Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Az olasz szabadkőmívesség
  2011-01-13 08:37:51, csütörtök
 
 
Burján Károly: Az olasz szabadkőmívesség háborúja

A szörnyű vérzivatar kíméletlenül végzi tisztító munkáját.
Tomboló száguldással feszül neki az állami és társadalmi pilléreknek,
fölkavarja és örvényébe kapja a szociális élet miazmáit, fölszakítja kelevényeit,
letépi az álarcosok ábrázatáról a kultúr-maszkot,
mindent elsöprő sodrával sárba rántja a kultúra élősdiit,
melyek szívó gyökereiket a fertők zavaros vizeibe eresztették,
de csápjaikkal az egészséges élet levegőjébe merészkedtek föl.
Rákerült immár a sor
a civilizált világ legveszedelmesebb parazita szervezetére,
a szabadkőmívességre is.

Az álarcos bálnak vége, le a festett maszkkal!
A világtörténelemben példátlanul álló hitszegésre bírtak,
lángba borítottak ok nélkül egy országot azok,
akik a tájékozatlan emberek előtt a könyörületes,
jószívű szamaritánust iparkodtak játszani.
A szabadkőmívesség olaszországi különítményéről szól az ének.
Nem magyarázunk sokat, átadjuk a szót a tényeknek.

Soha háborút charakterisztikusabb jellemzés nem illetett meg,
mint Olaszország ellenünk indított háborúját. Egy speciális szabadkőmíves háború.
Eltekintve a már most rendelkezésünkre álló adatoktól,
melyek magukban véve is kétségtelenné teszik a szabadkőmíves kezek irányító szereplését,
a háború megindításának körülményei,
a causus bellinek
csak a materialista morál-kodexből igazolható megállapítása a szabadkőmíves jelzőt
elválaszthatatlanná teszik az olaszok háborújától.
A páholyok
homályában megtervezett népámítás, az utcai csőcselék brutális terrorja,
a legkörültekintőbb,
higgadt megfontoltságot igénylő diplomáciai tárgyalások befolyásolása
a felbérelt csőcselék fenyegető magatartásával,
a néptudatlanságra és szenvedélyre támaszkodó mezitlábaskodó hang,
egy 33 éves szövetségnek pusztán a megváltozott
"konjunktúrák" következtében való megszegése,
fölrúgása mind olyan kísérő jelenségei az olasz provokációnak,
melyek
a hatalomra
kíméletlenül
törtető
szabadkőmívesség fegyvertelen már a béke idején is sűrűn igénybe vett eszközök voltak.
Csak gondoljunk egy pillanatra a szabadkőmívesség
által
rendezett francia forradalomra
s a hazai szabadkőmíves velleitásokra.
A szubtilisan finom vallási és kultúrkérdések tárgyalása,
megoldása az ösztöneiben felzaklatott mob segítségével a szabadkőmívesek által
már rég "bevezetett" eljárás.
Hogy csak egy-két példát említsünk,
azt a kérdést, vajon tanítsunk-e hittant az iskolában vagy nem,
a múlt esztendőben ugyancsak a mezitlábaskodás terrorjával akarta elintézni
a ,,királyi művészet".
A legkényesebb katholikus hitéleti kérdéseket a Galilei-kör asszimilált magyar ifjainak
és az ad hoc felhajtott szociáldemokrata tömegeknek terrorista lármájával akarta
megoldani, ugyancsak nem más, mint a ,,királyi művészet".
Ismételten leszögezzük
azokat az erkölcsi princípiumokat, melyek a szabadkőmívesség napilapjában,
a Világban kerültek nyilvánosságra:

,,Az igazságért nem szabad mindig az igazsággal küzdeni... azok az igazi hősök,
akik a hazugságot is fegyvertárukba iktatják"
(1911. júl. 4.).
,,A vádlottnak szent joga a saját bőre érdekében hazudni is"
(1911. aug. 23.).

Ilyen morálelvek mellett egy 33 éves szerződés megszegésén
valami nagyon csodálkoznunk nem szabad. Az olasz kollégák nem tettek mást,
mint levonták a szélső konszekvenciákat.
Az idézett erkölcsi parancsolatok természetes folyományaképp mi, természetesen,
nem vehetjük őszintén komolyaknak azokat a háború miatt felháborodó irtózásokat sem,
melyek szabadkőmíves ajkakról egyre-másra elhangzanak
s nem tekintjük őszinte szabadkőmíves törekvés megnyilvánulásának
pl. Szatmári Mór testvérnek
a Kelet c. hivatalos szabadkőmíves lap valamikor
1892. évi 1. számában olvasható szónoki beszédét,[1]
amely szinte émelyítő nagyképűséggel hangsúlyozza a szabadkőmíves ideálok és
a háború közt fennálló ellentétet,
mert hiszen mint a Világ mondja
,,azok az igazi hősök, akik a hazugságot is fegyvertárukba iktatják".

A bizonyítékok,
melyek nyilvánvalóvá teszik, hogy
a szabadkőmíves terror hajszolta bele Itáliát az ellenünk való háborúba,
a világháború kitörésétől kezdve az olasz hadüzenetig az alábbi adatokban foglaltatnak.
Újságjelentések már szeptember elején hírül hozták,
hogy a ,,Messagero és Il Secolo
(a két legelterjedtebb szabadkőmíves napilap) fél - fél millió lírát kapott Franciaországtól,
hogy a háborúra tüzeljenek".

Ugyancsak szeptember hó legelején intézett körlevelet az egyik római páholy
a testvérpáholyokhoz,
mely szó szerint így hangzik:[2]

,,K.˙. T.˙.!
Nem valószínűtlen, hogy rövidesen Olaszországnak is ki kell lépnie semlegességéből,
hogy évszázados ellensége,
Ausztria és a Kaiser (il Kaiser) Németországa ellen hadba szálljon.
Ez a harc szent háború lenne nemcsak iparunk és kereskedelmünk,
hanem a kultúra és a polgári szabadságok védelmére,
melyeket a német militarizmus végzetes és barbár elbizakodottsága fenyeget...

Azért kérem mindegyiketeket,
K.˙. T.˙., hogy a mellékelt lapon tartalmazott kérdésekre őszintén válaszoljatok.

1. ,,Kész lenne-e Ön arra az esetre,
ha Olaszországnak a teuton hatalmak blockja ellen hadba kellene vonulnia,
valamilyen módon felajánlania szolgálatát a győzelemért?

2. Amennyiben a katonai szolgálat alól mentes, kész volna-e,
amennyiben lehetséges ez Önnek, önkéntesen szolgálni még abban az esetben is,
ha külön önkéntes csapatok hiányában a rendes csapatoknál kellene szolgálnia?

3. Ha kora, egészsége vagy családi körülményei folytán nem foghat fegyvert,
kedve volna-e a Vöröskeresztben szolgálatot teljesíteni?

4. Kötelezve érzi-e magát a két első kérdésre igenlő felelet esetén
a legelső felhívásra megjelenni?"

Amint látható,
az olasz testvéreket holmi erkölcsi skrupulusok egy pillanatig sem izgatták
s egészen magától értetődőnek tartották,
hogy a más irányban élet-halálra küzdő szövetséges államokat orvul hátba támadják.
Nem nehéz elgondolni,
hogy a körlevélre a legféktelenebb izgatások módjai és eszközei lettek
az olasz páholyülések állandó thémái.
Sőt segédcsapatokat is kaptak a francia szabadkőművességtől.[3]

Erre utal a Budapesti Hírlap f. é. május 16.-i száma,
amelyben egy Rómából eredő levél megállapítja,
hogy
,,kilenc hónapon át zavartalan, sőt favorizált szabadsággal izgatta
az olasz tömegeket Franciaország szabadkőmíves ágens-hada".

Tudvalevő,
hogy okt. végén San Giuliano külügyminiszter halálával kormányválság
következett be Itáliában.
Sok huzavona után a szabadkőmíves befolyás a szabadkőmíves Sonninot segítette
a külügyminiszteri székbe.

Sonnino genealógiájáról érdemes tudni,
hogy apja kálvinistává keresztelkedett livornói zsidó bankár volt.[4]

Az ő hivatalba lépése,
mint a Rómából nov. 4.-én érkező jelentések hírül hozták,

,,a radikális párti (republikánus szabadkőmívesek) képviselőket jóakaró várakozásra bírja".

Hogy Sonnino külügyminisztersége
a szabadkőmíves háborús törekvéseket szabadjára eresztette,
az kitűnik a Monarchia által kiadott,
az olasz tárgyalásokat közlő Vörös könyvből, amely konstatálja,
hogy:
,,San Giuliano halála után a külügyek vezetése nov. elején báró Sonnino kezeibe ment át.
Ezzel az események fejlődése Olaszországban második fázisába jutott,
amelyben a domináló gondolat az az elhatározottság volt,
hogy tekintet nélkül a szövetség kötelezettségeire avagy egyéb morális meggondolásokra,
ki kell használni a kedvező alkalmat,
amikor a két szövetséges nehéz küzdelmet folytat hatalmas ellenségek ellen
s ki kell zsarolni Ausztria-Magyarországtól déli,
az olasz testvérektől lakott területekről való lemondást;

ha másképp nem, erőszakkal kell kikényszeríteni".

A félhivatalos
Norddeutscher Allgemeine Zeitung május 20.-i száma szintén
a szabadkőmíves Sonnino hatalomra kerülésétől datálja a becstelen hitszegéshez vezető,
kizárólagosan kalmárszempontokhoz igazodó lázításokat:

,,Di San Giuliano márki, néhai olasz külügyminiszter halála
után azonban lassan-lassan mindinkább kitűnt,
hogy Olaszországban hatalmas erők dolgoznak azon,
hogy a semlegesség megóvása ellenében a dunai monarchiától
még más különös hasznot is kiszorítsanak.
Az olasz kormány hozzálátott a fegyverkezéshez és a fegyverkezéssel
karöltve fokozódott az irredentisták,
köztársaságiak, szabadkőmívesek és más francia-barátok követeléseinek fokai".

Az olasz kabinet egy másik tagja,
a gyarmatügyi miniszter, Ferdinando Martini a legnotóriusabb szabadkőmívesek közül való.
Neve
1892-ben szenzációs bankskandalumokkal és pénzügyi afférokkal került közeli kapcsolatba.
1903-ban
majdnem bekerült másodszor a kabinetbe,
de legextrémebb egyházellenes posztulátumai miatt még
az olasz kormány sem tartotta tanácsosnak őt miniszteri tárcával felruházni.

Csak 1914 márciusában jutott be a Salandra-kormányba.[5]

Az olasz szocialisták lapja, az Avanti május első napjaiban világosan utal
a szabadkőmíves izgatásokra:

,,Az olasz szabadkőmívesség a háborúra hangol...
A nép a zöld szekta oligarchiája szemében semmi más, mint eszköz,
melynek a kolomposok terveit kell szolgánia.
Ebben a pillanatban a szabakőmívesség fegyverkezik és összeesküszik
az angol király érdekében.
Az angol és francia páholyok az olasz testvérpáholyokra óriási nyomást fejtenek ki...
A páholyokból kategorikus parancsok és utasítások mennek azokhoz
(a szabadkőművesekhez),
akik nyilvános hivatalt viselnek..."[6]

A Münchener Post f. é. 112. számában az egyik római munkatárs írja a következőket:

,,A királyra (a szabadkőmívesek) azáltal igyekeznek hatni,
hogy a dinasztia megbuktatásával fenyegetőznek.
Ha egyszer béke lesz,
eljön az ideje,
hogy a francia és az olasz nagypáholyok konferenciáiról leplezetlenül beszéljünk
s
a háborúra uszítók
ábrázatáról a humanizmus maszkját lerántsuk s mindenki bámulni fog,
mi van a maszk mögött!"

Folyóiratunk múlt számában már utaltunk
a német félhivatalos Wolff-ügynökség ama jelentésére, amely hírül hozta,
hogy a quartói Garibaldi-emlék leleplezésén
az olasz szabadkőmívesek 400 zászlóval vettek részt
s az ünnepséget viharos háborús állásfoglalássá formálták át.

A szabadkőmívesség legilletékesebb képviselője,
az olasz Nagy Orient-páholy áprilisban félreérthetetlenül leszögezte a szabadkőmívességet a legbecstelenebb háború mellé:

,,Mi követeljük a háborút a két középponti hatalom ellen,
amely a haladással szemben a barbárságot képviseli.
Az emberiesség nevében akarjuk a háborút Németország ellen.
Olaszország igaza nevében akarjuk a háborút Ausztria ellen.
Szabadkömívesi hitvallásunk nevében is követeljük a háborút.
Háborút a német militarizmus megsemmisítésére;
háborút a teutonizmus ellen kegyelem nélkül, könyörület nélkül,
a jog és igazság nevében".

Az ember megborzad ekkora cinikus aljasság láttára.
Az ártatlan ,,filantrópok", a szelíd, nyájas szavú,
jótékonykodók hitvallásuk nevében háborút követelnek,
háborút kegyelem és könyörület nélkül a mi véreink ellen.
Az assassinok kibérelhető gyilkos hada nem tett tanúságot ennyi alattomos elvetemültségről.
D'Annuzióról
(apját Rappoport Móricnak hívták),
mint a francia szabadkőmívesek megfizetett ügynökéről külön alig kell szólanom.
Közelfekvő a kérdés,
vajon milyen a mi házi szabadkőmívességünk s milyen viselkedést tanúsított az olasz testvérek
,,kultúrás tevékenységé"-vel szemben?

Rettenetes vád terheli a magyarországi szabadkőmívességet;

a vád elviselhetetlenül súlyos voltát érzi is, ami kitűnik abból,
hogy végre május 30-án
Bókay Árpád egyetemi tanár, a Magyar Symbolikus Nagypáholy nagymestere
a Világban nyilatkozott
s maga a Nagypáholy is nyilatkozatott tett közzé.
Természetesen tagadtak minden szolidaritást a háborúra izgató olasz testvérekkel.
Bókay nagymester úr
hosszú nyilatkozatára kedvünk volna csak annyit mondani,
hogy
,,már megint kezdi?"
Bókay nagymester úr disztingválni óhajtana,
vajon
,,a háborús agitációban egyes szabadkőművesek vagy maga a szövetség volt érdekelve?"

Az olasz Nagy Orient-páholy fenti nyilatkozata után,
melyről a nagymester úr bizonyára előbb szerzett tudomást,
mint mi,
Bókay tanár úrnak még kétségei vannak?
A quartói ünnepségen 400 zászlóval hivatalosan megjelenő és
a háborút éltető szabadkőmívesség akciójáról nem tudna semmit?
S azt hiszi
a nagymester úr, hogy a félkegyelműeken kívül Magyarországon el lehet valakivel hitetni,
hogy
a ,,szabadkőmívesség szelídséget,
megértést, kölcsönös méltányosságot és könyörületet"
hirdet?
Méltóztassék már fölhangyni ezekkel a tréfás szólamokkal.
Hiszen mi készséggel elhisszük,
hogy üres és egyben ügyes jelszavakkal sokáig lehet takargatni a valódi célokat,
de sunt certi denique fines.
Aki a hazai szabadkőmívességet ismerni akarja,
az olvassa el a buzgó és ideális lelkű
Miklóssy István ,,A szabadkőmívesség önleleplezése"
és
,,Nyílt interpelláció a belügyminiszterhez a szabadkőmívesség ügyében" c. hiteles
adatokból összeállított könyveit,
kísérje figyelemmel
a Kelet c. hivatalos szabadkőmíves lap, a profán világ megdolgozására alapított
szabadkőmíves újság,
a Világ fejtegetéseit, a profánok
,,megnevelésére" alapított Galilei-kör, a Társadalomtudományi Társaság
(Huszadik század) működését,
s akkor a nagymester úr által definiált szabadkőmívességet keresse meg valahol a Holdban,
mert ezen a sártekén ugyan bajosan fogja megtalálni.
Állítjuk,
hogy a magyarországi szabadkőmíves szekta páholyokon belül,
páholyokon kívül állandóan izgatott, lazított a vallás, elsősorban a keresztény vallás,
a haza, a katonai intézmény,
a királyság ellen
s a legkonokabb következetességgel szította a polgárháborúhoz vezető osztálygyűlöletet.

A szabadkőmívesség volt egyúttal az,
amely élén
Jászi Oszkárral a tudományt az atheista nemzetköziség és
a mezitlábaskodó demagógia eszközévé igyekezett lealacsonyítani.
Hogy mindezt
a ,,szelídség, megértés, a kölcsönös méltányosság és könyörület" nevében cselekedte volna,
azt gondolkodó emberrel elhitetni nem lehet.
Hogy ez valóban így van,
annak igazolására csak néhány jellemző adatra utalok.
A Kelet
1910 decemberi számában ez olvasható:

,,Soha igazán emberi és emberi hivatáshoz méltó erkölcsök nem fognak elterjedni e világon,
míg a valláserkölcsök dogmái szerint nevelik az iskolán belül és kívül az emberiséget...
A jó és rossz közt való különbség felismerlehetetlenné lett,
mihelyt a végzetes isteneszme jelent meg mögötte..."

Milyen méltányosak és szelídek pl. az alábbi szavak,
melyek
a Kelet 1911. dec. 25.-i számában jelentek meg:

,,Minden vallás klérusával szemben állónak vallja magát a ... szabadkőmívesség
és nyíltan felveszi a harcot ellenük
s folyhatni fogja addig, amíg sikerül."

A Kelet
1912. márc. 31.-i példánya szerint az egész szabadkőmívesség feladata

,,elégedetlenséget kelteni azokban, akik nincsenek tudatában elnyomott helyzetüknek".

Hol van ezekben a kegyetlenül, embertelenül lelkiismeretlen szavakban
a ,,szelídség, kölcsönös megértés, békére való törekvés?
Vermes Mór nevű úr a Prometheus páholy
1910. nov. 15.-én tartott ülésén ellenmondás nélkül mondhatta:

,,Az emberi haladást hátráltató tényezők legfőbbike az Egyház volt,
elsősorban a keresztény Egyház...
a szervezett Egyház ellen csak a szervezett szabadkőmívesség képes síkra szállni".
(Kelet 1910. 15. sz.)
Hogy milyen királyhű szövetség a magyarországi szabadkőmívesség,
annak illusztrálására szolgáljanak a következő sorok:
,,(A páholy) a szabadkőmíveseket már most a jövő demokrata respublikába neveli be.
Az eljövendő köztársaság életét élteti velünk már ma s miközben odakünn dühöng
az osztályharc ... a szabadkőmívesség a páholyokban ...
reális valósággá fejleszti a profán világtól nem is sejtett új világot, a köztársaságot ...
Azért tehát sohse feledjétek testvérek,
hogy a páholy nem klub, nem egylet, ...
hanem a páholy az eljövendő államrendszer megtestesítője ...
Itt nincs korlátlan uralkodó, gőgös hadsereg és szervilis papság".

Maguk a szabadkőmívesek
(persze a páholy jótékony homályában) megvallják,
hogy a jótékonysági akciókat mellékes, jelentéktelen célnak tekintik.
Íme egy,
a Benjámin-testvérek (újdonsült szabadkűmívesek) felvétele alkalmával tartott beszéd
egy passzusa:
,,Bizonyára ti hallottátok már, hogy a páholyok sok jót tesznek.
A profán világ alig is tud róluk egyebet, mint hogy a páholyokban jótékonyságot gyakorolnak.
(Dehogy is nem tud!)
Hát ebben van valami igazság, kedves Benjámin-testvérek...
De profánok és kőmívesek egyaránt tévednek, ha azt gondolják,
hogy ez a páholyok főmunkája."
(Dél, szkves páholylap.)
Hogy kik ők s mik az igazi céljaik, arra megfelel a Kelet 1911. 10. száma:

,,Összeesküvők vagyunk.
Naponként újra, meg újra szent hittel és dacos keserűséggel esküszünk össze
ez ellen a társadalmi rend ellen...
Igenis összeesküszünk ez ellen a társadalmi rend ellen
s amennyi erőt a V. E. N. É.
(a világegyetem nagy építőmestere)
belénk oltott,
annyi erővel küzdünk az összerombolásán".

Legyen szabad kíváncsiaknak lennünk, hogy ezekkel a republikánus összeesküvés!
igyekezetekkel hogyan fér össze
Bókay nagymester úr királyi udvari tanácsosi címe?
A ,,dacos keserűséggel összeesküvő"
köztársasági érzelmű testvéreknek nincs ez ellen semmi elvi kifogásuk?
Vagy egyelőre még megtűrhető és hasznos dolog a királyi kegy?

Nem kell hozzá Aristoteles elméje,
hogy
a magyarországi szabadkőmívesség igazi célját abban lássuk,
hogy az ,,ártatlan filantrópok" voltaképp egy atheista,
nemzetietlen köztársaság megalapításán fáradoznak.

Utalok még Jászi Oszkárék minden nemzeti irrendentizmust melengető igyekezeteire,
megemlítem,
hogy
Jászi Oszkár a sarajevói gyilkosságot követő nyomozások kapcsán
a hatóságokat pogrom rendezéssel vádolta,
az 1910.-i sarajevói
(Varesanin, akkori tartományi főnök ellen irányuló)
merényletet
a Huszadik Század védelmébe vette,
hogy a Világ és a Huszadik Század az orosz pénzen szított ruthén elszakadási mozgalmakat
heteken át
a magyar papságot és tisztviselői kart türelmetlenséggel vádolva,
szorgoskodott ártatlan színben feltüntetik.[7]
Erről a társaságról merészeli Bókay nagymester állítani,
hogy
,,szelídséget, a békét, az emberek kölcsönös megértését" szolgálja?

Lássuk csak,
minő taktikát folytatott ez a humanizmusnak eljegyzett társaság a jelen háború folyamán.
A Jászi Oszkár szerkesztette
Huszadik Század következetesen a leghűvösebb magatartást tanúsítja
e nemzeti létünkért folytatott harccal szemben,
soha nagy ügyünk irányában egyetlen lelkes,
a magyarság iránti szimpátiáról tanúskodó sor nem jelenik meg benne,
sőt a f. é. januári számában vakmerőén rátámadt a sajtóra,
amiért
az
a magyar katona vitézségét dicsőítette,
tehát megtépázni igyekezett vérüket ontó harcosaink babérait;

már másodízben ront neki ügynöki modorában Werner Sombartnak,
a világszerte ismert német tudósnak,
mert belőle a lelkes német patrióta ki mer törni.
Amióta az olasz konfliktus kiélesedéséről a nyilvánosság értesült,
a Világ taktikája
az volt, hogy a félhivatalos jelentéseknek a szabadkőmívesekre utaló részét
egyszerűen nem közölte le.
Mikor pedig már a hadüzenet küszöbön állott,
előállt
Jászi Oszkár s rabulisztikával el nem tüntethetvén
Olaszország királyi szóval megbélyegzett páratlan hitszegését,
egy merész katilináris mozdulattal qualifikálhatatlanul vakmerőén
Itália rút szerződésszegését és ok nélkül indított hadjáratát igyekezett
a nemzeti eszmének és az Egyháznak a nyakába varrni.

,,Semmi kétség, hogy rövid idő múlva az olasz katholicizmus vezérszerepet fog vinni
a militáris szenvedélyek aláfűtésében."
(Világ 1915. máj. 23. sz.)
Szóval ahelyett,
hogy a konstatálható valóságról értekeznék,
a talán Szadagorából eredeztethető ihlet birtokában
Jászi főmester fölcsap jósnak.
Mindezt merészelte tenni az utca porában meghempergetett szociológia legfőbb bajvívója akkor,
amikor
az olasz Nagy Orient-páholy fenti cikke már régen megjelent
s félhivatalos értesítések egyre-másra félreérthetetlenül megállapították
a szabadkőmívesség
semmivel sem menthető bűnösségét.
Mikor pedig
gróf Tisza István miniszterelnök a fölháborodás hangján közölte a parlamentben
az olasz király régebbi, barátságról biztosító táviratát,
a Világ másnap
,,A legelső olasz gavallér" címen vezércikket írt s rafinált furfangossággal ugyan,
de félre nem érthető célzásokkal általában
a királyi intézmény tekintélyét törekedett aláásni.
Mindenki tudja,
hogy
az olasz királyság tisztára szabadkőmíves alkotás, melyben a király semmi egyéb,
mint
a páholyok ide-oda rángatható bábja.
Miért elsősorban
a királyt vagy éppen általában a királyságot támadni, mikor ő csak a szabadkőmívesek eszköze,
aki
csak a páholyhatározatok kénytelen szentesítője volt
s nem a felbujtókat?
Ezek után komolyaknak és őszintéknek vehetjük-e
Bókay nagymester és
a Symbolikus Nagypáholy mosakodásait?
A mi feleletünk az,
hogy szabadkőmívesekről lévén szó:

nil admirari
(semmin sem csodálkozunk).

Egyebekben talán érdemileg megfelelt a kérdésre a szabadkőmívesség napilapja,
a Világ:
,,A vádlottnak szent joga a saját bőre érdekében hazudni is".
(1911. aug. 23.)

*

Még csak arra a kérdésre kell röviden megfelelnünk,
hogy
általában
a magyar sajtó milyen viselkedést tanúsított a szabadkőmíves árulással szemben?

Hazánk közállapotait jellemző, szomorú a válasz.
Az Alkotmány
s a Budapesti Hírlap kivételével, melyek több ízben kertelés nélkül állapították meg
az erkölcstelen hitszegés szabadkőmíves szerzőségét,
az egész sajtó lehetőleg
hallgatott a szabadkőmívesek bűnrészességéről.

A helyzetnek megfelelően támadta, gyalázta Itáliát,
Sonninót, Salandrát és D'Annunziót, de sohasem az olasz szabadkőművességet.
Gyerekeknek is alig kell magyarázni,
hogy a létünket veszélyeztető alattomos hátbatámadásért elsősorban
az olasz népet
s a fenti három embert felelőssé tenni nem lehet.

A néphangulat irányítása,
kialakítása mögött mindig és mindenütt szervezett akciók állottak,
a felelősséget ezek a szervezetek tartoznak viselni.
Az adott esetben pedig a szabadkőmívesség volt a tömeghangulatot befolyásoló szervezet.
A szervezkedés
a titokban működő páholyokban történt,
az egyébként is erős kedélyéletet élő istenadta olasz nép pedig megrészegülve
a szabadkőmíves hazudozásokkal elébe varázsolt fantomoktól,
befogatott a szabadkőmíves hitványságok igájába.

Hogy a mi sajtónk az olasz nép ellen tajtékzott,
annak persze nem tájékozatlansága az oka, mert hiszen,
mikor pl. Oroszországról van szó, nagyon ügyesen rá tudnak mutatni
a háborút produkáló cári önkényre, a háborús hangulatot szító

,,Orosz hazafiak egyesületére",
továbbá az Ochrana nevű titkos kémszervezetre. Óh, nem nevezhető a mi sajtónk naivnak.
Az olasz szabadkőmívességgel szemben tanúsított,
már majdnem bűnpártolás számba menő tartózkodó viselkedésnek oka egyszerűen az,
hogy az egész sajtót,
mint általában
egész közéletünket hálójában tartja
a páholyvitézek titkos szervezete.

Befolyásuk elér az állami és községi politikai élet minden részletébe,
majdnem minden napilap szerkesztőségébe.

Azonkívül nem szabad szem elől tévesztenünk,
hogy
a
mi
szabadkőmívességünk
e
szervezetnek
legrosszabb értelemben vett fajtájához tartozik,

a francia és olasz irányhoz,
amelynek eszménye a trónok és oltárok romba döntése.
Amíg a német szabadkőmívességet bizonyos értelemben konzervativizmus jellemzi
(nagyobb részük ma sem vesz fel tagjai közé zsidót),
addig a hazai szabadkőmívesek a román
(francia és olasz) páholyokkal egy követ fújva,
a legtúlzóbb, felforgatások szóvivői voltak mindig s így a kereszténységnek és
a magyarságnak egyaránt esküdt ellenségei.

Ha van a magyar népben keresztény nemzeti öntudat,
ha komoly elhatározással magyar Magyarországot akar ezen a sok vérrel áztatott,
sok nagy emlékkel és hagyománnyal megszentelt földön kiépíteni,
akkor a legsürgősebb feladata lesz:

a szabadkőmívesek igájába fogott sajtó hatalmának megtörése.
Ha ezt a sajtót sikerült hatalombitorlásában meggátolnunk,
akkor a szabadkőmíves parazitizmus teljes megfojtására az első nagy lépést megtettük
s a további siker elérése már csak idő kérdése lesz.

A szabadkőmíves sajtó kíméletlen bojkottálása,
a keresztény magyar sajtó öntudatos
következetességgel alkalmazott pártolása vezethet csak
célhoz e felemelő harcban.

[1] Érdekesség okából megemlítjük,
hogy a derék szabadkőmíves a háború ellen felhozott legfontosabb kifogását így támogatja:
,,Hát mit vétett nekem az orosz polgár,
aki épp úgy szereti az életet, mint én?"
Micsoda szatócs beszéd ez?!
Eszünkbe jut az az anekdotabeli zsidó harcos,
aki kapitányától azt kívánta,
hogy mutassa meg neki az ő ellenségét; majd ő békésen kiegyezik vele.

[2] Kath. Kirchenzeitung. (Salzburg)

[3] Reichspost. 1915 május 22.-i sz.

[4] Reichspost. 1915 május 22.-i sz.

[5] Reichspost. 1915 máj. 22.

[6] Allgemeine Rundschau, 1915 máj. 29. sz.

[7] Lásd részletesen a Magyar Kultúra 1914. szept. 20.-Í számában.
(Budapest, VIII., Horánszky-utca 20.)

 
 
0 komment , kategória:  Az olasz szabadkőmívesség   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 567
  • e Hét: 2292
  • e Hónap: 15569
  • e Év: 335601
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.