Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Karinthy Frigyes: Ki kérdezett
  2011-04-11 12:47:26, hétfő
 
 



Karinthy Frigyes: Ki kérdezett?- Ki kérdezett?

Tréfálva szólt rám valaki, mikor beszélni kezdtem - idejövet, az utcán láttam valamit, és eszembe jutott, hányszor volt ez már így és mindig hiába... pedig milyen egyszerű a dolog! Nekem mindig az volt az érzésem, hogy csak akkor kellene...
- Ki kérdezett?
Így szakított félbe tréfából valaki: de én meghökkentem, és komolyan elhallgattam, és nem tudtam folytatni. Mi történt velem? Aztán nógattak, hogy hát mit akartam mondani, hiába... egyszerre nevetségessé és értelmetlen ostobasággá vált az egész.
Sokszor vagyunk így mondásokkal Évtizedeken át mondjuk ,,jó napot!" és ,,ajánlom magamat" és ,,egészségére" és ,,van szerencsém" - és egyszer, évtizedek múlva, odafigyelünk, hogy mit jelent a szó - s hirtelen, mint most is, szakadék nyílik meg a szó alatt - s a szakadékon át a köd és káosz - egy pillanatra az élet szörnyű értelmetlensége.
- Ki kérdezett?
Igaz is - ki kérdezett engem? Hogy van az, hogy erre még sohase gondoltam? Soha senki se kérdezett. Írtam és beszéltem és ágáltam s hadakoztam - véleményem volt erről, meg amarról - szóltam életről, halálról, szerelemről, költészetről, magamról, gyerekről és asszonyról és cserebogárról... ügyeltem alanyra és állítmányra, lenge jelzőre és komoly főnévre, rideg számnévre, igekötőre és névutóra - ütemre és rímre -, hogy érthető és világos legyen, amit mondok: egyetlen helyes formája a gondolatnak, hogy könnyen fogja fel s el ne veszítse többé, akit megajándékozok vele. Feladványokat oldottam, csomókat vágtam ketté, erőlködtem, hogy közelebb jöjjek kezdethez és véghez, a két pólushoz, hol még nem járt sarkutazó...
De ki kérdezett?
Nem mondom, jártak nálam is körkérdésekkel, ankétokkal, hogy mi a véleményem a divatról és hol ebédeltem legjobban. De ezeket elhárítottam, kitérő választ adtam, nem volt mit mondanom.
Legtalálóbb válaszaim - most veszem észre - el nem hangzott kérdésekre zengtek fel: miért csodálkozom hát a süket csöndben, hogy senki nem siet el vele - legjobb tanácsaim annak szóltak, aki már elpusztult tulajdon hibájából - miért csodálkozom hát, hogy senki nem követte?
Ki kérdezett?
Én megmondtam mindent előre - én láttam a fenyegető veszedelmet -, láttam a sötét felhőt, s tudtam a villámról, ami lecsap. Láttam őket születni s rohanni haláluk felé - láttam a bűnt, s megmondtam előre: ne így, ne ezt, átok és gyalázat lesz belőle. Nevén neveztem a vackort s az ízes gyümölcsöt - megmondtam, mi van belül -, miért nem válogattak hát, ahogy mutattam? Voltam helyettük a csatorna szennyében nyakig - és csattogott légcsavarom a tiszta felhők közt, helyettük -, és elmondtam, mit láttam amott, mit gyötrődtem emitt, milyen a bűzös aljasság íze s milyen az illatos napsugáré - hát akkor miért hemzseg még mindig a pocsolya boldogtalanok lelkétől s miért magányosak a havas hegyormok? Én szóltam, hogy arra ne tessék menni - én szóltam, hogy erre van az út -, hát akkor miért vannak telve a gödrök? Én táblát állítottam szabad úszók és lubickoló gyerekek közé - miért puffadnak hát hullák a víz fenekén?
Én minderre megfeleltem - de ki kérdezett?
Senki se kérdezett, igazad van, közbeszóló. Nem is értek rá kérdezni. Mert megkérdezték a miniszterelnököt, hogy mi lesz a haza sorsa - és megkérdezték a kereskedőt, hogy mennyiért adja -, és megkérdezték a kalóriát, hogy fog-e sikerülni? Megkérdezték a cápát, helyes dolog-e a vegetarianizmus, megkérdezték a betegséget, hogy érzi magát, megkérdezték a poloskát, hogy lehetne a vérontást elkerülni? Megkérdezték a tüzet, egészséges dolog-e a jeges zuhany - megkérdezték a vizet, mitől szokott tűzbe jönni? Megkérdezték a madarat, hová repül, a napot, merre szállt?
De ki kérdezte az embert? Ki kérdezett, Homérosz? Ki kérdezett, Szókratész? Ki kérdezett, Gautama Buddha? Ki kérdezett, Názáreti?
Shakespeare, Goethe, Madách, Dante, Beethoven, Kant... ki kérdezett?
Ember, aki tudod - ember, aki láttad -, ember, aki nézted, figyelted, élted - tudtad, mielőtt volt, tudtad, mielőtt lett -, ordítottál, hogy közeledik - ki kérdezett?
Megváltó Atyaisten - aki tudod, hogy lehetne elkerülni, mit kellene tenni, hová kellene fordulni, hogy kellene csinálni -, ki kérdezett?
Ki kérdezett? Ne kérdezd - ordíts, ahogy a torkodon kifér, mert különben csönd lenne körülötted -, ordítsd magad a kérdést, s hidd el a visszhangnak, hogy ő volt, s felelj a visszhangnak, hogy legalább a magad szavát halld.
 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes: Együgyü mese  
Karinthy Frigyes Férfiideál
  2011-04-11 11:08:18, hétfő
 
 



Karinthy Frigyes
Férfiideál

- Mégis, milyennek kellene lenni annak a férfinak? - sürgettem őnagyságát, magam is csodálkozva kíváncsiságomon, mert hiszen egy csöppet se érdekelt, hogy mit fog felelni.
Őnagysága behunyta a szemét, mosolygott.
- Azt hiszi, azt így el lehet mondani?
Hála istennek, gondoltam, úgyse lehet elmondani, akkor hát beszéljünk valami másról, például, hogy mikor hozzák az uzsonnát.
Őnagysága kinyitotta a szemét, és elkomolyodott.
- Azt hiszi, azt így el lehet mondani?
- Persze hogy azt hiszem, miért ne? Magasnak, szőkének és kékszeműnek, mi? Őnagysága legyintett.
- Milyen ostobák maguk! Igazán azt hiszik, nálunk is az a fontos, ami maguknál - megjelenés, forma - testi szépség?
- Igazán? Hát lehet csúnya is?
- Csúnya? Azt nem. Azt nem mondom. Arról szó sem lehet. Szépnek kell lenni, az természetes. Csakhogy a szépség magában nem elég. Az olyan természetes alapfeltétel, mint a levegő, ami nélkül úgyse lehet szó semmiről. De hol van még a szép férfi a férfiideáltól! Csak maguk őrülnek meg mindjárt, ha egy nő szép. Nekünk az kevés! Szépek lenni magunk is tudunk. Megint behunyta a szemét, nedves, kicsit nyitott szájjal mosolygott, hátradőlt, hosszú szempillái kéjesen remegtek. Rettentő csúnya volt.
- Szóval - okosnak is kell lennie? Lángésznek - zseniálisnak - nagy gondolkodónak? - suttogtam rekedten. Nagyon szerettem volna uzsonnázni.
Őnagysága dallamosán felnevetett. Rémes hangja volt.
- Csacsi! Mi közöm a gondolataihoz - ha nem énrám vonatkoznak! Még ha akkora lángész is, mint az a Shakespeare vagy az az Edison! Az a férfi, akiről mi ábrándozunk, elsősorban férfi - nem világboldogító apostol!
- Hát lehet buta is?
- Hova gondol! Az természetes, hogy mellékesen világboldogító apostol. Csak nem gondolja, hogy engem például igazán érdekelni tudna egy buta férfi. De az, hogy okos és tehetséges legyen, hozzátartozik a dologhoz, abban semmi különös nincsen - hiszen különben nincs is mód rá, hogy megismerkedjünk. Egy buta férfival szemben mindig érezzük a szellemi fölényünket és az elviselhetetlen - mert mi nem szeretünk fölényben lenni, szellemileg.
Kiegyenesedett, gúnyos szikra villant meg a szemében, hidegen, nyugodtan végigmért. Kimond­hatat­lanul ostoba képe volt.
- Értem - mondottam lesütött szemmel, mert mintha a szobalány lépteit hallottam volna, és nem akartam, hogy észrevegye, mennyire örülök az uzsonnának. - Értem. Röviden szólva: olyannak kell lennie, hogy szerelmet keltsen. Az a bizonyos férfi, aki nem tudni, miért, tetszik a nőknek: valami rejtett fluidum van benne, sugárzó erő. Az arca szellemet, bátorságot, okosságot, önérzetet tündököl.
Sajnálkozva nézett rám. Nagyon megsajnáltam.
- És egyéb semmit?
- Hát még mit?
- Szellem! - bátorság! - okosság! - önérzet! És hol a legfontosabb: a rajongás?
- Rajongás?
- A rajongástól, a szerelemtől elboruló szemek, ahogy rám néz? A vak imádat, az alázatos hódolat, amibe felolvad, ha meglát? Az ájult szerelem, amitől egész lénye remeg? A kétségbeesett zokogás, a leugrás a negyedik emeletről, a vak dühroham, amivel tőrt ragad, hogy leszúrja azt a másik férfit, akire ránézek?
- De miért nézne másra, ha egyszer...
- Na hallja! Hát azt hiszi, tudnék szeretni olyan férfit, aki terrorizál engem, aki a szabadságomat akarja? Egy rabszolgatartót? Pfúj! Undorodom a féltékeny férfiaktól - akik megalázzák önmagukat!
- De hisz az előbb...
- Mit, előbb? Az én férfiideálom titokban szenved, nem szól, csak szenved, emészti magát értem - halálosan tudnék szeretni egy ilyen férfit!
Megállapíthatom, hogy őnagysága halálosan tudna szeretni egy olyan gyönyörű szép, zseniális, gazdag és tökéletes férfit, aki reménytelenül szereti őtet, és fájó szívvel lemondtam az uzsonnáról, mert már mennem kellett.

 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes: Együgyü mese  
karinthy frigyes:együgyü mese
  2010-01-26 07:56:12, kedd
 
 



Karinthy Frigyes:
Együgyü mese

És kérem, a poéta egyszer
egy lányba szeretett beléje,
mivel szerinte a leánynak
vulkán-tűz égett a szemébe.
Mivel szerinte a szemébe
május forró viharja égett,
s fehér szoknyácskák suttogása
töltötte bé a messzeséget.

És nézte, messziről sokáig
bolyongva eltünő nyomába,
de szólni nem mert a leányhoz,
és szólni nem tudott, hiába.

Mert a leány előkelő volt,
míg a poéta senki, semmi,
“Tehát" - gondolta a poéta,
“Tehát gazdaggá kéne lenni".

A gazdagsághoz persze pénz kell,
a pénzt, azt ingyen osztogatják,
kár, hogy kinek van már, csak annak,
ezt másképp úgy hívják: kamatláb.

Kinek még nincs, próbál szerezni,
ezt úgy hívják, hogy: pálya, pálya,
és abból áll, hogy minden ember
amit csinálhat, azt csinálja.

A poéta is hazament hát,
kötetnyi verset írt meg ottan,
a szerkesztőnek küldte őket,
és aztán éhenhalt nyugodtan.

Később a versek is kijöttek:
és lett belőle szörnyű lárma,
“Expresszionizmus"-t emlegettek,
“Új iskolá"-ról szólt a fáma.

Továbbá jött egy ifju stréber,
ki abszolvált poétikából,
ez könyvet írt felőle gyorsan,
amelyben mindenről “beszámol".

A könyvben az volt, hogy a versek
egészen újak “felfogás"-ban,
de tűz, erő van bennök annyi,
amennyit nem találni másban.

Továbbá ő reájött arra,
hogy panteista volt a költő,
az nagy dolog, a panteizmus,
csudálja három emberöltő.

Végül tehát kimondja bátran,
“Uj korszak"-kal állunk mi szembe,
és mindenfélét még, a többi
valóban nem jut már eszembe.

A könyv nagyon szép volt, a tisztes
professzorok mind hasraestek;
az Akadémia találta
a pályadíjra érdemesnek.

Ezért oszt' tanszéket kapott az
ifjú az univerzitáson,
ott tizezer forint a gázsi,
lakbér külön van, kérem'ásson.

Mikor már rendbejött egészen
és minden dolgok megfeleltek,
megtudta lakcímét a lánynak,
kit a poéta énekelt meg.

A leány elég jó színben volt még,
a versekkel meg egybevágott,
kis képzelettel bárki még úgy
foghatta föl, mint egy virágot.

Házasságuk elég boldog volt,
aminthogy meg is érdemelték.
- Két gyermek származott belőle,
ezeket szépen fölnevelték.

Az egyik mérnök a vasútnál,
már főnök is lehetne félig,
a másik az irodalomban
árul el hajlamot, beszélik.

Egy újság némi átirással
már két verset közölt le tőle,
az apja tanittatni fogja,
talán valami lesz belőle.
 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes: Együgyü mese  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5410
  • e Hét: 24033
  • e Hónap: 69105
  • e Év: 2010385
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.