáj, úgy fáj még,
ha gondolok reád.
Még bennem él a tegnap
és egy régi szép emlék.

Sóhajok szállnak a szélben,
s vágyódva gondolok rád.
Egyedül félek az éjben,
s álmodban mégis azt kérdem:
eljössz-e újból majd értem?
Szívem úgy vár, még rád...

Fülembe cseng egy dallam,
nem hoz csak bánatot.
E kis dal rólunk szól még,
s most egymagam vagyok.
De bennem él a tegnap
és egy múló szép emlék.

Sóhajok szállnak a szélben,
s vágyódva gondolok rád.
Egyedül félek az éjben,
s álmodban mégis azt kérdem:
eljössz-e újból majd értem?
Szívem úgy vár, még rád...







Dupla KáVé - CSUPA SÓHAJ AZ ÉLET
/Szövegíró: Kaszás Péter/

Dalszöveg

Sírsz, ha valami fáj,
Vársz, ha valaki vár,
És egy sóhaj betöri majd a szíved...
Ha vársz, ki ölel át,
Hogyha félsz, ha egyedül állsz,
Egy nap, egy sóhaj után megérted.

Csupa sóhaj az élet, míg végig érünk a vágyakon,
Csupa sóhaj a szívem, már rég tudom.
Csupa sóhaj az élet, míg végig érünk a vágyakon,
Csupa sóhaj a szívem, de vállalom.

Ha sírsz valakiért,
Ha szólsz valamiért,
Hogyha vársz üzenetet, ami nem jön.
Ha már a remény se kell,
Ha már rég nem hiszel,
Nézd, a sorba beállsz, és eljön.

Csupa sóhaj az élet, míg végig érünk a vágyakon,
Csupa sóhaj a szívem, már rég tudom.
Csupa sóhaj az élet, míg végig érünk a vágyakon,
Csupa sóhaj a szívem, de vállalom.

Dupla KáVé - Csupa Sóhaj Az Élet

Link









Endrődi Sándor: SÓHAJ


Oh mennyi gazság, milyen sok cudarság
Pompázik s él köztünk büntetlenül -
Míg a mélységből felrontó igazság
Egy-egy győzelmet ül!

Oh mennyi könnynek, mennyi vérnek kell elhullani,
- Könny és vér szinte tengerré dagad -
Míg a világ a jövendők nagy útján
Egy kis lépést halad!







Füle Lajos: VÁNSZOROG EGY SÓHAJ...


Vánszorog egy sóhaj utánam,
valakié, ki itt vagy ott
fázik, szorong, szenved magában:
"Simogass meg, mert meghalok!"







Gámentzy Eduárd: LEGYÉL TE


Legyél te sóhaj,
S én vigasz!
Vagy görcsberándult torz grimasz,
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz.

Legyél te mosoly,
Én a könny!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya,
Én a tűz!
Kit olthatatlan vágya űz.
Két végén égő szörnyű tánc,
- Kegyetlen, gyönyörű románc...







Hirth Éva: MEGFOJTANAK A SÓHAJOK


Ó, ha még egyszer ölelhetnélek,
tudom, nem menekülnék el tőled,
téged soha többé el nem löknélek,
szorítanám éltető, szerető kezed.

Istenem, milyen bolond is voltam,
magamra haragítottam az életet,
megfordultam, kacagva elrohantam,
nem sajnáltam zokogó lelkedet.

Sóhajaim, úgy érzem, megfojtanak,
már némán megbújnék lelkedben,
de már érzéseim választ nem kapnak,
csak még egyszer ott lehetnék szívedben.

Nem törnék ki két kezedből,
szerelmesen megcsókolnálak,
etetgetnélek két kezemből,
várnám, hogy rám szabaduljanak a vágyak.

A sors keze durván lecsapott rám,
a szellő is a függöny mögé rejtőzik,
a magány maradt, s a kisszobám,
hol testem is csak érted vergődik.







Thomas Hood: A SÓHAJOK HÍDJA


Im, egy boldogtalan
élet után
itt fekszik oktalan
ez a leány!

Vigye és tegye le
lágyan a kar;
szobor a termete,
szép, fiatal!

Ruhája mocskos,
rátapad, lucskos
ingéből víz csepeg
most is a hídra;
vigyétek, emberek,
szánva, ne szidva!

Ne érintse gúny;
gondold szomorún,
finoman vigyázni;
a halál foltjai
után maradt a lány;
tiszta nő csupán.

Nem kéne turkálni,
sorsába furkálni,
ez itt a vég;
többé nem becstelen,
nem maradt rajta szenny,
csak ami szép.

Ha nagyot bukott is,
Éva maradt -
Töröld le, ott is,
ajkán, a sarat.

Fésü alól haja
hogy kibomolt!
Emberek óhaja,
szomorú sóhaja
kérdi: ki volt?

Apja ki volt? Hol az
anyja? Zokognál,
húga vagy öccse, ha
most vele volnál?
Vagy tán a szíve volt
másé, ki híve volt
s több amazoknál?

Jaj, de hát ritka a
szeretet titka, a
krisztusi kincs!
Óh, milyen gyász neki;
itt a sok ház, s neki
otthona nincs.

Húga, a bátyja,
nem védte családja,
mint azelőtt;
betölt a nemezis:
kedvese, esze is,
az Isten keze is
elhagyta őt.

Hol sűrű rendben
ring a vizekben
a lámpafüzér
s paloták sora dobja
fényét a habokra,
ott állt s beragyogta
a hontalan éj.

Zord tavaszi szél
riogatta vacogva,
de hívta az éj
s a sötét csatorna:
az élet szörnyüség,
a halál őrűltszép!
És visz a vágy -
akárhol, akárhol,
csak itt ne tovább!

Leugrott! Őrület!
Vad folyó, jéghideg,
halálos íz
ha ugrott, te lökted,
mindig zúg előtted,
gaz férfi! a víz:
nyeld te is, fürödj meg
benne, ha bírsz!

Vigye és tegye le
lágyan a kar;
szobor a termete,
szép, fiatal!

A halál rabja már
és minden tagja már
merevedik;
nyujtsuk ki rendesen
s te fogd le csendesen
nagy szemeit.

Mibe sárlepett
szem belelát,
aminek tükre lett
a végső rémület:
a túlvilág.

Űzte vad láz régen,
megölte gyász, szégyen;
mostoha világnak
árvája - de már csak
a béke övé.
Kulcsold imára
kezét simán a
szíve fölé!

Legyen, égbe ha ér fel,
töredelmes és bús,
s vállalja bűnét el
az üdv ura, Jézus

Ford: Szabó Lőrinc







Horváth Piroska: CSEND SÓHAJA


Metsző szél sikít, vén kórót görget,
valahol messze eszméket dönget,
porfelhőt terít gügyögő létre,
roskad a jövő - lerogyik térdre.

Borostyán fut a falra nesztelen,
álmok vesznek el gyorsan - jeltelen.
Korhadó vágyban árva szú perceg,
pereg a homok - múlnak a percek.

Poros üvegen pókháló rezzen,
ósdi kredencben feledés reccsen.
Vakolat perdül, szusszan egy emlék,
hintaszék lendül - ültek benn nemrég.

Inal egy kétely padlórés között,
gyors mozdulattal semmibe szökött.
Nyüszít a magány kopott pamlagon,
oson a múlt a nyitott ablakon.

Rozsdás kilincsen gubbasztó talány,
nesztől megrezzen, riad - tovaszáll.
Csend mély sóhaja megsző szép álmot.
Rád teríti azt - nem kell majd fáznod.

Szivárványszínek remények vásznán,
szépen simulnak szerelmek vállán.
Simítják arcod bársonyos kezek,
dohos falon egy kakukkos ketyeg.

Kék-szárnyú pille - csillogó kékség,
falak közt reppen - izgalmas szépség.
Vágyak szobáján fényselyem kúszik,
csillan a remény szívekbe bújik.







József Attila: SÓHAJ


Ha könny csorog,
Ha kebel sír,
Ha jaj hallik,
Ha ég dörren,
Föld kerekén
Akármerre:
Az én könnyem,
Az én keblem,
Az én jajom,
Büntetésem:
Föld kerekén
Akármerre
Járok, mindig
Csorg a könnyem,
Sír a keblem,
Jajom hallik,
Az ég dörren
- Átkozott fej
Az én fejem -
Átkozott fej
Te fölötted.







Jörgné Draskóczy Ilma: SÓHAJ


Miért van nékem szárnyam? Nyugtalan,
Magasratörő, szilajröptü szárnyam?
Miért kell, hogy a messzeséget járjam,
Csalfa czéloknak átadva magam?

S miért vannak sóvárgó dalaim:
Halk zokogások, titkos néma vágyak;
Amik valóra úgyse-úgyse válnak,
Csak elrabolják csöndes álmaim !

Ne lenne szárnyam, mi magasba von.
Szűk határok közt, hadd élnék itt békén
Apró tervekkel: mint madár a fészkén.

S dal is csak egy fakadna ajkamon:
Valami naiv, együgyü kis nóta,
Egy kis bölcsőre halkan ráhajolva . . .







Kemenczei Lászlóné: CSAK A SÓHAJOK...


Mindenem vagy... és több semmi!
Boldoggá hogy tudnál tenni?
Tréfál csak velünk az élet,
mert másé vagy, s én Neked élek.

Gondolatom örökké Veled,
de szerelmem soh'sem lesz Tied.
Életem egy van, és ketté
nem lehet széttépni többé.

Csókjaid íze él bennem,
de Téged nem szabad szeretnem.
Álmomban a Tiéd vagyok,
és reggel... csak a sóhajok.

Imádlak, vágylak, szeretlek,
görcsösen, fájón ölellek.
Tréfál csak velünk az élet,
másé vagyok, és Neked élek.







Kun Magdolna: FÁRADT SÓHAJ


Uram,
súlyos keresztem már nehezen bírom,
hisz sok év terhét cipelem életutamon,
s úgy elfáradt szívem, úgy elfáradt lábam,
akárcsak görnyedt madárcsontú vállam.
De lásd, szótlan hordom keresztem,
s kitartón viszem,
bármily kérges tőle sebzett tenyerem,
mert tudom, amit a sors reánk rótt,
el kell viselni, akkor is, ha túl nehéz
a súlyt megemelni
De nem baj Uram, nem baj,
ha nagy súlyt rósz is rám,
csak gyermekeim vigyázd életük során.
Nekik adj még tartalmas, boldog életet,
hadd lássák szépnek a múló éveket.
Mert túl hamar eljön az a végső perc,
mikor már mindegy lesz, fekszel-e, vagy kelsz,
s mindegy lesz az is, süt-e rád a nap,
vagy dermedtté tesz az éjszakai fagy.
Tudod Uram, az anyai szív,
oly gyönge tud lenni,
ha gyermekét látja
titokban szenvedni,
mert az anyai szív dobogása
az a ritmusjel,
ami gyermekének szívében
visszhangzásra lel.







LENNÉK SÓHAJ

"Lennék sóhaj, mely felszakad ajkadról
Lennék lágy dallam, mely simogat, s átkarol,
Lobbanó tűz lennék, ha dühöng kinn a téli szél
Lennék a fű illata ágyadban, ha itt az éj,
Lennék a fény, mely boldog, hogyha rád talál,
Úgy jönnék, oly szótlan, mint nyáreste a holdsugár,
Lehetnék én minden, mit életedben szeretnél,
Lehetnék, ki többet ad, minden múló gyönyörnél.."







Lupsánné Kovács Eta: SÓHAJ


Az élet néha oly nehéz,
sokszor a baj, bajt tetéz
csak fogy az idő, napra nap,
az élet máris elszalad.

A lélek terhe túl nehéz,
ha a remény oda vész
fájón, egyedül megszakad,
az éjben vérzőn ott marad.

Az álom gyötrő, és nehéz,
megváltás az ébredés,
ha kopogtat a virradat,
új fényt kap a gondolat.







Lupsánné Kovács Eta: SÓHAJNYI PILLANAT


Figyelem, ahogy a tó hallgat,
talán a csendje vonz oda;
épp olvad partján a hóharmat
- megkopott a tél bocskora -

Átlátszó, csendes a tó medre;
káprázat-csillagok gyúlnak,
tán mosolyod villant meg benne...
emlék-harangok zúgnak.

Sellőként csobban a gondolat,
mint kavics, tűnik a tóban,
sóhajnyi volt csak a pillanat;
...nem tudom: voltál-e valóban.







MINT EGY SÓHAJ


Mint egy sóhaj,
fakad fel magányom
mellyel a magasban
repülni vágyom
sasmadárként
a messzi végtelenbe
hol álmaim pihennek
eltemetve.
Mint egy sóhaj
szakadnak fel a szavak


a fájdalmam
társtalan szívemben marad
hogy elveszítem egyszer
fénylő mosolyod
s nem süt rám szemedből
többé meleg napod
mert elszólít
az űr hideg mámora
s így leszek magányom







Molnár Nándor: SÓHAJ

Magam vagyok. Egyedül.
Alkonyi illat leng körül.
A fák lombjában keserűn
Suttogó sóhaj hegedül.

Teste nincsen. Méla hang.
Tán egy búgó ezüstharang;
Egy suhanó fehér galamb,
Vagy eltörött kis régi lant.

Szava sincsen. Csak zenél.
Szerenád ősznek idején.
Ismerős dallam, mit mesél?
Jó lenne, ha megérteném.

Eltűnődöm. Hallgatom.
Valami belül sír nagyon,
Mert már tudom; ó, fájdalom:
Ez a rég elszállt sóhajom.







Pablo Neruda: SÓHAJ


Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól, és mivégre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,

csak így, csak e módon, hogy nincs külön te, nincs én,
oly közel, hogy enyém a kéz a mellemen,
oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.

Somlyó György fordítása







Armand Sully Prudhomme: SÓHAJ


Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
imádni híven, nem feledni,
folyton szeretni,

A két karunk felé kitárni,
a semmiségbe nézni, várni,
s ha nem jön, úgy is rámeredni,
mindig szeretni.

Szenvedni, s bírni, egyre bírni.
nem érni el, és sírni, sírni, elhullani,
könnyben feredni
mindig szeretni.

Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
de láztól és vágytól veretni,
s mindig szeretni.

(Kosztolányi Dezső fordítása)










Reichard Piroska: SÓHAJ


Szívedre hajtva fáradt fejemet
szeretném magam elfeledni
s mint örök vándor, ki megérkezett,
múlt éveim súlyát levetni;
sorsomból életedbe térni,
onnan tovább sohase menni,
külön, magamnak nem is élni,
csak a szemedben, mosolyodban,
a melletted múló napokban;
a jóságodban megpihenni,
megfürödni tisztaságodba
s melegségedbe betemetni
szegény magános fázó életem.







Reményik Sándor: SÓHAJ A MINDENSÉGÉRT


Vasárnap. Harangszó. Egy asszony elmegy
Mellettem. A harangszóra megáll.
Összeteszi kezét, fohászkodik
Az utcán elmenőben: ,,Uram Jézus

A rosszakon is könyörülj!'' -
A rosszakon is könyörülj:
Ennyi egy-vers-soros imája.
Az asszony kendős, falusi

És amint mond, magának mondja,
S a láthatatlan csillagoknak.
Már megy tovább.
Mi fakasztotta

E furcsa, percnyi, falusi imát
Itt, a városban, közelemben?
Igen, épp az én közelemben -
S miért, hogy elfeledni nem tudom,

S gondolok rá újuló gondolattal,
Újuló kínnal s enyhüléssel?
Mi fakasztotta e furcsa imát?
Mint egy könnycsepp, mint egy villámcsapás,

Mint morajló s meginduló föld,
Mint megnyíló föld a lábam alatt:
Olyan volt.
Mi fakasztotta: részvét, bűntudat,

Az utcán, harangszóra, éppen ott?
Sejthette-e, hogy az egész
Lángbaborult
Mindenségért imádkozott??!







Reményik Sándor: SÓHAJOK HÍDJA


A mi életünk sóhajoknak hídja,
Mely átível a sötét lagunán, -
S majd jőnek egykor boldog gondolások:
Szerelmes párok - sok százév után

S a híd alatt megállnak. Ó be mások,
Be mások lesznek ők, mint Te meg én,
S majd nézik egymás ifjú arculatját
Velence ősi, komor tükörén.

A mi életünk sóhajoknak hídja,
De elszánt léptünk alatt kong a híd,
Lenn ásítnak az ólomkamarák
És rajtunk senki, semmi sem segít.

Akkor majd nászdal zeng a híd alatt,
S egy erős kéz szorít egy kis kezet, -
Mi akkor már történelem leszünk:
Fekete kő s fehér emlékezet.







Reviczky Gyula: SÓHAJ


Első szerelmem idejében,
Mikor láttam, hogy szíved értem
Megszűnt dobogni, kérkedém:
Majd lennél egykor még enyém!

Ha dalaim hír-szárnyra kelnek,
S mint költőt szerte ünnepelnek:
A kék ruhás lány, fogadok,
Megbánja még, hogy elhagyott!

Bohó ifjúság! Férfi lettem;
Sóhajtozám dicsért rímekben.
Kíváncsi is tudom, de hány:
Ki volt a kék ruhás leány?

Csupán tehozzád száll hiába
A csengő-bongó rímek árja.
Sok szép dalom nem érdekel,
Visszhangra nálad egy se lel.

S én vallom: szép versek mit érnek,
Ha az imádott nő szívének
Többé annyit se mondanak,
Mint léha bókoló szavak?

Volnék inkább a régi senki,
Kinek nevét csak szájad ejti,
S ne papiron, de kebleden
Lelném meg rémed', szerelem!







Szabolcska Mihály: SÓHAJOK

I.

Mondanék én dalt, de minek?
Ha egyszer ő nem érti meg,
Fönt zokogó szerelmemet.

Minek a dal, ha hiába
Száll a rózsám ablakára,
De szivéhez nem bocsátja.

Ne szálljatok árva dalok,
Szivem mélyén maradjatok,
Idehaza zokogjatok!

II.

Mért nem száll le néha, néha
Egy angyal a földre ?
Minden árva szivet,
Beírni egy könyvbe . . .

Hadd írna be engemet is,
Az első levélre,
Annak is, annak is
A legelejére.

Mért nem száll le néha néha
Egy angyal a földre?
Minden csalfa kis lányt
Beírni egy könyvbe.

Hadd írná be a rózsámat
Az első levélre,
Annak is, annak is
A legelejére.







Tóth Árpád : SÓHAJFÉLE


A messzeség
Egy percre csupa lila láng:
Tündérvidék.
Vágyam is ég,
Mint alkonyi... nyúlánk
Nyírfaderék.
Aztán kiég,
Színt, vágyat elnyel a falánk,
Nagy szürkeség.
Mily gyors a vég!
Csak egyszer, szép tüzes világ,
Kigyúlsz-e még?...







Vitó Zoltán: SÓHAJOK
(Öt kis népi etűd)


Ó, én patak, ha volnék,
kacagva csörgedeznék,
ha arra hozna az utad -
s bevonná karcsú lábodat
ezüst dalom!

Ó, ha galamb lehetnék,
a vállaidra ülnék,
elbúgnám titkos álmaim -
s átadnám fürge szárnyaim,
hogy szállj velem!

Ha kis virág lehetnék,
csak a hajadba vágynék;
csak ott lehetnék illatos, -
aztán halnék alázatos
virág-halált!

Ó, én szellő, ha volnék,
szelíd gyönyörrel bújnék
tündéri titkod elfedő, -
hivalkodóan rezzenő
blúzod mögé!

Ha láng, ha tűz lehetnék,
csak a szívedben égnék!,
s megtudnád, hogy milyen maró -
és áldottan feloldozó
a Szerelem.







William Shakespeare: SZERETNI: SÓHAJ...


Szeretni: sóhaj füstje, kósza gőz
Majd szikratűz a szembe, hogyha győz,
S ha fáj, könnyekből egy nagy óceán.







Wass Albert: SÓHAJ


Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Nyomunkat rendre belepi
rőt lombjával az őszi szél.
S hogy kik voltunk:
maholnap az sem tudja,
aki rólunk beszél.
Zölden remeg a nyírfa lombja,
a bajor erdőn szellő támad.
Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.
Fehér itt is a nyírfa kérge,
pillangó jár a gyöngyvirághoz.
S mégis: minden virágharanggal,
illattal, színnel, fénnyel, hanggal
a régi erdő húz magához.
Bajor erdőkön vándorok haladnak.
A bánathoz már egynek sincs szava.
De sóhajaik ég felé röpülnek,
kendőnyi kis fehér felhőkké gyűlnek
s jó szél szárnyán elszállnak haza.

(Bajorerdő, 1946)







Weller Márton: KARÁCSONYI SÓHAJ


Nyár Kisasszony rég ellibbent
és elvitte a melegét.
Ősz Anyónak, ki tipegve jött,
átadta kihűlt helyét.

Végig simít Ősz Anyóka
hideg keze a tájon,
hogy a tél, majd itt is mindent,
mély álomba találjon.

Bogár moccan egy utolsót,
mókus szalad az ágon.
Mackó morran barlang mélyén,
végül őt is elnyomja az álom.

A tél is megjött, öreg Apó,
csupa dér a szakálla.
Havat prüszköl égre-földre,
a megdermedt világra.

A fagyott csöndben csengettyűszó,
szinte nem is hallható,
azt suttogja megszületett
kis Jézus, a Megváltó.

Lélektől lélekig száll,
repül az üzenet,
szent Karácsony éjjelén
köztünk jár a szeretet.

Bekopogtat minden házba,
s ahol hagyják lángot gyújt.
Reményt ad a csüggedőnek,
megvigasztal szomorút.

Jó emberek ügyeljetek,
hogy ne hunyjon ki az a láng,
szeretettel tápláljátok,
és megjavulhat a világ!





 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Jorge Luis Borges: Idő múltán
  2018-05-12 20:45:54, szombat
 
 










Jorge Luis Borges: IDŐ MÚLTÁN


Idővel az ember megérti, mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet,
vagy leláncolsz egy lelket..
És megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel...
és hogyha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy...
és megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret..

és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel...
és megtanulod az utakat a mára és a most-ra építeni, mert a holnap nem
garantálja a terveidet...
a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat fele úton...
és idővel megtanuljuk, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is
meg égethet és elszenesíthet...

Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és diszítgetni a saját lelkedet
ahelyett, hogy mástól várod hogy virágot hozzon.....
és tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni, hogy tényleg van erőd, és
tényleg értékes vagy...
és az ember csak tanul és tanul...
és idővel megtanulod, hogy ha csak azért maradsz valakivel, mert gazdag
jövőt ígér, előbb-utóbb visszatérsz a múltba...

Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad hibáiddal
és nem akar megváltoztatni...
de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd nem
akarod látni...

Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés és harcolnod kell érte, mert
másként körülvesznek a nem igazak...

Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják
azt, akit meg akartál sérteni...
megtanulod, hogy mindenki mondhatja "sajnálom", de megbocsájtani csak a nagy
lelkek tudnak...
megtanulod, hogy ha megsértettél egy barátot, valószínűleg soha többet nem
lesz úgy, mint régen...

Megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal, de eljön az idő, amikor
hiányozni kezd a régi...

Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető...

Megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb
sokszorosan visszakapod...
megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a
reméltté...
és megtanulod, hogy a ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap...

és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig
hiányozni fognak azok, akik már nincsenek...

Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy
bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha szükséged
van, hogy barát szeretnél lenni... egy sír fölött haszontalan...

Megtanulod ezt mind, de csak idővel...







Idő múltán

Link



Slideplayer

Link























>"



















4



5












u
 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Felejteni tudni kell
  2017-12-29 20:19:10, péntek
 
 













FELEJTENI TUDNI KELL


Mottó:
Tudni kell megbocsátani és felejteni.
(Guillaume Musso)







CSILLAGOK




Oh csillagok, csillagok, de szépen ragyogtok,
Ragyogtok mint gyémántok, melyt csak képen látok.
De ha este az égre nézek, több fényben is látlak Téged.
Most is nézek az égre, szemed tükrébe
S látom benne a fényt, mely néha éget.
Néha pedig melegíti szívem.

Nekem is volt egy csillagom, kit egy vihar elrabolt,
Messze repített tőlem, most csak őrzöm emlékbe.
De még most is, ha szemem az égre néz,
S ha lát egy pici fényt, akkor őrá gondolok,
Kit a szívemben örökké hordozok.
Mert szeretek bókolni, de még inkább csókolni,
Szeretek fülekbe szépeket suttogni,
Szeretem ajkadat gyengéden csókolni,
De leginkább szívedet, ártatlan lelkedet.

Fekszem az ágyadon s te gyengéden átkarolsz,
Átkarolsz gyengéden, megcsókolsz gyengéden.
Én pedig ámulok, szemedbe bámulok,


Szólalni nem tudok, de nem is akarok.
Egyszer csak elmúlik, elmúlik félelem, elmúlik gyötrelem,
Csak azt veszem észre, hogy fekszem a kebleden,
Fekszem a kebleden, izzó testeden,
Tested a testemen, szeretlek kedvesem.

A csillagok csak lyukak az égbolt függönyén.
A nap is csak egy hold az érmek mezején.
A réten nem nő semmi és a semmi nyújtja kezét
Tán Isten hunyta le fölöttünk a szemét?
Hatalmasat botlottunk az élet küszöbén,
Mert nem látjuk a csillagot az égbolt függönyén.

A szeretet elvesztése nincs és nem is lehet soha,
Ez az egyetlen pont, a mustármagnál kisebb atommag a szívünk közepén,
Ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük.
Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi:
A szeretet örökké való!
Minden más elmúlhat és el is múlik,
A nap élete véges, a csillagoké is, a korunké is.
De a szeretet el nem múlhat, megmarad.
Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni,
Ha elveszti azt, akit szeret.
Minden vigasz erőtlen és hamis, főleg az a mondat:
Hogy az idő majd begyógyítja a sebedet.

Nem igaz! Ez nem olyan seb, ami gyógyul.

A fájdalom érzése idővel csökkenhet,
De a széttépettség érzése megmarad.
Egyetlen dolog szüntetheti meg
A másik hiányát, fájdalmát.
Ha nem szeretjük tovább, ha elfelejtjük.
Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít,
Erre gondolunk, a felejtésre.
Ez azonban, ha valóban szeretünk,
Nem lehetséges!

(Remélem, egyszer tudunk felejteni!)

/viliam8306







Felejteni tudni kell

Link



Meddig kell még várnom

Link



Jack London: KÓBOR CSILLAG

Link








FELEJTENI TUDNI KELL


"Ahogy öregszem, egyre kevesebb dologra emlékszem. Pedig azelőtt majd minden pillanatomat fel tudtam idézni. Nevek, arcok, szövegek, képek, dalok, impuzusok, történetek, Csak úgy előjöttek, könnyeden, régről és nemrégről egyaránt. Csak fellapoztam az "agyi noteszem" lapjait, s már meg is volt. De mára valahogy már nem olyan olajozot az egész, néha több perc is eltelik mire előkeresem, s sajnos van hogy napokig csak keresem, s van dolog amit meg sem találok. Pedig a notesz ott van, csak a lapok kevesebbek benne, vagy elkopott a bejegyzés, vagy felül írtam mással. Agyunk kapacitása tudom véges, rájöttem, - a mindent tárolok benne történet - nem kivitelezhető. Az a sok felesleges dolog amit beletettem, csak csökkenti a kapacitást. Illetve csökkentené, mert azt tapasztaltam: az igazán fontos dolgok megmaradnak. Mind, egytől egyig. Már csak az a kérdés, mi teszi őket olyanná, hogy bármikor játszi könnyedséggel elő tudjuk húzni őket, s pontosan fel tudjuk idézni azokat, bárhol is legyünk. Szerintem beleégetünk egy jelet, egy impulzust, egy számot, vagy tudomisén mit, de hogy megjelöljük az biztos. Mint a fényképezőgép dátumbélyegzője, jelölünk, s a jelöltek nem vésznek el. Sohasem. Ők a fontosak. A kevésbé fontosak kopnak, elvésznek, őket körbeveszi a felejtés s ez pont így jó. A jelölés mechanizmusára pedig rá kell rájönni, mert ahogy Ravasz László mondaná: "Felejteni, ami hétköznapi és megőrizni, ami ünnepi: ez a lélek dietetikája. Az emlékezet művészete a művészi felejtés."
























 
 
1 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Tanácsok nőknek!
  2017-12-10 15:45:09, vasárnap
 
 










TANÁCSOK NŐKNEK


Tanácsok nőknek!




SZERESS!

Soha se engedd meg, hogy a magány uralkodjon rajtad! Néha megtörténik, hogy rád tör..., de meg kell tanulnod örülni neki. Soha ne lásd magad csúnyának, kövérnek vagy soványnak! Ami lényeges az a tartalom és nem a csomagolás.

Szeress nagyon! Képzeld magad boldognak! A z elme egy mágnes és mindent amit gondolsz és kívánsz csodaként magához vonz.

Ne érezd magad alacsonyabb rendűnek más nőkkel szemben! Lehet, hogy egyes dolgokban kívállóak, de neked másban van az erősséged.

Szeresd az életet, akár borús, viharos, mennydörgéses vagy napsütötte
napokból áll! Ez az élet: azért kaptuk, hogy megéljünk minden percet és örüljünk
minden pillanatnak



Nő, veled beszélek!

Emlékeid zsákjába szép emlékeket tegyél, a rosszakat hagyd az út szélén! Nézz most a tükörbe... és MOSOLYOGJ: Nézz tested szépségére és hagyd érvényesülni, majd vess egy pillantást magadba: BENNED VAN AZ ERŐ!

Van még esélyed, hogy boldog legyél... vagy várhatod szomorúan az élet elmúlását. Érezheted magad szeretve, szépnek... vagy csúfnak egy értelmetlen élettel. Választhatsz:

Választhatsz:
Összeszorítod az öklöd és harcolsz a céljaidért, vagy hagyod elveszni vágyaidat. Választhatsz: Boldogságot vagy bánatot

Tűzz ki célokat és harcolj értük! Ne légy önző! Áldozz az idődből olyan dolgokra, melyeket szeretsz és melyek boldoggá tesznek!

Soha ne feledd!

Ahogy Te érzed magad... olyannak látnak mások! Amennyi szeretetet adsz... annyi szeretetet kapsz!

Mindenek felett: SZERESD ÖNMAGAD... OLYANNAK AMILYEN VAGY!







Tanácsok nőknek!

Link





Tanácsok nőknek

Link






















































 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Álmodj velem
  2017-12-02 19:45:27, szombat
 
 










ÁLMODJ VELEM


Álmodj Velem Szeress belém, s cserébe én megszépítem életed
Fordulj felém, s ha bánt a fény, hunyd le a két szemed
S álmodj velem, álmodj velem, simulj hozzám szerelmesen.
Mint tarka lepke oly puhán repül a perc, ha mosolyogsz, ha átölelsz.

Álmodj velem sok éjen át, két csók között vigyázok rád,
átkelünk együtt, hét hegyen, hét tengeren, álmodj velem, álmodj velem.
Feljöttek már a csillagok, üzen az ég most neked.
Már csak egy perc, s veled vagyok, hunyd le a két szemed.

Álmodj velem, álmodj velem, simulj hozzám szerelmesen.

Mint tarka lepke, oly puhán repül a perc, ha mosolyogsz, ha átölelsz
Álmodj velem sok éjen át, két csók között vigyázok rád,
átkelünk együtt, hét hegyen, hét tengeren,álmodj velem, álmodj velem
Átkelünk együtt hét hegyen, hét tengeren, szép szelíden álmodj velem.




































































 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Legyen időd + PPs
  2017-08-22 20:59:40, kedd
 
 







LEGYEN IDŐD...


Legyen időd gondolkozni...
Ez az erő eredete.
Legyen időd játszani...
Ez az örök fiatalság titika.
Legyen időd olvasni...
Ez a bölcsesség forrása.
Legyen időd imádkozni...
Ez a legnagyobb erő a földön.
Legyen időd szeretni,
hogy mások szerethessnek...
Ez istenadta kiváltság.
Legyen időd barátságosnak lenni...
Ez az út a boldogság felé.
Legyen időd nevetni...
Ez a lélek muzsikája.
Legyen időd adni...
Túlságosan rövid a nap ahhoz,
hogy önző legyél.
Legyen időd dolgozni...
Ez a boldogulás ára.
Legyen időd cselekedni tiszta szeretetből...
Ez a Mennyország kulcsa.

Figyelj a mára!
a Tegnap csak álom,
a Holnap csak látomás;
a helyesen megélt Ma tesz
boldog álommá minden Tegnapot,
és minden Holnapot reményteljes látomássá.

(fordította: Sajgó Szabolcs)







Legyen időd - PPs

Link

Link





























 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Álom, álmaink
  2017-08-08 21:00:23, kedd
 
 













ÁLOM, ÁLMAINK


Álmaink világában

Az emberek alvás közben a legszebbek. Igen! Ezt már évekkel ezelőtt megállapítottam.
Hisz, ha belegondolunk, ebben a rohanó világban szinte csak az éjszakákon lehetünk
nyugodtak. Olyankor nincs mi megzavarjon bennünket, nem kell törődnünk mások, és
saját problémáinkkal. Arcvonásaink kisimulnak, és pihenünk, tartalmasan, békésen.
Álmaink világában jószerivel bármit megtehetünk, amire csak vágyunk. Gyermekként
lehetünk űrhajósok, tűzoltók, lovagok, vagy tán szépséges királylányok. Később,
kamaszként jönnek az eltitkolt, szégyellt, de mégis boldog "kedves álmok". Felnőttként
munkahelyi sikerekről, boldog családi körről álmodunk. Öregkorban pedig kellemes
nosztalgiával gondolunk vissza fiatalabb korunkra.

Ám ezek a percek mulandóak, mert az élet körforgása egy pillanatig sem áll meg, s az
éjszaka után jön a reggel. "Ó az az átkozott!", hogy nem bírt volna még várni! Legalább
pár percet! Olyan szép volt az álmom! S újra jönnek a gondok, s a feszültség. Mindig
ugyanez van. Nap mint nap szembesülünk problémáinkkal, és epekedve várjuk, hogy
újra eljöjjön az éj, és álomra hajthassuk fejünket.

Hát akkor miért!? Miért kell ezt így? Jó ez nekünk? Kell a stressz? A feszültség?
A gondok? Hát nem! Miért nem próbálunk meg ébren álmodni? Legalább 5 percre
kikapcsolni, és nem törődni semmivel. Pedig olyan sokat javítana a nehéz
hétköznapokon.

Persze, mindenki megtalálja azt a cseppnyi boldogságot, ami átsegíti Őt bármilyen
nehézségen. Kinek mi az? Ez emberenként változik. Csak a magam nevében
nyilatkozhatok, de elárulom, engem az tenne boldoggá, ha reggel Mellette ébredhetek,
s a beszűrődő halvány fényben láthatnám az arcát, s hallhatnám a lélegzetvételének
halk neszét. Így, ha szeretnék pár boldog pillanatot a szürke hétköznapokban, csak
erre gondolok, s várom a pillanatot, amikor az álom valósággá válhatna!!!








Acsai Kinga: ÖSSZETÖRT ÁLOM


Egy szó, amelyre mindig vágytam,
Egy táj, melyet megcsodáltam.
Egy mosoly, mely örökre elvarázsolt,
Egy fény, mely a szemedben táncolt.
A hang, mely oly tisztán csengett,
A kéz, mely megérintett.
Egy mozdulat, mely csak nekem szólt,
Az ölelés, mely csak enyém volt.
Angyalok éneke cseng fülemben,
Régi nyár emléke kínoz engem.
Az idő árja messzire sodort,
Volt egy szerelem, de csak játék volt.
Marad a vágy, mely már hiába éget,
A remény is elszállt, semmivé lett.
Nem égett tűz a szép szó mögött,
Volt egyszer egy álom, mely összetörött.







Alföldy Géza: AMÍG ÁLMODUNK


Ne keltsétek fel az álmodókat,
amíg álmodnak, addig boldogok.
Foltozott gúnyájuk királyi palást,
aranykalászt ringat meg-sincs földjük.
Fölgyűlt könnyük gyémánttá válik.
Az égig szikrázik a földöntúli fény,
s az arany nagyot játszik a kék ég ívén.
Robotos testünk a szépség szobra,
ellopott lelkünk a jóság csokra.
Füsttől mart hangjuk orgonabúgás,
s márvány palotájukban a rabszolgatartó
rongyos koldusként száraz kenyérért kopog -
Ne keltsétek fel az álmodókat -
amíg álmodnak, addig boldogok!






Aranyosi Ervin: ÉRKEZIK A JELEN


A hajnali Nap fénye felkúszik az égre.
Menekül a sötét, - nehogy utolérje.
Madárdalra ébred a szunnyadó világ:
az újjászületés élményét éli át.
Lassan ébredezem. - Mi történik velem?
Álmom messze úszik, s érkezik a JELEN.







Ács Erika: ÁLMODJ MAGADNAK


Álmodj magadnak egy társat,
kivel a rosszat jónak látod,
kivel teljesül minden álmod,
akivel a holnapot bátran várod.
Menj el vele egy másik világba,
s ne gondolj többé a hibákra.
Élj úgy, mint az álmaidban,
s higgy a vágyaidban..
Légy önmagad s szeresd őt,
mert ő jelenti számodra a jövőt,
Ne akard feledni bárhogy is fáj,
ne tégy még semmit csak várj.
Várj míg meglátja benned kit keresett,
s rájön mindig is téged szeretett,
Várj míg eljő az idő, ne félj, sohasem késő.
Ne hagyd, hogy fájjon mi máskor szép.
Lebegjen előtted egy kép,


az álmod, vágyad, a szerelmed,
s mire oly rég vársz, benne megleled,
talán nem benne, hanem egy másik társban.
Érezd a szerelmet, a boldogságot,
s éltesd az álomvilágod,
Mert az álmok szebbé teszik életed,
és erősítik szerelmed.
Légy az, ki a saját világodban,
számíts rá bátran, ha baj van,
szeress szívből, tisztán,
s megismered a boldogságot igazán.







ÁLMAIMBAN


Álmaimban Veled szállok.
Túl e kötött földi léten.
Csillagok közt ragyogunk,
A vén Hold rejtekében.
Csillagtestünk összeolvad
Napsápasztó fénysugárban.
S mi üstökösként eltününk,
Az örök fény honában.







ÁLMAI MINDENKINEK VANNAK


Álmai mindenkinek vannak.
Néha jók, néha rosszak.
néha azt kívánod, hogy elfelejtsd őket,
néha ráébredsz, hogy túlszárnyaltad őket.
Néha úgy érzed, végre valóra válnak.
és néhányuknak csak rémálmok jutnak.
De nem számít, miről álmodsz, mikor eljő a reggel,
a valóság beférkőzik és az álmok eltűnnek.







ÁLMAINKBAN...


Álmainkban kedvesek a fények,
álmainkban ott ragyog az élet.
A szívek melyek új csodára várnak
álmainkban mind valóra válnak.
Álmainkban elkerül a bánat,
ha tél van is örülünk a nyárnak.
Ha sötét van nem félünk az éjtől
továbbálmodunk a napsütésről.
És mikor az álom nem marasztal,
csillagfényeket kerget a hajnal,
örülünk a kedves ébredésnek.
S a szívben mindig
új remények égnek.







ÁLMODJ...


Álmodj magadnak egy társat,
kivel a rosszat jónak látod,
kivel teljesül minden álmod,
akivel a holnapot bátran várod.
Menj el vele egy másik világba,
s ne gondolj többé a hibákra.
Élj úgy, mint az álmaidban,
s higgy a vágyaidban..
Légy önmagad s szeresd őt,
mert ő jelenti számodra a jövőt,
Ne akard feledni bárhogy is fáj,
ne tégy még semmit csak várj.
Várj míg meglátja benned kit keresett,
s rájön mindig is téged szeretett,
Várj míg eljő az idő, ne félj, sohasem késő.
Ne hagyd, hogy fájjon mi máskor szép.
Lebegjen előtted egy kép,
az álmod, vágyad, a szerelmed,
s mire oly rég vársz, benne megleled,
talán nem benne, hanem egy másik társban.
Érezd a szerelmet, a boldogságot,
s éltesd az álomvilágod,
Mert az álmok szebbé teszik életed,
és erősítik szerelmed.
Légy az, ki a saját világodban,
számíts rá bátran, ha baj van,
szeress szívből, tisztán,
s megismered a boldogságot igazán.







ÁLMODJ...


Álmodj magadnak szép napot,
Ha már a nyár úgy itt hagyott.
Álmodj magadnak színeket,
Ha benned minden szürke lett.
Álmodj nyíló virágokat,
Andalító illatokat,
S mire elér újra a tél,
Mesédben minden dalra kél!

(Shakespeare: Szonettek)










ÁLMODJ SZÉPET


Álmodj szépet, hisz tudod
Most is vigyáznak Rád
A kedves angyalok.
Minden pillantásuk
És szavuk én vagyok,
Míg odakint a sok-sok csillag
Szívemből ragyog.
Az ezüst hold alatt
Csendre intem a madarakat,
Szeleket, bokrokat,
Hogy csend és nyugalom
Kísérje álmodat.
Fű közé rejtem
Lépteim zaját
Csókjaim csöndje
Kíván jó éjszakát!







ÁLMOKBAN HITTEM ÉN


Dalszöveg

Változtam jól tudom, túlléptem mindenen,
S bár múltam vállamon, jövőm a cél nekem,
Ezért hát értem én: szülhet jót néha rossz,
Bölcsesség, szép erény, de olykor bajt okoz,

Mert én álmokban hittem réges-rég,
Gyermekként mindig kék az ég,
Viharként jött e változás,
S bár minden új, szívem nem más...

Biztosnak hittem én, mindazt mi elveszett,
Kétség és vád gyötört, s válasz nem érkezett,
Ám egy nap hirtelen, új fényben láttam én,
Jövőm s az életem, valóság és remény,

És én, álmokban hittem réges-rég,
Gyermekként mindig kék az ég,
Viharként jött e változás,
S bár minden új, szívem nem más....

S bár minden új, szívem nem más...

(A Szépség és a Szörnyeteg - musical)







ÁLOM


Az álmaim különlegesek,
van, amikor feltöltenek,
akad, hogy megrémítenek.
Néha megint kislány vagyok,
a gondjaim akkor még nem nagyok,
önfeledten játszom a réten,
hajam hosszú, bomlik a szélben.
Amikor felnőtt nő vagyok,
kifelé tartást, és erőt sugárzok,
legbelül maradnak a vágyak,
édesek, lágyak, dédelgetett álmok.


Ki vagyok én? kérdem álmomban,
különleges nő, valami küldetése van.
Azt érzem, hogy más vagyok, mint a többi,
kilógok a sorból, nehéz visszarakni.
Miért van ez? egyre csak keresem,
válaszokat szeretnék egyenesen.
A választ bizony meg nem mondja senki,
belül tenmagadban kell az fellelni.
Talán az álmok segítenek,
szép lassan megfejtem üzenetüket.
Egyvalaki van, aki segíthet megértve,
ő pedig nem más, mint álmaim hercege.

/Fehérforrás/




-


Benedek Elek: ÉDES ÁLOM


Alszik Aranyvirág,
Vajon mit álmodik?
Szárnyas angyalkákkal
Az égben játszódik.

Alszik Aranyvirág,
Oly édes az álma,
Mintha a tündérek
Kertjében sétálna.

Alszik Aranyvirág,
Mosolyog a szája,
Vajon min mosolyog?
Nincs, ki kitalálja.

Alszik Aranyvirág,
Oly édes az álma
Az angyal sem lehet
Boldogabb ő nála.







B. Huszta Irén: ÁLMODJ VELEM


Olyan szép ez az álom
Ne ébredj fel!
Hagyj kicsit álmodni! Most
Ne ébressz fel!
Könnyű angyalszárnyakon
Repülök én,
Körülölelsz, s megszűnik
Idő és tér.

Érzem veled egy vagyok,
Mint te velem
Fényedben feloldódom
Könnyű leszek,
Eltűnik minden fájdalom,
Minden remény,
Minden vágy kielégül, míg
Miénk a fény.



Pilleszárnyú kis álom,
Ne hagyj ma el!
Jó lenne beléd halnom -
Ne engedj el!
Életem halál, az álmom
A tiszta lét
Egysége, melyben izzik, mint
Alkonyi ég

Nyárvégi napnyugtakor -
Isten fénye
És nem hasonlítható
Szeretése.
Fogd kezem, s hagyd érezni,
Ne kelljen még
Az egyedül-létbe halnom
Egy kéz elég!







Bogár Lilla: ÁLMOMBAN SOKSZOR LÁTTALAK...


Álmomban sokszor láttalak,
S egyszer csak megjelentél,
Nem tudtam, mire véljem,
De örülök, hogy jöttél!

Álmomban sokszor láttalak,
Nem hittem hogy eljössz egyszer,
De megjelentél egy
Vasárnap reggel.

Álomban sokszor láttalak,
S tudtam, szeretni foglak,
Bár nem hittem, hogy
Ilyen hamar a bizalmamba fogadlak.

Álmomban sokszor láttalak,
S valóban eljöttél,
Az álom valóssá vált,
S te az életben is velem lettél.







Bogár Lilla: CSAK NÉZEM, HOGY ALSZOL


Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.
Gyönyörű szemeid bezárta az álom,
Kedvesen mosolyogsz még álmodban is, mindig erre vágyom.

Tested melegét érzem, ahogy alszol,
Nem merem elhinni, hogy a szíved hozzám láncol.
Különös érzések motoszkálnak bennem,
A szerelem, mi eddig oly kegyetlen volt, megtalálta lelkem.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol,
S betelek káprázatos testeddel,
Miből csak úgy sugárzik az élet,
Szeretlek, szeretlek, nem mást, csak téged.

Lassan álom jön az én szememre is,
De nem merek elaludni, félek, elhagysz megint.
Szemem mégis lecsukódik lassan,
Ez lesz a legszebb álmom,
Mikor a füledbe súgom, te vagy az életem, s a halálom.

Nem nyúlok hozzád, csak alszok veled,
Leteszem melléd, fáradt testem,
Odabújok, finoman és lassan.
Nehogy megzavarjam az álmod, csak aludj tovább, gondtalan.










Bogdán András: ÁLMODJ...


Álmodj boldogot, álmodj szépet
Álmodj igazra váló meséket
Álmodj barátot, melletted állót
Álmodj hű társat, el sose válót
Álmodj magadnak igazi otthont
Álmodj bele, kivel megosztod
Álmodj táncot, mi magasba emel
Álmodj táncost, ki szívednek felel
Álmodj tüzet, lánggal égetőt
Álmodj csókkal perzselő szeretőt
Álmodj utakat, messzi világot
Álmodj szívedben nyíló virágot
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat
Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad
Álmodj szabadot, láncot megtörve
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve
Álmodj hát jövot, álmodj szépet
Álmodj igazzá váló meséket...













Bogdán András: ÁLMODÓ


Amikor lehunyod két csillag-szemed,
Amikor párnádra hajtod a fejed.
Amikor gondod a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz - én Veled vagyok.

Amikor lépted rossz útra téved,
Amikor sorsod nehéznek érzed.
Amikor egyedül maradtál végleg,
Amikor nincs más - vezetlek Téged.

Amikor sírnál - de elfogyott könnyed,
Amikor érzed - a szavak is ölnek.
Amikor a sötét elnyelne Téged,
Amikor fény kell - én gyújtok Néked.

Amikor könnyed patakként árad,
Amikor örök vendég a bánat.
Amikor felhők ültek a szemedre,
Amikor sírsz - mosolyogj szemembe...

Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon.
Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson.
Amikor eljön a halál érted.
Akkor élni én hívlak Téged...

Álmodj patakot, virágzó rétet,
Őzet, pacsirtát, fürge menyétet.
Álmodj napot, szellőt - fényeket,
Csillagok vándora - élj életet...







Bogdán András: ÁLOM


Azt álmodtam, szerettél,
velem együtt nevettél,
szemed fénye ragyogott
lehoztunk egy csillagot.







Bradányi Iván: ALUDJ JÓL


A hold egy sárga tányér
Az éjjel abroszán,
Az első csillag ráér,
Még el sem indult tán.
Az álom-manó zsákja
Lassan szétreped,
S a résen át a mákja
Arcodra pereg.

Aludj jól,
Álmodj szépeket.
Repülj, szállj,
Föld és ég felett.
Nem kell más,
Csak hunyd le két szemed,
Aludj jól
És álmodj szépeket.

Az alkony ezüst hídját
Alig látni már,
Összehajtja szirmát
Egy fáradt rózsaszál.
A rét, a domb, az erdő
Altatót susog,
Egy tovatűnő felhő
Az álomvonatod.







André Chénier: ALSZOM S SZÍVEM VIRRASZT


Alszom s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom.
S mellém varázsol egy aranyló szárnyú álom.
A szívem szíveden, kezemmel reszketeg
érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.
S egy indulat riaszt, az álomképi béke
széthull és zaklatott, rossz ébredés a vége;
magamban fekszem itt, felgyúlva azt hívém,
szép szádat csókolom s párnát csókoltam én,
és álmomban karom ölelni vágyva tested,
a párna pelyheit ölelte csak helyetted.

/Radnóti Miklós fordítása/







Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél,
mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat
csinálj, amit szeretnél!

Paulo Coelho










Ron Cristian: MERJ ÁLMODNI...


Merj álmodni,
mert az álmok álmodói meglátják
a holnapot.
Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai.







Csepregi Éva: SZERESS TOVÁBB

Dalszöveg


Belőlünk nőnek fel az álmok, feszítik könnyű szárnyukat,
Vigyázva lépjetek, olyan törékenyek akár a legszebb ékszerek.

Mert van remény, míg vannak álmok, beteljesítik vágyainkat.
S ha a remény elhagyott, vajon kiben bízhatok?
A világ akkor félelmetes, ha nem szeretsz.

Szeress csak így, szeress csak így, szeress tovább,
az álom csak úgy szép, ha tovább álmodják.
Szeress csak így, szeress csak így, szeress tovább,
a holnap ajtaján az álmok visznek át...

A világ csak úgy szép, ha újra álmodják.







Csitári Hock Tamás: VAN AZ ÁLOM


Van az álom, amelyben ott van Ő. Este behunyod a szemed, elalszol, és az álmok
világában találkozol Vele. Ám egy napon történik valami.Egy napon kilép az
álmaidból, és melléd szegődik. Valósággá válik. És ekkor különös dolog történik.
Már nem jelenik meg álmaidban. Nem találkozol vele éjjelente, nem beszélsz
vele álmaidban. De ez nem csoda. Hiszen kilépett onnan, belépett való világodba.
És amikor elköszön tőled, ismét álmaidban találkozol Vele. Újra gyakrabban
látod Őt ott... De már szomorúan ébredsz. Mert nem tudod, kilép-e még egyszer
álmaidból. Csak reménykedsz. És hiszel továbbra is.

Az álomban. Az álmodban.







Csitáry-Hock Tamás: VANNAK AZ ÁLMOK...


És van a valóság. Aminek létezése csak álmainknak köszönhető. Az álmok kora soha nem múlhat el. Hiszen minden egy álommal kezdődik. Földünket készen kaptuk, az nem a mi álmunk. De minden, amit valóra váltunk benne, az bennünk, belül születik meg először. Vagyis, álom. A valóra váltás pedig éppen ezt jelenti: valósággá váltunk valamit. Ez a valami a mi álmunk. Elképzelésünk, vágyunk. Enélkül nincs valóság. Az álmok életünk minden területén a valóságot hordozzák magukban. Akár egy repülő megépítéséről, akár egy vers megírásáról, akár két ember szeretetéről van szó. Hiszen a legfontosabb, a nő és férfi kapcsolata is egy álommal, egy vággyal kezdődik. A másik megismerésének, felfedezésének vágyával. Ebben a folyamatban két ember közös álma válik valóra. És ebből a vágyból, álomból lesz az Élet. Kettejük élete. Amiben már nem álom az egymás iránti tisztelet, a szeretet, a megbecsülés. Hanem valóság.

Ami álomból született.







Tudod, hogy milyen borzasztó felébredni egy szép álom után. Egy szép álomból a szomorú, szürke valóságba. A hiány valóságába. De van, amikor megfordul minden.
Amikor legcsodálatosabb dolog felébredni. A valóságba. Van, amikor a valóság minden álomnál szebb. Amikor a valóság nem a hiány valósága. Amikor a valóságban ott van valaki, aki felette van a legszebb álmoknak is.

Csitáry-Hock Tamás







Dezső Ilona Anna: ÁLMUNK




Mit dobog odabent a szív,
Mikor csicseregnek a madarak?
Milyen az, ha vérzik a lét,
Amikor álmodik a virradat?
Megannyi kérdés, és érzés,
Mit rejt kinek-kinek az álma:
Mert álom, hogy vagyunk,
S csupán csak egy rezzenés
A nagybetűs életünk maga.
Hát álmodjuk, hogy szép,
Hogy bíborló a virradat,
Hogy minden jó volt és kész,
Előkészített asztalnál vacsora.
Álmodjuk, hogy csak sétáltunk,
Csak játszottunk itt valaha.
S álmunk, akkor a mesébe visz
És imádság lesz minden sora,
E versnek, mit a lelkem ír meg,
Mi én vagyok, a valóság maga.







Dobos Hajnal: ÉJFÉLI ÓDA


Kezem kinyújtva téged érlek.
Itt vagy mindig, itt,
ahol kereslek.
Ha rossz az álmom,
s már-már mélybe ránt,
Hű karod csitít.
Óv és félt, ölel és kér,
Vár és remél.
De jó, hogy hozzád bújhatok,


mikor hideg az éj.
És jó, hogy elmész, ha küldelek,
Hogy vársz, ha elmegyek...
Miért hallgatod a szívem verését?
Nem fáj, ahogy dobog?
Tudom, érzem, látom, hogy szeretsz.
De jó! Hát őrizd az álmom,
hogy hozzád érjek, ha kezem kinyújtom.







Ecsedi Éva: SZERELEM


EGY ÉLET MARGÓJÁRA


Azért, mert mosolygok, nem vagyok még boldog,
Vannak az életben nagyon furcsa dolgok.
Kacagok akkor is, ha szívemet tépik,
Furcsa ember baját soha meg nem értik.
Mindenki elhagyott, aki elhagyhatott,
Mindenki megdobott, aki megdobhatott.
Az is ütött rajtam, kinek mindig adtam,
Szívszeretetemért szívet sosem kaptam.
Én csak ember vagyok, az is maradok,
Bármilyen furcsa is, álmokért szaladok.
Mert nem lehet álom egy igazi élet,
És ha most tévedek, bocsánatot kérek.

(Ismeretlen)







ELVESZETT ÁLMOK


Bolyongok némán egymagam az úton,
Törékeny álmot vonszolok csupán.
Ma este elhalkult minden hang a húron
s én szaladok egyre álmaim után.
A tegnapok tűnt fénye átsodort a mába,
Minden derűs óra bennem megfagyott.
Kereslek a hajnal vörös bársonyában ,
s minden alkonyatban, de Te nem vagy ott.
Egy fájó sóhajtássá szelídült az álom ,
Melyet a szellő ma nekem suttogott,
Most szélfútta jeges hómezőkön járok
S dérlepte emléked lassan megfagyott.
Néha visszajár meg ez a régi álom,
S rügybontó zsongássá festi át a mát
Én képzeletben lepke könnyű szárnyon
Szállok mint szabad sólyommadár.







"Az élet álmok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül, a lehetetlen álmokkal teli élet viszont olyan, mint a művirágokkal teli kert..."

Alessandro D`Avenia







,,Én álmodom a rétet, és mellé a zöld mezőt,
Te álmodod a havas csúcsot, s a nap elé a felhőt.
Én álmodom a nyár melegét, a tengert, a virágok illatát
Te álmodod az őszi csendet, és egy lombja vesztett fát.
Én szaladnék a széllel, viharként vadul,
Te ülnél a fűben és néznél szótlanul.

Majd ha már én álmodom a felhőt és mögé a napot,
Te a tengerpartot mellé magadtól rajzold,
Ha képzelek csendesen fáradt őszi fákat,
Te lombokkal borítod az összes száraz ágat,
Én nézlek szótlanul, ülök és hallgatok,
Elmondhatod akkor, most már boldog vagyok."

Ismeretlen szerző







ÉRZELMEK VIHARÁBAN


Álom kell? Hát legyen! Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg a pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.

S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz, s a két karom visszaölel,
és - lásd! - a csókokat sem hagyjuk el.

Most állj! - mondom - itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán, hogy veled legyek,
és kedvem derül, szívem kitárom.
Légy a kedvesem és boldogságom!

Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít

(Skåne County, Svédország)







ÉS EKKOR...





És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után.

Danielle Steel







Farkas Éva: ÁLMODTAM MAGAMNAK


Álmodtam egy világot magamnak,
világom fényes, tiszta és meleg.
Virágok nyílnak minden faágon,
és boldogok az emberek.
Álmodtam egy világot magamnak,
ahol nem fáj a szív és nincs hiány.
Könny helyett mosoly ül minden arcon,
és ismeretlen szó ott a magány.
Álmodtam egy világot magamnak,
hol megfogják a kinyújtott kezet.
Hol igaz barátok a barátok,
s a legfontosabb szó a szeretet.
Álmodtam egy világot magamnak,
hol őszinte az érzés, s a szavak.
Ahol mindenki egy nyelven beszél,
és tetteket szül az akarat.
Álmodtam egy világot magamnak,
de az éjszaka lassan véget ér...
Az álmok nappal nem folytatódnak,
ősz van, és nemsokára itt a tél."







Farkas Éva: CSAK NÉHÁNY ÓRA KELL


A hétköznapok rohanásában
legyen számodra néhány óra,
mikor szívedet betakarja
a béke puha, álomtakarója.

Hunyd be a szemed, és pihenj meg!
Hallgasd, ahogy a csend mesél!
S amit szeretettel, szívből adnak,
elfogadni azt soha ne félj!

Tanuld meg: lehet ébren álmodni!
Fényeset, szépet, ezer csodát.
Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,
fájdalmas múlt útjának porát!

Életünk sokszínű tarka függöny.
Sötét a bú, s az öröm fehér.
Az ember, mert így van megteremtve,
ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk.
Sokszor talán csak néhány szóra,
barátra, szívre, egy kis mosolyra,
hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,
s választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos.
A lényeghez a szívünk vezet.







Farkas Éva: MAGAMNAK RAJZOLTALAK


Messze jársz, csak az álmok érnek el,
találgatom, valóban létezel?
Vagy csak magamban teremtettelek,
szabadon hagyva képzeletemet...

Rajzoltam neked szemet, alakot,
s arcodra mosolyt, amely rám ragyog.
Lelked kiszíneztem csodaszépen,
akartam, az enyém légy egészen.

Velem oszd meg minden gondod, bajod,
érezd mindig, hogy melletted vagyok.
Fogd meg kezem, hogy már ne féljek,
tárd ki ajtód, hogy hozzád betérjek.

Leülhessek temelléd egy székre,
s azt kívánjam, sosem legyen vége.
Legyen rá néha-néha alkalom,
hogy eljátszd nekem a kedves dalom

S ha mégis könnyes lesz a két szemem,
töröld le azt, s maradj kicsit velem.
Messze jársz, tán soha nem érlek el,
itt ez a kép, tudom, hogy létezel.







Garai Gábor: ÁLMODJ EGY SZÉP VILÁGOT...


Álmodj egy szép világot hol tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér...
Álmodd,
hogy a szeretet örökké él,
A szívekben derű és senki sem fél...
Álmodd,
hogy az álmaid valóra váljanak,és elkerül minden,
mi szívednek fájhat.







Gary Hun: ÁLMODJ VELEM


álmodj velem egy éjszakán,
ha bánt a gond, s fáj a magány,
álmodj, ha szíved összetört,
álmodj, ha bánat meggyötört,

álmodj, ha a sors ott talál
az élet árnyékos oldalán,
ha összeroppantott a bú,
s szorítja szíved sok tabu,

álmodjál velem, és ne félj,
bújj közel hozzám és mesélj,
mondd el, mi lelkeden a súly,
ha a rosszkedved szele fúj,

álmodd, hogy mellemen halkan sírsz,
s kikönnyezed magadból a kínt,
álmodd, hogy féltelek nagyon,
hogy csókod visszacsókolom,

álmodj velem, ha üres az ágy,
álmodj velem, ha kínoz a vágy,
álmodj, ha szerelemtűz éget,
s álmodban átölellek Téged,

álmodd, hogy kebled csókolom,
álmodd hasadra homlokom,
s hogy tárt combodon két kezem,
mert tested ízét élvezem,

álmodd, hogy szerelem éhe hajszol,
eperszín ajkaiddal felajzol,
térdelsz, s karom magamhoz láncol,
ujjbegyem a hajadban táncol,

felfalsz, és élvezzük a mámort,
s halljuk felettünk repdesni Ámort,
testünket nyila, összetűzi
s ajkadat velem összefűzi.

álmodd azt, hogy forr a vérem,
hogy szerelemittasan kérem,
nyílj meg nekem, és úgy szeress,
s álmodj magadba engemet!

álmodd, Benned feszülök, várva,
hogy körbefonsz, magadba zárva,
és elkap a vágy újra meg újra,
vonaglunk ketten egybeforrva,

aztán azt, hogy a csend megül,
s hogy kibújt a Hold a domb mögül,
s izzadt hajszálad fonalán
fon Neked ezüstfény glóriát,

álmodd kezedet a karomra.
álmodd fejed a mellkasomra,
és a csendben hallhatod,
hogy szívem érted dobog!

álmodd, hogy álmod véget ér,
felébredsz, s szíved arra kér,
tegyem igazzá vágyaid,
s váltsam valóra álmaid!







Gligorics Teréz: LEGYEK A HAJNAL


Legyek a hajnal, ha nincs többé álmod,
Sötétben az égő gyertyafény,
Holnap is én legyek a láthatárod,
Szívedben vigasz, ha nincs remény. . . . .
Legyek a napfény, a felhőtlen égen,
Az éjszakában a csillagod,
Találjam meg a lelked a szélben,
Ha időnként, bárhol elhagyod. . . . .
Legyek az ölelés, perzselő vágyad,
Nekem szánd minden csókodat,
Legyek a hullám, a tenger ha árad,
Könny, ha már mindenki megtagad,
Szíved örökre enyémbe zárom,
Nem leszek sohasem délibáb,
Árnyékod vagyok, a te utad járom,
S kimúlok, ha fény nincs tovább!







Grigo Zoltán: JÓ ÉJSZAKÁT!


A fák között keringőt jár a szél,
Az éjszaka már szelíden zokog,
Majd csendesen behunyja a szemét,
Simogatják őt az álomfolyók.

Néma szobámban halkan csörgedez,
A távolból még hallom hangjait,
Szemeim előtt álmot görget el,
Halk muzsikát, mely lágyan andalít.

Selymes szárnyakon jön hozzám a hold,
Végig simítja fáradt szememet,
Ágyamra terít bársony takarót,
Szitál rám színezüst permetet.

Ablakom alatt tücsök zenekar,
Játszik apró hegedűk húrjain,
A park fái közt zenéjük elsuhan,
És rezegve száll az álom útjain.







Gyóni Géza: ÁLMOK


Ha a robotban kimerülve
Párnámra hajtom bus fejem,
Lelkemre mintha galamb ülne,
Te édes képed megjelen.

A fényes álmok a tiéid
Azokat mind neked adom -
Álmodja bár a lelkem végig
Selyempárnán vagy kőpadon.

És álmodom selyemhajaddal,
Karod szeliden átölel...
De virrad. Ujra itt a hajnal.
Varázsos kép, búcsúzni kell!

Elűzlek, mint a nap az égről
A fényes hajnalcsillagot -
Habár a fájdalom terhétől
Napestig összeroskadok.







H. Judit: AMIKOR VÉGET ÉR EGY ÁLOM


Dalszöveg

Amikor véget ér egy álom, szomorúbb ennél nincs talán.
Hiszen egy láthatatlan függöny, lemegy az élet színpadán.
A búcsúzás egy két személyes darab.
Hol a végzet írja minden egyes szavad.
Hol nem tudod, hogy mit hogyan csinálj.
Csak azt tudod hogy a szíved nagyon fáj.
A búcsúzáskor könnyes lesz a szemed.
Hiszen valakinek át adod a helyed.
Ki ellopja a tegnap örömét, és rád zuhan a hirtelen sötét.

Amiben esztendőkig hittél, őszintén, ostobán, vakon.
Amire esküdni is mertél, összedől s elhagy egy napon.
A búcsúzás egy két személyes darab
Hol a végzet irja minden egyes szavad.
Hol nem tudod hogy mit hogyan csinálj.
Csak azt tudod hogy a szíved nagyon fáj.
A búcsúzáskor könnyes lesz a szemed.
Hiszen valakinek át adod a helyed.
Ki ellopja a tegnap örömét,és rádzuhan a hirtelen sötét.

Mi történt,folyton ezt kérded?
Mi történt,hol a régi varázs?
Mi történt,magad sem érted.
Mitöl lett minden olyan más.
A búcsúzás egy nagyon nehéz szerep.
Hol a végszavakat felkapják a szelek.
Már nem segit se könyörgés se vád.
Te félre állsz,s az élet megy tovább.
Már senki sincs,már semmi nincs.
És az élet megy tovább.

H. Judit: AMIKOR VÉGET ÉR EGY ÁLOM

Link


Tolnai Klári: Amikor véget ér egy álom!

Link











HALLGASD...


Hallgasd egy kicsit a csöndet
Este, ha csillagok jönnek.
Nesztelen, némán az égre
Lüktet a csendben a béke.
Hallgasd egy kicsit a holdat,
Arany szép hárfaként szólnak
Dalai s millió húrja
Megpendül újra meg újra.
Amikor ismét csak csönd lesz,
Hallgasd még kicsit a csöndet.
És röpítsen csönd puha szárnyon
Csönd ország felé az álom







HA MOST ELALSZOL


Ha most elalszol, repülj egy világba
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.

Suhanj úgy mint még soha, repülj
boldogan, s mindennek örülj,
mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.

Az ezüstös fénybe öltözött fák
boldogan intenek, s ki éjszaka lát
mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet, s már érzed

a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!







HA VALAKI MEGJELENIK...


Ha valaki megjelenik az álmaidban, az azt jelenti, hogy
az illető annyira vágyik arra, hogy veled legyen.
Hogy kilép a testéből és egyenesen a Te álmodba repül.

Én minden éjjel kilépek a testemből, csak hogy veled lehessek.
Észrevétlenül odasimulok melléd, hogy érezzem minden rezdülésed.
Átölellek, simogatlak, azt hiszed ez csak a Te álmod, pedig már rég a miénk.

Reggel ha felébredsz, izgatottan várod a találkozást, hogy elmeséld álmodat.
Nem érted, mi az, hogy Én ugyan azt álmodtam amit Te.
S csodálkozva hallgatod ahogy mesélem,

(Forrás: Méz és lóhere c. film)







Harcos Katalin: ÁLMODJ VELEM


Álom kell? Hát legyen! Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg a pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.

S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz, s a két karom visszaölel,
és - lásd! - a csókokat sem hagyjuk el.

Most állj! - mondom - itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán, hogy veled legyek,
és kedvem derül, szívem kitárom.
Légy a kedvesem és boldogságom!

Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít!







Harcos Katalin: MINT AKI HAZATÉRT


Vendéged voltam tegnap éjjel.
Úgy fogadtál, mint aki hazatért.
Amint beléptem az esti széllel
hajam borzas volt, s a szívem remélt.

Karodba zártál, s hajamba fúrtad
arcod, úgy suttogtad: - Isten hozott! -
S én boldogan feledtem a múltat,
amikor rám senki nem áhított.

Kabátom letéve, kék ruhámban
csinosnak éreztem akkor magam.
Kecses cipőmben szép volt a lábam,
s tudtam: tekinteted végigsuhan,

pásztázza arcom, alakom s bokám
és kedvtelve, jólesőn nézeget.
Úgy tűnt, nem csak te vagy a csodám
de én is egy csoda vagyok neked.

Magadhoz vontál és oly gyöngéden
Kezdtél el ruhámból kibontani
hogy a ránk boruló téli éjben
csak sóhajod lehetett hallani.

Kibukkant a vállam, s te csókoltad
máris, öleltél ahogy senki még -
derekamat szorosan karoltad,
míg fölénk borult a csillagos ég.

Öleltél tüzesen, szenvedéllyel
és én vágyón boldoggá tettelek
Megtöltötted az éjt új mesékkel
s én őszinte szívvel szerettelek.

Vendéged voltam tegnap éjjel
s úgy fogadtál, mint aki hazatért
Soha semmi mással ez nem ér fel
Bármit odaadnék az álomért.







Havas Éva: ÁLOMSZONETT


Merítkezik a hold az ég vizébe,
az éj ma csöndes titkot üzen nekem,
lassan süllyedek álmok tengerébe,
ólmos pilláim alatt remény terem.

Szendergésembe szövi magát fényed,
csend kuporog már odakint mindenen,
idebent felzeng bennem édes lényed,
mert már a boldogság mellettem pihen.

Némaság... távolban árnyak motoznak,
lélegzeted nesze álomba ringat
- ki tudja mit cipel hátán a holnap -

Karolsz, s én magam helyemre fészkelem,
szelíd szíveink egyszerre dobognak,
ránk vonja csodás fátylát a szerelem.







Helen Bereg: BOLDOG ÁLOM


Éjjel álomvágy hajtott feléd,
Besuhantam Kedvesem, melléd.
Átölelt lágyan szellőkarom.
Átjárt a végtelen nyugalom.

Odasimultam óvni álmod,
Együtt élni a boldogságot.
Összefonódva eggyé lenni.
Nem mérlegelni, csak szeretni.

Sóhajtottál ölelve párnád.
Riadtan odabújtam hozzád,
Azt hittem ébredsz, lejár az álom
Megtörik nyugalmas boldogságom.

Halkan suttogtad: Édes Párom!
Egyetlenem! Örökké várom,
Hogy csak az enyém légy Életem.
Azután nem válunk el sohasem.

Válaszoltam a suttogásra:
Megígérem, Életem társa,
Neked adom halálig életem,
Nem válunk el Kedves, sohasem.

Boldog mosolyt láttam arcodon.
Ismét átölelt két karom.
Nem is tudom, mikor múlt az álom
Ébren is éreztem a boldogságom.







Homonyik Sándor: ÁLMODJ SZÉPET ( I am sailing )


Dalszöveg

Álmodj szépet,
álmodj szépet,
Minden álmod szép legyen!

Álmod elvisz,
s otthon ébredsz,
Túl a zajló tengeren.

Hozzád szállnék,
hozzád szállnék,
És az álom elrepít.

Hozzád szállnék
álomszárnyon,
Hogyha más már nem segít.

Mondd, hogy hallod
ezt a hangot,
Segítsd át most az éjszakán!

Hidd el, meghal,
nélküled meghal,
Érted élhet még talán.

Mondd, hogy hallod
ezt a hangot,
Segítsd át most az éjszakán!

Hidd el, meghal,
nélküled meghal,
Érted élhet még talán.

Álmodj szépet,
álmodj szépet,
Minden álmod szép legyen!

Álmod elvisz,
s otthon ébredsz,
Túl a zajló tengeren.

Szállj még!
Túl a zajló tengeren.

Szállj még!
Túl a zajló tengeren.

Szállj még!
Túl a zajló tengeren.

Szállj még!


Homonyik Sándor - Álmodj szépet

Link


ROD STEWART - I am sailing

Link








Gary Hun: ÁLMODJ VELEM


Álmodj velem egy éjszakán,
Ha gond gyötör, ha bánt magány,
Álmodj, ha szíved összetört,
Hogyha a bánat meggyötört,

Álmodj, ha a sors ott talál
Az élet árnyékos oldalán,
Ha összeroppantott a bú,
S szorítja szíved sok tabu,

Álmodjál velem, és ne félj,
Bújj közel hozzám és mesélj,
Mondd el, mi lelkeden a súly,
Ha a rosszkedved szele fúj,

Álmodd, hogy mellemen halkan sírsz,
S kikönnyezed magadból a kínt,
Álmodd, hogy féltelek nagyon,
Hogy csókod visszacsókolom,

Álmodj velem, ha üres az ágy,
Álmodj velem, ha kínoz a vágy,
Álmodj, ha szerelemtűz éget,
S álmodban átölellek Téged,

Álmodd, hogy kebled csókolom,
Álmodd hasadra homlokom,
S hogy tárt combodon két kezem,
Mert tested ízét élvezem,

Álmodd, hogy szerelem éhe hajszol,
Eperszín ajkaiddal felajzol,
Térdelsz, s karom magamhoz láncol,
Ujjbegyem a hajadban táncol,

Felfalsz, és élvezzük a mámort,
S halljuk felettünk repdesni Ámort,
Testünket nyila, összetűzi
S ajkadat velem összefűzi.

Álmodd azt, hogy forr a vérem,
Hogy szerelemittasan kérem,
Nyílj meg nekem, és úgy szeress,
S álmodj magadba engemet!

Álmodd, Benned feszülök, várva,
Hogy körbefonsz, magadba zárva,
És elkap a vágy újra meg újra,
Vonaglunk ketten egybeforrva,

Aztán azt, hogy a csend megül,
Hogy kibújt Hold a domb mögül,
S izzadt hajszálad fonalán
Fon Neked ezüstfény glóriát,

Álmodd kezedet a karomra.
Álmodd fejed a mellkasomra,
És a csendben hallhatod,
Hogy szívem érted dobog!

Álmodd, hogy álmod véget ér,
Felébredsz, s szíved arra kér,
Tegyem igazzá vágyaid,
Váltsam valóra álmaid!










HUNYD LE A SZEMED


Hunyd le a szemed, éld az álmod,
azzal sose törődj, mit mondanak mások.
Hisz Te lélegzel, Te nézel és Te látsz,
magadnak választod, amit választottál.
Egy perc csak az élet, ha boldogtalan vagy,
a legkisebb örömökkel tedd boldoggá azt.
Találd meg a fényt a fekete éjben,
a boldogságot a boldogtalan létben.
A szikrát a bóbiskoló, álmosodó tűzben,
az egyetlen virágot a kiszáradt mezőben.
Hallgass a lelkedre, ő érez, hisz és lát,
így lehet akár egy percből is örökkévalóság.







Ihász Gábor: AMIKOR AZ ÁLOM


Mikor pille könnyű szárnyán az álom jön feléd,
mikor a mindennapok gondját úgy elfelejtenéd,
mikor közel jár az éjfél, de te mégsem alszol el,
gondolj rám, gondolj rám...

Mikor nem vígasztal senki, mert egyedül maradtál,
gondolj rám, gondolj rám.
mikor nem vígasztal senki, mert egyedül maradtál,
gondolj rám, gondolj rám.

Ihász Gábor - Amikor az álom

Link











Kalina: ÁLMODJ VELEM


Álmodni hívlak most: gyere, jöjj velem;
csak hunyd le két szemed, és fogd meg két kezem.
Rugaszkodj el bátran - lelked könnyű pihe,
s vágyad elég erős, hogy bárhová elvigye.

Múlt emlékeihez... Nem kell már, hogy fájjon;
vagy jövő reményihez, hol kétség sose bántson.
Nincsen mitől félned: álom ez, csak álom:
minden, mi körülvesz, szépségből szőtt bársony.

Álmodni hívlak, mert én is álmodom;
szállok képzeletből kovácsolt szárnyakon,
míg az otthonérzés fel nem támad bennem,
vidáman harsogva: ilyennek kell lennem!

Álom ez, csak álom... A tied, az enyém;
ölelő karjait hívón tárja felém,
míg káprázat fényében tündökölve ragyog.
Gyere, álmodj velem... Mert a tiéd vagyok.







Kamarás Klára: ÁLOMHAJÓ


Most kék vízen lebeg ezüst hajóm.
Madárdal száll felém, s oly álmodón
érint a szellő, mint fényes selyem...
Repüljünk át az álomtengeren!

Figyelj! A parton pálmák intenek,
a távolban talán egy kis sziget...?
Kit érdekel most élet, vagy halál,
ha egy-két ilyen álom rátalál...!

Tovább, tovább... nincs veszve semmi sem,
még itt vagyok, még feldobog szívem.
Még hajt a vágy, leírni azt, mi jó...
Ne hagyj el álom..., fény..., ezüst hajó...!










Kamarás Klára: CSAK ÁLOM


Még várj... még van idő,
magasan jár a nap.
Ne tudja senki,
hogy csak álom ez,
álmodtál,
s én is csak álmodtalak.
Majd elcsitul köröttünk a világ,


és szürke fátyol könnyű árnya
borul a tájra...
Akkor majd újra itt leszek.
Meglásd, a csillagok világát
borítja ránk az éj, s a képzelet.










Kamarás Klára: EGY VISSZATÉRŐ ÁLOM


Mostanában gyakran azt álmodom,
hogy fölfelé megyek.
Romos lépcsőkön és törött létrákon
mászom, csak egyre mászom fölfelé,
és visszacsúszom mindig... újra...
Kitartóan, de egyre nehezebben
mindig csak újra... újra fölfelé...

Néha fölérek: föl a csúcsra.
Körülnézek, és mindenütt romok,
ledőlt falak és szürke sivatag,
összesárgult vagy beszűkült utak.
Ott fenn nincs más,
csak az, mi odalenn.
Fölébredek.

Fel kéne adni végre...
Fel kéne adni?
Nem lehet.







Kamarás Klára: VÁRAKOZÁS


Vártam ezeregy éjszakát
és azt vártam, hogy majd mesélsz,
talán a szerelem dalát,
amelyben csak hozzám beszélsz.

Vártam, hogy elmondd álmaid,
és senki másnak, csak nekem...
Itt már senki nem álmodik.
Magam áltassam szüntelen?

Vártam, hogy ha szemedbe nézek,
Ott látom magam jónak, szépnek,
amilyenné csak lenni vágytam...

Most már nem várok semmit tőled,
letöltöm s letöltöd idődet...
A csönd dörömböl már a házban.










Kiss Tamás: JÓ ÉJT VERS


Ha most elalszol, repülj egy világba
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.

Suhanj úgy mint még soha, repülj
boldogan, s mindennek örülj,
mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.

Az ezüstös fénybe öltözött fák
boldogan intenek, s ki éjszaka lát
mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet, s már érzed

a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!







Kormányos Sándor: ÁLOM VAGY MÁR


Csendem néma foglya lettél
hallgatásom körbezár,
börtön minden csókos emlék,
hisz nyár volt, és most őszre jár.

Ébren többé nem kereslek,
álom vagy már, hallgatag,
kibuggyanó könny lehetnél,
de mindig visszatartalak







Kormányos Sándor: HOLD SARLÓJÁN


Takarót simít a sűrű csend
lebbenő álmok bársonya,
hold sarlóján ringatózik
a csillagfényű éjszaka.

Árnyak suhannak túl a fákon
a bokrok alatt tücsök zenél,
altatót hegedül az éjszakának
s vele dúdol a kósza szél.

Álom kering a hold körül
ruháján ezüstös fény ragyog
rádőlnek mind, s mint égi párnán
alszanak rajta a csillagok.







Kormányos Sándor: VÉGÜL


Szertefoszló álmaimból
mi az, mi végül megmarad?
Egy halvány illat, s túl azon,
arcod... szemed... a szád... hajad...







Kun Magdolna: ÁLMAIMBAN


Álmaimban sokszor
csillagok közt jártam.
Kóborló vándorként
szeretetre vágytam.
Azt hittem égig kell
szállni azért ,
hogy barátokra leljek,
de rájöttem
itt a földön élnek
akik megszerettek.







Kun Magdolna: MEGÁLMODTALAK


Tudod, az álmok nem hazudnak. Igazzá válnak.
Valóság lehet a valótlan is egyetlen perc alatt.
S miről azt hisszük, hogy sohasem érjük el,
Egyszer megtörténtté teszi minden álmunkat.

Én már megálmodtalak. S most megtaláltalak.
Érezhetem illatodat és vágyhatom a csókodat.
Nekem már minden adott perc boldogságtudat,
Mióta közelemben érezhetem férfivágyadat.

Éjek múlnak, napok telnek. Elfogy majd az idő,
De én minden földi szépséget elérhettem általad.
Nekem már az évek során annyi gyönyör jutott,
Hogy két életre is elég ez a sok boldog pillanat.

Jó, hogy lettél. Jó, hogy vagy. Összetartozunk.
Egyek vagyunk, egyek leszünk örökkön örökké,
Mert bármilyen nehéz is kínnal teli sorsunk,
Ha ölelve szeretjük egymást - nem kell félni többé.










Kun Magdolna: SZERETNÉK


Szeretnék egy meseerdőt, olyan álommal szőtt,
elérhetőt, kis házikót patakokkal, lágyan formált dús fodrokkal.
Virággal telt selymes rétet, tücsökhangút, mely
dalra késztet, elsuhanó pillangókat, szivárványon hintázósat.
Magas hegyen lágy szirteket, rajta délceg törzsű fenyveseket,
szélben hajló búzatáblát, mely égig nyújtja dús kalászát.
Ezerszínű rózsakertet, mi illatával könnyet ejtet,
hegyoldalon zuhatagot, mely a napfénytől tükröt ragyog.
Ívelt folyót sebes árral, benne halat, ezer számmal,
vén tölgyfákat nagy lombokkal, hol mókus ugrál víg mosollyal.
Tiszta vizű, édes tengert, melyre a nap csókot lehelt,
dzsungelt, ahol sok száz állat, szabadon és büszkén járhat,
Szeretnék egy jobb világot, miben mindig szépet látok,
s nem lesz benne gyűlölet, csak el nem fogyó szeretet.







Ligeti Éva: ÁLMODOTT ÁLMUNKBÓL


gondtalan ifjúság
tovatűnt messze
álmodott álmunkból
valóság lesz-e?

hányszor lesz kikelet
rózsaszín virág
látunk ismeretlent
s milyen a világ?

ezernyi utunkon
próbatételek
kalandos emlékek


apró részletek

összeforrt életünk
egyfelé halad
mind az, mit megéltünk
a miénk marad

valóság ölében
fészkel a lelkünk
álmaink peremén
egymásra leltünk







Ligeti Éva: AZ ÁLMOK VISSZATÉRNEK
( Rólad álmodtam az éjjel )


Rólad álmodtam az éjjel
Nem számolva a veszéllyel
Érzelmeim szerteszéjjel
Randevúznak a reménnyel

Bárányfelhőket terelem
Bújócskázol most is velem
Benned lapul egyik felem
Másik részem meg nem lelem

Huncut szemed rajtam nevet
Vérző szívem mégis szeret
Harmat cseppje könnyem lehet
Boldoggá nap fénye tehet

Sugara lelkemig hatol
Szív-pacsirtám neked dalol
Úgy is rád talál valahol
Álmaimért lelkem lakol

Fejem puha párnán hever
Emléked még édes teher
Vágyam színes koktélt kever
Álom körém fátylat teker




-


M. Laurens: HA MAJD CSENDÜL A VÁROS


Mikor leszáll az est, s csendesül a város,
megnyugszik a test és lélek, a fájdalom is álmos.
Puha meleg takarónak lágy ölelő mélyén
Vár egy szebb világ, hol életemet élném.

Álmomban, egy más világban járok,
Hol elhagynak a kínzó valóság foszlányok.
Ott minden szebb és új mesékre várva,
Nem is emlékeztet a rideg valóságra.

Nincs többé fájdalom, keserűség s bánat
Új kapu nyílik meg , s a holnap ott künn várhat.
Várhatnak a viták , s aljas szurkapiszkák
Bölcs álom takarja el, sajgó lelkünk piszkát.

Szunnyad a kevélység, gőgős páncéljában,
nem jut be e kapun, ki irígységtől sápadt.
Vadul dörömbölhet mind, ki békességtől félve,
Ostobán hiszi, hogy a gyűlölet felhághat az égre.

Oly világ ez, hol ki szeret , mindenkoron meglel,
Hol ébred a megértés, szeretet és jellem
Bárcsak megoszthatnám véled, bárcsak velem lennél
Bárcsak együtt néznénk , amint a nap felkél

Az én világom mindig derűs, nem hatol be ármány,
Nincs benne bősz gonosz, sem vicsorgó ártány....
Álmodjunk hát együtt! Álmodj jobb világot.!
Emberibbet, szépet.... Egy új valóságot.







Máté Péter: KI TUDJA? MIÉRT


Dalszöveg

Egy arc, mely arcom felé fordul,
Egy szó a némaságon át,
Egy kéz, mely kezem felé indul,
S idetalál vele a boldogság.
Ki tudja, miért szeretem úgy az esti csendet,
Mikor a szél a fák közt lopva átoson?
Ki tudja, miért szeretek úgy egy kedves verset,
Hogy százszor is elolvasom?

Ki tudja, miért mosolyog rám az első csillag,
Ha itt az éj, s harcol az árnyék és a fény?
Ki tudja, miért más a világ, amikor itt vagy,
S ki tudja, miért szeretlek Téged én?

Ezernyi kérdés, ezernyi érzés,
Mindegyik szép, mindegyik álmokat ígér,
S a legszebb álom velem marad,
Életemen végigkísér.

Ki tudja, miért örülök úgy a napsugárnak,
Ha itt a nyár s köröttem minden csupa fény?
Ki tudja, miért? Talán azért, mert Téged látlak,
S talán, mert úgy szeretlek Téged én.

Ezernyi kérdés, ezernyi érzés,
Mindegyik szép, mindegyik álmokat ígér,
S a legszebb álom, velem marad,
Életemen végigkísér.

Máté Péter: Ki tudja miért

Link








MINDANNYIAN ÁLMODUNK


Néha nyitva kell hagynunk az ajtót, engedni, hogy besétáljon rajta
a legnagyobb álmunk. Talán egy férfi, vele együtt a szerelem, a
boldogság, talán egy jó hír, amitől napjaink máshogyan telnek, talán
egy barát, aki visszaadja mindazt, amit eddig az évek eloroztak. Talán
besétál az egészség, fölszabadítva testünket a folytonos kíntól. Csak
ne felejtsük el nyitva hagyni az ajtót, hisz mind várunk valamire!

(Sarah Garden)







Nyári Kálmán: KI TUDJA MIÉRT?

Dalszöveg


Egy arc mely arcom felé fordul,
Egy szó a némaságon át,
Egy kéz mely kezem felé indul,
Ide talál vele, a boldogság. (Boldogság)

Ki tudja miért, szeretem úgy az esti csendet?
Mikor a szél a fák közt lopván átoson.
Ki tudja miért, szeretek úgy egy kedves verset?
Hogy százszor is (százszor is), elolvasom.
Ki tudja miért, mosolyog rám az első csillag?
Ha itt az éj, s harcol az árnyék és a fény. (Árnyék és a fény)
Ki tudja miért, más a világ amikor itt vagy?
Ki tudja miért, szeretlek Téged Én?

Ezernyi kérdés, ezernyi érzés,
Mindegyik szép, mindegyik álmokat ígér.
A legszebb álom, velem marad, életemben végig kísér.

Ki tudja miért, örülök úgy napsugárnak?
Ha itt a nyár, s körötte minden csupa fény.
Ki tudja miért, talán azért mert Téged látlak?
S talán mert, úgy szeretlek Téged Én.

Ezernyi kérdés, ezernyi érzés
Mindegyik szép, mindegyik álmokat ígér
A legszebb álom, velem marad, életemben végig kísér.

Ki tudja miért, örülök úgy napsugárnak?
Ha itt a nyár, s körötte minden csupa fény.
Ki tudja miért, talán azért mert Téged látlak?
S talán mert, úgy szeretlek Téged Én.
S talán mert úgy szeretlek, Téged Én.







Only: JÓ ÉJSZAKÁT


Álmodj szépet
Hisz tudod
Most is
Vigyáznak Rád
A kedves angyalok
Minden
Pillantásuk
És szavuk
Én vagyok
Míg
Odakint
A sok-sok
Csillag
Szívemből ragyog


Az ezüst
Hold alatt
Csendre intem
A madarakat
Szeleket
Bokrokat
Csak halk
Nyugalom
Kísérje
Álmodat
Fű közé
Rejtem
Lépteim zaját
Csókjaim csöndje
Kíván
Jó éjszakát







Ó ÉLET MIÉRT ADSZ NEKÜNK ÁLMOKAT?


Ó élet, miért adsz nekünk álmokat?
Ha egyszer bennük hinni nem lehet
S ha adod őket, el miért veszed?
Valóra váltani őket miért nem engeded?

Ha teljesülnek, szét miért foszlanak
Csalódás utánuk miért marad?
Hibásak benne, tán magunk vagyunk,
Tudjuk hiába, mégis álmodunk.

De mégis ne bántsd a csalódottakat
Csak adj nekik életet, s mindíg szebb álmokat
Mert álmok nélkül élni nem tudunk
S csak addig élünk, ameddig álmodunk.







Összetörik minden álom, ha nem vigyázol rá nincs, ki újra eggyé varázsolná csak csillámló gyémánt darabok vesznek körül, s nincs az, minek újra szíved örül. Nézd, hogy szikrázik és elvakít hívogatón a mélybe. Hív oda, hol nem érzed, ha fáj a lelked, de többet vissza sem térhetsz, egy apró talán a legkisebb csillagfényű darab kiszökik és fénye eljut lelked kapujába.
Útját semmi meg nem állítja. Reménnyel telve indul újra útnak.
Mert van kinek szemében megcsillanva újra szikrázóan széppé válhat és nem lesz többé törött édes árva. Könnycsepp testvére már nagyon várta. S az, ki így fénylő gyémánttal a két szemében újra éltető pillantásával meg igéz, titkait el nem rejtheti tovább előtted, mert a fény odavezet kitárt lelkéhez, meg leled ott álmod minden kicsi darabkáját összeforrva szívének dobbanásával.
Nem enged el téged, visszahív a mélyből szerelme új álmot ad, és te boldog vagy újra!







Őri István: ÁLOM ÉNEK


Az álmok tengere furcsa szerzet
ott lélek léleknek üzenhet,
s szív vallhat szívnek szerelmet.
Ott minden - mi itt nem - lelhető
ott vagyunk Isten is világot teremtő.
Az álmok világa furcsa szerzet
az álmokban virág vall virágnak
szerelmet az álmokban, ki' van,
mind angyalok fejükön fénylő
tündér-glória ragyog.
Az álmokban ritkán van szenvedés
s ha fáj is, mit élsz jön az ébredés.
Az álmokban zöld a fű, és minden
vidám az álmokban mindig süt a nap,
mint szép őszi délután, amikor Ő
jött feléd, megfogtad szép kezét,
s azt hitted, mindez örök.
Az álmokban így van mind'
a valóban mögöttünk az Élet
sündörög. De sebaj! újra itt az éj,
csukd be szép szemed,
álmodj és remélj!

Őri István Álom ének

Link








Őri István: ÁLOMTAKARÓ


Álmaidból szőjj puha takarót,
s terítsd magadra,
mert kint hideg van.

Sződd nagyra,
hogy nekem is jusson belőle,
mert én is fázom.

Sződd még nagyobbra,
hogy mindenkit betakarhass vele,
mert hideg a világ és idegen.

Énekeld el az álmaidat,
és táncolj hozzá.


Dalod legyen melegem, táncod erőm.

Serény kezekkel öltsd a szálakat,
készítsd el hamar, mert fázom.
Siess, hogy minden a helyére kerüljön,
mielőtt lemegy a fény.

Énekelj nekem,
suttogva tündér-éneket,
hogy gyönyörű álmunk legyen,
míg csendben alszunk,
s feledjük a fagy-sötét éveket..







Pajor Zsolt: ÉBREDÉS


Gépmadár éneke zajong,
Még a hajnal is fáradtan kél.
Tollpárnámban vergődő álom,
Fülembe súgva időt kér.
Mázsákkal szorítja testem
Pehelypaplan édes súlya
Kakukk órámban nem pihen,
Csak szólongat újra és újra.
Csendes szoba üvöltve kong,
Hessegeti tőlem a szendergést,
Kíváncsi napsugár bekandikál
Pillámra bírva az ébredést.
Gyűrött arcom a párnámról
Megadóan, lassan körbe tekint,
Rövid éjszaka huss elillan,
Nehéz nap kezdődik megint.
Felkelvén még visszanézek,
Búcsúcsókot dobok az ágynak,
Szép álom a párnámból kacsint,
Súgja: - Siess este vissza, várlak.







P. Pálffy Julianna: Elfelejtett álmok


Elfelejtett álmokon átlépdelek,
körülötted lebegek, bekerítelek,
s a megálmodott csókok helyett,
rád ragyogom a legszebb képzeletet;
Derengő, hajnali ébredésben,
ezüst hajadba siklanak az ujjak,
fénylő tekintetektől a vágyak
vad táncba kezdenek, lángra gyúlnak;
félig öntudatlanul, ájultan ölelkezel,
lélegzeted elakad, boldoggá teszel,
mire lelkedből a sóhaj felszakad,
már enyém a szó, a legédesebb szavad;
Elfelejtetted az álmot? - vedd! a tiéd,
mert én, újra s újra elhozom neked,
a megálmodott csókok helyett,
az igazzá lett, legszebb képzeletet.







Petőfi Sándor: ÁLMODOM-E?


Álmodom-e?
Vagy látok igazán?
S akit látok,
Tündér-e vagy leány?

Akár leány,
Akár tündér lenne,
Mit bánnám én,
Csak belém szeretne!







Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.

(Petőfi Sándor: JÖVENDÖLÉS)







Sándor Gyula: ÁLOM


Vérvörös éjjel tűzködös ég
Hallgat a vágy, már elhamvadt rég,
Könnyű pihe szárnyakon libben a csend,
Csak a szív muzsikál egy dalt idebenn.

Bús régi ének nem hallja más,
Por lepte múltból fájó vallomás.
Csendesen síró lágy hegedű,
Oly távoli, mégis mily keserű.

Vérvörös éjjel tűzködös ég:
Rózsaszín fákon bíbor tűz ég,
Nem hallom, már túl messzire ment,
Jégsírba dermed bennem a csend.







Sárhelyi Erika: AZ ÁLMOK VISSZATÉRNEK...


Tudod, az álmok mind visszatérnek,
s nemcsak a békés, idilli álmok.
Őriz a szív és őriz a lélek
virágot is és fájó bogáncsot.

Az a szempár még ezerszer rád néz,
s hangja is elér a felhőkön át.
Minden nap hosszú, minden éj nehéz,
füledben hallod a szíved zaját.

S ha azok az álmok visszatérnek,
én itt vagyok, hogy vigasztaljalak.
Ha beléd marnak az emlékképek,
csak sírj, kedves, erősen tartalak.

S majd tartasz te is, ha én álmodom
istenverte, gyötrelmes álmokat.
Mert engem is elér egyszer, tudom...
ki elment egykor, még meglátogat.







Sebők Árpád: ÁLMOK


Ha robotban kimerülve
Párnámra hajtom bús fejem,
Lelkemre mintha galamb ülne,
Te édes képed megjelen.

A fényes álmok a tiéid
Azokat mind neked adom
Álmodja bár a lelkem végig
Selyempárnán vagy kőpadon.

És álmodom selyemhajaddal,
Karod szelíden átölel...
De virrad. Újra itt a hajnal.
Varázsos kép, búcsúzni kell!

Elűzlek, mint a nap az égről
A fényes hajnalcsillagot
Habár a fájdalom terhétől
Napestig összeroskadok













Thalis Silvenier: ÁLMODJ SZÉPEKET


Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a képzelet-határon,
Van egy egészen picinyke ország.
A hely, ahol az álmokat írják.

Az éj képeit zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Elviszik a világ minden részére,
S belehintik az éberek szemébe.

Egy álommanó lám hozzád is elért.
Leteszi zsákját, beledugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.

Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan a homlokodra lépked,
És arcod simogatja. Ugye érzed?

Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És a füledbe súgja: Álmodj szépeket!







Smitnya Enikő: A LEGSZEBB ÁLOM


Mosolyod, lelked mosolya álmomban lágyan
átkarolt,
és én mámortól ittasan hallgattam minden
szót,
amit némán mondtál, de szívemig hatolt.
Ez maradtál nekem.
A néma csend, s a csendben egy apró és
halk nesz.
Egy érintés, egy dobbanás, egy édes álom,
ez maradtál nekem:
A LEGSZEBB ÁLMOM!







Somlyó Zoltán: ÁLMOK SZŐNYEGÉN


Az álmaimból és reményeimből
színes, süppedő szőnyeget fonok.
És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,
a munka édes, sürgető, konok.

Beléfonom a jelen bús magányát
ciprus-színével is kegyetlenül.
Amely fölött az őszi alkonyatban
lágy tétován fehér galamb repül.

Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
nagy boldogan terítem majd eléd:
menj végig rajta s érezd meg a lelkem
különös, vágyó, rezgő ütemét...










Szebenyi Judit: ÁLMODÁS


Álomra hatom fejem
rejtett zugzugodban.
- elhúzott függöny a lét -
Csendesedő álmok híján
harangot kongat a szél.
Baljós hang ez megint...
Biztos csak álmodás?
Valójában te alszol bennem,
testem a kárhozás.







Szebenyi Judit: ÁLMODNI KELL


Álmodni kell, hogy valóra váljanak,
léleknek, szellemnek pihenni kell.
Álmodom éjjel, álmodom szüntelen,
hisz nincs szebb attól a világtól mint a jelen,
ide lenn, szomorúság bánat könnyek földje...
Át kell élnem újra és újra...
tenni érte, valóra váltani mindezeket.
Kell a pillanat, kell a csend üzenete,
kell a remény hogy újra kezdjük naponta.
Éreznem kell a csodákat nem a vad jelent,
elrepülök angyalaimmal, hol szép minden.
Ne félj drága ember,míg egy ember is szeret,
igazzá válhat legféltettebb vágyad, hinned kell.
Amíg van egy szív, mely érted zenél, és él,
míg barátok vesznek körül semmitől ne rettegj.
Ha csappan a reményed kútja töltsd tele
minden áldott este, s köszönd meg őszinte szívvel a napot
Mely néked ontotta sugarát,
érted ég minden reggel újra és újra!







Szeicz János dr.: ÁLMODBAN NÉHA OTT LESZEK


Álmodban
néha majd meglátogatlak,
mint régi jó barát jövök.
Szép csendesen,
léptem oly nesztelen lesz,
mint kertbe surranó ködök.

Árnyék leszek
és átölellek lágyan,
miként tájat a néma éj.
Csak nézem
arcodon az ifjúságod,
óvó figyelmemtől ne félj.

Míg szemedben
az édes álom úszik,
szemöldöködnek szép ívét
csodálom,
időm múltán tűnődve.
Nem oltja az szívem hevét.

Nézlek amíg
szépségeddel beteltem,
szavak nélkül tovább megyek.
Reménykedem,
álmodból tán fölrezzensz,
és kérsz, maradjak ott veled.










SZERELEM


Igen, nagyon szeretlek, senki mást nem szerettem így,
és éppen ezért megyek el, mert ha maradok, az álom
valósággá változik, és akkor majd birtokolni akarlak,
azt akarom, hogy az enyém legyen az életed.
De nem, nem akarom, hogy a mi szerelmünk is
rabszolgasággá változzon. Jobb, ha megmarad álomnak.







Szíjártó Károly Tamás: ÁLOM







Szuhanics: MINDENKINEK VAN ÁLMA


Mindenkinek van álma
Mindenkinek van álma,
álmaihoz van szárnya,
szárnyaihoz fényes ég,
vágyainak menedék.

Mindenkiben van szépség,
e szépség a reménység,
reményleni szebb jövőt,
szebb jövőt, minél előbb!

Mindenkiben van zene,
a zenének kelleme,
kellemének dallama,
mit visszhangként hallana.

Mindenkiben van ének,
énekek, mik oly szépek,
szépek, mint a csillagok,
mind a szemükben ragyog.

Mindenkinek van lelke,
lelkének van szerelme,
hol szerelmes szív dobog,
ott laknak a boldogok!

Mindenkiben van erény,
ez az erény hit, remény,
remény és a szeretet,
látod, mindez jár neked!







TEDD AZT...


Tedd azt mit a szíved diktál,
Akkor is ha azért a pokolba jutnál,
Semmi áron ne add fel az álmaid,
Csak tárd ki újra szárnyaid.

Enged, hogy a szél sodorjon,
Ne hagyd, hogy a bánat megfojtson,
Tépd el azt a láncot mi lelked szorítja,
Mitől szenvedéssel fájdalmát ordítja.

Rejtsd el szíved nyílt sebét,
Töröld meg könnyes szemét,
Dobd el minden tört darabját,
Hagy tombolja ki végre haragját.

Tűrd csendesen mit fájdalommal dalol,
Jöjj föl végre a szomorúság gödre alól,
Ne hagyd, hogy bármi is visszatartson,
S újra egy érzés a szívedbe marjon,

Temesd el az emlékeket a föld mélyébe,
Ne álmodj többet sírva a tél sötét éjébe,
Csak álmodd azt ami szíved vágya,
Talán egyszer teljesül majd minden álma.

(ismeretlen)













T.Fiser Ildikó: ÁLOMTÜNDÉR


Leszáll a köd lassan szemedre,
a szobádba az álom lebeg be.

Lopakodva, mint a tolvaj,
észrevétlen érkezik,
épp, hogy érint, biztatóan,
majd a csöndben távozik.

A szép álom tündérlánya
táncát vidám színekben járja,


csengő hangja szívedig hatol
a dallam könnyed, lüktető varázsa.

Újraélednek a múlt csodái,
zengnek belé az álom falak,
kinyílnak a réten az emlékek virágai,
hogy többé el ne hervadjanak.







Thándor Márk: EST


Oly jó az esti órák fénye,
a csillagos égre nézve.

S oly jó a fáradtságnak leple,
mely óvva lep be.

S oly szép a hold iramló árnya,
mely telten sugárzik az éjhomályba,
s a vidáman éneklő lég,
mit oly régóta vártam én.

Köszönt engem az ágy, s a párna,
nyugovóra kéne térni mára,
s ha szemem pillái egymáshoz érnek,
hálaszót éneklek én az éjnek,
megfordulok, s álmodom,
egy más világba távozom,
s ha majd helyet cserél a hold, s a nap,
meglátod vidám lesz a holnap.










Tóth Attila: ÁLOMMANÓ


Lopva oson, fut az ágyon,
a szépen vetett nyoszolyákon.
Hogy ne vedd észre halkan lépdel,
azt fürkészi merre nézel.

Nagy zsák a vállán,
úgy áll a párnán.
Ott áll türelmesen várva,
így telik az éjszakája.

Amikor már ásításod látja,
kinyílik a mesék zsákja.


Van ott álom mesés, s fakó,
hogy mennyi szép nem is elmondható.

Szépen benyúl szűk zsebébe,
álomport vesz kis kezébe.
Esti álmod kiválasztja,
a szemedre ráragasztja,
meghinti bűvös álomporral,
aztán gyorsan tovanyargal.







Tóth Éva: ÁLMODJ CSAK...


Álmodj meg egy csillagot, mely megvilágítja előtted az utat,
és fényárban úszó angyalok rengetegébe repítik gondolatodat.
Gyémánt hintót szárnyaló fehér paripákkal,
mely a tejút bársony szőnyegén suhan átal.
S e gyönyörű helyen, hol kacérkodsz a csoda világával,
angyalkák játszanak selymes, lágy hajaddal.
Ez jó neked, tovatűnik a fájó valóság,
s befele hulló könnyeidet, felváltja egy különös vágy.
Álmodozás egy fényesen ragyogó csillag után,
mely elvarázsol és fogva tart egy szárnyas paripa hátán,
Ő oda repít, ahova szeretnéd egy mesekapun át,
megtalálni azt a tündért, ki veled álmodik egy életen át.







Válóczy Szilvia: ÁLMODD TOVÁBB


Most leveszem Rólad
Minden fájdalmad...
Kérlek, álmodd tovább álmodat,
Csak egy csendnyi suttogásig,
S én kifulladásig
Harcolom harcodat,
Míg kell, s míg Isten
Megbocsát...
Amiért kértelek, s kaptalak







Várnai Zseni: MEGYEK FELÉD


Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt,
holdad vagyok, mely vonzásod körében
járja végtelen útjait.

Feléd fordítom arcomat, mert tőled
hullhat csak rám a fény és a meleg,
s olykor, mikor közeledbe érek,
már azt hiszem: most...most elértelek!

Kinyúl felém napszemed fénysugára,
megérint, mint egy csók a téren át,
s e fény visszfénye tükröződik rajtam,
mikor átúszom a nagy éj tavát.

Sötét lennék, ha nem ragyognál nékem,
lehullanék, ha Te nem vonzanál,
úgy tartasz engem óriás erőddel,
úgy húzol, mint egy mágikus fonál.

S mikor egy világrobbanás hatalma
égen és földön mindent szétlövellt,
akkor zuhantunk egymás közelébe,
karod elkapott és védőn átölelt

egy pillanatra, aztán elszakadtunk,
pályánk sínére parancsolt a rend,
a csillagok fészkükre visszaültek,
s a hold újra a nap körül kereng.

Megyek feléd, de soha el nem érlek,
bolygok körülötted, s önmagam körül,
bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,
s örök vonzásod szárnyain röpül.







Paul Verlaine: HOLDFÉNY


Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

/Szabó Lőrinc fordítása/







Vörös István: VISSZATÉRŐ ÁLOM


Sejtelmes, furcsa érzés,
ma éjjel visszatért egy álom,
fényét még őrzöm arcomon.

Rég elmúlt időkbe vitt át,
egészen más világról szólt;
talán csak egy lepke álma volt.
Sejtelmes álom, te mindig visszatérsz,
mondd, mit jelent e kép,
és miért hullik szét, ami szép!?

Szikrázó napsütésben,
felhő sem volt az égen, elszállt;
ismerős gyermekarcot látsz.

Önfeledt bújócskáztunk,
és mindig megtaláltuk egymást;
távolról égi zene szállt.

Sejtelmes álom, te mindig visszatérsz,
mondd, mit jelent e kép,
és miért hullik szét, ami szép!?

Sejtelmes, furcsa érzés,
ma újra visszatért az álom,
fényét még őrzöm arcomon.
Rég elmúlt időkbe vitt át,
egészen más világról szólt;
talán csak egy lepke álma volt.

Sejtelmes álom, te mindig visszatérsz,
mondd, mit jelent e kép,
mondd, láthatlak-e még,
ugye újra visszatérsz,
és érezhetlek még,
ugye sohasem törhet szét, ami szép!?







Wass Albert: ÁLOMTÜNDÉRHEZ

Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.

Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyújtottál bennem reménycsillagot.

Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.

S te mutattál mindent, ami ott terem
A bűvös, varázsos álom-réteken.

Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.

Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú messiási bérem,

Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.

Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme-Krisztus után,

S hogy az igazság sugározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.

Ha rám viharzott lent az ember átka,
Vittél a béke messze csillagára.

Féltem... kezed kezembe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen neved!

1925







VAN AZ ÚGY, HOGY HAZUGOK AZ ÁLMOK...


Van az úgy, hogy hazugok az álmok,
Megesik, hogy néhány barát álnok.
Van úgy, hogy félsz,
Hogy szebb jövőt már nem remélsz.
Hazug arcok vesznek körbe,
És elborzadva nézel a tükörbe.
Van, hogy gyakran sírni támad kedved,
Patakként folyik a könnyed.
Van, hogy úgy érzed, nem értenek meg,
Fázó szíved, szeretetért remeg.
Nincs ami jó, csak rossz... ,
Az élet vegyes lapokat oszt.
Ebbe lassan belefáradsz, lassan megszokod,
Megtanulsz nem meg bízni senkiben,
És lassan elveszel a semmiben.
De mégis azt mondom neked:
Jobb megtenni és megbánni,
Mint megbánni, hogy nem tetted meg.







Az álom az, amire igazán vágysz, ami igazán fontos neked.
Az álom az, amit elképzeltél és amiről nem szabad lemondanod.
Mindegy, hogy nem érti senki, mindegy, hogy mit gondolnak róla.
Ez a Te álmod, és mindet meg kell tenned érte, hogy valóra váltsd!
Nem szabad, hogy érdekeljen, mit gondolnak róla az emberek,
Nem szabad, hogy hagyd elrabolni álmaid.
Ha a szíved szólít, követned kell szavát!







... és végül is: MILYEN SZÉP A VILÁG


Dalszöveg

Ha zöldebb a fű
Ragyog a fény,
S a könnyű szél
Arcomhoz ér,
Akkor hadd mondjam el,
Milyen szép a világ...

Ha leszáll az est
A Hold vigyáz rám,
S barátként kíván jó éjszakát
Neked hadd mondjam el,
Milyen szép a világ...



A szivárvány színét
Az égre festheted,
A felhők bánatát
Messzi űzheted,
Nincsen már semmi baj,
Ne bánts másokat!
Örülj, hogy élsz,
Hisz ember vagy!

Ha szomjas a szív,
Akkor se félj.
Szerelmet olthat új szenvedély.
Neked hadd mondjam el
Milyen szép a világ....

Ó, hát hidd te is el,
Milyen szép a világ...


Jakab György : Milyen szép a világ

Link



Álmodj velem slideplayer

Link
































































 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 84 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 208
  • e Hét: 1903
  • e Hónap: 26858
  • e Év: 144212
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.