Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A hamis Mammon szolgái
  2011-01-12 08:49:58, szerda
 
 
A hamis Mammon szolgái





(Kiegészítő részlet a ,,DEMOKRÁCIA ÉS ZSIDÓSÁG" című cikkhez)

Ha megkérdeznénk húsz embert, hogy mit tart a pénzről és a bankokról,
akkor tizenkilenc ezt felelné:

Nos, a pénz értékmérő és a bank azért van,
hogy megőrizze az emberek betétjét és pénzt adjon kölcsön.
Ha ez a tizenkilenc ember figyelmesen végigolvassa ezt az írást,
döbbenten fog rájönni arra, hogy alaposan tévedett.
A legtöbb ember a pénzt és bankokat illetően jóhiszemű obskuritásban él.
Ennél jobban nem is szolgálhatná a pénzhatalmasságok érdekét...

Megkíséreljük e helyen nagy vonásokban sorra venni a dolgokat és
a téma talán nem is lesz olyan unalmas,
mint ahogyan azt az első percben gondolnák.

Kezdjük a pénzen.

Ha fizetési eszköznek tekintjük a pénzt, akkor máris hozzátehetjük,
hogy nem csak a materiális pénzzel,
hanem csekkel, utalvánnyal, stb. is fizethetünk.
Sőt a mai modern pénztranzakciók 95%-a nem pénzben történik,
hanem immateriális utón,
csekkel, váltóval, stb.

Tovább haladva be kell lássuk,
hogy a pénz nem más, mint fizetési hatalom.





A pénznek csak egyik funkciója az, hogy fizetési eszköz, lényegét jobban kifejezi az,
hogy fizetési hatalom:
egy tízdolláros bankjegy a kezemben azt jelenti,
hogy tíz dollár erejű fizetési hatalmam van.
Más szóval:
jogi és gondolkodási kategória a pénz.

(Utalva az előző cikkekre megjegyezzük,
hogy az Értelem közel kettőszáz éves egyeduralmával a pénz
mint értelmi-gondolkodási kategória monopóliuma is ránktört).

Amikor pedig a pénzt mint értékmérőt emlegetik, tulajdonképpen ármérőre gondolnak,
az úgynevezett ,,gazdasági érték" mérésére,
lévén az ,,érték" etikai és esztétikai kategória.
Látjuk tehát,
hogy az el nem differenciált fogalmak már a kiindulásnál zavart okoznak.

A materiális elmélet azt jelentené,
hogy az állam kibocsát mondjuk százmillió dollár ,,értékű" papír- és váltópénzt
a kereskedelem részére
S valahol egy páncélszekrényben százmillió dollár ,,értékű" aranyat tart fedezetképpen.
Aztán állítólag bárkinek joga van elmenni e letéthivatalba
és annyi ,,értékű" aranyat kérni magának,
amennyi ,,értékű" bankjegyet tud beváltásra átadni.

Ezzel az elmélettel szemben gyakorlatban az első hazugság az,
hogy az úgynevezett állami aranyalap soha nem haladja meg
az állam által kibocsátott
összpénznek 30%-át,
de ez a százalék olykor lemegy a semmiig is.

A második hazugság az, hogy ha valakinek eszébe jutna pénzét aranyra váltatni
az állammal,
akkor őt becsuknák a bolondokházába.





És ezzel elkezdtük a pénz körüli hazugságok sorozatát...
Természetesen igaz az,
hogy praktikusabb papírpénzt hordani magunkkal,
mint a súlyos aranyakat és amíg egy állam pénzrendszere szilárd,
vagyis amíg hitele van az államnak,
addig senkinek sem fontos, hogy kap-e a pénzéért aranyat az államtól,
avagy sem.
De válságos időkben, amikor a pénz elértéktelenedik, az emberek gyűjtik
az ,,értékálló" aranyat,
pénzdarabok, ékszer, stb. formájában. Már aki gyűjteni tudja...





A mai világban általában az arany a pénz alapja.
Az arany értékét mesterségesen állandónak veszik és magasra becsülik.
Más árunak ára esik,
ha több van belőle, olcsóbb lesz, de nem így az arany.
Minél többet bányásznak belőle, annál több kerül az ember birtokába
s ,,értéke" mégis állandó.
Más szóval:
az arany nem áru.
S az, hogy az arany nem áru, jelenti az arany glorifikálását.
Az aranynak ez
a kivételezése merő fikció
s mint ilyen újabb hazugság.

S erre a fikcióra épül fel a mai gazdasági rend,
így fonódik egybe a modern gazdasági rend a pénz és
a hazugság egy valóságos új Aranyborjújának imádatába.





(A Szovjetunió kimeríthetetlen és olcsó aranytermelése és a világpiacoknak
ezzel az arannyal való elárasztása már veszélyeztetni kezdte az arany álmítoszát
s az ehhez kapcsolódó megfontolás az egyik komoly tényező volt
az úgynevezett koegzisztencia létrehozásában).

Mélyebben merülve a dolgok vizsgálatába,
lényeges különbséget kell tennünk a pénz materiális darabja és
a mögötte meghúzódó fizetési összeg között.
A bankóprésből most kijött
vadonatúj egydolláros mögött még nincs fizetési összeg mindaddig,
amíg nem fizettek vele.
De ha veszünk rajta egy kalapot s az éppen egy dollárba került,
akkor annyi fizetési összeg van e bankjegydarab mögött,
mint amennyi a névértéke,
azaz egy dollár.
Ha a kalapos most ezen az egy dolláron vesz egy lakatot,
akkor a lakatoshoz került egydolláros bankjegy mögött
már kétdollárnyi fizetési hatalom áll.
Ha a lakatos ezzel a pénzdarabbal vesz magának kenyeret,
akkor már háromdollárnyi fizetési hatalom húzódik meg
ugyanazon bankjegy mögött.
És így tovább.
Belátható tehát,
hogy egy ország materiális fizetési eszközeinek, vagyis pénzének állaga változatlan,
de egyre több fizetési összeg sorakozik fel mögötte.
Minél gyorsabban forog a pénzdarab,
azaz minél többet vásárol pénzén a társadalom,
annál több fizetési összeg kering a közösségben.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Annyit,
hogy a pénz szerepe másodrangú.
Ami még világosabb lesz, ha arra a papírdarabra gondolunk,
melynek neve csekk s mellyel legutóbb fizettünk valamiért és
most átszúrva hever valahol a bankban.
Ebből a szempontból a pénz csak annyiban különbözik a csekktől,
hogy a pénzdarab ismételten igazolja fizetési hatalmamat,
a csekk
(ha nem forgatható csekkről van szó)
csak egyszer.
A csekk mögötti garancia a bankbetétem,
a pénz mögötti garancia az állam aranyfedezete, legalábbis elméletileg.

Tehát máris láttuk,
hogy a pénzdarab szerepe csak kisegítő,
de azt is látjuk,
hogy minden fizetési összeg mellett ott kell álljon annak reális,
anyagi ellenértéke,
a kalap,
a lakat,
a kenyér,
ami más szóval a nemzet munkaerejét és teljesítményét jelenti,

tapintható anyagi dolgokba transzformálva.
A fizetési összegnek és a termelt anyagnak,
munkának,
szolgáltatásnak egyensúlyban kell lennie és ha egyensúlyban is vannak,
akkor azt mondjuk,
hogy az árak szilárdak,
a pénz szilárd.

De az élethez tartozó tény az is,
hogy a vásárolt javak tönkremennek, konszummálódnak.
Amikor a lakatos megeszi a kenyeret,
megsemmisíti az egy dollár fizetési összegnek anyagi ellensúlyát.
A kalap is tönkremegy idővel.

A kép tehát világos:
a reális javak nincsenek arányban a társadalomban keringő fizetési összegekkel
és ez a nyílás egyre tágul.
A fizetési összegek e felfújódását nevezik inflációnak.

Mivel kevesebb az áruoldal, mint a fizetési összeg oldala,
nagyobb értéke lesz az árunak,
vagyis fölmennek az árak.
Minél nagyobb a jólét egy országban, annál nagyobb,
gyorsabb a fogyasztás,
az olló két szára annál jobban nyílik szét.
Ez még nem veszélyes jelenség, mondhatnák az egészség kicsattanó jele.
A kormányoknak különböző eszközök állnak rendelkezésére
a veszélyes jólét fékezésére,
ezek tárgyalása nem tartozik ide.





Egy ilyen módszer brutális, de bevált módszer volt
a lakosság kényszertakarékosságra szorítására
a kommunista Magyarországon a különböző békekölcsönök jegyeztetése.
Természetesen ez nem a jólét miatt vált szükségessé,
hanem a fogyasztási javak nagy hiánya miatt.

Itt egyúttal arra is fényt kapunk,
hogy miért lép az infláció főleg vesztett háborúk után fel.
A javaknak szokatlanul gyors pusztulása és felhasználódása az egyik oldalon,
a másik oldalon meg az egyre növekvő fizetési összegek a társadalomban.
Alaposan megbomlik tehát a mérleg egyensúlya...

(Győztes háborúk esetén a zsákmány, a jóvátétel
s főképp hitelakciók révén zökkenésmentesen lehet
egyensúlyba hozni a mérleget.)

Mindezzel nem sok köze van az úgynevezett külkereskedelmi mérlegnek,
amely a valuta stabilitását biztosítja az aranyon át.
Ha aktív a mérleg, akkor arany jön be,
ha passzív a mérleg, akkor az ország idegen országok adósává válik.
A gyenge forint erősítésére és a reménytelen külkereskedelmi mérleg javítására nyúltak
a magyarországi kommunisták
az ,,enyhülés" eszközéhez:
minden magyar hazalátogató devizát (aranyat) visz be a kommunisták erősítésére.

Most menjünk egy lépéssel tovább a csekk és a bankok felé.

Ártatlan módon és praktikus célból keletkezett a csekk,
talán valahol Angliában.

Tudjuk,
hogy a középkori uralkodók a pénzverés jogát saját maguknak tartották fenn.
A pénz anyaga arany,
ezüst és réz volt
s ezzel fizették a fejedelmek a hadsereget, meg alkalmazottaikat.
Itt nem kellett aggódni a pénz valóságos értékét illetően,
hiszen a pénzdarabban a névértékének körülbelül megfelelő nemesfém volt jelen.
A kereskedelem forgalma ebben az időben még nem volt jelentős.
A pénzben történt fizetések leszállítása viszont nehézkes művelet volt,
hiszen komoly súlyt jelentett például egy csapat katona zsoldja.
A kezelés is nehézkes volt,
nem is szólva a pénzszállítmányokat megdézsmáló rablókról.
Ezért pénzbeváltó és letéthelyeket létesítettek a nagyobb településeken.
A pénz megőrzői
pedig az aranyművesek lettek.
Bárki letehetett náluk pénzt biztonságos megőrzésre
s a letét ellenében kapott egy elismervényt.
Ezek az elismervények idővel papírpénz-féleségek lettek,
az emberek fizetéskor ezeket cserélték ki egymás között,
így lett a fizetés könnyebb, gyorsabb, biztonságosabb.
Az emberek bíztak
(a hitel első formája)
az aranyművesekben, hiszen az aranyműves hajlandó volt bármikor átváltani
az elismervényt pénzzé, arannyá.





Természetesen nem sok időbe telt,
míg az aranyművesek felismerték kiváltságos helyzetüket.
Az is természetes,
hogy az arannyal,
mint matériával való foglalkozásra hajlamos
zsidóság is felismerte az aranyművesek kiváltságos helyzetét

és így egyre több zsidó jelent meg a ,,pénzszakmában".

Sok tapasztalat után leszűrődött az a tény,
hogy csak kevesen váltják vissza elismervényüket aranyra.
Kitűnt,
hogy ha az aranyművesek a náluk letétbe helyezett
aranynak 10%-át tartják csak kéznél,
akkor ez már bőven elegendő a napi visszaváltások fedezésére.
A letétbe helyezett
90% felszabadul arra, hogy kamat ellenében kölcsönadják.
És az aranyműveseket nagy megelégedés tölthette el,
ha arra az elképesztő hatalomra gondoltak,
hogy a náluk lehelyezett minden
száz font értékű aranypénz újabb kilencszáz font értékű elismervény
kölcsön
kibocsátására képesíti őket.
És ehhez jön még a kamat.

Ezzel a mai modern csekk alapjához értünk.
A kibocsátott elismervények már e kora időkben is
nemlétező aranyakat takartak.
A pénz körüli hazugságnak ez egy további fajtája.
Az aranyművesek tisztességébe vetett bizalom (hitel) volt
az elismervények fedezete.
Cromwell idejében már ,,bankárnak" nevezik az aranyművest,
az első ,,pénzkölcsönző" bankok megalakulnak.

A ,,bank" szó német eredetű
és valószínűleg a még német befolyású Lombardiában keletkezett.
Jelentése ebben a vonatkozásban olyasvalami,
ami felfogja, felhalmozza a pénzt.
Az olaszok a ,,monte" szót használták és olyat is értettek alatta,
hogy ,,nemzeti adósság".
A német Banckból lett az olasz ,,banco" és együtt a ,,monte"-val jelentette
a több személy által összeadott pénzalapot.

Arra nézve,
hogy mennyire hamis mindaz, ami a bankokkal összefügg,

gondoljunk a világ egyik legnagyobb molochjának,

a Rotschild bankháznak megalapítása körülményeire.





Tudjuk,
hogy a waterlooi csatát követően Rotschild külön futárja mindenki mást
megelőzve jelentette
(de csak Rotschildnak)
Napoleon bukását.
Rotschild,
hogy a pénzpiacon pánikot keltsen, azt a hamis hírt terjesztette fizetett ügynökök útján,
hogy Napoleon győzött Waterloonál.
Az árfolyamok katasztrofálisan leestek e hírre s ezalatt
az ,,ügyes" Rotschild potom áron felvásárolta a részvényeket.
Mire megjött a valóságnak megfelelő hír,
már késő volt:

Rotschild bankfejedelem lett és diktált.





Ezt
a Kain jegyű hazugságbélyeget hordozza magán korunk
minden egyes bankfejedelme.

Micsoda világ
az,
ahol nem a becsületes munka, hanem a csalás és hazugság nyeri el jutalmát?!

Igen sok ember azt hiszi,
hogy a bank azt a pénzt adja kölcsön, amit nála a felek letétbe elhelyeztek,
s hogy a bank abból a különbözetből él,
amennyivel kisebb kamatot fizet a letétbe helyezett pénzért,
mint a kölcsönadott pénzért szedett kamat.
Ha így lenne,
a bankok sohasem nőttek volna fel olyan gigászi méretben, mint ahogyan történt.
Ez csak az úgynevezett finance companykra áll többé-kevésbé,
melyek a maguk már megszerzett valós pénzét adják ki kamathaszonra.
A bank pénzt
(pontosabban: fizetési összeget)
teremt,
előlegbe,
egy a jövőben elvégzendő munka és termelés ellenértékét.
Amikor pedig visszafizetjük a banknak a kölcsönt (a munka elvégeztével),
akkor tulajdonképpen pénzt
fizetési összeget
semmisítünk meg.

A visszafizetés által a bank egy fillérrel sem lesz gazdagabb.
A visszafizetéssel a fikciós pénzből valós
(a létrehozott produktummal fedezett)
pénz,
azaz fizetési összeg lesz.
Más szóval a visszafizetés által helyreáll az egyensúly a fizetési összeg és
az ezen összeg által kifejezett gazdasági javak között.

A régi aranyművesek példáján maradva a modern bankok a pénzt
a szó teljes értelmében

a semmiből teremtik.





Jegyezzük meg jól,
hogy csak a jegybankok rendelkeznek ezzel a mérhetetlen hatalommal.
Csak a jegybankok vannak abban a kivételes helyzetben,
hogy a többi bankok nem kutatják:

vajon rendelkeznek-e ezek a jegybankok annyi aktivával,
amennyi összegről szóló csekket állítottak ki.





Nyersen kifejezve:

amikor egy bank pénzt ad kölcsön,
hazudik.





Semmiből csinál valamit és még kamatot is számít föl.
Egy többmilliós kölcsön a banknál nem más, mint könyvelési aktus,
amit minden különös képzettség és erőfeszítés nélkül
valami egyszerű tisztviselő hajt végre.
A bank tehát nem pénzmegőrző és pénzkölcsönző intézet,
hanem pénzt
(hitelt) teremtő szervezet,

ha úgy tetszik: ipar.





Világossá teszi e körülményt az alábbi adat:
az USA bankjai nyolcszázmillió dollár értékű bankjegyet
és váltópénzt tartottak letétben 1966 hónapjaiban (átlagosan).
Ezzel szemben a havi összes tranzakciók volumenje elérte
a hatvannégyezer-ötszázmilliót.
Tehát a bankokban,
jelenlévő pénz elenyésző részét adta és fedezte a forgalomba dobott fizetési összegeknek.
És ezzel előttünk áll az egész kapitalista pénzgazdálkodás hamis volta,
de egyúttal titáni mérete.
Az aranynak és az arany révén szerzett mérhetetlen világhatalomnak
jól megértett és allegorikus formában zenedrámába öntött képét adja
Wagner
a ,,Nibelungok gyűrűje" című hatalmas alkotásában.
A beavatott fülek számára ennek a hazugságra épült,
elhanyatló világnak összeomlását énekli meg víziószerűen.
S ezt a világot így jellemzik a Rajna sellői:

,,Falsch und feig
Was sich dort oben freut."

Ezek után kérdezhetné valaki,
hogy ha a bank akkor bocsát ki pénzt (csekket), amikor akar,
akkor mi szüksége van arra,
hogy letétekkel és kis kamatokkal bajlódjék?

Mindenekelőtt megjegyezzük,
amit már a zsidóságról szóló cikkünkben kifejtettünk,
hogy a földi dolgok tehát a pénz bírásának feltétele,
lételeme valamilyen fajta hazugság.





A Pénz,
a Sátán Ganaja,
magán hordja a hazugság bélyegét és akik ennek
az Arany Borjúnak kezelésével,
forgatásával és teremtésével vannak kapcsolatban,
azok valamilyen módon beleszövődnek ennek
a hazugságmechanizmusnak áramlásába.

Nem véletlen,
hogy a Föld (pénz) birtoklására annyira ráhangolt és minden megnyilatkozásában
a Hazugságra építő zsidóság rávetette magát a pénz és hitelvilágra
s magával sodorta a nemzsidó elemeket is
e csodával határos pénzkultusz és új bálvány előtti hódolásba.





A legtöbb bankár,
habár egy életet élt le e nagyszerű,
de mondjuk ki nyugodtan sátáni új szekta papjaként, avagy szolgájaként...
talán még sohasem gondolta végig mestersége igazi lényegét.

Egy percig sem kívánunk a modern Savonarola szerepében tetszelegni
és ostorozni a látszólag jól bevált pénz- és hitelvilágot,
de ezek után már nem is kell különösebben meggyőzni az olvasót arról,
hogy minden,
ami a pénzzel összefügg, hazugságon alapszik.





A bankban letett pénzért fizetett kamat olcsó és jól bevált palást,
amely mögé húzódva az igazi ügyködés lebonyolítható.
Különben és ezen felül is érdemes
a banknak olcsó kamat ellenében letéteket elfogadnia
s ezzel aktíváit növelnie,
mert mint fent mondottuk minden letett száz dollár
egy új kilencszáz dolláros hitel kibocsátására jogosítja,
azaz erősíti a bankot.
Nem szólva arról, hogy a kifizetett kamat egyetlen fillérjébe sem kerül a banknak,
hanem egyszerűen csak könyvelési ügylet.





Igazoljuk ezt példákkal.

Jó példa mondjuk az ausztrál bankoké.
Ausztrália összes bankjainak 1954-ben kimutatott nyeresége
tizenhárom és félmillió font volt
s ehhez jött még az aktívák huszonnégymillió fontos növekedése
(új banképületek, stb.),
Ebben az évben a bankban letétbe tett pénz háromszázharminc millióra rúgott
és az ezért kifizetett kamat tízmillió volt.
Az a feltételezett nyereség,
ami abból a kamatkülönbözetből adódik,
hogy a kölcsönadott pénzért több kamatot számolnak fel,
mint amennyit a letétbe helyezettért adnak, nem haladja meg a hatmilliót.

Honnan támadt tehát a harminchét és félmillió font nyereség?

A Semmiből, a Hazugságból.

Egy másik példa.
Valamelyik Commonwealth bankot tízezer font alaptőkével alapították 1912-ben.
Ötven év múltán két és félezer millió font alaptőkével dicsekedhetett.
Ha bárhol a földön alapítottak 1912-ben egy iparvállalatot tízezer font alaptőkével
és feltételezzük azt a képtelenséget,
hogy sem a két háború,
sem a gazdasági válság nem vetette vissza fejlődésében és
hogy minden évben növekvő tíz százalék nyereséggel zárta könyveit,
akkor ennek a vállalatnak az alaptőkéje ötven év múlva százhuszonötezer fontra rúgna.
Tehát egy iparvállalat,
amely pozitív munkát végez, termelésével hozzáad a nemzeti vagyonhoz,
mesébe illő feltételek mellett ennyit érhetett volna el.
Ezt állítsuk szembe a bank ténylegesen elért kétes félmilliós aktívájával,
egy olyan intézmény nyereségével,
amely ötven éven át az égvilágon semmit nem produkált
és semmit nem adott hozzá a nemzet gyarapodásához.
A bank a nemzet igazi vagyonát pénzzé változtatva eladósította a nemzetet,
ami más szóval azt jelenti,
hogy a nemzeti vagyonnak
két és félmilliárd font értékű hányada a bank tulajdonába ment át.
(Tájékoztatásul: a szóban forgó állam nemzeti vagyonának egyharmada ez!)
Most már nem kell más,
csak az, hogy a bank részvényesei és vezetői egy
a nemzethez idegen nép sorából kerüljenek ki a valóságban így is van
s akkor megértjük, hogy miként váltak a bankrendszeren át
a világ igazi uraivá
a zsidók rövid négy generáció alatt.

És ezzel talán arra a kissé misztikusan
vagy éppen propagandisztikusan ható kifejezésre,
hogy ,,láthatatlan világkormány", megfelelő fényt kaptunk.

A látható kormányok,
az újságokban olvasható és előtérben lévő kormányvezetők
az egész demokratikus
választási komédiával együtt csak marionett figurák

(l. a ,,Demokrácia és Proletariátus" című cikket).
Akiket a pénzhatalmasságok hatalomra segítenek,
azok már eleve olyan karakterű emberek kell legyenek,
akiknek gyomra beveszi ezt a megalázó szerepet és
ugyanakkor vak engedelmességet fogad.

Jegyezzük meg a pénzhatalmasságok büszke jelszavát:

,,ami fizikailag lehetséges, az pénzbelileg is lehetséges"...





Feltehető itt még egy utolsó kérdés:

Vajon miért engedi át a kormány a pénzcsinálás hatalmát a bankoknak
s miért keveredik bele ennek folytán olyan adósságokba,
amit a későbbi generációknak kell majd kifizetnie?

Miért nem veszi át a bankok hatalmát a saját kezébe?





Nos, a bankok túlontúl nagy hatalmon vannak már, mint fentebb láttuk.
A kormányok hatalma csak látszólagos.
A hatalom fokozatosan csúszott át a bankok kezébe
a francia forradalom után, vagyis a hanyatlás periódusában,
az emancipáció, demokrácia és liberalizmus idején.
Az a keret,
amiben ma a kormányok mozoghatnak:
minimális és soha nem irányulhat a Pénz urai ellen.

Valaki mondhatná,
hogy államosítani kell a bankokat.

Ezzel azonban semmit sem érnénk el, mint ezt az angliai példa mutatja
az Attlee-kormány idején.
Ez csak a cégér átfestése,
a fikció és machináció marad a régi, örök függvénye a Pénz fejedelmeinek.
A bankok államosítása ártatlan vicc,
demonstráció a választók felé, a valóságban ütés a levegőbe.





A bankok szipolyozásától radikálisabb módon lehet megszabadulni:

ha egy állam letér az aranyalapról és a nemzet munkaerejét a produktivitását állítja
a pénz- és hitelrendszer alapjául.
Más szóval:
ha felrúgja az egész hazugsággépezetet.
Erre is volt példa és ennek következményeit a magunk bőrén is éreztük
a második világháborúban meg utána.
A későbbiek során bővebben rátérünk erre,
egyelőre nézzük a bank körüli machinációkat
és ezek következményeit.





Menjünk vissza a harmincas évek gazdasági válságához.

Ezt a szomorú válságot is a bankok hozták létre,
mesterségesen és politikai okokból.
A hitelek megvonásával és gazdasági depressziónak álcázott hazug spekulációjukkal
csak nyomort s szenvedést hoztak milliók számára.
Ez a válság
a zsidóság ördögi főpróbája volt
a világhatalom küszöbén.

Mialatt tízezrével mentek tönkre vállalatok és százezrével omlottak össze
kis egzisztenciák a világban és általában éveken át ismeretlen szó volt
a könyvelésekben az,
hogy ,,profit",
az összes bankok még mindig tetemes profitot fizettek részvényeseiknek
ezekben az időkben.
Honnan vették a pénzt az általános nyomorúság idején?

Sehonnan, a Pénz Istenétől, a Hazugságból.

A nagyvárosok legtöbb banképülete a legmodernebb kivitelezésű.
A legdrágább telkeken állnak, fényűzés és gazdagság árad belőlük.
Ha egy vállalat,
vagy maga az állam akar építeni egy épületet,
csak akkor tudja elindítani a munkát,
ha az előrelátható költségekre van fedezete, legyen az reális, avagy hitelfedezet.
A bank ezen a téren is kivétel.
Egyszerűen kiállít egy csekket sajátmagára,
amit a másik bank szemrebbenés nélkül elfogad.





A bankok honorálják egymás (hamis) csekkjét.





Természetesen e kölcsönös csekkelismerés bizonyos korlátok között kell fusson,
mindig egyensúlyban a gazdasági élettel,
mert hiszen a gazdasági élet vérének túlszívásával saját hatalmuknak alapját
rombolnák széjjel.
A bankok e földi világ legokosabb parazitái,
a párnázott ajtók mögött tartott üléseken a mindenünnen befutó jelentések alapján
mérnöki pontossággal tudják,
hogy mennyi vérlecsápolást bír el a mindenkori gazdasági rend.

Most értjük meg,
hogy a magas nyugati életszínvonal nem a széles tömegek érdekében van,
hanem a bankok hatalmának növeléséért.

És nem szemkápráztató mutatvány az például,

ha az egyik bank épít egy bankpalotát egy millióért,
az erről szóló csekket elküldi egy másik banknak?

Ha pedig ez a másik bank is építkezik,
megint egymillió költséggel, akkor erre az első bankra állítja ki csekkjét.
A Tartozik rovatból átmegy a Követel rovatba az egymilliós összeg,
és vice versa,
egyetlen fillér költség nélkül,
s a két egyenként egymilliós fizetési összeg kínt kering a gazdasági életben,
reális ellenértékük megvan a két bankpalota tényében,
amit a bankok minden erőfeszítés nélkül, néhány tollvonás árán szereztek meg.

Ez az igazi bűvészmutatvány!





Nem az Ezeregyéjszaka bűbájos meséi élednek-e föl modern változatban,
amikor egy hatalmas Szellem gyönyörű palotákat épít szinte pillanatok alatt
a semmiből?
Csupán tudni kell a varázsigét, ismerni a hókuszpókuszt,
no meg bele kell tartozni a választott varázslók közé...

Milyen más, mennyire rögösebb a kisembernek az útja,
ha valami vállalkozásba vág,
vagy valamit létre akar hozni!
Ide, a kisemberek közé tartozik ebből a szempontból maga az állam is.
Az állam a jövő generációk által fizetendő magas adókat adja fedezetül a bankoknak.
(Az Amerikai Egyesült Államok egyes szakértők szerint már negyven évre előre,
a Krisztus születése utáni 2010. év adóbevételét költik el napjainkban...
Ami más szóval azt jelenti,
hogy már a közeli jövőben az USA lakosságának termelő ereje teljességgel
a bankok szolgálatában áll és az USA nemzeti vagyona gyakorlatban
a bankok aktívájává válik.





Kizárólag az történik, amit a bankok akarnak, azaz a ,,Láthatatlan Kormány".
E cél elérését sietteti a milliárdokba kerülő ,,Space program".
A Holdra szállás nagyszerű káprázatával
és narkotikumával nemcsak elterelik a figyelmet a fenti katasztrofális képről,
hanem egyúttal mindig szélesebb tömegeket szédítenek el
a haladó technika briliáns,
de üres eredményeivel s vonnak el ezáltal a vallás alázatos légköréből.

Néhány ember hosszú évek munkájából megtakarított pénzén vesz mondjuk valahol
Arizonában még fel nem tört szűzföldet farm céljára.
Betörik a vad természetet, kiirtják a haszontalan bokrokat, felégetik az erdőket,
feltöltik a vizenyős lapályokat végül felszántják és bevetik a földet.
Házakat, pajtákat, istállókat építenek, vizet, villanyt bevezetnek,
kerítést húznak, hasznos fákat ültetnek, állatokat telepítenek,
utakat építenek és mindehhez és a fenntartáshoz szükséges gépi és
egyéb berendezéseket beszerzik.
Mindezt készpénzből kell csinálniuk, erre egyetlen bank sem ad még hitelt.
A gyengék, az ügyetlenek és a betegek az idők folyamán kihullanak és valóban csak
a legéletrevalóbbak élik túl ezt a kemény küzdelmet.
Ezalatt egy egész település alakul ki az egykori vadonban, üzletek nyílnak, stb.
És amikor már ez mind megvan,
valamelyik bank kirendeltsége kibérel egy kis helyiséget és felteszi a cégért.
S az emberek oda hordják megtakarított pénzüket.

Tegyük fel,
hogy ennek a gyarapodásnak indult kis közösségnek
további beruházásokra volna szüksége, hogy valóban jól prosperáljon.
A pénzük elfogyott.
Ekkor a farm tulajdonosa, aki egész életét, energiáját a munkába fektette,
hozzáértésével, fegyelmével és fizikai erejével létrehozott
a valóságban maradandó értéket,
egy napon beállít a helyi bank vezetőjéhez levett kalappal a kezében
s előadja alázatosan,
hogy ilyen és ilyen beruházásra ennyi és ennyi pénz kellene a banktól.
Ekkor a bank vezetője a helyszínen megvizsgálja és felbecsüli a farm értékét,
beleveri mindenbe az orrát,
s ha mindent rendben talált, felterjeszti a farmer kölcsönkérvényét.

Vagyis a farm létrehozói megteremtettek valódi,
reális hitelt, a nemzet vagyonát valóságos javakkal gyarapították
és ennek fejében ad a bank kölcsönt,
azaz financiális hitelt.
A farm teljesen vagy részben a telekkönyvi terhelés folytán
a bank tulajdonává válik mindaddig, amíg a kölcsön vissza nincs fizetve.
S ha nem tud a farmer fizetni,
akkor a bank a semmiből kreált pénzt úgy szerzi vissza,
hogy elárverezi az annyi verejtékkel létesített farmot.





De a bank soha semmit nem veszíthet,
soha semmilyen rizikót nem vállal,
soha egy téglát nem tesz keresztbe.





Talán még emlékszünk a zsidóságról irt cikkben mondottakból arra,
hogy a zsidó oda nem szívesen megy,
ahol dolgozni kell,
hanem inkább oda, ahol már létesült valami.
Kísértetiesen ez a helyzet a bankkal is és most már világos,
hogy miért nyüzsög annyi zsidó bankár a világban.

A bank modern rabszolgatartó:
dolgoztat, de nem dolgozik.

A bank a hitelrendszer mindenhatósága,
a pénz fölötti uralma révén hozzá tud jutni valóságos javakhoz,
ki tudja építeni a maga reális vagyonát
s a gazdasági világban élet és halál urává tud lenni.

Úgy látszik tehát
és ez az a borzasztó Hazugság
hogy a bank a könyveibe való beírás és átírás privilegizált műveletével sokkal hatalmasabb,
produktívabb valóság ebben a világban,
mint megannyi embernek produkciós képessége, zsenialitása, tudása, hősiessége,
mint az anyaföld terméke és hozama,
mint a hatalmas iparvállalatok, stb. stb. stb. együttesen
. Mint láttuk, maga az állam és a többi közületek is függvényei a bankoknak.
A pénznek egyetlen forrása a bank és
a már felvett kölcsön kamatainak fizetésére is kölcsönt szoktak felvenni a közületek
s ezzel teljesen beleszövődnek e láthatatlan hatalom hínárjába.
Államok és közületek
mint a kétségbeesett kártyázó
egyre mélyebben keverednek az adósságba
s már nem is saját,

hanem unokáik pénzét verik el.

A statisztikai kimutatások szerint az úgynevezett fejlett nyugati országokban
az 1900. évben az egy főre eső nemzeti adósság száz dollár volt.

Ez a szám 1965-ben ezerkettőszáz dollárra hágott.

Más szóval minden háromgyermekes család adóssága hatezer dollárt tesz ki.
S ez nemzeti adósság lévén, rajta kívül áll fönn.
S ehhez járul még személyes adóssága, amit a házért, bútorért, kocsiért, stb. vállalt!
A legtöbb embernek fogalma sincsen erről a tehertételről
már hozzá is szokott és eszébe sem jut,
hogy ezt az adósságot bizony szorgalmasan törlesztgeti
a magas adókban és a rejtett adókban,
amik a közszükségleti cikkek magas árába vannak becsempészve.
Egy vég kenyér ára mögött például ötvenféle adó húzódik meg.





Nézzük, hogy miként fogja körül magát az államot
ez a szelídarcú szörny szívó karjaival.
Új Dél Wales állam az egyik vasútvonala építésére
1888-ban felvett tizenhatmillió font kölcsönt az egyik banktól harminchat évre.
Ez idő múltán, 1924-ben, az állam kifizetett kamat címén huszonhatmillió fontot,
de egy fillért sem törlesztett még a tőkéből.
A kamatfizetés ment tovább 1955-ig,
amikor végre ki tudták fizetni a tizenhatmillió font tőkét is.
De erre az időre a kamat közel járt az ötvenmillióhoz.
Vagyis a banknak nemlétező tizenhat milliója hetven év alatt
hatvanötmillió reális vagyont hozott.
Csoda-e hát, ha a Föld összes vasútjai ráfizetéssel dolgoznak?
A semmiből teremtett tizenhatmilliót két generációnak kellett visszafizetnie
a magas szállítási díjak és egy sereg adó formájában.





A bank nem izzad,
nem dolgozik,
nem kockáztat,
a bank biztos haszonra megy.

Az egyik francia város vízműveinek adóssága nyolcvannégy millió,
az ezután fizetett kamat évenként három millió.
A vízművek egyévi költségvetésében az új létesítmények beruházása,
az egész vízmű fenntartása, vízbeszerzése, stb.
összesen és együtt alig tesz ki két milliót.
Azonban azért,
hogy a bank a semmiből teremtett pénzért évi három milliót kapjon,
a társadalomnak magas vízdíjakat kell fizetnie...

Már régen tudjuk azt, hogy a modern technika és termelékenység folytán a mai bérek megkereséséhez elegendő volna, ha az emberek heti tíz órát dolgoznának.
Tehát minden egyes ember heti harminc további órát
egy láthatatlan bálvány rabszolgájaként dolgozik.
S vegyük még ehhez hozzá az oly szívesen vállalt túlórázásokat és
akkor megközelítő képet kapunk arról,
hogy mennyire nyomorult rabszolgái vagyunk egy ismeretlen hatalomnak.





Így bosszulja meg magát az emberiség nyakára hágott és ártatlanul elindult
modern bankrendszer.
A hollywoodi horrorfilmek,
a Frankenstein réme:
szelíd leányálmok az itt elmondottakhoz képest!





A dolgozók munkájának ellenértéke különböző csatornákon szívódik föl
az Arany Borjú oltárára.
Az egyik ilyen sokágú csatorna az adó.
Az állam, beleszövődve a bankok polipkarjaiba, a növekvő adósságokat
csak úgy tudja fizetni, ha különböző trükkökkel növeli az adóterhet.
Így válik a modern állam törvényes hatalmával és szankcióival
a szó teljes értelmében a horrorfilmek
Frankensteinjévé.





Ki kell szívnia alattvalóinak vérét és velejét a nálánál még nagyobb rém,
az Arany Borjú szolgálatában.
Az államok fölötti félelmetes Hatalom akaratlanul is ráviszi
az ember gondolatát Dante Infernójának víziójára.
Az állam éppen olyan szánalmas figura e szörnyeteg szorításában,
mint az a Kis János,
aki minden héten törlesztgeti adósságát.
Még nála is szánalmasabb a politikus,
hiszen kóklerkedéssel és trükkel kell tartania az egyensúlyt
a nép és
a Pénz Fejedelmei között,
kiszédelegve a népből a voksot a maga hatalma részére és
az Adót
az Arany Borjú táplálására.
Sophokles thebai kimérája elevenedik föl előttünk modern változatban
s e percben talán jobban megértjük a görög mithológiának emberevő szörnyeit
és egy új Herakles szükségszerűségét,
aki majd kitakarítja ezt az Augiás istállóját!





És ezzel itt vagyunk a teljes demokrácia közepén.
Micsoda paradox kép: a demokrácia proletárjai folytonos rettegésben élnek,
félve a diktátortól,
s ugyanakkor nem veszik észre a nyakukba tett rabigát!
Igaz,
a politikusok ,,állambölcsessége" eltereli a nép figyelmét oly tényekről,
mint amit e cikkbe is foglaltunk.
A mai államférfiúi nagyság ott nyilvánul meg,
hogy milyen veleszületett ügyességgel tud lavírozni a voks és az adó között.
Van-e megalázóbb szédítés és hazugság,
mint amikor az emberek tisztelettel néznek föl
az Arany Borjú e templomszolgáira?
Feldereng-e elöltünk civilizációnk hanyatlásának mérete,
ha a darwini véglények sorába tartozó politikusokra gondolunk és tudjuk,
hogy
generációk sorsa

e hazug kezekbe van lehelyezve?






És itt van egy másik paradox dolog.
Tudniillik az, hogy még aki a Pénz hatalma ellen őszintén akar harcolni,
egyetlen lépést sem tud tenni e pénz nélkül.
A demokráciában a választópolgárok meggyőzése a sajtón,
televízión át történik és ehhez pénz kell.
A pénz azoktól jön,
akik csak olyan jelöltet engednek futni, akiről gondolják,
hogy a maguk járomszalagján tudják tartani.
(Ha később próbál renitenskedni,
mint
például Kennedy,
akkor más eszközökhöz nyúlnak...)





A népszerűségre és hírverésre törő politikusnak kényelmetlen volna
a bankkal ujjat húzni
ha egyáltalán tisztában van egy ilyen komédiás
az itt elmondottakkal természetes hát,
hogy a kitaposott öreg ösvényeken zsonglőrösködik tovább.





Itt a magja és oka annak, amiért mi,
hungaristák, mindig szemben álltunk és szemben állunk ezzel a demokráciával.
Nem bíztunk és nem bízunk ebben
a demokráciában,
a korruptságnak és hazugságnak egymásba fűzött körláncában.
Pontosan ideillenek Demosthenesnek jó kétezer év előtti szavai:

,,Az a politika, amely a jólétből a nyomorba és rabszolgaságba hozott,
hogyan vihetne vissza a jólétbe és a szabadságba?"





De nézzük, hogyan préselték ki fokozatosan az adót a népből ezek a politikusok.
Az általános jövedelmi adót
a Francia Forradalom után kezdték bevezetni.
Anglia például 1799-ben, hogy a napóleoni háborúk költségét fedezze.
Többször megszüntették, de 1842-től végleg megmaradt.
Mégpedig kezdetben a keresetnek 0,8%-os arányával volt kötelező mindenkire.
Ma a kereseti adó nagy átlagban eléri a 20-25% -ot.
De ezen kívül még ezerfajta más adót és illetéket fizet a tisztes polgár.
Egy doboz cigarettának az árában az adó és illeték a felénél több.
A nyugati országokban a fejenkénti adó 1920-ban körülbelül kilenc dollár volt,
1955-ben kettőszáznegyvenhat dollár!
Más szóval ez azt jelenti, hogy minden család csak azért dolgozik
hat hónapot minden évben,
hogy az állam különböző közvetlen, vagy rejtett adóit fizesse!
Tehát nem kell olyan buzgón szidni a ,,sötét" középkort a fejedelmi és papi tizedek,
szolgáltatások, stb. miatt...

A növekvő adók és a drága megélhetés miatt a családban
az anya is kénytelen munkát vállalni.
A dolgozó anya elhanyagolja családját,
ha fáradtan jön haza a munkából,
nem tudja úgy ellátni a ház körüli ügyeket,
ahogyan kellene.
Kikerül a férj ,,pater-familiasi" hatásköre alól,
jobban ki van téve más férfiak közelségének,
a család morális alapja lazább talajra kerül.
Problémává válik
a gyerek és ha van, az anyanélküli,
kihamvadt háztűzhely már nem fókusza életének,
az üres otthonból kicsavarog az utcára,
rossz társaságba kerül,
elzüllik.





Itt a magyarázata a fiatalkorúak egyre növekvő bűnözésének.
A pénzt hajhászó fáradt szülők már nem a család szent gondolatát jelentik
a világban,
a család már nem a nemzet alapja,
hanem a Pénz Fejedelmeinek uralmát biztosító finánckapitalista társadalmi
és gazdasági rendszer gigantikus gépberendezésében
egy jól működő alkatrész vagy csavar csupán.





Végére értünk e sátáni színjátéknak.
Láttuk, hogy az ártatlan és praktikusnak mondhatd aranyműves-elismervénytől
hová vitt az út.
Láttuk, hogy a kezdeti fikció, a kis hazugság, milyen monstrummá nőtt.





A szó teljes értelmében kultikus intézménnyé torzult a bank,
valamilyen infernális isten templomává,
amelynek megvannak a maga titkos szentélyei, papjai és főpapjai.
A Pénzkultusz,
ez új szekta aranyoltárán áldozzák föl mindazt,
amit valaha nagynak és szentnek éreztünk:

Istenünk, hitünk, lelkünk, hazánk, családunk és gyermekeink boldogsága
mind oda van hordva a Mammon lábaihoz
kegyesen odavetett pénzalamizsnáért.





Új, a Nap aranyába öltözött istenként trónol elérhetetlen magasságban
az Apokalipszis e szörnyetege,
milliók és milliók hódolnak előtte naponta énekelve

az új hálazsoltárt:


,,Hitel-Hatalmasság, Hitel-Hatalmasság,
óh hatalmas Hitel, hatalmas Pénz és Dicsőség!"





És amikor ez a kolosszus parancsolóan kinyújtja karját alattvalói előtt,
azok éppen olyan reszkető engedelmességgel kotródnak
a parancs végrehajtására,
mint
amikor Alberich a Rajna aranyából kovácsolt gyűrűt
a Világhatalom szimbólumát
felmutatja a megfélemlített Nibelungok előtt
s azok a rémülettel üvöltve vetik bele magukat
a rabszolgamunkába.






Wagner megrázó víziójának megértéséhez ez az egyik kulcs.

Miként előbb mondottuk,
az Arany Kolosszus megdöntése egy módon lehetséges csak:

felrúgni az aranyalapot és a hitelélet alapjául nem a fikciót,
hanem a valós hitelt,
a nemzet teremtő erejét,
produktivitását állítani.





Régi pénzgazdasági szabály az,
hogy a produkció hozza létre a pénzt (fizetési összeget) és
a javak felhasználása pusztítja el a pénzt.
Minél termékenyebb egy közösség, minél több javat termel,
annál több lesz a pénze, azaz növekszik a jóléte.
Ez igaz volna akkor is, ha bankok nem volnának.
Ezt igazolta a hitleri Németország, amikor felrúgta az aranyimádatot
s a pénz- és hitelélet alapjául a nemzet munkáját állította.
Az Arany Borjú imádatába merült Nyugat, a bankok igézetében élő
neves közgazdászok eleinte gúnyolódva beszéltek arról,
hogy ez az ,,őrület" a német népet gazdasági katasztrófába fogja vinni.
S amikor ennek ellenére és a Németország ellen elrendelt gazdasági blokád ellenére
a nyomor széléről elindult Birodalom hamarosan nemcsak elérte,
hanem túl is haladta a nyugati életszínvonalat, akkor ismerték föl
az Arany Borjú főpapjai a nagy veszélyt. Nem a nürnbergi fajtörvények,
nem a kiszsidók megszorítása,
nem a ,,zsarnokság"-ban szenvedő emberiség fájt az aranyszívű hatalmasoknak.
Maga a modern bankélet,
a Nagy Hazugság, a hitelen keresztül kézben tartott Világhatalom forgott veszélyben.
Hiszen összeomlott volna a Pénz körüli hamis míthosz,
ledőlt volna a modern Mammon,
mert a német példa nyomán a többi államok is megpróbálták volna
a munka alapjára helyezni hiteléletüket és ezzel mind az egyes ember,
mind az államok kikerültek volna a nemzetközi finánckontroll alól és az egész
Nagy Hazugság elpukkant volna,
mint a szappanbuborék.

Más szóval a bankokon és hitelintézeteken át
prosperáld zsidóság világuralmi törekvése vált volna semmivé.
Ennyiben valóban igaza volt a háborús propagandának:

Hitler a világ uralmára tört oly értelemben,
hogy a világ nemzetei fölszabadultak volna
a bankok polipkarjainak szorításából
és az egyes nemzeti kormányokon át az egyes nemzetek
a maguk lábán álltak volna meg.

Amikor látták,
hogy az elrendelt blokád ellenére a Birodalom fölvirágzik
és ezzel veszedelmes példát mutat,
valamelyik gyönyörű bankpalota jólpárnázott ajtói mögött összeült

az Arany Borjú néhány tucat főpapja és kimondta döntését:





ennek a Németországnak el kell pusztulnia.
Kezükben a kormányok, a sajtó és a hírverés minden gépezete,
csak a megfelelő gombokat kellett megnyomni,
csak egy pár politikusnak meg kellett magyarázni,
hogy az emberiesség forog veszélyben.
Ahol ellenállásba ütköztek
(Edward, a lemondott angol király, stb.),
ott hazugsággal, rágalommal, vesztegetéssel,
mérgezéssel (vesezsugor-járványok a jobboldali államférfiak között)
és erőszakkal elhárították az akadályt.





A többi már a zsidó sajtónak volt a dolga,
ezek propagandájára jól emlékszünk.
Itt, ebben a mélységben rejlenek a második világháború kitörésének okai,
minden más csak félrevezetés és hazugság.





Amikor Hitler a zsidóság lételeméhez, a Pénzhez nyúlt,
el kellett buknia.





Emlékezünk a büszke jelszóra:
,,Ami fizikailag lehetséges, az pénzbelileg is lehetséges".

Fizikailag meg lehetett nyerni a második világháborút,
tehát pénzbelileg keresztül tudták vinni.
Az Arany Borjú imádatának e korában a pénz szentebb, mint az emberi élet,
az okok és ürügyek sorozatát a Nyugat részéről ismerjük.
Nem is emberek, hanem az Arany infernális istene sugallta a Nyugatnak
a sátáni ügyességű propagandát és a sátáni kegyetlenségű hadviselést.
E percben érthető, hogy miért vetette vissza
a Nyugat annyiszor Hitler békejobbját (Hess, stb.).
Írmagja sem maradhatott meg annak a rendszernek,
amely rossz példát mutatott az Arany megtagadásával.





Most válik világossá, hogy a szó ősi értelmében vett
Jó és Gonosz közti harc manicheus víziója vált valóra az elmúlt
három-négy generáció során. Hitler is beszélt a világban dúló e harcról,
az Igazság és Hazugság küzdelméről,
de ebbe az iszonyú metafizikai mélységbe csak kevesen láttak bele még
az ő környezetéből is.
Ez a meglátás adta néki azt a szinte emberfeletti erőt és akaratot,
amit neki kellett szegeznie hívei és ellenségei értelmetlenségének.
Egyedül az Egyházon belül sejtették meg gondolatainak igazi mélységét
és aggódó szimpátiával (nem tudhatták, hogy merre fordul) azok,
akik még birtokában maradtak a metafizikai szemléletnek.
Ily mélységekbe már csak kevesen tudtak lehatolni,
a nagy tömeg számára vagy a kritika nélküli lelkesedés maradt
a Führer szuggesztív erejének behatása alatt,
vagy egyszerűen csak szőnyegrágó őrültet láttak benne azok,
akik tudva-tudatlan bele voltak szerve a másik táborba.
És ha valóban létezik
a Fény és Árny közötti ez a küzdés a világban,
akkor ez a gondolat reménnyel tölthet el a jövőt illetően és Hitlert
csak egy valóban
tisztult korszellem előfutárjaként foghatjuk föl.





Mindenesetre az Arany hatalmával való szembeszegülése
olyan momentumot állított föl,
aminek még a gondolatától is reszketés fogja el a győztes isten papjait.
A többit a nagy Irreális, a Jövő hozza majd el.





Ám volt Hitler előtt más is,
aki fölismerte ezt a sátáni hatalmat.





Az amerikai polgárháború idején
Lincoln Ábrahám kénytelen volt pénzért a bankokhoz fordulni.
És a bankok a zsarolás eszközéhez nyúltak:
24-36%-os kamatot követeltek. Lincoln felháborodva utasította vissza
ezt a pénzt és hozzányúlt a bankópréshez, maga nyomta a pénzt.

Ez volt a legendás ,,greenbacks" (zöldhátú) és
azóta is megmaradt a dollár színének a zöld.
A greenbacks féltudatos letérés volt az aranyalapról.

Ekkor mondta ki Lincoln történelmi szavait:
,,Két nagy ellenségem van.
A déli hadsereg és a hátam mögött a pénzemberek.
És nagyobb az az ellenség, amely a hátam mögött van".

Lincoln 1861-ben többek között kijelentette,
hogy a bankok pénzkibocsátási előjogát megszünteti
s minden hatalmat a kormány kezébe vesz át.

,,A pénz nem lesz, mondotta, az úr ezentúl, hanem a nemzet szolgája.
A demokrácia le fogja gyúrni a pénz hatalmát."

És mielőtt e program törvénnyé vált volna,

Lincolnt meggyilkolták.





Egy zsidó ölte meg.





Ezután nem kételkedünk abban a hírben,
hogy a bankok szervezték meg a gyilkosságot.





Vajon a másik meggyilkolt elnök,
Kennedy,
nem látott-e túlságosan mélyen bele ebbe az Arany Borjú-kultuszba
s nem ezért kellett-e meghalnia
éppen olyan ügyesen elkendőzött körülmények között, mint Lincolnnak?
És az 1945 áprilisában hirtelen meghalt Roosevelt nem
egy hasonló bűntett áldozata lett-e?






Tudjuk,
hogy senkit sem engedtek közel a halott elnökhöz,
a koporsóban egy rózsa takarta le a fejét,
meglehetősen szokatlan helyzetben.
Föl van róla jegyezve,
hogy egyszer olyan kijelentés csúszott ki a száján,

hogy az egész USA-t zsidók vezetik...

XI. Pius pápa írta a "Quadragesimo Anno" kezdetű enciklikában:

"Kétségtelen,
hogy napjainkban nem csak a nagy vagyon sűrűsödött össze egyes kezekben,
hanem a mérhetetlen hatalom és zsarnoki gazdasági egyeduralom
is néhány ember kezében fut össze...
Amikor ezt a hatalmat olyanok gyakorolják,
akik a pénz fölött uralkodnak, legyőzhetetlenné válik.
Módjukban áll a hitelt irányítani, feltételeit kiszabni és úgyszólván
az egész gazdasági szervezet életadó vérét termelni és fenntartani,
kezükben szorítva a termelést magát,
minek folytán senki lélegzeni sem mer e hatalmasok akarata ellenére".





És ha most az olvasó leteszi ezt az írást,
legelőször tálán nyomasztó érzés fogja el, a maga végtelen parányiságának tudata
e csillagászati méretű hatalommal szemben.
Szinte a megsemmisülés érzése vesz erőt az emberen,
amikor szembenéz ezzel
a kultikus szektával,
ennek kínzó realitásával, amikor elképzeli maga elé ezt a majdnem istent,
a könyörtelenség és hazugság nagy Gólemjét,
amit apáink és nagyapáink folyamatosan elkövetett bűnei növesztettek fölénk.
Nagyon igaz az,
hogy a zsarnok nem más, mint a testet öltött bűn
. Mintha az Apokalipszis látomásai válnának valóvá,
mintha ez volna az
a ,,Pusztító Utálatosság",
akinek akarata ellen még lélegzeni sem mer senki",
mintha ez volna
"az idők végezetének" ama jele.






A végkövetkeztetés leszűrése már az egyes olvasóra tartozik.
Vérmérséklet,
intelligencia,
világnézet és még megannyi egyéni tényező vezeti az embert
a végső állásfoglaláskor.





Egy azonban biztos:
amit itt elmondottunk, az a huszadik század ezotériája,
titkos tanításának összefoglalása.





Aki ezt valóban megértette, az éppen úgy el sápadt,
mint egykor az Isis-misztériumok noviciusa a felavatás éjjelén
a fülébe súgott nagy titoktól.





És ha az illető politikus és fel akarja venni a harcot e bálvánnyal,
jövőjét,
életét s talán
a lelkét is kockára teszi,





de a késői megszabadított utódok
imába foglalják majd a nevét.





A harc kozmikus méretű lesz,
az életbenmaradottak lesznek egyúttal a győztesek és a megszabadító is
csak kozmikus küldetésű valaki lehet.






 
 
0 komment , kategória:  A hamis Mammon szolgái   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 159
  • e Hét: 3716
  • e Hónap: 16993
  • e Év: 337025
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.