Belépés
skorpiolilike.blog.xfree.hu
"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül." P Marika
2016.01.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 50 
Márai Sándor: Anya
  2013-05-10 17:18:36, péntek
 
  Márai Sándor: Anya

Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?

Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.

Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,

és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.

 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
Márai Sándor: Február
  2013-02-17 15:28:02, vasárnap
 
  Márai Sándor: Február


Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, elvégezetlen irodalmi és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk.

Így ülünk a februári hajnalban, kedvetlenül és lila körmökkel. Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már; a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. Ismerőseinket elviszi egy tüsszentés is e hetekben. A nők lakkcsizmásan gázolnak az olvadó hólében, a szennyben és latyakban, ormótlanul, cinóbervörös orral, mintegy csak jelezve - mütyürkével és pillantással - női jellegüket.

A könyvekre csömörrel pillantunk az éjjeleken; úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, s egyik sem tudott segíteni. Napközben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva, és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózonízű fényt, cuclizzuk a mesterséges sugarakat, oly mohón és tikkadtan, mint ahogy egy alvilági szolganép vágyhat a fényre és szabadságra. A fényre emlékezünk, mely reménytelenül hiányzik életünkből, a fényre, melyben van valami pogány és kegyetlen, valami erkölcstelen és nagyszerű, mint az életben.

Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. E hetekben, tél vége felé, tanácsos különösebb erőpazarlás nélkül élni: rövideket írni - legföljebb négy-öt sort egyszerre -, mint a medvék.

De hajnal felé, az ébredés józan káprázatában, eszünkbe jut a farsang, mely megint egyszer elviharzott mellettünk, álruhában, lobogó szalagokkal, színes papírszeméttel szórta tele a világot, visított és sikongott, jeleket adott és integetett, s mi kitértünk előle. Most már itt a reggel, mely hamut hullat fejünkre. Az ablak előtt a fákat nyöggetik a böjti szelek. Lehet, gondoljuk dideregve, hogy valami féktelen és túláradó is volt az életben, valamilyen eszelős öröm, vad és visító boldogság, amely fütyült az értelem méltóságára - s talán erről volt szó; csak mi nem tudtuk.
 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
Márai Sándor: Négy évszak (részlet)
  2013-02-17 15:26:54, vasárnap
 
  Márai Sándor: Négy évszak (részlet)


A harangok elhallgattak, az ünneplők a nagy csöndben az ablakhoz álltak, nézték a havas éjszakát, a múló időre gondoltak, a halottakra, az életre. Mit is akarok még az élettől? - gondoltam, pezsgőspohárral kezemben. - Élni végtelenül, mint egy sejt, melynek egyetlen értelme és becsvágya a korlátlan létezés? Nem akarok már végtelenül élni. Mindent megkóstoltam, ízleltem a halált és az örömet. Most már az élet értelmét akarom. Mi az élet értelme?

Az évek elhozták ezt a titkot is: egy reggel felébredtem és megtelt vele életem. Most minden egyszerűbb, érdekesebb és reménytelenebb. Az élet értelme az igazság. A tűnődés és a kétely, a kutatás és a kielégülés, a tévedések és káprázatok, a jelenségek és az enyészet mögött van valamilyen közös értelem, mely sugárzik és áthatol mindenen. Ez az igazság nem tételes. Az élet eltelt azzal, hogy reméltem vagy vágyakoztam.

Ember vagyok. Mindenfélét akartak tőlem: szerelmet és gyűlöletet, embertelenséget és emberiességet, s mindenki az egészet akarta. De az élet nem akart tőlem semmi mást, csak az igazságot. Erre születtem. Nehéz megismerni, még nehezebb elviselni. De talán nem is lehet másként élni, csak az igazság jegyében. Igaz, olyan ez az öntudat, mintha valaki mindörökké dinamittal járna az emberek között. Nem lehet "gyakorolni" az igazságot, mert az emberi élet nem bírja el. De tudni róla, hallgatagon, mint az Istenről: ez az élet értelme. Mindent, amit az élet mutat, e különös és kegyetlen nagyítóüvegen át nézni, melyet Isten adott nekünk, s melynek köznapi neve az értelem. Már nem hiszek semmi másban, nem vágyom egyébre, csak az értelem igazságára.

Mindenki meg akart alázni, magáévá akart tenni, a tömeg és az egyesek is, a munka és a nők, a halál és az öröm. De van egyfajta szabadság, mindezen felül, amelyet nem vehetnek el többé tőlem. Megértem valamire. Az életre? Vagy a halálra? Az igazságra értem meg, arra, hogy elviseljem, az értelem fegyverzetében, a világ és a halál ostromát. Milyen érdekes és egyszerű most minden! Régebben, a vágyak, az ábránd és a dőre reménykedés ködfátyola mögött minden tetszetős volt és gyanúsan vonzó, kissé félelmes és veszélyes is. Az idő megtanitott reá, hogy a halál az élet egyik büszke ajándéka, magyarázat és válasz is.
Az értelem megtanított reá, hogy minden kielégülés adó a halálnak. Valamilyen nagyon finom halálfélelem van az öröm alján. De az igazság, mely egyszerre szólani kezdett hozzám az érzékelésből és az álomból, a tapasztalásból és a gondolatból, a versekből és a tájakból, a zenéből és a tárgyakból, ez a csodálatos, hidegfényű sugárzás, ez a legfinomabb és legkegyetlenebb érzékelés hideg és pogány ünneppé avatta az életet. Vegyél karjaidba, Idő, úsztass a végtelenség partjain. Már nem félek ölelésedtől. Nyitott szemmel fogadom, nem boldogan, nem boldogtalanul.
 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad...
  2013-02-03 11:34:20, vasárnap
 
 

" Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert
olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet.
Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek.
A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel."

(Müller Péter: Szeretetkönyv)
 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
Szeretetet lehet adni...
  2011-12-04 16:08:57, vasárnap
 
 



Márai Sándor: Füves könyv - A szeretetről

Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S ezt
legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek.
Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet
kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb
és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri,
hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy
az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is,
aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, váddal,
támadással vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és
szenvedélyt is lehet zsarolni; de a szeretet szuverén.





 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
Mert ember vagy...
  2011-12-04 16:05:55, vasárnap
 
 



Márai Sándor: Füves könyv - A szívről

De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az
embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss
mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss
az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette
megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál
ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább
mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.




 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
Soha ne kapkodj,
  2011-10-28 05:15:09, péntek
 
 

A MOZDULATOK RENDTARTÁSÁRÓL

Vigyázz arra, hogy soha ne kapkodj, s munkádban, a társaséletben, igen, a köznapi cselekedetekben is engedelmeskedj a tények és helyzetek szigorú következetességének. Ne akarj két kezeddel kétféleképpen cselekedni ugyanabban a pillanatban. Mikor levelet írsz, ne hallgasd a telefonkagylót. Mikor dohányzol, ne akarj egyidejűleg meggyógyulni légcsőhurutodból. Mikor olvasol ne hallgass zenét. És főként: figyelj a feladatok és helyzetek mély rendjére. Van egyfajta kézügyesség az emberi feladatok alján; ezt nem árt megtanulni. Ha megfogsz valamit; fogd két kézzel és erősen, ha elengedsz valamit engedd
el tudatosan és minden következménnyel, ha szólsz, álljon szavad az időben, mint a kő, ha örülsz valaminek, örülj fenntartás nélkül. Van valamilyen kézművességi része is az életnek; s a köznapoknak is vannak mesterfogásai. S a hétfőnek is van kontára. Figyelj a mozdulataidra. A legtöbb emberi szerencsétlenség oka nem is a görög balsors, hanem az ügyetlenség, tunyaság, lomposság. Tanuld meg ezt a mesterséget, az életet, maradj az élet mestere mozdulattal és cselekedettel is.
(Márai Sándor: Füves-könyv)

 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
Olyan méltányossággal ítélni
  2011-10-28 05:06:18, péntek
 
 

A MÉLTÁNYOS ÍTÉLKEZÉSRŐL

Olyan méltányossággal ítélni a magad ügyében is, mint ahogy méltányosságra neveled magad a mások ügyében. Nincs jogod a türelmetlenséghez, méltatlansághoz, túlzott követeléshez magaddal szemben sem. Ha azt akarod, hogy a világ elismerje emberi rangodat, ismerd el saját magad rangját. S viselkedj annak megfelelően, türelmesen és nagylelkűen. Ne követelj magadtól többet, sem mást, sem rosszabbat, amit te méltányosnak ítélsz mások számára. Nem lehet önmagunkkal szemben feltétlen követelőzni. Iparkodj szerényebb lenni, tudjad erőid gyászosan végesek. Munkában, becsvágyban, emberi igényben szánd magad is, nemcsak a többieket. Nem elég az embereket sajnálni, sajnáld magad is. Te is ember vagy:
s oly könnyű ezt a világi versenyben elfelejteni. Nemcsak mások felejtik el; legtöbbször magad is.
(Márai Sándor: Füves-könyv)


 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
Mindig útközben élsz...
  2011-10-22 05:21:11, szombat
 
 

ARRÓL, HOGY MINDIG ÚTKÖZBEN ÉLSZ

Azt hiszed házat építettél, s a pályád büszke ormairól elégedetten szemléled a világot?
Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy
félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.
(Márai Sándor: Füves-könyv -részlet)

 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
Arról, hogy sokat kell sétálni
  2011-10-12 09:48:24, szerda
 
 



"A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban, megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal.
Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Gondold meg, hogy a földön jársz és csillagok alatt sétálhatsz. Nagyszerű dolog ez."

(Márai Sándor: Füves könyv - Arról, hogy sokat kell sétálni)

 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 50 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 2185 db bejegyzés
Összes: 54935 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1517
  • e Hét: 11316
  • e Hónap: 40099
  • e Év: 1075876
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.