|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 13
|
|
|
|
|
|
2013-02-18 13:24:21, hétfő
|
| |
| |
1546.
Február 18.
Meghal Martin Luther, német teológus és reformátor. Tézisei, amelyek egész Európában visszhangra találtak, az egyház szakadásához vezettek, evangélikusokra és katolikusokra osztva a hívőket.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: ezen a napon |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-11-10 21:47:28, csütörtök
|
| |
| |
2011. 11. 11
Ez a nap a 11. dimenziókapu megnyílásának ideje is.
Nagyon sok dimenzió kereszteződik, megnyílik, és a beáradó új minőségeket beengedhetjük, ha nyitottak vagyunk erre .
... A dimenziókapu, avagy térkapu segítségével nagy távolságok hidalhatók át egyetlen pillanat alatt, testi és lelki szinten is. A 11. dimenziókapu kinyílása, önismeretet, szemléletváltást, új célokat, ismerettségeket, gyógyulást és sikeres lehetőségeket hoz mindenkinek, aki rákoncentrál erre akár csak 1 percre is. Képzeld el, hogy ez a nap, ragyogó alkalom, hogy újrateremtsd önmagad. kell hozzá bátorság, cselekvés és persze fáradhatatlan kitartás hogy az újabb képességek kibontakozhassanak benned. Az ÉN, az egyén kerül előtérbe - a hangsúly a TE "aha" érzéseid, felfedezéseid, új lehetőségeid körül forog .
Minden, amit adni tudunk neked az önmagad megtalálásában segít. A gondolati, lelki energiák és az Univerzumi energiák segítségével beengedhetsz, elfogadhatsz olyan dolgokat, módszereket, amelyektől eddig elzárkóztál . Minden azon áll vagy bukik, hogy el tudod-e képzelni magadról, hogy teljesen más irányba induljon az életed . hogy teljesen új képességeket hajlandó vagy-e újra felfedezni magadban- hiszen minden benned van, csak elnyomva, elfeledve -az életed jobbításához illetve a boldogsághoz.
Azt tudja mindenki, hogy a 11es jó szám ,számmisztikában ez mesterszám-sokan azt mondják, lehet vele varázsolni , teremteni a rezgései segítségével.
A 11.11.11. főleg 11.11 perckor csodás teremtésre képes rezgéssel bír-akár hiszel, a dimenziókapukban-akár nem minden azon múlik, hogyan reagálsz arra, ami történik .
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: ezen a napon |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-02-18 06:24:47, péntek
|
| |
| |
Ma 186 éve született nemzetünk nagy mesemondója, Jókai Mór. (1825-1904)
Komáromban, Ásvay Jókay József ügyvéd (1781-1837) és banai Pulay Mária gyermekeként, kisbirtokos református nemesi értelmiségi családban született. Apja elszegényedett nemes volt; miután a földjeit kénytelen volt eladni, ügyvéddé lett. A családnak ő volt az ötödik gyermeke (de két bátyja még csecsemőként meghalt). Eredetileg Ásvai Jókay Móricnak hívták, mivel Móric néven anyakönyvezték.[2] Egy anekdota szerint írótársa, Tóth Lőrinc címzett először egy levelet ,,Jókay Mór úrnak", amin Jókai kezdetben bosszankodott, s frappáns válaszul ő maga is ,,Tóth Lőr úrnak" címezte leveleit. Később Petőfi noszogatására kezdte az irodalmi életben a Jókay Mór nevet használni. 1848. március 15. után nevében az y-t i-re cserélte, ezzel is jelezte, hogy nem akar élni a nemesi származás előnyeivel, így legismertebb regényei már Jókai Mór néven jelentek meg.
Iskoláit Komáromban és a pozsonyi evangélikus líceumban végezte, ahová a német nyelv elsajátítása céljából küldték szülei, majd a pápai református kollégiumba került, ahol végül az érettségit letette. Az önképző körben barátságot kötött Petőfi Sándorral. Ekkoriban jelentek meg első elbeszélései.
Bár Kecskeméten jogi végzettséget, majd Pesten ügyvédi gyakorlatot szerzett, 1846-ban, első regényének, a Hétköznapoknak a sikere után hátat fordított a jogászi pályának és az írásnak szentelte életét. 1846-ban a Tizek Társaságának tagja lett; kezdetben a társulat saját újságját, a Pesti Füzeteket, majd annak betiltása után a társaság új lapját, az Életképeket szerkesztette.
Az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban tevékeny részt vállalt: segített a 12 pont megfogalmazásában, nemzetőrnek állt, a Pesti Hírlap és az Esti Lapok hasábjain Habsburg-ellenes írásokat publikált, küldöttségben járt a bécsi felkelőknél és a hivatalos lap társszerkesztőjeként Debrecenbe is elkísérte a menekülő kormányt.
1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban megtekintette a Bánk Bán című előadást. Itt lépett fel Gertrúd királyné szerepében Laborfalvi Róza, aki Jókai mellére kokárdát tűzött. A találkozásból szerelem lett és augusztus 29-én házasságot kötöttek. A házasság komoly felzúdulást váltott ki mind családja, mind barátai körében (ekkor szakította meg barátságát Petőfivel), mivel az akkor már ismert és sikeres színésznő idősebb volt Jókainál és volt egy házasságon kívüli gyermeke is.
Jókai és neje, Nagy Bella 1899-ben, olaszországi nászútjuk során készült fényképen. Jókai a képről a következő tréfás megjegyzést tette: "A nápolyi fényképész ugyancsak becsületes ember volt; engem húsz évvel fiatalabbá tett, nőmet tízzel öregbítette s így harmincz évvel közelebb hozott egymáshoz"[3]
A szabadságharc bukása után bujkálnia kellett, ezért Tardonára menekült. Ezt az időszakot meséli el az Egy bujdosó naplója című műve. 1849-ben, részben felesége közbenjárására, aki számára komáromi menlevelet szerzett, kegyelmet kapott és visszatérhetett otthonába.
Nagyon sok regényt írt és már az 1850-es években hatalmas népszerűségre tett szert. Az 1850-es évek volt legtermékenyebb időszaka; ezáltal ő lett az első magyar író, aki honoráriumaiból nagypolgári színvonalon élhetett. Sokat utazott, 1853-ban járt először Erdélyben. Feleségét is többször elkísérte fellépéseire, 1857. szeptember 3-án Jókai nyitóbeszédével és Laborfalvi Róza vendégjátékával nyílt meg a Miskolci Nemzeti Színház. Ugyanebben az időszakban derült fény tüdő- és szívbajaira.
1858 decemberében a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, 1860-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé választották. 1861-ben Siklós városának képviselője lett a Teleki-féle Határozati Párt színeiben. Annak feloszlása után a Tisza Kálmán-féle párt (Balközép Párt) színeiben indult, majd annak a Deák Párttal történt egyesüléséből született Szabadelvű Párt színeiben is megmérettette magát 1875-ben.
Jókai Mór aláírása
Közben különböző hírlapokat indított: 1856-ban a Nagy Tükör, 1858-ban az Üstökös című élclapot, 1863-ban A Hon című folyóiratot alapította meg. A lap egyik vezércikkét a kormányzat sértőnek találta, így Jókait, mint felelős szerkesztőt, sajtóvétségért egy év börtönbüntetésre ítélték. A börtönből egy hónap múlva szabadult. Az 1880-as években visszavonult; sorra lemondott lapjai szerkesztéséről, csak a Hon és az Ellenőr egyesüléséből keletkezett Nemzetnek, majd megszűnése után utódjának, a Magyar Nemzetnek maradt haláláig a névleges főszerkesztője. A Szabadelvű Pártot is otthagyta. Akkoriban sok időt töltött külföldi gyógyfürdőkben, svábhegyi kertjében, illetve balatonfüredi villájában.
1894-ben Jókai Mór ötvenéves írói jubileuma alkalmából megjelentették műveinek százkötetes díszkiadását és a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem díszdoktorává is avatta.
1886. november 20-án meghalt felesége, Laborfalvi Róza. Jókai ettől kezdve fogadott unokája, Jókai Róza (Benke Róza leánya) házában élt, aki Feszty Árpád festőművész felesége volt. Viszonyuk megromlott, mert az idős író 1899. szeptember 16-án Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette az akkor 20 esztendős Nagy Bellát.[4] Az eseményt a közvélemény is óriási felháborodással fogadta. A pár nem törődött a támadásokkal, számos külföldi utazáson vettek részt, és Jókai töretlen lendülettel írta regényeit, mint Az én életem regénye, A mi lengyelünk, Ahol a pénz nem isten (amelyhez János Szalvátor főherceg adta az ihletet) vagy A börtön virága, bár ezek színvonala már nem érte el a korábbi remekművekét.
Jókai Mór 1904 tavaszán Nizzából hazatérve megfázott. 1904. május 5-én este 9-kor annyit mondott: ,,Aludni akarok,,. Életének 80. évében hunyt el tüdőgyulladásban.
Főbb művei
Jókai Mór emléktáblája Budapesten, a Dob utcában
Jókai Mór síremléke. Kismarty-Lechner Jenő és Füredy Richárd alkotása. A síremlék az író születésének századik évfordulóján kiírt pályázat után, 1928-ban készült el. A tervezésnél figyelembe vették Jókai azon kívánságát, hogy sírhantja felett ne legyen kő (Budapest, Fiumei úti temető)
Hétköznapok (regény, Pest, 1846)
Vadon virágai (novellák, Pest, 1848)
Forradalmi és csataképek 1848 és 1849-ből (novellák, Pest, 1850)
Egy bujdosó naplója (novellák, Pest, 1851)
Erdély aranykora (regény, Pest, 1852)
Török világ Magyarországon (regény, Pest, 1853)
Egy magyar nábob (regény, Pest, 1853-1854)
Janicsárok végnapjai (regény, Pest, 1854)
Kárpáthy Zoltán (regény, Pest, 1854)
A régi jó táblabírák (regény, 1856)
Szegény gazdagok (regény, Pest, 1860)
A magyar nemzet története regényes rajzokban (történelemrajz, Pest, 1860)
Az új földesúr (regény, Pest, 1862)
Politikai divatok (regény, Pest, 1862-1864)
Mire megvénülünk (regény-, Pest, 1865)
Szerelem bolondjai (regény, Pest, 1868-1869)
A kőszívű ember fiai (regény, Pest, 1869)
Fekete gyémántok (regény, Pest, 1870)
Eppur si muove. És mégis mozog a föld (regény, Pest, 1872)
Az arany ember (regény, Pest, 1872)
A jövő század regénye (regény, Pest, 1872-1874)
Enyém, tied, övé (regény, Budapest, 1875)
Az élet komédiásai (regény, Budapest, 1876)
Egy az Isten (regény, Budapest, 1877)
Névtelen vár (regény, Budapest, 1877)
Szép Mikhál (regény, 1877)
Rab Ráby (regény, Pozsony, 1879)
Szabadság a hó alatt, vagy a zöld könyv (regény, 1879)
Szeretve mind a vérpadig (regény, Budapest, 1882)
A lőcsei fehér asszony (regény, Budapest, 1885)
A cigánybáró (regény, Budapest, 1885)
Életemből (emlékek, Budapest, 1886)
A három márványfej (regény, 1887)
Jocus és Momus (anekdota-gyűjtemény, 1888)
A lélekidomár (regény, 1888-89)
A tengerszemű hölgy (regény, Budapest, 1890)
Gazdag szegények (regény, Budapest, 1890)
Nincsen ördög (regény, 1891)
Rákóczy fia (regény, 1891)
Sárga rózsa (regény, Budapest, 1893)
Fráter György (regény, Budapest, 1893)
A Kráó (regény, 1895)
Tégy jót! (regény, 1895)
Öreg ember nem vén ember (regény, 1900)
A börtön virága (regény, 1904)
A két Trenk (regény, Budapest, 1907?) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: ezen a napon |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-11-28 20:22:14, vasárnap
|
| |
| |
Megszületett Kozma László villamosmérnök, tudós, az első magyar számítógép tervezője.
1902.11.28 - 108 éve történt
Kozma László professzor, akadémikus a magyar távközléstechnikának és a számítás-technikának egyik legnagyobb alakja, a telefonközpontok egyedülálló tervezője volt.
Brünnben (Brno) szerzett villamosmérnöki oklevelet. 1930-tól 1942-ig az antwerpeni Bell Telphone cég mérnöke volt. 1945 és 49 között a budapesti Standard gyár műszaki igazgatója, majd 1949-tol a Budapesti Műszaki Egyetem tanáraként a Villamosmérnöki Kar egyik alapítója, a Vezetékes Távközlés Tanszék tanszékvezetője volt.
A számítástechnikához is a telefonközpontok révén jutott, sajnos már nem érhette meg az elektronikus kapcsolóáramkörök forradalmát, bár a félvezetők első generációjával még találkozott. Szakmai munkássága egy korai felfedezése a távközlés és a számítástechnika összetartozásának. E témában 37 szabadalomban szerepel a neve. Kozma László a háború után –mint a Standard gyár műszaki igazgatója részt vett a budapesti telefonközpontok helyreállításában. Önéletrajzi írása a Standard perrel foglalkozik, aminek –értehetetlen módon– az egyik főszereplőjévé tették. A börtönből való szabadulása után rehabilitálták, visszaadták a Műszaki Egyetemen a katedráját és Kossuth díjat is kapott. 1960 és 1963 között a BME Villamosmérnöki Karának volt dékánja. A Magyar Tudományos Akadémia 1961-ben levelező, 1976-ban pedig rendes tagjává választotta.
Élete alkonyán elsősorban a telefonhálózat problémájával foglalkozott, fontosnak tartotta az országos távválasztási rendszer, valamint az alközpontok rendszerének a kiépítését, általában a hazai telefonellátottság növelését. 1997-ben az amerikai IEEE Computer Society a "Computer Pioneer Award" posztumusz kitüntetésben részesítette. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: ezen a napon |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-11-25 18:48:01, csütörtök
|
| |
| |
Pilinszky János (Budapest, 1921. november 25. - Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb, katolikus érzésű magyar költője.
Megrázó verseket alkotott, melyekben feltárja az emberi lélek mélységét.
Élete
Értelmiségi családban született Budapesten. Édesapja, Pilinszky János mérnök és jogász volt, aki harcolt az első világháborúban.
A Cukor utcai elemi iskolában (1927-1931) kezdte tanulmányait, majd a budapesti piarista gimnáziumban (1931-1939) folytatta. Ott érettségizett 1939-ben. A középiskola befejeztével a Pázmány Péter Tudományegyetemen a jogon kezdte, majd a bölcsészkaron, magyar-olasz-művészettörténet szakon folytatta. Az egyetemet 1944-ben befejezte, de diplomát nem szerzett.
Első versei 1938-1939-ben jelentek meg a Napkelet, az Élet és a Vigilia nevű lapokban. 1941-1944-ben az Élet segédszerkesztője volt. 1944 novemberében behívták katonának. 1945 februárjában került a németországi Harbach faluba, ahol - itt és más lágerekben betegeskedve - megláthatta a koncentrációs táborok szörnyű világát, ami meghatározta egész életét és a költészetét. 1945 őszén térhetett vissza szülővárosába. 1946-1948-ban az Újhold társszerkesztője volt, de erős kötődések fűzték a Vigilia és a Válasz csoportulásaihoz. Az utóbbi és a Magyarok közölte verseit. Első verseskötetét a Szent István Társulat adta ki 1946-ban, mellyel a következő évben Baumgarten-díjat kapott. 1947-1948-ban római ösztöndíjjal több hónapot Olaszországban töltött. 1949-től nem publikálhatott. Ez idő alatt verses meséket írt, és egy ilyen típusú könyvvel (Aranymadár) térhetett vissza az irodalmi életbe. 1955. október 12-én feleségül vette Márkus Anna festőművészt, de néhány hónap múlva el is váltak. (Anna az 56-os forradalom után Párizsba emigrált, ahol újból férjhez ment, de Pilinszkyvel mindvégig jó barátságban maradtak.) 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora. 1957-től az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái.
A hatvanas évek elejétől többször utazott Nyugat-Európába (Lengyelország, Svájc, Belgium, Újvidék, Bécs, London, Róma), főleg Párizsban töltött hosszabb időt, sőt még az USA-ba is eljutott. Nővérének 1975-ös öngyilkossága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem írt több verset. A hetvenes évek végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett utolsó költői korszaka. 1971-ben József Attila-díjjal, 1980-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux-vel, akivel 1980 júniusában házasságot kötött. Második szívinfarktusának következtében hunyt el hatvanéves korában. A halál váratlanul érte, tele volt tervekkel. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben.
A mélypont ünnepélye
Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
És ki mer
a lemenő nap szálkamezejében,
az ég dagálya és
a föld apálya idején
útrakelni, akárhová?
Ki mer
csukott szemmel megállani
ama mélyponton,
ott, ahol
mindig akad egy utolsó legyintés,
háztető,
gyönyörű arc, vagy akár
egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?
Ki tud
nyugodt szívvel belesimúlni
az álomba, mely túlcsap a gyerekkor
keservein s a tengert
marék vízként arcához emeli?
Idézetek
,,Költő vagyok és katolikus."
,,Nem az fontos, hogy hányat ver a madár a szárnyaival, hanem, hogy íveljen."
,,Az igazi szeretet igazi próbája mégis, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt."[3]
,,Egyetlen reményem, hogy semmit se várok, s így kaphatok valamit. Ami, ha kevés is, messze felülmúl engem."[4]
,,(...)Csőnd akartam lenni / és dobogás. Lépcső közé szorult világ, / senki és semmi. Hétvégi remény."
,,Gyermekkorom és életem másik nagy és perdöntő emberi élménye anyám szegény nővére (Bébi) volt... Én az ő nyelvét beszélem, valójában az ő félig artikulált dadogása az én anyanyelvem, költészetem forrása."
,,Minden tetőről látni a napot."
Díjak:
Baumgarten-díj (1947)
József Attila-díj (1971)
Kossuth-díj (1980)
Magyar Örökség Díj (1997) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: ezen a napon |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-11-18 19:45:55, csütörtök
|
| |
| |
Tildy Zoltán (Losonc 1889 - Budapest, 1961) Édesapja vármegyei tisztviselő volt. A pápai Református Teológiai Akadémián szerzett diplomát, majd egy évig az írországi Belfast Assembly College ösztöndíjasaként tanult. Szennán, majd 1921 és 1929 között Tahitótfalun volt lelkipásztor. 1924-ben másodmagával megalapította a Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt.-t. A magyar reformátusság egyetlen országos napilapján, a Keresztény Családon kívül szerkesztette a Téli Újságot, a Református Lelkipásztort és a Magyarföldet. 1928 és 1932 között a Magyar Traktátus Társaság igazgató lelkésze, majd 1946-ig Szeghalom gyülekezetének lelkipásztora. Még 1917-ben belépett az Országos Függetlenségi és '48-as Gazdapártba. 1922-től az Egységes Párt tagja. 1929-1930-ban Nagy Ferenccel és másokkal együtt megszervezte a Független Kisgazdapártot, amelynek ügyvezető alelnöke lett. 1936-tól a szeghalmi kerület, 1939-től a békési kerület országgyűlési képviselője. 1940 januárjától a párt megbízott ügyvezető elnöke. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság létrehozásában. Szorgalmazta a munkáspártokkal való szövetség megvalósítását. Az elsők között sürgette Kállay Miklós miniszterelnöknél, illetve magánál Horthy Miklósnál is a kiugrást, valamint ő volt az egyik szerzője az FKGP 1943. évi háborúellenes memorandumának is. A német megszállás után illegalitásba vonult. 1945 után országos pártvezető, a Független Kisgazdapárt című politikai hetilap szerkesztőségének vezetője. 1945 szeptemberétől 1946 februárjáig miniszterelnök.
1946. február 1-jén Magyarország első köztársasági elnökévé választották.
1948. július 30-án - arra hivatkozva, hogy vejét, Csornoky Viktort korrupció és hűtlenség vádjával őrizetbe vették - lemondatták. 1948. augusztus vége és 1956. május 1-je között házi őrizetben tartották Budapesten. 1956 szeptemberében felszólalt a Petőfi Kör gazdaságpolitikai vitáján. 1956. október 27-től tagja Nagy Imre nemzeti kormányának, majd november 3-tól a koalíciós kormány államminisztereként gyakorlatilag miniszterelnök-helyettesi funkciót látott el. Ez idő alatt főleg a paraszti szervezetekkel és az egyházakkal épített ki kapcsolatot. Rádióbeszédeiben síkraszállt a többpártrendszer, a nemzeti függetlenség és a szabadság mellett, felszólított a Kisgazdapárt újjászervezésére is. November 4-én a szovjet kordonon keresztül távozott a Parlament épületéből. A Nagy Imre és társai-perben a Legfelsőbb Bíróság 1958. június 15-én hat év börtönbüntetésre ítélte. 1959 áprilisában idős korára (valójában betegségére) való tekintettel egyéni amnesztiával szabadult. Haláláig teljes visszavonultságban élt. 1989-ben rehabilitálták. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: ezen a napon |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 13
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
7620 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 607
- e Hét: 1481
- e Hónap: 5885
- e Év: 37614
|
|
|
Offline
