Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Mi lesz a zsidókkal?
  2011-01-07 16:26:59, péntek
 
 
dr. Fehérgyarmati Csongor:
Mi lesz a zsidókkal?

A román cenzúra által eltiltott röpirat.

"Eljön az idő, mikor valamennyi keresztény nemzet,
amelyik zsidókkal együtt él, közösen tudatára ébred,
hogy a zsidók meghagyásának
vagy kiutasításának kérdése reá nézve az életnek vagy halálnak,
egészségnek vagy örökös betegségnek,
a társadalmi békének vagy a folytonos sorvadásnak és állandó láznak kérdése."
(Liszt Ferenc, Gesammelte Schriften VI. 61/5.)

Nem gyűlölet!

Mindjárt elöljáróban kijelentem: Nem gyűlöletre akarok izgatni!

Bármilyen kimondhatatlan nyomorúságot zúdított is
a szegény magyar hazára a bolseviki zsidó uralom,
bármilyen ijesztő pusztulásba rántotta is
az országot a négy hónapi garázdálkodás,
bármily égbekiáltóan vérzenek is még a sebek a kéjelgéssel akasztófára juttatott
magyar parasztok és középosztálybeliek hozzátartozóinak ezrei szívében,
mégis ki kell mondanom:

a keresztény lelkület nem engedi meg a fejbeveréseket.
Ezért kiáltom oda magyar testvéreimnek:
Magyarok, véreim, ne mocskoljátok be magatokat,
ne borítsatok árnyat a magyar civilizációra!
Nem ez a kérdés megoldása.

Nyíltan kimondom:

Aki a zsidókkal szemben tettlegességre ragadtatja magát,
ahelyett,
hogy megoldaná a kérdést, csak elmérgesíti azt!

Szerencséje az országot tönkretevő fajnak, hogy ez a keresztény lelkület,
amit pedig négy hónapos rémuralmuk alatt tűzzel-vassal igyekeztek kiirtani,
még megvan a magyarságban. Mert ennek mérséklő befolyása nélkül bizony mondom!
meg nem mentenék most magukat a szomorú romlásba taszított
magyarságnak láncát tépett bús haragja elől.
De ha magyar testvéreimet arra kérem is,
hogy a keresztény lelkület tartson vissza a szenvedélyektől,
viszont azt is hangsúlyozom, hogy ne legyünk emellett továbbra is olyan gyámoltalanok,
élhetetlenek, mint eddig voltunk merő kényelemből kereszténységet,
felebaráti szeretetet emlegető kényelemből!

A magyar faj védelme.

Igen, a felebaráti szeretet tiltja a gyűlölködést, de nem tiltja, hanem megengedi,
sőt egyenesen megköveteli saját életünk, létünk védelmét.
És ha a legutóbbi éveknek zsidó térfoglalása láttára felgyülemlett magyar haragot
mindig leszerelte eddig a felebaráti szeretetnek emlegetése,
hát a rémes kommunista hónapoknak ezernyi borzalma lehetetlen,
hogy föl nem nyitotta volna szemüket végre a tisztánlátásra.

Szomorú tudatára ébredtünk, hogy addig dédelgettük keblünkön a hazánkban csak alig pár évtizede emancipált zsidóság egy részét: a salakját, addig tűrtük a liberalizmus kényelmes jelszavába takarózva a zsidóság lelkiismeretlenebb részének ijesztő hatalmi térfoglalását, míg az most a kommunizmusban elérkezettnek látta az időt, hogy hálából halálosat taposson egy ezeréves, nagy múltú nemzet vérző nyakára. És ha most ezt a szerencsétlen magyar nemzetet az utolsó pillanatban sikerült is kirántani a zsidóság e salakja által megásott sírból, a józan hazaszeretet föltétlen paranccsal követeli, hogy okos előrelátással, intézményes rendelkezésekkel tegyük lehetetlenné a nemzeteket bomlasztó elemeknek, a hadiuzsorások és frontszökevények nemzedékének újból hatalomra jutását. Mert ők talpra fognak ám esni most is! Augusztus 2-án a legnagyobb nemzeti kokárdákat ők rakták fel és legöblösebb torokból ők fújták először a Himnuszt, ők, a tegnap még dühös vörösök, a tegnap még nemzetköziek. Hanem ha a Vörös-tengeren egyszer átláboltak is baj nélkül, a vörös rémuralomból remélhetőleg nem fognak ily győztesen kievickélni!

Vallás vagy faj?

A Tanácsköztársaságnak elkeresztelt zsidó-uralom tengernyi csapása végre meghozta a lehetőségét annak, hogy erről a problémáról ami már a világháború alatt is aggasztotta legjobb magyarjainkat egyszer valahára nyíltan lehessen beszélni

Mert ezelőtt bárki tette volna szóvá a zsidó faj veszélyesebb részének túlkapásait, bűneit, a csaknem kizárólag zsidó kézben levő magyarnyelvű, (nem magyar!) sajtó egyértelmű kórusban zúgott fel a felekezeti gyűlölködés szítója ellen; aki a csaló, uzsoráskodó, hadiszállító, pornográfiát gyártó zsidókat emlegette az a lapok szerint a zsidó vallás-t bántotta, és az illető szereplése ezzel menten lehetetlenné vált, mert hiszen a nemes magyar úri ízlés egész természetesen nem viselte el senkinek a vallási üldözését. Elkeseredve kellett látnunk, hogy a magyar sajtó vakító frázisainak pergőtüze mily macskaügyességgel tereli az antiszemita kérdést mindig vallási irányba, holott az antiszemitizmus soha, egyetlen szóval nem irányult az izraelita vallás, hanem mindig a zsidó faj egy részének tömérdek bűne ellen. Dehát sajnos a lapoknak sikerült a vallást takaróul használni fel a faj bűneire, mert a magyarság régen elfelejtette már Istóczy mondását

A zsidóban legnagyobb baj

nem a vallás, hanem a faj!

Egyik legnagyobb emberük, Lord Beakonsfield (D'Israeli) megírta már:
Nem nyelv és vallás teszi a fajt, hanem a vér
. (Tauchnitz kiadás. Endymion. II. k. 24. l.)
Akik a dolgokat nem felületesen, hanem mélyebb alapjukban,
okaikban vizsgálják, eddig is jól tudták, hogy társadalmi,
gazdasági, politikai, aesthetikai, ethikai, sőt vallási bajaink végső gyökerükben
a romboló zsidó szellemre vezethetők vissza.
Ezt azonban eddig ily nyíltan kimondani fejvesztés terhe nélkül nem lehetett.
Nem volt illő nem volt úrias,
nem volt gavalléros csak szóvá is tenni, hogy egyáltalában zsidókérdés van;
nem szabadott látni, nem szabadott még csak sejteni sem egy ahasvérifajnak szörnyű
és tipró hadjáratát, csámcsogó fölgazdagodását, piszkos erkölcseit.
(Lendvai J.)

A bolsevizmus megmérhetetlen nyomorúságainak kellett ránk jönnie, hogy a magyarság szeméről leessék a zsidó lapok által mesterségesen rátapasztott hályog és egyszer valahára szabad legyen nyíltan kimondani, hogy a zsidókérdés megoldásának további halogatása a legnagyobb veszedelem, amely a magyarságot érheti.

A magyarság ellen elkövetett mily irtózatos bűnöknek kell terhelnie e fajnak lelkét, amikor még a zsidóság iránt mindig gyöngédséggel viseltető gróf Andrássy Gyula is így nyilatkozik:

A zsidókérdés elől nem lehet elzárkózni. Mert kétségtelen tény, hogy a nemzet nagy része teljesen elfordult a zsidóságtól, mióta látta, hogy a nemzetietlen, felforgató áramlatok milyen erőt merítettek a zsidóságból. Felháborították a nemzetet különösen, mert érezte, milyen jól bánt a zsidókkal, mennyi jogot adott nekik s hogy ezért méltán elvárhatta volna, hogy sokkal nagyobb hányada a zsidóságnak maradjon hű a nemzeti eszmékhez, mint ahogy megtörtént. Ezzel a kérdéssel foglalkozni azonban csak a nemzetgyűlésnek lesz joga, amelynek majd módot kell találnia arra, hogy a nemzeti, hazafias irány intézményekkel erősítessék.
(Új Nemzedék. 1919. okt. 9. sz.)

A kommunista uralom szörnyű dolgokat nyilatkoztatott ki a magyarság nagy tömegei előtt. Tudatára hozta mindnyájunknak azt, amit eddig csak a történelem kutatói ismertek, hogy a kétezer éve szétszórtan élő zsidófajban rendkívül nagyfokban egyetlen más népnél fel nem található mértékben fejlődött ki az összetartás, szolidaritás, intellektualizmus, ügyesség, ravaszság, életrevalóság, kereskedői szellem, amelyek ha más erényekkel párosulnak mind megbecsülhetetlen tulajdonságok volnának egy nép életében, amelyek azonban, minthogy a zsidóság egy részében az erkölcsi érzék és a nemzeti érzés teljes hiányával együtt lépnek fel, a zsidó fajnak azt a részét a világ legveszedelmesebb gonosztevőjévé, a világ legravaszabb szélhámosává avatják.

Talán első pillanatra keménynek tetszik ez az állítás, de a gonoszságuk mellett egyúttal előrelátó és raffináltan, céltudatosan romboló kommunista rendeletek túlontúl igazolják ezt.

Kik csinálták a bolsevizmust?

Az elvesztett világháború romjain a zsidók ügyes politikai szereplésükkel olyan befolyáshoz jutottak a volt központi hatalmak országaiban, amilyenre a már évek óta erősödő antiszemita áramlat láttára soha nem gondolhattunk volna. Hiszen mikor a világháború alatt a zsidók ezernyi cselfogással kihúzták magukat a katonai szolgálat alól és milliós uzsorákkal szállították a papírbakancsot és pókhálószövetet, a fronton vérző keresztények ezzel biztatgatták magukat: No megálljatok, leszámolunk a háború után!

És a háború után mi történt? Olyan emberek, mint Eisner Kurt, akiknek ősei még Galíciában házaltak, el tudták zavarni a német nép évszázados jótevőit, a Hohenzollerneket és Wittelsbachokat; a német politika vezetését kezdték a zsidók kézbevenni (Cohn, Haase, Preusz, Simon, Jaffé, Mühsam, Wurm, Löwy), az osztrák haderő maradványait Deutsch, Morgenstern, Frey, Kisch és Rothziegel zsidók kommandírozták; és nálunk a kis és nagy népbiztosok, megbízottak, kiküldöttek, agitátorok jórészt zsidók voltak, és hónapokig összeszorított ajakkal kellett néznünk, mint küldi a kiszabadult fenevad vérszomjasságával százával akasztófára a legjobb magyar férfiakat az embervérben fürdő szintén zsidó Szamuelly az ő Kohnjának, Kleinjének és többi huszonhat hóhérjának segítségével.

A bolseviki őrület csak ott, abban az országban tudta magát tartani, ahol a zsidók voltak hatalmon: nálunk és az oroszoknál. Sehol a világon t. i. nincs a zsidók kezén annyi hatalom; de nem is tették még ennyire tönkre sehol az őket nagylelkűen befogadó népeket! Megpróbálkoztak a bolsevizmussal Bajorországban is, ugyancsak zsidó vezérek; de a német nép tiszteletreméltó energiája három hét alatt végzett a dísztelen társasággal. Pedig Németországban hasonlíthatatlanul nagyobb az ipari munkásság, tehát sokkal előbb várható lett volna ott a proletárdiktatúra.

A kommunista uralom négy rettenetes hónapjában szomorú tandíj lefizetésével tanulta megismerni a magyar nép a zsidókérdés rendkívüli fontosságát. Most már maga is rájött arra a történeti igazságra, hogy ahol a zsidóság csak befúrja magát és számottevő hatalomhoz jut, rögtön bomlasztani, rontani kezdi azt a társadalmat, országot; ha pedig egyszer döntő szerepet játszhat, négy hónap alatt képes tönkretenni ezeréves országot. Amit már a világhírű történetíró, Mommsen megállapított, hogy t. i. a zsidóság a régi világban is a kozmopolitizmusnak és a nemzeti szétbomlásnak leghathatósabb erjesztője volt; régi adósság vándorol a zsidókkal; amit Heinrich v. Treitschke röviden így fejezett ki: a zsidók a mi szerencsétlenségünk, mindezt saját bőrünkön tanultuk meg. Hiszen a nihilisták megalapítói zsidók; az anarchisták megalapítói zsidók; a bolsevisták megalapítói megint csak zsidók.

Nem akarjuk letagadni a zsidó szellem fürgeségét, életrevalóságát és nagy intellektualitását, de emellett is hangoztatnunk kell, hogy a zsidóság halálos átkává válik annak az országnak, amelyikben döntő politikai vagy társadalmi tényező válhat belőle. Mert a zsidó szellem nem konstruktív, hanem destruktív, nem alkotó, hanem romboló. Mennyit romboltak nálunk a négy hónap alatt, és nem alkottak úgyszólván semmit!

Mindenben igazat kell adni a nagy Dosztojevszkijnek, mikor A zsidókérdés Oroszországban c. füzetében (Magyar kiadás 17, 18. l.) így ír: A zsidóknak ép ott megy jól a dolguk, hol a nép még tudatlan, szolga vagy gazdaságilag nem eléggé fejlett. Mindenütt, ahol letelepedtek, még jobban lealacsonyították és elrontották a népet, az emberiség ott még görnyedtebb lett, a műveltség színvonala még mélyebbre süllyedt, még borzalmasabban terjedt a reménytelen és embertelen nyomor és ezzel együtt a kétségbeesés. Kérdezzék csak meg a határszéli bennszülött népeket, mit csinál a zsidó és mit csinált oly sok évszázadon keresztül! Egyforma lesz a válasz mindenütt: Embertelenséget... Évszázadokon keresztül csupán az a vágy fűtötte, hogy izzadságunkból és vérünkből jól lakjon. Ezt, kérem, egy világhírű orosz író mondja orosz tapasztalatok alapján!

A régiek védekezése.

A bolsevizmus lángjától fölperzselt magyar nemzet romjainál nyílik fel szemünk annak megállapítására, hogy a zsidóság nyomán járó veszélyeket egyedül a középkorban ismerték fel ily világosan. A pápák határozottan állást foglaltak ugyan a XIV. és XV. század pogromjai ellen (íme, már akkor kitört ellenük a nép dühe!), de viszont elévülhetetlen érdemük marad, hogy törvényekkel különítették el őket az európai nemzetektől és így megmentették ezeket a nemzeteket bomlasztó szellemük befolyásától. Ha a renaissance át nem töri ezen törvények gátját, a világ ma is mentve marad a bolsevizmus név alatt dúló szervezett pusztítástól, és Marx, Engels, Lassalle, Lenin, Trotzkij, Eisner, Levinier, Liebknecht, Luxemburg Róza és a mi kommunista vezéreink, akiknek arcáról lerítt az ószövetség, megmaradtak volna a gettó világában.

Már a rómaiak is nemcsak gyenge erkölcsi alapon álló üzleteik miatt utálták a zsidókat, hanem azért is, mert előszeretettel vettek részt lázadásokban, politikai felfordulásokban. Ezért több ízben száműzték is őket Rómából. A régi egyházi gyülekezetek is alig győznek elég védekező törvényt hozni a zsidó veszedelem ellen. Eltiltják a keresztényeknek a közös asztalt, a zsidóval kötött házasságot érvénytelennek jelentik ki, eltiltják őket hivatalok viselésétől, lehetőleg el akarják szigetelni a keresztény elemet a zsidó világfelfogás fertőző bacillusaitól. Bizáncban még közös fürdőbe sem mehettek a keresztényekkel együtt. Kereszténynek nem volt szabad zsidó orvoshoz, bábához fordulni, zsidó nevelőnőt tartani stb.

A második évezred elején lép a világtörténelem színpadára a vagyonos zsidó-pénzember alakja, és az egyházi rendeletek ettől kezdve erősen visszhangzanak az uzsorások kárhoztatásaitól. A városban külön negyedet jelöltek ki a zsidók részére és külön ismertető ruhát kellett hordaniok, hogy mindenki tudja, kivel van dolga. A zsidó kereskedőszellem hódításai így is ijesztőek voltak már a középkorban; uzsoráskodásuk főképp Magyarországban és Németországban teremtett elviselhetetlen állapotokat. Spanyolországban, anélkül, hogy vallásukat feladták volna, még püspöki székekbe is jutottak!

A keresztény szellem gyöngülésével egyre gyöngébb lett az az ellenszenv is, amit az európai népek ösztönszerűleg éreztek és mint látjuk, nem alaptalanul ezzel a velük teljesen idegen fajjal szemben. Egyre jobban is ment aztán a zsidók sorsa. Pénzükkel egész közelébe jutottak a római szentszéknek is és bizony a kikeresztelkedett zsidókból lett bíborosok jó része nem sok örömet szerzett a kereszténységnek. Aztán jött a reformáció enyhébb felfogása, jöttek a zsidó bankárok kezei közt nyögő eladósodott fejedelmek és főképp jött a francia forradalom, amely teljes jogokhoz juttatta a zsidókat. A zsidó emancipáció 1789-től datálódik, nem hiába nevezik hát ők a francia forradalmat a legnagyobb világtörténelmi eseménynek.

Nemzetek átka.

Ettől kezdve aztán a zsidóság felforgató része nyíltan folytatja, üzelmeit. Az Alliance Israelite Universalle főfészkévé lett minden forradalmi törekvésnek, a zsidóság pedig ezóta főképp a szabadkőművesség segélyével nemzetközi tényezővé, sőt minden nemzet fölött álló világhatalommá nőtte ki magát. Átkává váltak a népnek, ahová betették lábukat!

Kezükbe kerítették Magyarországon is minden politikai, társadalmi, financiális hatalmat és így állhatott elő már közvetlen a kommunizmus kitörése előtt (persze annál inkább alatta!) az a helyzet, hogy a 95%-ban ária fajú keresztény Magyarországon a mindössze csak 5%-nyi semita rész volt korlátlan ura sajtónak, irodalomnak, művészetnek, nemzetgazdaságnak egyaránt. Ezt nem kisebb ember ismeri be, mint Székely Ferenc, a pesti izraelita hitközség elnöke, mikor így nyilatkozott: Magyarország egész kereskedelme, iparának nagyrésze, bankok nagyobbára, sőt mezőgazdaságának jelentékeny része a bérlők szerepe folytán zsidó kézen van. (Simonyi: Mi legyen a zsidókkal? 1919. 10 l.)

Sehol a világon nincs még egy nép
írja Dosztojevszki font idézett munkájában mely annyit panaszkodnék sorsára, mely oly szakadatlanul, minden lépésnél és minden szónál, megaláztatása, szenvedései, martírsága miatt jajjongana, miként a zsidók. Igazán azt hihetné az ember, hogy nem ők uralkodnak Európában.

Új honfoglalásra!

Panaszkodnak, hogy Magyarországon elnyomják a zsidókat. Nos hát bővebb statisztika helyett elég legyen csak az alábbi elképesztő magyar adatokra hivatkozni:

Magyarországon az egyházak birtokában van összesen:

római kath. érseki és püspöki birtok: 709.193 kat. hold, görög katolikus érseki és püspöki birtok: 151.175 kat. hold, görög keleti érseki és püspöki birtok: 20.684 kat. hold. Hitbizományi birtok: 2,329.216 kat. hold. Összesen: 3,210.258 kat hold.

Ezzel szemben már 1910-ben 5,970.140 katasztrális holdnyi földbirtok volt zsidó kézen, csak a száz holdnál nagyobb, komplexumokat számítva!

100 holdnál nagyobb bérgazdaság volt Magyarországon 1887-ben 4991. Ezek közül zsidó volt 2697, összesen 2,745.100 holdon. 1894-ben 4861 száz holdon felüli bérgazdaságból már 3170 volt zsidó kézen, 3,350.740 katasztrális holddal. Az 1900-iki statisztika szerint 100 holdnál nagyobb gazdaság volt 23.184 és ebből zsidó kézen volt 5922, azaz 25.5%.

És mégis, nálunk sem volt ismeretlen a zsidóság panaszszava, mely elnyomásról, mellőzésről beszélt. Pedig a tényleges állapotok láttára (hogy t. i. az 5% zsidóság mennyire uralkodott a 95% keresztény többség fölött) csak elgondolni is rossz, hogy mi lett volna ebben az országban a keresztény elem sorsa, ha történetesen csak mi lettünk volna 5% arányban és a zsidóság 95%-ban. Megadnák-e nekünk csak megközelítőleg is azokat a jogokat, melyeket a magyarság adott eddig nekik? Megengednék-e, hogy egyáltalán levegőt is szívjunk? Nem fognák-e be a magyar elemet egyszerűen rabszolgának? Vagy éppen nem pusztítanák-e ki tövestől, nem semmisítenék-e meg őket, mint régi országuk fennállása idején annyi más néppel megtették? Hiszen mikor megvolt Zsidóország, az idegen fajú alattvalókat, még ha a mózesi vallásra léptek is át és teljesen alkalmazkodó proselyták lettek is, soha el nem ismerték az eredeti fajzsidóval egyenrangú és egyenjogú polgároknak!

A kommunizmus alatt ránk szabadult pusztítás szomorú rombolását évtizedek múlva sem tudja szerencsétlen országunk kiheverni. De éppen ez a szörnyű tapasztalás sürget most már kiáltó szóval, hogy a zsidókérdést végre-valahára elodázhatatlanul meg kell oldani! Ne bántsátok, magyar testvéreim, ne inzultáljátok a zsidókat, ha fajuk egy része még annyi tenger nyomorúságot zúdított is hazánkra! De igenis védekezzünk és legyünk okosabbak a jövőre nézve! Mert jaj félek a magyar szalmalángtól; hogy egy-két hónapig mindenki ellenük beszél, aztán pedig tovább hajtjuk malmukra a vizet.

Most látjuk csak igazát Hebbel Frigyes szavainak, amiket ő már 1843-ban írt:
A zsidók emancipációja olyan föltételek mellett,
aminőket ők előírnak, a történelem további folyamán olyan állapothoz vezetne,
amelyik a keresztények emancipációját tenné szükségessé.
Valósággal
új honfoglalásra kell a magyarságnak harcba indulnia,

mert az utóbbi években a magyar már elnyomott nemzetiséggé lett saját hazájában.

Magasra kell tűzni a hungarizmus,

a filomagyarizmus lobogóját!

Mi volt magyar eddig ebben a magyar országban? Magyar volt az ország neve, de nem volt magyaroké benne a vezetés. Magyarok voltak a bankok betevői, de nem volt magyar és keresztény a bankigazgató. Magyarok voltak a gyárak munkásai, de nem volt magyar és keresztény a gyártulajdonos. Magyarok voltak az újságok olvasói, a színházak nézői, de nem volt magyar és keresztény az újság szerkesztője, a színház igazgatója. Magyar fiúk mellkasából fonódott a frontok ezerkilométeres érc-sövénye négy és féléven át Európán végig, de nem volt magyar és keresztény a trén, a kórházi személyzet, a szállítók és a Hinterland biztos állásainak egyéb betöltői. Magyar bakák lába fagyott feketére a papírtalpú bakancsban, magyar katonákon mállott egy hét alatt mosogatóronggyá a csalással szállított csukaszürke, de nem volt magyar és keresztény az a nélkülözhetetlen, aki milliókat keresett a papírbakancson, pókhálószöveten és homok-konzerven.

Úgy-e, nem jogtalanul jajdul fel a megkínzott magyar lélek Szabó Dezső Elsodort falu-jában:

A fürdőkben, a Tátrában, a Balatonon, ahol az egészséget isszák, kik voltak? A színházakra, kirándulásokra, művelődésre kiknek tellett? Hová omlik a föld, kik veszik meg a fejős birtokokat, kik lesznek urai a gazdátlanul maradt falusi kúriáknak? Kiké lesz a kalász magva, a szőlő bora? A bankokban, hol a pénz uralkodik, a szerkesztőségekben, hol a betű uralkodik, az üzletekben, hol mások munkája van felhalmozva, kik az urak?... És hol a magyar: minden kis hivatalban, ahol becsülettel kell éhen halni, a postánál, a vasútnál, a törvényszéknél... És ezt eddig nem volt szabad elmondani! Bárki: szerb, tót, román kikiálthatja jogait, bánatát de ha mi megmukkanunk, az sovinizmus, elfogultság, antiszemitizmus! Gyötrelemhez, nyomorúsághoz, véráldozathoz bőven juthatott a magyar, lélekzethez, kenyérhez, vagyonhoz nem!

Ma aztán itt mered előttünk az égetően sürgős kérdés, hogy az alig pár évtizede emancipált magyarországi zsidóság rettenetes hatalma alól hogyan lehetne a magyar fajt emancipálni, szegény magyar népünket új honfoglalásra vezetni saját honában.

Egy dologgal mindnyájan legyünk tisztában: Se beolvadás, se cionizmus nem segít rajtunk, egyedül a magyarság védelmére életbeléptetendő törvényes intézkedések! A zsidókérdést vagy komoly társadalmi szervezkedéssel és tételes törvényhozás alapján oldjuk meg vagy sehogy!

Beolvadás nem segít.

Nem segít rajtunk a zsidók asszimilálása, beolvadása, mert a faj nagyobb része erre képtelen.

Egyik tagjuk így nyilatkozott erről: «Keresztelés, sőt még fajkeresztezés sem használ semmit. Mi zsidók maradunk a századik nemzedékben is, mint 3000 évvel ezelőtt. Fajunk szagát (foetor iudaicus) tízszeres keresztezésben sem veszítjük el.» (Edward Gaus. v. ö. Dr. Jäger: Entdeckung der Seele 3. kiad. 1 k. 247. l.) Igaza van! Nyelvben, ruházatban, külső szokásokban alkalmazkodnak ugyan az illető ország népéhez, de szellemben, lelkületben, gondolkozásmódban továbbra is zsidók maradnak. Innen van a nemzetek határait is áttörő csodálatos összetartásuk!
Az orosz
Lenin és a magyar Kun Béla azért lettek oly könnyen puszipajtások,
mert az nem volt orosz és ez nem volt magyar,
hanem mindkettő zsidó.

A kommunizmus alatt és óta feltűnő arányokat öltött ugyan a zsidók áttérése a kereszténységre. A jobb érzésű zsidók megundorodtak fajuk ezernyi bűnétől és otthagyták az izraelita vallást. Szeretjük remélni, hogy a vallással együtt búcsút mondottak a faj bűneinek is; mégis félős, hogy a vér sűrűbb lesz, mint a víz és hogy sokan közülük nem fognak-e csak konjunktúrás keresztényeknek bizonyulni és nem hoznak-e csak szégyent a kereszténységre. A zsidó még nem lesz magyarrá azzal, hogy elhagyja a mózesi vallást, amint nem lenne pl. angollá az a magyar, aki az anglikán hitre térne át. Ide tudatos és jóakaratú lelki asszimiláció szükséges.

Az utolsó negyven év
eredményeképpen a zsidóság Magyarországon politikai,
gazdasági és kulturális tekintetben olyan hegemóniára tett szert,
amely az össznépességben elfoglalt arányszámát tekintve,
már közel jár az egyeduralomhoz.

Azok a remények, melyeket a liberalizmus hívei a magyarságba való beolvadáshoz fűztek, nemcsak, hogy nem teljesedtek, ellenkezőleg: a zsidóság önérzete, faji öntudata, politikai és gazdasági öncélúsága abban a mértékben nőtt és lépett előtérbe, amily mértékben az uralom és vezetés eszközei kezébe kerültek. A magyarság vezető osztályai: arisztokrácia, középbirtokosság, értelmiség vagy leromlottak és elerőtlenedtek, vagy elvesztették öntudatukat ezzel a térhódítással szemben s helyüket a zsidó plutokrácia, nagybirtok, gyáripar, kereskedelem és értelmiség alakjában új vezetőosztályok foglalták el.

Ha igaza van Milotay Istvánnak ebben a nyilatkozatában, pedig föltétlenül igazat kell neki adnunk akkor bizony félni lehet, attól, hogy nem fogjuk-e az új keresztények egy részében azt tapasztalni, hogy ők egyszerűen a keresztség felvételével elintézettnek tartják az asszimilálódás folyamatát; holott a keresztség csak az első lépés ezen az úton; és a magyarságba olvadás megnyugtató módja csak az öntudatos, keresztény lelkületnek, a keresztény gondolkodásmódnak további következetes elfogadása és világnézetté való kialakítása lehet. Ha az új keresztények nem igyekeznek keresztény életet élni is, akkor sajnos igaza lesz néhai jó Deák Ferencnek, aki szerint a víz háromszor vész kárba: mikor a tengerbe öntik, mikor borba öntik, és mikor zsidóra öntik. Igen örülnénk, ha az új keresztények komoly keresztény életükkel cáfolnának rá Deák Ferenc kishitűségére.

De ha minden áttérőt a legtisztább szándék vezetett is, a pár ezernyi áttérővel szemben ott vár még elintézetlenül az izraelitáknak maradt százezrek kérdése.

Cionizmus sem segít.

A cionizmus, a Palesztinába telepítés egyszeriben megoldaná a kérdést; ezt a mozgalmat azonban sajnos éppen a zsidóság leghivatottabb vezérei ellenzik. Elég lesz erre vonatkozólag csak az alábbi nyilatkozatot közölni:

Ha az antiszemitizmus,
mit kizártnak tartok, győzelemre jutna, úgy a zsidók existenciáját lehetetlenné tenné,
s el tudom képzelni,
hogy a zsidóság,
mint nemzeti kisebbség a népszövetség védelme alatt önállóvá szervezkedik.
De ismételten hangsúlyozom,
hogy ez sem az én,
sem a magyar zsidóság túlnyomó többsége kívánságának,
hajlamainak nem felelne meg.

Így nyilatkozik Székely Ferenc, a pesti izraelita hitközség elnöke. (Simonyi: Mi legyen a zsidókkal? 1919. 10. l.)

Talán mert maguk ismerik legjobban fajukat és ők tudják legjobban, hogy a zsidóság nem államalkotó erő, hogy a zsidók csak más népek között tudnak megélni, egymás közt azonban kijönni nem képesek. Hiszen mikor még megvolt az országuk, övék volt Palesztina, már akkor nagy előszeretettel mentek más népek nyakára élősködni. Sajnos, az «ígéret földje» ma már nem kell nekik; pedig tény, hogy az európai népeket fenyegető zsidóveszedelemnek legbiztosabb és legszelídebb megoldása éppen ez volna: a zsidók kitelepítése minden országból régi hazájukba, Palesztinába. Ott aztán csináljanak egymás közt tetszésük szerint szovjetköztársaságot!

Azzal azonban, sajnos, tisztában kell lennünk, hogy a zsidók nem fogják elhagyni hazánkat. Viszont másrészt nem szabad belenyugodnunk, hogy továbbra is olyan gyáva nemtörődömséggel, olyan magyaros kényelemszeretettel nézzük a romboló zsidószellemnek térfoglalását, pusztításait, mint azt eddig tettük. Kivételes, tételes intézkedéseire van tehát szükségünk, ha magyar népünket meg akarjuk szabadítani a további zsidó átoktól. Mert «az igazi keleti zsidó a gojt, a nem zsidót, nem is ismeri el felebarátjának és vele szemben semmiféle erkölcsi kötelességet el nem ismer. (Kmoskó: A radikális lélek. Gondolat. 1919. okt. 16.-i szám).

Csak kivételes intézkedések segíthetnek!

Jól tudom, hogy európai civilizációhoz szokott finomabb érzékenységű lelkünknek első pillanatban különösen hangzik a kivételes intézkedések eszméje, mert a középkornak külön tőrvényei jutnak eszünkbe. De hát maga Bismarck kénytelen volt azt a vallomást tenni az 1847. jún. 15-i porosz országgyűlésen, hogy a zsidókérdésben ő is középkorian gondolkozik; és a négyhónapos zsidóuralom véres valósága nagyon komoly tudatára ébreszthetett annak, hogy a zsidóság fojtogató karjaiból semmi emancipáló humanizmus, semmi képzelgő asszimilációs folyamat, semmi liberális nagylelkűség meg nem menti a magyart, egyedül, az öntudatos, előrelátó védekezés, a zsidók arányosítása az egész államban. Beismerjük, hogy ezek komoly szavak, hogy ezek kivételes intézkedések; de viszont a zsidóság elfajult része oly kivételesen rettenetes pusztulásba döntötte az ezeréves magyar hazát, hogy velük szemben most csak kivételes-intézkedéseknek lehet helyük.

Legyünk ugyanis tisztában azzal a ténnyel, hogyha a magyar fajt továbbra is védtelenül kiszolgáltatjuk a romboló zsidószellemnek, a magyarság nem tud többé véle szemben megállani. A zsidóság pusztító része kiirthatatlanul bevette magát közénk és bomlaszt, ront, rothaszt minden erkölcsi alapot; viszont a magyar nép lelkülete a kereszténység erkölcsi alapján nőtt föl és azzal is dolgozik. Ámde nyilvánvaló tény, hogy a kereszténység erkölcsi parancsait becsülettel megtartó magyar faj a gazdasági és társadalmi életben föltétlenül hátrányba jut és lemarad a versenyben azzal a vallásilag nihilista elemmel szemben, amelyet nemcsak a keresztény törvények, de saját vallásuknak, saját tízparancsolatuknak előírásai sem kötnek többé! Legjellemzőbb erre Kun Béla nyilatkozata, melyet a Tanácsok országos gyűlésén tett: Nincs okom tagadni, hogy az apám zsidó volt, de én kommunista vagyok. Vagyis én nem vagyok keresztény vallású, de izraelita sem! Hanem erkölcsi nihilista!

Csak egyetlenegy példát hozunk föl: a hazugságukat. Lapjaikban, a Népszavá-ban és a Vörös Újság-ban négy hónapon keresztül olyan rendületlenül hazudtak, hogy a közvélemény szerint az emberek a világ teremtése óta nem hazudtak annyit, mint ez a két lap a bolsevizmus alatt. Míg pl. uralomra nem kerültek, megunásig fújták a nótát, hogy «a vallás magánügy.» Alighogy kezükbe került a korlátlan hatalom, a Vörös Újság ápr. 3-iki számában megjelent egy cikk: Pokolba a csuhásokkal és abban ilyesmi volt olvasható: A papokat kirúgták az iskolából és most hasonló erélyes lendülettel repülnek ki a hadseregből is... Most már csak a templomok vannak hátra. A vallás nem magánügy, hanem közügy és a proletárállamnak igenis elsőrendű kötelessége a legkérlelhetetlenebbül megszüntetni az egyház minden néven nevezendő működését...De így hazudtak lapjaikban azelőtt is, toldották, ferdítettek, színeztek, elhallgattak.
Mikor már a sírban voltak, mikor már a hantot húzták rájuk,
még utolsó szavuk a sír mélyéből is hazugság volt
A Tisza-frontot szilárdan tartjuk írták,
pedig a románok már erőltetett meneteléssel ellenállás nélkül siettek Pest felé.

A hazugsággal szemben már most nekünk csak két választásunk van: vagy a magyarság is lealacsonyítja magát és versenyt hazudik velük, vagy pedig megmaradunk továbbra is az igazmondás és magyar őszinteség talaján, de következetes szervezkedéssel őket is megfosztjuk a lehetőségétől annak, hogy lapjaikkal a közvélemény urai legyenek és továbbra is hazudjanak.

Keresztény zsidó, nemzeti színű zsidó, fehér zsidó, demokrata zsidó, radikális zsidó, szocialista zsidó, kommunista zsidó: különböző arcú, egyetlen célú törtetői az ádáz, immorális zsidó imperializmusnak.

Ennek az imperializmusnak ténye volt a magyarországi két úgynevezett forradalom. Ezeknek a forradalmaknak két pszichikai oka volt:

1. A világháború alatt a saját faji orvosok s ezer furfangosság által az élet, a trének, a központok, a hadseregszállítók számára kiválasztott zsidóság szemérmetlen, ragadozó vagyongyűjtése a frontokon küzdőkben az igazságos harag rengeteg energiáját mozdította fel. Első feladat volt tehát a közeledő népítéletet bármily áron más irányba terelni: pusztuljon el az ország, pusztuljon Európa, csak őket ne érje az igazságos büntetés.

2. Amint a zsidó milliók garmadába gyűltek, amint a központi hatalmak összeroppanása közeledett s Magyarország szétmarcangolása lehetségesnek ígérkezett: a magyar zsidó találkozott az orosz zsidóval, a török zsidóval, az olasz zsidóval, a francia zsidóval, az amerikai zsidóval és összevigyorogtak. (Szabó Dezső.)

Most tehát a magyarság életkérdése, hogy képesek leszünk-e ezután a józan antiszemitizmus folytatásával háttérbe szorítani az erkölcsi sansculotteok garázdálkodását; mert ha továbbra is egyforma szabadságot biztosítunk a zsidóság elfajult részének és magyarnak, egész bizonyos, hogy a zsidó ravaszság legyőzi a puritán magyar becsületességet! Csak a tudatos szervezkedés mentheti meg a magyar fajt attól a fertőzéstől, amely hazát, nemzetet és idealizmust tagad, hazugságot, pénzimádást, jellemtelenséget, erkölcsi fajtalanságot terjeszt mindenütt. Jól tudjuk, hogy van a zsidó fajnak is becsületesebb része, akik nem éreznek együtt a salakkal (ezek egy része már kikeresztelkedett); de most nem azokról van szó. A mi védekezésünk az ellen a zsidóság ellen szól, amely a kommunista hatalomban tobzódva egy kiéhezett véreb falánkságával halálra marcangolta az ezeréves magyar nemzetnek négyéves háborútól amúgyis vérző testét. Ezek a felvilágosult zsidók nemcsak a kereszténységnek az ellenségei, hanem többnyire lekicsinylő gúnnyal intézik el az izraelita vallás Jehováját is; de éppen ez a körülmény igazolja legjobban állításunkat, hogy nem az izraelita vallás, hanem a semita faj bomlasztószelleme ellen küzdünk! Nem vagyunk a zsidók üldözői, hanem: a magyarság védői!

Keresztény politikát!

Legbiztosabb módja a magyarság fölszabadításának a zsidóuralom alól az öntudatosan folytatott keresztény irányú politika. Eddig folyton negyvennyolcaskodtunk, hatvanheteskedtünk, közjogi vitákban fecséreltük el erőnket magyar a magyar ellen és nem vettük észre, hogy közben Magyarország nem a magyaroké többé, hanem a zsidóké.

Ezentúl csak két pártot ismerünk: az egyik a keresztény magyar párt, a másik a zsidó párt. A küszöbön álló parlamenti választásoknál ez az egy szempont lehet csak irányadó: aki hazáját új életre akarja kelteni mai haldoklásából, aki a magyarságot meg akarja menteni egy új ezer év történetének: az csak a keresztény blockban résztvevő pártok jelöltjére szavazhat! Ha ennek a blocknak többsébe kerül az országgyűlésbe, ez a többség majd hatályon kívül helyezi a zsidó-recepciós törvény mai alakját és akkor ismét szabadon fog lélekzeni a leigázott magyarság. Követeljük a zsidó recepció mostani formájának visszavonását, mint a magyar faj megmentésének egyetlen eszközét!

Ne mondja senki, hogy ez barbárság és hogy a nyugateurópai népek nem így tesznek. Mert hiszen a németet, franciát, angolt elenyésző csekély számú zsidó lakosaik korántsem fenyegetik akkora veszedelemmel, mint minket és az oroszokat. Csak mi voltunk kiszolgáltatva a zsidóság kénye-kedvének, nekünk van tehát szükségünk kivételes intézkedésekre. A mi tervünk még mindig emberségesebb, mint ahogy — a jelek szerint — védekezni fog az oroszság, ha két év óta tartó bolseviki marcangoltatásából végre szóhoz fog jutni...

Tessék csak elolvasni például a bécsiek alábbi követeléseit, amelyeket 1919 októberében tartott egyik népgyűlésen fogadtak el:

1. Az 1914 augusztusa óta bevándorolt összes zsidók haladéktalan eltoloncolása; amennyiben kényszerítő okok akadályoznák az eltoloncolást, általános internálás menekült-táborokba.

2. A zsidók által eddig tett állampolgári nyilatkozatoknak, valamint az azok alapján adott községi illetékességeknek érvénytelenné nyilvánítása.

3. A zsidóknak külön nemzetté nyilvánítása. A zsidó hitről való áttérés az áttérőre, valamint feleségére és gyermekeire nézve sem szünteti meg a zsidó nemzethez való hozzátartozást.

4. Zsidó-kataszter felállítása és külön zsidó-kúria létesítése az állami önkormányzati képviseleti választásoknál.

5. A zsidók kizárása a hivatalviselésből, továbbá az állami és tartományi kormányzat tagságából; zsidó minisztérium létesítése; a zsidók csak számarányuk szerint léphessenek az állam, a tartomány vagy a község szolgálatába.

6. A zsidók kirekesztése az összes német nép-, polgári- és középiskolák tanítói karából; külön zsidó nép-, polgári- és középiskolák, valamint tanítóintézetek létesítése. A felsőbb tanintézeteken zsidók, tanárok és hallgatók egyaránt, csak számarányukhoz képest lehessenek. Íme, így a bécsiek, pedig ott még nem volt bolsevizmus!

A keresztény politika mellett sürgős szükségünk van azonban öntudatos társadalmi védekezésre is.

A sajtó.

A zsidóság legfélelmetesebb fegyvere nálunk a sajtó volt, legsürgősebb feladatunk tehát a sajtónak a zsidóságtól való megtisztítása legyen!

A zsidóság befolyása az eddigi magyar sajtóra sokkal közismertebb, semhogy azt bővebben részletezni kellene; viszont ma mindenki ismeri azt az ellenállhatatlan szellemi hatalmat, melyet a sajtó a modern közvéleményben képvisel. Országok sorsa, népek élete, az emberiség legkimagaslóbb vezérférfiainak egész karrierje, háború vagy béke, királyság vagy köztársaság kérdése, erkölcs vagy erkölcstelenség uralma egyaránt jórészt a napi sajtón, aztán a hetilapokon, folyóiratokon, irodalmon, színházon fordul meg.

A fehér papírra vetett sorok emberi sorsokat dönthetnek el, átalakíthatnak, befolyásolhatnak. Az újságcikkek, a folyóiratok közleményei, tárcák, regények, színdarabok lelkeket alakítanak: erkölcsi magaslatokra vihetik az olvasókat, de éppúgy az erkölcstelenség fertőibe is; emberi boldogságot ölhetnek meg, halálos ítéletet írhatnak alá. Amit az írók írnak; az olvasók azt élik! Az olvasóközönség olyanná lesz, amilyenné az írók alakítják: tiszták, ha az irodalom az; erkölcstelenek, ha az írók úgy akarják. Erkölcsösek vagy az erkölcsöt lábbal tapodók a tárcákban, regényekben szereplő hősök viselkedése szerint. Hisznek és tagadnak íróik hite és tagadása szerint.

Már most, ha ismerjük a sajtónak és irodalomnak ezt a halálosan komoly befolyását közvéleményre, népre, intelligenciára egyaránt, meg kell borzadnunk annak a ténynek csak a gondolatától is, hogy ezt a nemzetek sorsát eldöntő fontos eszközt hagytuk eddig Magyarországon csaknem kizárólag a zsidóság kezébe kerülni! Annak a zsidóságnak kezébe, amely a magyar nép lelkületével szemben mindig idegen, a magyar kultúra alapját alkotó keresztény civilizációval szemben mindig ellenséges volt! És mert a zsidóknak nincs hazájuk, azért nem volt szabad a bolsevista zsidóuralom idejében nekünk sem magyaroknak lennünk; azért nem volt szabad a nemzeti színt kitűzni; azért kellett óvódásgyermekek ajkáról hallani a nemzetköziség énekét ugyanakkor, amikor körülöttünk szerte a világon soha nem ismert magasságokba csapott a nemzeti érzés, a nemzeti összetartozás, a nép múltja megbecsülésének lángja. A román Nagyromániáról, a horvát Jugoszláviáról, a cseh Čecho-Szlovákiáról írt, beszélt, álmodott, csak nekünk nem volt szabad magyaroknak lennünk, csak nálunk írhatott át a Tanácskormány egyik kath. templomba, hogy a Himnusz éneklését ellenforradalmi tettnek fogja tekinteni.

Elgondolni is fájdalmas (de viszont a magyarság mostani végromlásából sokat megmagyaráz), hogy a legújabb magyar nemzedék teljesen zsidószellemtől vezetett újságokon és irodalmon növekedett fel. A magyar lapok és folyóiratok úgyszólván teljesen a zsidók kezében voltak. A Népszava, a Világ a Pesti Napló a Pesti Hírlap, Pester Lloyd, Neues Pester Journal, A Nap, Az Est, Friss Újság, Kis Újság csakúgy a zsidó szellem terjesztői voltak (egyik-másik minden magyar sovinizmusuk külső látszata dacára is), akár az Érdekes Újság, Képes Újság, A Hét, Tolnai Világlapja, Nyugat, Huszadik Század stb. Hamisítatlan zsidószellem volt az a pénzimádás, materializmus, érzékiség, aminek szolgálatába e lapok és folyóiratok oly gyakran szegődtek. A zsidó újságírók, költők és művészek kölcsönös «halhatatlanság-biztosító és közbámulási társaság»-ot alkottak egymás közt, lapjaikban a legutolsó versfaragót, regény gyártót és falfestőt világrengető művészi zseninek kürtöltek ki ha az zsidó volt, viszont a legkomolyabb talentumokat leszólták vagy agyonhallgatták, ha azok magyarok voltak!

A magyar olvasóközönség gyanútlanul választotta meg közöttük kedvenc lapját és olvasmányait, azok pedig évek lassú őrlő munkájával megtelítették a zsidó romboló szellemmel a magyarságot is és ezzel előkészítették a legjobb talajt a zsidó uralom, a kommunizmus számára. A tiszta magyar faj ereje és erkölcse már alá volt ásva, mikor a világháború vihara kitört fölöttünk. A magyar lapok ásták alá, az ő rettenetes ragályuk: a hebraitis.

Még a legártatlanabbnak látszó divatlapok, szaklapok, vicclapok is az övéké voltak, vagy az ő befolyásuk alatt készültek. Ami céljaikat akadályozhatta, vagy leleplezhette volna, arra epét-mérget hánytak, agyondorongolták, kigúnyolták, leklerikálisozták, lereakciózták, ami ellenben terveiket elősegítette, keleties pompázó szóvirágokkal égig magasztalták. A magyar publikum csak olyan olvasmányokhoz vagy színdarabhoz juthatott, mely a zsidó íróknak tetszett és már szó nélkül, sőt élvezettel fogadta tőlük a legerősebb erkölcsi fertőzést is.

A sajtó mint politikai uszító.

A magyarság erkölcseinek aláásásán kívül másik nagy feladata volt még a sajtónak a figyelmet elterelni a zsidóknak egyre erősödő hatalmáról. Hogy egyre nagyobb hatalmukat még a magyarság legjobbjai se vehessék észre, arról is bámulatos ügyességgel gondoskodott a magyar sajtó. A magyarság politikai vezéreit meddő parlamenti vitákba, pártérdekek keresésébe és személyi kérdések, érvényesülések hajhászásába heccelte; ahelyett, hogy komoly vezetőink a parlamentet nagyszabású szociális reformok alkotására, a kétségtelenül óriási társadalmi igazságtalanságok megszüntetésére és a magyar nép szociális felvilágosítására használták volna fel, évtizedek óta örökös közjogi viták színhelyévé tették, a zsidó sajtó meg tőle telhetőleg élesztette ezeket a vitákat, mert jól tudta, hogy az elhanyagolt nép a legjobb forradalmi talaj és hogy ebben a zavarosban senki sem fogja észrevenni, mint csúszik ki a gyékény egyre gyorsabban a magyarság lába alól és mint jutnak a zsidók sajtóban, irodalomban, művészetben, gazdaságban, hivatalokban egyre fenyegetőbb hatalomhoz, úgyszólván monopóliumhoz. Mindenben, még a politikában is ők voltak az igazi szereplők, ők a drótrángatók, csak a dekoratív gesztusokat végeztették ravaszul másokkal. Kikkel? A zsidó tőke jármában nyögő magyar elemekkel.

A vezető férfiak vaksága, liberális frázisokkal való kacérkodása mellett még nagyobb szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy a hajdani magyar nemes-osztály jórésze még ennyit sem törődött a magyarság bajával és a magyarságot a zsidóság részéről fenyegető veszéllyel. Lóverseny, autózás, sport, színésznők és zsidóbarátkozás töltötték ki soknak közülök napirendjüket, ugyanakkor, amikor a fajmagyar egyszerű nép erkölcseit egyre ijesztőbb elfajulásba vitte a népfertőző bacillus hebraicus, vagyis a terjeszkedő zsidóság erkölcstelen szelleme. A háború alatt a zsidóságnak alig volt valamicske vérvesztesége, ellenben a hadiszállító és hadiközpontok zsidói megszámlálhatatlan milliókat kerestek; és mégis lehetséges volt, és az elvakított magyarság szemrebbenés nélkül bevette a zsidólapok pokoli trükkjét, hogy a háború utolsó évében a lapok egyhangú lármával minden háborús nyomorúságunkért , a rothadt, feudális Magyarországot tették felelőssé és hogy a mágnások és püspökök Magyarországát levegőbe kell röpíteni, a népet csak az mentheti meg a nyomortól, ha eltörlünk, felfordítunk minden eddigi rendet stb. Hónapokon át ezt fújták egyhangon a zsidó lapok a magyarság fülébe; csak így érthető, hogy a jerichói lármával elszédített becsületes, jóhiszemű magyar munkásság komolyan hitt a március hó 21-én hatalomra jutott zsidó vezérek népboldogító szándékában, míg rá nem jött a borzasztó valóságra, hogy elszedték ugyan a gazdagok földjét, házát, aranyát, ékszerét, de ez mind a zsidó propagandisták, agitátorok és külföldi megbízottaik zsebébe ment, a magyar munkásságnak pedig fizették a fehér bankót. Igaz, nem volt többé gazdag ember a magyarok közt, de az eddigi szegény csak maradt szegénynek, sőt kétszeres nyomorúságban tengődött tovább; mennyországot ígértek és a poklot szabadították reánk! Hova tűnt az elkommunizált tömérdek kincs? kérdezték a proletárok. Persze ők nem olvasták a népbiztosok számára szigorúan bizalmas jelzéssel kevés példányban készülő Külföldi Lapszemle 1919 június 20-i számát,
ahol
Kún Béla egy angol előtt bevallotta,
hogy a kommunizmus első három hónapjában külföldi propagandára 2 milliárdot fordítottak,
(persze nem fehérpénzben!)
és ennek az összegnek 60%-a illetéktelen kezeken elveszett
(vagyis a propagátorok ellopták),
kétezer millió csak a külföld fellazítására!
Hát ezért maradt továbbra is szegény a proletár!

Nos, hát a sajtónak ezt a félelmetes hatalmát továbbra is a zsidóság kezében hagyni nem szabad! Öngyilkosság, pusztulás a magyarság biztos veszte lenne ez! Pedig már látjuk a zsidó újságok viselkedéséből, hogy az emeletről ledobott macska megint talpra akar esni. Kígyót-békát hánynak Kún Bélára, szidják, átkozzák a kommunistákat és émelygős vezércikkekben tömjénezik a magyar eszményeket ugyanazok a lapok, amelyek 1918. évi novembere óta a gettó pocsolyájába mártott nyelvüket eltorzított arccal öltögették a királyságra, katonaságra, magyar történelemre, kereszténységre egyaránt. Így fordul a szél és ők így akarnak a széllel fordulni. De reméljük, hogy a magyarság a nemzetiszínű frázisok mögött is észre fogja venni a hatalmáért reszkető régi zsidó laptulajdonost.

Végre a régen várt nagyszabású keresztény sajtóakció megindult a magasztos ügyhöz méltó imponáló lendülettél; most már egyedül rajtunk, magyarokon, keresztényeken áll, hogy megalkuvást nem tűrő következetes kitartásunkkal diadalra visszük-e ezt a beláthatatlan fontosságú ügyet.

A magyar társadalomnak ki kell vetnie magából azt a faj- és hazaárulót, aki még most is oly szörnyű tanúságok után a régi zsidó lapokat veszi kezébe!

Minden magyar embernek becsületbeli kötelessége ezentúl: hogy zsidók által szerkesztett újságot vagy folyóiratot meg nem vesz, azokra elő nem fizet, zsidó, léha erkölcsöket terjesztő színdarabot meg nem néz; ellenben a keresztény és nemzeti szellemű lapokat tőle telhetőleg támogatja, azokra előfizet, ismerősei közt azokat terjeszti.* Bojkott a zsidó sajtóra! Magyar embernek ezentúl csak magyar nemzeti szellemű, keresztény lapot szabad megvennie!

Ne szidjuk a zsidókat, csak ne vegyük lapjaikat!

A zsidó kereskedelem.

Második védelmi eszközül a legszigorúbb következetességgel keresztülvitt kereskedelmi szervezkedés szolgáljon.

Bármennyire hangoztatja a zsidók veszedelmesebb része, hogy ők magyarok, hogy teljesen be fognak olvadni a magyarságba, nem hihetünk nekik. Egyszerűen azért nem, mert ez lehetetlenség. Az ő beolvadásuk csak annyit ér, mint a Párisi Csokoládé Király-é. Tetszik tudni, kérem, ez egy cukorkakereskedés a fővárosban. Mikor kitört a világháború és a párisiak ellenségeink voltak, az üzlet tulajdonosa sietett papírral beragasztani a címtáblán a párisi szót és Csokoládé Király címmel igyekezett beolvadni az új helyzetbe. Az ám! Csakhogy 1918 novemberében egyszer csak nem volt többé király, viszont a párisiakkal kezdtünk nagyon barátkozni. Az üzlet buldog tulajdonosa kerített erre egy létrát, a párisi-ról levette a papírt, ráragasztotta a király-ra és most már Párisi Csokoládé néven igyekezett továbbra is «beolvadni». Lehet, hogy azóta (hiszen már megint más szelek fújnak), ismét beolvadt az új szélbe és megint «Párisi Csokoládé Király» lett belőle. Hát sokszor ennyit ér a zsidók beolvadása is! Egy nép, mely negyven évszázada él a földön írja Dosztojevszki (i. m. 13. l.) tehát mintegy a történelmi időszámítás kezdete óta és amellett még oly szilárd és elpusztíthatatlan összefüggésben, egy nép, mely oly gyakran vesztette el hazáját, politikai függetlenségét, sőt talán hitét is és mégis mindig újra egyesültek, a régi eszmékben újjászülettek, törvényeiket és majdnem hogy hitüket újból megteremtették nem, egy ilyen szívós nép, egy ily szokatlanul erős, energikus, az egész világon e tekintetben páratlan nép nem élhetett anélkül, hogy állam legyen az államban. És ezután sem élhet. Ezután is együtt éreznek, külön állanak s összetartanak.

Eddig a magyarországi kereskedelem túlnyomó részben az ő kezükben volt s a kereskedelemmel együtt a vagyon, befolyás, hatalom. Nem igaz, hogy a magyar faj nem ért a kereskedéshez, csak valami megmagyarázhatatlan idegenkedést mutatott eddig a kereskedelmi pályák iránt, amelynek azonban ezentúl ha komolyan vesszük felszabadításának kérdését meg kell szűnnie. Amíg a magyar nép továbbra is rá lesz utalva, hogy bevásárlás végett a zsidóhoz menjen, addig nem lehet szó a magyarság emancipálásáról.

Minden faluban és minden városban a legsürgősebben meg kell alakítani a «Hangyát», a fogyasztási szövetkezetet; a magyarságot pedig nem lankadó, következetes munkával ránevelni, a kérdés döntő fontosságáról meggyőzni, hogy bevásárlását csak magyar kereskedőnél vagy a szövetkezetben végezze és ne a zsidó-nál, még ha az olcsóbban adja is az árut. Mert arra el lehetünk készülve, hogy a zsidóság rögtön átlátná a veszélyt, mely a nagyarányú szövetkezeti mozgalomból reá hárul, összeadnának milliókat, ha kell százmilliót, csakhogy árlenyomással csődbe juttassák ezt a legjózanabb antiszemitizmust.

A kérdés lényegét fogja meg Milotay István, mikor ezt írja:
Ez a harc egy nemzedék, egy negyedszázad roppant munkáját, szellemi,
erkölcsi, politikai és anyagi erőfeszítését igényli a magyarságtól.
Egy negyedszázad munkája kell hozzá,
hogy elérjük vagy legalább megközelítsük azt az ideát, mely az én szemem előtt lebeg.
Ezt az ideát:
egy politikai, gazdasági és kulturális tekintetben autonóm egységgé szervezett magyarság
a zsidóuralmi tőkésekkel szemben.
A magyarság minden szellemi és anyagi szükségletét a hiteltől kezdve a vetőgépig,
az újságjától kezdve a színházi szórakozásig önmagától szerezze be.

Állítsunk fel mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi szakiskolákat a keresztény ifjak számára!

Minden attól függ, hogy a nép hivatott vezéreinek sikerül-e a magyarságot meggyőzni a kérdés sorsdöntő fontosságáról. A sajtókérdés mellett legsürgősebb feladat a kereskedelemnek magyar kézre juttatása. Az lesz a győzelem, majd ha fű növi be a zsidó bolt küszöbét!

Ne szidjuk a zsidót, csak ne vásároljunk se nála, se általa!

A zsidó intelligencia.

Harmadik módja legyen az előrelátó, céltudatos védekezésnek a legszigorúbb következetességgel keresztülvitt arányosítás, a «numerus clausus» a zsidó diáksággal szemben, vagyis hogy egyetlenegy szellemi pályán se lehessen a zsidóság nagyobb arányokban képviselve, mint amilyen őket országos arányszámuk alapján megilleti.

A jövőbe látó magyaroknak régi kívánsága ez már és bizony, ha a liberális kormányok indokolatlan zsidóbecézése nem akadályozta volna e törekvéseket, a csaknem kizárólag zsidófajú kommunista vezérek garázdálkodásától könnyebben mentve maradt volna szerencsétlen országunk. Minden nyitott szemű magyar ijedve látta már a világháború előtt is, még inkább az alatt, hogy az ország lakosságának mindössze öt percentjét (5%) kitevő zsidóság mily sáskamohósággal veti magát az intelligens, főképp a szabadkereseti pályákra, ahol az őket megillető 5% helyett 50-60%-kal, egyes foglalkozásokban pedig (mérnöki s főkép az orvosi szakon) még ennél is jóval nagyobb arányban volt képviselve. Már pedig ha nem felejtettük volna el, hogy a zsidóság nem vallás, hanem faj, bizonyára már eddig sem néztük volna tétlenül, hogy Magyarországon a magyar fajtól annyira elütő, a magyarság erkölcsi felfogásától annyira idegen faj foglalja el a szellemi munkásság legelső pozícióit.

Valamennyi iskolatypusban a zsidó tanulók arányszáma ijesztően fölötte áll a keresztényekének, pl. az 1914.-iki statisztika adatai szerint (azóta a helyzet még rosszabb lett a keresztények hátrányára): az ipari szakiskolákban volt 8302 kath. és 812 zsidó; a felső kereskedelmi iskolákban 3998 kath. és 5187 zsidó; a női kereskedelmi iskolákon 1659 kath. és 1191 zsidó: a gimnáziumban érettségizők közt 19%, a reálban érettségizők közt 34.6% volt zsidó (holott az ország lakosságának csak 5%-a zsidó!). Az orvosi fakultáson 967 kath. és 1646 zsidó; a műegyetemen 988 kath. és 815 zsidó stb.

Eggyel legyünk tisztában: a főiskolákra és egyetemekre kerülő zsidófajú ifjúság nagy részévek nincs semmi vallása, semmi hite és soknak közülük semmi erkölcsi világnézete; de nincs másrészt semmi kapocs sem, amely lelküket a magyar nemzeti géniuszhoz, a magyar történelemhez, a magyarság faji jellegéhez, sajátságos aspirációihoz fűzné. Ugyanakkor, mikor a semita ököl dühösen emelkedik a kereszténység ellen, a semita lélek viszont értetlenül bámul a neki merőben idegen magyar nemzeti múltra és innen érthető, hogy a keresztény hittankönyvet és a magyar történelmi könyvet a diákoktól elszedő és könyvzúzóba küldő kommunizmus legdühösebb, legkíméletlenebb és legképzettebb támogatóit éppen a csapzotthajú fiatal zsidó titánokban, a Galilei-kör tagjaiban: a zsidó egyetemi hallgatókban nyerte meg.

Aki a kommunizmus virágzása idején csak egyszer is látta a főváros utcáin járkáló, kocsizó, autózó, gyűlésező 18—20 éves ószövetségarcú ifjaknak napóleoni diadaltól sugárzó győzelmi ábrázatát, aki látta a bizalmiak, főbizalmiak, megbízottak, termelési biztosok, népbiztosok stb. arcáról lerívó diadalmi mámort, akinek bármiféle hivatalos érintkezésben zsebre kellett vágnia az Israel triumphans-nak, a hatalomra került zsidóságnak pöffeszkedő megjegyzéseit, az föltétlenül elfogadja harmadik követelésünket is: közép- és főiskolák diákjai és tanárai közé az arányszámuknak megfelelő %-nál több zsidót felvenni nem szabad!

Ez az intézkedés föltétlenül szükséges, ha az intelligens pályákat a zsidó elnyomás alól fel akarjuk szabadítani. Másrészt pedig minden eszközt elő kell teremteni, hogy a magyar ifjak tehetségesebbjei, bármily szegény családból kerüljenek is ki, a legmagasabb szellemi kiképzést megnyerhessék.

Az újra feléledt zsidósajtó telelármázta az országot, sőt az egész világot az állítólagos szörnyű zsidóüldözéssel, ami szerintük most folyik Magyarországon. Hát kérem szépen! Tessék megnézni csak a fővárosi középiskolákban az idén, az 1919/20. iskolai évre beiratkozott diákok vallási arányát! Eláll az embernek szeme-szája a zsidó tanulóknak óriási tömege miatt! Így például a Tavaszmező-utcai gimnáziumba (ahol 15 évvel ezelőtt csak mutatóba volt néhány zsidó) beiratkozott az idén 364 kath. és 424 zsidó; az Andrássy-úti leánygimnáziumba 248 kath. és 407 zsidó; a Marka utcai reáliskolába 308 kath. és 527 zsidó; a Barcsay-utcai gimnáziumba 236 kath. és 781 zsidó, az újpesti gimnáziumba beiratkozott 278 katholikus és 242 zsidó. Hát ez az a szörnyű «fehér terror», antiszemitizmus, zsidóüldözés, ami most folyik állítólag Magyarországon?! A főváros egyik középiskolájában éppen most, a keresztény újjászületést követelő korban, alkalmaztak egyszerre három hitehagyott, megtévedt katholikus papot. Hármat egyetlenegy iskolánál! Egy másik fővárosi középiskolában a rajztanáron kívül zsidó az egész tanári kar, egész a tornatanárig. Hát ez az a véres reakció?!

De már a magyar ifjúság helyes erkölcsi fejlődésének biztosítása is megköveteli az arányosítást.

Aki ugyanis ismeri középiskolás diákjaink lelki életét, elrettenve tapasztalta, hogy zsidó társaiknak léha erkölcsi felfogása mily szomorú mértékben inficiálja a becsületes magyar erkölcsi szilárdságot, a tiszta magyar vért abban a magyar ifjúságban, amelyből valaha a magyarság acélos izmú, vasgerincű támaszának, a magyar intelligenciának kellene kikerülnie. Főleg siralmas a magyar diákok helyzete oly középiskolákban, ahol a tanulóknak fele vagy még nagyobb része zsidó, mint például a fővárosi középiskolák túlnyomó részében. Amit a fejlődő fiatal lelkek idealizmusán, erkölcsein a tanár heteken át nevel, a zsidó társak a tízperc szünetben gyakran örökre lerontják. Az erkölcstelen olvasmányok, képek, viccek, társalgások terjesztői rendesen a zsidó diákok. A tények ismerője szinte hajlandó igazat adni a nagy bölcselő, Schopenhauer kemény ítéletének, aki szerint a zsidók főismertető jele, hogy nem tudnak pirulni. Pedig ne feledjük, hogy két-három romlott-lelkű diák az egész osztályt az erkölcstelenség fedőjébe ránthatja.

Már ez az egyetlen szempont is indokolttá tenné, hogy 5%-on felül ne fogadjon be a közép- és felsőiskola zsidó diákot vagy pedig járjanak azok külön zsidóiskolákba, ahol a magyar ifjúságot nem fertőzhetik meg léha erkölcsi felfogásukkal. Nem olyan szörnyű kívánság ez! Csak azt akarjuk, hogy a magyar egyenjogú legyen a zsidóval, vagyis az intelligens osztályokban a zsidók ne legyenek nagyobb számban képviselve, mint amennyi az országos arány után őket jogosan megilleti.

A fővárosi magyar szülők hajmeresztő dolgokat beszélnek arról a durva kíméletlenségről, mellyel ez a pirulni nem tudó szellem a kommunista uralom alatt a nemi felvilágosítás címén helyrehozhatatlanul belegázolt a magyar ifjúság lelkének szentélyébe. Mintha semmi más baja nem lett volna ennek az ezernyi sebből vérző hazának, éretlen, szovjetorrú megbízottakat szabadítottak neki a leány- és fiúiskoláknak, akik azután a nemi felvilágosítás jelszava alatt amiről a legnagyobb pedagógusok csak tiszteletreméltó körültekintéssel és óvatossággal beszélnek sáros csizmával végig taposták a szemérmetes gondolkozás gyönge palántáit. A mitsem sejtő szülők csak akkor vették észre a dolgot, mikor egy nap gyermekük láztól piros arccal, ijesztő tűzben vibráló szemekkel jött haza az iskolából és a szülők parancsára először felelt vissza ezzel: hogy ő bizony nem tartozik szüleinek semmiféle engedelmességgel, mert ő «a mámor gyümölcse».

Maga, a szintén zsidó közoktatásügyi népbiztos, akinek pedig nemcsak a neve volt «pogány», megijedt az eredménytől és további intézkedésig betiltotta a nemi felvilágosítást, de akkor már egy nemzedék lelkét fertőztette meg az érzékiességre hajló semita szellem.

Harmadik törekvésünk tehát ez legyen: Szabadítsuk fel az intelligens pályákat a zsidók uralma alól! Követeljük, hogy zsidók országos arányukon fölül közhivatalt ne viselhessenek! Közép- és felsőiskolába pedig se zsidó tanár, se tanuló 5%-on felül ne mehessen. Ennek törvénybeiktatását elvárjuk, mert, csak így védhetjük meg a nemzet jövő, reményének, magyar ifjúságunknak lelkét a zsidó tanárok és zsidó társaik káros befolyásától!. Te pedig, magyar testvérem, ha beteg vagy, ne menj zsidó orvoshoz, ha pöröd van, ne fordulj zsidó ügyvédhez, ha terveket csináltatsz, ne készíttesd zsidó mérnökkel, csak magyarral, magyarral, magyarral!

Életre-halálra! Most vagy soha!

Mikor Sardes: ostrománál Krözus király néma fia észrevette, hogy egy ellenséges katona át akarja döfni atyját, a fiúi szeretet oly felindultságba hozta a néma fiút, hogy hangosan fel tudott kiáltani:
Ember, meg ne öld Krözust!
Édes magyar hazánk szörnyű romlása láttára ez
a hazafiúi szeretet fakasztotta ki eddig néma-magyar lelkűnkből
e füzet tiltakozó kiáltását a zsidóság esetleges további túlkapása ellen.

Az egészen bizonyos, hogy a könyvesboltok nem fogják árusítani ezt a füzetet;
bojkottálni fogják.
A zsidók kezében lévő lapok pedig bizonyosán neki fognak támadni.
Szemünkre fogják vetni nagy hazafias dorgálással,
hogy nem szabad a nemzet mostani válságos helyzetében felekezeti gyűlölködést szítani.
Mindegy, nem tehetünk róla.
Ezeket egyszer már el kellett mondanunk.
Hiszen nem gyűlöletet akarnak e sorok szítani, hanem csak a józan önvédelmet,
a magyar faji önérzetet hirdetik.
Nem gyűlölettel, hanem törvényekkel akarunk védekezni a zsidóság ellen.
A köteles különbséget mindig megtettük;
a zsidóság kisebb töredékét, a becsületes részét nem bántjuk:
ha komolyan, egész lélekkel akarnak a magyarságba olvadni, közénk fogadjuk.

De van a zsidóságnak söpredék része is!

És most, mikor a bolsevizmust csináló zsidó söpredék
az ő Lenin-fiaival nem átallotta halálra korbácsolni
a szerencsétlen magyarságnak négyéves háborúban halálra marcangolt testét;
most,
az ezeréves magyarság, nyitott sírja mellett;

melyet a zsidóság bomlasztó szelleme ásott meg ennek a szerencsétlen hazának,
el kellett hangzania a vészkiáltásnak:

hogy legalább az utolsó pillanatban komoly intézkedésekkel mentsük meg
a magyarságot
a zsidóság bomlasztó szellemének további káros befolyásától.

A filoszemita Nietzsche így írt egy alkalommal:
A jövő század eseményeihez tartozik az európai zsidók sorsának eldöntése.
Hogy ők kockájukat eldobták,
hogy Rubikonjukat átlépték, ma már nyilvánvaló;
még
csak egy feladatuk van:

Európa uraivá lesznek, vagy elvesztik Európát,

Hát a bolsevizmusban megpróbáltak Európa uraivá lenni...

Hála Istennek, nem sikerült nekik.

Most ám rajtunk a sor,
hogy tényleg elveszítsék legalább Magyarországot!

* A mi főbb lapjaink:
Politikai napilapok: Nemzeti Újság, Új Nemzedék, Keresztény Szocializmus.
Havi folyóirat: Katholikus Szemle.
Képes hetilapok: Élet, Képes Krónika.
Nők lapja: Magyar Nő.
Diáklap: Zászlónk.
Lányoknak: Nagyasszonyunk.
Kis gyermekeknek: Kis Pajtás.
Heti riportlap: Gondolat, Diákkultúra, A Nép.

 
 
0 komment , kategória:   Mi lesz a zsidókkal?  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 62
  • e Hét: 62
  • e Hónap: 11605
  • e Év: 377095
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.