Belépés
majek.blog.xfree.hu
Bármi gondod van az életben, végy elő egy verses könyvet, vagy a megoldást, vagy a megnyugvást megtalálod benne. (Bácskai János) Németh Mária
1954.06.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
Bántottak az emberek,
  2010-11-20 19:41:27, szombat
 
  Berde Mária
Fű-fa

Bántottak az emberek,
Bántottak, bűntettek:
Nekem járó szívadót
Korán beszüntettek.
Addig is, mint rossz adós
Fizettek fanyarul.
Örültek, hogy életem
Tőlük elkanyarul.
Emberektől életem
Rég el is kanyarult,
Embertelen utakon
Egy-egy fa rám borult.
Kővel hogyha megdobáltak:
Körötte fű fakadt,
Puhítgatva szelíden
kegyetlen utakat.
Így vigasztal engemet
Hol a fű, hol a fa,
Így lett a nap tűrhető,
Járható az éjszaka.
Kisírt képem így hált le,
Így lohadt le talpam,
Pár virágom így nyílt ki
Haloványan, halkan.
Megalázott fejem is
Megint megemeltem,
Békés fű-fa módjára
Megbékült a lelkem.
Megtanultam: csak kifogy
Minden kő, minden éj,
Minden út csak végre jut,
Utas mind célba tér.
Emberformám elvetem,
Nélküle megleszek,
Elmegyek a föld alá,
S véle ott egy leszek.
Elmegyek a föld alá.
Föld ölén föld leszek,
Fába hágok, fűbe szállok:
S velük egy-zöld leszek.
Vándor fölött enyhülés,
Talp alatt fű leszek;
Kit a világ kitagad:
Ahhoz én hű leszek.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Uram! Én is az voltam,
  2010-11-20 19:34:34, szombat
 
  Berde Mária
Egy tékozló

Uram! Én is az voltam,
Pogányul tékozoltam.
Tőled kikérve részem,
Vágtam neki merészen:
Házadból útra szöktem,
Köd utánam, előttem.
Világ zsoldjába álltam,
Kincseim szétkínáltam,
Jó napokért, nehányért;
Örömért, egy parányért...
Felejtettem bolondul:
Egyszer egy óra kondul,
S ki, azt hittem, barátom:
Foga fehérit látom;
S kiknek aranyam adtam,
Felöklelnek kamatban.
Felejtettem egészen:
A kincs nem is volt részem,
A magadéból adtad,
S fiadat szökni hagytad:
Hadd próbáljon világot,
És lássa, amit látott.
Hadd lepje meg alázat,
Hogy sírja vissza házad,
Koldulja vissza orcád,
Térden megtérve hozzád.
Uram! Megtértem térden.
Tulkot ne vágass értem.
Legszebb ruhád ne add rám,
Gyűrűd el sem fogadnám.
Víg muzsika nem illet,
Csak egyet kérek tőled:
Hogy lemosdani engedj
magamról minden szennyet.
S tűrj el megülve csendben
Egy kis zugolyba engem;
Míg bús sorsom leélem,
Bánj mint beteggel vélem,
S ha soká haldokolnám,
Halálomban hajolj rám.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
A szív, a kérgesülve, elárvult
  2010-11-20 19:21:45, szombat
 
  Berde Mária
Késői szonett

A szív, a kérgesülve, elárvultan felejtő,
Ha visszarévedez még a múltba: ó, be ritkán
Mereng pirost-virágzó, nagy földi láza titkán.
Pedig fényben lihegve, átizzó rózsaerdő

Se nyithat több bimbót, mint velünk nyittatta hajdan
E nyári erjedés dús kedvvel
A csókot, lmely kihajtott bolond fővel ezerszer.
S mégis, ha erre tér most szívem: csak mély avarban

Gázol. Más táj, hová ma mindig s mindegyre jobban,
Hontalanul s örök hű honvágyban visszadobban:
Órákba, hol pár csendes, hótiszta szót cserélve

Talált kezünk - két hűvös kapocs - egymás kezére.
S csak most tudom, hogy akkor egymásban megfogóztunk,
Csak most hiszem: mi egymás kezével imádkoztunk.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Mint mohó gyermekínyem egykor
  2010-11-20 19:15:50, szombat
 
  Berde Mária
Asszonysírás

Mint mohó gyermekínyem egykor
Éretlen-zöld vadalma, som:
Szép kedvem összehúzta máma
Fanyar, csikarós fájdalom.
Összecsuklottam, mint didergős,
Hideg esőn a lóhere,
Így zárkózik be kora estre
Kék anemóna levele.
...Valaha nagyon messze jártál,
Ki tudja, milyen salakon.
Ki tudja, miben itatódtál.

Eredj! Megéreztem rajtad
Volt asszonyoknak illatát,
Mielőtt tudtam volna rólad,
Vesztettem már néhány csatát.
Vesztettem vámon és a réven,
Hol ad-vesz kurta hevület,
Borod kiforrt, tajtékja megszállt,
Seprője rendre leüledt.
Valaha én is messze jártam,
Már szinte túl az életen,
Álmok gyopárjait vadásztam
Szédítő sziklaéleken.
Kancsó borod, csokor virágod
Egy-asztalunkra jó terű,
De por hullott ma a virágra,
És a pohárba keserű.

Egy szó volt tán, mit szádra vettél,
S mit lelked nem tőlem tanult,
Egy lendület, beléjetúrás,
Mellyel ujjad hajamba nyúlt.
Egy merészség, mit sose mertél,
Sosem kért balga kérelem,
Sóhaj csak, reppenő mosoly tán,
Mit át nem éltél énvelem.
Nincs pöre ennek, nincs haragja,
Nem igazít meg semmi jog,
Ha felpanaszlom, kinevetnél,
De azért csak tovább sajog.
Eredj magadba. Megyek én is.
Más tájakon, tanácstalan,
Beteg óráim átbolyongom
Lelkem pusztáin társtalan.
Csak most ne érj hozzám szavaddal,
Csak rám ne tévedjen kezed,
Mert nem segítsz, akár halotton,
Ha a virágot ráteszed.
Hadd, hogy keressek, mint az állat,
Sebemre magam jó füvet,
Csorgassak rája tiszta nyálat,
Szívjak zsongító naphevet.
Holt, visszajáró asszonyokkal
Hadd vívok egyedül csatát,
Áporodott borpince-szagba
Szűrjem hegyek fuvallatát,
Hogy kifüstöljem kis világunk,
Melybe kísértet tévedett,
S ifjúkorom hóillatával
Váltsalak vissza tégedet.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Először meghal a jelen.
  2010-11-18 11:31:28, csütörtök
 
  Berde Mária
Három a halál

Először meghal a jelen.
Fölriadsz minden éjjelen.
Úgy, mint a szélütött: sután
Tapogatsz önmagad után.
Ki eddig voltál,nem leled.
Tűnődsz: mi is történt veled?
Egy rugó benned elakadt.
Serkented, biztatod magad.
Így ráz ép kar zsibbadt tagot.
Így rázod és így hallgatod,
Ha makacs órád nem ketyeg.
Anya ráz így holt gyermeket...

Azután kivérzik a múlt:
Város, mely égett s füstbe fúlt.
...Régi utcán vidéki ház.
Előtte néhány gömbakác.
Tetőn a telehold gurul.
Egy férfi jön s elédbe hull -
A világ ezüstben ragyog...
Tán hitte ő is, mit gagyog.
E képről most leperg a fény.
Vedletten néz rád: ócska rém.
Így csúfol meg rothadt falat
Pattogzó festék, vakolat...
Szón, eskün, csókon torz Halál
Szederje ül: a borzadály.

Aztán elsenyved a jövő.
Nap születik, éjszaka jő.
Lótsz-futsz. örök tevés-vevés.
Fáradni sok. Haszon kevés.
Holnap se jobb, s hogy utolérd,
Mindig sietsz. Sosincs miért.
Vagy mégis. Egyszer egy szelíd,
Jó szándék hozzád közelít.
De félsz, hogy álarc. Nincs hited.
Mögötte a csontvázt sejdíted.
Mert három a Halál, húgom.
Te is tudod. Én is tudom.
 
 
1 komment , kategória:  Berde Mária  
Ó, mondd, ha későn, s ha őszi
  2010-11-18 11:24:24, csütörtök
 
  Berde Mária
Behunyt szemmel

Ó, mondd,
Ha későn, s ha őszi harmat,
Levelek hullása, daru távozása után,
Egyszer,
Egy kék hajnalra, arany délre, piros estre,
Vagy egyetlen órára csak - - -
S ha küszöbömre nem, hát ablakomba...
Hisz a világ akármi tág,
Nem végtelen,
S az élet kurta bár: morzsa belőle
Napok, hetek, esztendők asztaláról
A múltba vissza mégis elgurulhat -
Ha csókra nem, tán szóra sem,
Egy meglátásra bár -
Eljössz-e még, ó, mondd,
Véletlenül vagy csodamód:
Ahogy vannak álmok,
Melyeket kétszer is megálmodunk!
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Én hangos szóval füled sose
  2010-11-17 23:10:45, szerda
 
  Berde Mária
Perbe szállás

Én hangos szóval füled sose bántom,
Uram.
Tudod: milyen fehér a Hiszekegyem.
Milyen szelíd a Miatyánkom.
Az ifjúságomat fel nem panaszlom.
Megyek, amerre hajt fekete vessződ,
A Te tanácsod: drága hasznom.

De most... úgy rám jön néha bús pogányság.
Az alázatkoszorú fejemen
Megcsúszik, oly magasra emelem.
Az "úgy-legyen"-em zöngése fakó,
Felnyílt szememből kicsap nagy "miért"-em.
Pedig szavad csodáit most is értem.
Meggyőzni mégse próbálj enyhe szóval.
Igazad kristálylámpájába nézek:
Ó, mindent látok, mindent érzek!
Ha rám cserdítnél szöges ostoroddal,
Szűkölve, könyörögve, elrogyóban,
Nem láthatnám akkor se vakítóbban:
Ahogy Te akarod, úgy jól van.

De az, ki bennem ördögként perel,
Pereg tovább száz pöröly-nyelvivel:
"Hatalmad véghetetlen, s nincs hatalmad
Kioltani egy vergődő imát,
Mely meghunyászkodik, ha zeng szavad,
És zsugorodik korbácsod alatt,
És tetszhalottra mered, mint a féreg,
De mint a villámtűz, mit el nem olt a zápor,
Fölkel ismét, s egedre éled -
Szentségtörő dacában megrántja a karod,
Hogy megrezzen örök mutatóujjad -
És vijjog:
Egyszer torpanjanak meg az örök csillagutak!
Egyszer ne úgy legyen, ahogy Te akarod!
Egyszer neked ne teljék igazad!

Egyszer... egyetlenegyszer... add őt nekem!
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Igaz, mi most már koldusok vag
  2010-11-17 17:19:10, szerda
 
  Berde Mária
Gazdagság

I.

Igaz, mi most már koldusok vagyunk,
- Csakhogy sejtelmes koldusok fajából.
Mely szalma közé mentett kincset ápol -
S pihenni rejtett kincs fölé rogyunk.

Vagy ki veszi el tőlünk azt a percet,
Mikor a zümmögő város felett
Először voltam egyedül veled,
S megrogytál, hogy fejed ölembe ejtsed...

És ki veheti el a tünde bált,
Mikor a táncörvényben gyors-merészen,
Szívedre vettél, reszketőn, egészen...

S az órát, mikor ajkad rám talált,
S a csók aranynehéz örömbe hintett -
Oly kincs, miből az Ég se foszt ki minket!

II.

Csak koldusok vagyunk, de nem szegények.
Nem rázzuk, igaz, földi jóknak fáját,
S nagy gyéren vesszük mord alamizsnáját
Az élet aszú, szűkre nyílt kezének.

S mégis: ha két kezed halottra fárad,
S fájó fejem ha nincs hová lehajtsam,
Akad szavad, mely drága, mint a balzsam,
Melyből vigasznak enyhe méze árad;

Ha azt mondod csitítva, szépen:
"Szegény fejed pihentesd el ölemben",
S akad szavam, mely üdvös, mint az éden,

Szemérmesen ha visszasúgom lassan:
"Ó, add te is kezed, hogy simogassam".
Hol a szegény akkor, árva szentem?
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Ó, mély az alkony, mint a teng
  2010-11-17 17:13:16, szerda
 
  Berde Mária
Eloldozódva

Ó, mély az alkony, mint a tenger,
Alábukik a lomha táj,
Ráhullámzik hűs, halk homály,
Sóhajunk, mint sirokkó leng el,
Álmunk száz villanó sirály.

Kibontva izzó vágyainkat,
Belékap s elsodor az éj:
Fölöttünk ég, alatta mély,
És végtelen vizekre ringat
Bíborhajónk, a szenvedély.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Nem a szobától, amely ott mara
  2010-11-17 17:09:44, szerda
 
  Berde Mária
Búcsú

Nem a szobától, amely ott maradt
Idegen fészkül, idegen tanyának.
A szögletekben megvonul az emlék:
Aranypók szőtte, láthatatlan szálak;
Nem a küszöbtől, amely néma lett,
Nem mondja senkinek: e szoba szentély,
Itt hulltam az öledbe, itt szerettél -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
És mégse érted néztem vissza úgy,
És mégse tőled búcsúztam el akkor -
Az aranykorra csapódott az ajtó,
És kialudt egy kéve fenn a napból.
Minden, mindentől búcsúztam, mi szép,
Merész vágyaktól, hősies tusáktól,
A tűztől, egész eddig-életemtől:
Az ifjúságtól.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1 db bejegyzés
Összes: 22436 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 28
  • e Hét: 28
  • e Hónap: 14231
  • e Év: 383083
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.