Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 70 
A néma vád
  2018-06-18 21:51:58, hétfő
 
  Túrmezei Erzsébet

A néma vád

Holdfényes éjjel. Halvány Krisztus-arc.
Rajt szívet-tépő, szelíd fájdalom.
A várost nézi... és Őt nézem én
hónapok óta... hűvös hajnalon,
ha ébredek és hideg éjszakán,
a nap zajának hogyha vége lett.
Mert itt sugárzik sápadt-csendesen
szobám falán... s az életem felett.
Sokszor szíven talált a néma vád,
s hitetlenül harcoltam ellene.
»Tudom, hogy miattam vagy szomorú.
Tudom, Uram, hogy másképp kellene.
Valahol mélyen elszakadt a húr.
Nem zengi tisztán a Te éneked.
De a szakadt húr felujjong-e még,
ha fájó könnyed reápergeted?
Könnyed nyomán megzendül-e megint
a magasságokat merő zene?«
Sokszor szíven talált a néma vád.
»Tudom, Uram, hogy másképp kellene.«

Holdfényes éjjel. Halvány Krisztus-arc,
Te, aki láttad minden harcomat,
nézd, ezen a nagyheti éjszakán
feléd fordítom könnyes arcomat:
ma én is sírtam a város felett.
Ma megéreztem, most is érezem,
mi fáj, amikor durván ellökik
a segíteni kinyújtott kezem.
Micsoda sajduló seb a szíven
a visszautasított szeretet!
És most leroskaszt az a néma vád.
Én, én szereztem ilyen sebeket!
Hisz a Te kezed győzelmet kínált,
új, zengőbb húrt a régi, nyűtt helyett.
Nem vettem észre. Meg se láttalak,
és újra reggel, újra este lett
és újra este... holdas... hangtalan...
Szemed virraszt és a városra néz.
A visszautasított szeretet
nagyon, kimondhatatlanul nehéz!

Ó, az a város! És ó, az a szív!
Néz, néz szomorú váddal a szemed.
És lábaidhoz összetörve hull
Te megsiratott Jeruzsálemed.
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
A néma vád
  2018-06-05 01:51:14, kedd
 
  Túrmezei Erzsébet

A néma vád

Holdfényes éjjel. Halvány Krisztus-arc.
Rajt szívet-tépő, szelíd fájdalom.
A várost nézi... és Őt nézem én
hónapok óta... hűvös hajnalon,
ha ébredek és hideg éjszakán,
a nap zajának hogyha vége lett.
Mert itt sugárzik sápadt-csendesen
szobám falán... s az életem felett.
Sokszor szíven talált a néma vád,
s hitetlenül harcoltam ellene.
»Tudom, hogy miattam vagy szomorú.
Tudom, Uram, hogy másképp kellene.
Valahol mélyen elszakadt a húr.
Nem zengi tisztán a Te éneked.
De a szakadt húr felujjong-e még,
ha fájó könnyed reápergeted?
Könnyed nyomán megzendül-e megint
a magasságokat merő zene?«
Sokszor szíven talált a néma vád.
»Tudom, Uram, hogy másképp kellene.«

Holdfényes éjjel. Halvány Krisztus-arc,
Te, aki láttad minden harcomat,
nézd, ezen a nagyheti éjszakán
feléd fordítom könnyes arcomat:
ma én is sírtam a város felett.
Ma megéreztem, most is érezem,
mi fáj, amikor durván ellökik
a segíteni kinyújtott kezem.
Micsoda sajduló seb a szíven
a visszautasított szeretet!
És most leroskaszt az a néma vád.
Én, én szereztem ilyen sebeket!
Hisz a Te kezed győzelmet kínált,
új, zengőbb húrt a régi, nyűtt helyett.
Nem vettem észre. Meg se láttalak,
és újra reggel, újra este lett
és újra este... holdas... hangtalan...
Szemed virraszt és a városra néz.
A visszautasított szeretet
nagyon, kimondhatatlanul nehéz!

Ó, az a város! És ó, az a szív!
Néz, néz szomorú váddal a szemed.
És lábaidhoz összetörve hull
Te megsiratott Jeruzsálemed.
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
Ősz
  2018-06-02 14:57:51, szombat
 
  Túrmezei Erzsébet

Ősz

Uram, búcsúzik az élet,
mert a gyümölcsök megértek,
meleg nyárnak vége lett.
Elszáll a vándormadár is,
és megborzong a virág is.
Hullanak a levelek
aranyszínű szemfödélnek.
Egyre csendesebb az ének.
De borongós ég alatt
most az őszért áldalak.

Üzensz sárguló levélen,
és elémírod az égen
vándormadarak jelét,
hogy mélyen szívembe rejtsem,
vándorvoltom ne felejtsem,
vándoroljak Tefeléd.
Mind korábban itt az este.
Megért a szőlő gerezdje.
Hadd mondjak, Uram, neked,
mindezért dícséretet.

Köszönetet a ködért is,
a lehulló levélért is,
minden gyümölcsért a fán.
Röptéért vándormadárnak.
Hirdessétek, könnyű szárnyak,
hogy van melegebb hazám!
Át a ködön, át az éjen
édes zengéssel kísérjen
dérbelepte réteken
őszi hálaénekem!
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
Pünkösd
  2018-05-20 16:18:11, vasárnap
 
  Túrmezei Erzsébet

Pünkösd

Néha zúgó
Szelekbe öltözik,
De néha könnyű, hófehér madár.
Alázatos, csendes,
Kicsiny legyen,
Aki pünkösdre vár.

Lehet, csak hangtalan
Rezdül meg a lég,
Szelíd szavak
Suhannak rajta át.
Boldog, ki a
Galambszárnyak alatt
Megalázza magát.

Az erőt érez,
Erőt, diadalt,
Míg aki zúgó
Sebes szélre vár,
Meg se sejti,
Hogy ott járt, elsuhant
A hófehér madár.
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
Az enyém
  2018-05-20 15:55:12, vasárnap
 
  Túrmezei Erzsébet

AZ ENYÉM

Hogyha vesztes a harc, az enyém.
Ha nem megy a munka,
ha nincs eredmény,
ha hiába küzdök,
ha mégsincs remény:
munka és kudarc az enyém.

Ha sötét az út,
homályos, tekergő,
elfödi a célt
ősrengeteg erdő,
hogyha egyre lejt,
alább meg alább,
felfele akar,
s lejjebb jut a láb:
tudom, az az út az enyém.

Ha terhek terhelnek,
bilincsek kötöznek,
ha jártomban titkos
kötelék kötöz meg...
érzem a nyomását,
viselem az átkát,...
nem mások kötözték!
Ismerem szövőjét,
ismerem kovácsát!
Teher és bilincs az enyém.

De ha bajok múlnak,
sebek begyógyulnak,
terhek semmisülnek,
bilincsek lehullnak...
ha könnyű a lelkem:
boldog, szabad szárnnyal
mindig magasabbra
ha dalolva szárnyal:
szabadulás, ének az Övé.

Ha cél felé tart
az út egyre előre...
hogyha mindenre rajt',
sebző gyöngyre, kőre,
már a cél fénye hull,
el nem takarja semmi...
megállni sem enged,
ernyedten pihenni:
bizony az az út az Övé.

Ha áldott a munka,
ha élet kíséri,
ha lelkem a lelkek
mélységét eléri,
szemek felragyognak,
bús, szomorú arcok...
ha diadalmasak,
dicsőek a harcok:
az áldott munka
s a diadalmas harc az Övé.

Az enyém gyáva, gyönge,
az Ő lelke hatalmas.
Az enyém vesztes, terhes,
az Övé diadalmas.
Az enyém bűnös, átkos,
az Övé szent és áldott.
Bizony az Isten lelke
győzi meg a világot!
Legyen az Övé minden,
soha semmi az enyém:
a munka, út és élet!
Legyek én üres edény
és áradjon belém
és töltsön be az Övé,
az erős, győztes Lélek!

 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
Nekem az élet...
  2018-04-10 13:51:49, kedd
 
  Túrmezei Erzsébet

NEKEM AZ ÉLET...

Most a tavasz dalára hallgatok.
Körülölelnek könnyű illatok:
a föld szaga, az édes sarjadás.
Közel a húsvét, a feltámadás. -
Tavasz bolyong most erdőn, réteken.
Dalol, az életről dalol nekem.
Útjára lenge barkaág hajol.
Az életről, az életről dalol.
A légbe' hangok halk hulláma ring:
,,Az élet álmaink és vágyaink... -
Akarunk, égünk, vágyódunk, vagyunk.
Az élet sóhajunk és bánatunk..."
A légbe' hangok halk hulláma zúg.
Tavasz dalol... a dala oly hazug.

Ajkamon könnyű, halk mosollyal én
állok rügyet fakasztó reggelén
a földszagú, idegen dal felett,
és Jézus, Életem, köszöntelek.
,,Nekem az élet"? Te világ, te föld,
ne hidd, hogy színed, illatod betölt,
a színed, fényed, vágyad, illatod.
Minden virágod ideadhatod,
s lelkem kiált, sikolt epedve: Még!
,,Nekem az élet Krisztus!" Ő elég.
Színed, virágod, terved, vágyadat:
tavaszi föld, a szívem megtagad.
Földszagú dal, zenghetsz a réteken,
én megtagadlak! Más az énekem.
Lelkemre hullnak fények, sugarak.
Megyek a kéklő tiszta ég alatt,
utamra hajlik barka, mirtuszág,
és zengem én az élet himnuszát,
az Életét... az Úrnak Krisztusát.

 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
Amerre most jár
  2018-03-29 15:53:36, csütörtök
 
  Túrmezei Erzsébet

Amerre most jár

Annyi szívben felébred valami
hívogató vágy: útra kelni egyszer.
Járni, amerre Jézus lába járt.
Látni a Golgotát látó szemekkel.
Hallgatni az olajfák suttogó
beszédét... azt a titkos, bús beszédet.
A szent helyen, hol imádkozva vérzett,
belenézni a holdas éjszakába.
Ellátogatni kis Betániába,
mindenüvé, amerre elhaladt.
És lélekben királlyá gazdagodni
a szent, ezer emlékű út alatt.

Nekem ez a vágy idegen maradt.
Más volt a vágyam: Nőtt... növekedett...
lett belőle sóvárgás, akarat,
követelés: egyedül arra menni,
amerre Jézus lába most halad.

Nem von a régi csodák földje.
Új csodák életföldje vár.
Feltámadást, erőt ujjongva hirdet
a százvirágba zsendülő határ.
S az élő Krisztus feltámadva jár.
Magyar nyomort gyógyít. Édestestvérem
vak szemét nyitja színre, fényre meg.
S bár útait szememmel el nem érem,
A lelkemen sejtésük átremeg.

Mért mennék messze, idegen vidékre
keresni, földi útja merre vitt?
Most akarom a lépteit követni:
Az élő Krisztus lépteit.
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
Az alkalom
  2018-03-23 00:39:26, péntek
 
  Túrmezei Erzsébet

Az alkalom

Jön... elmegy... többé nem látod soha.
Szobádba száll, mint csillogó madár...
s ha nem csukod be jól az ablakot,
huss, odafönn a kék magosba jár.
Úgy csillan meg, mint napfelköltekor
a réten villogó gyémántszemek...
s ha meg nem látod, percek múlva már
fűszálakon csak fájó könny remeg.
És neked már csak fájó könny marad
befátyolozni vétkes, vak szemed.

Nem adtad akkor... most már nincs kinek.
Nem tetted akkor... most már nem lehet.
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
Tavaszi dal
  2018-03-12 22:50:44, hétfő
 
  Túrmezei Erzsébet

TAVASZI DAL

Most már tavasz lesz.
Olyan e pár szó,
mint egy mosolygó,
zöldselymű zászló.
Fürdik a napnak
fénysugarában.
Tavaszi szellő
lengeti lágyan.

Testvérem, várlak.
Testvérem, jöjj el!
Tele a szívem
életörömmel,
rügyfakadással,
sugárral, dallal.
Tele van édes,
szent diadallal.

Melegen amint
pezsdül a vére,
ráismersz még az
ősz betegére?
Ó, csoda volt az!
Borongás, bánat,
tűnt a szavára
élet Urának.
Rügyek fakadtak,
bimbók hasadtak,
leheletére
égi tavasznak.

Földi sugára
égi csodának:
testvérem, jöjj el!
Hívlak és várlak.
Lelki tavaszról
légy te ígéret,
ha majd minden szív
fényre így éled
napsugarára
jézusi szónak:
s tavasza jő el
a Megváltónak.

 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
A magyar fa
  2018-03-12 22:45:53, hétfő
 
  Túrmezei Erzsébet

A MAGYAR FA

Ha egy fára ragyog a nap fénye,
hogyne lenne életre reménye!
Meleg a fény, fakad a rügy tőle,
zöld levélke bújuk ki belőle.
Sok kis virág, fehér kelyhű, tiszta.
A kék égre úgy mosolyog vissza.
S ha lehullik mindenik virága,
gyümölcsöktől hajlik a fa ága:
Ha egy fára ragyog a nap fénye,
hogyne lenne életre reménye!

Mért látom hát kopáran a fámat,
az én szegény, szomorú hazámat?
Hiszen Isten kegyelmének napja
sugarát rá bőséggel hullatja.
Mért mered hát csupaszon az ága?
Miért nem fakad rügye és virága?

Kis rügyecskék, ti talán tudjátok.
Hívogatón, ha letekint rátok,
talán ti nem engedtek szavának,
kis rügyei a nagy magyar fának!
Tavaszt csak nap melege adhat.
Tavaszt csak az Úr Jézus fakaszthat.
De hogy a fa virágba boruljon,
kis rügyecske kell, hogy kiviruljon,
engedjen a napfény melegének,
Megváltója nagy szeretetének.

Rügyszívecske nyílj meg valahára!
Meleg árad le a magyar fára:
az Úr Jézus kegyelmének fénye.
Hogyne lenne életre reménye!

 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 70 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 2 db bejegyzés
e hónap: 203 db bejegyzés
e év: 1417 db bejegyzés
Összes: 10507 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2389
  • e Hét: 12139
  • e Hónap: 56252
  • e Év: 573299
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.