Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A faji kérdés mérlege
  2011-01-06 17:40:31, csütörtök
 
 
Dr. Fehér Miklós: A faji kérdés mérlege

I. ALAP-KÉRDÉSEK

A faji kérdéssel sohasem foglalkoztak annyit, mint manapság.
Mindenki hozzászól ehhez a kérdéshez, olyanok is, akik vajmi keveset értenek hozzá,
sőt éppen ezek a leghangosabbak.
Azok, akik e téren laikusok, a legkáprázatosabb elméleteket állítják fel,
mit sem törődve azzal,
hogy az exakt módszerekkel dolgozó tudomány mit szól hozzájuk.
Lássuk tehát ez alkalommal, hogy az örökléstani alapokon nyugvó fajkutatás
(rasszantropológia) milyen eredményeket mutat fel és
hogy tulajdonképpen mik is a fajkutatás exakt módszerei.

A faji kérdéssel kapcsolatban az első alapvető kérdés az,
hogy vannak-e természettudományi,
biológiai módszerekkel szabatosan meghatározható emberfajok
(species) és emberfajták (race, varietas).
Erre vonatkozólag általánosan elfogadott igazság az,
hogy a ma élő emberiség egy egységes, zárt biológiai csoportot:
fajt alkot.
A természettudományi faj fogalmának ugyanis mind alkati (morfológiai),
mind pedig élettani (fiziológiai) tekintetben megfelel.
Morfológiailag azért, mert lényeges, fajmeghatározó vonásai egyezőek,
fiziológiailag pedig, mert a legeltérőbb alcsoportok egyénei is
termékeny utódokat hozhatnak létre.

Morfológiai tekintetben azonban mégis jól elkülöníthető
alcsoportokat (fajta, rassz) találunk.
Hiszen mindenkinek feltűnő,
hogy mennyire más az ázsiai mongol, mint az afrikai néger, vagy az európai fehér ember.
De a főtípusokon (rassz-körök) belül is jól megkülönböztethetők az egyes altípusok,
rasszok.
Pl. Skandinávia, Észak-Németország népe szembetűnően más,
mint a Földközi-tenger vidékének lakói.
Tehát amint a biológia más ágaiban egy fajon belül gyakran szabatosan körülhatárolható
alcsoportokat különböztethetünk meg, ugyanezt tehetjük a rassz-antropológiában is.
Kérdés már most,
hogy tulajdonképpen mi a rassz.
Röviden így határozhatnánk meg:
Közös öröklési alapokkal (génekkel) rendelkező embercsoport.
Tehát sohasem egy egyén alkotja a rasszt,
hanem nagyobb embercsoport, melynek tagjait a velük született,
öröklődő testi és lelki alkat köti össze, illetve választja el más csoportoktól.
A mindennapi vitákban azonban ritkán halljuk a ,,rassz" szót,
helyette általánosan (bár nem szabatosan) ,,fajt" mondunk.
Ezért e helyen is többnyire fajt használunk a rassz helyett.

Faj és nép

kapcsolata régi, sok tévedésre vezető kérdés.
Gyakran vetődik fel egyszerre ez a két fogalom,
hiszen mind a kettő az emberiséget taglalja.
E fogalmak azonban ma ha van is határterületük nem fedik egymást.
A fő különbség köztük az,
hogy a faj biológiai fogalom, a nép viszont ethnikai.
A nép a történelem folyamán alakul ki, azonos nyelvet beszélő,
hasonló műveltséggel és hagyományokkal rendelkező emberek alkotják.
Tehát míg a fajokat öröklődő testi jellegek kapcsolják össze,
addig a népeket szerzett kultúrjavak.
A nép kulturális emelkedése folytán fejlődik nemzetté.
A nemzet politikai öntudatra ébredt nép,
tagjait a közös törvények és a közös haza kötik össze.
Ennek megfelelően a nemzethez tartozás elsősorban az akarat dolga.
A néphez azonban már mélyebb kapocs, a nyelv és a kultúra köt.

A faji jelleg viszont az egyén akaratától független és megváltoztathatatlan,
az egyén tudta nélkül (sőt olykor akarata ellenére) öröklődik.
Történelmi szerepük is ezzel arányos.
Erősebb nemzet a gyöngébbet leigázhatja, megsemmisítheti.
Sokkal nehezebb és több időt igényel azonban már
a nyelv és a kultúra kiirtása,
sőt előadódik, hogy a győző veszi át a legyőzött kultúrjavait.
A faji komponenseket viszont csak a nép teljes kiirtásával lehetne megsemmisíteni,
másképpen szinte az idő végső keretéig élnek.
Az avarok faji jellegeit
pl. ma is megtaláljuk a magyarság (főként a palócok) között,
pedig mint nép és nemzet már régóta kizárólag a történelemben szerepelnek.

Minél inkább visszafelé megyünk azonban az emberiség történetében,
annál több kapcsolatot találunk
a nép és a faj között.
Eredetileg a fajok izoláltan alakultak ki s a nép és
a faj fogalmai valószínűleg fedték egymást. Idők folyamán azonban
a népekkel együtt a rasszok is keveredtek és
a rasszkeveredés következménye lett a népeknek és az
azt alkotó egyedeknek eltérő faji összetétele.
Tehát ma már valamennyi nép több fajból tevődik össze
(és minden faj több néphez tartozik),
mégis a hosszú évszázadokon, illetve generációkon át tartó biológiai életközösség és
a közös származás sajátos biológiai egységet hoz létre, amit néptestnek,
népegyéniségnek, illetve a népnek nemzetté történő emelkedése esetén
nemzettestnek nevezhetünk.
Tehát amennyire helytelen természettudományi alapon magyar, német, angol
stb. fajról beszélni,
éppolyan tévedés a nemzet tagjai vérrokonságának tagadása is.
Hiszen a népeket családok és nemzetségek alkotják, kiket vérrokonság köt össze.
És minél régibb és zártabb egység a nép,
illetve a nemzet, tehát minél teljesebb a beltenyészet,
annál egyöntetűbb a faji konglomerátum,
a népnek és egyedeinek faji összetétele.

A nemzet jellemvonásait általában nyelvében, irodalmaiban, művészetében, történeti és társadalmi magatartásában keressük. De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a nemzet élőlényekből, emberekből áll, tehát teljes ismeretéhez biológiai, faji vizsgálata is elengedhetetlenül szükséges. Annál is inkább, mert a faji jelleg nemcsak testi vonásokban nyilvánul meg, hanem lelki struktúrában is s így a fajiság rányomja bélyegét a nemzet jellemének számos vonására. Helyesen mondja Ripley amerikai antropológus: A rassz az a nyersanyag, amelyből valamennyi társadalmi réteg képződik. A rassz az az erő, mely a többi jelleg erejét és jelentőségét meghatározza, úgy, mint a rost azét az anyagét, amelybe szőve van.

Ha pedig ennyire állandó és jelentős a nemzet és az egyén életében a faji jelleg és az igazi nemzeti és egyéni önismeret elengedhetetlen feltétele a faji összetétel kutatása és ismerete, természetszerűen felvetődik az a kérdés, hogy exakt biológiai módszerekkel meg tudjuk-e határozni az embercsoportok (populáció, nép, nemzet) és az egyes emberek, egyének faji összetételét; melyek azok a módszerek, melyek a rasszkomponensek tüzetes feltárásához vezetnek? Hiszen megfelelő módszerek híján a rasszösszetétel kutatása és vele együtt az egész faji kérdés távol esne a tudományos megalapozástól és merőben szubjektív megítélés tárgya volna.

Fajmeghatározás

valamennyi módszerének kiindulása a helyes adatgyűjtés, vagyis a fajmeghatározó jellegek pontos felvétele. A fajmeghatározást élőn és holt emberen egyaránt elvégezhetjük. Csontleleteken annyiban könnyebb az adatgyűjtés, hogy múzeumokban, intézetekben mindig hozzáférhetők, a fajösszetétel meghatározása azonban általában nehezebb, mert számos jelleg (pl. a színkomplexió, több morfológiai bélyeg) hiányzik. Kihalt népek vizsgálatánál azonban egyedül erre vagyunk utalva. Nők és férfiak vizsgálata egyaránt fontos, úgyszintén jelentős a helyes korcsoportosítás is. Gyermekek, aggok adatait nyilván téves volna átlagos adatokként elfogadni, hiszen az élet folyamán a fejlődésnek megfelelően módosulnak a faji jellegek, főként a metrikus adatok.

A fajmeghatározó jellegek méretekből (quantatív jellegek) és formai (morfológiai) bélyegekből (qualitatív jellegek) tevődnek össze. A fajmeghatározáshoz a törzsön, a végtagokon és a fejen számos méretet kell felvenni megfelelő műszerekkel. A háromdimenziós kiterjedtség miatt azonban ezek az adatok, jóllehet önmagukban is értékesek, mégsem fejezik ki plasztikusan a test arányait és alakját. E célra szolgálnak a relatív méretek (jelzők), melyek alatt a kisebb méretnek a nagyobb mérethez való százalékos viszonyát értjük. A méretekkel és jelzőkkel így körvonalazott testtájak részletes leírására a quantitatív jellegek közé tartozó fiziognomiai bélyegek valók (pl. az orr profilvonala, a szemrés iránya stb.). A qualitatív jellegek közé tartozik a színkomplexió is, tehát a szivárványhártya (szem), a haj és a bőr színét adó pigment minősége, mennyisége és elhelyezkedése. Újabb vizsgálatok révén jelentős szerepe van a fajkutatásban a tenyér és talp s az ujjak bőrlécrendszerének is. A fiziológiai jellegek közül legfontosabb a véralkat. A vércsoport megoszlás rasszantropológiai kutatása és értékelése az utolsó két évtizedben igen sokat haladt. Itt a négy vércsoport (0, A, B, AB) százalékos megoszlásán és az ezek alapján kiszámított ,,biochemiai rasszjelzőn" kívül az öröklési faktorok (p, qu, r) segítségével kapott értékeknek van nagy jelentőségük. Antropológiai szempontból azonban nemcsak ezek a vérátömlesztésnél is figyelembe veendő vérsavó jellegek (agglutinogenek) a fontosak, hanem az M, N, P és részben az S, Q, G, H, X és E faktorok is.

Nagy vonásokban szemléltetve ezek azok a jellegek, amelyek alapján megfelelő eljárásokkal megállapíthatjuk a faji összetételt. Számos fajmeghatározó módszer alakult ki az idők folyamán, ezeket azonban három alapmódszerre vezethetjük vissza, nevezetesen a hasonlósági, kombinációs (összevetési) és tipológiai módszerre.

Hasonlósági módszerek segítségével egyes népek fajmeghatározó jellegeit hasonlítjuk össze a matematikai statisztika segítségével s az eltérések nagysága alapján állapítjuk meg a faji rokonságot, illetve végső soron a kérdéses népcsoport faji összetételét. E cél elérésére a legegyszerűbb és az antropológiáiban is általánosan használatos statisztikai műveletektől kezdve a középértékek, szóródások (jellegmegoszlások), hibaértékek számításán át a felső matematikába tartozó csoportösszehasonlítási képletekig számos (de mindenképpen objektív) eljárással kell dolgoznunk. Végeredményiben a hasonlósági módszerek igen jelentősek a fajalkat meghatározásában, de sajnos nem adnak teljes eredményt:
az élet plasztikus, nem lehet néhány számmal kifejezni.

Segítségére van azonban a fajmeghatározásnak a kombinációs módszer. Ennél a rasszmeghatározó bélyegek kombinációs keretébe csoportosítjuk a vizsgált egyéneket. Előnye, hogy egyszerű és gyors eljárás, a vizsgált adatokat könnyen áttekinthetjük és helyesen osztályozzuk a ,,kevert típusokat." Segítségével a rasszantropológiai eredményeket pregnánsan összehasonlíthatjuk földrajzi, nyelvi, kulturális stb. jellegekkel. Hátránya viszont, hogy a kombinációs csoporthatárok többé-kevésbé mesterkéltek, a biológiában pedig nincsenek éles határok. Fogyatékossága még (ami miatt kiegészítésre szorul), hogy aránylag kevés jelleg alapján állapítja meg a csoportokat, típusokat, fajokat.

A tudományágakban ma szinte általánosnak mondhatjuk a kutatóknak azt a törekvését, mellyel a lényegest, az egészet, a mozgató eszméket és törvényszerűségeket keresik. Nyilvánvaló, hogy ennek meglátásához előzőleg sok-sok adatra, a részleteknek szinte tökéletes ismeretére van szükség. Ezt az irányt a fajkutatásban a tipológiai módszer képviseli. Ez a módszer különösen nagy súlyt helyez a morfológiai jellegekre. Helyénvaló is, hiszen pl. a mongolidokat az európaiaktól merőben morfológiai bélyegek különböztetik meg. Kretschmer konstitúciós típusait éppen úgy, mint Pende a hormonális típusokat szintén a tipológiai módszer segítségével építette fel. A fajmeghatározásba Eickstedt breslaui iskolája vezette be, magyarországi alkalmazásához a mongoloid vonások miatt némileg módosítanom kellett. Nyilvánvaló, hogy ez a módszer is részletes kvantitatív és kvalitatív vizsgálaton épül fel (hasonlóan mint pl. a szellemtörténet a leíró történeten). A népcsoport faji összetételét többnyire a csoportot alkotó egyének fajiságának meghatározása alapján, azok eredményeinek összegezése révén állapítjuk meg. Minden megvizsgált egyén faji összetételét az ú. n. ,,típus-képlet" fejezi ki, melyet valamennyi metrikus és kvalitatív jelleg differenciáldiagnosztikai értékelése alapján szerkesztünk meg. Nagy előnye ennek a módszernek az, hogy az egész embert, valamennyi bélyegét figyelembe veszi. Viszont hátránya is van, nevezetesen a benne szerepet játszó szubjektív mozzanat. Ezért eredményeink igazolására kontroll-eljárások szükségesek. Erre pedig a már tárgyalt hasonlósági és kombinációs módszerek a legalkalmasabbak. A három metódus tehát nem mond ellent egymásnak, hanem harmonikusan kiegészítik egymást.

Az egyéni fajmeghatározás

szintén jelentős kérdés. Jóllehet az egyes ember faji összetételének embertan elsősorban csoporttudomány, mégis gyakran szükséges az akkor, ha csak egy-két koponya meghatározása is. Szükség van rá akkor, ha csak egy-két koponya vagy csontváz áll rendelkezésünkre (pl. a praehistoriai leleteknél), de a mindennapi élet is gyakran hozzáfolyamodik (pl. az árja-származás kérdésében).

Az első módszer, ami ezzel kapcsolatban felmerül, az az előbb tárgyalt tipológiai metódus. Hiszen ennek a módszernek a segítségével amint láttuk a csoport faji összetételét alkotó egyedei faji képletének összegezése útján állapítjuk meg, tehát a végső eredmény éppen az egyéni fajmeghatározás lehetőségétől és helyességétől függ. A kontroll-eljárások viszont igazolják a tipológiai módszer helyességét.

A rasszok általános keveredése következtében egy-egy ember is többnyire több rasszból tevődik össze s a komponensek kihámozása nem mindig könnyű, sőt nem is mindig lehetséges. Olykor marad egy rész, amit komoly mérlegelés alapján nem lehet eldönteni. Pl. a legnagyobb magyarországi vizsgálatnál, Mezőkövesd népének antropológiai és örökléstani feldolgozásakor (3000 felnőtt és 2000 gyermek) a nagyszámú adat (320.000) dacára, a felnőtteknél is 3.3%-ot, mint tüzetesen meg nem határozható faji komponenst állapítottam meg. Hasonló eredményt mutatnak az ország más részein s a Pázmány-egyetem antropológiai intézetében végzett vizsgálataim is.

A tipológiai módszer azonban nem az egyetlen eljárás az egyéni faji összetétel meghatározására. A hasonlósági módszer szintén segítségünkre van. Mollison ezt a módszert először egyén és csoportja viszonyának elbírálására használta, azután az egyedek egymás közötti összehasonlítására és csak végül a csoportok rokonságának meghatározására. Ma már ezen a téren is jól kidolgozott, eredményes módszereink vannak.

A harmadik módszer csoport, a kombinációs eljárások is segítségünkre vannak az egyén fajiságának meghatározásában, hiszen a tipológiai módszer esetén is lényegileg a metrikus és morfológiai bélyegek egybevetése (kombinációja) alapján határozzuk meg a faji összetételt.

Mindezek alapján láthatjuk, hogy az exakt módszerekkel dolgozó tudományos fajkutatás jelentős eredményeket tud felmutatni. Az eredményekhez vezető út azonban sokkal több munkát és gyakorlatot kíván, mint ahogy azt a dilettánsok gondolják.

II. FAJ ÉS LÉLEK

A faji kérdés előtérbe nyomulásakor nagy lendülettel indult meg a fajkutatás. Először szubjektív becslés alapján próbálták taglalni az emberiséget a legfőbb fajokra (rasszokra). Hamarosan be kellett azonban látniok a kutatóknak, hogy mint a biológiában általában, úgy a fajkutatás terén is csak objektív módszerekkel lehet biztos tényeket, igazságokat megállapítani. Az így reakcióként kifejlődött metrikus irány már jelentős eredményeket tudott felmutatni, ha nem is teljeset. Végül a módszerek együttes alkalmazásával és az öröklés törvényeinek szem előtt tartásával ma már szabatosan meg tudjuk határozni egy népcsoport vagy nemzet faji alkatát.

Fajkutatás terén a testi jellegek tanulmányozásával nem tartott lépést a lelki vonások vizsgálata, egyrészt a vizsgálati módszerek hiánya miatt, másrészt a XIX. század természettudósainak világnézése, a darwinista evolucionizmus és a materialista monizmus sem kedveztek kifejlődésének. A spirituális irány előretörésével azonban a biológia kutatói is egyre többet foglalkoztak a lélekkel s a faji kérdéssel kapcsolatban ma a fajlélektan problémái érdeklik leginkább a szakembereket és e kérdésben laikusokat egyaránt.

A léleknek faji alapon történő vizsgálata tulajdonképpen az érzékszervek defektusainak vizsgálatából indult ki. A századfordulón behatóan először a látási zavarokat, főként a színvakságot vizsgálták. Később a hallószerv öröklött betegségeit kutatták, figyelembe véve azoknak népek, fajok szerint való gyakoriságát is. A hallás tanulmányozásától rövid út vezetett a zenei képességnek és általában a zene jellegének vizsgálatához. Természetesen feltűnt a vizsgálóknak, hogy milyen nagy különbség van egyes népek zenéje között. Például az indiai muzsika egészen más felépítésű, mint az európai, első halláskor kellemetlen az európai fülnek, akárcsak az indiainak az európai. Nyilván felvetődött ezek alapján az a kérdés, hogy vajon ez az eltérés véletlenül alakult-e ki, vagy talán a környezet hatásán kívül mélyebb, a lélek mélyén gyökerező okai is vannak. Későbbi vizsgálatok során kitűnt, hogy a többi érzékszerv tekintetében is vannak faji különbségek. Például a japánok szagló-érzéke kétszer olyan fejlett, mint az európaiaké. A tapintóérzék legfejlettebb a pápuáknál, a fájdalomérzés pedig az európai embernél a legintenzívebb.

Ezeknek a kérdéseknek vizsgálata ráterelte a kutatók figyelmét a mélyebb lelki tulajdonságoknak, az egész egyéniségnek faji alapon történő tanulmányozására. Hiszen nem nehéz észrevenni a kultúrák különbözőségét és szembeötlően más a germán, a szláv vagy a japán lélek, mentalitás. De amilyen természetesnek tartjuk mindezt, épp olyan nehéz kihámozni ezek legmélyebb gyökerét, azt az öröklési alapot, mely ugyanolyan környezethatások (nevelés, vallás, műveltség, stb.) dacára sajátossá teszi az egyén és a közösség lelkét s ennek termékét, a kultúrákat.

A fajlélektani kutatások megindulásakor

a szakemberek előtt is éppen úgy, mint a testi jellegek kutatásának kezdetén egyszerűnek tűnt fel a kérdés. Figyelmen kívül hagyva a környezet hatását, az átöröklés törvényeit, sőt a nép és a faj megkülönböztetését is, merőben intuitív anyaggyűjtés és szubjektív megítélés alapján írták le az egyes fajok lelki alkatát. Ezek közül könyveinek igen nagy elterjedtsége következtében főleg Günther megállapításai élnek a köztudatban. Günther részletesen jellemezte az európai fajkörhöz tartozó valamennyi faj lelki alkatát. Fő hibája honfitársa, Petermann szerint az, hogy a megrajzolt jellemképek nagyobbrészt másodlagosak, a környezet hatására jöttek létre, tehát nem öröklődött jellegek s így nagyobbrészt nem is faji bélyegek. A Clauss által használt fenomenológiai módszer annyiban megegyezik Günther módszerével, hogy nem egyes egyének lelki alkatának elemzése útján jut el a népcsoportok, fajok lelki képének megalkotásához, hanem közvetlen beleélés alapján igyekszik azt megrajzolni. Különbség köztük az, hogy Clauss a lelken keresztül vizsgálja a testet, szerinte a lélek határozza meg a test jellegeit s a fajok pszichológiai különbsége a lelki ,,stílusokon" alapszik. Ez a ,,faji stílus" szerinte nemcsak a kultúrán és művészeten tükröződik, hanem valamennyi testi és lelki megnyilvánuláson, például beszéden, arckifejezésen, testtartáson, nevetésben, figyelemben, örömben, bánatban, stb.

Kétségtelen, hogy ezekben az érdekes vizsgálódásokban bőven akad túlzás és a tudományos igazolással is adósak maradnak, mégis azt kell mondanunk, hogy ,,van bennük valami", sok megfigyelésük és megállapításuk valóban helytáll.

Ezekkel az intuíción alapuló, érzelmektől is befolyásolt fajlélektani kutatásokkal és fajértékelésekkel szemben, mintegy reakcióképpen, az amerikai fajpszichológusok a lelki tulajdonságokat pszichotechnikai próbákkal (tesztekkel) vizsgálták. A világháború után Yerkes és Garth vezetésével hatalmas munka indult meg, elsősorban az intelligencia kutatása céljából. Erre vonatkozólag Garth összefoglaló munkájában (Race Psychology) többszázezer egyén vizsgálata alapján arra az eredményre jut, hogy népek, illetve fajok között nincs különbség, sőt kétségbevonja a többi lelki jelleg öröklését, faji különbözőségét is. A közölt vizsgálati adatokból Petermann és mások viszont jelentős különbségre következtetnek.

Mindezekből jól láthatjuk, hogy mennyire bonyolult, nehéz, le nem zárt kérdések a fajlélektan kérdései.

A fajlélektan mai állása

szerint azonban a főkérdésekre már exakt feleletet tudunk adni. Az alapkérdés pedig nyilván ez: Az emberfajtáknak vannak-e eltérő lelki tulajdonságaik? A kérdést biológiai és pszichológiai alapon tárgyaljuk, tekintsünk el ez alkalommal a filozófiai és teológiai tárgyalástól, mert akkor túl hosszúra nyúlna értekezésünk.

A faji lélek problémájának taglalásakor mindenekelőtt
éppúgy mint a testi jellegeknél
egy másik kérdést kell tisztáznunk:
Vannak-e öröklődő lelki jellegek?
Hiszen faji jelleg csak öröklődő jelleg lehet.
Ennek a kérdésnek megoldásához két út vezet:
az ikervizsgálatok és a családkutatás.

Az ikrek között öröklés szempontjából az ú. n. egypetéjű ikrek a fontosak.
Ezek egy megtermékenyített petesejtből, annak kettéválása útján jönnek létre.
Ennek megfelelően teljesen azonos örökségűek, tökéletes emberduplumok.
Az egypetéjű ikerpár egyénei közt mutatkozó testi és lelki különbözőségek
pedig nem öröklött jellegek, hanem a környezet hatásai.
Ikervizsgálatok eredményeképpen tehát megtudhatjuk,
hogy melyek azok a tulajdonságok, amiket öröklünk s melyek a másodlagosak, tehát azok,
amelyeket a környezet hatására veszünk fel.
Számos országban (Budapesten is) végeztek ikreken lelki struktúravizsgálatokat,
főleg tesztek segítségével.
Legjelentősebbek ezek közül azok a kísérletek, amelyeket az elmúlt években
Németországban az ikrek részére a
Keleti-tenger partján felállított gyermekotthonokban végeztek.
Itt az öröklés-pszichológusok Gottschaldt vezetésével rendszeres
kísérleti-pszichológiai analízisnek vetették alá az ikreket
s nem annyira a tesztvizsgálatokon volt a hangsúly,
mint inkább az egyéniség közvetlen és alapos megismerésén.
Mindezen vizsgálatok alapján számos lelki tulajdonság öröklése beigazolódott.
De kitűnt az is, hogy nem az egész lelki alkat, vagy stílus,
hajlam öröklődik, hanem az egyes lelki vonások.
Az öröklődő lelki jellegekre nézve pedig éppúgy, mint a testiekre
igen eltérőnek bizonyult a környezet hatása.

Másik útja az örökléskutatásnak a család- (nemzetség-) vizsgálatok. Ennek segítségével nemcsak az öröklés tényét, hanem annak menetét is megismerhetjük. Normális lelki tulajdonságok öröklésének nemzedékeken át történő exakt követése viszont igen nehéz, sokkal nehezebb mint a testi jellegeké, csaknem megoldhatatlan feladat. Segítségünkre vannak azonban a lelki betegségek. Mert amint a testi tulajdonságok öröklésének kutatása a szembeötlő, patológiás esetekből indult ki, ugyanígy vagyunk a lelkiek terén is. Ezen a téren különösen Rüdinnek és müncheni iskolájának vizsgálatai a jelentősek. Rudin számos lelki betegség kétségtelen öröklését és öröklésmenetét bizonyította be, ami azután alapul szolgált a német sterilizációs törvény megalkotásának. Kitűnt, hogy a beteges lelki jellegekre (pl. gyengeelméjűség, schizofrénia) éppen úgy érvényesek Mendel örökléstörvényei, mint a testi bélyegekre. — Felvetődik azonban ezzel kapcsolatban az a gondolat, hogy hátha csak a patológiás vonások öröklődnek és nem a normálisak. A patológiás esetekre nézve viszont valamennyi növény-, állat- és ember-kísérlet azt mutatja, hogy azok mindig normális öröklési alapok (gének) átalakulása (mutációja) révén keletkeznek, tehát az öröklődő beteges vonásnak mindig egészséges jelleg az alapja.

A lelki tulajdonságok öröklése mellett szólnak a különleges képességek átöröklődései is. Már az átöröklés törvényeinek felfedezése előtt vizsgálták, analizálták a matematikai, zenei, művészi, stb. készség öröklését. Nagyon sok kutatás történt erre vonatkozólag s átöröklésüket és öröklésmenetüket számos esetben sikerült is bebizonyítani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a valóban nagy tehetséget, a zsenit mindenképpen le lehet vezetni az ősökből. Nagy tudományos gondolkodók, mint Aristoteles, Leibnitz vagy írók és művészek, mint Shakespeare, Michelangelo, Beethoven, vagy államférfiak és hadvezérek, mint Perikies, Nagy Sándor, Dzsingisz khán, Napóleon, mindegyik új világ, eredetiség és alkotás, üstökösként jönnek s a jövőbe világítva távoznak (éppen ezért van annyi meg nem értésben részük). Lelkük nem egy elemét fellelhetjük őseikben, de a lényeg, a zsenialitás csak bennük van meg, sem elődeikben, sem utódaikban.

Lelki jellegek öröklésének igazolása után vizsgáljuk meg most már a főkérdést: Vajon az öröklődő lelki tulajdonságokban csak egyéni különbözőségeket találunk-e, melyek tehát az egész emberiségnél egyaránt felléphetnek, vagy pedig fajok (rasszok) szerint különbözőek-e a lelki vonások, miként számos testi jelleg. E kérdés tüzetes vizsgálatakor elég nehéz utak előtt állunk, de megérik a fáradságot, mert a végén (mint a turista a hegytetőről) átlátjuk a problémák dzsungeljét, egységes nézőpontból helyesen ítélhetjük meg a részletkérdéseket.

Az exakt fajpszichológia legfőbb módszere a tesztvizsgálatok. A tesztek (test, próba) egyszerűsített és sűrített pszichológiai feladatok, melyekkel a pszichotechnikában a megvizsgálandó személy képességeit, lelki alkatát egységes alapon, tárgyilagosan igyekszünk meghatározni. Lényegileg ugyanazt a feladatot töltik be a lelki alkat megismerésénél, mint a méretek a testi jellegek vizsgálatánál, önmagukban nem adnak teljes eredményt, exaktságuknál fogva mégis elengedhetetlenek, mert megadják azt a biztos keretet, amelyet a további vizsgálatok vannak hivatva kitölteni. Az amerikai antropológusok és pszichológusok kezdeményező vizsgálatai óta számos teszttel nagyon sok vizsgálat történt már s eredményeik alapján kétségtelenül beigazolódott az, hogy az emberiség európai, mongol és néger ágának számos lelki vonása és hajlama eltérő, sőt ezen fajkörökön belül egyes fajokra jellemző lelki vonásokat is sikerült már tesztmódszerekkel kimutatni.

A másik fontos bizonyítékot a rasszkereszteződések szolgáltatták, Davenport és Steggerda széleskörű tesztvizsgálatai szerint ugyanolyan szociális viszonyok között felnőtt ,,fehér" és ,,néger" egyének lelki vonásai is eltérőek. Ha pedig ezek az eltérések nem a környezet hatására létrejött népi vagy individuális különbözőségek, hanem öröklött faji jellegek, akkor kereszteződés esetén az öröklés törvényeinek megfelelően kell viselkedniük. A vizsgálatok azt mutatják, hogy fehér és néger szülők gyermekeinek lelki alkata, illetőleg egyes vonásai a szülők lelki jellegei között foglalnak helyet (intermediär), a további generációkban pedig ezek a köztes lelki vonások a Mendel-törvények szerint öröklődnek s azoknak megfelelően ,,visszaütnek" őseikre. Tehát számos eltérő lelki jelleg kereszteződésére ugyanazok a törvények érvényesek, mint a testi faji jellegek öröklésére s így az ilyen lelki jellegeket joggal nevezhetjük faji jellegeknek.

Általános genetikai törvények alapján logikai következtetéssel szintén a lelki jellegek faji különbözőségére találunk érvet. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell azt a kétségtelen tényt, mely szerint az emberiségnek, a zoológiai szabatossággal mondott ,,emberfajnak" vannak sajátos s egyszersmind általános, minden tagjára egyaránt jellemző, fajt alkotó testi jellegei, tehát olyan bélyegek, amelyek az emberiséget zoológiái értelemben külön fajjá teszik. Ezek a jellegek szabályszerűen öröklődnek, amit pregnánsan igazolnak patológiás módosulásaik. Pl. azt, hogy a testmagasság öröklődik, szembetűnően bizonyítja az öröklés-patológiai alapon előállott óriás és törpe termet öröklése. Vagy hogy az emberre jellemző orr- és szájforma egyaránt öröklési tényezőktől függ, igazolják öröklődő defektusaik (pl. az ú. n. nyúlajak). Avagy azt, hogy a szem, haj és bőr színét adó pigment valamennyi embernél egyformán képződik és a bőrnek, hajnak s szemnek ugyanabban a rétegében foglal helyet és hogy öröklődő jellegek, bizonyítja pl. a részleges vagy teljes albinizmus öröklése.

Ezekhez és a többi zoológiái értelemben vett fajalkotó alapjellegekhez azonban embercsoportok szerint különböző, mondhatnók színező vonás járul. És éppen ezek a jellegek taglalják az emberiséget csoportokra, rasszokra (fajokra). Testmagasság tekintetében pl. egyes világrészeken belül is az egyes fajok között igen nagy eltéréseket találunk, így az afrikai pigmeusok átlagmérete (férfiaké) 141 cm, a sara-négereké 181 cm. Európában az észak-európai fajé 174, a mediterráné 161 cm. Az orra nézve az orrhát profilvonala (egyenes, homorú, domború), az orrcsúcs alakja, az orrcimpák fejlettsége, stb., mindmegannyi, fajok szerint változó és öröklődő jelleg. A száj és ajkak alakja szintén számos fajkülönbözőséget mutat. A pigmentviszonyok nagy változatossága és fontos fajmeghatározó volta pedig mindenki előtt ismeretes, hiszen a három nagy fajkört (európai, mongol, néger) is a bőr színe alapján különböztetjük meg. De az egyes rasszoknál is jellegzetesen eltérő a színkomplexió.
Ennek igazolására talán elegendő, ha csak az ég-kékszemű,
szőkehajú észak-európai és a bogárfekete szemű és hajú mediterrán fajra gondolunk.
Tovább, hosszan lehetne felsorolni a sok faji jelleget
(pl. egyes izmok helyzetének, tapadásának öröklődő, faji változatait),
de az eddigiekből is jól láthatjuk,
hogy az öröklődő testi alapjellegekhez ugyanúgy öröklődő faji (rassz) jellegek is társulnak.
Ami már most a lelki jellegeket illeti,
ezekre vonatkozólag szintén kétségtelenül bebizonyosodott,
hogy nagy részük öröklődő jelleg és öröklésmenetük teljesen megegyezik
a testi jellegek öröklésútjával.
De ha a testi és lelki vonások között teljesen szabályszerű párhuzamosság van,
miért ne volna ez érvényes
a lelki jellegeknek fajok közötti különbözőségére nézve is.

Ha a kultúrák sajátságait vizsgáljuk, azt találjuk, hogy ezeket a környezethatásokon kívül más is befolyásolja, hiszen ugyanabban a miliőben, vallási és társadalmi rendben is eltérő színezetűek.
S ha a kultúrtörténetben keletkezésüket, átalakulásukat, hanyatlásukat kutatjuk,
azzal szinte párhuzamosan a kultúrát hordozó népfaji összetételének
megváltozását is megfigyelhetjük.

Mindezek alapján igazoltnak véljük főtételünket, mely szerint az emberfajok (rasszok) nemcsak testi, hanem lelki alapon is különbözőek. Ahhoz azonban, hogy e különbözőségek mibenlétét tüzetesen megismerjük, még nagyon sok exakt vizsgálatra van szükség.
Valamennyi kultúrában erre vonatkozólag széleskörű vizsgálatok folynak,
Magyarországon is végeznek ilyen irányú vizsgálatokat.
E sorok írója pl. a fajlélektan terén a kereskedelmi pályára készülő ifjak
és a törzsökös magyarság lelki alkatát kutatja.
Sok és alapos kutatásra van azonban még szükség ahhoz,
hogy tárgyilagos képet adhassunk.
A jövő feladatok tekintetében a fajpszichológiai vizsgálatok terén a

legfőbb feladatok

közé tartozik tesztvizsgálatok segítségével az emberfajok lelki struktúrája keretének megállapítása.
Itt nem az intelligencia vizsgálata a legfontosabb feladat,
amire pedig eddig a vizsgálók a legnagyobb súlyt helyezték,
hanem a többi lelki tulajdonságé,
amint ezt Burkhardt az észak-európai faj lelki alkatát tárgyaló,
néhány héttel ezelőtt megjelent értékes munkájában bebizonyította.

Elengedhetetlen azonban az egyéniség alapos megismerése is szubjektív megfigyelés alapján.
Hiszen a lélek roppant szövevényes, a hozzánk legközelebb álló emberben is csalatkozhatunk,
éppen azért, mert nem ismerjük valójában.

Részletes tesztvizsgálatok útján nyert alapváz kitöltéséhez embercsoportok
(faj, nép, nemzet) vizsgálata esetén nagy segítségünkre vannak a kultúrtörténeti adatok.
Igen nagy körültekintéssel kell azonban ezeket a fajpszichológia számára kiértékelnünk,
hiszen részben szubjektív eljárás lévén,
ugyanazokat a kultúrtörténeti tényeket igen eltérően lehet megítélni,
sőt tendenciózusan is beállítani.

Fényt derít népek és fajok lelki összetételére a közülük kiemelkedő nagy alkotók
lelki alkatának vizsgálata is.
Amit mások lelkük mélyén csak sejtenek s ha éreznek is,
nem tudnak kifejezni, azt ők pregnánsan és hűen tárják elénk.
E módszernek hiánya viszont,
hogy az egyén faji összetételét századok múltán,
többnyire metrikus adatok nélkül nagyon nehéz, sokszor lehetetlen megállapítani.

Az örökléstani vizsgálatok a brünni kert fehér,
piros és rózsaszínű virágaitól
az emberi lélek sajátságainak kutatásáig hatalmas fejlődést értek el.
Az út nehéz,
sok körültekintő, tárgyilagos munkát kíván.
Megéri azonban a fáradságot,
mert ha eredményei nem is annyira szenzációsak és teljesek,
de mindenképpen igazak.

 
 
0 komment , kategória:  A faji kérdés mérlege  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 515
  • e Hét: 2908
  • e Hónap: 9629
  • e Év: 375119
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.