Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/24 oldal   Bejegyzések száma: 235 
Drága Mennyei Anyukám!
  2019-03-07 18:23:42, csütörtök
 
 
Te édesanyám helyett, Édesanyám vagy...földi édesanyám, aki világra hozott, már Veled van a Mennyben...
Szerettem édesanyám, úgy ahogyan Te is szereted anyukádat, aki világra szült, pont a mai napon.
Nagyon szeretlek Téged, és vágyódom Utánad Mennyei Anyukám.
Szeretlek Szűzanyám, és bízom Benned...tudom hogy segítesz a bajban, óvsz, bátorítasz, reményt adsz.
Ha beteg vagyok őrködsz ágyamnál, enyhíted fájdalmaim.
Te a legszentebb szemlélődéssel, a legbensőbb szívbeli imával kísérted végig Fiad életét...
Kérlek vigyázz rám is, mint Szent Fiad követőjére itt a földön.Őrizd, és óvd imacsoportunkat hogy még nagyon sokáig szerethessünk Téged így együtt!
Kérd számunkra Tőle az ima adományát, Te taníts meg minket imádkozni!
Ámen.



 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
Nagymama tanácsai
  2019-02-27 22:13:16, szerda
 
  Azt hiszem, ha majd egyszer tanácsot kell adnom az unokámnak, ahogy a nagymamám velem is megtette számtalanszor, én a következőket mondanám neki:
- szeress bele egy nagyon jó emberbe, és ne agyalj azon, mi lesz a vége, hanem csak add át magad az érzésnek, és szeress
- utazz el egy olyan helyre, ahová mindig is vágytál, kerüljön bármibe
- tanulj meg egy nyelvet az anyanyelveden kívül, meglátod micsoda boldogság megérteni másokat
- ne törődj azzal, mit mondanak mások, ha van egy álmod, váltsd valóra, vess be mindent, érd el, valósítsd meg, és élvezd
-egyél és igyál amit megkívánsz, mert a szervezeted tudja, mire van szüksége
- sose bánd meg a döntéseidet, mert rossz döntés nincs, csak döntések vannak, amik elvisznek minket ide vagy oda
- ne élj úgy, hogy állandóan meg akarsz felelni, hogy bölcsességek és konvenciók hada korlátoz, mert mindig új és új irányzatoknak akar megfelelni a világ, és minket is a képére formálna
- legyen saját értékrended, elveid, de ne gondold, hogy ezek szentírások, változunk, és velünk ezek is új értelmet kaphatnak, nem baj, ha változtatsz, ne ijedj meg ettől
- ne higgy babonákban, ne hagyd, hogy befolyásoljanak a hitedben vagy nem hitedben, te abban higgy, amiben hinni szeretnél
- mindig segíts másokon is, legyen egy jó szavad, egy segítő kezed a rászorulóknak
- ne foglalkozz vele mások hogyan élnek, te csak magaddal törődj, így nem érhet csalódás
- és ha csalódás érne mégis, vedd könnyedén...az élet sajnos ilyen, nem csupán mosoly és vigasság, a fájdalmainkat is meg kell élni, hogy fejlődni tudjon a lelkünk, hogy egyre erősebbek lehessünk minden csalódásnál
- kérni nem szégyen, de csak akkor kérj, ha magad már mindent megtettél és segítség nélkül nem megy
- nem kell mindig mosolyogni, de a vidámság, a jókedv ragadós-az ilyen emberekkel mások is szívesebben töltik idejüket, mert másokat is magasba emelsz így és nem pedig lehúzol
- jól nézd meg, kinek szavazol bizalmat, a világot az érdek kereke forgatja, de ne légy túl bizalmatlan, mert ez hezitáláshoz és bizonytalansághoz vezet, az ilyen ember összezavarodik és önmagával sem lesz kibékülve soha
-szeresd az embert, aki vagy, és hidd el, hogy nagy dolgokra képes
- tanulj meg pihenni, kikapcsolódni, a munkamánia elkeseredett, magányos felnőtté tesz
- lassan élj...az időnk rövid
- kelj fel minden reggel úgy, hogy nem gondolsz az idő rövidségére, hanem kiélvezed az életed minden egyes pillanatát.
Így jó lesz élni....




 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
Melyiket válasszam?
  2019-02-27 22:00:03, szerda
 
 

Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól: - Doktor úr, óriási bajban vagyok
és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és
megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket. - Rendben, mit
szeretne tőlem?
- Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.
Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól: - Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami
az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván, a doki
megértette, mit szeretne.
Az orvos folytatta: - Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia,
öljük meg azt, amelyik az ölében van most.
Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az
egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében
lévő babát választaná.
A hölgy elszörnyedt. - Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn!
- Szerintem is, - mondta az orvos ; de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma,
és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás. Az orvos elmosolyodott, érezte,
érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség
aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van.
A bűn ugyanaz! A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen.
Az abortusz azt mondja: Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb legyen.



 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
Mit tettél velem ,Uram?
  2019-02-27 21:58:30, szerda
 
 

Nincs gyermekem, pedig nagyon szerettem volna.
Sokszor próbálkoztam. A kilencedik kísérletezéskor már erősen reménykedtem. A hetedik hónapban voltam. A hét hónapot megélt magzat már meg szokott maradni. Még tíz nap hiányzott! Rosszul lettem, kórházba kerültem. Imádkoztam, ostromoltam az eget - hiába. Világra jött, öt percig élt, csuklott és meghalt.

Számomra összedőlt a világ. Az egyik ápolónő mit sem törődve a politikai rendeletekkel, megkeresztelte: Ákos lett a neve.
Kértem, adja a karomba. Lemosta, bepakolta, odaadta. Magamhoz szorítottam! Patakokban folytak a könnyeim. Szólítgattam, beszéltem hozzá.
,,Miért nem sírsz? Nincs hangocskád? Parányi kezecskéidet miért nem mozgatod?"
Nem akartam kiadni a kezemből. A lelki fájdalomtól szinte nem is voltam magamnál.
Uram, Istenem, mit tettél velem? - kérdeztem folyton. -
,,Ez valóságos Ráchel siralma" - mondta az orvos.

A magzatokat a kazánházba szokták dobni. Őt nem engedtem, élt, neve volt, anyakönyvezték. - Ilyen picike koporsót éppen nem lehetett kapni. Ákoskát nagyapám szép faragással díszített irattartó dobozába tették. Édesanyám és nővérem éjjel varrtak neki pici ruhácskát, fejkötőt, szemfedőt. Engedéllyel ők vitték vidékre, családi sírhelyünkre. Nagyapámhoz helyezték.

- Egyik ápolónő, szenvedésemet látva, berohant a szomszéd kórterembe, leült az asztalhoz és sírt. Ecsetelte gyötrelmeimet. Abban a szobában voltak az abortuszra váró nők. Másnap kimentem zuhanyozni. Előző napokban láttam őket a folyosón dohányozni, nevetgélni, mintha szórakozó helyen lettek volna.
Most nem. Néma csend volt. Hang nélkül nyitották ki nekem a fürdőszobát, széket toltak hozzám, segítettek. Visszafelé eltévesztettem az ajtót, éppen az ő kórtermükbe mentem, leültem egy székre.
Valamelyikük azt kérdezte:
,,Az alagsori laborba melyik lépcsőn kell lemenni - amelyik a portánál van vagy a hátsón?"
,,A hátsón nem szabad lemenni! - mondtam rémülten. - Ott van a kazánház. Oda dobják a magukból kitépett magzatokat! Ott sírást, jajgatást lehet hallani. Sírnak szegény pici magzatok, mert maguk nem engedték megszületni őket. Pedig ők is szerették volna látni a jó Isten teremtett világát, szeretnének virágos réten szaladni, lepkét kergetni, labdázni, szeretnének örülni az életnek. De nem! Mert maguk halálra ítélték őket!

Néma csend lett, olyan csend - állapította meg az ápolónő -, hogy egy gombostű leesését is meg lehetett volna hallani.
Még aznap hárman meggondolták magukat és hazamentek. Telefonáltak férjüknek, jöjjön értük, nekik mégis kell ez a kicsi gyerek. Másnap újra kettő ment haza.

Néhány nap múlva én is elhagytam a kórházat, rövid betegállomány után újra mentem tanítani. Közben lelkileg is gyógyulgattam, jót tett a rendszeres munka.
Sokszor gondoltam arra az öt nőre, aki hazament. Imádkoztam értük, hogy ki tudjanak tartani elhatározásuk mellett. Számításom szerint szeptemberre kell megszületniük a kicsiknek.

Mindenszentek napja volt éppen. Fogadóórát tartottam aznap délután, a portásnak szóltam, hogy a kémiai szertárban leszek. - Egyszercsak kopognak, öt nő lépett be. Ismeretlenek voltak számomra. - Kiderült, hogy az öt kórházi anya keresett fel. Kicsinyeik 5-6 hete megszülettek. Mindegyikük óhaja teljesült. Aki fiút várt, annak fia, aki kislányt, annak lánya lett.
Azzal a kéréssel jöttek, legyek gyermekeik keresztanyja. Elvállaltam, feltételekkel: a keresztség szentség! - házasságukat rendezzék. Többi gyermekük: elsőáldozás, hittan-tanulás - gyermekeikkel együtt menjenek szentmisére, stb.
Volt nagy keresztelő - utána agapé!

Néztem az öt csecsemőt!
,,Ákoskám, aranyos pici Ákoskám! Te nem vagy közöttük" - hajtogattam magamban. Azóta minden március 31-én összejövünk, ezt a napot tartják gyermekeik születésnapjának. Ezen a napon jöttek rá, hogy nekik mégis kell a kis új élet. Azóta az öt pici már 41 éves, mind családos! A 40 éves évfordulón jöttem rá, milyen balga voltam. Mind az ötnek van gyermeke. Négynek 3, egynek 4 = 16 gyerek, hozzá az öt szülő: 21 ember.

Milyen oktalan voltam, amikor olyan sokszor kérdeztem. Mit tettél velem, Uram? Negyven év után jöttem csak rá, hogy óriási dolgot tett velem és pici Ákoskámmal: sóhajtásnyi léte és az én szenvedésem 21 embernek adott életet. Hálatelt szívvel mondtam a jó Istennek köszönetet ezért a kitüntető kegyelemért.

Megköszöntem, hogy mind az öt család Istenhívő, komoly katolikus életet él. Uram, legyen áldott mindenben a Te szent akaratod.

L.K.

Forrás: Új Ember, 1994. április 14.



 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
Szervusz
  2019-01-09 22:33:24, szerda
 
 
" Amikor ma reggel felébredtél, azt hittem beszélgetsz majd velem és bevonsz a napod alakulásában, de Téged nagyon lefoglalt, hogy mit vegyél fel aznap a munkába. Amikor volt egy kis szabadidőd azt hittem lesz néhány percünk egymásra, de Te a telefonon lógtál, és valaki mással beszélgettél. Észrevettem, hogy amikor ebédelni készültél a munkahelyen, zavartan neztél körbe, hogy vajon megszólíts-e. Talán ezért nem hajtottad meg a fejed és nem adtál hálát, habár néhány barátod ezt megtette. Később amikor hazaértél, vártam Rád, amíg tévét néztél, megvacsoráztál és elvégeztél még néhány papírmunkát. Lefekvéskor azt hiszem, már nagyon fáradt voltál beszélgetni, mert beestél az ágyba, és szinte azonnal elaludtál. Tudod, hogy én mindig itt vagyok számodra? Olyan nagyon szeretlek, hogy minden nap várok Rád, egy imára, egy gondolatra, csak egy pillanatnyi esélyre, hogy beszélgethessek Veled. A gond csak az, hogy nehéz úgy beszélgetni, ha csak az egyik fél vesz részt benne ...

Aláírás: Barátod, Jézus

U.I. - Ne feledd: ..." Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Máté 28:20 "





 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
A világ ajtaja mögött
  2018-12-06 12:09:57, csütörtök
 
 


Eszter kinézett az ablakon. Az utcán alig volt nyoma emberi életnek. Nemcsak azért mert Szilveszter délután volt, hanem azért is, mert órák alatt úgy belepte a hó a várost, hogy szinte teljesen megbénult a közlekedés. A szél olyan erővel tombolt, hogy percek alatt hatalmas hótorlaszokat fújt a lépcsőházak elé, a járdára, az útra. A két hókotrógép is egyhelyben vesztegelt, képtelen volt végezni a dolgát.

A fájások olyan hirtelen törtek rá, hogy maga is megrémült. Amikor a magzatvíz is csurogni kezdett összeszorított combjai közül, már biztos volt abban, hogy szülni fog.
Több mint két hónapja volt még hátra. Azt sem tudta hirtelen hova kapkodjon, pedig már minden be volt készítve egy nagy utazótáskába.
- És Tibor éppen most ment el hazulról - gondolta - pedig mondtam neki, hogy elég lesz az a pezsgő a bulira...
Ujjai remegve nyomogatták a mobil gombjait.
- Vedd már fel, vedd már fel! - nézett könyörgően az ég felé, mint egy megváltást, segítséget remélve onnét.
- Na, végre! - szólt sírástól rázkódva a telefonba, amikor Tibor fölvette.
- Baj van szívem, megindult!
- Mi, mi, hát a fájások! Szülni fogok érted, hamarosan szülni fogok! Siess, kérlek, ahogyan csak bírsz, addig hívom a mentőket! Jó, rendben, de azért vigyázz, nagyon síkosak az utak!

Gyorsan beütötte a számot.
- Mennyi? Egy óra is lehet? - kérdezte kétségbe esve - de én addig lehet, hogy meg is szülök, értik, lehet, hogy megszülök!
- Nyugi, mély levegő, igen, ahogyan a tanácsadáson mutatták.
Mindkét karját magasba emelve beszívta, majd fújta a levegőt, többször egymás után. Kicsit talán oldódtak a görcsei.
Előcibálta a nagy utazó táskát a szekrényaljából. Összekapkodta a tisztasági cuccokat, még néhány fehérneműt, dobozos üdítőt, kekszet. Beledobálta.
Az anyja jutott eszébe, akit tavaly veszített el. Úgy érezte, hogy belepusztul a hiányába. Hogy várta ő is az unokát! Az egyetlen lányától az első unokáját, de sajnos a sors másképpen rendezte a dolgokat.
- Mert nektek minden fontosabb, mint a gyerek! - mondta.
- Nem negyvenévesen kell szülni, hanem huszonévesen! Mindennek megvan a maga ideje! Csak nehogy késő legyen!

A fürdőszobába szaladt, gyorsan kibújt a cuccaiból. Óvatosan letusolta magáról a ragacsod nedvet. Talán még egy kicsit vérzett is, nagyon félt.
A fájások újra rátörtek, most már olyan erővel, hogy fel sem tudott egyenesedni. Szívta-fújta a levegőt, nagyon nagy fájdalmai voltak. Az órára pillantott. Délután öt óra volt.
- Hol vagy már Tibor? Hol vagy drágaságom? - szorította kétségbe esetten kezét, feszülő hasára.
Összerezzent a csengő éles hangjától.
- Csakhogy megjöttél! - ölelte át szorosan férje nyakát.
- Nagyon fáj, nagyon!
- Mit segíthetek? Mondd! A cuccaid? Ruhák, kaja?
- Már minden a táskában van - mutatott a tömött utazótáskára - már minden.
- Tibor! - Tibor! - kiabált kétségbe esve gyere, megindult! Megindult a szülés!
- Jézusom szívem mondd, mit kell csinálnom - zilálta Tibor pánikba esve.
- Feküdj le ide a heverőre, vegyél mély levegőket, tarts ki szívem már én is telefonáltam, mindjárt ideér a mentő!
- Nem bírom, nem tudom visszatartani, gyere, fogd a kezem, segíts Tibor, segíts szerelmem!
- Eszter! Kérlek, ne tedd ezt velem, fogalmam sincs, mit csináljak, Eszter, Eszterkém hallod?
- Hozz gyorsan egy lepedőt, egy nagy fehéret tudod, a polcosról!
Tibor reszkető kezekkel a felesége combjai alá tűrte a lepedőt.
Eszter hatalmas levegőt vett, és akkorát nyomott, hogy még a fülei is bedugultak, és még egyet, és még egyet. A baba úgy csusszant ki belőle, mit síkos szappan a kézből.
- Istenem, Eszterkém, itt van, kijött, megszületett mit csináljak? Eszter hallod, mit csináljak most?
Egy újabb nagy nyomással a magzatburok is világra jött.
- Eszteren hatalmas remegés vett erőt. Minden erejét megfeszítve megpróbálta a fejét felemelni, de visszahuppant az ágyra.
- Hol van? Él? Miért nem sír? Tibor, Tibor, szólalj már meg könyörgöm! - ordította szinte eszelősen.
Tibor megpróbálta bebugyolálni a csöppséget a lepedőbe, de a köldökzsinórral nem tudott mit kezdeni.
- Itt van, itt van drágám, itt van a kisfiunk! - húzta oda a csecsemőt az anyja mellé. Nagyon picike, nagyon, nagyon kicsi!
- Kisfiam! - mondta zokogva Eszter, én édes drága kisfiam, drága Szilveszterem hát megjöttél?

A csengő olyan élesen hasított a levegőbe, hogy mindketten összerezzentek. A mentőorvos, a hidegtől kipirult, vörös arccal, sietett segíteni.
- Ez a rohadt gumikesztyű, már a harmadik pár szakad ma széjjel! - mondta mérgelődve - miközben sietett elvágni a köldökzsinórt.
Gyorsan ellátta Esztert is.
- A többit majd a kórházban! Nyugodjon meg hölgyem, nem lesz semmi baj! - szorította meg Eszter kezét.
A mentő szirénázva indult. Tibor a hordágy szélén ült és egyfolytában simogatta, vigasztalta imádott nejét. A kis Szilveszter pedig, egyetlen hang nélkül, egy speciális takaróba bugyolálva várt arcán oxigénmaszkkal a sorsára, mert sajnos a mentőben nem volt inkubátor, sajnos nem volt...

***

- Na, hol van az ifjú Titán? - dugta be fejét kíváncsiskodva a gyerekszoba ajtaján Sára, mögötte Klári és Jutka.
- Itt van, itt van őkegyelme! - mondta nevetve Eszter.
- Gyertek, már vár benneteket!
Az ölében tartotta Szilvesztert. Olyanok voltak, mint Madonna és a Kisjézus.
- Nagyon szép baba! - mondta meghatódva Sára.
- Mint az anyukája - kontrázott Tibor - és kedvesen végigsimított Eszter haján.
- Mennyi idős is pontosan? - hajolt fölé mosolyogva Klári.
- Már nyolc hónapos! - mondta nagy büszkeséggel Tibor.
- Nagyon picike - nézte aggódó szemekkel Sára a kisfiút - szopizik még?
- Nem, nem is akart soha a kis gazfickó, pedig neki tudod, nagyon kellene igyekezni, hogy utolérje a társait. Két és fél hónappal érkezett hamarább, mint vártuk. Pedig jobb dolga lett volna az úrfinak odabenn!
- Hoztunk egy kis ajándékot - mondta Klári.
- Jaj de cuki, de ez majd csak egy fél év múlva lesz jó rá!
- Hallod, Szilveszter? Igyekezned kell, hogy mielőbb belenőj ebbe a szuperfiús szerelésbe!
Tibor kísérte ki őket.
- Köszönjük a látogatást, sziasztok! - köszönt el tőlük.

- Nagyon picike - mondta a liftben Klára, és láttátok, milyen kis esetlen? Nyetlik jobbra, balra, pedig már nyolc hónapos, meg nem is kommunikál, ránk sem pillantott egyszer sem.
- Tudod, hogy beteg, majd szépen utoléri a többieket - mondta szelíden Sára.
- Autista! Ezek a gyerekek is Isten gyermekei! Én nagyon szorítok értük, hogy minden rendbe legyen.
- Jó, értem, nem is azért mondtam, csak - harapta el a szót Klára - csak úgy.

***

Az intézet folyosója zsúfolásig volt felnőttekkel és gyerekekkel. Szilvesztert úgy kellett erőszakkal bevonszolni az orvosi szobába. Eszter is, Tibor is nagy türelemmel nyugtatgatta.
- Nincs semmi baj - simított végig a gyerek kusza kis haján Eszter - nincs semmi baj.
- Már két éve, hogy járnak a tornára, és szinte semmi eredménye - mondta az orvos.
- Nagyon gyenge az izomzat. Gyenge a fizikum, ebbe nagyrész belejátszik az étkezési zavar is. Adok egy beutalót, szükségem lenne még néhány eredményre, aztán meglátjuk hogyan tovább.
Szilveszter éktelen hangot adott ki magából, még az orvos is összerezzent.
- Jól van, már megyünk, ne félj, itt van anya és apa is - vigasztalta fiát szelíden Eszter.

***

- Nem bírom! - borult Tibor vállára Eszti. Úgy zokogott, hogy alig tudta abbahagyni.
- Nem eszik! Nem eszik egy falatot sem, nézd! Csak ül, és néz. Azt az egyetlen rohadt nyalókát enné egész nap, nem fogad el semmit! Észrevetted, hogy már ránk sem figyel? Már ránk sem! Mi lesz velünk, mondd Tibor mi lesz így velünk!
- Figyelj szívem! - tolta el óvatosan magától az asszonyt Tibor.
- Mi lenne, ha mégis megpróbálnánk azt az intézetet? Hátha?
- Micsoda! - lökte el magától durván Tibort - micsoda? - El akarod veszíteni az egyetlen gyerekünket, hát milyen apa vagy Te, mondd milyen apa az ilyen? Még csak nyolc éves, érted, nyolc! És hol van ő a nyolc évesektől, mondd hol?
- Úristen térj már észhez, szívem, én csak neked akarok jót!
- Persze, nekem, jó kifogás! Nem adom, érted? A fiamat nem adom, amíg én élek, amíg megbírom mozdítani a kezemet, ő itt lesz velünk! Te mehetsz, ha akarsz! Érted, mehetsz!
- Tudod, hogy nem megyek - nem mennék soha - ölelte magához Tibor.
- Mit gondolsz mért hagytam ott a céget, mért dolgozom itthon? Azért, hogy neked is legyen egy kis szabadidőt.
A fordítás is komoly munka, tudom, hogy ahhoz is nyugalom kell, ezt szeretném megteremteni neked is érted, neked is!

***

- Jól van! Ügyes vagy! Ez már legalább három testhossz, ugye, hogy olyan, mintha úsznál, ugye jó? Gratulálok Szilveszter, tudsz te, ha akarsz! - mondta kedvesen Margó a gyógytornász.
- Akkor ma is lesz mókusnézés, apuka?
- Lesz bizony!- paskolta meg fia arcát Tibor - már indulunk is!
Szilveszter a mókus szóra felkapta a fejét, és egyértelmű tiszta kiejtéssel csak annyit mondott: - Mókus! - és vidáman tapsikolni kezdett, mintha nem is ugyanaz a gyerek lenne, aki néhány perccel ezelőtt volt.

A gyönyörű sétakertben már törzsvendégek voltak. Szilvesztert kicsi korától ide hozták levegőzni, bámészkodni. Sajnos gyenge lábai nem bírták el, de a speciális kocsiban ezt ragyogóan megoldották. A liget olyan volt, mint egy arborétum. Égig érő hatalmas fákkal, bokrokkal, gondozott virágágyásokkal. A fenyőfás részen, már évtizedek óta mókuscsaládok tanyáztak. Ki tudja, hány generáció nőtt itt már fel gondtalanul ugrándozva, a fák dús ágai között. Szilveszter órákig elnézte volna pajkos játékukat.

Már egy tucat plüss mókusa volt. Volt ott kicsi, nagy, és még nagyobb. Eszter mókust festett temperával a fia szobafalára, mókusos pizsamát vett neki. Mókusos volt a pohár és minden, ami csak lehetett. Szilveszter erre az egy dologra összpontosította csak a figyelmét. Csak, a mókusra, semmi másra.

- Nem baj, mondta Endrei professzor - ha mókus, akkor mókus, legalább valamire figyel, ez is több a semminél. Húszéves kész fiatalember! Még a súlyán kellene egy kicsit javítani, az a sok nyalóka, na de mindegy - motyogta a bajsza alatt a prof. - mindegy.

***

- Tibor! Ezt nem gondolod komolyan, ugye nem! Jól megfontoltad? Kérlek! Biztosan ezt akarod, biztosan?
- Hagyj! Biztosan! Elegem van már érted, elég volt! Egyszerűen élni akarok, érted, élni, de itt megfulladok, nem bírom tovább! Kérlek hadd éljek még egy kicsit, jó? Csak még egy nagyon kicsikét, azzal is megelégszem már!
A bejárati ajtó úgy csapódott be Tibor mögött, mint egy élet lezárt fejezete.
Eszter sokáig ült kezét ölébe ejtve szótlanul. Nem sírt, mert már nem tudott. Kisírta már a hosszú évek alatt az összes könnyét.

***

A torta gyönyörű lett! Eszter nagyon izgult, hogy jól sikerüljön. Nagy tortát kellett sütnie, hiszen harminc szál gyertya kellett, hogy elférjen rajta. A marcipán mókust óvatosan helyezte a torta közepére.
- Nagyon szép! - nyugtázta magában, nagyon szép.
Gyorsan átöltözött, Szilveszter még aludt.
- Hogy meg fog lepődni, ha felébred, és meglátja majd Sanyit, meg Petit a két ,,kis" beteg barátot! Nagyon kedveli őket. A ligetbe is együtt járnak, egész jól elboldogulnak a maguk módján egymással. Egymás puszta jelenléte is megnyugtatja őket, és ez jó.

Megmosdatta és szépen felöltöztette fiát. Már egy éve megint nem szobatiszta. Rutinos mozdulattal nyomta össze a tépőzárat a felnőtt méretű pelenkán. Nehezen ültette be a tolókocsiba, pedig mindössze negyven kiló volt szegény, de az idő már felette is eljárt, egy hét múlva betölti a hatvannyolcat.
Istenem! - nézett elhomályosult tekintettel imádott fiára, mi lesz, ha én - de gyorsan el is hessegette a gondolatot.
- Ma még vagyok! Ma még vagyunk!

A vendégek pontosan érkeztek. Csak Peti ült kocsiban, Sanyi kissé fura testtartással ugyan, de egész szépen járt.
Amikor a ,,gyerekek" meglátták a sok színes lufit, nem tudták fékezni magukat, artikulátlan hangokat kiadva ,,örömködtek". Csak Szilveszter ült szótlanul a tolókocsiban, rezzenéstelen arccal.
Eszter éppen a gyertyákat akarta meggyújtani, amikor megszólalt a csengő.
- Ki lehet az? - futott át az agyán, akit meghívott, mindenki itt van.
- Tibor? - nézett csodálkozva a férjére - évek óta nem látta.
- Hát, te?
- Hazajöttem! - mondta rekedtes hangon.
- Hazajöttem hozzád, és a fiunkhoz. Itt a helyem, itt akarok megöregedni veletek!
- Bemehetek? - emelte fel a két nagy utazótáskát.
- Persze - mondta zavartan - persze, hogy bejöhetsz!

Eszter meggyújtotta a gyertyákat, megigazította középen a kis vörös marcipánmókust.
A gyerekek a szülőkkel tapsoltak, csak Szilveszter nem moccant. Mereven nézte a falat.
Elénekelték a boldog szülinapot című dalt. Az asztalra tette a tortát, elfújta fia helyett a gyertyákat. Aztán leemelte középről a kis marcipánmókust, és a fiú kezébe tette. Boldog születésnapot kisfiam - mondta, és megcsókolta az arcát.

Szilveszter óvatosan a kezére fókuszált. Amint a tudatáig eljutott, hogy mókust lát, fura, torz örömmosoly ült ki az arcára.
Sokáig szuggesztíven nézte a mókust, majd tekintetét Tiborra szegezte.
Kezét bizonytalanul apja felé nyújtva csak ennyit mondott:
- Mókus! Apáé!

H.Gábor Erzsébet:



 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
Az utolsó Karácsony
  2018-12-06 10:03:41, csütörtök
 
 


Rossz érzése volt, amikor kibontotta a géppel címzett levelet. Amikor a borítékból a földre hullott a két ropogós ötezres, megint erőt vett rajta az, az erős, szúrós fájdalommal járó szívdobogás, ami az utóbbi napokban, olyan ijesztően sűrűn jelentkezett.
Nehezen hajolt le érte. Leült, és olvasni kezdte a rövid levelet.
,,Bocsáss meg Anyuka, de most sem jött össze a dolog, sajnos Péternek halaszthatatlan elfoglaltsága jött közbe, így idén sem tölthetjük együtt a Karácsonyt..."
Mária néni óvatosan az ölébe eresztette a levelet, és észre sem vette, hogy ideges ujjai összevissza gyűrték a hófehér lapot.

Hátát nekifeszítette az egyenes támlájú régi, faragott széknek, száját összeszorította, szemeit behunyta. Sehogy nem jöttek a megváltó könnyek, már nem tudott sírni.
Csöndben, egyetlen zokszó nélkül, csak befelé sírt. Aztán erőt véve magán, végigolvasta a levelet, egyszer, kétszer, háromszor.
Nehezen állt fel a székről, már nagyon beteg volt. Nem írta meg a gyerekeknek, hogy milyen rossz az állapota, dehogy is rémítette volna őket halálra, van nekik gondjuk éppen elég.
Az építkezés, a sok munka, meg bizony a háromszáz kilométeres távolság, ami elválasztotta őket, az apró kis falucskát, a fővárostól.
- Még jó, hogy nincs semmi bajuk, legalább nekik nincs - nyugtázta magában.

Rápillantott a feldíszített kis karácsonyfára. A kertjében nevelte fel, nagyon nagy gonddal, a szíve szakadt meg, amikor kivágta, de megtette, hiszen Őértük tette meg.
Tekintete rátévedt a fa alatt elhelyezett kis csomagokra. Előre odakészítette, hogy erre se legyen gondja. Péteré, Éváé, és Kispetié.
Mikor is látta utoljára? Hat hónapja, vagy talán már nyolc is eltelt amióta találkoztak. Milyen nagyfiú lehet már...
- Tiszta Péter, mintha őt látná kicsi korában - nézett meghatódva a kis aranyozott keretbe foglalt családi fotóra.
Huncut fekete szemek, és azok az aranyló göndör fürtök, mint egy kisangyal.
- Nagymami! Ugye, eljöhetek majd máskor is hozzád, hogy együtt szedhessük újra a cseresznyét a fáról - kérdezte a legutóbbi látogatáskor. Milyen aranyos volt, milyen kedves...

Megigazította a váza alatt a keményre vasalt hímzett terítőt.
- Milyen szép - gondolta -, még Éva is megcsodálta. Két hónapig hímezte neki a garnitúrát, sietett, hogy Karácsonyra készen legyen vele. Sokszor abba kellett hagynia, gyakran elzsibbadtak az ujjai, és az a szörnyű, szorító érzés, jaj, csak az ne, csak az ne jöjjön újra!

Kicsit elbóbiskolhatott, mert teljesen besötétedett már. Odacsoszogott a fához, felkattintotta az apró kis égőket. Bekapcsolta a régi lemezjátszót. A recsegő lemez hálásan dúdolta a ,,Csendes éjt". Gyufa után nyúlt, meggyújtotta a vékony viaszgyertyát.
Sokáig mereven nézte az ingadozó kis gyertyafényt, s közben arcát, megváltó, forró könnyek öntötték el. A magány könnyei voltak ezek, élete utolsó, szívszaggató, fájdalmas könnyei...

Úgy halt meg, ahogyan élt, csöndesen, és magányosan.
Egyetlen hang siratta csak Mária nénit, az elakadt, régi, recsegő lemez hangja, s mintha azt ismételgette volna, hogy; - nem ezt érdemelted, nem ezt érdemelted...


H.Gábor Erzsébet
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
Gps!!
  2018-12-06 10:00:50, csütörtök
 
 
NEKED IS VAN MENNYEI GPS - ed?

Sietek mint mindig, és az autó navigációs rendszere finom női hangon mind gyakrabban figyelmeztet, hogy: "túl gyorsan mész!" Megsokallva a kioktatást, egyetlen mozdulattal - mely hatalmas nyugalommal tölt el - kikapcsoltam a készülék hangját. Csendben, a villódzó nyilakkal próbált vezetni a GPS, de siettemben vagy két kanyart később vettem be. Megszeppenve, az elveszettség érzésével hamar hangot adtam kis barátomnak, mely első szavaival nem duzzogva kioktatott, hanem a világ legtermészetesebb hangján csak annyit mondott: "újratervezés!"

Nézem az emberi értelem tenyérnyi gyümölcsét, az autóban villódzó kis készüléket mely képes figyelni az égben keringő szekrénnyi műholdra, hogy engem határozottan célba vezessen, hogy pontos időben elkezdhessem a messzi város templomában a szentmisét. Csodálattal szemlélem az ember alkotta gépek alázatát, céltudatos pontosságát, kitartó figyelmét, azt a nyugodt, eredményes munkát mellyel szolgálnak mindenféle hiszti, duzzogás, fáradság nélkül bennünket.

Nekem is van egy csodálatos műholdam -a jó Isten, aki lelkiismeretem által hozzám is szól, vezet céltudatosan. Az élő hitünk hullámhosszán kapcsolatba léphetek vele, nála mindig zöld a lámpa.. Jósággal mondja, hogy most jobbra mosolyogj és légy kedves, aztán most balra figyelj mert ott tátong a bűn szakadéka. De ha az útszéli tarka virágoktól vonzva letérünk a helyes útról, Ő onnan fentről látva maréknyi porságunkból fakadó gyengeségünket, szelíd jósággal csak annyit mond: bűnbánat, azaz újratervezés.

Olyan jó tudni, hogy van mindannyiunknak egy csodálatos mennyei GPS-e. Merjük bekapcsolni!! Merjünk az élő hit útjára lépni!! Nyugodtak lehetünk, mert nem lehet úgy eltévedni, hogy gondviselő vezetőm azonnal ne tudná megmutatni a következő helyes lépést! Mindig van tovább! Az öreg Nikodémusnak is az evangéliumban, Jézus kapásból felkínálta, hogy: újjá kell születni!! Isten mindig, bárhol is vagy, meg tudja mutatni az utat mely célba vezet, mely által elérheted a legbensőbb, csodás álmaid! Nem tudunk annyira eltévedni, hogy Istenünk megsértődjön ránk, vagy hogy ne tudna onnan is újratervezni mindent, és nem csak neked, nekem, hanem akár népünknek, vagy az egész emberiségnek! Ő nem kötekedik és kicsinyes dührohamokat sem kap, szeret bennünket mert gyermekei vagyunk, szeret és vezet szelíden, kitartó jósággal mindig mellettünk van!

Mi emberek alkottuk ezt a kis gépet mely ott villódzik az autónkban, a saját képünkre, hasonlatosságunkra alkottuk... és csodálatos, működik. Hinnünk kell, hogy a bennünk lévő nagy mennyei GPS is működik! Általa egy új világ nyílhat előtted!!

 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
Most olvastam
  2018-11-29 18:21:07, csütörtök
 
  Egy édesanya egyszer egy kis papíroson kapta a kérdést lányától: ,,Anya, te vagy a Jézuska?" Amit válaszolt neki, abból vallástól, szokásoktól függetlenül mindenki meríthet ötleteket az egyszer elkerülhetetlenül bekövetkező vallomáshoz:

,,Kedvesem!

Nagyon jó kérdést tettél fel, és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.

A válasz az, hogy nem, nem én vagyok a Jézuska.

Az ajándékokat én hozom, ez igaz. Én figyelek rád hónapokon át, hogy tudjam, mi okozna neked igazán örömöt. Én választom ki, és én is csomagolom be őket, pont úgy, ahogy az én anyukám is tette, amikor még kislány voltam, és ahogy az ő anyukája is annak idején. (És igen, Apa is segít benne.)

Elképzelem, ahogy majd te is megteszed ezt a te gyerekeidért, és tudom, hogy mekkora öröm lesz látnod az arcukat, amilyen izgalommal bontják ki az ajándékaikat, és jobban ragyognak, mint a karácsonyfa.

De te sem leszel ettől Jézuska.

Jézus hatalmasabb, mint bármelyik személy, és jóval régebb óta végzi a dolgát, mint amióta mi élünk. Amit ilyenkor tesz, az egyszerű, de nagyon fontos. Megtanítja a gyerekeket arra, hogy hogyan higgyenek valamiben, amit nem látnak a saját szemükkel, vagy nem tudnak megérinteni.

Ez egy nagy feladat, és nagyon fontos feladat. Az életed során mindig szükséged lesz arra, hogy hinni tudj:, a barátaidban, a tehetségedben, a családodban. Szükséged lesz arra is, hogy hinni tudj olyasmiben, amit nem tudsz megmérni, nem tudod a kezedbe fogni, vagy bizonyítani, hogy létezik. Ilyen például a szeretet, az a hatalmas erő, ami onnan legbelülről világítja be az életed, még a legsötétebb, leghidegebb pillanatokban is.

Jézus egy tanító, és én a tanítványa vagyok. Igyekszem jól csinálni. Most már ismered a titkot is, hogy hogyan jut be a házakba láthatatlanul, hogy letegye az ajándékokat: azok az emberek segítenek neki, akiknek a szívét örömmel töltötte meg.

Az olyan emberek, akiknek tele van a szívük szeretettel és örömmel, mint Apa és én, segítünk a Jézusnak megtenni valamit, ami amúgy lehetetlen lenne, ha jobban belegondolsz.

Úgyhogy nem, nem én vagyok a Jézuska. Jézus a szeretet, a remény, a hit és a boldogság. Én az ő csapatában vagyok, és most már te is benne vagy. Segítesz?

Szeretlek,
Anya
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
József, az ács, az Istennel beszél
  2018-10-03 09:49:02, szerda
 
  Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél
Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek ... , ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek ...
Ez az ács-műhely ... ezek a forgácsok ...
Mit tehettem érte? ...mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt ...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat.
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja ...
Vezetném és O vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
     1/24 oldal   Bejegyzések száma: 235 
2019.04 2019. Május 2019.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 2 db bejegyzés
e hónap: 16 db bejegyzés
e év: 159 db bejegyzés
Összes: 7933 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 90
  • e Hét: 90
  • e Hónap: 5229
  • e Év: 53360
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.