Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
W.I.G.: Borzalmas emlékek
  2011-01-03 11:00:30, hétfő
 
 
W.I.G.: Borzalmas emlékek

1919. május 1.
Ki kellett tűznünk a vörös zászlót.

Én nem mentem ki a házból.
Nem akartam látni a mi tisztességes polgári utcánkat vörös zászlók díszében.

A vérmezőről éktelen zsivaj hallatszott hozzánk.
Ott temették Nagy-Magyarországot; ott ülték a halotti torát.
Idegenek képeit, szobrait hordozták körül vörös zászlós körmenetben:
Lenint, Marxot s más efféléket, az önfeledt,
nemzetietlenné vált csürhe pedig torkaszakadtából ordított.

A nap vérvörösen bújt a felhők mögé.
Este szélvihar támadt és fekete felhőkből villámok cikáztak.
Csak a távoli hegyek álltak csöndesen
és pillantottak értelmetlenül a zűrzavaros városra.

Én gyermekkorom imáiban találtam vigasztalást.

Férjem gyöngéden magához vonta betegeskedő leányát.
A nagy fiúk a vidéket járták, tej, tojás után, mert szűkében voltunk az élelemnek.
A piciny fiú csak nálam tudott elaludni, mert hallotta,
amint a beszeszelt házmesterünk azt kiabálta,
hogy vesszenek a burzsujok.

A kis fiam azt kérdezte, hogy ő is burzsuj-e?
Nem, feleltem, te ártatlan kis gyermek vagy.
És így aludt el.

Május elején.
A kis fiam haza jött az iskolából és azt mondta,
hogy már nem imádkoztak.
És, hogy egy új tanító néni jött az iskolába és egy csúnya mesét mondott
a részeges királyról. A gyermekek pedig palackokat és poharakat rajzoltak.
Így nevel az új iskola.

Május 10.
Leányom megbetegedett.
Magas lázzal állandóan félrebeszél. Szaladni akar, de nem tud.
Fölriad, sír, hogy mi menekülünk és ő nem tud velünk futni.

Hiába mondjuk neki, hogy mi nélküle nem megyünk el sehová.
Révedezve néz maga elé. Az orvos nem tudja, mi a baja,
de tejet és levest rendelt neki.

Istenem; honnan? A cselédünk fejét egy vörös katona csavarta el.
Nem akar sorba állni, én pedig nem hagyhatom el a beteget.
A zsírt, a lisztet úgy rejtegettem mindenfelé.
Abból élünk, mert kevés, amit kaphatunk.
A fiúk szappanért és gyufáért tejet s tojást hoztak este hegyi utakon,
hogy ne lássa őket senki.

A betegem így jutott tejhez.

Éjjel felriad, kiált, hogy betörtek, a lakásban járnak és fénycsóvákat lát mindenfelé,
az ajtók nyílnak, hűvös légáramot érez.

Minden ajtót bereteszeltünk, de a cseléd árulónk lehet, sőt a lakók,
meg a szomszédok is. Sehol sem vagyunk biztonságban.
A lányomnak gyermekdalokat énekelek. Végre megpihen.

Május 12.
Testvérbátyám írt, majd sürgönyözött: Jöjjetek haza.
Itt nagyobb biztonságban lesztek.
És a lakást és a bútorokat óvnunk kell a szülők volt lakásában.
De a férjemet nem hagyhatom el.
A fiam hivatalban van, a leány, ha felgyógyul, szintén hivatalba megy,
hogy többet szerezhessünk és élelemhez juthassunk.
Ha meg kell halnunk, együtt halunk meg, ez volt a válaszom.

A mi lakásunkat is biztosítani kellett.
Fiatal rokonok vonultak be két szobába és társakat is hoztak;
időközönként hazautaztak és néha élelmet is hoztak nekünk,
de egyikük mindig itt maradt a szobákat őrizni.

Május 14.
Ösztönszerűen védelmet kerestem.
Elmentem R. J.-hez, ki még édesatyámat is ismerte.
Elmondta, hogy barátai, az államférfiak, már mind elmenekültek.

Keserűen gondoltam, hogy mi ezt nem tehetjük;
nekünk itt kell maradnunk és nincs menekülés, mert itt elpusztul minden.

Este a házmesterné felkiáltott a cselédnek, hogy reggel kivégzés lesz,
jöjjön vele! Másnap reggel tömegesen járt a nép a mi utcánkban.
Kivégzésre? Temetésre? Én alig álltam a lábamon
s úgy lefogytam, hogy senki sem ismert rám.

Május 15.
A cselédem megszökött a vörös katonával
s a kasban mindenféle vörösbetűs cédulákat helyeztek el.
Nagybetűkkel írták az egyikre:
Túszok vagytok mind!
Sehol sem lesz nyugalmatok!
El vagytok ítélve! Jóéjszakát burzsujok.

Sietve megsemmisítettem a cédulákat, hogy lábadozó leányom ne lássa őket.
Nem szóltam semmit az ijesztésekről. Úgy is elég ijesztő plakát volt mindenfelé és
fenyegető ordítás az utcán.

Istenem, csak elvihetném valahová a kis fiút és a beteget,
hogy kimentsem a véres zűrzavarból, de sehol sincs segítség.

Ha egy pillanatra lementem a kertbe,
hol a fák épp úgy rezegtek a napfényben és az enyhe szellőben,
elnéztem keletre, hol beteg nővéremet féltettem a kínzásoktól,
északon testvér-öcsém vár hiába és nyugatról testvérbátyám küld rossz híreket.
És itt Pesten édes anyám kedvence, a szép erőteljes leány,
zsidóasszony kezében! Kit féltsek jobban?

Május 17.
Nem kapok cselédet.
A burzsuj nőknek nem szabad cselédet hozni; cselédszerző nincs.
Végre egy kis német lány jön segíteni, de mindig csak ezt dúdolja:
Zu Mantua in Baden...
Vajon miért dalolja ezt folyton?
Kit fogtak el, kit lőttek agyon?
Vagy kit akarnak agyonlőni?

Május 20.
Nagy, fekete autó zúg néha utcánkon végig.
Azt mondják a csendőr-laktanyába indult ítéletet hirdetni a várparancsnok...
Én már az ablakhoz sem merek lépni.

Május 24.
Leányom újból hivatalba jár.
Egy proli van mellette állásban, de ha eszébe jut,
kiszolgáltatja magát a burzsujtól.
Leányom sohasem panaszkodik,
pedig tudom, hogy sokat szenved s most betegen is hivatalba jár.

Nincs könnyem, mert nem szabad sírnom.
Nincs jajszóm, mert nem szabad jajgatnom, nem szabad megbetegednem,
mert én látom el az egész családot.
Sokszor csak azért fohászkodom Istenemhez,
hogy adjon erőt az élet elviselésére, kötelességem teljesítésére!
És nincs, aki megvédhetne bennünket. Minden testvérem veszélyben van,
talán megkínozva, de erre gondolnom sem szabad, mert nem bírom.

Május 28.
A szerencsétlen magyar fiatalságot belekényszerítették a véres küzdelmekbe,
a vörös zászló alatt. Ha nem akartak menni, beléjük lőttek a vörösök.
Ha cseh fogságba kerültek, kivégezték őket a csehek azért,
mert vörösök és magyarok. Hiába erősködtek,
hogy őket úgy kényszerítették bele a vörös hadseregbe.
Egy magyarral kevesebb van!
Ez volt a válasz.

És most, 1936-ban a franciák és csehek ide akarják hozni az orosz szovjetet.
1919-ben a franciák még féltek a bolsevizmustól és Magyarországa küldték
Smuts tábornokot, hogy szerelje le a zsidó kormányt.
Eredmény nélkül távozott. Jött és ment, alig hogy kiszállt a vasúti kocsijából.

A külföld akkor ki akart bennünket éheztetni és nem gondolt arra,
hogy akkor is csak a keresztény családok pusztulnak el.

A vezetőkké lett gangszterek pedig széthordták mindent,
amit csak találtak az elhagyott kastélyokban és úri lakásokban.
A legnagyobb pusztulásban pedig a boldogtalan Magyarországnak volt része.
És nem a fehér hadsereget engedték be a vörösök megfékezésére, hanem az idegeneket,
kik ahol lehetett pusztították a magyarságot. Kifosztották városainkat és elhordták mindazt, ami a kommunizmus után még megmaradt. Most,
1936-ban, egész Európa van abban a veszélyben, hogy a szennyes áradat,
mint új özönvíz önti el a fehérek kultúráját.

Május 26.
Se mosónőt, se kerti munkást nem kaphattam.
Végre sok fehérnemű és ruha feláldozásával e tekintetben is rendbejöttem.
A fehér pénznek nincs értéke és pénzért nem dolgozik senki,
kékpénzünk meg nincs.

Május 29.
Egy bizottság szállt ki a háztulajdonunk igazolása miatt. Minden tagja bricseszben járt,
mert ez az orosz viselethez hasonló.
Megengedték, hogy mégis tulajdonunknak tekinthessük a házunkat,
de a házmester csak annyi munkát végezhet, amennyit jónak lát,
mert legfőbb feladata a burzsujok ellenőrzése és följelentése.
Testvérem kivégeztetése után én voltam a célpont.
Többször is tudatták velem, hogy a fekete keresztre be vagyok biztosítva,
de a fenyegetést már föl sem vettem s csak a családomért aggódtam.

Június 2.
A délivasút sínein mintha folyton kalapálnának. Kocsik ütköznek az ütközőhöz.
A vérebek a Dunántúlra mentek. Összerázkódtam és folyton fáztam,
talán lázam volt, de nem értem rá magamat figyelgetni.

Június 5.
Férjemmel együtt újból R. J..-hez mentünk,
mert rettenetesen aggódtam testvéreim miatt.
Az öreg úr arról beszélt, hogy már ő is várja a beszállítását a Markó-utcába és férjem
is legyen mindenre készen.

Június 10.
F. G. ezredes az utcánkban sétált. Mikor engem a kertben meglátott,
azt kérdezte, kaptam-e hírt Kőszegről s mintha csodálkozva nézte volna világos háziruhámat.
Az arca olyan különös kifejezésű volt. Amíg beszélgettünk,
az egyik koporsót vitték a másik után az utcán s engem borzalmas sejtelmek fogtak el.

Június közepén.
Szuronyos őr jött értem. Én éppen főztem és csak a kilenc éves fiam volt itthon.
A telefonokat már régen szétvágták. Engem feljelentettek és ezért bekísértek.
A szuronyos őr csak egy pár percet adott, hogy az egyik ajtó mögött átöltözködjem
és így vonultunk a Koronaőr-utcán át az ág-utcai vörösőrséghez.
A kis helyiségben nagy lármával jártak-keltek,
durva vörösőrök kiáltoztak:
disznó, úgy kellett neki, megérdemelte! Bár dögölnének meg mind!
Ilyenek a vasmegyeiek!
Akkoriban hallottam a két Hollán mártíromságáról s mivel ők is szombathelyiek voltak,
azt hittem, hogy róluk beszélnek.

Kis fiamat magamhoz szorítottam és cirógattam,
hogy ne ijedjen meg és ő rám mosolygott.
Az egyik rendőrtiszt, magas karcsú ember, csendesen nézett bennünket
s mikor az ordítozók elhallgattak, őt kérdeztem meg; miért kellett ide jönnünk?

Mintha kellemetlen lett volna neki a válasz.

Először azt mondta, hogy nem vagyok jó burzsuj viselkedésű.
Ezalatt az előbbi lármázok, csúnya szavakat kiáltoztak felém.
Előbbi cselédeim, akik tanuk gyanánt voltak beidézve, azt panaszolták,
hogy nem adtam ki elegendő kenyércédulát. Mintha én oszthattam volna ki azokat!
Majd azt mondták, hogy a bejelentő lapok nincsenek rendben.
Ezeket a lapokat a szuronyos őr figyelmeztetésére már magammal hoztam.
Erre az emberséges érzésű rendőrtiszt futólagosan megnézte a lapokat és elengedett.

Csak később tudtam meg,
hogy ez a bekísérés testvérem tragédiájával volt összefüggésben és
hogy az ordítozás már a szegény áldozatnak szólt.
Ha nem viselkedtem volna a vörös őrségen oly higgadtan,
akkor nagyobb baj származhatott volna belőle, mert az ordítozok terrorfiúk voltak.

Június 18.
Négy levelet hoztak rejtve K-ről.
A postán már nem engedtek át egy levelet sem,
amióta Szamuelli testvéremet minden igaz ok nélkül agyonlövette.
Mint tiszt és mint ember bátor volt mindhalálig.
Aki a leveleket hozta, megmondta, mi van bennük.
Én nem bírtam őket elolvasni, mert csaknem halálra váltam.
Mély kábulatban, álmatlanul töltöttem az éjszakát,
de végre is szétfoszlottak a véres felhők s
az ablakon bevillanó fénysugár elhozta nekem anyám emlékét,
mely megóvott a kétségbeeséstől.
Talán az ő angyalai borultak az ártatlanul kivégzettnek a sírjára is.

Június 24.
E napon nagy lövöldözés volt. Fásultan hallgattam családom reménykedéseit.
Én már nem hittem és nem reméltem semmit.
Akkor is több élet pusztult el, de a fiatal ludovikásokat megmentette Romanelli.

Az egyik lakónk, ki K-ről tért vissza, elmondta a kivégzés részleteit,
de én betettem az ajtót, mert nem voltam képes szavait végighallgatni.
Különösen az fájt, hogy átdöfték és megrugdosták haldokló testvéremet.

Júliusban annak a lakónknak, aki vörös hajóstiszt volt ugyan,
de amikor tehette, kimentett engem a folytonos beidézéstől,
hirtelen kiújult régi mocsárláza s én bár csak tántorogva jártam,
őt is készségesen ápoltam.

Az egyik fiamnak vörös katonának kellett volna elmennie,
de én bár alig vonszoltam magamat,
elmentem B. igazgató úrhoz, ki megígérte, hogy segít a fiamon.

Az ablakból a képviselőház látszott ide.
B. igazgató úr így szólt:

,,Ez a bűnös mindenben".

Én csöndesen feleltem:
,,Igen; az ő gyöngeségük!"
 
 
0 komment , kategória:  W.I.G.: Borzalmas emlékek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 451
  • e Hét: 1321
  • e Hónap: 12472
  • e Év: 277687
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.