Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Átalakuló világ a művészetben
  2011-01-30 15:27:25, vasárnap
 
 
Vízöntő: Átalakuló világ a művészetben


Egy nép, egy kultúra belső, szellemi állapotára,
értékeire, haladásának irányára művészetének tanulmányozása nyújthat felvilágosítást.
Ahogy egy kor művészete megjelenik,
ahogy kifejezi magát a világ számára, jellemző az illető nép szellemi-kultúr értékeire,
igazi belső világára.
Szűkített értelemben stílusnak is mondják a kifejezés módját.

A művészet egyáltalán nem időtöltés,
vagy játék a fölösleges energiák levezetésére.
Az igazi művészet teljes önátadást, teljes erőbevetést követel és
egy belső kényszer megnyilvánulása.
A művészet a láthatatlannak látható, érzékelhető megnyilvánulása.
Ezen át ragadhatjuk meg egy másik, szellemi világnak mibenlétét, üzenetét.

Ezzel akaratlanul is rámutatunk arra,
hogy a művészet valamiképpen rokon a vallással.
Nem csoda,
hogy a régi világban a kettő elválaszthatatlan volt egymástól.
Sőt a vallási felfogás alakulása,
változása mint látni fogjuk tisztán követheti a művészetek megnyilvánulásában.

Spengler hívta föl a figyelmet arra,
hogy a művészetek három főága:
az építészet,
festészet
és zene (tér, sík, idő) a nagy kultúrák történetében bizonyos időrendben,
valamint, más és más hangsúllyal jelenik meg.
Az első szakasz az építészet ideje
(est előzi meg az irodalomban a nagy eposzok kora),
így volt valamennyi kultúrában, az egyiptomiban, indiaiban, görögben,
stb. és a mi gótikánkban is.
Taine szerint
és ez nagyon idevág egyetlen nyugati stílus van csak:
a gótika.
A kultúrának ebben az első fázisában a megnyilvánulás a
ma is megcsodált dómok építésével indul meg.
A XIV. szd-ig tart a nagy (nem terjedelemben értendő!) gótikus építészet kora.
Az építészet mintegy meg is veti a kultúrának ,,fizikai" alapjait.
A kultúra ,,testképzésének idejeként" tekinthetjük.

Ezt követőén a renaissance-szal jelenik meg a nagy festészet kora.
Ez volna hasonlatos a lélek megjelenéséhez az emberi testben.
A háromdimenziós építészeti szakasz festői (pl. Giotto) még nem ismerik a perspektívát,
a festmény még határozottan síkábrázolás.
Csak a renaissance-ban kezd megjelenni a mélység, a távlat,
a harmadik dimenzió,
jelezve a test és a lélek integrálódási folyamatát,
a fejlődés magasabb fokára való érkezést. Ekkor jelenik meg a portrait,
arckép, mint jellemrajz és pszichológia a festészetben
(Tizian. stb).
Ugyanakkor megindul a világ, a természet felfedezésének, megismerésének folyamata
s megtesszük az első lépést az absztrakt gondolkodás felé,
aminek eredménye a Tudomány kibontakozása.
Megjelenik a tudományos gondolkodás,
aminek révén fokozatosan másképp kezd az ember viszonyulni
a kívüle álló tárgyi világhoz. A vallás és hit meggyengülése révén önmagához is
másképp kezd viszonyulni az ember.
Itt kezdett az ember valóban és nem marxi értelemben elidegenedni önmagától.

Ez a folyamat azonban nem valami Rossz,
mint ahogy az öregedés ténye a világrend szempontjából nem rossz,
természetes folyamat.

Az igazi nagy festészet az utolsó nagy mesterekkel (Velasquez, Vermeer, stb.)
a XVII. szd. végén véget ért.
Jóval korábban elindult a polifon zene s megjelennek
az első nagy mesterek (Corelli, Vivaldi, stb.)
A zene már föloldja a teret és a pszichológián át még mélyebbre,
a szellemhez, a teljes testetlenséghez vezet.
E tulajdonsága miatt a zene már nem ,,reális" valami, csak addig ,,létezik",
amíg előadják.
Tipikusan ,,szellemjellegű", hiszen az előadás ,,megidézést" is jelent.

Hosszú volt az út a ,,fizikai" építészettől a ,,szellemi" zenéig és talán most értjük
meg igazi értelmét annak a mondásnak,
hogy az ,,építészet megfagyott zene".

Látjuk tehát,
hogy vagy 600 év alatt úgyszólván szellemmé vált a kő,
az anyag a kultúra fejlődési fázisain keresztül.
Ez áll nemcsak a mi kultúránkra, hanem valamennyi eddigi nagykultúrára,
ahogy erre Spengler bőven rámutat.

A zeneművészet is eljutott a maga csúcsára
s onnan rohamosan hanyatlásba zuhant alá.
Sokan úgy vélik, hogy e csúcsot Wagner jelenti,
s hogy utána már nincs is zene a szó tiszta értelmében,
mint ahogy már nincs építészet a barokk idők óta
s nincs festészet az impresszionizmus óta.

Ennek ellentmondani látszik annyi minden.
Elsősorban hogy Wagner után is vannak zeneszerzők,
műveiket állandóan játsszák és e szerzők anyagilag is jói állnak.
Ám régen,
az igazi nagyok, Bach, Mozart nem a ,,művészetükből" éltek.
Állami alkalmazottak voltak,
vagy éppen támogatásra szorultak (Wagner).
Ma egy nagy és neves építész rendszerint vagyonos ember.
Michelangelo és a gótika mesterei nem dúskáltak földi javakban.

A XX. szd. az Átalakuló Világ ideje, ahol minden tevékenységet pénzben mérnek
. A mai világ éppen fordítottja a réginek: régen valaki azért volt gazdag,
mert hatalmas volt,
ma pedig azért hatalmas valaki, mert gazdag.
Ha a pénz,
a vállalkozás, az üzletszerűség nagyságokat csinál olyanokból,
akik csak abban nagyok,
ahogyan pénzt tudnak csinálni a művészetből.

Ezért mondja Spengler,
hogy nyugodtan becsukhatnánk az összes művészeti alkotások színhelyeit,
ezzel az igazi kultúra semmit sem veszít.

További ellentmondásnak látszik az,
hogy napjainkban szemet megragadó óriási építkezések folynak.
Oly méretek,
amikről a gótika mesterei álmodni se mertek volna.

Az óriás jellegű ,,ilyen még nem volt" szenzációt kereső építkezések azonban
minden hanyatló kultúrának jellegzetes hullafoltjai.
Így az összeomló hindu kultúrában Pataliputra elképesztő templom-palotái,
a görög-római kultúra alkonyán az óriás épületek,
mint a Colosseum, majd Caracalla megdöbbentő arányú fürdői,
az arab kultúra halálbalángolását jelentik a ma is megcsodált,
terjedelmes méretű mecsetek és palota-fürdők.
S csodák azonban a kultúrának sírkövei csupán.
Ruskin Velencéről írt nagyszerű könyvében mondja,
hogy a gótikának e 800 éves kövei még ma is élnek, érezni bennük az eleven lelket,
érezzük bennük a leírhatatlan pluszt mindazzal szemben,
amit ma képesek vagyunk alkotni.

Igaz, hogy EZT a fajta életet még ma is észrevegyük e kövekben,
olyan képességgel keli rendelkezzünk,
amit a modernség praktikus élet szemléletében hovatovább már
el sem lehet kívánni a társadalomtól.
A látásnak a fokozott képessége, e plusza nélkül bennragadunk
a proletár világnézet kényelmes ingoványában.
Itt értjük meg,
mit jelent nemzetiszocialistának lenni: tisztán látni.

A modern festészetben
minden 10-20 évben új irányok kapnak lábra és tűnnek el az absztrakció cégére alatt.
A modern zenében pedig az absztrakció a teljes kakofóniában nyilvánul meg.
(Schönberg.)

Mindamellett ne higgyük,
hogy maga az absztrakció elítélendő.
A dolog mégsem egészen ilyen egyszerű.

Hogy tisztábban lássunk ebben a modern kérdésben,
részletesebben kell tanulmányoznunk
a jelenség mibenlétét.

Nem kétséges,
hogy absztrakció nélkül pl. a modern tudomány
nem ért volna el soha mai magaslatára.
Hogy ez magában jó-e vagy rossz-e, egészen más kérdés,
de a leghatározottabban a fehér embernek főjellegzetessége.
A gondolkodásnak erre a módjára a renaissance-szal indultunk el.
Az absztrakt gondolkodás
lefejti a megfigyelt tárgyról a lényegtelen részletet és
a tárgy mögötti ,,lényegre" koncentrálva hatalmas,
új ismeretekre tesz szert.

De ezen a lényeges ponton nyilvánul meg a különbség a modern művész és
a régi művész között is.
Ahogy a tudóst is hajtotta Valami a tárgy megismerése felé
az absztrakt megragadására már a kora barokk időkben,
ugyanaz a folyamat megy végbe a XX. századbeli művészben is.
Késve a tudóshoz képest,
de a művészt is megragadta az absztrakt,
miután a nagy művészetek formája végképp kimerült.

Az absztrakció lélektani folyamata meglehetősen bonyolult.
Tény,
hogy a Tudomány egyre több titkot derít föl a világról, a természetről.
De a Természet (pontosabban: a nem-én) valóságos démonként viselkedik,
mert egy titok feltárása csak tíz újabb Titok teremtése réven lehetséges.
Ezért mélyértelmű Goethe Bűvészinas balladája.
A növő megismeréssel növekszik a Titok is körülöttünk.
Ez a vonakodva elismert tény egyre nagyobb feszültséget kelt az emberi pszichében.
Mi sem természetesebb,
mint a léleknek ez az ,,ideges", feszült állapota ilyen körülmények között.
Ezt fejezi ki a bűvészinas kapkodása fejvesztése és félelme.

A modern tudománynak ez a paradoxona.

Egyszerű pszichológiai tény:

az ember általában,
a modern ember pedig különösen, fél attól, ami nem ő.
Ezt Titoknak érzi.
Az ember fél a Tárgytól.
Ilyen esetben nem bírja, elviselni, hogy a Tárgy hat rá az Ismeretlennel.
Ki akarja deríteni a tárgy, a körülötte lévő világ titkát. Meg akarja érteni mindazt,
ami rajta kívül áll.
Az embernek ezt a törekvését nevezzük Tudománynak.
A Tudomány a titoktól való félelemtől akar megszabadítani.

A félelem a leghatalmasabb emberi érzés.
Ez a félelem nyilvánul meg a primitív népeknél,
araikor a tárgytól való rettegésükben ártó és segítő szellemeket ,,tudnak" maguk körül
és amikor a tárgynak rájuk nehezedő hatása ellen úgy védekeznek
hogy
fétisként tisztelik;
amikor a szellemet kifaragják fából vagy megmintázzák agyagból,
az ismeretlentől (a nem én-től) való félelem kényszeríti őket.
Úgy találják,
hogy ha kialakítanak egy szobrot, bálványt vagy egy barlangfestményt,
rajzot, akkor megragadták azt,
ami különben megfoghatatlan.
Testivé tették a szellemet.

A nem én-től való félelem egyik speciális esete
a sok tekintetben valóban speciálisnak mondható
zsidóságnak abnormális üldözési-érzetében nyilvánul meg
és
a nem én-től (gojoktól) való rettegése az azok fölötti uralom megszerzésére készteti.
A zsidó
belső adottságánál fogva igen hajlamos absztrakt gondolkodásra.
Nem csoda,
ha a modernnek, haladónak mondott absztrakt művészetben
és tudományban az élen áll.
Az absztrakció valósággal csodákat művei a matematikában
(csoport elmélet)
s annak technikai és gyakorlati alkalmazásában.
Oly szédületes magasságba kerültünk, talán meg is
bocsátható Chardin és Congar atyáknak, ha arról beszélnek,
hogy a Termeszét megváltása megy már végbe az Ember révén.
Sőt az is érthető,
hogy sokan összefogni kívánnak az absztrakt hajlamú zsidósággal
az absztrakt jövő építésében.

Az imént említett belső feszültség,
a lélek versenyfutása az egyre óriásibbá növő ismeretlennel,
meg kell nyilvánuljon a modern művészetben.
Az állandóan változó irányok és elméletek nem egyebek,
mint állandó beleütközések az Ismeretlenbe.
Ugyanígy
a rock-music, a popzene s az ezzel kapcsolatos sok milliós business,
amivel a fiatalságot tönkreteszik,
ennek az általános, metafizikai félelemnek a jele.
Az emberek, a fiatalság anélkül, hogy meggondolná, tudná,
hogy mit tesz, minduntalan a szórakozásban,
a kedvtöltő aktivitásban (még a sport is idesorolható)
keres magának fesztelenítést.
Fesztelenítést Valamitől,
amit nem lehet megnevezni,
de ami magán hordja az önmaga elől való menekülés jellegét.
Lásd a közelmúltban a guyanai amerikai szektások tömeg-öngyilkosságát.
Ez az a kozmikus félelem,
amit itt próbálunk kielemezni, leírni.

Mint mondtuk, az Én fél a nem éntől, a Tárgytól.
Tehát el akarja űzni az őt fenyegető Ismeretlent belőle.
Módszere logikus:
elhagyja a felszíni látszatot és megragadja a ,,sűrített lényeget".
Ez a sűrített lényeg igen úgy hangzik,
mintha az objektív valóság, Kant Ding an sich-je volna.
De a legkevésbé az.

A művésznek
ez a sűrített lényege nem egyéb, mint tulajdon öntudatlan projekciója.
Végeredményben az önmagából kivetített tartalmakat ismeri föl a tárgyban úgy,
mintha e tartalmak a tárgy tulajdonságai volnának.
Ez a végzete a mai művésznek és végzete a Tudománynak is.
E kivetüléseket nevezhetjük míthosznak is.
Ezért írtuk valahol, hogy egész atomteóriánk tulajdonképpen míthosz,
azaz ami belső lelkivilágunk rávetülése a megfigyelt tárgyra,
a mi viszonylásunk a megismerhetetlen Titokhoz.

Az atomelmélet nem tény,
nem eredmény, hanem módszer.
Pontosan ilyen míthosz és projekció
a megzavart lélek ,,vészkijárata" a magazinműveltek kedvenc témája,
a repülőcsészealjak.

Mivel pedig a projekció meg is semmisítheti a tárgyat
(ezért nincs is tárgya a modern festészetnek)
túlkompenzálhatja a maga projekcióját egy teljesen szellemi valamivé.
Ezért halljuk minduntalan, hogy a modern művészetet meg kell előbb ,,érteni",
át kell révülni egy anyagon túli nirvánaszerű mentális állapotba.
Így válik az anyag szellemmé, hogy segítsünk a derék Chardin atyának.
De hiszen a primitív ősnépek is szellemekkel megtöltve látják környezetüket.

Vajon ily neoprimitivizmusban záródik a ,,haladó szellemű" ember útja,
vagy pedig olyan igazságot fedeztünk föl újra, amit az ősprimitívek már tudtak?

Miért ez az eszméknek ciklikus visszatérése?
Talán mégis igaz az,
hogy maga az emberiség állandóan ugyanazon a körön jár körbe,
ahol ciklikusan visszatérnek ugyanazok a jelenségek?

És csak néhány bölcs halad spirális, emelkedő körben,
minek folytán az emberiség problémái fölé tudnak kerülni
egy magasabb szinten?

Így válnak a modern művészetek tulajdonképpen pszichológiai, ábrákká.
Itt már szó sincs arról, hogy valamilyen külső tárgy, dolog van megörökítve,
hanem arról,
hogy a művész tulajdon belső világát vetíti ki mintegy Rorschach-szerű ábrákban.

(Rorschach zsidó pszichológus ábrákat,
értelmetlen foltokat mutatott betegeinek,
akiknek meg kellett mondaniuk,
hogy mit látnak,
mi jut eszükbe az ábrák láttán
s válaszukból az orvos következtetni tudott betegei állapotára.)

Mivel pedig a modern művészeteknek fő mozgatója
a Félelem,
magán kell hordja a félelemnek minden tulajdonságát is:
ellenszenves, fenyegető, szorongást keltő, értelmetlen és csúnya.
Megvalósul, ahogy találóan nevezik a modern művészetet: a rútság szépsége.

Ez áll
Picasso,
Chagall,
Bernstein,
Gerschwin
(mind ünnepelt zsidó nagyság)
,,művészetére".
Vegyük meg mind ehhez hozzá, amit a zsidóság Árnyék jellegéről mondtunk
(Út és Cél 1978/2. szám),
akkor értjük csak meg teljesen annak okát,
amiért válságba került a modern művészet.

Az még csak rendben volna, hogy a Tudomány szülőanyja a Félelem.
Amilyen mértékben gyengült vallásos hitünk a renaissance óta,
oly mértékben növekedett Tudományunk, de Félelmünk is egyúttal.
A hitet a tudományos világnézet próbálja helyettesíteni.
De a Félelmet nemhogy elűzni nem tudja, sokkal inkább növeli bennünk.

A helyes istenhit nem ismeri a félelmet.
A gótika művészének a lelke az Istenné szelídült Titokban honolt.
Ez a titok nem fenyegette őt,
hiszen Mennyei Atyjának nevezte és eksztatikus imájában eggyé vált vele.
A Krisztus képet festegető
Fra Angelico térdre hullva, könnyezve az alázattól vonta ecsetjét a vásznon.

Mert a régi, főleg gótikus művész számára a Tárgy,
a körülötte lévő világ nem rejt magában semmi Titkot.
A Titok Istenben van.
A Tárgy csak élettelen jelenség,
amit ő, a művész tölt meg (projekciója révén) élettel.

Így kerül az absztrakcióval szembe az empátia,
a beleélés,
életét ömleszt és.
A régi művész is kivetíti saját projekcióját a tárgyba, de csak azért,
hogy ezt a belső világot valahogyan megragadja a gyarló, fizikai formájában is.
Az ő tárgya, az ő nem én-je, haszontalan földi dolog,
amit a rozsda megmarhat és a rablók ellophatnak.
Ugyan miben is tudná őt megfenyegetni ez a tárgy?

A gótika emberének a világ, a Természet egy átmeneti valami,
ami vendégül látja őt csupán és amelyre ő,
a művész rávetíti elhaladtában szférikus vízióinak isteni rendjét.

Ki ne csodálná meg az égi harmóniák megnyugtató Rendjét
s azok földi analógiájában a földi rendet Raffael: A Monstranc c. freskóján?
Vagy Bach zenéjének harmonikus óceánjában?
Ki ne érezné Haydin Teremtés oratóriumában
az örök statikus isteni rend és hierarchia békéthozó világát?

Mindezzel szemben a modern kor művésze védekezik a Tárgy,
a nem-én ellen. Mert az e világi Tárgyat tartja fontosnak, sőt valóságnak
és még csak tudomást sem akar venni mindarról a belső világról,
amely gótikus őseit izzásba hozta.
Mivel elvesztette Istent, beleesett a Félelem fúriáinak karjaiba.

A régi művész Istenbe vetett hitéből,
projektál. Isten pedig a Rend és Harmónia.
Michelangelo ,,Isten dicsőségére" alkotta a római bazilika kupoláját ingyen.
A modern építész a maga hírnevére alkot és működése igen jó pénzforrás.

A Pénz pedig Papini találó kifejezésével
a Sátán Ganaja.

Ha a művészetnek ezt a kétfelé hajtó motorját: a Titokban való Hitet és
a Titoktól való Félelmet nem különítjük el élesen egymástól,
akkor egyszer s mindenkorra elvesztettük mérőképességünket is.
Akkor mi is tagjaivá válunk annak a modern zajongásnak,
amit ma művészetnek neveznek.
Akkor a tárlatra, a koncertterembe nem a művészet miatt megyünk,
hanem ,,fesztelenítésért".

A világban,
a társadalomban, a művészetben azért van jelen a káosz,
mert ezt mi a magunk káoszából vetítjük ki. Ismét visszatérünk az annyiszor leírt,
igazsághoz: nem a világ megváltoztatását kell akarnunk holmi marxizmussal,
vagy ,,emberi jogokkal" ahhoz, hogy a rend és béke helyreálljon,
hanem a tulajdon magunkban lévő káoszt kell kiűzni magunkból.
Szálasi mondta: Isten csak kötelességet ró az emberre,
a jogot az ember adja önmagának...

Értsük meg végre, hogy a tetszetős jelszó és program:

,,Vissza a természethez"
vitt minket a káoszba. Nem a Természethez, hanem vissza az Istenhez.
Ez legyen minden nemzetiszocialistának jelszava.


Szóljunk még röviden a zenéről magáról, mert a nagy technikájú HIFI berendezések már tömegszükségletté tették a zenének mondott zajt.

Valamennyi művészet közül a zene tudja a legjobban befolyásolni az elmét,
a lelket és a testet.
Az igazi zenének gyógyító jellege is van.
Kevesen tudják,
hogy pl. Szt. Ferenc és társai gitárral és mandolinnal is ,,szórakoztatták" a hívőkét.
A trubadúrok nemcsak szerelmi, hanem vallásos dalnokok is voltak.
Főképpen Máriát dicsőítő dalaik töltötték be a tereket városról városra vándorlásuk során.
Így nyílt módjuk arra is, hogy a tiltott johanita tanításokkal befolyásolják
az emberek lelkét és hangolják őket
a mindjobban elvilágiasodó Egyház ellen.

A trubadúr-johanita-maniheus hagyományok Németországban is talajt találtak
a Minnesängerek formájában s hol erősebben,
hol gyengébben mindig is a felszínen maradtak.
A nemzetiszocialista Németország határozottan
a maniheus-kereszténység irányában haladt.
Ezzel magyarázhatjuk szembekerülését Rómával.
Majdnem 2000 éves ez a keleti és nyugati kereszténység közti küzdelem.

Aki járatos a wagneri zenében, az tudja, hogy jóformán Wagner összes művei
a johanita-maniheus legendákon és világképen alapulnak.
A Tannhäusernak határozottan
a világpolitikát űző pápai hatalom ellenes hangulata van.
Wagner még ,,gnadereiche Wonne"-ról ír
(isteni kegyelembe kötött öröm),
tipikusan maniheus kifejezés lévén majdnem értelmetlenül hangzik
ma már sokaknak.

A művészet,
mint a kegyelemteli öröm megnyilvánulása jelenti az Isten által sugallt művészetet.
És ez áll éles ellentétben a Félelemből alkotott művészettel.
Nyilván csak az előbbinek lehet olyan gyógyító tulajdonsága,
amire már a régi görögök is fölfigyeltek.
A Tannhäuser a morális válságba került ember részére gyógyító erejű,
a Ring Ciklus pedig azoknak ad gyógyító útbaigazítást,
akik a korrupt társadalomban és a Pénz (arany)hatalmában érzik
a modem betegség okát.
A Tristan transcendens zenéje már csak igen keveseknek mond igen sokat
a Lét filozófiai kérdéseiről.
A Mesterdalnokok épp a művészetet akarja kigyógyítani a hazug,
hamis álnagyságok teremtette betegségéből.
Végül a Parsifal adja meg a választ a keresőnek
a johanita szimbólumokon át valamennyi problémára.

Ezért tartják Wagnert
a zene apostolának
és művészetét valamilyen vallásnak.
És ezért burkolódzik az Egyház hideg hallgatásba,
ha Wagnerről van szó.
Ezért
vagy ki tudja miért hemzsegnek a zsidók Wagner körül.
Talán azért tudat alatt hogy megrontsák.

Gyógyító hatása nem minden zenének van.
Viszont minden zene tud minket valamilyen irányba befolyásolni.
Gondoljunk csak a Rock'n Roll hisztérikus őrjöngőire.

Már a görög bölcselők felismerték,
hogy a zene három fő tulajdonságra bontható föl; ritmus,
melódia és harmónia.

A ritmus az ember testével van kapcsolatban.
Ezért készteti a ritmus rángatódzásra mai fiatalokat.
Ha a ritmus arányban marad a másik két tulajdonsággal,
akkor táncra készteti a testet.
Ez a magasrendű, istenivé váló tánc ritmus.
Fenséges példája Beethoven VII. szimfóniája,
amit Wagner a Tánc Apotheozisának mond.

A ritmusos zene varázsa vallásos táncra bírta a táncoló derviseket is,
sőt előidézheti a sámánok transbaesését is.
A ritmusra és a szuggesztív erővel ismételten visszatérő melódia igéző erejére
megdöbbentő példa Ravel Bolerója.

A melódiát a görögök
a mentális és emocionális lelki folyamatokkal hozták összefüggésbe.
Erre jó példa
a fentiek mellett még a magyar cigánynótázás is, a hajnalig tartó,
hétvármegyére szóló mulatozások.
Ilyenkor valósággal pszichés elváltozások mentek végbe jó magyarjainkban,
képesek voltak vagyonukat is elmuzsikálni.
Ami itt megint megdöbbentő, az az, hogy ezek a szívetríkasztó,
húrokat megszakító és lovatbúsító ú.n.
magyar nóták javarésze
zsidó szerzemény.

A zsidók ugyan nem képesek résztvenni az ilyen cigányzenés vigadalmakban,
de hamar felismerték,
hogy mi kell a magyarnak,
s jöttek a Kondor Leók, Ányos Lacik, Sándor Jenők, Sas Nácik...

Ugyanezt elmondhatjuk a híres pesti slágerről és a kasszasiker operettekről.
(Kálmán Imre, stb.)

A városi ember felszínes érzelmi világát nagyszerűen szolgálják
a zsidó alkotások.
A ritmus és a melódia megtett mindent, amit a szerzők megkívántak.

A judeo-keresztény ,,művészet" valóban nem nyilvánulhatott meg
jobban magyar földön.

A harmadik zenei tulajdonság a harmónia.
A görögök szerint a szellemi teljességet
és annak egyensúlyát jelentette.

Nos, ezért nincs harmónia a modern zenében, sőt diszharmonikus.
A
túlnyomóan
zsidó zeneszerzők aztán végképp nem bírják elviselni a harmóniát,
amely nem más,
mint a Rend, a Hierarchia.


Forradalmi zene fából vaskarika. Ezért van,
hogy a marxisták egyszerűen nem tudnak mit kezdeni
a Beethoven előtti zenével és Wagnerrel.

Leninről azt meséli a propaganda,
hogy mindenekfölött Beethoven Appassionatá-ját szerette.
Az Összeomlás utáni években ugyancsak propaganda célból sugározta
a magyar rádió a IX. szimfóniát oly gyakran.

Beethovenben, minden idők egyik legnagyobb zenei titánjában már ott rejlik
a legmagasabb csúcs mögötti szakadék.
Nem ok nélkül érezte róla Haydn, hogy zenéje ,,istentelen".
Ne feledjük, hogy az ő idején ültették a Forradalom alatt a templom oltárára azt
a bizonyos színésznőt,
mint az Ész-kultusz istennőjét.
Beethoven már ennek a polgárságnak szülöttje.

A hanyatlás első jelét érdekes észrevenni Beethoven művészetében,
az utolérhetetlen scherzo-iban.
A scherzo tréfát, jókedvet jelent, legalábbis egyik jelentésében.

De meg kell fontoljuk azt is,
hogy a tréfa, a nevetés nemcsak egészséges, polgári optimizmust jelent itt,
hanem gúnyt, cinikus viccet is.
Nem véletlen,
hogy a zsidókkal teletűzdelt pesti középosztály utolérhetetlen volt a vicc csinálásban.
A Felvilágosodás korának legnagyobb,
cinikus Nevetője az egyáltalán nem zsidó Voltaire gúnyolta
az Ész nevében mindazokat a vallási és egyéb hagyományokat,
amiket megérteni már nem volt képes
mert egyszerűen nem az Értelemhez szóltak.
A polgár hitetlen nevetése a zenében a scherzo.

További példa az egyetlen tehetséges zsidó zeneművésznek,
Mendelsonnak alkotásaiban a túlnyomó, de kiváló scherzo.
Az egész mendelsoni zene valahogyan scherzo-s.

Ilyenképpen lett divatossá a múlt század közepén
egy utcai kornyikáló zsidó:
Offenbach.
Még ma is lekerülhetetlen repertoárja az operaszínpadoknak a cinikusan mulattató,
olcsón dallamos Orfeusz az alvilágban c. műve.
De még nem is olyan régen előtte Gluck dolgozta föl Orfeusz és Euridice görög
témáját egy nagyszerű operában,
de a dekadenssé váló polgárság már túl komolynak, nehéznek találta.

A gójoknak ezt a szükségletét érezte meg és elégítette ki
Offenbach egy fülbemászó paródiában.

Az Orfeusz mondát valamikor,
jó kétezer évvel ezelőtt a görög beavatási misztériumjátékokban
a legmélyebb áhítattal,
vallási légkörben adták elő és oly nagy titkokat éreztek itt kinyilvánítva,
hogy nem is volt szabad róla beszélni a szentélyen kívül.
S íme, jön egy Offenbach és komédiát csinál belőle

az őt megtapsoló gojóknak.

Ez aztán igazán átalakult világ.

A múlt század romantikájában
még egyszer feltámad a kultúra élőerejének tiltakozása.
Még egyszer megpróbál visszanyúlni a régi értékekhez és a régi mesterekhez.
Erre utal a Mesterdalnokok zárójelenetében Wagner,
Hans Sachs óvó, figyelmeztető monológjában.

De Bayreuth
sem kerülhette el a barbárság függőleges betörését.
Wagner Művészet Templomából
ahol még tapsolni sem volt szabad egykor
a hódító amerikai csapatokkal befutó zsidók revűszínpadot csináltak egy időre.
Amikor végre nagy huzavonával megengedték az ünnepi játékok újra megnyitását,
arról is gondoskodtak hogy kommerciális üzletet csináljanak belőle.
Bayreuth ma már nem a Művészet Temploma, hanem pénzes snobok,
finnyás előkelők, gazdag zsidók és
törtszívű wagneriánusok szomorú konglomerátuma.

Fájóan furcsa,
hogy a tehetősebb zsidók Bayreuthban töltik szabadságuk idejét,
a tehetősebb magyarok pedig vadászni járnak.
Ki őzre, ki medvére, ki kengurura á la Bethlen.
A zsidó szellemi és kultúrális szupremácia már szembetűnő.
Lehet,
hogy őszinte kultúrigényből hemzsegnek Bayreuthban és Salzburgban,
de óhatatlanul magukkal viszik az ,,echt" zsidó atmoszférát és akkor is megrontják
a szentély légkörét, ha az egyáltalán nincs is szándékukban.

Igaza van Spenglernek: becsukhatjuk összes kulturális intézményeinket,
ezt a kultúrát már nem fogja érinteni.

Orfeusz lantja könyörületre bírta a halál istenét, megszelídítette az alvilág rémeit
és a halálból visszahozta Euridicét.
Théba falai Amphion lantjának hangjaira emelkedtek ki a földből,
így gyógyít, így épít minden nagy nép igazi művészete.

Micsoda kontrasztja ennek és micsoda szimbolikus értelem van a mögött,
hogy Jerikó falai
a zsidó kürtök hangjára omlottak le.
Jerikó meghódította Thébát.

Az igazi zene a követ átalakítja Templommá, az embert Istenné.

 
 
0 komment , kategória:  Átalakuló világ a művészetben  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 677
  • e Hét: 3625
  • e Hónap: 10346
  • e Év: 375836
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.